Huszonkilenc évünk − A magyar foci felbukkanására
2015. november 16. írta: kovacspe

Huszonkilenc évünk − A magyar foci felbukkanására

priskin.jpg

A nappaliban ugrálok egyedül, mint egy hülye. 

Vitray Tamás közvetítette: „Détári, lődd már be! Na végre, legalább ez bent van”. 1986-ot írtunk, Kanada ellen szenvedtünk a világbajnokságon. Ez volt a második gólunk és 2-0-ra nyertünk csapnivaló játékkal. Aztán kikaptunk még a franciáktól és utazhattunk haza.

Tizenhárom éves voltam és nagyon elkenődött. Azóta minden egyes válogatott meccsre úgy ülök le, hogy nem lehet, hogy ne éljem meg, míg újra ott leszünk.

valogatott.jpg

dzsudzsak.jpg

priskin_1.jpg

 

valogatott2.jpg

Huszonkilenc éve hol a helyszínen, hol haverokkal, hol egyedül, de velük voltam és mindig bíztam. Nincs tucatnyi meccs, amit kihagytam volna 29 év alatt.

És hányszor, de hányszor meséltem unokaöcséimnek, milyen érzés, amikor mi is ott vagyunk. Már miattuk is: megkönnyeztem este.

Az első tudatos fociélményem amúgy a '81-es magyar-norvég 4-1. Azzal jutottunk ki a vb-re és onnan tudom, hogy mit is nézek. Nyolcéves korom óta vagyok fociőrült.

Huszonkilenc év várakozás után felbukkant a víz alól a magyar labdarúgás. Úszni még nem tud, de már felbukkant. Lesz itt még egyszer tánc is. Magyarország kijutott a foci Eb-re! Biztos vagyok benne, hogy a következőre nem kell újabb huszonkilenc évet várnom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr988081588

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kovács Péter: Huszonkilenc évünk − A magyar foci felbukkanására 2015.11.16. 07:39:04

A nappaliban ugrálok egyedül, mint egy hülye. Nyolcéves korom óta vagyok fociőrült. Huszonkilenc év várakozás után felbukkant a víz alól a magyar labdarúgás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 08:11:16

Nehéz lesz ez a tegnapi orbánista győzelmet feldolgozniuk a ballibeknek...

toportyánzsóti 2015.11.16. 08:34:24

Akkori szintet most sem éri el a csapat csak a mostani töredékére leszállítottat amit arra találtak ki legyen ideje a nagyoknak formába lendülni a csoportjaikban lévő pofozógépek ellen.

toportyánzsóti 2015.11.16. 08:36:32

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Eccerű elme vagy homofób kérődző,mindenről a ballibák jutnak az eszedbe,kevés szánalmasabb van mint 1 ballibázó bégető.

IdomitottFoka 2015.11.16. 09:59:16

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Ha a vasárnapi győzelem orbánista, akkor az elmúlt év kudarcai is orbánisták, nem?

Lábszár Ervin 2015.11.16. 10:24:22

Nem azért szeretem ezt a magyar csapatot, mert magas színvonalon tudnak focizni, hanem azért, mert 1. a hazám legjobb együttese 2. mert végre képesek hinni önmagukban 3. megmutatták, hogy küzdelemmel, akarással pótolható számos hiányosság

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.16. 10:32:06

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Ja, ja, orbánista győzelem... a 6-3 meg nagyimreista győzelem volt, egy sorozat rákosista győzelmet megkoronázva?

Hüje.

GNDL 2015.11.16. 11:27:03

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Amiket én olvastam azok nem csak „ballib” kommentek, inkább az a helyzet, teljesen oldalfüggetlenül, hogy akik két lábbal járnak a földön, azok nem tudnak úgy igazán felhőtlenül örülni a kijutásnak, mint egy alapvetően szedált állapotban tengődő agykárosodott Orbán-hívő. Van pár nem is annyira „apróság” ami árnyalja a képet:

- A selejtezős csoportmeccseken továbbra is leszerepeltünk, a pótselejtezőt kivéve nem hoztuk a fontos meccseket, ráadásul ha nincs bővített selejtezős keret, akkor megint lemaradunk a kijutásról, mint ahogyan az elmúlt évtizedekben. A VB-n nincs bővített keret, tehát arra a selejtezőre illene összekapni magunkat...

- Magyarországi kapitányoknak semmi köze nem volt a kijutáshoz, továbbra sincs nemzetközi szinten említésre méltó magyar szakemberünk (Dárdai a német fociban „nőtt fel”, a német fociban élt és él, azért tudott sikereket felmutatni mert itthon szakított a magyar „hagyományokkal”).

- A klubcsapataink és magyar játékosaink továbbra sincsenek jegyezve nemzetközi szinten, az őszi kupasorozatból szokás szerint már nyár végén kiestünk.

És talán a legfontosabb:

- A magyar foci lopott közpénzek milliárdjai nélkül nem létezik, ha ezeket egyszer kivonják belőle, akkor nem marad ott más mint működésképtelen klubok, fizetés nélküli játékosok és edzők, fenntarthatatlan stadionok, valamint Orbán közpénztolvaj korrupt bűntársai letolt gatyával... Márpedig a közpénzeket egyszer ki kell vonni innen, mert államosított focira még annyira sincs pénze az államnak mint hatékony egészségügyre vagy versenyképes oktatásra... márpedig utóbbiakra igen nyilvánvalóan egyáltalán nincs pénze jelenleg az államnak.

Ezt a „diadalt” pedig a fociba ölt lopott közpénzen élősködő korrupt politikai elit és bűntársaik arra fogják felhasználni, hogy a magyar foci strukturális problémáit továbbra is szőnyeg alá söpörjék. Tehát bár kijutottunk, de az EB csoportmeccseinek végéig sajnos konzerválva is lesznek a magyar foci több évtizedes problémái... bár ha leszerepelünk az EB csoportmeccsein, akkor is lesz mire fogni, mondjuk a tésztára. :)

Veridicus76 2015.11.16. 11:37:48

Istenem, mennyire szenvednek a magyargyűlölő ballib oatkányok! Mennyire kívánták minden zsigerükkel a magyar válogatott kudarcát! Micsoda kínt élnek most át ezek a nyomorult ázalagok!
Ez külön gyönyörűség.
Sírjatok, nyivákoljatok, véglények! :-)

Robinzon Kurzor 2015.11.16. 12:08:45

@GNDL: " Tehát bár kijutottunk, de az EB csoportmeccseinek végéig"

A csoportkörből való továbbjutásra nagyobb esélyünk van, mint amennyi a norvégok ellen volt.

A lebonyolítás miatt csak a csoport utolsók és a két legrosszabb harmadik helyezett esik ki (a négy legjobb harmadik továbbjut).

Erre odaérni kisebb csoda, mint oda-vissza lenyomni a norvégokat.
Főleg ha megmarad a mentalitás, aminek nagyon jót tett, hogy nem a spanyolok meg törökök juttattak ki minket a kockás papír mellett, hanem a csapat harcolta ki egy erősebb ellenféllel szemben, kettős győzelemmel.

hajdú 2015.11.16. 12:19:46

Én szinte beleszülettem a magyar futball agóniájába, még a '86-os vébéről sincs emlékem (kicsi voltam), a 90-es évek elején kezdtem nézni a focit. Már hozzá is szoktunk, hogy mindig reménykedünk, és mindig csalódunk, mindig jön az ősz, amikor még számolgatunk, de nem jön a bravúr, amire szükségünk volna... Az U-20-as vébébronz felcsillantotta, micsoda örömök várhatnának ránk, de azért az mégiscsak egy ifitorna volt. És most végre, végre megcsináltunk, elképesztő!! Borzasztóan örülök így utólag, hogy pótselejtezőre kényszerültünk, a görögök szürreális utolsó helyével kimatekozott kijutás annyira "magyaros" lett volna, így viszont kiharcoltuk, megmutattuk, igazán kiérdemeltük - katartikus élmény! Ahogy mentem haza éjszaka, és vitte a szél a hóesésszerűen hulló sárga faleveleket, arra gondoltam, de csodaszép ez az ősz, egy korszak múlik el vele...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 12:32:48

@Counter:

te ezt nem érted. jófoci = jóország. horthy és rákosi a legnagyobb magyarok, hiszen összelepátoltak két ezüstérmet. és igen, ők adták a taktikát, ahogy most is azért jött ki a lutri, mert az aktuális miniszterelnök a budija mellé rakatott egy stadiont. semmi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a komplett magyar focinál minimum kétszer agyontámogatottabb (nem, a nemállami nagyon önkéntes magán pénzekről szót sem szóltam még) felcsút játékosaival volt tele a válogatott.

GNDL 2015.11.16. 13:10:06

@Robinzon Kurzor: „Főleg ha megmarad a mentalitás”

Na ja... a szokásos technikai/erőnléti problémák általánosak maradtak a selejtezők végéig, a norvégok ellen is, de a Dárdai-Storck vonal legalább „fejben” egyelőre összerakta a srácokat. Abban lehet reménykedni, hogy ez legalább kitart még bő fél évig. :)

IdomitottFoka 2015.11.16. 14:23:18

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Mégis mire? Arra hogy mágikus gondolkodású egyedek képesek bármilyen párhuzamot vonni és előrejelezni a mostani eredményből a múltban-jelenben-jövőben történt és történő eseményekkel kapcsolatban? És ebbe a csoportba rögtön feliratkoztál az első hozzászólásoddal? És mi köze ennek a ballibségnek? Talán felülreprezentáltak lennének?

pragmatika2 2015.11.16. 17:23:58

Gratula a fiúknak, szép volt. Király meglepett a jó teljesítményével.
Dzsurdzsák jó munkásember volt, csakúgy mint a többiek.
Szalai hiányával javult a játékunk is.
Nagy és Kleinheisler tetszetősen játszottak és hasznosan.
Némettel együtt szeretném őket továbbra is a csapatban tudni.

Ne tápláljunk azonban túlzott reményeket az EB-n. Bár azt hozzá kell tennem, hogy ahogy azt anno a Görögök megnyerték, egy koncentrált fegyelmezett játékkal, na mi úgy nem fogjuk az EB-t megnyerni, de azért talán szégyenkezni sem fogunk. Egy ilyen elfogadható teljesítményért rengeteget kell dolgoznunk.

Gyurcsany F. 2015.11.16. 17:31:56

Gusztustalan, ahogy az Orban hivo nacik unneplik ezt szarsagot, ahelyett hogy a holokauszt miatt szegyenkezne az orszag.

2015.11.16. 17:38:26

@Veridicus76:
Nem lehetne egyszer újra őszintén együtt örülni q magyar sportsikereknek, ahelyett, hogy honfitársaidat fikáznád ezerrel, csak azért mert mások a politikai nézeteik? Neked ez jelent kielégülést, hogy gyűlölködhetsz?

2015.11.16. 17:42:33

Én már a 86-os VB után születtem, és életemben ez lesz az első, hogy kijutottunk valahová, én őszíntén szólva abban reménykedek, hogy még a csoportkörből is továbbjussunk. Ha mondjuk megkapjuk Ausztriát és Észak-Írországot...

+vagyOKderMedve 2015.11.16. 17:47:49

Fanyalgó faszoknak bármelyik oldalra: ki-ju-tot-tunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tiborpapa 2015.11.16. 18:24:55

Gratulálok a fiúknak. 86-ban is gratuláltam a VB-re jutáskor. Égés lett a vége. Azóta nem nézek válogatott meccset. Időpazarlásnak vélem, amit igazolt is a magyar foci. Most se néztem a meccset, de ha továbbjutunk, átgondolom közel 30 évvel ezelőtti döntésemet. A focistáknak is azt ajánlom, szerénység és gondolják át. Van az a mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni.
Orbán Viktor is játszott? :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 18:33:01

@toportyánzsóti: Csapást mért a magyar csapat a skandináv labdarúgásra. A közelmúltat tekintve két skandináv csapatot is elvertünk oda vissza.
Volt stadionozni zsóti..?;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 18:50:19

@Veridicus76: Valóban, előre dörzsölték a kezüket a mocskok, aztán koppantak jó nagyot ők is. Különösen fájdalmas lehet számukra, hogy imádott norvégjaikat vertük pofán kétszer is.
Rossz idők járnak rájuk na.

2015.11.16. 18:58:16

Figyelembe véve, hogy mennyi pénz megy el focira nálunk, már minimum tízszeres világbajnoknak kellene lennünk.
Ideje lenne észrevenni, hogy nem a pénzen múlik és azt a pénzt olyasmire költeni, ami viszont igen.
A profi liga legyen végre profi liga és tartsák el a szponzorok és a nézők. Építsenek stadiont a szurkolók a saját pénzükből a saját két kezükkel.

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Ez mitől orbánista győzelem? Magyarázd már el, úgy, hogy a nem birkák is értsék!
És ha kikaptak volna, akkor lemondattad volna Orbánt? És ha az ebről nyeretlenül jönnek haza, akkor mit csinálsz?Felgyújtod a parlamentet, lebontod a stadionokat,kivégzel minden focistát?

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 19:01:03

@Ylim:

Szerintem nem az, de a ballibák ezt így élik meg.

toportyánzsóti 2015.11.16. 19:01:44

@A megvalósult amerikai ólom..: Itt ki stadionozott megvalósult chemtrailos?

Zb74 2015.11.16. 19:20:58

@Veridicus76: Én úgy látom, hogy ennek valójában mindenki örül, ballibek és illibek egyaránt. Szily Lacy például majd' kiugrik a bőréből:

444.hu/2015/11/16/uristen-tenyleg-mindenki-arrol-beszel

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 19:23:39

@Ylim: A világon minednütt támogatja az állam a futballt.
A sztárligák kivételével sehol sem tudnának fennmaradni csak a jegybevételekből és a közvetítési díjakból..

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.11.16. 19:27:39

Hurrá! A fos magyar csapat 24-iknek a 24 csapatból kijutott arra a versenyre, ahova minden második európai ország kijut!! Akár Vatikán város is, ha a hülyék építettek volna vagy 18 stadiont.

Éljenek a magyar hősök, akik megverték ezt a sehol nem jegyzett norvág csapatot. Akik annyira értenek a focihoz, hogy a gólnál 3 védő az egyetlen magyar játékossal szemben összesen 12 méterre áll.
Hatalmas siker volt, megverni a Kaposvár színvonalat, de csak kiizzadták 1 milliárd forintért a fiúk. Most jöhet Németország, de ha fosnak, akkor mi akár Spanyolország ellen is hajlandóak vagyunk kiállni, nem fogjuk lenézni őket.

Amúgy ti mennyit kaptok az 1 milliárdból a szurkolásért, ti hülye foci birkatábor?

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.11.16. 19:36:04

Csak megérte megépíteni azt a 48 stadiont!!!
Meg fenntartani évi 10 milliárdokért a gázszerelő elvtárs akadémiáját.

Igaz, akik csak kiizzadták a Megye 2. színvonalú Norvégia ellen a továbbjutást, azoknak semmi közük nincs se a magyar foci maffiához, se a 48 stadionok, se a gázszerelő-Mezei Tésztagyuri akadémiájához.

Mert hát a siker edzők, azok mind a hanyatló nyugatról jöttek, az összes játékos meg csak addig játszott a magyar fosbajnokságban, amíg még éppen hogy el nem rontották, hogy aztán már sehova se lehetett volna őket eladni, csak közmunkára.

Na persze a Böde az tényleg az Orbán diktátori stadion alapú falábú társadalomból jött, meg is látszott a favágóján, hogy ha nem bírja a focit, hát majd aprít mint egy gárdista.

GNDL 2015.11.16. 19:45:57

@A megvalósult amerikai ólom..: „világon minednütt támogatja az állam a futballt”

Az ilyen „világon mindenütt” szaroktól mentene meg minket egyszer végre a magyarok istene, ha létezik... mert ebbe ugye nem csak a civilizált európai államok, hanem afrikai banánköztársaságok is beletartoznak, amely utóbbiakhoz Fideszország inkább közelebb áll. :)

Ez egyébként egyáltalán nem így van, az állam többnyire nem profi futballt támogat közpénzekből, mint jelenleg a magyar állam, mert azt már nem is lehetne ezek után profi futballnak nevezni, hanem legfeljebb oktatási intézményeket (akadémiákat), és utánpótlás nevelést (ugyancsak oktatási intézményekben). Olyan, hogy az állam adókedvezményeknek álcázott vissza nem térítendő támogatásokból tartja fent az elsőosztályú futball bajnokságot, Európában nem létezik. Ez pedig többnyire nem is az adott államok kormányain múlik, hanem a művelt, tájékozott választópolgárokon, akik azonnal küldenék el azt a kormányt a halász falára, amely lopott közpénzekből finanszírozná elmebeteg miniszterelnökük műveltségi szintjéhez legközelebb álló hobbiját... na a művelt és tájékozott választópolgárokból ugyan olyan szarul állunk mint profi futballistákból. :)

Magyarországon ellenőrizetlenül öntik a közpénzek lopott tízmilliárdjait nem csak az első osztályú futballba, de a másod, harmadvonalba is. Az állami közbeszerzések és uniós projektek mellett ma a magyar foci a korrupció és a közpénzlopás melegágya...

Jelenleg egyetlen olyan elsőosztályú profi klubunk sincs, amely különböző állami támogatások nélkül piaci alapon fent tudná tartani magát. Ráadásul teszi mindezt más állami szolgáltatások kárára az állam, lásd például az egészségügyet és az oktatást. Na erről a két területről jelenleg bizony hiányoznak azok a százmilliárdok, amit az elmúlt öt évben Orbán hobbijára vert el az állam...

GNDL 2015.11.16. 19:53:05

@A megvalósult amerikai ólom..: „ sehol sem tudnának fennmaradni csak a jegybevételekből és a közvetítési díjakból”

Akkor azt amatőr focinak kell nevezni, ahol nem havi milliós fizetéseket adnak a falábú srácoknak, hanem a kedves falábú srácok dolgoznak a foci mellett, hogy megéljenek. Nem kell azt lenézni, az elmúlt évtizedekben többször kaptunk ki mi is amatőr válogatottól... :)

Lehet Magyarországon is jót tenne a focinak, ha fizetőképes kereslet híján és a lopott közpénzcsapok elzárása után átmenne a bajnokságunk amatőr ligába. Legfeljebb eltűnnének a fodrászfétises ficsúrok a pályákról, Orbán korrupt bűntársai a klubok éléről, és valóban olyanok fociznának a bajnokságban, olyanok vezetnék a klubokat és irányítanák az igazolásokat, akik szeretik és tudják is ezt a foci nevezetű dolgot...

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.11.16. 19:58:54

@A megvalósult amerikai ólom..:

Szoptok fidesz kretének! A libsik ugyanis már 29 éve röhögik a ti nemzetiszar bukásaitokat. Igaz, most pótvizsgán a magyar közmunkás válogatott csak megkapta a kegyelem kettest, ezt felírhatod nagy nemzeti győzelemnek, de hát ezzel együtt is a meccs állása:

Libsi röhögők - fidesz birkák 29:1

Ráadásul az EB után a libsi röhögők újra kiépítik a behozhatatlan előnyüket.
Lehet, hogy még több stadiont kellene építeni a libsi röhögők legyőzéséért?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2015.11.16. 20:15:08

Szánalom ez az egész!
Az egyetlen öröm, hogy Bernd Storckkal meg Andy Möllerrel értük ezt el.
De mit értek volna ők is, ha az UEFA nem emeli fel 24-re a résztvevői számot, hígfossá téve így a torna elejének színvonalát.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 20:17:30

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Milyen érzés volt a magyar válogatott ellen szurkolni, aztán "pofára esni mint a zsíros kenyér" te gyökér?

A nagy bukta pedig az volt , amit hazaáruló pártjaitok az utóbbi évizedben végrehajtottak. Bizony barátocskám 2010 ben szépen el lettetek hajtva az egyharmados bús picsába, a megérdemelt helyetekre, és ott is maradtok még egy jó darabig.

A magyar futball pedig kiemelte fejét a reménytelenségből, akárcsak az ország 2010-ben ,bármennyire is fáj neked ez..;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 20:23:22

@GNDL: Hülyeség. Ez a "tegyük amatőrré és hozzuk vissza a grundfocit" nem működne a 21. századi Európában. Ez nem Nigéria vagy Kamerun..

Komoly létesítmények és pénz nélkül nem lehet felvirágoztatni a magyar labdarúgást.
Ez a mostani kiváló eredmény 2010 óta megkezdett sportpolitikát igazolja. Új korszak kezdődik a hazai labdarúgásban, amelynek a végállomása a klubfutball népszerűsödése lesz , komoly nézőszám emelkedéssel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.16. 20:27:42

@A megvalósult amerikai ólom..: Pont ahogy az 1954-es vb-döntő is az 1945 után kezdett új sportpolitikát dicsérte.

Az egész keretünk 2010 után kezdett el focizni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.11.16. 20:41:28

EB pótselejtező

Lehetünk már EB-n is kinn,
Elintézte nekünk Priskin!
Ám a legszebb volt, hogy Böde
Elgurult gyógyszerrel hő, de
Nagy ippont nyomott a bekken,
Aki szegény csak úgy nyekken-
-t, és ettől még ma is szédül,
S norvég helyett szamojédül
Motyogja, hogy „Ez a barom
Majdnem eltörte a karom!”
Pedig Danink csak a nyakát
Rántotta s ő szállt, mint vak át
Sunyin ásott kerti kúton
Pont egy g-vel a’la Newton.
Dani két véreres szemén
Látszik, ő doppingolt, nem én,
S amennyire habzik szája,
Annyi áldás szálljon rája!
kórus:
Éljen a magyar részvétel, éljen a Dani!

(tánc!)

„Milyen doppingról ugatsz, te zsírhernyó?! Téged is úgy elhajítalak a nyakadnál fogva, hogy taknyod-nyálad egybefolyik, amikor pofára esel, mint a zsíros kenyér! Egy sárga lapot megér!” /Böde Dániel, válogatott labdarúgó/

„A ’Dette dyret nesten brakk armen min!’ szamojédül ’Tröhen ümcü csrige murduzom kröff!’, vagy valami hasonló. Nem vagyok biztos benne, mert már régóta nem otthon élek.” /Dr. Kücnyür Csrenyigli, szamojéd születésű nyugdíjas norvég sportorvos/

„Na, ne bohóckodjon itt Boborján úr! Most éppen norvég sportorvosnak tetteti magát?! Maga annyit tud szamojédül, mint én urduul! Na, vegye vissza szépen a kényszerzubbonyát és irány a kettes gumiszoba!” /Ursula Brünhilda, főnővér/

„Ezzel a Darth Bödével vele van az Erő és a tekintetéből látszik, hogy annak is a sötét oldala! Uralkodóm, ha őt magunk mellé állítjuk, akkor az egész Galaxist teleépíthetjük Halálcsillag Stadionokkal!” /Darth Vader, sötét nagyúr/

„Mit merészel komcsi költő elvtárs?! Dopping adagolással meri gyanúsítani az orvosi stábot csak azért, mert az orosz atléták által használt vitamin készítményeket adjuk a fiúknak?! Igaz ugyan, hogy meccs közben habzik a szájuk, vérben forog a szemük és a lefújás után lasszóval kell megfogni és az öltözőbe cibálni őket, de ez csak a túlzott hazaszeretetükből és lelkesedésükből fakad!” /Dr. Dieter Überdosis, a válogatott Bayer Gyógyszergyár által szponzorált sportorvosa/

„Nyuszi voltál Dani fiam, nyuszi! Akkor még büszke voltam rád, amikor szellemesen agyagba döngölted azt a baromarcú bálnavadászt, de akkor már szégyelltem magam, amikor azt a sárga lapot felmutató spanyol feketerigót nem hajítottad fel a lelátóra! Hát ezt tanultad tőlem, hogy hangember legyél?!” /Böde apuka/

„Felháborító, hogy miközben az én kisfiam lőtte a legfontosabb gólt, ez a nyavalyás irkafirka mégsem főleg róla, hanem arról baltaarcú zsírfókáról szól! Mindegy, az EB-n már úgysem játszik, mert addigra kihizza még az XXL-es mezét is!” /Priskin mama/

„Rasszista költő! Csak azért, mert az én fiamat Tannhäusernek, illetve... ööö... Kleinheislernek hívják – elnézést, de néha én is belezavarodom az uram bonyolult nevébe! - már ki is kell hagyni egy ilyen diadalmas költeményből?! De hiszen Helsingőrben, illetve... ööö... Oslóban ő rúgta a győztes gólt! Ebből per lesz! Ajvé, nagy a córesz, gumisamesz!” /Tannhäuser Kleinheisler mama/

„Kedves Böde Dani! Sorstársak vagyunk, hiszen mindketten október 24-én ünnepeljük a születésnapunkat és akaratunk ellenére mindketten szerepeltünk már ennek a minden erkölcsi alapot és költői tehetséget nélkülöző Frady Endrének valamely tébolyodott elmerettenetében. Egyrészt fogadd őszinte együttérzésemet, másrészt nem lehetne megoldani, hogy annak a szerencsétlen norvég bekknek a mintájára ezt a megátalkodott fűzfapoétát is nyakon ragadd és durr bele?! Anyámnak addig majd eltakarom a szemét. Éljen a Böde building!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egész ügyes gyerek ez a Body Dani! Ha nem lennék halhatatlan és szükségem lenne utódra, akkor belőle nevelném ki. Labdát szabályosan levenni ugyan továbbra sem tudna, de egy mozdulattal bárkit simán agyonverne!” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2015/11/eb-potselejtezo.html

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 20:49:25

@Counter: Azért a magyar foci '45 előtt is elég jó volt. A 30-as években vb döntőt is játszott a magyar válogatott..

GNDL 2015.11.16. 20:53:01

@A megvalósult amerikai ólom..: „tegyük amatőrré és hozzuk vissza a grundfocit”

A grundfoci nem ugyan az mint az amatőr foci, ezt jobb ha tudod. Az amatőr foci ott megy, ahol fizetőképes kereslet híján a játékosok jövedelmét nem tudja állni a klubjuk. Ettől függetlenül még lehetnek remek focisták, csak mert tűzoltóként vagy ügyvédként dolgoznak... Sőt, mint említettem az elmúlt években nem egyszer vágták haza a közpénzekből agyontámogatott magyar válogatottat amatőrök. :)

„Ez nem Nigéria vagy Kamerun”

De... szerintem még kicsit rosszabbul is állunk korrupció tekintetében az említett két államnál. :)

„Komoly létesítmények és pénz nélkül nem lehet felvirágoztatni a magyar labdarúgást.”

Pontosan. De ha nincsenek magánbefektetők akik komoly létesítményeket építenének és a pénzüket beletennék a fociba, akkor erre nincs is szükség... Én személy szerint nem is olvastam erre vonatkozóan semmit a Fidesz-KDNP választási- és kormányprogramjaiban hatodik éve, tehát a legitimációja sincs meg arra a Fidesz-KDNP-nek, hogy az egészségügy és az oktatás helyett a fociba öljenek százmilliárdokat.

Ezt nevezik egyébként „fizetőképes keresletnek”, ami hajtja az üzletet... bár nektek kádárista szocialistáknak mesélhetek a piacgazdaságról, falra hányt borsó. :) Rezsiharc, gyedextra, államosított futball, az a menő, mi?! :D

„2010 óta megkezdett sportpolitikát igazolja”

Jelenleg egyetlen klubcsapatunk sincs a nemzetközi kupasorozatokban (az őszi kupákból rendre nyár végéig kihullanak a lopott közpénzből működő klubjaitok), valamint jelenleg nincs nemzetközileg jegyzett magyar játékos sem külföldi bajnokságokban. Egy-kettő üldögél a kispadon, ennyi... Az, hogy most kijutottunk, nagyjából csak és kizárólag annak köszönhető, hogy a mostani selejtezőkből a „futottak még” kategória is esélyt kapott. Hajszál híján ezt is elcsesztük... :)

„Új korszak kezdődik a hazai labdarúgásban”

De korrupt elvtársaitok nem lesznek mindig kormányon, és arra ne számítsatok, hogy mindig az egyre kevesebb számú adófizetők pénzéből lophatnak elvtársaitok elmebeteg hóbortjaikra. Ennek a rákosista baromságnak amibe 2010-ben belecsaptak elvtársaitok meg vannak számlálva a napjai. Amint kikerülnek a közpénzek az államosított fociból, a rendszer kártyavárként fog összedőlni...

„komoly nézőszám emelkedéssel”

Fizetőképes kereslet... mondom megint. :) Eddig is folyamatosan zuhant a hitvány államosított bajnokságotok színvonala, a nézőszámmal együtt, ezután sem lesz másként. Persze a statisztikákat majd lehet hamisítani, mint legutóbb egy békéscsabai meccsre 800 nézőt hazudtak a 80 valódi helyett a hazai szervezők, de pénz ettől függetlenül nem lesz több a rendszerben, és ez ugyancsak előrevetíti, hogy lopott közpénzek nélkül a fideszes baromságaitok _halálra vannak ítélve_.

Szokj hozzá, csak hogy ne érjen majd nagy csalódás, ha véget ér a posztkommunista álomvilágotok... :)

GNDL 2015.11.16. 20:57:21

@A megvalósult amerikai ólom..: „ 2010 óta megkezdett sportpolitikát igazolja”

Vagy lásd mondjuk a fideszes Quaestor botrányt, hogyan vágták haza korrupt elvtársaitok a győri futballt, pár nap alatt. :) Na pontosan így fog kinézni amikor mind egy szálig kivonják majd a lopott közpénzt a fociból, az egész „mennyei bajnokságotok” úgy fog járni mint az ETO...

GNDL 2015.11.16. 21:15:33

Mondjuk kicsit furcsán mutat az orbánista ökölrázó xenofób pöcsök Mandiner blogján ez a francia szolidaritásos banner... Orbán kommunikációja és a Fidesz-KDNP kormányzása és céljai közelebb állnak az iszlám állam nyugatellenes radikális nézeteihez, mint Európához, szóval rosszul néz ki ezt itt, na...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.16. 21:16:53

@A megvalósult amerikai ólom..: Ó, tehát a sportpolitika csak változást képes okozni, de elért színvonalat megtartani nem? :-D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.11.16. 21:25:50

Látom, hasonló a hangulat, mint amikor a Karjakin-Szvidler sakkvilágkupa-döntő alatt egyes kommentelők arról vitatkoztak (nemzetközi oldalon, angolul), hogy Trump vagy Hillary. :) Akkor már inkább a kommentátor, aki a magyar-norvég alatt olyanokat mondott, hogy "a magyar védelemben a Kádár-korszakot éljük", illetve (Király védése után), hogy "ez itt Magyarország, vasárnap zárva tartunk". (Hajdúbé?)

A profi foci egy szar, korrupt, sportszerűtlen sport a sok bírói tévedéssel, bundával és a műesésekkel, de azért most örültem.

Doubledeceker 2015.11.16. 21:28:48

Én ugyan nem szeretem a focit, de ennek még én is örülők.

A képet csak az árnyalja, hogy majd 200 milliárd ment el focira 5 év alatt.

De mondom ennek ellenére tényleg fasza a foci, legalábbis az eddigiekhez képest. Remélem most-már jut azért az egészségügyre és oktatásra is.

A többi dolgot leszarom, mert az se nem jobb se nem rosszabb, mint volt. De az egészségügy folyamatosan süllyed már 30 éve.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 22:17:37

@GNDL: Mi köze ehhez a Qaestornak te szerencsétlen? Ugyanúgy dőlt be mint a Buda -cash (utóbbiról valami különös ok miatt szerettek mélyen kussolni..), vagy más brókercégek. Az ok pedig jól ismert: svájc egyszer csak felmondta azt a szabályt miszerint a frank árfolyama az euró árfolyamához kötődik.
A Quaestor pedig az Eto egyik fő támogatója volt. Persze az egészre ráeresztitek a zorbánfidessmaffia algoritmust. Unalmas..

"Ettől függetlenül még lehetnek remek focisták, csak mert tűzoltóként vagy ügyvédként dolgoznak"

Komolytalan..Mondj egyetlen világeseményre kijutott válogatottat, amely ilyen labdarúgókból áll.

" Az, hogy most kijutottunk, nagyjából csak és kizárólag annak köszönhető, hogy a mostani selejtezőkből a „futottak még” kategória is esélyt kapott. Hajszál híján ezt is elcsesztük... :)"

Dánia '92-ben nem jutott ki. Kizárólag azért kerültek ki mégis, mert a dél-szláv háború miatt Jugoszlávia nem indulhatott. Aztán Dánia megnyerte azt az Európa bajnokságot.

Nem az a lényeg hogy hogyan jutottunk ki, hanem hogy a magyar foci kint van egy fontos futball eseményen, és ez lökést adhat, bekerülhetünk a nemzetközi vérkeringésbe.
Persze lehet fanyalgni, ebben nagyok vagytok. Fanyalogtatok a két román meccs előtt, fanyalogtatok a norvég meccsek előtt. Aztán elhallgattatok..

Arra azért kíváncsi lennék, hogyha az EB-n a 8 között lenne a magyar válgatott, akkor mit talánátok ki, mert valamit kitalálnátok az biztos, hogy ez most miért nem jó..

"Szokj hozzá, csak hogy ne érjen majd nagy csalódás, ha véget ér a posztkommunista álomvilágotok... :)
"

Itt nem az én "álomvilágom" fog vége térni, hanem a tiéd ért véget pár éve barátocskám..;)

GNDL 2015.11.16. 23:03:07

@A megvalósult amerikai ólom..: „Mi köze ehhez a Qaestornak”

Világrekord fideszes korrupciós ügyek, világrekord közpénztolvajlás, Fidesz-KDNP és szavazóik hitvány erkölcstelensége, gerinctelensége, idióta orbánizmus... egészen pontosan ennyi köze van. :)

„Ugyanúgy dőlt be mint a Buda -cash”

Pontosan.

„utóbbiról valami különös ok miatt szerettek mélyen kussolni”

Én szívesen beszélek róla, akár a Kun-Mediátoros fideszes Marcsikátokról is, aki jobban el tud bújni a fideszes hatóságok elől mint egy iraki dzsihadista Európában, de a „nemzeti” hírtévétek és korrupt politikusaitok, főleg a korrupt fideszes főügyészetek szeret a leginkább kussolni ezekről a fideszes brókerbotrányokról, legfőképp szeretnek nem cselekdeni az ügyben, ami sok mindent előrevetít, de azt, hogy a Fidesz-KDNP érintetlen lenne ezekben, egészen biztosan nem. :)

„Az ok pedig jól ismert”

Igen, a Fidesz-KDNP politikai kalandorai és korrupt gazdasági holdudvaruk közpénztolvajlási kényszere sokszorosan meghaladja MSZP-SZDSZ-es elvtársaik ugyanilyen hajlamát. :)

„az egészre ráeresztitek a zorbánfidessmaffia algoritmust”

Nem mi. Azok a fránya tények, töki... :)

„egyetlen világeseményre kijutott válogatottat”

Mondok olyat, amit ugyancsak a Fidesz-KDNP-hez hasonló pártállami ideológiával építettek fel, lopott közpénzekből, kijutottak világversenyre, mégsem szerepeltek túl fényesen. Észak-Korea. :) Bár szereplésüket a VB-n gészen másként interpretálták a hazai sajtóban mint a nemzetköziben. Nekik is van ám „nemzeti” hírtévéjük és Orbánjuk... nekik csak az van. :)

„Aztán Dánia megnyerte azt az Európa bajnokságot.”

De ugye nem arra akarsz kilyukadni, hogy a Fidesz-KDNP lopott közpénzekből fenntartott állami futballcsapata most már a 2016-os EB trófeára is esélyes?! :)

„és ez lökést adhat, bekerülhetünk a nemzetközi vérkeringésbe”

Egy évtizede bent vagyunk az unióban is. Adott lökést?! Van pulzusunk?! :) Bazmeg, több évtizede hitegetnek titeket ezzel a „majd ez lesz meg az lesz” mesével a szocialista elvtársaitok, és még mindig elhiszitek??? Tényleg a magyar az egyik legostobább választópolgár Európában... :)

„Aztán elhallgattatok”

Én itt vagyok, próbálnék vitázni veled, de a magadfajta értelmi fogyatékosokkal elég nehéz. :)

„hanem a tiéd ért véget pár éve”

Az enyém igazság szerint még el sem kezdődött Magyarországon. :) A magadfajta kádárista pöcsök több mint két évtizede szavazzák hatalomra az MSZMP korrupt utódpártjait, az a koszos balkáni szemétdomb amit csinált a magadfajta Magyarországból lehet neked tetszik, de jómagam több százezernyi aktív adófizetővel köszönjük, de nem kérünk sem belőletek, sem korrupt posztkommunsta utódpártjaitokból. Inkább léptünk... :)

Egyébként barátocskád neked a fideszes kommunista rezsifórumok legfeljebb hat elemis egykori munkásőr vagy tsz. traktoros fogatlan prolija, az... :) Tudd már azért, hogy hol a helyed...

GNDL 2015.11.16. 23:04:37

És még mindig rosszul esik, hogy az iszlám államhoz ideológiailag túl közel álló fideszesek blogján kint a francia lobogó... :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.16. 23:45:48

@GNDL: Össze vissza beszélsz, és jó szokásotok szerint konkrétumot most sem mondasz. Csak a fidesszorbánmaffia rigmus hangzik fel ismét.

Mindent ebből vezettek le, és ide tértek vissza. A futballról már rég nem beszélsz tereled a témát.

Vezesd le kokrétumokkal, hogy miért a fidesz áll a brókercégek bedőlése mögött. Még egy normális vádat sem vagy képes megfogalmazni. Üres handabandázás, amit csinálsz.

Történik egy csőd, ami a kapitalizmusban előfordul, és azért egész biztos hogy a fidesz a felelős. Zéró szellemi teljesítmény. Többek között ezért tart ott szánalmas politikai oldalad ahol. Nem tudtok kilépni ebből a képletből. Csak azt nem akarjátok észrevenni, hogy már csak magatoknak báboztok.

"De ugye nem arra akarsz kilyukadni, hogy a Fidesz-KDNP lopott közpénzekből fenntartott állami futballcsapata most már a 2016-os EB trófeára is esélyes?! :)"

Nem, de baromira kíváncsi lennék, hogy ezesetben mit találnátok ki..Tényleg. Megvan: "Zorbán a lopott pénzből levajazta az EB-t" . Valami ilyen típusú magyarázat illene szánalmas szellemi színvonalatokhoz. Nem veszed észre, hogy pár éve már mindenki csak röhög rajtatok? Ismered a mondást: "Kutya ugat, karaván halad". Csaholjatok csak, szórakoztató..

"Nem mi. Azok a fránya tények, töki"

Részletezd már azokat a "tényeket" okoska.

"Az enyém igazság szerint még el sem kezdődött Magyarországon."

Elárulod, hogy egy következő választáson kire szavaznál? ( No itt szokott megállni a tudomány..)

"Tudd már azért, hogy hol a helyed... "

Te már- barátocskám ;)-tudod hogy hol a helyed,2010 óta..

GNDL 2015.11.17. 00:11:03

@A megvalósult amerikai ólom..: „jó szokásotok szerint konkrétumot most sem mondasz”

Ez nem így működik, töki. Fent elég sok konkrétumot említettem, nem csak én, a többi rajtad múlik. A magadfajta fideszes fogyatékosoknak nem lehet külön feltűnő színnel kiemelni, hogy egy szövegben pontosan mi a konkrétum és mi nem az... magadra vagy utalva, de ha kijártad volna a nyolc osztályt, akkor az értő olvasásnak mennie kéne. Bár ha ezt most végezted a Fidesz-KDNP kormány debil oktatáspolitikájával súlyosbítva, akkor legalább van mentséged, miért nem megy... :)

„miért a fidesz áll a brókercégek bedőlése mögött”

Mert ha nem a Fidesz-KDNP állna mögötte, akkor már rég lezárták volna az ügyet, és a felelősök legalább előzetesben ülnének. Te hol a francba voltál az elmúlt két évtizedben?! Ez megy Fidesz-MSZP alatt folyamatosan... :) Postabank, Baumag, K&H, Qaestor, Buda-Cash, Kun-Mediátor... a közös ezekben az ügyekben, hogy mindegyik mögött Fidesz-MSZP politikusok állnak, álltak, felelős nincs, de az életükben egyetlen percet sem dolgozó posztkommunista politikai kalandorok olyan vagyonokat halmoznak fel pár év alatt, ami a „keményen dolgozó kisembereknek” lottónyereménnyel felérő vagyonnak számít... :) A károkat persze többnyire a világrekord adóterhekkel sarcolt adófizetők állják.

„ami a kapitalizmusban előfordul”

De Magyarországon szocializmus van... kapitalizmusban többek közt sem az államosított focitok, sem a kommunista rezsiharcotok nem létezhetne.

„ezért tart ott szánalmas politikai oldalad ahol”

Az én politikai oldalam jobboldali és liberális. Magyarországon sajnos nem tart sehol, mert a magadfajta kádárista prolik miatt nincs igény se jobboldali, se liberális ideológiákra. Legyen rezsiharc, legyen gyed meg gyedextra, adjon az állam mert nektek az jár, és ennyi... több mint két évtizede Kádár és az MSZMP utódjait szavazzátok kormányra.

„baromira kíváncsi lennék, hogy ezesetben mit találnátok ki”

Ha a magyarok megnyerik a 2016-os EB-t, akkor ígérem, sosem fogok tettleg bántalmazni egyetlen fideszes politikust vagy szavazót sem. Így oké?! :) De ellenkező esetben, töki... az áfaemelést és a rekord fogyasztási adókat valamelyikőtökön egyszer le kell vernem, megígértem nagyimnak. :)

„pár éve már mindenki csak röhög rajtatok?”

Rajtam biztosan nem, de hogy ma a magadfajta megszállott suttyó paraszt fideszes barmok nem a svájci bicska intellektusukról híresültek el az országban, az rád nézve sajnálatos tény. :) Lásd a klasszikust: www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ

„Ismered a mondást: "Kutya ugat, karaván halad"”

Ja, majd meglátjuk, meddig halad a posztkommunista karavánotok, ha adófizetők híján a kádári nosztalgiában szenvedő fogatlan nyugdíjas prolijaitok és rejtett erőforrás közmunkásaitok maradnak a balkáni szemétdombotokon. Biztosan sok adóbevételt fognak felhajtani... :)

„Részletezd már azokat a "tényeket" okoska.”

Lásd fent a „magadra vagy utalva” résznél... :)

„egy következő választáson kire szavaznál?”

A Fidesz-KDNP kékcédulás választási rendszerében nem óhajtok részt venni semmiféle szavazáson. De egyébként egy jobboldali, piacpárti, européer politikai szervezetre szavaznék, úgyhogy könnyű dolgom van, mivel ilyen nincs is Magyarországon, és amíg a magadfajta kádárista söpredék ki nem pusztul, sajnos nem is lesz...

„tudod hogy hol a helyed,2010 óta”

Európában. Neked meg a koszos korrupt Balkánon... szóval úgy tűnik térfelet választottunk. :)

GNDL 2015.11.17. 00:12:06

@csentecsa: De, csak van ahol elfogadható... itt az Európa-ellenes, Nyugat-ellenes, piacellenes, vallási fundamentalista radikális pöcsöknél kissé megbotránkoztató. :)

GNDL 2015.11.17. 00:29:27

@csentecsa: „miért lenne minden jobboldali vallási fundamentalista”

Én nem a jobboldaliakról tettem említést, hanem a fideszes talpnyaló söpredékről. :) A Fidesz-KDNP nem jobboldali, ezt azért szögezzük le, remélem nem kell középiskolás korrepetálást tartani a politikai ideológiák jellemzőiről, és arról, hogy a Fidesz-KDNP többek közt a kommunista rezsiharcával, a rekord adóemeléseivel és a baloldali populista szlogenjeivel milyen távol esik bármitől is ami jobboldali...

„Aki pedig "piacellenes" az miért támogatná a terrorizmust”

A KDNP például Magyarország tálibjai, a vallási dogmáikat milliókra kényszerítik rá... lásd vasárnapi boltzár... még azelőtt kéne fellépni a KDNP és támogatóik ellen, hogy radikalizálódnának. Ne legyen az, hogy nem szólt senki... :)

„Próbálj meg gondolkodni mielőtt hülyeségeket írsz”

Igen, szellemi fogyatékosoktól mindig szívesen veszek efféle tanácsokat. :)

„miért zárod ki hogy egy vallásos ember is gyászolhatja a rengeteg ártatlan áldozatokat”

Nem őket zárom ki, hanem azokat, akiknek Nyugat-ellenes, Európa-ellenes, „illiberális” és piacellenes ideológiáik hasonlóak az iszlám államéhoz... ugyan ezt olvashattad fentebb is, de gondolom a diszlexiád volt az ami most megtréfált. :)

„ gyász ürügyén aktuálpolitikát folytatsz”

Akkor nem hallottad mit vakerolt Orbán generalissimód ma a parlamentben... nagyjából ő kezdte, én csak megvetem a korrupt geci populista fajtáját. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 05:15:30

@Counter:

te büdös komancs, hát még annyit sem tudsz, hogy böde 2010 áprilisa után született? :-DDDDDDDDDD

hoplita 2015.11.17. 07:25:49

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

Hááát...ha apádban lett volna szemernyi belátás, akkor anyád helyett a kutyátokba veri a csoffadt faszát és nem csinál ilyen génhulladékot.

Bloodscalp 2015.11.18. 19:03:49

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: nem fizetnek meg? Pedig te aztán ott vagy szinte mindig elsőre sok oldalon ahogy elnézem:) Hogy lehet élni/dolgozni ennyi komment mellett még??

itt azt írja hogy a minöség is számít...de ez ugye libsi oldal.

index.hu/tech/2015/06/02/foglalkozasa_berkommentelo/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.11.22. 18:39:00

Megvan a bronzérem az EB-n! Harmadik lett a magyar válogatott. Sakkban. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.22. 19:12:22

Kádárista hazaáruló, pfuj.

Tessék frissíteni, a mostani vezér már nem a sakkot, hanem a focit csipázza.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.11.22. 20:02:26

@Counter: Van, hogy a vezér az, akinek lépnie kell. Orbán d1-b3.
süti beállítások módosítása