Képünk illusztráció (via Fortepan)

Aristo kolléga mai, a politikai elit hanyatlásáról írt posztjához tökéletesen passzol egy kevésbé ismert magyar nemesi család története, melynek tagjairól pár napja, somogyi falvak sorsát kutatva találtam élettörténeteket. A sáros vármegyei, tapolylucskai és kükemezei Bánókról van szó. A neten róluk elérhető sztorik úgy, ahogy vannak bemutatják a történelmi Magyarország és annak hagyományos elitjének a tündöklését és felszámolását. Jöjjenek a Bánók, könyvtáralapítóktól a '48-as és '44-es hősökön, világjáró, fausti teremtő embereken, országvirágoztató mérnökökön keresztül az alföldi kitelepítésig és az aggkori favágásig. Arany emberek sorsa az aranykorban és utána.

Vajon ma vannak ilyen Bánóink? Hol vannak a Bánóink? Nekünk milyen Bánók jutottak?

Így lett ezzé magyar hazátok.

*

„Bánó Iván (1888 - Budakeszi,1961) Sáros vármegyében született.

Mezőgazdasági főiskolát végzett Kassán, majd Pécsre került gyakornoknak. 1914-ben bevonult a pécsi huszárokhoz, az orosz frontra küldték hadnagyi rangban. 1915-ben olyan súlyosan megsebesült, hogy leszerelték. Feleségül vette a mocsoládi birtokos, Kacskovics Zoltán leányát, Kacskovics Virgie (1897-1975) kisasszonyt. (A birtokalapító Kacskovics Mihály dédunokáját, Sándor unokáját.) Házasságukból hat gyermekük született : Zoltán (1917-1987) agrármérnök, Virgie (1918-1930), Tamás (1921-1983) agrármérnök, Mária (1923-1970, első férje Simon László huszártábornok, második férje Csorba Ede kaposvári ügyvéd), Iván (1927-1974, lakatos, Columbiába emigrált 1956-ban, ott is hunyt el), Sándor (1931), lakatos. Ő is Columbiába emigrált, majd Kanadában és Kaliforniában dolgozott faipari mérnökként. 1993-ban tért haza, ma nyugdíjas).

Iván úr nagy formátumú, kiváló gazda volt, a 3600 kataszteri holdas, veszteséges birtokot néhány év alatt nyereséges mintagazdasággá fejlesztette. A fejlesztést folytatva, további területeket vett bérbe Lapa pusztán (600 kh), Tard pusztán (700 kh), Fazekasdencsen (1000 kh) és Béndeken (400 kh). Nagyon sokat dolgozott, hiszen a vasárnap délelőtt kiadott heti utasításainak végrehajtását személyesen ellenőrizte a hatalmas gazdaságban. Lovon, hajtókocsin, távolabbra öreg hintóján járt. Gazdasága teljes vertikumú volt, a megtermelt gabona és egyéb termények 90 %-át felhasználták. Leginkább hízó állatokat, tenyészállatokat és állati termékeket (tejtermék, gyapjú, stb.) értékesítettek. Csak a fennmaradó 10 %-nyi terményt adták el. Holland megrendelésre különböző vetőmagokat termesztett. A pénzügyekkel és a könyveléssel Virgie asszony foglalkozott. A környező birtokosokkal korrekt viszonyt ápolt, rendszeres volt a társadalmi érintkezés, hiszen Bánó Iván 1932 és 1944 között országgyűlési képviselő volt az igali kerületben.

Munkásaival, cselédeivel szigorú, gondoskodó és segítőkész volt. Ha valaki bajba került - elpusztult egy állata, vagy kifogyott az élelme - segített. (Béndekiek mesélték, hogy nyár elején képes volt bemenni egy-egy cselédje kamrájába és megnézni, hogy az élelmiszer készlet kitart-e az aratás utánig. Nem akarta, hogy a munkásai hiányt szenvedjenek, ennek a munka is kárát látta volna.) Nem ajándékot adott, amikor lehetőség volt rá, a kisegített családfők valamilyen formában becsülettel visszafizették a kapott javakat. Intézőt csak Tard-, Kölesd- és Lapa-pusztán tartott, máshol a helyiekből nevelte ki a »gazdát«, egy-egy részleg irányítóját. Béndeken  Gadácsi János  volt a gazda  (úgy is mondták, hogy »előmunkás«). Őket a tardi intéző is ellenőrizte, »rájuk nézett«, amikor Iván úr az elfoglaltságai miatt ezt nem tudta megtenni a messzi Mocsoládról.

1945-ben birtokait elvették, 100 kh-at hagytak meg Örs pusztán, ott gazdálkodott. 1949-ben az adókkal tönkretették, így 85 holdat kénytelen volt felajánlani a dalmandi állami gazdaságnak. 1950 tavaszán már csak 3 holdat hagytak meg, elvették a gépeit és a jószágait is. 1951 júniusában családjával együtt kitelepítették az Alföldre. Jászalsószentgyörgyön mindenesként dolgozott egy kuláknak nyilvánított gazdánál, Tolvaly Jánosnál. A kitelepítés 1954 telén ért véget. Előbb Érdre, majd Budakeszire költöztek. A budakeszi erdészetnél dolgozott favágóként.”

*

És a többi Bánóról, röviden.

„A család első ismert őse a 12. és a 13. század fordulója táján született Wysobur, akinek fia, komlósi Germanus (Gyármán) újvári szerviens IV. Béla király halicsi követe volt a tatárjárás után. Danyiil Romanovics halicsi fejedelemnél tett sikeres követjárásaiért a király 1251-ben Rennaldus és Iwud nevű testvéreivel együtt az újvári szentkirály-jobbágyfiak közé emelte. (...)

Bánó Gábor (1776–1846) természettudós, aki több ezer kötetes könyvtárát az eperjesi evangélikus kollégiumra hagyta.

Bánó Miklós (1818–1877). Jogot végzett. Dessewffy Albertinát, az aradi vértanú unokahúgát vette feleségül. Házasságukból két fiú és három lány született. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban Bem seregében harcolt, és 1850-ben harmadmagával (Dessewffy Kálmánnal és Bydeskuthy Ernővel) Aradról titokban Margonyára szállította Dessewffy Arisztid holttestét. Később országgyűlési képviselő lett, és sikeresen gazdálkodott kiterjedt birtokain.

Bánó József (1824–1910). Ugyancsak jogot végzett. 1846-ban feleségül vette a Tolna megyéből származó báró Jeszenszky Teréziát, akitől hat fia és egy lánya született. A szabadságharc kitörése után, huszonnégy évesen Sáros vármegye másodalispánja lett. Szabadcsapatot szervezett, s annak élén több csatában is harcolt. Később többször is országgyűlési képviselő, közben 1872-től hat éven át a képviselőház alelnöke volt, és a Magyar Történelmi Társulat elnökévé is megválasztották. 1865-ben az ő birtokán került elő a második osztropatakai kincslelet, amelyet örökletétként elhelyezett a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Fiai közül Bánó Jenő (1855–1927) világutazó, 1889 tavaszán érkezett az Amerikai Egyesült Államokba. Azután Mexikóban telepedett le, ahol ültetvényeket létesített. Cikkekben, könyvekben számolt be tapasztalatairól (spanyol nyelven is). Tagja volt a párizsi Societé Academique d’Histoire Internacionale-nak és több földrajzi társaságnak. Mexikónak 1903-tól magyarországi, 1910-től egyiptomi főkonzulja. Élete vége felé Spanyolországban telepedett le, ahol számos publikációja jelent meg különféle lapokban.

Jenő öccse, Bánó László (1857–1946) a zürichi egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, 1878-ban. Hatalmas munkásságából érdemes kiemelni a Szűts Bélával közösen tervezett és 1895-ben megépített, akkor technikai újdonságnak számító ikervári vízierőművet, valamint a fűzfői lőporgyár, a budapesti egyetemi klinikák, az operaház, a Beszkárt, a Szent János Kórház, a Nemzeti Színház, a salgótarjáni és a dorogi szénbányák, valamint a debreceni klinikák gépészeti és fűtési berendezéseit. Előbb a Röck-gyár szerkesztési osztályát vezette, azután a Ganz és Társa gépgyár műhelyfőnöke lett. Munkásságának elismeréseként 1926-ban kormányfőtanácsosi méltósággal tüntették ki.

Jenő és László öccse, a vadászatairól és párbajairól is nevezetes Bánó Iván, eperjesi és bártfai rendőrkapitány, a szintén ősi Semsey családból választott feleséget. Hasonnevű fia országgyűlési képviselő lett, aki feleségével, Kacskovics Virgievel a somogyi Felsőmocsoládon élt, és a két világháború között jelentős birtokokon gazdálkodott. Tőle származik a család Bánó-Kacskovics nevű ága.

Jenő unokája, ifjabb vitéz Bánó Lehel építészmérnök (1905–1964) a teniszpályákon is öregbítette a család jó hírét. A két világháború között ismert alakja volt a hazai sportéletnek (párosban magyar bajnokságot nyert). Később a magyar bridzsválogatott tagjaként szerepelt sikerrel. Botanikai munkássága is figyelemre méltó volt: értékes gyűjteményét a Természettudományi Múzeumnak ajándékozta.

A legidősebb fiú, Bánó Géza ágán található meg Bánó Kálmán altábornagy, az egyes számú vitézi törzsszék törzskapitánya, aki 1945-ben hunyt el. Az ő fia, Bánó Árpád (1906–1982) testőrkapitány Horthy Miklós kormányzó testőrparancsnokának, Lázár Károly altábornagynak a segédtisztje volt. Lázár utasítására ő adta ki a testőrségnek a tűzparancsot, amikor 1944. október 16-án Otto Skorzeny SS-egységei megtámadták a budai várat. Idős korára lefokozva, nyugdíjától megfosztva arra kényszerült, hogy fizikai munkával keresse kenyerét."