Szerdán írtam arról, hogy miről is szól az Európai Bizottság által aznap bejelentett intézkedéscsomag bevándorlás- és menekültügyben; arról is írva, hogy miközben mindenki felkapja majd a fejét arra, hogy menekültek befogadására kötelezik az országot, valójában az intézkedéscsomag ebben a formájában összességében jó lehet Magyarországnak. Vegyük át még egyszer az ország szempontjából lényeges pontokat.

Kezdjük most is, mint mindig, a fogalmakkal – hiszen Orbán Viktor miniszterelnök is láthatóan tudatosan keveri őket össze. A bevándorló olyan személy, aki lakhelyét elhagyva egy másik államban próbál egzisztenciát teremteni. Ennek megvannak a különböző procedúrái az Európai Unión belül, és ennek a témának semmi köze a menekültek ügyéhez. Aztán vannak a menedékkérők: ők azok, akik ilyen-olyan okokból például Magyarország határára érkeznek és nemzetközi védelmet kérnek. A kérelem elbírálása után, ha megkapják a nemzetközi védelmet, akkor menekültekről beszélhetünk. Ezek az emberek ténylegesen háborús konfliktus, nemi, faji, vallási megkülönböztetés elől menekültek el hazájukból.

A menekültek esetében – ha jó szándékunk önmagában nem ösztönöz az elesettek iránti empátiára – mindenkinek érdemes fontolóra vennie, hogy mi történne, ha Magyarországot valami súlyos katasztrófa sújtaná, vagy esetleg más, politikai okokból kéne tömegeknek elmenekülnie, mint 1956-ban. Mit szeretnénk? Hogy leköpjenek minket, amikor a legnagyobb szükségünk van a segítségre? A különböző nemzetközi egyezmények biztosítják, hogy aki védelemre szorul, az kapjon is védelmet – ennek a rendszernek nem az EU miatt része Magyarország, hanem azért, mert ez minden állam jól felfogott érdeke.

A kormány és az MTI által előszeretettel használt „megélhetési bevándorlót” ebben a koordináta-rendszerben nehéz elhelyezni. Leginkább azokra vonatkoztathatjuk, akik ugyan menedékkérelemért folyamodnak, valójában azonban hazájukban nem voltak a fenti kritériumoknak megfelelő veszélyben, csak a kilátástalanság és a munkanélküliség elől menekülnek a világ boldogabbik részére. A kifejezés implikálja azt is, hogy ezek az emberek nem dolgozni akarnak, csak a menedékkérőknek, menekülteknek járó segélyeket akarják kihasználni. Ez utóbbira nyilván van példa, de jellemzőbb az, hogy az Európába érkező migránsok találnak munkát – elég csak a Spanyolország déli részén lévő, Európát télen zöldségekkel ellátó alufólia-sátrakban éhbérért, feketén dolgozó emberekre gondolnunk.

Az Európába irányuló bevándorlás legnagyobb problémájával szembesülünk, ha megfontoljuk a fentieket. Ahogy a szerdán elfogadott dokumentum is jelzi: Európa demográfiai mutatóit elővetítve láthatjuk, hogy az európai gazdaság versenyképességének megőrzéséhez egyszerűen szükség van bizonyos számú bevándorlóra. Az azonban nem állapot, hogy a Földközi-tengeren, illetve a schengeni határon keresztül tízezrével érkeznek az emberek, leterhelve ezzel egyes tranzit- és célországok (így például Magyarország, Bulgária, Németország és Olaszország) menekültügyi szerveit. Ez megnehezíti azt, hogy kiderüljön: ki az, aki tényleg védelemre szorul; ki az, aki hasznos lehet az európai gazdaságnak; és ki az, aki tényleg csak „megélhetési bevándorló” – már ha van egyáltalán ilyen.

Az újraosztási kvóta

Magyarország az elmúlt években különböző okokból a délről menekülők egyik első állomása lett Európában. Példátlan mértékben növekedett a menedékkérelmek száma, tavalyelőtt húszezer, tavaly több mint negyvenezer menedékkérelemről beszélhettünk, idén pedig már most ennél a számnál tartunk. Ez még úgy is komoly teher a magyar hatóságoknak, hogy a határvédelemre, menekültügyre fordított kiadások jelentős részét az EU állja, és hogy a menedékkérők nagyon nagy százalékban szinte rögtön tovább is állnak Európa nyugati országaiba, ahol eltűnnek a rendszer szeme elől. Fontos megjegyezni, hogy például Románia, Horvátország, Szlovákia és Csehország minimális menedékkérelemmel foglalkozik.

Ezt a tarthatatlan állapotot, mint fent írtam, a Bizottság is érzékelte, ezért állt elő a kvótarendszer ötletével. A fentiek alapján teljesen érthető módon Szlovákia és Csehország rögtön tiltakozott. Az már nagyobb rejtély, hogy – a hivatalos, menekülteket/bevándorlókat terroristáknak bélyegző direktíva mellett – miért ellenzi ezt a magyar kormány, egyrészt „őrült ötletnek” (Orbán Viktor) titulálva a javaslatot, másrészt pedig megint összemosva a menekülteket és bevándorlókat (Lázár János).

A jelenlegi állapot szerint Magyarországon például tavaly 40 ezer menedékkérelemmel kellett foglalkozni, ennyi embert elhelyezni, szállítani, etetni, ruházni – ha csak ideig-óráig is, mielőtt továbbmentek volna. Az idei szám akár ennek a duplája, triplája is lehet. A kvótarendszer szerint tavaly ennek mintegy negyedével kellett volna csak foglalkoznunk, ez az arány nagyságrendileg idén is hasonló lehet: ránk az összes kérelem 1,79 százaléka jutna. Ráadásul a dokumentum szerint az EU különböző szervei a helyszínen is beszállnak a munkába, amellett, hogy még több forrásból finanszírozzák a működést. Ebben a tekintetben tehát egyértelműen kifejezetten jól járunk.

Ez az értelmezés tűnik a legvalószínűbbnek, de érdemes megemlíteni az Alapjogokért Központ értelmezését is. A kormányközeli szervezet jogosan jegyezte meg, hogy az EB javaslata nem tisztán menekültekről vagy menedékkérőkről beszél, ezért nem teljesen egyértelmű. Ezért ők – kissé végletesen – azzal számoltak, hogy nem az összes menedékkérő, hanem az összes nemzetközi védelmet kapó menekült 1,79 százaléka jutna Magyarországra. Ez pedig azt jelentené, hogy nem az évi szokásos 4-500 embert kéne befogadnia a magyar rendszernek, hanem a tavalyi adatok alapján nagyjából háromezret.

A két értelmezés közül azért az elsőt tartom valószínűnek, mert a javaslat konkrétan arról beszél, hogy a kvóta alapján elosztott emberek eljárását a fogadó államnak kell lefolytatnia – eljárás nélkül azonban azt is bajos lenne megállapítani, hogy ki az, aki „egyértelműen nemzetközi védelemre szorul”. Megkerestük az Európai Bizottságot is, onnan viszont megint csak nem kaptunk egyértelmű választ. Közölték viszont, hogy a hónap végére részletes javaslatot is közzé fog tenni a Bizottság. Addig mindkét értelmezést érdemes fenntartani.

Ráadásul továbbra is nagy kérdés, hogy ezt az egészet hogyan akarja megvalósítani a Bizottság? Itt a határon felpakolnak a kvóták szerint mindenki buszokra, aztán elszállítják őket a megfelelő országba? Vagy a határokon létesítenének valamiféle EU fennhatósága alá eső nagy elosztóközpontot, ahol lefolytatnák az előzetes eljárást, és utána pakolnák buszokba az embereket?

A másik kvóta: áttelepítés

A másik kvótarendszer egészen másról szól, erről mindenképpen lehet és kell is vitatkozni. De érdemes előtte megvizsgálni a kontextust. Az egész uniós akcióterv szellemisége a következőképp néz ki: a rászoruló országoknak nyújtott segítséggel, illetve az embercsempész hálózatok felszámolásával, a határok hatékonyabb védelmével, a nem EU-s országok menekültügyi rendszereinek segítésével csökkenteni kell az Európába illegálisan/irregulárisan érkezők számát. Addig is csökkenteni kell a különösen tagállamok terheit a menedékkérők szétterítésével.

Ha viszont ez az akció teljesen sikeres lesz, meg kell teremteni a legális útját annak is, hogy a valóban védelemre szoruló emberek (lásd Orbánt, aki a menekültekre irgalommal tekint), illetve azok a bevándorlók, akikre az európai gazdaságnak a jelek és a látható trendek szerint szüksége van, eljuthassanak a kontinensre. Ehhez eszköz az áttelepítés (resettlement), illetve a bevándorlási szabályok, rendszerek felülvizsgálata. Két merőben különböző ügyről beszélünk itt, de koncentráljunk most az áttelepítésre. A szerdai cikkben is írtam, hogy ez egy működő gyakorlat: különböző saját kvóták alapján most is vesznek át az UNHCR által menekültént regisztráltakat európai uniós tagállamok is.

Az áttelepítettek elosztására kidolgozott kvóta szerint Magyarországnak az így befogadott 20 ezer menekült 1,57 százalékát, tehát 307 embert kell elhelyeznie. Ez nagyjából annyi, mint ahányan általában menekültstátuszt kapnak a magyar hatóságoktól évente. Így összességében, ha az újraosztási kvótánál az én értelmezésem a helyes, kevesebb, mint ezer emberről beszélhetünk, aki nemzetközi védelmet kapna Magyarországon. Jogos felvetés, hogy a húszezres szám akár növekedhet is. Valóban. Azonban Brüsszel nem Moszkva, a húszezres számról is nyilván komoly viták lesznek, az esetleges emeléséről még komolyabbak.

Nincs értelmes integrációs rendszer

A fentiek áttekintése után megállapíthatjuk, hogy ha a kormány számára nem csak kommunikációs kérdés, a népek hergelésének eszköze a menekült- és bevándorlásügy, akkor most az első kvótarendszer miatt örömtáncot kéne járni, a másikat pedig az éppen aktuális ideológia mentén el lehetne utasítani. Nehéz eldönteni, hogy Orbán Viktor és Lázár János melyik kvótáról beszéltek. Orbán feltehetően az utóbbiról mondta, hogy „őrült ötlet”, ami az idegenellenes direktívának megfelelő vélemény. Tartható, ha a kormány nem akar részt vállalni az elesettek megsegítésében, nem akar egy újabb társadalmi problémát az egyébként is sok gonddal küzdő országban. Nem mintha évi 800-1000 menekült befogadása olyan nagy problémát okozna a társadalomnak, főleg ha van értelmes integrációs rendszere. Ami most, megjegyzem, nincs.

Lázár János azt mondta, hogy „szó sem lehet arról, hogy Magyarország kvóta alapján fogadjon be bevándorlókat”, mivel a visszaosztásban érintett menekültek „nem ide akartak jönni”. Ez alapján azt kell feltételeznünk, hogy Lázár a másik, újraosztásos kvótarendszerről beszélt, még ha megint – tudatlanságból vagy éppen tudatosan – keverte is a fogalmakat. Jelen állás szerint a kvótarendszer inkább jó Magyarországnak, mint rossz – mindenesetre nem érdemes csípőből ellenezni. A jövőben ráadásul az a Bizottság terve, hogy olyan környezetet alakít ki, amiben egy bármely tagállamban elismert menekült letelepedhet bárhol Európában – ami megint csak nekünk lesz jó, legalábbis a nacionalista szemellenzővel nézve, mert ugye, mint a miniszter mondta, nem Magyarországra akarnak jönni.

Orbán most Debrecenben beszélt a bevándorlásról és a menekültügyről, ahol világossá tette, hogy direkt keveri össze a fogalmakat. Azt mondta, hogy a debreceni menekülttábort inkább bevándorlótábornak hívná, és hogy legszívesebben bezáratná. Hogy a debrecenieknek bizonyára szimpatikus lépés után mi lenne, az már más kérdés. A déli határon érkezők nem fognak csak azért visszafordulni, mert Közép-Európa erős embere csúnyán nézett rájuk. 2013-ban, az első, menekültügy szempontjából súlyos évben 20 ezren jöttek, és a vámosszabadi tábor megnyitásáig komoly problémát okozott az érkezők elhelyezése. Debrecen bezárása komoly csapás lenne a rendszernek, és muszáj lenne máshol nyitni befogadóközpontot. Mindenesetre a miniszterelnök egyértelművé tette álláspontját: „Brüsszel azt akarja, hogy aki idejön, maradjon itt, sőt, még többen jöjjenek, mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, menjenek haza” – mondta.

Ideológia ide vagy oda, a déli határon egyelőre továbbra is jönni fognak az emberek. A háborús konfliktusok nem csitulnak, a gazdasági helyzet nem változik gyökeresen Afrikában egyik napról a másikra. Mondhatja a magyar vezetés ideológiai alapon, hogy ők nem kérnek a menekültekből/bevándorlókból: azok jönni fognak most már, akkor is ha bezárják őket és akkor is, ha nem. Az EB/EU pedig mondhatja azt a sok ellenkezés után, hogy jól van gyerekek, akkor oldjátok meg a problémátokat magatok, nem vacakolunk a kvótákkal. Például ez is kerülhetne tagállami hatáskörbe, és akkor – ahogy azt kormánypárti megszólalók is pedzegették már – mondjuk Ausztria lezárhatja a határait nem csak az illegális határátlépők, de a magyarok előtt is, ahogy az FPÖ akarja. Akkor aztán nesze nekünk, itt lesz évente több tízezer menekült, és mondogathatjuk majd monoton hangon, hogy „nem ide akartak jönni, nem ide akartak jönni, nem ide akartak jönni”. Ami igaz is lesz. Csak már senkit nem fog érdekelni.

*

A menekültügyről, bevándorlásról és integrációról szóló cikkeim ezen a linken egyben olvashatóak.