Viktor Amerikában
2014. december 03. írta: TuRuL_2k2

Viktor Amerikában

orban_viktor_mccain_republikanus_konvencio_2008.png

John McCain amerikai republikánus szenátor keddi, putyinozó-diktátorozó beszéde mérföldkő a magyar kormány nemzetközi elszigetelődésében. Az eddig legfeljebb csak publicisztikákban megjelenő jelzőkkel egy hivatalban lévő, magas rangú, jobboldali politikus illette nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktort. És ebből a szempontból sajnos irreleváns, hogy a neofasiszta diktátor terminus mekkora hülyeség – így látják Amerikából a magyar kormányt, és kész.

orban_viktor_mccain_beszed_republikanus_konvencio_2008.jpg

A volt republikánus elnökjelölt a szenátus külügyi bizottságának vezetőjeként fő republikánusaként ma is fontos szereplője az amerikai külpolitikának, 2015 januárjától pedig még fontosabb lesz, mivel a republikánusok a szenátusban is többséggel rendelkeznek majd. 

A miniszterelnök számára azért is nagyon érzékeny McCain kritikája, mert a Fidesz komoly republikánus kapcsolatokkal rendelkezik, tőlük származnak a párt mozgósítási rendszerének alapjai, ahogy a tanácsadóként alkalmazott George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein is a republikánusoknak dolgoznak Amerikában. Nem véletlen, hogy Kubatov Gábor 2008-ban a helyszínen követte McCain elnöki kampányfináléját, és amerikai útja során Orbán is ellátogatott McCain egyik kampánygyűlésére, 2012-ben pedig a jelenlegi külügyminiszter volt ott Mitt Romney egyik kampányrendezvényén, ami után hitet tett amellett, hogy Magyarországnak jobb lenne egy republikánus elnök.

orban_viktor_mccain_republikanus_konvencio_2008_03.jpg

Mindezek tetejébe McCain mondandóját azzal a zseniális érvvel is nehéz lesz elintézni, hogy régen járt Magyarországon, mivel januárban ő vezette a Budapestre látogató kongresszusi delegációt, ami találkozott a miniszterelnökkel is. (Kovács Zoltán, az amerikai kapcsolatok Paganinije mindenesetre már hozzálátott a probléma kezeléséhez, és mindenkit megnyugtatott, hogy az „újfasiszta diktátor” nem Orbánra vonatkozott – mintha nem lenne elég baj önmagában az összes többi, egyértelműen a magyar kormánynak szóló McCain-minősítés.)

Egyedül vagyunk a világ ellen, írtam egy hónapja. Azóta sikerült még inkább egyedül lenni. Ez is valami.

*

(A fotók a miniszterelnök 2008-as, Viktor Amerikában tumblr-jéről származnak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr156953565

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobban fél a Fidesz az LMP-től mint Vonától és Bajnaitól 2014.12.03. 15:12:51

Újbuda harmadik legnépszerűbb pártja kapja a legkevesebb erőforrást az önkormányzati munkához. Láthatóan a Hoffmann-kabinetnek szimpatikusabbak a szélsőjobboldaliak. Sőt, még a rettegett bajnaistákat is jobban szeretik, mint azokat, akiknek a legsikere...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.12.03. 14:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Népszavazás 2014.12.03. 09:31:39

Itt az idő Orbán számára, hogy lépjen. Ha ezt elszalasztja, vége van. S a jövő történelemkönyvei csak jelentéktelen figuraként fognak írni róla. Az USA-ból egyre több jel érkezik, hogy a süllyedő Negyedik Birodalom készen áll egy véres háborúra, élett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.03. 09:33:16

Itt az idő a szakításra Amerikával. Más megoldás nem maradt. Ha ezt most nem lépi meg Orbán, el fogják sodorni őt az események és Mo. területe harctérré válik.

Szindbad 2014.12.03. 09:46:09

Végtelenül szomorú. :(

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.03. 10:04:33

@Szindbad: Az évek kemény munkája meghozza a gyümölcsét.

A Magyarország nevű gyorsnaszádról immár a tengerbe dobtunk minden holt terhet, minden haszontalan rakományt, kihajózhatunk a nyílt tengerre. Csodálatos kaland lesz, és végül is ez, a teljes, korlátlan szabadság az ágaskodó szuverenitás öncélja.

WLaci 2014.12.03. 10:11:56

Továbbá felmerül a kérdés, miért lenne hülyeség az újfasiszta diktátor kifejezés, ha a világ legjobb hírszerzésével rendelkező országának egyik legjobban tájékozott politikusa így látja.

gyalog.galopp 2014.12.03. 10:25:51

Magyarország nem az orosz - USA vetélkedőbe keveredett bele, hanem sokkal inkább az EU - USA érdekellentétbe.
A brit EU ellenesség nem azonos a magyaréval, a franciák , németek sem tudják még eldönteni, hogy hol húzódnak a nemzeti, vagy EU érdekeik határai.

Az EU-nak fel kell találnia önmagát.

TG69 2014.12.03. 10:30:51

@Turul: "És ebből a szempontból sajnos irreleváns, hogy a neofasiszta diktátor terminus mekkora hülyeség – így látják Amerikából a magyar kormányt, és kész."

Akkor most te azt állítod, hogy McCain hülye? Mert akkor ez is egy kovácszoltáni magaslat...

Nem kellene elgondolkodni azon, hogy a NER-ben fogant döntések immár 5 éve folyamatosan milyen irányba mutatnak és hogy persze nincs fasizmus, de azért ez a "neofasiszta rendszer" amelyik felfogható egyfajta illiberális államképnek nem teljesen irreleváns leírása a hazai rezsimnek. Túlzó, de azért vegyük már észre, hogy eltávolodtunk a rendszerváltáskori nyugatos álomtól és hogy erre azért még sincs felhatalmazása Orbánnak. Ha valaki azt mondja magáról, hogy nem a liberális demokráciát tekinti kiinduló pontnak, ha felszámolja a gazdsági liberalizmust, ha az államot erős központosítás alá veti, ha hülye médiatörvényt foglamaz meg, a választásokat úgy torzítja, hogy 2/3-a maradjon, ha tehát mindig minden alkalommal visszaél hatalmával. És ellenérzéseteknek ti is mindig hangot adtatok.

picur3ka 2014.12.03. 10:35:57

A baj az, hogy McCain a világ minden terroristájával haver, aki háborúkat robbantgat ki országokban. Ez nem ideológiai elszigetelődés, hanem komoly fizikális veszély.

A belpolitikai helyzetet kellene ahhoz látni, hogy tudjuk, miért is bullshittel ilyeneket valójában. Meg a gazdasági lobbikat.

mrZ (törölt) 2014.12.03. 10:36:49

@maxval birca hozzászóló:

Kimaradni nem lehet, nem is kell. Van itthon 2-3 millió ingyenélő, megfelelő módszer kell rá hogy ők is kimenjenek a frontra. De szívesen látnám hogy "smuél" , "gázsó" , "orbáncsalád", "exrendőr", "államtitkárok" támadó alakulatok lennének.

A háború lehet hogy rosszat tesz a gazdaságnak, de nagyon sok problémát is megold, pont azokat amit a libdem és humanizmus nem képes megválaszolni. Egyenlőre a léhűtők tenyésztése és a produktívak elnyomása folyik.

>>...Mo. területe harctérré válik.
Majd a következő fordulóban, ezt már viszonylagos békében kihúzzuk ezen az oldalon, aztán a nyugat majd odadob a barbároknak kártérítés címén. Ha viszont nyerünk, gazdagok leszünk, érted, gazdagok!

Előre!

tarackos 2014.12.03. 10:38:07

Ez van ha fullba nyomják a kretént...

Vitya túltolta, ha nem élte volna bele magát ennyire az illibsi demokráciába nem itt tartanánk.

Kiíváncsi vagyok miféle pávatáncot fog lejteni a lelkem, sztem olyat még nem látott a világ...;)

picur3ka 2014.12.03. 10:38:45

@TG69:

És ha a liberális "demokrácia"(értsd: diktatúra) soha nem működött és tönkreteszi az országot, akkor miért is kellene vele kínozni az embereket?

TG69 2014.12.03. 10:50:47

@picur3ka: Mert nem találtak még ki jobbat. Nem kell kisérletezgetni egy konzarvatív hisz az organikus fejlődésben, tehát a változás úgyis eljön, ha az szükségszerű. Egyébként sem a liberális "diktatúrával" van a baj, hanem a dilettantizmussal, ami balról és jobbról is elért minket és éllovasból sereghajtóvá tett minket. Ennyi, kár erre hülye fedősztorikat kitalálni.

tarackos 2014.12.03. 10:50:49

@picur3ka: Nekem nem úgy tűnik, hogy nyugaton ne működne, de még odáig sem kell elmenni, elég a csehek, tótok, lengyelek seggét nézni...

tarackos 2014.12.03. 10:53:50

"Mindezek tetejébe McCain mondandóját azzal a zseniális érvvel is nehéz lesz elintézni, hogy régen járt Magyarországon..."

Gháháhá, pedig pont ezzel rukkolt elő a futsal csapat :D

Na meg a kétharmaddal...

gyalog.galopp 2014.12.03. 10:59:12

@TG69:
"Akkor most te azt állítod, hogy McCain hülye"

Nem, nem azt állítja, hanem azt, hogy a világot nem a politikai ideológiák irányítják, hanem a politikai, gazdasági érdekek. Az ideológiák, csak az érdekek igazolásához kellenek.

picur3ka 2014.12.03. 11:06:53

@tarackos:

Na de ott egészen más van, mint ami nálunk volt e címen, összehasonlítani nem lehet.

És igen, em szeretjük ógy látszik a rablóbandát...

Zb74 2014.12.03. 11:07:09

A címben rejlő Káin-Ábel utalásért jár a pont, Turul! :)

picur3ka 2014.12.03. 11:08:26

@TG69:

Ne komolytalankodjunk, kérem. Minden értelmes amerikai megmondja, hogy olyan rendszert, mint az övék, nem akarsz az ép eszeden.

picur3ka 2014.12.03. 11:09:49

@csomolung:

Sokkal jogosabban, mint arra utaltam is. Vannak, akik az egész USA rendszert fasisztának vagy fasisztoidnak nevezik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.03. 11:12:10

Azért fasisztázik az amerikai, hogy elfedje azt a tényt, hogy az általuk erőltetett liberális demokrácia a magyar élettér végső lepusztítására szolgál. A magyarság túlélése csak centralizált, nemzetcélokat szolgáló nemzeti államban, nemzeti célok iránt elkötelezett szakrális Vezér irányítása alatt biztosítható!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/10/uj-kozbeszed-terv.html

Virág et. 2014.12.03. 11:19:23

Kint könnyebben mennek az ilyen jelzők, hogy fasiszta-kommunista. Obamát a kinti retardo-jobber közösség heti szinten kommunistázza.

Az ugyanakkor példátlan, hogy kifelé bárkit így nevezzenek. Putyint nem hívták még így vagy legalábbis én nem emlékszem rá. Ez sajnos az eredménye a hintapolitikának. Az oroszok sz.rba se vesznek, de legalább sikerült Amerikát elugatni magunk mellől. Gratulálok a NER-nek, az idekommentelő szavazóiknak, a birkamenet népének, a mandiner lelkes szerkesztőgárdájának! Jó mulatság, férfi munka volt!

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2014.12.03. 11:26:10

Eddig szerettük McCaint, mert ő ölt már kommunistát, de jól látszik, hogy megöregedett és hülyeségeket kezd beszélni. :)

picur3ka 2014.12.03. 11:27:00

@Virág et.:

Putler? etc.

Háborús propaganda. Az ellenség dehumanizálása.

Virág et. 2014.12.03. 11:30:27

@picur3ka: Az nem ilyen szintről jött. Most nem a facebook népének hülyeségeiről van szó, hanem szenátori, volt elnökjelölti szintről. Ráadásul jobbról.

@Horgos Eszter: Épp ellenkezőleg, ott folytatja, ahol abbahagyta, csak most szavakkal. Inkább azon kéne legondolkodni, hogy a fiatal, szoba-konyhás lakásból interjút adó, szimpatikus liberális Orbánból hogyan lett Kádár János v2.0.

tarackos 2014.12.03. 11:40:00

@picur3ka: Akkor viszont nem a libsi demokráciát nem szeretjük mert ezek szerint azt sem tudjuk mi az.

nénike · http://mandiner.hu 2014.12.03. 11:53:25

Na végre. Szijjártó helyre rakta McCaint (komolyan ez a címe az MNO cikkének). Valahogy éreztem, hogy a régen járt Magyarországon indoknak hamar meg lesz a párja: kizárólag a sajtóhíresztelések alapján tájékozódik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.03. 11:55:51

a szervergazdának egyből tollat kellett ragadni :D

amúgy innen látszik ezek az amerikaiak mekkora rongybabák, fejükben kóc, kezüket dróttal védik görcsösen a rángatóik
nem tudja ez mi az a (neo)fasizmus.

Helyes Írás 2014.12.03. 11:56:30

A szenátor indulatait nyilvánvalóan egyes egyedül a háborús feszültséggel terhes orosz-amerikai kapcsolatok motiválják, legfeljebb még az amerikai multikra rótt állami többletadók miatti panaszok érzelmi maradványai rejlenek mögötte. A "fasiszta" jelző nem "náci"-t jelent, mint ahogy nálunk sokak számára ez a két fogalom egyszerűen behelyettesíthető egymással, hanem állami dominanciájú gazdaságszervezésre utal.

Nehéz az ügy, mert az amerikai politikusok nem ismerik és nem értik a tőkehiányos felzárkózó társadalmak problémáit és az állam történelmi szerepét az ilyen térségekben, másrészt nem kívánnak foglalkozni a mi oroszokkal kapcsolatos szempontjainkkal. Az a helyzet, hogy a szenátornak és az amerikai politikának egyik kérdésben sincs igaza.

Mit lehet ilyenkor tenni? A kedves szerző mit tenne, mit ajánlana a kormánynak? Szakítsuk meg a politikai és gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal? Ne vegyünk tőlük több olajat és gázt, ami van azt is adjuk át Ukrajnának? Azonnal szerződjünk át atomerőmű ügyben amerikai cégekhez? Azonnal szüntessük meg a különadókat és az egyéb multik működését korlátozó jogszabályokat, s a költségvetési kiesést szedjük be a lakosságtól? Nyilván azonnal helyreállna az amerikai-magyar viszony. Goodfriend urat pajzsra emelve hordoznák körül Budapesten a szocialista, liberális és anarchista tömegek, majd a Jobbik négyötöddel megnyerné az előrehozott választást és kezdeményezné az EU-ból és a NATO-ból való kilépésünket.

Vagy gondolja a kedves szerző, hogy ha Orbán elmenne Washingtonba és térdre borulna az ingerült szenátor előtt, az használna? Mit tehet egy kis ország kormánya, ha igaza van ugyan a nagyhatalommal szemben, de a nagyhatalom nem így gondolja? Mit tehet az a politikai vezető, aki tudja, hogy ha teljesíti a jegyzékben átadott követeléseket vagy nem teljesíti ugyan, de távozik, akkor nála rosszabb jön és összeomlás lesz?

Maradjunk annyiban, hogy bármilyen sarzsit is visel a szenátor, a véleménye mégiscsak személyes vélemény és nem kell ettől összecsinálnunk magunkat, mert a szövetséges országok közötti kapcsolatokat ennél azért árnyaltabb álláspontok alapján alakítják. Ha pedig tovább basztatnak bennünket, akkor időszerű lesz egy nyugodt, méltóságteljes, de határozott tömeggyűlést tartani, ahol értésére adjuk a szenátor uraknak, hogy azért van egy határ.

Virág et. 2014.12.03. 11:59:09

@Helyes Írás: "Ha pedig tovább basztatnak bennünket, akkor időszerű lesz egy nyugodt, méltóságteljes, de határozott tömeggyűlést tartani, ahol értésére adjuk a szenátor uraknak, hogy azért van egy határ. "

EZ AZ! BÉKEMENETET!!!44!!!!44!

Zsolti, hol vagy, mikor a Nemzetnek szüksége Rád?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.03. 12:02:32

@Horgos Eszter: mert ő ölt már kommunistát.

ja és hol ? és hogy?

a vietnámi háborúban dobálta az agent orenge-ot pilótaként vagy más bombát, bravó, tapsoljuk meg!

idézzük fel mi is volt a vietnami háborúban:

"A Mỹ Lai-i mészárlás 1968.-án történt a vietnami háború során. Ezen a napon az amerikai katonák 500 civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le a Sơn Mỹ nevű faluban.

A Mỹ Laiban történt mészárlásról utóbb kiderült, hogy csak egy volt a sok közül, mert az amerikai katonák még sok olyan kisebb-nagyobb gyilkosságot hajtottak végre az országban, amelyekről ma is alig tudnak."

népirtás, katonai felelősségrevonás nem volt. bravó, tapsoljuk meg mccainéket, ügyes vagy te is, jó kommentet írtál!

hihetetlen hogy senki nincs aki ezeket a népirtó, háborús bűnös amerikaiakat bíróság elé állítsa, innen látszik, hogy a világot teljesen befolyásuk alá vették szinte. legalábbis is a mi nagy NATO-nkat, EU-nkat, ENSZ-ünket mindenképpen, és a nyugati világ a mai napig mondja magára milyen értelmes meg jószívű, miközben a mai napig folynak a népirtások az usa által már hirosima óta. megdöbbentő egyesek usa-barát szemlélete a 21.században.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.03. 12:05:28

@Helyes Írás: Ha pedig tovább b*sztatnak bennünket, akkor időszerű lesz egy nyugodt, méltóságteljes, de határozott tömeggyűlést tartani"

BÉKEMENET!!!

nem minket vegzálnak te pojáca, csak a "majdnem beszervezett" orbánt, meg a mérhetetlenül primitív, korrupt posztkommunista pártját

Sir Galád 2014.12.03. 12:22:37

Azért ez mekkora bukó, amikor már a republikánusok egyik vezetője is ezt nyilatkozza. Hülyeség nyilván, mert se nem fasiszta, se nem diktátor, de azért mégis...

Jean Sol Partre 2014.12.03. 12:22:38

@gyalog.galopp: Magyarország a szarba keveredett bele. Ebből a szempontból mindegy, mit csinál az EU, nekünk kéne valamit csinálni.

2014.12.03. 12:29:22

Amit itt nem lehet kimondani--mert demokrácia van, azt ott a tengeren túlon kimondták.
De akkor amikor a Soros pénze jött, és abból éltek ezek az éhenkórászok, és a seggnyalóik, akkor jó volt Amerika ?
Igaz Viktátor elvtársnak az a jó aki adja a lóvét .
Aljasabbak ezek az éhenkórászok, mit a szocik. Pedig azok sem voltak piskóták.
A szocik amit lehetett eladtak, a fidesz pedig amit lehet elad és ellop.
No akkor jöhet a Békamenet és üzenjünk az USA-nak hogy megtámadjuk őket !
Gerinctelen férgek ezek mind !!

picur3ka 2014.12.03. 12:34:23

@Virág et.:

De politikusoktól jött. H. Kissinger kritizálta is rendesen.

@tarackos:

De tudjuk. Csak a miénk összehasonlíthatatlanul szarabb volt.

Virág et. 2014.12.03. 12:36:01

@picur3ka: jpupdates.com/2014/05/11/kissinger-ukraine-crisis-putin-hitler-hes-acting-russian-czar/

Kissinger: "Putin is not Hitler... he is acting as a Russian Czar."

Osztogatnak, fosztogatnak, jereváni rádió stb.

picur3ka 2014.12.03. 12:37:34

@janos551:

Te ennyi okosságot összehordani 40 darab elítélt szocialista párttag története és satöbi után. Vágasd fel a szemed orvossal, ha természetesen nem nyílott ki.

marko11 2014.12.03. 12:57:48

Akkor most meg is bombáznak bennünket?
Mert, ugye, tudjuk, a demokrácia exportja tekintetében Amerika kérlelhetetlen.

Pelso.. 2014.12.03. 13:07:11

Nos, ha neked az a valami, hogy egyedül VAGYTOK a világ ellen..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.03. 13:33:30

"Kovács Zoltán, az amerikai kapcsolatok Paganinije mindenesetre már hozzálátott a probléma kezeléséhez, és mindenkit megnyugtatott, hogy az „újfasiszta diktátor” nem Orbánra vonatkozott"

húj de nagyon megnyugodtam, csak kár hogy a 444 megkérdezte mccain irodáját, eh?

"felhívtam McCain irodáját, és megkérdeztem, hogy ki a neofasiszta a szövegben. A szenátor a sajtósa, Julie Tarallo írásban válaszolt:

“McCain szenátor Orbán miniszterelnökre utalt.”

444.hu/2014/12/02/mccain-szenator-szerint-orban-viktor-egy-neofasiszta/

wantaan 2014.12.03. 13:44:58

Magyarország az új fasiszta diktátorok tekintetében is jobban teljesít! ..... s ráadásul keresztényi támogatással!!!

No emlékezik még valaki Lézer szlogenjére?? ... ki mennyit is ér? .... vagy a szociális temetés ötletére? (mindenki ássa meg a saját sírját!?)

Alighanem McCain fejen találta a náci kalapácsot!!!

I_Isti 2014.12.03. 14:05:09

McCain for president!

gyalog.galopp 2014.12.03. 14:06:31

@Jean Sol Partre:

Nézd globálisan, az EU szorult be az USA és az eddig lekezelt, gazdaságilag feltörekvő országok közé.
Ha az EU az USA mellé áll, akkor ezzel egyértelműen mögé kerül periféria lesz. Energia és nyersanyag bázis nélkül önállóan nem áll meg a lábán - a bankoknál nyilvántartott , tartalom nélküli karakterekből nem lehet sokáig megélni - energia és nyersanyag bázissal Oroszország rendelkezik, ami nem mellesleg jó piac is egyben.
A jövő globális politikája nagy valószínűséggel a kontinensek között fog működni. A jelenlegi katonai szövetségi rendszerek nem állnak szinkronban a gazdasági érdekekkel.

Mellesleg, ha mi szarban vagyunk, akkor hol van Izrael?:)

csomolung 2014.12.03. 15:34:35

@Virág et.: akkor McCaint meg ugye az amerikai retardo-baller közösség fasisztázza rendszeresen?

picur3ka 2014.12.03. 15:44:50

@csomolung:

Na de az más. Mert a mi jobb oldalunkhoz képest az ottani libertáriánusok fasiszták.

2014.12.03. 15:59:24

@picur3ka: Hát ha értelmeznéd amit írtam és nem a fidesz seggében tartanád a fejed, akkor elolvastad volna.
De idézem.."....a szocik amit lehet eladtak....".

Ha kérhetem akkor a 40 db itéletet ha leinád.
Köszönöm és várom az ész osztását.

Virág et. 2014.12.03. 16:12:02

@csomolung: Miért, McCain mikor volt elnök? Bush viszont kapott még ennél cifrábbakat is. Főleg mondjuk a Patriot Act környékén.

picur3ka 2014.12.03. 16:26:57

@janos551:

A gondola.hu összeszedte 2 cikkben őket. Sikkasztástól emberölésig terjed a skála.

Biztos aludtal az elmúlt 20 évben...

csomolung 2014.12.03. 16:41:01

@Virág et.: elnökjelölt volt. gondolom, akkor kapta ő is a legtöbbet. azért nehéz lehet ilyen retardált, hiszterizált politikai környezetben, mint az amerikai. megértőnek kell lenni vele, ha ő is hülyeségeket beszél.

Bell & Sebastian 2014.12.03. 17:06:46

Az amcsik szépen elbaszták az életünket és még nekik áll feljebb. Arrogáns és ostoba népség, nagyon fájhat nekik, hogy nem tudnak még a saját képükre formálni bennünket, pedig a németek után, második helyen, minket delejeznek a legtöbbet (értsd: éjjel-nappal) Hitlerrel.

Stratégiai távlatokban betettek a kiirtandók közé és ámulnak azon, hogy a csirke nagyon nem szereti, ha elvágják a nyakát.

A Nemzetvezető néptársúrelvtárs csak ebből következik. Ok és okozat, kibaszott kommunista bérkommentelők, nem ám összekeverni!

Turulnak nem mondom, még tollas a háta.

picur3ka 2014.12.03. 17:49:26

@janos551:

S találtam neked még valamit:

"Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön egy fővárosi sajtótájékoztatón – amelynek az elszámoltatás volt a témája – egy kérdésre, miszerint Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezett-e a kormányhoz olyan nyomás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök ellen ne induljon eljárás, ne legyenek elszámoltatva, azt válaszolta: "igen, természetesen volt ilyen kérdés, nyomás, tájékozódás és olyan befolyásolási kísérlet, amely arról szólt, hogy a szocialista párt kapjon védelmet, immunitást".

hvg.hu/itthon/20120830_Megszolalt_az_amerikai_kovetseg_Lazar_kij/

Kandeláber 2014.12.03. 18:11:23

@picur3ka: "Az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe, és az amerikai kormány nem kérte a magyar hatóságoktól, hogyan járjanak el – közölte a budapesti amerikai nagykövetség csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy kijelentésére reagálva."
A hét vicce.
Mint ahogyan annak idején a ruszkik is cáfolták, hogy atomtöltetű rakétákat telepítettek Magyarországra.
És Mark Palmer sem favorizálta a gatyaváltáskor az SZDSZ-t.
És semmi sem igaz.
Csak amit ők állítanak.
Guantanamo sem létezik, Snowden hazudik, valamint a wikileaks és Julian Assange is.

picur3ka 2014.12.03. 18:16:20

@Kandeláber:

És niincsenek nácik Ukrajnábaan. Viszont itt. És így tovább.

Pelso.. 2014.12.03. 18:23:35

@picur3ka: Válaszolta Lázár János... :)
(a téma mindegy)

Szindbad 2014.12.03. 18:43:21

@picur3ka: Most őszintén, van BÁRMI, amit elhiszel Lázának?

picur3ka 2014.12.03. 18:43:40

@Pelso..:

Válaszolta Pelso.

A téma mindegy.

Te komolyan azt hiszed, hogy nem az usákok lopásainak és gyarmatosításának a helytartója a szoc-lib?

Ne röhögtess.

Bell & Sebastian 2014.12.03. 18:48:08

@Pelso..: Az udvari bolond azt mondja, ami a szívén, mert megengedheti magának, amíg rajta a csörgősipka. Erre tartják. Van róla dokument, hogy a külügy (azaz az amcsi külszolgálat, mint ICA összekeverve) biznisze ez is. Jól is néznénk ki, ha itt sorba csuknák le a baráti rezidenseiket. Mármint nekik barát. Jóbarát.

2014.12.03. 18:50:08

@Kandeláber: Az amcsi külügy kormányoktól függetlenül mindig is szoci-szadesz barát volt.

Ettől függetlenül becsődölt a Fidox külpolja.

McCain-ről most elég annyit, hogy: PTSD.

picur3ka 2014.12.03. 19:08:12

@Lion K:

"Ettől függetlenül becsődölt a Fidox külpolja."

Ezt miből gondolod? Vagy gondolod, hogy lehet nemzeti érdekeket sikeresebben játszani ekkora ellenszélben?

Láttad hogy repült a cseh meg a bolgár kormány?

S nekik nincsen ellendrukker kisantantjuk. Ezek meg még mindig itt virítanak.

Kitartás. Erőt, egészséget!

Kandeláber 2014.12.03. 19:08:57

@picur3ka: Ukrajnában csak tiszta lelkű, demokratikus elkötelezettségű derék hazafiak vannak, szélsőjobbosok, netán nácik még véletlenül sem...
@Lion K: Persze. Nem hiszem, hogy ezt bárki is vitatná...'90-ben is csapásként élték meg, hogy nem a kis kedvenceik nyerték meg a választásokat. Aztán Göncz tett róla, hogy a világba kiáltsa az elvbarátai fájdalmát a diktatórikus, a szabadságot korlátozó Antall-kormányról.
Aztán a Horn-Kuncze kormány idején megint kiütött a szabadság, ami igazából Gyurcsány regnálása idején teljesedett ki...:D

a nagy hohoohooo 2014.12.03. 19:12:59

Na ezt a hírt ki meri megmondani a nemzetmegvezetőnek?

to go a mucke........yodiscrepo.com/post/826

Orbán, már teljes egészében nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Szerintem ez alapvetően egy fasiszta állam. Legalább annyira, mint Oroszország. Csak a két fickó mentális állapota különböző..

Orbán megmagyarázta nekünk Tusnádfürdőn, hogy hogyan is képzeli el a
világ és benne Magyarország sorsának folyását. Azonban a híres, hírhedt
2009-ben szűk körben, a sajtó kizárásával elmondott kötcsei beszéde óta
soha ilyen nyíltan nem vallott arról, hogy milyen társadalmi
berendezkedést tart kívánatosnak elsősorban Magyarország és annak népe
számára, de a világban is.

Ő is felállította az államok tipológiáját és azok sorrendjét. Eszerint a
nemzetállamot a liberális állam követi, amit a jóléti állam vált fel –
ami ugyebár eredménytelen és nem képes megfelelő válaszokat adni a világ
kihívásaira ezért ezt szükségképpen követnie kell – és ez a magyar
válasz – egy munkaalapú állam korszakának.
Egy pár sarokkövet kiemelnék: alkotmány és az alkotmányos berendezkedés felforgatása (az új alaptörvény pártalkotmány és nem előzte meg széleskörű társadalmi vita), a törvénykezés kisajátítása (lásd 2/3-os törvények elfogadtatása egyéni képviselői indítványok alapján, mely kizárja az előterjesztés megvitatásának lehetőségét), az országgyűlési választási rendszer saját előnyükre történő megváltoztatása (így lehetett újra 2/3-ad), ún. "centrális" erőtér kialakítása (amivel visszatértünk az egypárti rendszerbe), javak egyenlőtlen alapon történő újraelosztása (földbérlet, költségvetési támogatások célzott módon és nem szakmai alapon történő kiosztása), visszamenőleges törvénykezés (szigorúan tiltott dolog egy olyan országban, ahol a jog mindennek az alapja). Emellett ide sorolható az egyház és politika újbóli összefonódása, iskolás gyerekek ideológiai alapokon történő oktatása és hosszan-hosszan sorolhatnám.
Horthy-szobrok, Wass-Nyirő-Tormay az alaptantervben,közös önkormányzati irányítás a neonáci Jobbikkal, József Attila és Károlyi Mihály eltávolítása, Kossuth tér náci emlékmű1944,(Orbán emlékműve!)egypárti OVB, választási csalást előkészítő regisztráció, egypárti alaptörvény saját asztallal, CÖF és Békemenet ,megsemmisített Alkotmánybíróság,Dörner nyilas színháza,
Úgy vélem, hogy a diktatúra építésének nyílt vállalásával Orbán átlépte a
Rubicont. Azzal, hogy kimondta, hogy szakít az Európai Unió és az
atlanti gondolat állam- társadalom- és gazdasági felfogásával kimondta,
hogy „a kocka el van vetve.”

Kimondta, hogy tudomásul veszi, hogy a Nyugatból az ország esetleg
kikerülhet és ennek volt egyik előkészítése egyebek mellett a 3000
milliárd forintos orosz kölcsön, mert pontosan tudja, hogy múlt
szombattól fogva nem mehetnek a dolgok úgy, ahogy eddig mentek.

Magyarországot teljesen kiszakította a Nyugat rendszeréből, aminek
egyenes következménye lesz a Nyugatról érkező erőforrások elapadása.

Tehát új szövetségeseket kell keresnie, mert ő és politikai, hatalmi
rendszere már most is nem kívánatos személy és jelenség Nyugaton.

Ahhoz, hogy a Nyugattól való elszakadás ne következzen be, vissza
kellene fordulnia ezen az úton, de láthatjuk és a beszéd ebben meg is
erősíthetett volna bennünket, hogy ez esze ágában sincs. Sőt! Bejelentette a
jelenlegi hatalom és saját hatalma „örökké valóságát” azzal a mondattal,
hogy „Könnyen lehet, miután bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk.”

Ez tehát egy koherens rendszer, amelyben az államot megszálló szűk
csoport önkényén felépülő állam és társadalom született, mely a
bolsevista,Horthy fasiszta hatalomgyakorlás és a nacionalizmus, sovinizmus
eszmerendszerének a vegyítéséből áll.

Ezt nevezem én már nagyon rég óta nemzeti szocializmusnak.

Bizony, valami bűzlik, de nem Dániában, hanem itt. Az egyre hangosabbá

váló médiazajongások ellenére is mind több és több ember érzi úgy, hogy

füle van a halláshoz és szeme a látáshoz.Mi az abszolút szemtelenség?

- ???
- Törpétől megkérdezni, hogy: "Mi leszel, ha nagy leszel?".

Ébresztő, ha nem tüntetünk emberek akkor ezek beazonosítanak minket a nemzetmegvezetőnkkel.

19540511 2014.12.03. 19:18:36

@Horgos Eszter: Mert ugye a 80 éves Tellér csupa okosságot mond!? Ezért is került Orbán ebbe a szarba, mert az aggastyán Tellért majmolja.

picur3ka 2014.12.03. 19:22:50

@a nagy hohoohooo:

Ezt a sok okosságot meg ki írta?

Egyébként mi is a baj a nemzeti szocializmussal? Ezt gyakorolja anapság mindenki az ép eszén valójában.

picur3ka 2014.12.03. 19:26:36

@Kandeláber:

Azt a szabadságot! Akkor mondta egy ausztrál bíró: "Magyarországon diktatúra van."

Kandeláber 2014.12.03. 19:39:52

@picur3ka: Amikor Kuncze Belügyminisztériumából úgy tájékoztatták az ausztrál bíróságot, hogy Magyarországon az AVH nem kínzott embereket...

Veridicus76 2014.12.03. 19:57:03

Magyarországnak egyetlen dolga van: a nemzeti önérdeket követni.

Pelso.. 2014.12.03. 20:19:42

@Bell & Sebastian: A párt viszont nem engedhetné meg magának, s nem is lett volna szüksége ilyesmikre.

Szindbad 2014.12.03. 20:40:34

@Veridicus76: Csak tudnám, hogy ez mit jelent. Összeveszni mindenkivel?

Szindbad 2014.12.03. 20:41:25

@Veridicus76: Ez a nagypofájú magyarkodás többet ártott magyarországnak, mint 5 gyurcsány.

mrZ (törölt) 2014.12.03. 20:43:36

@Veridicus76:

Magyarország egyetlen dolga: emelt fővel elbukni.

Hogy eztán majd könnyedén mondjuk: európa drágám tudod hogy szeretlek téged, te vagy a mindenem, sohasem számított hogy vén ribanc vagy, sohasem zavart hogy a nyakamon élősködtél, hogy hajnaltól napestig roboltoltam érted, nem érdekel hogy rád áldoztam a fiatalságomat. Ehhez a fiatal orosz lányhoz is csak azért költözöm mert nem vagyok méltó hozzád.

Szindbad 2014.12.03. 21:17:30

@mrZ: Nem Magyarországnak kell elbuknia, nem is fog, csak ennek a végtelenül dilettáns kormánynak.

mrZ (törölt) 2014.12.03. 21:28:35

@Szindbad:

Hány éves vagy királyfi? Azt hiszed van ott a választékban akár egyetlen becsületes ember is? Ha valamekkora esélyt akarsz a becsületre, akkor sorsolnod kell. Csak a véletlen szerűség tudja megszűrni a tolvajok tolongását.

De biztosra veszem hogy egy jóravaló ember meg nem tetszene neked, azt szereted ha a szemedbe hazudnak, ha megaláznak, ha kirabolnak, ha ellopják az életedet. Mert szeretsz áldozat lenni, a sikertelenségedet rájuk foghatod. Vagy nem?

Bell & Sebastian 2014.12.03. 21:29:17

@Pelso..: Régebben magam is azt hittem, azért vannak a formális és informális diplomáciai csatornák, hogy az ilyesmit (fütyi méreckedés) disztingváltan elintézzék.

(és itt belibben Aristo jobbról, négy darab angyalszárnyon, mert elvégre meglett tündérember)

De mióta megismerkedhettünk a cselédek és disznópásztorok ivadékainak legszélesebb tipológiájával, eluralkodott a kocsmai stílus, minden szinten. Megvallom, ezen könnyebb a társalgás akkor, ha a párbeszédet eleve kizárjuk. Hogy nem hatékony?
Fasom a sok kommunikáció -szakos fülébe, tanultak volna inkább, a sok romkorcsmába járás helyett!

Szindbad 2014.12.03. 21:45:05

@mrZ: Magyarország tele van tehetséges, becsületes emberrel, Orbán Viktor bevonzhatta volna őket a pártjába. De ő épp ellenkezőleg tett.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.12.03. 21:59:47

Jó volt ma internetet olvasni. Nem röhögtem ekkorát azóta, hogy visszajöttek a kommunisták. Orbán egybeforrt a szopórollerrel és a hülye hívei annyira pörgetik, hogy most már ha akarna se tudna leszállni róla.

Tökéletes. :-)

Bell & Sebastian 2014.12.03. 22:16:40

@Kettes: Fölfúvódott a Riska, mi? Nedves lóhere, az türül!

@Szindbad: Ameddig egy dolgos élet jutalma volt a politikai / parlamenti megszólalás, talán volt értelme.

Mióta csak lopni járnak oda (kettő gomnyomás közt), támadt némi averzió ezzel a kenyérkereseti (pékség-einstandolási) lehetőséggel szemben az egészséges lelkületű állampolgárokban, némiképpen megérthető okokból.

A botrányos szinten akkor léptünk át, amikor már mindenki főállásban hazát árult, vagy idegen zsoldban ügynökként, vagy ártalmatlannak álcázott páholyok tagjaként, esetleg mindkettő egyszerre.

A vég pedig onnan számítandó, ahonnan Feri megúszta. Ettől kezdve bármit szabad, csak ne kerüljön soha elő a "hulla".

Szindbad 2014.12.03. 22:31:18

@Bell & Sebastian: Nem egyértelmű, hogy Feri megúszta-e, illetve mit úszott meg. A Fidesz nagyon kegyetlenül lekaraktergyilkolta. Mivel a Fidesz nem válogatott az eszközökben, ezért nem tudhatjuk, hogy ez a gyilkosság egyáltalán jogos volt-e.

Kandeláber 2014.12.03. 22:44:49

@Szindbad: A Fidesz nagyon sokat köszönhet Gyurcsánynak. Ha ő nincs, 2010-ben nem nyertek volna. Ez a fazon a jobboldal szilárd támasza. Még a túlmozgásos rikácsolásaival sem tudott összekaparni annyi választót, hogy a DK-nak frakciója legyen az országgyűlésben. Ellenben százezreket taszított el a "baloldaltól" És milyen emberek veszik körül, Vadai, Gréczyzsóti, Debreczeni, Bauer, Molnár Csaba, Eörsi...

Bell & Sebastian 2014.12.03. 23:52:48

@Szindbad: A Kandeláber által vázolt verzió csak tetézi a bajt. Nevezetesen; az elérhető, politikai nyereség érdekében feláldozták a számonkérését.

Továbbá; az egyik oldalon a sötét, titkosszolgálati akciói, az amerikai menlevele, a másikon a cégbirodalma megszerzésére tett grandiózus (sikertelen) kísérlet, ami csak árnyalja a képet és kormosra festi az ellenzéke pofázmányát.

Mindig az első a jó gondolat, az ilyennek katonai törvényszék jár(na), mert ott feltehetően nem hóhmecolják el a lényeget és nyomatékot ad(na) a bűntett súlyosságának. Csakhogy a Birodalom visszavág(na), amit (gondolom) beleszámoltak.

Így hát maradt ez a felemás, sunyi, fú alatti megoldás, megfordították az ügynököt, miért is holtiáig őket szolgálhatja.

mikimackó 2014.12.04. 00:04:19

@tarackos: olyan pávatáncot jár, hogy semmilyet......., befogja a pofáját, aztán kussol....., ez nem a visszaszólogatás ideje ! ha a nato vezető tagállama azt mondja, hogy a natora veszélyt jelent magyarország, akkor vagy beállunk a sorba, vagy úgy rúgnak picsán bennünket, hogy méz az unokáink is a levegőben születnek meg !

Bell & Sebastian 2014.12.04. 01:22:19

@mikimackó: Nem mintha eddig a szívükön melengettek volna. Beszartál, Maci? Innen, hová?

Arthur Bloch 2014.12.04. 05:20:36

Lehet polemizálni azon,hogy mennyiben igaz minden részletében annak a MCCain-nek a mostani durva kiszólása,- aki eredendően O.V. tisztelője...volt.-Ám tévedés lenne egy lebutított szöveggel átlépni mindezen!- Az színtiszta igazság,hogy Kecóka hatalommániás,megszállott.Az is igaz,hogy a "magyar" a törpét is óriásnak akarja látni,-imádja a "karizmát".Ideje lenne megszívlelni a régi adomát: "Cuiusvis hominis est errare,nulliusnisi insi insipientis in errare perseverare..."-csak az ostoba tart ki a tévedéseiben...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 06:27:23

A McCain-megnyilatkozás hitelességi válságot indíthat el: ha eddig még voltak Magyarországon, akiknek kétségei voltak az amerikai külpolitikusok megnyilatkozásainak hitelességét-hiteltelenségét illetően, ezután nem lesznek; ha McCain képes ekkora képtelenségeket elsütni a magyar viszonyokkal kapcsolatban, mi a biztosíték, hogy másról-másokról kevésbé kapitális balfaxságokat-hazugságokat hangoztatnak az amerikáner külügyérek?

Hidvégi Mihály 2014.12.04. 06:30:04

Lófütyit vagyunk egyedül a világ ellen. Ez a kis senkiházi orbán-kölök van egyedül a világ ellen, nem mi, magyarok, a magyar nemzet.

mikimackó 2014.12.04. 06:55:03

@bbjnick: hagyjuk itt az egészet francba, lépjünk ki mindenhonnan !

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 06:57:54

@Hidvégi Mihály:

A 2014-es orsz.gyűl.-i választ.-on a Fidesz-KDNP listája 2264780 szavazatot, egyéni jelöltjeik pedig 2165342 szavazatot kapott a magyar nemzettől. Én ebből még nccaini logikával sem tudnám azt a következtetést levonni, hogy "ez a kis senkiházi orbán-kölök van egyedül a világ ellen".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 07:06:56

@mikimackó:

Már miért kellene kilépnünk? Mi tisztességesen játszunk. Lépjen ki az, aki hamis(ított) bizonyítékokra hivatkozva nemzeteket bombáz vissza a középkorba!

mikimackó 2014.12.04. 07:40:34

@bbjnick: most speciel kikre gondolsz, a tálibokra, vagy az iszlám államra, akik emberbaráti szeretetből a te nyakadat is elvágnák semmi perc alatt ?!

Szindbad 2014.12.04. 08:05:26

@Bell & Sebastian: Arról nem is beszélve, hogy McCain is Gyurcsány kottájából játszik.

Szindbad 2014.12.04. 08:08:12

@bbjnick: Az a krédés, hogy miért Orbánról mondja ezt, és miért nem egy másik keleteurópai miniszterelnökről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 08:10:17

@mikimackó:

"Harminchárom évet és négy hónapot töltöttem aktív katonai szolgálatban ennek az országnak a legkeményebb haderejénél, a haditengerészetnél. Minden rangban szolgáltam, alhadnagytól vezérőrnagyig. Ez alatt az idő alatt főként a Nagy Üzlet, a Wall Street és a Bankárok verőlegénye voltam. Röviden: egy zsaroló, a kapitalizmus gengsztere.

1914-ben hozzájárultam ahhoz, hogy Mexikó, nevezetesen Tampico, biztonságos hely legyen az amerikai olajcégek számára. Közreműködtem abban, hogy a fiúk a National City Banktól kényelmesen begyűjthessék a nyereségüket Haitin és Kubában. A Wall Street érdekében vagy fél tucat közép-amerikai köztársaság megerőszakolásában vettem részt. A zsarolások listája hosszú. 1909 és 1912 között segítettem a Brown Brothers nemzetközi bankháznak a nicaraguai tisztogatásokban. 1916-ban lángba borítottam a Dominikai Köztársaságot az amerikai cukorérdekek nevében. Kínában hozzájárultam ahhoz, hogy a Standard Oil zavartalanul folytathassa ügyleteit...

Pompás gengszter voltam ezekben az években. Most, hogy visszanézek, úgy érzem, Al Caponénak is adhattam volna jó néhány tanácsot. Tőle csak annyi telt, hogy három kerületben császár legyen. Én három kontinensen voltam az." (Smedley Butler dandártábornok)

Szindbad 2014.12.04. 08:13:14

@bbjnick:

Egyszer meglátta a réten az ökröt a béka.

- Milyen hatalmas állat! - gondolta magában irigykedve. A többi békához pedig így szólt:

- Megláthatjátok, hogy még ma megnövök én is ekkorára! - s elkezdte szívni a levegőt magába.

A többi béka körülállta s csodálkozva nézte.

-Hagyd abba az erőlködést! - mondta az egyik.

- Elég már, így is te vagy a legnagyobb köztünk - így a másik.

A béka azonban nem hagyta abba. Kidüllesztve a mellét, mérgesen kérdezte: „Melyikünk nagyobb hát? Az ökör vagy én?"

- Az ökör - felelték.

A béka még elszántabb lett. A pocakját még jobban fölfújta, még több levegőt szívott magába, már úgy nézett ki mint valami labda.

- No, ki nagyobb? - nyögte ki nehezen.

Ám a választ már nem hallhatta. Hatalmas pukkanással szétrepedt.

Hidvégi Mihály 2014.12.04. 08:16:59

@bbjnick: Ok, sokat kapott, ez fix.

S mondd barátom, mennyi ebből a megvezetett? Kétharmad van-e?

mikimackó 2014.12.04. 08:20:07

@bbjnick: csinálhatunk belőle morális kérdést is, aztán elmorfondírozhatunk azon, hogy pl a rómaiak mért is "igáztak" le népeket, vagy a tatárok mért pont ide jöttek kirándulni anno........, satöbbi...., egy dologgal talán egyetértesz, ha választani kell, hogy engem bombázzanak, vagy én bombázzak, alighanem az utóbbit választanám........., tudod, az ajándékok közül a pofon az egyetlen, amit jobb adni, mint kapni !

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 08:25:40

@Hidvégi Mihály:

Akarod mondani, aki nem úgy gondolkodik mint te, az mind hülye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 08:27:26

@Szindbad:

Nem mi üzengetünk Mekkénnek, hanem Mekkén nekünk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 08:35:58

@mikimackó:

Tudod, erről a dumáról Radnótinénak az a megjegyzése jut eszembe, hogy az még hagyján, hogy a Felszabadítóink rendre megerőszakolják, no de, hogy még meg is verik hozzá!

Szindbad 2014.12.04. 08:36:00

@bbjnick: De miért pont Orbánnak?

Szindbad 2014.12.04. 08:41:23

@bbjnick: Egyébként nem nekünk szólt be, hanem Orbánnak. Ezt mondta:

"Egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek"

Pelso.. 2014.12.04. 08:51:24

@Bell & Sebastian: Nem csak itt s e vonatkozásban máshol, egyik Mohácsunkat én is a (társadalmi) párbeszéd hiányában látom, mint olyan gondot, amely csak félnormál szintre húzására sem látok reális esélyt.

@picur3ka: Örülök, hogy megnevettettelek.

Hidvégi Mihály 2014.12.04. 09:05:42

@bbjnick: Nem, soha nem gondolnék olyat, hogy mindenki hülye lenne, aki nem úgy gondolkodik, mint én.

De azt is tudom, nem mindenki hallgatta már a '70-es években az Amerika Hangja rádiót, nem mindenki nézi naponta meg a közszolgálati híradót.

Én igen, hallgattam, figyelek azóta is, naponta megnézem a közszolgálati híradót, meghallgatom a rádió krónikáit.

S tudom, amit tudok. Az Orbán-rendszernél erkölcstelenebb s hazugabb rendszer nem sok leledzik a világban.

A megvezetettekkel semmi bajom. Velük majd Orbánnak lesz baja, mikor rájönnek arra, amit én tudok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 09:06:14

@Szindbad:

Egy nemzetnek nem szuverén joga, hogy annak adja föl a szuverenitását, akinek akarja?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 09:09:25

@Hidvégi Mihály:

"Nem, soha nem gondolnék olyat, hogy mindenki hülye lenne, aki nem úgy gondolkodik, mint én. De azt is tudom, nem mindenki hallgatta már a '70-es években az Amerika Hangja rádiót, nem mindenki nézi naponta meg a közszolgálati híradót. Én igen, hallgattam, figyelek azóta is, naponta megnézem a közszolgálati híradót, meghallgatom a rádió krónikáit. S tudom, amit tudok..." --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

jött a csősz és mindenkit hazazavart 2014.12.04. 09:35:29

@jose maria padilla:
nem az a gondjuk, hogy fasiszta-e, hanem hogy nagy a belső legitimitása. nekik itt most nem egy erős orbán, hanem egy bajnai-féle kell.

gyalog.galopp 2014.12.04. 09:41:04

@mikimackó:
" tudod, az ajándékok közül a pofon az egyetlen, amit jobb adni, mint kapni !"

Ez egy igazi, nesze semmi fogd meg jól mondat, magyarul bullshit .
A pofonok osztogatásához kondíció kell, akiknek nincs az az elhajlásra , vagy a lehető legkisebb pofon fogadására gyúr. :)

wantaan 2014.12.04. 09:52:16

Már évekkel ez előtt a szlovén miniszterelnök arról beszélt , hogy Orbán csak egy kőbunkó seggfej az európai palettán ...és hogy majd szép lassan kiutálják mindenhonnan.

S láss csodát ...bekövetkezett! Litvániában nincs aki szóba álljon vele ... a Zamerikaiak le fasisztázták. Indiában majdnem diplomáciai botrányt robbant ki mert szinte ráugrik Indira Gandhi menyére, Sonja Gandhira ..... Koreában egy 4500 éves kultúrát hunoz le. ..... stb, stb.
Ugye ugye de igaza volt a szlovénnek.

Szindbad 2014.12.04. 10:24:44

@bbjnick: Talán most kellene megkérdezni ezt a nemzetet.

Szindbad 2014.12.04. 10:46:12

@Szindbad: Egy békemenet időszerű lenne megint.

mikimackó 2014.12.04. 10:49:58

@gyalog.galopp: megnyugodhatsz, van kondi mind két változathoz !

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 10:50:56

@Szindbad:

Most kérdeztük meg, áprilisban, a nemzetet.

Ha te azt hiszed, hogy lényegesen más eredmény születne egy vasárnap tartandó választásokon, mint áprilisban, akkor nagyot tévedsz. Bizonyára sokan nem mennének el szavazni, akik áprilisban elmentek, ugyanakkor bizonyára sokan elmennének (köztük például én is), akik áprilisban nem és, szuverenitásukat demonstrálandó, jobb híján a Fideszre szavaznának. Ez van.

mikimackó 2014.12.04. 10:53:30

@bbjnick: pedig mi üzengettünk az öreg Mekknek......, pl azt, hogy pichába a demokráciával........., csakhogy ezt amerókában ekég komolyan veszik......, egyelőre ! (kivéve a gyevi bírót, meg aki nincs egy szövetségi rendszerben az usa-val, de tényleg)

picur3ka 2014.12.04. 10:56:19

@Pelso..:

Csak szófordulat volt, nem nevettem, természetesen, sokkal szomorúbb ez annál.

Tisztában van vele, hogy külföldi egységek közreműködésével tartották fenn a szoc-lib kormányzati pozícióját már 2006-2007 körül?

Nem véletlen, hogy sem azon ügyeknek, sem a cigánygyilkosságoknak, semmilyen legnagyobb túrónak soha nem lesz elszámoltatott felelőse.

Azt is érdemes figyelni, hogy a Kisantant mennyire szurkol és dolgozik a szoc-libnek nemzetközileg. Az sem véletlen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 11:18:17

@mikimackó:

"pedig mi üzengettünk az öreg Mekknek" --- írod.

Hol? Mikor? Mikor fejtette ki például nagy nyilvánosság előtt Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy Barack Obama egy neofasiszta diktátor, aki a legkülönbözőbb nemzetek állampolgárait tartja fogva, gyilkoltatja meg illegálisan a világ több pontján fenntartott titkos amerikai börtönökben?

Szindbad 2014.12.04. 12:04:06

@picur3ka: Hogyan tartották fenn a szocik hatalmát?

cönde 2014.12.04. 12:14:44

@picur3ka: "Te ennyi okosságot összehordani 40 darab elítélt szocialista párttag története és satöbi után. Vágasd fel a szemed orvossal, ha természetesen nem nyílott ki.

Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy a fideszesek nem lopták dagadtra magukat? Sőt, néhány év múlva asszem bizonyítékok is lesznek rá, hogy minden mutató tekintetében többet loptak, mint a szocik. Főleg Ha lesz rá még néhány évük. Ha ezen tényt tagadtad volna így, akkor neked is vágatni kell barátom...

bigmax 2014.12.04. 12:28:11

orbán holnap visszaadja a diszdoktoriját amit az amcsiktól kapott.....na ettől ki fognak feküdni az amcsik!:D

picur3ka 2014.12.04. 12:34:38

@cönde:

Nem. Arra reagáltam, amit írt.

picur3ka 2014.12.04. 12:35:20

@bigmax:

Az amcsik már elhatárolódtak a hőstől...

wantaan 2014.12.04. 12:42:24

@picur3ka: Melyik "hős"-től???
Attól .... na attól igen. A lengyelek is megmondták ,hogy Putyin a sexrabszolgája .....vagy fordítva.
.....de az amcsik elhatárolódtak tőle az 100!

bigmax 2014.12.04. 12:43:04

@picur3ka: akkor az atlanti népség kipipálva.....putyin keményebb dió lesz neki.Utána jöhet a magyar tallentumból felépített magyar gazdaság......ja az nem kell már 25 éve.Érthető ,hogy a sok felesleges pénzt ne fújja el a szél ,a mindenkori hatalom zsebre rakja.Köszönjük nekik az áldozatos munkájukat .....

Trackers 2014.12.04. 12:43:55

Egyre biztosabbnak tűnik a Jobbik győzelme 2018-ban.

Amerika mindenhol káoszt hagy maga után.

Nézzétek Vietnámtól, Irakon át, Afganisztánig, de beszélhetünk a Szerbekről, vagy az Amerikaiak által pénzelt Ukrán narancsosokig.

Minnél nagyobb a káosz, annál olcsóbban vehetik meg kilóra az adott ország erőforrásait.
Ez ilyen egyszerű.

A furcsa csak az, hogy van aki élteti, ha az országot fikázzák Amrikából.

Mert az országot fikázzák. Hisz Orbánt a "fasiszta diktátort" az emberek választották.
Azaz ők is fasiszták, hisz fasiszta diktátort választottak.

És jelen állás szerint újra megtennék, a közvéleménykutatások szerint, igaz csökken a népszerűség.
A probléma annyi, hogy az Amerikaiak által demokratáknak tartott MSZP alig erősödött, cserébe a Jobbik jön fel mint a futótűz.

Szóval ne legyetek hülyék magyarok !
Értem hogy utáljátok Orbánt, de ami fele Amerika terel minket, az maga a Káosz !

Ahogy szokta.

mikimackó 2014.12.04. 12:53:56

@bbjnick: eltérsz a témától, az öreg mekk itt volt az idén...., beszélt is a tábornokoddal......, feltételezem, viktor nem azt mondta neki, hogy kétharmad, meg hogy kapd be, öreg........., ehhez képest illiberalizmus meg a többi eszement nyalánkság........, aztán jött a krím, meg az ukrán válság, viki pedig csak hintázott tovább........., de letojom......, ha teszel az öreg mekk véleményére, akkor a lengyel hozzáálláshoz mit szólsz ?

fermion 2014.12.04. 12:54:18

@Trackers: "...országot fikázzák Amrikából."
Neked orbán=ország ?Orvoshoz de gyorsan!!!!!!!!!

Pelso.. 2014.12.04. 12:57:21

@picur3ka: Nem, mert számomra e kijelentéshez nincs konkrétum.
Nem véletlen, sem de ennek konstatálása, sem a sokrétű feltételezések nem visznek bennünket közelebb a tények megismeréséhez.

Szúnyog 2014.12.04. 13:01:49

Ennyire naiv, idióta írás is megjelenhet? Igen, mert ilyen a sajtó színvonala.
Poszterka bazdmeg, nem így látják Magyarországot, hanem egyszerűen háborút indítottak Oroszország ellen, s ebben gyalulnak minket, mert nem követjük őket feltétlen seggnyalással.
Ennyi!

fermion 2014.12.04. 13:06:15

@Szúnyog: mit izgulsz?A fajtád majd amcsi segget nyal......és?Nektek mindegy csak segg legyen.

picur3ka 2014.12.04. 13:07:52

@Pelso..:

Ezek nem feltételezések ám, csak egy részük következtetés, és igen logikus.

Trackers 2014.12.04. 13:09:33

@fermion:

Jelenleg éppen a te fajtád nyalja az amcsi seggeket.

Amit rosszul tesztek, mert ezzel még ezidáig semelyik ország se járt jól.

fermion 2014.12.04. 13:11:32

@Trackers: menj, lefekvés van az oviban ebéd után!

Szindbad 2014.12.04. 13:36:41

@Trackers: "A furcsa csak az, hogy van aki élteti, ha az országot fikázzák Amrikából."

Nem az országot fikázzák, hagy ismételjem meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 13:42:44

@Szindbad:

"Egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak..."

Ez a nemzet cselekedetének minősítése és nem a diktátoré!

Szindbad 2014.12.04. 13:46:14

@bbjnick: Van az úgy néha, hogy egy lókupec átbassza a vevőit. A vevők itt nem lettek felelőssé téve ezért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 13:49:55

@mikimackó:

Mi köze a lengyeleknek ahhoz, hogy Mekkén a magyarokat sértegeti?

Trackers 2014.12.04. 13:51:21

@Szindbad:

Én úgy tudom, hogy jelenleg a vevők még mindig a fasiszta diktátort választanák. És amíg a szocik az alternatíva ez nem is igen változik vélhetően, hacsak a Jobbikot nem húzzák fel az Amerikai támadások.

Innentől kezdve két eset van.

Vagy gondoszak vagyunk, és fasiszták, vagy nem.

De a kritika nekünk szólt és nekünk szól most is:
"Egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak..."

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 13:56:31

"ahogy a tanácsadóként alkalmazott George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein is a republikánusoknak dolgoznak Amerikában"

Tipikus ősmagyar nevek :PPP

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 14:04:18

@Szindbad:

Mekkén nem arról beszél, hogy a diktátor átbassza vagy megfosztja szuverenitásától a nemzetet, hanem arról, hogy a nemzet feladja szuverenitását. Itt épp Mekkén az, aki kétségbe vonja a nemzet szuverén döntéshez való jogát...

picur3ka 2014.12.04. 14:07:57

@fermion:

Olvasson amerikai bennfenteseket erről! Igen érdekes adalékokat fog találni a szoc-lib koalícióról.

Szó szerint idéznék egy magasragú katonai vezetőt: "idetartották a seggüket".

picur3ka 2014.12.04. 14:11:51

@bigmax:

Miről beszélsz? Csak a nyugatnak lehet gazdasága. Mit gondolsz, minek zártak le mindet az utóbi 20 évben?

fermion 2014.12.04. 14:14:37

@picur3ka: és ebben mi az újdonság?Ha nem értesz semmihez akkor nyalj......ez van 25 éve.

fermion 2014.12.04. 14:21:13

@picur3ka: gondolkodni és kreatívnak lenni lehet a gyarmaton is.Ja ,hogy ezekre a tulajdonságokra itt nincs igény..A nemzet gazdaság gerincét a disznó telepek adják.......hajrá!
Mutogatni könnyű ,hogy nem hagynak érvényesülni a gyarmatosítók......na majd széles az energia cellájával odabasz nekik!LOL

Dr Gregory House 2014.12.04. 14:25:07

@Trackers: Melyik ízlik jobban: orosz, török, azeri?

mikimackó 2014.12.04. 14:28:55

@bbjnick: neked mindent a szádba kell adni ? "Orbán leszopta Putyint" ........ , lengyel hangfelvétel ! na......, megyek a dolgomra, ne zavarj a hülyeséggel !

Virág et. 2014.12.04. 14:32:49

Kevés viccesebb szituációt tudok elképzelni, mint amikor a "libsi" demokratákat idézi a MN, hogy elhatárolódnak a NER "republikánus barátaitól". :)

Arcade Macho 2014.12.04. 14:39:17

"a neofasiszta diktátor terminus mekkora hülyeség – így látják Amerikából a magyar kormányt, és kész."

ezt en is kikerem magamnak, es a Duce neveben is kikernem ezt a ragalmazast, o kerem szepen ehhez a galerihez kepest JO ember volt !!!

Orban egy neosztalinista mini-rakosi tulzott uralkodasi vaggyal amit az osztrak pszichiaterek csak egy a budi vegiben felallitott stadionnal tudtak tunetmentesse tenni

Virág et. 2014.12.04. 14:48:13

Valaki belinkelhetné már ezeket a McCain kampányon készült Orbános képeket a McCaint neokonozó MH cikke alá. :)

Ez az egész történet már majdnem olyan szórakoztató, mint a kitiltásos vergődés. Remélem pörög még rajt a lakájmédia. (Azért az ember valahol azt gondolná, hogy a túlmozgásos idióták egy idő után csak rájönnek, hogy a nekik kellemetlen híreket nem címlapon kell magyarázni, hanem szépen csendben megvárni, amíg elmúlik a fellángolás.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.04. 15:03:10

@mikimackó:

Ja, hogy az irigység fűti az Orbán iránti ellenszenvedet?! Ehhez nem tudok hozzászólni, oldjátok meg egymás között!:-D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 15:22:41

Jobberéknél ez mindig így működött: amíg nekik ad igazat valaki, addig körbenyalják, példának hozzák elő - de ha rosszat mond róluk, olyat, ami nem tetszik nekik, akkor egyből elmondják mindennek, sárba tapossák...
Speciel McCaint nehéz lenne lekomcsizni, ezért őt levénhülyézik :)

Netuddki. 2014.12.04. 15:37:39

Írja meg már valaki a faszbúkjára, aki tud angolul, ennek a McCainnek, hogy nem újfaszista, hanem posztkommunista!

Netuddki. 2014.12.04. 15:38:37

@Hoppácska: Fideszes komcsizik??? Muhaha!

Tudományos libsizmus 2014.12.04. 15:42:59

Ha azt vesszük, hogy előbb-utóbb mindenki csúnyán rákúr, akit a latorállam USA támogat, nem is olyan rossz hír, ha lenácizzák a miniszterelnököt:)

Nem árt tudni egyébiránt, hogy a republikánusok és a demokraták között annyi a különbség, hogy amíg az egyik Izraeli külpolitikát folytat, addig a másik Izraeli külpolitikát folytat.

Trackers 2014.12.04. 16:19:47

@Hoppácska:

Mivel komcsikat irtott gépfegyverrel, így valóban nehéz komcsinak titulálni.

Viszont ha nyilvánvaló hülyeséget mond, ami diplomácialag semennyire se korrekt, akkor se kéne egekbe magasztalni.

Az egyetlen mentsége, hogy megteheti, hisz hazánk bolhafing befolyással bír a világ alakulásában.
Illetve van mégegy mentsége.

Nevezetesen, hogy a baloldaliak örömmámorban úsznak ha degradálja bárki Orbán alatt az országunkat, ahogyan a jobboldaliak is, ha Gyurcsány alatt teszik ezt.

korupisti 2014.12.04. 16:20:40

Bácsi kérem!
Akkor most be kell kakilni? Úgy megijedtem,hogy
egy fillér sem maradt a zsebemben!

Trackers 2014.12.04. 16:21:32

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Szerinted tudja McCain a különbséget, avagy érdekli egy percig is ? :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.04. 17:16:15

fideszbirkának mindegy.
Nekik az a lényeg amit viki mond.

anyadmajma 2014.12.04. 17:34:43

@Tudományos libsizmus: Neked meg azt nem árt tudnod, hogy viktor cigány, a felesége meg zsidó. Bár ez téged nem érdekel, mint az összes többi tény. De jó neked, hogy ennyire ostoba vagy, és ilyen boldogan éled a keresztényi éltedet tele gyűlölettel meg haraggal.

Szindbad 2014.12.04. 18:14:41

@Tudományos libsizmus: Mert az, aki teljesen feleslegesen az USA ellenségévé válik, az milyen jól jár.

Tökéletesen feleslegesen tönkretenni az amerikai kapcsolatainkat már felveti a kormány alkalmasságának kérdését. Az USA ellenességből csak rosszul jöhetünk ki. Ez kb. ezerszer nagyobb bűn, mint mondjuk Feri hazugságai, trükkjeinek százai. (Na nem mintha mostanában kevesebb trükköt látnánk, hehe)

picur3ka 2014.12.05. 17:03:23

Na, kezdhetik ekézni Obamát, Internetadót sinál.
süti beállítások módosítása