Tanulságos belelapozni a Népszabadság és a Népszava szombati számaiba. Kiderül belőlük, hogy hazudik a baloldal, amikor felszólítja az egyházakat, hogy ne politizáljanak – ez a felszólítás csak akkor érvényes, ha baloldali kormány van, esetleg az abortusz, a melegek vagy a nemzet kerül szóba. Ha Orbán-kormány van és ami állítólag a szegények ellen intézkedik,, akkor rögtön politizálni kell: „És hogy ezzel az egyház belekeveredik a politikába? Igen. Mert félreértés ne essék, a szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet” – mondja Kamarás István vallásszociológus a Népszabiban. Emellett kiderül, hogy a baloldali publicisták is tudnak végtelenül provinciálisak lenni: mindent csak a magyar belpolitika szemszögéből értelmeznek.
A Népszavában olyan címmel ír cikket Veress Jenő, hogy „Ferenc ellenzéke a KDNP?”, a Népszabadságban meg Kamarás István vallásszociológus fejtegeti: „A pápa nem szélsőséges aszkéta, nyilván nem arra gondolt, hogy egyházi embernek nem lehet kocsija. A társadalmat irritáló, indokolhatatlan luxuskiadások ellen emelt szót. És nem pusztán a nemtetszését fejezte ki, hanem közölte: ’Ez így nem megy’. Tehát egyértelművé tette, hogy nem elégszik meg az elvi kinyilatkoztatással vagy a dorgálással. Tevőlegesen változtatni akar.” Kamarás úgy véli, messzemenő következményei lehetnek annak, ha a pápa következetesen kiáll a szegények mellett: „Akkor a magyar püspöki kar tagjai sem vonhatják ki magukat. Többet kell tenniük a rászorulókért, és kénytelenek lesznek állást foglalni akár a mostani kormánnyal szemben is. Azzal a kormánnyal szemben, amelynek vannak kifejezetten szegényellenes intézkedései: az egykulcsos adó bevezetése, a segélyezés átalakítása, az iskolakötelezettség leszállítása, a hajléktalanokkal való bánásmód. És hogy ezzel az egyház belekeveredik a politikába? Igen. Mert félreértés ne essék, a szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet. Kitűnő szakemberek… azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom. Ilyen értelemben Ferenc pápa jogfolytonosságot képvisel… Nem valószínű, hogy Ferenc pápa olyan pápaként vonul be a történelembe, mint aki lényeges hittételeket fogalmazott meg, átalakította a keresztény erkölcstant vagy átalakította a liturgiát. Ha azonban sikerül elérnie, hogy a szegénypártiság uralkodóvá váljon az egyházban, akkor az önmagában is forradalmi változás lesz.”
Kamarás a püspöki karra vonatkoztatja megjegyzéseit. És ez egybevág azzal, amit rendszerint olvasunk a balos publicisták tollából, akik mindig a püspököket helyezik a középpontba. Hogy túl távol vannak a néptől, hogy milyen luxusautóval járnak, hogy palotában laknak… állítólag. Mert hogy közelről nem nagyon láttak püspököt, abban biztos vagyok. Bizonyára sok igazság van mindebben. Bizonyára vannak megfagyott struktúrák az egyházon belül is, és sok a nagy autó. De ismernek egy püspököt is személyesen? Tudják, hogy Balás Béla kaposvári püspök a taszári plébánián lakik? Hogy Bíró László csütörtökönként milyen beszélgetéseket tart a fiataloknak? Hogy Beer Miklós váci püspököt imádják a hívek, és igazi katolikus reneszánszot indított el egyházmegyéjében? És még sorolhatnám. Kamarásnak persze a jóban üldögélő alsópapságra is van egy megjegyzése. Nos, a magyar alsópapság inkább szegénynek mondható, az pedig köztudott, hogy a papok túlhajszoltak, gyakran 5-15 falut is el kell látniuk plébánosként. Miért várjuk el a papoktól, hogy szupermenek legyenek, amikor ők is emberek?
Az egyház közösség. Nem csak püspökökből és papokból áll, hanem elsősorban hívekből. Az intézményes egyház képét a II. Vatikáni Zsinat kiegyensúlyozta a közösségi egyház képével (illetve ez addig is megvolt, csak a zsinat újra hangsúlyt helyezett rá). Mit csinál a balos vallásszociológus és mit csinálnak a balos megmondóemberek? Állandóan a zsinatra hivatkoznak és demokratikusabb, nyitottabb egyházat akarnak, de a saját egyházképük a legósdibb: egyház egyenlő püspöki kar és cső. Ha nem így lenne, akkor nem csak a püspökökre mutogatnának, amikor az egyházon számon kérik a szegények megsegítését. A probléma az, hogy valószínűleg fogalmuk sincs, mi mindent tesznek egyházi szervezetek a szegényekért. Sem külföldön, sem belföldön.
Böjte Csabáról talán hallottak már, de nem ismerik a cigánypasztoráció eredményeit, a gödi piarista szakmunkásképzőt; nem tudják, mi mindent tesz a Katolikus Karitász, ami állandóan házakat épít újjá (a média csak a Baptista Szeretetszolgálatra és az Ökumenikus Segélyszervezetre figyel), egyházmegyei és plébániai csoportjai vannak, és az árvíz óta még mindig az okozott kár enyhítésén fáradozik. A Máltai Szeretetszolgálatról talán nem tudják, hogy katolikus egyházi szervezet; fogalmuk sincs a jezsuiták és a ferencesek számos felnőttiskolai kezdeményezéséről; nem hallottak a szenvedélybetegeket vagy épp hajléktalanokat segítő egyházi kezdeményezésekről; az egyházmegyék (püspökségek), illetve szerzetesrendek által fenntartott szociális és egészségügyi intézményekről. Pedig rengeteg van. Csak első blikkre több mint száz – püspökségek, szerzetesrendek és más egyházi szervezetek által fenntartott – magyar szociális és egészségügyi intézményt össze tudok szedni (érdemes megnézni csak a katolikus.hu listáját kiindulópontként).
Az meg kifejezetten nevetséges, hogy Kamarás felszólítja az egyházat az Orbán-kormány intézkedései bírálatára. Ilyenkor bezzeg politizáljon az egyház, mi? Mert „kitűnő szakemberek azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom”.
Nagy tévedés, Kamarás úr, nagy tévedés. Persze ez a redukcionista szempont egy szociológusnak nyilván szimpatikus. De maga Ferenc pápa is rendszerint felhívja a figyelmet arra, hogy az egyház nem NGO, nem puszta szociális szervezet. Felszólított Jézus és az első keresztények a rabszolgák felszabadítására? Nem. Ellenben mondott olyat, hogy „add meg a császárnak, ami a császáré”. Meg hogy „szegények mindig lesznek veletek”.
Mint a Konzervatórium írta annak idején Miért nem volt Jézus baloldali? című cikkében: „A baloldali szolidaritás jellegzetessége, hogy anyagelvű: mindenkinek jár a plazmatévé; míg a keresztény hozzáállásban a gondviselésben való bizalom és az anyagiaktól való függetlenség a meghatározó. A mai kor szegénye nem feltétlenül jó erkölcsi értelemben, hiszen ugyanolyan anyagelvű, mint sok vagyonosabb. Ugyan nincs ilyen-olyan státusszimbóluma – de szeretné, ha lenne. Akár el is veszi azokat: a fosztogatások során például tipikusan nem kenyeret szokták ellopni...” Ennyit a kitűnő szakemberekről. Jézus és a kereszténység nem azt mondja, hogy az államnak kell szolidaritania helyettünk a szegényekkel, hanem hogy mi szolidarítsunk.
Az egész világon 182.200 katolikus egyházi oktatási intézményben – az óvodától az egyetemig – ötvenmillió diák tanul. A katolikus egyház világszerte 123 ezer karitatív intézményt tart fönn, ebből 5900 kórház, 16.700 orvosi rendelő, 700 lepratelep, 12.600 öregotthon, 19.500 árvaház, 11.500 családsegítő központ, 11.600 fogyatékos iskola, és 4450 egyéb intézmény. A Vatikáni Gyógyszertárban évente kétszázezer embert szolgálnak ki. A Vatikáni Gyermekgyógyászati Rendelő évente négyszáz családot, hatszáz gyermeket, több száz leányanyát (!) segít. A támogatottak többsége bevándorló, akik ingyenes orvosi ellátásban és ingyenes gyógyszerekben részesülnek. A szegény családokat élelmiszerrel is kisegítik. A Szentatya saját raktára adományokat fogad és oszt szét a rászorulók közt. A XIII. században alapított Apostoli Adományhivatal úgyszintén pénz- és élelmiszeradományokat oszt, a szegények mellett leginkább kórházaknak, börtönöknek, a kábítószerek áldozatait segítő intézményeknek és harmadik világbeli diákkollégiumoknak. Ja, hogy nem a saját vagyonát osztogatja a pápa? Valóban. Mert az nincs neki: a Vatikán és az Apostoli Szentszék nem az ő tulajdona.
Kamarás azt is kifejti: Ferenc pápa megnyilatkozásai „eddig csak gesztusoknak tekinthetők. Azok, akik változásokat akarnak, abban bíznak, hogy a gesztusokban megnyilvánuló forma döntő hatással lesz a tartalomra is. Még nem történt érdemi fordulat a pápa tevékenységében. Olyan fordulatokra gondolok – a kötelező papi nőtlenség eltörlésére, vagy a nők pappá szentelésére –, amelyeket a szó legjobb értelmében vett liberálisok látnának szívesen az egyházban.” Nos, Kamarás Istvánnak szíve joga ilyen változásokat kívánni. Ám csalódni fog. A női papság tekintetében mindenképp. A pápa ugyanis épp a melegekről tett megjegyzéseiről híressé vált repülős interjúban szögezte le: nagyobb szerepet kell kapnia a nőknek az Egyházban, de a pappá szentelésükről már kimondta az Egyház a végső nemet – „az ajtók bezáródtak”.
Nos, mindebből kitűnik: valószínűleg az egyház sosem fog tudni megfelelni a baloldal igényeinek. Éppen a túlzott elvárásokkal szemben írta a komment.hu cikke a konklávé kapcsán, hogy mit ne várjunk az új pápától. Az egyháznak „önfelfogása szerint a legalapvetőbb kérdésekben nincs joga saját magának szabályokat alkotni. Ezt nevezi isteni törvénynek - amiben saját maga alkothat szabályt, az az egyházi törvény. Alapvetően azonban az egyház úgy tekint magára, mint amire Isten rábízta a hitet, így azt nem alakíthatja át - a feladata a hit megőrzése, magyarázata és továbbadása. A pápát általában teljhatalmú vezetőnek tartják, aki azt tesz, és tanít, amit maga szeretne. (…) A pápa ugyanis nem teljhatalmú diktátor, aki azt tesz, és azt tanít, amit akar. Köti a fent leírt küldetése, ami nem a hit megváltoztatására, csak a megőrzésére és magyarázatára hatalmazza fel.”
A papi nőtlenség nem isteni törvény, elméletileg lehetne rajta változtatni (a szerzetesek azonban akkor sem nősülhetnének, hiszen ettől szerzetesek többek közt). Kérdés, mennyi ideje maradna a papnak a hívekre. A cölibátus jel, a nőtlenség mindig a transzcendens felé közvetítők különleges státusa volt a különféle vallásokban (gondoljunk csak a sámánokra). A papság férfiakhoz kötése azonban isteni törvény, így a legprogresszívebb pápa sem fogja engedélyezni a női papságot.
Ha még népszerűbb is lenne az egyház a „liberalizálástól”: az elsődleges szempont nem a népszerűség szociológiai szempontja, hanem a tanítás megőrzése. A Mandineren már megírtuk: a progresszív, a „világ elvárásaihoz” alkalmazkodó felekezetek népszerűsége csökkent az előző évtizedekben, és a régimódi, konzervatív tanításához ragaszkodó felekezetek sokkal inkább meg tudták tartani híveiket. (Ennek kimutathatóak a vallásgazdaságtani okai is.) A progresszív gyógymód igazából méreg.
Nem mondom, hogy minden rendben van az egyházban. Bizonyára nem hiába szólítja fel Ferenc pápa mind a püspököket, mind a papokat, mind a híveket komfortzónájuk elhagyására. De abban pedig biztos vagyok, hogy egy olyan balos publicista sem lenne, aki katolizálna, ha az egyház mindenben alkalmazkodna az elvárásaihoz.
