„Annyira vicces, ahogy a hiszteroliberális értelmiség
rasszizmust kiált a székelyföldi autonómia kapcsán.”
(Schiffer András)

„Ha rögeszméjüket megérintik, dührohamot kapnak” – írta Hamvas Béla az ateisták viszonyáról az istenhithez. Ma leírhatná ezt sok minden másról is, például egyes magyarliberálisok viszonyáról bármihez, aminek köze van Erdélyhez és az ott élő külhoni magyarokhoz. Régi történet ez, kifordult, atavisztikus viszolygás valamitől, aminek akár élharcosai is lehetnének, ha komolyan vennék a liberalizmust. És a szimpla nemzeti szolidaritást, bár képzelem, hogy ennek hallatán újabb dühroham kezd forrni bennük.

„Kiafaszt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek” – írja a neves irodalomtörténész és fáradhatatlan ellenzéki Facebook-aktivista. „Most kaptam egy sajtó-meghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higgye, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm” – fakad ki a másik magyarliberális közíró az Index remek gyűjtésében. Mindezt a vasárnapi székely menet kapcsán, amivel erdélyi honfitársaink az autonómiatörekvések mellett álltak ki. December ötödike árnya ereszkedne ránk újra?

Kilenc év, közel egy évtized telt el a kettős népszavazás szégyenteljes kampánya óta, amelyben az akkor frissen miniszterelnökké, khmmm, avanzsált Gyurcsány Ferenc először mutatta ki foga fehérjét. A magyart magyarral, belföldit külhonival szembeállító kampány mély törést okozott, elsősorban a külhoni magyarok körében. Emlékszem korabeli riportokra, pl. fiatal és idősebb erdélyiek megszólaltatásával. A sebek idővel gyógyulnak, de nem tűnnek el teljesen, legalábbis ebben az emberöltőben nem. A 2010 óta működő új magyar kormány a maga eszközeivel sokat tett a károk helyreállításáért, ráadásul az ellenzék nagy részének támogatása mellett. Persze december 5. után a külhoniak már szkeptikusabban fogadnak mindent, ami az anyaországból érkezik, és – helyesen – inkább bíznak a saját erejükben, a saját elgondolásaikban, mint bármiben, ami Budapestről érkezik, akár a jobboldalról, de főleg a baloldalról.

Ennek az egyik legszebb példája volt a székelyek nagy vasárnapi menetelése: 53 kilométeres menetoszlop alakult ki sok tízezer ember részvételével, az erdélyi magyar politikai erők széles összefogásával. „A székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól” – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Milyen jó, hogy ha az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt...” – üzente Tőkés László. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre” – mondta Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. „A székelyek azt követelik, hogy Bukarest tartsa be nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, hiszen az 1919-es párizsi kisebbségi szerződésben autonómiajogot garantáltak a székelységnek” – jelentette ki Bíró Zsolt, az MPP elnöke.

A székelyek vonulását itthonról is támogatták. Külön öröm, hogy a jobboldalon túl a józan liberális és baloldalon is többen kiálltak mellettük – ráadásul tették ezt úgy, hogy szavazatot ettől nem nagyon remélhetnek, sőt. „Meggyőződésünk, hogy autonómia nélkül nincs hatékony kisebbségi jogérvényesítés” – mondta Mesterházy Attila az MSZP nevében (!), szerinte az autonómia nem kérdőjelezi meg az adott ország területi egységét, ellenben kiszélesíti a hatalom demokratikus gyakorlását, erősíti a jogállam működését, valamint a társadalom belső etnikai, nemzetiségi békéjét. Az Együtt-PM azt közölte: „Támogatjuk mindazon megnyilvánulásokat, amelyek a székely önkormányzatiság, közkeletű szóval: az autonómia kivívását célozzák. Az Együtt-PM szövetség aktivistái és politikusai ezért részt vesznek a menetben, valamint a budapesti szimpátiatüntetésen is. (...) Az anyaországi politikának egységesen kell támogatni az ország határain kívül élő magyarok legitim törekvéseit. Lehetnek vitáink itthon, de egységesen kell fellépnünk a külhoni magyar közösségek érdekeinek képviseletében.” Az LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vett a menetelésen; szerintük az autonómiatörekvés nem valamiféle összeesküvés, hanem éppen hogy egy értéktöbbletet jelent a romániai többségi társadalom számára; és amikor az autonómiatörekvéseket támogatják, akkor a világ bármely más táján élő magyarok, illetve az egyetemes emberi értékek mellett is kiállnak. Még a menetelést, a kettős állampolgárságot és a külhoniak szavazati jogát ellenző DK is azt közölte: „az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatjuk a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez”.

Ezek az üdítő fejlemények is azt mutatják: mintha kezdene kirajzolódni egy közös alap a magyarországi nemzetpolitika számára. Van miről beszélni, van mit kibeszélni – és végre van miből felépíteni egy új nemzeti közmegegyezést. Ennek persze nem örül néhány utolsó mohikán, akik jól láthatóan továbbra is frászt kapnak, ha meghallják a székely szót. Szívesen mondanánk nekik, hogy csókolom, véget ért a háború, a párducz a gödölyével együtt fekszik, legalábbis ebben a pillanatban, tessék már végre _liberális_ _magyarként_ viselkedni. Magyarázza el nekik valaki, hogy a nemzeti kisebbségi autonómia és annak követelése bevett jelenség a nagybetűs Európában; az autonómia iránti igény nem más, mint jogok kiterjesztésének a szándéka, vagyis virtigli liberális törekvés. Az önszerveződés, a gyülekezés, véleményünk kifejezése, demokratikus jogaink gyakorlása is az. Miért van az, hogy Magyarországon még mindig sokan vannak azok, akik előbb tüntetnének – Ablonczy kolléga remek szavaival élve – a tibeti meleg bálnák jogaiért, mint a külhoni magyarok jogos törekvéseiért? Akik liberális létükre előbb fogadják el az ónacionalista román nemzetállam eszményét, mint a megélni kívánt nemzetiségi és kulturális sokszínűséget, az erdélyi multikulturalizmust?

Ha mástól nem is, de azért magától Jászi Oszkártól csak elfogadhatná az iránymutatást a megkopott és megcsappant létszámú élcsapat. Vári György idézte Végel Lászlót a Magyar Narancsból: „Jászi Oszkár már 1920-ban azt írta, hogy a kisebbségek kulturális, nyelvi és politikai autonómiája a megmaradás feltétele. Ez egy fontos magyar baloldali tradíció”. 

De, úgy tűnik, a nehézségek ellenére jó úton haladunk. Az árkokat tegnap sokan átlépték, amin sokan elgondolkodhatnak mindkét oldalon. Akiknek pedig a tegnapi nap kapcsán értelmiségi létükre csak egy lapos beböfögés vagy egy hisztis elhatárolódás jutott az eszükbe, nos, azoknak jó utat vissza a bunkerbe. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt, mi jól érezzük magunkat a szabadban. Ők nem tanultak és nem felejtettek. Mi tanultunk és nem felejtünk.