Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása.
Az arab híradások alapvetően kiegyensúlyozottan, a tények közölésére szorítkozva tudósítanak a Kölnben történtekről. De mit gondol az esetről az arab internet népe? Tipikusnak mondható szemelvények az egyik legmeghatározóbb arab hírportál, az aljazeera.net kölni összefoglalója alatti kommentekből, szabad fordításban:
Aissa: Ezek nem arabok, hanem kurdok voltak. Ezt bizonyítja a kurd zászló is. Akkor miért nem a kurdokat vádolják? Mert ők (a Nyugat –a szerk) a Peshmerga szövetségesei Irakban és nem akarják veszélynek kitenni saját katonáikat. - egy marokkói Kölnből.
Dislike:76 Like: 139
Baqa al-Niqa: A felvételek és képek egyértelműek. Az elkövetők irakiaknak, szíreknek, afgánoknak, pakisztániaknak, törököknek és észak-afrikaiaknak látszanak. Kár is védeni őket. Azzal csak a szélsőségeseket segítenénk. Nem szabad tagadni, hogy ott voltak és hogy ez a „betegség” létezik.
Like:212 Dislike:22
der_araber: Sokan félnek attól, hogy ezek után majd az arabokat hibáztatják. Pedig tény: Németországban csak az arabok zaklatnak nőket. Miért van ez? Ők muszlimokként készek meghalni saját erkölcsük védelmében. Akkor ezek a fiatalok, akiknek a németek adójukból ételt és ruhát vesznek miért támadnak a németek erkölcsére? Istenre esküszöm, az arab és muszlim ember ezután szégyell kilépni az otthonából.
Like:235 Dislike:60
Baghdadi: Nem csodálkozom azon, hogy menekültek tettek ilyet. Többségük gyermekkora óta azt hallja, hogy az európaiak meztelenül járkálnak, nincs erkölcsük, könnyű megközelíteni őket, és hogy a nem-muszlim nőkkel azt tehetnek, amit akarnak. Ilyet már személyesen is hallottam, ráadásul olyanoktól, akik már évtizedek óta Nyugaton élnek. Mit várunk hát akkor azoktól, akik újonnan érkeznek?(…) Persze ne általánosítsunk.
Like: 236 Dislike: 31
mohammad: És ti németek se zaklassátok a muszlimok gyermekeit, -akik közt szíriaiak is vannak- se az iskolákban se azokon kívül. És ne hírdessetek előttük szabados szexualitást(…)
Like: 55 Dislike: 160
samee: Ha a zaklatás nem nőket, hanem az azonos nemet érte volna, senki nem háborodott volna fel.(…) Ismerem jól a reakcióitokat, németek.
Like:29 Dislike: 161
d. Abdullah-Köln: Én személyesen is ott voltam az ünneplésen és tanúja voltam a történteknek. Istenre, szemtanúként mondom, hogy akik ezt tették, közülünk való arabok és magukat muszlimoknak nevező emberek voltak. Az iszlám ártatlan a bűnükben. Ezek azt hiszik, hogy a szabadság a részegséget és a zaklatást jelenti.(…)
Like: 256 Dislike: 30
from Berlin: Isten bizony, itt Németországban már szégyelljük bevallani, hogy arabok vagyunk. Ezek az állatok nem csak a németeket, hanem a fejkendős muszlim nőket is zaklatják. Az én fejkendős muszlim palesztin feleségem egy hónap alatt már háromszor fordult a rendőrséghez.
Like: 146 Dislike:6
fakhir alsaigh: A zaklatás oka az alulöltözöttség. Az alulöltözöttség oka pedig az a személyes szabadság, ami a nyugati kapitalista szemléletmódból ered. Az arab szemléletmód a szexualitást és részegséget terjeszti. Ezekkel szemben az iszlám a tisztességet, tisztaságot, jóságot terjeszti miközben megtiltja a gonosz tetteket és mások kihasználását. Istenem, milyen szép az iszlám.
Like: 100 Dislike: 57
Mona: A történet úgy ahogy van, hazugság és csak egy színjáték a cionista Nyugat színjátékainak sorában, mellyel az arabok és a menekültek ellen akarják hergelni társadalmaikat. Azon menekültek ellen, akiket csapdába csalva vittek országaikba hogy lejárassák őket, és gyűlöletet szítsanak a világban irányukba hogy aztán kiirthassák őket.(…)
Like: 51 Dislike: 101
Fares al-Ahlam: A muszlimok nem ünnepelnek és nem isznak. Ezek jezídik, síita arabok, ateista kurdok voltak, akiket Németország megpróbál kiutasítani.(…)
Like: 91 Dislike:85
Muslim min al-Jemen: (…) Mi köze ennek az iszlámhoz? Látta valaki, hogy ezek a fiatalok mecsetbe járnak, vagy az iszlámra hívnak bárkit?(…)
Like: 32 Dislike: 42
Khaled: (…) az aranyszabály az, hogy mindig azt kell megnézni, ki húz hasznot ebből a bűncselekményből. Javaslom a német titkosszolgálatoknak, hogy nézzék meg miként húz hasznot ebből Irán és a szíriai rezsim. (…)
Like: 35 Dislike: 23
Mohamed Salem: A keleti arab országok lakói tipikusan nem ilyen bűncselekményeket követnek el. Igaz ugyanakkor, hogy arányaikban gyakran követnek el olyan bűnöket, mint a hamisítás, az illegális kereskedelem és adócsalás. Ezzel szemben a marokkóiak és algírok a nyugati börtönlakók 50%-át teszik ki, miközben a társadalmakon belüli arányuk 8%. Aki nem látja ezeket a tényeket, nem akar róluk beszélni, tagadja őket vagy a nyugatiakat hibáztatja, az nem ismeri Európát (…)
Like: 29 Dislike: 17
Abu-Yussef: Nem győzzük elégszer mondani, sajnáljuk tisztelt Merkel asszony (…)
Like:21 Dislike: 4
Ammar Abu Arqoub: Ami leginkább felbosszant (…) az, hogy a rasszista és fasiszta híradások 1000 emberről beszélnek, miközben 300-500 ünneplő volt ot,t és ebből a zavargás kiváltói maximális becslések szerint is csak 50-80-an lehettek. Sok felvétel készült és mind ezt mutatja. Aki máshogy látja, az bizonyítsa. (…)
Like:23 Dislike:7
Zaer: Elfelejtettétek, hogy Bassár al-Aszad szíriai nőket erőszakoló katonái és fegyveresei közül is sokan elmenekültek és beolvadtak a menekültek közé?
Like: 31 Dislike:5
Abul-Abd al-Muqaddasi: A halottak száma és rombolás ellenére amit a Világháború hagyott maga után Európában, nem láttuk hogy az európaiak elmenekültek volna. Sőt, több megszállt európai ország maga is megszállóként volt jelen muszlim országokban. Tehát több fronton harcoltak és nem menekültek el. Most viszont azt látjuk, hogy tízmilliók menekülnek el elhagyva hazáikat és felelősségeiket azért részegeskedhassenek és erőszakoljanak. Ez azt mutatja, hogy a muszlim társadalmak valójában nem muszlimok. A romlásukat pedig az őket uraló banditák okozták melyek elvetik saját magvaikat és meggyalázzák szentségeit.
Like: 20 Dislike: 1
Az utolsó 100 komment: