Megint nem múlt el balhé nélkül a Budapest Pride, pedig a tavalyi rendezvény után azt várhatta az ember, hogy idén még kevesebb olyan szerencsétlen lesz, aki jobb dolga híján mocskos buzizással üti el ezt a napsütéses szombat délutánt, és akkor talán jövőre már kordonokra sem lesz szükség. Úgy tűnik azonban, hogy még mindig akad néhány ember, aki ahelyett, hogy a párjával, gyerekeivel – már ha van – töltené ezt a nyári napot távol a Pride-tól, mondjuk egy strandon, fontosabbnak érzi, hogy magából kivetkőzve rázza a kordont és buzizzon.

Hogy a Budapest Pride miért van és miről szól, vagy hogy kinek mit jelent, az ennek a posztnak nem témája. Van, és kész. Már 19 éve. Volt idő tehát megszokni. Nem kell egyetérteni vele, de a gyülekezési jog mindenkit megillet, amíg törvényt nem sért. A magyar társadalom nagy része is így van ezzel, nem foglalkozik a Pride-dal se pro, se kontra, egy ilyen nyári napon pedig inkább a családjával, barátaival tölti az időt. Van azonban egy hangos kisebbség, néhány tucat ember, akiket bár saját bevallásuk szerint nagyon zavar a melegfelvonulás, mégis évről-évre nem találnak maguknak jobb programot a Pride idején, mint hogy annak közelében legyenek.

Mások, ha valami zavarja őket, akkor azt olyan nagy ívben kerülik el, amilyenben csak tudják. Nem így a mi buzizóink. Mit érdemel az, aki elviszi a gyerekét az ellentüntetésre, majd hőzöng, hogy miért parádéznak a „14 éves, heteró” fiuk előtt a melegek?

Vagy ott vannak azok, akik saját testi épségüket nem féltve fel is másznak a mozgó kamion ponyvájára, hogy aztán ott őrült módjára üvöltözzék egyebek mellett azt, hogy „őrültek, őrültek”. Utóbbi emberünkkel szemben egyébként a biztonságiak nem túl finoman léptek fel, erre majd vissza is térek.

Szóval van egy agresszív kisebbség, akik miatt – nem kis kellemetlenséget okozva a városlakóknak – a belváros felét le kell kordonozni, és amely miatt a Budapest Pride nem lehet olyan, mint akár csak tőlünk 250 kilométerre nyugatra szokott. Azért, mert ez az agresszív kisebbség – akik közül az árukapcsolás jegyében többen zsidóztak, gázkamrát meg auschwitzi vonatozást is skandáltak – a buzizással sem elégszik meg, hanem ha módja van rá, üt is, ahogy ez történt 2007-ben és azóta is szinte minden évben. Maradt tehát a kordon, de az a rossz hírem van balhézó nemzettársaim számára, hogy ugyan a kordonon kívül sikerült sokaknak kellemetlenséget, adott esetben félelmet is okozniuk, a kordonon belül már semmit nem lehetett érzékelni belőlük (leszámítva a kamionos akciót az Oktogonnál). Egy színes, vidám, többségében fiatalokból álló több ezres tömeg hömpölygött el az Alkotmány utcától a Városligetig.

*

Muszáj azonban kitérni arra is, hogy volt, ami a kordonon belüli bulihangulatot is beárnyékolta. Egyrészt a már emlegetett oktogonos kamionos akció és annak kezelése. A magából kikelve ordítozó ellentüntetőnek semmi keresnivalója nem volt a kamion ponyváján, pláne nem egy hátizsákot rázva, amiben bármi lehetett volna (szerencsére nem volt). Abszolút helyes volt, hogy ha a rendőrök csak tétlenül nézték a történteket, akkor a biztonságiak intézkedjenek ellene (egyébként a férfi ellen később eljárás indult, de felmentették). Az viszont elítélendő, hogy az egyik biztonsági ember a szükséges intézkedésen túl indokolatlanul többször bele is rúgott a férfibe, akit végül sikerült leszedni a kamionról. Itt a történet azonban nem állt meg, a szélsőségesek vérdíjat tűztek ki a biztonsági őrök fejére, akiket végül a rendőrség állított elő és indított ellenük eljárást. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy miért nem lépett közbe a rendőrség, amikor észlelte a kamionra mászó ellentüntetőt, miért csak álltak és bámultak? Ha a rendőrök intézkednek, a biztonsági őröknek nem kellett volna közbeavatkozniuk. (A rendőri biztosítást egyébként más esetben is érte némi kritika.)

A másik, sokak számára visszatetszést kelthető performansz a Pride egyik résztvevőjéhez kötődik: egy olasz férfi papnak öltözött, maga elé pedig szélsőjobboldaliakat provokáló táblát lógatott az egyik kamion oldalára. Erre az öncélú provokációra semmi, de semmi szükség nem volt. Buzizókat froclizni persze vicces, és a legkevésbé nekik van bármi joguk megsértődni azon, hogy azok, akiket ők állandóan gyaláznak, visszaszólnak. A papjelmez viszont más. Az olyanokat is érzékenyen érinthetett, akiknek semmi bajuk az LMBTQ közösséghez tartozó emberekkel, netán maguk is melegek. De hála ennek a férfinek, lehet majd mire hivatkozni évek múlva is, elfeledkezve arról, hogy ez egyetlen ember akciója volt a több ezres tömegben.

*

Valószínűleg jövőre is lesz Budapest Pride, immáron a huszadik. De az idei évből kiindulva már nem gondolom, hogy kordonmentesen. Utóbbihoz az kellene, hogy a felvonulás iránt nagy vonzalmat érző, a gyűlölködésére büszke agresszív kisebbség − ha nem is hagyja el buzizó elfoglaltságát − legalább megtanulja azt legalább erőszak nélkül művelni. Vagy ha erre nem képes, akkor ahogy az örök közhely mondja: csinálja otthon, a négy fal között. De erre kicsi az esély. Marad a kordon.