Idén 2010, 2011, 2012 és 2013 után immár ötödik alkalommal értékelnek évet a Mandiner szerzői. Pintér Bence írása.
*
„2013-ban sem jött el tehát a konszolidáció. Én hiányolom” − írtam tavalyi évértékelőmben. Nos, a konszolidáció, az 2014-ben sem jött el, sőt! Ha tovább fokozódik a belföldi és nemzetközi helyzet, akkor aztán semmi nem lesz itt habos torta, nemhogy az élet.
2014-ben háromszor választott az ország. A szuperkompenzációval megbuherált választási rendszer újabb kétharmados többségig tolta a Fideszt áprilisban, aztán a párt tarolt az EU-választáson, végül vitte az önkormányzati posztok többségét is. Az Orbán által vizionált kommunizmus legyőzetett, Fideszország beteljesítette küldetését. A fülkékben bebizonyosodott a tétel, hogy a Fidesznek jelenleg nincs politikai szempontból mérhető ellenfele Magyarországon.
A baloldalról nincs is mit közölni. Teljesen nyilvánvalóvá vált a három választáson, hogy az ország olyan nagyon senkire sem kíváncsi a Gyurcsány-MSZP-SZDSZ-körből. Nincs az a külföldről pénzelt puccs, amely ezeket a figurákat újra népszerűvé tenné a magyarok döntő többségének a szemében. Se lendület, se üzenet, se cél, se paripa, se népes tábor. A baloldal legügyesebb politikusa még mindig az a Gyurcsány Ferenc, akit a háta közepére se kíván az ország nagy része, és aki még mindig azt a szerepet játssza a Nagy Magyar Drámában, amit egyszer – fene tudja miért – elvállalt. Az LMP megkapta a maga öt százalékát és az önidentitásában egyre bizonytalanabb Jobbik is nagyjából elérte teljesítőképességének csúcsát.
Közben viszont a Fidesz is jelentős mennyiségű szavazót veszített: 2010-hez képest százezreket a választáson, majd 800-900 ezret ősszel, a kitiltási botrány és az elhibázott, bénán kommunikált intézkedések (reklámadó, netadó, útdíj, drogteszt, vasárnapi zárva tartás) után. A megmagyarázhatatlanul gazdagodó pártelit is szálka lehet sokak szemében: magán a párton belül is kialakulni látszik egy kisebb-nagyobb konfliktus a kérdésben, miközben egye nyilvánvalóbb jeleit látjuk Simicska Lajos nemzeti oligarcha és a pártvezetés színfalak mögött zajló küzdelmének. Az ország legnagyobb tábora tehát továbbra is a bizonytalanoké: egyre kevesebben vannak meggyőződve arról, hogy Fideszország a gyógyír Magyarország bajaira, miközben egyre többen érzik a bőrükön azt, hogy Magyarország azért olyan nagyon nem teljesít jobban.
A viharos időkben a vezetés továbbra is ugyanazzal a gőggel és elhatározottsággal áll bele minden ügybe, amelyet megszokni voltunk kénytelenek 2010 óta. Az idők azonban változnak. A radikálisan átalakult geopolitikai helyzetben az oroszbarátság, a keleti nyitás politikája, illetve az Orbán Viktor által deklarált „illiberális állam” kiépítésének terve elszigetelte az országot, többek között az amerikai politika teljes spektrumának nemtetszését kiváltva. A felfokozott amerikai aktivitás a térségben nálunk hat magyar kormányközeli személy kitiltását eredményezte: ebbe az ügybe is olyan hévvel állt bele a Fidesz és köre, mint minden másba. Talán rosszul mérték fel az erőviszonyokat.
A Bármit Lehet is véget ért. Sokan – e sorok szerzőjét is beleértve – nem szimpatizálnak a polgári, konzervatív értékektől eltávolodó munkaalapú állam víziójával és az ehhez a tervhez igazított oktatási és segélyezési rendszerrel. E sorok szerzője egyébként leginkább a sima arccal elkövetett hazudozástól viszolyog. Ettől viszolygott Gyurcsány és a szocialisták alatt is. Ettől viszolyog reggel, délben és este. Ez az egyetlen olyan dolog, amitől nagyon viszolyog, kövessék el azt bármilyen pártzászló alatt.
A 2014-es győzelmek megfelelő terepet teremtettek a bevezetőben említett konszolidációra és a valóban fontos problémák kezelésére. Ezek pedig nem hogy nem történtek meg, de kormány különböző potentátjai újabb és újabb frontokat nyitottak, illetve további konfliktusokat ígértek a következő évekre. Eközben az egészségügy helyzete továbbra is rendezetlen, a közpénzek átláthatósága egyre csökken, a korrupció továbbra is létező jelenség, a társadalmi olló tovább nyílik, a továbbtanulási lehetőségek egyre szűkülnek, az állambiztonsági múlt pedig még mindig nem nyilvános. Csak hogy pár dolgot említsünk.
Egy dolgot üzennék a kormánynak 2014 végén.
A kitartó hazudozás nem kifizetődő. Az átláthatatlanság, a megmagyarázatlanul hagyott meggazdagodások, az egyre nyilvánvalóbb korrupciós problémák letagadása egy ideig működhet. Egy kis ideig még a Gyurcsánynak is működött. Egy darabig lehet különböző konfliktusok gerjesztésével, hamis dilemmák előállításával, durván leegyszerűsített propagandával félrevezetni az embereket. De elég egy hiteles társadalmi mozgalom, egy-két hiteles vezető, és mindenki boldogan fogja leváltani a rezsimet, amelyet nem érez őszintének, ha van rá lehetősége. Még egy Gyurcsány Ferencnek is lesz esélye, ha ez így megy tovább. Azt meg ki akarja?
Egy dolgot a magyar népnek is üzennék.
Ki kell törni a tudatosan gerjesztett polarizáció hazugságaiból. A kormánypárt, illetve Gyurcsány Ferenc elkötelezett híveinek is szól ez az üzenet. Talán nekik első sorban, pedig ők nem fogják meghallani. Tartós jólét, Magyarország tartós felemelkedése nem alapulhat gyűlöleten. Ma a kormánypárt politikája, a Jobbik politikája és a baloldali ellenzék egy részének politikája a gyűlöleten alapul és hamis félelmekből táplálkozik. Egy egészséges társadalom az együttműködésen, a szolidaritáson és a szereteten alapul. A másik elfogadásán, a másik jó szándékának feltételezésén.
Az elmúlt huszonöt év politikájának lételeme a félelemkeltés és a gyűlölet gerjesztése volt. Ha nem törünk ki ebből, akkor el vagyunk veszve. Ez a kérdés rég nem ideológiákról, szakpolitikai kérdésekről vagy akár gazdasági érdekcsoportok machinációiról szól. Ezek a kérdések mind annak a függvényei, hogy mennyire vagyunk befolyásolhatóak. Mennyire hagyjuk, hogy elszigeteljenek minket egymástól, hogy elhitessék velünk, hogy a másik csakis rosszat akar? Mennyire hagyjuk, hogy kihasználjanak minket?
Én azt mondom, hogy ébredjünk fel és ne hagyjuk.
