Fejükben egy verkli jár
2013. május 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Fejükben egy verkli jár

martin_schulz.jpg

A régi verkli, újra és újra. Same o' same o'. Széljobbos provók bedobnak egy követ, mit követ, fél téglát, mit fél téglát, egy tonnányi mocskot a magyar közélet állónak nem nevezhető vizébe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza a mocsokhullám fogalmatlan, vagy nagyon is képben lévő európai potentátokon keresztül, nagyjából az egész országra.

Martin Schulz német politikus, az Európai Parlament szocialista elnöke csütörtökön a belga Metro nevű újságban kijelentette: „Magyarország össze akarja írni a zsidókat” („La Hongrie veut compter les juifs”). Sic. Talán nem kell részletesen kifejteni, hogy mi ennek a kijelentésnek az igazságtartalma, és mi az, ami otromba csúsztatás hazugság benne.

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő volt az, aki a parlamentben arról beszélt: „Ismerem én is, hogy hány magyar honfitársunk él, hány magyar származású ember él Izraelben, hány izraeli zsidó honfitársunk él Magyarországon. Én úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Épp elég baj, hogy ez a botrányos gondolatmenet elhangozhatott a parlamentünkben, de hát ez van, a magyar választók küldték őt is a parlamentbe, ez tehát inkább a magyar társadalom állapotáról állít ki tanulságos bizonyítványt. A zsidólista ötlete azonban Gyöngyösitől hangzott el egyedül, ő pedig nem egyenlő még a komplett Jobbikkal sem, nem hogy a magyar parlament egészével vagy a kormányzattal, főleg nem egész Magyarországgal.

Martin Schulz mégis egész országunkra ráhúzta a barna lepedőt. Ízlelgessük csak még egyszer: az Európai Parlament elnöke azt nyilatkozta: „Magyarország össze akarja írni a zsidókat”.

Az igazság azonban az, hogy még fogalmatlannak sem lehet tartani a német szocit, hiszen Gyöngyösi listázós kijelentéseiről már korábban is nyilatkozott, a mostaninál jóval pontosabban: „Van olyan szabadon választott képviselő az Európai Unió egyik tagállamában, aki a zsidók összeírását sürgeti. Ez szégyen Európában!” – utalt akkor a német politikus Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentésére. Gyöngyösi szándéka viszont mára Magyarország akaratává nőtt Schulz kijelentéseiben.

Mert ennyi látszik Kelet-Európából. Vagy ennyit akarnak látni Kelet-Európából. Vagy erre használják Kelet-Európát. De mint szinte minden hasonlóan dühítő esetnek, ennek is van egy igazságmagja: tényleg van olyan megválasztott politikus Magyarországon, aki zsidók listázását szorgalmazta. Ha nem is egyenlő mértékben, de ez mindannyiunk felelőssége (is), és ezzel nekünk magunknak kell kezdeni valamit. De az, hogy ezt az egészet a komplett Magyarországra ráhúzhatják – nem egy futottak még szélbalos szájhős, hanem az EP elnöke – még egy vaskos epizód hazánk imázskatasztrófájából. Mindig ugyanaz a nóta, és mintha soha nem lenne vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr345304881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fejükben egy verkli jár 2013.05.17. 16:39:01

Széljobbos provók bedobnak egy tonnányi mocskot a magyar közéletbe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza az egész országra a mocsokhullám.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 16:42:54

Gefreiter Schulz kiesett az őrtoronyból? Egy békemenettel simán megoldható az ügy, lapozzunk, efftársaim a forradalomban. (Itt hamarosan nemzeti dohányblog nyílik).

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 16:47:17

Most komolyan egy FIDESZ közleményre alapozod a bejegyzést?
Ennél azért eddig komolyabbnak gondoltalak titeket...
Az eredeti cikk megvan valahol?

( Most azt ne boncolgassuk, hogy az is előfordul, hogy az újságban jelenik meg valami rosszul )

Kandeláber 2013.05.17. 16:51:06

Ahogy elnézem, a Schulz maga is érintett lenne egy esetlegen németországi összeírásban, azért tiltakozik annyira.
Figyelemre méltó viszont ergé megjegyzése, miszerint "elég baj, hogy ez a botrányos gondolatmenet elhangozhatott a parlamentünkben."
Hogy gondolod az ilyenek megakadályozását?
Minden képviselőnek előre le kéne adnia írásban a felszólalásának a szövegét, lekapcsolják a mikrofonját a botrányos gondolatmenetet kifejtő felszólalónak, esetleg Kövér parlamenti őrsége szájkosarat tesz az illető fejére?
Schulz meg csak ugasson, kohnbandi is ezt tette, és érdekel valakit?

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 16:54:06

@Kandeláber:
Szerintem nem értetted.
Korántsem arról van szó, hogy cenzúrázni kéne a képviselőket.
Az a baj, hogy ilyen egyáltalán eszébe jut az illetőnek.
Az a baj, hogy ilyen emberek bekerülhetnek az Országgyűlésbe.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.17. 16:59:12

Itt a forrás:

issuu.com/metrotime/docs/metro_fr_20130516/4?mode=a_p

Le kell görgetni a 4. oldalra, ott van balra.

Időközben ergé kolléganője, Bánlaki D. Stella riportot írt az indexen a családbarát kormány bölcsőde- és óvodapolitikájáról:

index.hu/belfold/2013/05/17/egymillio_ures_ovoda_orszaga_leszunk/

A tökfej módra nyilatkozó Schulznak föl kell kötnie a gatyáját, ha tovább akar jutni a selejtezőkből a "Ki árt többet Magyarországnak?"-versenyben.

Kandeláber 2013.05.17. 17:01:04

@jm85: Te, a Jobbikra szavazó 800.000 választópolgárral mit csinálnál?
Levennéd őket a névjegyzékről?
Esetleg nyílt szavazást rendelnél el, és az E 1014-re leadott szavazat kétszer annyit érne, mint egy jobbikos?
Egyáltalán, mit képzeltek ti magatokról?
A magyar választópolgárok három éve ítéletet alkottak az szdsz-ről, egyszerűen kisöpörték őket a parlamentből, ahová viszont bejuttatták a jobbikot.
És milyen emberek kerülhetnek a parlamentbe?
Akik elegendő szavazatot kapnak.
Ilyen egyszerű ez.

Robinzon Kurzor 2013.05.17. 17:01:44

Na, akkor ezért lett megint negatív (most éppen -0,3%) az első negyedéves GDP-adat (a tavalyi első negyedévhez viszonyítva).

Így már minden világos, ki merné tagadni az összefüggést?!

Google 2013.05.17. 17:02:05

Gondolom, most a Jobbik tiltakozni fog. Az ő nagyszerű ötletüket akarják más szájába adni, hát miféle dolog ez?
Gyöngyösi Márton maga fogja Schultznak büszkén bevallani, hogy ő akarja személyesen összeírni a zsidókat.
Ekkora hülyeség más senkinek nem juthatott az eszébe!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:05:29

@jm85: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért van egyre nagyobb piaca a szíriuszi szittyáknak:

a) a magyarkák nyilasházmesterek ofkorz
vagy
b) a "demokrata" elit két évtizedes sikereinek hatása

a helyes válasz beküldője trafikot nyerhet

Robinzon Kurzor 2013.05.17. 17:05:59

Ja, és ez nyilatkozat még az előtt volt, vagy már utána, hogy Orbán ma reggel finoman a náci Németországgal vette egy kalap alá a mostani Németországot?

(Hogy ugye küldtek már ide egyszer tankokat, most inkább ne tegyék ...)

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 17:11:57

@Kandeláber:
Ki az a ti?
Én csak a magam nevében nyilatkozhatok.
Amúgy látom megint ( szándékosan? ) félreérted azt amire reagálsz:
Egyáltalán nem kell szórakozni a szavazatokkal. Az a baj, hogy az embereknek eszébe jut ilyen pártokra, mint a jobbikra szavazni.
Ez pedig a politikai elit, és az oktatás / nevelés hibája szerintem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:12:01

@Robinzon Kurzor:

– Mennyi időre lenne szüksége Magyarország megszállásához?
– Huszonnégy órára.
– És ha ellenállnak?
– Tizenkét óra.
– Hogyhogy?
– Elmaradnak az üdvözlő beszédek.

hoplita 2013.05.17. 17:13:56

Ergéke, felszopófijúcska, ez a sulc akkor vót német, amikor én hutu.
Téged tényleg nem érdekel, hogy kit vezérel kézzel és kit közvetve a magyar törvényhozásban a moszad?
Egy csomó, általad is megszavazott büdös köcsögöt ismerünk....de te tényleg ilyen és ekkora faszfej vagy?
Van az a pénz, amiért anyádat is kimérnéd kilóra, mint a krumplit?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.17. 17:14:03

Ez az Orbán valamit nagyon tud, ha a zsidók így ajvékolnak. Hajrá Orbán, hajrá magyarok!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:14:30

@jm85: hát ja, a nagyszülőket büntetlenül fosztogató uborkatolvajok arra nevelik az elkeseredett szavazókat, hogy szittyákra ikszeljenek, ahelyett, hogy a pandamacijogokért aggódó progressziót válasszák. Hüpp-hüpp.

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 17:14:35

@Herr SturmLikudnik:
Egyértelműen a b. Szerintem senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi magyarok nácik lennénk.
Viszont az is igaz, hogy valóban egyre kirekesztőbb ez a társadalom.
Nyilván azért, mert zuhan az életszínvonal.
A befogadó társadalom, a "magasztos liberális eszmék" ugyanis a jóléti társadalmak szüleményei.

A trafikot meg megtarthatod. Esetleg eljuttathatod egy rászoruló FIDESZ csókosnak, aki kimaradt a buliból.

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 17:16:59

@Herr SturmLikudnik:
Igen, vannak együttélési problémák.
Ha arra próbálsz célozni, hogy meg kell oldani a közbiztonsági problémát, akkor egyetértünk.
A bűnözőknek etnikumra való tekintet nélkül a rács mögött a helyük.

( Bár mintha azt ígérték volna, hogy Don Pintér 2 hét alatt rendet tenne, csak azt nem tudom mikor kezdődik az a 2 hét )

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:18:34

@jm85: a tatárjárás is csak megélhetési bűnözés volt!

hoplita 2013.05.17. 17:19:29

@Kandeláber:
Igen valszeg sulcnagypapa még gombot árult Lembergben, csak kár, hogy az a büdös Hitler félmunkát végzett.
Legközelebb bízza lelkiismeretesebb emberekre...mongyuk rám...és a sulcfélék genetikai örökségét majd a régészek baszkurálhatják, unalmukban.

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 17:20:33

@Herr SturmLikudnik:
Maradjunk annyiban, hogy a tatárjárás jó nagy szopás volt.
Jól kiírtották a vérmagyarokat és maradtunk mi kun, jász, tót, rác, sváb, stb. keveréknép.
Ezért is röhögök marha jót a magyarkodókon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 17:20:44

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ha Schulzot kritizálod, akkor miért mész lejjebb kutyába, mint maga Schulz? Mennyire lehet hiteles így, egy mégoly jogos kritika is?:-(

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.17. 17:21:54

@Herr SturmLikudnik: @Robinzon Kurzor:
Schulz nyilatkozata a tegnapi újságban jelent meg (ott a link, amit megadtam). A francia kifejezésre idézőjellel rákeresve viszont egyelőre csak magyar oldalakat találtam, a következő időrenddel:

gondola.hu - ma 13:25
fidesz.hu - ma 13:32
civishir.hu - ma 13:39
mandiner.blog.hu (ez a poszt) - ma 16:21

Lassú, lassú!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:22:03

@jm85: ne rekeszd ki a szíriusziakat! (pláne ne listázd)

Kandeláber 2013.05.17. 17:22:12

@jm85: Nem tisztem védeni a Jobbikot, de a választópolgárok nevében kikérem magamnak, hogy burkoltan ugyan, azonban kvázi lehülyézed azokat, akik a Jobbikra szavaztak.
Ismétlem, 800.000 magyar emberről van szó.
A Gyurcsány-ex-LMP-Bokros-Fodor féle pártcsírák ennek a 800.000-nek a negyedét sem tudják összegründolni, még együtt sem.
Nincs igény az úgynevezett liberalizmusra Magyarországon.
És mi az, hogy "nem kell szórakozni a szavazatokkal", ha értelmeznéd, megköszönném.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:23:51

@Holger Hartland: gyanús ez, pelikán efftárs! (magának meg miért is H.H. a monogramja? Jelentenek kell a moszadnak - nem röhög)

hoplita 2013.05.17. 17:29:47

@Herr SturmLikudnik:
Seggedbe dugjam, kisköcsög?
Neked elég lesz, azt garantálom.

Több tiszteletet, lehet hogy dugtam anyádat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.17. 17:31:35

@Herr SturmLikudnik: Mert ez egy kemény ország.
Én meg szeretem az alliterációt.

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 17:31:42

@Kandeláber:
Már ne haragudj de te veted fel, hogy esetleg azt sugallanám csalni kéne a szavazatokkal és úgy megakadályozni a jobbikot a bekerülésben.
Erre értettem, hogy nem kell szórakozni velük.

Azt meg azért ne vitasd már el tőlem, hogy a Jobbikot nem elsősorban az akadémiai értelmiség juttatta be az Országgyűlésbe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 17:31:47

@hoplita:

"Az apád vagyok, Luke"?

:-D (...) :-D (...) :-D ...

hoplita 2013.05.17. 17:32:19

@jm85:
Persze, öcsi.
Te meg anyukád hibája vagy.
Ha bevette vóna idejében a Postinort, akkor most nem jelszemetelnél ide.

Kandeláber 2013.05.17. 17:32:35

@hoplita: Egyértelmű.
Csak egy széles karimájú kalap a fejére és egy kaftán a vállára.

vantaan 2013.05.17. 17:35:29

No azért biztos hogy csak az a böszme Jobbikos hónapokkal ez előtti hányadékára gondolhatott a coci Martin?

Ne feledjük a Kubatov listát! ...s ha van ott felekezeti rovat is? ...és azért a Fidesz szóvivő honnan is került a Fideszhez?
Tehát van-e felekezeti rovat a Kubatov listában? Erre azért választ kellene adni!!!

Pont a mai miniszterelnöki nyilatkozat a bizonyíték igenis listáznak! Különben honnan tudhatná mennyi coci nyert a trafik mutyin?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:37:37

@hoplita: akár a géjprájd kamionon is szívesen, mucuska, hozzál azért vazelint. (olyan izgis, amikor trágárul beszélsz)

Kandeláber 2013.05.17. 17:39:12

@jm85: Úgy OK.
Azt soha nem mondtam.
Magyarországon 2011-es adatok szerint 28.1 a felsőfokú végzettségűek aránya, bár ebben nyilván benne foglaltatik az összes büfészak.
Azt, hogy milyen az iskolázottság szerinti megoszlás az egyes pártokra szavazók között, csak nem túl megbízható közvélemény-kutatások alapján lehet megbecsülni.
Bár néhány éve Vásárhelyi Mária azon kesergett, hogy az egyetemisták és a főiskolások között milyen nagy a "szélsőséges eszméket" támogatók aránya.
Igazándiból egyik pártról sem mondható el az, hogy az értelmiség nagyobb mértékben támogatja.

hoplita 2013.05.17. 17:40:31

@Herr SturmLikudnik:
Hidd el, nem a te súlycsoportod vagyok, keress magadnak inkább valami testhezálló feladatot.
Mongyuk kergess macskákat, ott lesz sikerélményed.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 17:41:27

@vantaan:

A felekezeti hovatartozás ma csak a HVG liberálbolsevikjei és judeonácijai szerint bizonyíték az alkalmatlanságra.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:42:19

@Holger Hartland: kemény ország? több coccolino kéne a hajdú centrifugába.

vantaan 2013.05.17. 17:47:42

@bbjnick: " A felekezeti hovatartozás ma csak a HVG liberálbolsevikjei és judeonácijai szerint bizonyíték az alkalmatlanságra." ... no akkor csak az a kérdés most a Fidesz az liberálbolsevik vagy judeonáci? ...mert az elmúlt 23 évben mintha lett volna már mindegyik.

hoplita 2013.05.17. 17:50:54

@Kandeláber:
Mindegy, megegyezhetünk abban, hogy ritka ocsmány féreg és az emberiség javára válna, ha eliminálnánk a génkészletét.

Tehetetlen Dodó 2013.05.17. 17:52:38

@jm85: "Ez pedig a politikai elit, és az oktatás / nevelés hibája szerintem. "

Hát persze.
Mert nem hagyták szárba szökkenni Magyar Bálint oktatási/nevelési elképzeléseit.
Ha hagyták volna, most mindenki rendesen a libbantakra, meg különféle farkú kutyákra szavazgatna a Jobbik helyett.
Szeláví.

hoplita 2013.05.17. 17:54:12

@Herr SturmLikudnik: Bazmeg, innen nem tudok rajtad segíteni, kabbe apádét és gondolj közben rám.
Úgy jó lesz?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 17:57:00

@hoplita: én már csak a te pisztolyodra izgulok, te kis agresszív huncut :DDD

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 18:13:45

@Tehetetlen Dodó:
Nem vagyok egy oktatási szakértő.
Én konkrétan csak arra gondoltam, hogy előfordult már a történelemben, hogy jobbikhoz hasonló párt kapott hatalmat, és abból progromok és háborúk lettek.
Én egyiknek sem örülnék itthon.

Viszont kifejthetnéd, hogy mi a probléma szerinted a Magyar Bálint féle oktatással.
Mert mint írtam én nem értek hozzá.

Tehetetlen Dodó 2013.05.17. 18:17:56

@jm85: Mondtam, hogy probléma van?
Nem is értelek - éppen azon szomorkodtam, hogy annak hiányában ez a sok mucsai képes mindenféle olyan nácifasisztákra voksolni, mint a Jobbik meg a Fidesz.
Hová lesz így a felvilágosult, modern társadalom?!

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 18:18:21

@Kandeláber:
Valóban és ez egybeesik az én tapasztalataimmal is.
Számomra riasztó mértékben támogatják a Jobbikot pl. a műszaki felsőoktatás volt és jelen hallgatói.
Gondolom protest miatt.

Viszont az ilyen "elég volt az élősködőkből" jellegű kampányok nyilván nem az akadémikusoknak szólnak.

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 18:20:26

@Tehetetlen Dodó:
Nem, nem mondtad ki.
Viszont eléggé egyértelmű volt, hogy neked nem tetszik/tetszett.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 18:30:26

@jm85:

"arra gondoltam, hogy előfordult már a történelemben, hogy jobbikhoz hasonló párt kapott hatalmat, és abból progromok és háborúk lettek" --- írod.

Konkrétan hol történt ilyen és mikor?

ag9ejgirejgrei (törölt) 2013.05.17. 18:34:00

@bbjnick:
Azok a szavak, hogy Weimar és NSDAP mondanak valamit?

vantaan 2013.05.17. 18:38:06

@bbjnick: ... hol történt ilyen és mikor?"

pl: 1095-ös clermonti zsinat után Európában és a Szentföldön. Tudod kiirtották pl a katharokat ..... is!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 18:55:47

@vantaan:

Mely, Jobbikhoz hasonló párt kapott hatalmat 1095-ben Európában és a Szentföldön?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 18:58:17

@jm85:

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt és a Jobbik között mi a hasonlóság? A két párt programja mely pontjaiban egyezik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.17. 19:00:19

@Tehetetlen Dodó:

Várjuk ki a végét! Hátha megtudunk valami érdekeset!:-)

vantaan 2013.05.17. 19:08:52

@bbjnick: ... no nézd má az a II. Orbán pápa volt! Lehet hogy a pártvezető elvtárs név azonossága vagy nem keverte össze a németet!
No egy biztos voltak utána pogromok és háborúk is! ...ja hogy a Jobbikhoz hasonló vagy sem ...hát a Jobbikban is vannak papok s mintha szidnák a "galiciai jött-menteket".

teknős 2013.05.17. 19:11:00

Egyébként én is eljátszom a gondolattal, hogy az EU választásokon a Jobbikra szavazok.
Nem szeretem őket, nem szimpatizálok velük, nem értek velük egyet, nincs is jó véleményem róluk, de az unió kapja be!

hoplita 2013.05.17. 19:36:02

@vantaan:
Nabazmeg...ha eccer elindulunk a Szentföldre, akkor bár kálvinista vagyok, de felveszem a keresztet.
Aztán majd Isten megösmeri az övéit.

hoplita 2013.05.17. 19:40:02

Amúgy meg egy jó kis 'progromban' benne lennék...kibaszott unalmas tud lenni egy végigmelózott hét.:)

tevevanegypupu 2013.05.17. 19:55:29

De csuf egy rosszarcu zsidoember ez itt fenn.

tevevanegypupu 2013.05.17. 19:57:44

@bbjnick:

Nem csak a HVG szerint alkalmatlanok bizonyos felekezetek mondjuk egy orszag vezetesere..peldaul az szdsz-es zsidoknak nagyon nem ment.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.17. 20:15:28

Ejnye már, felvezettek a seggébe 1 rezsicsökkentést?

Éhes_ló 2013.05.17. 20:39:50

@jm85: ez van.
Szar dolog a demokrácia és a választások szabadsága a magadfajtáknak.

De azért a magadfajták a toleranciabajnokok és a magadfajták ajvékolnak terrorról és diktatúráról éjjel nappal.

Jót lehet röhögni rajtatok, mert fogalmatok nincs mennyire kontraproduktívak vagytok.
Minden ilyen sirám a jobbikot és a tőle jobbra állókat erősíti.

Éhes_ló 2013.05.17. 20:47:11

@jm85: z akadémián nincsenek magyarok.
Belterjes bagázs, fajtabeliekkel gondosan szelektáltan feltöltve.
Közük nincs semmihez ami magyar.
A pénzünket kivéve, mert azt szeretik nagyon.

Bell & Sebastian 2013.05.17. 22:11:45

Hábazmeg, nekem csak az jön le, ezek nem akarnak fizetni, csak vinni az árut. Mennyi kúnijós alap is sünetel nekünk jelenleg? Négy? Moszt kéne kikúrni az összes Moszatot, meglenne a felezés.

Bell & Sebastian 2013.05.17. 22:27:31

Kibaszott Jobbik! Az összes prehisztorikus fajkihalásról ki tehet, na? Arról is náci kurafiak! De ezt csak holnap írják meg az Ójságok. A sverige tévében már bemondták, két Kedvesem közt. Ezért a Galaktikus Cicavízió gyorsan politikai menedékjogot ajánlott Lexinek, mert olyan üldözött -képű. El ne vesszen a kultúra a bőgatyában.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 22:39:50

@Bell & Sebastian: turul shop nélkül nem lesz gdp növekedés. hacsak nem az elektromos cigi, meg a kacatsztáni tesvírvárosgründolás csinájja a zungárise vircsaftszvundert

tevevanegypupu 2013.05.17. 22:47:51

@Doomhammer:

Globalarcu kompradorszivattyu!:))Hat igen..KGB mindig lenyeglatoan fogalmazott.

tevevanegypupu 2013.05.17. 22:54:06

@Bell & Sebastian:

Most miert csodalkozik? En se akarok fizetni, csak hogyha egy jol megpakolt bevasarlokocsit kitolnek a tescobol fizetes nelkul, ugy vagnanak kupan a biztonsagi orok, hogy utana az egesz bolt a vendegem lenne ijedtemben. Es en meg raadasul nem is szenvedtem annyit mint ugye ..stb..stb..

Nero Bianco 2013.05.17. 23:02:07

Azt a kurva hétszentségit, ilyen töményen tetves zsidózással mint ami itt van, még kevesen akarták bizonyítani, hogy itten már pedig senki nem antiszemita.
:)))))))))

2013.05.17. 23:17:04

A német Szanyi Tibor és Kovács László egyben.

Csak MS et. már lejött a kemény piálásról.

Szimpik ezek a nyugati szocik is, az biztos :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.17. 23:42:47

@Nero Bianco: vigyázz, minnyá kemencés lángossal kínál a hoplita, virtuális molyírtó az ipse vagy mi (és najon-najon cekci)

Nero Bianco 2013.05.17. 23:53:05

@Herr SturmLikudnik:
"vigyázz, minnyá kemencés lángossal kínál a hoplita"

Isteni szórakozás lesz.
:))))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 00:22:42

@Nero Bianco:

Mókás figura vagy te! Észre sem veszed, úgy leplezed le magad!

Látod, ahogy te beszélsz, úgy beszél egy náci, egy rasszista, egy faji vagy törzsi szektári(án)us! Így zsidózás, úgy antiszemitizmus, mijaf*x, minősítgetsz másokat, miközben úgy káromkodsz, úgy követed el a legalja blaszfémiát, mint magátólértetődőt. Hiszen, (és) nyilván, "érzékenységed" csak neked lehet...

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:01:13

@Herr SturmLikudnik: Addig éljek, amíg végre kiderül, hogy maga mit (mi a búbánatos lófaszt) akar tulajdonképpen? Természetesen azon kívül, hogy Orbánt szamarak marcangolják szét.

Inkább vegye el Juliskáját a vitézúr, persze nem kötelező, ha például buzinak tetszik lenni, akkor a Jancsit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.18. 01:02:07

@Herr SturmLikudnik:

a szíriuszi szittyáknak lassan 20 éve igen erős a piaca. ezt remélem, nehezen lehet magyarázni az azóta eltelt 20 évvel.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:05:26

@tevevanegypupu: Az egyetlen oka, hogy még a cigányhitlernek szurkolok, csak az, hogy szeretném látni, hogyan mérik ki rőfre ezeknek a belét.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:08:44

@Nero Bianco: Odacsalogatja a lángossal, felülteti a péklapátra és kutyástól bassza be kendet a kemencébe.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:17:25

@mavo: Mondja, maga tényleg nem érti, hogy nemzetbiztonsági okokból nem kéne Izraelnek egyenesben nyomni az adást.

De ha elmagyarázza, hogy már késő, szőröstől-bőröstől megvette az egész krájzlerájt a Perec és már úgy röpködnek itt Dévidék, mintha az evakuálást gyakorolnák, azt megérteném.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 01:28:48

@mavo:

Ez egyszerűen nem igaz! Egyrészt: a "szíriuszi szittyáknak" ma sem erősebb a piaca, mint amilyen mindig is volt (max. látványosabb, s annyival, amennyivel gyorsabb és szabadabb az információáramlás, mint amilyen pld. a későkádárkorban volt). Másrészt: az, amit a posztkádári elitek pozíciómegőrzését szolgáló trükk hatásaként (hogyis, mindent, ami nem tőlünk való, nem a mi produktumunk vagy nem a mi érdekünket szolgálja, leminősítünk, kitolunk a szélre) a közvélemény en bloc szíriuszi szittyakultnak vél, az valójában számos (számtalan), egymással gyakran semmilyen kapcsolatban nem álló, ezer gyökerű hagyományok, szubkultúrák, tudományos és művészeti iskolák, civil mozgolódások, divatok stb.-k egyveleg(y)e.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:30:02

@mavo: Szombat, zárva minden bank.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:33:49

@bbjnick: Basszon ki vele, válaszoljon neki rovásírással, váltogatott sorokkal.

vizipipa 2013.05.18. 01:37:14

Sokszor elgondolkodom a fizetett trollok lelkivilágán, mert viszonylag logikus kezdés után elég gyorsan leleplezik magukat.

jm85 0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.03.23. óta tag.

" a Jobbikot nem elsősorban az akadémiai értelmiség juttatta be az Országgyűlésbe. "

"Számomra riasztó mértékben támogatják a Jobbikot pl. a műszaki felsőoktatás volt és jelen hallgatói."

A második idézet mintha ütné az elsőt. Meg 2012-ben elég erős téma volt, hogy több felmérés szerint is: a Jobbik nem elsősorban a rosszul keresők és az alacsony iskolai végzettségűek pártja.
A trollok mégis újra és újra előállnak ezzel a mesével, holott errefelé a nagy többség jól tudja a valót.
Lehet hogy más fórumokon ezzel sikereket lehet aratni, errefelé inkább azzal kéne foglalkozni, hogy ez miért van.

nol.hu/belfold/20130216-tarol_a_jobbik?ref=sso

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.18. 01:41:13

@bbjnick:

a posztkádári elitekig bírtam röhögés nélkül.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:41:54

@vizipipa: Addig örüljünk, amíg csak ilyenek jönnek. Ugyanaz a kettő, meglehet, itt töltik a mézesheteiket, bocs Rozi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.18. 01:42:26

@Bell & Sebastian:

ja, hogy neked erről az a véleményed, hogy recece? akkor a fasznak engem fárasztasz ezzel?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:44:19

@mavo: Megnyalta a terápiás emlékbélyeget?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 01:46:53

@mavo: Én-e? A kettős állampolgárságtú indútunk, gondútam, hogy akar rúla beszéni. Ha nem - hát nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.18. 01:54:59

@Bell & Sebastian:

ÉN nem a kettős állampolgárságtól indultam, és őszintén megmondom, leszarom, hogy te mit deliráltál, miközben beleröfögtél

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.18. 06:38:09

@mavo: 20 éve erős? húúú, mintha a bejutási küszöb környékén vergődtek volna végig, míg egy szép napon, nyóc év permanens böszmeség, akarom mondani progresszió sikereinek hatására zsuppsz, 3. erő lettek a szadesz helyett.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.18. 06:48:56

@Bell & Sebastian: elaborált rébuszokban és egyenes röfögésben is jó párszor kifejtettem, miért szidom a változó tulajdoni hátterű balatoni lángosbódé színvonalát, de sebaj. maga valszeg a blájen életéből is csak annyit szűrt le, hogy klezmerlendben játszódik.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 07:38:46

@jm85: A magyarbálintizmussal az a baj, hogy megszülettél te. Olyanokat hozott létre, mint te, selejtet. Persze, anyád és apád is jelentősen hozzájárult ehhez.

vantaan 2013.05.18. 07:49:18

@Mr Falafel: .... mondja ezt egy félévszázados nemesi címmel rendelkező! Még kövér elvtárs is patinásabb komcsi családfával rendelkezik!

Nero Bianco 2013.05.18. 08:31:58

@bbjnick:

Kiscsillag, az nem érzékenység, hogy észreveszem, hogy mily alpári zsidózással tiltakoznak édes drága kedves amtiszemita hozzászólóink az ellen, miszerint is ők antiszemiták lennének.
:))))

Engem ez speciel mulattat.

tevevanegypupu 2013.05.18. 08:41:48

@Bell & Sebastian:

Ketsegtelen, hogy nem csak mi, de a vilag is megerett volna mar egy jo kis rendszervaltozasra. Viszont azt sem kivanhatja az ember joszivvel, hogy mindnek tunes az igeret foldjere es rajuk zarni a kaput, mert akkor ugye ott vannak a palesztinok, ok mar hetven eve szenvednek toluk..Nalunk legalabb van egy kis antiszemitizmus, ugy tunik egyre tobb so kerul a flodniba cukor helyett..

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 09:56:10

@vantaan: Ezen a nyelvbotláson rugózol, te szerencsétlen hülye? Miért nem mindjárt azzal jössz, hogy a te apukád erősebb?

Nero Bianco 2013.05.18. 10:46:40

@tevevanegypupu:
"ugye ott vannak a palesztinok"

Nincsenek "palesztinok", de ez mindegy is.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.18. 11:01:08

@Nero Bianco: Száz százalék, hogy a mandiner átállt a nemzetellenes táborba. Schulz mond egy hülyeséget a magyarok antiszemitizmusáról, pártunk és államunk felháborodottan tiltakozik, erre a mandiner készségesen szállít annyi friss-ropogós tetves náci férget terhelő bizonyítéknak, amennyit csak kívánnak.

Nero Bianco 2013.05.18. 11:11:35

@Kettes:
"a mandiner átállt a nemzetellenes táborba"

Nyilván átvették a mandi felett is a hatalmat a zsidók.
A múltkor sétáltam az ötkerben, és láttam hogy vagy huszan cipeltek fel a mandi székhelyére egy kurvanehéz nyújorktelavív tengelyt.
Meg vannak már szállva ezek is.

Pedig eredetileg csak kedveskedni akartak a vendégnek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 11:22:52

@Kettes: Kurva nehéz a magyar nyelv, nem is nagyon érted.

Kandeláber 2013.05.18. 11:35:14

@Kettes: No, ilyet tetszik mondani Herr Schultzról, a jeles européerről, hogy hülyeséget mondott?
Vegye tudomásul, hogy európai vezetők nem mondanak hülyeséget, mint ahogyan régen a szovjet elvtársak is kizárólag akkora bölcsességeket nyilatkoztattak ki, hogy csak na.
Nézze meg az ember.

Nero Bianco 2013.05.18. 11:44:57

@Kandeláber:

Mert ez úgy van, hogy a magyar kormánypárti politikusok mindíg okosságokat mondanak, mindenki más meg hülyeségeket beszél.

Mit nem lehet ezen érteni?

Kandeláber 2013.05.18. 12:20:39

@Nero Bianco: Ócsítani kell, nagy a jólét, elmúttnyócév.
Tetszés szerint.

tevevanegypupu 2013.05.18. 12:45:12

@Nero Bianco:

Ok ugy nevezik magukat, hat mit lehet tenni. Tudatlanok szegenyek.

Nero Bianco 2013.05.18. 12:46:27

@tevevanegypupu:
"Ok ugy nevezik magukat"

Hát nem, de ez téged úgysem érdekel.

Nero Bianco 2013.05.18. 12:49:09

@tevevanegypupu:

De azért ne keseredj el, ettől még nyugodtan zsidózhatsz kedvedre.
:))))

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.18. 12:54:47

@Mr Falafel: Ezt elbasztasd, nyomi, ebben a hozzászólásban nem zsidóztál. A következőben dupláznod kell.

tevevanegypupu 2013.05.18. 13:00:11

@Nero Bianco:

Nem nyitok vitat, hogy orulj baszki.:)

Nero Bianco 2013.05.18. 13:02:56

@tevevanegypupu:

Segítsek pici náci?
Ha gondolod megöntözlek.
:))))

tevevanegypupu 2013.05.18. 13:05:43

@Nero Bianco:

Nem kosz, inkabb csak szedegesd tovabb a kaktusztuskeket a seggedbol.:)

Nero Bianco 2013.05.18. 13:08:32

@tevevanegypupu:
Ne szégyenlősködj már ennyire.
Még a végén én jövök zavarba.
:))))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 13:21:31

@Nero Bianco: Amikor így nácizol, akkor milyen ellentétpárt állítasz föl? Teve a náci, és te vagy az elgázosított zsidó?

Bloodscalp 2013.05.18. 13:31:55

@teknős: huh, ez az indoklás nagyon magyarosch:D

Nero Bianco 2013.05.18. 13:34:52

@Mr Falafel:
"Amikor így nácizol, akkor milyen ellentétpárt állítasz föl? Teve a náci, és te vagy az elgázosított zsidó? "

Nem, teve egy picináci én meg a normalitás vagyok.

Más kérdés?

Bloodscalp 2013.05.18. 13:37:21

@Holger Hartland: a címből,a képből, meg a fidessközeli bértolnok szerzőből már tudtam hogy a szokásos ál/nacionalista rettegdegyár eheti termését kapom meg:DDD

Kicsit hiányolom hogy amolyan "ergésen" nem tette be az írása (hányása) végére a "It's My Life-ot" a Bon Jovi-tól, vagy valami hasonlót.

vantaan 2013.05.18. 13:57:17

@Mr Falafel: ...kedves komcsi nemesünk vagy nemes komcsink Mr Falafel!
A zsidó fóbiád az genetikai eredetű vagy szerzett? Falafel akinek a kutyabőrt maga Lenin elvti állította ki vagy mi ...?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:04:12

@Kettes: Tetves vagy náci, ezek mióta csereszabatosak?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 14:10:01

@Nero Bianco: Te akkor sem ismernéd fel a normalitást, ha anyaszült meztelenül elmenne melletted, seggében pávatollal, és közben fennhangon ordítozná, hogy "én vagyok a normalitás".

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:13:01

@Herr SturmLikudnik: Inkább azt figyelem, akivel keverik ezt a Briant. Maga évekig jajongott itt, hogy bezzeg Nagygermániában, ott még a köd is más. Maga talán pénzért vett magyar nemességet, hogy folyton a saját pajeszát veri?

Nero Bianco 2013.05.18. 14:16:02

@Bell & Sebastian:
"Tetves vagy náci, ezek mióta csereszabatosak? "

A tetves náciban a tetves az eposzi jelző.
Gyakorlatilag a kezdetektől fogva.

Gyk:
Milyen náci:
Hát tetves náci.

Tényleg ezt kell elmagyarázni egy gyakorló nácinak?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:16:16

@tevevanegypupu: Igazából meg kellene kínálni őket egy kis multikultival. Mindenféle népséget nekik is kapukon belülre, aztán lássuk azt az Újbabilont élőben.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:18:17

@Nero Bianco: Rosszul tudja, én határozottan tetűellenes vagyok, akar egy dobozzal?

Nero Bianco 2013.05.18. 14:18:28

@Mr Falafel:
Nekem nem kell felismernem a normalitást, hisz magam vagyok az.

Az meg, hogy te szeretsz anyaszült meztelenül, pávatollal a seggedben rohangálni és hülyeségeket üvöltözni, az legyen a te magán problémád.

Engem mondjuk nem zavar, sokmindenkit el tudok viselni.

Nero Bianco 2013.05.18. 14:20:23

@Bell & Sebastian:
"én határozottan tetűellenes vagyok"

Minden tetü tetüellenes.
Ezt ősidőktöl fogva tudjuk.

Gondolom képzelt zsidó barátaid is vannak, akik egyetértenek veled abban, hogy az antiszemitizmus mocskos zsidó biznisz.
:))))

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:20:49

@Nero Bianco: Ejnye, pedig innen maga buzi piásnak látszik. Ez lenne a normalitás, Tibicsoki?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 14:22:44

@Nero Bianco: Képzelt zsidókat nem fogok rejtegetni, azok nem tejelnének.

Nero Bianco 2013.05.18. 14:26:15

@Bell & Sebastian:
"Ejnye, pedig innen maga buzi piásnak látszik."

Nahát? Miket meg nem tud az ember.
:)))

És még mi hogyan látszik a patkánylikból?
Mindig is érdekelt a zoológia ezen ága.

Kandeláber 2013.05.18. 14:54:23

@Nero Bianco: Nono, a rettegés joga a maguké.
Kertészáki, mohácsi, gerendás...
Vagy el akarják passzolni?

Kandeláber 2013.05.18. 14:55:22

@Bloodscalp: Bocs, neked ment az előző.
@Nero Bianco: Elnézést, téves.

Bloodscalp 2013.05.18. 15:17:16

@Kandeláber: pedig nem tudom magamra venni:) annak ellenére hogy nem vagy fideszes, látványosan bekajálsz mindent amit ők lenyomnak a torkodon.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 15:35:11

@Nero Bianco: Ingyen cukorkát akarok, anélkül nincs ismerkedés szőrös bácsikkal.

Nero Bianco 2013.05.18. 15:41:23

@Bell & Sebastian:
"Ingyen cukorkát akarok"

Fáradjon a fidesz házipénztárhoz.
Ha szerencséje van, még cigirágót is kap meg fröccsöntött kisautót is.
És csak utána fogják rendeltetésszerűen felhasználni.

Kandeláber 2013.05.18. 15:57:46

@Bloodscalp: Miért, Gerendást a Fidesz bérelte föl, hogy látványosan rettegjen egy nagyot a nyilvánosság előtt?

Nero Bianco 2013.05.18. 16:16:39

@bbjnick:
"Mi az az antiszemita? "

Magácska az, csak nem tetszett észrevenni, mert annyira el vagyon telve önnön nagyszerűségétől.
De semmi baj.
Engem nem zavar, ha magácska teli szájjal zsidózik naphosszat.

Sőt, kimondottan szórakoztat.

vantaan 2013.05.18. 16:18:42

@bbjnick: ...az antiszemita az olyan keresztény aki pl büszkén hordja Krisztus keresztjét, csámcsogva-élvezettel rágja a szentelt ostyát s kéjjel nyelvvel csettintve issza a szentelt bort ....mert hisz Jézus Ő érte is keresztre feszíttetett ......mert azért valami haszna csak legyen belőle.
Olyan mint a zsidó üldözés valójában nem a zsidóval van baja neki hanem a zsidó vagyonával arra fáj a foga persze néha meg is kell ölnie a zsidót neki (lásd a holokausztot, a pogromokat).
Magyarul irigy s ellopná csak ...még törvényt kell alkotni hozzá! .... mint anno a zsidó törvények! s mivel a történelem során már fajtája sokszor és sokat lopott ezért rögzült a zsidó ellenesség, az antiszemitizmus. Magyar sajátosság?- ezek általában a saját nemzetüket is meglopják ha a zsidót nem tudják.

Bloodscalp 2013.05.18. 16:22:27

@Kandeláber: milyen rettegésről beszélsz te szerencsés, áruld már el. Hát hiányozni fog ő neked?
(és most ismét felbőfögöd a fidess hadi ösvényéről jól ismert rigmusokat tudom).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 16:40:49

@Nero Bianco:

Ez volna az antiszemitizmus definíciója?

Eszerint, ha én azt mondom neked, hogy "magácska az, csak nem tetszett észrevenni, mert annyira el vagyon telve önnön nagyszerűségétől", akkor te azáltal antiszemita leszel?

No, akkor mondom: "Magácska az, csak nem tetszett észrevenni, mert annyira el vagyon telve önnön nagyszerűségétől."

Mostmár antiszemita vagy!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 16:42:45

@vantaan:

Jól értem? Az antiszemita a keresztény "másik" neve? Ha egy zsidó nem akar keresztényezni, akkor antiszemitázik?

vantaan 2013.05.18. 16:58:07

@bbjnick: ...hát hogy Te miként érted azt én nem tudom. De a történelmi tények azt mutatják ,hogy szoros kapcsolat van az antiszemitizmus és a kereszténység közt.
.... még olyan körülmények közt is mint bolsevik Oroszországban a zsidó üldözések akkor erősödtek fel amikor Sztálin kiegyezett az egyházzal (igaz a háborús helyzet kényszerítette rá .... 1943-ban a politikai tisztek mellett megjelentek a tábori papok is a vörös hadseregben.

Nero Bianco 2013.05.18. 16:58:57

@bbjnick:
"Ez volna az antiszemitizmus definíciója?"

Ugyan dehogy.
Majd magácska kedvéért előtte kiteszem külön a _def_ rövidítést, hogy értse.
Eleddig csak puszta vélemény nyilvánitás zajlott.
Tudom, nehéz ez magácskának, de sebaj, kibírom.

Nero Bianco 2013.05.18. 17:14:35

@bbjnick:

Amúgy nem lesz magácskának baja abból a barátai előtt, hogy abban a körben azzal dicsekszik, hogy zsidókat fal fel reggelire, ha meg kilép a napfényre egyből szégyenli és letagadja?

Csak kérdem, annyira azért nem érdekel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 17:20:18

@Nero Bianco:

S ezután mi lesz?:-) Lesz definíció vagy nem lesz definíció?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 17:21:47

@vantaan:

"...hát hogy Te miként érted azt én nem tudom. De a történelmi tények azt mutatják ,hogy..." --- írja.

No, tehát akkor csak jól értettem:-)

Nero Bianco 2013.05.18. 17:26:39

@bbjnick:
"Lesz definíció vagy nem lesz definíció? "

Magácska nem lehet ennyire hülye, még akkor sem esetleg most épp egy minisztériumban dolgozik.

Hát persze hogy nem lesz magácskának egy különbejáratú definíció.
Tessék beérni a közismerttel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 17:37:58

@Nero Bianco:

"Magácska nem lehet ennyire hülye, még akkor sem esetleg most épp egy minisztériumban dolgozik." --- írja.

Szóval, maga szerint kollégák vagyunk???!!!:-D (...) :-D (...) :-D ...

"Hát persze hogy nem lesz magácskának egy különbejáratú definíció.
Tessék beérni a közismerttel." --- írja.

Hogy is? Hogy is hangzik maga szerint az a (maga szerint) közismert definíció?

Nero Bianco 2013.05.18. 17:46:00

@bbjnick:
"Hogy is hangzik maga szerint az a (maga szerint) közismert definíció? "

Jah, hogy magácskának még a közismert definíció értelmezése is kihívást jelent.
Ezen ugyan tudnék segíteni de nem akarok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 17:58:11

@Nero Bianco:

Szóval, nincs definíció?! Mit mondjak, nem lepett meg!:-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.18. 17:59:10

@Bell & Sebastian: én még most is gőzerővel aszondom, hogy a germánusoktól ugyancsak lenne mit eltanulni működőképes ország témában. Pénzért meg sört és nem Sir-t vesz normális ember, cserezzen kutyabőrt akinek gusztusa van hozzá, ha másképp nem érzi már magát értékesnek. (csak nem zörög?)

vantaan 2013.05.18. 18:00:51

@bbjnick: ....miért talán nem? Más történelmet ismer? ...s az hogy szól?

Nero Bianco 2013.05.18. 18:21:03

@bbjnick:
"Szóval, nincs definíció?"

Magácskának nincs.
Hisz maga önnönmagában testesíti meg mindazt, amit ma ostoba, ámde kifele szégyenlősködő, a zárt kulturkörben viszont önmagával kérkedő antiszemitizmusnak nevezünk.

Definíció kell?
Ott a tükör.

vantaan 2013.05.18. 18:41:19

.... csak úgy hirtelen a Zösszefüggések:
Monsgnore Umberto Benigni. A Szent Hivatal tagja (Hittani kongregáció most?) ...az inkvizíciós hivatal.
Társaságot alapít Sodalitum Pianum néven valójában a besúgok nemzetközi hálózata. 1920-ban elindítja az Antisémité című közlönyt .... "csupán csak a nemzetközi zsidó összeesküvés miatt"
1923-ban betiltják a Sodalitum Pianumot, helyette elindítja az ERDS nevű szervezetet. -ahhoz hogy valaki csatlakozhasson hozzá "legyen keresztény, árja vagy árjaizált nemzetből származzon.
Az ERDS szóvivője volt Boulin abbé aki szervezte az 1924-es Zsidóellenes Nemzetközi Szervezet gyűléseit.
Később a besúgói által is szoros együttmüködésben állt az OVRA-val az olasz GESTAPO-val. ...úgy hirtelen ennyi. ...van még kérdés?

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.05.18. 19:01:53

@vantaan:

és mi gondja ezzel egy zsidónak?

izrael galutzsidó besúgóhálózata és bevándorláspolitikája is így működik

vantaan 2013.05.18. 19:13:49

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Ó hát a zsidók szerintem már csak szarnak rá!

Gondja inkább a keresztényeknek van .... legalábbis elnézve az eseményeket.
Talán a világ katolikussága már megunta "ennek az antiszemita" egyházi vezetésnek a Jézus ellenességét s a pápát Latin-Amerikából választott.
Elnézve Ferenc pápa eddigi ténykedését talán bízhatunk abban hogy háttérbe szorulnak azok a püspökök akik akiket csak a pénz vezérelt s előtérbe kerülnek újra a valódi keresztény elvek, tanítások s viselkedésmód az egyházon belül is.

....igaz, persze hogy a pápák közel fele nem természetes halállal halt meg. S nem is külső erőhatalom által. Ez nagy veszély.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 19:50:27

@vantaan: Sodalitium Pianum

"To ensure enforcement of these decisions, Monsignor Umberto Benigni organized, through his personal contacts with theologians, an unofficial group of censors who would report to him those thought to be teaching condemned doctrine. This group was called the Sodalitium Pianum, i.e. Fellowship of Pius (X), which in France was known as La Sapinière. It never had more than fifty members, but its frequently overzealous and clandestine methods, including opening and photographing private letters, and checking out the records of the local bookshop to see who was buying what, hindered rather than helped the Church's combat against Modernism."

Modernism

"Modernism, in Roman Catholic church history, a movement in the last decade of the 19th century and first decade of the 20th that sought to reinterpret traditional Catholic teaching in the light of 19th-century philosophical, historical, and psychological theories and called for freedom of conscience. Influenced by non-Catholic biblical scholars, Modernists contended that the writers of both the Old and the New Testaments were conditioned by the times in which they lived and that there had been an evolution in the history of biblical religion. Modernism also reflected a reaction against the increasing centralization of church authority in the pope and the Roman Curia (papal bureaucracy). ..."

en.wikipedia.org/wiki/Sodalitium_Pianum
www.britannica.com/EBchecked/topic/387278/Modernism

Eléggé egyéni módon tetszik interpretálni az eseményeket, de ami maga szerint rossz, az például szerintem jó. Nincs ebben semmi meglepő, ha rendesen megkapta a védőoltást, veszélytelen a közösségre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 19:57:17

@Nero Bianco:

Mekkora sz*r duma!:-D Ahelyett, hogy így lealázod magad, egyszerűbb lenne bevallani, hogy egy eltorzult és amortizálódott kiválasztottságtudattal terhelt beteg gyűlölködő f*sz vagy, akinek az antiszemitázás csak egy alibi ahhoz, hogy tébolyát kiélhesse és rongyos önérzetét --- úgy ahogy --- karbantartsa.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:04:48

Ja, és az nem megy, hogy előbb a szittya ördögbotolókat kárhoztatjuk pokolra, utána meg a hit tisztaságát védőket. Ugyanis a Római Katolikus Egyházat fenyegető legnagyobb veszély nem a sámánizmus képében támad, hanem a pragmatikusan üzleti szellemű, izraelita szemléletű keresztények higítják és mérgezik.

Ezért mondom, hogy akkor van vége az Anyaszentegyháznak, amikor kiirtják belőle a dogmatikus antiszemitizmust.

Hogy kiverik a zsidókat Rómából, az még nem egyenlő a munkatáborba hurcolásukkal. Bár abban van valami, ha vége az ügyeskedésnek és buzulásnak, előbb-utóbb dolgozni kell, ha nincs több jóvátétel a kötelező, csoportos turistautakért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 20:05:02

@vantaan:

Ha történelem (maga szerint) arról szól, hogy a jó zsidókat a gonosz gojok mindig meg akarják ölni, akkor valóban más történelmet ismerek:-)

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:12:21

@Herr SturmLikudnik: Nem zörög. Ausztriában vagy Németországban sem fenékig Oktoberfest az élet, ha már, akkor ajánlgassa inkább Svájcot, az cigómentes és statisztikailag fél százalékuk zsidó, azok is vallásosak.

Vagy úgy véli, hogy Brünhilda tartótisztjeinek valagába nem fognak egyszer belerúgni a németek? Dehogynem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 20:20:39

@vantaan: Én megtiltanám, hogy az ilyen férgek, mint te, megszólaljanak magyarul.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 20:28:22

@Bell & Sebastian:

Amit én ma a legveszélyesebb tendenciának tartok, az a zsidóság újpogány holokultusza, s az, hogy a h*lyék paradicsomában (a posztmodern liberális demokráciákban) ebből rendre hivatalos állami ideológiát csinálnak az elh*lyült elitek. A vallásos (ortodox) zsidókon és a katolikusokon kívül már mindenki nyak fölött süppedt ebben a trutyiba és bőszen nyelik a habzóf*st, pedig nem nem tudomány belátni, hogy ebből jól nem lehet kijönni...:-(

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.18. 20:28:34

@Bell & Sebastian: a józan, sallangoktól mentes paraszti észt tökélyre emelő svájci megoldásokkal sincs semmi bajom, csak tudja hirtelenjében esetleg nagy sokk lenne az a körmönfontan delejes önsorsrontáshoz szokott magor léleknek. a kapitalizált ndk turmixgép meghittebben zakatol. utána jöhet a mowag.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 20:29:22

@bbjnick:

pedig nem nem tudomány = pedig nem nagy tudomány

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:29:39

@Nero Bianco: Cigirágót már jó régóta tilos árulni, matchboxnál alább meg nem adom.

tevevanegypupu 2013.05.18. 20:31:16

@vantaan:

Na ne mar..meg a vegen Ytzak Rabint is egy goj lotte le, ha tovabb interpretalja az esemenyeket.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:39:53

@Herr SturmLikudnik: Honnan veszi, hogy itt olyan szar és honnan tudja, mennyit vagyok kint? Egyáltalán nem biztos, hogy azonosak a preferenciáink, például mi egy kalandozásszerető család vagyunk, a rohattnáci osztrákot jobban bírom, mint a török-cigány hígnémetet, de a falangista spanyol, vagy az olasz fasiszta a legjobb cimbi.

vantaan 2013.05.18. 20:46:21

@Bell & Sebastian: Szerintem nem tudod mit másoltál be vagy nem érteted!

2,"Ezért mondom, hogy akkor van vége az Anyaszentegyháznak, amikor kiirtják belőle a dogmatikus antiszemitizmust."
Akkor végül is kik is az antiszemiták?

..... talán az egyház pont ennek a Jézust gyalázó szervilizmusnak akar véget vetni. Ne feledjük akár a Szent Hivatal vagy később a Hittani kongregáció adta a pápák többségét a xx.században pl azt a Eugenio Pacelli bíborost aki 1939-ben XII. Pius néven lesz pápa s működik együtt/ (nem tesz ellenük semmit) a nácikkal majd 1963-ban Giovanni Battista Montini aki VI. Pál néven lesz pápa ...de ugye Ratzinger bíboros is a Szent Hivatal/Hittani kongregáció éléről került a pápai trónra.
..... s mibe csömörlött bele XVI. Benedek hogy egy önpuccsot hajtott végre? Talán a lelkiismerete? .... vagy az az állapot amelyben pont az európai katolicizmus került az antiszemitizmusával a pénz és élvezetek hajszolásával. S talán még a magyarországi állapotok is közrejátszhattak. ... a pécsi/Mayer Mihály ügye ... a győri félmilliárdos sikkasztás .... a pedofilia elleni fellépés elmaradása ..... egy pápai levél visszatartása ... lehet.
Egy biztosnak látszik XVI. Benedek utolsó döntései, kinevezései arra utalnak hogy ezt az antiszemíta s álszent európai vonalat fel akarta robbantani. (új pápaválasztó bíborosok kinevezése s ez által a 3. világbeliek túlsúlyának megteremtése).
Reméljük a szükséges megtisztulás végbe megy s talán Magyarországon is (habár nagyon nagy az ellenállás) s végre a valós keresztényi szeretet és biblia tanításai kerülnek előtérbe. ( s az a fajta mentalitás mint pl a pécsi koldusok/szegények kiüzetése a templomok környékéről, vagy a templomaink megszűnnek "a latrok barlangjai" lenni, eltűnnek képviselőikkel együtt)

vantaan 2013.05.18. 20:49:07

@Mr Falafel: tiltsd meg! ...s Krisztus nevében vagy minek?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:53:53

@bbjnick: Ebből kérem semmi jó nem fog kisülni, elsősorban magukra a szegény, büdöszdidókra nézve, Dezső bácsitól plagizálva.

Kapnak egy hamis illűziót arról, hogy csak így tovább elvtársak, majd a törzs megvéd benneteket.

Csakúgy mint legutóbb is, a Rothschildok, Kruppok, Thyssenek és Fordok szarnak a kiszsidókra, még ágyútöltelék -számba sem veszik őket.

A holovallás csak egy kétségbeesett kísérlet a megmagyarázhatatlan kimagyarázására, hogy miért nem tettek semmit a szegény rokonokért a gazdag nagybácsik? Amikor kilóra árulta őket Hitler, csak nem kellettek senkinek.

A galíciai, bolhás népség nemkívánatos volt a Szovjetunióban, Németországban, Magyarországon, Amerikában, Angliában, Olaszországban, Franciaországban.
Le kellett volna vonni a tanulságot, ami helyett most van lézersó és átpozicionálás, Vidám Szombat minden tévében!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 20:54:15

@vantaan: krisztus egy koszos zsidó volt, tehát alacsonyabb rendű létforma. a királyod mindörökké, pondró.

Nero Bianco 2013.05.18. 20:57:20

@bbjnick:

Magácskának ki tetszett esnie a jól kitalált decens kis szerepéből.
Nem mondom, ha valaki annyira kőkeményen izzad mint magácska, arról könnyen leolvad a cukormáz.
Na, most ne nézzen magácska a tükörbe, mert el tetszene borzadni, és még vastagabb álarcot lenne kénytelen bájosan antiszemitácska arcára kenegetni, melyet én magam sem bocsájtanék meg soha magamnak.
Az ilyen kóros elfojtások ritkán tesznek jót még az önéhez hasonló emberszerű lelkeknek sem.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:58:31

@vantaan: Itt valamelyikünk gyengeelméjű, az tuti. Vagy nem tud angolul, amikor még linket is adtam?

Gyaníthatóan még a keresztény szóhasználat is ismeretlen, ráadásul. Nem kellene ennyit erőlködnie, mert most is beszarás lett a vége.

vantaan 2013.05.18. 21:03:10

@Mr Falafel: ...hidd el nekem együtt érzek családoddal! Tudom nehéz lehet nekik .....

Nero Bianco 2013.05.18. 21:04:46

@Bell & Sebastian:
"Cigirágót már jó régóta tilos árulni, matchboxnál alább meg nem adom."

Velem lehet alkudni.
Tudok ajánlani egy Mercedes-Benz Typ G4-et, 1:14-ben, eredeti harctéri festéssel, a belőle kiintegető hitler babát grátisz adom, hogy teljes legyen a gyűjtemény.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:07:05

Kétségbeesetten kapaszkodnak itt az antiszemita -szóba, aminek képtelenek megadni a tartalmát/értelmezését.

Az antiszemita -szó semleges értelmű, nem jelent semmit, és nem következik belőle -eleve elrendelten- semmi. Az antiszemita nézet tárgya a sémita.

Vagy szemita valaki, vagy antiszemita, már ha látott egyáltalán szemitát. Aki kimarad - lemarad.

vantaan 2013.05.18. 21:07:07

@Bell & Sebastian:" Itt valamelyikünk gyengeelméjű, az tuti."

Most kitört belőled az önismeret? No végre!!!!

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:08:07

@Nero Bianco: Ja, a háromtengelyes? Mennyi kell?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 21:08:33

@Bell & Sebastian:

"Ebből kérem semmi jó nem fog kisülni, elsősorban magukra a szegény, büdöszdidókra nézve, Dezső bácsitól plagizálva." --- írja.

Erre bátorkodtam utalni:-(

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:09:07

@vantaan: Ezt döntse el az utókor, mert én elfogult vagyok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 21:12:38

@Nero Bianco:

Szájkarate, szájkarate, szájkarate! Mennyi hiábavaló fröcsögés, f*shabosítás, f*ngreszelés! Csakhogy ne kelljen (egy) antiszemitizmus-definíciót adni!:-)

vantaan 2013.05.18. 21:14:17

@Bell & Sebastian: ...no akkor higgy nekem! Te vagy.

vantaan 2013.05.18. 21:17:11

@Bell & Sebastian: ... bízom magamban Én veled kapcsolatban nem vagyok elfogult!

tevevanegypupu 2013.05.18. 21:21:40

@vantaan:

Maga nem elfogult, maga teved. Gyakorlatilag persze a vegeredmeny ugyanaz.

Nero Bianco 2013.05.18. 21:28:08

@Bell & Sebastian:
"Mennyi kell? "

Van raktáron, és mostanában nincs is keletje, úgyhogy most nem veszek.
A zsebnácik sóherek, alig lehet rajtuk keresni.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:32:57

@bbjnick: Köcsögdudán nyomják az autentikus nemnépit.

Nero Bianco 2013.05.18. 21:35:26

@bbjnick:
"Csakhogy ne kelljen (egy) antiszemitizmus-definíciót adni!"

De hát szóltam magácskának, hogy momentán nincs a raktáron antiszemitizmus definíció, de ha lenne sem adnék el belőle magácskának, mert nincs rászorulva.

Őszintén szólva miattam amúgy magácska meg is pusztulhat a definíció hiányától szenvedve, nem valószínű, hogy akár csak egy könnycseppet elmorzsolnék nagy bánatomban.

De azt még mindég fel nem foghatom, hogy egy ilyen tőrölmetszett, ámde bujkáló antiszemitának mint magácska, ugyan miért is lenne égető szüksége öndefinícióra.

Bizonytalannak tetszik lenni az identitásában?
Veri a kedves felesége?
Már megint elvitte valaki a magácska szemeteslapátját?
Vagy mi ezen mélységes világfájdalom oka?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.18. 21:37:03

orbán, nyilvánvalóan az egyetlen politikus aki alkalmas ejrópa vezetésére. és ejrópa vezére is lesz. ezért nyígnak akik ki lesznek baszva a hatalomból

Kandeláber 2013.05.18. 21:38:18

@Bloodscalp: Nekem ugyan nem, de másoknak sem. Nem csipázzák a "zs" kategóriás művész urat. borsonline.hu/19700101_luxusautoval_jar_a_csoro_gerendas

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:38:51

@vantaan: A demokrácia mán csak ilyen, jogomban áll leszarni a kisebbséget, ha bejön a kapun, hogy többszörösen hátba lője magát.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:47:59

@jose maria padilla: Nem mond hülyeséget, éppen tegnap hallottam, hogy Nostradamus jóslatát eddig tévesen értelmezték, Hister és nem Hitler, azaz Duna melléki és nem az Antikrisztus, hanem megváltó.

Nero Bianco 2013.05.18. 22:50:10

@jose maria padilla:
"orbán, nyilvánvalóan az egyetlen politikus aki alkalmas ejrópa vezetésére"

Nyilván.
No de ugyan ki a bánatos szent szar maradna egy orbán vezette eu-ban.
És itt meg is bukik a reményteli koncepció.
Édes viktorunk nyalván elvezetne egy kábé 20 fős eut, de mire mennénk vele?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.18. 23:23:16

@jose maria padilla: mióta pénteken belehazudta az éterbe, hogy - orvosok és ügyvédek személyében - kompetens és hozzáértő emberek nyertek trafikjogot

azóta tutibiztos hogy alkalmas

Kandeláber 2013.05.18. 23:27:40

@Bell & Sebastian: Még szerencse, hogy nem hipster.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 23:42:25

@Nero Bianco:

B*'zkikán, én már sokmindent láttam a Neten, de hogy egy nick köznyilvánosan úgy "összealázza magát", mint ahogy itt te, no, ilyet még nem!:-(

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 23:44:48

@Nero Bianco: Orbán az uratok, és ti térden fogtok csúszni előtte, szolgák!

tevevanegypupu 2013.05.19. 00:02:12

@Nero Bianco:

Mindenesetre ugy tunik a kovetkezo ciklust is Orban fogja nyerni..ugyhogy remelem, hogy maguk szent szarok valoban elhagyjak a helyszint es eltavoznak demokratikusabb videkre. Ajanlanam Szomaliat, ott javult a helyzet, maguknak pont megfelelo lesz. Es raadasul meg szinesek is, szoval az antirasszizta igenyuk is ki lesz szolgalva. Mi majd itt elvegetalunk Orban vezetese mellett, Europa meg majd csak osszeomlik a hozzaertok sulya alatt.Schulyz kartars nagyon erti mit kell tenni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 00:03:40

@Bell & Sebastian: kicsit előreszaladtál a képzelgésben koma, de ne hagyd abba :)

Nero Bianco 2013.05.19. 00:08:08

@bbjnick:
"én már sokmindent láttam a Neten"

És magácska nem is értett belőle semmit?
Bámulatos.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 00:21:27

@jose maria padilla: gyengus, volt már jobb is a paródia, jobban meg kéne dolgozni a goldbroilerért

Nero Bianco 2013.05.19. 00:28:46

@Mr Falafel:
"Orbán az uratok"

Hát te nagyon el vagyol tévedve.
:)))))

Nero Bianco 2013.05.19. 00:31:53

@tevevanegypupu:
"Mindenesetre ugy tunik a kovetkezo ciklust is Orban fogja nyerni"

Édes drága majdnem barátom.
Hát ki nem szarja le?

Az ő taknyos kis orrát is bele lehet verni abba, amit itthagy.

Nem neki kell megköszönni, csak a félreértések végett.

Bell & Sebastian 2013.05.19. 00:34:06

@Herr SturmLikudnik: Honvágyak ellen kisasszony, szedjen tangót!

Bell & Sebastian 2013.05.19. 00:36:07

@Nero Bianco: Hagyja el, meggyőzhetetlen. Egy hétig kommentel víz nélkül, maga meg ész nélkül.

Nero Bianco 2013.05.19. 00:42:35

@Bell & Sebastian:
"Hagyja el, meggyőzhetetlen. "

Baszki, ki az a hülye, aki itt akar meggyőzni bárkit?
Ide mindenki 100% meggyőződéssel ír.

Gondolod hogy én faragok filoszemitát bbj-ből?
Ne röhögtess.
:)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.19. 00:43:00

@Nero Bianco:

"És magácska nem is értett belőle semmit?" --- írod.

Dehogyisnem! Megértettem, hogy teljességgel képtelen vagy az önreflexióra.

Nero Bianco 2013.05.19. 00:52:47

@bbjnick:
"Megértettem, hogy teljességgel képtelen vagy az önreflexióra. "

Nekem -magácskával ellentétben- nincs semmi szükségem önreflexióra.

De ettől a magácska problémáin nem tudok segíteni.
Higyje el szomorú vagyok, de nem megy,

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.19. 03:43:29

@Herr SturmLikudnik:

mondom szíriuszi szittyák, és mondom piac. a parlamenti cirkusz az teljesen más. 20 éve már ugyanúgy sláger volt a piacon a sok sumimogyi, mint most.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:21:04

@Herr SturmLikudnik:
nem paródia, buzikám. és állítólag orbán leveteti merkel melleit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:23:05

@Nero Bianco:
a magához hasonló szarkupacok, liberálpatkány alemberek, niggerek, egyéb hulladékok, úgy kétszázmillióan, nyugodtan elhagyhatják ejrópát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:31:36

@gróf Szopatzky-Weretzky:
most még kénytelen ilyeneket mondani. eljön az idő, mikor nyíltan megmondhatja: kuss, közötök nincs hozzá kié a trafik, és minden más. mindeneteket elvesszük, a levegőt is elszívjuk előletek, kinyírunk titeket. a baloldalnak nevezett kupac jóidőre el lesz takarítva.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 07:51:49

@Bell & Sebastian: kilóg a griftizmus az istállódból (nyihaha)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 08:09:10

@mavo: hámmárpedig a polityika az egyben kulturális full package, wirtschaft-tól weltanschauungig az orrot is tisztíccsa. ennek megfelelően megy felfelé a mindenkori történelemértelmezési koncepció árfolyama is, de nem erre szándékoztam kilyukadni, whatever

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.19. 09:37:28

@Herr SturmLikudnik:

ha nagyon akarod, és is lenyomhatok nagyon okos szövegeket, de ettől még a sumimogyizmus nem az utóbbi 20 évben lett népszerű, hanem már a rendszerváltás környékén. ráadásul igen egyszerű okokból. a politikában mindössze lassan formába rázódott az az alakulat, amely felvállalta. a sumimogyik már az mdf-ben is ott csücsültek, csak akkor még az mdf nem volt sumimogyi.

Kandeláber 2013.05.19. 10:56:20

Akkor sulcpapa nem volt azok között a németek között, akik ByeAlexe szavaztak.

S=klogW 2013.05.19. 12:07:56

@jose maria padilla:

maga tavaly megtagadta az Orbot. mi történt? ráléptek a belvárosi kurta farkára?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.19. 13:16:31

@Kandeláber: Dehogynem! Ő adta utasításba, hogy a liba "lovely hungary"-t mondjon. Így engeszteli ki Orbán Viktort.

Kandeláber 2013.05.19. 13:28:59

@Mr Falafel: Sulcpapi a német közszolgálatit is drillezi, csak úgy uk muk fukk?
És ezmiez: www.hirado.hu/Hirek/2013/05/18/15/Helyreigazitast_ker_Schulz_a_Metro_ujsagtol.aspx

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 13:49:33

@mavo: apafej, nagyon okos szövegelés előtt a fránya tényeket érdemes kapálgatni. első lépésben remélem nem ér újdonságként, hogy a mókás történelmi alterelméletektől a hardcore jobbradiságig mindig, mindenhol volt van és lesz egy sacc-per kábé 5% támogatottság. ahogy pár százalék turbólibsi is mindig lesz. 2006-ban még nem köllött se torgyán, se csurka, se a dzsobbik a széles közönségnek. oszt hoppá, 2009-ben meg csak hápogott a sok okos demokrata, hogy néééédda, a frusztrált nép a szittyákra ikszel. ehhez persze semmi, de semmi köze a mainstream elit lebőgésének, a választók nyilvánvalóan puszta unalomból, vagy valami látens nácigén miatt fordulnak radikális opciók felé. csak így lehet.

Bell & Sebastian 2013.05.19. 16:13:48

@Herr SturmLikudnik: Ki tudja azt, melyikünk volt előbb vagy ki az őszintébb?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 16:29:31

@Bell & Sebastian: nem mintha magasról lesz*rnám, hogyan erőlködsz x éve skatulyát találni troll fejemnek :)

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 17:00:11

@Herr SturmLikudnik:

tipikus zsákutcás debilálódott nyugati civilizációs létforma:
füvet meg sövényt nevel a földjén
ha legalább kender lenne az a fű, de ahhoz meg gyáva - persze meg az állam is hülye: ha már a dohány meg alkohol nevű drogot lehet árulni, nem kis jövedelmet szalaszt el a fű tiltásával
sövényként meg nevelhetne valami jó szúrós bogyós gyümölcsöt

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 17:55:02

@lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik: ha már ehető cucc, akkor zőccség a favorit. a bogyós gyümölcsöt még megfontolom, hátha alkalmas pálinkának is, az hatásosabb a karcos sodrásnál.

a fűnyírás pedig igenis bürgerlich virtus, monnyuk ugarisztán nem kedvez az angol pázsitnak, de a gazból idővel tűrhető gyep nevelhető ki agyagos talajon is

Bell & Sebastian 2013.05.19. 18:23:47

@Herr SturmLikudnik: Mondjuk nem járok (rendszeresen) germán blogokra az ostoba alfelnémetjét köpdösni. A megjegyzésem egyébként arra vonatkozott, amire a neve alatt lapuló link mutat és valóban érdekelt volna, hogy ebből az alapanyagból mit főzne?

De tudja mit, tartsa meg magának, majd valahogy elleszek nélküle.

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 18:26:09

@Herr SturmLikudnik: természetsen zöldséget

de azt már meg sem kockáztattam egy ilyen fűtermesztő anarchiregnistánál, gondoltam, maradjunk meg legalább a hangalaknál
egy patiszont, cukkinit, tököt vagy zellert, céklát, zöldbabot nem mertem megkockáztatni

sövénynek talán a fekete szeder lenne a legjobb

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 18:34:01

@Bell & Sebastian:

előbújhatna talán újra egy
tonetszékes revűénekes

Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót!
Fáj, hogy csalódott? Ne szedjen brómot, tangót!
Nápolyba menjen vagy Venéziába,
ott se pihenjen az a pici táncos lába!
Csalja babája? Fütyüljön rája, tangó!
Szomjas az ajka? Ez minden bajra jó.
Simuljon hát hozzám egy éjjelen át,
amíg ez a zene szól jól, jól.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 18:35:16

@Bell & Sebastian: link, link, link... a szemedet kiböki az avatarom, Norton őfelsége életművét tessék kiguglizni. Amerika császára, Mexikó protektora és Abszurdisztán régenseként csak nem progresszív blogon teszem közzé hébe-hóba pátenseimet.

Távozhat, kamunácikám... keresek új udvari bohócot magamnak.

S=klogW 2013.05.19. 19:13:56

@Herr SturmLikudnik: na szép. egyre inkáb az az érzésem, hogy a kommentelők többsége úgymond terhelt.
elolvastam a wikin ezt a nortont, hát elmebajjal kibekkelte az öngyilkosságot. no meg apró pikantéria friszkóról:
" Norton was buried in the Masonic Cemetery" - :)

az angol wikin mindig el tudok "veszni", egy érdekes hasonlóságra leltem

en.wikipedia.org/wiki/North_Beach,_San_Francisco

en.wikipedia.org/wiki/File:Downtown_of_Khabarovsk.jpg

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:31:01

@S=klogW: na végre valaki kezdi itt kapisgálni a tutit... az x éve egyre szürreálisabb hazai közéletben IMHO úgy ildomos, hogy a belekottyantónak is fel kell vennie a tempót, no meg kivagyok én, hogy sékszpírt ne szívleljem meg: bolond beszéd, de van benne rendszer.

amíg nem jön el az ideje az "összeomló" nyugaton bevett ortodox konstruktív bréjnsztormingnak (a remény hal meg utoljára, ugye), addig csapkodom a térdem a cirkuszban és versenyben vigyorgok a majmokkal

ingázzon bécs és budapest között, gondosan tanulmányozva a villamoson lévő emberek ábrázatát, mimikáját, beszédtémáit... dimenziós ugrás, nem éppen a nyelvi eltérés miatt

S=klogW 2013.05.19. 19:38:56

@S=klogW: felhívnám a figyelmet a fotón a kabarovszki ikaruszra (ha jól látom)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:46:53

@S=klogW:

kieg: kösz azt a khabarovsk-i fotót, jövőre tervezem végigzötyögni a transz-szibériait

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:50:29

@S=klogW: jaja, lenne ott a mai napig piaca az ikarusznak, pár éve kievben járkálva mikor megtudta egy szőke szvetlána, hogy vengri-ből gyüttem, első kérdése az volt, hogy miért nem csinálunk már buszokat, kirázza a pjunsziját az ottani Bogdan fantázianevű kisteherautóból hegesztett minibusz

S=klogW 2013.05.19. 20:04:15

@Herr SturmLikudnik:

barnault és környékét, az altáj-hegységet, novosibirszket, bajkál-tavat én is megnézném

de onnan még messze khabarovszk meg vlagyivosztok

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 20:59:56

@S=klogW: bírni kell vodkával (tényleg úgy isszák mint a szörpöt)... a lakókocsi szerű távolsági vagonokon jó hangulat szokott lenni, lembergtől visszafelé nő meg a gyanús fizimiskájú cigicsempészek mennyisége

S=klogW 2013.05.19. 21:37:32

@Herr SturmLikudnik: vodkát itthon is lehet inni azért kár sibéria mélyére bújni :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 23:33:03

@S=klogW: ááá, az itókára mint sajátos helyi utazási tehertételre céloztam, bár in topic a fiatal éveiben alkesz schulznak ez valszeg meg se kottyana, cumbaja wörldpísz

pocaklakó minimanó 2013.05.20. 10:01:19

Szurkolok a martisulcnak, hogy azért a halála előtt jöjjön össze neki egy diploma. Az se baj, ha összesmitteli. :)

Bell & Sebastian 2013.05.21. 00:41:06

@Herr SturmLikudnik: Azt kérdeztem, miért itt oltogatja a jónépet, ha ez nyakig Mucsa? Kritikus, européer, faszkalapokkal tele a padlás.

pocaklakó minimanó 2013.05.21. 11:22:20

No, kellett nekem a diplomáját emlegetnem. Ma olvasom, hogy még érettségije sincs Schulz mesternek.

www.hirek.sk/kulfold/20130520201124/Nincs-erettsegije-Martin-Schulznak-az-Europai-Parlament-elnokenek.html

De ezt kellően pótolja a magabiztos taplóságaival.

Hozzá képest egy Schmitt Pál vagy egy Gyurcsány Ferenc rendes akadémiai tag...

vantaan 2013.05.21. 12:32:56

@pocaklakó minimanó: ...még szerencse hogy a Semjén zsótit nem említetted! ....mert ugye Ő is lopta a doktoriját mint a skiccplagi!?

Kandeláber 2013.05.21. 13:22:24

Abcug sulcpapa!
Nyócáltalánosos EU-führer.

pocaklakó minimanó 2013.05.21. 16:46:21

@vantaan:

"...még szerencse hogy..."

Még szerencse, hogy nem néztem külföldi példákat, mert említhettem volna a romániai balos Victor Pontát (PSD) vagy akár a német szabaddemokrata politikust, az EP egykori alelnökét Silvana Koch-Mehrint.

És a sor folytatható.

Látod, viszont feldicsértem Fletót, mert ő állítólag diplomát is szerzett (csak véletlenül elkeveredett), míg ez a szerencsétlen Schulz még egy érettségivel sem bírt megküzdeni.

Logikus volt, hogy előbb-utóbb balos politikai fejes lesz belőle. És lett is. :)

vantaan 2013.05.21. 16:58:30

@pocaklakó minimanó:.... no akkor a Semjén zsóti akkor balos lett? Nem csak egy közönséges tolvaj lett sokak szemében! ... s mi is van a Lasztovica csemete diplomájával?

Ja és Te előhoztál valamit amibe belesültél! "sapere audé" ....de hát ahhoz nem konda szellemiségünek hanem polgárnak kéne lenni.

....jaj merre is van Európa?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.21. 17:36:30

@Bell & Sebastian:

egyszer volt, hol nem, volt, egy szakállas bácsi bejárta ajrópát és úgy tapasztalta, hogy nyugatabbra tudják a tutit, sajátosságaink mentén onnan köll ellesni a frankót

ki is ez a szakállas bácsi:
a) szadeszos rettegő
b) széchenyi aka a legnagyobb magyar

no ugye

de ne aggódjon, a zázrivecz gyerek majd bevezeti a zországot az eurázsiai únijóba, jó lesz az, rákosinak is roppant hálásak vagyunk érte máig, 4 évtized példátlan prosperitás és nemzeti kiteljesedés korszaka volt az. vagy mégsem.

Bell & Sebastian 2013.05.21. 21:55:34

@Herr SturmLikudnik: Elég egysíkú a témaválasztása, iPhont már itt is kapni és minden nap egy kalandutazás.

Fel is veszem a svájcisapkám, ha megint ír valamit mucsa-magyarul.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.21. 22:59:26

@Kandeláber: Erre mondják, mindegy, milyen csúf, a mi kutyánk kölyke. Le van szarva, hogy kb. 82-es az IQ-ja, fő, hogy zsidó.

Késes Szent Alia 2013.05.21. 23:35:55

Europe Parliament Head Says 'Counting Jews' Line a Misquote

"Referring to your article in the 16 May edition where Martin Schulz is quoted as saying that ‘in Hungary they are counting the Jews’ I would like to strongly clarify that this is a misquote," Schulz’s spokesman Armin Machmer said in a letter to the Belgian daily newspaper Metro.

"In no way has President Schulz criticized the nation of Hungary or the Hungarian government for wanting to count Jews," he said, according to the European Jewish Press (EJP).

Machmer stressed that Schulz has in the past condemned a parliamentarian from the neo-Nazi Jobbik party who had wanted to compile a list of individuals of Jewish origins who are members of the Hungarian Parliament.

"President Schulz has strongly criticized this one individual case," Machmer said."

www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/168188

tevevanegypupu 2013.05.21. 23:44:33

@Herr SturmLikudnik:

Ebben az esetben ugy tunik Szechenyi Istvant kovetve tartsunk nepszavazast arrol, kell-e nekunk a zunio. Merthogy a zangolok epp ki akarnak lepni. Na? Kell a Szent Szovetseg vagy nem kell?:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.22. 17:11:37

@tevevanegypupu: rá tetszett hibázni, ilyesmit népszavazással döntsön el a nép. csak ne sírjon, ha eurázsia helyett mégis a megélni tudó nyugati pizzafutár karrierlehetőség nyitva tartása mellett döntenének... megint.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.22. 17:14:51

"Le président du Parlement européen, Martin Schulz, tient á préciser ses propos concernant la situation de juifs en Hongrie (Metro du 16 mai). Il s'inqiuéte bien de voir qu'un élu hongrois du parti Jobbik (extreme droite) a demandé d'enregistrer des députés et assistants parlementaires d'origine juive. Ces inquiétudes ne visaient ni la nation hongroise, ne le gouvernement de Budapest."

www.metroclub.be/fr/metrotime/
5. oldal, jobbra középen, rövid hírek (en bref).

tevevanegypupu 2013.05.22. 20:25:45

@Herr SturmLikudnik:

Angliaban mar annyi magyar pizzafutar, bebiszitter meg alkalmi munkas van, hogy lassan az angolok tanulnak meg magyarul..

S=klogW 2013.05.22. 22:10:02

@tevevanegypupu: mihely Mo. meg legalább még egy másodiksebességes ország kilépne, rögtön nem lenne fontos az ánglusoknak a kilépés

tevevanegypupu 2013.05.22. 22:56:22

@S=klogW:

Az jutott az eszembe, hogy anno meg a ket haboru kozott foleg Herczeg Ferenc szorgalmazta, hogy legyen nekunk Lord Rothermeer a kiralyunk. Na most kepzelje el, osszetoltak volna a ket orszagot, egy kiralysag..fix, hogy jobban menne nekunk most. Es akkor talan az angolok is partra szalltak volna a Balkanon a haboruban..Viszont a szomoru hir az, hogy sajnos a Lord meg Churchill is meglehetosen antiszemitak voltak.:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.23. 05:14:48

@tevevanegypupu: hja, az összeomló nyugatra mennek az orbánisztáni paradicsomban való lubickolás helyett, brühühü... te mikor gyüssz vissza magor földön igát húzni?

hoplita 2013.05.23. 07:57:51

@Bloodscalp:
Szeretnél?
Nem vagyok semmi jónak az elrontója, privátba ledumcsizzuk, ha gondolod.
Üzengess anyádnak.

Bloodscalp 2013.05.23. 10:45:11

@tevevanegypupu: és mégis...döbbenet de vannak országok ahol még mindig munkaerőhiány van. Érted? Munkaerőhiány! Nem 500.000 munkanélküli, aki azért nem dolgozik mert lusta dolgozni - kormánykommunikáció.

Bloodscalp 2013.05.23. 10:46:17

@hoplita: mit akarsz megdumcsizni te nethuszár.

hoplita 2013.05.28. 06:44:18

@Bloodscalp:
Kérded, vagy kijelented?
Hát a kezelésemet...vagy majd kezellek én.
Finganál keserűt netcigány, azt borítékolom.:)
süti beállítások módosítása