(Fotó: Orbán Viktor FB)
Idén 2010, 2011, 2012 és 2013 után immár ötödik alkalommal értékelnek évet a Mandiner bloggerei. Lakner Dávid (VS) írása.
*
Október végén, a netadó visszavonása előtt számolt be arról az atv.hu: az „Orbán-paradoxon” miatt rossz a hangulat a Fideszben. Eszerint a kormánypárti képviselők úgy látják: a miniszterelnöknek, aki nagyon érzi a néplelket, nem jutna eszébe ilyen népszerűtlen döntés bevezetése. Másrészt azt sem tartják elképzelhetőnek, hogy egy hasonló fontos bejelentés megtörténjen úgy, hogy a kormányfő azt nem hagyta jóvá. Az „Orbán-paradoxon” mindkét pontjának fontos szerepe van abban, hogy a Fidesz-KDNP és az ország ott tart jelenleg, ahol; annak ellenére, hogy a mostani kormánynak tényleg szinte mindene megvolt hozzá, hogy fejlődő pályára állítsa hazánkat.
Idén év végén bőven kijutott a netadóhoz hasonló, az Orbán-paradoxont előhívó döntésekből: elég csak két példát, a vasárnapi zárva tartást, és a kötelező drogtesztet említenünk. Persze, mindkettőnek vannak/voltak támogatói a kormányban, de a többség nem feltétlenül állt melléjük, sőt, volt, aki ennél is tovább ment visszautasításukban. Rubovszky György a 12-18 évesek számára előírandó drogteszt kapcsán egyenesen arról beszélt: unokája emigrálásra gondolt az ötlet hallatán. A zárva tartásról is szinte csak a KDNP-sek nyilatkoztak pozitívan, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig először még azt mondta, Magyarország egyelőre nem olyan gazdag ország, hogy ez lenne a legnagyobb probléma. Mindkét utóbbi felvetést megvédte Orbán, így kénytelen-kelletlen a kormány is: egyrészt a drogmaffia elleni harcról beszélt a miniszterelnök, másfelől a munkavállalók védelmére hivatkozott. Zárt ajtók mögött állítólag még olyan nagyszerű baloldali felvetésnek is nevezte a nyitva tartás korlátozását, amit a Fidesz bátran bevállalhat.
*
Miért állna ki a kormányfő ezek mellett, ha tényleg annyira érzi a néplelket? – vetődhet fel a kérdés megannyi kormánypárti politikus fejében. Hiszen népszerű, az emberek életét megkönnyítő lépésnek egyáltalán nem nevezhetőek, sőt, többek szerint is ezekkel konkrétan beleszól a kormány az állampolgárok életébe, abba, ki hol vásárolhat vagy miként nevelheti gyermekét. A kormányzat ideológusainak kedvelt állítása volt: jelenleg nem ideológiai alapokon vezetik ezt az országot, így például a konzervativizmust is felesleges számon kérni Orbánékon. Persze, már korábban is megbicsaklott e kijelentés: elég csak például a dohányosok elleni kereszteshadjáratra gondolnunk. Idén a KDNP kitett magáért a legszebb SZDSZ-es hagyományok folytatása érdekében: nem igazán mérhető támogatottság mellett igyekeztek megmondani, hogyan is kellene kinéznie a társadalomnak, miként kellene az embereknek viselkedniük a mindennapokban.
A zárva tartás (ami ráadásul nemcsak a vasárnapokra, de a hétköznap estékre is vonatkozik) kapcsán szokás azzal érvelni, hogy szép nyugat-európai hagyományról van szó, ha ők boldogulnak így, nekünk miért ne menne. Csakhogy jóval inkább érdemes a horvát példát figyelni: ott is néhány éve akarták bevezetni a korlátozást, ami nem sok eredményre vezetett. Nálunk a döntés most fog elbocsátásokhoz vezetni, most kerül majd sor a kereskedelem a 21. században feleslegesnek tűnő korlátozására. És amúgy is: vajon úgy töltök több időt a családommal, ha a ház mögötti Sparba szaladok le lisztért és cukorért, vagy akkor, ha ötszáz méterrel messzebb kell mennem egy kisboltért, ahogy márciustól lesz?
De a drogtesztnek sincs sok köze a realitásokhoz. Igen, rengeteg tizenéves körében problémás a drogfogyasztás, ami ellen fel is kell lépni különböző eszközökkel. De más eset egy alkalmi füvezés és más a különféle szintetikus szerek használata – amiket a drogteszt ki sem tud mutatni. A dizájnerdrogokkal való küzdelmet nem épp ilyen gyermeteg ötletekkel kellene felvenni: komolyan kellene venni ezt a harcot, nagy összegeket fektetni oktatásba, prevencióba, felismerve, hogy hosszú távon nem az efféle, további szabálykerülésre buzdító ötletek fognak eredményre vezetni.
*
Az nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök adott esetben nemcsak a rezsicsökkentés-féle, zseniálisnak tűnő kormányzati döntések mellett képes kiállni. És ahogy az ő beleegyezése is szükségesnek látszik minden fontos döntéshez, úgy központosít a kormány az élet más területein is. Elhangzott többször az érv, hogy hazánk jelenlegi helyzetében nem ideológiai elvárásokat kell hangoztatni: nem érdemes amiatt kritizálni a kormányt, hogy nem elégíti ki a jobboldali/konzervatív politikai erőktől elvárt igényeket. Csakhogy egyelőre nem látszik, mitől hozott volna hatékonyságot a központosítás, például a közoktatás terén. Lett ellenben káosz, felülről vezéreltség, kevesebb jogkör, kevesebb beleszólás mindennapjainkba.
És ha már az sem látszik, az ország valóban aggasztó helyzetén miért javítana az erős centralizáltság, tényleg felvethető: a szabadság lefojtásán kívül más eredmény nemigen tapasztalható. Ennek kapcsán írta Tölgyessy Péter nemrég egy tanulmányában: „A hatékony visszacsatolások nélküli, túlcentralizált egyközpontú vezetés (…) csaknem szükségképpen növeli a stratégiai jellegű hibák lehetőségét. Az egyoldalú politikai függés a folytonos személycseréivel kontraszelektálttá teszi a közigazgatást. Következményeként általános a hatékonyságromboló menekülés a felelősségvállalás elől, a döntések gyakran a szükségesnél akár több szinttel feljebb születnek. Új párhuzamosságok keletkeztek az államszervezetben. A közigazgatás minden ellenkező kijelentés ellenére egyáltalán nem lett kisebb és olcsóbb. A miniszterelnök irányított nemzeti kapitalizmusa szükségképpen túlterheli az államháztartást.”
És igazak ezek a káros hatások mind az ország vezetésére, mind a kormánypártok helyzetére. A Fidesz-KDNP felépített egy olyan politikai rendszert, ahol a fontos döntések jó része egy központban születik meg, kritizálni pedig veszélyes, mert még a végén úgy tűnhet, az értetlenkedők hátba kívánják támadni a vezetőt és az első sorban harcolókat. A Pokorni Zoltánnal való csörtéje kapcsán vetette fel nemrég azt is Lázár János: megnézné, mi lenne a párttal, ha ők, az első sorban harcolók elesnének. Nem alábecsülve Lázár szerepét, úgy sejtem: hacsak nem Orbánról van szó, látványos bukás biztosan nem.
Ennek a pártnak az elmúlt 25 évben Orbán Viktor volt a legfőbb fegyverténye, amit az idei év a három választási győzelemmel vissza is igazolt. De amilyen a győzelem, olyan lesz a vereség is: érdemes megnézni, néhány gyurcsányi év milyen hatással volt a 2014 végén is haldokló baloldali-liberális blokkra.
*
Kiépült egy politikai szisztéma, amelyben 2014 végére a nyilvánosság előtt is megjelentek a paranoid tünetek. Persze szögezzük le: az elmúlt huszonöt év másra is ugyanolyan hatást gyakorolhatott volna, ha Orbán Viktor helyében áll. Az elmúlt negyed évszázad során tovább mélyültek a politikai árkok, csúcsra járatódott az érzelmi politizálás: a szeretem-gyűlölöm világ, ami értelemszerűen vezetődött a vezető döntéseinek megkérdőjelezhetetlenségéhez, az ország helyzetének további romlásához. De a baloldalon mára csupán egy törpepárt, a DK maradt, ahol egy karizmatikusnak mondott figura bűvöletében kell politizálni.
Egyre többször válik kétségessé, valóban érti-e Orbán a 21. századi valóságot, valóban akkora politikai stratéga-e még most is, mint egykor. Az illiberális államra vonatkozó kiszólások és a nyugati országokkal való összezördülések nem épp egy jó politikai ütemérzékkel rendelkező miniszterelnök alakját rajzolják ki. Jelenleg pedig nagyon úgy fest, hogy miként Orbán Viktor sem lesz fiatalabb, úgy a Fidesz is egyre kevésbé lesz már képes megérteni az őt körülvevő világot.
