A dekadencia dialektikájáról
2013. június 10. írta: aristo

A dekadencia dialektikájáról

satyricon.jpg

„A történelem nagy titka, hogy a különböző társadalmi formációkat nem egyének alkotják és szabják meg, mint ahogyan azt az »emberi jogokért« bolonduló korunk véli, hanem társadalmi kapcsolatok, kezdve a családon belüli viszonyoktól egészen az állampolgár kötelességeiig az állammal szemben.” (Molnár Tamás: Én, Symmachus – Lélek és gép)

Invokáció: alább hihetetlen stiláris nehézségekkel kellett szembenéznem. A magyar nyelv hagyományosan a németből átvett „buzi” szóval jelöli a saját nemükhöz vonzódókat. A szó a bogumil eretnekek nevéből ered, akik – állítólag – metafizikai okokból hódoltak ennek az időtöltésnek. Ez a szó azonban – sok másikkal egyetemben – elmebeteg korunkban anatéma alatt áll. Én pedig nem fogom „meleg”-nek nevezni a homoszexuálisokat, mert a leves meleg és a sparhelt, nem pedig egy ember; továbbá nem szeretem, ha bárki meg akarja mondani nekem, hogy mit hogyan nevezzek. Egyébként a különböző PC elnevezésekkel kísérletezni merőben felesleges. Aki viszolygott a saját nemükhöz vonzódóktól, az ezután is viszolyogni fog, csak nem a buzi, hanem a meleg szó fogja ezt a viszolygást kiváltani, lásd Kósa Lajos idétlenkedését. Ezért azután a legkülönbözőbb szerencsétlen megnevezéssel fogok a továbbiakban kísérletezni, az ebből eredő stiláris zökkenőkért előre is elnézést kérek.

*

Suetonius írja Néróról, hogy hőse, aki 54 és 68 között uralkodott a világot maga alá gyűrő városban, gerjedelemtől hajtva szabályosan feleségül vette az ifjú Sporust – méghozzá hatalmas ünnepség közepette, ahol a „menyasszony” vörös fátyollal a fején tejes díszben jelent meg az ámuló nép színe előtt. Voltak persze akkor is csúf homofóbok, akik nem hatódtak meg a tiszta szerelem e megnyilvánulásától, és azt mondták: „be jól járt volna az emberiség, ha Domitius is ilyen asszonyt visz a házhoz”. Domitius Néró apja volt egyébként. Néró dicstelen halála után Sporus különösebb zökkenő nélkül a praetorianusok prefektusának, Nymphidius Sabinusnak lett a „felesége”, akit saját katonái gyilkoltak meg, amikor császárrá akarta kikiáltatni magát. Sporus végül 69-ben öngyilkos lett, hogy elkerülje a megaláztatást, amely akkor várt rá, midőn Vitellius – aki áprilistól decemberig volt császár – fel akarta léptetni a cirkuszban, a gladiátorjátékok során, mint Perszephonét.

Láthatjuk tehát, hogy e tekintetben sincs új a nap alatt, a napjainkban zajló kutyakomédia az egyneműek házasodása körül nem előzmények nélkül való. Eltekintve attól a nem elhanyagolható különbségtől, hogy akkoriban ezt a házassági ceremóniát senki sem tekintette fejlődésnek, vagy az emberi jogok érvényesülésének. Ami az egykori és mai eseményekben közös és elgondolkodtató, az az, hogy vajon miért érezte Néró, vagy Sporus – esetleg mindketten – szükségét annak, hogy „szabályosan” összeházasodjanak? Azokért az előnyökért biztosan nem, amiket ma fel szoktak hozni a homoszexuálisok házassága mellett; jelesül, hogy mindenféle anyagi, egzisztenciális hátránnyal jár, hogy ha nincsenek hivatalosan összeadva és ez „igazságtalan”. Néró és újsütetű arája erre biztosan nem hivatkozhatott – valószínűleg meg sem fordult a fejükben –, hiszen a császár maga volt a törvény. Az sem volt valószínű, hogy valamiféle „polgárpukkasztás” szándékával, művészi önmegvalósításként tették volna – bár Néró művésznek vélte magát –, akkoriban ugyanis még nem volt divatban az efféle ivarművészet. Mégis szükségét érezték, hogy megtegyék. Azt kell gondolnunk tehát, hogy valami más, valami mélyebb munkált bennük és munkál ma is azokban az aktivistákban, akik oly erőszakosan ragaszkodnak a házasodás jogához.

A helyzet eszkalálódására jellemző egyébként, hogy nemrégen még, mikor a szodomiták házasodásának joga még a legprogresszívebb fejekben sem született meg, a hasonszőrű aktivisták arról szónokoltak, hogy a házasság merő és unalmas formalitás, semmi jelentősége sincs, és az igazán korszerű párok nem is házasodnak össze. Most meg tessék, a házasság lett a kívánatos és elérendő cél. Ki tud itt eligazodni!

*

A helyzet az, hogy az emberek – még a modern emberek is – tulajdonképpen roppant konzervatívak. Elég, ha csak megnézzük őket mindennapi tevés-vevéseik között. Nap mint nap ugyanazokat a dolgokat csinálják a szabadság rabjaiként, kiszolgálva a mohó és monoton gépeket, hogy utána – pihenésképpen – a villogó képernyők előtt ülve bámulják az elébük szórt színes pixeleket.

A modern világ látszólagos változatossága mögött a merőben technicizált és ennek megfelelően bürokratikus, őrjítő egyhangúság, az anyagi javak szerzésének monotóniája rejtőzik. Ez új meg új materiális célokat tűz maga elé, hogy rájuk is unjon azonnal, ahogyan eléri őket. Ezért a valódi, mélyreható változások csak úgy következhetnek be, ha elrejtőznek az emberek elől. Látszólag nem történik semmi, minden ugyanúgy megy tovább. Léteznek az otthonosan ismert struktúrák és szokások és ugyanannak tűnnek a fogalmak is, melyekkel leírjuk őket. Csakhogy közben odalent, a mélyben pontosan ezek a fogalmak és intézmények tartalmilag teljesen megváltoznak. Olyannyira, hogy egyesek közülük teljesen elveszítik jelentésüket, kiüresednek; mások pedig éppen az ellenkezőjét kezdik jelenteni annak, amit eredetileg jelentettek. Álljon itt példaképpen a „tekintély” fogalma, amelyik lassanként az ellenkező irányú meghatározás lesz, mint volt ezer évekig. Valamikor a „tekintélyelvű” a normális szinonímiája volt, ma pedig az ördögtől való és mindenképpen elítélendő.

A nevek és az intézmények látszólagos állandósága biztonságba ringatja az embereket: a mélyben zajló változásokat elfedi a szavak azonossága, amely az ismertség és az állandóság illúziójával ruházza fel a dolgokat. Bizonnyal ezért akarnak az egyneműek mindenáron házasodni, mert – minden melldöngető nagyszájúság ellenére – mégis úgy gondolják, hogy a házasság a „normális” együttélési forma az emberek között. Mert nem akarják ők a házasság jogi, anyagi, egyéb előnyeit – ha vannak ilyenek. Amit akarnak, az a visszatérés a normalitáshoz, ez pedig valami olyan, amit sosem érnek el, és minél kevésbé érik el, annál jobban vágynak rá. Egyszerűen megtéveszti őket a név. Hiszen majd azt is családnak hívják, amit ők alkotnak, csak sok köze nem lesz ahhoz, amit eddig családnak hívtunk és aminek ők is részesei akarnak lenni.

Szerencsétlenek tulajdonképpen sohasem kapják meg azt, amit akarnak. Kierőszakolhatják talán, hogy összeházasodhassanak, ám amikor ez megtörténik, a „család” szó már nem azt fogja jelenteni, amit azelőtt jelentett és amire ők annyira vágynak. Megfosztatik majd, pontosan általuk, az emberek szemében minden matérián túli spiritualitástól, amellyel – okkal vagy ok nélkül – addig felruházták. Jogi aktussá degradálódik és pontosan olyan lesz, mint a bejegyzett élettársi kapcsolat – szimpla, bürokratikus regisztrációja két ember, többnyire rövid ideig tartó kapcsolatának. Amint az általuk örökbe fogadott gyerek – mert ez a következő lépés, ne legyenek kétségeink – sem azt a gyereket fogja már jelenteni, amit jelent talán még ma is. Valami olyan, a petri-csészében létrehozott kreatúrát jelent majd, akinek anyja helyett is apja van, vagy apja helyett is anyja; és akinek felnőttként meg kell birkóznia azzal, hogy anyja bizonyára succubussal hált annak idején, hogy ő létrejöhessen. Ha kierőszakolják, amit akarnak, pontosan azt fogják elveszíteni, amit meg akarnak nyerni: a „normalitás” pecsétjét kapcsolatukon, a normalitás pecsétjét, amelyet – tetszik nem tetszik – mindig a többség adományoz.

Sokan – az összeesküvés-hívők – azt gondolják, hogy valami ördögi terv rejlik a rombolás mögött, hogy el akarnak veszejteni valamit, ami a többségnek fontos. Nem. Nem elveszejteni akarják, hanem részesedni akarnak belőle, és amint ezt elérik, szét is zúzzák vele. A kor gyermekei új és új szentségeket keresnek gyógyírnak dekadens félelmeikre – még ők sem tudják, mi lesz a következő –, és majd azok is szétporladnak kezeik között.

*

(A pederaszta jelzőt törültük a posztból. A szabad vita, és nem a sértő/pontatlan jelzők használata a célunk. RG)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr155353728

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A dekadencia dialektikájáról 2013.06.10. 12:00:01

A kor gyermekei új és új szentségeket keresnek gyógyírnak dekadens félelmeikre – még ők sem tudják, mi lesz a következő –, és majd azok is szétporladnak kezeik között.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.06.11. 15:42:30

@Bell & Sebastian: Maga teljesen elvakult. Kár, hogy amit írtam, abból egyetlen dolognak sem nézett utána.
Maga a legveszélyesebb állatfajta. Csak a saját berögzött gondolatai érdeklik. Ha valami nem illik bele a képbe, akkor ignorálandó.
Ha egyszer kimutatható, hogy az X kromoszóma által örökölhető a homoszexualitás, akkor nehéz elfogadni a maga bebetonozott gondolatait.
Mondjuk azt már le sem merem írni, hogy nem gén, hanem allél szinten mutatható ki.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:43:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem örülök, ha meghal valaki. De megesik ez. S az, hogy két emberellenes csoport verekszik, nos, ez nem az én dolgom, s nem is igen érdekel. Ezért mndtam: gyilkolják csak egymást. Van 100 fontosabb téma mint francia náci lumpenek és francia komcsi lumpenek utcai verekedése.

Jack Torrance 2013.06.11. 15:43:37

@bbjnick: @Jack Torrance: amugy ertem, mit akarsz mondani, csak hat magas volt a labda a trollkodashoz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:44:57

@ArmaGedeon:

Oké. De ne mondd törököknek, mert mérgesek lesznek. Nem a zsidó miatt, az átlagtörök nem antiszemita, hanem eleve amiatt, hogy a török országalapítóban nem folyik török vér, csak albán és zsidó. (Apai ágon meg albán.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:47:07

@bömböcz:

"A bogumilokról csak annyit tudok, hogy a keresztények egy olyan (balkáni?) csoportja voltak, akik az eredeti krisztusi egyszerűséget vallották mind Rómával, mind Bizánccal szemben. "

Ez tényszerűen nem igaz. Csupa olyat vallottak, ami ellentétes a kereszténységgel. S mi az a krisztusi egyszerűség? Azt jelenti, hogy homokos csoportszex orgiákon kell részt venni az üdvösség elérése érdekében?

2013.06.11. 15:47:37

@gyalog.galopp:" Maradjunk annyiban, hogy szexualitás van, mindenféle jelző nélkül, és ez a szexualitás általában a természetben az utódok nemzéséhez, felneveléséhez kötődik, erre lett kitalálva."

Ez így nem igaz. A természetben a birtoklás, a hatalom, a megalázás és az örömszerzés eszköze is.
Lásd még: emberszabásúak. Oroszlánok.
De a madarak homoszexualitását ez sem magyarázná.

Jack Torrance 2013.06.11. 15:50:03

@bbjnick: Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz, a tradicionalistak pedig a vilag valtozasait igyekeznek a maguk stabil ertekeikhez rogziteni, igazitani. Mivel regota leteznek es egyik sem latszik kihalni, nem hinnem, hogy igazsagot lehetne tenni, melyik strategia a jobb. De egymast megerteni neha igen nehez.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:55:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A birodalom bukásáig a török köznép identitását az ország és az iszlám jelentette, nem valami modern etnikai török nacionalizmus. Az iszlámhitű albán, vagy bosnyák menekültet magukfajtaként fogadták be a balkán-háborúk következtében. Pont az ifjútörökök, akik közé Kemál is tartozott, terjesztették el a modern, esztelen etnikai nacionalizmust. Ezzel mondjuk még le is maradtak más népek elhülyítése mögött. A törököknél van egy Kemál-gyűlölő hazafias vonal, buzizzák, zsidózzák, vakolózzák, iszlámgyűlölőzik.
A lengyel szélsőjobb zöme meg Piłsudski-gyűlölő.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:57:00

@bömböcz: sajnos nem lettek kiirtva. Nem voltak keresztények, gnosztikusok voltak, elterjedtek nézeteik Nyugat és az oroszok irányába is, Mo-ra is. A modern romboló háttérhatalom szellemi elődei is.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 15:57:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Töprengtem ennek alapján azon a szép orosz szón, hogy buggalter.

bömböcz 2013.06.11. 15:59:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nem voltam ott, de azt olvastam, hogy maga a "mozgalom" nem állt szöges ellentétben az eredeti krisztianizmussal, sőt: az eredeti kötelező államvallás-szelektált evangéliumok előtti állapotokat akarta...
De ha nem, hát nem...

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 15:59:41

@Tehetetlen Dodó: Aha, így lehet helyes: бухгалтер

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:00:33

@ArmaGedeon:

Igen, tudom, magam is sötét balkáni egyén vagyok.

Érdekes eleve a törököknél, hogy a hívők általában nem nacionalisták, a nacionalistákat meg általában nem érdekli a vallás.

Az úgynevezett neooszmanista irányzat pl. nemigen szereti Kemalt.

bömböcz 2013.06.11. 16:03:46

@ArmaGedeon:
Maga egy központosított hatalmista.
Miért nem mindegy magának, hogy mózes vagy krisztus, orbán kontra bajnai?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:05:41

@bömböcz:

Ez egyszerűen nem igaz, ez olyan Dan Brown szintű vallástörténete, komolytalan.

Az állam nem szelektált evangéliumokat. A Bibliát az Egyház állította össze, s már megvolt a ma ismert alakban 150 évvel az államvallássá válás előtt. Ezen kívül pedig az Egyház tanítása nem a Bibliára alapozódott, hanem Isten tanítására, a szent hagyományra, a Biblia ennek része, azaz következmény és nem alap.

Persze minden szekta azzal jön, hogy ő tudja, hogy az eredeti tanítás nem az volt, ami volt, hanem valami egész más, s erre az egyetlen forrás persze maga az illető szekta. A bogumilok is ezt csinálták, előttük és utánuk is minden szekta ezt az érvelést használta.

gyalog.galopp 2013.06.11. 16:05:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Most is azt mondom, jó nyomon jársz a gondolkodásban, csak ne hagyd abba.

gyalog.galopp 2013.06.11. 16:08:01

@bbjnick:

Mi a kérdés, mi a kérdés? Mi a fenétől axióma, ha változik? Egyébként rendben van , hogy változik, de akkor megszűnik axióma lenni.

bömböcz 2013.06.11. 16:16:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Maga most a Koránt és a Tórát propagálja tudja-e?!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:23:12

@bömböcz:

A Tóra része a Bibliának.

A Korán meg más dolog, bár sokban a Bibliára épít.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 16:27:02

@Jack Torrance:

"Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz" --- írod.

Én ezt készséggel elfogadom, amint látom ezeket a stabil értékeket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 16:31:39

@gyalog.galopp:

"Mi a fenétől axióma, ha változik? Egyébként rendben van , hogy változik, de akkor megszűnik axióma lenni." --- írod.

Nem tetszel figyelni! Épp erre utaltam: minden gondolkodás szükségképpen axiomatikus, ám az értékrelativizmus sajátja, hogy --- ütre-hoppra --- megváltoztatja ezeket az axiómákat. Hogyan lehet egy ilyen gondolkodásmóddal érdemi vitát folytatni?

bömböcz 2013.06.11. 16:33:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nagyjából ezek voltak a bogumilok problémái...

Bell & Sebastian 2013.06.11. 16:40:27

Elmagyarázom! Az imént rászállt egy légy a monitorom képes felületére és reflexből az egérmutatóval próbáltam elhajtani. Baszott rája.

Ilyen az értékrelativistával folytatott vita, más síkban mozog.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:50:38

@bömböcz:

Nem éppen.

Az ő ideológiájuk alapvetően egy kereszténységből és gnoszcizmustól összegyúrt szinkretikus eszmeiség volt.

gyalog.galopp 2013.06.11. 17:07:50

@bbjnick:

"minden gondolkodás szükségképpen axiomatikus,"

Na, itt akadtam meg, vagy ki , mindegy.
Egyáltalán, mi az axióma, az én földhöz ragadt fogalmaim axiómák? ( fenét)

Vagy pedig vannak általános a világ működését meghatározó, leíró axiómák , amelyeket vagy felismerünk, vagy nem, vagy le tudunk írni , vagy nem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 17:17:52

@gyalog.galopp:

„Mármost a veszély abban rejlik, hogy az emberi értelem, saját jószántából, képes elpusztítani önmagát. Miként egyetlen nemzedék meg tudná akadályozni a következő nemzedék létrejöttét azáltal, hogy mindenki kolostorba vonul vagy a tengerbe ugrik, hasonlóképp: egy csapat gondolkodó bizonyos mértékben meg tudná akasztani a további gondolkodást, ha az ifjú nemzedékeknek azt tanítanák, hogy minden emberi gondolat érvénytelen. Ostobaság unos-untalan az értelem és a hit alternatíváját emlegetni. Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak valamiféle köze van a valósághoz. (...)

Létezik olyan gondolat, amely megállítja a gondolkodást. S ez az egyetlen gondolat, amelyet meg kell állítani. A legfőbb rossz, mely ellen minden vallási tekintély emeltetett. (...) A hitvallásokat, a keresztes háborúkat, a hierarchiákat és rettentő üldözéseket nem azért találták ki, miként a tudatlanok hiszik, hogy az értelmet elnyomják. Mindezzel pontosan arra a roppant feladatra vállalkoztak, hogy az értelmet megvédjék. Az ember ösztönszerűen tudta, hogy ha a dolgokat elkezdik vadul kétségbevonni, az értelem lesz az, amit először kétségbevonnak. A papok feloldozó hatalma, a pápák tekintélye, hogy a hatalmat szavatolják, még az inkvizítorokét is, hogy elrettentsenek: mindezt csupán komor sáncul emelték egy centrális tekintély köré, amely bizonyíthatatlanabb és természetfölöttibb mindennél, és nem más, mint az emberi gondolkodás tekintélye, az ember képessége, hogy gondolkodjék. Most már tudjuk, hogy így van, és nincs mentségünk, hogy ne tudjuk. Láthatjuk már, miként próbálja a szkepticizmus áttörni a tekintély ősi védőgyűrűjét, láthatjuk, miként inog trónján az ész. Ha a vallás elpusztul, vele pusztul az értelem is. Mert mindkettő alapjaiban autoritatív természetű. Mindkettő bizonyítási módszer, mely maga nem bizonyítható. S az isteni tekintély eszméjének lerombolásával egyetemben jócskán leromboltuk annak az emberi tekintélynek eszméjét, mely által egy aritmetikai osztás elvégezhető. Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.”

bbjnick.blog.hu/search?searchterm=chesterton&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 17:44:49

"Az orosz képviselőház (duma) kedden elfogadta az úgynevezett nem hagyományos szexuális kapcsolatok fiatalkorúak körében való „propagálását” tiltó törvényt, egyben szigorított a büntetési tételeken.

(...) Az 450 képviselőből 436-an szavaztak igennel, egy fő tartózkodott. Előzőleg a honatyák megszavazták, hogy az eredeti javaslathoz képest súlyosabb bírságokat szabjanak ki a törvénysértőkre.

A duma ugyancsak elfogadta azt a törvényt, amelynek alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják azt, aki megsérti a hívők vallásos érzelmeit. (...)"

mandiner.hu/cikk/20130611_betiltottak_oroszorszagban_a_massag_propagandajat

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.11. 17:52:50

@bbjnick:
ezért is gyűlölik oroszországot a mandarinok /is/

Jack Torrance 2013.06.11. 18:32:15

@bbjnick: _viszonylag_ :)
Ellentétben a tradicionalistákkal (?), a "dialektikusoknak" nem egységes és nem egyformán stabil az értékrendje, széles a skála a majdnem tradicionalista és a radikálisan "dialektikus" között.

Viszont nem kötelező elfogadnod :) (szerintem)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 18:36:21

@bbjnick: @jose maria padilla: Ezekből az ortodoxokból még nem sikerült kiverni minden normalitást.
Emlékszem, mekkora cirkusz volt pár éve, amikor a lovaggá ütött angol buzi azt ötölte ki, hogy a pétervári székesegyházban adatja össze magát a kis köcsögjével - az oroszok lemészárolták volna őket - na, ez a műsor a főszereplők visszalépése miatt elmaradt.

Jack Torrance 2013.06.11. 18:36:53

@Bell & Sebastian: :D
És valóban :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.06.11. 18:39:44

@Bell & Sebastian: Eme magyarázata mindörökké békerül a halhatatlan és nagyhatalmú internetes MÉM-ek közé :)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 18:48:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én is megörültem neki, mert mindkét fajta "h"-t egyszerre alkalmazza. 40 éve sokat röhögtünk ezeken az eredeti orosz szavakon, mint tratuár, brandmájer meg gálsztuk.

gyalog.galopp 2013.06.11. 19:02:24

"Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.”

A test meg elenyészett, de nem tudunk neki örülni, mert egy űr van a helyén, ami zavar, be kellene tölteni.
Idáig nem sikerült.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.06.11. 19:06:01

@gyalog.galopp: Javaslom, olvassa el (a művet, amiből az idézet jött), hátha van ott ötlet, meg ez-az. Amúgy, eddig valóban nem sikerült.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 19:26:29

@Tehetetlen Dodó:

Ez mindig jellemző az emberekre: ami a saját anyanyelvükben van, az oké, de ami másban, az hülyeség.

A magyar nyelvben is van számtalan ilyesmi, de egy magyarnak természetes. Mint ahogy az orosznak meg az természetes, ami az oroszban van.

Csak két magyar példa.

Cseh ismerősöm percekig röhögött azon, hogy a magyarok az USA rövidítést "usa" formában ejtik. Bolgároknak meg pl. röhej, hogy a magyarok az angol w betűt v-nek ejtik, pl. jót nevetnek a magyar "viszki" szón.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 20:05:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Apropó viszki: emlékszem, szintén negyvenegynéhány évvel ezelőttről egy kétnyelvű, szovjet kiadású egyszerűsített serlokholmszos könyvre, a kiejtési magyarázatban azt javasolták a derék orosz tanulóknak, hogy a Watson nevet ejtsék Uotszonnak. Nem is hülyeség.

Amúgy itthon persze nem röhögünk a sámlin meg a kolbászon, de más nyelvén hajlamos az ember a nyelvét köszörülni, hogy stílszerű legyek.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 20:06:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A cseheken persze jót lehet röhögni, amikor lelkesen éneklik az Örömódát, hogy Freude, schener Getterfunken... de ez megint más történet.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 20:11:58

@bömböcz:

"A bogumilokról csak annyit tudok, hogy a keresztények egy olyan (balkáni?) csoportja voltak..."

Nem azok voltak.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 20:15:12

@Jack Torrance:

"Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz..."

Nagy fenéket! Absztrakciókkal operálva igyekeznek a saját igényeikhez szabni a világot.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.11. 20:36:14

@Mr Falafel: Mi van, nem tudsz kijönni a szekrényből? Keresd meg Aristót, ő biztos szívesen eljátszik veled a sötétben, addig is amíg együtt ki tudtok jönni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 20:52:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Köszönöm, de akkor jön egy fogósabb kérdés és nekünk, magyaroknak fontosabb. Miért van meglepő hasönlóság abban, hogy pl. az oroszban, vagy a lengyelben van egy "őzős" kiejtés, miszerint ami északon e, je, az délen o, jo. Hasonlóan, mint ahogy nálunk Észak-Mo-on tejfel, az Szegeden tejföl. (ha nem töjföl, nem jártam én olyan sokat délen...) Tehát az északi magas hangrendű magánhangzót délebbre egy mély hangrendű váltja. (tudom, hogy régen nem feltételenül úgy oszlott el regionálisan az ő-zés a magyar nyelvterületen, mint ma, most már szülővárosomban is képese őzni, de gyerekkoromban nálunk nem volt pl. "vödör".) Létezik, hogy ez szlavizmus, vagy egy általánosabb, nyelveken átnyúló jelenség? PL. az északi lengyelben egy név Gołębiewski, délen Gołębiowski.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 20:57:59

@bömböcz: Azért nem mindegy, mert akik a központosított hatalmat csak harácsolásra használták, szakadékba vezették alattvalóikat:

kitalaltujkor.blogspot.com/2013/06/birtokharacsolas-az-allamhatalom-vezeto.html

"Birtokharácsolás az államhatalom vezető pozíciójából - egy Nagy Előd"

A szakadék majd a következő részben jön, II. Györggyel. Természetesen Bajnai nem jelent alternatívát. Ma nincs olyan alternatívam, amilyet a király képezett a fejedelemmel szemben. Tehát rosszabb helyzetben vagyunk, mint a török időkben???

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 21:04:44

@ArmaGedeon: Nem tudom, ide tartozik-e a hasonló jelenség a cseh és a szlovák között: Pavel-Pávol, Karel-Karol, Uhersko-Uhorsko...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 21:11:56

@Tehetetlen Dodó: Lám, a sör a legjobb nyelvtanár! :-) (ifjabbaknak a leány)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 21:18:37

@ArmaGedeon: És még a kaja: jídelni listek - jedálny listok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 21:54:14

@ArmaGedeon:

Oroszban erős magánhangzó-redukció van hangsúlytalan magánhangzók esetében. Viszont más a redukció északon és délen.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 23:43:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Veszélyesebb vagy csak olvasottabb, esetleg a kettő együtt jár?

Bell & Sebastian 2013.06.12. 00:02:35

@neoteny: Most nem azért mondom, de ha már ért a számítógéphez, nézelődne önállóan is, nem kell mindenhez lelki vezető.

"Számos agyi funkció kialakulása során ismerünk egy érzékeny periódust, amikor az agyi hálózat kiépülése a külső környezeti és tapasztalati ingerekre nagyon fogékony. Az agy szerkezete nem épül fel megfelelő módon, ha a szükséges érzelmi és értelmi fejlődést segítő tapasztalatok nem érik a gyereket. Ebben az érzékeny időszakban szerzett tapasztalatok különösen fontosak az agy szerkezetének optimális kialakulásában, de ez az érzékenység egyben a károsító tényezőkre való fokozott fogékonyságot is jelenti. A kritikus fejlődési időszak után már sokkal nehezebb és sokkal kevésbé hatékony ezek korrekciója. Az agy fejlődésének alapelve, hogy jobb időben részesülni a szükséges tapasztalatokban, mint ezeket a későbbiek során pótolni. Az agyfejlődés szempontjából fontos tapasztalatok hiánya a későbbiekben komoly terhet jelent az érintett gyerekek számára.

Egy újszülött agyában majdnem az összes idegsejt (neuron) jelen van már, amit valaha is használni fog, de az agya súlya csupán negyede egy felnőttéhez képest. A jelentős növekedés nagy részéért a sejtek közötti nyúlványok bonyolult hálózatának kialakulása felelős. Születéskor egy neuronnak átlagban 2500 kapcsolata (szinapszisa) van más idegsejtekkel, ezek száma a 3. év végére viszont kb. 15 000-re nő. Tudományos kutatások során fény derült arra, hogy a szinaptikus hálózat kiépülése nagymértékben tapasztalatfüggő."

biztoskezdet.info/site/article/section/66/id/10

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.12. 03:35:01

@Bell & Sebastian:

Kár hogy az idézett cikkben egy szó sincs arról hogy "[a]z első három év azért jelentős [...] mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani" vagy arról hogy ''az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)".

Ezzel szemben szerepel az "optimális (fejlődés)" négyszer; azt viszont soha nem árulja el a cikk hogy mi az optimális. Honnét lehet tudni hogy egy gyermek (agya) optimálisan fejlődik-e? Még inkább: honnét lehet tudni azt hogyha egy gyermek elmaradt az "optimális fejlődéstől" (akármi legyen is az), akkor azt milyen mértékben eredményezték genetikai (örökletes) és milyen mértékben környezeti hatások? (Az utóbbi kérdésre próbálnak választ találni az ikertanulmányok, különös tekintettel a születésükkor szétválasztott és más családban felnövő/felnőtt egypetéjű ill. heterozigóta ikrek esetei.)

gyalog.galopp 2013.06.12. 09:18:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A szexel kapcsolatban ezt írta:

"A természetben a birtoklás, a hatalom, a megalázás és az örömszerzés eszköze is."

Ezzel ugyan nem értek egyet, én valamikor azt tanultam, hogy két alapvető ösztön létezik a létfenntartási és a fajfenntartási. Ez a két ösztön azért tud létezni, mert a kielégítésük örömet okoz. Kis kielégítés kis öröm, nagy kielégítés nagy öröm, attól függően kinek mi jelent nagyot, vagy kicsit.

De gondoljuk tovább az Ön mondatát.
Mivel ez a két ösztön lényegében az életet jelenti a kielégítésük, illetve a megvonásuk szabályozásával manipulálni lehet a világot. Azt , hogy mi és hogyan szabályozza egy élő szervezetben a szükségletek mennyiségi igényét, azt nem igazán tudjuk, de az emberi társadalom gondoskodni szokott arról, hogy lehetőleg ne pusztítsuk el saját magunkat. Akkor se, ha igény lenne rá.
Ez a szabályozó rendszer a vallás, etika, erkölcs, morál stb formájában nyilvánul meg, általában.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 11:21:13

@neoteny: Tényleg jobb lenne, ha nem erőlködne tovább. Hiába linkelek százat -mert van sokfajta megközelítés, például ilyen:

www.matud.iif.hu/06dec/06.html

-, úgyis talál másik kifogást.

Onnan tudni, hogy hülye maradt a gyerek, hogy a szakember megállapítja és virágnyelven leírja az általános iskolának, különös tekintettel az antiszociális devianciáira. Iskola éretlennek minősítik és visszatartják, csak hát ugye minek? Ha belassult, vége a dalnak.

Az ikerkutatásokat meg ne nagyon citálja, mivel pont azt bizonyítják, hogy nincsen buzigén. Az a kevés, ami erre fogható, inkább szekvencia aktivizálódási rendellenesség, azaz örökölt szoftverhiba. Legalábbis most ott tartunk -még mindig- hogy továbbra is a szabad akarat dominál.

Ellene mondasz-e a buzulásnak?

2013.06.12. 12:52:16

@gyalog.galopp: mivel az állatvilágról írtam, ahol az ösztön jobban dominál, megvilágítanám: majmoknál figyelték meg, hogy a domináns hìm időről időre végigerőszakolja a fiatal hímeket. Mi ez, ha nem az erő használata a hierarchiában?
Nem csak az emlősöknél, de madaraknál is megfigyelték hímek párválasztását azonos neművel. Mi ez, ha nem homoszexualitás?
Tanult lenne? Kizárt

2013.06.12. 12:55:27

@Bell & Sebastian: ha egy gyerek nem iskolaérett, az nem azt jelenti, hogy hülye. Csak más ütemben érik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.12. 13:01:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezt nevezem érvnek!:-D (...) :-D (...) :-D ...

Tehát, ha nekem ingerenciám támadna az összes fiatal nőt (vagy akár férfit) végigerőszakolni a faluban, akkor ne hessegessem el a fejemből ezt a gondolatot, hanem forduljak bizalommal az emberijogistákhoz, ők majd harcot indítanak ezen jogom törvényesítéséért?

gyalog.galopp 2013.06.12. 15:01:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A majmoknál sok mindent megfigyeltek, pl ha a domináns hím nincs a közelben akkor mindenki mindenkivel mindent csinál, korra nemre tekintet nélkül. De szerintem nem az állatvilágról akarunk itten értekezni. Mellesleg néhány évtizede volt egy igen híres patkány kísérlet ....

Ugye nem akarja azt mondani, hogy a szexualitás, mint hatalom gyakorlás eszköze az embereknél nem fordul elő? Egyébként a létfenntartás szabályozása szintén a hatalom gyakorlás eszköze.

Pontosan ezért reagáltam az idézett mondatára, mert - Freuddal ellentétben - nagyon úgy tűnik, hogy a létfenntartási ösztön, ami gyakran hatalom mániában is megnyilvánul erősebb, mint a fajfenntartási.
Mivel az élet feltétele mindkét ösztön kielégítése, hát akinek hatalma, van hozzá a másik ösztön kielégítésének szabályozásával manipulálhat, vagyis erősítheti a hatalmát, ami által biztosítottabbnak látja a létét.

De , hogy a poszt témájától ne térjünk el.
Amikor az egyén biztonságban érzi a létét, a fajfenntartási ösztönei nem a szaporodási hanem ezzel összefüggésben csak az örömszerzésre irányulnak, annál is inkább, mert a szaporodás csökkentené a létbiztonságát.
A dekadencia egyik feltétele, hogy a létfenntartási ösztön igény kielégített legyen. ( éhes ember nem dekadens, mert vagy éhen hal, vagy felfüggeszti a dekadenciát, amíg jó nem lakik).
A Római Birodalom hanyatlása akkor kezdődött, amikor elkezdte felélni a hódításait, már nem tudott, vagy nem akart terjeszkedni. Iszonyatos mértékben megnőtt a saját fogyasztása, ezzel összefüggésben a meghódított területek kizsákmányolása. A birodalom fölzabálta önmagát.
Homokosok nem szülnek hadvezéreket, bármilyen vezetőket, egyáltalán semmit nem szülnek, tevékenységük a létfenntartásra irányul, de csak a már meglévő javak elosztásában tudnak eredményt felmutatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.12. 20:27:08

@Bell & Sebastian:

"Hiába linkelek százat"

Nem kell százat linkelni; egy vagy kettő is megfelelő lenne amelyik azt támasztja alá hogy "[a]z első három év azért jelentős [...] mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani" ill. azt hogy ''az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)".

"hülye maradt a gyerek"

Ezzel több probléma is van:
- feltételezi hogy a gyerek "hülye" volt
- a "hülyét" teszi meg az "optimálisan fejlődött" ellentétének; akkor a gyermekek többsége optimálisan fejlődik, hiszen -- szerencsére -- igen kevés "hülye" gyermek van három (vagy akár hat) éves korban
- még mindig nem szól arról hogy genetikai vagy környezeti (esetleg azok kombinációja) miatt "marad hülye" a gyermek

"nincsen buzigén"

Ha nincs is _egy_ "buzigén", az nem jelenti azt hogy a szexuális orientáció (vagy preferencia) nem áll _semmilyen_ genetikai hatás alatt.

"Ellene mondasz-e a buzulásnak?"

Ellene mondasz-e a balkezességnek?

2013.06.12. 22:38:59

@Bell & Sebastian:
Szóval, ha úgy látja, hogy a gyermek első három éve a meghatározó a szexuális irányultságában, akkor az is nyilvánvaló, hogy hetero szülőknek, különösen , ha erősen vallásosak, nem lehet homo gyereke.
Az a tény ne zavarja, hogy kimutatható a családokban a homoszexszualitás öröklődése, az X kromoszóma ágon.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:46:11

@neoteny: Bokros teendőimre való tekintettel most el kell hogy engedjem a kezét, kénytelen lesz a saját eszével kiolvasni a keresett igazságot a két, -különböző megközelítésű- általam megadott forrásmunkából, vagy a bárányfelhők vonulásából - ahogy tetszik és ahogyan csak úri kedve tartja. Nem kell beszámolnia róla, mire jutott, elegendő az is, ha csak erősen belekiabálja a gondolatátvivő kézi készülékébe. Abból fogja tudni, meghallottam-e, hogy napokig nem hívom vissza ebben a témában. Meg utána se.

2013.06.12. 22:46:21

@gyalog.galopp: Mondjuk pont a rómaiak rossz példa. Bukásuk több okra vezethető vissza, a buziknak nincs örökösük pedig két sebből vérzik. Épp Rómában volt jelentős a nem öröklés alapján történő uralkodás, valamint a császárok között sok minden defektus fellelhető volt, de nem a buziság vitte félre egyik uralkodását se.
Inkább azt mondanám, az uralkodó osztály túlzott szabadossága eltávolította őket a valóságtól. Az uralkodók nem látták át a birodalom egészét, mert nem is akarták. Csak éltek.
Persze ez sem teljesen igaz, mert a birodalom végnapjaiban voltak azért megfelelő uralkodók is, de gyakori volt a belső hatalmi harc.

2013.06.12. 22:47:58

@Bell & Sebastian: Uram, ön gyárilag hülye, vagy ez egy felvett magatartás? Nem gének, hanem allélek viszik át a homoszexuális BEÁLLÍTOTTSÁGOT, ami nem egyenlő a homoszexszuális viselkedéssel.

2013.06.12. 22:50:06

@Bell & Sebastian:
Egyébként a balkezesség kiváló példa. Tanult viselkedés -e? Vagy épp ellenkezőleg? Miért öröklött a balkezesség? Miért van az, hogy több a jobbkezes, mint a balkezes? Ja, erre tudjuk a választ: tanulás.
Épp erre rímel a rejtett homoszexualitás.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:51:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Magát zavarja, engem nem foglalkoztat különösebben, mivel egy évre előre megint jóllaktam mindenféle buzisággal.

Már unom az összes, lusta disznót, akik mással kapartatnák ki a gesztenyét.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:52:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na még egyszer, neurológiai okai vannak, másként van huzalozva.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.13. 05:11:32

@Bell & Sebastian:

Az a lusta aki olyan kijelentéseket tesz amelyeket képtelen támogatni releváns hivatkozásokkal, és ezután azt próbálja elhitetni hogy a vitapartnerének feladata az hogy megtalálja azokat.

gyalog.galopp 2013.06.13. 09:47:12

@bbjnick:

Úgy látom nem az axiómák változása okozza a legnagyobb problémát egy vitában, hanem a vitázó célja, vagy céltalansága.
Van aki száll be egy vitába, hogy a másikat agyagba döngölje, van aki a saját álláspontját szeretné megerősíteni, esetleg pontosítani, van aki meg azt sem tudja, hogy mit akar elérni. :)

Egyébként az emberjogizmus, vagy inkább nevezzük joguralomnak, mint új vallás nagyobb veszély a társadalomra, mint a buzik számának változása.

Ilyet írtál:
"Vitának helye nem volt, az agyalás nemcsak fölösleges, de szánalmas is lett volna, mert: ugyan ki is vitatkozhatott volna az „istenekkel”? A mai polkorrektes-emberijogista megmondók ugyanezt az ethoszt képviselik. "

Többről van szó mint eberjogista megmondókról, ezek a megmondók a mindenféle performanszokkal csak eszközök. Már joguralomról van szó.

A joguralom térnyerését nálunk Sólyom László reprezentálta pl. a " láthatatlan alkotmány " kifejezéssel, ami magyarra fordítva egy új biblia, új korán, új tóra, stb. lehet, amit csak a felszentelt papok , kiválasztott jogtudósok, érthetnek és adhatnak át a népnek. Innentől a jog nem szolgálja, hanem uralja a társadalmat.

Robinzon Kurzor 2013.06.13. 21:35:54

Akinek ennyire sok baja van azzal, amit ők emberijogizmusnak neveznek, az álljon a sarkára és ne éljen ezekkel jogokkal.

Ne csak a szátok járjon: ha ezek az emberi jogok ennyire szörnyűek, akkor egyenes gerinccel, tüntetően kérjétek ki magatoknak, hogy erre nektek semmi szükségetek, ezért ne gyakoroljátok azokat.

A következő birakmenet alkalmával mindenki hozzon egy példányt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából és demonstratíve égessétek el!

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 00:52:36

@Robinzon Kurzor:

"Akinek ennyire sok baja van azzal, amit ők emberijogizmusnak neveznek, az álljon a sarkára és ne éljen ezekkel jogokkal."

Akinek ennyire alapvetőek az emberi jogok, az álljon a sarkára és minden olyan esetben követelje azok teljesülését, amely esetekben azok sérülnek - és legyen benne annyi gerinc, hogy ne csak az éppen trendi dolgok esetében vernyákoljon, mint a kandúr tavasszal.

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 08:51:58

@pocaklakó minimanó:

Tessék eldönteni, hogy akkor most az a bajod, hogy túl sok emberi jogot vernyákoltak ki az emberijogisták (a számodra is), vagy az, hogy nem vernyákolnak eléggé.

Vagy-vagy.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 13:17:59

@Robinzon Kurzor:

Á, nekem csak az fura, hogy ezek a konzekvens emberjogisták pont úgy viselkednek, mint azok, akiket kárhoztatnak a viselkedésükért olyan esetekben, amikor az emberjogistáknak éppen kedves, trendi dolgok emberjogi vizsgálatáról van szó.

Tudod... szálkagerenda-bagolyveréb.

A helyükben mélyen kussolnék. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 13:40:28

@pocaklakó minimanó: "Tudod... szálkagerenda-bagolyveréb"

Értem, tehát szerinted "ezek" olyanok, szemben veled, aki a következetes vagy. Konzekvensen következetes, ha szabad így fogalmaznom, és ezért okkal várod ezt el másoktól, főleg "ezektől" is.

De akkor mi a választásod: lemondasz-e az "ezek" által kivernyákolt (mint a kandúr tavasszal) emberi jogaidról, vagy csak élsz velük, miközben azon vernyákolsz (mint a kandúr tavasszal), hogy ők mit vernyákolnak (mint a kandúr tavasszal).

Mert hát nyilván te nem vagy olyan következetlen, mint "ezek".

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 13:46:55

@Robinzon Kurzor:

De. Én következetlen vagyok. Abban az értelemben, hogy nem egy absztrakt vonulatra építem fel az absztrakció miatt nem működő világképemet. Azt az absztrahálók teszik.

Nekem bőven megfelel a józan paraszti ész következetlensége.

A következetesség azok sajátja kell legyen, akik az absztrakciót pártolják.

És muris, hogy következetességről papolnak, miközben meg egyáltalán nem úgy cselekednek.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 18:05:07

@Robinzon Kurzor:

"... lemondasz-e az "ezek" által kivernyákolt..."

Ja és: nem ők vernyákolták ki.

És a passzátszél sem az ő alsó felükből árad szét a világon.

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 22:50:44

@pocaklakó minimanó:

Akkor mégis bagolyveréb: te lehetsz következetlen, "ezek" nem.
Mégpedig azért nem, mert te azt írod elő számukra.

Ez olyan SZDSZ-es ...

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 22:52:37

@pocaklakó minimanó: "Ja és: nem ők vernyákolták ki."

Hanem kik?
Csak úgy maguktól lettek?

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 23:02:25

@pocaklakó minimanó:

Egyébként meg függetlenül attól a csapdahelyzettől, amibe önmagadat belekergetted, még ráadásul azt sem lehet nem észrevenni, hogy nem a tényleges érvekkel vitatkozol (pedig bőven van mit vitatni rajtuk), hanem egy alternatív valóságot eszkábálsz össze magadnak, amiben érvelni sem kell, mert "ezek" következetlenek, tehát igazad van...

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:52:19

@Robinzon Kurzor:

"...te lehetsz következetlen, "ezek" nem."

Ők is lehetnek következetlenek, csak

a) ne hazudják azt, hogy az általuk vázolt elképzelésekből logikusan minek kellene következnie és
b) ne kérjék másokon számon a következetlenséget.

Ennyi.

Nyugodtan kimondhatják, amit amúgy is tudunk: azért támogatják a homokoslobbit, mert ma ez trendi, osztjónapot.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:53:11

@Robinzon Kurzor:

"Csak úgy maguktól lettek?"

a) Nem.
b) És nem csak az emberjogisták találmánya az egész.
c) Az emberjogisták csak rátelepedtek és kisajátították maguknak az érdemeket.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:57:09

@Robinzon Kurzor:

"...hanem egy alternatív valóságot eszkábálsz össze magadnak..."

Tévedés. Megmutatom, hogy az emberjogista érvekkel mit lehet a homokosokhoz hasonlóan legalizálni, mutatok ezekre már létező külföldi példákat, majd szépen megkérem az emberjogistákat, hogy szíveskedjenek ezeket is támogatni, mert az emberjogisták egyszerűen nem tehetik meg azt, hogy az emberjogi sérelmeket szó nélkül tűrik. Az efféle szelektivitás az, amit az emberjogisták a jogérvényesülést szelektív módon tekintő nem-emberjogisták számlájára írnak és őket kárhoztatják ezért, tehát alap, hogy az emberjogisták így nem cselekedhetnek anélkül, hogy ne köpjék önmagukat szembe.

Ui.: Tekintsd ezt felkészítőnek a jövőbeli emberjogi próbálkozásokat illetően, amelyek egy részére úgy fogsz reagálni, mint ahogyan most reagálnak a te emberjogi izéidre azok, akiket ezen viselkedésükért kárhoztatsz. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 11:16:37

@pocaklakó minimanó:

Továbbra is ott tartunk, hogy nem az érveikkel vitatkozol, hanem azzal, ami szerinted azokból "következik" (ha "következetesek"), miközben számon kéred rajtuk, hogy miért nem következetesek és miért nincsenek azon a véleményen (így együtt, mind), amit te előírtál számukra.

Az, hogy "hozol példákat", önmagában lófaszt sem ér.
Arra az állításra, hogy minden páratlan szám prímszám, lehet példát hozni (3, sőt 5, sőt 7 ... tehát ...), de ezzel még semmire sem mentél.

Vannak bőven érvek az azonos neműek házassága ellen (mint ahogyan mellette is), de te egyet sem hozol.
Csak te, mint egy SZDSZ-karikatúra, kinyilatkoztatod, hogy "ezeknek" mi a véleménye, amit persze úgy konstruálsz, hogy eleve csak neked lehet igazad, amivel ki is hirdeted magad győztesnek.

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 11:21:12

@pocaklakó minimanó: " tehát alap, hogy az emberjogisták így nem cselekedhetnek anélkül, hogy ne köpjék önmagukat szembe"

Még ha ebben igazad is lenne (ahogyan szerintem nincs), az érvelő emberi minőségének mi köze is van az érvei tartalmához?

Argumentum ad hominem, ugye.

Az Ui-ből pedig kiderül, hogy érdemi érveket a jövőben sem lehet tőled várni.

pocaklakó minimanó 2013.06.15. 21:32:34

@Robinzon Kurzor:

"Továbbra is ott tartunk, hogy nem az érveikkel vitatkozol, hanem azzal, ami szerinted azokból "következik" (ha "következetesek")..."

a) Ez pontosan így van.
b) És pontosan azért van így, mert ők hivatkoznak olyan dolgokra, amelyek egyetemes érvényűek, miközben látszik is azonnal, hogy csak akkor számítanak annak, ha a homokoslobbi érdekeiről van szó.

"...miközben számon kéred rajtuk, hogy miért nem következetesek..."

Pontosan így van. Ha egyetemes dolgokra hivatkozol (ld. emberi jogok) és azoknak az érvényességével polemizálsz, akkor tartsd is magad ahhoz, hogy az ilyen dolgok nem csak azokban az esetekben érvényesülhetnek, amelyeket te látni szeretnél. És ha az érvelésed az egyetemes dolgokra alapul, akkor képmutatás tőled az, hogy ugyanazzal a lendülettel hajítod ki őket olyan esetekben, amikor számodra nem szimpatikus dologról van szó.

"Vannak bőven érvek az azonos neműek házassága ellen (mint ahogyan mellette is), de te egyet sem hozol."

Azért vélekedsz így, mert túl egyszerű vagy (mint a legtöbb homokoslobbista) ahhoz, hogy megértsd a példázatok lényegét.

pocaklakó minimanó 2013.06.15. 21:39:12

@Robinzon Kurzor:

"...az érvelő emberi minőségének mi köze is van az érvei tartalmához?"

Csupán annyi, hogy az érvei az állítólagos egyetemes dolgokra alapozódnak, így eléggé furán hat az, hogy ugyanakkor csak abban az esetekben tartja azokat jónak, ha az a saját érdekeit erősíti.

Ismerős ugye a kétszínűség szó jelentése? No, pont olyanok vagytok a legtöbben. Nyomjátok a mézesmázos szöveget arról, hogy a homokosságot milyen egyetemes dolgok alapján kell egyenlősíteni, de amikor kiderül, hogy ugyanilyen dolgok alapján más, nektek már nem annyira smakkoló dolgokat is simán lehet egyenlősíteni (mint ahogyan azt meg is tették más országokban; itt érdekes módon a más országok előremutató példája hirtelen kifakul, mert csak a homokosság esetében lehet velük példálózni, őket pozitív fényben feltüntetni), akkor hirtelen elkezdtek úgy viselkedni, mintha azok a jogok holmi szemétről összekukázott dolgok lennének.

Képmutatás, kis barátom, képmutatás!

"Argumentum ad hominem, ugye."

A homokoslobbi markáns és permanens homofóbozása és egyéb megnyilvánulásai után az annak enyhe válfaja. Ha nem tetszik, akkor légy szíves, jelezd a homofóbozóknak és a többi szép jelzővel operáló homokoslobbistának, hogy fogják vissza magukat. Ha nem jelzel, ha te is így dolgozol, akkor meg nem látom be, miért kellene fölhúznod az orrodat. :)

"Az Ui-ből pedig kiderül, hogy érdemi érveket a jövőben sem lehet tőled várni."

Csak annyira, mint amennyire érdemiséget tőletek lehet várni. Csak annyira.

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 22:47:57

@pocaklakó minimanó: "pont olyanok vagytok", "tőletek", "nektek", " elkezdtek úgy viselkedni"

Mondd, te kivel vitatkozol többes számban?
A hangokkal a fejedben?
Azok súgják neked ezt a sok baromságot?

Meg hát igen nagy szarban lennél, ha bármilyen általad itt "homokoslobbistának" minősített érvet kellene tőlem idézned.
Ezért nem is kívánom ezt tőled, meghagylak az álomvilágodban.

pocaklakó minimanó 2013.06.18. 21:05:29

@Robinzon Kurzor:

"Mondd, te kivel vitatkozol többes számban?
A hangokkal a fejedben?
Azok súgják neked ezt a sok baromságot?"

Ja, értelek. Ez a fenti idézet most itt tőled nem egy "ad hominem" volt, hanem valami balliberális kritika, amely azért érdemi és elfogulatlan, mert balliberális. :)

pocaklakó minimanó 2013.06.18. 21:06:04

@Robinzon Kurzor:

"...meghagylak az álomvilágodban."

Ócska menekülőduma ez, öcsi. :)

tevevanegypupu 2013.06.19. 10:05:10

@Hepci:

Nyar van. Es nem ertem, mindenki fajdalmatos arckifejezessel vonszolja magat, liheg es nyavalyog, ahelyett, hogy orulne a jo idonek, a rengeteg zoldnek, a jo fagyiknak, sornek, fesztivaloknak, vakacionak..Mi ez a dekadencia, ez az enervalt jajongas a nyar miatt?? Nyaron nagyon meleg van, telen nagyon hideg van.:)

tevevanegypupu 2013.06.19. 10:05:10

@Hepci:

Nyar van. Es nem ertem, mindenki fajdalmatos arckifejezessel vonszolja magat, liheg es nyavalyog, ahelyett, hogy orulne a jo idonek, a rengeteg zoldnek, a jo fagyiknak, sornek, fesztivaloknak, vakacionak..Mi ez a dekadencia, ez az enervalt jajongas a nyar miatt?? Nyaron nagyon meleg van, telen nagyon hideg van.:)

Robinzon Kurzor 2013.06.19. 12:39:40

@pocaklakó minimanó: "Ja, értelek. Ez a fenti idézet most itt tőled nem egy "ad hominem" volt, hanem"

El kellene sajátítanod a vita és az érvelés alapvető technikáit.

A te "érveid" nem attól lesznek (vagy nem lesznek) ad hominem izék, hogy én mit írtam utólag és hogy az szerinted minek minősül.
Ez óvodás szint, "öcsi"!

Ezzel "visszavágni" csak annyit jelent, hogy fogalmad sincs arról, mit jelent a vita vagy az érvelés.

Hanem tudsz-e tőlem bármi olyat idézni, amivel egyébként vitatkozol?
Csak hogy lássuk: tényleg velem vitatkozol-e, vagy hangokkal a fejedben.

pocaklakó minimanó 2013.06.19. 21:13:59

@Robinzon Kurzor:

Azt hiszem, elég szépen leírtam, hogy mi a célom.

És annak is örülök, hogy látom, hogy pontosan úgy reagálsz, mint ahogy egy megfelelő módon idomított emberijogistának illik is. :)

Köszönjük, Emese! :)

pocaklakó minimanó 2013.06.19. 21:43:26

Az itthoni emberjogistákat nem az emberi jogok általános jellegű védelme érdekli. Az itthoni emberjogisták csakis akkor lépnek fel az emberi jogok állítólagos sérülése ellen, ha ezzel a következő három csoport kedvében járhatnak: drogosok, cigányok és homokosok.

Robinzon Kurzor 2013.06.20. 17:45:01

@pocaklakó minimanó: " látom, hogy pontosan úgy reagálsz, mint"

Szóval passzolok a fantázia világodba.

De idézni tőlem semmit nem sikerült.
Nyilván az elképzelt világodban nem is kell, mert neked eleve igazad van.
Ez aztán a teljesítmény.

pocaklakó minimanó 2013.06.21. 19:28:35

@Robinzon Kurzor:

"...mert neked eleve igazad van."

Ó, nem eleve, de amikor látom, hogy milyen kínosan tekeregnek a helyiérdekű talpas jogvédők, megnyugszom, hogy azért velük szemben általában igen. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.21. 23:03:10

@pocaklakó minimanó:

Hiába mantrázod, hogy "jogvédő", meg "emberijogista", ezek ettől nem lesznek érvek.

A saját kis álomvilágodban ettől még kihirdetheted magad győztesnek.

De valójában gyáva vagy: valódi vitába nem mersz beszállni, csak a képzeletbeli ellenfeleidet győzöd le a képzelt vitáidban.

pocaklakó minimanó 2013.06.22. 19:11:18

@Robinzon Kurzor:

"...valódi vitába nem mersz beszállni..."

Mondja ezt az, aki kegyetlenül tekereg? Nos, ez eléggé muris. :)
süti beállítások módosítása