A Felcsút-szindrómáról
2016. május 01. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A Felcsút-szindrómáról

pancho0.jpg

„Vigyázz, el ne császárosodj!”jutott eszembe Marcus Aurelius római császár kétezer éves figyelmeztetése a mindenkori hatalmasoknak két éve, amikor felavatták a felcsúti, makovecziánus csodastadiont, természetesen Orbán Viktor, annak családja, no meg Mága Zoltán hegedűmaestro, ejtőernyősök, katonazenekarok, és az elnöksége utáni Schmitt Pál jelenlétében. Hogy Orbán Viktor elcsászárosodása hol tart most, két évvel később, ítélje meg mindenki maga; az viszont látszik: tömegek rötyögnek teli szájjal azon, hogy a felcsúti Puskás Akadémia FC kiesett az NB I-ből. Mi is ment itt félre?

A válasz nagyon egyszerű: a mérték elvesztése, az aránytévesztés a probléma.

Annak idején, amikor a miniszterelnök (majd ellenzéki politikus) Orbán Viktor újra felfedezte a szülőfaluját, nagyon is szimpatikus, lokálpatrióta tevékenységnek tűnt az, hogy a közismert focirajongó politikus kisebb futballakadémiát hoz létre ifjú tehetségek nevelésére az egykori lakóhelyén, egy poros, útmenti faluban.

De a dolgok nem mentek innentől a maguk logikusan elvárható menetében. Úgy alakult, hogy a fociakadémiából nagyra törekvő focicsapat lett, amihez aztán pénz, paripa, fegyver − és új név rendelődött. A legendás Puskás neve, aminek a keletkezéstörténetét miszerint Puskás felesége még Puskás életében Orbán Viktor kérésére hozzájárult a névhasználathoz ugyan ismerjük; de ettől még máig megmagyarázhatatlan, miért is kellene egy futballtörténelem nélküli, Puskás pályafutásához, munkásságához semmilyen szálon nem kapcsolódó falu fociakadémiájának használnia a legnagyobb magyar futball-legenda nevét. Leszámítva persze Orbán Viktor személyes vágyait.

Aztán megszületett a tao-rendszer, minden sportrajongó politikus álma, amiben önhatalmúlag kiválasztott sportágakba önthetik a cégek az erre a célra biztosított adókedvezményeket. Nem mintha nem lenne egyszerűbb egy alacsonyabb adóteher és emellett egy szélesebb támogatási lehetőség a sportágak egészére vagy egészen más közhasznú célokra. Tíz- és százmilliárdokról beszélünk itt, kérem szépen. A tao szépen hangzó céljai mögött ráadásul a gyakorlatban átlátszó politikai machinációk torzítják tovább a szűk sportági választási lehetőségek miatt amúgy is torz sporttámogatási rendszert. A Felcsút a rendszer 2011-es indulása után a Népszabadság információi szerint több mint 11 milliárd forintot kapott vállalkozásoktól. Ne nézzük egymást hülyének: nagyon is jól veszi ki magát az, ha a miniszterelnök kitüntetett figyelmét élvező futballklubot támogatja egy kitüntetett összeggel egy nagypályán játszó, magyarországi tervekkel rendelkező cég. Ömlik a pénz a Felcsútba, és ne mondja senki, hogy nem ez Orbán Viktor személyes vágya.

Ha már van pénz, akkor azt el is kell költeni valamire: például egy csodálatos stadionra, ami 3500 férőhellyel rendelkezik egy 1600 lelket számláló faluban. A stadion nyomasztóan tornyosul a falu fölé a már emlegetett aránytévesztés és mértékvesztés kirívó fizikai példájaként. Nem volt elég egy szükséges, arányos méretű, praktikus kis stadion felépítése, ahogy a funkcionalitás sem volt elég: Makovecz Imre stílusában kellett felépítményt hozzá építeni nem mintha a makovecziánus, jellemzően templomokhoz használt spirituális szimbolikának bármi köze lenne korunk pénzesőben fürdő gladiátorjátékához, a focihoz. De a makoveczes, az olyan jobbos és nemzeti, legyen inkább ilyen a stadion szólhatott Orbán Viktor személyes vágya.

S amin sokan megütköztek, és ez a tény letagadhatatlan: ez a túlméretezett falusi stadion szó szerint pár méterre épült Orbánéknak a fotók alapján egyébként tüchtig, hangulatos vidéki parasztháza mellé. A stadion méretei, a kiszolgáló környezet az aszfaltcsíkoktól a parkolókon át a további focipályákig agyonnyomják és tönkreteszik az egyébként korábban nyilván pihenésre alkalmas csendes, faluszéli környezetet. Tegyük már fel a 11 milliárd forintos kérdést: milyen ember az, aki focistadiont akar a pihenésre szolgáló hétvégi házának tőszomszédságába? Nyilván egy olyan, akinek tényleg pontosan ez a személyes vágya.

Mindehhez már csak hab a tortán a most elindult kisvasút, ami persze alapjáraton megint egy cuki lokálpatrióta kezdeményezés csak aztán mi lesz majd belőle? Leesett az állam, amikor azt olvastam, hogy a hangulatos alcsúti arborétumon túl egyáltalán nem turisztikai célpontnak számító völgyben, Alcsút és Felcsút között pár kilométert végigporoszkáló kisvasúthoz a tervekben napi 10 vonatpárt és írd és mondd − 2000-7000 utast számoltak. Összehasonlításul: a két település összlakossága mintegy 3000 fő. S ha inkább a víziók szerint meginduló turistatömegekben bízunk: a közismert, népszerű budai Gyermekvasút éves forgalma mintegy 350-370 ezer utas, átlagosan tehát mintegy 1000 ember utazik rajta naponta. S végül: itt sem bírták ki, hogy a végletekig fokozzák az aránytévesztést: elkészült a kisvasúthoz egy „luxus” vagon is, tárgyalásokra is alkalmas berendezéssel, műbőr fotelekkel, amit újságíró kollégám találóan nevezett a „gázszerelők Orient expresszének”. Na vajon kinek lehetett egy ilyen kisvasúti luxusvagon a személyes vágya?

Mindaz, amin Felcsúton történik, az értelmes, támogatható, szimpatikus kezdeményezések nyilvánvalóan hatalmi szándékokból és egyéni vágyakból történő aránytalan, mértékvesztett és fölösleges túlméretezése. Mert az egy dolog, hogy van egy politikai tapasztalata és éleslátása miatt szinte teljhatalommal rendelkező miniszterelnök; az már a nagyobb baj, hogy számító, cinikus hatalomtechnikusok és belátás nélküli rajongó lelkek veszik körbe (és mindez megismétlődik alsóbb szinteken); s senki nincs, aki időben figyelmeztetett volna, lehűtve az ágaskodó ambíciókat. S mivel megtehette, meg is tette, ennyi. De nem csoda, ha sokan kisszerű vágyak megalomán megvalósítását látják ebben az egészben.

És minden beleölt milliárd, készen kapott luxus körülmények és határozott politikai akarat ellenére a jelenlegi végeredmény: egy futottak még jellegű magyar, ukrán, horvát, szerb és szlovén játékosokból álló csapat kiesik a híresen színvonalas magyar NB I-ből.

Mindaz, ami sokak számára nem szimpatikus Orbán Viktor személyiségében vagy politikai tevékenységében, az Felcsúton és vidékén fizikailag is látható formát ölt.

Idéztem már Marcus Aureliust, fejezzük be a Bibliával, a Prédikátor könyvével: „Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság!”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr238677072

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: A Felcsút-szindrómáról 2016.05.01. 12:52:02

Mindaz, amin Felcsúton történik, az értelmes, támogatható, szimpatikus kezdeményezések nyilvánvalóan hatalmi szándékokból és egyéni vágyakból történő aránytalan, mértékvesztett és fölösleges túlméretezése.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.05.01. 13:03:57

„van egy politikai tapasztalata és éleslátása miatt szinte teljhatalommal rendelkező miniszterelnök”

Ja, ja, éleslátás meg tapasztalat, aha... azért a 2014-es újraválasztáshoz ez már nagyon nem lett volna elég, kellett még egy-két unortodox megoldás is hozzá, ezt már nem bízták a véletlenre és a Kedves Vezető „éleslátására” a fideszes elvtársak.

EBESZ-jelentés: tisztességtelen eszközökkel nyert a Fidesz: tenytar.blog.hu/2014/07/18/ebesz-jelentes_tisztessegtelen_eszkozokkel_nyert_a_fidesz

a nagy hohoohooo 2016.05.01. 13:19:11

Dolgos népünk győzni fog!!! Lesz még Felcsúton víz alatti stadion.

www.nemzetisport.hu/tenisz/hihetetlen-mit-ki-nem-talalnak-a-vilag-elso-viz-alatti-stadionja-kepek-2410419

Ha lehetett a sivatag kellős közepére egy Las Vegast építeni, akkor egy cigánytelepből miért nem lehet turisztikai központot csinálni??? Ki mondta, hogy nem lehet? Csak álmodni kell, és lehetőleg jó nagyot.
A hablaty nagymestere.
Ezt a fószert mutogatni kéne. Persze ketrecbe, nehogy megharapjon valakit.
Építettet egy falu közepére egy 3000 fős arénát. Persze kong az ürességtől, nem dől a lé.
-Építsünk tehát köré infrastruktúrát,. kisvasutat, halastavat, játékparkot, kaszinót, kórházat, termálvízzel, stb.... természetesen közpénzből.
Csak nehogy sí paradicsomot is álmodjon, mert akkor még hegyet is építeni kell.
Legyen turisztikai látványosság a nagy felcsúti aréna, és az se hátrány, ha megnéznek az emberek egy szar, negyedosztályú focit.
Az ország legfinomabb szotyoláját is helyben a helyi csőszerelő termeszti, Magyar kuriózum, Lőrinc szotyolája, melyet vígan lehet majd köpködni, Európa legszebb magánstadionjában, természetesen szabályok szerint !!!
És ez a kerti törpe, beszél cinizmusról.
Ez már viccnek is rossz.

2016.05.01. 13:31:11

Olyan ez a felcsúti borzadály Orbánnak, mint Ceausescunak a Casa Republicii. Jó nagy, drága, évtizedekkel később is fogják az emberek a fejüket, hogy minek kellett ez.

Az is érdekes, hogy felcsúti sutyerákként nem képes perspektívába helyezni magát és ezt a szörnystadiont. Nem veszi észre, hogy az ilyen személyes szeszélyek miatt emelt presztizsépületek nevetség tárgyai világszerte. Ahogy Escobar, a drogbáró magánállatkertje a vízilovakkal. Orbán nem csak a perspektívát nem találja, de az épület és a beruházás (pénzelbaszás) kontextusát se veszi észre. Egy pici faluban egy aránytalanul nagy épület, egy olyan megyében, amit a gázszerelője tett zsebre, egy olyan országban, ahol az embereknek kilóg a segge a gatyájukból.

a nagy hohoohooo 2016.05.01. 13:31:35

Egy igazán rossz döntést hozott meg ez az ország, mégpedig 2010 tavaszán, amikor egy közjogi maffia kezébe 2/3-ot tett le (megsúgom, ez a szavazatarány a szavazásra jogosultak mindössze 40%-át jelentette).
A fidesz azóta gazdaságilag tönkrevágta ezt az országot, társadalmilag meg próbálja tönkretenni.
4 éve tartós lejtőre állították a gazdaságot, a GDP permanensen több pontos mínuszban van.
Bő 4 éve 3x bóvli kategória (és ez meghatározó!!!)
Annak ellenére, hogy kb. 30 új adót vezettek be - az áfa a legmagasabb mértéken ücsörög évek óta, 27% -, nem lett gazdagabb az ország.
Az állampolgárok nyugdíjmegtakarításait - 3000 milliárd forintot - OV kizsarolta az emberektől, majd szó szerint elégette a semmibe.
A valós adatok szerint számolt államadósság bőven nagyobb, mint 2010-ben. Ráadásul tavaly tavasz óta - amikor az MNB is OV ölébe hullott - az ország devizatartaléka is nagy ütemben áramlik ki, nagyjából a semmibe. Az olcsó hiteleket drága hitelekből kifizették, majd - mivel az IMF a zsebcézárral nem áll szóba - igen drága piaci hitelekből tartja úgy-ahogy felszínen a fideszkormány az országot. Ezzel elintézték, hogy a lakosság lényegében a Titanicra szóló jeggyel rendelkezik.
Az infláció élelmiszerek esetében évi 20-30%.
OV és bandája minden vezető és felelős poszton elsősorban lojális figurákat tart, a szakértelem teljesen másodlagos: meg is van ennek az eredménye főleg az oktatásban, az egészségügyben, a gazdaságban.
Százezrével menekültek el az országból a legtehetségesebbek, zömében fiatalok. Orbánék miatt. Szó szerint elmenekültek. ÉLNI. Ja, vitték a gyerekeket is. Ha haza is jönnek, csak látogatóba. Amíg van kihez.
A fideSS pedig mindeközben bobcattel simicskázza ki a közpénzeket a kincstárból. Iparszerű méretekben, ezermilliárdokról van szó.
Továbbá lebontották a jogállamot, öncélúan, külső kényszer nélkül. Azért, hogy uralkodhassanak, ne kelljen tisztességes választáson megmérettetniük magukat. Hogy a dilettantizmusuk árát mással fizettethessék meg. Az állampolgárokkal.
Zavartalanul, nyíltan, cinikusan mutyiznak: trafikmutyi, földmutyi, takszövmutyi.
Ilyen kártékony kormánya ennek az országnak csak elvétve volt, legutoljára az '50-es években. Igen, bizony, még Kádár regnálása is bőven megelőzi OV uralkodását e tekintetben.
A jelenleg ki/felépítés alatt álló rendszer lényegét, azaz a felső (uralkodó) osztály, és az őket éltető milliók tudatos besorolása a maguk helyére,kevesen látják, vagy akarják meglátni... A múltat akarják valami vadonatújként eladni, sajnos sikerrel, majd az ébredés fájdalmas lesz...
Nekem a mese a kisgömböcről jut eszembe,mindent behammmmm....
Ez a gif olyan gyönyörű, mint amikor Gyurcsók kéztávgyógyított az ATV csatornáján: műköggy, műkoggy, MŰKOGGY.... ugyanolyan a hatása is. Az a baj, hogy ő az országot próbálja így irányítani: Műköggy má!

4cdn.hu/kraken/image/upload/s--5Iys6Fc1--/c_limit,w_760/6miwOC7X68BGCG6ua.gif

Nincs itt semmi látnivaló, Hitlerrel is egyetértett a német nép, szarrá is bombázták az egész országot és meghalt 4-5 millió német, (+ sok millió más nemzetiségű) megerőszakoltak egy millió német nőt, és alakult egy pici gazdasági kár is. Levonták a tanulságot? Lehet. Mi nem nagyon.. Csak most akinek ez a móka nem tetszik, az nem tüntet, hanem elmegy innen a francba. A többi meg énekelheti a székely himnuszt, amig meg nem fagy, és el nem fogy a csirkefarhát, de drukkolni még kimehet a stadionba, és ihat egy 90 Ft-os 3% -os sörnek látszó dobozos vizet. Még mindig jobb mint a szőnyegbombázás. A menetdal verseny még hátravan.

maroz 2016.05.01. 13:32:53

Szokásommal ellentétben elolvastam a felvezetőt. Érthető, kerek, minden a helyén van de bennem mégis kerekedett egy kis hiányérzet. Kipótoltam, saját szórakoztatásomra:

"A válasz nagyon egyszerű: a mérték elvesztése, az aránytévesztés a probléma, elvtársak."

a nagy hohoohooo 2016.05.01. 13:45:36

@GNDL:

Nos, 2010 és 14 között Orbán Viktor volt, törvények ,vagyis inkább az ígéretei (1 millió új munkahely,mi nem adósodunk el,elszámoltatás stb..falrahányt borsóhegyek)szerint megválasztva.
2014 és 2018 között, tekintve a teljesen személyre szabott választási rendszert, ahol az állami milliárdokon kampányoló párt a 46%ot érte el, ami a népesség nem egész 30%-ának támogatását élvezte (és ne beszéljünk az állami propagandamédiáról), kirekesztett külföldre menő magyarokkal, és magyarosított levélbenszavazó parasztokkal együtt, mégis a teljhatalmat birtokol egy közel diktatórikus rendszerben.. nos ,itt nincs miniszterelnök. Van Orbán Viktor, aki gyönyörűen megcsinálta a State Capture-t, egy fejletlen demokráciájú országban. Mivel minden határon túlment már, esélyesen a 2010-2014 közti kormány volt Magyarország utolsó, legálisan megválasztott kormánya. Ennek lehet örülni.. az a kulturálisan érdekes, de társadalmilag szarkupacnak számító népcsoport sajna épp kinyírja magát.
Tölgyessy szerint a lopás a Fidesz esetében egy felhajtó erő, amely dinamizálja a további síbolást?
Micsoda ideológiát talált ki...
Azonban ami e tárgyban az országban folyik, az az eltulajdonlásnak a leggyalázatosabb formája.
Ugyanis csalárd módon legitímmé minősítették a lopást a teljhatalom birtokában úgy, hogy a törvényeket ennek alárendelték.
Álpályázatok, földtörvény, államosításokból magánvagyon, stb.
Úgy lehet értékelni mindezt, hogy ebben a szituációban 10 millió ember a meglopott károsult, és még jogorvoslatért sem fordulhat, hiszen minden törvényes.
A civil életben mindez főben járó bűn, a lopás mértékével arányos a büntetés.
Ez az igazi antagonisztikus ellentét.

a nagy hohoohooo 2016.05.01. 13:57:13

@maroz: Ez már volt,nem is egyszer,hatástalan:

1:2010. márc. 17. - Pokorni: nincs több lopás | Mandiner: A Fidesz alelnöke szerint ha kormányra kerülnek, nem lesz több lopás, ha valaki mégis megpróbálná, annak „levágják a kezét”. ...
2: Pokorni Zoltán nyíltan is figyelmeztette párttársait és a kormánytagokat a Hír TV P8 című műsorában: az amerikai kitiltási ügy, illetve a korrupciós vádak miatt már nem engedheti meg magának egy vezető politikus azt a fajta urizálást, ami lehet, hogy korábban még elment.

marko11 2016.05.01. 14:05:53

...és ha csak "Felcsút" lenne! De a Fidesz már rég elveszítette a kapcsolatát a valósággal (majd aztán csodálkoznak, ha a választást is elveszítik!), és sorba hozza a lakosság-bosszantó intézkedéseit.
Csak egy apróság: ki merte volna pl. bezáratni a Vidám Parkot? Ki merne a csendes Városligetbe beton monstrumokat építeni (a Liget felújítása címén)?
Hogy akkor a vasárnapi boltzár körüli botrányt ne is részletezzem!

Szindbad 2016.05.01. 14:37:58

"... s senki nincs, aki időben figyelmeztetett volna ..."

Édes faszom :-(

Szindbad 2016.05.01. 14:41:19

"közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni"

A budös kurva anyádat.

bolondok közt viktor a király 2016.05.01. 15:11:06

@Szindbad: viszont kívánjuk neked is meg a felcsúti dzsudinak is.

István Tamasi 2016.05.01. 15:18:51

A "Felcsút szindróma" egy nagyon diszkrét elnevezése a mérhetetlen hatalomvágy-gőg-elmebaj keverékének.

anonymand 2016.05.01. 15:35:54

Plebejus kormány, plebejus miniszterelnök, panem helyett circenses.
Vagy pávatánc.
Ennyi.

NYJetsTD 2016.05.01. 15:49:20

Az igazi megalománia még csak most jön. Már a vizes vb is háromszoros árnál tart az eredeti tervekhez képest, az olimpia előkészítése is sokszorosa lesz a legalizált lopások miatt. Ők is tudják, úgy sem nyerhetjük meg, se infrastruktúránk, se elég mennyiségű, se elég nagyságú sportlétesítményünk nincs, nagyjából elverünk a semmire megint vagy ötven milliárdot. A Puskás stadion is lesz kb. 100 milliárd. Ez a felcsúti viccklub meg már nem is számolható ki lassan.
Az egész országra nézve kínos, hogy még mindig kb. egymillió elmebeteg és korrupt lájkolja ezt az agymenést.

werecke 2016.05.01. 15:49:21

Wallenberg szobrot kell Felcsútra építeni, lehetőleg kettőt akkor rögtön elhallgatnak...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.05.01. 16:35:44

látod gellért, ha vállaltad volna a homoszexualitásod, most nem írnál ilyen férfiellenes nyifinyafikat. .)

Tündér_Lala 2016.05.01. 16:37:47

Tündér_Lala 2016. május 1. 16:07
Szerkesztő úr, magának is joga van a véleményéhez.

Az össztámadásban azonban kikóg a lóláb.
Merhogy talán tényleg eltúlzott beruházás volt. De hasonlítsuk össze, mondjuk Boldvai alig 1000 Négyzetméteres hajlékával.

Tudják mi a különbség ? Az hogy az egyik magán terület, a másik pedig közösségi célokat szolgál !!!!

Ez a meghatározó különbség a két kurzus között.

(Az ócska kárörömhöz, irigykedéshez, pedig gratulálok.)

graycivil 2016.05.01. 17:25:06

A legszebb az egészben, hogy a stadion nagy része fából készült, ami nem a legidőállóbb. Vajon a következő kormány mennyi pénzt fog adni wgy megyeiv

graycivil 2016.05.01. 17:28:22

@Tündér_Lala: Azt az Orbán-család luxusbirodalmával hasonlítsd inkább össze!

lobaszopiatej 2016.05.01. 18:30:11

Ahogy sokszor írtam, takarodjon a ki közpénz a fociból!
(Ki az a hülye magánvállakozó aki hajlandó - nem bűnözésből szerzett vagy korrupciós - pénzt beleölni, mikor az önkormi / állami cég úgyis kitömi a konkurens helyi csapatot?!)

Foci = pénzmosoda, haverok állami kifizetőhelye.

Régóta nem is nézem, csak kárörvendek rajta és sportolok magamtól.

röf 2016.05.01. 18:36:11

Micsoda fröcsögés.... Demszky utasmentes négyes metrójánál bólogattatok, majd leesett a vízfejetek.
Akkor most juthat egy kevés a vidéknek is.
Aki irigyli, költözzön oda.
Majmok....

örvényesi 2016.05.01. 18:39:52

Szerény kérdéseim: vajon hány erdőség tarvágásába kerülhet közel ötezer köbméter kimunkált faszerkezet elkészítése ? (Európa legjobban erdősült Svédországa sem engedne meg magának ekkora luxust) Vajon mennyi széndioxidot pöfékel ki amúgy is döglődő légkörünkbe a cementgyár,amíg csaknem 25 ezer köbméterre való betont megcsinál? Ez csak egy stadion. Hol van itt az ár-értékarány? Ám még nem ez az alagút vége. Szerintem azért esett ki a Felcsút a magyar csúcskategóriájú I. osztályból,mert még mindig nem készült el a két fűtött füvű edzőpálya csodakazánháza. Nagy szégyen ez minekünk nemzetileg. De az ám! Pirul is Lőrinc barát eleget,csak titkolja. Csak akkor lesz végre nyugalom,ha felkent tudósoknak valahára sikerül kideríteniük,hogy a vérszerződést anno a hét vezér nem is Pusztaszeren kötötte meg,hanem Felcsúton, s minő véletlen, épp a stadion mértani középpontjában. Nem megy a foci? Sebaj,elég egy homlokráncolás és az emlékmű átköltözik oda "ü maga" jószántából,saját akaratából, tao . Ezt követi majd a simicskátlanított tender óriásköltöztetőknek: a helyi önkormányzat ingyen telket ajánl fel,ahová a Parlamentet egy az egyben át lehet költöztetni,hogy ne zavarja a kilátást a Várból,meg igazság és jog szerint úgyis ott lett volna mindig is a helye,csak abban a XIX. századi felfordulásban tévesen jelölték ki neki a parcellát. Sebaj, a mostani helyére fújnak majd egy jókora szappanbuborékot,amire ráírják,hogy demokrácia.

czjanos 2016.05.01. 18:40:04

Orbánnak magának kéne lehűteni (inkább lapátra tenni) ezeket a "belátás nélküli rajongó lelkeket", ehelyett fürdik a dicsfényben, felavat, átad és erkélyt építtet magának egy műemlék épület homlokzatába. Mondjuk ki nyugodtan: fejétől bűzlik a hal.

Barkalot 2016.05.01. 18:42:44

-Kérek egy vonatjegyet Felcsútra!
-Csak másodosztályra tudok adni! :)

Pelso.. 2016.05.01. 18:52:58

Gellért, mégis, kik azok a "számító, cinikus hatalomtechnikusok és belátás nélküli rajongó lelkek", a ner-ben ilyesmi hogy fordulhat elő?
Egyébként, ti miért nem figyelmeztettétek mondjuk 4 éve, más a küldetés?

@Tündér_Lala: közösségi cél, hogyne, újra definiált változat, amolyan politikai termék.

Tündér_Lala 2016.05.01. 18:53:38

@graycivil: Maga meg azt sorolja fel, hogy Boldvai milyen kösségi projekteket hozott létre. Gyanítom hogy semmilyet.

Gekko 2016.05.01. 19:00:33

Ugyan már, ez csak a hab a tortán. Amit még a gyerekeink is nyögni fognak, az a bolsevik gazdaságpolitika, az új TSZ elnökök és párttitkárok tündöklése. Megint évtizedeket utazunk vissza az időben. Kontraszelekció, tervgazdálkodás, eladósodás. Egy kisvasút csak a statisztikai hibahatár. De amíg vannak - nem kevesen -, akik makkokért rajonganak, és amíg van makk, nos, addig ez lesz. Aztán mikor elfogy az EU-s makk, jönni fog a fájdalmas kijózanodás...

Szelid sunmalac 2016.05.01. 19:08:23

@röf: Nagyon jo! Akor maradjnk ennel a nm tljesen kezenfeko osszehasonlitasnal negyes meto es felcsuti stadion. Viszn tizsztazzuk: Most akkor mndketto tok jo dolog es teljesen rendben van vagy mindketto ordenare gbekialto fazsag es rohadon meg aki kitalalta?

balfa 2016.05.01. 19:09:29

berlusconinak ferrari meg a milan, viktornak egy sufnituningolt ezeröcsi és megye3. műfű, műfoci

Gyorgy Nagy 2016.05.01. 19:22:31

Törpe vezèrnek törpe a csapata.Viktor nég több pénzt a SZAR felcsuti focinak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.01. 19:29:57

@lobaszopiatej:

"Ahogy sokszor írtam, takarodjon a ki közpénz a fociból!"

Mindenféle versenysportból takarodjék a közpénz - beleértve az állami céges támogatásokat is.

Persze egyetértek veled abban, hogy legelső sorban a fociból, mert arra vsz. több közpénz megy el, mint az összes többi sportágra együtt.

Sajnos még ez is kijátszható, de talán mégis kevesebbet pazarolnak el focira.

Rögtön nem lesznek túlfizetett ólomlábú focistáink, és engem nem keserít el, ha az utolsók leszünk a nemzetközi focirangsorban - mellesleg nagyjából most is ott vagyunk.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.01. 19:33:40

@röf: Milyen utasmentes, te fideszcigány, te? Utaztál már rajta valaha? Nehogymár összhasonlítsd a 4-es metrót, ami komplett kerületek normális tömegközlekedését oldja meg a hibbant császárod üres falusi stadionjával.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.05.01. 19:36:59

Szép az a stadion, és arányos.

Illik az egyik legnagyobb magyar miniszterelnökhöz Puskás neve is!

Ballibek egyébként hogy merészelitek Puskás nevét egyáltalán kimonDANI, A SZÁTOKRA VENNI?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.01. 19:39:14

@Tiszteltetem Brüsszelet: Igen, illik ez az egész Orbán Viktorhoz. Valóban.

kerekes pereces 2016.05.01. 19:48:40

kedves jobboldaliak, menjetek, zarándokoljatok el Felcsútra, és hódoljatok kedvenc diktátorotok előtt. Ez kellett nektek, gyökerek.

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2016.05.01. 19:52:30

Mindenesetre nem hagyom ki hogy odaszarjak valamikor a stadion tövébe.

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2016.05.01. 19:53:23

@Narancsos Ödéma: Orbán elmebeteg, ez már nekünk, volt fideszeseknek is nyilvánvaló.

annamanna 2016.05.01. 19:54:05

Felhívnám a figyelmet a vidékies hangulatú budira: www.youtube.com/watch?v=bq6qY46oLPw

(innen: nol.hu/belfold/orban-hobbija-miatt-mi-szivunk-a-kert-vegeben-dudal-a-kisvasut-1613773 )

A Prédikátor könyve ezt állítja szembe a hiábavalósággal (avagy hiúsággal, ld vanitatum vanitas):

"A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az."
(Prédikátor 12:15-16)

Az istenfélelem; nos, ez az, amivel a kocaprédikátornak felcsapó Orbán Gazsiék sem számolnak: "A mostani fiatalok a korábbi vallási tanításokkal ellentétben nem istenfélő, hanem istenszerető emberek akarnak lenni"

A Felcsút-jelenség értelmezésében talán segít Gazsitól egy röpke idézet:

"Tudjátok, a görög Bibliában a 'minden' az azt jelenti, mint a magyarban, a 'minden' az 'minden', hogy az 'minden hatalom', hogy az nem egy kicsi, nem egy része, nem egy nagy része, hanem az minden hatalom, amit nekünk adott az Isten. És ezt Jézus Krisztus nekünk adta. Úgyhogy nekünk ezzel csak élnünk kell. És leugrani a toronyból a kötéllel, vagy kilépni a vízbe, ahogy tetszik, és csak az Isten felé menni, és engedni, hogy fogja a kezünket, ahogy ezen az úton haladunk. Minden hatalom nálunk van, és minden dicsőség az Istennél lesz, hogyha engedjük, hogy használjon."
www.youtube.com/watch?v=I8Aliqjxf14

"Minden hatalom nálunk van" - ennyikeh.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.01. 19:56:42

@kerekes pereces: Ők nem jobboldaliak. Ők fideszesek. A jobboldaliság nem az esztelen lopásról, kivagyiságról és nagyzolásról szól. Ezek nem jobboldali értékek.

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2016.05.01. 20:01:01

@Narancsos Ödéma: "A jobboldaliság nem az esztelen lopásról, kivagyiságról és nagyzolásról szól. Ezek nem jobboldali értékek. "

Pontosan.

hoplita 2016.05.01. 20:05:24

@Narancsos Ödéma:
Ugyan, ne próbálkozz, ezek a faszfejek oly sok minden mellett az iróniára is immunisak.

Netuddki. 2016.05.01. 20:14:10

@Tiszteletem Brüsszelet: Kár, hogy csak mostanában jöttetek rá. Van aki már az 1998-2002 -es és 2010 előtti ámokfutása alatt rájött, hogy annyi elég is volt belőle.

Gellért is itt picsog, hogy a főnivel hogyan elszaladt a vasparipa. Pedig amit itt előadott az köztörvényes bűncselekmény. Azért kéne picsogni, hogy mikor lesz kitűzve a büntető tárgyalás időpontja. Vazzeg, minden hétre jut valami botrány ami arról szól mit és hogyan lopnak. Bezzeg a csehek...

kerekes pereces 2016.05.01. 20:19:48

@Narancsos Ödéma: Magyarországon, újbeszélül dehogynem, sőt, ezek a MAGYAR jobboldali értékek. Mert aki nem olyan, mint a Fidesz, az már nem is eléggé magyar. Emlékszel még a kokárda-ügyre 2002-ből? Én még igen.

kerekes pereces 2016.05.01. 20:21:03

@Tibi !: Büntetés? A Mandiner kitüntetné őket, nem büntetné. ne légy naiv. Őket csak az zavarja, hogy a Főni agybaja már annyira nyilvánvaló, hogy mindenkit, még a klasszikus Fidesz-szavazókat is zavarja. Nem a lopással van a baj, hanem azzal, hogy a lopás már a pártnak is árt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.01. 20:29:38

Keskeny az út a talpnyalás és az árulás között.

Találjátok meg.

Ezt szemléztétek ti is:
magyarhirlap.hu/cikk/54032/Lincseles

Netuddki. 2016.05.01. 20:34:38

@Holger Hartland: A baromzsótika szokás szerinti fröcsögése:
"Ezért kell Matolcsyt kicsinálni. Ezért kell a kormányt kicsinálni. Ezért kell mindenkit kicsinálni. És ezért nem számít már semmi sem."

Az nem jut el az ilyeneknek a tudatáig, hogy gyakorlatilag a matolcsi csinálja ki saját magát amikor a rokonoknak csorgatja a közpénzt. És igen, azokra is rossz fényt vet az ilyen akik annak idején kinevezték az MNB élére. A tanácsadói az orbánnak nem szóltak? Vagy nem mertek szólni? Vagy nem kérte ki senki véleményét. Teljesen mindegy. A kártyavár már inog.

kerekes pereces 2016.05.01. 20:36:10

@Tibi !: Inog a francokat. A fiúk behúzzák 2018-at is, 2020-ig minden EU pénzt ellopnak, aztán csinálnak valami műbalhét, és lelépnek. Aztán ránk szakad az egész szar, amit hagytak. Mert 2020 után már nincs EU támogatás.

Netuddki. 2016.05.01. 20:36:45

Kézihajtány, ja. Hogy süllyedhetett idáig Magyarország?

Netuddki. 2016.05.01. 20:39:50

@kerekes pereces: Oszt' ez szerinted rendben van? Teszel valamit ellene? Azon kívül, hogy hajtogatod, nem érdemes tenni semmit mert úgyis megússzák ezek a tolvaj bűnözők.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.01. 20:43:08

@Tibi !: Ezt rossz helyre címezted. Ebben a kérdésben én "Zsoltikával" egy táborban vagyok, és egy a zászlónk. (A magyar. A másik oldalé lehet a vörös, de vannak még ötleteim. :)) Tudod, "háború" van. Mindenki találhat a "saját" oldalán elképesztő disznóságokat és meglepő fordulatokat (zuglói Fidesz-MSZP összefekvés megvolt?), de nem mindegy, hogyan és mikor mondja, amit mond. Remélem, hogy ha egyszer osztani fogják a fegyvereket, akkor a mandineresekkel ugyanott vételezünk.

kerekes pereces 2016.05.01. 20:44:08

@Tibi !: Ha a párt belülről nem akar tenni, akkor nincs értelme. A társadalomnak belülről kell megtisztulnia, nem külső erő hatására. És a magyar nép ezeket akarja hatalmon tartani. Ennek a társadalomnak már rég annyi. Lesz 2020 után még 0.5-1 milliő kivándorló és kész, jön a csőd, mint Románia vagy Venezuela volt. Csak tudod, sokan ezt nem akarják megvárni, mert csak egy életünk van.

Moin Moin 2016.05.01. 20:47:37

Kedves Drágajó Gellért!

Te 2009-2010-ben ennek az embernek [Orbán Viktornak] a támogatója és szócsöve voltál, a Mandinerrel egyetemben...

Mi már akkor tudtuk, bizonyítottuk és megmondtuk, hogy 2010-től kezdődően az lesz, ami lett - és hogy ez több társadalmi-gazdasági és politikai dimenzióban is katasztrofális hatásokkal fog járni. Már akkor is tudtuk és megmondtuk azt is, hogy a maszopos és szadeszes gazfickók után nem jó ötlet személyiségzavaros maffiózókat az ország élére engedni - hogy úgy mondjam, nem ez a polgári megoldás... Ki tudja, miért, ti (és személy szerint te sem) elengedtétek a fületek mellett mindezt, és mindent megtettetek a Fidesz hatalomra jutásáért.

...És most? Mikor fogod magad és írod le, hogy "Átbasztak a trógerek!", meg hogy "Orbán egy nemzetrontó geci!" Nem, te még most is szépen, disztingváltan írogatsz itt holmi "aránytévesztésről", Marcus Aurelius- és Biblia-idézetekkel.

Nos:
- az ország elrablása vajon csupán holmi "aránytévesztés"?
- a demokratikus intézményrendszer autokratikus irányba történt eltorzítása és az autokratikus hatalmat [Orbánt] kiszolgáló figurákkal való feltöltése csupán "aránytévesztés"?
- Matolcsy alapítványozgatása csupán "aránytévesztés"?
- A világon egyedüliként hosszú távon és fenntartottan tömeges jólétet biztosítani tudó liberális demokrácia + tudásalapú piacgazdaság-kombótól való elhatárolódás és ehelyett egy hatalmi-gazdasági kegyencrendszer [Garancsi, Mészáros Lőrinc, azelőtt Simicska]teljesítménytelen világának bevezetése csupán "aránytévesztés"?

Mondd tehát: mi kell még hogy megtörténjen ahhoz, hogy elhagyja a klaviatúrádat itt az, hogy "Rohadt geci Orbán!"

...Van egy mondás: a puliszka nem robban. Nos, mi nem fogunk puliszkákra jövőt alapozni!

kerekes pereces 2016.05.01. 20:48:16

@Tibi !: Messze nyúlik ez, a kádári kompromisszumig. Megvolt a lényeg: ha nem pofázol, akkor békén hagynak, és nem firtatják a kis stikliket. Míg így a vezetők megcsinálhatják a nagy stikliket.
Ez a kompromisszum tart most is: ha nem firtatják az adócsalásokat, az ÁFA-trükközéseket, a kreatív könyveléseket, a "számlanélkül mehet?" dolgokat, addig az átlag polgár sem firtatja a lopásokat, a totális erkölcstelenséget.

Cserébe az állam azt mondja, hogy kollektív felelőtlenség van, lehetsz hülye, majd a többi nemhülye kifizeti a cehhet. Ez történt a devizahitelek ügyében is, meg sok minden másban. A lényeg, hogy mindig más a felelős, ez a nagy és kis stiklisek közös összekacsintása a normálisok ellen.

És aki ezen változtatni akar, az kiveti magából a társadalom. Véletlenül se merj kilépni az állami nagy rendszerekből, és magad nyugdíjáról gondoskodni, ne merj magán egészségbiztosítást csinálni, mert akkor nem lesz kit lehúzni az állami rendszerben.

Ennyi, ez a nagy magyar közös társadalmi szerződés, ami megy kb. 50 éve. És ez a kis magyar lábszagú lét mindenkinek jó.

I_Isti 2016.05.01. 20:55:04

@Moin Moin: " ...maszopos és szadeszes gazfickók után nem jó ötlet személyiségzavaros maffiózókat az ország élére engedni "

Ok. Ki/mi lett volna az alternatíva?

kerekes pereces 2016.05.01. 21:11:47

@I_Isti: Például egy normális rendszerváltás. Lusztráció. Az ügynökakták nyilvánosságra hozása. És akkor elindulhat az ország azon az úton, hogy kitermeli magának a normális, nem posztkommunista urbánus/nép MSZMP-utózönge elitjét.

Bell & Sebastian 2016.05.01. 21:19:36

A kommancs érában volt szerencsém egypár, ehhez hasonló emlékművet berendezni a kor színvonalát meghaladó gépészettel, klíma Chrysler, from America, csövek from Japan és hegesztési tehnológia Germany (2 fős rohamcsapat 1 hét alatt lenyomta, egyetlen üveg sör nélkül), építés-technológia, nos, azt magunk találtuk ki az unortodox tervek gondos elemzése után. Nagy kihívás, szép feladat volt mindegyik.

Akkori főnököm szerint (vezérkommancs és nép sarja), ezek időtálló szockó emlékművek, mire elporladtak már az unokáinn is, ezek még mindig hirdetni fogják XY szocialista kommancsvezér rátermettségét. Miközben 2.000 hasznos négyzetméternek próbáltunk funkciót találni a válaszfalak tologatásával, mert maga a Mű már nagyjából készen volt.

Nem lett igaza porladás-ügyben, mert a váraink sorsára jutott már minden, még az én életemben.

Az építés, fenntartás és üzemeltetés Bermuda-háromszöge elnyelte őket.

Pedig a cigánybarokk akkoriban még ismeretlen fogalom volt.

Egy szabadkőműves az építésre esküszik. Nem mellékesen a jog uralmára (az etika felett) és istengyilkosságra (végsősoron).

Ezt tessék tudomásul venni.

@Tündér_Lala: Maga is vegye tudomásul. :)

(természetesen a személyes sértettségemen és szakmám sárga agyagba alázásán sosem fogom túltenni magamat, nagyon elégedett lennék a kurzussal, ha legalább a jog dzsungelében vágtak volna rendet, ha már ahhoz értenek, állítólag, nem pedig Hungáriát álmodnak az ürdögszekér-versenypályákra - és meg is csinálják)

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.01. 21:23:05

@röf: "elvtárs" te aztán nagyon tudod hogy ki mire bólogat, hiszen ti "elvtársak" mindig is megmondtátok hogy ki mit akar, akár erőszakkal is.

Há persze egy focistadionra meg egy semmiből semmibe érkező kisvasútra aztán kurvára lehet irigykedni, és kurva nagy segítség ám a vidéki városoknak, és falvaknak, hiszen olyan előnyöket hozn mint a... és a ... magyarul semmit.

turulpina 2016.05.01. 21:31:33

@werecke: vagy a hontalan álmagyar kurvaanyáddal kifizettetni az összes stadiont.

Bell & Sebastian 2016.05.01. 21:32:02

@fidesz maszop dk egykutya: Aki autómodellt gyűjt, az általában és adott esetben meg is venné őket, a garázsába.

Vagy Isten, vagy pszichológus - több eset és jó megoldás erre nincsen.

turulpina 2016.05.01. 21:32:48

@Tündér_Lala: orbánod hány ezer hektárt lopott össze, hány ingatlana van csak belföldön? idióta pribék

turulpina 2016.05.01. 21:34:08

@röf: nem a vidéknek jut az te pribék, hanem orbánnak, a gázszerelő strómanján keresztül

húgyagyú hontalan álmagyar

turulpina 2016.05.01. 21:35:43

@Tündér_Lala: maga egy hontalan relativizáló faszszopó modoros áljobboldali pribék

Bell & Sebastian 2016.05.01. 21:36:17

@turulpina: Véres csiga, nem úgy van ez. Idézzem, mit mondott Káder elvtárs, amikor besúgták neki Czinege elvtárs (sorkatonákkal építtetett) vadászházát, az odavezető aszfaltcsíkkal?

turulpina 2016.05.01. 21:39:08

@Narancsos Ödéma: a magyarországi jobboldaliság úgy aránylik az igazi jobboldalisághoz, mint a magyarországi foci az igazihoz

becstelen, hiteltelen, jellemtelen szaremberek gyülekezete mindkét magyar változat

turulpina 2016.05.01. 21:39:45

@Bell & Sebastian: idézzed, orbánszopó

jól megy a trafik?

turulpina 2016.05.01. 21:44:38

@Bell & Sebastian: ez a kommancsozás, ez nem álságos így kétpofával (fideSS és szarabbik egyaránt) Putyin makkján csüngve, keleti diktatúráknak tapsikolva?

Robinzon Kurzor 2016.05.01. 22:16:38

A Haza nem lehet NBII-ben!

Robinzon Kurzor 2016.05.01. 22:19:49

@Holger Hartland:

Rossz hírem van: ebben az esetben te nem csak Zsótival, hanem Fletóékkal is egy táborban vagy.
A magyar zászló meg nem a tiétek.

Robinzon Kurzor 2016.05.01. 22:26:41

@poszt "Hogy Orbán Viktor elcsászárosodása hol tart most, két évvel később, ítélje meg mindenki maga"

Na, és vajon hol tart Orbán Viktor elcsászárosodása annak tükrében, hogy tavaly 70%-kal nőttek az állam költések a Mandineren?

"s senki nincs, aki időben figyelmeztetett volna"

Holy shit! Ez komoly? Ezt tényleg képes voltál leírni?
Az mikor fog kiderülni, hogy a Mandiner valójában végig ellenálló volt, csak színlelte, hogy a NER szekerét tolják.

balfa 2016.05.01. 22:47:11

@Holger Hartland: nem, nincs háború, és nem kétféle ember van ebben az országban, magyar és vörös. még egyelőre...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.01. 22:51:35

@balfa:
1. Mindig van háború.
2. Ha nem tudod, hogy kik között folyik a háború, akkor ellened folyik és vesztésre állsz.
3. Mindig pontosan két tábor van egy országon belül; se több, se kevesebb. A politika művészete abban áll, hogy a politikus számára előnyösen, az alanyok számára pedig hihetően, vonzó azonosulási lehetőségként fessék fel a "mi" és az "ők" közötti határvonalat. Akár óránként máshová, persze.

kerekes pereces 2016.05.01. 23:02:34

@Counter:
"Mindig pontosan két tábor van egy országon belül; se több, se kevesebb. "

Amúgy ez már Magyarországra sem igaz. Legalább 3 tábor van.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.01. 23:31:05

"A pénz egy része Mato... ööö ... Medgyessy Péter volt miniszterelnök feleségének bankszámláján tűnt fel"

ezek a freudi elszólás szindrómák...

miketbeszéltek 2016.05.01. 23:39:44

@jose maria padilla: "ha vállaltad volna a homoszexualitásod," A magam részéről nem vagyok homi, elítélem a homoszexualitást, és a Fidesz ezzel kapcsolatos hivatalos politikáját támogatom (a hivatalost azért hangsúlyozom, mert több vezető Fideszesről tudható/sejthető, hogy az életmódjára nem a konzervatív, hanem a "libsi" jelző a helytálló), de mondd: ettől függetlenül miért is nem helytállóak a blog szerzőjének állításai?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.01. 23:45:18

@kerekes pereces: A három is kettő, legfeljebb ketten nem tudják, hogy szövetségesek, vagy egy nem tudja, hogy nem létezik.

:-)

Amator 2016.05.01. 23:49:08

@Counter: Érdekeseket írsz, mi a foglalkozásod ?

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.01. 23:52:36

@Pelso..: a cár atyuska jó, csak a tanácsadói rosszak. nem lehet eleget hangsúlyozni, efftársak.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 00:04:57

@kerekes pereces:

"Például egy normális rendszerváltás. Lusztráció. Az ügynökakták nyilvánosságra hozása."

bingo.

oszt tippeljünk erre mennyi az esély a 3/3-as rendszerváltók paradicsomában

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.05.02. 00:18:12

@Holger Hartland:
Khmmm, te valami öntökönszúró altszaxofont szeretnél vételezni, amikor hadba szállsz?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.02. 00:40:49

@Robinzon Kurzor: 1) Nem. 2) De. :P ;)
@balfa: Ahogy mondod: egyelőre.
@Hepci: Nem, de kinézem ezekből a hülyékből, hogy azt fognak osztani, mert valaki majd ellopja a gépkarabélyokra szánt pénzt. Szerencsére a másik oldalon is ez lesz, ők holland exportból visszamaradt, fasz alakú oboákat kapnak, így szaxofonnal leverjük őket.

Bell & Sebastian 2016.05.02. 00:54:48

@turulpina: Biztos, hogy ezt nekem szántad, Csigavér?

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 01:05:18

@GNDL:

bad news: meg lett volna újraválasztva mindenképpen, lásd az általad linkelt ténytár cikk uccsó mondatát:

"Ez még akkor is így van, ha egyébként ezek nélkül is simán nyert volna áprilisban."

oszt arról ne is beszéljünk, hogy egy maximálisan ténytár approved pompás-arányos választási rendszerben akkor és most is masszív finessz-jobbik mandátumtöbbség lenne. szóval kérem a progresszió sajna-sajna nem ússza meg a többség sikeres megszólítását (jáháájj, populizmuuuus), a fránya demokrácia már csak ilyen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 01:06:04

@Bell & Sebastian: az én megbízásomból kötekedik veled

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 01:17:02

@Robinzon Kurzor:

"Az mikor fog kiderülni, hogy a Mandiner valójában végig ellenálló volt, csak színlelte, hogy a NER szekerét tolják."

majd ha a dobray írogat morgolódó cikkeket, nem pedig az ab ovo leghűségesebb belső ellenség szerepet ellátó ergé

2016.05.02. 01:43:41

@röf: a felcsúti kisvasút és stadion a kert végében, mint a vidékfejlesztés mérföldköve... Várj, próbálok nem röhögni.

Persze a 4-es metró is a lopásról szólt, el se kellett volna kezdeni ilyen feltételekkel. Utólag már ezt látjuk. Pont a 4-es metró tapasztalatai miaty nem kellett volna beleugrani újabb korrupt pénzszórásokba. Most már a Fidesz se vethet semmit a Szadesz szemére. Pont olyan tolvajok.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 06:25:13

@Tiszteletem Brüsszelet:

a felsorolt kettőn felül az aristo, jótündér, doomhammer, sőt az ergé nicket is egy személyben szerkesztem. lényegében te vagy az egyetlen valódi commentelő, az összes többi kamu. forradalmi furfang!

2016.05.02. 06:26:27

Tessenek tovább menni, nincs itt semmi látnivaló. A dakota SC kiesett, a kisvasút elindult, és a csúti vályogvető, tovább lop, csal és hazudik.
Teszi mindezt a haza javára és a saját zsebébe !

balfaszcsaszar 2016.05.02. 07:04:04

Lapozzunk. erge: en megmondtam volna c. cikkét olvashattuk

lezlidzsi84 2016.05.02. 07:05:17

@Szelid sunmalac: A négyes metró jelenlegi formájában szar, de lett volna rá értelmes megoldás, hogyan is építsünk (vasúti)alagutat Kelenföld és a Keleti közé. A felcsúti kisvasút is működhetne jól bizonyos körülmények fennállása esetén - ezek a körülmények viszont jelenleg nem adottak, és egy rakás pénzt kellene még belefeccölni a környékbe, hogy legalább minimális eredményt hozzon. (Vagyis elképesztően szar lesz a megtérülése, ha lesz valamikor - ebben van hasonlóság a négyes metróval, igaz ott ez fajlagosan olcsóbb hálózatalakítással azért enyhíthető.) Eredetileg erre a jelenségre alkalmaztam a "Felcsút-szindróma" elnevezést a fent is hivatkozott írásban (pangea.blog.hu/2016/03/20/hova_tart_a_felcsuti_kisvasut). De hogy lásd, nem csak Felcsúttal foglalkoztunk, itt egy - igaz más kontextusban - a négyes metróval is foglalkozó írásunk: pangea.blog.hu/2015/05/03/pestrol_budara

nu pagagyí 2016.05.02. 07:05:20

Kevesebb pénzből Jarni csodát csinált Pécsen. A hasi-tasis, makkcipős földesurak milliárdjaiból már csak szánalmas vergődésre futotta. Azt hiszem ez pontosan kifejezi a szarból épült új elit minőségét. Cifra stadion ide vagy oda, az általuk megrontott focisták csak vergődtek, elhitték, hogy kivételesek, elfelejtettek dolgozni. Jelkép erejűnek érzem a felújított luxusvagonra rittyentett légkondi ízléstelen praktikeres kültéri egységét. Buhera ország utazik a semmibe.

2016.05.02. 07:10:12

Nem, nem pusztán a mértékkel van a baj. Az elvvel is baj van. A miniszterelnöknek, legyen bármilyen lokálpatrióta, nem az a dolga, hogy a szülőfaluját fejlessze, mert ő nem pusztán a szülőfalujának a miniszterelnöke, hanem az országé.

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2016.05.02. 07:13:52

@Herr Stacheldraht Leger: O.K. hogy te szerkeszted a nickeket, de ki írja a kommenteket?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 07:15:26

@turulpina:

"orbánod hány ezer hektárt lopott össze, hány ingatlana van csak belföldön? idióta pribék"

Itt lenne az ideje annak is, hogy - nem kisebbítve a Fidesz-holdudvar lopásait - elkezdj kariratív gyűjtést szervezni szegény Gyurcsány Ferenc és a maszop-déká + egyéb hasadványai javára. Mert szegín Gyurcsányi már nyomorog a tisztességben és szegénységben:

"Gyurcsány Ferenc: Inkább maradok tisztességes és szegény"

index.hu/belfold/2016/05/01/gyurcsany_ferenc_inkabb_maradok_tisztesseges_es_szegeny/

nu pagagyí 2016.05.02. 07:26:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mit is lopott Gyurcsány, miniszterelnökként? Hosszú idő lesz még a gyógyulás Józsefné kedves.

MACISAJT 2016.05.02. 07:33:02

Először is: kormányozni muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).
A jelenlegi kínálatból pedig( agyonvert ballibák, Fidesz/Orbán, operettnácik, majdnemzöldek) világos hogy az egyedüli kormányképes erő a jelenlegi.

Én egy pozitívumát látom a Fidesz eddigi kormányzásának: éspedig az ország stabilitását.
Ez a világgazdasági válsággal tetézett örökséget amit kaptak, devizahitelesekkel, IMF hitellel és feltételekkel spékelve, a kül-és belföldről szervezett bal- és/vagy liberális támadásokkal..
ezt szvsz más így mint az Orbán vezette Fidesz nem tudta volna ilyen zökkenőmentesen levezényelni.
Úgy hogy közben néhány száz/na jó, legyen ezer ellenzékit leszámítva, csend volt és van az országban.
Nincsenek sztrájkok, polgárháborús hangulat mint Portugáliától Spanyolországon át Görög- és Olaszországig...
és ez egy nagy eredmény. Szerintem a legfőbb.
Most már gyarapodásokról beszélhetünk( és beszélünk is, lásd az ingatlan piac robbanását vagy a kiskereskedelmi forgalomét), miközben a makrogazdasági adatok is folyamatosan javulnak.

nu pagagyí 2016.05.02. 07:34:58

@lezlidzsi84: A négyes metrónak csak egy baja van, nem épült meg teljes hosszában. Ha majd a mindenkori hatalom nem fosztja ki Budapestet, vagy ha már kifosztja, de legalább nem tiszavirág életű vagy felesleges bisz-baszokra csepegteti vissza a lenyúlt pénzt hálát várva, akkor majd lesz normális metró.

nu pagagyí 2016.05.02. 07:37:50

@MACISAJT: Válság után, mindenképp javult volna a helyzet. Mire jön az újabb, ezek angolosan lelépnek, itthagyva a szétlopott országot.

2016.05.02. 07:38:17

@MACISAJT:
Te el is hiszed, amiket írsz?

De jó, legyen, tegyük fel, igaz amit írsz. Ebben az esetben szó nélkül kellene hagyni a kormány viselt dolgait, mert szerinted összességében jól csinálják? Nem épp nektek, híveknek kellene leghangosabban tiltakoznotok ilyenkor?

A másik, hogy ha erre és arra is legyintesz, hogy egyébként összességében jobbak, mint a másik banda, akkor valójában sosem fogod észrevenni, ha már minden szarul megy, mert mindent egyenként mellékes rossznak nevezel, végül pedig csak a hit marad, hogy aműgy jól kormányoznak.

Geo_ 2016.05.02. 08:05:01

@nagybalfasz: macisajt a teljes érzelmi elkölteleződéssel együtt járó értelmi elhülyülés tipikus példája. Az egészet a legjobban a sztréjkokkal való példálózás mutatja - Európában (ill. az EU-ban) sehol sincs ilyen sztrájktörvény.

Chikán, Bod Péter Ákos, Holoda Attila, Mellár Tamás - illetve szakpolitikai kérdésekben Pokorni, Illés véleményei neki nem számítanak.

Vagyis: neki semmi más nem számít, minthogy az övéi legyenek hatalmon, csinálhatnak bármit.

scsaba1 2016.05.02. 08:25:27

Még Gyurcsány idején volt egy vicc, amit talán a Fábry gegcsapata ötlött ki magából, hogy: Tegyük fel, hogy nem omlik össze a Szovjetunió. Megmarad a VSZ, az egypártrendszer, az MSZMP... Hogy hívnák Párt Főtitkárát? Gyurcsány Ferencnek...

Tegyük fel, hogy ugyanez a szitu, csak az egész kezd elmenni abba az irányba, amiben Románia leledzett a '80-as években... Hogy hívják a Főtitkárt? Orbán Viktornak...

MACISAJT 2016.05.02. 08:27:19

Viszont a momentán egyetlen kormányképes politikai pártnak bőven volna mit a stíluson javítani.
Pl. az Orbán a Várba c. projektet, vagy a Sorsok házát vagy a Szabadság téri szobrot...hagynám a halál farkára süllyedni.Semmi szükség rájuk, hasznot nem csak balhét hoznak.
Hátrébb vonnám a legirritálóbb figurákat, pl. Lázár főminisztert, Rogánt, Szijjártót és a szelídebb, konszenzusosabb vonalat preferálnám.
Ezért volt kár az erre alkalmas Navracsicsot pl. Brüsszelbe meneszteni.

És jó időre befejezném a háborúskodást, a jelszó legyen a konszolidáció, az elért eredmények megerősítése és stabilizáció.
Egészségügy és oktatás látványos , és polgárbarát(!)javítása.
És akkor nyugodt, békés évek következnének, emelkedő házasság- és születésszámmal, csökkenő kivándorlással, épüléssel.
Vagyis mindazzal amire az állampolgárok többsége vágyik.

Ha Orbánnak van elég esze-márpedig tagadhatatlanul van neki- akkor köztársasági elnökként 2017-ben kvázi visszavonul majd a frontvonalból és amolyan "árpibácsis haza bölcseként" kihúzza a nyugdíjas évekig.

Viszont kezdenek túlzottan elpofátlanodni a körülötte lévők.
Pl. Lázárnak már akkora túlhatalma van hogy miniszterelnök a miniszterelnökségben, olyan lett mint Koltai Róbert "Illetékes elvtársa" a 80'-as évek kabaréjában("minden hozzám tartozik"), Habony olyan lett mint Fouché, Rogán sőt Szíjártó is jönnek a surranópályán, a gazdasági hátországról már nem is beszélve mert azok úgy viselkednek mintha eddig évtizedekig raboskodtak volna If várában és emiatt kiszabadulva most sürgős bepótolnivalójuk volna.(őket nevezem " Éheséknek")

Orbán önmaga mint olyan nem fog megbukni.
Hanem az egész rendszere amit felépített...no ebben már nem vagyok olyan biztos.
És éppen az előbb felsoroltak féktelen mohósága és vérlázító arroganciája miatt.
Mert " éhesék" habzsolás közben úgy viselkednek mintha a népnek magától értetődően KÖTELESSÉGE volna rájuk szavazni. És momentán ez így is van-lásd az ellenfeleket illetve az ellenségeket-, de meddig?

Mert a népeknek nemcsak "forradalom" kell, hanem egy idő után a békés konszolidációra is vágynak, mondván hogy ennyi küzdelem után pihenjünk is kicsit és élvezzük a jól megérdemelt munka gyümölcsét.
Na ezt viszont nem látom.
Csupán azt látom hogy " Vakok között király a félszemű" , ahol a Fidesz/Orbán a félszemű a többi vak politikai alternatívához képest.

Csakhogy. Nem kellene okvetlenül félszeműnek lenni.
Lehetne egy egészen normális, kétszemű kormányzást is csinálni.És ne csak arra bazírozni(amúgy jogosan), hogy az ellenfelek(na jó, az ellenségek) mennyire elkúrták és mennyire nincs rajtuk kívül más alternatíva( mert azért operettnácivá már csak nem válik az ország többsége).

Ehelyett mit látunk? Mértéktelenek habzsolását, pofátlan arroganciát és most már oda jutottak hogy egymásnak is feszülnek a nagy kiszorítósdiban...

A vicc hogy vannak a Fideszben bőven tisztességes politikusok, polgármesterek akik valóban helyben dolgoznak és a ló sem szaladt el velük az eszetlen harácsolási késztetésben.
Ők nem szólnak? Nem figyelmeztetnek hogy kérem, ez így hosszú távon biztosan nem lesz jó?
Vagy nem veszik őket figyelembe?

Vannak látszólag pimf esetek. Mint például a Miniszterelnökség Várba való költözést? Minek? Mi a fene teszi ezt szükségessé?
Vagy a Szabadság -téri szobor.Ki a francnak kellett az? Haszon semmi, ellenben balhé bőven , ugyanúgy mint a médiatörvény esetében.

Úgy vélem, a Fideszből hiányzik vagy kiveszett a józan mértékletesség, nincs olyan aki figyelmeztetne vagy akit komolyan vennének. A ló elszaladt, csak győzzék még időben befogni. Mert különben előállhat a helyzet hogy sokan egyszerre ébrednek rá hogy nem ilyen lovat akartak(vagy ha ilyet, legalább nem ezt a testrészét).
És ez történt 2002-ben is, mikor egy nem hibátlan, de mégis csak jó kormányzás után be lehetett hülyíteni magyar állampolgárokat a werberi " Magyarország többet érdemel!" típusú lózungokkal.
És azt a Fidesz lehet hogy megérdemelte, de az ország nem.

MACISAJT 2016.05.02. 08:35:20

@nagybalfasz:

A két fajta kormányzás között az un. "rendszerváltás" óta eltelt 24 év alatt a két fajta (ballib és jobboldali) igazgatás között kimutathatóak a lényegi különbségek.

Éspedig az hogy míg a 8(+4) év ballibák kormányzása alatt mindig "suchmannositottak", eladtak szinte mindent, MOL-tól párnagázig,MÁV Cargo-tól Postabankig, Posta székháztól az Airportig (de még a Malévot is egy abramovicsnak, áldassák érte a neve), a befolyt pénz is eltűnt(ahogy a többi is) , az államadósság is az egekbe emelkedett noch dazu az ország mégis a tönk szélére került, amit már egy Lehmann Brothers bedőlés is elfújt......aztán jöhetett az államcsőd előtt a magasságos IMF hitel....

ehhez képest viszont Orbánék visszavásárolják az elkotyavetyélt állami tulajdont és még jut is
pénz fejlesztésekre.
Ha zongorázni tudnám a különbséget, én volnék Chopin, Mallorcán..

Olyanok ezek az érdekes "igazgatási" különbségek, mint a Magyar Nemzeti Banknál, ahol egy simor-karvalits-király júlia trojka "harcolt" évekig 7%-os alapkamattal a 3%-os inflációéért(nekik valahogy soha nem jött össze.)
Ahogy eltakarodtak, láss csodát: infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is..És kiderült hogy velük együtt eltűnt 206 milliárd forintos , általuk 2014-retervezett(!) MNB veszteség is, amit 2015-ben naná hogy az állami költségvetésnek kellett volna pótolnia, mégpedig kötelezően...

A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.
(Lásd blum esetét a böszmével.amikor már ilyen piti "telekcserés" csontoknak sem bírtak ellenállni.)

Nos, míg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
2002 előtt azzal uszítottak ballibáék hogy a Fidesz lop és " Magyarország többet érdemel" meg " több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".
Bejött, valahogy nyertek. És? Kiszórták az ablakon a pénzt oszt két év múlva már fuccsban volt az ország(lásd öszödi beszédet) ami aztán nyílegyenesen tartott letolt gatyával a 2008-as válságba.

Érdekes a balliberális média és "közgazdászainak" reagálása a mostani makrogazdasági adatokra is.
Hiszen évekig ezt hajtogatták, hogy ez a megoldás: export, külker mérleg többlet, államháztartás 3% alatt, csökkenő munkanélküliség,GDP növekedés, alacsony infláció.
Erre most mindezt megkapják, ráadásul egyszerre és mit látunk? Hogy fanyalognak és annyit bírnak kinyögni hogy majd 2016 után mindez csökkeni fog..

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.02. 08:37:34

Az irány jó 2012 óta, nem ment semmi félre.

Hogy vannak hülyeségek is? Persze, hol nincsenek? De egy politikai irányt apróságok alapján megítélni abszurdum.

multifarkukutya 2016.05.02. 08:40:36

Ha Orbán Viktor "politikai tapasztalata és éleslátása miatt" lenne "szinte teljhatalommal rendelkező miniszterelnök", akkor nem "számító, cinikus hatalomtechnikusokkal és belátás nélküli rajongó lelkekkel" venné körbe magát. Csak szólok...

multifarkukutya 2016.05.02. 08:42:42

@BircaHang Média szerkesztősége: Étássak, a zirány jó, még ha vannak is éhajlássok...

MACISAJT 2016.05.02. 08:55:36

@Geo_: ("Chikán, Bod Péter Ákos, Holoda Attila, Mellár Tamás - illetve szakpolitikai kérdésekben Pokorni, Illés véleményei neki nem számítanak.")

Hogy nekem mi a véleményem az illető kirúgott/bukott/sértett urakról, az szinte mellékes. Mert véleményem az van, mondjuk nem túl hízelgő.

Hanem azon a térdeimet csapkodom a röhögéstől, mikor azt látom hogy az említettek mekkora orákulummá váltak az agyonvert ballibáknál..

Bod Péter Ákos? Azt hagyjuk is, mit kapott tőlük az Antall kormány gazdasági minisztereként.De amint az mszp-szdsz 94-ben választást nyert, kapott egy vajaskenyeret Londonba, és úgy rúgták ki a "független" MNB éléről surányi javára hogy lába nem érte a földet.

Mellár? 2002-es kormányváltás után hasonlóképpen járt(vajaskenyér nélkül), évekig pereskedett míg kimondták hogy jogtalanul rúgták ki a KSH éléről.

Pokorni? Fülig érő szájjal jubiláltak az agyonvert ballibák, mikor meruk józsef által elővették szerencsétlen börtönben megzsarolt apjának ügynöki múltját. "Lemondott a spiclifi", ordítozták kéjesen...
Ma már egészen megkedvelték és nyílt leveleket irkálnak neki..ugyanazok.

Na ne már.

sas70 2016.05.02. 09:04:13

@MACISAJT: Soronként tudnám cáfolni a csúsztatásaidat, mellébeszélésedet, hülyeségeidet, csak teljesen felesleges, mert meg sem értenéd és úgysem érdekelne, mert beszorult a fejed, egy nagy fideszes seggbe.

lehet más a handa-banda 2016.05.02. 09:05:11

Jó írás, remélem az is érti, akiről szól. Még hatása is lenne, ha nem olvasnám utána a kommenteket

Rögtön az első, az EBESZ (= Haraszti Miklós ex-SZDSZ) jelentést belinkelő kommenter elveszi a zember kedvét attól, hogy Orbánt kitörölje a választási listáról. És a többi ballibbant faxfej vergődése hasonló szánalmas

Orbán egy békakirály, ez nem vitás, de a mocsarat nem ő csinálja, csak megtanult élni benne. Magyarország egy nagy politikai mocsárvilág, mindenféle fortyogó gusztustalansággal, libbant Szadesz túlélőkkel, Fletóistákkal, migránskaki zabálókkal

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.02. 09:05:11

@MACISAJT: Egyáltalán nem érted, hogy mi miért történik a kormányzaton belül.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.02. 09:08:02

@multifarkukutya:

Így igaz. Jelenleg két irány van: a ballib és ennek ellenkezője, harmadik út nincs.

MACISAJT 2016.05.02. 09:12:44

@lehet más a handa-banda: ("Orbán egy békakirály, ez nem vitás, de a mocsarat nem ő csinálja, csak megtanult élni benne. Magyarország egy nagy politikai mocsárvilág, mindenféle fortyogó gusztustalansággal, libbant Szadesz túlélőkkel, Fletóistákkal, migránskaki zabálókkal ")

Bizony, bizony...Ott van pl. a Schmidt Mária-féle klán és gazdasági birodalom.No, az is az Ungár-család szdsz hátországából eredezik.

Vagy ott van Andy Vajna esete. Nem kérdés, a pali önmaga megtestesíti az összes létező és ismert antiszemita klisét.Viszont amióta átvette a filmipart, a magyar filmek ismét eljutnak a nagyvilágba, díjakat nyernek(az más kérdés hogy milyeneket), Magyarországra pedig ömlenek a filmesek, filmeket készíteni.
Előtte a grünwalskiak meg...

Netuddki. 2016.05.02. 09:13:15

@Holger Hartland: Úgy látszik mégis jó helyre ment. Tudod vannak még szép számmal olyanok akik egyik "oldalnak" se nézik el a közösbe való belenyúlkálást. A tolvajoknak börtönben a helyük!
A fegyverosztást meg csak ne nagyon emlegesd. Ha odáig fajulna a dolog hamar szembesülnél vele, hogy a magadfajta tolvaj bűnözők milyen kevesen is vannak. Azt hiszed a sok, fizetett szájtépő troll mellétek állna? Hányan lennének akik az életük árán is megvédenék azt a pár balfaszt aki most él mint Marci hevesen?

Geo_ 2016.05.02. 09:15:02

@MACISAJT:

egyrészt csodálkozom, hogy ilyen nickkel lehet létezni - kevesen mondhatják el magukról, hogy megjárták a bíróságot.

De láthatóan nem érted, miről van szó: annyira bele vagy bújva Orbán seggébe, hogy semmi sem zavar, amit csinálnak. Jelenleg senki sem vitatja, hogy mennyire vezetnek a pártszimpátiákban, stb. - s az említett neveket csak azért hoztam fel, mert ők azután igazán nem mondhatók bal-libeknek, Orbán egykori miniszterelnök jelöltjéről, minisztereiről, államtitkárairól van szó, akik mellett korábban teljes mellszélességgel és sűrű nyelvcsapásokkal álltál ki.

Maradjunk az aktuális témáknál: számodra elfogadható, amiről RG ír? Vagy ami az MNB-nél történik? 24.hu/belfold/2016/04/27/matolcsyek-akar-20-evet-is-kaphatnanak/

Csak költői a kérdés.

kgonzo 2016.05.02. 09:19:30

@Tündér_Lala:
Meghallgattam, hogy a miniszterelnök úr arról nyilatkozott, hogy ezt a kisvasutat támadni cinizmus.
Szerintem ez a nyilatkozat cinikus.
Ezen a vasúton sosem lesz 2000 utas naponta. Hiteles ez a mondat akkor lett volna részéről, ha ezt a Sárospataki kisvasút újranyitásakor mondta volna.
De nem vagyok meglepve, mert az emberek már arra sem kapják fel a fejüket, hogy az MNB alapítványai 79 nokiásdoboznyi pénzt síboltak el. És senkinek nem kell lemondania, ügyészségi eljárást pedig aligha várhatunk. Bravo!

kerekes pereces 2016.05.02. 09:22:07

@Counter: Ja, tehát akkor szerinted is Jobbik-Fidesz koalíció lesz 2018-ban. Így mindjárt más.

kerekes pereces 2016.05.02. 09:24:40

@Herr Stacheldraht Leger: Az, hogy elbasztuk a rendszerváltást, és a népi vs urbánus kommunisták váltópolitikája van, az a nép problémája. Ettől az elittől nem lehet várni semmit. Sem az MSZP-től, sem a Fidesztől.

MACISAJT 2016.05.02. 09:27:16

@Geo_: ("egyrészt csodálkozom, hogy ilyen nickkel lehet létezni - kevesen mondhatják el magukról, hogy megjárták a bíróságot.")

Jó hogy említed..:)

Tényleg kevesen mondhatják el(na jó, büszkélkedhetnek) magukról , hogy az Index ballibsi maffiája kétszer is büntető(!)bíróságra citálta volna politikai fórumozásért...és hogy "ezek" kísérlete mind a kétszer csúfosan bebukott ...

Nyihihi

kerekes pereces 2016.05.02. 09:27:56

@kgonzo: nem 79 az, hanem 7900. Egy nokiásdoboz 15 millió, az MNB meg százmilliárdos nagyságrendben tüntet el pénzeket. Két nagyságrend különbség.

MACISAJT 2016.05.02. 09:42:47

@kerekes pereces: ("az MNB meg százmilliárdos nagyságrendben tüntet el pénzeket. Két nagyságrend különbség. ")

Különbségeket akarsz?

Vegyük pl.: 2011. június 7., kedd 12:53 |

41,6 milliárdos veszteséggel zárta az elmúlt évet az MNB, ismertette az MNB gazdálkodásáról készült, a magyar kormány által már elfogadott jelentést Simor András kedden. Az MNB-elnök megjegyezte ugyanakkor, hogy a gazdálkodási eredmény nem a jegybanki működés sikerességének a mérőszáma, hiszen a nemzeti bank nem profitérdekelt szervezet.

vagy

40 milliárd volt az MNB vesztesége
MTI2013.02.27. 21:137
Tavaly 39,8 milliárdos veszteséggel zárt az MNB, működési költsége tavaly 11,6 milliárd forintot tett ki .A jelentésben az MNB rögzíti: 2012-ben 3,9 milliárddal euróval csökkent a devizatartalék. Az elnöki összefoglalóban Simor András közölte: az éves átlagos infláció 2012-ben 5,7 százalék volt.

Ekkoriban ugyanis ez ment. Hogy az MNB "független" .És hogy nem "profitorientált" szervezet...Naná, ha közben a magyar állam/a magyar adófizetők állták a veszteségeket...
És még csak ördöngösnek sem nevezném ezt a pénz kiszivattyúzási módszerüket .
Az EU legmagasabb alapkamatát tartották évekig, így fizetve a (külföldi tulajdonban levő!) kereskedelmi bankoknak százmilliárdokat...
Az MNB pénzért pedig német államkötvényeket vettek, nulla kamattal/haszonnal.
(Véletlenül sem MAGYAR állampapírokat, végtére is az nem volt "biztonságos".)
És a számlát meg benyújtották a magyar adófizetőknek.
Most meg ugyanazok akik azt összehozták-és baráti médiájuk- hisztiznek amiért az MNB , a nyereségéből befektet.Van némi-lényegi- különbség .

kgonzo 2016.05.02. 09:44:27

@MACISAJT: Ez majdnem így van. De:
A gazdaság 2010-ben azért került hirtelen bajba, mert 1. a fideszes vezetők hülyeségeket beszéltek (majdnem bedöntötték a Forintot), 2. mert Viktor megígérte az egy kulcsos adót, de az ugye 7%-os hiányhoz vezetett volna, azt eg nem nagyon akarták engedni neki, ezért jól bevezette a különadókat.
Sztrájk egészen konkrétan azért nincs, mert olyan lett a sztrájk törvényünk, hogy gyakorlatilag alig lehet sztrájkolni. Ott kezdődik, hogy sztrájkot hirdetni csak úgy érdemes, ha előtte a bíróság kimondta, hogy az törvéyes, mert aki törvénytelen sztrájkban vesz részt azonnali felmondással eltávolíthatják. A közlekedési sztrájkokat pedig akkor herélték ki, amikor a közlekedési törvényben meghatározták, hogy a még elégséges szolgáltatás 66%. Na azt azért tudjuk, hogy az egy vicc, nem sztrájk.
Gazdasági eredmények: El kell, hogy keserítselek, ha nem lenne az uniós támogatás, itt semmilyen gazdasági növekedés nem lenne. Mert annyira bizonytalan a befektetési környezet, hogy nem szívesen hoznak ide befektetést. (Hogy értsd: ha engem az a veszély fenyegetne, hogy az üzleti tervemben szereplő bevételre egyszer szeretné rátenni a kezét a kormány, pl. úgy, hogy hatósági árat szab meg, amelyet gazdaságosan nem tudok megoldani, aztán megvásárolja, majd átpasszolja a haveroknak a cégemet, szóval ilyen helyre én sem szívesen hoznék pénzt.)

kgonzo 2016.05.02. 09:47:13

@kerekes pereces: Tényleg elszámoltam, kétszer is: először is én hetven millás nokiás dobozra emlékeztem, másodszor pedig a nagyságrend. Igazad van.

2016.05.02. 09:47:53

@MACISAJT:
Ok, tehát akkor szerinted az ő lopásuk rendben van, mert más a lopásuk természete. Tükörbe tudsz ilyenkor nézni?

2016.05.02. 09:50:25

@MACISAJT:
Azon esetleg nem gondolkodtál el, hogy esetleg a Fideszt nem szeretők között nem kevés jobboldali van, akiket nyilván te ugyanúgy agyatlanul ballibnek nevezel, és ők kedvelik az említett jobboldali urakat?

kgonzo 2016.05.02. 09:50:51

@MACISAJT: Hát nagyon sajnálom, hogy nem vagyok gazdasági szakember, mert szívesen leírnám neked, hogy bizony a nyereség a mesterségesen gyengén tartott Forint eredménye. De talán nem ez a lényeg, hanem az, hogy az ott keletkezett nyereséget mondjuk lehet, hogy a költségvetésbe kellett volna fizetni, nem az unokatestvérének. (De majd, valami állami cégnél, ahol nyereség keletkezik jelzem, hogy nyugodtan átutalhatják nekem is, mert így hogy nyereség, az már nem is lopás.)

Robinzon Kurzor 2016.05.02. 09:54:17

@Herr Stacheldraht Leger: "majd ha a dobray írogat morgolódó cikkeket, nem pedig az ab ovo leghűségesebb belső ellenség szerepet ellátó ergé"

Egyébként szívesen olvasnám dobray, de még inkább (az utóbbi időben mellőzött) aristo okfejtését arról, hogy miért van nagyon is rendben ez a Felcsút-szindróma.

lehet más a handa-banda 2016.05.02. 09:54:42

@MACISAJT:
Régi szabály, hogy ha valami jót eszel, be ne menj utána a konyhába megnézni, hogyan készült. Maradjon meg az illúzió, hogy tündérlányok készítették harmatfűből, nem pedig egy pállott levegőjű hátsó helyiségben izzadó szakácsnők zsíros létől csöpögő húsmaradványokból

Nagyjából ugyanezt mondanám az Orbán kormányzásra

multifarkukutya 2016.05.02. 09:55:21

@BircaHang Média szerkesztősége: "... A Draskovics Emmánál meg csak kétféle diák létezik, a többi akár be se járjon az órára..." (Sándor György)

Robinzon Kurzor 2016.05.02. 10:00:47

@Holger Hartland:

1. De bizony! 2. Kurvára nem! :P

Zsótid ezt a végjáték dolgot jól érzi. Még abban is igaza van, hogy ha 2018-ban a klasszik ballib nem jut hatalomra, akkor politkailag végérvényesen végük van.

Ám ennél sokkal nagyobb a tét Orbánék számára: ha kikerülnek a hatalomból, akkor nem csak politikailag lesz végük, hanem sokan közülük börtönben fogják végezni. Vagy önkéntes azeri száműzetésben.

Lincselés nem lesz, pedig igény volna rá. Bár ha azt az egyszerű összefüggést valaki jól elmagyarázza a magyar embereknek, hogy az MNB-alapítványokba átcsorgatott MNB-nyereséget a devizahitelesek fizették meg árfolyamrésben, akkor még a lincselés sem kizárt.

MACISAJT 2016.05.02. 10:01:33

@kgonzo: ("A gazdaság 2010-ben azért került hirtelen bajba, mert 1. a fideszes vezetők hülyeségeket beszéltek (majdnem bedöntötték a Forintot),")

Jó. Akkor tegyünk helyre ezt is, a " Kósa és Szijjártó miatt van" c. ballib legendát...

Mert azért , a tények kedvéért, már az affér-és a kormányváltás előtt!- elött is
előfordult hogy 280 felett volt, idézem:

Megint 280 felett az euró
2010.05.20. 10:22 - MTI
A szerdai esést követően csütörtök reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 280,40 forinton jegyezték a szerda délutáni 279,70 forint után. Az MTI által megkeresett devizapiaci kereskedők elmondták, már a kora reggeli nyitáskor 282 forint volt az euró árfolyama, majd folyamatosan erősödtek a régiós devizák, így a forint a 279,40-es euró árfolyamig is eljutott."
-

Nem Kósa-Sziíjjártó döntötte be a forintot...hanem az áprilisi második(sokadik) görög válság...

Magyarország pedig azért kényszerült különadók bevezetésére, mert a kormányváltás után az EU hirtelen be akarta vasalni a 2004 óta(!) tartó túlzott deficit miatt indult kötelezettségszegési eljárást , azzal fenyegetve hogy leállítják az EU pénzeket...
Ugyanez az EU(emlékszik még valaki a finn biztos Oli Rehn nevére?) közölte Magyarországgal és még másik 6 országgal hogy a kötelező magánnyugdíjpénztár c. balkanikumba befizetett állami pénzek nem vonhatóak le a költségvetési hiányból...
így aztán az államosítás marad az egyetlen út.

MACISAJT 2016.05.02. 10:06:09

@kgonzo: (": Hát nagyon sajnálom, hogy nem vagyok gazdasági szakember, mert szívesen leírnám neked, hogy bizony a nyereség a mesterségesen gyengén tartott Forint eredménye. ")

Mesterségesen gyengén tartott forint?:)
Nézzük, hat évvel ezelőtt:

"Megint 280 felett az euró
2010.05.20. 10:22 - MTI
(..) már a kora reggeli nyitáskor 282 forint volt az euró árfolyama.)"

Most meg 310.
Vagyis hat év alatt a forint az euróhoz képest gyengült összesen 10%-ot.
Éves átlagban 1,6%-ot.
Ez neked mesterségesen gyengén tartott forint?:)
Egy export vezérelt országban?
Na ne.

I_Isti 2016.05.02. 10:10:52

@MACISAJT: Ez egy nagyon virtuális valóság, amiben élsz!

Gazz 2016.05.02. 10:12:40

@Tiszteltetem Brüsszelet: Legközelebb kísérd el a Miniszterelnök Urat Grazba. Rád fér nagyon.

Moin Moin 2016.05.02. 10:13:21

@I_Isti: Az alternatíva az lett volna, hogy mindazok, akinek azért voltak fenntartásaik a Fidesszel kapcsolatban 2010-ben, és csak az MSZP lleni bosszúvágy, vagy a "valamiben-valakiben csak kell bízni!" késztetése miatt mentek el a Fideszre szavazni (ez kb. 600.000 ember volt együttesen), szépen otthon marad...

Akkor a Fidesznek nem lett volna meg a kétharmados hatalma és nem lett volna képes alkotmányozni és arra alapozva hegemon hatalmi struktúrát kialakítani.

Nem kell feltétlenül mindig a "tökéletes" megoldást keresni, vannak helyzetek, amikor meg kell elégedni azzal is, hogy elhárítjuk a katasztrófát. Ha ezt megtették volna 2010-ben a választók (amihez persze jókora tudatosság kellett volna), akkor a későbbiekben a valóban kompetens politikai alternatíva létrehozására is sokkal jobb feltételek teremtődtek volna... Ez az eset tanulsága!:-)

I_Isti 2016.05.02. 10:19:16

@MACISAJT: " fogalmaz a szerző, aki egyszerűen leszocialistázta a Fideszt."

I_Isti 2016.05.02. 10:23:19

@Moin Moin: Eredetileg nem úgy látszott, hogy a fidesz csak lopásra szerveződött társaság. Bár az intő jel volt, hogy Viktor a képviselőket az abszolút noname kesztyűbábokból faragta -- gombnyomódroidnak -- de ennek ellenére képesek lettek volna valami normális kormányzásra is. Voltak gazdasági szakembereik (nem Matolcsyk, hanem olyan közgazdászok, akik nevének kimondása után nem köpnek a szakmabeliek.)

wolves84lb 2016.05.02. 10:26:00

@röf: mindenhol ott vagy, csicska troll?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:26:59

@Moin Moin:

Aha, lett volna egy kormányzásra képtelen kormányunk, egymással marakodó maszop, dk és egyéb hasadványpártokkal.

Drága, hol van az a 10 link, amit kértem tőled? Nagyon kussolsz a témában.

I_Isti 2016.05.02. 10:33:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aha, lett volna egy kormányzásra képtelen kormányunk"

Most nem az van?

Az kormányzás, hogy a társadalom legsúlyosabb problémáival nagyjából _semmit_ nem sikerült kezdeniük?

-- Oktatás,
-- Egészségügy

I_Isti 2016.05.02. 10:36:54

@MACISAJT: Ha nem kósa, és szijjártó miatt van, akkor az azt jelenti, hogy ezek annyira hülyék, hogy úgy shortolják a forintot, hogy abból még hasznuk sincs, csak mindenkinek kára.

Jean Sol Partre 2016.05.02. 10:38:13

"Annak idején, amikor a miniszterelnök (majd ellenzéki politikus) Orbán Viktor újra felfedezte a szülőfaluját, nagyon is szimpatikus, lokálpatrióta tevékenységnek tűnt az, hogy a közismert focirajongó politikus kisebb futballakadémiát hoz létre ifjú tehetségek nevelésére az egykori lakóhelyén, egy poros, útmenti faluban."

Az lett volna, ha magánpénzből teszi. De mivel közpénzből tette, akkor és ott ment félre a felcsút jelenség. Most az egyéb bűneiről jótékonyan megfeledkezve, mert azok miatt már sokkal korábban félrement minden.

room_101 2016.05.02. 10:40:48

Amíg a sok seggnyaló ilyen nyilvánvaló marhaságok láttán is csak gyúrcsányozni bír, ráadásul százezrek szavazata egy vekni kenyéren megvehető, nem is fognak másként menni a dolgok.

Jean Sol Partre 2016.05.02. 10:41:00

"...az már a nagyobb baj, hogy számító, cinikus hatalomtechnikusok és belátás nélküli rajongó lelkek veszik körbe (és mindez megismétlődik alsóbb szinteken); s senki nincs, aki időben figyelmeztetett volna, lehűtve az ágaskodó ambíciókat. S mivel megtehette, meg is tette, ennyi."

kádár korszak, bazdmeg.

MACISAJT 2016.05.02. 10:47:11

@nagybalfasz: ("Ok, tehát akkor szerinted az ő lopásuk rendben van, mert más a lopásuk természete. ")

A lopás soha sincs rendben. Azonban:
1. Mindenhol "lopnak". Nézd meg a szomszédos Ausztriában, a két nagy párt mit művelt az elmúlt négy évtizedben. Vagy az USA-t nézd, ahol a milliádossá vált Trump éppen az elnökségért harcolt a Lújinszki Máónika tehetségkutató verseny második helyezettével...

2. Kormányozni kell valakinek. Különben- go to kijevi anarchia powered by soros george.

3. Momentán az egyetlen kormányképes erő az Orbán vezette Fidesz.

Jean Sol Partre 2016.05.02. 10:48:15

@Moin Moin: "Te 2009-2010-ben ennek az embernek [Orbán Viktornak] a támogatója és szócsöve voltál, a Mandinerrel egyetemben."

most is az. Csak a jelenlegi helyzetben nem teheti meg, hogy nem kritizálja, tehát kritizálja, persze csak ennyire, "vannak még hibák, elvtársak, de majd kijavítjuk..."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:50:55

@MACISAJT:

"Hiszen évekig ezt hajtogatták, hogy ez a megoldás: export, külker mérleg többlet, államháztartás 3% alatt, csökkenő munkanélküliség,GDP növekedés, alacsony infláció.
Erre most mindezt megkapják, ráadásul egyszerre és mit látunk? Hogy fanyalognak és annyit bírnak kinyögni hogy majd 2016 után mindez csökkeni fog.."

Na ja, a ballibának csak és kizárólag az a baja, hogy nem ő van kormányon. Ha ugyanezt az országállapotot ők hozták volna létre, akkor a Fideszénél nagyságrenddel nagyobb öndicséretet hallanánk.

Most ugye arról megy a károgás, hogy mi lesz majd 2020 után. Amikor ők voltak kormányon, a következő hétre sem láttak előre, miost meg már évekre előre tudják, mi lesz. Vicces, de nagyon.

Mindez persze csöppet sem menti a Fidesz lopásait. Stadionok, Felcsút, MNB-alapítványok, Mészaros (én megmondom, mé' szaros) Lőrinc és a többi arcátlanság - ezeket semmi nem menti. Ám azért mégis vicces, hogy mindezek ellenére, a rengetek ellopot tpénz ellenére az ország mégis sokkal jobb állapotban van, mint volt a szoci kormányzás alatt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.02. 10:52:15

@kerekes pereces: A hidegháborút követő harmadik világháborúban is két oldal harcolt volna egymással, hiába volt három tábor a hidegháború során: az imperialisták, a béketábor, meg az el nem kötelezettek.

Utóbbiak beálltak volna a béketábor mellé (szelíd rábeszélést követően).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:54:23

@I_Isti:

A szoclib kormány mit kezdett e két hatalmas problémával? Mert ezek nem a Fidesz-kormányzás alatt keletkeztek, a Fidesz örökölte őket.

És nem, most nem egy kormányzásra képtelen kormányunk van. Olyannyira nem, hogy a kormányfő EU-s mércével mérve is komolyan veendő tényező. Akár tetszik ez bárkinek, akár nem.

Attól ugye, hogy nem a TE szájad íze szerint kormányoznak, még nem lesznek kormányzásra képtelenek. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:55:12

@MACISAJT:

"a Lújinszki Máónika tehetségkutató verseny második helyezettével..."

Haha, ez nagyon tetszett. :D

Jean Sol Partre 2016.05.02. 10:56:59

@Holger Hartland: mégiscsak egy táborban vagy te Gyurcsánnyal, ti vagytok a homokozóban verekedő gyerekek :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:59:16

@MACISAJT:

"Momentán az egyetlen kormányképes erő az Orbán vezette Fidesz."

Tavaly a maszop-déká-összefosás-stb. még a választási kampány idejére sem tudott összefogni. Vajon milyen kormányképesség sült volna ki ebből egy ne-adj'-isten győzelem esetén? El tudod képzelni, mekkora marakodás lett volna, ha megkaparintják a velőscsontot?

MACISAJT 2016.05.02. 11:04:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ("Na ja, a ballibának csak és kizárólag az a baja, hogy nem ő van kormányon").

Meg hogy nem ők lophatnak minden hullámhosszon...
Bár azért, a Leisztinger és tsai most sem szegényedtek el...

No de , a tegnap kimentek a majálisra és annyit bírtak kinyögni hogy " börtönbe a fideszesekkel".
Meg az " MSZP ha 2018-ban kormányra kerül , megszünteti a korrupciót". Ja. Hiteles.
Kb. mintha dr.Joseph Mengele szerepelne egy UNICEF reklámban...
A dk meg "háromszorozná az egészségügyiek bérét."Ja. Mikor meg kormányon voltak akkor jött a molnár lajos meg a mengelica ágnes és a kórházbezárások.

Ennyit bírnak. Ja és csodálkozni, hogy a népek miért nem viszik őket a vállukon vissza a hatalomba.

nu pagagyí 2016.05.02. 11:05:05

És akkor most egy klasszikus:

Weöres Sándor: Haragosi

"Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi, din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi, leröpül a Haragosi, din don diridongó."

Baszki, nincs már mit ellopni... 2016.05.02. 11:05:30

@Counter:

Nem értek veled egyet, na ja, nem is elvárás. Amit szeretne NER propaganda, az persze az, amit pontokba szedtél, de pont ez a "pontok" lesz a veszte.

Hogy magam már (6-700ezer honfitársammal egyetemben) külföldinek számítunk, az ne tévesszen meg senkit. pl Somogyban sem meg Csongrádban sem, ahol az orosz-dezinformáció erösebb, mint a Lajtán-túl.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 11:06:48

Újra beindult a balliba propaganda gőzmozdony, hogy hiteltelenítse Orbán Viktor (aki az EU legeledlegeslegjobb minisztere, ahogy azt a Századvég felmérése kimutatta) rendkívül sikers országépítő mukáját.
Ezeket a hazugságmányokat a Soros és a ballib offshore oligarcha pénzeli, hogy lejárassák hazánkat, amely Orbán Viktor miniszterünk alatt 2010 óta az EU utolsó helyéről az élre tört fel. Ez fáj nekik, hogy mi rendkívül sikeresek vagyunk, ők pedig elsüllyedtek a válságban. Nálunk jólét van, Európában meg csak megszorítások és kivándorlás.

Pesze a ballibák most megpróbálnak még nagyobb erővel támadni, s már a gyerekeinket, az olimpia jelképünket és most már a Felcsúti kisvonatot sem kímélik!
De mi még jobban ellenállunk és nem hagy el minket a hitünk! Ha valamelyikőtök úgy érzi, hogy a ballibák már majdnem megingatták őt a hitében, miszerint Orbán Viktor ne lenne a világ legnépszerűbb politikusa, akkor mondjuk el becsukott szemmel legalább 12-szer a mi Hiszekegyünket, ez majd visszaadja nekünk az erőt a békemenetekre és a migráns plakátok ragasztására és hatalams kokit ad a minket leminősítő hitelminősítőknek!

Hiszekegy

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy NER-Magyarország
A legboldogabb kontinens az egész világban.

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel jár az egész világ előtt.

nu pagagyí 2016.05.02. 11:07:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A demokrácia sokszínűséget jelent. Nem kell összefognia a körtének az almával. Ha mégis muszáj, azt jelentené, hogy diktatúra van. És tényleg.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 11:12:20

@MACISAJT: "Meg hogy nem ők lophatnak minden hullámhosszon...
Bár azért, a Leisztinger és tsai most sem szegényedtek el.."

Hülye!
Leisztinger jó komcsi, most nekünk tejeli a milliárdokat, hát ne basztasgasd. Orbán Viktor (aki a Századvég felmérése szerint az EU legtisztább kezű politikusa) személyes védelme alatt áll.

Te nem kaptad meg Árpitól a Mein Netkampf 2011-es javított kiadását?

nu pagagyí 2016.05.02. 11:15:13

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: Alig várom, mit mond minderre a "Ballib Cenzúrázók Réme 12".

MACISAJT 2016.05.02. 11:18:51

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: ("Te nem kaptad meg Árpitól a Mein Netkampf 2011-es javított kiadását? ")

Nem, úgy látszik nem vagyunk olyan nexusban.
Viszont ezek szerint te megkaptad, tedd közkinccsé pdf.-ben.

(Amúgy Leisztinger élettársa Tüttő Kata elvtársnő, a fővárosi MSZP közgyűlési képviselőnője és korrpucióellenes élharcosa. Ha görbék a betűim, az azért van mert a röhögéstől rádőltem a klaviatúrára.)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2016.05.02. 11:21:30

@MACISAJT:

"Mindenhol lopnak..."

Azt azért tartsd szem elööt, hogy te leszel az elsöök között, akinek a NER a bukása esetén elengedi a kezét. Csaxólok... ;) ...úgy mentegesd a brigádodat!

nu pagagyí 2016.05.02. 11:23:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Fidesz 3000 milliárd MNYP megtakarítást és 6000 milliárd jegybanki devizatartalékot örökölt, no meg a világválság is véget ért. Kérdezném, mi a faszért szakadtunk le a többi hasonló országtól a sikert, sikerre halmozó, zsenik által vezetett jobboldali kurzus alatt?

Laikus Érdeklődő 2016.05.02. 11:24:42

@Jean Sol Partre: Ha jól emlékszem Bödöcsnek volt erről egy jó poénja, amikor Orbánt Széchenyivel hasonlította össze:

- Miért lett Széchenyi a legnagyobb magyar?
- Mert ő nem Nagycenken építette fel a Lánchidat.

IdomitottFoka 2016.05.02. 11:37:18

@MACISAJT: "export, külker mérleg többlet," - ez speciel az emúttnyócban is így volt
"államháztartás 3% alatt," - ezt a rohadt Brüsszel kényszeríti ránk, a görögök után befeszültek
"csökkenő munkanélküliség," - meg csökkenő munkaerő, alsó hangon százerek vándoroltak ki, leginkább a produktívabbak és növekedni is csak tavaly kezdett, a közmunkásokat hadd ne számoljuk már bele, kösz.
"GDP növekedés," - ez is volt az emúttnyócban is, az egész világ a gdp növekedés bűvkörében él, hát itt sem marad el. hitelből, támogatásból
"alacsony infláció." - néhány csőd szélén tántorgó országot kivéve ez is világjelenség, ráadásul majd próbáld meg tetten érni nyáron, amikor veszel egy gombóc fagyit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 11:38:58

@MACISAJT:

"Bár azért, a Leisztinger és tsai most sem szegényedtek el..."

De Gyurcsány már közel jár az elszegényedéshez. Épp most mondta, hogy inkább marad szegény, de tisztességes: index.hu/belfold/2016/05/01/gyurcsany_ferenc_inkabb_maradok_tisztesseges_es_szegeny/

Bár attól tartok, már mindkettőről lekésett: se nem szegény, se nem tisztességes.

"A dk meg "háromszorozná az egészségügyiek bérét."Ja"

Az ám, a parlamenten kívülről könnyű ígérgetni.

Mellesleg ezt még akár meg is lehetne valósítani. A gondok ott kezdődnének, hogy az eü. dolgozók után háromszoros bért követelnének a tanárok és az összes közalkalmazott is. Aztán a privátszféra dolgozói is.

A kormány nem győzné elinflálni a megemelt fizetéseket, mint ahogy a szoclib kormány tette anno Bokros alatt, amikor 20% fölött járt az infláció. Aztán a végén ugyanott tartanánk, mint most.

MACISAJT 2016.05.02. 11:43:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?
Hosszú a lista (és unalmas) ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .
Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit meg ronwerber..hadd ne soroljam.
És ennyi, idáig tart a tudomány.

Mert ha egyik ballibát is megkérded hogy jójó, Orbán nem, eddig világos, hanem mondd, mutasd fel akkor helyette a kormányképes alternatívát...akkor nagy kuss következik majd újra az jön hogy igen de az Orbán..:P
Most sem lesz másképp.

Érdekes az is , hogy egyik agyonvert ballibának sem jut eszébe az ami kézenfekvő.
Éspedig hogy azzal kéne kezdeni hogy egy valódi és magyar, nemzeti baloldalt kéne létrehozni.
Mert addig amíg az egész vircsaft nem egyéb mint egy sorosi, gyurcsányi, niedermüleri,újhelyi, jávorbenedeki és hasonlóak nettó hazaárulásaiból áll...
addig bizony annyi esélyük van(lesz) mint lendvai ildikó nénének a Miss Universe manilai döntőben.
A régi proletár internacionalizmus a mai globalizmusnak az elődje, azt a célt szolgálta/-ja hogy a háttérhatalom minél zavartalanabbul avatkozhasson be egy ország belügyeibe.
Viszont sok államban már a baloldal is kinőtte ezt és védi országa érdekeit.

Magyarországnak viszont idáig még ballib hazaárulókból is csakis a legalja jutott.
Ezeknek csak az a céljuk hogy naponta azt hörögjék: most aztán tuti hogy bukik a Zorbán.

2016.05.02. 11:47:15

@MACISAJT:
Új ivós játék:
Ahányszor MACISAJT leírja, hogy balliba, inni kell egyet. A mérték legyen mondjuk 1 cl sör, mert ennél többnél már garantált a detox. Tetszőlegesen más agymosott narancs troll kommentjeivel is játszható.

MACISAJT 2016.05.02. 11:56:36

@nu pagagyí: ("A Fidesz 3000 milliárd MNYP megtakarítást és 6000 milliárd jegybanki devizatartalékot örökölt")

Nem kell ilyen ordas hazugságokat terjeszteni...

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."

simori-brauni forrásból, szavad nem lehet...

Netuddki. 2016.05.02. 12:22:30

@MACISAJT: Érdekes egy lázálom. Nyehehe!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 12:33:07

A nyugdíjkifizetések a manyupok működése alatt is folytak, miközben a járulékbevételek egy része a manyupoknál landolt. A különbözetet az állam saját forrásai terhére, leginkább hitelből fedezte. Vagyis a manyup-rendszer arra volt jó, hogy az állam kamatot fizetett ugyanannyi pénzért, amennyiből a manyupok hozamot "termeltek".

Még velősebben megfogalmazva: a manyup-tagok magasabb hozamát és a manyupok saját nyereségét az államon keresztül azok is fizették, akik nem voltak manyup-tagok. Vagyis a nem tagok fizették a manyup-tagok magasabb hozamát.

Innentől nem kétséges, hogy a manyupok megszüntetése (pontosabban működésük megnehezítése) nem volt rossz gondolat, mert további nagy kiadásoktól kímélte meg az államot és ezen keresztül a járulékfizetőket. A gond ott volt, hogy vélhetően elherdálták azt a 3000 milliárdot.

Bell & Sebastian 2016.05.02. 12:39:18

@Tiszteletem Brüsszelet: Nagyjából hat van, de a többiek ritkán mennek terepre, mert van itt Untermann, több is, mint elég.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.02. 13:00:24

Aki erre a cikkre azt bírja írni, hogy bezzegaszocik meg hasonlók, azt tényleg oly mértékben vakítja el a feltétlen hit, hogy ha O.V. a szájába izé, végezné a nagydolgát, akkor is hozsannázna. Elképesztő. hogy létezik az elvakultságnak ez a szintje.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.02. 13:05:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez nem így van. A nyugdíjkasszába történt befizetéseknek is van hozamelvárása, tehát ha korrektül számolod el, akkor ott is fel kéne tüntetni legalább a hosszú távú állampapír hozamát, mint kamatot. A többlethozam nem ebből fakadt, hanem abból, hogy a manyupok a pénz egy részéből nem állampapírt vettek, hanem egyéb módon fektették be.
Némiképp ellentmond ez az érvelés annak a korábbi kommunikációnak, miszerint a manyupok "eltőzsdézték" a pénzt.

Flúgatlan 2016.05.02. 13:09:25

Hát, ja.

A cikk, sajnos, teljesen igaz.

Orbánék magukat szívatták ezzel a felcsúti "paradicsommal": az emberek egy része már nem emlékszik, miket mondtak 2-3 éve vagy régebben, így azokat le lehet tagadni, de ez a röhejes felcsúti nagyzolás ott van a Google Maps-en. És csak a hülye nem látja, hogy itt felesleges nagyzolás, egy egyeduralkodó hajlamú egyén hóbortjának kiszolgálása történt sok milliárd forintból.

Kár, hogy a 2010-es lehetőséggel így élt (vissza).
(Persze, érdemei is vannak, de sok melléfogása is, melynek emlékműve a felcsúti nagyzolás.)

BobAlice 2016.05.02. 13:14:41

Mészáros Lőrinc strómanhűbéresi tevékenysége nagyvonalúan ki lett hagyva ebből a kurta felsorolásból.

MACISAJT 2016.05.02. 13:17:02

@MACISAJT: ("Először is: kormányozni muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).")

Na tessék...
És mit látok most az Index (!) címoldalán?

"Ezért aztán kár volt forradalmat csinálni"

Ukrajnáról szólva...
Most kezdjem idézni hogy a soros-thomas melia-victoria nuland+cia gépezet hogyan követett el mindent egy jó kis kijevipolgárháborúért?
És hogy asszisztált ehhez mindenfelé a ballib média?

Mára már megvilágosodtak mint faymann a menekült/kerítés ügyben...

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 13:29:10

@MACISAJT: "(Amúgy Leisztinger élettársa Tüttő Kata elvtársnő, a fővárosi MSZP közgyűlési képviselőnője és korrpucióellenes élharcosa."

Te tényleg hülye vagy?????? Leisztinger tejeli nekünk a milliárdokat, nemhiába őt raktuk meg a földátverések 4-ik legnagyobb nyertesének!!!
A csajáról, Tüttő Katinkáról is szállj le, mert kapsz egy nyugger alapú balhorgot az Árpitól. Te hülye, te valahol 2001-ben vagy leragadva, te hol voltál az utóbbi évek majd 200 továbbképzésről? Csak a múlt héten volt 3 belőle plusz egy válságkommunkációs szótár rendelése a Századvégtől. Hunvald után megyeztünk, hogy Budapesten nem buktatunk le senki komcsit, cserébe amikor mi jutunk a hatalomra ők nem pofáznak hanem beérik a 10%-kal. Tüttővel is működik, Steiner és csapatával is működik, minden működik, nehogy beleszarj már a gépezetbe!

Hívd már fel SOS-ben az Árpit (most már kijött az ibizai kokó mámorból tehát beszédképes) és kérd már be sürgősen a Mein Netkampf összes javított kiadását 2011-től. Azóta már 38-ik javított változatnál járunk (jaj, alig bíron fejben tartani, hogy most ki a faszt kell szidni, meg miért!), ma kaptuk a legújabb kiigazításrt miszerint a Matolcsi rokonság Liktenstejni cégei nem ofsór cégek hanem színtiszta magyar kis és középvállakozások, akik munkát és jövedelmet adnak a magyar családoknak és rendesen adóznak online kasszával.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.02. 13:38:57

Újra itthon…

Újra itthon van a Géza,
(Hamar harmadoltak neki!)
S oly álláshirdetést néz a
Neten, ami nem a Meki.

Kulimunkát félrelöki,
Ám helyzete mégsem a vert:
Megpályáz egy bankelnöki
Posztot s felhív néhány havert.

Hallom, említ pár nagy nevet…
(Enyvkezek enyvkezet mosnak?)
- Képzeld, kineveznek – nevet –
Közpénzügyi Főbiztosnak!

Börtön után újra itthon,
S teljesül a legfőbb álma:
Offshore-zsebben hazavitt Hon!
Állam kontraszelektál ma...

„Mélyen tiszteletlen költő úr! Válogassa meg a szavait, mert könnyen megütheti a bokáját! A szólásszabadság ellenére javaslom, hogy gondolja át a véleményét! Kinek hisz maga, a hivatalos kinyilatkoztatásnak, vagy a saját szemének?! Lenyúloncz Géza nem rokonom, és bár bizonyos szempontból az unokaöcsém, de nem volt sikkasztásért elítélve, és különben is harmadolással már letöltötte a büntetését, így érthetetlen, hogy miért ne lehetne a szakértelmét felhasználva a közjó érdekében, kizárólag a tehetsége folytán felelősségteljes pénzügyi posztra helyezni?! Mindkettőnk pénztárcája nyitott könyv és plusz-mínusz pár százmilliárd forint pontossággal minden fillér ránk bízott közpénzzel el tudunk számolni! Magával meg le!” /Lenyúloncz Gyula, a Pannon Univerzális Bank (PUB) elnök-igazgatója/

„Ne húzza föl magát Gyula bá'! Odabent szereztem pár barátot, akik vaksüket nyugdíjas külföldi turistát alakítva véletlen balesetnek álcázva bármikor elgázolják a verseit épp kiplakátoló költőt! Majd bedobunk valami gumicsontot, ami eltereli a sajtó figyelmét! Nem lehetne szervezni valami kerékpáros bankártüntetést?” /Lenyúloncz Géza, visszamenőleges hatállyal fedhetetlen előéletűsített Közpénzügyi Főbiztos/

„A másfél milliárdos sikkasztásért jogosan megítélt három hónapos börtönbüntetést az őrizetes példamutató magatartása miatt harmadoltuk és házi őrizetre mérsékeltük. Ezzel is cellaterületet szabadítottunk fel, amire nagy szükség van, mert rengeteg a tíz-húsz évre lecsukott visszaeső megélhetési bolti kenyértolvajunk.” /Csávás Kálmán, a Népnemzeti Börtönde és Igricverde (NB.I) fővezérigazgatója/

„Magyarország történelmét állandóan beárnyékolta a hazaárulás. A probléma mára megszűnt, mert nincs mit árulni. A haza biztonságos offshore cégeinkben van elhelyezve.” /Halivudi Rudi, kaszinócézár és filmguru/

„Nem értem, hogy a magyarok mit rinyálnak Trianon miatt. Akkor és ott csak az ország 2/3 részét vettük el, míg jelenleg a teljes Magyarország van épp lenyúlva és offshore cégekbe kihelyezve.” /George Clemenceau, egykori francia miniszterelnök/

„Tisztelt Lenyúloncz úr! Igaz, hogy a vakbél műtetem a krónikus műtőhiányból fakadóan másfél évet csúszik és a gyerekeim a hanyatló nyugatra kiszökdösött tanárok pótolatlansága miatt százhatvan fős csoportokban tanulják az idén kötelezővé tett azeri nyelvet, de ez számomra nem nagy ár a szülőfalum, Szügyrühvárda NB XIII-as csapata számára építendő húszezres stadionért! Mi, magyarországi deformáltak, működünk!” /Kripli Krisztián, nyugalmazott hóhérsegéd és betanított net-troll/

„Közpénz… hmmm… közpénz? Ízlelgetem ezt a szokatlan hangzású szót, de nem tudom, mit jelent. Mintha egy nyugat-európai tanulmányúton hallottam volna, de már akkor sem értettem. Mindegy, az unortodox gazdaságpolitikánkhoz nekünk nincs szükségünk ilyen ismeretlen mankókra! Offsória jobban teljesít!” /Zsíros Zsebenc, a Oligarcha- és Pénzügyi Nagyontrendi Intézet (OPNI) /

"Közpénz -> kézpénz -> készpénz. Kész! Közöd?! Azért nem szabad mindent közpénznek venni!" /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Magyarországon a közpénz mindenki számára szent, ezért az emberek igyekeznek maguknak ereklyeként szerezni belőle egy részt, hogy bálványként imádhassák. Mi – némi szerény jutalék fejében – ebben segítünk nekik.” /Uzsora Rezső, a Keresztény Érzelmű Tőzsdecápák és Simónia Értékrendűek Galerije (KÉTSÉG) főpénztárosa/

„Ez a mű-mű tipikus esete annak, amikor egy tökéletlen agyú költő véletlenül ráharap egy tökéletes témára, de se kiköpni, se lenyelni nem tudja, így csak fel-felböffenve kérődzik rajta. Frady Endre elméje ismét tök életlennek bizonyult! Ha én ilyen pengével borotválkoznék, akkor a Csubakka hozzám képest egy frissen gyantázott meztelencsiga lenne! Anyám szerint kezdjek el henger alakú koporsóra gyűjteni, hogy annak idején, Frady Endre utókoraként majd akadálytalanul foroghassak a síromban!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nemrégiben utolértem itt Texasban egy sánta kutyát is megkopasztó közpénztolvaj offshore lovagot és kapásból átrúgtam az indián rezervátum kerítésén. Jelenleg megskalpolt fejjel tüzes vizet koldul a falu széli Uff soron.” /Chuck Norris/

„Már bánom, hogy szóltam! Bocs, hogy élek! Bár a férjem révén egész jól...” /Lenyúloncz Gézáné Kisszmí Kati, McDonald's főrevizor és a Sajátláb nevű művégtag forgalmazó kft arca/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/04/ujra-itthon.html

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 13:42:24

@MACISAJT: "Most kezdjem idézni hogy a soros-thomas melia-victoria nuland+cia gépezet hogyan követett el mindent egy jó kis kijevipolgárháborúért?"

Mondom, hogy rohaj már az Árpihoz, mert le vagy maradva 10 évvel. A Mein Netkampf 23-ik javított változat 12. oldalán oda van írva, hogy

"Mivel nem talált a világ egyetlen amerikai katonát, fegyvert, politikusnak vagy Sziájénak látszó agitátort, egy darab amerikai vagy annak mondható képviselői ellenforradlami emailt vag akárcsak egy atlantista hamburgert sem Ukrajnában, ezért holnaptól az lesz az igazság hogy Merkel robbantotta ki az ukrán forradalmat, kergette el Janukovicsot a felbérelt 100 ezres tömeggel, csakhogy megszerezze magának a demokratikusan választott és mindenki által hőn szerett uralkodó aranyozott WC keféjét."

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.02. 13:42:36

Minden igaz magyar örül,
Drága kicsi vasút
Hordozza ma Felcsút körül
Zembert a nagy hasút.
:)

Mail Undelivered 2016.05.02. 13:48:16

ergé, bammeg. ennyi van az agysejtjeid közti folyadékban. qva kevés.
ez a cikk a kognitív disszonancia ékes példája.
nagyon ciki

MACISAJT 2016.05.02. 13:57:30

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: (""Mivel nem talált a világ egyetlen amerikai katonát, fegyvert, politikusnak vagy Sziájénak látszó agitátort, egy darab amerikai vagy annak mondható képviselői ellenforradlami emailt vag akárcsak egy atlantista hamburgert sem Ukrajnában")

Á dehogy talált...
Nuland és Pyatt beszélgetését is csak kitalálta a BBC:
www.bbc.com/news/world-europe-26079957

Nyihihi

déjá vu39 2016.05.02. 14:12:37

@lehet más a handa-banda: Tévedsz: A mocsarat Viktor csinálja, hogy békakirály lehessen.

déjá vu39 2016.05.02. 14:18:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amit a Manyup működéséről írt, az egyszerűen marhaság.

rfbzs 2016.05.02. 14:37:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Persze aki nem akarja,az nem is érti.
Gyurcsány nem szegény, és nem is saját magáról állította azt. Megfogalmazásában - értelmes ember számára - az egyes szám első személy általános alany.

nu pagagyí 2016.05.02. 14:37:58

@MACISAJT: A forint devizára váltása nem növeli a nettó adósságot. Az MNB devizatartaléka 2008-ban 18 milliárd euró volt (ez kevés volt a forint megvédéséhez és leállt a nemzetközi valutapiac, amin a forintot devizára válthattuk, ezért kellett hitelt felvenni az IMF/EU-tól), a kormányzást 2010-ben 30 milliárd euró feletti devizatartalékkal vette át a Fidesz. A különbözet az a deviza volt, amit felvettek. Papíron ez természetesen nem a kormány betéte lett, hanem a forint devizára válthatóságának fedezete az MNB-nél, mert a forint csak addig konvertibilis, amíg minden nehézség nélkül devizára váltható.

Most ezt a devizát váltja Matolcsy forintra és az akkori 270 forintos és a mostani 320 forintos ár közti különbözettel villog, mint nyereség.

nu pagagyí 2016.05.02. 14:49:14

@MACISAJT: Nem hinném, hogy a "nemzeti szocializmus" lenne az ellenzék hivatása. A nácik már így is a bőség zavarával küzdenek, ott van nekik a Fidesz és a Jobbik is. De előbb-utóbb mindegy is mit hirdetnek, a többség megutálja a sehová sem vezető erőszakos pofátlanságot és az utolsó csepp után, akár egy biciklizést felkaroló párt is agyonveri őket. Csak azért, mert ők nem olyanok, mint ezek.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 15:07:10

@MACISAJT:

te nagyon hülye beépített balliba ügynök!!! Ezért majd Árpi kiveri a maradék fogsorodat, hogy belinkelsz egy cikket, amely pont azt bizonyítja, hogy az USA tényleg nem avatkozott bele semmilyen rejtett módon az ukrán eseménekbe, hanem aktívan közvetíteni akar, de tudják, hogy az orosz gazdáink mindent békés rendezést meg fognak torpedózni.

A szamár röhögéses nyihihid helyett végezd már el az alapfokú angolt, mert külkönben visszarak Árpi a külügyi propaganda sejtből a 3/3-as propaganda sejtbe, aztán ott már nem jár a nyelvpótlék, csak a büdös hozzánk állt kommunistákat védheted éjjel nappal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.05.02. 15:23:49

Mészáros Lőrincet a nemzeti futballbizottmány (aka MLSZ) élére!
1 tehetséges ember nem maradhat ki semmi jóból.

Muzsikok közt 2016.05.02. 15:30:47

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: az usanak semmi keresnivalója közvetitöként ukrajnában, ami orosz tulajdonban van 1000 éve

Ez egyértelmü agresszió kéretlen belepofázás oroszország belügyeibe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 15:32:06

@gusthy1:

"Ez nem így van. A nyugdíjkasszába történt befizetéseknek is van hozamelvárása, tehát ha korrektül számolod el, akkor ott is fel kéne tüntetni legalább a hosszú távú állampapír hozamát, mint kamatot."

Úgy mégis miből, amikor a mai befizetések fedezik a mai kifizetéseket? Persze lehet kreatív könyveléssel trükközni, hogy pl. befekteted pár hónapra, de valójában ehhez is az kell, hogy legyen annyi hónapra elegendő tartalék. Ami nem volt, max. trükközéssel, mert a manyupok idején az állam hitelből fedezte a manyup-befizetések miatti fedezetlen kifizetéseit.

"A többlethozam nem ebből fakadt, hanem abból, hogy a manyupok a pénz egy részéből nem állampapírt vettek, hanem egyéb módon fektették be."

Dehogy. A többlethozam abból fakadt, hogy a manyupoknak csak bevételeik voltak, kifizetéseik még csak alig, hiszen a fiatalabb korosztály számára tették csak kötelezővé a manyupot.

Ugyanez a lehetőség az állami nyugdíjpénztárnak nem állt rendelkezésére, hiszen a szocialista időszakból származó kifizetési kötezettségeit is teljesítenie kellett. Ilyen kifizetési kötelezettségeik a manyupoknak nem voltak.

Persze 20-30 év elteltével lett volna könnyebbsége az állami nyugdíjpénztárnak a kezdődő manyup-kifizetések miatt, ám addig is fizetnie kellett volna a kieső járulékbefizetések miatti kamatterhet. Lényegében arról volt szó, hogy az állam hitelt vett fel, a felvett pénzt pedig odaadta a manyupoknak, hogy fektessék be. Csakhogy a manyupok eredményének bemutatásakor senki nem vette figyelembe a felmerült állami kamatterheket, hiszen azok nem a manyupokat, hanem az államot terhelték.

Nem hiszem, hogy olyan nehéz ezt megérteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 15:32:43

@déjá vu39:

"Amit a Manyup működéséről írt, az egyszerűen marhaság."

Gratulálok, ez aztán a frappáns érvelés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 15:34:50

@rfbzs:

Értem én, mit AKART mondani. Csak épp nem azt mondta. Mellesleg Gyurcsány szájából a "tisztesség" szó elég furán hangzik, kellene küldeni neki egy magyar nyelvi értelmező szótárt. Biztos olyan szegény, hogy nincs pénze megvenni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.02. 15:37:21

@nu pagagyí: Kösszy! :)
A titka az, hogy sokat kell termelni és a dialektikus materializmus tanítása szerint a mennyiség idővel átcsap minőségbe... :)

2016.05.02. 15:51:18

A "tao-rendszer" az MNB előfutára , mint utólag érzékeltük.....és még lesz ilyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.02. 15:55:06

@kobalt: A mosógép-pályáztatás meg a Nemzeti Szükségletkielégítő Bizottságok előfutára?

Lesz itt még olyan szocializmus...

BiG74 Bodri 2016.05.02. 15:56:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ön hülyeségeket írogat többek közt a manyupokról is. Vérlázító baromságokat, de láthatóan vagy ilyen szinten áll agyilag, vagy csak ilyen véleményért fizetik, mindegy, mert ilyen egy tipikus droid.

Veridicus76 2016.05.02. 16:08:18

1.) Jó, hogy az ország számos részében történt kisvasútfejlesztés keretében Felcsúton is újjáépült a kommunisták által elpusztított kisvasút.

2.) Jó, hogy Felcsúton szép stadion épült.

3.) Szemérmetlen einstandolás Kispest szülötte, a kispesten világsztárrá lett és hazatérte után Kispesten élő, a Bozsik stadion tribünjéről szeretett klubja meccseit néző Puskás Ferenc nevének, legendájának, szellemi és tárgyi örökségének lenyúlása.

4.) Még szemérmetlenebb az a történelemhamisító törekvés, aminek egyik fő megtestesítője egy Szőllősi György nevezetű arrogáns, senkiházi, cinikus, szarházi üzletember, akinek cége egyszerűen levédette Puskás nevét és arcmását, mint valami brandet, és guccses ajándéktárgyakkal házalva anyagi hasznot generálnak belőle. Ez gyomorforgató és undorító. Ezért örömteli, hogy a tolvajok kiestek az NB1-ből.

Muzsikok közt 2016.05.02. 16:18:14

@BiG74 Bodri: kötelező manyupok, sőt egyetlen egy kötelező manyup sem létezik az egész világon

Mon ugyanúgy megszünt ahogy mindenhol máshol (k-eu) ahol bevezették.

BiG74 Bodri 2016.05.02. 16:25:57

@Muzsikok közt:
Oszt?
A pénz einstandolása mögé rakott hazugságokkal van tele a faszom.

BiG74 Bodri 2016.05.02. 16:29:07

@Veridicus76:
Jó, persze, hogy jó, pláne, hogy pont felcsúton, mert hát hol is, sehol nem lehetett ilyen égetően fontos.

BobAlice 2016.05.02. 16:32:57

Orbán a magyarok Ceaușescu-ja. A futballprojekt már ugyanazon az úton van:

index.hu/sport/futball/2013/09/28/ennyi_maradt_ceausescu_futballkalandja_utan/

A népítélet is hasonló lesz.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.02. 16:47:35

@a nagy hohoohooo: "a 2010-2014 közti kormány volt Magyarország utolsó, legálisan megválasztott kormánya."

Igen.

Azt hozzátenném, hogy nem a fidesz nyerte meg a 2010-es választásokat (még programja se volt), hanem az emeszpé vesztette el. Kétharmadra. Teljesen megérdemelten.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.05.02. 17:01:09

@Muzsikok közt: "az usanak semmi keresnivalója közvetitöként ukrajnában, ami orosz tulajdonban van 1000 éve
Ez egyértelmü agresszió kéretlen belepofázás oroszország belügyeibe"

Természetes, hogy ez egy förtelmes agresszió a testvéri szovjet tesvtéreink ellen. Ugyanezt csinálta ez az agrasszív USA, amikor 1989-ben is belefofázott a szovjet testvérünk belügyeibe, hogy már pedig legyen Magyarországon liberális elhajlás, úgy mint elenzéki pártok meg gyülekezési szabadságok, meg sajtszabasdágok emg ilyenek. Már akkor is kavarták a szart, hogy gyengítsék országunkat, amely valójában mindig is az oroszok hazája volt!

De aztán nyomult Orbán Viktor előre sen. Georg Bushhoz (aki nem akarta fogadni, de aztán meg kellett gondolnia magát), aztán jól megmondta neki Orbán Viktor, hogy ne bomlassza ki Magyarországot a Szovjetorosz hazánkból holmi liberális világba, mert mi úgyis visszatérünk az orosz gazdáinkhoz.

Aztán 2010 után jól meg is mutatta Orbán Viktor az amerikai agresszoroknak, hogy elbuktak, mi megyünk vissza az orosz anyához, ahova tartozunk. Győztünk!!

Infamous 2016.05.02. 17:01:48

@MACISAJT:
Te aztán meg vagy vezetve,mint a faszom öcsém.
Ami súlyos az az,hogy nincs senki a környezetedben,aki erre rávilágítana: joggal feltételezem,hogy mindenki síkhülye körülötted. Na ez itt a baj öcsém,hogy mint a büdösszar léteztek a nagy semmibe,agyatlanul,bután.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 17:23:05

@BiG74 Bodri:

"Ön hülyeségeket írogat többek közt a manyupokról is. Vérlázító baromságokat, de láthatóan vagy ilyen szinten áll agyilag, vagy csak ilyen véleményért fizetik, mindegy, mert ilyen egy tipikus droid."

Csodálatosan logikus, közgazdaságilag abszolút meggyőző az érvelésed.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.02. 17:29:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A többlethozam abból fakadt, hogy a manyupoknak csak bevételeik voltak, kifizetéseik még csak alig, hiszen a fiatalabb korosztály számára tették csak kötelezővé a manyupot. "

Inkább abból, hogy befektették a pénzt, és nem szétlopták, elszórták, stb.
Így károsított meg engem a goooonosz bank úgy, hogy 366 ezres befizetésből 475 ezret csinált... Majd ebből az állam lenyúlt 400 ezret, én meg kaptam 75-öt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 17:34:20

OFF:

index.hu/belfold/2016/05/02/ausztria_hatarellenorzes_kormend_menekulttabor/

Nem értem, hol vannak a virágcsokrok és a "Refugees, Welcome!" vagy "Flüchtlinge, Willkommen!" feliratú táblákat Dirndlben lobogtató fogadóbizottság?

Tetszetek még emlékezni, amikor Fájman bennünket nácizott?

turulpina 2016.05.02. 18:02:23

@BircaHang Média szerkesztősége: te hontalan geci állat, a hazaáruló kurvaanyádba takarodjál el

turulpina 2016.05.02. 18:04:04

@MACISAJT: alapvetően egy hazug hazaáruló vagy, az áljobboldali stockholm-szindrómás pribék fajtából

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.02. 18:04:10

@turulpina:

Nyugodj le, már nem kell sokat várni a pedó-homok menetre, ott majd megtalálod a lelki békédet Sátánnal.

turulpina 2016.05.02. 18:06:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: és ki nekem a gyurcsány, te egybites rongyember?

a Mi meg Ti nem a jobboldali / ballibsi felosztás mentén értelmezendő, hanem az egybites, hazaárulók faszát szopkodó droidgecik és oldalfüggetlenül a többiek viszonylatában

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 18:06:50

@fidesz maszop dk egykutya:

"abból, hogy befektették a pénzt"

Azt a pénzt, amit az állam pótolt ki az állami nyugdíjpénztárnak, és ami után a manyup az államnak nem fizetett kamatot, miközben az állam hitelre vette fel.

Nem nagy kunszt ingyen pénzből nyereséget elérni.

Értsd meg, a fiatalabb dolgozók a nyugdíjjárulékuk egy részét a manyupoknak fizették be. Ennyivel csökkent az állami nyugdíjpénztár bevétele, miközben a kiadásai változatlanok maradtak, hiszen a manyupok még senkinek nem teljesítettek nyugdíjkifizetést. A nyugdíjkifizetéseket pedig nem csak nálunk fizetik a folyó befizetésekből. Könyvelésileg éppen el lehet ezeket választani egymástól, de csak papíron.

A manyupok a dolgozók befizetései révén közvetve kamatmentes "hitelt" kaptak az államtól - persze csak gyakorlatilag, mert elszámolásilag nem így nézett ki -, amit befektettek, történetesen nagyrészt épp államkötvényekbe. Ezt a hitelt akkor kezdték volna fokozatosan törleszteni, amikor ők is elkezdték volna a kifizetéseiket, vagyis jó 20+ évvel később. De akkor is hatalmas veszteség lett volna az államnak az, hogy kb. 20+ évig kamatmentesen nyújtott hitelt.

Vagyis az állam a nyugdíjjárulék-befizetések egy részét ingyen átadta a manyupoknak. Mivel azonban ez a pénz hiányzott az állami nyugdíjpénztárból, a hiányzó pénz egy részét rögtön kölcsön is vette a manyupoktól kamatra. A hiányzó pénz azon részét, amelyet a manyupok máshol fektettek be, az állam kénytelen volt más forrásokból, pl. külföldi hitelből fedezni. Ez jó üzlet, csak nem az államnak.

Tegyük fel, hogy van 10 millám, amiből házat akarok venni. Te azt mondod nekem, hogy adjam neked kölcsön ezt a 10 millát kamatmentesen, de mivel akkor nekem nem lesz 10 millám a házvásárlásra, ezt a 10 millát rögtön vissza is kölcsönzöd nekem x% kamatra. Aztán még dicsekszel is, milyen jól befektetted a pénzemet, miközben én csak elköltöttem volna házvásárlásra. Normálisnak tartanál, ha ebbe belemennék?

turulpina 2016.05.02. 18:07:18

@BircaHang Média szerkesztősége: hontalan pribék, hol is élsz te, honnan ugatsz?

tarackos 2016.05.02. 18:07:18

@MACISAJT: 3ra: momentan ez egy faszsag. Barmelyik parlamenti tobbseggel rendelkezo ero kormanykepes. Hihetetlen, h most a jobberek szajkozzak amit a ballib kitalalt.

turulpina 2016.05.02. 18:08:22

@nagybalfasz: a gerinc és a magyarországi jobboldaliság sosem járt kéz a kézben

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 18:08:55

@turulpina:

"te egybites rongyember?"

Bocsáss meg, de fegyvertelenekkel nem vívok szellemi párbajt.

tarackos 2016.05.02. 18:10:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jaja, sokkal jobb allapotban vagyunk. Csak azt nem ertem miert azt mondjak, h vegre elertuk a valsag elotti szintet. Biztos nem tuggyak, h az biza zemultnyocev...;)

turulpina 2016.05.02. 18:11:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: helyette van most egy kormányzásra képtelen kormányunk, amelyik annyit loopott el az országtól a zelmúlt 6 év alatt, mint előtte 20 évig összesen senki

BiG74 Bodri 2016.05.02. 18:12:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Totálisan lerágott, hatmilliószor kommentelt, érvekkel-tényekkel alátámasztott viták zajlottak a manyupok ügyében. Az Ön fajtája azért még újra és újra rászáll, mint légy a tehénszarra, és nyomja a kormányzati szutykot. Unalmas, pláne, hogy érthetetlen annak fényében, hogy a kormány erőszakosan végrehajtotta amit akart, kis százalék híjján. Megkapták amit akartak, de még mindig magyarázzák a bizonyítványt. Ön szerint jól történt ami történt, legyen hát boldog. Aki szerint nem jól történt, az már csak dühösen rázza az öklét, de nem kíván róla különösebben társalogni, mert attól már nem lesz jobb. De azért a fityiszdroid ismét jól rámászik a témára, bár fajtája unja, mert ő is ezt mondja, a többiek meg már rég elhajtották a búsba, mert a fityiszes álláspont háborús. Nem létezik alternatívája, nincs tárgyalási alap csak a nagy igazság, melyet a szátokba adtak.
Vagy fizetnek nektek ezért, vagy az akolmeleg miatt tényleg az is pozitívum nektek ha vitya a szátokba szarik, a lényeg, érvek hozzátok fel nem érnek. Az elvetek egyszerű:
Úgy tesztek, mintha érvelnétek, pedig csak szajkozzátok a betanult mesét. Van aki megunja és egyszerűen már nem kezd ebbe a témába, mert undorodik tőletek, de nyereség, mert látszolag fogynak az ellengondolkodók. Van aki unja, de irritálja az okoskodásotok, és elküld benneteket a bánatba, akkor meg egyből jön, hogy hol vannak az érvek. Milyen bunkók már ezek, hogy érvek nélkül káromolnak. Az érvekért bazdmeg lapozz vissza, unjuk másolni, unjuk ismételni, pláne agyatlan droidok ellenében.
Szerintem te egy fasz vagy az érveid alapján, (pedig én és még mások sokkal kompromisszum képesek voltunk, mint ti szarházi arrogáns pöcsök), szerinted meg én vagyok az ( persze csak, ha nem fizetett droid vagy). Jelenleg ezek az álláspontok. Ezek nem is fognak közeledni egymáshoz, akárhogy is okoskodsz. Leginkább csak abba az irányba konvergálok, milyen jó lenne egy stabi tárggyal adjusztálni a fejecskédet, pedig a ilyen gondolatokért szégyelni szoktam magam.

turulpina 2016.05.02. 18:18:35

@MACISAJT: a jelenlegi "kormányzás" színvonalát 10 vak németjuhász bármikor röhögve tudná hozni (random döntések bárki megkérdezése nélkül) - és közben nem lopnák el éves szintent a GDP 5-10%-át

turulpina 2016.05.02. 18:30:29

@Muzsikok közt: máshol is az elvtársaid lopták el?

röf 2016.05.02. 18:31:51

@wolves84lb:
"mindenhol ott vagy, csicska troll?"
Óh nem... csak ott, ahol ideig-óráig elviselik, ha a képükbe mondom, hogy fizetett ostobák, akiknek egy feladata van, mindent letagadni és hülyeségnek beállítani, ami Orbántól származik...
Hát, lesz munkátok, jó egészséget hozzá....

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.02. 18:55:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem, azt a pénzt amit én befizettem, és az államnak semmi köze nem volt hozzá...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 20:02:27

@fidesz maszop dk egykutya:

Olyannyira volt hozzá köze, hogy még az EU sem tudott jogilag belekötni a manyup-pénzek államosításába.

tarackos 2016.05.02. 20:11:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jaja, csak kozben valtoztattak a szabalyozason: belehazudtatok a zemberek arcaba, h aki marad nem kap allami nyugdijat, mire aeu birosag ele kerult meg ugy valtozott a szabalyozas, de, kapnak. Fereg banda szekeret tolod...

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.02. 20:33:19

@Robinzon Kurzor:

ugggyaaan, aristo? teljesen irreleváns. a manyup einstand környékén azt találta regélni, hogy a magántulajdon eredete bizonytalan, noha az első klasszikus polgári törvénykönyvek az ugyancsak konzinak számító felvilágosult abszolutizmus környékén íródtak.

Pelso.. 2016.05.02. 20:47:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Selmeczi által ígért egyéni nyugdíj számlák hogy állnak?

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.02. 21:23:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem se nehéz megérteni azt, hogy attól még, hogy az állam nem tudja kigazdálkodni ténylegesen azt a hozamot, ami a megtakarításért jár(na), attól az még közgazdaságilag létezik, tőkeköltségnek hívják, de azt hiszem, hogy ez meddő vita.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.02. 22:47:53

@Jean Sol Partre: Küldjed. Nagy szolgálatot tennék a baloldalnak. :)

@Robinzon Kurzor: Mert az eddigi kormányok is az elszámoltatásuk hatékonyságáról voltak híresek. (Rémlik még, hogy ki az a Keller László?) Zsóti jól érzi, 2002 van. Ezért nem szabad veszíteni. Pontosabban: a ballibeknek nem szabad nyerniük. (Nem egészen ugyanaz.)

@Tibi !: Szeretem, amikor a baloldal fenyegetőzik.

Szindbad 2016.05.02. 23:18:40

@Holger Hartland: Már miért ne lenne szabad nyernie a ballibnek? Mert annyira gyűlölöd őket? Ne gyűlöld őket, annyira nem rosszak, mint a Fidesz.

Robinzon Kurzor 2016.05.02. 23:37:06

@Holger Hartland: "Mert az eddigi kormányok is az elszámoltatásuk hatékonyságáról voltak híresek"

Nem lehet, hogy a magyar emberek megelégelték már az impontens jogászkodást, és végre az igazság szolgáltatására vágynak?
Még az is lehet, hogy megkapják, amire vágynak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.03. 00:00:57

@Szindbad: Kérlek: semmi más dolgod nincsen, szavazz a ballibre, lesztek jó sokan, másokra szavazók is leszünk jó sokan, aztán majd megszámoljuk.

@Robinzon Kurzor: A magyar emberek többségének nagyjából 25 éve elege van abból, ami nagyjából 26 éve megy. Csak ezzel senki sem nagyon tud mit kezdeni. Ők maguk sem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.03. 00:04:59

@Robinzon Kurzor: Mintha emlegetted volna aristót. Már nem a Mandinerr ír, átigazolt ide: aristo.pestisracok.hu/

Pelso.. 2016.05.03. 06:11:41

@Holger Hartland: Az utóbbi most a favorit, valószínű jobban finanszírozott.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.03. 06:57:50

@Pelso..: nem a cash a bökkenő, inkább hogy a psb a mandival ellentétben a látszat kedvéért sem kurzuskritizál

Pelso.. 2016.05.03. 09:26:15

@Herr Stacheldraht Leger: Nem az a dolga.
Egyébként is, érdekli a népet, hogy hol a látszat határa, mérlegel csekély mértékben is még?

Veridicus76 2016.05.03. 10:38:30

A felcsúti kisvasút csesztetése a következő kérdéseket veti föl: hátrányt kell-e szenvednie bármilyen fejlesztésben azon térség lakosságának, amely térségben Magyarország mindenkori miniszterelnöke él? Erre a kérdésre tessék szépen egyenesen válaszolni minden hamisan moralizálgató hisztis kislánynak!
Továbbá: aki támadja a felcsúti kivasút újjáépítését, az logikusan ellenérdekelt abban, hogy egy hazai térségben fejlődjön a turizmus. Tessék szépen egyenesen megválaszolni a kérdést: MIÉRT?

A proli irigységet tűzzel-vassal irtani kell!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.03. 11:33:13

@tarackos:

"belehazudtatok a zemberek arcaba, h aki marad nem kap allami nyugdijat"

Na igen, ez nagyon aljas húzás volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.03. 11:35:45

@gusthy1:

Kicsim, adj nekem kölcsön kamatmentesen pár milliárdot, majd én termelek belőle hozamot. Pl. úgy, hogy visszakölcsönzöm neked jó kamatra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.03. 11:55:44

@Veridicus76: Tehát ha nem öntik oda az ország pénzét, az: hátrány.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.03. 12:19:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: há persze, mert a lopásra törvényeket alkotnak.

Igen annyi köze volt hozzá az államnak, hogy az lopta el. Majd amikor a bankszámlákkal játszanak el hasonlót, akkor is csak ennyi köze lesz :)

Tehéntőgy 2016.05.03. 12:28:10

@Holger Hartland: Érdemes is olvasni, mert már nem csak mindig Plutarkhoszból próbálja meg levezetni, hogy miért komcsizsidók a disznópásztorok.
Legutóbb valami olyat fejtegetett, hogy az etiópok meg a szomáliaiak igenis tudnak úszni mind, mert arrafelé nagyon sok a víz, és csak gonoszságból nem mentik ki egymást.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.03. 13:00:10

@Veridicus76: Te teljesen hülye vagy, vagy csak teteted?

Robinzon Kurzor 2016.05.03. 13:03:45

@Holger Hartland: "A magyar emberek többségének nagyjából 25 éve elege van abból, ami nagyjából 26 éve megy. Csak ezzel senki sem nagyon tud mit kezdeni. Ők maguk sem."

Ebben teljesen egyetértünk.
A magyar emberek többsége egy kicsit jobb Kádár-rendszert szeretett volna.
És mivel azt mondták nekik, hogy ehhez nyugati tipusú többpárti demokrácia, meg piacgazdaság kell (mert hát Ausztriában is az van, és ATTÓL élnek ők jobban), ezért a magyar emberek többsége azt mondta, hogy jóvanakkó', hát legyen az, az ha az kell hozzá.
Aztán ez lett belőle.

Robinzon Kurzor 2016.05.03. 13:09:45

@Holger Hartland:

Azt tudom, hogy oda ír. Mondjuk nem tudom, hogy migráncs-onanizáláson kívül ír-e mást is: FB-ismerőseim által lájkolt írásai mind azok.

Vajon akkora sztár lett, hogy kizárólagosságot megfizetik neki ott, vagy a Mandiner nem tartott rá igényt, vagy aristonak lett túl ballib a Mandiner?

Na, ez mondjuk mindegy is, de igen érdeklődve olvasnám a cselédek és disznópásztorok koordináta rendszerében a Felcsút-szindrómáról megfogalmazott -- nyilván igen magvas -- gondolatait, különös tekintettel a "Történt egyszer ..." kezdetű, a hanyatló Róma bűnös hétköznapjait bemutató felvezető sztorira.

BobAlice 2016.05.03. 13:13:11

@Veridicus76: Ebben pont egyetértesz Ceasusescu-val. Tarts kitovábbra is a kommunista ideológiai egységfront mellett. Amit Csau elkezdett, folytatja Orbán folytatja hazánkban.

Robinzon Kurzor 2016.05.03. 13:14:12

A Felcsút-szindrómáról pedig -- "minden másra ott a Mastercard" -- jeligére küldöm mindenkinek, aki szereti:

index.hu/napirajz/2016/05/02/visszalepes/

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.03. 13:19:32

@Robinzon Kurzor: ja nem lett belőle nyugati típusú többpárti demokrácia, hanem lett belőle keleti tipusú látszattöbbpárti látszatdemokrácia.

Jean Sol Partre 2016.05.03. 13:50:27

@Veridicus76: "hátrányt kell-e szenvednie "

khm...

Robinzon Kurzor 2016.05.03. 14:10:39

@fidesz maszop dk egykutya:

Egyébként lett belőle.
Szerintem 1995-2000 között működött a legjobban, aztán azóta tart a lejtmenet, ami most már inkább zuhanás.

Robinzon Kurzor 2016.05.03. 14:12:56

@Veridicus76:

És különben is: miért fáj az neked, ha Czinege elvtársnak egy szép, új vadászházat húztak fel a sorkatonák?
Na, ugye!

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.04. 11:32:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Még mindig nem érted.
Az, hogy az ember megtakarít nyugdíjas korára (kötelező jelleggel), az nem jelenti azt, hogy ezért nem jár(na) kamat. Tehát az analógiás gondolkodás az lenne, hogy mindenki vásároljon a fizetése x%-ából állampapírt. Vagy hogy az állami nyugdíjpénztár tegye ezt, és számolja el annak kamatait az én számlámon.
A magánnyugdíjpénztár is pont ezt teszi.
Tehát NEM igaz az, hogy a manyupnak az állam által fizetendő kamat nagyobb kamatteher, mint amit az állami nyugdíjpénztárban lévő pénz után kell(ene) fizetni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.04. 13:23:11

@gusthy1:

Már hogyne érteném. :)

Az állami nyugdíjpénztárba tett befizetéseid után nem kapsz kamatot, mert azt rögtön kifizetik nyugdíjak formájában. DE az állami nyugdíjadat - tudtommal - a megelőző 5 évi kereseted alapján számítják ki, ez pedig automatikusan egyenértékű azzal, hogy kamatot kapsz a korábbi - kisebb összegű - befizetéseidre nézve. A továbbiakban pedig a nyugdíjadat az inflációval megegyező mértékben - gyakorlatilag nagyobb mértékben - növelik.

Mindez hivatalosan nem kamatnak számít, de gyakorlatilag azzal ér fel.

A manyuptól ezzel szemben csak a felhalmozott befizetéseid hozamát kapod. Ez jó években jó lehet, rosszabb években már nem annyira. Lehet, hogy látszólag nagyobb a hozam, de ez csak annak köszönhető, hogy a manyup ingyen kapja az államtól azt a pénzt (a befizetésedet), amit aztán befektet.

"Tehát NEM igaz az, hogy a manyupnak az állam által fizetendő kamat nagyobb kamatteher"

Hol írtam olyat, hogy a manyup kamatot fizet az államnak? Azt hiszem, semmit nem értettél abból, amit írtam. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.04. 13:32:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pontosabban, mert furcsa a megfogalmazásod: a manyupnak miért lenne teher az a kamat, amelyet az állam fizet neki?

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.04. 13:41:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, az nem egyenértékű azzal. Az inflációkövetés értelemszerűen nem tartalmaz reálhozamot, a KSH infláció nyilván nem felel meg azzal a kosárral, amit egy nyugdíjas fogyszt, stb.
"Az állami nyugdíjpénztárba tett befizetéseid után nem kapsz kamatot, mert azt rögtön kifizetik nyugdíjak formájában" - hosszú távon a manyupra is igaz, hogy be- és ki is fizetnek bele az emberek. A kamat (vagyis reálhozam) nem azért jár, mert a bankban csücsül, hanem mert lemondok az azonnali elköltéséről.
A bankbetét kamata se azért jár, mert a bank "ül" a pénzen, azt a bank - a tartalékrátától eltekintve - hitel formájában "azonnal" kifizeti.
Nem a manyupnak teher a kamat, amit az állam fizet ki, hanem az államnak. És korrekt esetben az állami nyugdíjrendszerben is "járna" ez a kamat a befizetések után a - szintén állami - nyugdíjszámla után.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.04. 13:46:41

Tény, hogy ez:
"Tehát NEM igaz az, hogy a manyupnak az állam által fizetendő kamat nagyobb kamatteher, mint amit az állami nyugdíjpénztárban lévő pénz után kell(ene) fizetni. "
Kicsit zavarosra sikerült, átfogalmazva:
Tehát nem igaz az, hogy az állam számára az a kamatteher, amit a manyupnak fizet az állampapírok után, nagyobb, mint amit a nyugdíjpénztárakban levő pénz után kellene fizetnie. (Merthogy legalább ugyanazt kéne kifizetnie hozamként.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.04. 15:23:01

@gusthy1:

"hosszú távon a manyupra is igaz, hogy be- és ki is fizetnek bele az emberek."

Igen, hosszú távra, erre én is utaltam. Csak hát az indulás éppen úgy történt, hogy egy adott életkor ALATT kötelezték a dolgozókat a manyup-tagságra, ami azt eredményezte, hogy kb. az első 20 év alatt a manyupoknak gyakorlatilag semmit nem kellett (volna) kifizetniük. Ez idő alatt csak befizetés történt a manyupnál. Az állami nyugdíjpénztárnál ilyen felhalmozási időszak nem volt. Épp ez a felhalmozási időszak az, amely alatt az állam ingyen hitellel támogatta a manyupot, ahogy azt már csak itt jópár alkalommal leírtam, csak sajnos nem akarod tudomásul venni.

És még valami: Az e felhalmozási időszak alatt összegyűlt hozam/nyereség a manyupoknál marad(t volna). Ez óriási előny az állami ny. pénztárral szemben, ám nem olyan előny, amely a manyupok ügyességének vagy jó gazdálkodásának az eredménye. Ám ennek ellenére úgy állítják be, mint ha az lenne. Könnyű úgy jó hozamot elérni, ha a befektetett pénz után nem kell kamatot fizetni, hanem csak a hozamot zsebeled be.

Vond le a manyupok nyereségéből azt, amit a manyupokhoz átirányított járulékbefizetések után nem kellett kifizetniük az állam részére, és akkor már messze nem biztos, hogy a manyupok ÁTLAGOSAN elértek volna bármiféle reálhozamot. Csak mert tegyük fel, hogy a manyup úgy indul, ahogy az állami ny. pénztár is működik: a működés első évében már kell nyugdíjakat is fizetni. Azt a manyup csak hitelből tudná fizetni, ami után bizony keményen kamatot kellene fizetnie. Na, ezt a kifizetést teljesítette (volna) az állam a manyupok helyett vagy kb. 20 évig. Kamatostul.

"Az inflációkövetés értelemszerűen nem tartalmaz reálhozamot, a KSH infláció nyilván nem felel meg azzal a kosárral, amit egy nyugdíjas fogyszt, stb."

Nemrég volt egy írás, talán a portfolio.hu -n, miszerint a Fidesz az elmúlt évek során lényegében visszaadta a 13. havi nyugdíjat, mivel az évi nyugdíjemelések mértéke rendre meghaladta az inflációt. Mi ez, ha nem reálhozam? - akár annak hívjuk, akár nem.

"Tehát nem igaz az, hogy az állam számára az a kamatteher, amit a manyupnak fizet az állampapírok után, nagyobb, mint amit a nyugdíjpénztárakban levő pénz után kellene fizetnie."

Értsd már meg végre: Az állam a SAJÁT pénze után fizet kamatot a manyupnak. Ezt fel lehet úgy is fogni, hogy az állam reálhozamot fizet, na de ez a reálhozam nem a nyugdíjasoknál jelentkezik, hanem annál a manyupnál, amely majd csak 20 év múlva kezd kifizetni. És nem az államnak kellene fizetnie, hanem a manyupnak kigazdálkodnia.

Ugyanis ha az állam - a fenti elvárásodnek megfelelően - a mai nyugdíjasoknak is akar reálhozamot fizetni, akkor a manyupnak fizetett államkötvény-kamaton FELÜL kell a nyugdíjasoknak is fizetnie, pl. emelést. Vagyis az állam egyszer megfizeti a reálkamatot a mai nyugdíjasoknak - fentebb írtam, miért és hogyan -, és még egyszer megfizeti a manyupnak a SAJÁT - mármint az állam saját - pénze után. Nem érzed ennek a fonákságát?

Arról már nem is beszélve, hogy ez a kamat jórészt el is ment a manyupok működési költségeire, vagyis kidobott pénz lett. Az állami ny. pénztárnak nem lesz több működési költsége attól, hogy a dolgozók befizetéseinek nem x%-át, hanem 100%-át kezeli. És kevesebb sem lett attól, hogy 100% helyett csak x%-ot kezelt. Viszont a manyupok működése fölösleges plusz kiadást jelentett, amit végeredményben a dolgozók fizettek meg, hiszen befizetéseik egy része a manyupok működésére ment el.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2016.05.04. 17:37:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem, az állam nem a saját pénze után fizet. A leendő nyugdíjasok pénze után, amit ők (a leendő nyugdíjasok) nem költöttek el, hanem levonták tőlük. Az állampolgárok pénze nem az "államé". Általában is bajom van azzal, hogy "az állam pénze".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.04. 18:23:48

@gusthy1:

"Nem, az állam nem a saját pénze után fizet. A leendő nyugdíjasok pénze után"

Ez is egy valid értelmezése a dolognak. Csak ehhez az értelmezéshez hozzátartozik annak megmagyarázása is, vajon az állam a _nyugdíjasok_ pénze után miért a _MANYUPNAK_ fizet kamatot?

Vagy ha ki akarod hagyni az államot, mert szerinted semmiféle pénz nem az államé, akkor:

- a nyugdíjasok, akik soha egy fillért nem kaptak és fognak kapni a manyuptól,

- a nem manyup-tagok (adott életkor fölött nem lehetett belépni a manyupba), akik soha egy fillért nem fognak kapni a manyuptól,

- a manyup-tagok a saját állami járulékbefizetésükből

- és mindenki más is a befizetett adójából, ÁFA-jából

miért fizet kamatot a manyupoknak?

Mindezt úgy, hogy az állam - vagyis az egész társadalom - helytáll minden jelen nyugdíjas nyugdíjáért, miközben a kifizetésel fedezetéül szolgáló befizetések egy része a manyupokhoz kerül, akik SEMMIT nem fizetnek ki senkinek kb. 20 évig.

Fogd fel: A manyupokkal nem lenne semmi baj, ha a befizetésekkel egyidőben elkezdték volna a kifizetéseket is, a befizetések rájuk eső részével arányos mértékben. Na de nem ez történt.

Következetesen nem válaszolsz arra a többször feltett kérdésemre, vajon hol állt volna a manyupok hozama, ha abevételeik után - ahogy az államtól elvárod - REÁLkamatot fizettek volna, ezen felül pedig rögtön kifizetéseket is teljesítettek volna, ahogy az állami ny. pénztár teszi évtizedek óta.

Mivel pedig makacsul nem válaszolsz, a további vitának sem sok értelmét látom.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.04. 22:29:44

@Tehéntőgy: @Robinzon Kurzor: Szeretem a posztjait, akkor is, ha sokszor nem értek egyet vele. (Sokszor meg igen.) Kár, hogy elment a Mandinerről.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.04. 22:38:40

@Robinzon Kurzor: Kábé. Jól el is lett rontva. Ezért is ne lepődjünk meg pl., ha az emberek nem mennek az utcára "megvédeni a jogállamot" - ha egyszer a jogállam a többségüknek azt jelentette, hogy a gazdag és befolyásos embert úgyis kimosdatják az ügyvédei, az átlagember meg választhat, hogy kicsiben csaló legyen ő is, vagy maradjon balek. A "jogállamért" síró balliberálisok nagy része valójában az elvesztett előnyeit szeretné visszakapni, és még van képük a népet és az országot megvetni és gyűlölni azért, mert nem kaparja ki nekik a gesztenyét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.05. 16:39:38

@Holger Hartland:

A jogállam lényegében mindenütt ezt jelenti. Gondolj csak Patricia Hearstre, O. J. Simpsonra vagy arra a nem is olyan régi esetre, amikor egy dúsgazdag fiatalt azért mentett fel a bíróság, mert olyan gazdag volt, hogy a gazdagsága miatt állítólag "nem volt képes felfogni tette súlyát":

index.hu/kulfold/2015/12/29/tul_gazdag_hogy_bortonbe_kuldjek_szokesben_affluenza/

Igazából nem is a jogállam, hanem az állam ilyen. Az állam egy elnyomó szervezet, a hatalom birtokosainak uralma az alattvalók fölött. Ezt lehet mismásolni, tagadni, szépíteni, demokratikus mázzal bevonni, de attól még ez marad a lényege. A hatalom biztokosai mindig a törvény felett fognak állni. A törvényt velük szemben csak akkor alkalmazzák, ha valamilyen belső hatalmi harc ezt indokolja.

Szóval lehet a Fideszt ezért gyalázni, és igazatok is lesz. De akkor ugyanígy gyalázzatok minden kormánypártot, beleértve a hőn szeretett szoclibeket, de a demokrácia mintaképeinek számító országokat is.

Szindbad 2016.05.06. 20:27:40

@Holger Hartland: "A "jogállamért" síró balliberálisok nagy része valójában az elvesztett előnyeit szeretné visszakapni"

Ez pl. tökre nem igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.06. 21:33:21

@Szindbad:

Na ja, ha te mondod, akkor biztos így van. :P

Véletlenül sem arról van szó, hogy mivel belátható ideig nem kerülnek a húsosfazék közelébe, hirtelen fellángolt bennük a demokratikus buzgalom.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.06. 23:30:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Abból a szempontból nem érdekel, hogy máshol mit jelent, hogy én itt élek, és nem máshol. Abból a szempontból viszont érdekes, hogy megmagyaráz valamit a Trumpra és az osztrák FPÖ-jelöltre adott szavazatokból.

@Szindbad: De, tökre igaz. Ez a fő motiváció.

Pelso.. 2016.05.07. 09:50:56

@Holger Hartland: A "de bezzegés" sehova nem vezet ugyan, mégis: a jelenlegieknek mi volt (s maradt) a fő motivációja?

Szindbad 2016.05.07. 14:13:04

@Holger Hartland: Démonizálod az "ellenséget", ezzel legitimálod a háborúd. Ez fundamentalizmus.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.05.08. 00:08:32

@Pelso..: Neked mindegy.

@Szindbad: Nem kell a háborúnak legitimáció - benne vagyunk.

Pelso.. 2016.05.08. 08:18:57

@Pelso..: Nekem (nemcsak) szerencsémre valóban mindegy. Azoknak, akik meg oda voksoltak, egyenesen boldogság, amennyiben picit is tudatosul bennük a nihilbe merülés szintén nem hanyagolható öröme mellett.

annamanna 2016.05.13. 21:44:00

444.hu/2016/05/13/aki-maganyra-vagyik-mindenkeppen-menjen-egy-kort-a-felcsuti-kisvasuttal

"Az iho.hu újságírói megnézték, mennyire kaptak rá a vicinálisra. A válasz nem túl meglepő:
semennyire.

Nem látták nyomát a napi több ezer utasnak, de még százaknak sem, mert egy átlagos szerdai napon teljesen üresen döcögött."

"Ebből kell kihozni pár éven belül egy olyan utasszámot, ami meggyőzi az Európai Uniót, hogy értelmes beruházásra adták a támogatást. Ha ez nem jön össze, vissza kell fizetni a pénzt."
süti beállítások módosítása