Urfi Péter durva állításai és a Magyar Narancs ámokfutása
2014. december 19. írta: TuRuL_2k2

Urfi Péter durva állításai és a Magyar Narancs ámokfutása

new_york_times_streitfeld_kertesz_interview.png

A fideszes pártlapok teszik a dolgukat. De mit művelnek a többiek? – vezette fel nagyvonalúan egy hónapja a Hungarian Quarterly Kertész-interjújának visszhangjáról szóló, Kertész Imre durva állításai és a magyar sajtó ámokfutása című írását Urfi Péter. A Magyar Narancs munkatársa minden különösebb fenntartás nélkül kérdőjelezte meg Kertész Imre álláspontját, s adott hitelt a New York Times újságírója, David Streitfeld indoklásának.

Pedig a rendelkezésünkre álló információk alapján közel sem egyértelmű, hogy Streitfeld állításai (miszerint csak röviden beszélt Kertésszel, illetve nem volt szó diktatúráról) megállnák a helyüket, sőt. Az interjú során az újságírón munkatársán és Kertész Imrén kívül jelen volt még Kertész Magda, az író felesége, illetve tolmácsként Thomas Cooper – a négy résztvevő közül hárman nem támasztják alá a NYT munkatársának elmondását. A beszélgetésről viszont egyedül Streitfeldnek van felvétele, így ő biztosan bizonyítani tudja mind a beszélgetés időtartamát, mind tartalmát.

Urfi magabiztosan állította, hogy nem igaz, nem lehet igaz Kertész állítása: „Pedig elég egy szikrányi józanság, hogy lássuk: ez így aligha történhetett meg. Most hagyjuk is, hogy milyen újság a New York Times – nincs az a megveszekedett kurzuslap és nincs az a félbolond újságíró, aki elmegy egy Nobel-díjas íróhoz, készít vele egy használható, izgalmas interjút, és nem közli, mert nem szerepel benne az a mondat, hogy Magyarország diktatúra. Vannak ismert és egyszerű módszerek az irányított, pártos, manipulatív tájékoztatásra, például ha csak az egyik fél képviselőit, vagy csak megbízható nyilatkozókat kérdezünk egy témában, vagy ha mindig ugyanarra hegyezzük ki a cikkeinket. Arra is láttunk már példát, hogy egy interjúból kihagyták vagy ki akarták hagyni az újság számára rázós részeket. Ahogy az is sokszor tetten érhető, hogy a nyugati lapokat az érdekli, amikor valami durvát írhatnak az Orbán-rendszerről. De hogy ki nem mondott szavakat cenzúrázzanak – ennek az állításnak eleve semmi értelme.”

A New York Times-nak volt tehát egy saját, nyáron készült interjúja Kertész Imrével, ami szerintük nem volt annyira érdekes, hogy közöljék, vagy akár csak egyes részeit felhasználják más anyagaikhoz. Néhány hónappal később, egy októberi riportjukban mégis hivatkoztak Kertész egy korábbi állítására, miközben rendelkezésükre állt egy frissebb, exkluzív, ám a cikk üzenetéhez kétségkívül kevésbé illeszkedő nyilatkozat arról, hogy kell-e ma félnie egy zsidó írónak Budapesten.

Pedig Magyarország, pláne a magyarországi antiszemitizmus kétségkívül foglalkoztatta 2013 végén a lapot, mivel egy hónapja így néztek ki a Hungary keresőszóra adott legrelevánsabb találatok a nytimes.com-on:

new_york_times_hungary.png

Urfi azért is hibáztatta a magyar sajtót, hogy nem kérdezték meg a New York Times-t: „De még egyszer: a fenti szerkesztőségek mind lehozták hírként, hogy az egyetlen Nobel-díjas magyar író cenzúrával vádolja a világ (egyik) legtekintélyesebb lapját, és senkinek eszébe nem jutott, hogy megkérdezze erről a New York Timest. Mi megkérdeztük, válaszoltak is egy napon belül. Ezt a pár kimért mondatot péntek reggel közöltük.” Nos, én megkérdeztem. A Magyar Narancsnak nyilatkozó Joseph Kahn főszerkesztő-helyettes kettő, Streitfeld három (sőt, szerda óta négy) emailemet nem méltatta válaszra, pedig csak néhány, az interjú születésének körülményeire, illetve a későbbi szerkesztői döntésekre vonatkozó kérdést tettem fel nekik. Nemhogy egy napon, de egy hónapon belül sem válaszoltak, pedig a hangfelvétel birtokában tényleg megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésükre.

Így amíg nem cáfolják, addig kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a magyarországi állapotok, különösen a magyarországi antiszemitizmus kérdésében a NYT erősen szelektál a rendelkezésére álló, egyébként vitathatatlan hitelű megszólalók között. Pont úgy jár el, ahogy a különféle ügyek propagandistái szoktak: a saját narratívájába illeszkedő megszólalásokat felerősíti, az annak ellentmondó megnyilvánulásokat pedig elhallgatja – még akkor is, ha egy Nobel-díjas, a holokausztot túlélő interjúalanyról van szó.

Végül álljon itt még egyszer Urfi írásának kulcsmondata: „Nincs az a megveszekedett kurzuslap és nincs az a félbolond újságíró, aki elmegy egy Nobel-díjas íróhoz, készít vele egy használható, izgalmas interjút, és nem közli, mert nem szerepel benne az a mondat, hogy Magyarország diktatúra.” Szigorú szavak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr366997061

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Előkapta a zsidó kártyát és elsütötte vele a Hanuka-ágyút 2014.12.19. 15:41:53

Zsidóságával kérkedve pózol a médiában egy neofasiszta diktatúrának bélyegzett ország fővárosában Goodfriend ügyvivő. Bármit megtenne már, hogy a magyar szélsőjobbnál elszakadjon a cérna, kimenjen az utcára, és a lagymatag indítás után végre Magyarorsz...

Trackback: Soros György lehet az Ukrán Nemzeti Bank elnöke? 2014.12.19. 15:39:37

Aki eddig azt mondta, hazugság, hogy Ukrajna a Nyugat kapcarongya lett, az most nyugodtan elkezdhet sűrűn bocsánatot kérni. A mignews.com.ua hírportál ma délután ezt a nem kicsit elképesztő hírt közölte: A cikk lényege, hogy a milliárdos amerikai üz...

Trackback: Urfi Péter durva állításai és a Magyar Narancs ámokfutása 2014.12.19. 09:39:01

Egyelőre kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a magyarországi állapotok, különösen a magyarországi antiszemitizmus kérdésében a New York Times erősen szelektál a rendelkezésére álló, egyébként vitathatatlan hitelű megszólalók között aszerint, hogy a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2014.12.19. 09:31:55

Hagyjátok már békén végre szegény beteg Kertész Bélát, a kurva anyátokat :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 09:35:12

A Magyar Narancs a nemzetközi háborús uszító háttérhatalom egyik médiája. Ha Kertész ellentmond, akkor Kertész szánalmas fasiszta, a legjobb esetben szenilis barom lehet csak.

Szindbad 2014.12.19. 09:48:35

Kertész Béla beteg. Eléggé. Ha nem jött volna le a Friderikusz interjúból, már nem képes megkülönböztetni a nácikat a libsiktől.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.19. 10:01:04

hiába baszogatjátok a narancsos kisgecit, tik is meg lesztek drogtesztezve.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.12.19. 10:35:43

@jose maria padilla: én személy szerint bármikor rendelkezésére állok a vizeltető bizottságnak, hétköznap napközben a Vármegye u 11 alatti szerkesztőségünkben :DDD

Virág et. 2014.12.19. 10:42:16

Turul

Nem fog nektek válaszolni. Ti egy glorified blog vagytok. Kérjetek meg egy rendes újságot, hogy írjanak nekik, ha ennyire foglalkoztat benneteket a téma.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.12.19. 11:15:32

Ákos, homokos lett a füled. Meg a hajad. Meg az orrod meg a szád. Ki kéne húzni belőle a fejedet.

Kertész Inre és a New York Times? 68-as izékék? Really?

vizipipa 2014.12.19. 11:57:11

@rajcsányi.gellért (ergé):

Csak az "A" csoportban van pisi teszt. A "B" csoportban hajmintát kérnek.

Grrr 2014.12.19. 12:01:27

Kedves Turul,

Most mintha valami kisebbrendűségi érzés jönne át ebből a cikkből, pedig az nem jellemző a mandinerre.

Mintha elvárnánk, hogy a gazdag, civilizált nyugati országok nagy, elismert újságjainak újságíróinak valami kikezdhetetlen szakmai integritással, hihetetlenül objektíven kellene dolgozniuk - és óriási hír számunkra, hogy szubjektíven szelektál, ha meglevő narratívájába nem illeszkedő (és számára gondolom nem eléggé 'hírértékű') eredménye van egy interjújának. Mi ebben a különös? Hol van itt a meglepetés? Voltak egész komoly botrányok is, ezeket mindenki ismeri.

A fenti elvárás természetesen fel sem merülne egy magyar újságíró esetében. Ott az az alap, hogy pártosak, elfogultak, slamposan dolgoznak.

I_Isti 2014.12.19. 12:46:40

Jólvan, nincs fasiszta miniszterelnökünk, nincs antiszemitizmus, én mondjuk cionista vagyok, szeretem a zsidókat, sőt.
Élhetek itt, agyarországon szabadon?

mrZ (törölt) 2014.12.19. 12:57:19

@I_Isti:

Nem. Állandósult háború.

Velük vagy ellenük. Pirosak és kékek. A többi mind ellenséges civil, szabad préda.

toportyánzsóti 2014.12.19. 13:14:08

Saját portán akkora a kupi hogy azzal illene foglalkoznia annak aki ifjúkonzinak tartja magát,ott kéne rendet rakni mert ebből megint 40 év csatorna lesz,ott nem érdekes ha vezérre ráborított szarosbili tartalmát csak szétkenitek.Ti lesztek a pocakos focianalfabéta halála.

toportyánzsóti 2014.12.19. 13:15:59

@maxval bircaman szerkesztő: Megtudtad már a gazdádtól mennyivel hasít a szopórollere amire amerika felültette kérődző?

Robinzon Kurzor 2014.12.19. 13:34:58

A Mandiner több, külön-külön is a saját lábán álló, saját erejéből boldoguló nagyágyúja is nagyon rácuppant erre a témára.

Robinzon Kurzor 2014.12.19. 13:36:50

@Holger Hartland:

Az semmi, de a norvégbűnözés is csak egyre fokozódik.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.19. 14:24:49

Rosszul tetted fel a kérdést Gellért.

Gondolom a levél tartalmát tekintve kb azt kérdezted meg, amit itt is leírtál.

Hogy miért nem az aktuális interjúból idéztek tőle, miért csak a negatív kontextusban írnak az országról ,...

Ha azt kérdezted volna tőlük, mint a Magyar Narancsos kollégád, biztos rögtön válaszolnak.

Levelezés Magyar Narancs és New York Times között:
- Ugye ti nem vagytok olyanok hogy cenzúráznátok ?
- Of course, not.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2014.12.19. 14:33:14

@Grrr:
Szerintem már önmagában az interjú fel-nem-használása is érdekes, Nobel-díjasokkal a NYT sem csinál heti három interjút - pláne úgy, hogy átrepülnek érte egy másik kontinensre -, hogy aztán abból egyet kidobjon, kettőt meg közöljön. De ami igazán elképesztő, az a hazudozás arról, hogy rövid volt meg nem is volt ilyen kérdés.

Herr Schwarze Liste 2014.12.19. 14:42:55

@rajcsányi.gellért (ergé): nyugi, majd kimutatjuk a csuridból, hogy általános iskolában túl mélyet szippantottál a technokol rapidból barkácsórán TEHÁT drogos vagy és mint ilyen a nemzet és vezetője ellensége.

ahol kell bizonyíték, lesz bizonyíték. tanulhattál volna a norvég állambomlasztók példájából

neked mennyi, akarom mondani annyi. sodortál volna gucci-granulátumból, az a polgári mainstream.

Herr Schwarze Liste 2014.12.19. 14:44:48

@TuRuL_2k2: szerintem meg az az érdekes, hogy dobray-babray beígért pár hónapja valami rendszeres cikksorozatot az amcsi libsizmus fertelmes túlkapásairól, valahogy és valahol mégis elakadt a dolog. letiltotta a nújork tájmsz?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.12.19. 14:56:44

@Robinzon Kurzor: Mindenki a saját portája előtt söprögessen, a norvégok is, az amerikaiak is. Az vesse az első követ a NER-re, aki bűntelen. Itt vannak például ezek a lakások, táskák, órák, svájci luxustandíjak. Ha szóvá teszed, irigy proli vagy. Az irigység bűn. Majd akkor szólhatsz ezek miatt, ha megszabadultál az irigység bűnétől. Tehát akkor szólhatsz, ha nem szólsz. De ha mégis rosszallod, akkor irigy vagy, tehát nem rosszallhatod. Világos!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.12.19. 15:04:09

@Herr Schwarze Liste: anncoulter.com :)

Nem, ez nem a dobray, de ha rendszeres cikksorozatot akarsz az amcsi libsizmus fertelmes túlkapásairól, akkor ezt olvasd inkább, dobraytól ilyet úgysem kapsz. :)

Herr Schwarze Liste 2014.12.19. 15:13:15

@Holger Hartland: dehonnem a dobbi manó:
mandiner.hu/cikk/20140920_szilvay_gergely_tamadnak_a_rasszista_melltartok_szebb_uj_vilag_i

tűkön ülve várom a többit, mint a game of thrones következő évadot. pláne, hogy most megint verik a négereket amerikában és lenne mit szapulni azon a megáltalkodott antinerista impériumon. remélem kedvenc republikánusainak rút neofasírozottos hátbatámadósdija nem vette el dobbi kedvét az atlanti rajongástól. pedig lehetne később portás a vincentblog székházban a demokrácia helyreállítása után. (magasabb pozícióhoz magasabb egyetemi rangsoros diploma és padilla személyes jóváhagyása kell)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.19. 16:52:54

@TuRuL_2k2:

Hazudnak, mint állat. Igen. És ebben mi az új vagy meglepő?

sanyix 2014.12.19. 19:41:40

@Szindbad: magyarországon ez nehéz is, csak a ruháik és a támogatott pártjuk más, módszereik, és agresszivitásuk hasonló :))

picur3ka 2014.12.19. 19:52:44

@Herr Schwarze Liste:

áh, véletlenül háta lőtte magát, miközen tisztogatta a fegyverét

picur3ka 2014.12.19. 19:53:40

nem jó a 'b' betűm

a macska biztos ráköpött

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.12.19. 20:13:02

@Herr Schwarze Liste: Mi nem alkalmazunk priuszos exbloggereket még portásnak sem.

Herr Schwarze Liste 2014.12.19. 20:48:43

@Kettes: ez végül is érthető. a turulkát cukkolom, piszkálom, erre elereszti a füle mögött, hámmégilyet. bezzeg ha a vincentjótündinek csak annyit duruzsolok oda lágyan, hogy gé-ef-gé, máris felhorkan és kibannol engem izibe. példám alapján nyilvánvalóan tündi lenne a jobb kapubiztonsági manager, pláne, hogy angolul is el tudja küldeni a kéretlen kuncsaftot.

hát így járt turulka, meritokratikus ajtónállózás helyett flepnis útonállók zsoldjában kénytelen maradni.

Herr Schwarze Liste 2014.12.19. 20:50:46

@Kettes: oops, dobbika, nem turul, keverem a két kigyúrt állatot

Pelso.. 2014.12.19. 21:24:45

nem Ákos, nem az.
MKB, tudod, MKB

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.12.19. 21:59:02

@Robinzon Kurzor:
A norvég buzi békaemberek már a kertek alatt járnak.
A paksi fidesz-sejtből többen látták őket hódnak öltözve úszkálni az erőmű langyos, enyhén radioaktív hűtővizében. Lapátfarkukkal integettek.
Mások partraszállásra készülnek a Bem téren, hogy elrabolják hazánk nagy fiját, a zseniális külügyért és külgazdászt.
Nehéz idők.
Jönnek.

picur3ka 2014.12.19. 23:14:12

@Hepci:

ilyen olajáraknál a norvégok deportálni fogják a romákokat. még lehet, a sámikat is.

Bell & Sebastian 2014.12.20. 00:17:06

@picur3ka: Nekem már gyanús a füstölt lazacuk. Különösen azóta, mióta kirakják a németek minden vacsoránál. Honnan van ezeknek ennyi lazacuk? Odajárnak ívni, eddig ez a legjobb megfejtés.

picur3ka 2014.12.20. 00:26:14

@Bell & Sebastian:

Büdös.

picur3ka 2014.12.20. 01:26:27

@Herr Schwarze Liste:

Csak most veszem észre. Tik meg ilyen nyíltan jelentgettek egymásnak? Szégyen, gyalázat. Egy ÁVH legyen titkos, na.

Herr Schwarze Liste 2014.12.20. 05:34:36

@picur3ka: ennek fuss neki még egyszer, ismét kibabrált veled egyéni és páratlan intellektumod.

ui: hülye lennék ingyen jelenteni a vinciblogosoknak, amikor a Jóbarát prémium sörben fizet

picur3ka 2014.12.20. 09:36:55

@Herr Schwarze Liste:

Hagyjad má! Kettőnknek van ennyi felesbe. nem is írtam, hogy ingyér. Eszembe se jutott a pénz. Nem is gondoltam volna, hogy barátfüle fizet, inkább valami védelmi pénz szedős felállás. Sőt, a nagykövet asszonyról azt írják, vette a pozíciót.

Eszembe se jutott a pénz. Csak az elvi kötődésre gondoltam, én marha. Látszik, hogy messze vagyok a lényegtől.

picur3ka 2014.12.20. 09:38:03

@Hepci:

Az. Hokedli hiány lesz. Hogy fogok jelenteni?

ÁrPi 2014.12.20. 13:24:24

@Herr Schwarze Liste:

Norvég stratégiapartnereink állambomlasztó ellenségeink lennének tán?!?!

- Sejtettem én is! :-D

Egyébként ugye a norvégok (ezuttal gazdasági) ármánykodásának vádját az is vitatárggyá teszi például a távközlésiadó-kiterjesztése ügyében , hogy a telenor (gyk.: norvég telekom) stratégiaipartnerként is olyan
szigorúan bizalmas prezentációt mutatott valamikor (ugye) be a kormány számára amelyben javasolja a

VoIP-szolgáltatók bevonását az adóztatott körbe.

A barátságtalan s azután a baráti sajtóban is internetadó-vá elneveződött adótervezet

(...meg volt egy sokszázezzzzeres tüntike...)

valójában először hivatalos bikfanyelvevi formájában távközlésiadó-kiterjesztésként jelent meg
az adó-tervezetben.

[ Ahogy az index.hu-cikk is sorolja voip (Voice Over InternetProtocol) csevegést,telefonálást is
biztosítanak TEHÁT (a Telenoros prezi szerint is!!!) voip-szolgáltatók az alábbiak is:

a Facebook, Skype (Microsoft), Viber, Google, Yahoo vagy Apple is]

Emitt van az index.hu neutrális lead-del azaz semmleges IT-geek címadással publikált cikke:

index.hu/gazdasag/2014/12/19/a_skype-ot_furta_a_szigoruan_bizalmasan_a_telenor/

Kandeláber 2014.12.20. 16:25:30

Kit érdekel egy olyan cionista retekmédium, mint ez a MaNcs?
A NYT-be is ilyen Kahn-Kohnok meg Streitfeldek firkálgatnak.
Most megbeszélték egymás közt a dolgokat ezzel a senki által nem ismert Urfival, aztán mentek menórát gyújtani, ki itt, ki ott.

Silcon 2014.12.20. 20:28:56

@Bell & Sebastian: "gyanús a füstölt lazacuk"

A kutatók és nyomukban az orvosok tehát nem javasolják tenyésztett lazacok fogyasztását.
valasz.hu/vilag/vigyazat-a-lazaccal-67171

Ezért van drágábbért "vad lazac" címkés verzió is. (Aki nem hiszi, annak utánajárnak.)

Silcon 2014.12.20. 20:32:25

@picur3ka: eddig azt hittem, hogy Norvégiában az olaj csak a cseresznye a torta habján, erre most kiderült, hogy maga a torta volt. Mik vannak.
süti beállítások módosítása