Valóban eltorzult a magyar alkat? − Bibó 35
2014. május 10. írta: Redakció

Valóban eltorzult a magyar alkat? − Bibó 35

bibo_istvan.jpg

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása. 

*

Csizmadia Ervin: Valóban eltorzult?

Ma van Bibó István halálának 35. évfordulója. A rendszerváltás idején nem lett volna kétségem afelől, hogy ez a nap igencsak becses, amelyen méltatások özöne íródik le; most azonban bizonytalan vagyok. Bibó István a magyar politikai közélet nagy „elfelejtettje”, de messze nem úgy, ahogy ezt anno, a Bibó-Emlékkönyvben Csurka István megírta.

Persze nem akarok úgy tenni, mintha a ma ifjabb olvasójának evidens lenne, hogy ki is volt az a Bibó István. A magamfajta „régi motorosoknak” evidens, de épp azért, mert az elmúlt 25 évben Bibó hovatovább teljesen kiszorult, az utánunk sokkal-sokkal jövőknek már nyilvánvalóan nem az. Ez a rövid beszámoló rájuk is tekintettel van, s nem úgy tesz, úgy, mint ha minden magától értetődő lenne.

Egy „korlátolt” forradalmár

Bibó nélkül nincs rendszerváltás. Úgy értem, gondolatilag. Megveszekedett politikaértelmezőként nem nehéz úgy gondolnom, hogy a politikát mindig is eszmék mozgatják. Mozgatják persze az eszméknél jóval földhözragadtabb dolgok is; de valahol, a dolgok mélyén mindig ott lapulnak a politika szerepéről, funkciójáról, a közös életünk jó berendezéséről szóló gondolatok. Senki ne mondja nekem, hogy e nélkül lehetséges politika. Mert nem lehetséges. Irtóztató kihívása a mai kornak, hogy ezeknek a mélyebb mozgatóknak a felgöngyölítése (permanens botrány-forradalomban) fölöttébb nehéz. Nagyon meg kell küzdenie hát Bibónak – hogy a legfrissebbre utaljak – a szkinhed- és a kapucni-tematikával.

Pedig Bibó nem kevesebbet adott nekünk 1989-90-ben, mint egy szinte kész eszmét a határolt forradalomról. Őneki (persze 1945 után) egyáltalán „nem tetszett” forradalmat csinálni, sőt pontosan azt magyarázta el akkor olvasóinak, hogy miért értelmetlen és lehetetlen a II. világháború utáni Magyarországon forradalmat csinálni. Mert a forradalom (mondanám röviden) generális megoldást nyújt valamire, amire nincs generális megoldás.

És éppen ez volt az a használható eszme, amelyre ráharapott a Kádár-rendszerből kikászálódni igyekvő politikai elit, vagy annak legalábbis az a része, amelyik a politikai eszmékre fogékony volt.

Fontos ezt hangsúlyoznunk, mert a politikai elit is sokféle. Az erős eszmeiségtől a totális pragmatizmusig terjed a skála. A demokratikus ellenzék, majd pedig a belőle felépülő SZDSZ éppen azzal emelkedett ki a rendszerváltó erők közül, hogy az eszmék felől akarta meghatározni önmagát, s ebbéli szándékában jutott Bibó Istvánhoz. Az ő „határolt forradalom elmélete” lett a rendszerváltás forgatókönyve; s azért, mert a demokratikus ellenzékben volt elég erő, szervezettség és politikai bátorság ahhoz, hogy Bibót a zászlajára írva induljon rendszert váltani.

Ámde azzal kezdtem, hogy Bibó mára szépen s talán visszavonhatatlanul kikopott a közéletből és a közgondolkodásból. Adja magát, hogy ez a folyamat nagyjából szinkron az SZDSZ megszűnésével. De azért nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy ez az egész EU-s történet, Magyarország csatlakozása és az az óta eltelt tíz év, úgy tetszik, Bibót fölöslegessé tette. Mintha az „utolsó emberig” mindenki elesett volna, akinek lehetne mondanivalója róla. Holott dehogy is. Bibónál aktuálisabb szerző kevés van. Amit évtizedekkel korábban írt, pompásan passzolnak ahhoz a helyzethez, amelyben ma élünk. Hadd említsek hát csupán két bibói gondolatot, amelyek az elevenünkbe hatolnak. S már csak azért is kellene beszélnünk ezekről, mert a bal-liberális oldal épp a nemrégiben lezajlott választás után ismerte el: nagy részben azért vesztettek, mert nem értették, nem ismerik a magyar társadalmat. Hát tessék, kérem, forduljanak bátran Bibó Istvánhoz.

Megosztottság? – Naná, hogy van, de lehetne máshogyan is

Az Eltorzult magyar alkat című nagy dolgozatában Bibónak van egy roppant érdekes fejtegetése arról, hogy hányadán is állunk mi a megosztottsággal. Ezt írja: „Nem az a lényeg, hogy más népek csodálatos egységben és egyetértésben élnek, szemben a »széthúzó« magyarral. Hanem az, hogy a magyar nemzeti közösségben újból meg újból olyan módon vetődnek fel a döntő, az egész közösséget foglalkoztató és megosztó kérdések, hogy annak következtében a közösség terméketlen, sehová sem vezető harcokba bonyolódott, és a valóságos feladatokkal, valóságos problémákkal szemben vakká lett”. Bibó a rá jellemző érzékletességgel beszél a politikai vakságról; de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy felkínál számunkra egy „alternatív” gondolatot – ahogyan a rendszerváltáshoz is. Azt kínálja nekünk, hogy ugyan jussunk már el oda, hogy ne sorscsapának tekintsük megosztottságunkat, hanem valami másnak. Mondjuk valami újfajta kiindulópontnak. Megfogadtuk? No, ne már.

Azt se tudjuk, hogy létezik ez a gondolata, holott – én legalábbis úgy tudom – egy ország szeretne itten megújulni. „Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk” – mondhatnánk Janus Pannonius-szal, de azért a „sietéshez”, az „útfogyáshoz”, a megújuláshoz és a hőn vágyott európaisághoz némi gondolati alap is kéne. Szerényen szólván: a helyzet értelmezésére tett bármiféle kísérlet. Merthogy ez nagyon nincsen.

Közösségi hisztéria? Naná, hogy folytatjuk, de inkább érteni kéne

Azt is írja Bibó másutt, hogy a közösségi hisztéria az egész közösség állapota. Azt is megmutatja nekünk, hogyan ne úgy próbáljunk úrrá lenni az ilyesféle hisztérián, hogy kísérletet sem teszünk a kiváltó okok tanulmányozására és megváltoztatására. Azt mondja, terméketlen dolog a közösségi hisztériákat bizonyos „megromlott egyéneknek és csoportoknak” tulajdonítani. Sőt egyenesen oda jut, hogy maga a közösségi hisztéria termeli ki azt a „vad és ostoba” emberfajtát, aki aztán mindenféle rosszakat mond és csinál majd. A hisztéria „gengsztereiről”, sőt „hóhérlegényeiről” beszél, tehát nem éppen finom szavakat használ. De nem is ez a lényeg, hanem ami utána következik: „Semmit sem segítenek azonban az olyan tervek, melyek a hisztérián úgy akarnak segíteni, hogy ezeket a csoportokat…elpusztítják, izolálják vagy más módon kiiktatják a közösségből. Hiába pusztítunk el minden »gonosz« embert, a hisztéria téveszméi és hamis reakciói békés családfőkben, háromgyerekes családanyákban, a légynek sem vétő szolid emberekben és nemes, magasztos, emelkedett szellemű egyénekben fognak tovább élni, s a közösség egy nemzedék alatt újból kitermeli a hisztéria őrültjeit, haszonélvezőit és hóhérlegényeit”.

Én azt látom, hogy az egész magyar politika és társadalom éppen azt teszi, amitől Bibó óvott. Ettől persze lehet, hogy nem Bibónak, hanem a magyar társadalomnak és elitnek van igaza, amikor visszatérően – és persze kiszámíthatóan – ezt a hergelős játékot űzi. Igen, meglehet, hogy valóban ez a mi „normális”, elhagyhatatlan és alternatíva-nélküli létformánk.

De adjunk egy esélyt magunknak, hogy talán mégsem. Talán érdemes eltűnődnünk mindezeken. 1990-ben megcsináltuk a magunk határolt forradalmát, kipipáltuk a Bibó-projektet, ám 2014-ben Bibó újabb kérdései tolulnak elénk. Nem mondom persze azt, hogy Bibó egy szent, és lépkedjünk csak a nyomában. Ám azt nagyon is mondom, hogy ad nekünk egy világos sorvezetőt abban a helyzetben is, amikor európaiságunk kivajúdása a tét.

Nem lehet, hogy a magyar társadalom túlfűtött hisztéria-kapacitása az egyik legfőbb akadály, ami előttünk tornyosul? Valami ilyesféle érzésem van. Nem is merem mondani, hogy már Eötvös Józsefék idején, a 19. század közepén is úgy beszéltek erről, mint régi és köztudott dologról.

Tehát akkor itt talán mégsem csak egyik vagy másik pártról önmagában van szó. S akár Bibóval szemben is mondhatnánk: a magyar történelem természetesen nem deformált, nem eltorzult. S természetesen nem az a mai politika sem. De van néhány húsunkba égett hagyomány, amelyet nem hogy kidobni nem akarunk, de hovatovább szembenézni se vagyunk képesek vele. Kettőt mondtam, illetve kettőt mondott Bibó. Irtóztatóan nagy, mondhatni történelmi pillanat lenne, ha ennek a kétségkívül döbbenetes közösségi hisztériának az okait elkezdenénk vizsgálni. A mérsékléséről most nem is merek beszélni, az egy nagyobb falat, talán majd máskor.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr836146728

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valóban eltorzult a magyar alkat? − Bibó 35 2014.05.10. 12:52:01

Ma van Bibó István halálának 35. évfordulója. 1990-ben megcsináltuk a magunk határolt forradalmát, kipipáltuk a Bibó-projektet, ám 2014-ben Bibó újabb kérdései tolulnak elénk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2014.05.10. 13:19:31

Most négy évig ez fog itt menni?

Hogy Apu talán magától leszokik a piáról, és akkor minden jobb lesz?

Robinzon Kurzor 2014.05.10. 13:22:26

Biztos csak névrokon, de mintha lett volna a '80-as években egy Bibó István Szakkolégium, tele tehetséges, fiatal, többségében vidéki jogásszal ... nem tudja valaki, hogy mi lett azokkal a srácokkal azóta?

Alfőmérnök 2014.05.10. 13:42:43

Kedves Csizmás Kandúr, az SZDSZ ideológiája olyan messze állt Bibótól, mint Makó Jeruzsálemtől.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.10. 14:06:14

Bibó azért lett "elsikkasztva" (vagy sokkal inkább elsüllyesztve), mert azok, akik zászlójukra tűzték, megsejdítették, ki is ő valójában. Bibó ugyanis, a par excellence keresztény úri magyar. Bibó ül a tornácon, a pulykataknyok árnyékában (azok nagy, rózsaszín virágú növények) a református lelkésszel, a helyi módos parasztgazdával, a zsidó orvossal és egy-két egyetemi kollégával, a feleségek a gyerekekkel az udvaron játszanak, míg a férfiak boroznak, cigarettáznak, filozofálnak és politizálnak. Bibó nem ideologikus, hanem pragmatikus és személyes. Bibó alapállása nem az absztrakt társadalmi igazságosság, hanem a méltányosság. Bibó nem megmond, hanem gondolkodik és várja a reakciókat gondolataira. Hát, valahogy így.

tevevanegypupu 2014.05.10. 14:27:07

@bbjnick:

Jó, hogy azt nem írja, a feleségek a konyhában főznek..ne adj Isten, hogy esetleg a férfiak között ülve legalábbis hallgathatják amit beszélnek, ha bele nem is szólhatnak..Bibó esetleg megengedné nekik..a többiek elnéző mosollyal figyelnének..esetleg buja gondolatokkal stírölnék a legcsinosabb asszonykát..És ez nem változott.De a hisztéria jelen van most is természetesen és oldalfüggetlenül. A liberálisok és dk-sok képében az ávh gyűlölete is itt kísért..A velejéig gonosz emberek. A rendszerváltó szdsz sokkal közelebb volt Szamuelyékhez vagy Maohoz vagy a 68-as anarchistákhoz..

Bell & Sebastian 2014.05.10. 14:44:33

hisztéria >>> konverziós zavar (a stressz hatása fizikai tünetek formájában)
konverzió >>> fordítás / csere / átalakítás

Konvertáljuk, mit akarhatott mondani posztoló?
A rendszerváltás sokkja (konverzió) kóros nyáladzást okozott a prolinépségnek, míg a Bibó csecsén nevelkedettekben felhorgadt a harácsolási kényszer, a többi kiválasztott pedig elkezdte árulni a hazáját.

Most vizsgáljuk meg az okot is, mindezen okozatok eredetét is, hátha kitaláljuk magunk, mi végre a nyáladzás?

Magáig a feldolgozhatatlan sokkig kell csak visszamenni. Szerző szerint az SDS is Bibó köpönyegéből pattant elő, míg többen Orbánék tablójára mutogatnak, de jó pár, szoci figura is figyelt (jegyzetelt) legendás pulóverében.

Ha ezek mind, egyszerre mélyültek el Bibó tanaiban és csak ennyi sült ki belőle, akkor csakis Bibó a hibás!

Ennyi erővel, hajlongva bebiflázhatták volna a Mein Kampfot is, ha már mindenképpen az ellenkezőjét akarták tálalni az Egyetemlegesen Boldogító Reform-marxista Eszmének, röviden EBRE.

Azt a lehetőséget eleve kizárnám, hogy ezek nagyon is jól értették, miről van itt szó, nem sokat lacafacáztak, csak átültették a gyakorlatba.

Most itt van nekünk egy valag reform-marxista és egy elbaszott rendszerváltás, néz rá a sok proli, mint veszett ebre és csak folyatja a nyálát, keszkenő meg nincsen.

Úgy ám! Így találkoztak ezek Bibó Istvánnal, aki ott volt, de letagadják. Ne bújj cigány, úgyis látlak!

Most is Bibó István szellemét láthatják, akárhányszor tévét kapcsolnak, tisztelt Hölgyeim is Uraim! Ennél többet ne is kívánjanak, mert már régen ki van adva!

Bell & Sebastian 2014.05.10. 14:54:02

Az előző rendszerváltás meg száj- és körömfájást okozott, ahhoz képest a nyáladzás mégiscsak jobbik egy fokkal. Ezzel kellett volna fölvezetnem, de tanulságnak is jó.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.05.10. 15:18:18

az említett hisztéria legfőbb oka, eredője a hazai értelmiség elbizakodottsága, önteltsége, szellemi horizontjának szűkössége, de hangsúlyoznám: mindkét értelmiségünké (mert csőcselékünk ugyan egy van, de vagyunk annyira pazarlóak, hogy megmondóemberekből két szezonra táraztunk be), és ahogy jelenleg állnak a dolgok, nyugodtan állítható, az a fele, az a szekértábor éppen olyan provinciális (sőt), amelyik ezt a szót szitokként szokta használni a másikkal szemben.

Bibó egyik legmaradandóbb műve amúgy önsírfelirata: "Élt 1945-1948"
Ebben minden benne van.

2014.05.10. 15:50:17

eltorzulva???? a magyar alkat???? ugyan kérem itt a böcsületes józan paraszt:

444.hu/2014/05/10/brutalisan-rontott-neki-a-a-kishantosiaknak-es-a-greenpeace-aktivistainak-a-foldekre-kiirt-palyazat-uj-nyertese/

nincs itt semmi eltorzulva :)

Tündér_Lala 2014.05.10. 17:12:59

Kéremszépen, egy valamiben egészen biztosan igaza van a szerzőnek, bár ezt nagyon áttételesen igyekszik közölni.
Rohadtul nem tetszik, hogy lassan minden politikai oldal hisztérikusan viselkedik, a józan, megfontolt hang elvétve fordul elő.
Igen hisztéria amit az emlékmű körül művelnek, Fletó régóta hisztérikus, a maszop szintén a vereség után, a jobbik is hisztizik a realitásokat figyelmen kívül hagyva és ebbe a visszataszító versenybe beszállt már Áder is.
Nekem elfogadhatatlan volt már a holokauszt emlékezésen elmondott beszéde is, a mostani megnyilvánulása sem takrékoskodik a nagyotmondással.
Tegyük azért már helyére a dolgokat. Egy kontrollját vesztett politikus hergelt egy tucat vén szipirtyót, akik szidalmaztak és leköptek egy másik (határon kívüli) politikust.
Minden politikai erő elhatárolódott, elítélték a történteket, megkövették az incidens elszenvedőjét.
Ennek kapcsán az összmagyarság elleni bűnről beszélni hosztérikus és röhejes túldimenzionálása a történteknek.

Ez nagyon rossz irány, ebbe az utcába nem volna szabad belemenni, ha pedig folytatják, akkor szétverik a maradék józanságot is ebben az országban. Észhez kellene térni.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 17:48:18

@Tündér_Lala: Nem is tudom, hogyan mondjam finoman, a pszichiátria -nem is olyan régen- még kóros, nemi kielégületlenségnek tekintette a hisztériát és ennek megfelelően gyógyította, amit itt és most nem részleteznék. Újra be kellene vezetni a hétfői adásszünetet a tévékben, vagy egyszerűen lekapcsolni az áramot, ha jobb nem jut az eszükbe.

Mert természetesen ennek a problémának a megoldását is a Fidesztől várnám, továbbá fogytában az újkrumpli, valamelyikük hozhatna Pestről úgy 3 kilót, kifizetem számla nélkül.

2014.05.10. 18:10:34

cigi nem kö? van priluki is! nemzetiségi gyohánybótból maffia alkattól

Szindbad 2014.05.10. 18:37:23

@tevevanegypupu: "A liberálisok és dk-sok képében az ávh gyűlölete is itt kísért..A velejéig gonosz emberek."

Miért kell ilyet gondolni, szerencsétlen asszony? Magát bántotta valamelyik is?

Istóczy Viktor · http://kuruc.info 2014.05.10. 18:49:36

Bibó elméleti arc volt, akit elég, ha azok ismernek, akik a gyakorlatba átültetik az elképzeléseit. Bibót ezek a megvalósítók hitelesítik, mint ahogy Marxot is Kun-Kohn Béláék fordították le magyar nyelvre. Bibó örökségét az SZDSZ gondozza (gondozta).

Aki elméleti munkát végez, az válogassa meg hozzá a megfelelő megvalósítókat, mert az elmélet és a gyakorlat csak együtt ér valamit. Az üres filozofálgatás meg nem visz sehová - és Bibó tulajdonképpen ezt csinálta, gondolatai így nem mérettettek meg a piacon.

Azt semmit nem számít, hogy jól vagy rosszul hangzik. A politika vagy működik, vagy nem, és ha igen, akkor vagy ilyen, vagy olyan eredményre vezet. Az ő politikájáról nem tudni semmit.

legeslegujabbkor 2014.05.10. 19:50:23

"persze lehet, hogy nem Bibónak, hanem a magyar társadalomnak és elitnek van igaza, amikor visszatérően – és persze kiszámíthatóan – ezt a hergelős játékot űzi. "

Remek kísérlet, hogy Bibóra kenjed a társadalom egyre frusztráltabb viselkedését. Talán nem mozdult mindenki önszántából az Alaptörvény által megfogalmazott új embertípus irányába? Pintér nem eléggé határozott a DNS mintavétel alkalmazásával? Lázár talán másnak is juttat a külföldi támogatásokból? Miért nincs boldog békesség jobboldalon?

tevevanegypupu 2014.05.10. 20:39:02

@Szindbad:

Személy szerint? Nem, nem bántottak. Viszont úgy látom és hallom és tapasztalom, hogy árad belőlük a gyűlölet minden és mindenki iránt ami és aki nem ők.A tehetetlen tehetségtelenség gyűlölete. És ez nem jó mert árt, mert káros, mert rombol. Megnyilvánulásaik felérnek a köpködéssel..

Szindbad 2014.05.10. 20:54:51

@tevevanegypupu: Érdekes, én is hasonlókat gondolok a kommunistákról, az anarchistákról, a kereszténydemokratákról, és a magyar konzervativizmus megtestesítőiről, legtöbb fideszesről.

Valamelyikünknek igaza lehet?

Alfőmérnök 2014.05.10. 20:58:01

@Istóczy Viktor: Az SZDSZ semmit nem ültetett át a gyakorlatba Bibó elméleteiből.

És persze az sem igaz, hogy pusztán elméleti arc volt, lásd pl. választójogi törvény, közigazgatási reform javaslat.
Egyébként aktív politikusként a svábok kitelepítését is ellenezte.

"»Ahogy nekünk minden sváb volksbundista, úgy nekik minden magyar horthysta, s ahogy mi jogos ellenérzéssel emlegetjük a sváboknak az elmúlt évek alatt tanúsított pökhendiségét, és a magyarság fölötti faji szupremációra irányuló igényeiket, ugyanúgy emlegetik az utódállamok a visszacsatolás alatti magyar közigazgatásnak az újvidéki vérengzésbe kulmináló szörnyűségeit és a magyarság faji szupremációját és közép-európai vezetési igényeit hangoztató esztelen ábrándokat.«

A továbbiakban attól fél, hogy a szomszédos Magyarország-ellenes országoknak jogi alapot ad a svábok elűzése arra, hogy ők is ugyanezt tegyék az ott lakó magyarokkal. Azt javasolja, hogy mondjanak le a svábok gyors individualista kiköltöztetéséről."
www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/csobanka/minket_is_uldoztek/pages/003_csobanka_15.htm

tevevanegypupu 2014.05.10. 21:25:27

@Szindbad:

Persze. Vagy magának vagy nekem. Tévedhetek én is, csak valahogy annyira úgy gondolom - tényekre alapozva - hogy igazam van. Úgy száz év múlva majd kiderül melyikünknek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.10. 21:27:52

@tevevanegypupu:
"A rendszerváltó szdsz sokkal közelebb volt Szamuelyékhez vagy Maohoz vagy a 68-as anarchistákhoz.. "

Rossz a hasonlat, messzebb kell visszamennie az időben. Az SZDSZ a francia forradalmárok örököse. A nyaktilóval egyetemben!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/10/a-szupervulkan-nyaktiloja.html

Szindbad 2014.05.10. 21:34:41

@tevevanegypupu: Tudja mit? Én hajlandó vagyok lemondani arról, hogy minden kereszténymedokarát semmirekellő vérszívónak gondoljak, ha maga is hajlandó lemondani arról, hogy minden liberálist velejéig gonosznak tartson.

tevevanegypupu 2014.05.10. 22:11:23

@Doomhammer:

Meg az ontológiai szupervulkánokhoz!!

@Szindbad:

Hát nézze, ha már így alakul, akkor egyezkedhetünk..egyébiránt nem minden liberálist tartok semmirekellő vérszívónak, ott van, hogy szdsz.

Bell & Sebastian 2014.05.10. 22:33:27

@Istóczy Viktor: Azért nincsen igaza, mert a mai napig minden Bibóról szól. Hogy csak a legjelentősebb problémát említsem, Trianont, amivel kapcsolatban az volt az alaptézise (mint etnikai konfliktus -szakértőnek), hogy a szerződést el kell fogadni, ugyanis a revizionista kényszerpályán mozgás határozta meg a külpolitikai mozgásunkat mindkét világháborúban (az elsőben a területi integritás megőrzése), amivel magunkra zúdítottuk a dögvészt (és itt nem a kommunistákra gondol).

Annyiban előrelátó volt, hogy tisztában volt azzal a ténnyel: az egyesült Európába is bevisszük ezt a csomagot, ahol valamit kezdeni kell majd vele.

Bízott az amerikai döntőbíró és az ENSZ mindenhatóságában, az önrendelkezési jog (népszavazással történő) kikényszerítésében találta meg az üdvözítő megoldást. Csakhogy! Azóta az elcsatolt területek etnikai összetétele nem javunkra változott, így erre egyre kevesebb a pozitív kimenetelre az esély.

Összefoglalva:
- a rendszerváltás utáni, mindenkori külpolitika Bibú lábnyomában lépkedett (de előtte is)
- kritikátlanul átvette az ENSZ és USA szerepéről vallott tévedéseit
- az ajánlott, szoros együttműködés az érintett nemzetállamok közt nem jött létre teljes egészében ( a visegrádiak csak négyen vannak)
- a megváltozott peremfeltételek alapján senki sem korrigálta az irányt
- a közben adódó lehetőségeket elszalasztották, most meg még kussolnak is róla az emeletes eszű "szakértők" (volt vagy három-négy)

Sorolhatnám még, de már ebből is látszik, hogy mindenki, kivétel nélkül, Bibó kottájából játszott.
Ez nem jött be. És nincsen másik, erőltetik tovább a túlhaladott ideológiát. Az igaz, hogy más hangnemben játszotta az SDS, a szocik, a Fidesz vagy Antall, de dallamra, ritmusra ugyanazt.

Ha valamiért, Trianonért elő kell szedni Bibót és ejteni végre! Konyec filma! Az ideológia sem volt megfelelő, a végrehajtása meg egyenesen csapnivalónak bizonyult.

Mint sok minden másé is. Bibón túllépett a történelem, még életében.

A róla való hallgatás beismerése a kudarcnak, a szégyen reakciója, semmi más.

Szindbad 2014.05.10. 22:34:59

@tevevanegypupu: Aha, ott van az szdsz, de csak mint példa a liberálisok gonoszságára. Vagy nem így értette? Konkrétan azt írta, hogy a liberálisokban az AVH dühe él tovább. Az SZDSZ gyakorlatilag nem létezik, de mégis ráront az AVH dühével a hazára? Vagy hogyan gondolta ezt?

Bell & Sebastian 2014.05.10. 22:58:47

@Szindbad: Az SZDSZ -nek mi köze a valódi liberalizmushoz? Az SZDSZ szorgos munkával elérte, hogy még maga a jelző is szalonképtelenné vált, ezért aztán kínjukban a követők már zöldek, neok, mások, bármik, csak nem liberálisok.

Akkora hányingerkeltő -faktor például Kuncze vagy Fletó, hogy ahová csak beteszik a lábukat, utolsó kenetért telefonálhatnak és Orbán lovaggá üti a sofőrje, fogorvosa, traktorosa és kazánszerelője után még az asszony pudlijának manikűrösét is, nagy örömében.

Súlyos teher ezen az országon a maroknyi, sárga-vörös -csillagos katona, akik ott vannak minden kilométerkőnél, mint élő mementók, hogy soha többet ne kérjünk belőlük!

tevevanegypupu 2014.05.10. 23:00:03

@Szindbad:

Demszky vagy Magyar Bálint, Bauer Tamás, Konrád György nyilatkozatai, Fodor Gábor hirtelen feltűnése a DK mellett szdsz-es megnyilvánulás-e vagy egyénenként magánemberként szólalnak meg? Az szdsz és szellemisége jelenleg is működik, csak a parlamentben egyelőre Gyurcsányon és a DK-n keresztül tudnak megnyilvánulni..jelenleg épp az Orbán kormány erőszakos megdöntését tűzték ki célul maguknak, és ők a liberálisok hivatalos képviselői saját bevallásuk szerint. Vagy mondjuk őket demokratikus liberálisnak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.10. 23:10:18

@tevevanegypupu:
És mi van azokkal a fedett SZDSZ-esekkel, akik mindenhová be vannak épülve? Többek között a Fideszbe is.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/07/halozat.html

Bell & Sebastian 2014.05.10. 23:19:02

@Doomhammer: Kinek Isten a barátja, az könnyebben üdvözül. A Szanhedrin nagypecsétje nélkül itt nincsen kormány, se miniszterelnök. Remélem, nem osztja azt a tévhitet, hogy a cionisták már régen eltakarodtak Izraelbe? Mert akkor ki hajtaná végre a diaszpórára rótt közfeladatokat? :)

Szindbad 2014.05.10. 23:19:43

@tevevanegypupu: Ezek bukott, marginalizálódó politikusok, hol bújik ki az AVH-s mentalitás bármilyen megnyilvánulásukban? Hol látszik, hogy ők velejéig gonosz emberek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.10. 23:47:56

@Bell & Sebastian:

Szerintem túlértékeli Bibó jelentőségét a gatyaváltásosdiban. Bibó egy állam- és közigazgatási jogász volt, akinek a politikai filozófia volt a hobbija (amit igen magas szinten művelt); ötvenhatos és ötvenhat utáni szerepe, a kádárkorban körülötte kialakult (értelmiségi) mítosszerűség (és az, hogy már nem tudott tiltakozni ellene, hogy visszaéljenek a nevével) tette alkalmassá arra, hogy rendszerváltás-trade markot csináljanak belőle azok, akik azt csináltak. Volt néhány jól idézhető mondata, azokat sűrűn mondogatták, de hogy hogyan alakult Magyaro. sorsa '89-'90 után az legkevésbé t'án Bibón, az ő szellemi örökségén múlott --- kötve hiszem, hogy a nagyhatalmak Bibóhoz igazították volna a posztkomm. országokkal kapcsolatos elképzeléseiket.

Bell & Sebastian 2014.05.11. 00:19:23

@bbjnick: Osztom a véleményét, ha nem is maradéktalanul. Azért pont Trianont hoztam példának, mert az ezzel kapcsolatos külpolitikán lehet a legszemléletesebben bemutatni gondolkodását, annak átvételét és végrehajtását, majd annak sorozatos kudarcát. Trianon központi kérdés.

Ma egyelőre higgye el bemondásra, hogy valami paktum is születhetett erről, ami pont annyira bizonyítható, mint például a Rózsadombi Amnesztia, vagy minek nevezzem?

De a kirakós hibátlanul összeillik, jobb híján elfogadták, stratégiai szintre emelték más-más taktikával, míg bele nem törött a bicskájuk.

Hogy ki mit mond a szájával, az nem számít. Az számít, hogy nem történik semmi, zsibbad a köcsögben, mint nagymama lekvárja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.11. 02:13:35

@Bell & Sebastian: Ezt a bibós témát nagyon szépen összefoglaltad. A fickó egy bárgyú bolsevik volt, aki olykor elkalandozott, és gondolkodni próbált. Inkább kisebb sikerrel. S nincs annál borzalmasabb egy társadalom számára, mint amikor kisszerű semmi embereket állítanak elébük kultúrhéroszként.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.11. 02:18:08

@Bell & Sebastian: Ezt a bibós témát nagyon szépen összefoglaltad. A fickó egy bárgyú bolsevik volt, aki olykor elkalandozott, és gondolkodni próbált. Inkább kisebb sikerrel. S nincs annál borzalmasabb egy társadalom számára, mint amikor kisszerű semmi embereket állítanak elébük kultúrhéroszként.

Alfőmérnök 2014.05.11. 06:10:34

@Mr Falafel: Bocs, de hülyeségeket beszélsz. Semmi köze nem volt a bolsikhoz, de tényleg semmi. Ha valahova köthető, leginkább a népi mozgalomhoz. (Ezért meglepő számomra, hogy szdsz-es vonalon futtatták.)
Azt aláírom, hogy kissé idealista volt a fickó.

Bell & Sebastian 2014.05.11. 09:16:40

Azt én tudom, hogy itt nem szokás megnyitni linkeket, de idézni nem akarok belőle, mert annyira jó az egész.

Ezért kizárólag perverzeknek ajánlom a Bibó -féle, külpolitikai doktrína kiváló leírását, nemzetstratégiai szintre emelésének igazolását. Abban sem tévedtem nagyot, hogy a legcélszerűbb az, ha konfliktuskezelő elméleti filozófusként tekintünk rá, akinek tetszetős tézisei mentén mozog a mindenkori, magyar külpolitika, váltakozó sikertelenséggel.
Amiről is megállapítható, hogy hiába reform-, alapjában véve nemzetközi-szocialista és kiválóan konform a ballib megoldásokkal. Ugyanis a kettő _majdnem_ ugyanaz.

real-phd.mtak.hu/77/1/1231309.pdf

Bell & Sebastian 2014.05.11. 09:26:37

@Mr Falafel: Tegye hozzá, hogy jobb híján. Rendszertanilag a jó szándékú érdeklődők hosszú sorát gyarapítja Bibó István, krónikusan államférfi -hiányos időkben hasznosnak tűnt elővenni a sublótból, de már legfőbb ideje lenne visszatenni oda. És egyáltalán nem azért, mintha azóta bővelkednénk államférfiakban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 09:54:21

pávelnak most igaza van. és ezért kell az egyik "értelmiségnek" végleg kiirtania a másikat. csak egy maradhat! :)
és akkor vége a magyar átoknak.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.11. 09:56:57

egyébként bíbó egy vizesnyolcas volt, ahogy bbj ügyes is zsánerképben leírja a faszit, éppen ezért bibózhat mindenki hazug képpel.

Bell & Sebastian 2014.05.11. 10:08:50

@jose maria padilla: Akárcsak a követői. Egytől-egyig. Lukács-light. Elég sokáig tartott, míg a hegylakók lekaszabolták egymást, most már ideje lenne virítani valamit. Türelmetlenül várjuk, mire megyünk a majmok bolygóján?

high up! 2014.05.11. 10:33:07

A magyar lelket lehet nevezni eltorzultnak, de akár genetikailag hibásnak is. Ennek a megjelenési formája a történelemben állandó 80%-nyi Átlahülyemagyar. Akárnilyen korszakot írunk, a teljesen IQ-katasztrófa magyarok aránya 80%.

Ez a 80%-nyi Átlaghülyemagyar réteg az, amelyik rendre elmegy jobbágynak, egyszer a komcsikhoz, egyszer a Nemzeti Fidióta Suttyókhoz. Ez a 80%-os Átlaghülyemagyar réteg a 10 éves gyerek szintjén beragadt IQ-jával rendre megvezethető és ezért ők azok akik rendre seggre vágnak mincdeféle fejlődési lehetöséget.

Mi a mai helyzet?
Az Átlaghülyemagyar 24 évet kínlódott, hogy visszajusson oda, amiből 1990-ben ki akart szabadulni. És a hülyéje még tapsol is önmagának.

Átlaghülyemagyar büszkén szavazta magára az elmúlt 24 évben a pufajkás bandát, a Jóléti rendszerváltást már holnapra beígérő neokomcsikat, majd a suttyó munkanélküli fidióta Olgigarcha banda "nemzeti" uralmát.

Szegény Átlaghülyemagyarok országa ugyanott van az evolúcióban mint 1990 előtt:

- 2014-re van újra állampárt
- van újra a világtól leszakadó ország a KGST színvonalú gazdasági potenciáljával (= van egy tucat cég "amelyekre büszkék vagyunk", aztán csak a lecsó).

Na és van egy új Kádár János, a felcsúti hordószónok, aki ma is beeteti ezt a 80%-nyi Átlaghülyemagyar birka réteget azzal, hogy "Ti vagytok a legjobbak", meg "A világnak tőletek kellene tanulni"

A Hárompluszkettő (gy-k: 3+2) meg Izaura meg VV Iza népe meg boldogan zabálja az egyszer internacionalizmusba, másszor meg nemzeti trikolórba csomagolt SZAR életét.

FOLYTASSUK!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.05.11. 12:06:46

Lassan el kéne olvasnom valamit ettől a Bimbótól, de ami így a hivatkozásokból átjön, annak nagyon zsidószaga van. Most a félreismerhetetlen arctól eltekintve is. Hát persze, hogy a magyar háromgyerekes anyák csinálják a kollektív hisztériát, még véletlenül sem a Választott Nép! Persze, hogy a magyar alkat eltorzult, nem azoké, akiknek a Talmud tiltja a gojok dicséretét. És akik az észt osztják, meg szakkollégiumok névadóivá válnak.

kvadrillio 2014.05.11. 12:34:33

Ezek a települések tűnhetnek el Magyarország térképéről
Címkék: kistelepülés, ksh, népességfogyás
Elöregedő lakosság, rohamosan fogyó népesség, periférikus elhelyezkedés, ahová csak a mobilposta és a távolsági busz jár - nagyjából így foglalhatók össze azon hatvan település közös jellemzői, amelyek a KSH elemzése alapján a leginkább a lét és a nemlét határán billegnek. (Fotó: Google StreetView, Iborfia)

A statisztikai hivatal olyan falvakat vizsgált, amelyek lakosságszáma a 2011-es népszámlálás idején nem érte el a 200 főt, valamint népességük legalább 30 százalékát elvesztették a legutóbbi két cenzus között. (Ha cikkben lévő linkekre kattint, szétnézhet az adott településen.)

K9ÖSZI...KÖSZIKE ! ÍGY SORVASZTOTTÁK EL A RENCERVÁLTOSZÁS MINDENKORI KÚRMÁNYIAI A MAGYAR FALVAKAT, A MAGYAR NÉPESSÉGET !!!
VIDÉKFEJLESZTÉS ???, VIDÉKFEJLESZTÉS ??? KAMUDUMA EZERREL !!!!!!!!!

TSZ-EK MEGSZÜNTETÉSE ? MUNKANÉLKÜLISÉG ELTERJESZTÉSE ?
100 %-OSAN MUNKANÉLKÜLI FALVAK? ÉHHALÁLRA ÍTÉLÉS ???
KIJAFASZT ÉRDEKEL A 100 LEGGAZDAGABB FASZFEJ ??? MIKOR EZT A GYILKOSSÁGOT OLVASSA A ZEMBER ???

kvadrillio 2014.05.11. 12:37:49

@kvadrillio: LEMARATT A LÉNYEK: EZÉRT LEGKEVESEBB BITÓFA JÁR AZ EZT LÉTREHOZÓKNAK !!!!!!! BASSZAMEG !

kvadrillio 2014.05.11. 12:46:39

@Robinzon Kurzor: :o)))))) MILLIÁRDOSOK LETTEK ANNYIT CSALTAK, KAPARTAK ÖSSZE MAGIKNAK !!! :o)))

kvadrillio 2014.05.11. 12:52:38

"„Nem az a lényeg, hogy más népek csodálatos egységben és egyetértésben élnek, szemben a »széthúzó« magyarral. Hanem az, hogy a magyar nemzeti közösségben újból meg újból olyan módon vetődnek fel a döntő, az egész közösséget foglalkoztató és megosztó kérdések, hogy annak következtében a közösség terméketlen, sehová sem vezető harcokba bonyolódott, és a valóságos feladatokkal, valóságos problémákkal szemben vakká lett”. Bibó.....

..NEM A MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉGGEL VAN A BAJ, HANEM CSAK AZZAL A PÁR MAGÁT NEMZETI ELITNEK KIKIÁLTOTT , TÉVÉCSATORNÁKON MAGAS JUTTATÁSOKÉRT MARHASÁGOKAT MANTRÁZGATÓ EMBERKÉKKEL, AKIK EZEKET A VISZÁLYOKAT A HÁTTÉRBŐL SZÍTJÁK.....

EZEK NÉLKÜL A MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG KIVÁLÓAN MEGLENNEHHHHH.....

Bell & Sebastian 2014.05.11. 12:54:09

@kvadrillio: Nincsen jobb dolga, mint itt dühöngeni? A téridő vektort megfordítani senkinek sem áll módjában. Valahogyan el kell viselni még azt is, amit lehetetlen.

Alkibiadesz 2014.05.11. 13:35:51

Bibó mondanivalójából kiiktathatatlan a kapitalizmuskritika.
A rendszerváltó elit tagjai viszont egytől egyig kapitalizmuspártiak voltak.
Ez az oka a "Bibó-feledésnek" és ez lehet az oka annak is, hogy nálunk ismételten elmaradt az emberi méltóság forradalma, ami a politikai hisztériák melegágya.

(Politikai hisztériáink lehetséges mérsékléséről: www.libri.hu/konyv/racz_sandor.lehetseges-e-a-politikai-kozosseg-igazsagos-ujraalkotasa.html)

tevevanegypupu 2014.05.11. 13:36:51

Nincs a magyar léleknek egyébként semmi baja, ösztönösen érzi, mi lenne a jó..lumpenproletárok mindig voltak csak korszakonként másnak nevezték őket..és hálla a befogadott nemzetiségnek most páran közülük részben vagyonhoz jutottak, részben hatalomhoz.De mintha kezdenének észbe kapni, lassan de biztosan szorítják ki őket..ezért az őrjöngés. Bibó..hát aki megmaradhatott egy kis börtön után viszonylagos egzisztenciában - mint Göncz, Mécs vagy az ötvenhatos "mártírok" közül itthon egzisztenciát kiépítők, azok lehet, hogy a tudományban megfeleltek, de felesleges ideológiai glóriát vonni a fejük köré..

kvadrillio 2014.05.11. 13:39:22

i2
Sport Géza
Velvet
Dívány
Totalcar
Travelo
Inda

2014. 05. 11. vasárnap
Ferenc

EUR: 304,00 Ft
CHF: 249,28 Ft

10 °C
17 °C

Belföld Külföld Gazdaság Tech Tudomány Kult Sport Vélemény Videó Fotó
Rájöttek a csimpánzháború okára
Menekülés a sértődött polgármester városállamából

Gazdaság
szociális ellátórendszer
szociális védelem
chart
chartmánia

Ha baj van, az államra ne számítson
Kasnyik Márton
2014. 05. 08. 11:04
A családokkal és az idősekkel viszonylag bőkezű a magyar állam, de akkor miért fukar ennyire mindenki mással? Elmerültünk a segélyek, támogatások, járadékok, járandóságok, juttatások, pótlékok, díjak, ellátások, táppénzek, kompenzálások, kedvezmények és szolgáltatások világában. Mégis, mit mondanak a számok arról a kaotikus valamiről, amit magyar szociális ellátórendszernek neveznek?
...NA NETESSENEKMÁÁÁÁ HÜLÉSKEDNI !!! HA HOLOKAMUEMLÉKEKRE VAN DÖGIVEL SOKMILLIÁRD, A FELEAKKORA PARLA MENTRE IS SOKKAL TÖBB A LÓVÉ, AKKOR NETESSENEK MÁÁ BENNÜNKET ÚJFENT HÜLYÍTENI !!!!!

tevevanegypupu 2014.05.11. 13:39:56

@Szindbad:

Bukott, marginalizálódott politikusokat nem tekintenek mérvadónak..és ha nyilatkoznak is, általában csak valami vidéki lapban a háztájuk körüli muskátlikról..

kvadrillio 2014.05.11. 13:41:36

@kvadrillio: MER...MI !!!! MOST ÉLÜNK ITTEN-E...EBBEN A POLITIKUSOK ÁLTALI HAZUG, ÁLSZENT, KORMÁNY ÁLTAL PÉNZEKKEL TELETÖMÖTT ÉS LÉTREHOZOTT OLIGARCHGIKUSS VILÁGBAN 2014-BEN !!!!!

NEM 70 ÉVVEL EZELŐTT, HANEM MOST !!!

kvadrillio 2014.05.11. 13:49:07

Conchita Wurst győzelméRŐL......rÉGEN BEVETT SZOPÁS, HOGY IZRAELI GYEREKET TOLNAK BE VALAMELY "NEMZETSÉG" LEPLE ALATT...MÁSKOR IS MEGESETT MÁR !
DE ! ENNEK A BETEGES REKLÁMŐRÜLETNEK ADÓZÓ FASZOMNAK, FIÚKÉNT IS, NORMÁLIS MEGJELENÉSSEL IS NAGY SIKERE LETT VOLNA, MIVEL, AZÉR, MERHOGY....KIBASZOTTUL JÓ HANGJA VAN NEKIJEHHHH !!!
ez a "fazonigazítás" CSAK A HALLGATÓSÁG, A KÖZÖNSÉG ÓCSKA BECSAPÁSA, MANIPULÁLÁSA.........

2014.05.11. 13:53:54

Ha a magyar eltorzult alkat, akkor mit mondjunk az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő korcsra...

tevevanegypupu 2014.05.11. 13:58:26

@imperial:

Nagyon jó..nem a maga szerinti "korcs" a hibás..egyébként nem az, csak ilyenre sikerítette a természet, hanem azok akik indították és akik szavaztak rá..dafke..A szám amit énekelt nem volt túl rossz, nagy átlagban elment..de semmi különös. Ez a szegény teremtmény - mert az - nyilván most azt gondolja, hogy toleránsak voltak vele, pedig dehogy. Éppen hogy ellenkezőleg, ez a "győzelem" felért egy tulajdonképpen megbélyegzéssel. Ez olyasmi mint nálunk mikor cigányok vagy zsidók nyerik halomba a fesztiválokat azért mert..Az emberek nem arra haragszanak aki jutalmazta őket, hanem rájuk..

kvadrillio 2014.05.11. 14:07:32

@Bell & Sebastian: Díszvendégként hívták meg Orbán Viktort ma délelőtt tízre arra a berlini tanácskozásra, amelyen az európai politika és média vezető képviselői találkoztak azért, hogy megfogalmazzák: milyen Európát szeretnének.

EURÓPAI POLITIKAI ÉS MÉDIA VEZETŐ KÉPVISELŐI MILYEN EURÓPÁT SZERETNÉNEK ? OCCT ERRŐL MEGKÉRDEZTE ORBÁN A 9O,5 MILLIÓ MAGYART IS ????? HE ???
MERT SZAROK ÉN A KÖRÖSZTÖNYSEGGRE IS, MEG A FELESÉGE MEZÍTLÁBAS ZARÁNDOKÚTJAIRA IAS, HA a magyarok több mint fele spórol a fűtéssel és inkább megfagy a saját lakásában, mert nem tud magának tüzelőt venni, nincs miből nekijehhh !!!
ŐK TALÁN NEM ILYEN EURÓPÁT AKARNAK MAGUKNAK !!!

no_successful2 2014.05.11. 14:12:03

Bibó, filozófiája jó útmutató volt, azonban akiknek módjukban lett volna alkalmazni, vagy a Bibó által felvetett speciálisan magyar problémákat orvosolni, egyáltalában nem követték, vagy egyenesen szembe mentek azzal.

Ez mindkét oldalra igaz.
A rendszerváltást követő privatizációnak nevezett fosztogatás, és a gazdaság még működésre képes termelő egységeinek is felszámolása bizony lekötötte a figyelmüket. Mivel akkoriban a Poszt MSZMP-s kapcsolatrendszer a Szociknak és a SzDSz-nek kedvezett inkább, így inkább hozzájuk köthető a "privatizáció" (hadd használjam már a szót pejoratív formában) .
Természetesen a zászlóra kitűzték Bibót, (hiszen minden csapatnak kell legyen a zászlaján valami), hát liberálisként ki mást jelöltek volna meg, mint őt. Azonban a címkék, maradtak cimkék.
Bibó azt mondta, hogy a szembenállás öncélú, harccá válik, a valós problémák pedig látókörön kívül kerülnek.
Ez nem csak a két fő politikai csapásirányra igaz, hanem a szélsőjobbra is.

Gaudi lépése, nem tudok erre jobb kifejezést, egyenesen ostoba.
Egy külhoni magyar politikusnak egyszerűen nincs más lehetősége, mint megragadni minden lehetőséget a magyarság képviseletére. Miért ? Mert más út, a többség elleni fegyveres felkelésen kívül nincs. Az pedig oda vezet, ami most Ukrajnában folyik.
Ja, ahhoz nagyon kis ország vagyunk, hogy ez ügyben bármit is tegyünk. (Oroszországnak is lesznek ezzel a dologgal gondjai.)
Érdekérvényesítés az EU-ban, a kárpátmedencében, ennyi amit a magyarságért tehetünk. És ez az, amit a ballib egyszerűen félvállról kezelt.

kvadrillio 2014.05.11. 14:13:54

@Bell & Sebastian: DEHONNEM !!! DEHONNEM !!! LÁTTYUK, HOGY A HORTHY-RENCERT IS VISSZAHOZTÁK UGYE...:)))!
A COCILIZMUSBÓL------KAPITÁLISMUST CSINÁLTAK EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA...UGYE !!!!!
A SZABADSÁG TERÜNKRE MEG HOLOKAMU EMLÉKMONSTRUMOT EMELNEK, A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KURVA KEMÉNY HGARCBAN BEFEJEZŐ VÖRÖS HADSEREG EMLÉKMŰVE MELLÉ....UGYE....UGYE.....:)!!!!!

VIKTOR-VEKTOR "ESZEMENT-CSODÁKRA" képes, ha VEHEMENSEN unszolják...UGYE...!!!

kvadrillio 2014.05.11. 14:15:05

MIR CSINÁLSZ TE BELL ÉS SEBBASZTIÁN ??? ELTŰŰŰŰŰNTETED A HSZ-EIMET ?????????
KELL NEKED AZU A HOLOKAMÚÚÚÚ SZOBOR MI ???? :o)))))))

kvadrillio 2014.05.11. 14:17:25

@imperial: :o))))))))))))))) NEMÉRTERDTEESZTET ! :) FŐ A REPLÁM !!! FREPLÁM...REKLÁM...EZERREL ! VAN, AKI 12 FEJŰ SXASNAK IS ÖLTÖZIK A SIKERÉRT ! :DDDDDDDDDDDD

kvadrillio 2014.05.11. 14:19:46

@tevevanegypupu: lényekkk..., hogy MEGCSINÁLTÁK ŐT !!!!! Most már jöhet a többi előre eltervezett karrier építés: dalocskák feléneklése kísérőzeneként...amcsi filmekben...NEM KEVÉS BAKSISÉRT ! :O)))

kvadrillio 2014.05.11. 14:25:24

"Valóban eltorzult a magyar alkat? − Bibó 35"
...egybként témához visszatérve, A BIBÓ-KOLLÉGIUM LEGOKOSABBJA SIMICSKA-GYERKŐCKE VOLT, ORBÁN PADTÁRS SZERINT !
SZERETNÉNK LÁTNI, HOGY A RENCERVÁLTOSZÁS ÓTA HÁNY MILLIÁRDOT IS SÖOPÖRT ÖSSZVE-VISSZVA MAGÁNAK ... EZ A KEMÉNY, HARÁC SOLÁS MELLETT ELKÖTELEZETT, KOLLÉGIUM-ELSŐ...DEZSENIKE ???????????

...máááár csak annak ismeretében, hogy azóta-mióta....az eltelt 25 év alatt, AZ ORSZÁG KÉTHARMADA A LÉTMINIMUMON VAGY ALATTA ÉL, ÉS MEGKÉTSZEREZŐDÖTT-HÁROMSZOROZÓDOTT A SZEGÉNYEK SZÁMA.....UGYE....UGYE.......

kvadrillio 2014.05.11. 14:27:23

...A Z ERŐSZAKOS...ERŐTELJES NÉPESSÉGCSÖKKENTÉSRŐL, ÖNGYILKOSOK DRASZTIKUSAN MEGUGRÓ SZÁMÁRÓL NEM IS BESZÉLVE, AKIK ÉLETÜKET ÁLDOZTÁK EZEN DEGENERÁLTAN HARÁCSOLÓ EGYEDEK GAZDAGODÁSÁÉRT...UGYE......

kvadrillio 2014.05.11. 14:28:17

...jahhh és, hogy el ne felejtsem: Orbánkát nem ez a magyar nép "választotta" újra.

kvadrillio 2014.05.11. 14:39:07

Szívrohamot kapott a Samsung-vezér
Index
2014. 05. 11. 14:14

Vasárnap kórházba szállították a Samsung Electronics Co. 72 éves elnökét egy szöuli otthonához közeli korházba, miután szívrohamot kapott. Lee Kun-hee 12,6 milliárd dolláros vagyonával a világ egyik leggazdagabb embere, igaz, a Samsung vezérigazgatói posztjáról még hat éve távoznia kellett sorozatos korrupciós ügyei miatt.

ejjjj.....ejjjjj !!! PEDIG M INDOG AZT OLVASOPM A MÉDIÁBAN, HOGY A MILLIÁRDOSOK MILLEN EGÉSZSÉGESEN TÁPLÁLKOZNAK, CSAKIS PÁRMAI SONKÁT REGGELIZNEK.....SOK-SOK VITAMINNAL.....OCCT TESSÉK NA !!!

kvadrillio 2014.05.11. 14:45:34

Négyszáz amerikai zsoldos Ukrajnában
Index
2014. 05. 11. 11:49

Az Academi nevű cég, amely korábban Blackwater, majd Xe Services néven híresült el, négyszáz katonával van jelen Kelet-Ukrajnában – állítja a Bild am Sonntag, német titkosszolgálati információkra hivatkozva.

A lap szerint német felderítők (BND, Bundesnachrichtendienst) április végén tájékoztatták Angela Merkelt, hogy az amerikai zsoldoscég katonái is részt vesznek az oroszpárti erők elleni támadásokban. Az ukrán különleges alakulatok, a Sokol egyenruháját viselték a jelentés szerint. Azt azonban nem sikerült tisztázniuk a cikk szerint, hogy ki bérelte fel a zsoldosokat.

A céget 2011 óta nevezték át az ártatlanul hangzó Academire, de korábban Blackwater néven lettek széles körben ismertek, többek között tucatnyi iraki civil meggyilkosása miatt.

Az eddig sem volt titok, hogy az amerikaiak jelen vannak Ukrajnában. Az állami titkosszolgálat, a CIA vezetője már három hete járt Kijevben. Az orosz média már korábban írt arról, hogy amerikai zsoldosok vannak a konfliktuszónában.

ez a politikai millen allljass is tud lenni ! ÖLIK A ZEMBEREKET, ÖLIK AZ OROSZOKAT !!!!!....EMBERÉLET AZ NEM SZÁMÍT !!!!!!!

PEDIG A "ZEMBERI MÉLTÓÓÓSÁG !!!" MEG A"ZEMBERI JOGOK !!!!" PLÁNEHHH.... UGYE.....AZ NAGYON KI LENNE HANGSÚLYOZVAHHHH...A SZENT HEGYI BESZÉDEKBEN,,,BAN....BŐL.....

a zelején még csak a zsidó-gyerkőc adta-vette a kockaköveket....tűntetésileg !....most meg ...MÁR A ZAMCSIK IS BEVETÉSEN VANNAK OTT !!! :o)))))))

FURCCSA HÁBORÚ EZ ! NAGGYON FURCSA HÁBORÚÚÚÚ !! :)

high up! 2014.05.11. 14:46:32

@imperial: "Ha a magyar eltorzult alkat, akkor mit mondjunk az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő korcsra"

Azért az nagy seggbe rúgás volt a magyar nemzeti gumucsizmás suttyóknak, hogy Európa - még egyszer mondom: egész Európa! - megszavazta a szakállas ferfit győztesnek.

Európa bemutatta a világnak, hogy

tolerancia + kíváló szakmai képesség = we love you Conchita

A tanyasi magyar parasztja meg az életben nem fogja megérteni, hogy ez miért van így.
Talán majd csak akkor, ha egyszer a magyar suttyó is európai polgár lesz.
Bár szerintem a magyar genetikája olyan, hogy ő csak önmaga elpusztításában érdekelt.
Nem akar több lenni, mint ami volt 1100 éve.

kvadrillio 2014.05.11. 14:49:51

@kvadrillio: ERRE A BEVETÉSRE, MILLEN SZANKCIÓKAT VEZET BE AZ USA-KNESSZET ??????? :o)

kvadrillio 2014.05.11. 14:51:53

@high up!: TE NEM VAGY MAGYAR.
a magyar nem ilyen hülye, mint te vagy ! :)

♔bаtyu♔ 2014.05.11. 14:58:42

Ahogy a magyarok dobták a libsiket, egyből "eltorzult".

Volt az SZDSZ vezetői között egyáltalán olyan, aki nem volt egyben izraeli állampolgár is?

Inkább köszönnétek meg a magyaroknak, hogy előítélet nélkül bemutatkozhattatok 1990-ben.

Persze, most már nyilván nem akarunk benneteket kiszedni a kukából.

kvadrillio 2014.05.11. 15:01:06

"Húsz évig nem volt elég? Húzzon innen a picsába!"

KISHANTOSI KISHITLER KEKECKEDÉSE....PHHHH e!!! de kedvem lenne abált-szalonnát csinálni belőle !

kvadrillio 2014.05.11. 15:02:49

@kvadrillio: story folytatása
hozzávalók / 4 adag

1 kg közepes vastagságú kicsit húsos sertésszalonna (nyers)
3 gerezd fokhagyma
1 db babérlevél

bors
őrölt pirospaprika

ajánlat

Puha kenyérrel és paradicsommal az igazi.
alapanyagok
babérlevél bors fokhagyma fűszerpaprika sertéshús só
receptjellemzők
konyha: magyar
szezon: bármikor
nehézség: könnyű
elkészítési idő: 30-60 perc
kalória: magas
adag: 4 főre
fogás: főétel
receptkategóriák
főkategória: húsételek
alkategória: abált húsok
hasonló kategóriák: gombás húsok, tatár beefsteak, vadételek, göngyölt hús, velő, báránysültek, cigánypecsenye, gyümölcsös húsok, indiai fogások, ketchupos húsok
egyéb elnevezések
abált szalonna, abált szalonna házilag, kövesztett szalonna
Szólj hozzá!
elkészítés

Felrakjuk a szalonnát egy lábasban főni annyi vízzel, ami ellepi.
Teszünk a főzővízbe egy gerezd felaprított fokhagymát, sót és a babérlevelet.
Ha már a bőre és a hús is jól megpuhult, kivesszük a vízből, és kissé lecsepegtetjük.
Egy tányérra tesszük, a tetejét egy késsel bevágjuk/ kockázzuk.
Ráaprítjuk a maradék fokhagymát.
Sózzuk, borsozzuk, és az őrölt pirospaprikával is behintjük.
Ha kihűlt, folpack fóliával letakarjuk, és hűtőben tároljuk.
:)

kvadrillio 2014.05.11. 15:21:03

Mit keres egy kazah Zalában?
Index
2014. 05. 06. 14:09

Tavaly Magyarországon 1365 külföldi kapott engedélyt, összesen 1267 ingatlan megvásárlására. Ez több, mint a korábbi években: 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1120, illetve 1186 külföldi állampolgár. A legnagyobb számban 2013-ban is oroszok szereztek ingatlant, őket követik a kínai és az ukrán állampolgárok.

SZÍVESEBBEN OLVASNÉK ARRÓL, HOGY MAGYAROK VÁSÁROLNAK LAKÁSOKAT.........PFF.....

kvadrillio 2014.05.11. 15:30:08

"Az osztrák bankoknak a jövőben tilos lesz az érintett külföldi ügyfeleiket arról tájékoztatni, hogy valamely külföldi hatóság irántuk érdeklődik, az orosz bankoknak pedig durva csapás lehet, hogy júliustól 30 százalékos adót kell fizetniük, ha nem osztják meg az amerikai adóhivatallal (IRS) az amerikai számlatulajdonosaik adatait."

a banktitok........:)))))

Szúrófény 2014.05.11. 15:44:31

@Alfőmérnök: Szent István: A magyar törzs és nemzetségfők megsemmisítésével, és a német lovagok, olasz és német papok „ország vezetésbe” emelésével megteremtette a máig jellemző idegen eredetű, érzelmű és érdekű uralkodó osztályt és ország vezetés alapját.
Itt keresendő történelmünk minden kínjának, szenvedésünknek, balsorsunknak minden gyökere! Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.

A történelemnek csak elszenvedői magyarok! Írányítói a galíciai gyökerű helytartók!

J.László 2014.05.11. 15:57:22

@high up!:
Megjöttél te is, liberálfasiszta?

tevevanegypupu 2014.05.11. 16:09:07

@kvadrillio:

Inkább rajzfilmfigurának tudnám elképzelni kettős szereposztásban és mindjárt két címszereplőnek: Jancsi és Juliska..esetleg Piroska és a farkas.

kvadrillio 2014.05.11. 16:35:01

Héber neonáciknak nevezte a zsidó telepeseket Ámosz Oz
Index
2014. 05. 11. 15:43

Politikai vihart kavart Izraelben Ámosz Oz világhírű írónak a fiatal radikális zsidó telepesekről szóló kijelentése, amelyben héber neonáciknak nevezte őket. Ámosz Oz pénteken Tel-Avivban a 75. születésnapját ünnepelte egy kulturális eseményen, ahol azokat a honfitársait bírálta élesen, akik engedély nélkül alakítanak ki telepeket Ciszjordániában - jelentette az izraeli sajtóra hivatkozva az MTI:
Palesztin államban hisz

A Nobel-esélyesnek tartott, 1939-ben született izraeli író 2010-ben Budapesten járt a könyvfesztiválon, az origónak adott interjújában akkor azt mondta, hogy "az izraeliek és palesztinok drámájában nincs rossz vagy jó. Két jogos igény összeütközése okozza a tragédiánkat. Azt gondolom, egy ilyen tragédiának két vége lehet. Shakespeare-i, amikor valamelyik oldal igazsága győzedelmeskedik, de mindenki meghal; vagy csehovi, amikor a szereplők csalódottan és megkeseredve, de élnek. Nem hiszek a hepiendben; a két állam - izraeli és palesztin - egymás melletti létezésében hiszek".

Az író elítélte a zsidó szélsőségesek arab tulajdon elleni támadásait is.

A szörny szemébe kell néznünk és nevén kell őt neveznünk. Olyanná akartunk válni, mint a többi nép. Reméltük, hogy eljön a nap, amikor lesz héber tolvaj és lesz héber szajha. Most már vannak héber neonáci csoportok is

- mondta az író, aki úgy fogalmazott, nem lát különbséget ezek között a csoportok és az európai neonácik között, talán csak annyit, hogy Izraelben ezek az emberek nacionalista képviselők támogatását is bírják.
000 Par3195476
Ámosz OzFotó: Kisbenedek Attila

Jobboldali politikusok élesen bírálták kijelentései miatt az írót. "Az ilyen összehasonlítások a holokauszt lealacsonyításához vezetnek" - mondta a Jediót Ahronót című lap szerint Uri Ariel lakásügyi miniszter, a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű párt tagja a kormányban. A politikus úgy fogalmazott, nem lehet a "nácikat - akiknek minden törekvésük más népek kiirtása volt a faji felsőbbrendűség nevében - összehasonlítani olyan emberekkel, akik graffitiket fújnak és autókerekeket szúrnak ki".

....ejjj ! ejjj ! TE IS FIAM, BRUTUS ???!!! :)

♔bаtyu♔ 2014.05.11. 16:48:19

@kvadrillio: A "democrat" c. vérliberális blog is nácizza a zsidókat:

" Mi a nácizmus? (A democrat szerint)

A nácizmus öt oszlopra támaszkodik, legfontosabb a soviniszta-nacionalizmus, vagyis a saját nemzet szerepének, múltjának, képességeinek mindenek felé helyezése, a többi nemzet degradálása, illetve bizonyos etnikumok alsóbbrendűnek és károsnak beállítása. "

nemzeti.net/izraeli-miniszterhelyettes-meg-a-homokos-zsidok-is-magasabb-renduek-a-gojoknal-1688689.html

kvadrillio 2014.05.11. 17:06:57

Russzkije Vityazi...........google.....

gyönyörű repülőbemutatóra bukkantam !!!!! :)

kvadrillio 2014.05.11. 17:09:47

@kvadrillio: Fecskék és Lovagok randevúja – nyílt nap a Kubinka ...
www.jetfly.hu › Galéria › Fotók
2012 ápr. 5 - ... a MiG-29-esekkel repülő „Sztrizsi” (Fecskék), illetve a Szu-27-esekkel repülő „Russzkije Vityazi” (Orosz Lovagok) közös bemutatója volt.

EZ OLLLAN GYÖNYÖRŰŰŰŰEN SZÉÉÉÉÉP, HOGY IHAJJJJJ !!! :)))

kvadrillio 2014.05.11. 17:19:31

@♔bаtyu♔: NU, AKKOR....ERRE CSAK AZT TUDOM MONDANI, MINT SZENVEDÉLYES HÍROLVASÓ PERCEMBERKE: AZ EMBERI AGY ÚGYAN VAN MEGKONSTRUÁLVA, HOGY AZ EMLÉKEZETKÖZPONTJA A SOKK-HATÁSÚ ROSSZ EMLÉKEKET EGY IDŐ UTÁN HALVÁNYÍTJA, GYENGÍTI...MAJDHOGYNEM TÖRLI.....MINDEZT AZ EMBERKE EGÉSZSÉGÉNEK MEGÓVÁSA ÉRDEKÉBEN TESZI.
ÉPP EZÉRT....., NAGYON BETEG-AGYÚ PERCEMBERKÉNEK KELL LENNIE ANNAK, AKI EGY NAGYON ROSSZ EMLÉKET ÚNOS-ÚNTALAN FEL AKAR IDÉZGETNI...., AKÁR EGY MEMENTÓ ÁLLÍTÁSÁVAL IS !

EGÉSZSÉGTELEN, BETEGES MÁNIA....ENNEK A DIAGNÓZISA, DEFINÍCIÓJA.

EZ A SOMMÁS VÉLEMÉNYEM.

JAHHH...ÉS A II. VILÁGHÁBORÚNAK 70 ÉVVEL EZELŐTT VÉGE LETT !!!

öreg zsidó blogger 2014.05.11. 21:26:21

@Istóczy Viktor:
Bíbó István nem egy "elméleti senki", akinek az elgondolásai nem mérettek meg, hanem egy zseni, akit csak a szájukkal követtek az említett politikusok.

ELMÉLET NÉLKÜL NEM JUTOTTAK VOLNA FEL A HOLDRA!

Bíbó elképzeléseivel Magyarország is eljutna valahová!
Az egy más kérdés, hogy analfabétákkal nem lehetett volna űrutazást szervezni.
A politikai analfabéták szánalmas értelmi színvonalával, helyesebben teljesítményével Bíbót mérni.... több mint képtelenség.

öreg zsidó blogger 2014.05.11. 21:33:59

@ArmaGedeon:
Bibó nem zsidó. Jézus Krisztus, akit én a legnagyobb embernek tartok, viszont zsidó volt.
Te mit gondolsz Jézusról?

öreg zsidó blogger 2014.05.11. 21:42:36

T. Csizmadia Ervin!
Nem azért van hisztéria a politikában, mert a magyar nép alkata ezt gerjeszti, hanem két okból:
1. Azért, mert nincs hiteles személy, aki mögé be lehetne állni, tehát a bizonytalanság kedvez a szélsőségeknek.
2. Ennek a csaló, tolvaj bandának elsőrendű érdeke minél nagyobb káoszt teremteni, amelyben elsikkadnak az alapvető gondok.

A jelenlegi politikához nincs szükség színvonalas elméletre (Bibóra), elég ennyi: eddig ők loptak, ezután mi fogunk...

Bell & Sebastian 2014.05.11. 21:48:45

@öreg zsidó blogger: Pont, mint Kuncze Gábor magyar, úgy volt zsidó Jézus Krisztus. Sem etnikai, sem kulturális, sem vallási értelemben, arról már nem is beszélve, hogy szépen kikerült a zsidó Krédóból.

Maga olyan divatzsidó-hipszter, vagy mi a fene?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.11. 21:51:34

@Alfőmérnök: Ja, a bolsevik népi mozgalomhoz. Nem lógott az ki sehol a sorból, nem is engedtek akkoriban ilyesmit. Azon sem csodálkoznék, ha valakik megmondták volna neki, hogy "Te, Pista, neked most ezt, meg ezt kell mondanod."

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.11. 21:57:04

@öreg zsidó blogger: Persze, hogy nem volt zsidó! Mezővárosi református köznemes volt. Az anyja meg Graul, német nevű, de faszom tudja honnan származó. A lényeg, hogy akkoriban az ilyen Bibók semmiképpen nem lehettek zsidók. Ez külön kritérium volt a bolsevikoknál kormányzati szinten.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.05.11. 22:22:26

@öreg zsidó blogger: Most vagy zsidó vagy, vagy Jézus fontos neked, mert a kettő együtt nem megy. Tisztességes ember nem zsidó.

Alfőmérnök 2014.05.12. 05:18:30

@Mr Falafel: Tévedsz. Elsősorban Szabó Dezső, Németh László voltak rá hatással, a II. VH előtt még kissé antiszemita is volt, a holokáosz után mintegy saját nézetei revideálásaként írta azokat a műveit amiket ballib oldalon gyakran szoktak idézgetni (általában persze csak „mazsolázgatva”). Így pl. mikor a „felelősségünkről” „azért, ami történt” ír, konkrétan saját maga és eszmetársai felelősségéről ír.
A magyarság generációkon is átívelő kollektív felelősségét aligha fogadná el.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.12. 05:51:17

@Alfőmérnök: Azt is mondta, hogy hiba a zsidóktól, hogy ők alkotják az ÁVH-t, mert így az egész szimpla bosszúnak tűnik. Ezt nem nagyon idézgetik tőle ballib oldalon. Mindez azonban a lényegen nem változtat. Bellnek tökéletesen igaza van abban, hogy Bibó makogásai semmilyen mai demokratikus rendszernek nem adnak morális vagy filozófiai alapot.

Alfőmérnök 2014.05.12. 13:37:04

@Mr Falafel: Érdekes módon Illyést nem szokás kritizálni a jobboldalon, pedig ő aztán tényleg egy kókler volt. És egyébként Németh László is Moszkvába járkálhatott ki, amíg Bibó Kádárék börtönében ült, bár vele nincs különösebb bajom.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 08:33:11

@Bell & Sebastian:
Azt hiszem Kuncze G. nem zsidó.
Van egy megérzésem, hogy pont ez szólt az SZDSZ-elnökévé való megválasztása mellett.
Hogy mentalitásában is magyar lenne... hát azt nem tudom.
Nagy hibát követtél el, amikor az én zsidóságomat pedzetted: nem így kell. Gondolkozz el az előző mondaton.
Jézus zsidótalanítása, ETNIKAI ÉRTELEMBEN nem helytálló: Istent sok néven nevezik, Jehovának, Kirunak stb. Nevezzük Nagy Természetnek... és máris... máris úr minden fűszálon. Ezen is gondolkozz el!
Segítek: Hallottál már a Petrovics-gyerekről. Csak nem ezen a néven. Ő egy rác-tót. Aki magyarrá lett.
"Ha nem születtem volna is magyarnak, a zászló alá most beállanék!" -nyilatkozta. És be is állt. És hősi halált halt.
Az én magyarságomat se a kérdésedre(?) adott válaszomban keresd!

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 08:45:25

@Mr Falafel:
Ne a mai mércével mérd a vészkorszak (a Rákosi-rémuralom) idején tett megnyilatkozásokat: amit az ÁVO-sokról idéztél az a legbátrabb szöveg VOLT AKKOR!!!
Ezek után "makogásnak" nevezni Bibó írásait... nem eléggé indokolt.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 08:59:59

@Alfőmérnök: , helyesebben Mr Falafel (valahogy eltévesztette a számítógépes hálózat)
Hogy Németh László gyáva volt, a szó "fizikai" értelmében, az szinte bizonyos. Az, hogy ezt ő maga is elismerte, még nem lenne elég az állítás bizonyításához, de hogy oly élményszerűen le is írta ezt a lelkiállapotot, az bizony meggyőző.
DE EZ MIT SEM SZÁMÍT: neki nem a csatatéren, hanem az írásban kellett bátornak lennie. És abban bátor volt, szinte vakmerő.
Illyés Gyula is hasonlóan írt. (Egyébként ő "fizikailag" is bátor volt, amit "rajta is érezni lehet".

Alfőmérnök 2014.05.14. 09:13:36

@öreg zsidó blogger: Illyés a megalkuvó értelmiségi prototípusa. (Persze a mai értelmiségiekhez képest még bátornak számít.)

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 09:22:38

@ArmaGedeon:
Tévedsz. Tisztességes ember is lehet zsidó.
Nézd csak: minden "magyar" ember tisztességes?
Ha ezt elfogadom, akkor a becstelen ember nem magyar.
Ez utóbbit is el tudnám fogadni...Csakhogy a közbeszédben nem ebben az értelemben használatos.

A "magyar" felvásárló is olcsón akar venni és drágán eladni.
A tehetségtelen ember azért lép be pártba, mert kapcsolatokat akar szerezni tisztességtelen előnyök reményében. (A "megélhetési zsidók" is hasonlóan cselekszenek.)

Te meg abból akarsz ítélni, hogx zsidónak vallom -é magamat, vagy sem?

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 09:30:19

@Alfőmérnök:
Nincs igazad, nincs igazad, nincs igazad:
Semmi értelme (haszna) nem lett volna annak, ha Illyés valami őrült hősiességgel kiáll az igazság mellett.
HASZNÁLNI AKART szerencsétlen népének. És úgy gondolta (helyesen), hogy alkalmazkodással szelídítheti a gyilkos barmokat.
IGAZA VOLT. Valóban mi lettünk a "legvidámabb barakk".
Ezt tudnád, ha éltél volna akkor. Kérlek válaszolj erre!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.05.14. 09:33:48

@öreg zsidó blogger: Tisztességes ember akkor lehet zsidó, ha tanulatlan kisember és azt hiszi, hogy zsidónak lenni ugyanolyan közösségi kötődést jelent, mint bármi másnak, magyarnak, orosznak, franciának, stb.
Auz izraeliek esete más, ha valaki ott születik, vagy oda költözik, szeresse a hazáját és legyen jó izraeli, ez Shlomo Sand opciója és igaza van. Persze ez esetben rendezniük kéne már a palesztin-kérdést.

Ellenben ha valaki művelt és okos ember létére, a zsidóság jelentésének utánajárva akar zsidó lenni, az gazember. Mert tudja, hogy a zsidó identitás lényege a hamis, hazug kiválasztottságtudat, a gojgyűlölet. Tudhatja jól, hogy ez egy emberiségellenes identitás.
Magyar, vagy francia lehetsz akkor, ha nem gyűlölöd a nemmagyarokat, a nemfranciákat, zsidó viszont csak akkor lehetsz, ha gyűlölöd a nemzsidókat. A xenofóbia kivonása után a zsidó identitásból nem marad semmi. Ezek után hogy lehetne tisztességes ember zsidó?

Alfőmérnök 2014.05.14. 10:32:02

@öreg zsidó blogger: A "legvidámabb barakknak" a rendszerváltás után szívtuk meg a levét.
Egyébként éltem a Kádár-rendszerben, mondjuk nem sokat, és Illyést nem ismertem, de a nagyapám spec. igen, meg is mondta neki időnként a frankót.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 12:55:17

@ArmaGedeon:
Hallod-e, Te nem vagy buta. Tehát meg fogod érteni, hogy nincs igazad.
Íme: Bibó írta, hogy a hivatalnokok kinevezése minisztériumi szinten történt. A döntéshozó informálódott valakiktől, hogy "úriember"-e az illető...
Ezek az "úriemberek" TERMÉSZETESEN magyarok voltak. Annyira, hogy a Dontól nyílt paranccsal vágtattak vissza a hátországba (amikor szorult a kapca, természetesen). És ezt ugyanolyan természetességgel mesélték el nekem, mint azt, hogy ők kaptak meg valamilyen kívánatos állást.
Az én nagyanyám ugyanazt (ugyanazt?) a vérlázítóan undorító "egrecírozó" hangot használta velem gyerekkoromban, amit a cselédeivel. Még a 60-as években is hallottam vidéken azt az embertipró hangnemet.
Természetesen kivétel mindég volt, mindég lesz, de az előbbiek után Te közösséget vállalsz az "úriemberekkel"?
Mert én nem. Ugyanolyan rongy, embertelen, tudatlan és szülőhazáját eláruló söpredéknek találom őket, mint a mai "politikai ""elitet"".

Kell-e hangsúlyoznom, hogy attól még, hogy én magyari vagyok, nagyon szépen tudok gyűlölni: pl az említett politikai "elitet".

Azt hiszed, az igazi zsidó elit nem útálja a "megélhetési zsidókat"? - De Te, azzal, hogy egybemosod, egybe is kovácsolod őket!!!
Had hívjam fel a figyelmedet egy furcsa nevű - és Nobel-díjra esélyes _ zsidó íróra, aki náciknak tiszteli a ma Izraelben hősködő zsidó fiatalokat.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.05.14. 13:16:39

@öreg zsidó blogger: Magam is plebejus felfogású vagyok, akkor együtt utáljuk az urizálást. Ámosz Oztól ha jól rémlik, három könyvem van otthon (magyar kiadások). Az egyikből egy fejezetet közzé is tettem az interneten, meglehetősen érdekes téma. Természetesen tudom, hogy nemcsak zsidó nagykutyák küldenek halálba kiszsidókat politikai játszmákban, ez minden más népnél előfordul:

kitalaltujkor.blogspot.com/2013/02/hogy-forrova-tegyem-talajt-diaszporaban.html

"... hogy forróvá tegyem a talajt a diaszpórában élő zsidek lába alatt..."

Épp ez mutat rá a kérdésünkre, hogy a zsidó identitás, melynek alapja az eszme, hogy Isten kiválasztotta épp a zsidókat és csak a zsidókat, és a földi történelem beteljesülése e kiválasztottak TÚLÉLŐINEK megdicsőülése, a többiek, nem kiválasztottak kegyetlen megbüntetése, kiirtása, rabszolgaságra vettetése, egy olyan perverz gondolkodásmódot fejlesztett ki törvényszerűen, aminek alapján a főzsidók saját kézbe vették a történelem irányjtását (hisz a lenti és a mennyei történések egymás tükröződései). A Tikkun Olam keretében itt lent valósítják meg maguk a próféciákat, azoknak pedig Izajás óta része, hogy a zsidóknak is csak egy átmentő maradéka élheti túl az Izraelbe való diadalmas visszatérést. Tehát előttünk az emberalkotta Holokauszt receptje. Te egy ilyen téveszmét kitermelő identitáshoz tartozol önként?

A judeonáci kifejezést már Lejbovics kitalálta, mint Oz idézi is az általm itt linkelt kömyvében, helyesebben interjúalanya (Samir?) idézi és vállalja, hogy őt is annak nevezzék.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 14:37:43

@ArmaGedeon:
Minden nép (törzs) azt képzeli, hogy csak ők az EMBEREK (INUIT, ROMA stb), mindenki más csak valami rossz utánzat, sőt kiirtandó.
Ez primitív szinten természetes.
Baj, nagy baj akkor van, ha ezt "tudományosan" is alátámasztják: gyarmatosítás, nácizmus, judaizmus (ha jól tudom).
Épeszű ember (ha némi műveltséggel rendelkezik) ezt nem veheti komolyan. Ha mégis a felsőbbrendűség szellemében cselekszik, akkor nem hülye, hanem bűnöző.
Az identitásom nem titok: benne van minden soromban.
Többet nem segíthetek.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 14:57:46

@Alfőmérnök:
Abban igazad van, hogy "megszívtuk" a legvidámabb barakk -voltunkat: mellékhatása mindennek van, aminek hatása is van.
Csakhogy: nem mindegy az, hogy Ceausecku barakkjában vagy a Kádáréban kell élnünk. A fiam és tettestársai valamiért összebeszéltek, hogy - bosszúból - nem tanulják (rendesen) az orosz nyelvet.
Ezt sikerült egy "hülye kölkökkel" elintézni. Ha ez nem sikerült volna, akkor nem mehetett volna egyetemre. (Tanulmányi versenyen elért eredményétől függetlenül.)

Természetesen nem Illyés kente el az ÜGYET, de ő is erősen hozzájárult ahhoz, hogy ilyesmi megtörténhetett.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.05.14. 15:00:57

@öreg zsidó blogger: Szó sincs róla, hogy minden közösségi identitás magában foglalná a kívülállók kiirtási vágyát. Viszont zsidók mindig felhozzák ezt a hamis érvet, amikor az ő identitásuk alapvető xenofóbiájának vádja ellen védekeznek... Éppen hogy nem tudunk még egy hasonlót megnevezni, ami máig hatóan ilyen identitás lenne. A bűnöző zsidó elit tagjai valóban nem hülyék, mégis így cselekszenek. De ez nem olyan bűnözés, mint a rablás, lopás, ennek ideológiai, eszmei alapja van az pedig a Választott Nép-eszme. Vagyis a judaizmus... Tehát jóakaratú ember nem akarja a judaizmust azzal továbbvinni, hogy magát is a körébe sorolja.

öreg zsidó blogger 2014.05.14. 18:07:59

@ArmaGedeon:
Nem olvasol figyelmesen: csak a primitív törzseknél természetes a "maguk judaizmusa". A művelt, világlátott ember nem hihet a felsőbbrendűségében. Hiszen magunkon tapasztaljuk, hogy "elvérzünk" egy-egy matematikai tételen stb. Márpedig a matematika, fizika tudományát nem csak zsidók művelték ki, tehát hogy a fenébe lehet az, hogy egy felsőbbrendű ne értsen meg egy alsóbbrendű embert.
És akkor még nem is ejtettünk szót az érzelmekről: ki nem szeretett még meg egy-egy neki testhezálló, ám idegen fajtájú színészt, regényalakot? -Hát az nem normális, akivel ez nem történhet meg!

Te a megélhetési zsidók legrosszabb fajtájáról írsz!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.05.14. 20:41:41

@ArmaGedeon: Hülyegyerek, nézz már egyszer a kurva életben utána a rögeszméidnek! A kiválasztottság nem a világuralomról szól, hanem a parancsolatok megkapása végett. A hülye világvége elméleted, mi szerint néhány kiválasztott túléli a megváltást, a többi elpusztul, azt hiszem, a jehova tanúié. A folyamat gyorsításának igénye pedig az imádott muszlimjaid sajátja, kik szerint előbb lángba kell borulnia a világnak, hogy eljöhessen Allah országa.

Bell & Sebastian 2014.05.14. 20:59:28

@biboldó: Zsidóként elég gyengén muzsikáltál legutóbb, nagyon vicces, hogy most Armát akarod kioktatni.
Az arab szál sokkal ígéretesebb, mert ahhoz tényleg nem konyít. Sajnos te sem, Falafel legalább már látott egyet lókolbászt sütkérezni a kollégium teakonyhájában, annak kellene szólnod.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.05.14. 21:04:07

@Bell & Sebastian: Nos, hol voltam gyenge? Felőlem nyugodtan vedd elő, korrektebb a face to face, mint a másokra hivatkozás.

Bell & Sebastian 2014.05.14. 21:09:01

@biboldó: Face to face, akkor állj be szépen a sor végére.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.05.14. 21:12:14

@Bell & Sebastian: Nebassz, mintha te faroltál volna vissza több alkalommal.
Ha nem, hát nem.

Alfőmérnök 2014.05.15. 06:16:26

@öreg zsidó blogger: Ja, bocs, nem vettem észre, mert a másik posztnál a Bell & Sebastian nevű elmebeteg náci patkánnyal kellett küzdenem.
Abban egyetértünk, hogy megszívtuk a legvidámabb barakk-voltunkat, meg abban is, hogy Illyés megalkuvó volt. Akkor min vitatkozunk?
Egyébként Románia sok tekintetben megelőz minket.
süti beállítások módosítása