Bauer Tamás nemrég szembejött velem a Ferenciek terén. Kopottas kék ballonkabátjában, fekete sapkájában, nejlonszatyorral a kezében nézett bánatosan maga elé, ahogy az aluljáró felé tartott. Mint egy MSZP-s kisnyugdíjas, aki ráébredt, hogy elszállt az idő, és a maradiak jobbról előzték a progressziót.
*
Nem a legelegánsabb triumfálni egy kiöregedett oroszlán fölött, nem is ez a célom. De a választások előtti anti-Kubatov nyugdíjas-flash mobon még brigádvezetőként föl-alá sétáló Bauer minapi cikkje kapcsán (Nincs pártunk) azért érdemes pár gondolatot megfogalmazni.
Több válaszcikk is született belterjes kis köreinkben Bauer Tamás múlt heti jeremiádjára, miszerint nincs többé pártja a magyar progressziónak (Vége a pregresszívek töketlen külpolitikájának; Balsors). A cikkek következtetéseivel nagyrészt egyetértek, de pár dologra még kitérnék.
Bauer cikke tökéletes lenyomata az elmúlt nyolc (húsz..., hatvan...) évet hatalomban és a hatalom hátterében töltött hálózat jelenlegi hangulatának. Saját köreit temető írásában megfogalmazza a lesújtó ítéletet: „A jobboldalnak ma a magyar Országgyűlésben politikai értelemben nincs ellenzéke. A magyar progresszió romokban hever, az alapoktól kell újjáépíteni.”
Meglepetés: Bauernek igaza van. A magyar baloldali ellenzéket valóban új alapoktól kell felépíteni, ami viszont már egy nagyon megváltozott légkörű országban (közéletben) fog megtörténni. Baloldalra és liberális oldalra természetesen szükség van egy egészséges közéletű országban - ugyanakkor nem a jobboldal hibája, hogy mostanra mind a két világnézet pártja leradírozta magát a közvélemény előtt.
Erre ki is tér Bauer: „Az SZDSZ, amely 2001-ben nemet mondott a státustörvényre és nemet mondott a kettős állampolgárságra is, megszűnt, el sem indult a 2010-es választáson, az MSZP-nek nincs álláspontja, többsége a Fidesz oldalára állt.”
Bauer helyzetértékelése tehát igaz. No, de az apropó!
Egyszerre tartom elképesztőnek és tanulságosnak, hogy a szebb napokat megélt közgazdász a kettős állampolgárságról szóló döntést tartja annak a döntő pillanatnak, amikor kimondható: megszűnt a progresszió a magyar politikai életben.
Miért tartom elképesztőnek? Mert miről is szólt ez a döntés: a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítéséről. Egy jog megszerzésének elősegítéséről, egy jog kiterjesztéséről. Alapvető jogról beszélünk, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint „minden személynek joga van valamely állampolgársághoz”. S mi progresszívebb gondolat a nemzetközi emberi jogi szabályoknál? Bauer Tamás ezt a jogszerzés megkönnyítését célzó döntést nevezi a magyar progresszió halálának.
És miért tartom tanulságosnak? Mert Bauer Tamás sajnos kiállítja saját maga és megzavarodott maradék elvtársai bizonyítványát arról, mennyire taszítja őket a magyar nemzetben való gondolkodás. Bauernek szava nincs Ficóék fasiszta jellegű, tömeges jogfosztásról szóló terveiről, ellenben fennen hangoztatja, hogy „mennyien voltunk, akik nemmel szavaztunk a kettős állampolgárságra”. Felvillanhat előttünk Gyurcsány arcátlan NEM-kampánya, Dessewffy a magyar néplelket ignoráló Székely himnusz-kritikája mindezek hallatán.
Szerintem sokan megköszönik, hogy Bauer utólag igazolja mindazokat az egyébként durván hangzó általánosításokat, amivel a jobboldalon illették a Gyurcsány-féle radikálprogresszívek nemzeti elkötelezettségét. És akkor milyen finoman fogalmaztam, ugye?
Lelkük rajta. Az MSZP zavarodott képviselőcsoportjának nagy többsége igennel szavazott a kettős állampolgárságra, nem beszélve az LMP-ről és persze a Jobbikról. Paradigmaváltásnak vagyunk tanúi. Bár ez a harc sem lesz a végső, de egy lépéssel közelebb kerültünk egy egészségesebb nemzettudathoz, amely mentén bizonyos alapkérdésekben konzervatívok, radikálisok, baloldaliak és liberálisok egyet tudnak érteni.