A dekadencia dialektikájáról
2013. június 10. írta: aristo

A dekadencia dialektikájáról

satyricon.jpg

„A történelem nagy titka, hogy a különböző társadalmi formációkat nem egyének alkotják és szabják meg, mint ahogyan azt az »emberi jogokért« bolonduló korunk véli, hanem társadalmi kapcsolatok, kezdve a családon belüli viszonyoktól egészen az állampolgár kötelességeiig az állammal szemben.” (Molnár Tamás: Én, Symmachus – Lélek és gép)

Invokáció: alább hihetetlen stiláris nehézségekkel kellett szembenéznem. A magyar nyelv hagyományosan a németből átvett „buzi” szóval jelöli a saját nemükhöz vonzódókat. A szó a bogumil eretnekek nevéből ered, akik – állítólag – metafizikai okokból hódoltak ennek az időtöltésnek. Ez a szó azonban – sok másikkal egyetemben – elmebeteg korunkban anatéma alatt áll. Én pedig nem fogom „meleg”-nek nevezni a homoszexuálisokat, mert a leves meleg és a sparhelt, nem pedig egy ember; továbbá nem szeretem, ha bárki meg akarja mondani nekem, hogy mit hogyan nevezzek. Egyébként a különböző PC elnevezésekkel kísérletezni merőben felesleges. Aki viszolygott a saját nemükhöz vonzódóktól, az ezután is viszolyogni fog, csak nem a buzi, hanem a meleg szó fogja ezt a viszolygást kiváltani, lásd Kósa Lajos idétlenkedését. Ezért azután a legkülönbözőbb szerencsétlen megnevezéssel fogok a továbbiakban kísérletezni, az ebből eredő stiláris zökkenőkért előre is elnézést kérek.

*

Suetonius írja Néróról, hogy hőse, aki 54 és 68 között uralkodott a világot maga alá gyűrő városban, gerjedelemtől hajtva szabályosan feleségül vette az ifjú Sporust – méghozzá hatalmas ünnepség közepette, ahol a „menyasszony” vörös fátyollal a fején tejes díszben jelent meg az ámuló nép színe előtt. Voltak persze akkor is csúf homofóbok, akik nem hatódtak meg a tiszta szerelem e megnyilvánulásától, és azt mondták: „be jól járt volna az emberiség, ha Domitius is ilyen asszonyt visz a házhoz”. Domitius Néró apja volt egyébként. Néró dicstelen halála után Sporus különösebb zökkenő nélkül a praetorianusok prefektusának, Nymphidius Sabinusnak lett a „felesége”, akit saját katonái gyilkoltak meg, amikor császárrá akarta kikiáltatni magát. Sporus végül 69-ben öngyilkos lett, hogy elkerülje a megaláztatást, amely akkor várt rá, midőn Vitellius – aki áprilistól decemberig volt császár – fel akarta léptetni a cirkuszban, a gladiátorjátékok során, mint Perszephonét.

Láthatjuk tehát, hogy e tekintetben sincs új a nap alatt, a napjainkban zajló kutyakomédia az egyneműek házasodása körül nem előzmények nélkül való. Eltekintve attól a nem elhanyagolható különbségtől, hogy akkoriban ezt a házassági ceremóniát senki sem tekintette fejlődésnek, vagy az emberi jogok érvényesülésének. Ami az egykori és mai eseményekben közös és elgondolkodtató, az az, hogy vajon miért érezte Néró, vagy Sporus – esetleg mindketten – szükségét annak, hogy „szabályosan” összeházasodjanak? Azokért az előnyökért biztosan nem, amiket ma fel szoktak hozni a homoszexuálisok házassága mellett; jelesül, hogy mindenféle anyagi, egzisztenciális hátránnyal jár, hogy ha nincsenek hivatalosan összeadva és ez „igazságtalan”. Néró és újsütetű arája erre biztosan nem hivatkozhatott – valószínűleg meg sem fordult a fejükben –, hiszen a császár maga volt a törvény. Az sem volt valószínű, hogy valamiféle „polgárpukkasztás” szándékával, művészi önmegvalósításként tették volna – bár Néró művésznek vélte magát –, akkoriban ugyanis még nem volt divatban az efféle ivarművészet. Mégis szükségét érezték, hogy megtegyék. Azt kell gondolnunk tehát, hogy valami más, valami mélyebb munkált bennük és munkál ma is azokban az aktivistákban, akik oly erőszakosan ragaszkodnak a házasodás jogához.

A helyzet eszkalálódására jellemző egyébként, hogy nemrégen még, mikor a szodomiták házasodásának joga még a legprogresszívebb fejekben sem született meg, a hasonszőrű aktivisták arról szónokoltak, hogy a házasság merő és unalmas formalitás, semmi jelentősége sincs, és az igazán korszerű párok nem is házasodnak össze. Most meg tessék, a házasság lett a kívánatos és elérendő cél. Ki tud itt eligazodni!

*

A helyzet az, hogy az emberek – még a modern emberek is – tulajdonképpen roppant konzervatívak. Elég, ha csak megnézzük őket mindennapi tevés-vevéseik között. Nap mint nap ugyanazokat a dolgokat csinálják a szabadság rabjaiként, kiszolgálva a mohó és monoton gépeket, hogy utána – pihenésképpen – a villogó képernyők előtt ülve bámulják az elébük szórt színes pixeleket.

A modern világ látszólagos változatossága mögött a merőben technicizált és ennek megfelelően bürokratikus, őrjítő egyhangúság, az anyagi javak szerzésének monotóniája rejtőzik. Ez új meg új materiális célokat tűz maga elé, hogy rájuk is unjon azonnal, ahogyan eléri őket. Ezért a valódi, mélyreható változások csak úgy következhetnek be, ha elrejtőznek az emberek elől. Látszólag nem történik semmi, minden ugyanúgy megy tovább. Léteznek az otthonosan ismert struktúrák és szokások és ugyanannak tűnnek a fogalmak is, melyekkel leírjuk őket. Csakhogy közben odalent, a mélyben pontosan ezek a fogalmak és intézmények tartalmilag teljesen megváltoznak. Olyannyira, hogy egyesek közülük teljesen elveszítik jelentésüket, kiüresednek; mások pedig éppen az ellenkezőjét kezdik jelenteni annak, amit eredetileg jelentettek. Álljon itt példaképpen a „tekintély” fogalma, amelyik lassanként az ellenkező irányú meghatározás lesz, mint volt ezer évekig. Valamikor a „tekintélyelvű” a normális szinonímiája volt, ma pedig az ördögtől való és mindenképpen elítélendő.

A nevek és az intézmények látszólagos állandósága biztonságba ringatja az embereket: a mélyben zajló változásokat elfedi a szavak azonossága, amely az ismertség és az állandóság illúziójával ruházza fel a dolgokat. Bizonnyal ezért akarnak az egyneműek mindenáron házasodni, mert – minden melldöngető nagyszájúság ellenére – mégis úgy gondolják, hogy a házasság a „normális” együttélési forma az emberek között. Mert nem akarják ők a házasság jogi, anyagi, egyéb előnyeit – ha vannak ilyenek. Amit akarnak, az a visszatérés a normalitáshoz, ez pedig valami olyan, amit sosem érnek el, és minél kevésbé érik el, annál jobban vágynak rá. Egyszerűen megtéveszti őket a név. Hiszen majd azt is családnak hívják, amit ők alkotnak, csak sok köze nem lesz ahhoz, amit eddig családnak hívtunk és aminek ők is részesei akarnak lenni.

Szerencsétlenek tulajdonképpen sohasem kapják meg azt, amit akarnak. Kierőszakolhatják talán, hogy összeházasodhassanak, ám amikor ez megtörténik, a „család” szó már nem azt fogja jelenteni, amit azelőtt jelentett és amire ők annyira vágynak. Megfosztatik majd, pontosan általuk, az emberek szemében minden matérián túli spiritualitástól, amellyel – okkal vagy ok nélkül – addig felruházták. Jogi aktussá degradálódik és pontosan olyan lesz, mint a bejegyzett élettársi kapcsolat – szimpla, bürokratikus regisztrációja két ember, többnyire rövid ideig tartó kapcsolatának. Amint az általuk örökbe fogadott gyerek – mert ez a következő lépés, ne legyenek kétségeink – sem azt a gyereket fogja már jelenteni, amit jelent talán még ma is. Valami olyan, a petri-csészében létrehozott kreatúrát jelent majd, akinek anyja helyett is apja van, vagy apja helyett is anyja; és akinek felnőttként meg kell birkóznia azzal, hogy anyja bizonyára succubussal hált annak idején, hogy ő létrejöhessen. Ha kierőszakolják, amit akarnak, pontosan azt fogják elveszíteni, amit meg akarnak nyerni: a „normalitás” pecsétjét kapcsolatukon, a normalitás pecsétjét, amelyet – tetszik nem tetszik – mindig a többség adományoz.

Sokan – az összeesküvés-hívők – azt gondolják, hogy valami ördögi terv rejlik a rombolás mögött, hogy el akarnak veszejteni valamit, ami a többségnek fontos. Nem. Nem elveszejteni akarják, hanem részesedni akarnak belőle, és amint ezt elérik, szét is zúzzák vele. A kor gyermekei új és új szentségeket keresnek gyógyírnak dekadens félelmeikre – még ők sem tudják, mi lesz a következő –, és majd azok is szétporladnak kezeik között.

*

(A pederaszta jelzőt törültük a posztból. A szabad vita, és nem a sértő/pontatlan jelzők használata a célunk. RG)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr275353728

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A dekadencia dialektikájáról 2013.06.10. 12:00:01

A kor gyermekei új és új szentségeket keresnek gyógyírnak dekadens félelmeikre – még ők sem tudják, mi lesz a következő –, és majd azok is szétporladnak kezeik között.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

negeev 2013.06.10. 11:56:22

Látom az összes mandineres szerző ugrott Lakner Dávid meleg témában írott, kiegyezést elősegítő cikkére.

GuyFawkes 2013.06.10. 12:01:02

Szar lehet huszonévesen a dekadencia-apokalipszistől félni.
Ajánlom a következő kis fejtörőt: ha épp az érzelmi okok miatt akarnak házasodni, hogyan teszik jogi aktussá és veszejtik el a spirituális vonatkozást?
És nézz utána mit jelent a pederaszta, mert van különbség "buzi" és "pederaszta" között.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.10. 12:13:41

@GuyFawkes: Ne picsogj, buzi! A poszt minden mondata ül. Hogy a te korcs fajtád nem tud különbséget tenni szent és profán között, ékes bizonyítéka annak, hogy érettek vagytok a taügetoszra. Az emberei faj fennmaradásának egyelten esélye, ha a fajtádtól megtisztul. Pusztulnotok kell!

kispufi 2013.06.10. 12:15:34

hehe, a jogisták már ugranak is, mint gyöngytyúk a takonyra. és mi lesz még utána. de jó látni, amikor a hivatásos provokátorok hirtelen szájhabzásban törnek ki.

Karcolt lendület 2013.06.10. 12:17:02

"Megfosztatik majd, pontosan általuk, az emberek szemében minden matérián túli spiritualitástól, amellyel – okkal vagy ok nélkül – addig felruházták. Jogi aktussá degradálódik és pontosan olyan lesz, mint a bejegyzett élettársi kapcsolat – szimpla, bürokratikus regisztrációja két ember, többnyire rövid ideig tartó kapcsolatának."

Ez egyszerűen nem igaz. A sok évszázadon keresztül művelt, gyakorlatilag a közös vagyonról, társadalmi státuszról szóló érdekházasságok mennyivel voltak spirituálisabbak, mint egy buziházasság? Vagy ha spirituális oldalról közelítjük: a válás lehetősége önmagában lecsökkentette ezt a "csak egy papír" típusú (általam nem osztott) hozzáállás is ennek köszönhető, nem a melegházasság lehetőségének.

A házasság határozott elköteleződés és felelősségvállalás: erről szólnak a templomban elmondott fogadalmak is (ember és Isten színe előtt). Ha két ember komolyan gondolja és szereti egymást, akkor sem a buzik, sem a házastársi hűséget kevésbé komolyan vevők házassága nem profanizálja az ő kapcsolatukat, nem befolyásolja úgymond a spiritualitását. Ha pedig nem annyira gondolják komolyan, akkor azon nem segít, ha más más irányultságú emberek sem házasodhatnak.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.06.10. 12:18:27

Vannak csúnya szavak, amiket jóérzésű ember nem használ. A férfi nemi szervre is van egy csúnya szó, gondolom a t. szerző nem kívánná, hogy neki ez legyen a közkeletű elnevezése.

Locassen 2013.06.10. 12:20:13

Aristo, én kedvellek téged, de ez itt most felette hitvány traktátussá sikeredett.

1. Ha már az obligát antik példánál járunk, az a Sporus gyerek - legalábbis Cassius Dio szerint - rendkívül hasonlított Poppaea Sabinára, a császár nemrég elhunyt feleségére, akit Nero (és nem Néró, hova tűnt a latinos műveltség?) mélyen meggyászolt, és vélhetően valamifajta pótlékként emelte maga mellé a fiatalembert. Magát ezt a puer delicatust is kiheréltette és "úrnőnek" és "csásázárnőnek" szólíttatta - summa summarum ennek az amúgy valóban bizarr történetnek vajmi kevés köze van az azonos neműek házasságához.
Azt meg már csak mellékesen teszem hozzá, hogy alappal vagy sem, de a jó öreg Gnaeus Domitiust is elég vad dolgokkal hozták összefüggésbe - úgymind gyilkosság és vérfertőzés, szóval ellenpontnak nem az igazi.

2. Ha már mindenképpen valami jó kis tradicionális, de mégis kellően sértő szót akarsz használni, akkor tán nem ártana a pederaszta helyett (ami ma is azt jelenti, mint régen, és alapvetően pontatlan/ocsmány dolog a meleg/homoszexuális szinonímájanként papírra vetni) a szodomitát előnyben részesíteni.

3. Végül, hogy az érdemi mondanivalót is abuzáljam egy kicsit, a család éthosza alapvetően, tradicionálisan, történelmileg predetermináltan nem a szerelmes sóhajtozásokról, meg a gyermekek bájos gügyögéséről szól. A család alapvetően - mint azt az Alaptörvény is kimondja - a társadalom alapvető egysége. Eredendően, mielőtt a romantika korszakában elkezdték mindenféle érzelmi vinnyogással feldúsítani, a családi élet két felnőtt (egy férfi és egy nő) racionális döntése volt, amely az egzisztenciális törekvéseik érdekében született meg - a régi szép időkben a házasság elsősorban érdekszerveződés volt, nem valami kiforratlan, rózsaszín vágyakozás a hitvesi lepedő után. Ha mellette megvolt a megfelelő érzelmi kontextus, az csak a hab volt a tortán, de nem a torta.

Ebből kiindulva amikor az azonos neműek polgári házasságáról vitázunk, akkor azt kell megvizsgálni, hogy háramlik-e kellő előny az államra és a nemzetre abból, hogy az effajta egyének közti társas szerveződés lehetőségét biztosítjuk a barikád túloldalán sompolygó polgártársaknak is.

P.S.: amúgy ilyen lendületesen zavaros dolgokat én általában egy üveg bor után szoktam írogatni, nálad hogy megy ez, ha nem túl indiszkrét a kérdés? :P

Szindbad 2013.06.10. 12:21:03

Micsoda egy kutyakomédia ez tényleg. A buzik a mocskos kezeikkel tönkreteszik a világ valódi értékeit - delirálja valaki, aki nagyon tudja, hogy mik azok az értékek, és miért azok. Ugyan már. Kit érdekelnek a buzik?

A többnejűség sokkal érdekesebb, nem beszélve arról, hogy évezredek óta bizonyít. Legyen végre többnejűség MAGYARORSZÁGON.

CsakMintTe 2013.06.10. 12:23:36

@Mr Falafel: Ha az "emberi faj" olyan mocskos lelkű és szájú egyedekből áll, mint te, akkor nem is nagy dicsőség beletartozni...

Egyébként sem értem, hogy bizonyos témák kapcsán - mint például a homoszexualitás - egyesek miért válnak habzó szájú őrült megmondóemberré, mintha bármi fogalmuk is lenne a lényegről.

Ja, de, értem.

Karcolt lendület 2013.06.10. 12:27:41

@Blue23:
Nem látom Falafel hozzászólását, ami azért van, mert kb. minden téma kapcsán habzó szájú őrültté válik, így kiszűrtem. ;-)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.10. 12:30:12

"Bizonnyal ezért akarnak a pederaszták mindenáron házasodni, mert – minden melldöngető nagyszájúság ellenére – mégis úgy gondolják, hogy a házasság a „normális” együttélési forma az emberek között. Mert nem akarják ők a házasság jogi, anyagi, egyéb előnyeit – ha vannak ilyenek."

kedves Mandi, van itt egy szerző, akinek alighanem soha nem dobták vissza egyetemista korában a dolgozatait, talán gyáva volt a tanár, talán már akkor sem értették az írásait, ma meg nem dovják vissza a cikkeit - pedig pedagógialag nem helytelen, ha még időben (bár ez már kérdéses szerzőnknél) beleverik a pisitócsába a kiskutya orrát.
Hiába van itt gyakran elég ügyes fel- és levezetés, ha a a "tárgyalás" részben ordító (gonosz) marhaságokba botlunk.

Aristo, nyaralni kéne.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 12:31:08

Alig várja már az ember, hogy végre hozzánk is elérkezzen (természetesen megfelelő emberjogi és egyéb támogatással) az a svéd gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy megfelelő engedélyek birtokában a vérrokonok is házasodhassanak.

Reméli a sok emberjogi izé, hogy már nem sokat kell várni a haladó külföldi példára.

Ádám Kiss 2013.06.10. 12:38:08

szerintem szenzációs húzás, hogy egy bekezdésnyi magyarázkodással kezdődik az írás valami olyan miatt, amiről a szerző amúgy azt gondolja, hogy semmi értelme.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.10. 12:44:10

@Blue23:
ne affektálj, buzi, én úgysem baszlak seggbe.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 12:45:57

" In the Netherlands meanwhile, where consensual incest is no longer prosecuted, the legal status of the child born of such a relationship is ambiguous, according to Masha Antokolskaia, an expert in family law at the Free University in Amsterdam.

Sweden is the only country in Europe which allows marriage between siblings who share a parent.

'In many ways society no longer wants the state to intervene in private lives when it doesn't have to,' she says. 'But it is still not prepared to grant incestuous couples full rights.'" (bbc.co.uk)

Nem is értem, hogy a laknerdávidok meg a taszos jogvédők miért nem terjesztik ki óvó-védő szárnyaikat?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.10. 12:58:11

megint egy gyenge írás. egy mondatnyi "igazság" széjjel tupírozva.
a buzikat meg büntetni kell, és akkor fölösleges a házasságukról fecsegni.

Illyés Edith 2013.06.10. 13:17:34

"Sokan – az összeesküvés-hívők – azt gondolják, hogy valami ördögi terv rejlik a rombolás mögött, hogy el akarnak veszejteni valamit, ami a többségnek fontos. Nem. Nem elveszejteni akarják, hanem részesedni akarnak belőle, és amint ezt elérik, szét is zúzzák vele. "

Bocsánat, itt valami félreértés van. Senki nem mondta, hogy a homoszexuális házasságot propagálók azonosak az ördögi tervezőkkel. Ez két külön csoport, utóbbiak csak eszközként mozgatják az előbbieket. Saját maguk vonatkozásában olyan szigorú házassági előírásokhoz tartják magukat, mint mondjuk a Habsburgok.

zwingli (törölt) 2013.06.10. 13:26:28

csak szólok: a familiaritás eredendően férfiszerelem. a jobbágy úgy fogadott hűséget a hűbérurának, mint ahogyan neki az asszony(állat). a "family", a "marriage" és a "wedding" nem ugyanabba a kategóriába a fogalmak.

Blickfang 2013.06.10. 13:38:55

Részemről maradok Lakner Dávid állásfoglalásánál, de az első bekezdés nagyon telitalálat - ahogyan később a "tekintélyelvű" jelző jelentéstartalmának elemzése is. A polkorrekt újbeszél nyelv eszelős erőltetése egyike a mai világ legundorítóbb fejleményeinek.

Ami a többit illeti, Aristónak abban vélhetőleg igaza van, hogy ha két buzi nevel egy örökbe fogadott gyereket, azt a társadalom elsöprő többsége egyhamar nem fogja a család fogalomkörében értelmezni. Függetlenül attól, hogy milyen jogszabályi hátteret harcolnak ki hozzá. Ebben a vonatkozásban viszont úgy hiszem, teljes az egyetértés Laknerrel.

Blickfang 2013.06.10. 13:48:20

Ja, és érdeklődve várom a múltkori dobray-poszt alatt vitézkedő buzi aktivista kommandó jelentkezését, hogyan sikerül csírájában kiölniük bármiféle megértést vagy szimpátiát az ügyük iránt a nekihevült vagdalkozásukkal! :)

zwingli (törölt) 2013.06.10. 13:53:16

@Locassen:
nem sok fogalmad van arról, hogy mi a familiaritás. mikor volt az egy férfi és egy nő viszonya?

Kandeláber 2013.06.10. 13:55:07

Hogy is mondta Virág elvtárs a Tanúban: "Gogolák elvtársnő, hagyjuk a fülledt erotikát a dekadens Nyugatnak.".

zwingli (törölt) 2013.06.10. 14:08:40

@Locassen:
a heteroszexuális/homoszexuális/biszexuális/aszexuális 19. századi műszavak. addig az egyneműek közötti testi értintkezés a házasságon kívülivel szexszel volt egyenrangú. az egyház mindkettőt egyformán tiltotta. a melegeket és a leszbikusokat beterelték a rendekbe.

a polgárosodással változott a helyzet. a városias kis üzemek, a kis üzletek tulajdonosai rájöttek, hogy ezt a réteget érdemes alkalmazni. könnyen elszegődnek, nem lopják el az árut, mert nem tudják kinek hazavinni, stb. ezért ezt a homoszexualitást középkori városokban kezdték elfogadni. ahogyan a biszexualitás az ókortól bevett volt a hadseregben. az újkorban az emancipációval (a nők egyenjogusításával) a tolerancia is polgárjogot nyert.

de faluhelyen mindig is utálták a melegeket. és utálni is fogják. ahol férfiként szerelmesnek kell lenni a hűbérúrba, a tanítóba, a plébánosba ott rendkívül zavaróan és bántóan hatnak. vagy ahol bálványként kell imádni a führert. ahol a látens férfiszerelem szinte kötelező ott a melegeken akarják elverni a port.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.10. 14:09:16

na, kedves arisztó, magát megcenzúrázta a gellért. ezek után ír még ide? lehet ennyire erős a lapos igazságok nyilvános kimondásának kényszere?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.10. 14:10:34

Megint lájk, szerintem a poszt pontosan az egész mozgalom lényegére tapintott rá.

(Mindazonáltal egy NER-huszárnak jó lenne, ha fontosabb problémái is lennének a buziházasságnál...)

libertard 2013.06.10. 14:11:36

Az a baj, hogy hiába naprakész téma nyugaton a melegházasság, ez nálunk koránt sem aktuális, mert ez a kormány úgysem fogja bevezetni, és úgy általában nincs mellette túl nagy kiabálás.

Úgyhogy szerintem ez a szánalmas kis tematizálási kísérlet el fog bukni.

Kandeláber 2013.06.10. 14:15:10

Meleg napok a Mandineren, ha jól számolom, ez már a harmadik poszt a témában, de messze a legjobb.
Fel kell készülni az anarcho-pederaszták koncentrált támadására.
Mindenesetre a figyelmükbe ajánlom az Ószövetségből Szodoma és Gomorra pusztulásának történetét (bár ezt már a másik két posztban is megtettem), továbbá Allen Ginsberg verseit.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.10. 14:15:40

@Mr Falafel: Na ez a komment minden bizonnyal profán.

@Karcolt lendület: Vagyis Luther óta folyamatosan züllik a társadalom, és süllyedünk a dekadenciába. Szerintem te nem a poszt ellen érvelsz.

Locassen 2013.06.10. 14:17:23

@zwingli: elsőbben is tisztelettel javaslom, hogy akinek meggyőződése, hogy a jobbágyok anno hűségesküt szoktak tenni az uruknak, az próbáljon meg egy kicsivel több szerénységet tanúsítani mások műveltségének megbírálásakor.

Ami meg a kérdésedet illeti, azért a kályhához ne menjünk már vissza, sem az ókori (rabszolgák, kliensek, felnőttek örökbefogadása), sem a középkori (familiárisok, vazallusok) társadalmi berendezkedés nem releváns a mára tekintettel. Amiről én beszélek, az az újkor és a premodern társadalom, réginek az is elég régi:
en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_families

1000bocs 2013.06.10. 14:19:37

pénz, hatalom, szex. Ezek motiválják az embert.
-A melegházasság nedm a pénzről szól. Most is mindenki úgy szerződik ahogy akar.
- Nem a szexről. Most sem szól bele senki, ki kivel mit művel otthon, feltéve hogy nem ütközik törvénybe.
- Hatalom. - Itt kell keresgélni, ha meg akarjuk fejeteni mire a nagy nász-vágy a melegeknél. Miközben a haladó szelleműek valóban temették a házasság intézményét rég, most ezért emelnek barikádokat.

Ha elérik is a célt, a harc folyatatódni fog valami másért. A hatalom érzése olyan mint a kábítószer. Hatalmukban áll kényszeríteni másokat, hogy TÖBBSÉG asszimilálódjon a kissebbséghez. Ellenséget találtak maguknak. Kényszeríteni. Hatalom. Erő.

Sekély e kéj.

Kandeláber 2013.06.10. 14:21:21

Egyébként kíváncsian várom, mikor jelennek meg a színen a pedofilok diszkriminálásának az eltörléséért harcoló jogvédők és emberi jogi harcosok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 14:23:19

@aristo:

"Sokan – az összeesküvés-hívők – azt gondolják, hogy valami ördögi terv rejlik a rombolás mögött, hogy el akarnak veszejteni valamit, ami a többségnek fontos. Nem. Nem elveszejteni akarják, hanem részesedni akarnak belőle, és amint ezt elérik, szét is zúzzák vele." --- írja.

Az összesküvésesdivel --- mivel nem áll módomban ellenőrizni, hogy valóban létezik-e vagy sem --- én sem foglalkoznék. De, azt megjegyezném, hogy ha valóban úgy van, ahogy az (általam magától idézett) idézetben állítja (márpedig úgy van), akkor édesmindegy, hogy van-e összeeküvés vagy nincs, az eredmény, így is, úgy is, ugyanaz:-[

Valamint: a koreszmék nagy urak. Itt van például a mi emberijogosdi koreszménk, ez jónéhány összesküvésesdivel fölér!

Idézem magam máshonnét: ...A homoszexuális házasság és örökbefogadás nem társadalmi igény kérdése, hanem melegjogi kérdés. Az emberijogizmus egyik szörnyszülöttje. Nem azért fontos a buziházasság és buziörökbefogadás, mert hatalmas társadalmi igény van rá, hanem mert a liberálbolseviki emberijogisták a buzeránsokat (mint eszközt) az egyik privilegizálnadó kisebbségként választották ki a múlt végképpeni eltörlésére irányuló harcukhoz.

Nos, ha engem az emberijogisták pártfogolni kezdenének, én, bizony, nem lennék olyan hajjjdeboldog! Szinte kizárt, hogy ezek a privilegizált csoportok ne vesztesként kerüljenek ki egy ilyen pártfog(ol)ásból!

Az emberijogizmus, mint koreszme, jóideje dekadens fázisába lépett. Íme, a napi bizonyíték: www.jogiforum.hu/hirek/29768

Ma a határontúli magyarok járnak így (józan ésszel könnyen belátható, hogy) holnap-holnapután a buzik, a cigányok és a többiek...

CsakMintTe 2013.06.10. 14:23:59

@Mr Falafel: Látod, kicsifiú, itt vagy igazán eltévedve. Normális ember nővel így nem beszél, még nagylöttyös indulatból sem. Bár ha csak ennyi az érved homoszexualitás-témában, akkor az végső soron megnyugtató.

(Annyit árulj már el nekem, hogy miről jutott eszedbe az análszex?)

Jut eszembe a poszt elejéhez: fene se érti, miért kell melegezni meg buzizni, mikor van egy nagyon jó szó, a "homoszexuális". Oké, kicsit hosszú. Van ilyen. (Nem mellesleg az is tény, hogy a leszbikus nem "buzi". Viszont homoszexuális. Csak úgy tartalmilag.)

CsakMintTe 2013.06.10. 14:27:22

@Kandeláber: Azt el tudod árulni, hogy neked - illetve oly sok másnak - miért ugrik be automatikusan a homoszexualitásról a pedofília? (Mert hogy miért nézed le a homoszexuálisok elfogadásáért és egyebéért harcolókat annyira, hogy feltételezed a pedofilokért való rajongásukat is, azt értem. Az alapvető egyenes összefüggést a kettő közt, na azt nem értem.)

Locassen 2013.06.10. 14:27:24

@zwingli: te jó ég...
erről az eszmefuttatásról Sascha Baron Cohen Diktátor c. filme jut az eszembe, ott volt az a ferde hajlamú kínai nagykövet, aki szerint a hollywoodi férfi celebritások sok pénz ellenében történő megpocsékolása az inkább a hatalomról szól, és nem a szexről.

remélem, te is onnan szedted ezt a sok sületlenséget, mert ha ezt itt most komolyból mondod, az szerfelett sajnálatos tény.

Kandeláber 2013.06.10. 14:30:24

Egyébként abban is biztos vagyok, hogy a skinek által múlt héten megsimogatott szélsőbalos Clément Mérichet sajnálatos elhalálozása azért verte ki ennyire a biztosítékot a francia szoci rezsimnél, mert a szerencsétlen egyben melegjogi aktivista volt.
Persze rossz nyelvek szerint a csetepaténak igazándiból nem is ideológiai töltése volt, hanem a skinheadek és a szélsőbalosok egyaránt tudatos vásárlóként érkeztek a Fred Perry bolt elé, ahová az árleszállítás miatt minél előbb szerettek volna bejutni, és ebből keletkezett a nézeteltérés (vagy ahogyan régen a szocialista zsargon nevezte a durva verekedéseket: szóváltás.)

sisszi 2013.06.10. 14:34:01

@Mr Falafel: inkább a túlnépesedés fenyegeti az emberi fajt populationaction.org/Articles/Whats_Your_Number/Summary.php

és nem az, hogy ki hova dugja be a lompost. de valamiért ez téged (és a többieket) nagyon izgat :DD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 14:37:14

@Kandeláber:

"Egyébként kíváncsian várom, mikor jelennek meg a színen a pedofilok diszkriminálásának az eltörléséért harcoló jogvédők és emberi jogi harcosok." --- kérdezed.

Már megjelentek: www.upi.com/Top_News/World-News/2013/04/03/Dutch-court-allows-pedophile-lobby-group/UPI-39761364996554/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 14:41:15

@Blue23:

"Azt el tudod árulni, hogy neked - illetve oly sok másnak - miért ugrik be automatikusan a homoszexualitásról a pedofília? (Mert hogy miért nézed le a homoszexuálisok elfogadásáért és egyebéért harcolókat annyira, hogy feltételezed a pedofilokért való rajongásukat is, azt értem. Az alapvető egyenes összefüggést a kettő közt, na azt nem értem.) " --- írod.

Pedig nem bonyolult: a történelemben először Hollandiában vezették be a buziházasságot 2001-ben. 2006-ban már pedofilpártot törvényesített a Legfelsőbb Bíróság. Pedofilék úgy viselkedtek, ahogy az előre kiszámítható volt, ezért a törvény megpróbált föllépni ellenük, ekkor azonban: www.upi.com/Top_News/World-News/2013/04/03/Dutch-court-allows-pedophile-lobby-group/UPI-39761364996554/

Vidám, nem?!

Kandeláber 2013.06.10. 14:44:33

@Blue23: Ugye milyen egyszerű? bbjnick már meg is adta a választ.
@bbjnick: Döbbenetes.

zwingli (törölt) 2013.06.10. 14:53:46

@1000bocs:
ha a melegek nyíltan egybekelnek, akkor több esélyük lesz a hatalomra? ne viccelj már.

CsakMintTe 2013.06.10. 14:56:07

@bbjnick: Ez így agyrém. A holland bírósággal az élen. Én magam nem látom be, hogy mitől lenne egy kategória a (bármely nemű) felnőttel beleegyezéses alapon történő és a gyermekkel bármilyen módon folytatott szex... És nem látom be, hogy ennek a gondolatmenetnek így ebben az irányban, ebben a sorrendben feltétlen (vagyis egyáltalán) le kell folynia, pláne, hogy nem vagyunk Hollandiában. Megingathatatlan meggyőződésem, hogy nem találsz Magyarországon egy pártnyi, de még egy baráti társaságnyi melegjogi aktivistát sem, akik emellett a pedofíliáért is ki akarnának állni. (Meg egyébként is, a pedofil az beteg is, bűnöző is. Azzal együtt, amit írtál a hollandokról, meg kell kérdeznem: ki az az állat, aki védené őket? Már persze saját magukon kívül.)

Illyés Edith 2013.06.10. 15:01:29

@jose maria padilla: Mit cenzúráztak ki? Erről lemaradtam.

zwingli (törölt) 2013.06.10. 15:06:08

@Blue23:
a holland bíróság azt mondta ki, hogy a pedofil párt működhet, mert úgy látják, hogy a holland társadalom azt majd magából úgyis kiveti.

Kandeláber 2013.06.10. 15:09:13

@zwingli: Biztosan a holland bíróság tagjai között is találni néhány pedofil bácsit, aki serdületlen gyermekek szexuális aktusait ábrázoló képekre veri ki magának, hangos csámcsogás közepette.
És mielőtt az a vád érne, hogy részrehajló vagyok: a pedofil papok is pokolra való szörnyetegek.

zwingli (törölt) 2013.06.10. 15:10:17

@Kandeláber:
szerintem te nem tudod, hogy a kereszténységben mit jelképez az "angyal".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 15:14:31

@zwingli:

Hát, hogy szerinted mit, azt valószínűleg nem is igen akarja tudni!:-D

1000bocs 2013.06.10. 15:37:20

@zwingli: Nincs erre időm, csak röviden.

Nem a "melegeknek van esélyük hatalomra". Azoknak a szervezeteknek, akik a melegek "mint elnyomott kissebbség" erejét használják fegyverként. Azoknak a hatalmi játszma fontosabb, mint az hogy véget érjen a harc. Ezért hergelik a melegek erre fogható részét, és ezért provokálják a csendes többséget. Nekik az nem jó, ha a többség le sem sz@rja a melegeket. Árokásás, az kell.

A "jogvédelem" ugyanolyan hatalmi pozíció, mint a szakszervezetis pl. Mivel tömeg van mögötte, akit hergelhet valami vagy valaki ellen, vele a hatalomnak számolni és alkudozni kell. Harc és hergelés nélkül viszont nincs zsarolási potenciál.

Úgy gondolom, a melegek nagyobb része sokkal megfontoltabb és józanabb, mint itt az ő nevükben balhézó "tudatmódosítók".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 15:42:04

@Blue23:

Ez a rendszer logikája: ha a homoszexuálisok másságát respektáljuk, akkor a pedofilok, zoofilok stb. másságát is respektálnunk kell. Kivéve, természetesen, azt, amit nem áll érdekünkben respektálni! Annak tiltására összeütünk valamiféle kétes ideológiát napi használatra. S úgy tűnik, a pedofília, a hatalomgyakorlóknak, jogalkotóknak, véleményformálóknak stb., nincs ellenére. Az emberijogizmus logikája ilyen (s nyomán ilyenné lett a liberális demokrácia (mint olyan)): értékrelativizmus+véleményterror=totalizált korrupció és hatalmi visszaélések átláthatatlan és áthatolhatatlan szövevénye.

CsakMintTe 2013.06.10. 15:49:20

@Mr Falafel: Hol itt a buzi, kicsifiú? Ennyire szeretnéd?

Nos, szerintem aludj vissza.

CsakMintTe 2013.06.10. 15:54:11

@bbjnick: Kell? Csak így, per "kell"?

Nem, nem kell, és pontosan azok miatt a különbségek miatt, ami a kétféle szexuális kapcsolat között van; fent nagy vonalakban vázoltam.

Valóban elmebeteg világ az, ahol némelyeknek mindenről "az" jut eszébe, mert milyen jó hatalmi eszköz, más némelyeknek meg mindenről "az" (ugyanaz) jut eszébe, mert ennyire primitívek.

Jut eszembe: a homoszexualitás nem csak a szexuális aktusról szól. A pedofília viszont kizárólag arról. Még egy ordító különbség. De végső soron, ahogy elnézem, mindegy is.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 16:03:37

@Illyés Edith: Lehet, hogy ez az idióta azt hiszi, hogy aristo tölgy?
Rossz nyelvek szerint Botos Máté. Csak a jósdások ezt nem tudják megemészteni, mivel egy ideig rajongtak aristoért, Botost meg - joggal - gyűlölték.
Nagyot röhögnék, ha tényleg Botos lenne aristo. MézesRozi alighanem idegrohamot kapna.

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.06.10. 16:09:40

Egyet értek Locassen-el szerintem is úgy van ahogy ő kifejtette.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 16:24:56

@Blue23:

"Én magam nem látom be, hogy mitől lenne egy kategória a (bármely nemű) felnőttel beleegyezéses alapon történő és a gyermekkel bármilyen módon folytatott szex..."

Pontosan olyan alapokon, amely alapokon "logikus és konstruktív" módon kimutatták a homokosság normalitását.

Csak ugye kissé kényelmetlen, hogy azokat a homokoslobbi-érveket mások is fel kívánják használni.

Érthető az ódzkodás. Csak az nem, hogy miért nem érthető mások homokosságtól való ódzkodása, ami annak legalizálását tekinti.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 16:26:21

@Blue23:

"És nem látom be, hogy ennek a gondolatmenetnek így ebben az irányban, ebben a sorrendben feltétlen (vagyis egyáltalán) le kell folynia..."

Attól, hogy nem látod be, még nem jelenti azt, hogy nem is így fog.

A homokoslobbi olyan kétélű fegyvert adott a kézbe, amellyel több irányba is lehet csapkodni a haladás útjában álló gaztenger kiirtása érdekében.

Tessék, lehet örülni.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 16:27:59

@Blue23:

"Meg egyébként is, a pedofil az beteg is, bűnöző is."

Egészen addig, ameddig a nyomásgyakorlásban járatos felek másként nem gondolják. Mert ugyebár ez volt az álláspont a homokossággal kapcsolatban is, most meg már látjuk, hogy milyen simán ki lehet iktatni az ellenkező nézeteket.

Mondjuk, az is érdekes, hogy mennyire tudománytalan az egész hercehurca.

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 16:30:11

@Blue23:

"A pedofília viszont kizárólag arról."

Ez így speciel ismét nem igaz, de látható, hogy milyen nagy igyekezettel megy az elhatárolódás a kínos dolgoktól.

Tessék lépest tartani a haladó országokkal. Tessék nem leragadni a mucsai ugarban. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 17:11:45

@Blue23:

Ha egy koherensnek mondható társadalmi értékrendbe-értékhierarchiába belepiszkálunk, megbontjuk azt, akkor, semmi meglepő nincs abban, hogy, az továbbfeslik.

Ma a keresztény családosokat könnygázazzák Párizs utcáin, mert tiltakoznak a homoszexuális házasság és örökbefogadás ellen, holnap már a homoszexuális házaspárokat fogják ugyanott könnygázazni, mert örökbefogadott gyermekeik védelmében tüntetnek a pedofilia törvénybeiktatása miatt.

Nem véletlenül írtam fentebb: Nos, ha engem az emberijogisták pártfogolni kezdenének, én, bizony, nem lennék olyan hajjjdeboldog! Szinte kizárt, hogy ezek a privilegizált csoportok ne vesztesként kerüljenek ki egy ilyen pártfog(ol)ásból!

Nem kell bolygatni a koherens társadalmi értékrendeket-értékhierarchiákat, főként a mélyrétegeiket! Ami kétezer évig működött, az nem feltétlenül elavult, valószínűleg épphogy bevált!

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.06.10. 17:14:02

Egyébként ha volna vmi esély a szerző és egyes kommentelők alpáriságán és beteges gyűlölködésén túl valamennyire is értelmes vitára, akkor pl. fel lehetne tenni komolyan a kérdést a homoszexualitás "metafizikai" vetülete iránt: mi a különbség egy ilyen ember esetében a test és lélek viszonyát nézve a többiekhez képest, mert hogy fontos különbség van, és hogy ez eléggé "veleszületett" és nem nevelt, az már ránézésre is látható rajtuk. Ez pl. egy kérdés lenne, ha volna bármi esély az értelmes vitára az ostoba röhögésen és fröcsögésen túl.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 17:19:15

@Dinamuki:

"fel lehetne tenni komolyan a kérdést a homoszexualitás "metafizikai" vetülete iránt: mi a különbség egy ilyen ember esetében a test és lélek viszonyát nézve a többiekhez képest, mert hogy fontos különbség van, és hogy ez eléggé "veleszületett" és nem nevelt, az már ránézésre is látható rajtuk" --- írod.

Fejtsd ki!:-)

nemjogasz 2013.06.10. 17:19:19

Hm, nekem is stiláris nehézségeket okoz, hogy egy fasiszta szarjankót "konzervatív posztolónak" kell neveznem, de azért mégiscsak inkább posztolónak fogom hívni, mivel, kedves posztoló, így illik. Tudniilik ha mondandóm elején leszögezem, hogy véleményem szerint egy súlyos szexuális elfojtásokkal és kisebbségi komplexusokkal küzdő, magát műveltnek gondoló sudribunkóval van dolgom, akit a lehető legteljesebb mértékben el kéne távolítani a társadalomból, az nem bír konstruktív tartalommal. Persze ha a személyes sikertelenségben hasonlóan megkeseredett, és ezért ellenséget kereső szerencsétlen hülyékben csoporttudatot erősítő felbüfögést szeretnél létrehozni, akkor mondjuk nem is kell konstruktívnak lenni, ezt megértem.
Na szóval elmagyarázom ezt a polkorrekt dolgot. Tudod olyan ez, mint a köszönés, mint amikor nem tegezel le egy ismeretlent. Persze lehet a kommunikációt azzal indítani, hogy "mivan, paraszt, látom mekkora fasz vagy, hogy dögölnélmeg" (bizonyos körökben szokás is), de ezt nem szokás emberi viselkedésnek tekinteni. És ennek megfelelően nem is szokás ún. kulturált módon reagálni rá, így szabadon választott módon küldhető el a jó édes anyjába, aki ezzel indít.
Ezt meg is tenném (nem polkorrekten, hiszen azt utálod): elmész te a jó kurvaanyádba, te náci szar.

Kandeláber 2013.06.10. 17:39:41

@nemjogasz: Választékos a stílusod, atya.
Különösen a mesterkélt modorosság végén a csattanó, elismerésem.
Valószínűleg valóban nem vagy jogász, esetleg szimatszatyros hahás bölcsész.
Az legalább meglátszik rajtad.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 17:44:56

@nemjogasz:

"...elmagyarázom ezt a polkorrekt dolgot. Tudod olyan ez, mint a köszönés, mint amikor nem tegezel le egy ismeretlent. Persze lehet a kommunikációt azzal indítani, hogy "mivan, paraszt, látom mekkora fasz vagy, hogy dögölnélmeg" (bizonyos körökben szokás is), de ezt nem szokás emberi viselkedésnek tekinteni. És ennek megfelelően nem is szokás ún. kulturált módon reagálni rá, így szabadon választott módon küldhető el a jó édes anyjába, aki ezzel indít..." --- írod.

Ez is egy polkorrekt-felfogás (hahaha, érted, polkorrekt felfogás!:-D), de léteznek más, kevésbé polkorrekt, polkorrekt-értelmezések is:-)

Szerintem például a polkorrekt tisztára olyan, mint a szocialista erkölcs(iség). Mint minden totális-totalitárius diktatúra, így a szocializmus is egy megkérdőjelezhetetlen elv totalizálására alapozta hatalmát: ez az elv – a szocializmusban – a „történelmi szükségszerűség” elve volt. A hatalmat gyakorló elit, az „élcsapat” (a Párt), mivel elfogadta és elsajátította (magáévá tette) a marxizmus-leninizmus eszmerendszerét, a „dialektikus materializmus” logikája szerint gondolkodott, így alkalmas és képes volt (és csak ez az elit volt alkalmas és képes) a „történelmi szükségszerűségek” fölismerésével és érvényesítésével a „lehető világok legjobbikába”, a kommunizmus felé (és bele) vezetni a társadalmat. Slussz! Vitának helye nem volt, az agyalás nemcsak fölösleges, de szánalmas is lett volna, mert: ugyan ki is vitatkozhatott volna az „istenekkel”? A mai polkorrektes-emberijogista megmondók ugyanezt az ethoszt képviselik.

nemjogasz 2013.06.10. 17:56:00

@bbjnick: hát így is lehet nézni. Mindenesetre a posztoló nem polkorrekt nem akar lenni, hanem simán csak alpári stílusát kívánja mentegetni. Ami mondjuk kissé önellentmondás, mert ha alpári akarok lenni, minek mentegetőzni? Vállalja fel, hogy a téma kapcsán nem képes a minimálisan civilizált hangnemet megütni, és küldje el a barikádnak, esetleg a kurucinfora. Ott még meg is tapsolják.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 17:59:57

@nemjogasz:

Kíváncsivá tettél! Tudnád idézni a posztból az alpári részeket?

pocaklakó minimanó 2013.06.10. 18:04:51

@nemjogasz:

"...nem képes a minimálisan civilizált hangnemet megütni..."

Mert az úgy szok' lenni Ballibfalva-Alsón, hogy a civilizált hangnem az, amellyel ők gyűlölködnek. Minden más nem tartozik ide.

Így persze könnyű. :)

Locassen 2013.06.10. 18:12:58

@nemjogasz: és ha szerinted a posztoló egy szügyig a sárban pancsoló varacskos disznó, akkor miért érezted ellenállhatatlan szükségét annak, hogy beugorj mellé dagonyázni?

Csak mert a nyomdafestékkel hadilábon álló megjegyzéseid vajmi kevéssé fognak segíteni abban, hogy a tisztelt publikum szimpátiáját magad felé hajlítsd, a posztolóéval szemben.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 18:14:29

@Illyés Edith: Ja, megvan:
"A pederaszta jelzőt törültük a posztból. A szabad vita, és nem a sértő/pontatlan jelzők használata a célunk. RG"

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 18:17:25

Azért az jó, hogy aristo végre idézi azt a szerzőt, akitől lopni szokott, és akinek aprópénzre váltja a gondolatait.

wineprincess 2013.06.10. 18:29:29

@ALFI:
Miért, mi a baj a pederaszta szóval?
Pontosan azt jelenti!
Pederaszták ne házasodhassanak!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 18:34:20

@wineprincess: Ezt most én sem értem annyira, pedig gyűlölöm aristot. Szerintem a cselédezés-diszópásztorozás sokkal nagyobb tuppóság, azzal meg nem volt bajuk a szerkesztőknek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.10. 18:34:38

@ALFI:

Ez, @Alfi, még tőled is túl ócska inszinuáció!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 18:38:13

@bbjnick: Ez nem inszinuáció, ez az igazság. Aristo egy ostoba féreg, már megmondtam kb. a 3. posztja után.

wineprincess 2013.06.10. 18:47:20

@ALFI:
Érzelmeknek most nincs helye.
Pederaszták vagy nem pederaszták?
Pederaszták azok szótár szerint.
Gyáva seggnyalonc volt, aki meghúzta a cikket!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 18:55:09

Igen, ez nagyon pontos. Ahol bevezették homokos "házasságot", ott valójában NINCS házasság, megszűnt ez a jogintézmény, hiszen a fogalom lényeg változott.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 19:03:28

@Kandeláber:

Vannak pedó érdekvédő szervezetek, s szinte 100 %-ban a homokos szervezetek érveit használják:
- ez nem betegség, hanem nemi orientáció,
- az állam ne avatkozzon bele 2 ember kapcsolatába,
- a szexualitás az ember természetes eleme, születésétől,
- a beleegyezési korhatár tudománytalan és diszkriminatív, valójában a kisgyerek is el tudja dönteni, akar-e szexuális kapcsolatot mással.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 19:06:23

@Blue23:

Nincs valós érv a pedofilia ellen, ha a homoszexualitást jónak tekintjük. Mindkettő betegség, nincs alap az egyiket rossznak, a másikat jónak minősíteni.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 19:07:04

Ehhez a témához -évekkel ezelőtt- hozzászólt egy rendőr-pszichológus. Azt fejtegette, hogy nagyjából ugyanazok a gyermekkori defektusok tárhatóak fel az összes szodómia okaként.

De élesen elválasztotta ezektől a kulturális-alapú, hagyományosnak mondható devianciákat. Araboknál a szőrtelen kisfiúk iránti vágyat, mediterrán vérmérsékletű honfitársainknál a korhatárokra nem figyelmezést.

Ebből csak azt akartam kihozni, hogy mindig és mindenhol a társadalmi közmegegyezés alkotta meg azokat a szabályokat, amik alapján felállították a tabukat vagy szentesítették a szokásjogot.

Az újkori, foglaljunk mindent törvénybe -törekvés káros szokás, csak azt jelzi, bizony a Tömeg híján van minden erkölcsi/etikai alapú megfontolásnak, ha úgy tetszik, nagyot zuhan a Tömeg minősége, miközben sokasodik.

Éppen az a semmire sem való réteg szaporodik túl, aki a demokrácia átkaként egyre hangosabban hallatva hangját, erőlteti torz képzelgéseit a többire.

Szóval, az átlagos rend egyre több rendőrt igényel, sok törvényt és bíróságot, miközben lassan meszelnek a jóléti juttatásoknak.

Azaz, ez egy önmagát erősítő folyamat. Egyszerűen nem létezik az önkorlátozás, a közösségek belső szabályozó ereje, minden a törvény, minden a jog, minden a bal, minden a progresszió és minden az önkiterjesztő liberalizmus.

Ez addig fog tartani, amíg ezekkel a fogalmakkal szemben fel nem ültetjük a libikókára az ellentettjeiket.

De ez még eltart egy darabig, hacsak előtte le nem gázol a barbárság - sokadszorra.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.06.10. 19:22:08

@bbjnick: Nem tudom kifejteni, csak ennyit látok: más náluk a test és a lélek viszonya, mint a legtöbb embernél. Az se jó, ha azt mondom, hogy kevésbé kapcsolódik a test a lélekhez, mert ezzel némelyik hetero ember is így van. És ez nem defektnek tűnik, vagy olyasminek, amit "helyre lehet tenni", hanem így vannak összerakva. Ez így rettentő elnagyolt, de ennél többet nem tudok. Azt, hogy milyen a lelki szerelem két férfi között, végképp nem tudom elképzelni, hisz még amikor teljesen plátói módon vagyok szerelmes egy nőbe, akkor is lényegi eleme ennek, hogy nő az illető, noha az egyéniségét és annak megnyilatkozásait szeretem. De elképzelhető ilyesmi is, miért ne.
Mindenesetre akkor beszélne vki komolyan a témáról, ha ezt legalább figyelembe venné, vagy próbálná megérteni, ha már érdekli a dolog, és ítéletet akar alkotni. Én nem alkotok, mert tudom, hogy alig tudunk erről valamit.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 19:36:10

Adja magát a párhuzam, ahogyan az elszaporodó disz~ -betegségek a harmonikus anya/gyermek kapcsolat hiányosságaira utalnak, a mindenféle (szerzett vagy fölvett) másság túlnyomó része is szocializációs probléma, Mindkettő tünetcsoport kialakulása az első három évben keresendő.

Természetesen szexuális devianciák esetén is létezik kettő (másik) kategória is, ami a kisebbség, ami "kapott", amit itt és most nem fejtegetnék.

De ami a lényeg, mindkettő (-féle), modern bajság csak annak velejárója, hogy az eszeveszetten felpörgetett környezeti változásokhoz nem hagytak elég időt alkalmazkodni. Semmiféle értelemben.

Így mindnyájan a progresszió áldozatai vagyunk. De van, aki ezt alaposabban megszívta.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 20:00:33

Az első három év azért jelentős -neurológusok megerősíthetik vagy cáfolhatják - ha tudják) mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani.

Mintha processzort választanánk az alaplaphoz.

Ha valaki itt belepiszkál valamivel, képes alaposan elrontani a kimenetet, akármilyen oprendszer vagy szubrutinok ellenére.

Hogy összefoglaljam: a gyermek számára az első három év messze kiemelt jelentőségű! Hogy akkor mi történik vele, azt senki más nem tudja, mint a családja vagy műcsaládja, aki körülötte van.

Az állam csak ezek után kaparintja a mancsai közé, így tehát primeri módon semmiért sem felel!

Szekunder módon annál inkább!

Csak ezt az alapigazságot ajánlhatom mindenkinek alapos megfontolásra.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.06.10. 20:04:41

Az "ivarművészet" szó föltalálása mindenképpen artista javára írandó. Mondjuk tollpihe ez csak a mérlegnek azon serpenyőjében, amivel átellenben sajnos megatonnákként púposodnak az összes többi totál fölöslegesen megírt szavai, mondatai, cikkei. Azért örüljünk együtt a kevésnek, az is több, mint a semmi!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 20:40:17

@wineprincess: Nincs is. Azért mondom, ez a cenzúrázás most nem volt jogos.
Mondom ezt úgy, hogy a posztot nem olvastam. :)

Moin Moin 2013.06.10. 21:21:07

Aristo, Aristo, azért egy személysiégzavaros diktátor példáját felhozni egy társadalmi jelenség és egy személysiégtípus megítél(tet)ésekor nem túl okos és nem is ízléses dolog.

Hogy egy példával világítsam meg neked, hogy miért nem objektív ez a módszer és érvelés: Amikor pl. a demokrácia és a jogállamiság kapcsán polemizálunk, akkor sem lehet ez ügyben azt érvként felhozni a mi aktuális személyiségzavaros diktátorunk példáját.:-)

Amúgy meg a posztod tele van szándékosan összekevert dolgokkal, amelyekkel a te szubjektív véleményedet akarod alátámogatni - de nincs gusztusom ahhoz, hogy tételesen felsoroljam ezeket. Minden ép értékítéletű ember maga is látja!

Bell & Sebastian 2013.06.10. 21:32:06

@Moin Moin: Azt odáig értem, hogy Orbán személyiségzavaros. Látens buzi is, vagy hogyan kerül a levesbe, méghozzá kétszer?

Igényes 2013.06.10. 21:44:08

Mandineres szerzőre nem írtam még ilyet, és sosem gondoltam, hogy valaha ez előfordulhat... de az írás brilliáns.

Köves D. Gábor 2013.06.10. 21:44:08

Kérem szépen, ez tévedés. A "buzi" szó, mint olyan Oscar Wilde Dorian Gray mellényéről szóló kiváló művéből származik, a nevezett regényben szereplő "Boosie" nevű homofil sármőr után.

zwingli (törölt) 2013.06.10. 21:48:48

@Bell & Sebastian:
elvben létezik családvédő hálózat. csak valamiért nem működik. a heteroszexualitásból szerinted következik, hogy egy anya ne a saját gyerekeivel törődjön, hanem mások csecsemőit keresse fel rendszeresen. leginkább a kevéssé civilizált részeken, mondjuk a cigánysoron. szerinted egy működő védőnői hálózatot meg lehet szervezni leszbikusok nélkül?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 22:00:40

@Bell & Sebastian:

"Az első három év azért jelentős -neurológusok megerősíthetik vagy cáfolhatják - ha tudják) mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani."

A cáfolatért ld. Steven Pinker "The Blank Slate: The Modern Denial of Human Nature" c. könyvét.

ensigma 2013.06.10. 22:04:32

A mandineres fiúk úgy tűnik, nagyon belemelegedtek-beleszerelmesedtek a témába.

Pedig Magyarországon ez most nagyon nem aktuális.

Az Alaptörvény világosan kimondja, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre.

Ma nincs olyan parlamenti párt, amely propagálná az azonos neműek házasságát.

Kompromisszumként van viszont már egy jó ideje regisztrált élettársi kapcsolat, amivel az érintettek is meg vannak elégedve, és a társadalom ingerküszöbét sem érte el.

A beteges hajlamait főleg nőkön kiélő Nérónak ezt az aberrált tréfáját, miszerint nővé "operálja" az egyik rabszolgáját és elviszi feleségül, pedig kár ide keverni.

Az azonos neműek házassága, ami egyébként szerintem is felesleges, nem azt jeleneti, hogy az egyik fél nővé operáltatja magát.

Azt transzexulaitásnak hívják.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 22:06:38

@neoteny: Sajnos nincs meg. Megosztaná a lényeget?

Bell & Sebastian 2013.06.10. 22:11:46

@zwingli: Csak magamból tudok kiindulni, utálom más emberek nyafka gyerekeit. Nem tudom, mi változna, ha ráadásul még homokkekszuális is lennék.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 22:21:16

@Bell & Sebastian:

en.wikipedia.org/wiki/The_Blank_Slate

Sajnos a Google Translate-ra kell hagyatkoznod ha nem olvasol angolul.

sturnus_vulgaris 2013.06.10. 22:30:23

Buzi vagyok és leszarlak benneteket mind. :D

Bell & Sebastian 2013.06.10. 22:33:00

@neoteny: Okés, ne segítsen. Elolvastam az angol szócikket és pár recenziót, minekutána fogalmam sincs, hogy ez könyv mennyiben cáfolná az strukturálódásáról és ugrásszerű fejlődési szakaszairól eddig elfogadott elméleteket, amikor akörül pörög, hogy üres lapként kezdünk mindnyájan. Továbbá gyanúsan sok benne holonácizás.

Az nem lehet, hogy el sem olvasta, csak vakolt itt egyet?

Bell & Sebastian 2013.06.10. 22:36:59

@neoteny: Megvan. Továbbra is az a kérdés, mi ebben a cáfolat?
(Hogy nem igaz, az ténykérdés, egy keleti ember maximum felvágná, hogy valami haszna is legyen.)

jav.: az _agy_ strukturálódásáról

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 22:38:41

@Bell & Sebastian:

"akörül pörög, hogy üres lapként kezdünk mindnyájan"

Pontosan az ellenkezője: akörül pörög hogy _nem_ üres lapként kezdünk mindnyájan. Így az a teóriád hogy "az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét" alapvetően hibás.

Nyilvánvalóan a nagyon súlyos nélkülözés, elsősorban az éhezés képes komoly problémákat okozni egy kisgyermek (első három év) kognitív fejlődésében, de az igen extrém környezeti hatás; ha agyonütik a gyereket akkor meg nullává válik "az ingerületek feldolgozásának sebessége".

Bell & Sebastian 2013.06.10. 22:59:36

@neoteny: Közben átugrottam a cikk kritikai lapjára.

The book reviews used in writing the "Reception" section with a few exceptions are taken from the selection of quotes on Stephen Pinker's web page. That is inappropriate. Many reviews of this book have appeared in the academic literature; there are also reviews by academics in the popular press. Here is a preliminary partial list of book reviews that I found, which indicates a mixed reception, from positive to scathing. ...

Szóval, van aki dicséri, van aki nem.

De továbbra sem látom, hogy mi köze van ennek az eredeti kijelentés kritikájához?
Különösen azért homály, hogyan kerül a csizma az asztalra, mert ez nem neurológia, hanem szociálpszichológia.

(Amúgy valóban, az egyik tétel, amit cáfolni próbál, az pont az üres lap -elmélet, ebben igaza van.)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 23:08:22

@Bell & Sebastian:

"Szóval, van aki dicséri, van aki nem."

Mint csaknem minden tudományos kérdésben, különösen ha annak ideológiai aspektusai vannak.

"ez nem neurológia, hanem szociálpszichológia"

Az hogy már az újszülöttek között is különbség van a kognitív képességeikben ill. abban hogy mennyire élénken reagálnak a környezetükre, neurológia, nem szociálpszichológia. Pinker szakterülete a nyelvészeti neurológia.

"az egyik tétel, amit cáfolni próbál, az pont az üres lap -elmélet"

Az egész könyv ezt a tételt próbálja cáfolni; azért írta, az a központi kérdés amiről értekezik benne.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:08:51

@neoteny: A szakirodalom szerint az észlelési és motoros funkciók hároméves korig egymásba fonódva üzemelnek, majd megkezdődik a szétválásuk.

(Ha ez segít...)

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:10:31

@neoteny: Ott van az ismertetőben, hogy ez a három közül csak az egyik, ne akasszon már hasba. Vagy copyzzam?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 23:11:12

@Bell & Sebastian:

"A szakirodalom szerint az észlelési és motoros funkciók hároméves korig egymásba fonódva üzemelnek, majd megkezdődik a szétválásuk."

Erre a szakirodalomra hoznál hivatkozá(soka)t, kérlek?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 23:12:10

@Bell & Sebastian:

"Vagy copyzzam?"

Kérlek.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:15:14

Pinker argues that modern science has challenged three "linked dogmas" that constitute the dominant view of human nature in intellectual life:

- the blank slate (the mind has no innate traits) — empiricism
- the noble savage (people are born good and corrupted by society) — romanticism
- the ghost in the machine (each of us has a soul that makes choices free from biology)[1] — mind/body dualism

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:20:35

@neoteny: Simán elbeszélünk egymás mellett. Ha olvasta, próbálja meg visszaidézni, mennyiben cáfolja a kijelentésemet, miszerint az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy).

Ha nincs benne ilyesmiről szó, akkor sem volt haszontalan a társalgás.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 23:20:54

@Bell & Sebastian:

A kulcsszó itt a "linked".

Nem véletlen hogy a címül "The Blank Slate"-t választotta, nem pedig "The Noble Savage"-t vagy "The Ghost In The Machine"-t.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:24:27

@neoteny: Inkább fújjuk le a meccset.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.10. 23:26:52

@Bell & Sebastian:

"mennyiben cáfolja a kijelentésemet, miszerint az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)"

Ez a kijelentés önmaga bizonyítást igényel; a puszta állítás nem teszi azt igazzá.

El kell olvasni Pinker könyvét: ott sorakoztatja fel az érveit arra vonatkozóan hogy miért (és hogyan) léteznek különbségek már (pár hetes) újszülöttek kognitív "működése" között, amikor még minimális tapasztalatuk van a méhen kívüli világról.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.10. 23:27:51

Atyám Ariszto, ha nem akarsz meleget írni, akkor miért nem írsz homoszexuálist?
Te köcsög.

Bell & Sebastian 2013.06.10. 23:35:30

@neoteny: Csak elhiszi nekem bemondásra, hogy a használatban lévő, magyar óvodapedagógia egyik alaptételét próbálom megcáfoltatni magával. Már hogyne érteném, hogy különböző képességekkel születünk. De nagyon nem mindegy, hogy ingerszegény- vagy gazdag környezetben cseperedünk.

Ennél pontosabban nem tudom leírni, hogy mibe kötött bele. De ha egyszer már belekötött, akkor cáfolja tisztességesen, vagy hallgasson!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.10. 23:53:56

szodómia ? pedofilok ? buzik, aka homók ?

velvet.hu/szex/2011/10/15/homoszexualitas_az_allatvilagban/

nol.hu/mozaik/az_epigenetika_all_a_homoszexualitas_hattereben
-> nem találtak gént/géneket, de epigenetikai kódolás lehetséges és persze a környezeti hatás(ról itt nincs szó) lehetséges

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.10. 23:56:54

@pocaklakó minimanó: Te meg próbáld már összeszedni jobban a gondolataidat. Mert amit írsz, annak a 90%-a selejt, zagyvaság.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.06.10. 23:57:13

Szóval a lényeg még mindig az, hogy ha a buzik elérik, hogy házasodhassanak, mindenki házassága kicsit kevesebbet ér majd.

Miért is? Mert a szent és örök fogalom, a házasság éle csorbul?

Mert azon még ekkora csorba nem esett?

Egyébként, belehelyezkedve a szerző nyakatekert logikájába, mi is a házasságnak, mint fogalomnak a társadalmi tudat mezsgyéjén kialakult, közös hiten alapuló jelentése? Nem az, hogy két ember összeköti az életét, mert szereti egymást?

Jaaa, hogy a buzi nem ember? Vagy csak egy férfi- egy nő "ér"? Ovónéniiiii!!!

Bell & Sebastian 2013.06.11. 00:03:24

@Józsi bá': Magát simán agyonvernék a parasztok. Bár volna benne ellentmondás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 00:10:48

@Bell & Sebastian:

No, hát, ha én egy buzerális kommenthuszár volnék, már régesrég itt kármentenék, igyekeznék szépíteni a helyzeten, próbálnék legalább valamennyit ellapátolni abból a töménytelen sz*rból, amit sorstársaim idecsináltak! De, hát, mit várjunk a buziktól!:-(

Nero Bianco 2013.06.11. 00:47:25

@bbjnick:
"No, hát, ha én egy buzerális kommenthuszár volnék"

Ejnye a meglepetésit.
Én egész idáig azt hittem az vagy.

misc · http://misc.blog.hu 2013.06.11. 00:54:36

a kurva anyád, te primitív seggfej.

üdvözlettel,
egy buzi.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.11. 01:02:30

@Bell & Sebastian:

"Csak elhiszi nekem bemondásra"

Miért tenném? Én hoztam hivatkozást; te még azt sem hiszed el nekem.

"De nagyon nem mindegy, hogy ingerszegény- vagy gazdag környezetben cseperedünk."

Ez feltételezi hogy egyértelműen kvantifikálhatóak a különféle környezetek ingerszegénysége vagy gazdagsága, ill. a kognitív fejlődésre való hatásuk. Mert ha nem akkor csak egy teóriáról van szó amely mögül hiányoznak a támogató adatok. Mint pl. az "üres lap" elmélete.

A linkről:

"Az a mindennapi tapasztalat, hogy nem tud úgy teljesíteni, mint társai, szükségszerűen juttatja el ezeket a gyerekeket az alacsony önértékeléshez, az önbizalomvesztéshez."

Észak-Amerikában "minden gyerek átlagon felüli", az összes hópihécske önértékelése/önbizalma a legkorábbaktól kezdve maximálisan gondozva van. Osztályzatokat sem kapnak, mert ugye az megárthat az önbecsülésüknek, ha rossz; házifeladat sincs hiszen az "elvenné a gyerekkorukat". Mindemellett a "felvilágosult" pedagógia mellett nagy százalékuk nem fejezi be a középiskolát; és amikor egyetemre (college) mennek, hirtelen kiderül hogy sokuknak problémái vannak az olvasással, egyszerű gondolatmenetek írásbeli megfogalmazásával -- magyarán funkcionális analfabéták. De az önbizalmukkal nincs gond...

Ugyanakkor az ázsiai bevándorlók gyerekei panaszkodnak arra hogy a szüleik rákényszerítik őket arra hogy tanuljanak, hogy elvégezzék az iskolai feladataikat, sőt extra tanulmányi munkát végezzenek... aminek eredményeként olyan jókká válnak hogy bújtatott numerus clausussal (affirmative action) kell őket kiszórni az elitegyetemek felvételijein, mert ha csak a tanulmányi eredményeik számítanának, ők foglalnák el a helyek nagy részét, mindenesetre erősen többet mint amennyit a népességen belüli arányuk alapján várható lenne.

Semmi gond sincs azzal hogy mindenki számára megadassék a tanulás _lehetősége_. De arra alapozni a pedagógiát hogy megfelelően ingergazdag és önbizalom-támogató körülmények között _minden_ gyerek képes egyformán jól tanulni/teljesíteni, ill. ha nem jól tanul/teljesít az azért van mert nem megfelelően ingergazdag környezetben töltötte az első három évét ("miszerint az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)") szembemegy az emberiség összes tapasztalatával. Hogy csak mást ne említsek: azonos nemű de heterozigóta ikrek feltételezhetően megegyezően ingergazdag (vagy -szegény) környezetben nőnek fel, az "agyuk fejlődésének sebessége" mégsem ugyanarra az értékre "állítódik be".

2013.06.11. 01:17:30

@Bell & Sebastian:
Nem értem, amit állítasz: az élet első három éve determinálja a szociális kapcsolatokat? Vagy az érzelmi alapokat? Valaki azért lesz buzi, mert otthon azt látja?

Ez az agy felpörög, mert.... meg egy sületlenség. Nevelőszülőkhöz került gyermekeken is be lehet bizonyítani, hogy képesek a szociális , érzelmi és szellemi fejlődésre.
Nem beszélve arról, hogy a gyermek egy csomó mindent élete első három évében csak mechanikusan utánoz, pszichésen még nem érett a feldolgozására.
Jó példa erre az oktatás. A túl fiatalon elkezdett erőszakos, diktált tanítás csak visszaüt a későbbiekben, például diszlexia kialakulásához járulhat hozzá.
A homoszexualitáshoz, mivel most épp arról van szó, végképp semmi köze az első három év tapasztalatainak.
Homokos párok gyermeke is lehet homofób.
Ja, még egy adalék: az állatvilágban is megfigyelt a homoszexualitás. Például madaraknál.....az első három év?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.11. 07:33:28

@MolnarErik: A ratyi a közkedvelt utcai szleng rátok. Azok is vagytok, ratyik, semmi több. Hogy ez mit jelent? Tudja a faszom, embert biztosan nem.

gyalog.galopp 2013.06.11. 07:36:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Imprinting, bevésődés! Lassan száz éves kutatási, és publikációs múltal rendelkező pszichológiai fogalom, illetve jelenség.

Bár senki nem cáfolta, nem is cáfolja a létezését, de az azonos nemű párok, illetve és hivatásos jogvédőik szeretnek nem tudomást venni róla, mint annyi minden más dologról.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.11. 07:44:25

@Moin Moin: Orbán az uratok, és ti szolgálni fogtok mindörökké, mert alávetett fajta vagytok.

nu pagagyí 2013.06.11. 08:06:41

Elég primitívre sikeredett ez a cikk. Talán azt emelném ki belőle, hogy a saját nemükhöz vonzódókat egy kalap alá veszi azokkal, akik a házasság intézményének kiüresedéséről szónokolnak. Szerző úrnak ajánlomn, feltétlenül szerezzen be egy vak komondort, különben nem sok öröme lesz a házasságában, ha egyáltalán...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 08:07:15

@Józsi bá':

"Egyébként, belehelyezkedve a szerző nyakatekert logikájába, mi is a házasságnak, mint fogalomnak a társadalmi tudat mezsgyéjén kialakult, közös hiten alapuló jelentése? Nem az, hogy két ember összeköti az életét, mert szereti egymást?"

Nem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 08:10:24

@ensigma:

"Ma nincs olyan parlamenti párt, amely propagálná az azonos neműek házasságát."

Ez nem teljesen igaz. A DK a tavalyi homokbüszkeség-menet idején azt nyilatkozta, hogy támogatja a homokos "házasságot". Én pont ezért iratkoztam le abban a pillanatban a támogatói listájukról.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 08:14:29

@Köves D. Gábor:

Nem igaz. A "buzi" a "bolgár" szóból származik. A szerző majdnem pontosan írta le a szó eredetét. Miért bolgár? Mert a bogumilokat (ez egy középkori sátánista szekta Bulgáriából, mely elterjedt nyugatabbra is) nevezték "bolgárok" név alatt, márpedig a bogumilok egyik tanítása az volt, hogy atest rossz, alélek meg jó, így a testet gyalázni kell, márpedig ennek egyik jó módja, ha természetellenes módon használjuk testünket, pl. az azonos neműek egymással szexelnek. Lassan ebből nevezték el az összes homokost "bolgárnak", buggero lett a szó, s a magyarban innen rövidült "buzi" változatra.

AbuBakr 2013.06.11. 08:26:09

a házasság egy alapvetően szakrális intézmény, ezért nem értem, hogy azok akik zsigerből utasítanak el, mindenféle szakralitást, most hirtelen maguknak is akarják...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.11. 08:31:57

a buzi az oscar wilde szeretőjéről lord bozitól kapta a nevét. idióták.

AbuBakr 2013.06.11. 08:38:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: látom katolikus vagy...
nem sokkal később ugyanezt mondták ránk, kálvinistákra is, szóval ez inkább katolikus propaganda szöveg
valójában a bogumilok és az albigensek ugyanazt hitték, legfőbb veszélyt azzal jelentették a társadalomra, hogy nem fogadták el a kor hierarchiáját
ez bőven elég volt a mai kornak is becsületére váló lejárató kampányhoz, amiből úgy tűnik maradt mára is

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 08:55:11

@AbuBakr:

Ortodox vagyok.

A bogumiloknak bizony nagyon sok keresztényellenes tanításuk volt.

2013.06.11. 08:55:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Hülyeség. A bogumil egy népcsoport. Például egy részük a török hódoltság alatt áttért az iszlám hitre. Sátánista???? Azok a kerestyének. Ők hiszik, hogy van Sátán!

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 08:56:57

@jose maria padilla: Dehogyis: Bartók kotttakiadójáról, csak a hókszot lehagyták.

2013.06.11. 09:02:07

@gyalog.galopp:
A bevésődés sexuális értelemben meghatározza a párválasztást, annyiban, hogy a szülőhöz hasonló külsejű párt próbál keresni az ember magának.
De nem határozza meg a nemi identitást. Mert ugye akkor a lánygyermek, akit egyedül nevel az anyja, determinált a homoszexualitásra.
Ráadásul az imprinting tanulási folyamat, kimutatható a felejtés ennél is.
És még mindig nem magyarázza az állati homoszexszualitást.
Bár Lorenz kacsái a csizmákat követték, mert Lorenz azt viselt, mikor kibújtak a tojásból, azért mégse mondhatjuk, hogy csizmaként viselkedtek felnőtt korukban.
Azt se állíthatjuk, hogy az a csirke, amelyik a kakast pillantja meg először, buzi lesz.
Persze ez megmagyarázná a köcsög szavunkat.

nu pagagyí 2013.06.11. 09:09:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egy beszűkült tudatú, látszatokat fetisizáló konzervatív alaknak nehéz megemészteni, hogy a nők emancipálódnak. A házasság addig működik, amíg közös akarattal fenntartják. Vége van annak az időnek, amikor büntetlenül lehetett félrekúrni, asszonyt móresre tanítani, ha visszabeszélt. A papiros utóbbi esetekben már nem hat, társsá kell fogadni az asszonyt és ez nehezen megy konzervatívéknak.

Kandeláber 2013.06.11. 09:19:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ilyesmire gondoltam.
Lehetnek átfedések is közöttük.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 09:21:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A bogumil egy vallás, nem népcsoport. Zömük valóban muzulmán lett.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 09:21:48

@nu pagagyí:

Össze-vissza beszélsz, s amit mondasz, annak semmi köze a témához.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 09:22:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azt hiszem, Kegyeddel nem állok le vitatkozni, mert annyira azért nem érek rá.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 09:30:06

@neoteny: Szerintem most éppen azt igazolta, amit cáfolni szándékozott. Mondjuk az ikreknél érdemes elidőzni. Vagy gondoljam azt, hogy ezzel az érvvel egyúttal agyoncsapta a the Ghost in the Machine -teóriát is, a szerzővel teljes egyetértésben? Ó dehogy.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 09:33:36

@bbjnick: Némi belátást várnék, ám úgy tűnik, csak létezik a szelektív hallás fogalma. Biztos ez is valami diszfunkciós zavar lehet. :)

Bell & Sebastian 2013.06.11. 09:36:42

@Nőstény! Nézzen utána, milyen recept alapján nevelik ki a zseniket és taníttatják az általam okosnak tartott zsidók a gyerekeiket. Csak hogy magam mellé állítsak még pár hülyét.

gyalog.galopp 2013.06.11. 09:43:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Kedves Uram, kotorja elő a középiskolai tankönyveit, mert én még legalábbis ott tanultam a zárt és nyitott ösztönláncokról, ha ezzel végzett vegyen elő néhány a Btk.-ba ütköző nemi bűncselekményről szóló jogesetet, azok bírói indokolásait, amelyeket többnyire pszichológiai vélemények támasztottak alá.

Amennyiben ez kevés, akkor indítson keresztes háborút a világ összes a témával foglalkozó pszichológusa, biológusa, szociólógusa, büntető jogásza , egyetemi tanszéke és úgy általában a világ ízlése, tapasztalata, stb ellen.
Sok sikert!

Kandeláber 2013.06.11. 10:02:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egyszerű szekta volt a középkorban, Európa nagy részén elterjedt, a Balkánon, Itáliában, frankföldön.
Elég vegyes "népcsoport" lett volna...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 10:09:47

en.wikipedia.org/wiki/Bugger

Etymology

"Bugger" derives from the medieval sect of the Bogomils, which originated in Bulgaria and propagated other sects such as the Paulicians, Cathars, Patarenes and Albigenses.

The name of the Bogomil movement was bulgarus in Latin (meaning "Bulgarian"),. It became boulgre, later bougre in Old French meaning "heretic, traitor". It entered German as Buger meaning "peasant, blockhead" (and went on to English as bugger) and the French term also entered old Italian as buggero and Spanish as bujarrón, both in the meaning of "sodomite", since it was supposed that heretics would approach sex (just like everything else) in an "inverse" way. The word went on towards Venetian Italian as buzerar, meaning "to do sodomy." This word entered German again (see reborrowing) as Buserant and went on to Hungarian as buzeráns, becoming buzi around the 1900s, a form still in use as a sexual slur for male homosexuals.

2013.06.11. 10:18:48

@gyalog.galopp: Öröklődés és szexuális irányultság

Hochbauer Jenő, Antal Erika , Garda Ildikó, Pölczman Ildi, Máthé Kata jóvoltából

- 30 évesek az első adatok, hogy genetikai tényezők szerepet játszhatnak a nemi irányultság kialakításában

- homoszexualitás előfordulása magasabb azoknál a férfiaknál akiknek az egypetéjű ikertestvére homoszex. , minta azoknál akiknek kétpetéjű ikerpárja homoszex.

- több homoszexuális férfi rokon a családok női ágán (anyai nagybácsi, anyai nagynénik fiai között), mint apai ágán

- ez azt veti fel hogy a homoszexualitás génje talán az X kromoszómán helyezkedik el és az X kromoszómát a fiúgyermek mindig az anyától örökli

- az X kromoszómát nők és férfiak egyaránt hordozzák, tehát anélkül is továbbítható, hogy a viselkedésben megnyílvánulna"

Megtettem. Azt támasztja alá, amit mondtam. A homoszexualitás elsősorban öröklött, másodsorban a környezet hatásai hozzák elő. Tehát homokos pár örökbefogadott gyermeke nem lesz feltétlenül homokos.

2013.06.11. 10:25:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Na, ez már így valóban igaz. Tehát a bogumilok keresztények.
" míg a bolgár ág Istent tartotta egyedül öröktől valónak, s hirdette, hogy az ördög, mely elpártolt angyalból lett ördöggé, kisebb az Istennél. Ez a szakadás bekövetkezett a fr. és itáliai ~ között is, ahol néha egy helyen mind a két irányzatnak külön vez-je volt. "

Jack Torrance 2013.06.11. 10:32:10

@bbjnick: "Nem kell bolygatni a koherens társadalmi értékrendeket-értékhierarchiákat, főként a mélyrétegeiket! Ami kétezer évig működött, az nem feltétlenül elavult, valószínűleg épphogy bevált!"

Eleg sokat valtoztak ezek a ketezer ev alatt, ne tegyunk ugy, mintha allando ertekrendrol lenne szo.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 10:45:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez a kérdés már a "mi a keresztény?" kérdéshez vezet. Keresztény-e mindenki aki ezt állítja magáról?

Karcolt lendület 2013.06.11. 10:45:28

@pocaklakó minimanó:
Nevetséges ez az egész homokos-pedofil összemosás. Mintha a roppant "egészséges" heteroszexuális férfiak jó részének eszébe sem jutna, hogy 14 éves kamaszlányokat is milyen jól meg lehetne kefélni. Néhányan meg is teszik, hallottam középiskolai tanárról, aki a tanítványai közül többel is. (A többség azért fejben jól pofán veri magát egy-egy ilyen gondolat után és inkább a felnőtt nőkkel foglalkozik.)
Azt hiszem, a Lolita sem egy homoszexuális kapcsolatról szól.

Amúgy rohadt egyszerű különbséget tenni: két felnőtt ember kapcsolata hasznos a lelki egyensúlyuk szempontjából? Általában igen. (Mondjuk a csajok és pasik blogot olvasva ebben néha elbizonytalanodik az ember.) Egy felnőtt és egy gyerek kapcsolata hasznos? Nem, a gyerek lelki fejlődésére kimondottan káros. Az európai (zsidó-keresztény gyökerű) társadalom nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egyenrangúnak tekintsék egymást az emberek: ahol ez az egyenrangúság hiányzik és az erősebb fél visszaél vele, azt - nagyon helyesen - erkölcstelennek, bűnnek tekintik. Na ezért hamis összemosni ezeket a dolgokat.

@TaTa86.:
Nagyjából ezt az egy értelmes felvetést találtam, amiről érdemes lenne eszmét cserélni, csak nincs rá igazán időm: a társadalom nem Luther óta, hanem a benne élők egy része szerint mindig züllik. A római korban is, Luther előtt is (lsd.reneszánsz Itália), stb. Aktuális vallási vezetők vagy prédikátorok - bárhol, bármilyen társadalomban ez ellen az erkölcstelenség, erkölcsi romlás ellen beszéltek, beszélnek. Időnként jönnek kicsit szigorúbb, fundamentalistább - mások szerint képmutatóbb időszakok -, aztán a társadalom megpróbál valahogy együttélni azzal, hogy nem mindenki egyforma, vannak balkezesek meg vannak homoszexuálisok és ha nem csesztetik őket, hasznosabb tagjai a társadalomnak, mintha hatalmas energiákat mozgósítva megpróbálják megváltoztatni vagy megbélyegezni őket. (lsd.: hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Turing )

Kandeláber 2013.06.11. 10:57:58

@Jack Torrance: Hát ha a lombikbébiket nem vesszük figyelembe, a szaporodást azért a férfi-nő kapcsolat biztosítja nemcsak kétezer év, hanem az emberiség létrejötte óta.

Jack Torrance 2013.06.11. 11:01:47

@bbjnick: "A mai polkorrektes-emberijogista megmondók ugyanezt az ethoszt képviselik."

Szemben azokkal, akik a vallasra hivatkozva teszik ugyanezt.
Mindkettovel roppant nehez vitatkozni, mert megkerulik a gondolkodast.

2013.06.11. 11:12:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A Clément Méric esettel kapcsolatos hozzászólásodat olvasva, te nem lehetsz keresztény.

gyalog.galopp 2013.06.11. 11:18:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezt írja:

"Megtettem. Azt támasztja alá, amit mondtam. A homoszexualitás elsősorban öröklött, másodsorban a környezet hatásai hozzák elő. Tehát homokos pár örökbefogadott gyermeke nem lesz feltétlenül homokos."

Hát, amit meg tetszett tenni az édeskevés, ezzel idáig a legvadabb homofóbok is tisztában voltak, vannak.

A probléma a " nem lesz feltétlenül homokos."kifejezéssel van, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a többségének viszont jó esélye van rá. Mi homofóbok pedig nem szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy akár egyetlen hetero gyermekből is , pusztán a nevelői mintára homo legyen. Ezen kívül még sok, kimondottan a heterókhoz kötött fogalomhoz, élményhez ragaszkodunk, mint saját szerzett jogunkhoz. A homokosok találjanak ki maguknak valami újat, mást, nem akarunk velük közösködni.
Egyébként a poszt erről szól és nem másról.

Egy nagyon lényeges dolog még, a homoszexuálisok szeretik az ő kapcsolatukat úgy feltüntetni, mintha az vegytiszta, lelki kapcsolat lenne. Az igazság az, hogy a homok között arányaiban, lényegesen magasabb az agresszív, erőszekos cselekmények előfordulása, mint a heterók között, legyen szó egyszerű féltékenységi jelenetről, akár a gyilkosságig.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 11:19:31

@ArmaGedeon: A bugris kimaradt, szintén innen való.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 11:21:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: A bogumilok és katárok nem voltak keresztények, egy önálló gnosztikus vallás képviselői voltak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 11:24:21

@Bell & Sebastian: valóban, de bunkó paraszt értelemben, annak nincs szexuális vonatkozása.
A szavak gyakran vándorolnak úgy, hogy jelentésük akár az ellenkezőjére is fordulhat, miközben hangalakja alig , vagy nem változik.
"Hogyina" az északi szlávoknál óra, a horvátoknál, ha jól rémlik, év.
"Csersztvi" csehül frisset jelent, lengyelül elavultat, stb.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 11:39:16

Szilvay legújabb, globális felmelegedés -ügyi értekezése (jobbra, a szemlénél) alatt landolt pár, értékes hozzászólás, amelyek nagyban pótolják a kimerült érvkészletet, ez a jó hír.

Hogy nem a pingvineknek, az a rossz.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 11:47:07

@ArmaGedeon: Vannak arra utaló törekvések, hogy a pedobuzi váltsa le a katolikust. Leginkább a pedobuzik részéről.

2013.06.11. 11:57:48

@gyalog.galopp: Ön egy kicsit elviszi a beszélgetést. Nem arról írtam, hogy a homoszexualitás kötelezően elfogadott viselkedés kellene, hogy legyen.
Engem kimondottan irritál a melegfelvonulás, úgy érzem, nekem nem kéne elviselnem a magamutogatást .
Pusztán arra akartam rávilágítani, hogy a homokosság nem társadalmi, hanem elsősorban genetikai bázisú, a társadalom elfogadása csupán a láthatóságát , megnyilvánulását teszi lehetővé.
Ugyanúgy, mint a pedofíliát. Mert ugye más társadalmakban elfogadott a gyermeklányok házassága idősebb férfiakkal.
Tehát társadalmilag, kultúrálisan a kérdés az, hol húzzuk meg a határt?

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 12:29:26

@ALFI:

"Te meg próbáld már összeszedni jobban a gondolataidat. Mert amit írsz, annak a 90%-a selejt, zagyvaság."

Ne haragudj, hogy a szó- és gondolathiányos újbeszélt, amelyet biztos jól értesz, nem gyakorlom. Dolgozz meg a szövegértésért.

Örülök, hogy segíthettem. :)

gyalog.galopp 2013.06.11. 12:31:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Én meg úgy látom, hogy nem elviszem, hanem közelítem.:)

Én nem határoznám meg, hogy a homoszex az milyen alapú, ezt igazából senki se tudja még.
Amiben viszont úgy tűnik egyetértünk, nem szabad engedni, hogy társadalmi alapú legyen.
Maradjunk annyiban, hogy szexualitás van, mindenféle jelző nélkül, és ez a szexualitás általában a természetben az utódok nemzéséhez, felneveléséhez kötődik, erre lett kitalálva.

A kérdés, természetesnek nevezhető -e az a folyamat, amikor a szexualitás eleve csak az örömszerzés forrása, és esélyt sem ad az utódnemzésre, felnevelésre, ezzel összefüggésben az innovációra?
Amennyiben az ilyen folyamatokat társadalmi méretekben elengedjük, akkor az a társadalom meddig fogja bírni? Mikor jönnek a barbárok?

Nem véletlen a posztban szereplő példa, ma Európára ismét aktuális a Római Birodalom példája.
Utolsó kérdésként: szabad -e engedni, hogy hülyegyerekek az atombombával játszanak?

Bell & Sebastian 2013.06.11. 12:33:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Pont hogy ritka a genetikai determináltság és összekeveri a kulturális cölöpöket az egyén pszichoszomatikus állapotával.

Nem sok minden ragadt itt magára.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 12:38:20

@Karcolt lendület:

"Nevetséges ez az egész homokos-pedofil összemosás."

Meséld el azoknak a jogvédőknek, akik szorgalmasan dolgoznak a probléma logikus megoldási módozatain.

Meg meséld el azoknak a korai homokoslobbistáknak, akik maguk mellé vették és bátorították a más szexuális alternatívák tiltása/büntetése által kirekesztetté vált embereket.

Kérdezted volna meg Allen Ginsbergtől (például), hogy miért "szolidarított" a NAMBLA nevű egyesület kitűzött céljaival...

Vö.: "In 'Thoughts on NAMBLA', a 1994 essay published in the collection Deliberate Prose, Ginsberg stated, 'I joined NAMBLA in defense of free speech.' In the essay, he referred to NAMBLA 'as a forum for reform of those laws on youthful sexuality which members deem oppressive, a discussion society not a sex club.' Ginsberg expressed the opinion that the appreciation of youthful bodies and 'the human form divine' has been a common theme throughout the history of culture (...) and that laws regarding the issue needed to be more openly discussed."

Beszéljük meg drágajóbolgárúr módra? :)

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 12:42:05

@ArmaGedeon:

""Hogyina" az északi szlávoknál óra, a horvátoknál, ha jól rémlik, év."

Igen. Szlovákban a hodina (ejtés: hogyina) óra, a horvát godina meg év.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 12:47:19

@pocaklakó minimanó: lengyelül meg godzsina az óra. Ez a h/g egy törvényszerű hangváltozás ezeknél a nyelveknél.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 12:50:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: @pocaklakó minimanó:

Valójában a kérdés az, hogy egy adott társadalom milyen értékeket akar propagálni.

Mert a liberális hozzáállás az lenne: mindenki csinálja amit akar, az ő dolga, ő vállalja a felelősséget, az állam ne szóljon bele.

Ellenben a homokos érdekvédők NEM liberálisak, ők azt akarják: az állam szóljon bele, s álljon az Ő álláspontjukra. Ez nem liberalizmus, legalábbis semiképpen sem az szó valódi értelmében.

A homoklobbi bolsevista, intoleráns és a saját álláspontját akarja ráerőszakolni az egész társadalomra. Mi ebben aliberális? Ez kb. ugyanaz, mint a kötelező államegyházi ideológia, a különbség csak az, hogy nem a kereszténység kötelező, hanem a homokosok éljenzése.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 12:53:04

@ArmaGedeon:

Az ószláv g hang változása ez. A délszlávban maradt g, míg egyes keleti- és nyugati-szláv nyelvekben h lett. Pl. oroszul g maradt, míg ukránul h lett.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 13:04:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nagyjából igen.

És, mondjuk, onnan is látszik az intoleranciájuk, hogy nagy előszeretettel nyilvánítanak mindent gyűlöletbeszédnek, ami nem őket támogatja.

Ugyanaz a stílus tőlük viszont: kritika.

A svédeknél már be is akartak börtönözni egy protestáns lelkészt, aki nagyjából azon a színvonalon nyilatkozott meg a homokosokról, mint ahogy a homokosok szoktak megnyilatkozni a "homofóbokról."

Egyelőre nem sikerült, de szorgalmasan dolgoznak a projekten.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 13:13:06

@Hepci:

Általában ezt a látens náci jelzővel szoktam viszonozni. :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 13:16:01

@pocaklakó minimanó: minden ilyen kettős mérce egyfajta "választott nép" identitáson alapul.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 13:35:25

@ArmaGedeon:

Pedig az ok nagyon egyszerű. Eredeti szakmám nyelvész, s éppen szlavisztikával foglalkoztam többek között.

Szóval, nagyon röviden vázolom az okot. Az oroszban nincs glottális h hang, hiányzik az a hang, amit a magyar h hanggal egyezik. Van viszont helyette veláris h - ami a magyarban nincs, illetve a magyarban csak a glottális h verziójaként fordul elő pár szóban (pl. ihlet, technika, stb.).

Na most, a németben van veláris h és glottális h is, ez - a magyarral ellentétben - két külön fonéma. A német veláris h egyezik az orosz h-val, s így ahol ilyen hang van a németben, azt az orosz h-val írja át. tehát pl. Bach az oroszul Bah (Бах), nem Bag. Viszont a glottális német h az orosz fül számára közelebb áll a g-hez, mint a h-hoz, így azt g-vel írja át, ezért lesz Gitler (Гитлер) а Hitlerből.

Érdekességképpen: a dél-orosz nyelvjárásokban nincs g hang, ott g helyett is veláris h van, csak a zöngés változat, szóval ott a Г ejtése zöngés veláris h, a Х ejtése pedig zöngétlen veláris h.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 13:48:21

@ArmaGedeon: Végre valami, amihez nem ért.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Végre valami, amihez ért.

bömböcz 2013.06.11. 13:50:14

@ArmaGedeon:
Szaszák bátyánk épp az atatürki buzihálóba gabalyodik befele mostanság...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 13:51:05

@Bell & Sebastian: Miért, mi rosszat írtam? Pont azt, amit maxval...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 13:53:05

@bömböcz: Majd megnézem. Tök jó, ahogy egyes antijudaista és antibuzi, iszlámbarát jobbikosoknál kultfigura a homokos, modernista, iszlámgyűlölő szabadkőműves titkos zs Kemál... :-)

bömböcz 2013.06.11. 14:05:01

@ArmaGedeon:
Végülis a vezetésével maradt el(ideiglenesen) a török-trianon...
Miközben császárságok roppantak össze:
német-osztrák-török-kínai...
Ez mekkora egy buziság!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 14:19:27

@Jack Torrance:

" 'Nem kell bolygatni a koherens társadalmi értékrendeket-értékhierarchiákat, főként a mélyrétegeiket! Ami kétezer évig működött, az nem feltétlenül elavult, valószínűleg épphogy bevált!' Eleg sokat valtoztak ezek a ketezer ev alatt, ne tegyunk ugy, mintha allando ertekrendrol lenne szo." --- írod.

Vitatom. Ha a mai magyarok többsége leülne, mondjuk, egy V. századi római polgárral sörözni, értékrendi alapkérdésekben sokkal könnyebben egyet tudnának érteni, mint egy mai magyar, mondjuk, egy mai melegjogi aktivistával.

" 'A mai polkorrektes-emberijogista megmondók ugyanezt az ethoszt képviselik.' Szemben azokkal, akik a vallasra hivatkozva teszik ugyanezt.
Mindkettovel roppant nehez vitatkozni, mert megkerulik a gondolkodast." --- írod.

Mi az, hogy megkerüli a gondolkodást? Ha valaki nem dialektikusan viszonyul léte alapkérdéseihez, az már nem is gondolkodik? Ugyan már, kérem, ugyan már!:-)

Jack Torrance 2013.06.11. 15:09:51

@bbjnick: "Ha a mai magyarok többsége leülne, mondjuk, egy V. századi római polgárral sörözni, értékrendi alapkérdésekben sokkal könnyebben egyet tudnának érteni, mint egy mai magyar, mondjuk, egy mai melegjogi aktivistával."

Ez igaz.

"Ha valaki nem dialektikusan viszonyul léte alapkérdéseihez, az már nem is gondolkodik?"

Persze, hogy gondolkodik :) De egy vitaban ervkent azt hasznalni, hogy mit ir a Biblia, altalaban a gondolkodas megkeruleset szolgalja. Akarhogy is, tobbnyire ellehetetleniti a vitat.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:11:50

@bömböcz: Minden országot vakolók vezettek. A szomszédaink vakolói gyarapították orazágukat, csak a mieink segítettek megcsonkítani. A buzulás ebben nem tényező, illetve a vakolóknál előny. Piłsudski kb. olyan hátterű volt, mint Kemál. Ha egy magyar vakoló megakadályozta volna trianont, magam is megkoszorúznám a szobrát. De Horthy az Antant embere volt. (amúgy állítólag vakolt)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.11. 15:14:05

@Bell & Sebastian:

Melyiket? Azt hogy "Az első három év azért jelentős [...] mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani", vagy azt hogy "miszerint az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)"?

(Mert hogy az első az "ingerületek feldolgozásának sebességéről" ír, a második meg az "agy fejlődésének sebességéről".)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:19:10

Hogy ON is legyen, ez marhaság a bejegyzés végszavában:

"Sokan – az összeesküvés-hívők – azt gondolják, hogy valami ördögi terv rejlik a rombolás mögött, hogy el akarnak veszejteni valamit, ami a többségnek fontos. Nem. Nem elveszejteni akarják, hanem részesedni akarnak belőle, és amint ezt elérik, szét is zúzzák vele. "

Eleve nem a "természetes" módon buzulási hajlammal születők állnak a politikai buziideológiai nyomulás mögött. Ha már emljtette Aristo a Bogumilokat, nyilvánvaló, hogy itt a gyökér. A dolog rituális-vallási jellegű. A gnosztikus vallásban az anyagi világ, élet a Gonosz teremtménye, a test börtön az isteni eredetű léleknek, ezért bűn továbbadni ezt a "börtön-életet". Ezért volt a katároknál rituális eutanázia és mindenféle gnosztikus szektánál rituális buzulás. Mivel ilyen szellemi gyökerű körök uralják ma a világpolitikát és tudatipart, ezért nyomatják a buzuláskultuszt és a család szétverését.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 15:29:09

@Jack Torrance:

Minden gondolkodás axiomatikus: másként nem is lehetne gondolkodni. Csak míg a tradicionalisták standard értékrenddel és hivatkozásokkal "dolgoznak", addig a "dialektikusok" értékrelativisták, így axiómáik, hivatkozásaik sem állandóak.

bömböcz 2013.06.11. 15:30:33

@ArmaGedeon:
Aristo szösszenete nekem tetszik.
A bogumilokról csak annyit tudok, hogy a keresztények egy olyan (balkáni?) csoportja voltak, akik az eredeti krisztusi egyszerűséget vallották mind Rómával, mind Bizánccal szemben. Ki is lettek írtatva.

bömböcz 2013.06.11. 15:32:04

@bbjnick:
Mivan, leszokott a szalonnáról, hogy ilyeneket ír?!

gyalog.galopp 2013.06.11. 15:33:12

@bbjnick:

Hehe, nem állandó axióma, na erre igyunk, tálán könnyebb megemészteni.

2013.06.11. 15:38:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:" Mert a liberális hozzáállás az lenne: mindenki csinálja amit akar, az ő dolga, ő vállalja a felelősséget, az állam ne szóljon bele.

Ellenben a homokos érdekvédők NEM liberálisak, ők azt akarják: az állam szóljon bele, s álljon az Ő álláspontjukra. Ez nem liberalizmus, legalábbis semiképpen sem az szó valódi értelmében."

Némileg más az én értékrendem, de alapvetően elfogadom, amit írsz.
Szerintem a liberalizmus nem kell, hogy a teljes szabadosságot jelentse. Mindenki azt csinál, amit akar, feltéve, ha ezzel nem árt másnak. A buzi, aki leszólít az utcán, aki mutogatja magát a kamionplatón, vagy a gyermekeket molesztáló mindenképp ártalmas.
Én úgy látom, hogy _mint annyiszor, más esetekben is- a homoszexuálisok kihasználnak egy rést a társadalom toleranciáján, és a liberalizmus álcája mögött terjeszkednek, próbálják elfogadtatni magukat.
Ez nem azt jelenti, hogy a liberálisan gondolkodók egyetértenének vele, vagy hogy kizárólag a vallás lehet ennek az ellenpólusa.
Mint ahogy a vallás berkeiben is megtalálható mindkét deviancia.

A másik témában: aki leírja, hogy örül annak, hogy megöltek valakit, mert szélsőséges volt, az nem a krisztusi tanítás alapján él.

Jack Torrance 2013.06.11. 15:40:08

@bbjnick: Ezek szerint az elvtarsak anno tulajdonkepp tradicionalistak voltak? :)
Es milyenek azok a valtozo axiomak?

2013.06.11. 15:42:30

@Bell & Sebastian: Maga teljesen elvakult. Kár, hogy amit írtam, abból egyetlen dolognak sem nézett utána.
Maga a legveszélyesebb állatfajta. Csak a saját berögzött gondolatai érdeklik. Ha valami nem illik bele a képbe, akkor ignorálandó.
Ha egyszer kimutatható, hogy az X kromoszóma által örökölhető a homoszexualitás, akkor nehéz elfogadni a maga bebetonozott gondolatait.
Mondjuk azt már le sem merem írni, hogy nem gén, hanem allél szinten mutatható ki.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:43:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem örülök, ha meghal valaki. De megesik ez. S az, hogy két emberellenes csoport verekszik, nos, ez nem az én dolgom, s nem is igen érdekel. Ezért mndtam: gyilkolják csak egymást. Van 100 fontosabb téma mint francia náci lumpenek és francia komcsi lumpenek utcai verekedése.

Jack Torrance 2013.06.11. 15:43:37

@bbjnick: @Jack Torrance: amugy ertem, mit akarsz mondani, csak hat magas volt a labda a trollkodashoz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:44:57

@ArmaGedeon:

Oké. De ne mondd törököknek, mert mérgesek lesznek. Nem a zsidó miatt, az átlagtörök nem antiszemita, hanem eleve amiatt, hogy a török országalapítóban nem folyik török vér, csak albán és zsidó. (Apai ágon meg albán.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 15:47:07

@bömböcz:

"A bogumilokról csak annyit tudok, hogy a keresztények egy olyan (balkáni?) csoportja voltak, akik az eredeti krisztusi egyszerűséget vallották mind Rómával, mind Bizánccal szemben. "

Ez tényszerűen nem igaz. Csupa olyat vallottak, ami ellentétes a kereszténységgel. S mi az a krisztusi egyszerűség? Azt jelenti, hogy homokos csoportszex orgiákon kell részt venni az üdvösség elérése érdekében?

2013.06.11. 15:47:37

@gyalog.galopp:" Maradjunk annyiban, hogy szexualitás van, mindenféle jelző nélkül, és ez a szexualitás általában a természetben az utódok nemzéséhez, felneveléséhez kötődik, erre lett kitalálva."

Ez így nem igaz. A természetben a birtoklás, a hatalom, a megalázás és az örömszerzés eszköze is.
Lásd még: emberszabásúak. Oroszlánok.
De a madarak homoszexualitását ez sem magyarázná.

Jack Torrance 2013.06.11. 15:50:03

@bbjnick: Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz, a tradicionalistak pedig a vilag valtozasait igyekeznek a maguk stabil ertekeikhez rogziteni, igazitani. Mivel regota leteznek es egyik sem latszik kihalni, nem hinnem, hogy igazsagot lehetne tenni, melyik strategia a jobb. De egymast megerteni neha igen nehez.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:55:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A birodalom bukásáig a török köznép identitását az ország és az iszlám jelentette, nem valami modern etnikai török nacionalizmus. Az iszlámhitű albán, vagy bosnyák menekültet magukfajtaként fogadták be a balkán-háborúk következtében. Pont az ifjútörökök, akik közé Kemál is tartozott, terjesztették el a modern, esztelen etnikai nacionalizmust. Ezzel mondjuk még le is maradtak más népek elhülyítése mögött. A törököknél van egy Kemál-gyűlölő hazafias vonal, buzizzák, zsidózzák, vakolózzák, iszlámgyűlölőzik.
A lengyel szélsőjobb zöme meg Piłsudski-gyűlölő.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 15:57:00

@bömböcz: sajnos nem lettek kiirtva. Nem voltak keresztények, gnosztikusok voltak, elterjedtek nézeteik Nyugat és az oroszok irányába is, Mo-ra is. A modern romboló háttérhatalom szellemi elődei is.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 15:57:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Töprengtem ennek alapján azon a szép orosz szón, hogy buggalter.

bömböcz 2013.06.11. 15:59:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nem voltam ott, de azt olvastam, hogy maga a "mozgalom" nem állt szöges ellentétben az eredeti krisztianizmussal, sőt: az eredeti kötelező államvallás-szelektált evangéliumok előtti állapotokat akarta...
De ha nem, hát nem...

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 15:59:41

@Tehetetlen Dodó: Aha, így lehet helyes: бухгалтер

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:00:33

@ArmaGedeon:

Igen, tudom, magam is sötét balkáni egyén vagyok.

Érdekes eleve a törököknél, hogy a hívők általában nem nacionalisták, a nacionalistákat meg általában nem érdekli a vallás.

Az úgynevezett neooszmanista irányzat pl. nemigen szereti Kemalt.

bömböcz 2013.06.11. 16:03:46

@ArmaGedeon:
Maga egy központosított hatalmista.
Miért nem mindegy magának, hogy mózes vagy krisztus, orbán kontra bajnai?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:05:41

@bömböcz:

Ez egyszerűen nem igaz, ez olyan Dan Brown szintű vallástörténete, komolytalan.

Az állam nem szelektált evangéliumokat. A Bibliát az Egyház állította össze, s már megvolt a ma ismert alakban 150 évvel az államvallássá válás előtt. Ezen kívül pedig az Egyház tanítása nem a Bibliára alapozódott, hanem Isten tanítására, a szent hagyományra, a Biblia ennek része, azaz következmény és nem alap.

Persze minden szekta azzal jön, hogy ő tudja, hogy az eredeti tanítás nem az volt, ami volt, hanem valami egész más, s erre az egyetlen forrás persze maga az illető szekta. A bogumilok is ezt csinálták, előttük és utánuk is minden szekta ezt az érvelést használta.

gyalog.galopp 2013.06.11. 16:05:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Most is azt mondom, jó nyomon jársz a gondolkodásban, csak ne hagyd abba.

gyalog.galopp 2013.06.11. 16:08:01

@bbjnick:

Mi a kérdés, mi a kérdés? Mi a fenétől axióma, ha változik? Egyébként rendben van , hogy változik, de akkor megszűnik axióma lenni.

bömböcz 2013.06.11. 16:16:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Maga most a Koránt és a Tórát propagálja tudja-e?!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:23:12

@bömböcz:

A Tóra része a Bibliának.

A Korán meg más dolog, bár sokban a Bibliára épít.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 16:27:02

@Jack Torrance:

"Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz" --- írod.

Én ezt készséggel elfogadom, amint látom ezeket a stabil értékeket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 16:31:39

@gyalog.galopp:

"Mi a fenétől axióma, ha változik? Egyébként rendben van , hogy változik, de akkor megszűnik axióma lenni." --- írod.

Nem tetszel figyelni! Épp erre utaltam: minden gondolkodás szükségképpen axiomatikus, ám az értékrelativizmus sajátja, hogy --- ütre-hoppra --- megváltoztatja ezeket az axiómákat. Hogyan lehet egy ilyen gondolkodásmóddal érdemi vitát folytatni?

bömböcz 2013.06.11. 16:33:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nagyjából ezek voltak a bogumilok problémái...

Bell & Sebastian 2013.06.11. 16:40:27

Elmagyarázom! Az imént rászállt egy légy a monitorom képes felületére és reflexből az egérmutatóval próbáltam elhajtani. Baszott rája.

Ilyen az értékrelativistával folytatott vita, más síkban mozog.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 16:50:38

@bömböcz:

Nem éppen.

Az ő ideológiájuk alapvetően egy kereszténységből és gnoszcizmustól összegyúrt szinkretikus eszmeiség volt.

gyalog.galopp 2013.06.11. 17:07:50

@bbjnick:

"minden gondolkodás szükségképpen axiomatikus,"

Na, itt akadtam meg, vagy ki , mindegy.
Egyáltalán, mi az axióma, az én földhöz ragadt fogalmaim axiómák? ( fenét)

Vagy pedig vannak általános a világ működését meghatározó, leíró axiómák , amelyeket vagy felismerünk, vagy nem, vagy le tudunk írni , vagy nem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 17:17:52

@gyalog.galopp:

„Mármost a veszély abban rejlik, hogy az emberi értelem, saját jószántából, képes elpusztítani önmagát. Miként egyetlen nemzedék meg tudná akadályozni a következő nemzedék létrejöttét azáltal, hogy mindenki kolostorba vonul vagy a tengerbe ugrik, hasonlóképp: egy csapat gondolkodó bizonyos mértékben meg tudná akasztani a további gondolkodást, ha az ifjú nemzedékeknek azt tanítanák, hogy minden emberi gondolat érvénytelen. Ostobaság unos-untalan az értelem és a hit alternatíváját emlegetni. Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak valamiféle köze van a valósághoz. (...)

Létezik olyan gondolat, amely megállítja a gondolkodást. S ez az egyetlen gondolat, amelyet meg kell állítani. A legfőbb rossz, mely ellen minden vallási tekintély emeltetett. (...) A hitvallásokat, a keresztes háborúkat, a hierarchiákat és rettentő üldözéseket nem azért találták ki, miként a tudatlanok hiszik, hogy az értelmet elnyomják. Mindezzel pontosan arra a roppant feladatra vállalkoztak, hogy az értelmet megvédjék. Az ember ösztönszerűen tudta, hogy ha a dolgokat elkezdik vadul kétségbevonni, az értelem lesz az, amit először kétségbevonnak. A papok feloldozó hatalma, a pápák tekintélye, hogy a hatalmat szavatolják, még az inkvizítorokét is, hogy elrettentsenek: mindezt csupán komor sáncul emelték egy centrális tekintély köré, amely bizonyíthatatlanabb és természetfölöttibb mindennél, és nem más, mint az emberi gondolkodás tekintélye, az ember képessége, hogy gondolkodjék. Most már tudjuk, hogy így van, és nincs mentségünk, hogy ne tudjuk. Láthatjuk már, miként próbálja a szkepticizmus áttörni a tekintély ősi védőgyűrűjét, láthatjuk, miként inog trónján az ész. Ha a vallás elpusztul, vele pusztul az értelem is. Mert mindkettő alapjaiban autoritatív természetű. Mindkettő bizonyítási módszer, mely maga nem bizonyítható. S az isteni tekintély eszméjének lerombolásával egyetemben jócskán leromboltuk annak az emberi tekintélynek eszméjét, mely által egy aritmetikai osztás elvégezhető. Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.”

bbjnick.blog.hu/search?searchterm=chesterton&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.11. 17:44:49

"Az orosz képviselőház (duma) kedden elfogadta az úgynevezett nem hagyományos szexuális kapcsolatok fiatalkorúak körében való „propagálását” tiltó törvényt, egyben szigorított a büntetési tételeken.

(...) Az 450 képviselőből 436-an szavaztak igennel, egy fő tartózkodott. Előzőleg a honatyák megszavazták, hogy az eredeti javaslathoz képest súlyosabb bírságokat szabjanak ki a törvénysértőkre.

A duma ugyancsak elfogadta azt a törvényt, amelynek alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják azt, aki megsérti a hívők vallásos érzelmeit. (...)"

mandiner.hu/cikk/20130611_betiltottak_oroszorszagban_a_massag_propagandajat

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.11. 17:52:50

@bbjnick:
ezért is gyűlölik oroszországot a mandarinok /is/

Jack Torrance 2013.06.11. 18:32:15

@bbjnick: _viszonylag_ :)
Ellentétben a tradicionalistákkal (?), a "dialektikusoknak" nem egységes és nem egyformán stabil az értékrendje, széles a skála a majdnem tradicionalista és a radikálisan "dialektikus" között.

Viszont nem kötelező elfogadnod :) (szerintem)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 18:36:21

@bbjnick: @jose maria padilla: Ezekből az ortodoxokból még nem sikerült kiverni minden normalitást.
Emlékszem, mekkora cirkusz volt pár éve, amikor a lovaggá ütött angol buzi azt ötölte ki, hogy a pétervári székesegyházban adatja össze magát a kis köcsögjével - az oroszok lemészárolták volna őket - na, ez a műsor a főszereplők visszalépése miatt elmaradt.

Jack Torrance 2013.06.11. 18:36:53

@Bell & Sebastian: :D
És valóban :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.06.11. 18:39:44

@Bell & Sebastian: Eme magyarázata mindörökké békerül a halhatatlan és nagyhatalmú internetes MÉM-ek közé :)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 18:48:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én is megörültem neki, mert mindkét fajta "h"-t egyszerre alkalmazza. 40 éve sokat röhögtünk ezeken az eredeti orosz szavakon, mint tratuár, brandmájer meg gálsztuk.

gyalog.galopp 2013.06.11. 19:02:24

"Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.”

A test meg elenyészett, de nem tudunk neki örülni, mert egy űr van a helyén, ami zavar, be kellene tölteni.
Idáig nem sikerült.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.06.11. 19:06:01

@gyalog.galopp: Javaslom, olvassa el (a művet, amiből az idézet jött), hátha van ott ötlet, meg ez-az. Amúgy, eddig valóban nem sikerült.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 19:26:29

@Tehetetlen Dodó:

Ez mindig jellemző az emberekre: ami a saját anyanyelvükben van, az oké, de ami másban, az hülyeség.

A magyar nyelvben is van számtalan ilyesmi, de egy magyarnak természetes. Mint ahogy az orosznak meg az természetes, ami az oroszban van.

Csak két magyar példa.

Cseh ismerősöm percekig röhögött azon, hogy a magyarok az USA rövidítést "usa" formában ejtik. Bolgároknak meg pl. röhej, hogy a magyarok az angol w betűt v-nek ejtik, pl. jót nevetnek a magyar "viszki" szón.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 20:05:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Apropó viszki: emlékszem, szintén negyvenegynéhány évvel ezelőttről egy kétnyelvű, szovjet kiadású egyszerűsített serlokholmszos könyvre, a kiejtési magyarázatban azt javasolták a derék orosz tanulóknak, hogy a Watson nevet ejtsék Uotszonnak. Nem is hülyeség.

Amúgy itthon persze nem röhögünk a sámlin meg a kolbászon, de más nyelvén hajlamos az ember a nyelvét köszörülni, hogy stílszerű legyek.

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 20:06:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A cseheken persze jót lehet röhögni, amikor lelkesen éneklik az Örömódát, hogy Freude, schener Getterfunken... de ez megint más történet.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 20:11:58

@bömböcz:

"A bogumilokról csak annyit tudok, hogy a keresztények egy olyan (balkáni?) csoportja voltak..."

Nem azok voltak.

pocaklakó minimanó 2013.06.11. 20:15:12

@Jack Torrance:

"Az en ertelmezesem szerint a "dialektikusok" viszonylag stabil ertekek menten igyekeznek alkalmazkodni a valtozo vilaghoz..."

Nagy fenéket! Absztrakciókkal operálva igyekeznek a saját igényeikhez szabni a világot.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.11. 20:36:14

@Mr Falafel: Mi van, nem tudsz kijönni a szekrényből? Keresd meg Aristót, ő biztos szívesen eljátszik veled a sötétben, addig is amíg együtt ki tudtok jönni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 20:52:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Köszönöm, de akkor jön egy fogósabb kérdés és nekünk, magyaroknak fontosabb. Miért van meglepő hasönlóság abban, hogy pl. az oroszban, vagy a lengyelben van egy "őzős" kiejtés, miszerint ami északon e, je, az délen o, jo. Hasonlóan, mint ahogy nálunk Észak-Mo-on tejfel, az Szegeden tejföl. (ha nem töjföl, nem jártam én olyan sokat délen...) Tehát az északi magas hangrendű magánhangzót délebbre egy mély hangrendű váltja. (tudom, hogy régen nem feltételenül úgy oszlott el regionálisan az ő-zés a magyar nyelvterületen, mint ma, most már szülővárosomban is képese őzni, de gyerekkoromban nálunk nem volt pl. "vödör".) Létezik, hogy ez szlavizmus, vagy egy általánosabb, nyelveken átnyúló jelenség? PL. az északi lengyelben egy név Gołębiewski, délen Gołębiowski.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 20:57:59

@bömböcz: Azért nem mindegy, mert akik a központosított hatalmat csak harácsolásra használták, szakadékba vezették alattvalóikat:

kitalaltujkor.blogspot.com/2013/06/birtokharacsolas-az-allamhatalom-vezeto.html

"Birtokharácsolás az államhatalom vezető pozíciójából - egy Nagy Előd"

A szakadék majd a következő részben jön, II. Györggyel. Természetesen Bajnai nem jelent alternatívát. Ma nincs olyan alternatívam, amilyet a király képezett a fejedelemmel szemben. Tehát rosszabb helyzetben vagyunk, mint a török időkben???

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 21:04:44

@ArmaGedeon: Nem tudom, ide tartozik-e a hasonló jelenség a cseh és a szlovák között: Pavel-Pávol, Karel-Karol, Uhersko-Uhorsko...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.11. 21:11:56

@Tehetetlen Dodó: Lám, a sör a legjobb nyelvtanár! :-) (ifjabbaknak a leány)

Tehetetlen Dodó 2013.06.11. 21:18:37

@ArmaGedeon: És még a kaja: jídelni listek - jedálny listok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 21:54:14

@ArmaGedeon:

Oroszban erős magánhangzó-redukció van hangsúlytalan magánhangzók esetében. Viszont más a redukció északon és délen.

Bell & Sebastian 2013.06.11. 23:43:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Veszélyesebb vagy csak olvasottabb, esetleg a kettő együtt jár?

Bell & Sebastian 2013.06.12. 00:02:35

@neoteny: Most nem azért mondom, de ha már ért a számítógéphez, nézelődne önállóan is, nem kell mindenhez lelki vezető.

"Számos agyi funkció kialakulása során ismerünk egy érzékeny periódust, amikor az agyi hálózat kiépülése a külső környezeti és tapasztalati ingerekre nagyon fogékony. Az agy szerkezete nem épül fel megfelelő módon, ha a szükséges érzelmi és értelmi fejlődést segítő tapasztalatok nem érik a gyereket. Ebben az érzékeny időszakban szerzett tapasztalatok különösen fontosak az agy szerkezetének optimális kialakulásában, de ez az érzékenység egyben a károsító tényezőkre való fokozott fogékonyságot is jelenti. A kritikus fejlődési időszak után már sokkal nehezebb és sokkal kevésbé hatékony ezek korrekciója. Az agy fejlődésének alapelve, hogy jobb időben részesülni a szükséges tapasztalatokban, mint ezeket a későbbiek során pótolni. Az agyfejlődés szempontjából fontos tapasztalatok hiánya a későbbiekben komoly terhet jelent az érintett gyerekek számára.

Egy újszülött agyában majdnem az összes idegsejt (neuron) jelen van már, amit valaha is használni fog, de az agya súlya csupán negyede egy felnőttéhez képest. A jelentős növekedés nagy részéért a sejtek közötti nyúlványok bonyolult hálózatának kialakulása felelős. Születéskor egy neuronnak átlagban 2500 kapcsolata (szinapszisa) van más idegsejtekkel, ezek száma a 3. év végére viszont kb. 15 000-re nő. Tudományos kutatások során fény derült arra, hogy a szinaptikus hálózat kiépülése nagymértékben tapasztalatfüggő."

biztoskezdet.info/site/article/section/66/id/10

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.12. 03:35:01

@Bell & Sebastian:

Kár hogy az idézett cikkben egy szó sincs arról hogy "[a]z első három év azért jelentős [...] mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani" vagy arról hogy ''az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)".

Ezzel szemben szerepel az "optimális (fejlődés)" négyszer; azt viszont soha nem árulja el a cikk hogy mi az optimális. Honnét lehet tudni hogy egy gyermek (agya) optimálisan fejlődik-e? Még inkább: honnét lehet tudni azt hogyha egy gyermek elmaradt az "optimális fejlődéstől" (akármi legyen is az), akkor azt milyen mértékben eredményezték genetikai (örökletes) és milyen mértékben környezeti hatások? (Az utóbbi kérdésre próbálnak választ találni az ikertanulmányok, különös tekintettel a születésükkor szétválasztott és más családban felnövő/felnőtt egypetéjű ill. heterozigóta ikrek esetei.)

gyalog.galopp 2013.06.12. 09:18:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A szexel kapcsolatban ezt írta:

"A természetben a birtoklás, a hatalom, a megalázás és az örömszerzés eszköze is."

Ezzel ugyan nem értek egyet, én valamikor azt tanultam, hogy két alapvető ösztön létezik a létfenntartási és a fajfenntartási. Ez a két ösztön azért tud létezni, mert a kielégítésük örömet okoz. Kis kielégítés kis öröm, nagy kielégítés nagy öröm, attól függően kinek mi jelent nagyot, vagy kicsit.

De gondoljuk tovább az Ön mondatát.
Mivel ez a két ösztön lényegében az életet jelenti a kielégítésük, illetve a megvonásuk szabályozásával manipulálni lehet a világot. Azt , hogy mi és hogyan szabályozza egy élő szervezetben a szükségletek mennyiségi igényét, azt nem igazán tudjuk, de az emberi társadalom gondoskodni szokott arról, hogy lehetőleg ne pusztítsuk el saját magunkat. Akkor se, ha igény lenne rá.
Ez a szabályozó rendszer a vallás, etika, erkölcs, morál stb formájában nyilvánul meg, általában.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 11:21:13

@neoteny: Tényleg jobb lenne, ha nem erőlködne tovább. Hiába linkelek százat -mert van sokfajta megközelítés, például ilyen:

www.matud.iif.hu/06dec/06.html

-, úgyis talál másik kifogást.

Onnan tudni, hogy hülye maradt a gyerek, hogy a szakember megállapítja és virágnyelven leírja az általános iskolának, különös tekintettel az antiszociális devianciáira. Iskola éretlennek minősítik és visszatartják, csak hát ugye minek? Ha belassult, vége a dalnak.

Az ikerkutatásokat meg ne nagyon citálja, mivel pont azt bizonyítják, hogy nincsen buzigén. Az a kevés, ami erre fogható, inkább szekvencia aktivizálódási rendellenesség, azaz örökölt szoftverhiba. Legalábbis most ott tartunk -még mindig- hogy továbbra is a szabad akarat dominál.

Ellene mondasz-e a buzulásnak?

2013.06.12. 12:52:16

@gyalog.galopp: mivel az állatvilágról írtam, ahol az ösztön jobban dominál, megvilágítanám: majmoknál figyelték meg, hogy a domináns hìm időről időre végigerőszakolja a fiatal hímeket. Mi ez, ha nem az erő használata a hierarchiában?
Nem csak az emlősöknél, de madaraknál is megfigyelték hímek párválasztását azonos neművel. Mi ez, ha nem homoszexualitás?
Tanult lenne? Kizárt

2013.06.12. 12:55:27

@Bell & Sebastian: ha egy gyerek nem iskolaérett, az nem azt jelenti, hogy hülye. Csak más ütemben érik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.12. 13:01:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezt nevezem érvnek!:-D (...) :-D (...) :-D ...

Tehát, ha nekem ingerenciám támadna az összes fiatal nőt (vagy akár férfit) végigerőszakolni a faluban, akkor ne hessegessem el a fejemből ezt a gondolatot, hanem forduljak bizalommal az emberijogistákhoz, ők majd harcot indítanak ezen jogom törvényesítéséért?

gyalog.galopp 2013.06.12. 15:01:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A majmoknál sok mindent megfigyeltek, pl ha a domináns hím nincs a közelben akkor mindenki mindenkivel mindent csinál, korra nemre tekintet nélkül. De szerintem nem az állatvilágról akarunk itten értekezni. Mellesleg néhány évtizede volt egy igen híres patkány kísérlet ....

Ugye nem akarja azt mondani, hogy a szexualitás, mint hatalom gyakorlás eszköze az embereknél nem fordul elő? Egyébként a létfenntartás szabályozása szintén a hatalom gyakorlás eszköze.

Pontosan ezért reagáltam az idézett mondatára, mert - Freuddal ellentétben - nagyon úgy tűnik, hogy a létfenntartási ösztön, ami gyakran hatalom mániában is megnyilvánul erősebb, mint a fajfenntartási.
Mivel az élet feltétele mindkét ösztön kielégítése, hát akinek hatalma, van hozzá a másik ösztön kielégítésének szabályozásával manipulálhat, vagyis erősítheti a hatalmát, ami által biztosítottabbnak látja a létét.

De , hogy a poszt témájától ne térjünk el.
Amikor az egyén biztonságban érzi a létét, a fajfenntartási ösztönei nem a szaporodási hanem ezzel összefüggésben csak az örömszerzésre irányulnak, annál is inkább, mert a szaporodás csökkentené a létbiztonságát.
A dekadencia egyik feltétele, hogy a létfenntartási ösztön igény kielégített legyen. ( éhes ember nem dekadens, mert vagy éhen hal, vagy felfüggeszti a dekadenciát, amíg jó nem lakik).
A Római Birodalom hanyatlása akkor kezdődött, amikor elkezdte felélni a hódításait, már nem tudott, vagy nem akart terjeszkedni. Iszonyatos mértékben megnőtt a saját fogyasztása, ezzel összefüggésben a meghódított területek kizsákmányolása. A birodalom fölzabálta önmagát.
Homokosok nem szülnek hadvezéreket, bármilyen vezetőket, egyáltalán semmit nem szülnek, tevékenységük a létfenntartásra irányul, de csak a már meglévő javak elosztásában tudnak eredményt felmutatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.12. 20:27:08

@Bell & Sebastian:

"Hiába linkelek százat"

Nem kell százat linkelni; egy vagy kettő is megfelelő lenne amelyik azt támasztja alá hogy "[a]z első három év azért jelentős [...] mivel az agy agy akkor veszi fel az ingerületek feldolgozásának sebességét, amit a későbbiekben megpróbál tartani" ill. azt hogy ''az első három év beállítja az agy fejlődésének sebességét, amit a későbbiekben igyekszik tartani (az agy)".

"hülye maradt a gyerek"

Ezzel több probléma is van:
- feltételezi hogy a gyerek "hülye" volt
- a "hülyét" teszi meg az "optimálisan fejlődött" ellentétének; akkor a gyermekek többsége optimálisan fejlődik, hiszen -- szerencsére -- igen kevés "hülye" gyermek van három (vagy akár hat) éves korban
- még mindig nem szól arról hogy genetikai vagy környezeti (esetleg azok kombinációja) miatt "marad hülye" a gyermek

"nincsen buzigén"

Ha nincs is _egy_ "buzigén", az nem jelenti azt hogy a szexuális orientáció (vagy preferencia) nem áll _semmilyen_ genetikai hatás alatt.

"Ellene mondasz-e a buzulásnak?"

Ellene mondasz-e a balkezességnek?

2013.06.12. 22:38:59

@Bell & Sebastian:
Szóval, ha úgy látja, hogy a gyermek első három éve a meghatározó a szexuális irányultságában, akkor az is nyilvánvaló, hogy hetero szülőknek, különösen , ha erősen vallásosak, nem lehet homo gyereke.
Az a tény ne zavarja, hogy kimutatható a családokban a homoszexszualitás öröklődése, az X kromoszóma ágon.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:46:11

@neoteny: Bokros teendőimre való tekintettel most el kell hogy engedjem a kezét, kénytelen lesz a saját eszével kiolvasni a keresett igazságot a két, -különböző megközelítésű- általam megadott forrásmunkából, vagy a bárányfelhők vonulásából - ahogy tetszik és ahogyan csak úri kedve tartja. Nem kell beszámolnia róla, mire jutott, elegendő az is, ha csak erősen belekiabálja a gondolatátvivő kézi készülékébe. Abból fogja tudni, meghallottam-e, hogy napokig nem hívom vissza ebben a témában. Meg utána se.

2013.06.12. 22:46:21

@gyalog.galopp: Mondjuk pont a rómaiak rossz példa. Bukásuk több okra vezethető vissza, a buziknak nincs örökösük pedig két sebből vérzik. Épp Rómában volt jelentős a nem öröklés alapján történő uralkodás, valamint a császárok között sok minden defektus fellelhető volt, de nem a buziság vitte félre egyik uralkodását se.
Inkább azt mondanám, az uralkodó osztály túlzott szabadossága eltávolította őket a valóságtól. Az uralkodók nem látták át a birodalom egészét, mert nem is akarták. Csak éltek.
Persze ez sem teljesen igaz, mert a birodalom végnapjaiban voltak azért megfelelő uralkodók is, de gyakori volt a belső hatalmi harc.

2013.06.12. 22:47:58

@Bell & Sebastian: Uram, ön gyárilag hülye, vagy ez egy felvett magatartás? Nem gének, hanem allélek viszik át a homoszexuális BEÁLLÍTOTTSÁGOT, ami nem egyenlő a homoszexszuális viselkedéssel.

2013.06.12. 22:50:06

@Bell & Sebastian:
Egyébként a balkezesség kiváló példa. Tanult viselkedés -e? Vagy épp ellenkezőleg? Miért öröklött a balkezesség? Miért van az, hogy több a jobbkezes, mint a balkezes? Ja, erre tudjuk a választ: tanulás.
Épp erre rímel a rejtett homoszexualitás.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:51:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Magát zavarja, engem nem foglalkoztat különösebben, mivel egy évre előre megint jóllaktam mindenféle buzisággal.

Már unom az összes, lusta disznót, akik mással kapartatnák ki a gesztenyét.

Bell & Sebastian 2013.06.12. 22:52:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na még egyszer, neurológiai okai vannak, másként van huzalozva.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.13. 05:11:32

@Bell & Sebastian:

Az a lusta aki olyan kijelentéseket tesz amelyeket képtelen támogatni releváns hivatkozásokkal, és ezután azt próbálja elhitetni hogy a vitapartnerének feladata az hogy megtalálja azokat.

gyalog.galopp 2013.06.13. 09:47:12

@bbjnick:

Úgy látom nem az axiómák változása okozza a legnagyobb problémát egy vitában, hanem a vitázó célja, vagy céltalansága.
Van aki száll be egy vitába, hogy a másikat agyagba döngölje, van aki a saját álláspontját szeretné megerősíteni, esetleg pontosítani, van aki meg azt sem tudja, hogy mit akar elérni. :)

Egyébként az emberjogizmus, vagy inkább nevezzük joguralomnak, mint új vallás nagyobb veszély a társadalomra, mint a buzik számának változása.

Ilyet írtál:
"Vitának helye nem volt, az agyalás nemcsak fölösleges, de szánalmas is lett volna, mert: ugyan ki is vitatkozhatott volna az „istenekkel”? A mai polkorrektes-emberijogista megmondók ugyanezt az ethoszt képviselik. "

Többről van szó mint eberjogista megmondókról, ezek a megmondók a mindenféle performanszokkal csak eszközök. Már joguralomról van szó.

A joguralom térnyerését nálunk Sólyom László reprezentálta pl. a " láthatatlan alkotmány " kifejezéssel, ami magyarra fordítva egy új biblia, új korán, új tóra, stb. lehet, amit csak a felszentelt papok , kiválasztott jogtudósok, érthetnek és adhatnak át a népnek. Innentől a jog nem szolgálja, hanem uralja a társadalmat.

Robinzon Kurzor 2013.06.13. 21:35:54

Akinek ennyire sok baja van azzal, amit ők emberijogizmusnak neveznek, az álljon a sarkára és ne éljen ezekkel jogokkal.

Ne csak a szátok járjon: ha ezek az emberi jogok ennyire szörnyűek, akkor egyenes gerinccel, tüntetően kérjétek ki magatoknak, hogy erre nektek semmi szükségetek, ezért ne gyakoroljátok azokat.

A következő birakmenet alkalmával mindenki hozzon egy példányt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából és demonstratíve égessétek el!

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 00:52:36

@Robinzon Kurzor:

"Akinek ennyire sok baja van azzal, amit ők emberijogizmusnak neveznek, az álljon a sarkára és ne éljen ezekkel jogokkal."

Akinek ennyire alapvetőek az emberi jogok, az álljon a sarkára és minden olyan esetben követelje azok teljesülését, amely esetekben azok sérülnek - és legyen benne annyi gerinc, hogy ne csak az éppen trendi dolgok esetében vernyákoljon, mint a kandúr tavasszal.

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 08:51:58

@pocaklakó minimanó:

Tessék eldönteni, hogy akkor most az a bajod, hogy túl sok emberi jogot vernyákoltak ki az emberijogisták (a számodra is), vagy az, hogy nem vernyákolnak eléggé.

Vagy-vagy.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 13:17:59

@Robinzon Kurzor:

Á, nekem csak az fura, hogy ezek a konzekvens emberjogisták pont úgy viselkednek, mint azok, akiket kárhoztatnak a viselkedésükért olyan esetekben, amikor az emberjogistáknak éppen kedves, trendi dolgok emberjogi vizsgálatáról van szó.

Tudod... szálkagerenda-bagolyveréb.

A helyükben mélyen kussolnék. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 13:40:28

@pocaklakó minimanó: "Tudod... szálkagerenda-bagolyveréb"

Értem, tehát szerinted "ezek" olyanok, szemben veled, aki a következetes vagy. Konzekvensen következetes, ha szabad így fogalmaznom, és ezért okkal várod ezt el másoktól, főleg "ezektől" is.

De akkor mi a választásod: lemondasz-e az "ezek" által kivernyákolt (mint a kandúr tavasszal) emberi jogaidról, vagy csak élsz velük, miközben azon vernyákolsz (mint a kandúr tavasszal), hogy ők mit vernyákolnak (mint a kandúr tavasszal).

Mert hát nyilván te nem vagy olyan következetlen, mint "ezek".

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 13:46:55

@Robinzon Kurzor:

De. Én következetlen vagyok. Abban az értelemben, hogy nem egy absztrakt vonulatra építem fel az absztrakció miatt nem működő világképemet. Azt az absztrahálók teszik.

Nekem bőven megfelel a józan paraszti ész következetlensége.

A következetesség azok sajátja kell legyen, akik az absztrakciót pártolják.

És muris, hogy következetességről papolnak, miközben meg egyáltalán nem úgy cselekednek.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 18:05:07

@Robinzon Kurzor:

"... lemondasz-e az "ezek" által kivernyákolt..."

Ja és: nem ők vernyákolták ki.

És a passzátszél sem az ő alsó felükből árad szét a világon.

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 22:50:44

@pocaklakó minimanó:

Akkor mégis bagolyveréb: te lehetsz következetlen, "ezek" nem.
Mégpedig azért nem, mert te azt írod elő számukra.

Ez olyan SZDSZ-es ...

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 22:52:37

@pocaklakó minimanó: "Ja és: nem ők vernyákolták ki."

Hanem kik?
Csak úgy maguktól lettek?

Robinzon Kurzor 2013.06.14. 23:02:25

@pocaklakó minimanó:

Egyébként meg függetlenül attól a csapdahelyzettől, amibe önmagadat belekergetted, még ráadásul azt sem lehet nem észrevenni, hogy nem a tényleges érvekkel vitatkozol (pedig bőven van mit vitatni rajtuk), hanem egy alternatív valóságot eszkábálsz össze magadnak, amiben érvelni sem kell, mert "ezek" következetlenek, tehát igazad van...

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:52:19

@Robinzon Kurzor:

"...te lehetsz következetlen, "ezek" nem."

Ők is lehetnek következetlenek, csak

a) ne hazudják azt, hogy az általuk vázolt elképzelésekből logikusan minek kellene következnie és
b) ne kérjék másokon számon a következetlenséget.

Ennyi.

Nyugodtan kimondhatják, amit amúgy is tudunk: azért támogatják a homokoslobbit, mert ma ez trendi, osztjónapot.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:53:11

@Robinzon Kurzor:

"Csak úgy maguktól lettek?"

a) Nem.
b) És nem csak az emberjogisták találmánya az egész.
c) Az emberjogisták csak rátelepedtek és kisajátították maguknak az érdemeket.

pocaklakó minimanó 2013.06.14. 23:57:09

@Robinzon Kurzor:

"...hanem egy alternatív valóságot eszkábálsz össze magadnak..."

Tévedés. Megmutatom, hogy az emberjogista érvekkel mit lehet a homokosokhoz hasonlóan legalizálni, mutatok ezekre már létező külföldi példákat, majd szépen megkérem az emberjogistákat, hogy szíveskedjenek ezeket is támogatni, mert az emberjogisták egyszerűen nem tehetik meg azt, hogy az emberjogi sérelmeket szó nélkül tűrik. Az efféle szelektivitás az, amit az emberjogisták a jogérvényesülést szelektív módon tekintő nem-emberjogisták számlájára írnak és őket kárhoztatják ezért, tehát alap, hogy az emberjogisták így nem cselekedhetnek anélkül, hogy ne köpjék önmagukat szembe.

Ui.: Tekintsd ezt felkészítőnek a jövőbeli emberjogi próbálkozásokat illetően, amelyek egy részére úgy fogsz reagálni, mint ahogyan most reagálnak a te emberjogi izéidre azok, akiket ezen viselkedésükért kárhoztatsz. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 11:16:37

@pocaklakó minimanó:

Továbbra is ott tartunk, hogy nem az érveikkel vitatkozol, hanem azzal, ami szerinted azokból "következik" (ha "következetesek"), miközben számon kéred rajtuk, hogy miért nem következetesek és miért nincsenek azon a véleményen (így együtt, mind), amit te előírtál számukra.

Az, hogy "hozol példákat", önmagában lófaszt sem ér.
Arra az állításra, hogy minden páratlan szám prímszám, lehet példát hozni (3, sőt 5, sőt 7 ... tehát ...), de ezzel még semmire sem mentél.

Vannak bőven érvek az azonos neműek házassága ellen (mint ahogyan mellette is), de te egyet sem hozol.
Csak te, mint egy SZDSZ-karikatúra, kinyilatkoztatod, hogy "ezeknek" mi a véleménye, amit persze úgy konstruálsz, hogy eleve csak neked lehet igazad, amivel ki is hirdeted magad győztesnek.

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 11:21:12

@pocaklakó minimanó: " tehát alap, hogy az emberjogisták így nem cselekedhetnek anélkül, hogy ne köpjék önmagukat szembe"

Még ha ebben igazad is lenne (ahogyan szerintem nincs), az érvelő emberi minőségének mi köze is van az érvei tartalmához?

Argumentum ad hominem, ugye.

Az Ui-ből pedig kiderül, hogy érdemi érveket a jövőben sem lehet tőled várni.

pocaklakó minimanó 2013.06.15. 21:32:34

@Robinzon Kurzor:

"Továbbra is ott tartunk, hogy nem az érveikkel vitatkozol, hanem azzal, ami szerinted azokból "következik" (ha "következetesek")..."

a) Ez pontosan így van.
b) És pontosan azért van így, mert ők hivatkoznak olyan dolgokra, amelyek egyetemes érvényűek, miközben látszik is azonnal, hogy csak akkor számítanak annak, ha a homokoslobbi érdekeiről van szó.

"...miközben számon kéred rajtuk, hogy miért nem következetesek..."

Pontosan így van. Ha egyetemes dolgokra hivatkozol (ld. emberi jogok) és azoknak az érvényességével polemizálsz, akkor tartsd is magad ahhoz, hogy az ilyen dolgok nem csak azokban az esetekben érvényesülhetnek, amelyeket te látni szeretnél. És ha az érvelésed az egyetemes dolgokra alapul, akkor képmutatás tőled az, hogy ugyanazzal a lendülettel hajítod ki őket olyan esetekben, amikor számodra nem szimpatikus dologról van szó.

"Vannak bőven érvek az azonos neműek házassága ellen (mint ahogyan mellette is), de te egyet sem hozol."

Azért vélekedsz így, mert túl egyszerű vagy (mint a legtöbb homokoslobbista) ahhoz, hogy megértsd a példázatok lényegét.

pocaklakó minimanó 2013.06.15. 21:39:12

@Robinzon Kurzor:

"...az érvelő emberi minőségének mi köze is van az érvei tartalmához?"

Csupán annyi, hogy az érvei az állítólagos egyetemes dolgokra alapozódnak, így eléggé furán hat az, hogy ugyanakkor csak abban az esetekben tartja azokat jónak, ha az a saját érdekeit erősíti.

Ismerős ugye a kétszínűség szó jelentése? No, pont olyanok vagytok a legtöbben. Nyomjátok a mézesmázos szöveget arról, hogy a homokosságot milyen egyetemes dolgok alapján kell egyenlősíteni, de amikor kiderül, hogy ugyanilyen dolgok alapján más, nektek már nem annyira smakkoló dolgokat is simán lehet egyenlősíteni (mint ahogyan azt meg is tették más országokban; itt érdekes módon a más országok előremutató példája hirtelen kifakul, mert csak a homokosság esetében lehet velük példálózni, őket pozitív fényben feltüntetni), akkor hirtelen elkezdtek úgy viselkedni, mintha azok a jogok holmi szemétről összekukázott dolgok lennének.

Képmutatás, kis barátom, képmutatás!

"Argumentum ad hominem, ugye."

A homokoslobbi markáns és permanens homofóbozása és egyéb megnyilvánulásai után az annak enyhe válfaja. Ha nem tetszik, akkor légy szíves, jelezd a homofóbozóknak és a többi szép jelzővel operáló homokoslobbistának, hogy fogják vissza magukat. Ha nem jelzel, ha te is így dolgozol, akkor meg nem látom be, miért kellene fölhúznod az orrodat. :)

"Az Ui-ből pedig kiderül, hogy érdemi érveket a jövőben sem lehet tőled várni."

Csak annyira, mint amennyire érdemiséget tőletek lehet várni. Csak annyira.

Robinzon Kurzor 2013.06.15. 22:47:57

@pocaklakó minimanó: "pont olyanok vagytok", "tőletek", "nektek", " elkezdtek úgy viselkedni"

Mondd, te kivel vitatkozol többes számban?
A hangokkal a fejedben?
Azok súgják neked ezt a sok baromságot?

Meg hát igen nagy szarban lennél, ha bármilyen általad itt "homokoslobbistának" minősített érvet kellene tőlem idézned.
Ezért nem is kívánom ezt tőled, meghagylak az álomvilágodban.

pocaklakó minimanó 2013.06.18. 21:05:29

@Robinzon Kurzor:

"Mondd, te kivel vitatkozol többes számban?
A hangokkal a fejedben?
Azok súgják neked ezt a sok baromságot?"

Ja, értelek. Ez a fenti idézet most itt tőled nem egy "ad hominem" volt, hanem valami balliberális kritika, amely azért érdemi és elfogulatlan, mert balliberális. :)

pocaklakó minimanó 2013.06.18. 21:06:04

@Robinzon Kurzor:

"...meghagylak az álomvilágodban."

Ócska menekülőduma ez, öcsi. :)

tevevanegypupu 2013.06.19. 10:05:10

@Hepci:

Nyar van. Es nem ertem, mindenki fajdalmatos arckifejezessel vonszolja magat, liheg es nyavalyog, ahelyett, hogy orulne a jo idonek, a rengeteg zoldnek, a jo fagyiknak, sornek, fesztivaloknak, vakacionak..Mi ez a dekadencia, ez az enervalt jajongas a nyar miatt?? Nyaron nagyon meleg van, telen nagyon hideg van.:)

tevevanegypupu 2013.06.19. 10:05:10

@Hepci:

Nyar van. Es nem ertem, mindenki fajdalmatos arckifejezessel vonszolja magat, liheg es nyavalyog, ahelyett, hogy orulne a jo idonek, a rengeteg zoldnek, a jo fagyiknak, sornek, fesztivaloknak, vakacionak..Mi ez a dekadencia, ez az enervalt jajongas a nyar miatt?? Nyaron nagyon meleg van, telen nagyon hideg van.:)

Robinzon Kurzor 2013.06.19. 12:39:40

@pocaklakó minimanó: "Ja, értelek. Ez a fenti idézet most itt tőled nem egy "ad hominem" volt, hanem"

El kellene sajátítanod a vita és az érvelés alapvető technikáit.

A te "érveid" nem attól lesznek (vagy nem lesznek) ad hominem izék, hogy én mit írtam utólag és hogy az szerinted minek minősül.
Ez óvodás szint, "öcsi"!

Ezzel "visszavágni" csak annyit jelent, hogy fogalmad sincs arról, mit jelent a vita vagy az érvelés.

Hanem tudsz-e tőlem bármi olyat idézni, amivel egyébként vitatkozol?
Csak hogy lássuk: tényleg velem vitatkozol-e, vagy hangokkal a fejedben.

pocaklakó minimanó 2013.06.19. 21:13:59

@Robinzon Kurzor:

Azt hiszem, elég szépen leírtam, hogy mi a célom.

És annak is örülök, hogy látom, hogy pontosan úgy reagálsz, mint ahogy egy megfelelő módon idomított emberijogistának illik is. :)

Köszönjük, Emese! :)

pocaklakó minimanó 2013.06.19. 21:43:26

Az itthoni emberjogistákat nem az emberi jogok általános jellegű védelme érdekli. Az itthoni emberjogisták csakis akkor lépnek fel az emberi jogok állítólagos sérülése ellen, ha ezzel a következő három csoport kedvében járhatnak: drogosok, cigányok és homokosok.

Robinzon Kurzor 2013.06.20. 17:45:01

@pocaklakó minimanó: " látom, hogy pontosan úgy reagálsz, mint"

Szóval passzolok a fantázia világodba.

De idézni tőlem semmit nem sikerült.
Nyilván az elképzelt világodban nem is kell, mert neked eleve igazad van.
Ez aztán a teljesítmény.

pocaklakó minimanó 2013.06.21. 19:28:35

@Robinzon Kurzor:

"...mert neked eleve igazad van."

Ó, nem eleve, de amikor látom, hogy milyen kínosan tekeregnek a helyiérdekű talpas jogvédők, megnyugszom, hogy azért velük szemben általában igen. :)

Robinzon Kurzor 2013.06.21. 23:03:10

@pocaklakó minimanó:

Hiába mantrázod, hogy "jogvédő", meg "emberijogista", ezek ettől nem lesznek érvek.

A saját kis álomvilágodban ettől még kihirdetheted magad győztesnek.

De valójában gyáva vagy: valódi vitába nem mersz beszállni, csak a képzeletbeli ellenfeleidet győzöd le a képzelt vitáidban.

pocaklakó minimanó 2013.06.22. 19:11:18

@Robinzon Kurzor:

"...valódi vitába nem mersz beszállni..."

Mondja ezt az, aki kegyetlenül tekereg? Nos, ez eléggé muris. :)
süti beállítások módosítása