A Kuruc.info letiltása nem megoldás
2013. július 18. írta: Lakner Dávid

A Kuruc.info letiltása nem megoldás

17071_kuruc_info_facebook_oldalt_letiltottak.jpg

Annyi eredménytelen év után részsikernek örvendhet a Kuruc.info letiltásáért eltökélten küzdő tábor. Törölték a Facebookról az oldal profilját, a Mandinerhez eljuttatott közlemény szerint a Tett és Védelem Alapítvány közbenjárására. Mint írják: „A magyarországi közbeszéd minősége napról napra romlik. Az antiszemita megnyilatkozásoknak már a Parlamentben is vannak büszke hangadói és képviselői, s az ott elhangzó rasszista, antiszemita beszédek mételyezik a közgondolkodást, rombolják a közbeszéd színvonalát. Ennek legfőbb képviselője a kurucinfo hírportál volt, mely évek óta terjesztette és gerjesztette ennek az egész társadalmat a gyűlölködés irányába taszító nézeteit”.

Csakhogy tiltással sosem lehet(ett) küzdeni az antiszemitizmus verbális vagy írásbeli megnyilvánulásai ellen. Sőt, az ilyesmi csak a szándékkal ellentétes célt érhet el, illetve megerősítheti a letiltottat önnön elnyomatás-tudatában. Az internetes gyűlölködőkkel szemben sosem a dühödt kardcsörtetés, a jogi útra terelés a legjobb válasz. Sokkal inkább el tudja venni az efféle megnyilvánulások élét a közöny, illetve az irónia, a gúny. Utóbbira jó példa volt az ún. köcsöglista utóélete is, amelyre, ahogy Hercsel Adél is megírta, sok-sok szimpatizáns kívánt szintén felkerülni.

Ha a Kuruc.infót, vagy annak internetes felületét valamiért jogi úton elítélnék, esetleg tiltással is fellépve vele szemben, az nem a l'art pour l'art cigányozás és zsidózás miatt kellene, hogy történjen. Mások személyes adatainak, telefonszámának közzététele, esetleg az erőszakra való konkrét felhívás már járhatna ezzel. Azonban a Tett és Védelem alapítvány láthatólag nem ezen okok, hanem a gyűlöletkeltés miatt indított harcot és tiltatta le a portál Facebook-oldalát. Ez viszont már a legszélesebb értelemben vett szólásszabadság elleni fellépés, ami előhozza az örök kérdést: jár-e szabadság a szabadság ellenségeinek is? Véleményem szerint jár, de csak épp addig, amíg mások konkrét szabadságát nem veszélyeztetik alantas tevékenységükkel.

Egy hete érkezett a hír, hogy antiszemitának mondott mikrobloggereket adott ki a Twitter; de a norvég zenész-gyilkos Varg Vikernes ismételt letartóztatásának egyik oka is antiszemitizmussal jócskán átitatott blogja volt. Tiltással, vegzálással próbálkoznak, közben pedig nem veszik észre, hogy ezzel az összeesküvéselmélet-gyártók keze alá dolgoznak, megerősítve a gyűlölködőket saját fontosságukban. Pedig a Kuruc.infóval szemben is leginkább az érdektelenség lehet a hatásos fegyver. Magára valamit is adó ember márpedig nem olvassa és főleg nem tekinti releváns hírforrásnak a Kuruc.infót – ahogy a „pózolj pénzzel”-féle képeket közlő honlapokon sem szörfölget napról napra. Nem az igazság feltárói ők, csak azon a szinten lévő civilizálatlan hőzöngők, akik ellen ők állítólag harcot hirdettek.

De amíg mások konkrét jogait nem sértik, hadd gyűlölködjenek a saját kis fészkükben. „A nézeteiknél semmi sem áll tőlem távolabb, az elhallgattatásuk sérelménél semmi sem áll hozzám közelebb” – írja Puzsér Róbert, és magam is csak ezt tudom mondani. Nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a színvonaltalan fröcsögésnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr85412612

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újra: ne tiltsuk be a kurucinfost 2013.07.18. 19:02:34

Nem öröm sem Puzsér, sem a kurucinfos közönsége mellé állnom (újra), de a pürrhoszi győzelmet kísérő ováció arra ébreszt rá, hogy sokan alapvetően ellépnek azon demokratikus érték mellett, hogy a világhálón (és a vélemények piacán) mindenkinek joga van...

Trackback: A Kuruc.info letiltása nem megoldás 2013.07.18. 10:52:01

Részsikernek örvendhet a Kuruc.info letiltásáért eltökélten küzdő tábor. Meddig tarthat a szabadság a szabadság ellenségeinek?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:05:01

@biboldó:

Pizarro roppant rugalmas volt...

pl. beházasodott az inka uralkodócsaládba Athualpa fivérének/riválisának Huascarnak vette el a lányát

Inés Huaylas Yupanqui
es.wikipedia.org/wiki/In%C3%A9s_Huaylas

(Atahualpa úgy jutott hatalomra, hogy meggyilkolta a fivérét...)

Pizarro az összes vagyonát a félvér lányára hagyta...

Francisca Pizarro Yupanqui
es.wikipedia.org/wiki/Francisca_Pizarro_Yupanqui

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:06:17

@ArmaGedeon:

"Ugyanis ehhez igazítják napi cselekedeteiket."

ja, az ortodox zsidók még ma is a messiást várják...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:09:38

@calabria007: Valódi ideológiájukra talán a hódítás a lehetne a megfelelő kifejezés. Naná, hogy a győztesek miután kiirtották az őslakosságot, pozitívnak ítélik meg a szerepüket.
Igazándiból nem ide akartam kilyukadni, de Gedeon ilyenkor hallgat, mint kuka.

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:09:45

@biboldó:

de az, ellenben a niceai keresztények elsősorban az ariánus eretnekeknek mentek neki

a keresztények pedig már több mint 250 éve külön fejlődtek a zsidóktól Constantinus korában,

a döntő többségük nem is volt zsidó

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:10:15

@biboldó:

Peruban????

ott még ma is az indiánok dominálnak...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:12:24

@biboldó:

a spanyol gyarmatokon integrálták az indián arisztokráciát...

"The regional Native nobility, where it existed, was recognized and redefined along European standards by the Spanish and had to deal with the difficulty of existing in a colonial society, but it remained in place until independence. Amerindians could belong to any economic class depending on their personal wealth"
en.wikipedia.org/wiki/Casta#Indios_.28Amerindians.29

lényegében spanyol nemeseket csináltak belőlük...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:13:14

@biboldó:

érdekházasság volt...

Atahualpa kivégeztette Pizarro indián hitvesének az apját...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:15:43

@biboldó:

pl. az utolsó azték uralkodó leszármazottai spanyol hercegként végezték...

Duke of Moctezuma de Tultengo
en.wikipedia.org/wiki/Duke_of_Moctezuma_de_Tultengo

Mexico - indigeneous nobility
en.wikipedia.org/wiki/Mexican_nobility#Indigenous_nobility

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:18:05

@biboldó:

Cortes és Pizarro csak a kontinens bizonyos részein randalírozott...

és mozdulni sem bírtak az indián szövetségeseik nélkül...

pl. Peru pacifikálása valójában 40 évig tartott...

és csak a helyi - indián - arisztokráciával kollaborálva sikerült...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:19:36

@biboldó:

furcsa:

minél többet olvastam a katolikus egyházról és a pápaság történetéről annál pozitívabb lett az egész

pedig nem vagyok hívő...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:21:39

@calabria007: Kiirtották a lakosság kilencven százalékát, kiirtották a nyelvet, hitvilágot, azaz megsemmisítettek kultúrát, népeket. Majd betöltötték az űrt saját vallásukkal, társadalmi berendezkedésükkel.
Naná, hogy az inkvizícióval basztatott istengyilkos zsidók az okai mindennek. Merthogy az Ószövetségben leledzik a világhódítás eszméje, ugye?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:26:20

@calabria007: Csak kérdem: nem vagy hívő, rendben. Haladóbb, értékesebb vallásnak tartod a kereszténységet az indián hitvilágnál? Haladóbb, értékesebb kultúrkör?

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:30:08

@biboldó:

Pizarro 180 pénzéhes martalóca? :)

ezt te komolyan gondolod? :)

nem mondom, gátlástalan pénzéhes rablók voltak, de túlértékeled őket:)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:32:37

@calabria007: Nem a 180 martalóc, hanem a hódítás, az uralmi szándék. Ideológiától járványokon keresztül hittérítésig...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:39:31

@biboldó:

ha egy kissé utánanézel ennek a sztorinak sokkal érdekesebb lesz a kép, pl. a perui inkvizíció megalapítása 1570-ig váratott magára
en.wikipedia.org/wiki/Peruvian_Inquisition

és ők sem az indiánokkal, hanem a zsidókkal és a protestánsokkal foglalkoztak

(a pápai inkvizíció elméletileg bejöhetett volna a képbe, de az mindig is sokkal elnézőbb volt a spanyol király fennhatósága alatt működő inkvizíciónál, ill. nem nagyon működött a gyarmatokon...)

summa summarum

a keresztény egyház nem látott érdemi ellenfelet a helyi hiedelmekben

olyannyira nem, hogy az inka istenek minden további nélkül - burkolt formában - tovább éltek a helyi katolikus hitvilágban...

"CHRISTIANIMISM: CATHOLIC SYNCRETISM IN THE NEW WORLD"
www.reachingandteaching.org/downloads/ChristiAnimism.pdf

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:40:31

@calabria007: Ez későbbi magyarázat. Ha az úgynevezett"őskeresztények" nem voltak zsidók, akkor miért kellett Konstantinnak deklarálni, hogy Kr.u 250 évvel már nem zsidók is lehetnek Jézus követői?

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:40:59

@biboldó:

a 180 martalóc széles ívben tett mind az ideológiára, mind pedig az uralmi szándékra...

a mai becslések szerint az 1600-as évek elejéig kevesebb mint 290 ezer európai vándorolt ki a spanyol gyarmatokra

és jelentős részük néhány éven belül bele is halt vmilyen trópusi betegségbe...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:43:49

@biboldó:

jó, hogy megemlíted a járványokat...

hiszen anno a XIV. században Európában is néhány év alatt a lakosság cirka 50%-a meghalt a nagy pestisjárványban

History Channel - The Plague part 1 of 6
www.youtube.com/watch?v=FZBRdTSgjjI

ahhoz se kellettek népirtó hódítók...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:46:24

@biboldó:

ezt mintha először Pál apostol deklarálta volna...

"Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. Ez a tudat szinte kényszerként nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének témája. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá vált saját keresztény testvérei előtt, s magára vette népének gyűlöletét, pedig a végsőkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a saját üdvét is odaadta volna (Róm 9,1 sk.)."

hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_apostol

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:48:52

@calabria007: Félreolvastál valamit, az inkvizíciót a zsidókkal kapcsolatban hoztam fel. Az őslakosság hitvilágának eltörlésének módozata hasonló volt az ősi magyarokéhoz, elegendő volt hozzá boszorkányüldözés, máglyák gyújtogatása, karóba húzás és hasonló nyalánkságok. Így persze, hogy nem volt ellenfél. Viszont az ősi gyökerek beépülését még így sem tudták megakadályozni, jó szokás szerint megideologizálták. Miként pl. a húsvéti locsolkodás intézményét.

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:50:40

@biboldó:

a latin amerikai szinkretizmusról egyébként már rengeteg jó tanulmány született, pl. a guadalupei szűzanya lényegében az Tonantzin, az azték földistennő...

"Egy elmélet szerint ez az alak nem más, mint a kereszténnyé formált Tonantzin (az azték mitológia földanyaistennője), akinek megjelenése segített elfogadtatni a bennszülött lakossággal a keresztény vallást. Mások szerint inkább az aztékoknak volt szükségük a Guadalupei Szűz alakjára, hiszen ez módot adott nekik arra, hogy régi istennőjüket a keresztény kultúra hatalma alatt is tovább imádják (évtizedekkel a spanyol hódítás után erről panaszkodott egy írásában Bernardino de Sahagún ferences rendi misszionárius "

guadalupei szűzanya
hu.wikipedia.org/wiki/Guadalupei_Sz%C5%B1zanya#A_mesztic_kult.C3.BAra_.C3.A9s_a_mexik.C3.B3i_identit.C3.A1s

kb. efféle ismeretek birtokában érdemes látogatni a latin amerikai templomokat...

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:53:36

@biboldó:

a konkvisztádorok pragmatikus emberek voltak, nem érdekelte őket különösebben a helyi kultúrák léte

Latin Amerika még ma is tele van pogány animistákkal

a konkvisztádorok inkább az indián arisztokráciát vették célba, azt integrálták, azzal olvadtak össze

a helyi arisztokrácia nélkül nem tudták volna irányítani ezt a hatalmas birodalmat

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:54:14

@calabria007: Zavaros a szöveg. Kik azok a "saját keresztény testvérek?" Saját népe?, Kiket akart megmenteni?

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:56:05

@biboldó:

" kiirtották a nyelvet"

nem igazán...

pl. lásd kecsua nyelv

"Anyanyelvi beszélőinek száma több mint 9 millió Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Chilében és Argentínában; közülük a spanyol mellett második hivatalos nyelv Bolíviában és Peruban. Nem egységes nyelvről van szó: több mint 40 változata ismeretes,"
hu.wikipedia.org/wiki/Kecsua_nyelv

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.27. 23:56:31

Bocs, kezdek zsibbadni. Ígérem tételesen reagálni fogok mindenre, de most:
Jó éjt!

calabria007 (törölt) 2013.07.27. 23:57:01

@biboldó:

a kereszténység zsidó szektaként indult, a külső hittérítés Pál apostollal kezdődik...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:03:57

@biboldó:

ez a nyelvkiirtás azért is nagyon sántít mert a katolikus hittérítők lényegében mindenütt az indián nyelveken prédikáltak...

gyakran olyanok voltak mint ma a néprajzkutatók odamentek az indiánok közé és megtanulták a nyelvüket, megismerték a hitvilágukat...

így tudtak _valóban_ behatolni a tudatukba...

pl. a paraguay-i jezsuita missziókban a hivatalos nyelv a guarani volt...

"Guaraní persisted with enough vigor to be made official because the Jesuits elected it as the language to preach Roman Catholicism to the Indians (Guaraní was the language of the autonomous Jesuit Reducciones)"

Guarani language
en.wikipedia.org/wiki/Guarani_language#History

ugyanez ment Észak-Amerikában is a jezsuita missziók területén...

"Jesuit missionaries learned Indian languages, and accepted Indian ways, to the point of conforming to them, especially when living among them. According to Jérôme Lalemant, a missionary must first have "penetrated their thoughts... adapted himself to their manner of living and, when necessary, been a Barbarian with them.".["

en.wikipedia.org/wiki/Jesuit_Missions_in_North_America#Methods

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 00:04:51

@calabria007: Na jó, még egy cigi erejéig.
Aki "zsidó szektát" emleget, annak lövése nincs a zsidó vallás? kultúra? zsidóság mibenlétéről. Linket nem szokásom ajánlgatni, de ha érdekel, nézz utána, mit jelent "haszid, ortodox, neológ". Ez mind zsidó. Sőt, az ateista zsidó is zsidó.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:06:11

@biboldó:

ok, búcsúzóul egy kitűnő játékfilm a jezsuita missziókhoz:

A misszió
hu.gloria.tv/?media=123062

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:07:01

@biboldó:

miért, hogy definiálnád őket?

írd már meg, érdekel:)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 00:13:11

@calabria007: Lehet kivételként fennmaradt nyelvet és egyebeket felhozni. Egy hitvilág, kultúra fennmaradására vonatkozóan már eleve necces kijelentés, hogy "a hittérítők indián nyelven..."
Nem tudom, nekem szánalmas látvány amikor pl. egy mexikói katolikus népviseletben keresztet vet. Identitászavar, nem csoda, ha narkózik a szerencsétlen.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:14:53

@biboldó:

a jezsuita atyák jó munkát végeztek Paraguayban:

még az ottani "fehérek" is többnyire guarani nyelven beszélnek:)

"Guaraní is the only indigenous language of the Americas whose speakers include a large proportion of non-indigenous people. "
en.wikipedia.org/wiki/Guarani_language

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:17:03

@biboldó:

mivel kéne azonosulnia?

talán a vér templomával? :)

Aztec.Temple.of.Blood
www.youtube.com/watch?v=yyJPt9-R5E8

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 00:17:40

@calabria007: De az indián kultúrát megsemmisítették, dadus!
Oké, elszívtam a cigit, tényleg
Jó éjt!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 00:19:40

@calabria007: Most válaszoltál a melyik az értékesebb kérdésre?

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:24:05

@biboldó:

vagy a vér templomához kapcsolódó kannibalizmussal? :)

"Accounts of the Aztec Empire as a "Cannibal Kingdom", Marvin Harris's expression, have been commonplace from Bernal Díaz to Harris, William H. Prescott and Michael Harner. Harner has accused his colleagues, especially those in Mexico, of downplaying the evidence of Aztec cannibalism. "
en.wikipedia.org/wiki/Cannibalism_in_pre-Columbian_America#Controversy

érzékeny kérdések ezek...

de ne feledkezzünk meg arról, hogy az indiánok nem voltak túlzottan jók a domesztikálásban...

különösen Közép Amerikában nem...

az azték harcosoknak pedig sok friss hús kellett...

akárhonnan...

nem véletlenül gyűlölték az alávetett indián törzsek az aztékokat, hiszen - nagyon úgy tűnik - hogy a szó szoros értelmében a húsukból éltek...

a háziállatok hiánya és az ehhez kapcsolódó egyoldalú étrend egyébként a járványokhoz kapcsolódó döbbenetes méretű mortalitással is jól egybevág...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:24:57

@biboldó:

az indián jelentős része kultúra még ma is él és virul...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:25:28

@biboldó:

jav:

az indián kultúra jelentős része még ma is él és virul...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:28:37

@biboldó:

ja, ez a brutális stílus nemcsak az aztékokra volt jellemző hanem pl. a majákra is...

maya human sacrifice.AVI
www.youtube.com/watch?v=Hr3S9ZC26XA

ki a fene akar ezzel azonosulni???

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 00:36:31

@biboldó:

itt van neked egy kis "kultúra"

Apocalypto
www.youtube.com/watch?v=BT7CGXUmmTo

Mel Gibson opuszát sokan bírálták (pl. "indiánellenes" meg hasonlók...) ,

de ha valaki látott már képeket az emberáldozattal kapcsolatos Bonampak-i maja falfestményekről (lásd fentebb belinkelt videó) más szemmel nézi már ezt a filmet...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 12:43:39

@calabria007: Ismerem a szisztémát, ami a győztesek által ecseteli a leigázottak, kiirtottak mérhetetlen gonoszságát. Ha már a majáknál és aztékoknál tartunk, engem a történelmük érdekelne. Valamint, honnan ered a mai tudással még felfoghatatlan csillagászati, matematikai és egyéb tudásuk. Esetleg eme tudás néhány eleme, lényege. Milyen információt tartalmaztak a tonnaszám beolvasztott aranylemezek, aranytárgyak. A tonnaszám megsemmisített egyéb információ hordozóról már nem is szólva.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 13:46:39

@biboldó:

visszatérve a "nyelvkiirtás" című gondolatodra:

a spanyol gyarmatokon a nyelvi homogenizáció csak a XVIII. században indult meg a szekularizációval és a jezsuiták kiűzésével párhuzamosan...

a katolikus egyház ugyanis remekül elvolt az indián nyelvekkel...

az evangelizációs biznisz ugyanis leginkább az alábbi nyelveken folyt:

1. navatl
2. kecsua
3. guarani

en.wikipedia.org/wiki/History_of_Roman_Catholicism_in_Hispano-America

a katolikus egyház tevékenysége miatt valójában nőtt a fenti három nyelv regionális jelentősége...

Peruban a kecsua nyelv pl. az állami adminisztrációban is kiemelt szerepet játszott a XVIII. századig...

en.wikipedia.org/wiki/Quechua_languages#History:_origins_and_divergence

a spanyol dominikánus szerzetesek meglepően gyorsan összedobták az első kecsua nyelvtant, ill. spanyol-kecsua szótárt...

en.wikipedia.org/wiki/Fray_Domingo_de_Santo_Tom%C3%A1s

Mexikóban (Új Spanyolországban) pedig a navatl nyelv játszott központi szerepet a XVIII. századig...

en.wikipedia.org/wiki/Nahuatl

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 13:49:37

@biboldó:

folyt. köv.:

a "gaz" katolikus szerzetesek nem sokat teketóriáztak a navatl szótár/nyelvtan/latin ABC elkészítésével - hisz áthatotta őket az evangelizáció vágya...

en.wikipedia.org/wiki/Nahuatl#Colonial_period

evangelizációs buzgalmuk odáig ment, hogy főiskolai szintre emelték a navatl oktatást

en.wikipedia.org/wiki/Colegio_de_Santa_Cruz_de_Tlatelolco

az első spanyol-navatl szótárt az alábbi ferences szerzetes követte el...
en.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9s_de_Olmos

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 13:52:15

@biboldó:

az indián nyelvek elleni harc a madridi udvarból indult és a jezsuiták kiűzésével párhuzamosan aratott teljes sikert...

en.wikipedia.org/wiki/Nahuatl#Colonial_period

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 13:56:51

@biboldó:

egy nagy fenét semmisítették meg, ők csináltak regionális nyelvet a guaraniból...

A misszió
gloria.tv/?media=123062

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 14:08:05

@biboldó:

az aztékok uralmát Cortes sohasem tudta volna megdönteni az indián szövetségesei nélkül

Alliance with Tlaxcala
en.wikipedia.org/wiki/Spanish_conquest_of_the_Aztec_Empire#Alliance_with_Tlaxcala

az aztékokat gyűlölték az általuk leigázott indián törzsek...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 14:09:57

@biboldó:

kb. az ókori Egyiptom szintjén álltak ezek a civilizációk

vagy még ott se, hiszen pl. Peruban még normális írással sem rendelkeztek

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 14:27:49

@biboldó:

"Ismerem a szisztémát, ami a győztesek által ecseteli a leigázottak, kiirtottak mérhetetlen gonoszságát"

Mel Gibson egy csapat majával dolgozott együtt, a film maja nyelven megy

a majáknak és a szakértők jelentős részének tetszett a film

mi több:

a mexikói nézők 80%-ának is tetszett...

"80% of polled Mexicans labeled the film as "very good" or "good"

en.wikipedia.org/wiki/Apocalypto#Reception

persze a megélhetési jogvédők nem voltak elragadtatva (hisz ebből élnek…)

leginkább az alábbi rész vágta ki náluk a biztosítékot:

Maya Apocalypto Sacrifice
www.youtube.com/watch?v=hA8Bjzj-aLs

ők vmi “polkorrekt” kiselőadást vártak volna a maja kultúráról…

pedig az alkotói szabadságba lazán belefér a szelektivitás…

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 22:58:56

@bbjnick: Bocs, ha nem jól értelmezem a linket, de nincs kedvem végigbogarászni az előzményeit. Ha mégis igen, akkor szánalmas görcsölés párhuzamot vonni a maják esetleges emberáldozatai és a tényszerű holokauszt túlélői között.
Calabria is a katolikus egyházat akarja védelmezni a maják kannibalizmusa, az összindián eredendő gonoszság bizonygatásával. A kérdés nem ez, hanem az egész emberiség múltjának megsemmisítése csupán azért, hogy az egyház dogmáinak ne legyen konkurenciája, egyeduralma ne kerülhessen veszélybe. A holokauszt ma még szinte a jelen, hisz még élnek túlélői, résztvevői, szemtanúi mégis vannak, kik kétségbe vonják, mert urambocsá, rossz fényt vethet az anyaszentegyházra (is). A dologban az a gusztustalan, hogy mindez az áldozatok besározásának árán történik. A maja, inka kultúra megsemmisítésére sem lenne mentség, ha valóban kannibálok lettek volna, valóban emberáldozatokkal csináltak volna esőt. Ez utóbbi eleve nevetséges feltételezés a mai tudással felfoghatatlan természettudományos ismereteik fényében. Hol az eredetmítoszuk, honnan ered a kultúrájuk, hová lett a tudás, ami pl. 12x24000 éves világévről és egyéb felfoghatatlan csillagászati, matematikai, építészeti, világmibenléti....ismeretekről szól?
Ó, santca simplicitas!

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:24:13

@biboldó:

nem lehet, hogy az indián nyelvek/kultúrák igazi hanyatlása a spanyol uralom végével és a modern latin-amerikai államok kialakulásával párhuzamosan következett be?

a kulturális "homogenizálás" nem érdekelte különösebben a konkvisztádorokat...

a katolikus egyház se utazott ilyenben...

a kulturális "homogenizálás" tipikusan _modern_ jelenség...

a fő eszköze:

a közoktatás...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:31:34

@biboldó:

egy kicsit kutakodtam még a témában és érdekes dolgokba botlottam:

1. II Fülöp spanyol király 1570-ben a navatl-t tette meg Új-Spanyolország (azaz Mexikó) hivatalos nyelvének
2. az állami adminisztráció spanyolosítása csak 1696-ban II. Károly uralkodása alatt indult meg
3. a XVIII. században ezt további spanyolosító rendeletek követték, de viszonylag csekély eredménnyel jártak (nem volt akkor még tömegmédia és közoktatás...)
4. 1820-ban a függetlenség hajnalán még a mexikói lakosság 60%-a indián nyelveken beszélt
5. a valódi asszimiláció a független mexikói államhoz köthető... (pl. lásd az un. közoktatás áldásos hatását...)

en.wikipedia.org/wiki/Indigenous_languages_of_Mexico#History

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:39:30

@calabria007: Görcsölsz a nyelven, rendben. Te mondád, hogy tökömtudja milyen szerzetesek, rendek feltámasztottak, tanítottak indián nyelveket. Csakhogy ezek már egész mást jelentenek, mint eredetiben. Nem óhajtok itt előadást tartani a ma Izraelben beszélt és a "bibliai" héber különbségéről. Egyes kifejezések egész más jelentéstartalommal bírnak, annak ellenére, hogy ugyanazt a kultúrát képviselik, semmi ideológiai különbség, semmi ellentétet nem tartalmaznak.
Hogy értsd, csak egy példa. Az olam szó jelentése a mai nyelvben=világ, a bibliaiban=örökkévalóság. Azaz egy világ körüli utazás a mai nyelvben egy szervezett repülőgépes utazással egyenlő, míg bibliai értelmezésben akár reinkarnációval.
Hát még ha más az értelmezési érdek....

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:39:42

@biboldó:

újabb érdekesség:

a XVIII. században meginduló spanyolosítás az Ibériai félszigeten zajló folyamatokhoz kapcsolódott

lényegében ekkor kezdődött a kasztíliai nyelv ráerőszakolása pl. a katalánokra

szóval a spanyol korona nemcsak az indián nyelveknek üzent ekkoriban hadat...

"Court cases could only be presented and argued in Castilian, which became the sole language of government, displacing Latin, Catalan and other Spanish languages."

Nueva Planta decrees
en.wikipedia.org/wiki/Nueva_Planta_Decrees

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:41:38

@biboldó:

inkább az igazság érdekel

unom már ezt a "gaz katolikusok" kiirtották az indiánokat klisét...

a jelek szerint inkább az utódállamok modern, felvilágosult, "liberális" elitje bánt el velük...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:42:19

@calabria007: Hagyj már a picsába, guglizni a hülye is tud!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:44:08

@calabria007: A gaz katolikusok igenis kiirtották az indiánok képviselte tudást.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:45:24

@biboldó:

"összindián eredendő gonoszság"

én inkább amellett érveltem, hogy az indiánok jelentős részének is tele volt a töke a fennálló helyzettel...

kártyavárként omlottak össze ezek a birodalmak...

pl. Peruban megjelent ex-kondás 180 primitív, mosdatlan martalóccal és néhány hónapon belül összeomlott egy hatalmas birodalom...

te ezt mivel magyarázod?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:46:24

@biboldó: ... és mint minden szarságukat, veletek egyetemben a zsidókra akarják verni. Én meg ezt unom.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:47:11

@biboldó:

leginkább ők mentették át, a laikus konkvisztádorokat csak az arany érdekelte... meg hatalom... mag az élvezetek...

a hittérítők tevékenységére azonban az etnográfiai kutatómunka lenne talán a helyes meghatározás...

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:48:04

@biboldó:

én konkrétan mit vertem a zsidókra? :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:48:55

@calabria007: Tipikus jó indián-rossz indián felállás. Egy lépés a kisindián-nagyindián hablaty.
Az inka és maja kultúrát a spanyol hódítók semmisítették meg.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.28. 23:54:13

@calabria007: Nem a 180 martalóc, hanem az anyaszentegyház kurvája. Ha így jobban tetszik, a spanyol királynő.

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:54:18

@biboldó:

"A holokauszt ma még szinte a jelen, hisz még élnek túlélői, résztvevői, szemtanúi mégis vannak, kik kétségbe vonják, mert urambocsá, rossz fényt vethet az anyaszentegyházra (is)"

hát ha már itt tartunk az "anyaszentegyház" is sötét napokat élt akkoriban...

Nazi persecution of the Catholic Church in Poland
en.wikipedia.org/wiki/Nazi_persecution_of_the_Catholic_Church_in_Poland

calabria007 (törölt) 2013.07.28. 23:56:08

@biboldó:

"between 1939 and 1945, an estimated 3,000 members (18%) of the Polish clergy, were murdered; of these, 1,992 died in concentration camps"

en.wikipedia.org/wiki/Nazi_persecution_of_the_Catholic_Church_in_Poland#Persecutions

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:00:06

@calabria007: Már megbocsáss, de egy nagybüdös lófasztot! Az anyaszentegyház benyalt a náciknak. Ne fáradj, előre ismerem a linkjeidet, példázataidat, miket ezután fogsz kiguglizni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 00:01:02

@biboldó:

:-)

Elég érdekes logikát követsz! Ha te azt veted az Egyház szemére, hogy a saját értékrendjét ráerőltette más kultúrákra s ezzel elpusztította azok hagyományos formáit és tudását, akkor hogyan tudsz állást foglalni a Nyugat liberális demokráciáinak demokratizmus-emberijogizmus expanziója mellett?

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 00:02:22

@biboldó:

biztos volt aki "benyalt"...

ez már csak így van efféle mega-szervezetekkel...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:02:45

@calabria007: Személyesen azzal, amit személyével képviselt.
Csak kérdem, tényleg le akarod vinni a társalgást dedós szintre vagy ennyit tudsz?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:07:21

@bbjnick: Azt vetem az egyház szemére, hogy sötétségbe rántotta, beláthatatlan ideig odaláncolta az egész emberiséget. A liberális kérdést is kitárgyalhatjuk, de ennek semmi köze a jelenlegi témához, semmi analógia nem állja meg a helyét.

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 00:10:16

@biboldó:

ha már a maják történetét firtatod....

itt vmi olyan áll, hogy meglepően szép irodalmi életük volt a gyarmati időszakban...
en.wikipedia.org/wiki/Mayan_languages#Literature

latin betűkkel írogattak...

a maja irodalomnak a modern Mexikóban lett vége 1821 után...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 00:10:32

@biboldó:

Te beszélsz gyűlölködésről és frusztrációról, holott, itt, aki gyűlölködő és frusztrált, az te magad vagy egyedül:-) Van, akinek a kiválasztottságtudat rendesen taccsravágja a pszichikumát, úgy látszik, te ezek közé tartozol.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:10:44

@biboldó: És ami személyes ok, hogy mindezért én (is) felelős vagyok. Mármint az egyház szerint.

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 00:10:54

@biboldó:

hát ezzel meg nem értek egyet...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:12:33

@bbjnick: Személyeskedsz, ez tetszik. Azt jelenti, hogy elfogytál.
Persze, hogy én vagyok a frusztrált:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 00:14:42

@biboldó:

Most már nem csak ostobaságokat írsz, de zavarosan is. Ki felelős és miért az Egyház szerint?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:16:00

@calabria007: És hol vannak a tonnaszám beolvasztott aranyholmik, elégetett információhordozók? Ezekben volt a kultúra lényege. Nem kizárólag az indiánoké, hanem a tiéd is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 00:16:44

@biboldó:

Nem fogytam el, csak nem látom értelmét, hogy egy zagyva fröcsögővel érdemi vitát próbáljak nyitni, főként, ha a vitának nincs is konkrét tárgya:-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:19:03

@bbjnick: Kollektívan az "istengyilkos" nép. Ezzel kezdődött a gyűlöletkampány. Természetesen a szeretetvallás részéről.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:22:01

@bbjnick: Mintha te szólítottál volna meg zagyva fröcsögéssel. Merthogy bugyuta személyeskedésen kívül semmi érdemit nem mondtál.
Bocs, hogy utadba akadtam!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 00:31:58

@biboldó:

Hazudsz!:-) Föltettem neked egy adekvát kérdést: Ha te azt veted az Egyház szemére, hogy a saját értékrendjét ráerőltette más kultúrákra s ezzel elpusztította azok hagyományos formáit és tudását, akkor hogyan tudsz állást foglalni a Nyugat liberális demokráciáinak demokratizmus-emberijogizmus expanziója mellett?

Erre te ajvékolni kezdtél, hogy ennek semmi köze semmihez és hogy semmiféle analógia nem állja meg a helyét. Pedig, ha valahol, itt nagyon is!:-)

Majd jött az "istengyilkosnép"-sirám.

A vallás már csak ilyen: a zsidó is, a keresztény is, sőt, a maja is:-) Ha te elkezdted volna a majáknak az istenüket fattyúzni, az ő istenszülő anyját pedig szajházni, garantálom, hogy nem úsztad volna meg egy rosszalló tekintettel...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 00:39:25

@bbjnick: Blabla.
Nem a maják vallásáról volt szó, hanem a tudásukról. Arról a tudásról, ami az egyetemes emberi tudás része. Az egyház nem a maják vallását semmisítette meg és helyettesítette be a sajátjával, hanem a tudást pótolta dogmákkal. Mi köze ennek bármilyen izmushoz?

Senki nem fattyúzta a zsidó Jézuskátokat, minden ellenkező állítás csupán az egyház által is támogatott antiszemét irodalom terméke.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 01:16:13

@biboldó:

1) H*lyeségeket beszélsz! A maja kultúra, mint minden tradicionális kultúra, egységes világképpel rendelkezett. Egy ilyen kultúrából nem emelhetsz ki úgy egy elemet, hogy az megőrizze eredeti tartalmát és értelmét, mivel a kultúra különböző elemei kiegészítik, értelmezik egymást. Így a majáknak sem volt külön vallási és tudományos világképük, egy egységes világképük volt, amelynek elemeit nem választották szét --- mi innét, önkényesen, a mi mai fogalmaink szerint szelektálgathatunk, de annak semmi köze nem lesz ahhoz, ahogyan azt a maják értelmezték.

2) Hazudsz! Vagy nem ismered a Talmudot.

Bevezetőnek: divinity.szabadosadam.hu/?p=2682

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 20:54:11

@bbjnick:

a főinkvizítor magnum opus-át ma etnográfiai remekműként tisztelik...

Diego de Landa
en.wikipedia.org/wiki/Diego_de_Landa#Legacy

ettől függetlenül a módszerei még a spanyolok körében is megütközést keltettek

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 22:38:35

@bbjnick: Én beszélek hülyeséget, rendben. Azt állítottam, hogy egy kultúra megsemmisítése nem egyenlő szimpla valláscserével. Erre jössz és briliáns riposzttal bebizonyítod. A maják civilizációjáról hála az anyaszentegyház áldásos világuralmi törekvéseinek, semmit nem tudunk azon kívül, amit dogmaként sulykolni akartok. Hogy micsoda emberevő, emberáldozatokat bemutató népség volt, miközben a világ összeszarta magát egy vélt világvége jóslat miatt. Hülyébbnél hülyébb magyarázatok látnak napvilágot építményeiket illetően. Nyugodtan megállapítható, hogy a szent anyaszentegyház által megsemmisített indián "kultúra" messze meghaladta a mai civilizált világnak nevezett figura kultúráját. Minden egyéb példa helyett lásd a Nazca ábrákra született idiótábbnál idiótább "tudományos" magyarázatokat.
Egy adekvát kérdés: rettegsz a tulajdonképpen számodra előnyös, de rád erőltetettnek vélt emberjogizmustól, de betegesen védelmezed egy az egész emberiség történelmére esetlegesen magyarázatot adható kultúra megsemmisítőit. Ez hogyan egyeztethető össze?
Csak szeretném ismerni a Talmudot, de nálam nagyságrendekkel többet tudó Talmud tudósok sem ismerhetnek olyan "hiteles" anyagot, amit egy törölt részlet ezer év utáni állítólagos helyreállítása tartalmaz. A linked egyetlen pozitívuma, hogy nem a Luzsénszky féle baromság. Egyebekben meg tárgyi tévedéseit is tekintve még annál is bárgyúbb. További előnye, hogy nem az áldozatok fikázásával próbálja magyarázni a saját eredetiségét. De rendben tegyük fel, hogy igaz. Ha Jesut valamelyik kortársa lefattyúzta, az kb annyi, mintha ma a lubavicsi rabbi lebuzizná mondjuk az ortodox kollégáját. Hogy kétszáz év múlva Istennek kiáltják ki a lebuzizottat, az már egy másik történet.
Semelyik vallási irat nem foglalkozik más vallás képviselőivel, miként pl a keresztény dogmákat sem érdeklik Mohamed, Buddha és társaik mivolta.

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 22:43:55

@biboldó:

speciel úgy tűnik, hogy a maja "kereszténység" még ma is leginkább a pogány rituálékról szól...

Rituals of the Modern Maya
archive.archaeology.org/9707/etc/maya.html

The Maya today
www.criscenzo.com/jaguarsun/mayanow.html

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 22:46:50

@calabria007: Nincs valami linked pl az azték piramis valós rendeltetéséről?

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 22:49:53

@biboldó:

"A maják civilizációjáról hála az anyaszentegyház áldásos világuralmi törekvéseinek, semmit nem tudunk azon kívül, amit dogmaként sulykolni akartok"

ne túlozz, viszonylag sokat tudunk róla...

és ha egy kissé megkapargatod a felszínt akkor érdekes dolgokkal fogsz találkozni:

pl. az utolsó független maja királyság 1696-ig húzta...

Battle at Ch'ich', 2 February 1696
en.wikipedia.org/wiki/Spanish_conquest_of_Pet%C3%A9n#Battle_at_Ch.27ich.27.2C_2_February_1696

1849 és 1893 között pedig újra volt független maja állam a Yucatan-félszigeten

The independent Maya state
en.wikipedia.org/wiki/Chan_Santa_Cruz#The_independent_Maya_state

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 22:50:52

@biboldó:

melyikről? egy rakás piramis volt Tenochtitlan-ban...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 22:53:22

@calabria007: Ezek az elmúlásról szóló találgatások, semmi közük a témához.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.29. 22:54:36

@calabria007: Akármelyikről. Hogyan, milyen technológiával épült, mi célból?

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 23:16:45

@biboldó:

miféle elmúlásról? minimum 6 millió ember beszél még majául a mexikói kormány közel 200 éves spanyolosítási politikája ellenére

a maja kultuszok is élnek és virulnak

calabria007 (törölt) 2013.07.29. 23:18:17

@biboldó:

pont tegnap mellékeltem erről egy komplett filmet...

újra belinkelem:

Aztec.Temple.of.Blood
www.youtube.com/watch?v=yyJPt9-R5E8

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.30. 05:15:37

@calabria007:

Valószínűsítem, hogy a maja rítusokról a keresztény szerzetesek jóval többet tudhattak, mint a világi hatóságok, mivel azokról, az áttértektől, első kézből értesülhettek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.30. 05:29:51

@biboldó:

"rettegsz a tulajdonképpen számodra előnyös, de rád erőltetettnek vélt emberjogizmustól, de betegesen védelmezed egy az egész emberiség történelmére esetlegesen magyarázatot adható kultúra megsemmisítőit" --- írod.

Ezt szerintem inkább Erich von Dänikennel beszélgesd meg:-)

"Csak szeretném ismerni a Talmudot, de nálam nagyságrendekkel többet tudó Talmud tudósok sem ismerhetnek olyan "hiteles" anyagot, amit egy törölt részlet ezer év utáni állítólagos helyreállítása tartalmaz. A linked egyetlen pozitívuma, hogy nem a Luzsénszky féle baromság. Egyebekben meg tárgyi tévedéseit is tekintve még annál is bárgyúbb. További előnye, hogy nem az áldozatok fikázásával próbálja magyarázni a saját eredetiségét." --- írod.

No, megint halandzsáztál egy jó nagyot!:-)

"Ha Jesut valamelyik kortársa lefattyúzta, az kb annyi, mintha ma a lubavicsi rabbi lebuzizná mondjuk az ortodox kollégáját. Hogy kétszáz év múlva Istennek kiáltják ki a lebuzizottat, az már egy másik történet.
Semelyik vallási irat nem foglalkozik más vallás képviselőivel, miként pl a keresztény dogmákat sem érdeklik Mohamed, Buddha és társaik mivolta." --- írod.

Természetesen nincs igazad. Ha Jesut valamelyik kortársa vagy bármely más zsidó az elmúlt kétezer évben lefattyúzta, az nem olyan, mintha egy lubavicsi rabbi lebuzizna egy ortodox rabbit, mivel a tét nem az, hogy Jesu buzi volt-e, hanem, hogy a Messiás volt/van-e?! Az pedig egy zsidónak éppúgy nem mindegy, mint egy kereszténynek!!! Ugye, ugye?!

Ezt az alibi handabandát pedig arról, hogy egyik vallás sem foglalkozik a másikkal, nyugodtan befejezheted, mivel az imént beszéltük meg, hogy a Talmud kilóra jézusozik, ahogy maga Jézus is kilóra zsidózik.
süti beállítások módosítása