Mi a magyar? Ez a magyar. Felirat egy újpesti hentesnél a vasárnapi boltzárlatok előestéjén. Benne van a magyar nemzetkarakter, néplélek, lét, létezés, élet, élés, megélés, túlélés, satöbbi esszenciája.
Fotó: Kristály Lehel.
Az olajár csökkenésének legnagyobb vesztesei Irán, Oroszország, Venezuela és Nigéria; ellenben a rezsicsökkentéssel felérő folyamat fő nyertesei közé tartoznak például a magyar állampolgárok – derült ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztal-beszélgetésén, ahol…
A kokárdák folyton felszívódnak. Vettem pedig tavaly is vagy hármat, mert már akkor sem találtam a tavalyelőttieket. Tegnap este sem voltak meg a tavalyiak, hiába túrtam fel a lakást. Egy vékony nemzetiszín szalagocska került csak elő, abból lett villámgyors átalakítás után egy…
„Mindenki bomba üzletnek tartja a »közmédiánál történő blogolást«, de senki nem ír arról, hogy a blog piac más szereplői milyen pénzeket kapnak, egyetlen homályos utalást olvastunk csak, de hisszük, ha akarjuk. Nem lehet az, hogy ha megtudnánk a piaci árakat, már nem is…
Nincs sem orosz-, sem Amerika-barát vonal a magyar külügyekben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki azt állítja: a menesztéséről szóló hírek valótlanok, a pletykák pedig a Fidesz régi külügyi garnitúrájától származnak. A miniszter a pragmatikus…
Veszélyt jelent Putyin politikája az európai biztonságra, ahogy sokan gondolják? Vagy pedig az csak Oroszország legitim aggodalmait tükrözi, így nincs szó az európai stabilitást veszélyeztető ambíciókról? Erről vitáztak a budapesti Danube Institute hétfői rendezvényének…
Magyarországon mindig voltak Fideszek és széttagolt ellenzéki pártok, akik irtózatos vehemenciával támadták a mindenkori Fideszeket, de sosem tudták leváltani – állítja Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője. Csizmadia szerint Magyarországon be van…
A Jobbik, az LMP és a PM nem támogatja, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelemben Magyarország harcoló alakulatokkal is részt vegyen. Az Együtt, a DK és Fodor Gábor viszont támogatják a fellépést, ahogy a Fidesz és a KDNP is. A szocialisták a hírek szerint kivárnak, de lehet, hogy…
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása.Minél tovább töpreng az ember Simicska Lajos legújabb történetén, annál zavarosabb az ügy.
„Előtte azonban vittek katonának Zalaegerszegre. Ott aztán egyszer Pallos őrnagy berendelt magához. Az asztalán tíz centi vastag akta volt. Rólam.…
Magyarországon elég alacsony szinten van a közéleti vitakultúra, amit az is jelez, hogy gyakran személyiségi jogi vagy rágalmazási perekben próbálják ezeket a bíróságok előtt lejátszani az érintettek – mondja Bodrogi Bea és Kárpáti József. A CivilMédia jogászai gyakorlati…
Drága Réka!
Olvastam leveled, és mit mondjak, nagyon köszönöm. Jó, hogy időben szóltál, nem vettem még meg a neked szánt csokrot, sem a félárú múzeumjegyet.
Most akkor nem is fogom. Mert közölted: nem kéred.
Azt is megírtad szerencsére, mit kérsz nőnapra. Azaz dehogy…
A lengyel-magyar kapcsolatok jók, ezen nem változtat drámaian a kormányok közötti jelenlegi feszültség – hangzott el egy, a két ország kapcsolatait bemutató könyvről tartott beszélgetésen, melyből kiderült: a lengyelek atlantista külpolitikai szemléletet követnek, és nem…
Még a helyzetértékelésben sem értenek egyet a baloldali ellenzéki pártok, a kívánt útban meg aztán végképp másképp gondolkodnak – derült ki a Republikon Intézet által szervezett, „Civilek, politika, alternatíva” című kerekasztal-beszélgetésen, amelyre a DK, az Együtt, a…
Gabriella a végrehajtónál könnyes szemmel kéri, hogy állítsák le a férje elleni végrehajtást. A jóságos, kulturált végrehajtó a lelkére beszél: mégse tegye. Dögunalom? Dehogy! Csak látni kell, mi van az egész mögött!
Ha azt hitte a kedves néző, hogy a Jóban Rosszban…
Lázár János a Sorsok Háza ügyében ugyanazt a hibát követi el megint, amit már a Szabadság téri megszállási emlékmű esetében is elkövetett – mondja Schmidt Mária a Mandinernek. A Sorsok Háza létrehozásával megbízott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom…