Vendégszerzőnk, Imants Lieģis, a Lett Köztársaság budapesti nagykövetének írása.
*
Augusztus 23-án Lettország, Észtország és Litvánia arra emlékezik, hogy 25 évvel ezelőtt zajlott a világ legnagyobb és leghosszabb békés demonstrációja, a Balti út vagy más néven a Balti lánc. Ez az esemény a betetőzése volt annak a békés ellenállásnak, ami a Baltikum függetlenségének visszanyeréséhez vezetett.
1989. augusztus 23-án a Balti út a szovjetek és a nácik között ötven évvel korábban aláírt megállapodásra kívánta felhívni a figyelmet. A Molotov-Ribbentrop paktum – Hitler és Sztálin külügyminisztereiről kapta nevét – titkos záradékának értelmében a balti államok a szovjet befolyási övezetbe kerültek. Ez oda vezetett, hogy 1940-ben a Szovjetunió illegálisan elfoglalta országainkat és átvette felettük a katonai irányítást sok olyan eseménnyel, amelyek párhuzamba állíthatók a mostani Ukrajnában zajló orosz lépésekkel.
Az ötlet, hogy 600 kilométer hosszan kézfogással kössék össze fővárosainkat, Tallinnt, Rigát és Vilniust, egy egyedülálló és emlékezetes esemény volt, amely szerepet játszott a Szovjetunió felbomlásában. Természetesen pár nappal korábban Magyarország is hozzájárult a Vasfüggönyön kialakuló réshez a Habsburg Ottó és Pozsgay Imre által kezdeményezett Páneurópai piknikkel augusztus 19-én Sopron közelében. Pár nappal a közép-európai Páneurópai Piknik után, amelyen több mint tízezren vettek részt, Észak-Európa egy több mint kétmillió főből álló élőláncnak adott otthont. Nagyon helyénvaló negyed évszázad elteltével felhívni a figyelmet ezekre a történelmi jelentőségű eseményekre.
Én a lett-litván határtól nem messze álltam a Balti láncban. Egyik oldalról Arnolds bácsikám kezét fogtam, akinek a Ladáján érkeztünk a helyszínre. A másik oldalamon pedig egy idősödő lett úr állt, aki bottal járt. A kezét az övére tettem, így együtt támaszkodtunk botján. A lett himnuszt énekeltük, ami természetesen majdnem fél évszázada be volt tiltva. Utána megkérdeztem tőle, hogy ő honnan való. „Bauskaból” − válaszolta, ami egy kicsi falu volt onnan nem messze. Majd ő is visszakérdezett. „Nottinghamből, Angliából” − válaszoltam. „Egy külföldről jött lett vagyok.” És akkor megláttam egy könnycseppet végiggördülni az arcán. Ez a pillanat tökéletesen kifejezte érzelmileg azt a szolidaritást, ami a külföldi és helyi lettek között, de még inkább Észtország, Lettország és Litvánia népei között fennáll.
Az eseményt világszintű médiafigyelem övezte. Nagy szerepe volt ebben Juris Kažanak, aki egy lett gyökerekkel rendelkező, akkor Svédországban élő újságíró. Azokban a napokban látogatott Lettországba és sikerült helikopterről lefilmeznie az élőláncot. Ezek az erőteljes képsorok bejárták a világot. Ezen a héten hallottam a lett rádióban, ahogy Kaža úr, aki jelenleg Rigában él, felidézte az 1989 augusztusában történteket. A szovjet hatóságok kiutasították és öt évre kitiltották Lettországból. Az ő válasza erre az volt: öt év múlva a Szovjetunió már nem fog létezni. Jóslata pontos volt, hiszen csak két év telt el addig, míg 1991-ben Lettország visszanyerte függetlenségét a Szovjetuniótól.
A balti út (korabeli felvételek)
Miként volt lehetséges az internet és a mobiltelefonok kora előtt egy hatszáz kilométer hosszú demonstrációt megszervezni, ami hosszabb volt, mint a Budapest-Pozsony-Prága távolság? Ez egy flash mob jellegű esemény volt, az emberek a rádióközvetítésből és hordozható rádióvevő-készülékeken keresztül értesültek arról, hogy hol lehetnek hiányzó láncszemek. Óriási szervezési kihívásokkal kellett szembenézni. A demonstráció vezetőinek meg kellett vizsgálni, hogy lehet feltölteni a lyukakat egyes helyeken, ugyanakkor meg kellett akadályozni, hogy máshol túl sokan legyenek. Úgy tűnik, hogy a budapesti Lett Nagykövetség egyik munkatársának édesapja is szerepet játszott ebben. Kellere Ieva kolléganőm elmesélte, hogy édesapja, aki a Lett Nemzeti Függetlenségi Mozgalom tagja volt, a Balti lánc előtti napokban állandóan telefonon egyeztetett a részletekről.
Dainis Īvāns, az esemény egyik főszervezője felidézi, hogy ő a lett-észt határon állt. „Nem csak egy, hanem sok párhuzamos lánc volt. Annyian érkeztek a határra, hogy óriási tömeg alakult ki” − mondja egy YouTube-on közzétett interjúban.
Az 1989-es Balti út még napjainkban is inspirációként szolgál. A Lett Nemzeti Bank a héten egy 5 euró névértékű emlékérmét adott ki, ami a balti szolidaritás 25 évvel ezelőtti megnyilvánulását idézi fel. Egy virtuális „balti út” is szerveződik, ahol az emberek megosztják egymással történeteiket és megjegyzéseket fűznek másokéhoz.
A három balti ország regisztrálta a Balti utat az UNESCO Világemlékezet listájára. Lettország fővárosa, Riga 2014-ben egyben Európa Kulturális Fővárosa is, így idén számos rendezvényen felidézik, hogy a Balti út hogyan járult hozzá az ország függetlenségének visszanyeréséhez. Közülük az egyik a rigai Daugava folyó partján épült új Nemzeti Könyvtár megnyitó ünnepsége volt. A folyó másik partján található régi könyvtárig élőláncot szerveztek, hogy így juttassák át a könyveket az új helyre. Így a könyvek a mínusz 15 fokos hidegben kézről kézre jártak, miközben a résztvevők népdalokat énekeltek.
A napokban Kijevben is tartanak egy megemlékezést. Ez különösen lényeges azokban az időkben, amikor Ukrajna egyes részei illegális orosz megszállás alatt állnak és az orosz támogatással zajló katonai események továbbra is pusztuláshoz vezetnek Kelet- Ukrajnában.
Sajnálatos módon az idei ukrajnai történések lényegében változtatták meg a biztonságpolitikai helyzetet Európában, és felidézik az 1956-os budapesti eseményeket, az 1968-as prágai tavaszt, valamint az 1981- es összetűzéseket a lengyel Szolidaritás mozgalom és az államhatalom között.
A balti népek tisztában vannak azonban azzal, hogy a 25 évvel ezelőtt összeállt hatszáz kilométer hosszú élőlánc hozzájárult az európai biztonságpolitikai helyzet jó irányú, fundamentális változásához.