Különösen kiélezett a feszültség mostanában a magyar kormány és a nemzetközi közvélemény egy része között, így érdemes az elmúlt hetek után ismét egy újabb epizód erejéig foglalkozni a kérdéssel. Mivel ez az epizód is jóval túlmutat önmagán. Orbán a napokban két komoly német lapnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak és a Die Weltnek is interjút adott. Ezek nagyívű interjúk, sok mindent érintő, kemény kérdésekkel és rájuk adott összeszedett, szabatos válaszokkal. Így működik jól az újságírás. Most mégsem magával az interjúkkal, hanem a kommentárokkal foglalkozunk röviden. Bár a Die Welt nem, de a FAZ kommentelhetővé tette az Orbán-interjút: nézzük, hogy az egyszeri német kommentelők hogyan fogadják Orbán szavait, és aztán vonjunk le egy pár tanulságot mindebből.

„Bravó Magyarország! Le Brüsszellel. Bár nem értek három szót se magyarul, de amit a mi fantasztikus sajtónk Magyarországról hírül ad, az azt sejteti velem, hogy a politika ott sok mindent helyesen csinál... Görcs nélküli hazafiasság. Tetszik nekem!”

„Egy politikus arcéllel. Hogy mennyire szeretnék egy ilyen politikust Németországban. Aki kihajítja a fedélzetről a politikai korrektséget és néven nevezi a társadalmi problémákat. Valaki, aki a nem a széljárásnak megfelelően lobogtatja a zászlaját... Azt hiszem, pont ezek miatt a tulajdonságok miatt van annyira démonizálva... Ha a politikáját objektíven és nem a nyers ideológiák rózsaszín szemüvegén keresztül nézzük, ennek az embernek teljesen IGAZA van.”

„Ezek világos válaszok egyszerű kérdésekre. Egy politikus, szívvel és megértéssel. Nem kell feltétlenül mindennel egyetérteni, amit mond vagy amit a szívén visel, de egész jó lenne, ha itthon is lennének ilyen politikusaink... Magyarország felismerte az alternatívát és választott. Sok sikert Magyarországnak.”

„Miért nem kérdezik a német politikusokat is ilyen intenzíven, olyan kérdésekkel, amiket addig ismételgetnek, amíg egy világos választ nem kapnak?”

„Anélkül, hogy közel lennék a témához, csak azt tudom mondani: Orbánnak van bátorsága. Felveszi a küzdelmet a médiában, az igazságszolgáltatásban és a szakszervezetekben lévő régi szocialista hálózatokkal, és polgári értékekre helyezkedik... Ez az ember más, mint az EU-lobbisták és a politikailag korrekt fantaszták: frissítően más.”

„Az új kormány törvényekkel lépne fel a munkanélküliek magas száma és a társadalom elszegényedése ellen. És a magyarok nemzeti büszkesége mindig erősen jelen volt, amit sok nyugat-európai nehezen ért meg. De ezzel együtt kell élniük a nyugat-európaiaknak.”

„Végre valaki, aki nem fél a nemzet mítoszától. A nép adósrabszolgaságából való kivezetésének kísérlete tiszteletre méltó.”

A kommentek között természetesen vannak kritikus megjegyzések is, az erős ember-felfogás veszélyeitől az itthon és külföldön megfogalmazott orbáni üzenetek kettősségén át a mérsékelt és a radikális jobboldal közötti határok haloványságáig. És ez így van rendjén. Szóljanak a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi viták is a valós kérdésekről, a meglévő problémákról. Szembesítsék Orbánt azzal, amivel valóban el kell számolnia. De maga a szembesítés, vagyis a párbeszéd megtörténte a lényeg. Hogy végre ne szélmalmokkal harcoljanak – se a külföldi kritikusok, se a magyar kormány. Nem ül ugyanis mindegyik külhoni bokorban egy ronwerber. 

Az pedig a fenti kommentekből is látszik: a Magyarországgal foglalkozó külföldi sajtó nézetei nem egyeznek minden tekintetben az adott országok polgárainak felfogásával. Sőt. Az orbáni politika egyes elemei akár nagymértékben találkozhatnak Bezzegnyugat tömegeinek ízlésével – tetszik vagy sem az orbánizmus ellen beoltottaknak, vagy bárkinek, aki hozzánk hasonlóan több területen elégedetlen a kormány eddigi teljesítményével. A témában lásd Techet Péter minapi cikkét. Még az is lehet, hogy a száját végre kinyitni képes, vitára és párbeszédre hajlandó magyar jobboldal számos külföldi hívet és támogatót tud szerezni magának.

Látszik, hogy megvan az élénk, felfokozott külföldi érdeklődés hazánk iránt. Csak a magyar kormány és a Fidesz politikusain múlik, hogy hajlandóak-e proaktívan fellépni ebben az ügyben, beszélni, vitázni, magyarázni, kedélyeket csillapítani, vitákban győzni vagy veszíteni – és persze jogos kritikákat, fájó találatokat kapni. Azokból meg okulni.

Ha a kormány képviselői nem keresik a párbeszéd lehetőségét, ha régi sértettségből, félelemből, esetleg kényelemből úgy gondolják, nem vesződnek a nagyvilággal azt magyarázva, hogy mit miért csinálnak, mi az álláspontjuk és hová tartanak; akkor ne lepődjenek meg, ha Orbán Viktor és emberei mitikus ellenféllé, sőt, ellenséggé válnak a külföldi, számos okból jellemzően baloldali-liberális irányultságú sajtó szemében. Nem érdemes elzárkózni. Nem érdemes feladni.

Ugyanis kevés annál veszélyesebb csapda létezik a gyakorló politikusok, sőt, komplett politikai pártok, táborok számára, ha a kurucos dac, az egymás közötti mély egyetértés, az „akkor is nekünk van igazunk” hamis elefántcsonttornyába zárkóznak – még ha kétharmados erővel is tudják magukra zárni a torony ajtaját. A világ kopogtat odakint, a magyarok jelentős része pedig – lehetőségeitől függően – rendelkezik valamilyen képpel a nagyvilágról. És sokan el is indulnak oda, ha nem tetszik nekik a rendszer.

Ha a kormány ezeket a kihívásokat nem látja, ha nem veszi ezeket komolyan, ha nem kap két kézzel minden értelmes párbeszéd és vita lehetősége után, akkor ne csodálkozzon, ha egyszer végleg bezárva találja magát a saját elefántcsonttornyába.