Nem Big Money Összefogása csap le Gyurcsányék Összefogására
2014. január 28. írta: Dedics Zsiga

Nem Big Money Összefogása csap le Gyurcsányék Összefogására

Big_Money_Szepessy_Zsolt_560.png

„Valóság ez, nem nyitok vitát,
Ogli G, Big Money VARÁZSLATOT CSINÁÁL!″
(Ogli G: Szerelmes leszel)

Tavaly júniusban, a fergeteges Jól alszik, Viktor?! beszéd után – csekély politikai érzékről téve tanúbizonyságot – arra tippeltünk volna, hogy a 2014-es kampányban a legmulatságosabb pillanatokat az 1 százalékos támogatottság alá támolygó Gyurcsány Ferenc mind tébolyodottabb, nyüszítést és őrjöngést vegyítő performanszainak köszönhetjük majd.

Aztán feltűnt a színen Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke. Szepessy, aki most az ellenzéket csicskáztatná, egyrészt Monok egykori polgármestere, a szociális kártya megálmodója; másrészt művésznevén Big Money, a magyar hip-hop szcéna erős mezőnyének vitán felül legstílusidegenebb szereplője, a legendás Ogli G Társa (tévedtünk, lásd a frissítést – a Szerk.).

Hiába emelt az ügyészség vádat a kiváló rejtői figura ellen, Szepessy elkerülte a börtönt, és most a félhomályból előrobbanva az Összefogás Párt elnökeként ő vádolja Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Fodor és Szabó Összefogását, mégpedig azzal, hogy lenyúlták az „Összefogás” nevet, a szavazók tömegeit szippantva el ezzel.

„Elrabolták nevünket és ezen bűnös úton szerzett név kampányban történő használatával könnyen megtéveszthetik azokat, akik ránk akarnak szavazni és mi így szavazatokat veszíthetünk” – panaszkodik. Aki beszáll a kampány-legviccesebb-akciója versenybe, annak mostantól ez a mondat lesz a zsinórmérték. Nehéz lesz überelni. László Andrásnak azért valószínűleg sikerülhetne, ha újra életet lehelne az 1993 megalapított, de az ideológiai viták súlya alatt 37 nap múlva összeroppanó, Pannon Liga nevű ultradextro-conservativ pártot.

Idézzük fel ezen a szép napon a Nagy Mecénás által promotált legizmosabb Ogli G-klipeket.

A Pénteken Berényben bemutatja, milyen a baloldali ellenzéket megszégyenítően széles körű, trú összefogás Ogli G, Big Money, a jász lányok és egy Berénybe importált kötelező feka együttműködésében:

A High Rollers-ben van minden: hónaljkutyás Yanke-E, Karsai Zita, 1:10-nél fekvőtámasz-bemutató. A jobb részeknél Money is bekacsint, Ogli flow-ja pedig szokás szerint üt.

Végül pedig minden idők egyik legkínosabb tíz másodperce 1:25-től:

Frissítés: Időközben elértük Ogli G-t, akitől megtudtuk, hogy Big Money nem azonos Szepessy Zsolttal. Hibáztunk, amiért az érintettek, elsősorban Szepessy Zsolt és Big Money elnézését kérjük. Ennek megfelelően a poszt címét is megváltoztattuk – a Szerk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr885785372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Big Money Összefogása lecsap Gyurcsányék Összefogására 2014.01.28. 09:13:02

Szepessy, aki most az ellenzéket csicskáztatná, egyrészt Monok egykori polgármestere, a szociális kártya megálmodója; másrészt művésznevén Big Money, a legendás Ogli G Társa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2014.01.28. 08:51:22

Mi a problémád te plüssgörény?

A művészi - de mondjunk inkább csak kreatívat, zsidó/libsi ripacsoknál is - önkifejezés,
a. k. a. ripacskodás
szabadága mindenkit megillet. Nem csak a zsidó/libsi ripacsokat.

Ajándékul küldöm, a fékek és egyensúlyok jegyében:

www.youtube.com/watch?v=bpiOgcKAL9c

Urfang 2014.01.28. 09:31:08

@Ezt a népet sajnáljam?:

Te nem látsz a szemedtől haver? Ezeknek limuzinjuk van, luxuskurváik, és vastag aranyláncaik, tehát ők is zsidók, ezenkívül még négerkvóta is van a klipjeikben, amit import négerekkel töltenek fel, ergo ezek libsik is :)

vantaan 2014.01.28. 09:48:00

Ez a .... még szabadlábon? Ó de nagy az Isten állatkertje.

Dr Kebab 2014.01.28. 10:14:35

Ki ez a dagadt cigány?

Kandeláber 2014.01.28. 11:28:05

Nézze ezt a niggerutánzatot akinek nincs jobb dolga.
Amúgy a gülüszemű nyugalmazott katonatiszt mozgalma meg lenyúlta a lengyel Szolidaritás logóját.

Veratius 2014.01.28. 12:28:28

Tényfeltáró újságírás. Magyarország 2014. Azért az elég szánalmas, hogy manapság mindenki nagybetűs "ÚJSÁGÍRÓ" aki kiöklendezik valamit a netre.

Én NEM vagyok újságíró, de vettem a fáradtságot beírtam a google-ba, hogy Szepessy Zsolt és az ember, akinek az arcát kidobta a gép - a szemüvegen kívül - semmilyen hasonlóságot nem mutat a videóban szereplő személlyel.

Gratulálok.

Steve the Great 2014.01.28. 14:07:52

Epic fail - vagy mit szokás erre mondani...

♔bаtyu♔ 2014.01.28. 17:30:34

Tipikus ballib tempó. Azonnal utána nézünk kik is ezek, akiktől lopunk és fel vannak háborodva.

Emiksz 2014.01.28. 17:34:35

Na most akkor miafa5z0mr0l szól ez a poszt tulképp?

Robinzon Kurzor 2014.01.28. 17:50:04

Ebben az a ciki, hogy milyen pitiáner témában szoptátok be a nagyfecskendőt.

A HVG legalább mert nagyot álmodni a bajai videóval, abban volt potenciál; ez meg már eredetileg is csak egy kis cicafing.

monddazigazatmar 2014.01.28. 17:54:25

Ezt most nem értem. Írtok egy cikket, hogy ki a Szepesy Zsolt. Aztán utána a végére odaírjátok, hogy ja, mégsem ő az.
Akkor ha ogliG nek meg a másiknak semmi köze semmihez, akkor miért nem törlöd ki az egész cikket?

kézműves étcsokimikulás 2014.01.28. 18:02:21

no,mandi,igazi balliberallatok lettetek...
buta trollblog,a rosszabik felebol...
ez is elertetek...
:)
gratul...

Tehetetlen Dodó 2014.01.28. 20:09:57

Egyet nem értek: miért tiltakozik Szepessy az "Összefogás" szlogen alatti kampány miatt.
Én a helyében örülnék az ingyenreklámnak - a választáson a libsibolsi bagázs úgysem ezen a néven lesz a választócédulákon, legfeljebb a megzavarodott szimpatizánsaik egyike-másika majd Szepessyékhez húzza be az ikszet.

Hawks 2014.01.28. 20:50:37

@posztoló

ti tényleg ilyen hülyék vagytok, vagy ezt viccesnek szántátok? Nem tudom melyik rosszabb.

HToma 2014.01.28. 20:52:21

Ha már így elkúrtátok, miért nem veszitek le a bejegyzést?

Szúrófény 2014.01.29. 02:44:37

@vantaan: Mit kíván a Magyar Nemzet! Új 12 pont!

1. Minden választásra jelölt előzetes átvilágítását!
2. Aki a MSZMP ben, tisztséget betöltő, besúgó, privatizáló, haszonélvező volt, nem jelölhető!
3. Kettős állampolgárságú, szabadkőműves, galíciai gyökerű, nem jelölhető!
4. Akinek ilyen tudomására jut, jelezni köteles!
5. A jelölő, jelöltjéért felelősséget vállalni köteles!
6. Az utólag kiderült, választásra alkalmatlanságnál, lemondatni, visszahívni, tisztségétől megfosztani! Közéleti választott tisztségtől eltiltani!
7. Amely választott tisztség viselőjére tudatos hazugság ténye rábizonyítható, tisztségéből felmentendő! Országgyűlési képviselő, állami tisztséget betöltő!
8. Agyagi visszaélés, korrupciós juttatás adása- elfogadása, állásvesztéssel büntetendő!
9. Komoly, és tisztességes vagyon elszámoltatást! Ha bevallott, adózott jövedelme, és gazdagodása között különbség van!
10. A nem indokolt, forrású vagyonszerzés elkobzandó!
11. Közbeszerzésnél párt, vagy rokoni szimpátiájú előnyhöz juttatás, vizsgálandó, büntetendő legyen!
12. Közéleti, választott, tisztségviselő erkölcsi kódex megalkotása betartás ellenőrzése!

vantaan 2014.01.29. 07:40:10

@Szúrófény: Ugye, ugye milyen nagy az Isten állatkertje!

Kandeláber 2014.01.29. 13:02:19

@Szúrófény: Korrekt.
Hol kell aláírni? :D

Robinzon Kurzor 2014.01.29. 19:02:33

@közösperonos átszállás:

Egy adott média brand alatt megjelenő szerkesztett tartalom esetén nincs helye további megkülönböztetésnek.

HVG és HVG.hu, Magyar Nemzet és mno.hu, Népszabadság és nol.hu -- egy kutya.

Ha meg akarják magukat különböztetni, építsenek önálló márkát.

közösperonos átszállás 2014.01.30. 14:27:39

@Robinzon Kurzor: "Egy adott média brand alatt megjelenő szerkesztett tartalom esetén nincs helye további megkülönböztetésnek."

Csakhogy szándékuk szerint a HVG és a HVG.hu külön brand. Valóban nem igazán szerencsés; és az sem várható el, hogy az ember magától rájöjjön a különbségre; viszont ha egyszer rájött (mondjuk hogy szóltak neki), onnantól ez nem áll fenn.

Robinzon Kurzor 2014.01.30. 14:56:56

@közösperonos átszállás:

Ha annyi a nevük közötti különbség, hogy az online felület neve mögött ott van, hogy ".hu", akkor a szándékuk szerint nem külön brand.

Ha a szándékuk szerint külön brand lenne, akkor olyan nevet adnak, ami megkülönbözteti a kettőt egymástól.
(Analógia: a megkülönböztető képességgel nem rendelkező szó vagy ábra nem jegyezhető be védjegyként.)

Te most egyébként a HVG vagy a HVG.hu nevében "szóltál nekem", hogy nem vagytok ugyanazok?

Ha egyikük sem bízott meg ezzel, akkor miből gondolod, hogy jól vagy értesülve?

közösperonos átszállás 2014.01.30. 15:14:04

@Robinzon Kurzor: "Ha annyi a nevük közötti különbség, hogy az online felület neve mögött ott van, hogy ".hu", akkor a szándékuk szerint nem külön brand."

Vagy csak bénák.

Mikor magukra hivatkoznak, mint HVG.hu-ra hivatkoznak, a logóban is benne van a .hu.

"Ha egyikük sem bízott meg ezzel, akkor miből gondolod, hogy jól vagy értesülve? "

A Hírszerző beolvadása megvan? hvg.hu/velemeny.nyuzsog/Bucsuzik_a_Hirszerzo_QGCTUM (Tele van ez is .hu-val, ha feltűnik.) Hát ezért.

Érintett meg persze nem vagyok, de hát ezt te is tudod.
süti beállítások módosítása