Politikusok a kommentelők ellen – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXV.
2013. április 10. írta: TuRuL_2k2

Politikusok a kommentelők ellen – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXV.

delmagyar_komment.png
Újabb politikus száll hadba a kommentelőkkel: ezúttal Lázár János tett feljelentést a délmagyar.hu egyik híréhez érkezett hozzászólások miatt. A Cink szerint már hét hozzászólót hallgattak ki gyanúsítottként, de nem kizárt, hogy további embereket is meggyanúsítanak majd. Lázár emellett polgári pert is indított az ügyben, a Dél-Magyarország kiadóját egymillió forintos kártérítésért perli az oldalon megjelent hozzászólások miatt.

A Lázár balesetéről szóló hírhez érkező hozzászólások között biztosan voltak méltatlanok, de erre aligha a büntetőeljárás a megfelelő válasz. A kommentek leginkább egy szóbeli vitához hasonlítanak, és nem lehet – vagy ha lehet is, de biztosan nem érdemes – minden anyázás mellé rendőrt állítani. Márpedig most komoly nyomozás folyik az ügyben, komoly rendőrségi (és állampolgári) munkaórákat fordítanak e rendkívüli jelentőségű bűnügy felgöngyölítésére. Sokszor leírtuk már, a közszereplőknek sok (akár igazságtalan, bántó, méltatlan stb.) kritikát el kell viselniük, és régen rossz, ha rendőrségi úton próbálnak elégtételt venni vélt vagy valós sérelmeik miatt. A magunk részéről egyetértünk az Átlátszó javaslatával, hogy a rágalmazást és a becsületsértést törölni kéne a Btk.-ból.

A kiadó ellen indított polgári peres eljárás ugyanígy nagyon rossz megoldás. A komment nem szerkesztett tartalom, még ha egyes bíróságok valami érthetetlen oknál fogva hajlamosak is annak tekinteni. Ha az egyes médiumoknak szerkesztői felelősséget kell viselni a felhasználói hozzászólásokért, akkor előbb-utóbb teljesen vége lesz a kommentelési lehetőségnek Magyarországon. Biztos, hogy ez olyan jó lenne?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr285215310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

windex 2013.04.11. 18:05:32

@Amadeus62: de félműveltség, az van!

hot-spot (törölt) 2013.04.11. 18:06:01

Én azt sem értem,hogy ha én valakit nem sajnálnék hogy ha feldobná a pacskert holnap,az mitől lesz bűncselekmény?
Nem a halálát kívánta,csak azt írta, hogy nem zokogna ha...
Hogy emiatt miféle személyiséget sértett azt nem értem.
Vagy már azért is börtön jár,ha nem siratjuk meg a politikusainkat ha valami történik velük?
Milyen világ ez már ?

mizrolist 2013.04.11. 18:09:16

@Sir Galahad: semmivel sem igazságtalanabb, mint bármilyen olyan társalgás létezése, amelyben nem ismeri egymást mindenki, és van, aki nem fogja vissza magát véleménye kinyilvánításakor. Ha bulit szervezel és valaki elkezd anyázni/zsidózni/nácizni/Fradit szidni, akkor te is kivághatod az illetőt a retekbe. Ugyanígy a kommenteket is lehet szűrni megfelelő moderálással. Persze ez munkaigényes feladat és megfelelő embert vagy embereket kell hozzá állásban tartani, amire sok helyen egyszerűen nem szánnak pénzt (vagy fenntartani egy nagyobb létszámú önkéntes moderátorsereget, és őket is felülvizsgálni időnként).

Alfőmérnök 2013.04.11. 18:19:51

@Counter: "a munkaszolgálat intézménye irányult-e az abban résztvevő magyar zsidók megölésére. "

A vita arról folyt, hogy módszeres népirtás volt-e, vagy sem? Erre is megvan a válasz:

"A magyar holokauszt speciális jelensége a munkaszolgálat. A Horthy-rendszer a "megbízhatatlannak" ítélt elemeket: a kommunistákat, nemzetiségieket, de elsősorban a zsidókat nem kívánta fegyverrel a kézben besorozni. Természetesen azt sem akarta, hogy ezek a csoportok kimaradjanak a háborús erőfeszítésekből. Így jött létre a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat intézménye. Bár ez több tízezer zsidó életét követelte, mégsem tekinthető a módszeres népirtás szerves részének. Persze egyes parancsnokok kétségtelenül ki akarták irtani az irányításuk alá rendelt zsidókat, de a munkaszolgálatot nem azért hozta létre a magyar állam, hogy a besorozott zsidó férfiakat legyilkolja. Az egész rendszer akkor sem tekinthető "mozgó vesztőhelynek", ha egyes századok azzá is váltak."

hot-spot (törölt) 2013.04.11. 18:22:04

Vegyenek példát a balosokról.
Ha valakik kaptak bőven hideget meleget,azok pont a szocik voltak,azt még is tűrtek szépen( monnyuk annyi pénzért már nekem is fát vághatnának a hátamon,vagy tábortüzet is rakhatnának akár),
DE!
A fidesznyikok feljelentgetései azt bizonyítják,hogy puhányok és nincsenek hozzá edződve még a kritikához!
Mivel tőlünk egyszerű emberektől már minden létezőt elvették,beleértve a jövőnket is,már nem maradt másunk csak a kritizálás és a véleményeink!
Ezt véssétek a fejetekbe,úgy is tudom hogy olvassátok !

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.11. 18:22:31

Lázár egyszerűen beégeti magát. Van ember, akinek ezzel szimpatikus? De komolyan. Ez a saját szavazóinak bejön?
Lázár szerintem igazi antipolitikus. Figyelmet mindig csak destruktívan, támadással, negatív módon tudott szerezni. Miért nem egy-egy jó ötlettel, egy vérbeli vitában nyújtott teljesítményben, valamilyen eredményben, ami a munkáját, teljesítményét fémjelzi?
Lézerblokkoló, majd az S8 ügy volt, ezt követte a szegényekről alkotott véleménye. Egyéni indítványként a választási regisztráció.. stb.
És most ez.
Kinek jó ez?

igi1 2013.04.11. 18:28:53

@hot-spot: neked is nehéz az értelmezés

SAJNÁLOM, HOGY NEM Ő MARADT OTT.

Múlt időben.

Egyébként itt bele lehet kötni az ott-ba, ez jó védekezési alap a kommentelőnek.
A komment viszont tényleg értelmetlen. Ha tényleg letojná, Lázárt, nem érdekelné, akkor miért kívánja, hogy maradjon ott, mert állat módjára közlekedik?
A másik, miért nem maradt ott. Ennek több értelme lehet, Lázár Jánosnak egyből ROSSZ GONDOLATA támadt, pedig nem feltétlen így kell érteni. Direkt ezért van így írva, hogy ha magadra veszed, te vagy a hibás.

Nem értem, az egész egy felfújt ügy, a semmiről.
Lázár János volt az, aki új Audit követelt azért, mert felszakadt az ülés, használat közben, amit mutogatott a híradóba is.

Lázár János már itt is pattogott:
www.autonavigator.hu/blog/duplajaba_kerul_lazar_janos_uj_autoja_az_audi_a6_allroad_quattro-4539

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.11. 18:29:51

@Alfőmérnök: Remélem, a túlvilágon jóváírják azt a fél órát, amit a KZ Dachau alatti kommentekkel töltöttem a maga kedvéért.

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15226983
"tölgy · konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:44:03
[...]
Arról igazán írhatna, amikor muszost a magyar katonák öltek meg - ha csak nem szökevényt üldöztek. Ez erősen mítosznak tűnik, de olyan kell a ballereknek is."

Közvetlenül ez, közvetve meg a muszosokkal szembeni rosszabb bánásmód léte vagy nem léte volt a vita tárgya.

@hot-spot: Lehet, hogy az "állat módjára vezet" a becsületsértő, rágalmazó... érzékeny ember a pógi.

igi1 2013.04.11. 18:31:29

@hot-spot: ha jól emlékszem, egyedül Dávid Ibolya pattogott valamit Simicska Lajossal karöltve

hot-spot (törölt) 2013.04.11. 18:38:04

@igi1: Na ezaz.
Hol nem maradt ott?
Mire gondolhatott a kommentelő vajon?
Én arra gondolnék,hogy azért nem maradt ott,mert fontos dolga volt máshol.D

Alfőmérnök 2013.04.11. 18:52:37

@Counter: Nézze, én nem kívánom folytatni az Ön és tölgy között lefolyt „vitát”. Csupán arra akartam rámutatni, hogy tölgy álláspontja nem volt tarthatatlan, csupán ostobaság, és (szerintem is) ízléstelenül és cinikusan adta elő.
Az egész kérdés számomra csak azért érdekes, hogy MézesRozi (betyár) akkor megpróbált összemosni az Ön személyével, ami abban a helyzetben egyértelműen inszinuáció volt.
Azóta sem kért érte elnézést.
Ennek két oka lehet:
a.) még mindig fenntartja az álláspontját, azaz azt hiszi, hogy azonos vagyok Önnel
b.) egy senkiházi, szar alak
Úgyhogy amíg nem történik meg a bocsánatkérés, addig én szívatni fogom őt. Mutasson példát katolikus erkölcsből, ha már annyira büszke a vallására!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.11. 19:06:34

@Alfőmérnök: Úgy gondolom, hogy az idézett történészi álláspont sem egyeztethető tölgy álláspontjával. Legfeljebb az otrombán vonalas foximaxis vélemény ("mozgó vesztőhely") cáfolatának tudom elfogadni.

Ha jól emlékszem, s ez rekonstruálható, az én álláspontom az volt, hogy a musz intézménye valóságosan lehetővé tette a muszosok elpusztítását, erről a musz kiötlői tudomással bírtak, azaz (egyebek mellett) arra is irányult. Nem állítottam, hogy egyenes, de állítom, hogy eshetőleges szándékkal. Ezt fenntartom és ezt nem látom cáfolva.

Betyár már törölte is saját magát. Mézes Rozival nem tudom, mi van.

Alfőmérnök 2013.04.11. 19:26:17

@Counter: Tényleg nincs kedvem az egészet visszaolvasni, ha jól emlékszem, a szervezettségen volt a hangsúly.

MézesRozi a mandiner.hu-n még betyár néven kommentel.
mandiner.hu/felhasznalo/betyar
Ide már MézesRoziként sem mer írni, mert fél(teljes joggal), hogy lealázom.

É2I 2013.04.11. 19:29:27

Szerintem a lényeg az, hogy Lázár úr csak addig közszereplő amíg nem negatív a megítélése vagy ha mégis, akkor perelünk, mert csak. Úgy is nekem van igazam alapon, elvégre az aktuális kormány valamilyen fejese vagyok.
Tudod János szégyen, ha ezt el is hiszed magadról. Ember életet oltottál ki - még ha közvetlenül is - csendben kellene ülnöd és gyászolnod, nem pedig ebből is politikai előnyt kovácsolni próbálni.
Az biztos, hogy vannak emberek, akik nem oly hülyék, mint néznéd őket és átlátnak a szitádon.
Egyre mélyebbre ássátok magatok ezzel, és a három majom közül az eltakarom a szemem, befogom a fülem és befogom a szám már egyre inkább kínos, mint megoldás.

É2I 2013.04.11. 19:32:31

@É2I: Mondjuk a befogom a szám lehetne alternatíva, de az egód nem engedi, de lesz ez majd másképp. Az idő meg fogja oldani.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.11. 19:43:07

@TuRuL_2k2: A moderáció nem oldja meg azt a problémát, hogy ha az olvasók nem akarnak kulturáltan vitatkozni, akkor nem fognak kulturáltan vitatkozni. De az egészen nyilvánvaló a mandiner példáján, hogy nem a moderáció öli meg a vitát, hanem annak hiánya.

A mi moderációnk sajátos, de nem olyan bonyolult. A nácikat és az orbáncigányozókat statáriálisan, a hülyéket pedig hangulatfüggően vágjuk ki. Szerintem ezek a szabályok senkit nem akadályoznak a kulturált vitában.

Egyébként az általad beidézett hozzászólások nem sértik a moderálási elveinket, és még becsületsértőnek sem minősülnek. Neked sem lenne okod aggódni, ha legalább ennyire moderálnátok, mint mi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.11. 19:48:11

@Kettes: Ugyan, ribanc, hagyd ezt! A ti blogotokat tized annyian sem látogatják, mint a Mandit. A ti blogotok a legelvadultabb hungarofób zsidó gittegylet. Semmi baj, érezzétek jól magatokat, de ne várjátok el mástól, hogy az legyen a színvonal(talanság), ami nálatok. A gyilkos természetetek késztet arra, hogy mindent elpusztítsatok, ami nem olyan, mint ti. Nincs bennetek semmi, ami egy emberre jellemző. Ufók vagytok, bazmeg?

windex 2013.04.11. 22:21:21

@Sir Galahad: a postás gondját a magas színvonalú politikai és erkölcsi érzék, a magabiztos erő tudata, a magas intelligencia szint és tisztánlátás oldhatná meg. :-) ennek hiányában marad a düh és a megtorlási kényszer. meg az, hogy azt már kezdik megtanulni a lassú, begyöpösödött politikusok is, hogy a kommentelőkhöz nem jó nyúlni. de valakit ütni kell, legyen hát a postás. úgyhogy a gond megoldódni nem fog, csak elmúlni. egy ideig ütik, aztán már nem. aki üt, az meg jól minősíti magát

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.11. 22:32:57

@Mr Falafel: Te vagy az élő példa Turulmadár koncepciójának kudarcára. Köszönöm a szemléltetést, menj vissza szépen a ketrecedbe.

tevevanegypupu 2013.04.11. 22:59:39

@Counter:

Merhetetlenul meglepne, ha Bajnai lenne a kovetkezo valasztas utan a miniszterelnok. Az az erzesem, hogy elobb fojtanak meg a demokracia erdekeben vele osszefogo partok vezetoi egy kanal vizben.:) mert itt nem csak a fidesz ellen megy az osszefogas (a demokraciaert) hanem nagy a dilemma es a versenges azon is, hogy ki is legyen az a szerencses szemely aki kivezeti az orszagot a patasordog altal bevezetett kenkobol. Bajnaival kapcsolatban minden egyes alkalommal megjegyeztem, hogy nem elfelejtendo hol volt gazdasagi miniszter es mi mindent koszonhetunk neki. Nem tolodik at a hangsuly: mindket ficko alkalmatlan semmirevalo..

tevevanegypupu 2013.04.11. 23:06:38

@Alfőmérnök:

Alfi engem egyaltalan nem erdekel a maga es gloire kozott lefolytatott vita, felelem iteletnapig civakodhatnak baromsagokon, bar azt talan elfelejti, hogy maga akart 120 kilos verolegennyel gloire kornyeken cirkalni..tovabba ha lehet hagyja mar abba a tolgy ugyet, higyje el semmi haszna nem szarmazik abbol, ha allandoan ezt a temat feszegeti. U n a l m a s es kellemetlen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.11. 23:18:09

Meanwhile in the U.S.A.:

"MSNBC's Martin Bashir suggested that Republican senators need to have a member of their families killed for them to support the Democrats' gun proposals. (Let's start with Meghan McCain!)"

Ki más is írhatta volna, mint...

www.anncoulter.com/columns/2013-04-10.html

Bell & Sebastian 2013.04.11. 23:31:49

@Koky_: Nem, de ezt neked hiába magyaráznám, így nem is teszem.

Bell & Sebastian 2013.04.12. 00:02:54

@windex: Talán vitattam? Nem vontam kétségbe, hogy ez a problémád. Nekem meg más.

Meg kellene érteni, hogy a sok "jókívánság" visszaszáll feladója fejére, csakhogy ennek megértése átlagon felüli intelligenciát kíván - ezek szerint, amiket itt is olvasni lehet.

De nem azért üt vissza, mert a sértett elrohan a bíróságra. Ezen újabb tétel megértése már tényleg csak a legjobbaknak sikerülhet, ezért ne is próbálkozz fölöslegesen.

Bell & Sebastian 2013.04.12. 00:09:08

@Mr Falafel: Az UFO igen szemléletes és szellemesen találó metafora, kettes kocsog szimplán csak péniszirigykedik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.12. 00:09:09

...A Lázár-jelenség (L*zár J*nos, mint jelenség) az (új)orbánizmus egyik extrém megnyilvánulása, az (új)orbánizmus pedig a nyolcvankilencesség hipertrófiája. Lejárt a nyolcvankilencesek/a nyolcvankilencesség ideje (mondom ezt, mint magam is tkp. nyolcvankilences), szellemileg, erkölcsileg kiüresedett.

Bővebben: bbjnick.blog.hu/2012/03/19/lazar_jelenseg_hatvannyolcasok_nyolcvankilencesek_ketezerhatosok

szesztű_hányni 2013.04.12. 00:11:17

Blgmtr, bkphtd z 1000 krktrs fxmt!!!

Alfőmérnök 2013.04.12. 06:44:04

@tevevanegypupu: Két téveszme fedezhető fel a hozzászólásában.

"maga akart 120 kilos verolegennyel gloire kornyeken cirkalni"

Először gloire fenyegetett "benga négerekkel". Szélütést is kívánt nekem.
Mindez ellen senkinek nem volt kifogása.

"ha lehet hagyja mar abba a tolgy ugyet, higyje el semmi haszna nem szarmazik abbol, ha allandoan ezt a temat feszegeti. U n a l m a s es kellemetlen."

Lehet, hogy unalmas, de szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy ebben a történetben én mindvégig tölgy mellett álltam. (Annak ellenére is, hogy szerintem hülyeséget írt és modortalan volt.)

Mindez visszakövetkető és igazolható. Sajnálatos, hogy az emberek egy része - köztük maga is - inkább a hazugságoknak hisznek, mint a tényeknek.

tevevanegypupu 2013.04.12. 07:00:26

@Alfőmérnök:

Alfi tisztaban van vele az itt jelenlevok tobbsege, hogy maga tolgy mellett allt. Eppen azert mert mellette allt lenne jo, ha az ugyet most mar hanyagolnank. Sajnos tolgyet kepletesen szolva ebbol az ugybol kifolyolag vizualisan elvesztettuk, nyilvan ugy kivanna, hogy ne foglalkozzunk vele..

gloire-ral kapcolatos vitajuk pedig azt hiszem tulzottan elfajult az egesz ugylet, a blogbeli irkalas fontossagaval forditott aranyban.

Régi Péter 2013.04.12. 08:31:40

@Amadeus62: Mikor kívánták szoci politikus halálát? Ez a magadfajták között terjedő népmese. Pont Orbán járt személyesen közbe, hogy a hormongyuszit miniszterelnökhöz méltón lássák el.

Régi Péter 2013.04.12. 08:36:22

@Amadeus62: Bizonyára megvolt az alapos oka a bajnainak, hogy nem tett följelentést a Hajdú Bt.-s öngyilkossági ügyek kapcsán becsületsértés miatt. Kik vesztették el a munkahelyüket Orbán és Matolcsy miatt? Tudomásom szerint 2008 óta durva VILÁG gazdasági válság van, ez úton tájékoztatlak hogy pl. a NOKIA nem a Zóóórbán miatt vonult ki, hanem mert lenyomta az Apple meg a Samsung. Vagy Mexikóból is a Zóórbán miatt vonult ki?

Régi Péter 2013.04.12. 08:41:54

@szempontpuska: Konkrétan mikor? Van linked? A Biszkut természetesen ki kellene végezni, (mint ahogy Eichmannt is kivégezték az izraeliek 1962-ben nagyon helyesen). De Biszku tudtommal 40 éve nem közszereplő, visszavonult már a kommunizmusban.

Kandeláber 2013.04.12. 08:52:40

@dr kíváncsivagyok: "Valamelyik fidesznyik bíró". Az ötvenes bírók döntő többsége bolsi. A Cserni nevű, talán negyvenes Lenin-fiú leszármazott a Galamuson firkál cionista szövegeket, úgyhogy e témában lehet kussolni.@Alfőmérnök: Azért az a munkaszolgálat egy szörnyű nagy genyóság lehetett. Volt szerencsém a Magyar Néphadseregben sorkatonaként Kalocsáról Keszthelyig két napig marhavagonban utazni. Senkinek sem kívánom. Szarcsimbókok lógtak a deszkákon, büdös volt, meg minden.@Counter: Nyilván ízléstelen volt, amit az inkriminált fazon firkált, de azért még nem kellett volna vamzerkodni. Simán el kellett volna küldeni a francba, mármint írásban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 09:09:55

@Kandeláber: A vincentblog emlékeim szerint ezt tette: elküldte a francba, írásban.

Érdekes módon mégis a vincentblogot vádolják a mószerolással Emlékezetkultúra helyett. Biztos könnyebb így, okot kreálva a gyűlölethez.

Az is megvan, hogy éppen Cserni a 2006-os rendőri erőszak ügyeiben elég karakánul bíráskodott? Sem felmenőiről, sem cionista írásairól nem tudok; igaz, a galamust se nagyon olvasom már évek óta. Akkoriban jobbára a bírósági szervezetről, gyakorlatról írogatott.

Kandeláber 2013.04.12. 09:44:40

@Counter: Egy kis patkány.
Ő ítélte első fokon magánvádas ügyben (!) Bencsiket vh-ra.
Nem mintha Bencsik olyan szimpatikus lenne, de azért nagyon gáz volt.
Beszéltem bíró ismerősökkel, egyszerűen nem értik, hogyan publikálhat az arc egy nyilvánvalóan politikai indíttatású internetes orgánumban.
Ez a kettős mérce.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 10:00:45

@Kandeláber: Igen, ő volt az. Magánvádas ügy nem zárja ki a végrehajtandó szabadságvesztést. Másrészt úgy tűnik, a jobboldal is követeli időről időre a sajtóiparosok szigorúbb felelősségét. Ahogy nézem, kivéve a gyevi bírót toldással.
Úgy tudom, bírónak nem tilos közéleti lapban publikálnia, ha az nem politikai tevékenység – ami már összeférhetetlen. Bizonyára a MN/MH hasábjain is publikált már aktív bíró.

Viszont nem értem, miért nyomtál rá a "válasz erre" linkre a hozzászólásom alatt, hiszen amit írtál, az arra nem válasz.

Cserni bíráskodott a 2006-os rendőri erőszak ügyében, s ezt elég határozott jogvédő álláspontról tette. Erről mit tudsz, mi a véleményed?
Cserni állításod szerint "cionista szövegeket firkál a Galamuson", mutatnál-e ilyet?
Cserni szerinted Lenin-fiú leszármazott, ennek mi alapja van?

Kandeláber 2013.04.12. 10:47:40

@Counter: Lehet vh, csak nem szokás.
Cserni József nevű bőrkabátos szervezte meg a "Lenin fiúk" különítményét a patkányforradalomban, gondolom Szamuely terrorlegényei ihlették erre.
Bírónak direktben politizálni nem lehet, csak a Jánoskának (ezek szerint).
Bírónak csak kulturális vagy szakmai írásokat lehet publikálni, Cserni pedig elkötelezett szélsőliberális orgánumban firkál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 11:19:50

@Kandeláber: Cserny. S miből gondolod, hogy rokonok?
(Nem tudom, hogy Szamuely vagy Cserny szervezett-e előbb különítményt, de tippem szerint Cserny. Nem hiszem, hogy Szamuely ihlette volna. De így biztos könnyebb gyűlölni.)

Cs. szakmai tárgyú cikkeket publikált. Azt nehéz értékelni, hogy az írást közlő sajtótermék vélt/valós elfogultsága megalapozza-e a bíró összeférhetetlenségét. Mivel egyebek mellett az MN/MH hasábjain is jelent már meg bíró cikke, azt hiszem, nem. A cikkét kell vizsgálni, hogy az önmagában politikai-e.

Magad is összemosol, hisz a mondat első felében az írásra fogalmazod meg az állítást, a második felében, ezzel látszólag szembehelyezkedve, az írás helyett a megjelenés helyéről.

Cserni bíráskodott a 2006-os rendőri erőszak ügyében, s ezt elég határozott jogvédő álláspontról tette. Erről mit tudsz, mi a véleményed?
Cserni állításod szerint "cionista szövegeket firkál a Galamuson", mutatnál-e ilyet?
Cserni szerinted Lenin-fiú leszármazott, ennek mi alapja van?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 11:23:08

@Kandeláber: "Nem szokás". Hát, alkotmánymódosítást se szokás úgy, ahogy, másról nem is beszélve :-)

Be tudod szerezni az eredeti ítéletet, amiből kitetszene, miért látta indokoltnak a végrehajtandót? Hiszen önmagában a sajtóiparosok nagyobb, súlyosabb felelősségével rendpárti szemszögből nem sok probléma lehet.
Féket kell vetni a gátjavesztett revolver-újságírásnak, ahol bárkiről bármi leírható, ugye. Következmények nélkül, ugye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 11:26:49

@Kandeláber: S ha szabad még szigorúan szakmai alapon kiegészítenem: magánindítványra büntetendő cselekmény egyebek mellett az erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak és a megrontás is, amelyekért elő-elő fordul azért a letöltendő, tehát szokás magánindítványra büntetendő cselekményért végrehajtandót kiszabni. Na de ugorjunk :-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.12. 11:46:19

@Kettes: Te meg Isten koncepciójának kudarca vagy, ha téged embernek lehet nevezni, nyomorult cestoda.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.12. 11:51:46

@Kandeláber: Egy ismerősöm barátnője a Főv. törvényszéken dolgozik, és arra panaszkodott, hogy nehéz belilleszkednie, mivel ő nem zsidó, a bíróságon viszont többnyire zsidók vannak, és nagyon zárkózottak. Hát így publikálhat egy zsidó bíró egy zsidó internetes oldalon.

szempontpuska 2013.04.12. 12:02:41

@Régi Péter: " Mikor kívánták szoci politikus halálát? Ez a magadfajták között terjedő népmese."

www.youtube.com/watch?v=G2DXDAOgBfE

Kandeláber 2013.04.12. 13:05:44

@Counter: Bocs, a magánindítvány NEM azonos a magánváddal...A rágalmazás, becsületsértés magánindítvány megtétele után magánvádas eljárásban folyik tovább. Kivéve, ha az ügyész közérdek miatt átveszi a vád képviseletét. Ez nem talált.
Ugorgyunk, mondta Pósalaky úr...
@Mr Falafel: No igen, mint ahogyan a siófoki bíró bácsi szerint társadalmilag hasznos cselekedet volt az ügyvéd úr részéről a szobor leöntése.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.12. 13:11:52

@Régi Péter: "Bizonyára megvolt az alapos oka a bajnainak, hogy nem tett följelentést a Hajdú Bt.-s öngyilkossági ügyek kapcsán becsületsértés miatt."

seggfejkem, BIROSAGI ITELET van arrol, hogy Bajnai nem bunos, elvesztette a retkes FideSS a pert ellene
azon tul meg ugy referalni hogy nem tett feljetlentest az csak azt jelenti hogy nem ismered a szitut

Alfőmérnök 2013.04.12. 17:10:34

@Kandeláber: "Azért az a munkaszolgálat egy szörnyű nagy genyóság lehetett."

Nyilvánvalóan az volt. Nem egy leányálom, és akkor finoman fogalmaztam. Ép elméjű ember nem is állítja, gondolja az ellenkezőjét. Tölgy sem állította, csak cinikusan és ízléstelenül fogalmazott. A tények kedvéért, kikerestem, ez volt a lényegi mondanivalója:
"Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan. "
A hangsúly az utolsó három szón van. Azt az álláspontot képviselte, hogy nem módszeresen, tervezetten, szándékosan ölték a muszosokat.
Jótündér meg utálja tölgyet, ezért azonnal kitette az irl adatait, másnap meg megírta a posztot. A komcsi hordák (szerintem Vajnaiék bagázsa, de erről nem vagyok meggyőződve) meg ráálltak az ügyre, Botos meg személyes sérelme okán már rég meg akart szabadulni MAK-tól, és kapóra jött neki az ügy. Ennyi a történet.

Alfőmérnök 2013.04.12. 17:23:22

@tevevanegypupu: "Alfi tisztaban van vele az itt jelenlevok tobbsege, hogy maga tolgy mellett allt."

A többsége lehet. De nem mindenki. Lásd, pl. MézesRozi is Counterrel - akinek ebben az ügyben negatív szerepe volt. Vagy itt van B&S viszonylag friss kommentje:

"Bell & Sebastian 2013.03.03. 19:57:12
@Alfőmérnök: Tölgyet már kipipáltad ugye, te szemét? "
mandiner.blog.hu/2013/02/28/van_e_ideologiai_egyoldalusag_a_bolcseszoktatasban#c19182036

Gloire-ral való vitám gloire patkánysága miatt fajult el. Én néha "csúnyán beszéltem" (júúúúúúj), "rosszalkodtam", meg kötözködtem, ahogy mások is szoktak. Csak neki nem tetsző módon kötözködtem, meg "rosszalkodtam" ezért (a takonygerincű Loxonnal) kikiáltott fő ellenségnek. Szándékosan és bevallottan kárt akart okozni egy valós személynek. Ilyet én nem csináltam, amit ő "fenyegetésnek" tart és ami miatt fel akar jelenteni, az egy (durva) nyelvi fordulat, semmi több.

Alfőmérnök 2013.04.12. 17:25:05

@Alfőmérnök: jav. Counterrel - akinek ebben az ügyben negatív szerepe volt - azonosított.

halvanyelo 2013.04.12. 17:56:13

Nem. Nem. Hát ekkora labdát muszáj leütni. :D :D
Lázár János egy hazaáruló öltönyös gazember, akinek csak a pénz a hatalom, és az ezzel járó elegancia számít. Lázár Jánosnak nincsen becsülete, így a becsületében őt megsérteni nem lehet. Ezért nincsen joga becsületsértésért perelni senkit sem, különösen nem internetes kommentelőket.
Rohadjon ki a bele!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 18:06:34

@Alfőmérnök: Na ne izéljen már, milyen negatív szerepről beszél?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.12. 18:39:17

@Mr Falafel: Ha buzi lennél, az ismerőseid arról panaszkodnának, hogy nehéz érvényesülni a buziknak az igazságszolgáltatásban. Szokj hozzá, hogy nácinak lenni nem SZOT-üdülés.

@szempontpuska: Ilyenkor szoktak eltűnni egy hétre, hogy aztán ugyanitt folytassák.

tevevanegypupu 2013.04.12. 21:12:17

@Alfőmérnök:

Ha szimpatizal is valaki egy-egy nickkel illetve azzal amit az illeto ir, nem feltetlenul kell vele azonnal baratkozni . Nem ezert vagyunk itt, hanem szimplan csak velemenyt cserelni. Maga beletartozott egy jo tarsasagba, sajat magat sikerult onnet kiharcolnia. A tarsasag megmaradt..nem azert mert szovetkeztek maga ellen, annyira sem maga, sem mas nem fontos..hanem azert, mert kepesek voltak helyen kezelni meg azt is, ha esetleg valamelyikuk megsertette oket. A virtualis baratsag ugyanolyan mint a valosagos. veszekednek -kibekulnek. Aki ezt nem fogadja el, az elobb-utobb maganyos marad.

Alfőmérnök 2013.04.12. 21:24:00

@tevevanegypupu: Rosszul látja. Bűnbakot gyártottak belőlem, és a birkák bedőltek neki. Számomra tanulságos volt, mert érdekes volt megfigyelni, hogyan viselkednek a birka-emberek, a hiénák.
Megjegyzem a társaság már megvolt a jósda előtt. Kommentfolyamnak hívták. Loxon baszta el a dolgot azzal, hogy hamis szavakkal átterelte a nickeket a saját "blogjába". De ezt már leírtam párszor. Ha nem akarják megérteni, nem is fogják soha.

tevevanegypupu 2013.04.13. 14:47:11

@Alfőmérnök:

Koszi, tovabbitom majd padillanak, o szeret az orult tomegekkel foglalkozni.:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.13. 15:04:26

@Kettes: Azt mondják, a formális logika a fehér ember gondolkodásmódjára jellemző. Te minimum néger zsidó vagy.

Alfőmérnök 2013.04.13. 15:13:08

@tevevanegypupu: Egyébként tölgy óráján hallottam róla.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.13. 15:22:52

@Alfőmérnök: Tölgy óráján? Van olyan tantárgy, hogy Bevezetés a plágium tudományába? I. rész "Hogyan segítsünk diplomához politikust, akitől később zsíros állást várunk?"

Kandeláber 2013.04.13. 16:25:55

@Alfőmérnök: Elég ciki.@Counter: Nem tudok semmit a 2006-os tevékenységéről. A bíró ismerőseim mesélték, hogy fegyelmit kapott a direkt politizálásával, és le is tudták a dolgot.
Vajon ki állhat mögötte?

Alfőmérnök 2013.04.13. 20:20:57

@Mr Falafel: Nem tudom, idén milyen órái vannak. :)
De ha úgy is volt, ahogy gondolod, azt az ügyet is bukta. Karrierépítésben nem valami ügyes a fazon. Egy szó, mint száz, Tölgy nem féreg, csak egy címeres balfasz.
Mondjuk a végén a csordaszellem már rá is rossz hatással volt a jósdán, pedig az elején még jelezte gloieréknak, hogy az annyira nem kóser, hogy ha valakinek nem tetszik a pofája, az elküldjük a picsába. Aztán már valami operett előadásos hasonlattal rukkolt elő, miszerint ő nem szereti az operettet, mégsem áll fel az előadás közben és kezd el kiabálni, maximum a szünetben lelép. A hasonlat annyiban találó, hogy a műsor, amit a (mű)konzerv makimajmot előadnak tényleg egy kalap szar, szarabb, mint a Csárdáskirálynő. Annyiban viszont kurvára mellé ment, hogy egy blogon (főleg egy olyanon, ahol csak kommentek vannak) nincsenek „nézők” és „előadók” (maximum szellemesebb, értelmesebb, meg kevésbé szellemes, értelmes „előadók”).

tevevanegypupu 2013.04.13. 22:22:13

@Alfőmérnök:

Csak tudja Alfi mikor a Csardaskiralynoben Honthy Hanna (aki jelen esetben maga) mar huszadszor jott ki az o kedves kozonsege ele es enekelte el a hajmasi peter-hajmasi palt, kikenyszeritve az egyre inkabb lankado figyelmet, akkor bizony a kozonseg kezdett a terembol a ruhatar fele szalingozni..:)

Alfőmérnök 2013.04.14. 10:36:32

@tevevanegypupu: Asszem nem sikerült teljesen megértenie, amit írtam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.14. 19:56:45

@Kandeláber: www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/hamis-tanuvallomas-a-jogaszok-sincsenek-kozos-nevezon.html?send=1
index.hu/belfold/harmat1285

Szerintem messzemenően tisztességesen bíráskodott.

Azzal mi a gond, hogy jog szerint jártak el vele szemben, amikor fegyelmi vétséget követett el? Tudsz bíróról, akit hasonló ügyben kiraktak? Tudtommal nem is nagyon kapott más bíró fegyelmit direkt politizálásért.

vantaan 2013.04.15. 07:54:26

Éljen az ÁVO/TEK! Éljen a Zügyészség! Párt ökle oda csap ahova kell/köll!
Aki nincs velünk és nem jattol az ellenünk!
Aki másnak vermet ás engedély nélkül azt megbüntetjük!
Éljen Murok elvtárs a TESCO-s rabló, mert aki a gaz multit meglopja s szét osztja/ ja azt nem is ... na az aztán becsületes keresztény/magyar/nép-nemzeti/kommunista-keresztény/ jobbikos-fidesz hungarista vagy mi a fsz ...... esetleg volt munkásőr!

Régi Péter 2013.04.16. 09:42:07

@szempontpuska: De hiszen itt éppen azt mondja, hogy épp a Zóóórbán jóvoltából él! Igaz, azt is mondja mert "képtelen meghalni". De hát ez ugye talán mégsem uaz, mint hogy miért nem "dögölt meg ő egy balesetben". Történetesen a Hornnak is volt ugyebár a 90-es években. Olyan linket mutass, ahol azt mondja egy fideszes politikus, hogy miért nem "dögölt meg" a Horn autóbalesetben. Különben is a Horn-Wittner párhuzam erősen sántít. Horn ávós volt 56-ban Wittner meg forradalmár. Bocs, hogy ilyen későn válaszoltam két állás mellett nehéz.

Régi Péter 2013.04.16. 09:48:17

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Mióta mond ki a bíróság bűnösnek vkit, hogy miatta lett öngyilkos? Ilyen nincsen a Btk-ban, te tájékozatlan, amatőr, nagyképű seggfej. A libatenyésztők bizonyára viccből lettek öngyilkosok ugye? Csak hogy megmutassák milyen szar alak a bajnai? bajnai polgártárs ki tudta magát mosni jogilag, ennyi.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 09:56:22

@Régi Péter: Ne keverjünk büntetőjogi fogalmat (bűnösség) a sajtóperekbe.

A Bajnai kontra HírTV/stb. sajtóperek arról szóltak, hogy alperes sajtótermékek állításai, melyek szerint Bajnai felelős az öngyilkosságért, igazak-e. A bíróság kimondta, hogy nem felelős.

www.civishir.hu/belfold/liba-per-bajnai-nyert-a-hir-tv-ellen/1001095802
"A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét és kimondta, hogy a televízió idén január 20-án valótlanságot közölt és valótlanul híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős."

Tehát a per nem bűnösségről szólt, hanem a sajtóban megjelent állítások (felelős) igazságtartalmáról. Elég lett volna, ha igaz az állításuk, s máris nem vesztenek pert; függetlenül attól, hogy egyben büntetőjogi tényállás-e a felelősség vagy sem.
De hát nem volt igaz és ezt a bíróság ki is mondta. Nem felelős.

(Meg is lehet fordítani: ha valóban öngyilkossághoz vezetett a tevékenysége, miért nem lett minden tenyésztő öngyilkos? Egyáltalán, hogy lehet azt állítani, hogy egy öngyilkosságért az öngyilkosság – egyébként belátó- és cselekvőképes – elkövetője ne volna felelős, hogy helyette mást terhel minden?)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 10:00:30

@Régi Péter: nol.hu/belfold/libas_vadak__bajnai_ujabb_pert_nyert_a_hir_tv_ellen

"Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök."

Ezek szerint tévesek az információid, mégiscsak kezdeményez eljárást.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.16. 10:03:52

@Counter:
" Egyáltalán, hogy lehet azt állítani, hogy egy öngyilkosságért az öngyilkosság – egyébként belátó- és cselekvőképes – elkövetője ne volna felelős, hogy helyette mást terhel minden?"

Éppenséggel van ilyen tényállás a Btk.-ban.
"Öngyilkosságban közreműködés

168. §384 (1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Értelmezésem szerint ez nem vonatkozik egy olyan esetre, ahol az öngyilkosság az áldozat saját döntése, az elkövető csak a körülményeket teremti meg, pl. csalással elveszi az áldozat vagyonát (de nem sugallja semmilyen módon, hogy legyen öngyilkos).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 10:47:58

@Doomhammer: Ez szándékos bűncselekmény: az elkövetőnek előre kell látnia az öngyilkosságot, s azt kívánnia kell vagy abba bele kell törődjön.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.16. 10:59:35

@Régi Péter: persze hogy megvolt az oka Bajnainak, mert egy fa*ág volt a vád. Fogalmad sincs mi történt, milyen körülmények voltak, ki kivel volt. Ha lenne, nem nyalnád be a propagandát. Már eleve egy holding igazgatójaként, amelyik holding tulajdonosa egy cégnek, amely cég egyik cégével kapcsolatban történt a szomorú eset. Menet közben van három vezérigazgató, egy rakás tulajdonos még. Mégis személyesen Bajnai a felelős? Ez csak egy költői kérdés, nem kell rá válaszolnod... vele kapcsolatban mindössze ennyit sikerült összeszedni, de ez se az volt. Bajnai a Wallis vezérigazgatója volt, nem a Hajdú-Bét-nek. (mely ráadásul zrt. is vot, tehát a kézi irányítás, mely üzleti döntések esetében a boardot illeti, melynek Bajnai nem volt tagja) Ezt aztán a feljelentés után az ügyészség, akik között nem agy mosottak ülnek egy perc alatt átlátta, és bűncselekmény hiányában el sem indította -vele szemben - a nyomozást. Volt egy ügy - ez nem kétségeges - amibe megpróbálták belerángatni. Amikor azt mondta nem értettünk hozzá - azt jelentett, megvettek egy élelmiszer-ipari céget, és nem kellett volna...

Régi Péter 2013.04.16. 12:52:01

@Counter: Köszönöm. Akkor tehát Lázárnak is igaza van, amikor mocskolták, és eljárást indított.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 12:57:57

@Régi Péter: 1) Akkor tehát hazudtál, amikor azt állítottad, hogy "Bizonyára megvolt az alapos oka a bajnainak, hogy nem tett följelentést a Hajdú Bt.-s öngyilkossági ügyek kapcsán becsületsértés miatt.". Hiszen (rágalmazás miatt ugyan, de) kezdeményezett büntetőeljárást.

2) Nem állítottam, hogy helyesen vagy helytelenül tette, csupán tájékoztattalak, hogy a te alaptalan híreszteléseddel szemben megtette. A hozzászólásodban foglalt következtetést miből vonod le?

3) Bajnairól azt állították, hogy felelős más ember öngyilkosságáért, Lázárról meg a jelek szerint azt, hogy állat módjára vezet. Összemérhető szerinted?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.16. 13:18:15

@Counter:
Nem igaz, hogy nem tudnak szerezni egy tanút, aki hallott valami olyasmit, hogy "mi történhet, legfeljebb öngyilkosok lesznek néhányan".

Régi Péter 2013.04.16. 13:30:56

@Counter: 1. Miért hazudtam volna? nem ismerem a bajnai teljes életrajzát, nem is érdekel. Vki írta a 200 hozzászóló közül, hogy milyen szemét a Lázár, mert ilyen becsületsértéses eljárást indított, mikor a bajnai meg nem indított a Hajdú Bt. ügyben. Erre kiderült, hogy igenis indított. Nah hát akkor a Lézer is indíthat, ha úgy érzi, rágalmazzák?! 2. Abból vontam le, hogy ha az egyik indíthat, akkor a másik is. 3. De hát a kettő állítás nagyon is hasonlít nem? Mert mind a kettő emberhalállal vádaskodik. Szóval nem értem a hszed, vélhetően csak provokálni akarsz.

Régi Péter 2013.04.16. 13:44:00

@Legelő Őse: Érdekes, ha az én munkaszervezetemben vki elkövet egy pici hibát, engem mint csop.vezt azonnal elővesznek. De bajnai nyalván ez alól kivétel. Zrt-ben meg nem felelős senki semmiért. Teljesen egészséges rendszer! Mindazonáltal akkor jogosan tett feljelentés bajnai, mint ahogy lézer is. Csak hát ugye vannak itt akik szerint ha narancsos teszi a feljelentést, akkor ő egy ostoba tahó, aki nem tudja hogy közszereplőnek nagyobb ingerküszöbének "kell" lenni (miért kellene?), míg ha szegfűs csinálja uazt, akkor azt viszont ő jól csinálta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 13:44:32

@Régi Péter:
1. Azt állítottad, hogy "megvolt az alapos oka a bajnainak, hogy nem tett följelentést". Ez nem volt igaz; az ellenkező értelmű információ (ti. hogy indított) ugyanazokban a cikkekben szerepelt, amelyekben a bírósági perek eredményéről informálódhattunk, amelyekről te informálódtál, tehát szemed előtt volt ez az információ is.

2. Az itt megismert, Lázár eljárására alapot adó hozzászólás nem vádaskodott emberhalállal. Ott van a cikk elején az irat. A valótlannak minősülhető, Lázárra vonatkozó tényállítások:
"Lázárt nem érdekli senki és semmi"
"használt lézerblokkolót"
"nyomatták a közpénzt abba, hogy minél biztonságosabb autó védje a seggét"
"tudta, hogy állat módjára közlekedik".
Ugyan nem hízelgők, de egyik se teszi felelőssé Lázárt más haláláért.

3. Ha valaki más is hazudik, az téged még nem ment fel. Nem kell elhinni valamit csak azért, mert írták a neten, ugye.
De ha ez megnyugtat, akkor nem egyedül hazudtál :-) Így könnyebb elviselni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 13:52:13

@Régi Péter:
1) Egy csoportvezető felelőssége a csoportjáért közvetlenebb, mint egy többszörös tulajdonosi áttételen keresztül való felsővezetői felelősség. S pontosan mi is az a hiba, amit szerinted valaki elkövetett? Piacgazdaságban előfordulnak rossz befektetői döntések, fizetésképtelenség, csőd.
2) Ki állította rajtad kívül, hogy "senki nem felelős semmiért"? Csak ez a két lehetőség van, hogy vagy felelős a harmadik tulajdonos vezérigazgatója (és pont ő, senki más ám!) minden libáért, vagy senki semmiért?
3) Közszereplőnek azért kell nagyobb ingerküszöbének lennie, hogy biztosítva legyen a köztevékenység sokirányú kritizálhatósága, hiszen ez közérdek. A köztevékenység kritizálhatósága nélkül ugyanis csorbul a demokráciánk, ugyebár.

---

Ha valaki felköti magát, akkor azért elsősorban az a felelős, aki felköti magát. Felnőtt ember ugyanis!

Ha meg rajta kívül kell felelőst keresni, hát ott van a családja, környezete, akik látták, hogy megzuhan az ember, de mégse mondanak neki semmit, nem kapacitálják orvoshoz, pszichológushoz menni, csak nézik.

Régi Péter 2013.04.16. 14:10:32

@Counter: De hát ugye az is ott van, hogy "sajnálom, hogy nem ő maradt ott". És hát a kocsit nem ő vezette hanem a sofőre, tehát az "állat módjára közlekedik" sem igaz. Ráadásul a rendőrségi tájékoztatás alapján a másik autó vezetője volt a hibás. Akkor most megáll a rágalmazás, becsületsértés vagy nem? Persze tudom teszerinted ez a "köztevékenység sokirányú kritizálhatósága", még akkor is ha nem ő vezetett. Még sok ilyen hsz-t, és egyre szimpatikusabb lesz az eddig ellenszenves Lézer!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.16. 14:24:15

@Régi Péter: A "sajnálom, hogy nem ő maradt ott" nem tényállítás, hiszen a tényállítás része a beszélőre vonatkozik (a tény az, hogy *ő sajnál*), egyebekben pedig vélemény (érzelmi viszonyulása van ahhoz, ami történt).

Az "állat módjára közlekedik" általánosságban fogalmaz, nem a konkrét esetre nézve. Attól, hogy van sofőrje, még közlekedhet állat módjára (lehet, pont ezért tart sofőrt?).

A közlekedési balesetben való vétkességről a kommentelő nem nyilatkozott a kommentben.

---

Semmire nem válaszoltál a neked címzett hozzászólásomból. Szeretnéd, ha vitapartnerként kezelnélek, vagy nagyon nagy megerőltetésnek tűnik és hagyjuk inkább?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.19. 10:47:47

Humornak szanta. Azota azt is letagadja, hogy valaha is volt internetelofizetese.

www.teol.hu/tolna/kek-hirek-bulvar/szajbarugast-igert-munkatarsunknak-a-kommentelo-493532
"SZEKSZÁRD | Érdekes magánvádas bűnügyet tárgyalt szerdán a Szekszárdi Járásbíróság. A teol.hu egyik korábbi szerkesztője indított eljárást egy bizonyos kommentelő ellen becsületsértés, vagy rágalmazás miatt.

Mivel a kommentelő egyes hozzászólásait hozzáférhetetlenné tette a szerkesztő, személy szerint őt pécézte ki a vádlott, aki a tárgyaláson hozzájárult ugyan nevének a közléséhez is, de népszerűsítésétől inkább eltekintünk.

Csak néhány idézet a kommentektől. ”Azzal kezdem te elvtelen lótetű, (bíróság előtt is kijelentem, hogy lótetű vagy) hogy ezt a retket amit idehánytál rajtam kívül mások is ekézték...” Nos, nem jelentette ki, hanem átment taktikai tagadásba, miszerint ezeket nem is ő írta, és nincs is internet előfizetése. Vallomást nem tett.

Más: Legyen vér a ....és úgy moderálj, mert szájba foglak rúgatni az ukrán embereimmel érzem. :) A jel szerint ezt, meg a többit is humornak szánta. ”Geci egy tolvaj cigány vagy te moderátor, hogy anyádat..., a többi tényleg idézhetetlen. Más: ....Lopsz kis geci, de egyszer szájba verlek ezért. Szöges raklapdeszkával, mert az a kedvencem....” És így tovább.

Az ügyben szerdán nem született ítélet. A bíróság azt a végzést hozta, hogy az iratokat átteszi a járási ügyészségre, a vádképviselet esetleges átvétele érdekében.

Összességében úgy ítélte meg a bíróság, hogy a hozzászólások, és a becsatolt újabbak, nemcsak arra alkalmasak, hogy esetleg kimerítsék a rágalmazás, vagy becsületsértés bűncselekményét, hanem olyan mondatokat és kifejezéseket tartalmaznak, amelyek felvetik más, hivatalból üldözendő bűncselekmény, jelesül a zaklatás vétségének megalapozott gyanúját."

Zaklatas tenyallasa:
"Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)437 Aki félelemkeltés céljából
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
b) annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

S=klogW 2013.04.19. 11:13:45

@Doomhammer: Kommenteléssel, vagy akár még emaillel is ha beazonosítható címről írja valaki, nem tudom, hogy lehet kimeríteni a zaklatás fogalmát. Sem egy kommentet sem egy emailt nem muszáj elolvasni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.19. 11:30:43

@S=klogW:
Termeszetesen akar kommentelessel is ki lehet meriteni, hiszen:
- "Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen ..."
- "annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik"

Az esetnel mind a ket feltetel teljesult. A vadlott nem egyszeruen nem kivant kommunikacios kiserletekkel bombazta a teol.hu moderatorat, hanem megfelemliteni igyekezett, lasd pl. szajba rugatni ukran embereivel. Habar odatett egy szmajlit, de ugy tunik, ez nem hatotta meg se a moderatort, se a birosagot. Ertekeltek a megfelemlitesi szandekot.

A masodik feltetel az akarata ellenere torteno kapcsolatteremtesi kiserlet ezuttal telekommunikacios eszkoz utjan. Most telekommunikacios eszkozkent hasznalt szamitogeppel valosult meg.

A torvenyt megfelemlitesi celbol torteno telefonhivasokra talaltak ki. Ilyenkor sokszor nem szol bele a telefonba a zaklato, de a megfelemlites ugy is megvalosul, hogy a zaklatott egy ido mulva fel se veszi a telefont. Vagyis a megfelemliteshez nem kell, hogy elolvassa az e-mail-t vagy a kommentet. Eleg, ha tudja, hogy valaki megfelemlitesi cellal hivogat, kuldozget, kommentelget es mar meg is valosult a zaklatas tenyallasa.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.19. 12:09:00

"...két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő..."

Alfőmérnök 2013.04.04. 15:05:12
@gloire: Ne nézz hülyének, szarházi. Nem párbajra hívtalak ki, hanem azt írtam, hogy szarrá foglak verni, pontosabban veretni. Ami azt jelenti, hogy mostantól bármelyik utcasarkon eléd ugorhat néhány 120 kilós állat. Padillában megbízhatsz, ő nem fogja kiadni az adataidat. De vannak rá más eszközeim, hogy kiderítsem a valós személyedet..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.19. 12:13:35

@gloire:
Maganvadas inditvanyt tehet, ahogy a teol.hu moderatora is tette.

Mivel zaklatasra nincs feljelentesi kotelezettseg es magukon kivul mas nem tudja eldonteni, megvalosult-e a megfelemlitesi cel (egyes embereknek furcsa humora van), igy a feljelentest mas realisan nem teheti meg.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.19. 12:17:56

@Doomhammer: "(egyes embereknek furcsa humora van)"

Ebben az esetben még szmájli se volt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.19. 12:19:59

folytatólagosan elkövetve:

Alfőmérnök 2013.02.23. 23:36:09
@Holger Hartland: Úgy érted, nyominger, hogy ha egy Holger Hartlan nevű emberrel találkoznék, neki is megmondanám, hogy egy ostoba faszkalap geci? Vagy ha egy Loxon nevű emberrel találkoznék, megmondanám-e neki, hogy jellemtelen görény? Vagy ha egy gloire nevű emberrel találkoznék, azt legszívesebben vascsővel verném szarrá?
Ha ez a kérdés, akkor a válaszom: igen.

S=klogW 2013.04.19. 13:03:57

@Alfőmérnök: nem áll túl jól a szénája, ha gloárnak van pénze ügyvédre, akkor csak a jóindulatában bízhat

Alfőmérnök 2013.04.19. 13:14:52

@S=klogW: Most nagyon összeszartam magam. Hihetetlenül ostoba fasz vagy te is. De ha már... Ő kezdett el "fenyegetni" benga négerekkel, csak ugye azt gondolja, hogy azért, mert odatette a végére a szmájlit, az nem olvasható fenyegetésnek. Ráadásul azt se tudom, kicsoda. Bazmeg, a nevét nem vállalja föl, és ha a viruális személyét "fenyegetik", akkor be akarja perelni azt, akiről ő se tudja, kicsoda. Illetve néha blöfföl valamit, de tényleg gőze sincs. :)))))
Hidd el, már rég be akart perelni.
kocsogloxonesgloire.blog.hu/2012/11/14/no_comment_208
Nem hitték el nekem a jóhiszemű kommentelők, hogy komolyan gondolta. Akik meg tudták, hogy komolyan gonolta és nem szóltak rá, azok ugyanolyan férgek. Csak az ürügyet várta, hogy végre valakin bosszút álljon az elcseszett életéért. Mert egy szemétdombra való emberi selejt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.19. 14:09:21

@gloire: Ez nem fenyegetés, mivel ilyen nevű emberek nem léteznek. A 12:09-kor idézett, az igen. Az perképes.

Ha ez nem előre megbeszélt játékos műsor, és nem is Doomhammer szórakozik itt a harminckét nickjével, akkor szerintem fejezzék be. Akár meg lehet kérni a bloggazdákat, hogy tegyék ki Alfit.

Alfőmérnök 2013.04.19. 14:17:07

@Holger Hartland: Azért drukkolsz neki, mi, gyáva szarházi féreg?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.19. 14:25:13

@Alfőmérnök: Itt neked van szükséged a drukkolásra.
Menj, keress valami értelmes elfoglaltságot.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.19. 14:26:55

@Holger Hartland: "...A 12:09-kor idézett, az igen. Az perképes..."

Azt hiszem ez is (bár nem engem érint):

Alfőmérnök 2013.03.25. 07:58:14
@S=klogW: Mindenesetre Loxon úgy tűnik, hogy visszavonult, mióta részleteket közöltem a magánlevelezésünkből. :)

Levéltitok megsértése

178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.

(3) A büntetés
a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény;
b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény
jelentős érdeksérelmet okoz.

www.jognet.hu/?f=show&id=10781&tid=69

Alfőmérnök 2013.04.19. 14:27:17

@Holger Hartland: Egy tanársegéd úr már csak tudja...

Alfőmérnök 2013.04.19. 14:29:09

@gloire: Beteglelkű, ostoba, utolsó rogyember vagy.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.19. 14:38:24

@gloire: Írtam magának a nickjére pár hónapja. Nem látta?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.19. 15:02:08

@Holger Hartland: Változott az e-mail címem, talán azért nem. Ha gondolja, akkor most írok én magának.
süti beállítások módosítása