A körtéri Gomba jobban teljesít
2014. május 24. írta: pelikán*

A körtéri Gomba jobban teljesít

DSC_1113.JPG

Egyik jelentős múzsámtól búcsúzom. Szűk négy évvel azután, hogy először írtam ezen a helyen Budapest egyik ikonikus ipari műemlékéről legsittesebb romhalmazáról, minden megváltozott: rá sem lehet ismerni a Móricz Zsigmond körtéri Gombára. Az imént idézett posztot két másik követte: szerény figyelmeztetés a 2010 őszén felálló, molnárgyulai katasztrofális örökségre előszeretettel hivatkozó fideszes vezetésnek, hogy 2011 telén pontosan ott tartanak a körtér rendezésében, mint a joggal ekézett elődök: sehol. A második, őszinte megdöbbenésből született bejegyzést pedig kénytelen voltam megírni, hiszen a hőbörgés publikálását követő egy héten belül szorgos közterületesek jelentek meg a helyszínen és kitakarították a szarhalmazt Szentimreváros kellős közepéről.

Nem szeretnék óvatlanul összefüggéseket keresni, de azért jelzem, hogy a Watergate óta nem volt akkora hatása sajtóterméknek, mint a Mandinernek a Gombával!

A lényeg, hogy évtizedes sztori zárult most le: a Gombát átadták, bejárható, a csöves szlömnek nyoma nincs. Illik tehát erről is megemlékezni.

DSC_1109.JPG

DSC_1099.JPG

DSC_1102.JPG

Mik a benyomások? Először is a Gomba − minden lelkesedés, öröm ellenére  rohadtul nincsen kész. A Várkert hagyományait folytatva itt is úgy történt átadás, hogy bizony bőven van még mit tenni, teljes munkafázisok hiányoznak.

DSC_1098.JPG

A világító testeket még nem helyzeték be, ottjártamkor is ezeket lyukakat fúrták éppen

DSC_1100.JPG

DSC_1108.JPG

Munkások dolgoznak, állványról

DSC_1112.JPG

A belső terek egyelőre teljesen üresek, kialakításuk nem végleges

DSC_1101.JPG

Funkció nélküli kábelek előfordulnak

Persze ez mind semmi ahhoz képest, ahogy a rom akár csak két évvel ezelőtt is kinézett, de mégis jobb lett volna talán megvárni az átadással, amíg az épület végleges állapotára nem jut. Politikusaink azonban már csak ilyenek, a gyors átadásnál már csak azt szeretik jobban, ha valamit többször lehet átadni, ezért sejtésünk, hogy lesz itt még szalagátvágás, amikor megnyílnak a kávézók/egyebek.

A bejárás amúgy nem volt rossz tapasztalat: a 4-es metró aluljáróinak megnyitása, a Móricz-szobor újraleleplezése után a körtér ma egészen polgári benyomást kelt. Ezek a zöld felületek is jók:

DSC_1104.JPG

Kétségtelen, hogy a magyar térkövezési láz megfertőzte a Gombát is. Viszonylag kis területen vagy hat különféle kövezéstípust számoltam össze, ami zavaros összképet, meg ilyen furcsa megfejtéseket eredményez:

DSC_1114.JPG

Végső ítélet persze még nincs. Ha beindul az élet a térnek ezen részén, kiderül majd, hogy sikerül-e kirángatni az évtizedes átokból ezt a helyet. Mert hogy az utóbbi 20-30 évben nem sikerült a Gombának normális funkciót, rendeltetést kitalálni, nem egy vélemény, hanem a környéken élők konkrét emlékezete.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr256177555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.05.24. 10:24:17

Magyarország jobban teljesít! ..... a Patyomkin falvak, körtéri gombák és a Zállamadósság nemiSannyi mint amennyi terén is!
Előre a nép-nemzeti Patyomkin körtéri gomba fölépítése felé!
Le a gaz Brüsszeli lakáj adminisztráció és halálbüntetést nem vissza állítókkal!
Aki velünk ...az jattoljon már ....mert nem kap semmit!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.24. 10:38:37

@wantaan:

Magyarországnál csak @wantaan: teljesít jobban:-D

wantaan 2014.05.24. 11:18:33

@bbjnick: Nem! Magyarországnál nem teljesít-teljesített jobban senki sem! .... esetleg a Zorbán amikor pl amikor zsebbe pénzért? elengedte az azeri gyilkost
..... vagy pl. Kövér László aki megrója még holtában is Európa által nagyra becsült Horn Gyulát az 56-os ténykedéséért .... csak csak hát ugye a Kövér família egy tagja is az 56-os "ellen"forradalom leveréséért? kapott szoc. hazás kitüntetést 67-ben ami révén a Laca felvételi nélkül kaphatott egyetemista státuszt.A Szocialista Hazáért Érdemrend a magyar pártállam egyik legmagasabb állami kitüntetése volt.

(1966-ban alapította az Elnöki Tanács. Összesen egy alkalommal adományozták, 1967. május 1-jén, amikor 9516-an kapták meg.
A kitüntettek több kedvezményben részesültek, illetve családjuk , mint a kiemelt nyugdíj, automatikus egyetemi felvétel stb.)

István Tamasi 2014.05.24. 13:29:39

@wantaan:
Kiigazítás:
nemzeti/népitáncos lackó felmenője /vszleg nagyszülő/ a Szocialista Hazáért kitüntetést nem 56-os tevékenységért kapta, hanem 45 előtti illegális kommunista tevékenységért illetve fegyveres antifasiszta harcban résztvételért. Ugyanis ezt csak az említett tettekért adományozták és /a teljesség igénye nélkül/ a következő juttatások jártak vele: évente 1 új szoc. típusú autó /civilek számára a várakozási idő 4-6 év/ illetve 3 évente 1 nyugati autó /amit jókora felárral lehetett eladni/; Kútvölgyi kórházi jogosultság családtagoknak is; I. osztályú lakás; telefon /amikor mások reménytelenül vártak rá/; minden évben min 2 hét üdülés extra ellátással párt- illetve állami nyaralóban főszezonban; gyermek ill unoka számára automatikus és felvételi vizsga nélküli bejutás bármely általa kiválasztott egyetemre /így került be az egyetemre köteles lackó is/; különlegesen kíméletes bánásmód a munkahelyen /értsd: a semmittevésért nem kirúgás hanem pénzjutalom/;
Egyébként 2 vagy 3 hullámban adományozták de csak az említett érdemekért.

vizipipa 2014.05.24. 13:39:06

@wantaan:

Rágódj nyugodtan Gyuluskán. Teljesen természetesnek tartom, hogy a nagy NYUGAT a 89-es verzióra emlékszik, elvégre őket az érintette a megszokottól és a környékről elvárttól eltérő módon.

Azért megengedhetnéd másoknak, hogy ne csak a 89-es verzióra emlékezzenek. Főleg ha közvetlenül érintette őket.

Mert volt egy 56-os verzió is, meg egy 94-98-as verzió is. Szerintem nélkülük kicsit hiányos a kép.

KullWahad 2014.05.24. 23:34:27

Aha... "szlöm"... az pontosan ott van "Böing" mellett...

Amúgy: van ott a Gomba oldalában két maibb alkotás, Pyka Zsolt két kis/ebb "gombája".

Ezeket úgy tervezte, mintegy utcabútornak - és legalább is elkészültükkor még úgy is volt -, hogy télen belülről fűtötték* kicsit, hogy az arra járók melegedhessenek kicsinyt mellettük.

* ha jól tudom, valami arra futó távhőcsőről.

tomwar 2014.05.26. 09:40:49

Tolt mar valaki babakocsit ezeken a fasza koveken?

Agyrazkodast minden kiskolyoknek!!!:-((

Alick 2014.05.26. 13:12:23

A kritikák jogosak. Viszont előtte meg csak évekig rohadt...

mkuk 2014.05.26. 13:20:01

@tomwar: lehetne egy korrekt sima feluletu csikot tenni, a megfelelo iranyokba, DE akkor ugye minden bicajos is arra menne. Ha kiirjak h no bringa, ugyanugy arra mennek majd, es naponta fognak a tulbuzgo onjelolt hetkoznapi hoseink bringasokat verni. Lehet viszon elsobbseget adni a babbereseknek, viszont az bonyolult es a magaskultura eme szegleteben ugyanugy olni fogjak egymast az emberek. Magyarorszag en igy szeretlek!

mkuk 2014.05.26. 13:21:28

@tomwar: jah meg egyebkent is te vagy a hibas, menem tolod lassan azt a kocsit! Legalabb akkor a kisded jobban teljesit majd a varosismereti teszten!

mkuk 2014.05.26. 13:23:59

@tomwar: sot, fel is emelheted akkor majd te is jobban teljesitesz!☺

tomwar 2014.05.26. 15:58:23

@mkuk: Lekestem Yoda mestert...a dupla Chicco testverkocsink a ket gyerekkel, cuccal....haaaat...Jedi ero nelkul nehezen fog menni:-))

Azt kivanom minden tervezonek, kivitelezonek, beruhazonak, hogy majd probaljak ki, milyen ott gurulni egy rugozas nelkuli elektromos, vagy inkabb kezi hajtasu rokkantkocsival.

tomwar 2014.05.26. 16:02:05

@mkuk: Esetleg sima meszko, vagy granitburkolat csuszasmentesitve!

mkuk 2014.05.26. 16:41:16

@tomwar:

Nem baj, a sotet oldalra meg mindig atalhatsz, ugy hallottam ott is jobban teljesitenek☺ najo ez volt az utolso a kovetkezot meghagyom az emperornak! nyehehe

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.05.27. 08:49:16

@pelikán*: ismered Gothár filmjét, a Melodrámát? Nos, 26:43-tól úgy tíz percen át két-három jelenet a Gomba körül forog. Érdemes megnézni az egész filmet, becsülettel visszahozza a nyolcvanas, kilencvenes évek világát:

www.youtube.com/watch?v=VfHwi5w7d0A

Más.
A térkövezést belül rettenetesen elcseszték a kockakőre hajazó nosztalgiázós dizájnnal. Ide az épület jellegéhez és korához sokkal jobban illett volna az a sima mészkő burkolat, ami a Körtéren már évek óta tök jól funkcionál. Csak persze olyan kiosztásban és formában kéne lerakni, hogy illeszkedjen a centrális térszervezéshez.

Tündér_Lala 2014.05.27. 09:43:36

Tulajdonképpen tetszik.
Csak azt nem értem, hogy ugye arra hivatkozva rohadt ott évtizedekig, hogy ipari műemlék. Ennek mi köze ahhoz ami volt. De azt gondolom, hogy mást nem is lehetett várni és végülis jó, hogy rendbe tették.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.05.27. 10:00:43

@Tündér_Lala: sajnos Magyarországon soha nem volt igazán respektje a két háború közötti építészetnek. Ez nyomokban csak mostanában kezd változni.

Egyébként a Gombát csak az előző évtizedben nyilvánították ipari műemlékké, hogy valamilyen módon megakadályozzák az akkorra funkcióját vesztő épület teljes lerohadását.

Alfomernok 2014.05.27. 12:03:13

@tauglich: Tényleg nem értem, miért kellett ennyi és ennyiféle macskakövet használni?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.05.27. 15:18:38

@Alfomernok: pedig a látványtervek többségén a Körtéren már használatos mészkő burkolat látszik. Ez egyszerű és elegáns, jól illeszkedik az épített környezetbe és annak stílusához. Egyébként maga a Gomba tényleg menő lett:

www.kitervezte.hu/tervek/kozepulet/moricz-zsigmond-korter-gomba

Ez a térkövezés nálunk meg valami elszabadult kórság, ami teljesen ellentmond a kevesebb több zsinórmértékének.

S=klogW 2014.05.28. 06:56:38

@tauglich: Maga ennyire naiv?

a térkövezés az önkormi korrupció egyik indikátora

S=klogW 2014.05.28. 06:59:54

@tauglich:

"funkcióját vesztő épület teljes lerohadását" -
hagyni kellett volna, elbontani és fásítani

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.05.28. 21:07:18

@S=klogW: és mit kellett volna odatenni, egy nyírfaligetet? Már elnézést, de az egynyári zöld aktivisták gondolkodnak így.

Egyébként a körtérrel mostanság a legjobb történik. Egy olyan évtizedek óta szlömösödő nagyvárosi csomópontról beszélünk, amit szép lassan sikerül kivakarni a mocsokból. A Gomba körül megszüntetett villamosforgalom helyett sanszos, hogy létrejön egy minőségi közösségi tér kávézóval, üzletekkel, egyebekkel. A tér ezen része mindig is találkozópont volt, most pedig itt a lehetőség, hogy az emberek ismét élettel töltsék meg. Egy minőségi anyagokból rendbe tett közösségi tér többet tehet az egyszeri városi polgár boldogulásáért, mint néhány koncepcó nélkül odarámolt nyírfácska.
süti beállítások módosítása