A kokárdák folyton felszívódnak. Vettem pedig tavaly is vagy hármat, mert már akkor sem találtam a tavalyelőttieket. Tegnap este sem voltak meg a tavalyiak, hiába túrtam fel a lakást. Egy vékony nemzetiszín szalagocska került csak elő, abból lett villámgyors átalakítás után egy szép kicsi kokárda, ott virít most a kölök fehér ingén – ma van az iskolai ünnepség, muszáj volt megoldást találni.

Általános alsóban egyébként még mindig remekül működik ez az ünnep. Az éppen ma 167 éve, március 13-án írt Nemzeti dalt is úgy szavalja a kölök, ahogy kell, fennhangon, meglehetős átéléssel, pedig van néhány részlet, amely nem egészen tiszta („kárhozottak ősapáink”), az üzenet mégis egyértelmű: rabok tovább nem leszünk. Meg aztán van benne kard is. Igaz, nem fénykard, mint a Star Wars-ban, de mégiscsak kard, lehet hozzá viszonyulni, tökös az egész. Petőfi nagyon tudott.

Szabadságharcos lelkülete jól belénk is égett, a sokadik nemzedékbe már, ami egyrészt nagyon szerethető, másrészt meg egészen parodisztikus helyzeteket hoz.

Sok magyar szívében pendül meg halkan a húr még akkor is, amikor fülkeforradalomról vagy Brüsszel elleni szabadságharcról hall – és nem röhögi ki azt, aki ilyesmiről beszél. A váci Madách Imre Gimnázium tantestületének döntésében is ott lüktetnek Petőfi sorai. Csak kicsit másképp. Valahogy így:

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy Budapestre

Nem megyünk!

A váciak nem sehonnai bitangok, akiknek drágább lenne a rongy élet, mint a suli becsülete. Ők nem adnak gyereket a központ ünnepségre! Ezt szarkasztikus levélben meg is írták a fenntartójuknak, erre őket ünnepli a cinkes Szily. A karakánságukért. Mint olyanokat, akik ellenálltak az önkénynek, akik nem engedik, hogy nebulóikat kivezényeljék a kedves vezető elé biodíszletnek. Nem engedik, hogy a komcsizmus, kádárizmus újjáéledjen!

Egyszerre szerethető és nevetséges, mindenesetre nagyon magyar az egész.

Nevetséges, mert annyi történt, hogy kaptak egy meghívást. A nemzeti rendezvényszervező írt egy levelet, hogy iskolánként tíz gyereknek plusz egy tanárnak lehetősége van a központi ünnepségre utazni Budapestre, biztosítják nekik a buszt, az ebédet és az egész napos programot. Abban van ünnepség, meg program is a Várban.

Központi rendezvények mindig voltak, kormányfők is szoktak beszélni azokon, éppen az aktuális mindig. Ettől még a nemzeti ünnep nem egy párté. Nem a Fideszé, amely 2002-ben megvalósította a kokárdával való visszaélés minősített esetét. Az ünnep a nemzeté. Ha egy fővárosi gyereket érdekel a rendezvény, az könnyedén odatalál. A vidékiek nehezebben. Ha felajánlják nekik, hogy mehetnek, de nem kötelező, hát abban a világon semmi nincs.

Kérdés persze, hogy kötelező-e a részvétel. A Honvédelmi Minisztérium alá tartozó rendezvényszervező leveléből egyértelmű, hogy nem. Csakhogy a Klikre bízták a postás szerepét, s mivel az fenntartója az iskoláknak, az intézményekben akár parancsnak is tűnhetett a meghívás. (Főleg, ha a helyi főklikesek szóban azt közölték, hogy kötelező a részvétel.) Innentől már magyarázhatja a HM, hogy ők csak praktikus szempontok miatt kérték a Kliket, hogy továbbítsa a levelüket; nem Petőfi népe lennénk, ha nem a gonosz önkény ármánykodását látnánk a történtek hátterében.

A másik lehetőség az lett volna, hogy a rendezvényszervező kihagyja a Kliket, kampányt indít a közmédiában és maga küld levelet az iskoláknak, hogy van ez a lehetőség. A HM ugyebár nem fenntartójuk, nincsenek alá-fölérendeltségi viszonyban. Persze sokat ez sem hiszem, hogy segített volna. „Orbán-Jugendet toboroz a honvédség!” Garantált szalagcím.

Olyan rosszul pedig azért még nem áll a Fidesz, hogy ne tudna tömeget toborozni egy-egy Orbán-beszédre. Ingyen. Ha meg éppen diákokra fáj a foga, hát egyszerűbb budapesti iskolákból toborozni. Meg olcsóbb is. Mondjuk fizetnek nekik egy ezrest. Az ilyenek és a bennünk kardcsörtető költő miatt aztán el sem tudjuk képzelni, hogy esetleg a fővároson kívül élő gyerekeknek nem is rossz, ha a forradalom ünnepét annak színhelyén, Budapesten tölthetik a haverjaikkal, kortársaikkal. Pedig annak az 500-600 kölyöknek, aki érkezni fog, szerintem nem lesz rossz dolga vasárnap. (Majd megkérdezem őket személyesen, aztán kiderül.)

Egyébként mindegy, jól van így, ahogy van. Március 15. nem az ész ünnepe. Nem az okos Széchenyié. A szív, a lánglelkű Petőfi ünnepe ez.

Petőfi általam is imádott emlékéhez pedig tényleg ezerszer jobban illik a forrófejű ellenállósdi, a szarkasztikus válaszlevelezés, mint az udvarias „köszönjük, nem”, vagy a „Srácok, van kedve valakinek Pestre menni vasárnap?”

Boldog születésnapot, Nemzeti Dal!

Frissítés: Ennyire volt ez kötelező, diktatórikus kivezénylés. Az Index cikke szerint 307 megkeresett iskolából 44-et érdekelt a dolog. Nagyjából ötszáz gyerek jön is. Akit nem érdekelt, nem jön.