Van a jólétnek az a skandináv változata, amelyben az embert megeszi az unalom. Csendes Volvók surrannak Dél-Svédország ritkásan lakott tájain, környezetbarát szélerőművek tucatjai sorakoznak az Öresund-tengerszorosban (igen, benne), Koppenhágában meg nincs egy szar hely, ahová menj, mert az olcsóbb helyeken 1600-2000 forint egy korsó sör, egy főétel áráról ne is beszéljünk.

 Néhány hete Koppenhágában jártunk, s ha már ott voltunk, megpróbáltunk keresni egy érdekes, izgalmas helyet a városban. Eltartott egy ideig. A félművelt világpolgárok előtt talán ismert Christiania sztorija. Elmentünk hát megnézni, hogy is működik évtizedek elteltével a Szabad Város.

 Christiania szabad városa Koppenhága egyik déli negyedében jött létre 1971-ben. Az elhagyott katonai terület épületeit és utcácskáit akkor foglalta el a környék lakossága: önhatalmúlag kidöntötték a kerítéseket, hogy újra birtokbavegyék a körzetet. Néhány hétre rá Jacob Ludvigsen, korabeli dán baloldali aktivista nagyívű manifesztumot adott ki arról, hogy Christianiában létre kell hozni a szabad emberek önkormányzó, önfenntartó közösségét. A liberális dán politika pedig - ha zöld utat nem is adott - de évtizedekig semmit nem tett a szuverenitásra törekvő közösség ellen.

 A Nyugat akkori korszellemének megfelelően az európai hippimozgalom és egyéb haladár közösségek Mekkájává vált Christiania. Az első évtizedek idealista hangulatban teltek, a régi „telepesek” történetéről, mindennapjairól egyórás, kor- és társadalomtörténeti értékű, bájosan naív dokumentumfilm készült Christiania You Have My Heart címmel 1991-ben.

 De hosszú idő telt el azóta: Christiania későbbi sztorija iskolapéldája a jóléti társadalmak kétoldali zsákutcájának. A szabad város egyre inkább a dániai kábítószer-kereskedelem központjává vált. Az évtizedek során többen belehaltak az elvileg itt is tiltott keménydrogok használatába, míg 2005-ben a város más részeit uraló kábszermaffia támadta meg az itteni dílereket, egy 26 éves férfi életét vesztette a lövöldözésben. A drogproblémával párhuzamosan a koppenhágai rendőrség sem könnyítette meg a helyzetet: kialakult gyakorlattá vált, hogy a városban összeszedett hajléktalanokat, drogosokat, illegális menekülteket bevitték és otthagyták a christianiai polgároknak.

 Az önmagát szuverénnek kikiáltó, önálló törvényekkel próbálkozó városnegyed nem tudott elszakadni a dán infrastruktúrától sem: a víz, az áram, a szennyvíz problémáját néhány házilagos próbálkozástól eltekintve nem tudták megoldani - igénybe vették Koppenhága szolgáltatásait, de a díj behajtása annál nehezebben ment.

 A 2001-ben hivatalba lépő konzervatív-liberális Rasmussen-kormány végre rendezni akarta az anarchikus helyzetet: 2004-ben kinyilvánították, hogy nem ismerik el az „autonóm” közösséget, rendezett bér- és díjfizetést követeltek a lakóktól, és (hivatalosan) betiltották a könnyűdrogok árusítását is. A tiltakozó christianiaiak többször barikádokat emeltek az intézkedni próbáló hatóságok ellen, és innen (is) indultak az elmúlt hónapok koppenhágai zavargásai. A korábban toleráns dán közvélemény az egyre nagyobb számú bűncselekmény miatt elfordult Christianiától.

 Úgy tűnik, mi a szabadság mámorának másnapján látogattunk el a környékre. A barakkok között sáros-pocsolyás ösvények húzódnak (harminchét év nem volt elég az önkéntes munkára?); sötét alakok méregetnek minket Christiania drogkereskedelemről elhíresült főutcáján, a Pusher Streeten; minden sarkon ki van rakva a tábla, hogy tilos fotózni; és persze a tiltás ellenére vastagon terjeng a fűszag. Apropó, tilalom: egy Christiania-kritikus újságíró tanulságos kísérletet végzett: néhány éve felállított egy sátrat a negyed közepén, mondván, hogy mostantól a Szabad Városban akar lakni. A lakók sietve elhajtották őt, hiszen nem lehet csak úgy idejönni és letelepedni.

 Christiania távolabbi, nyugodtabb részein az őslakosok lakóházai sorakoznak, az érdekes építészeti és design megoldásokból ítélve az itteniek még tényleg akartak valamit alkotni. Tényleg hihettek valamiben. A szabadságban, ha úgy tetszik. Nem kell sokat magyaráznunk azonban, hogy az egyszeri magyar megmosolyogja az „elnyomó dán társadalomból” szabadulni vágyó hippiket és kései utódaikat. Utóbbiakat meg is veti: az egykori romantikus álomból mára annyi maradt, hogy pitbullos, pufidzsekis gangek szívják a gandzsát, a körülöttünk ólálkodó, tolvajtekintetű kölykök láttán pedig idegesen húzzuk össze a kabátzsebeinket, miközben pszichedelikus, tarka feliratokat tükröző pocsolyákon át ugrálunk a rend, a béke, a nyugalom felé - vissza Koppenhágába, a You are now entering the EU felirat alatt.

 Rossz trip lett a szabadságból, ha volt olyan valaha, egyáltalán.