Mégis politizáló egyházat szeretnének a balosok?
2013. augusztus 07. írta: Zsigmond és Péterfy

Mégis politizáló egyházat szeretnének a balosok?

FrancisKirchner.jpg

Tanulságos belelapozni a Népszabadság és a Népszava szombati számaiba. Kiderül belőlük, hogy hazudik a baloldal, amikor felszólítja az egyházakat, hogy ne politizáljanak – ez a felszólítás csak akkor érvényes, ha baloldali kormány van, esetleg az abortusz, a melegek vagy a nemzet kerül szóba. Ha Orbán-kormány van és ami állítólag a szegények ellen intézkedik,, akkor rögtön politizálni kell: „És hogy ezzel az egyház belekeveredik a politikába? Igen. Mert félreértés ne essék, a szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet” – mondja Kamarás István vallásszociológus a Népszabiban. Emellett kiderül, hogy a baloldali publicisták is tudnak végtelenül provinciálisak lenni: mindent csak a magyar belpolitika szemszögéből értelmeznek.

A Népszavában olyan címmel ír cikket Veress Jenő, hogy „Ferenc ellenzéke a KDNP?”, a Népszabadságban meg Kamarás István vallásszociológus fejtegeti: „A pápa nem szélsőséges aszkéta, nyilván nem arra gondolt, hogy egyházi embernek nem lehet kocsija. A társadalmat irritáló, indokolhatatlan luxuskiadások ellen emelt szót. És nem pusztán a nemtetszését fejezte ki, hanem közölte: ’Ez így nem megy’. Tehát egyértelművé tette, hogy nem elégszik meg az elvi kinyilatkoztatással vagy a dorgálással. Tevőlegesen változtatni akar.” Kamarás úgy véli, messzemenő következményei lehetnek annak, ha a pápa következetesen kiáll a szegények mellett: „Akkor a magyar püspöki kar tagjai sem vonhatják ki magukat. Többet kell tenniük a rászorulókért, és kénytelenek lesznek állást foglalni akár a mostani kormánnyal szemben is. Azzal a kormánnyal szemben, amelynek vannak kifejezetten szegényellenes intézkedései: az egykulcsos adó bevezetése, a segélyezés átalakítása, az iskolakötelezettség leszállítása, a hajléktalanokkal való bánásmód. És hogy ezzel az egyház belekeveredik a politikába? Igen. Mert félreértés ne essék, a szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet. Kitűnő szakemberek… azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom. Ilyen értelemben Ferenc pápa jogfolytonosságot képvisel… Nem valószínű, hogy Ferenc pápa olyan pápaként vonul be a történelembe, mint aki lényeges hittételeket fogalmazott meg, átalakította a keresztény erkölcstant vagy átalakította a liturgiát. Ha azonban sikerül elérnie, hogy a szegénypártiság uralkodóvá váljon az egyházban, akkor az önmagában is forradalmi változás lesz.”

Kamarás a püspöki karra vonatkoztatja megjegyzéseit. És ez egybevág azzal, amit rendszerint olvasunk a balos publicisták tollából, akik mindig a püspököket helyezik a középpontba. Hogy túl távol vannak a néptől, hogy milyen luxusautóval járnak, hogy palotában laknak… állítólag. Mert hogy közelről nem nagyon láttak püspököt, abban biztos vagyok. Bizonyára sok igazság van mindebben. Bizonyára vannak megfagyott struktúrák az egyházon belül is, és sok a nagy autó. De ismernek egy püspököt is személyesen? Tudják, hogy Balás Béla kaposvári püspök a taszári plébánián lakik? Hogy Bíró László csütörtökönként milyen beszélgetéseket tart a fiataloknak? Hogy Beer Miklós váci püspököt imádják a hívek, és igazi katolikus reneszánszot indított el egyházmegyéjében? És még sorolhatnám. Kamarásnak persze a jóban üldögélő alsópapságra is van egy megjegyzése. Nos, a magyar alsópapság inkább szegénynek mondható, az pedig köztudott, hogy a papok túlhajszoltak, gyakran 5-15 falut is el kell látniuk plébánosként. Miért várjuk el a papoktól, hogy szupermenek legyenek, amikor ők is emberek?

Az egyház közösség. Nem csak püspökökből és papokból áll, hanem elsősorban hívekből. Az intézményes egyház képét a II. Vatikáni Zsinat kiegyensúlyozta a közösségi egyház képével (illetve ez addig is megvolt, csak a zsinat újra hangsúlyt helyezett rá). Mit csinál a balos vallásszociológus és mit csinálnak a balos megmondóemberek? Állandóan a zsinatra hivatkoznak és demokratikusabb, nyitottabb egyházat akarnak, de a saját egyházképük a legósdibb: egyház egyenlő püspöki kar és cső. Ha nem így lenne, akkor nem csak a püspökökre mutogatnának, amikor az egyházon számon kérik a szegények megsegítését. A probléma az, hogy valószínűleg fogalmuk sincs, mi mindent tesznek egyházi szervezetek a szegényekért. Sem külföldön, sem belföldön.

Böjte Csabáról talán hallottak már, de nem ismerik a cigánypasztoráció eredményeit, a gödi piarista szakmunkásképzőt; nem tudják, mi mindent tesz a Katolikus Karitász, ami állandóan házakat épít újjá (a média csak a Baptista Szeretetszolgálatra és az Ökumenikus Segélyszervezetre figyel), egyházmegyei és plébániai csoportjai vannak, és az árvíz óta még mindig az okozott kár enyhítésén fáradozik. A Máltai Szeretetszolgálatról talán nem tudják, hogy katolikus egyházi szervezet; fogalmuk sincs a jezsuiták és a ferencesek számos felnőttiskolai kezdeményezéséről; nem hallottak a szenvedélybetegeket vagy épp hajléktalanokat segítő egyházi kezdeményezésekről; az egyházmegyék (püspökségek), illetve szerzetesrendek által fenntartott szociális és egészségügyi intézményekről. Pedig rengeteg van. Csak első blikkre több mint száz – püspökségek, szerzetesrendek és más egyházi szervezetek által fenntartott – magyar szociális és egészségügyi intézményt össze tudok szedni (érdemes megnézni csak a katolikus.hu listáját kiindulópontként).

Az meg kifejezetten nevetséges, hogy Kamarás felszólítja az egyházat az Orbán-kormány intézkedései bírálatára. Ilyenkor bezzeg politizáljon az egyház, mi? Mert „kitűnő szakemberek azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom”.

Nagy tévedés, Kamarás úr, nagy tévedés. Persze ez a redukcionista szempont egy szociológusnak nyilván szimpatikus. De maga Ferenc pápa is rendszerint felhívja a figyelmet arra, hogy az egyház nem NGO, nem puszta szociális szervezet. Felszólított Jézus és az első keresztények a rabszolgák felszabadítására? Nem. Ellenben mondott olyat, hogy „add meg a császárnak, ami a császáré”. Meg hogy „szegények mindig lesznek veletek”.

Mint a Konzervatórium írta annak idején Miért nem volt Jézus baloldali? című cikkében: „A baloldali szolidaritás jellegzetessége, hogy anyagelvű: mindenkinek jár a plazmatévé; míg  a keresztény hozzáállásban a gondviselésben való bizalom és az anyagiaktól való függetlenség a meghatározó. A mai kor szegénye nem feltétlenül jó erkölcsi értelemben, hiszen ugyanolyan anyagelvű, mint sok vagyonosabb. Ugyan nincs ilyen-olyan státusszimbóluma – de szeretné, ha lenne.  Akár el is veszi  azokat: a fosztogatások során például tipikusan nem kenyeret szokták ellopni...” Ennyit a kitűnő szakemberekről. Jézus és a kereszténység nem azt mondja, hogy az államnak kell szolidaritania helyettünk a szegényekkel, hanem hogy mi szolidarítsunk.

Az egész világon 182.200 katolikus egyházi oktatási intézményben – az óvodától az egyetemig – ötvenmillió diák tanul. A katolikus egyház világszerte 123 ezer karitatív intézményt tart fönn, ebből 5900 kórház, 16.700 orvosi rendelő, 700 lepratelep, 12.600 öregotthon, 19.500 árvaház, 11.500 családsegítő központ, 11.600 fogyatékos iskola, és 4450 egyéb intézmény. A Vatikáni Gyógyszertárban évente kétszázezer embert szolgálnak ki. A Vatikáni Gyermekgyógyászati Rendelő évente négyszáz családot, hatszáz gyermeket, több száz leányanyát (!) segít. A támogatottak többsége bevándorló, akik ingyenes orvosi ellátásban és ingyenes gyógyszerekben részesülnek. A szegény családokat élelmiszerrel is kisegítik. A Szentatya saját raktára adományokat fogad és oszt szét a rászorulók közt. A XIII. században alapított Apostoli Adományhivatal úgyszintén pénz- és élelmiszeradományokat oszt, a szegények mellett leginkább kórházaknak, börtönöknek, a kábítószerek áldozatait segítő intézményeknek és harmadik világbeli diákkollégiumoknak. Ja, hogy nem a saját vagyonát osztogatja a pápa? Valóban. Mert az nincs neki: a Vatikán és az Apostoli Szentszék nem az ő tulajdona.

Kamarás azt is kifejti: Ferenc pápa megnyilatkozásai „eddig csak gesztusoknak tekinthetők. Azok, akik változásokat akarnak, abban bíznak, hogy a gesztusokban megnyilvánuló forma döntő hatással lesz a tartalomra is. Még nem történt érdemi fordulat a pápa tevékenységében. Olyan fordulatokra gondolok – a kötelező papi nőtlenség eltörlésére, vagy a nők pappá szentelésére –, amelyeket a szó legjobb értelmében vett liberálisok látnának szívesen az egyházban.” Nos, Kamarás Istvánnak szíve joga ilyen változásokat kívánni. Ám csalódni fog. A női papság tekintetében mindenképp. A pápa ugyanis épp a melegekről tett megjegyzéseiről híressé vált repülős interjúban szögezte le: nagyobb szerepet kell kapnia a nőknek az Egyházban, de a pappá szentelésükről már kimondta az Egyház a végső nemet – „az ajtók bezáródtak”.

Nos, mindebből kitűnik: valószínűleg az egyház sosem fog tudni megfelelni a baloldal igényeinek. Éppen a túlzott elvárásokkal szemben írta a komment.hu cikke a konklávé kapcsán, hogy mit ne várjunk az új pápától. Az egyháznak „önfelfogása szerint a legalapvetőbb kérdésekben nincs joga saját magának szabályokat alkotni. Ezt nevezi isteni törvénynek - amiben saját maga alkothat szabályt, az az egyházi törvény. Alapvetően azonban az egyház úgy tekint magára, mint amire Isten rábízta a hitet, így azt nem alakíthatja át - a feladata a hit megőrzése, magyarázata és továbbadása. A pápát általában teljhatalmú vezetőnek tartják, aki azt tesz, és tanít, amit maga szeretne. (…) A pápa ugyanis nem teljhatalmú diktátor, aki azt tesz, és azt tanít, amit akar. Köti a fent leírt küldetése, ami nem a hit megváltoztatására, csak a megőrzésére és magyarázatára hatalmazza fel.”

A papi nőtlenség nem isteni törvény, elméletileg lehetne rajta változtatni (a szerzetesek azonban akkor sem nősülhetnének, hiszen ettől szerzetesek többek közt). Kérdés, mennyi ideje maradna a papnak a hívekre. A cölibátus jel, a nőtlenség mindig a transzcendens felé közvetítők különleges státusa volt a különféle vallásokban (gondoljunk csak a sámánokra). A papság férfiakhoz kötése azonban isteni törvény, így a legprogresszívebb pápa sem fogja engedélyezni a női papságot.

Ha még népszerűbb is lenne az egyház a „liberalizálástól”: az elsődleges szempont nem a népszerűség szociológiai szempontja, hanem a tanítás megőrzése. A Mandineren már megírtuk: a progresszív, a „világ elvárásaihoz” alkalmazkodó felekezetek népszerűsége csökkent az előző évtizedekben, és a régimódi, konzervatív tanításához ragaszkodó felekezetek sokkal inkább meg tudták tartani híveiket. (Ennek kimutathatóak a vallásgazdaságtani okai is.) A progresszív gyógymód igazából méreg.

Nem mondom, hogy minden rendben van az egyházban. Bizonyára nem hiába szólítja fel Ferenc pápa mind a püspököket, mind a papokat, mind a híveket komfortzónájuk elhagyására. De abban pedig biztos vagyok, hogy egy olyan balos publicista sem lenne, aki katolizálna, ha az egyház mindenben alkalmazkodna az elvárásaihoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1005443647

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mégis politizáló egyházat szeretnének a balosok? 2013.08.07. 07:26:04

Kamarás felszólítja az egyházat az Orbán-kormány intézkedései bírálatára. Ilyenkor bezzeg politizáljon az egyház, mi?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komment1 2013.08.07. 09:33:10

Hát azért ez az öntudat nem semmi. Valószínűleg Kamarás István sokkal több püspököt ismer személyesen, pl. a cikkben említett Betont és Beer Miklóst, mint ti. Úgyis mint egyházi berkekben évtizedek óta nagyon jelentős véleményformálónak, a szava igenis megfontolásra érdemes. Van amivel egyetértek vele, van amivel nem, de az biztos, hogy a katolikus egyház és főleg azon belül a magyar katolikus egyház nagyon is felkötheti a gatyát.

Ami a balos-jobbos dichotómiát illeti, amit írtok, egyáltalán nem állja meg a helyét. A kereszténységet egyik politikai kategóriába sem lehet bekényszeríteni, pont attól egyetemes a katolikus tanítás, hogy mindenféle árnyalat benne lehet, vannak benne úgymond balos, vannak liberális és konzervatív vonások is, és a napi politikának fölötte áll, mert vallás és nem politikai eszme. A keresztény tanítás szerint Jézus momentán mindenkit megváltott, nemcsak a fideszeseket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 09:44:11

@Furore Carcosa:

"A tanúságtétel a hit szempontjából épületesebb a pernél." --- írod.

Ezt csak azért mondod, mert nem vagy képes szembenézni a bűneiddel, nem tudatosodott benned kellőképp, hogy egy holokausztbűnös nemzet tagja vagy.

tarackos 2013.08.07. 09:52:26

"Az meg kifejezetten nevetséges, hogy Kamarás felszólítja az egyházat az Orbán-kormány intézkedései bírálatára. Ilyenkor bezzeg politizáljon az egyház, mi?"

Nekem úgy rémlik Ferit elég jól köpködték anno a szegénységre hivatkozva. 2010 óta számos intézkedés rontotta a szegények helyzetét az lenne a minimum ha most is jártatnák a szájukat.

Gondolom a judáspénzként kapott iskolák, fejkvóták 1-2 pozi pl. Sanda megtették a hatást.

Nem csoda ha egyre csak csökken a hivők száma. Remélem az állami támogatás is fog majd Orbánék után...

Furore Carcosa 2013.08.07. 09:54:20

@bbjnick: "...nem vagy képes szembenézni a bűneiddel, nem tudatosodott benned kellőképp, hogy egy holokausztbűnös nemzet tagja vagy. "

Igen, ezen már sokat gondolkodtam. Nos, ha egy kifejezést túl sűrűn és túl gyakran ismételgetnek fennhangon, akkor az agy egy idő után már semmilyen jelentést nem társít hozzá, csak fura hangok össze nem tartozó halmazának fogja föl. Azt hiszem, itt is erről a jelenségről lehet szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 10:03:20

@sztd:

"Nekem úgy tűnik, hogy Kamarás István vallásszociológus nagyon is konkrét - ebben a posztban említett - bírálatokat fogalmazott meg. A nők pappá szentelését vagy a papi nőtlenség eltörlését lehet óhajtani, de ha már valaki katolikusnak mondja magát, akkor illik utánanézni elsőre a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjának, és akkor nem beszélne hülyeségeket, miszerint ő katolikus értelmiségiként ezt óhajtja. (Ugyanis a jelek szerint vagy nem katolikus, vagy katolikusként nem értelmiségi, vagy ezt nem várja.)" --- írod.

Kikerestem neked, hogy hol beszél kamarás az interjúban a papi nőtlenség eltörléséről és a nők pappá szentelésről:

"- A Vatikánban pedig nem volt hajlandó beköltözni a fényűző pápai rezidenciába.

- Ezzel együtt sem mondhatjuk, hogy Ferenc pápa túllépett volna azon a határon, amit a konzervatív teológiai hagyomány már nem képes elfogadni. A tartalom és forma egysége nem csupán a marxista esztétikában, a katolikus egyház életében is fontos szerepet játszik. A pápa megnyilatkozásai eddig csak gesztusoknak tekinthetők. Azok, akik változásokat akarnak, abban bíznak, hogy a gesztusokban megnyilvánuló forma döntő hatással lesz a tartalomra is. Még nem történt érdemi fordulat.

- Mármint miben?

- A pápa tevékenységében. Olyan fordulatokra gondolok – a kötelező papi nőtlenség eltörlésére, vagy a nők pappá szentelésére –, amelyeket a szó legjobb értelmében vett liberálisok szívesen látnának az egyházban."

nol.hu/kulfold/20130803-papai_uzenet__ez_igy_nem_megy

Tehát nem arról beszél, hogy ő milyen változásokat szeretne az Egyházban, hanem megpróbálja megmagyarázni, miért ne várjanak a libbantak olyan változásokat, mint pld. a nők pappá szentelése vagy a papi nőtlenség eltörlése:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 10:08:54

@Furore Carcosa:

Mondja ezt egy moslékzabáló, egy genetikusan alattvaló!

Furore Carcosa 2013.08.07. 10:15:28

@bbjnick: "Mondja ezt egy moslékzabáló, egy genetikusan alattvaló!"

Tudom én, az egyetlen etikus lépés az lenne részemről, ha zokogva megtépném a hajamat, nyilvánosan hamut hintenék a fejemre, majd kirohannék Kanadába irodalmunk nagy Makrája után, hogy bocsánatáért esedezzek, amiért volt képem megsérteni az ízlését a létezésemmel. De hát mit tegyek, ha gyarló lélek vagyok, és az erkölcseim ehhez nem elég emelkedettek?

Robinzon Kurzor 2013.08.07. 11:08:28

A Népszava megírja, hogy a 3 prímszám, a Népszabadság meg hogy az 5 prímszám.

Erre jön egy formális logikából túlképzett Mandiner-szerző és levonja kézenfekvő következtetést: a baloldal szerint minden páratlan szám prímszám.

Hogy mekkora sportértéke van az ellenzéki sajtó ellenzéknek lenni, azt most hagyjuk.

De az, hogy egyedi példákból milyen szintű általános következtetéseket (nem) lehet levonni, az nagyjából alsó tagozatos gondolkodási képességeket feltételez.

Hogy ezt Selmeci szenátor asszony felé nem reális elvárás, az oké.
De a Mandiner-szerzők felé sem?

Dzsentrisvihák 2013.08.07. 11:21:12

"De abban pedig biztos vagyok, hogy egy olyan balos publicista sem lenne, aki katolizálna, ha az egyház mindenben alkalmazkodna az elvárásaihoz. " - Itt a lényeg.

Már megint ott tartunk, hogy az egyházon, és közösségén kívüli senkik óhajtják jobban tudni, mit kellene, ill. lenne ildomos csinálnia a Vatikánnak, a pápának, és úgy általában, mindenkinek, aki nem ők.
Én pl. nem hallok senkit belepofázni a krisnások, a hinduk, a sátánisták, vagy netán a judaisták dolgaiba, ezt valahogy mindig csak a római katolikusokkal kell/lehet leművelni.

Érdekes paradoxon, hogy a sok ateista, ballibsi megmondóember szerint Európa egyáltalán nem keresztény gyökerű, és az egyháznak az égvilágon semmiféle köze nincs semmihez, mégis időről időre őket egrecíroztatják, és ők akarnak diktálni Rómának, nyilván felebaráti szeretetből...

törzsmókus 2013.08.07. 12:22:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a gyilkosokat pedig csak olyan pap gyóntathassa, aki ölt már embert?

egy átlag pap nagyságrendekkel több házasságba lát bele egész közelről, mint egy átlag házas ember.

Robinzon Kurzor 2013.08.07. 12:28:52

@törzsmókus: "egy átlag pap nagyságrendekkel több házasságba lát bele egész közelről, mint egy átlag házas ember"

Ezt a versenyszámot utcahosszal nyeri a swinger-klub menedzsere.
Tehát bízzuk rá a feladatot ...

Kandeláber 2013.08.07. 12:46:04

Nem újdonság, hogy az istentagadó judeo-bolsevisták maguknak akarják vindikálni a jogot, hogy az egyházakkal - különösen természetesen a római katolikus egyházzal - kapcsolatban kinyilatkoztassák az "egyedüli igazságot".
Elődeik a Kádár-rezsim idején reakciósnak titulálták II. János Pál pápa őszentségét, és minden alkalmat megragadtak az ateizmus vélt felsőbb rendűségének a bizonygatására, most pedig a ki tudja kik által kreált dél-amerikai pápa egyes mondataiba kapaszkodnak.
Akit egyébként megválasztása után élesen bíráltak holmi legendákra támaszkodva, hogy együttműködött az argentin katonai juntával.
Szánalmasak a ballerek ezen a téren is.

sztd 2013.08.07. 13:02:43

@bbjnick: Utána folytatta:
"Még csak néhány hónap telt el a pápa megválasztása óta.

Ez igaz, de nem látom az előjelét annak, hogy a pápa a későbbiekben ezekre a kérdésekre szeretne fókuszálni. Sőt: a nők pappá szentelésére nem lát lehetőséget. Ha én – mint katolikus értelmiségi – egészséges türelmetlenséggel VÁLTOZÁST VÁROK IS, nem hiszem, hogy a változások az említett területeken fognak bekövetkezni."

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy ő is vár ilyen változásokat, mint "katolikus értelmiségi".

Ezen kívül az interjúban nem láttam utalást arra, hogy magyarázná a katolikus álláspontot (ami mondjuk ebben a posztban azért kb. megtörténik).

sztd 2013.08.07. 13:07:41

@törzsmókus: Ezt az érvet én is ismerem, nekem mégis az az érzésem, hogy nem érti azt, amiről ilyenkor beszél, és ami fontosabb, nem hiszi el senki neki az állítását, akkor sem, ha éppen igaza van.

Gyóntatásnál a megbocsájtást kell gyakorolni, és helyes utat mutatni, szóval nem kell gyilkolnia ahhoz, hogy elmondhassa a másiknak, hogyan kell helyesen konfliktust kezelni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 13:42:23

@törzsmókus:

Ennek ellenére nem gond a házas pap. A katolikus egyházban sem gond, sőt a nem latín katolikus rítusokban szinte kötelező, hogy a pap házas legyen. A nőtlen pap alapból gyanús. Azaz nincs valós érv a házasság ellen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 14:10:12

@sztd:

"Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy ő is vár ilyen változásokat, mint "katolikus értelmiségi"." --- írod.

Akkor olvasd el mégegyszer:-)

"...nem látom az előjelét annak, hogy a pápa a későbbiekben ezekre a kérdésekre szeretne fókuszálni. Sőt: a nők pappá szentelésére nem lát lehetőséget. Ha én – mint katolikus értelmiségi – egészséges türelmetlenséggel VÁLTOZÁST VÁROK IS, nem hiszem, hogy a változások az említett területeken fognak bekövetkezni."

A "változás"-t itt általános értelemben használja, s mivel fentebb kifejtette, hogy miért ne várjanak ilyen irányú változást a libbantak, valamint azt is, hogy számára mik a legfontosabb kérdések (lásd pld. szegénységprobléma), így elég nehéz úgy olvasni ezeket a mondatokat, ahogyan te olvasod.

Valamint: Kamarás a hetvenes évek óta a katolikus közélet karakteres alakja. Elég furcsa volna, ha tegnapról mára kifordult volna magából:-) Egy régebbi generációhoz tartozik, a zsinatos, "egyházireformos" időkben szocializálódott, amikor még az Egyházon belül is más volt a (köz)beszéd. Én egy ezerszer konzervatívabb vonalat képviselek, mégis pontosan értem, miről beszél.:-) Azon pedig, hogy nem áll le az "egyház álláspontját" deklarálni a népszabóság újságírójának semmi meglepődnivaló nincs, mivel

egyrészt: nem arról kérdezték;
másrészt: az nem az ő dolga;
harmadrészt: a kádárendszerben nyomta le aktív időszakának nagyobb részét, pontosan tudja, hogy mit várhat a népszabóságtól: mi az, ami és mi az a mód, ahogyan áttolható azon...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 14:47:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"...nincs valós érv a házasság ellen." --- írod.

Jajjjdehogyisnincs!!!:-)

Mt 19.12
Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!

1Kor 7.27
Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget.
1Kor 7.28
De ha megnősülsz, nem vétkezel, s ha a lány férjhez megy, nem követ el bűnt. Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri, s én meg akarlak kímélni benneteket.
1Kor 7.29
Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna,
1Kor 7.30
aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná,
1Kor 7.31
s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.
1Kor 7.32
Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében.
1Kor 7.33
A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét,
1Kor 7.34
ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében.

törzsmókus 2013.08.07. 14:52:56

@Robinzon Kurzor: swinger-klubba házasok járnak? jé

törzsmókus 2013.08.07. 14:54:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: én nem a házas papok ellen érveltem, hanem azellen, hogy a nem-házas pap nem tud hitelesen hozzászólni a témához

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 16:23:02

@bbjnick:

Ezek nem érvek. Hiszen te is jól tudod, hogy a kötelező nőtlenség tisztán katolikus hagyomány a XI. századtól, s ma sem vonatkozik a nem latin rítusra.

Ha ennyire egyértelmű lenne ez, mint beállítod, miért nem volt kötelező papi nőtlenség a XI. sz. előtt? S miért vannak most is nős katolikus papok? Hiszen az összes keleti katolikus pap szinte kivétel nélkül házas.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 16:45:25

@törzsmókus:

Szvinger eleve per definitionem csak házas vagy legalábbis tartós kapcsolatban élő lehet szerintem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 17:20:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Ezek nem érvek." --- írod.

Ezt mondd Jézusnak és Szent Pálnak!

"Ha ennyire egyértelmű lenne ez, mint beállítod, miért nem volt kötelező papi nőtlenség a XI. sz. előtt? S miért vannak most is nős katolikus papok?" --- írod.

"1579 Az állandó diákonusok kivételével a latin Egyház rendes körülmények között minden fölszentelt szolgáját olyan hívõ férfiak közül választják, akik nõtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" megtartják (Mt 19,12). Akik arra kaptak meghívást, hogy osztatlanul az Úrnak és az õ dolgainak szenteljék magukat , [75] egészen átadják magukat Istennek és az embereknek. A cölibátus annak az új életnek a jele, melynek szolgálatára szentelik az Egyház szolgáját; az örvendezõ szívvel vállalt cölibátus ragyogóan hirdeti Isten országát. [76]

1580 A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben: míg a püspököket kizárólag nõtlen férfiak közül választják, addig nõs férfiakat diákonussá és áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat hosszú idõ óta törvényesnek számít; ezek a papok közösségeikben gyümölcsözõ szolgálatot teljesítenek. [77] Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki megkapta az egyházi rend szentségét, többé nem köthet házasságot."

www.katolikus.hu/kek/kek01533.html#K1579

Kakimaki0123456789 2013.08.07. 17:24:34

Most minek magyarazzon az ember barmit is olyasvalakinek aki nem tudja mi az a baloldal, de az elso mondataban mar rogton hazugsaggal vadolja?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 17:28:07

@bbjnick:

"Ezt mondd Jézusnak és Szent Pálnak!"

Jézus korában nem volt papság. Pál korában meg nem volt kötelező nőtlenség.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 17:28:56

@bbjnick:

"a latin Egyház rendes körülmények között minden fölszentelt szolgáját olyan hívõ férfiak közül választják, akik nõtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" megtartják"

Ez egy XI. sz. szabály. Korábbn miért nem volt?

Kakimaki0123456789 2013.08.07. 17:29:17

Ennyire torz valosagkeppel mar regen nem talalkoztam, biztos ritkan jarok a Mandinerre... en csak az orbani arokasas egyik eszkozet latom benentek, sajnalom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 17:30:48

@bbjnick:

"A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben"

Miért?

"míg a püspököket kizárólag nõtlen férfiak közül választják"

Ez nem igaz. Özvegyek közül is.

"Ez a gyakorlat hosszú idõ óta törvényesnek számít"

Miért?

"ezek a papok közösségeikben gyümölcsözõ szolgálatot teljesítenek"

Tehát nem kötelező a nőtlenség.

"Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért."

Igen, a szerzetesek.

csabakirályfi 2013.08.07. 17:40:18

@Robinzon Kurzor: az egyet kihagytad (egy prim, három prim stb)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 17:45:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!" --- mondja Jézus.

Úgy látszik, te nem tartozol azok közé, akik fel tudják fogni.

egysmás 2013.08.07. 17:49:27

Ha az agyhalálnak vannak fokozatai, a mandiner a végső stádium

lyia (törölt) 2013.08.07. 17:56:34

Szent Nemzeti Katolikus Fasz

A Szent György Érdemjel a rendőrség állományában munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan végző,
a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban
állók elismerésére, illetve a rendőrség munkáját segítő személyek elismerésére évente összesen 30 fő részére
adományozható.

A Szent Flórián Érdemjel a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományában dolgozó, munkájukat huzamos
időn keresztül kiválóan végző, a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, kormánytisztviselői,
közalkalmazotti jogviszonyban állók elismerésére, illetve a katasztrófavédelem munkáját segítő személyek
elismerésére adományozható, évente összesen 10 fő részére.

A büntetés-végrehajtási szervezet állományában dolgozó, munkájukat huzamos időn keresztül kiválóan
végző, a közösség elé példaképül állítható hivatásos szolgálati, kormánytisztviselői, közalkalmazotti
jogviszonyban, valamint munkaviszonyban állók elismerésére, illetve a büntetés-végrehajtás munkáját segítő
személyek elismerésére „Szent Adorján Érdemjel” kitüntető címet alapítok, amely évente összesen 10 fő részére
adományozható.

Évente egy Kocsis Máté tüntethető ki a Copertinói Szent József érdeméremmel.

semmiextra 2013.08.07. 17:59:23

@Dzsentrisvihák:
Mikor hallottad utoljára, hogy a krisnások pártja el akarja törölni az abortuszt?
Én libsi ateistaként, csak annyit kérek, hogy az egyház húzzon a picsába az állami szférából. Ja eés esetleg a saját közösségünk tartsa fenn az egyházakat...

is 2013.08.07. 18:00:44

@bbjnick: az ellenreformációsok pl., akik ugye katolikusok. nem kevesen vannak, mégha menet közben jó részük meg is halt.

@poszt: az egész cikkből süt ez az örökkévalóság-igény, miközben ha valaki tudja, hogy a kétezer év alatt a katolikus egyház mennyi mindenben változott, törölt el megváltozhatatlannak tűnő, végleges döntéseket, az egyre inkább kicsit mosolyogva olvassa a lendületes bizonykodást, hogy de bizony, az csak így, és örökre így, és te vagy a buta, hogy ezt nem fogadod el.

a hit az tart 1 kérdésig: hiszed a katolikus/keresztény/keresztyén istent? igen/nem. ezen túl minden már emberi konstrukció, a Bibliát is beleértve (a Bibliát 500 évig faricsgálta az egyház a maga képére, tele vagyunk apokrif változatokkal, és nemrég olvastam, hogy még a kanonikus Bibliából is vannak részek, amiket sosem olvasnak fel a templomokban, mert nem teljesen komfortos az egyházzal). hiszel-e a Bibliában, ilyen kérdés nincs.

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:02:13

@lyia:

Félreértés ne essék, mindenkinek a vallását tisztelem, aki nem akar megtéríteni, megadóztatni, megbüntetni, felrobbantani, bekendőzni vagy beheroinozni (ez utóbbi egyébként a kedvenc nyelvtörőm külföldi diákoknak, szoktak érte gyűlölni, és csak akkor nyugszanak meg, ha elmondom nekik, hogy - engem is beleértve - talán nincs is olyan magyar, aki elsőre hibátlanul mondja ki), mert nem az ő hitét vallom.

algi 2013.08.07. 18:03:09

Botrány, van két baloldalinak mondott ember, aki nem pontosan ugyanazt mondja! Micsoda köpönyegforgatók!

is 2013.08.07. 18:03:19

@csabakirályfi: ajaj. az 1 nem prímszám. és erről most ne nyissunk vitát. a prímszámnak az a definíciója, hogy két osztója van: 1 és önmaga. az egynek nincs két osztója, csak egy. az 1.

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:05:09

@is:

Egyébként meg mi a fasznak bank a Vatikánnak?

Miért nem tartják a szentatyák a pénzüket ott, ahol én is, az Ótépében?

Talán nem hisznek benne?

(ilyen hitetlenektől bedőlt ám már némely deviza, hahó)

is 2013.08.07. 18:05:36

@Dzsentrisvihák: Keresztény gyökerű, de már volt egy felvilágosodás.

Nyilván te is voltál pattanásos kamasz, meg vannak óvodai képek rólad szoknyácskában/rövidnadrágban, de már nem szeretnéd, ha így tartanának számon.

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:08:48

Magyar Nemzeti Vicc

"Orbán Viktor felébred, és elmeséli, hogy álmában két szakállas liberális volt, akik közül az egyik a Simicskát, a másik a Sorost szerette."

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:09:53

Választási plakát 2014

SZEGÉNY LÉVAI ANIKÓ!

Ad Dio 2013.08.07. 18:17:49

Bizonyos gondolataival egyet tudok érteni, de ez egy alapvetően szerencsétlen hangvételű cikk. Semmivel sem sugall több intellektust vagy erkölcsi tartást, mint a bírált cikk írója.

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.07. 18:18:51

@Dzsentrisvihák:

Tudod, mit? Majd, ha környékünkön a krisnások kapnak meg állami iskolákat, a hinduknak jutnak milliárdok elszámolási kötelezettség nélkül, és a sátánista pedofilokat mentegeti egyházuk különböző trükkökkel a rendőrségi eljárás elől, visszatérünk a témára, jó?

miért 2013.08.07. 18:30:36

Én nagyn nem szeretem a maszopot, de most ugy látom megrendelésre köpködi őket a mandiner! Kell az 'uraknak' a júdáspénz!? A balosok pusztán az egyház által sokat emlegetett szociális érzékenységet hiányolják. Én is ugy látom, hogy a magát jobboldalinak valló kormánnyal együtt a történelmi egyházak jóformán csak saját gazdagodásukkal vannak elfoglalva. Ez szégyen!

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:49:30

Ki az a fehér ruhás faszi a Mószer Aranka mellett?

lyia (törölt) 2013.08.07. 18:55:07

2013-as hír (sajnos, nem vicc):

"A motu proprio (azaz nem hivatalos előterjesztés eredményeként, hanem a pápa saját elhatározásából hozott rendelet) értelmében a szentszéki büntető törvénykönyvben konkrétan beiktatják a bűncselekmények sorába az olyan fogalmakat, mint a gyermekkereskedelem, a kiskorúak prostitúcióra kényszerítése, a kiskorúak elleni nemi erőszak vagy a gyermekpornográfia."

Ezek szerint ezek eddig nem voltak büntetendő tényállások a "szentszéki büntető törvénykönyvben".

Hát akkor mi a faszt büntettek, bazmeg, Orbán Viktor elleni összeesküvést Kocsis Mátéval súlyosbítva, vagy a vízelzárást negyven fok Celsius melegben, vagy a potyázást a metrón?

Kezdem érteni, miért nincs még börtönben a Semjén ...

rasztaszív 2013.08.07. 20:10:25

a vatikáni "egyház" most is politizál.
Kamarás úr viszont nem "balos".

egyébként lehet politizálni egyházként,de azután majd vállalni kell a következményeket is - és nem keresztényüldözésnek minősíteni a borítékolható politikai reakciókat.vagyis,nyilván,azt is meg lehet tenni - csak gusztustalan.de ez persze nem akadály...

Bell & Sebastian 2013.08.07. 20:14:23

@lyia: De nagy tapló vagy, édes fiam. Ha nem értesz hozzá, minek ugatol bele? Kérdezz inkább és feleltetik.

Vagy még jobb lenne, ha magad néznél utána, mielőtt baromságokat írsz le. Vagy ez nagy kérés lenne?

lyia (törölt) 2013.08.07. 20:17:11

Hát, igaza van padre, mit is kéne kérdeznem?

Alkibiádész77 2013.08.07. 20:24:13

A kereszténység nem baloldali, ebben a cikkírónak igaza van, nem is engem kellett meggyőzni. A Szentírásban szerepelnek a szerző által is idézett mondatok - amelyek egyébként ellentétesek más, híres bibliai mondásokkal, mint pl. azzal, amely szerint akár a köpönyeged is meg kell felezned azzal, akinek nincs és rászorul. Ezt az ellentmondást igyekszik a szerző feloldani azzal, hogy Krisztus csak minket hív fel arra, hogy segítsük a szegényeket, az államot nem. Mintha nekünk az államhoz semmi közünk nem lenne. Vagy tényleg nincs is?

Robinzon Kurzor 2013.08.07. 20:27:49

@csabakirályfi:

1 nem prímszám.
(Prímszám, aminek pontosan két osztója van: az 1 és önmaga.)

lyia (törölt) 2013.08.07. 20:38:48

Tényleg,

ki is írta a szentírást?

Bell & Sebastian 2013.08.07. 20:40:24

Itten van a teljes beszélgetés Kamarás honlapjáról.

www.kamarasistvan.eoldal.hu/cikkek/aktualis-esemenyek/interju-ferenc-paparol.html

Minden elismerésem mellett nagyjából azokon a pontokon kötöttem volna a spekulációikba, ahol Zs & P.

Katolikus is sokféle van, hát még keresztény. Az élő hit (és Egyház) megengedi, Istennek a hála!

Közöd?
- Na, milyen az asszony az ágyban?
- Van aki dicséri - van aki nem.

De mi van a lopakodó szinkretizmussal és a pápista / ortodox közeledéssel? (A görög-keleti szóösszetétel kerülendő.)
Mert ezek a kérdések jobban érdekelnének, mint az, hogy az ózdi fuxos moshat-e autót közkútról.

Le_Penseur 2013.08.07. 21:03:48

Ez szép hosszúra sikeredett...

"A papi nőtlenség nem isteni törvény, elméletileg lehetne rajta változtatni (a szerzetesek azonban akkor sem nősülhetnének, hiszen ettől szerzetesek többek közt). Kérdés, mennyi ideje maradna a papnak a hívekre. "

A mi lelkészünknek a feleségén kívül két gyereke is van, mégis rengeteg ideje van a hívekre!

Áldást-Békességet!

cellular 2013.08.07. 21:07:03

Szerintem meg valóban nem érdemes felhasználni a vallást, a hitet, az egyházat politikai nézeteink igazolására.

Jézus baloldali, jobboldali, konzervatív, vagy liberális volt? Mindegyik, és egyik sem.

Nem szabadna ezt politikai hovatartozásunk igazolásaként felhasznáéni. Egyszerűen nem esik jól olvasni sem.

Most a cikk első fele arról szól, hogy mekkora láma ez a baloldal, mert a katolikus egyház nem is olyan, amilyen, vagy amilyennek látnák baloldalon.

Szerintem nincs értelme kereszténység esetén politikai bal illetve jobboldalról beszélni, és egy szűrőn keresztül nézni a kereszténységre. Amely szűrőn keresztül természetesen azt látjuk, amit szeretnénk. Önigazolást.

Mindenkinek joga van nem egyetérteni a katolikus egyházszervezet belső szabályrendszerével. A külsőt pedig az veszi magára, aki szeretné, nincs kényszer. A katolikus egyházszervezetnek pedig joga van olyan belső rendszert kialakítani a törvényesség keretein belül, amilyet jónak lát.

Innentől pedig folytatódhat a sárdobálás politikai oldalak és különböző vallási felekezetek között. Gondolom ez fogja majd megoldani mindenki problémáját.

Bell & Sebastian 2013.08.07. 21:57:13

@cellular: Sokan ott vannak tévedésben, hogy meggyőződéses konzerv-katkónak gondolják vagy látják a Fidest, mint gyűjtőpártot.

Pedig a Fides minden cselekedetében benne van, hogy ők, mint lézengő zsoldos-ritterek milyennek képzelik a konzerv-katkókat.

Hogy egy valódi, konzerv-katkó mit gondol?
Azt, amit Móriczka a leghíresebb mondásában foglalt össze, midőn nővére tevékenységét (a vőlegényével) kommentálta a kulcslyukon keresztül:

- Ami ennyi mosakodással jár, az csak jó nagy marhaság lehet!

czjanos 2013.08.07. 22:03:10

A baloldal soha nem akart politizáló egyházakat. Az egyházfik míveljék csak a híveik lelkét ( a templomokon belül!) és ha karitatív szolgálatot látnak el (lásd: szegények gondozása, oktatási intézmények működtetése), akkor azt kizárólag az emberiesség és a tudományosság alapján tegyék. Az a pap, aki politizálni akar, az ugorjon ki a rendjéből és álljon politikusnak.

czjanos 2013.08.07. 22:13:08

@cellular: Addig, amíg a XXI. században tudós emberek nem ellenőrizhető és igazolható csodákat igazolnak, addig a katolikus egyház nem lesz hiteles. Miért nem elegendő az, ha pl. a bíborosok 2/3-a kimondja valamelyik hittársukról, hogy ez az ember annyit tett az egyházáért és az emberiségért, hogy megérdemli a legmagasabb elismerést, a szentté avatást? Teljesen rendjén való lenne ez sok ember előtt. A legutóbbi ilyen eset az volt, hogy a beteg nézte a TV-t, ahol XXIII. János Pál pápa imádkozott. A beteg kérte, hogy imádkozzon érte (a képernyőn keresztül) és lám, csodák csodája, a gyógyíthatatlan tumor elszállt. Hány gyógyíthatatlan, tumoros beteg imádkjozik a gyógyulásáért, hiába? Isten előtt minden ember egyenlő.

burakefendi 2013.08.07. 22:53:57

én természetesnek tartom, hogy az egyházak politizáljanak. ahogy például a kerékpárosok országos szövetsége is kiáll az általa képviselt közösség érdekeiért, ugyanígy az egyházaknak is meg kell nyilvánulnia és hatást gyakorolni a döntéshozókra az általuk képviselt társadalmi csoportok érdekében, az általuk fontosnak tartott ügyekben.

burakefendi 2013.08.07. 23:03:21

@czjanos: hát az orvosnak is fel kellene adnia a hivatását, ha politizálni akar?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 23:11:00

@Bell & Sebastian: Nem sokkal korábban Móricka látta ám azt is a kulcslyukon, hogy az akkor még magányos nővére simogatja magát, így sóhajtozva: "Férfit akarok!"

Ezt utána Móricka is kipróbálta, úgy sóhajtozva, hogy "Biciklit akarok!", de nem kapott.

cellular 2013.08.07. 23:20:45

@czjanos: Biztos nekem akartad ezt címezni? Nem nagyon tudok mit mondani rá. Ha számodra nem hiteles, akkor ez van, nem foglak tudni meggyőzni az ellenkezőjéről, és tudományos bizonyítékot sem mutatni a csodákról.

Bell & Sebastian 2013.08.07. 23:25:56

@Holger Hartland: Akart volna ő is férfit, hadd érezze, mekkora ökörség biciklizni.

Bell & Sebastian 2013.08.07. 23:31:13

@czjanos: Csodák márpedig vannak. Például előre tudom, Gabriella mit fog mondani. Igaz, ettől többnyire rosszabbul leszek.

Bloodscalp 2013.08.07. 23:35:28

@Holger Hartland: szerintem dobray nicket váltott

Furore Carcosa 2013.08.08. 00:03:07

@czjanos: "Az egyházfik míveljék csak a híveik lelkét..."

Csak a rend kedvéért, de az egyházfi nem pap, hanem világi személy, és semmi köze a hívek lelki életéhez:

lexikon.katolikus.hu/E/egyh%C3%A1zfi.html

Miért akarod megtiltani szegény Haranglábnak, hogy politikai pályára lépjen?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.08. 00:06:06

@Bell & Sebastian: Állítólag nem olyan rossz dolog a biciklizés, csak azt mondják, nyereg is kell hozzá.

@Bloodscalp: Dobrayról lehet tudni, kicsoda, mert maga a mandiner szokta a saját nevén kitenni az ajánlóba.

Samott 2013.08.08. 06:48:00

"„Nagyon nem jól érzem magam, amikor egy papot vagy nővért a legújabb divat szerinti autóban látok. Az autó jó szolgálatot tesz a munkában, de kérem, gondoljanak az éhező gyerekekre is, legyenek alázatosabbak, és válasszanak valami szerényebbet!” "

Csak ennyit szerettem volna hozzafuzni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.08. 07:46:13

@bbjnick:

"Úgy látszik, te nem tartozol azok közé, akik fel tudják fogni."

Igen, s velem együtt az első évezred összes római pápája sem tartozik közéjük.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.08. 07:47:04

@czjanos:

A pap egyik alapvető feladata a politizálás, azaz ebben nagyon tévedsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 08:27:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

1) Hány házas pápát ismersz a pápaság történetében? A legenda szerint nő már volt pápa --- a pápai trónon szült meg ---, no, de házas ember!:-)))

2) Ne legyél birka, @birca! Ha neked nem játszik a Katolikus Egyház egyházi rendje, akkor keress egy olyan felekezetet, amelyé megfelel! Egy ferences szerzetes például támadja a trappistákat, mert az övénél szigorúbb regula szerint élnek, követei a trappista regula megváltoztatását? :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 08:38:05

@Samott:

Én azért ezzel nagyon óvatos lennék! Júdás apostol is így kezdte, aztán hová jutott???!!! A "direkt morál" nagyon veszélyes pálya!

Mondjuk a pápát nem féltem ettől, nyilván, jól tudja, mit miért mond és tesz. No, de titeket annál inkább!

A Bibliában minden benne van:

Jn 12.3
Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával.
Jn 12.4
Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta:
Jn 12.5
"Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?"
Jn 12.6
De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak.
Jn 12.7
Jézus így szólt: "Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi.
Jn 12.8
Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek."

A direkt morálról hamvas Béla:

„(...)

A direkt morál az igazságtól való elhagyatottságban él.

Van, aki a direkt morálban remekül érzi magát. Gyönyörködik abban, hogy a korrupción kívül áll és ítélkezhet. Különös gyõzelem, amikor az ember fogát csikorgatja. Mellőzve lenni! Elnyomva, szegénynek lenni! Nem bírja ki senki mély sebek nélkül.

A direkt morál a lázadás és a forradalom tenyészhelye. Minden lázadó és forradalmár morális bázison áll és ez benne a direkt morál.

(...)

Ez az, amit a direkt morál a legtisztábban lát: »a behódolás az embert eredeti alakjából kivetkõzteti és az élet végeredményét kompromittálja«. A behódolásnak ezt soha senki sem bocsáthatja meg. A behódolásból sohasem lesz és nem lehet nagyság. Ez a par excellence antitragikus, vagyis ez a botrányos egzisztencia.

A direkt morál inkább őrület. Nincs megalázóbb, mint elviselni, hogy a behódolás virtuóz élettechnikával miként fut be nagy pályát és miként teszi kezét az élet javaira, és miképpen foglalja el az élet helyét, mintha az egész az övé lenne, és vesz részt abból, amibõl mindenki más kizárt. Abban, aki ez ellen nem tud kellőképpen védekezni, tízezer inkarnációra való méreg gyűlik össze. A bosszú. A bosszú, mondja Nietzsche, az akarat tiltakozása az idő ellen.

Minden mártír gondolja meg jól, vajon nem a bosszú, amely benne dolgozik? »Ó, ha az embert a bosszútól valaki meg tudná váltani!«

A behódolás az embert eredeti alakjából kivetkőzteti és az élet eredményét kompromittálja. De aki nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát megőrzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz.

A direkt morál nárcisztikusan ragaszkodik hősies és görcsös tisztaságához. A direkt morál nem szociális, hanem egocentrikus. Ezért ha felülkerül, nem közösséget teremt, hanem forradalmat. A direkt morál, mint a rossz lelkiismeret, a nagyságot kizárja. A direkt morál középszerű és démoni.

Aki behódol, beszennyezi az életet. A rossz lelkiismeret a beszennyezett élet nyugtalansága. A direkt morál a közösségbõl kizárt és a javaktól megfosztott ember életféltése.

A behódolás megbocsáthatatlan. Annak, aki behódolt, térden állva kell bocsánatot kérnie az igazságtól, amelyet megsértett. Addig nem térhet haza.

A direkt morál csak akkor oszlik el, ha felszólítják, hogy a szeretet világába lépjen, és tényleg belép. Akkor a pokol tüzét elkerülheti.

(...)”

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.08. 08:40:09

@bbjnick:

A római pápa püspök. S a IV. századtól nem választottak nős embert püspökké, de a papok zöme nős volt.

A katolikus egyházban sem gond ma sem a házas pap, sőt a nem latín katolikus rítusokban szinte kötelező, hogy a pap házas legyen. A nőtlen pap alapból gyanús ott. Miért engedi a római pápa, hogy nős emberek papok lehessenek az általa vezetett egyházban?

Én nem vagyok katolikus, a kérdés személyesen nem érint.

vantaan 2013.08.08. 08:44:56

Alighanem az európai-magyar "katolicizmus?" nehezen fogja fel, hogy a katolikus egyházon belül radikálisan megváltoztak az erőviszonyok. A történelmi lehetőség ami megnyílt Ferenc pápával, ÚJRA JÉZUS ÉS A HIT SZOLGÁLATA lesz az egyház feladata. S ez nem jobb vagy baloldal győzelmét jelenti hanem visszatérés a keresztényi gyökerekhez.
Köszönet és hála a gondviselésnek, hogy Ratzinger/Benedek pápa uralkodásának utolsó heteiben olyan döntéseket hozott amellyel sikerülhet abból a fertőből kikecmeregni amibe az elmúlt években a kereszténység, a katolikusság volt. ...hogy a magyarországi egyházvezetés ezt mikor veszi észre vagy veteti észre vele a pápai hatalom vagy a magyar hívők közössége az kérdéses. DE FERENC PÁPÁVAL új időszámítás kezdődött s ebben az új időszámításban egy sámán Erdő Péternek és sámán püspök társainak hol a helye az nagyon rövid időn belül kiderül.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 08:46:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Én nem vagyok katolikus, a kérdés személyesen nem érint." --- írod.

Akkor meg?! Közöd?! :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.08. 08:49:54

@bbjnick:

A katolicizmus a legnagyobb apostoli felekezet, így apostoli keresztényként mindenképpen kell, hogy érdekeljen, hogy mi történik a katolikus vallásban.

czjanos 2013.08.08. 09:03:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én meg úgy vélem, hogy a pap alapvető feladata (rendszer-függetlenül) Isten igéjének a terjesztése, a hívek lelki gondozása.

vantaan 2013.08.08. 09:08:27

@vantaan: Az egész folyamatban Ratzinger eszmélése, megvilágosodása a legdöbbenetesebb. Mi játszódhatott le abban az emberben amikor rájött ,hogy amit hosszú évtizedeken keresztül tett, képviselt az tarthatatlan. ... problémák eltusolása, szőnyeg alá söprése ..... s mikor eszmélt rá hogy környezete, alárendeltjei bűnben fetrengenek.
Szeretném hinni ,hogy nem az ezeken való bosszú állás hanem az egész addigi rendszerének megreformálhatatlanságának felismerése vezette tetteit.
Most úgy tűnik évszázadokig nem lesz ,nem lehet európai püspök Szt Péter trónján, Ratzinger bölcsessége folytán ..... s ezzel egy olyan lehetőséget kap a világ katolikussága hogy teljes valójában kiteljesedhet a megváltó hatalma mindannyiunk örömére.

vantaan 2013.08.08. 09:29:07

@Samott: S tudtad, hogy pl Mayer Mihály püspök urat 2 db luxus BMW szolgálta?
S a többieket? Vajon egy embernek mennyi luxus autó kell?
S minden bizonnyal csak a magas benzin ár akadályozta meg a magyar püspököket hogy légkondis autóikkal ellátogassanak pl Ózdra s tekintélyükkel segítsenek az ott élő embereken ebben a nagy forróságban. S talán csak pont a luxus autóik légkondicinállója miatt ment el a hangjuk is és ezért nem szólaltak meg.
...mert, hogy is hatott volna Erdő Péter rekedt hangja amint azt mondja: Kedves Fideszes és Keresztény democsokrata képviselő urak EZT AZÉRT MÁR NEEEE!

vantaan 2013.08.08. 09:35:56

@czjanos: "Addig, amíg a XXI. században tudós emberek nem ellenőrizhető és igazolható csodákat igazolnak, addig a katolikus egyház nem lesz hiteles"

A katolikus egyházat nem a csodák hitelesítik vagy hiteltelenítik el hanem a hétköznapok tettei vagy nemtettei!
S való igaz pl az elmúlt években évtizedekben mindent elkövettek a hiteltelenségük érdekében! Főként Magyarországon.

csabakirályfi 2013.08.08. 09:54:22

@is: @Robinzon Kurzor: Bocs, rosszul emlékeztem a Péter Rózsa és a fizikusok teljes indukciója c. viccre.

djanos 2013.08.08. 10:55:47

@Zsigmond és Péterfy

Csak egy korrekció:

A sámánok számos kultúrkörben nősülhettek. A sámáni élethez, mint hivatáshoz három út vezet:

öröklés, a képességek apáról fiúra szállása (generációról generációra kummulálódtak bizonyos képességek) különbség az, hogy a sámánnak volt égi felesége is

elhívás

vagy a törzs választot meg valakit kedvező jelek alapján sámánjává

Samott 2013.08.08. 11:21:50

@bbjnick: en csak a Pápát ideztem, mert ide kapcsolodik es egyetertek a mondanivalojaval.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 11:45:29

@Samott:

Én pedig a Bibliát idéztem:-)

A pápa a Biblia ismeretében mondta, amit mondott (így szavait az abban foglaltak alapján lehet csak helyesen értelmezni); most már te sem hivatkozhatsz arra, hogy nem ismerted a Biblia idézett részletét, amikor egyetértettél a pápával;-)

Samott 2013.08.08. 11:56:44

@bbjnick: nekem eleg amit o mondott. ;-) Hosszu ctrl+c/ctrl+v idezettekbe bele se kezdek, hiaba faradtal. ;-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 12:15:40

@Samott:

Nos, akkor annak a kommentnek nem te voltál a címzettje, hanem egy nálad valamivel okosabb és valamivel kevésbé nyikhajp*cs olvasója:-)

vantaan 2013.08.08. 12:39:45

@bbjnick: Huuuu de meleg van. Hűtsd le magad!
" A pápa a Biblia ismeretében mondta, amit mondott (így szavait az abban foglaltak alapján lehet csak helyesen értelmezni);" bbjnick törvényei 1§ 1 bekezdés?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 13:55:37

@vantaan:

Szerinted a pápa bármikor is tenne olyan kijelentéseket, amelyek nincsenek a Bibliával összhangban?:-)

vantaan 2013.08.08. 16:00:27

@bbjnick: Olyant szerintem még Gyurcsány Ferenc se tenne, mondana!
..... de szerintem a mai Magyarországon sincs olyan ember.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 18:00:50

@S=klogW:

A direkt morál és rossz lelkiismeret c. esszéjében. Ez az esszé a Patmosz c. esszégyűjtemény első kötetében található, de azon ritka szövegek egyike, ami fönn van a Világhálón is:-) Itt: hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html

krepler 2013.08.09. 20:19:49

tisztelettel kérdem a posztert (esetleg bbjnicket), hogy
1. miért nem remélheti egy katolikus, hogy eltörlik a papi nőtlenséget?
2. mióta hittétel a nők pappá szentelésének tiltása?
én azt tanultam, hogy
- el kell fogadnom, hogy JELENLEG így van.
- nem szeghetem meg ezeket a szabályokat - de bízhatok változásukban.
CSAK a hittéteke változtathatatlanok, a többi egyházi tétel változHAT (bár persze ritkán szoktak változni, de ilyen változás volt a cölibátus bevezetése is)
ps. VOLT nős pápa. konkrétan Péter apostol. Jézusnak valahogy nem jelentett problémát - csak "best practice"-ként ajánlotta a nőtlenséget, de nem kötelezőként. :)

krepler 2013.08.09. 20:22:11

a poszt egyébként szerintem nagyon szűklátókörű: az értelmesebbek - és Kamarást aligha lehet ebből kivenni - ismerik és elismerik az egyház karitatív tevékenységét. Ferenc pápa is elismeri - csak épp nagyon kevésnek tartja mindkettő...
javuló tendenciát lehet látni, de messze vagyunk (szerintem) az ideálistól...
süti beállítások módosítása