Petőfi hava
2013. március 17. írta: pelikán*

Petőfi hava

hohelyzet1.jpg

Így szombat éjfél felé, amikor ezt írom, és amikor az összes létező híradó visszanézése miatt vagy nyolcszor hallottam Harangozó Tamástól, hogy „a kialakult helyzetben”, amikor alacsonyan szállnak a minőségi állami szolgáltatásokra szuperérzékeny blogbejegyzések, amikor tán csak az nem ír kormánylemondatós tweetet, akinek nincsen twittere, szóval most a Petőfi havában keletkezett feszkó vége felé érdemes azért megállni egy ásónyomnyira.

Kiemelten durva 48/72 órán van túl az ország érintett fele, ráadásul a hírek minden létező ingerküszöböt elértek, hiszen a hírverseny két csúcsragadozója, a hétköznapon is bármilyen más témát maga mögé utasító hírtípus, az időjárás és a baleset/közlekedés nászából születtek. Az érdeklődés tetőzésén, a medrükből kilépő kommentfolyamokon nincs mit csodálkozni. A katasztrófahelyzet kezelése legalább annyira érdekes, mint a sajtó és az online közönség viselkedése, így a komplett ügyhöz összesen öt megjegyzésem van.

EGY. Ahogy a számlálók mostani állását nézem, szombat éjfélig durván 15.000 segítségre szoruló utast és 4.000 beragadt gépjárművet szabadítottak ki a mentőegységek. Vagyis valóban elég sok embernek volt szar estéje. Az MTI 14-én 10:20-kor adta ki az első havazás miatt történt balesetről és útzárról szóló hírt, a zalai tömegkarambol is 11:00 körül következett be, tehát ha innen számítom a sztorit egészen odáig, hogy szombaton délután öt órára szedték le az utolsó veszteglő járművet is az M1-esen az út közepéről, és eddigre nagyjából az ideiglenes melegedők is kiürültek, akkor azt lehet mondani, hogy a közlekedés legkritikusabb helyzetén bő 50 óra alatt sikerült úrra lenni.

Vágom nem is kissé, hogy így nem illik hozzáállni, és itt most felháborodottan kéne vernem az asztalt, de csendben jelzem, hogy ennyi idő alatt 4000 járművet kimozdítani, letakarítani az útból: vállalható. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi idő alatt minden helyreállt volna, de ilyenkor első az élet- és vagyonvédelem, amiben a hatóságok a nehézségek méretéhez képest gyorsan jártak el.

hohelyzet2.jpg

KETTŐ. Pintér Sándor nyilvánosság elé állásának késlekedése tény: a belügyminiszter pénteken kereken 11:00-kor állt elő a riadóval, noha a BM első közleménye szerint az operatív törzset már csütörtökön összehívták. A teljes hatósági tétlenség persze a legnagyobb kamu, ami az éterben terjeng. A katasztrófavédelem honlapján péntek reggel 7 óra előtt megjelent hír szerint „a hivatásos katasztrófavédelmi erők 920 fő 209 eszközzel, a rendőrség 412 fővel és 189 eszközzel, a honvédség 12 fővel és 6 eszközzel, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók 296 fővel és 65 eszközzel, a polgári védelmi szervezetek 8 fővel, valamint a mentők 174 fővel és 69 eszközzel, a közútkezelők 660 fővel és 635 eszközzel, a polgárőrség 74 fővel és 30 eszközzel, a karitatív szervezetek 24 fővel és 4 eszközzel vettek részt az elmúlt 24 órában a téli időjárással összefüggő káresetek felszámolásában″. De az MTI-ből is visszafejthető, hogy a megyei szervek a legelejétől ott voltak a fronton, még akkor is, ha a létszámnövelésük lassabb ütemben ment a kelleténél.

Mivel csütörtökön 16:41-kor jött ki az ORFK első konkrét utasítása, hogy aki teheti, már ne induljon útnak, szerintem a realitásokat figyelembe véve a riadót is ekkor kellett volna elrendelni. Tizennyolc órával korábban.

Ahogy visszaolvastam a híreket, a honvédség 14-én este szállt be a mentésbe az első lánctalpas járművekkel. A szabadtéri állami rendezvényeket 14-én kereken 23:00-kor mondták le. Mindkettőnek hamarabb kellett volna bekövetkeznie.

hohelyzet3.jpg

HÁROM. A katasztrófahelyzetnek köszönhetően a politikai kommunikáció és a blogos szféra is virágzásnak indult. Az mondjuk várható volt, hogy Török Zsolt és Szanyi Tibor fullba' nyomják a kretént, de meglepett, hogy milyen fordulatszámra pörgött a fikavető péntek délelőttre.

A BM szemantikai kérdéseket felvető SMS-e és Semjén Zsolt lóhátas jelenete (melyre semmilyen elfogadható magyarázat sincsen) mondjuk olaj volt a tűzre, de láthatóan sokezres létszámmal, fél napja erőn felül dolgozó rendőrök és katonák buzerálása, meg ilyen nyilatkozatok kiadása, hogy „Az elmúlt 36 órában magára maradt Magyarország!” (MSZP) a legsötétebb kampányszlogeneken is túltettek.

hohelyzet4.jpg

NÉGY. Nem, nem állja meg a helyét a 2006. augusztusi összehasonlítás, akárhogy is sulykolja az Index egyik-másik szerzője. Vagy bárki. A huszadikai esetben az állam a saját maga által szervezett rendezvényre hívta polgárait, de nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve.

Ezzel szemben a mostani esetben a következő kulcsszavakat találtam a hírekben: „sarkvidéki eredetű hideg”, „lehulló friss hó mennyisége helyenként meghaladhatja a 10-15 centimétert” (március 12.) illetve „erős hidegbetörés" és „utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak” (március 13.) valamint „Húszcentis hó, százhúsz kilométeres erősségű szél is várható” (március 14. reggel hat óra).

Érdekesség: beszéltem a természeti csapásokkal sokkal jobban megvert USA-ban élő ismerősömmel, aki azt mondta, hogy ott a legtöbb gond rendre a lakosok fegyelmezetlenségéből adódik: havat/vihart leszarja, útnak indul, szabálytalankodik, beszól. Így ott például iszonyat pénzbüntetéseket szabnak ki olyanokra, akik nem engedelmeskednek a hatóságoknak: a tiltás ellenére indulnak el, vagy blokkolják a leállósávot stb. Észak-Karolinában 1000 USD büntetés jár annak, aki hurrikán idején kimegy az utcára. New Jersey-ben 2000.

Na most elképzelem, hogy ha itthon megpróbálkoznánk azzal, hogy ilyen komolyan vesszük a szükséghelyzetet – például a Narancs esemény utáni bölcsességének szellemében már szerda este utakat és autópályákat zár le a rendőrség –, feltehetően pár óra alatt önkényuralom miatt szirénáznának.

hohelyzet5.jpg

ÖT. Az „Ez az ország nem működik!″, „Na tessék, Magyarország megint bizonyított!″ és annak bé verziója, a „Na tessék, megmondtam, hogy itt nem lehet élni!″ szólamok hangoztatóinak üzenem, hogy pontosan ugyanez a vihar, ami rajtunk keresztülment bizony hazavágta Franciaországot is: Nord-Pas-de-Calais és Pikárdia térségében a hótorlaszok miatt 170 kilométeres kocsisorok álltak be, Manche megyében 700 jármű vesztegelt az utakon 24 órát, Párizs térségében szerda reggel 360 járat közül csak 10 indult el. Belgiumban összesen 1.600 kilométernyi dugó alakult ki, és Dél-Angliában is szép számú autós éjszakázott a hó fogságában.

Én személy szerint hasonló okból szoptam végig egyszer egy hétvégét Finnországban. Ami nem azt jelenti, hogy mi finnországi szinten teljesítünk, tehát a mi helyzetünkkel minden rendben van, de a hóvihar az mindenhol hóvihar, akkor is, ha lézerkarddal, vagy halálcsillaggal megyünk neki, az a tetves hó bizony gondot fog okozni.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a posztot kísérő borzalmas képek! Ja, nem nálunk készültek, hanem az említett USA-ban és Franciaországban. Bizony.

Lám, micsoda szar helyek azok is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr365138907

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rendkívüli helyzetek kezelése 2013.08.27. 16:01:38

Rendkívüli helyzetek bárhol, bármikor előfordulhatnak, - jó tehát ezekre felkészülni. Minden rendkívüli helyzetre természetesen a dolog természeténél fogva nem lehet felkészülni. Tekintve a világ egyre bonyolultabb körülöttünk, - sőt egyesek válságró...

Trackback: Tél tábornok vs. kormány -- 1:0 2013.03.17. 11:44:38

A 2013. március 14-15-ei időjárás rendkívüli és sajnálatos helyzetet teremtett nemcsak az egyes településeken, hanem a magyar közutakon is. A kormányzat álláspontja szerint ők mindent megtettek, amit meg lehetett és kellett tenni, s a rendkívüli körülm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fikanick 2013.03.17. 08:19:14

Nagyon beszedes, ahogy eloszor kifejted, hogy 16 orat csuszott az autopalya lezarasa (a kamionokrol szot sem ejtesz, dehat miert tenned, van egy agendad, abba ez nem ferne bele), majd az idod maradekat azzal toltod, hogy mentegeted a kormanyintezkedeseket (vagyis pontosabban azok hianyat). 2006 augusztus 20.-an sem tudta senki delutan, hogy estere akkora vihar lesz, az "emberemlekezet" kifejezes akkoriban is sokat szerepelt a sajtoban (akkor foleg az MSZP-tol), ti meg (szemelyesen) teli szajjal reklamaltatok a tetemre hivast.

Amellett nekem ahany ismerosom volt, egyik sem tudott rola delutan 4, 5-kor, hogy nem kene elindulni, ha tenyleg nem kellett volna, talan tobbet kellett volna tenni.

Mindez viszont mellekes. Eloszor is mert ugyanis lehet, hogy megbuntetik az USA-ban az embert, ha bemaszik a jegesedes miatt lezart nemzeti parkba az embert, DE LEZARJAK A PARKOT es BE KELL MASZNOD AHHOZ, HOGY BEJUSS.

De amiert igazan mellekes (es aminek en nagyon orulok), az az, hogy ebbol a Fidesz azzal, hogy az aldozatokat buzeralja, nem tud jol kijonni. Ezt talan mostanra latjak, de mivel az igazi arrogans seggfej maga a belugyminiszter volt, ezert most mar visszatancolni nem lehet.

Szaporodnak a johirek az orszagban, ha igy folytatja a Fidesz (mint ahogy ez egy csodas politikai lehetoseg lett volna nekik, az emberek imadjak az eros vezetot az elore nem latott nehezsegekben), talan megis kepes lesz megverni magat annyira, hogy legyen ertelme kormanyozni utanuk.

Sebastian Knight 2013.03.17. 08:24:12

A hóvihar még a tauntaunháton utazó Luke Skywalkerrel is kibabrált, pedig volt nála lézerkard.

xxiv 2013.03.17. 08:25:59

Kicsit elnéző, de alapvetően korrekt cikk.

Olvasva a híradásokat katasztrofális, hogy csak a két végletet lehet olvasni, hallani vagy habzó szájú kommunisták őrjöngenek vagy fideszes agyhallottak védik a védhetetlent.

"na ezért tart itt az ország" :-)

Manyi Béci 2013.03.17. 08:39:34

Nem értem a cikkírót.
Hiszen le is írja:
"Tizennyolc órával korábban."
" a létszámnövelésük lassabb ütemben ment a kelleténél"
" Mindkettőnek hamarabb kellett volna bekövetkeznie."
Ennyi.
Ja, hogy rugóznak ezen qa bénázáson az ellenzékiek és a hóban rekedtek?
Naná, hogy rugóznak. Ez természetes.
Az a cikk mondanivalója, hogy mennyire kell rugózni? Kicsit kisebb rugózás az elvárt? Hát kérem, nem kellett volna forradalmat csinálni.:)

mzoltán · www.szuveren.hu 2013.03.17. 08:46:10

A posztoló a legnagyobb botrányt, a tájékoztatás teljes csődjét pénteken-szombaton, illetve a közmédia gátlástalan sikerpropagandáját meg sem említi. Ügyes.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.17. 09:19:25

Utálom a Fideszt, de ezzel a cikkel egyetértek. Szánalmas az igyekezet egy viharból politikai ügyet csinálni.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.03.17. 09:20:51

ha a sok sötét nem csak fészbukkra, meg pornóra használná a netet, egy héttel előbb tudnia kellett volna, hogy mocsok szar idő lesz a hétvégén. minden hosszútávú előrejelzésben ott volt, hogy jön a hideg meg a szél és a hó. de vagy nem olvasták, vagy le se xarták. vagy úgy gondolták, hogy "faszom, majd én azt tudom!", és útnak indultak. a magyar nem hisz semmilyen hatóságnak. nem hisz semmilyen nála képzettebbnek. nem vállal semmi felelősséget saját tetteiért. mindenért mást okol. teli pofával. ezen az attitűdön kellene sürgősen változtatni.
ha a rendőr/tűzoltó/mentős azt mondja, hogy fogod magad, pistám, oszt erre mész/ezt csinálod/így fogod, akkor talán kisebb káosszal meg lehet úszni ezeket a helyzeteket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 09:24:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: amennyire elvadult a közbeszéd, természetes, hogy mindenből politikai ügyet csinálnak.
Egyébként nehéz volt elhinni, hogy ilyen idő lehet március közepén, mi is csak szombat reggel, a budai állapotot látva tettünk le a soproni kirándulásról.

Tündér_Lala 2013.03.17. 09:29:38

Kéremszépen
késői volt a riasztás nem eléggé végig gondolt állítás.

Elösször is az alphelyzt - 3-5 méteres a szél által összehordott hófalak - bontása, csak gépekkel képzelhető el. Kézi erőre akkor van szükség, amikor az eltemetett autókat kézzel kell kiásni a vagyonvédelem figyelembevételével.
Azokat az erőket pedig bizonyosan oda is kell tudni juttatni a helyszínre.Ez a vihar tombolása közepette szintén felelős döntés kérdése.

Másrészt már szerdeán PIROS azaz a legmagasabb szintű időjárási vészhelyzet riasztást léptettek érvénybe. Mit gondoltak az emberek, hogy ez tréfa ?
(Akármilyen autója van - négykerék meghajtású, táligumival és hólánccal felszerelt terepjárója - ha a hasa felül a hóra, akkor bizony ott marad.)

Bizonyára lehetnek dolgok és intézkedések, amit jobban lehetett volna csinálni - nem kétséges, hogy elemezni fogják a történteket - de a hatóságok jól vizsgáztak.

A ballib hozzáállását pedig jól jellemzi, hogy örülnek a katasztrófa helyzetnek, mert hátha néhányan megharagszanak a fideszre. Hmmm, hmmm .... Kár hogy nem haltak meg néhányan ?
Pfff....

Steve the Great 2013.03.17. 09:29:51

Igen, a fő megállapításokban igaza van a szerzőnek: a hófúvás máshol is hófúvás, ill. a hatóságok (főleg akik az utakon dolgoztak) azért nem lógatták a lábukat.
A kommunikáció viszont szokás szerint vicces volt: pl. bejelentik a rádióban a déli krónikában, hogy minden kórház bőséges vértartalékkal rendelkezik, semmi gond. Aztán kb. 2 órával később posztolja a Magyar Honvédség, hogy x kórházba sürgős vérutánpótlást vittek...

Meg egy technikai kérdés (amihez nem értek, simán lehet, hogy nincs igazam): A Honvédségnek elvileg van vagy 400 db páncélozott szállító harcjárműve (aminek gondolom jó magyar szokás szerint kb. fele-harmada bevethető). Ezek felhasználásáról nem esett szó, noha a TEK is ilyennel rohangált le-fel, mentett csecsemőt (és majdnem külön blokkot kapott a híreken belül).

antho 2013.03.17. 09:37:51

egy. Az első fokú (legmagasabb) riasztást még csütörtök délelőtt kiadták a fővárosra és öt dunántúli megyére. Ez benne volt már a 14-e déli híradóban is.
videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/14/12/MTV_Hirado_2013_marcius_14_12_00.aspx

Kettő. Sajnos a magyar ember olyan, hogy ha ő befizet egy wellness hétvégére, akkor azt akkor sem hajlandó lemondani, ha a kiválasztott szállodája helyén egy bombatölcsér tátong. Lásd még az all inclusive ellátás veszélyei a magyarokra: www.origo.hu/utazas/20080608-a-magyarokra-veszelyes-az-all-inclusive-ellatas.html

Három. A hétvégi eset tipikus devizahitel szindróma volt. Az emberek útnak indultak, elakadtak, majd fejhangon sipítoztak, hogy azonnal mentse meg őket az állam.

Négy. A sajtó is könyékig benne van. Mivel az időjárás kapcsán is állandóan farkast kiálltanak (Döbbenet! Ilyen még nem volt! Katasztrófa! és ezek mindennapos címadási gyakorlatok), már nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor mekkora a baj.

Öt. A legszánalmasabbak a fotelforradalmárok voltak, akik percenként posztolták, hogy a kormány nem tesz semmit, azonnal mondjon le.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.17. 09:43:24

Hát az élet nem volt könnyű. Például Franciaországban szerdán és szerda-csütörtök éjjelén hatalmas dugók alakultak ki, amint a post is írja.

Ezzel szemben csütörtökre normalizálódott a helyzet.

nord-pas-de-calais.france3.fr/2013/03/14/neige-l-a1-en-picardie-rouverte-completement-la-circulation-mais-pas-de-retour-la-normale-216037.html

Ehhez képest Magyarországon két nappal a vihar után már az volt a hír, hogy most már tényleg lehet közlekedni az M1-esen. Amely hírről újra és újra kiderül, hogy nem bontja ki az igazság minden részletét.

Talán mégis van itt valami különbség a normális országokhoz képest (mert nálunk szabadságharc van, rendkívüli állapot).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.17. 09:43:56

1) Hamvas Béla is megmondta, hogy a civilizáció csak jó időben működik.

2) Az elemekkel felesleges vitát nyitni, mert úgyis nekik lesz igazuk.

3) Ha valaki tudatában van, hogy jön a viheder, akkor hülye, ha útnak indul --- hacsak nem kénytelen (de ahhoz nagyon nyomós ok kell).

4) Amennyit én látok a világból, az alapján, úgy gondolom, nem vagyunk mi olyan rosszak katasztrófahelyzetek kezelésében.

5) A jelen helyzetben a kormányzat ott követett el hibát, hogy túlontúl "demokratikusan" viszonyult a helyzethez. Egyrészt abban, hogy jóval korábban nem vezetett be útzárakat a magán- és kereskedelmi forgalom számára, másrészt pedig abban, hogy túl demokratikusan kommunikált: ilyenkor nem ajánlani és kérni kell, hanem utasítani és nem magyarázni, színezni kell az intézkedéseket, hanem végrehajtatni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.17. 09:47:45

"Nem a kőkemény időjárásban, fagyban órákon át küzdő, dolgozó, segítő emberek ezreivel volt a probléma, sőt! Megkérdeztünk néhány mentődolgozót ők, hogy látták a rendkívüli helyzetet. Szubjektív helyzetjelentés következik."

"A készülő poszthoz pár sort szeretnék leírni… A kommunikáció a közút, a katasztrófavédelem, a rendőrség, az autópálya kezelő, honvédség között nem tudom, hogy működött-e… de, hogy az OMSZ városi irányítása senkivel nem tudott beszélni az biztos, illetve nem is kerestek minket… Vagy ha még is, akkor is csúsztak az infók. Reggel a legfontosabb dolguk a felső vezetőknek az volt, hogy a jelentéseket leírassák (ezt nyilván sejtjük, hogy miért…) kik hol mikor váltottak, ki 24 órázik, kik mikor indultak ki a beragadtak közül, kiket értesített eddig az ICS stb…, a 3 beragadt (különböző helyszíneken) mentőautó kiszabadítására egy kísérletet tettek, ezután csak az onnan származó információkra tudtak hagyatkozni, ergo telefonon támogatták őket és tördelték a kezüket… Én személy szerint a nap folyamán több két órás beutalt betegnél voltam, pár akut eset is volt a 12-ből de a pálya felé és az ideiglenes szállások felé eszükbe sem jutott, nem is juthatott, mert nem volt mivel menni.. Én ezeket a tapasztalatokat szűrtem le a 12 kivonulás között.
***

Sziasztok. Itt Pesten a havazás miatti káosz nem érezhető. Egész napunkat hajléktalan, ittas csövesekkel és kórházból-kórházba szállítással töltöttük, így nem igaz, hogy ezeket visszaszorították volna. A megerősített 24 órás szolgálatról nem kaptunk szóbeli/írásbeli tájékoztatást, egyedüli kérés szóban, hogy esetlegesen késő, vidékről érkező váltó bajtársakat várjuk meg. A Közép-mo., azon belül pesti irányítás mindig töketlen, nagy különbség nem tapasztalható, többi megyét viszont nem halljuk. Részünkről mi csak csodálkozunk a hírek szerinti elakadásokról, elzárt emberekről, a főváros teljesen autózható. Sajnos többet nem tudok írni, mi kimaradtunk a hóhelyzetből, de ahogy szokott, az Omsz nincs a helyzet magaslatán, pozitivum, hogy minden auto fut az állomásokon, így az ünnepi kötelező szám+mozgóörségekre volt legalább elég emberük.

Egy osztrák cégnél dolgozom szakápolóként. Csütörtök délben indutunk egy betegért Szegedre, akit Bécsbe kellett vinni. Szegedről 5körül indultunk vissza, a gps 21:30ra írta Bécset... Este 1/2 8kor jöttünk ki Budaörsnél, a helyzetre való tekintettel kéklámpával. 45perc alatt értünk Bicskéig. A megkülönböztető jelzés segítségével kb 11kor voltunk Tata után. Kriminális a magyar közlekedési
kultúra. Ha jól tudom, átvettük a "mentőfolyosó" intézményét az osztrákoktól. Egy métert nem találtam belőle (egyébként kint is csak 70-75-ban működik), és még a leállósáv is tele volt. Vagy jöttek szembe... vagy álltak keresztbe... Azt nem tudom, mi van akkor, ha tényleg nagy a baj... Kb a 34-es km-nél -az előttünk szintén kékkel menő tűzoltóautó- megállt, és azt mondta, ha nem akar meghalni a betegünk, akkor nem megyünk tovább, állítólag kb 10km!! kocsi volt a leállósávban. Közben a mentőt többen megtalálták -szerencsére semmi lényegessel!-, volt olyan szlovák, aki a
gyerekére hivatkozott, mikor odamentem, hogy megnézzem, épp elindult a kocsisor, ő meg gázt adott... Hajnal 4 lehetett mikor épp előttünk vágták szét a szalagkorlátot, és visszafordítottak minket Bp felé. Tatabányánál lementünk az útról, tankoltunk, és az 1-esen próbálkoztunk. Az egyik faluból a rendőr nem engedhetett volna ki minket, de Mo a lehetőségek hazája, és ő megmutatta, hol tudunk kilógni. Komáromig jutottunk, de az erőd után kamion hegyek -egymás mellett- a maradék esélyt is elvették. Szlovákián, Nyitrán keresztül jutottunk el Bécsig. A szél tényleg durva volt, de ha időben, és rendesen elkezdenek takarítani - esetleg sózni-, és a kamionok kulturáltan, vagy egyáltalán nem közlekednek, talán kisebb lehetett volna a baj. Nem beszélve arról, ha nem az osztrák vöröskeresztnek kéne jönnie segíteni, hanem esetleg egy ilyen problémát meg tudnánk oldani házon belül...(úgyis gond lesz a belvízzel is)"

mentok.blog.hu/2013/03/16/szubjektiv_korkep_az_elmult_napokrol

A közepéből, akik ott mentenek, infóik.

unionista (törölt) 2013.03.17. 09:48:56

@Hepci:
mivel magyarországon mindent politikusok vezetnek. ezért politikai ügy minden. tisztel faszkalap úr.

pelikán* 2013.03.17. 09:50:24

@fikanick: mértéktartó hozzászólásod önleleplező, amikor azt írod, hogy örülsz az emberek Fidesz általi buzerálásának (btw hol/mikor buzerálta _a Fidesz_ az _embereket_ az elmúlt napokban? mindegy.), de nem tudom hogyan, milyen szavakkal kellene még megfogalmaznom ebben a tényleg minden szempontból kormánymentegető posztban, hogy szerintem is késett a riadóztatás és PS nyilvánosság elé állása. Ez hiba volt. De arról fröcsögni, hogy a hatóságok nem tettek semmit igencsak aránytalan. Részletek a poszt "A teljes hatósági tétlenség persze a legnagyobb kamu, ami az éterben terjeng." mondata után.

Még egyszer mondom, nem vagyok én elégedett a dolog menetével, de az, hogy 50 óra alatt (ami egy nagyon tágra szabott időkeret, mert Tatánál nem akkor állt be az autópálya) elvégezni a mentés nagyobb részét vállalható teljesítmény.

"Amellett nekem ahany ismerosom volt, egyik sem tudott rola delutan 4, 5-kor, hogy nem kene elindulni" - ezzel nem tudok mit kezdeni. Csüt. 14.00-tól már tényleg minden arról szólt, hogy katasztrófa a közlekedés, 16:41-kor az ORFK konkrétan kiadta, hogy aki teheti, már ne induljon útnak. Nem mondom, hogy nem lehetett volna korábban, de azzal együtt, hogy már napok óta a néhány óra alatt megérkező 20 centi hóról szólt az időjárás-jelentés, ezt nem tartom botrányosnak.

2006. augusztus 20-ról a következőket tudom elmondani:
- a gyülekezési jogról szóló törvény szerint a rendezvény biztonságos lebonyolításáról a szervezőnek, azaz a Miniszterelnöki Hivatalnak kellett volna gondoskodnia;
- a tűzijáték lebonyolításával megbízott cégek, illetve az ünnepség biztosításáért felelős állami szervek nem rendelkeztek normális menekítési tervvel, nem állították le a tűzijátékot sem;
- az Állami Számvevőszék már 2005-ben megállapította, hogy hiányosságok vannak az Országos Meteorológiai Szolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közötti információáramlásban.

2006 idézése tehát azért tévút, mert almát hasonlít a villanykörtével: ha én az állam vagyok, elhívok egy utcai buliba százezernyi embert, de nem gondoskodom menekülési tervekről, sőt meg sem nézem rendesen, hogy szabadna-e ilyet tenni az adott időjárási körülmények között, akkor már abban a pillanatban hibáztam, amikor még nem is történt semmi.

Ettől függetlenül a posztban is említett késlekedés miatt itt is fel kell vetni a felelősség kérdését, ezt én nem vitatom.

unionista (törölt) 2013.03.17. 09:50:36

@Steve the Great:
a leginkább szánalmas az volt, amikor pintér tábornok bejelentette: tegnap délutántól (!) elrendeli a riadót.

pelikán* 2013.03.17. 09:53:29

@mzoltán: megnéztem az összes közmédiás híradót, és nem éreztem gáznak. Megnéztem az ATV adásait is, és azokat sem. Ez van.

unionista (törölt) 2013.03.17. 09:54:10

@pelikán*:
a közmédia tényleg időben és példásan beszámolt mindenről. baszki, ti nem elfogultak vagytok, hanem hülyék.

unionista (törölt) 2013.03.17. 09:59:56

@Doomhammer:
na most mi lett volna ha március 15-én ausztria nem vonul be hókotrókkal magyarországra.

Geo_ 2013.03.17. 10:01:24

pelikán et, ezt a posztot azzal kúrtad el - hogy különösen a 2006-os dolog említésével magad is vastagon beszálltál a politikai meccsbe.

Amit nem említettél: az egész katasztrófavédelmet az ilyen esetek kezelésére szervezték át - s rosszul teljesítettek, ld. Manyi Béci kiemelését. (De a MAL-t azt sikerült lenyúlni, de ez itt off.)

A hivatkozott külföldi példák épp azt mutatják, hogy előre láthatóan jött felénk a katasztrófa-helyzet.

Pintér kommunikációját meg sem említetted - csak az időjárás és a zemberek... Gíró-Szász, Pálinkás József, egy BM-államtitkár, Boda(?) képviselő, Geszti Péter...

Egy rossz szót sem olvastam a mentésben gyakorlatban részt vevő védelmiekről, rendőrökről, katonákról.

Pintért, Bakondit pedig bizonyára nem akarod védeni.

tenytar.blog.hu/2013/03/16/tel_tabornok_vs_kormany_--_1?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

Ebből pedig ne a szöveget nézd, az túl sok lenne Neked - elegendő a képet: magyarnarancs.hu/narancsblog/felelossegre-vonast-katasztrofa-hohelyzet-84006

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.17. 10:02:49

@pelikán*:

Az MTV híradója (a királyi híradó) szerintem is kínos, amit csinál (nem közszolgálati, hanem közalkalmazotti hírműsort gyártanak), a HírTV pedig időnként egyenesen durva kormánypárti hangot üt meg (máskor viszont, érdekes módon, nem: rendkívül informatívak tudnak lenni, ha akarnak). Ez a mostani események interpretálására is érvényes volt.

miért 2013.03.17. 10:03:46

Csodás, ahogy a cikkiróval együtt néhány fizetett fanatikus védeni próbálja a védhetetlent! A végletekig központosított abszolutizmust! A csütörtöki helyzet tökéletes peldaja volt ennek az impotens es arrogans kormány mindennapjainak!

fikanick 2013.03.17. 10:03:58

@pelikán*: Engem egy kicsit sem mozgat ebben a kerdesben a "kinek van igaza" koordinatarendszer, leven hulyesegnek tartom a felvetest is, meg ha ezen porog is mindenki mostanaban, mint ahogy ezt is leirtam. A Fidesz inkompetenciaja es centralizalasi megszallottsaga ugyan jol tettenerheto (ahogy te is mondod, szormenten), de igazabol ez sem szamit, senki sem halt meg a kormany tehetetlensegebol.

Kizarolag azert vettem elo az utak lezarasanak a kerdeset, mert ementen az erv menten probaltal jopontokat gyujteni a kormanynak.

Attol viszont, hogy maga a felvetes hulyeseg, az abbol fakado nepitelet mar nem az, inkabb egy objektiv teny, kovetkezmenyekkel.

A tobbit meg nem magyarazom el meg egyszer, "give them enough rope". Mindenkinek jobb, ha nem kell kivarni, amig a Fideszt a gazdasagi inkompetenciajabol fakado osszeomlasban az orszag temeti maga ala, meglepo modon meg nektek is.

unionista (törölt) 2013.03.17. 10:04:39

@antho:
ebben a sztoriban a kormány mit csinált jól? mi az, amire azt mondod, hogy az rendben volt.

pelikán* 2013.03.17. 10:08:16

@miért: cica, a "központosított abszolutizmus" tautológia, csak szólok.

pelikán* 2013.03.17. 10:10:53

@bbjnick: úgy általában szarabb lett az M1 és az mr1 híradása az utóbbi években, ez tényleg így van, a 180 perc például hallgathatatlan, de ebben a konkrét esetben nem éreztem kínosnak az M1 híradót, csak ennyit mondtam.

antho 2013.03.17. 10:14:26

@unionista:
Többször átolvastam a hozzászólásomat, de nem találtam benne olyat, hogy "rendben volt". Én az útnak induló emberek hozzáállásáról írtam.
Nekem van több barátom is, aki látva a helyzetet nem indult útnak. És van olyan is, aki útnak indult. Ha előre kellett volna tippelnem, hogy ki indul útnak és ki marad otthon ugyanez az eredmény jött volna ki. Ja és mind síelni indultak/indultak volna.

unionista (törölt) 2013.03.17. 10:15:56

@miért:
úgy működik minden, mint az antivilágban. párt irányítás alá vonnak mindent. a különbség az, hogy kádár anno a védelmi ügyeket lepasszolta. azt mondta, hogy az elvtársak oldják meg a megyében.

mondjuk az se volt túl jó, hogy egy pöffeszkedő megyei pártitkárok irányították a rendőrséget, a vámőrséget, a tűzoltóságot, a mentőszolgálatot, rendkívüli helyzetben a hadsereget. de legalább nem kellett a pártközpont politikai (!) döntéseire várniuk. azért, mert a kádár rendszerben a megye védelmi kérdésekben szuverén volt. ezért tudták viszonylag jól kezelni az árvizeket, vagy akár a hóhelyzetet. ez az ország ehhez képest nem előrelépett, hanem visszafelé.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.17. 10:16:09

Az egész világ tudta, hogy milyen idő várható Magyarországon, csak ezek a szarjankók nem.
Persze az aljas kitüntetések nem maradnak majd el!

A kuruc belügyminiszternek látszó Pintér sms-t, a szomszéd labanc hókotrókat küldött a veszélyben!
Nehogy már a gőgös magyar a labanc elleni nemzeti ünnepen segítséget kérjen a labancoktól!
Inkább fagyjunk meg orbánék szerint!

Köszönjük Ausztria, Orbán takarodj!

pierre bayle 2013.03.17. 10:22:11

Esetleg volna-e véleménye a tisztelt posztolónak a királyi média ultraszervilis attitűdjéről is? Vagy arról, hogy Orbán Viktor (már megint) belehazudott a kamerába arról a jó kis vacsoráról?

Nem kellene egyébként az ellenzéket bashingolni szerintem - nekik ilyenkor az a "dolguk", hogy politikai tőkét kovácsoljanak a kormányzat hibáiból. Különösen nem az elmúltnyolcév után, amelyben azt a fidesz egyszerűen tökélyre fejlesztette: gyakorlatilag a maszoposoknak mást sem kell csinálni, mint fogni a Selmeczi-Szíjjártó-Navracsics életművet és kicserélgetni a neveket.

Semjén Zsolti bevonulásából egyébként pedig még nem tértem magamhoz. Habony és Finkelstein ezt láttamozták? Ez a része a kormányzati imázspolitikának vagy Zsoltival elszaladt a ló (so to speak)...?

mzoltán · www.szuveren.hu 2013.03.17. 10:22:41

@pelikán*: Nem kétlem a jóhiszeműségedet, de a következők kissé árnyalják a média értékelését: a feleségem tegnap (szombat) délután indult vissza Ausztriából, ahova még napokkal az egész hóvihar előtt ment ki. Délután az volt a hivatalos infó, hogy az M1 mindkét irányban végig járható. Este, mire a határhoz ért, ezt megerősítették, ezért (és csakis ezért) úgy döntött, hogy nem keres ott szállást, hanem nekivág az M1-nek. Hiba volt: fél tíz körül érte utol az autósort Győr-keletnél, kiszállni már nem tudott. A rádiókon, hivatalos honlapokon semmi használható információt nem kapott. Én toltam neki itthonról a híreket, az egyetlen használható információforrás a nagyobb portálok percről-percre folyama volt, ahol az autósok üzeneteiből lehetett nagyjából összerakni, hogy mi van. Kb. hajnali fél ötre ért Érdre, és közben a Kossuth-rádión végig azt hallgatta, hogy hát helyenként vannak még kisebb gondok, de minden szuper.

És ha te azt rendben lévőnek találod, hogy az m1 híradója egy trágár kommentet mutat be, hogy lealázza az őket kritizáló index-publit, hát akkor nagyon eltér a véleményünk arról, hogy mi van rendben.
Üdv,
MZ

pelikán* 2013.03.17. 10:25:55

Jaj, ezen nagyon röhögök, mindenkinek ajánlom:
videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/16/20/Marcius_15_en_egesz_nap_tajekoztatott_a_kozmedia_a.aspx

"pénzért hazudsz, köcsög?"

2013.03.17. 10:28:50

"Az egyik veszélyt a borzasztó közlekedési dugók jelentik. A hirtelen leeső nagy mennyiségű hó miatt ugyanis néha teljesen leáll az autópályákon a forgalom, így nem ritkák a száz-kétszáz kilométeres dugók sem, amikből a szó szoros értelmében néha napokig tart kikecmeregni. Ilyenkor a Különleges Helyzetek Minisztériuma mobil-konyhákat létesít és sátrakat állít fel az utak mellett és csak azért kell szurkolni, hogy az ember hamarabb találjon egy melegedőt, mint hogy teljesen kifogy az autóból a benzin. "

oroszok.postr.hu/rohognek-rajtunk-az-oroszok

mzoltán · www.szuveren.hu 2013.03.17. 10:29:19

@pelikán*: OK, az utolsó bekezdés tárgytalan.

pelikán* 2013.03.17. 10:30:08

Megtaláltam az üggyel kapcsolatos legfontosabb kommentárt:
twitter.com/KoviLUXx/status/313022880587841536

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.03.17. 10:36:48

"Mivel csütörtökön 16:41-kor jött ki az ORFK első konkrét utasítása, hogy aki teheti, már ne induljon útnak,"

Ilyet minden havazás előtt bemondani, de az ORFK "figyelmeztetése" csak figyelmeztetés.

Hivatalosan a riadót 15-én 11 órakkor rendelte el Pintér. Katasztrófahelyzetet NEM rendelt el.

A Honvédség parancsot teljesít, péntek reggel kapták meg a parancsot, akkor mentek ki a járművek a laktanyákból.

unionista (törölt) 2013.03.17. 10:41:31

@antho:
a népek mindenhol felelőtlenek, ugyanakkor segítőkészek. egy részük útnak indul, akkor is ha nem kellene. egy másik részük segít a bajba jutottaknak. ez nem a magyarokra jellemző, vagy a székelyekre, hanem a franciákra, a németekre talán még az urdukra is.

a kérdés az, hogy a közbeszerzés, a vagyonkezelés, az igazgatásrendészet országos irányítás alatt egy magának teljhatalmat követelő politikai vezetővel hogyan teljesít? és a válasz szerintem az: sehogy. első körben talán ebben kellene egyetérteni.

Tgr 2013.03.17. 10:55:20

"csendben jelzem, hogy ennyi idő [62 óra] alatt 4000 járművet kimozdítani, letakarítani az útból: vállalható"

Mi az az időintervallum szerinted, amin belül vállalható 4000 járművet kimenteni, és hogyan számoltad ki? (Másképpen fogalmazva, mitől tartod értékesebbnek a fenti állítást, mint azt, hogy Twitter Géza szerint vállalhatatlan, hogy ennyi ideig tartott kiszabadítani az autókat?)

tevevanegypupu 2013.03.17. 10:55:33

@fikanick:

Nincsenek aldozatok, hulyek vannak akik elindultak akkor, mikor a meteorologia jelezte, hogy hofuvas jon. Ennyi tortent, meg aztan az, hogy a hofuvas alatt meg az osszetorlodott autok kozott segiteni nem lehet, utana mar igen, sokszor lepesrol-lepesre. Nincs lehetoseg a kozbeni segitsegre, nezzen amerikai-francia-nemet hofuvasokat, aztan beszeljen.

kamerasmobil 2013.03.17. 10:56:02

Minden amit az elmult napokban lattunk az Orban-rendszer felepitesenek es mukodesenek egyenes kovetkezmenye. Vegletekig kozpontositott szervezet inkompetens es donteskeptelen kozepvezetokkel akiket a haveri viszony vagy a szervilisseg alapjan neveztek ki.

Ugyanez vezetett majdnem a forint bedolesehez masfel eve. Akkor osztrak hokotrok helyett az IMF-hez rohantak segitseget kerni - csak azt vegul Orban tul nagy arnak talalta es lett belole pavatanc meg recesszio inkabb.

Ugyanez az inkompetencia vette be most a Jegybankot is es elore lehet latni hogy annak is ez lesz a vege.

De egy ilyen idojarasi helyzet a szokasosnal gyorsabban es kezzelfoghatobban es igy kozerthetobben mutatt ra a rendszer mukodeskeptelensegere es fenntarthatatlansagara. Ez a rezsim eletveszelyes az allampolgarai szamara.

Remeljuk mindenki megtanulta most a lecket.

UI: A cikk csusztatasain es ferditesein meg ertelmetlen vegigmenni...

atapilon 2013.03.17. 10:57:39

Vègre egy igazi tènyfeltárò remekmü,,,,,,szinte 100%-ban egyetèrtek vele,,,,,

tevevanegypupu 2013.03.17. 11:00:50

@Knut:

Hasznaltak, a televizio eppen tegnap este mutatta be pontosan, ido szerint, hogy a figyelmeztetesek orankent megvoltak, hogy allandoan meg a musorokat is megszakitottak - igy van - hogy szoljanak, ne induljanak el. Nem hittek el, hogy baj lehet, az o gyonyoru autojukkal aztan atvagnak a hoviharon is. Osszetorlodott autok koze, nehol tobb meteres hoban NEM lehet segiteni azonnal..Mashol sem tudnak, szoval ne oruljenek annyira annak, hogy a sok hulye sajat hibajabol bajba kerult es felesleges karorvendeni, katasztrofahelyzetben amit tudtak megtettek, igen Pinter es Orban is. Persze jo lenne, ha a baj meg nagyobb lett volna, gondolom szurkoltak erte..dehat elegedjenek meg ennyivel.

Tgr 2013.03.17. 11:07:30

Ami a 2006-os viharral való összehasonlítást illeti, az a vihar váratlanul jött, a hófúvásról viszont jó előre lehetett tudni, hogy mikor és mekkora; másfelől viszont 2006-ban elég lett volna egy rendezvényt lemondani, vagy biztonságosabban szervezni, a havazás hatásainak elhárítása viszont csak országos szintű koordinációval és egy csomó különböző állami és nem állami szervezet működésének összehangolásával lehetséges, ami sokkal nehezebb feladat. Szóval nehéz objektíven összemérni a kettőt, mindenki hiheti politikai vallásának megfelelően, hogy az egyik vagy másik kormány kudarca ill. felelőssége a nagyobb.

A "seggszáj" dimenzióban viszont tökéletesen megállja a helyét az összehasonlítás, hogy ti. mi a Fidesz viszonya a kormányzati felelősséghez kormányon és ellenzékben:

www.stop.hu/belfold/a-fidesz-vadol-de-nicsak-mit-felejtenek-el-megemliteni/1131334/

plazaboy 2013.03.17. 11:07:33

Pár megjegyzés a szerzőnek:
- ha külföldön valami nem működik az nem mentség.
- hiába mondja be a magyar média, hogy ne indulj útnak. A magyar utakon külföldiek is közlekednek. A kamionokat miért nem állították le előbb? Miért engedték őket az autópályára?
- egy olyan kormánytól, amelyik kormányprogrammá tette, hogy az állam mindent megold, elég furcsán hat amikor az állampolgárokra hárítja a felelősséget. Mit old meg a kormány, ha a hó is kifog rajta. Ezért és igen csakis ezért minden kritika megilleti a kormányt még az is, amit a szocik mondanak feléjük!!!

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.17. 11:11:05

.@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Szánalmas az igyekezet egy viharból politikai ügyet csinálni."

"NÉGY. Nem, nem állja meg a helyét a 2006. augusztusi összehasonlítás, akárhogy is sulykolja az Index egyik-másik szerzője. Vagy bárki. A huszadikai esetben az állam a saját maga által szervezett rendezvényre hívta polgárait, de nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve..."

Ja kérem, vihar és vihar közt is van különbség. Ez a mi viharunk, az meg a tietek volt.:)

Nekem különösen tettszik, hogy nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 11:13:07

elvtárs megírta a frankót.
emeszpé a hibás, meg bajnai.
a kormány tette a dógát.
természetesen.

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.17. 11:14:52

@Tgr:
Van erre egy régi magyar mondás, úgy tesznek, mint Bodóbé, amikor a bor árát kérik, másról beszél.

serial sinner · http://wdcry.blog.hu 2013.03.17. 11:17:10

@pelikán*: " szerintem is késett a riadóztatás és PS nyilvánosság elé állása. Ez hiba volt."

Ez nem egyszerűen hiba volt, hanem ez okozta a probléma nagyját.
Ha időben jön a tájékoztatás, akkor sokkal kevesebben akadnak el, és hatékonyabb lett volna a mentés.

Csak egyszer szeretném megélni, hogy ilyenkor vki a nyilvánosság előtt szakszerűen elemzi a helyzetet, majd ha szükséges vállalja a felelősséget. pl: a tájékoztatásért felelős tiszt, vagy Bakondi

"A BM szemantikai kérdéseket felvető SMS-e és Semjén Zsolt lóhátas jelenete (melyre semmilyen elfogadható magyarázat sincsen) mondjuk olaj volt a tűzre, de áthatóan sokezres létszámmal, fél napja erőn felül dolgozó rendőrök és katonák buzerálása, meg ilyen nyilatkozatok kiadása, hogy „Az elmúlt 36 órában magára maradt Magyarország!” (MSZP) a legsötétebb kampányszlogeneken is túltettek."

Ez a bekezdés olyan mandineres lett.
Kicsit mindig irigyeltem azokat, akik az egyik oldal faszságait elintézik egy vállrándítással, a másik oldal baromságian meg vérig sértődnek.

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.17. 11:17:18

@atapilon: "Vègre egy igazi tènyfeltárò remekmü..."

Csak azt a tényt nem sikerült feltárnia, hogy hol a frászban voltak csütörtökön ( meg később is ) a hókotrók, meg a hómarók.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 11:18:12

@pelikán*:
igen, a hiteles köztévénk pont egy frissen regisztrált 1 kommentes nicket idézet be a híradóba.

ahogy frappánsan megjegyezte valaki a c:c-on, a királyi adó dolgozói a napraforgós fiaskó után sem hagytak fel a blogolással

Nascor 2013.03.17. 11:18:28

Ez egy tök jó cikk.
Minden szavával egyet tudok érteni.

Takács Bálint 2013.03.17. 11:20:53

@Rezsicsökkentett E on majd siet segíteni Orbánnak?: "Az egész világ tudta, hogy milyen idő várható Magyarországon, csak ezek a szarjankók nem."
Egy csöppet erős azt a rengeteg honfitársadat szarjankónak nevezni, aki aznap délután nekiindult síelni, vagy hosszú hétvégézni, hogy majd ő megoldja "okosba" ezt a hófúvás dolgot, de a te dolgod.

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.17. 11:24:11

@Hadrian77:

Te egy rossz indulatú ember vagy, rám hoztad a frászt!:)

Belegondoltam, mi lenne nálunk egy ekkora havazás alatt- után.

Tgr 2013.03.17. 11:25:44

Sajnálatosan kevés szó esett még arról a kommunista tempóról is, hogy a kormány a rendelkezésére álló hivatalos út helyett baráti szívességként kéri meg a mobilszolgáltatókat az egyébként teljesen funkciótlan, csak propagandacélokat szolgáló üzenete továbbítására, aztán utólag közli, hogy a költségeiket nem óhajtja megtéríteni, egyben megfenyegeti azt a szolgáltatót, amelyik nem a kormány barátjaként viselkedett.

Ha mindezt Don Corleone mondja, és egy lófej is előkerül a történet végén, akkor be tudjuk lőni a hangsúlyokat, de egy jogállamban elég nehéz hova tenni.

Bloodscalp 2013.03.17. 11:27:33

@pelikán*: A teljes hatósági tétlenség persze a legnagyobb kamu, ami az éterben terjeng.

Ilyen nem terjedt, a fejetlenség terjedt el, és hogy sehol senki.

fullba' nyomják a kretént-ezt mindenki tudja kinek a védjegye:) lehet politikai haszonszerzéssel vádolni az emeszpét, de a 2006-os összehasonlítás nagyon is megáll abban hogy a katasztrófavédők bakondi elvtárssal az élen sokadszor szerepelnek le, lassan és szervezetlenül reagálva, Sintér a hülye szövegével már csak hab volt a tortán.

például a Narancs esemény utáni bölcsességének szellemében már szerda este utakat és autópályákat zár le a rendőrség –, feltehetően pár óra alatt önkényuralom miatt szirénáznának.

A pártot védeni mindhalálig. Hajrá elvtárs. Nehogy felelősségteljes döntést hozzon Valaki, inkább a látszat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 11:28:29

@látjátok feleim szümtükkel: valószínűleg már elcsomagolták őket a következő télre.
Péntek reggel Budapesten is alig kotortak, a néhány buszjáratos főutat leszámítva elképesztő állapotok voltak Budán (pl. Villányi út, Karolina út).

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.17. 11:28:32

@Nascor: "A huszadikai esetben az állam a saját maga által szervezett rendezvényre hívta polgárait, de nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve..."

Na ha ezzel is egyet tudsz érteni, akkor sokat ihattál, és attól látod enynire narancs színben a világot. Ha akkor igaza volt a fidesznek, akkor most hogy is van? Vagy nem a kormánynak kellene az adózókat a saját adóikból fenntartott szervezeteknek kimenteni a bajból, sőt megelőzni a bajt pl. az utak kotrásával, sózásával, lezárásával?

toportyánzsóti 2013.03.17. 11:28:40

Az SMS kiküldésének időpontja mutatja mennyire volt képben a kormányzat.Csak magadat savazod@pelikán*: .Ezek a srácok nem kivételes tudásuk okán lettek milliárdosok!

tepsiszett 2013.03.17. 11:29:53

"ha itthon szerda este utakat és autópályákat zár le a rendőrség, feltehetően pár óra alatt önkényuralom miatt szirénáznának"

ugyan már. a kormány azt csinál, amit akar. ne hülyítsük egymást azzal, hogy a hatalmát 3 éve kénye kedve szerint gyakorló hatalom, ami eddig szart az önkényuralomról szóló véleményekre, most megrettent attól, mit fognak szólni az emberek.

ez nagyon ügyetlen érv volt.

Bloodscalp 2013.03.17. 11:31:39

@pelikán*: pontosabban a látszatra való utólagos hivatkozás...Priceless :) az utolsó trollok teszik a mandiner oldalán ha beleolvasol&Te.

(ha a kettő ugyanaz akkor srry)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.17. 11:32:54

Mindettől függetlenül Pelikán, Te is a Fideszre fogsz szavazni jövőre, ha lesznek választások.

Takács Bálint 2013.03.17. 11:32:55

@Tgr: "Ami a 2006-os viharral való összehasonlítást illeti, az a vihar váratlanul jött"
2006. augusztus 20.
09:42:03 Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) napi előrejelzésében vasárnap estétől viharok lehetőségére figyelmeztet
16:00-17:00 A tűzijátékot szervező Nexus Reklámügynökség figyelmeztető sms-eket küld VIP-vendégeinek. Az üzenetet csak azok a vendégek nem kapják meg, akiknek a telefonszáma nem szerepelt a vendéglistán - ilyen például Dávid Ibolya, az MDF elnökasszonya. Az üzenetben zivatarra, jégesőre figyelmeztetik a vendégeket
17:31:02 A radarképek alapján az OMSZ változtat reggeli előrejelzésén. Ügyeletese, Csonka Tamás piros fokozatú riasztást ad ki a nyugat-dunántúli régióra
18:23:27 A frontrendszer 60-80 km/órás sebességgel kelet felé tart, az OMSZ ügyeletese piros riasztást ad ki a közép-dunántúli régióra
19:39:59 A front vonulásával párhuzamosan az OMSZ ügyeletese piros riasztást ad ki a közép-magyarországi régióra - azaz Budapestre és környékére. A riasztás szerint "nyugat felől viharos (60-85 km/órás) széllel kísért zivatarok érik el a régiót, helyenként heves zivatar is lehet, amit 90 km/óra körüli vagy azt meghaladó széllökés, felhőszakadás, néhol jégeső kísérhet"
21:00 Kialszanak a fények, elkezdődik a tűzijáték
21:08 Lecsap a vihar

Bloodscalp 2013.03.17. 11:47:46

@politicus: annyira tetszik ez a mondatod :DDD

"..ha lesznek választások" sokat sejtető:DDD

Tgr 2013.03.17. 11:49:06

@Takács Bálint: tehát 2006-ban az első, még pontatlan meteorológia előrejelzés mintegy 12 órával a vihar előtt érkezett, a piros riasztástól 1,5 órája volt reagálni a kormánynak. A mostani hóviharról hetekkel előre voltak előrejelzések, a piros riasztás kb. egy nappal előzte meg az első baleseteket, és a balesetektől a szervezett kormányzati reakcióig további bő egy nap telt el.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.17. 11:49:07

@Bloodscalp: Kiskommerektől applikáltam, nem saját szerzemény.. :)

Takács Bálint 2013.03.17. 11:58:19

@Tgr: Két apróság 2006 augusztus 20.-áról:
1. A VIP vendégeket hamarabb értesítették
2. Ha legkésőbb másfél órával az esemény előtt értesítik a lakosságot, a budapestiek zöme hazaér a vihar kezdetére, de ez a riasztás sosem érkezett meg hozzájuk.

A mostani esetben hétfőtől már minden időjárás jelentésben figyelmeztettek, hogy mi várható. A meteorológiai szolgálat szerdán(!) piros riasztást adott ki.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.17. 12:02:10

@.Pierre Bezuhov.: Nem vettem tőled, ott lóg az még, csak nézz körül alaposabban..

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:05:56

@Manyi Béci: Naná, hogy nem érted, te féleszű zsidó! Azért kellett szükségállapotot kihirdetni, mert a legalább egy héttel korábban már beharangozott ítéletidőt a sok agyhalott nem vette komolyan. Imádott zsé tévéid is mind hozták időjárásjelentésben, hogy nagy balhé lesz a hideggel és a hóval. Ennek ellenére úgy indultak neki egyesek a hosszú hétvégének, mintha azt hallották volna, hogy a Balaton vize 28 fokos. Miután csütörtökön kiderült, hogy az emberek egy része alkalmi süket, vagy totál hülye, be kellett jelenteni a szükségállapotot.
Sok másért lehet okolni a kormányt, amikor tétlen maradt, pedig nem kellett volna. Most megfelelően álltak helyt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:07:46

@Tgr: És hol találkoztál te a napokban nemzeti ünnepet összehívó állami rendezvénnyel?

Dr. GGG77 2013.03.17. 12:08:00

Pelikán, Habony Árpival ezt a béna, kádári hangvételű szerecsenmosdatást bírtátok kiizzadni?

Ez max a békemeneteseknek lesz elég, de közülük is csak azoknak, akik nem szopták be a pénteket.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.17. 12:08:46

A kiválóan műkődő katasztrófavédelem, épp azt ünnepelte, h milyen kiválóan működik, miközben épp nem működött:
"Március 14-én este, amikor több ezer autós akadt el Nyugat-Magyarországon, és fogalmuk sem volt, hogy tovább tudnak-e haladni, kimentik őket, vagy az autóban kell éjszakázniuk, akkor teljes (!) katasztrófavédelmi vezérkar azt ünnepelte a Belügyminisztériumban, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 11 tisztjét előléptették.
Vonósokkal, néptáncosokkal,."
"Ez az ünnepség azonban nem volt elég Bakondiéknak, mert ezután még egy saját ünnepséget is tartottak a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, operaénekessel, szintissel:"
"Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján a katasztrófahelyzettel foglalkozó első hír március 15-én reggel 06:56-kor került ki."
vastagbor.blog.hu/2013/03/17/nem_hasznaltak_a_lakossag_tajekoztatasara_kiepitett_rendszert
De legalább OV kimentette az összes ennyi havat még nem látott csíkszeredai kamionost.
varanus.blog.hu/2013/03/17/orban_beleegett_a_propagandaba
A poszt egyébként pont olyan szánalmas, mint az összes ez ügyben tett kormányzati lépés.
Mondjuk szabó Z-t azért még igazán leköcsögözhette volna, mint a közszolgálati Híradó tette.

Dr. GGG77 2013.03.17. 12:10:30

@Takács Bálint: "A meteorológiai szolgálat szerdán(!) piros riasztást adott ki. "

Az OMSZ 2006 óta egy csepp esőre is vörös riasztást ad, hogy védve legyen a segge, csak szólok.
Akkor is az volt a baj, hogy az akkori miniszterelnök nem húzott a k. anyjába, és most is az lesz. Megint előszednek majd valami x-edik senkit, a valódi felelős helyett.

andzsin 2013.03.17. 12:10:59

Színtiszta szerecsenmosdatás.

Egy: tök mindegy ki van a kormányon, ebben a helyzetben GYF is ugyanolyan bűnös lenne, ő a főnök, cselekedjen. Az egyik helyettes a horvátoknál, a másik belovagol. Hát milyen kretén ország ez?

Kettő: 3 napja szajkózza óránként (!!!) a meteorológia, hogy nagy baj lesz, mindenki xarik bele. Itt a fő gond. Az állami szerveknek cselekedni kellett volna. A kamionokat szerda éjféltől kizárni, az autókat visszafordítani.

Három: a töketlenkedés csimborasszója hogy keresztbe állnak a kamionok és telnek az órák, úgy, hogy nem történik semmi, amire már mindenki odaér, addigra már mindenkit betemetett a hó.

Négy: annyiban igazad van, hogy ez valóban nem egy állami ünnepség volt, de részben az emberek is kapjanak az eszükhöz, másrészt akkor is, most is jó előre szóltak az időjósok.

Öt: ami tájékoztatás címén itt ment, az a vicc kategória.

Hat: kíváncsi vagyok azoknak a véleményére, akik 4 gyerekkel töltöttek el 24 órát az autójukban. Itt érvek vagy ellenérvek?

bene_nota · http://benenota.blog.hu/ 2013.03.17. 12:12:23

@.Pierre Bezuhov.: Ennek azért nincs hírértéke, mivel a c:c szerzői nem jönnek zavarba, ha egy ellenvélemény kifejtőjét azonnal kick/ban kezelésre kell küldeni :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 12:12:33

"„Az elmúlt 36 órában magára maradt Magyarország!” (MSZP) a legsötétebb kampányszlogeneken is túltettek.'

vs.

"Navracsics Tibor: A vihar érkezését a meteorológiai szolgálat jóval korábban jelezte..... A vihar nyomában támadt káoszban úgy tűnt, az országnak nincs gazdája"

erről nagyjából ennyit :-)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 12:15:47

@bene_nota: nyilván nem tetszett hallani a napraforgóblogos sztoriról vagy hogy fél tucat alkalommal hamisítottak hírt az elvtársak.

mondjuk ezek apróságok. a lényeg hogy emeszpé és elmúlt8év.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.17. 12:16:03

"A teljes hatósági tétlenség persze a legnagyobb kamu, ami az éterben terjeng. A katasztrófavédelem honlapján péntek reggel 7 óra előtt megjelent hír szerint"
Ez maga a teljes kormányzati tétlenség, hisz akkor már ezrek éjszakáztak a kocsikban.

Tgr 2013.03.17. 12:18:58

@Takács Bálint: "A mostani esetben hétfőtől már minden időjárás jelentésben figyelmeztettek, hogy mi várható. A meteorológiai szolgálat szerdán(!) piros riasztást adott ki."

Észrvevetted, hogy én pontosan ezt írtam? Úgy tűnik, önmagaddal vitatkozol.

(Na jó, persze, értem én, mit akarsz mondani, ha az MSZP van kormányon, akkor a kormány a felelős, amiért nem hívja fel az emberek figyelmét az időjárásjelentésre, ha a Fidesz van kormányon, akkor az emberek a hülyék, amiért nem tudnak róla.)

Dr. GGG77 2013.03.17. 12:19:28

@.Pierre Bezuhov.: Egyértelmű, hogy ugyanannyira hibásak, mint 2006-ban Gyurcsányék, azaz egy jottányival sem különbek. És ezt most az egész világ láthatta.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:21:37

@.Pierre Bezuhov.: Te melyik állami rendezvényen szenvedtél holokausztot a napokban?

Tgr 2013.03.17. 12:21:40

@Mr Falafel: úgy gondolod, hogy az állam csak az általa szervezett rendezvényeken felelős az állampolgárai biztonságáért, máshol nem? Máskülönben nem vagyok benne biztos, mit szeretnél mondani.

WLaci 2013.03.17. 12:22:03

Részemről Mandiner-olvasás befejezve. Habony-óvóda, szevasztok!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:24:34

@Tgr: Te tényleg ennyire húgyagyú vagy, vagy csak zsidó?

Dr. GGG77 2013.03.17. 12:24:37

@Mr Falafel: Zsidózzál csak gyökér, egy darab szart se érsz. :)

dr. jenőke (jenőke) 2013.03.17. 12:25:25

@pierre bayle:
Eredetileg úgy volt, hogy Semlyén viszi a lovat, dehát az az ember mindig mindent összekever.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:27:11

@Dr. GGG77: Miért szégyelled a származásod?
Úgy érzed, ha nem hazudod magad magyarnak, akkor kevesebbet ér a véleményed?
Ennyire frusztrált vagy?

Dr. GGG77 2013.03.17. 12:31:19

@Mr Falafel: Tudod a származás olyan dolog, amire normális ember se nem büszke, se nem szégyelli. Van, és kész.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 12:42:46

@Dr. GGG77: Ez nem igaz, biboldó. A származására mindenki köteles büszke lenni. A származásra való büszkeséget hívják identitástudatnak. S ha nincs identitástudatod, akkor valami olyanból szenvedsz hiányt, ami az emberre jellemzők között a legfontosabbak egyike.
Nem kell, hogy zsidóként magyar identitsátudatod legyen. Lehetsz büszke zsidó. S ha büszke zsidóként piszkálod a magyarokat, azt még respektálom is. Ellenben, ha magad magyarnak tettető magyargyűlölőként, azt már nem.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 12:42:58

@Mr Falafel: mindig öröm olvasni a mandiner nem náci törzskommentelőit :)

Bloodscalp 2013.03.17. 12:43:21

@politicus: meghiszem azt, hiszen regnálnak& mivel elvileg jövőre lenne, ám az óriási sikerekre való tekintettel nem biztos hogy jövőre is lesz.

koleszmaci 2013.03.17. 12:52:14

"mzoltán 2013.03.17. 08:46:10
A posztoló a legnagyobb botrányt, a tájékoztatás teljes csődjét pénteken-szombaton, illetve a közmédia gátlástalan sikerpropagandáját meg sem említi. Ügyes."

A 26. perc után megnézheted azt a "csődöt"!!!!!

videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/16/20/MTV_Hirado_2013_marcius_16_19_30.aspx

00:26:10 !!!!!

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.03.17. 12:52:47

Én nem tudom, te ki vagy, aki írod ezt a cikket, de azt látom, hogy csúsztatsz erre, csúsztatsz arra, hogy végül kihozhasd a neked és párttársaidnak tetsző eredményt, gondolom a buksisimogatás se marad majd el.

Akkor pontosítalak:

1. a BM 18 órát késett, ami akkor se lenne megbocsátható, ha szimpla hétköznapon tette volna, nem nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén. Ilyenkor mindenki utazik, akinek dolga van, tehát a nulla kommunikáció az nem csak felelőtlen, de normális országban ilyenért lemond a miniszter.

2. A közlekedés még ma reggel (vasárnap) se állt helyre, hatan meghaltak (tudom, ha hajléktalan, az nem is ember), sokan szenvedtek súlyos sérüléseket. És ne legyen igazam, ez a szám még nőni fog. Ez nem 50 óra, akárhogy számolom.

3. Abban mindenképpen van párhuzam az aug. 20-szal, hogy a kormány nem csak a lengyel barátaikat csődítette ide, hanem a békameneteseket is, kóvályogtak is, mint gólyafos a levegőben a városban fogalom nélkül, mert nekik is elfelejtettek szólni, hogy a buli lefújva.

4. Az igazi párhuzam a vörösiszap katasztrófával vonható meg, mert az volt az első olyan szitu, ahol kiderült, hogy ez a rezsim mennyire töketlen, hogy hazudik, miképp próbálja menteni az irháját.

5. Pintér (és Orbán) 15-én este az ATV-nek telefonon már azt nyilatkozta, hogy nem csak hogy urai a helyzetnek, de mindenkit kimentettek, ráadásul nem is volt katasztrófa helyzet, mert csak néhány helyen volt probléma, nem az egész országban, és nem is történt semmi baj az emberekkel, még meg se fáztak (sic!) Ehhez képest ma reggel indult el a forgalom az M1-en, volt, aki 48 órát ült a fagyban a kocsijában.

6. Szerveztek mentőcsapatot busszal, akik arról számoltak be, hogy buszoztatták össze-vissza őket, aztán dolguk végezetlenül visszajöttek. Erről egy tűzoltóból lett RTL-es operatőr is közvetített.

7. Az osztrák rádió magyar nyelven tudósított a helyzetről és adta a közszolgálati híreket, a magyar MTVA uralma alatti média mesét, filmet, zenét sugárzott. Az osztrákok hamarabb küldtek át a határon Sopron felől hókotrót, minthogy a magyarok odaértek volna. Oké, hozzájuk közelebb van, mint Pesthez, de ez is jelzi, hogy tökéletesen fejetlen, szervezetlen volt az egész.

8. Olimpiai bajnok, színész, szabadnapos tűzoltó, celeb, volt ott minden az utakon, és aki tudott, segített, nem csak magán, de a többieken is. Hat ember meghalt, ennél sokkal többen megsérültek. ÉS nincs kommunikáció erről, csak arról, hogy hogyan veregeti Pintér és Orbán egymás vállát. Apropó, az osztrákoknak megköszönte már ez a két jómadár a segítséget?

9. A meteorológia egy hete minimum pofázza, hogy nagy hideg jön, hó, szél, tehát a kormány tudta, mi lesz, mi várható. És nem az emberek, hanem a kormány dolga lett volna ezt egyrészt folyamatosan kommunikálni, másrészt idejében elrendelni a kamionstopot, harmadrészt előre készülve konténereket vinni, melegedőket, kaját, vizet. Mert tudni lehetett hogy baj lesz.

10. Az M1 pályáit elválasztó korlátot elsőre civilek vágták át, amire Pintérnek az volt a válasza, hogy anarchia. Az urak csak akkor kezdték el átvágni a korlátot, uszkve 12 órás késéssel, amikor Pálinkást mentették a sorból.

Szóval papa szép cikk, van benne irónia is, meg cinkelés is, de leginkább fingszagú elvakultság, hogy bármi áron, a tök egyértelmű kormányzati fiaskót is bagatellnek állítsd be. Neked ennyire futotta. Kár.

Alfőmérnök 2013.03.17. 12:54:13

Régebben azt hittem, hogy ez a pelikán a mandiner leghülyébb szerzője.
A mai felhozatalban meg már üdítő olvasni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 13:02:55

@Hegyi Zsolt: Hú, bazmeg, te vagy már egy fársztó és ostoba sémita!
Mit kellett volna tennie a kormánynak, visszafordítani az időjárást? Te írod, nyomorult cestoda, hogy a meteorológia egy hete fújta, hogy büdös paraszt, maradj otthon, mert szar idő lesz. Miért kéne még a kormánynak is meteorológiát jelentenie? Ne légy már ilyen undormány! Nem csákány esett az égből, csak hó jött és hideg. Melyik zsidó, azaz baloldali kormány jelentett időjárást a regnálása idején, ha esett a hó vagy hideg volt? Egy gyűlölködő szar zsidó vagy, aki előbb-utóbb a Dunában végzi, ha nem alijázik.

HakapesziM 2013.03.17. 13:15:32

Én tegnap jöttem haza kamionnal Svédországból. Mondogatták a Kossuth rádióban, hogy káosz lesz és erős szél. Odafent a svédek is mondták - korábban tízenfokok voltak - hogy kutyavilág jön. Sőt, Nyugat - Európában már korábban megérkezett a havazás. Tehát, bár szokatlan március közepén az ilyen idő, de nagyon váratlan nem lehetett.
Nekünk ez a munkánk, nincs sok választás, amíg lehet, menni kell, ezért fizetnek. De ha épp itthon lettem volna, és személyautóval hosszú hétvégére indulok, meggondoltam volna a dolgot, pedig láttam már nagy havazást párat. Sajnos rutintalanok az emberek, s nem mérik fel előre a lehetőséget. Ha csak annyit megtesznek, hogy teletankolnak, már nem lehet nagy baj, járjon a motor, legyen fűtés, kis ország vagyunk, nem hal éhen az ember amíg kimentik.
Más: régebben lehetett látni az utak mentén azokat a hófogó rácsokat, olyanokat már régen láttam, hova lettek?

bene_nota · http://benenota.blog.hu/ 2013.03.17. 13:35:05

@.Pierre Bezuhov.: Ángyán Józsefet illetően a Fidesz lépése tényleg gáz volt, de én a napraforgó blogos sztorit nem keverném ide.
Itt most csupán egy (na jó, több) ártatlan kommentről volt szó és arról, hogy a c:c szerkesztői előszeretettel sújtanak le a banhammerrel, ha a szemükbe olvassa valaki a totál triviális hülyeségeiket.

csikósnindzsa 2013.03.17. 13:37:54

meanwhile molnár attila károly, a csaló szkinhedtanár fogyatékos haverja parádézik.

index.hu/tech/mem/2013/03/17/a_lovas_semjen_nagyon_kihuzta_a_gyufat/

Amadeus62 2013.03.17. 13:41:36

@Mr Falafel:

Hülye fasz! Ti vagytok az arrogánsak és a hazudozók! Nem az időjárást kellett volna visszafordítani, hanem IDŐBEN cselekedni (bugyuta sms küldözgetés nem az, am minden elismerésem a Telenornak), hanem lezárni az utakat, mondom: IDŐBEN, kamionokat nem felengedni a pályákra, és nem bohóckodni meg arrogánskodni...te fasz!

Orbán, Pintér, Hende, Bakondi, ezért bűnhődnötök kell!

Amadeus62 2013.03.17. 13:45:51

Undorító, akadékoskodó, uszító írás. Jól tükrözi ennek a tetű kormánynak az arroganciáját. Nem vagytok különbek Szanyinál, Török Zsótnál. Ugyanakkora vadállatok vagytok mint a szocik.

kamerasmobil 2013.03.17. 13:47:08

@HakapesziM: Tobben lattak ahogy a racsokat leszedtek 1-2 hete... gondolom a raktarakban vartak az elore bejelentett hovihart.

Nyuggervadász 2013.03.17. 13:58:48

@Mr Falafel:
Mondd, a te szürkeállományodból - az örökös zsidózást leszámítva- már mindent kiirtottak?!?

dean23 2013.03.17. 14:01:41

Nem kellett volna ennyi karaktert elpazarolni
Egy: Már csütörtökön is esett a hó!
Kettő: Elkúrtuk!
Három: Rohadt MSZP!
Négy: Bezzeg anno a rohadt MSZP!
Öt: Máshol is esik a hó!

Klassz kis fidesz mosdató poszt! Hiányoltam belőle, hogy Orbán a Multivanban reszkjútímként mentette az erdélyieket!

Szittyakürt 2013.03.17. 14:14:01

A vitához nem kívánok hozzászólni, aki kint fagyoskodott és mégis elégedett a hatóságok munkájával, az meg is érdemli. Ha pedig az otthon melegéből osztja az észt, akkor kapja be a rabokét/rabbiét, választása szerint.

A blog szerkesztője viszont megtehetett volna annyit - már csak a hitelesség kedvéért is - hogy nem amerikában készült képetet használ fel illusztrációnak. Ez így nagyon gáz, kedves Mandíner blog!

Kandeláber 2013.03.17. 14:22:25

A Fidesz most visszakapta az MSZP-től, amit 2006. augusztus 20.-án az akkori tragédia kapcsán adott.
Akkor is azt mondtam, és most is: akik emberek szenvedéseiből és természeti katasztrófából akarnak politikai tőkét kovácsolni, azok "sehonnai bitang emberek".
Ugyanazok a pártfanok is, akik a vezérürük szavait szajkózzák kritikátlanul.
Minden dicséretet megérdemelnek viszont azok, akik - akár "hatósági emberként", akár civil önkéntesként, akár jó szóval, szállással vagy egy termosz meleg teával - segítettek a bajbajutottaknak.
A fűtött szobából a tévé elől pofázókról pedig mindenki tudja, mennyit érnek.

pelikán* 2013.03.17. 14:24:01

@politicus: Na, én most fejeztem be a Mandiner (sőt: Mandíner) olvasását. Remélem, megkaptátok ezért a pénzt a pártközpontból, kis köcsögök.

stb.

Amadeus62 2013.03.17. 14:29:22

@pelikán*:

Mi az, hogy most? A mandi mindig is jobber volt.

pelikán* 2013.03.17. 14:29:56

@Hegyi Zsolt: tyűbaszki, neked levegőzni kéne egy kicsit.

"Az igazi párhuzam a vörösiszap katasztrófával vonható meg, mert az volt az első olyan szitu, ahol kiderült, hogy ez a rezsim mennyire töketlen, hogy hazudik, miképp próbálja menteni az irháját."

Lehet, hogy a fingszag vakít el, de én ezt a pontot nettó kreténségnek érzem. Számolj ötig, aztán gondold újra a dolgokat.

pelikán* 2013.03.17. 14:34:14

@Dr. GGG77: Basszus, ne is mondd, tegnap kora du. hívott a Habony, hogy mikor leszek már készen a cikkel, de kurva lassan ment, mert még be kellett rohannom az MTI-be adatokat hamisítani, aztán beszéltem a Kubatovval, hogy honlapra utaljanak is érte valamit. Nem könnyű ez, baszki.

Amadeus62 2013.03.17. 14:37:34

Amúgy meg nyugaton, amiről a poszt is szól részben csak annyit, hogy ott sokkal nagyobb havak voltak. Itt annyi volt a baj, hogy szél volt és odabaszta az utakra a havat, azonban alapból a hómennyiség az csekély a Franciaországéhoz, vagy Belgiumhoz képest.

Mondjuk ki: Orbán, Pintér, Bakondi, Hende: hazug, demagóg bűnözők!

csikósnindzsa 2013.03.17. 14:38:33

@pelikán*: Alacsony a mérce nálatok, a szektában. :)
Tudjuk, hogy ingyen csinálod, látszik.

pelikán* 2013.03.17. 14:45:15

@csikósnindzsa: Nálunk az alacsony színvonalat is jól megfizetik. Ahhoz én kevés vagyok, hogy kolumnás publikat írjak az ÉS-be a Historikerstreit magyar megfejtéséről.

bgp 2013.03.17. 14:50:45

@pelikán*: Az írását kellene befejezni, nem? Annak lenne sportértéke :D

csikósnindzsa 2013.03.17. 14:51:50

@pelikán*: Ennyit tudsz. Eemúttnyócét, a gyurcsányis, akkorénis. Hanemfidesz, akkor ballib. És így tovább, kétdimenziós idióta.

Kandeláber 2013.03.17. 14:52:59

@HakapesziM: A hófogó rácsokat feltehetően ellopták és eltüzelték a megélhetésiek. Régen a vasútvonalak mellett is voltak.

pelikán* 2013.03.17. 14:55:29

@csikósnindzsa: egydimenziós, kolléga, egy.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 14:55:51

@pelikán*: mindig is csodálattal töltött el, hogy mily' páratlan humorérzékkel és a frenetikus szarkazmussal vágtok vissza a pártatlanságokat kétségbe vonó csúnya-gonosz kommenistáknak.

kár, hogy belerondít a dologba az a néhány szerződés a múltból és az a néhány Böszörményi Nagy Gergely a Minisztériumból :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.17. 14:58:53

@pelikán*: úgy-úgy, teljesítsd @bgp akaratát és a média tv. előírásainak és szellemének megfelelően tarts önmérsékletet és kussolj..! :)

Kandeláber 2013.03.17. 15:02:09

Mondjuk sztem nagyon nagy gáz, hogy pénteken reggel a honvédség mindössze"12 fővel és hat eszközzel"vett részt a mentésben.
Nyilván Afganisztánban, Bosznia-Hercegovinában, a Sínai-félszigeten meg a jó isten tudja hol nagyobb szükség van a magyar honvédekre, mint itthon.

Amadeus62 2013.03.17. 15:02:46

Mellesleg Girnyó-Szász mi a faszt keresett az úton? Csak nem? :OO Megtagadta a Szentéletű Orbán Kormány és a meteorológusok tanácsát?!

Egyébként mi a fasz köze van bárkinek is, hogy mit keresett az utakon? Lehet, hogy épp jött haza messziről. Vagy pedig munkába ment! Képzeljétek fidesznyikek, vannak olyan faszfej munkáltatók, főnökök, hogy leszarják, hogy milyen idő van. Ha nem mész be dolgozni, kirúgnak. Mert ilyen szélhámos köcsög munkáltatók is vannak ám!

Szóval mandiner, mno, magyar hírlap, lánchídrádió, hírtv, kossuth rádió, echo tv: KUSS !

Amadeus62 2013.03.17. 15:03:44

@Amadeus62:

Mármint nem Girosz, hanem úgy akárki más mit keresett kinn...

bene_nota · http://benenota.blog.hu/ 2013.03.17. 15:05:29

@csikósnindzsa: Miről beszélsz? A Fidesz nem tartotta meg az állami ünnepségeket, az MSZP kiterelte a népet a panem et circenses jegyében.
Nem igazán összehasonlítható a 2 eset.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:09:41

@Mr Falafel: És az se kell, hogy magyarként tudjál magyarul, ugye? A büszkeség és az identitástudat két külön dolog. Én vállalom a magyarságomat, de böszke arra vagyok, ami az én érdemem.
Más: Büszke vagy a Herz és a Pick szalámira? A sportuszodára? A magyar Nobel-díjasokra? Rejtő Jenőre (Bálint Györgytől és Szerb Antaltól, a Richter gyógyszergyártól és a herendi porcelántól megkíméllek, mert azokhoz kultúra kellene)? Gondolom dunsztod sincs, miért kérdezem, vagy megint elkezdesz hadoválni, hogy különbséget teszel a magyar érzelmű zsidó, meg a galíciai jöttment (co.: Hegedűs) között...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:15:41

@Mr Falafel: És egy magyarnak elég, ha büszke rá, magyarul nem kell tudnia? Merthogy a büszkeség és az identitás nem ugyanaz. Én vállalom a magyarságomat, de büszke arra vagyok, ami az én érdemem.
Más: Büszke vagy a Pick szalámira? A magyar származású Nobel-díjasokra? A Nemzeti Sportuszodára? Rejtő Jenőre? Most megkíméllek Szerb Antaltól, Bálint Györgytől, a herendi porcelántól, mert ahhoz kultúra kell. Meg a Richtertől és az Unicumtól is, csak úgy.
Gondolom nem is érted, miért kérdezem, vagy elkezdesz hadoválni, hogy különbséget teszel a magyar identitású meg a galíciai jöttment (Co.: Hegedűs lelkész úr, csak ő nem differenciált) között.

states1 2013.03.17. 15:16:07

Azt nem gondoljátok komolyan, hogy ez a minden pártok legalja nem veti be a kampánystábot szavazatszerzés céljából? A katasztrófavédelem tevékenységéről mindent elmond, hogy egyetlen halottja sincs a viharnak, minden egyéb a szarrágás kategóriája.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:16:48

@Kuviklacz: Jé, egyszerre jött fel a kettő. Közben meg a mandiner.hu felrakott vagy öt cookie-t a gépemre. Mi a bánatnak vajon?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:18:02

@states1: Egy nincs, hanem kettő. De az az önkéntes segítők, a koszos multi üzletláncok (tudod, akik körbezárták Budapestet) érdeme, nem a katasztrófavédelemé.

Zabaalint (törölt) 2013.03.17. 15:18:47

@Mr Falafel:
"Egy gyűlölködő szar zsidó vagy, aki előbb-utóbb a Dunában végzi, ha nem alijázik. "

Előző kommentedben amikor a nemzeti büszkeségről beszéltél, azt hittem magyar hazafi vagy, de most kiderült, hogy csak egy ostoba fasiszta hazaáruló.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:19:09

@pelikán*: Elég lenne, ha olvasnád az ÉS-t (és ne csak a "szabadpolc"-ot). Pozitív hatással lenne a kultúrádra.

Andal 2013.03.17. 15:19:42

Végre egy értelmes poszt az iszonyatos mennyiségű, ostoba és tájékozatlan hörgés után.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 15:20:29

@Kandeláber: A fenntartó szerint ott voltak. A képeken nem látszanak. Érdekes...

sjános 2013.03.17. 15:22:09

Kedves post(toló)
És mindenki aki védi a mundért! (Pártot?)
Igazad is van meg nem is...kritikát is fogalmaztál meg és nem is...hoztál is ajándékot meg nem is..:)
Kormány váltást kiabálni valóban túlzás!
De hogy a Katasztrófavédelem nem volt a helyzet magaslatán az tény....Te is leírtad!
Laza 15 órás csúszást nem neveznék, a profizmus csimborasszójának!
Írtad is...már kedden jelezte a meteorológia?
Mi a rossebnek nem volt kamion stop?
Miért nem rakták ki a beszedett hóvédőhálókat?
Miért nem zárták le az autópályákat és a kritikus utakat időben...kb 14-15 körül?
Miért nem volt annyi működőképes jármű, amivel 1 sávot letakaríthattak volna?
A túloldali sávokat miért nem kezdték el használni időben?
Miért csak 20.30kor rendelt el közlekedési tilalmat a Fejér megyei Rendőrség?
Sorolhatnánk hosszasan a kaotikus rendelkezéseket.
És a legfontosabb, miért nem használta rendesen, szakszerűen a közösségi médiát és a közszolgálati médiát a tájékoztatásra? Miért omlott össze a tájékoztatási rendszer?
Azt gondolom, pár igaz megszólalással, 1-2re elment volna az éle az ügynek!
Pintér Úrnak nem mismásolni, hazudozni és az autósokra kellett volna kenni mindent! Bicskanyitogató!
Ki kellett volna állni és elmondani, hogy hibáztak amikor nem vették komolyan, és hogy levonják a szükséges tapasztalatokat, átszerveznek, rövidebb komm. útvonal, gyorsabb reagálás, szorosabb együtt működés, stb....és megköszönni a sok civilnek a segítséget!
Nem handabandázni, mellet döngetni, hazudozni, felelősséget kenni!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.17. 15:23:37

@Kuviklacz: a köcsög labancokat se hagyjuk ki.
a rohadt libsik, hanyatló nyugatiak, meggyalázták a szabadságharcunk évfordulóját azzal hogy bevonultak.
európa segíccs!!

sjános 2013.03.17. 15:24:22

@states1: Ha Te azt gondolod hogy a Katasztrófavédelemnek az a mércéje, hogy van-e halott vagy sem....akkor nagy bajok vannak a homlokod mögött!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 15:25:59

@tevevanegypupu:

Áhám, szóval fidesznyelven a '10-15 centis hó várható', meg a 'hidegbetörések' azt jelenti, hogy 'hóvihar lesz, ne indulj el'. Azok, akik felhívták a katasztrófavédelmet, és azt hallották, hogy semmi komolyról nem tudnak, szintén kellett volna tudják, hogy ez mit jelent. Hát az is felelőtlen, aki nem tudja. Meg még tévét se néztek vezetés közben. Piha.

Ugye párhuzamosan azért megy a 'szegény hivatalos szervek viszont nem számíthattak a rossz helyzetre'?

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 15:28:49

@tepsiszett:

nevetséges érv, de rögzülni látszik a fideszes fejecskékben :)

komplikato 2013.03.17. 15:29:01

"a hivatásos katasztrófavédelmi erők 920 fő 209 eszközzel, a rendőrség 412 fővel és 189 eszközzel, a honvédség 12 fővel és 6 eszközzel, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók 296 fővel és 65 eszközzel, a polgári védelmi szervezetek 8 fővel, valamint a mentők 174 fővel és 69 eszközzel, a közútkezelők 660 fővel és 635 eszközzel, a polgárőrség 74 fővel és 30 eszközzel, a karitatív szervezetek 24 fővel és 4 eszközzel vettek részt az elmúlt 24 órában a téli időjárással összefüggő káresetek felszámolásában"

Volt is rá a 20 forintos kérdés, hogy az állomány többi 90%-a mit is csinált?

states1 2013.03.17. 15:29:19

@Kuviklacz: Ja persze, mert azért is a kormány a felelős, ha a baromarcú a piros riasztás ellenére elindul, és nekihajt nyári gumival az első előtte fékezőnek.

Lecsó75 2013.03.17. 15:33:14

Csak egy költői kérdés posztolóhoz:
Ha annyira tűrhetően működött minden, a MÁV miért indítja el a csütörtök du 5 órai IC-t Pestről, ha már három IC áll Szajolnál a hóban? Eladják a jegyet, hagy szálljon fel a paraszt, úgyis viszmajor... Aztán péntek reggel 7 (!)-ig nem történik semmi. Majd az utas megunja a hideget és az éhséget, és 40 rongyért hazataxizik Nyíregyházára. Pénteken 11 órára otthon is van...

Az első kérdésemet megválaszolom én: aljasságból.

Alvarez 2013.03.17. 15:33:51

Pelikán az a típusú elhárításelvtárs, aki szerint elég szirénázni légitámadás után is.

béla a görög (törölt) 2013.03.17. 15:33:59

Az 'EGY' 'KETTŐ'-t, mondjuk elfogadom neked - adatok.

'HÁROM', 'NÉGY', 'ÖT' - szubjektív, Te úgy látod lelked rajta, Én nem.

Ahogy én látom - máshol már leírtam:

Miért ült autóba 3 napos ünnepen
- van tranzitforgalom
- van rokonlátogatás országon belül
- van rokonlátogatás országon kívűl(ről) - egyre több ember fog időnként 'hazalátogatni'
- egyéb
ÉS EZ IGY NORMÁLIS!

Úgyhogy ha a magyar ünnepeken még otthon is maradnának a népek - halottak napján, karácsonykor, húsvétkor - ha kell, ha nem menni fognak. Ezekben az időpontokban még eshet, havazhat, szélvihar lehet valamint ár- és belvíz.
A nyári szabadságolások alatt a havat kihúzhatjuk a többi kisesélyes. Marad csak a tömeg.
Ennyit arról, hogy miért utazik a szerencsétlenje mikor megmondták, hogy szar idő lesz. Amíg pénz jön be belőle addig tranzitország vagyunk, amikor pénzbe kerül maradjanak otthon... Nem működik! Az emberek menni fognak és aki ebben érdekelt annak ezt biztosítania kell. Legalább az autópályákon, fő vasútvonalakon. És ez triviális dolognak kéne legyen.

(és ebbe egy deka aktuálpolitika sincs)

ami pedig az állami szerveket illeti - szintén már leírtam:

Tökéletesen jól példázza a helyzet a centralizált rendszerek rossz hatékonyságát.
Megalomán emberek imádják, de nem jó.
Sok hierarchia - lassú és hibás kommunikácó.
Vannak előnyei de nem itt.

Ez az egész helyzet és megoldás hasonlított a számítógépes hálózatokéra (lévén az információ a kulcsfontosságú)

Hasonlíts össze egy nagy központi számítógép rendszert meg egy P2P vagy fájlmegosztóhálózatot. A CIVIL-ek ezt utóbbit csinálták a facebook-on/interneten és gyakorlatilag szarrá verték hatékonyságban a központosított szervet. Nincs hierarchia és azonnali információmegosztás a hálózat minden tagja között.

(ebben sincs aktuálpolitika kigyomlálva)
===

És hogy vigyek bele politikát - Te is vittél bele:
1) kormány szarrá vert működő struktúrákat - nevezd átszervezésnek, de nem működik vagy lassan.
2) Pintén Sándor ne szóljon be, mert (a) először mentsen illetve csinálja a dolgát, aztán majd megszólalhat mint politikus, (b) még mindig ő van értem és nem én ő érte.

És most végzelen kultúrált voltam.

Szerintem még mindig ne szólaljatok meg... (FIDESZ) Még mindig nem vagytok abba a helyzetbe. Várjatok hétfő-keddig - amig melegszik, olvad, levonul.

Netuddki. 2013.03.17. 15:35:39

Nem ártana tájékozódni ilyen bejegyzések előtt. A meteurológia valóban kiadta a riasztást, csak a katasztrófavédelem cseszett rá. Aki olvasta a zindexet az esetleg gondolhatta, lesz itt qrva világ pár úton, csak a többiekkel mi lett? Hát ez.
Említést érdemel még a híradóban meszólaltatott érintettek véleménye is. A zinternetről tájékozódtak úgy-ahogy tudtak. Ugyanis a hivatalos forródrótok lefagytak. Ezek után olyat leírni, hogy nincs felelős? Ejnye mandiner, ejnye-bejnye...

sjános 2013.03.17. 15:35:57

@pelikán*:
Egyébként várnék egy olyan megközelítést is....nem a franciát...de még a belgát sem..:)...mooondjuk a "nálunk sokkal fejlettebb" szomszédok, a szlovén és szlovák reakciókat, intézkedéseket hasonlítja össze a magyarral..:) mert, hogy az a fránya vihar és "pár hópehely" ott is leesett ám!( Az osztrákokat direkt nem mondom.....nem lenne fair.)
Szóóóóóval...hogy a rossebben van az hogy se Szlovéniában se Szlovákiában nem éjszakázott senki az autójában az utakon...hogy pár órán belül járhatóak voltak az utak vagy ami nem volt járható az le volt zárva!....hmm....érdekes....mit tudnak, amit mi nem, pedig "különbek" vagyunk??

komplikato 2013.03.17. 15:37:52

@Lecsó75: És a VOLÁN a frissiben emelt díjas távolsági buszaival? Szintén zenész. És véletlenül állami cég mindkettő.

Kandeláber 2013.03.17. 15:38:05

@komplikato: Hát a katonákról sejthető, hogy inkább Afganisztánban vannak, ott nincs hó csak a magas hegyekben...

knorbert 2013.03.17. 15:38:24

szerintem a belügyes sms helyett valami ilyesmit kellett volna küldeni (ha már..), hogy "Kérjük 14-15-én ne induljon útnak, az időjárás miatt nem tudjuk biztonságát garantálni, elakadásra lehet számítani. További információ: 06-80-...." Persze nem akkor, amikor az eredeti sms-t küldték, hanem mondjuk csütörtökön, a hatalmas baleset előtt/után.
És ha annyira tisztában voltak állami szinten is már az események előtt jó pár nappal mekkora "katasztrófa" közeleg, akkor miért bontották le pont a héten a hófogókat, és miért nem állítottak készenlétbe több száz hómentesítő gépet a várhatóan legveszélyeztetettebb szakaszokra?

Nap Pali 2013.03.17. 15:40:29

fideszcsicskáknak (összefoglalóm bővített kiadás 3.2)

ad1) -saját szemmel láttam hogy beszedték múlthéten a HÓFOGÓRÁCSOKAT
-saját fülemmel halotam az időjárás jelentésben hogy 100 km/h feletti szél+hó = HÓFÚVÁS lesz és rendkívüli hideg (fagy) !

ad2) ennek következményeként az országban leesett 1 cm hó az utakon volt 3-5 méteres kupacokban...

ad3) a kamionoknak KÖTELEZŐ menni, kivéve ha útzár vagy tilalom van...
ezek magáncégek, nem a közpénzt lopják, mint ti, hanem munkából élnek
Ankarából nem tudnak okosabbak lenni mint a heji kormányok
bár ezt most szerintem Mao. esetében újragondolhattyák...

ad4) megjegyzem én sem indultam utnak, mert megtehettem...
kik voltak mégis úton???
-az 1kulcsos fidióták mentek sielni hoszu7végére (márc15 fostak!)...
-a külföldiek akik Budapest s repterei (Pozsony, Bécs) között shuttle-nak... vagy sima átutazó túristák...
-aki megnézi a légifotókat láthattya hogy nem Ignis és Thalia felvonulás volt!

ad5) az összes többi fidesmaflaálami kuminikáció már csak hab a tortán
és nagyon szánalmas... hogy érdemi munka hejett még emberek HOLTTESTYEIN is kamunikálni próbálkoznak...
+a TEK megy parádézni, meg a katasztrófavédelem???
inkább szánalmat ébreszt... ijjen hitványsággal nehéz lehet együt élni...

ad6) dr.O.Viktor megmenti a Csíkszeredai mediterrán vidékről jött átlagpolgárt...
és hogy dr.P.Sándor bűnszervezetfeje sms t küld hogy mencse a saját és dr.B.György 1/2lősségét?

ad7) ja és az hogy a kib@szott MTA elnök megmentésére külön akció indul és a több ezer kocsiban a nőket gyerekeket hagyják meggebedni! hát mijjen ország ez???
Pálinkás az hungarikum? egyenlőbb? pfujj...

ad8) a b-közgépes fidesmaflaálam mire készült márc15-re? hogy minden fejes szétfröccsent el az országból... ezért volt "fejetlenség"... a hős robinok...

ad9) a katasztrófavédelem és a tekesek épp csüt. tüntették ki egymást hősi hejtálásukért, tehát a második sor is vélhetően a buli után a hányásában fetrengett önkívületlen...

ad10) működésképtelen feudális sötétség ! mexűnt az álam!

ad11) ezt véditek??? hát mijjen vastag a pofátokon a bőőőr???

uff én beszéltem nemdakota törzs főként

utóirat:

ad12) jön az ÁRVÍÍÍÍZ, hurrá, újjáépítés= 98% lopás !!!

ad13) kijárási tilalom várható a most tankokkal is tönkrevágott utakon !

ad14) a szerencsésebb fekvésű országokban ahol nem lopnak el minden közpénzt ott
erdőt telepítenek az utak mellé (mint nálunk is régen amikor ez szakma volt)

Alvarez 2013.03.17. 15:41:40

De a legnagyobb vicc, hogy 14-én délután a "védelmisek" még kitüntetik egymást majd buliznak egy nagyot, miközben az autópályán emberek ezrei fagynak be a hóba.

Tiszta Tűz van babám! Jöhet a remake, Káel úr!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 15:41:46

@sjános:

Várnál egy olyan megközelítést, mely nem mosdatja a kormányzati inkompetenciát. Nos, lélegzeted ne fojtsd vissza azért. ;-)

Dr. GGG77 2013.03.17. 15:42:08

@pelikán*: Ironizálhatsz, de ettől még az írásaidból ez a kép jön le.

komplikato 2013.03.17. 15:43:11

Mondjuk a Mandiner leírás alapján kérdezném akiket VASÁRNAP mentettek ki, azok tudnak róla, hogy szombat délután/éjjel már nem volt senki veszélyben??? Mondjuk országunk vezére saját szavai szerint már előző éjjel sem ...

Dr. GGG77 2013.03.17. 15:44:44

@Mr Falafel: Azt ugye mondták már, hogy pszichológushoz kéne fordulnod... Hallgass rájuk, kezelhető.

Balt 2013.03.17. 15:45:03

@fikanick: "Nagyon beszedes, ahogy eloszor kifejted, hogy 16 orat csuszott az autopalya lezarasa"

Ez mondjuk tévedés, tekintve, hogy a kiadós eső havas esőbe, havazásba délelőtt fordul kb. a Balaton vonaláig (ÉK-Dny). (Pesten még kora délután is eső esik.)

M7: - 12:33 Húsz autó ütközött össze az M7-es autópálya zalai szakaszán, a Letenye felé vezető oldalon, ezért az autópályát lezárták.
- 13:51 A látótávolság minimálisra csökkent, az autópálya nagyon nehezen járható. Mindkét oldalon több baleset történt. Aki teheti, válassza a 7-es főutat! (police.hu)
- 20:09 Csütörtök este fél nyolctól minden járműforgalmat megtiltottak az M7-es autópálya zalai szakaszán, valamint az M70-es autóúton. A korlátozás az M7-es autópályán a megyehatártól Letenyéig tartó szakaszon, továbbá az M70-es autóút teljes hosszán mindkét irányra érvényes. (MTI)

7-es: - 16:54 Két személygépkocsi ütközött a 7-es számú főúton Martonvásár és Tárnok között, a balesetben egy ember életét vesztette. (...) A főút Martonvásár és Tárnok közötti szakaszát lezárták a helyszínelés idejére. (MTI)

8-as: - 13:43 Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár külterületén a Pajor-kútnál, mert a Veszprém megyei Inotánál több autó elakadt. A fehérvári járőrök a 8-as főútra csak azokat engedik be, akik Csórra mennek, és lakcímkártyával rendelkeznek. (police.hu)

M1: - 14:04 Baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 77-es kilométernél. A forgalom egy sávon halad, de a torlódás már most jelentős, körülbelül 5 kilométeres a sor. (police.hu)
- 16:06 Torlódás még lehet a Győr felé vezető oldalon a 77-es km szelvénynél. Az autópálya lassan, de járható. Egyre nehezebben lehet közlekedni a 81-es és a 13-as számú út Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Utóbbit lezárták a kamionforgalom elől, a tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként. (police.hu)
- 19:49 Az autópálya Győr felé vezető oldalán, a 34-es és 36-os kilométerszelvény között keresztbe fordult egy kamion. A forgalom már Budapesttől torlódik. Ráadásul az autópályán szintén a Győr felé vezető oldalon a 83-84-es kilométerek között fél méteres hótorlaszt emelt a szél az útra. Az autópályáról nem lehet lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába, mert a 13-as számú főutat lezárták. (MTI)

13-as: - 17:49 A 13-as útról a kamionforgalmat a Komárom és az M1-es autópálya közti körforgalomnál a Komáromot elkerülő útra terelik a csütörtöki havazás miatt, Kisbérnél pedig a 81-es és 13-as számú főút kereszteződésénél a kamionokat visszafordítják a 81-es számú főútra. A tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként (MTI)

M3: - 15:32 Egy ember megsérült, amikor egy autó és egy kisteherautó összeütközött az M3-as autópályán Hatvan határában. A műszaki mentés és a helyszíni vizsgálat idejére teljes útzárat rendeltek el a Budapest felé vezető oldalon. A forgalmat a 3-as főútra terelik. (MTI)

Bónusz:

- 11:47: Aki teheti, ne induljon útnak, kérik a Somogy megyei rendőrök. (police.hu)

- 12:18 Elakadt, árokba csúszott tehergépjárművek, személyautók műszaki mentését végzik Veszprém megyében a tűzoltók - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A hóátfúvások miatt többek között a 8-as számú főúton segítenek a tűzoltók. A katasztrófavédelem azt kéri, csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van.

- 16:46 A rendőrség azt kéri, senki ne induljon útnak gépkocsival a rossz időjárásra való tekintettel. Különösen érvényes ez azokban a megyékben, ahol korábban piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. (MTI)

- 21:33 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Bicske, Gárdony, Enying, Mór és Székesfehérvár járások illetékességi területén gépjármű közlekedési tilalmat rendelt el. Ez azt jelenti, hogy a járásokhoz tartó településekről való kihajtás gépjárművel nem engedélyezett. Ezt a rendőrök folyamatosan ellenőrzik, és aki gépkocsival akarná elhagyni valamelyik települést, azt visszafordítják. (police.hu)

Hajós 2013.03.17. 15:47:58

Egy: nem lett volna szükség 4000 autó kimentésére, ha a kamionstopot csütörtök reggel elrendelik. Tekintettel az időjárás jelentésre és arra, hogy ilyenkor mindig a kamionok akadnak el, és azok bénítják meg a forgalmat. Ez volt a legnagyobb hiba.
Négy:felelős állampolgárként tájékozódtam csütörtök délután 4 óra előtt, mielőtt elindultam. Képzeld el, hogy sem az utinform, sem a közrádiók nem jelezték, hogy a 83-a úton gond van.Ehhez képest 1 óra múlva Győr felé beragadtam a kocsisor mögé, amit két kamion ütközése okozott fél órával korábban. A kamionok elakadása és a hófúvás együttesen sem volt elég ahhoz, hogy az utat lezárják. Még az úton ott állva sem említett egyszer sem a Kossuth rádió, hogy a 83-as út is érintett. A kocsiból internetezve sem volt információ erről a szakaszról.

Balt 2013.03.17. 15:49:24

A vektorok egy irányba mutatnak :
piros riasztás = kijárási tilalom
A törvényi háttere nyilván könnyen megteremthető, hisz a határozott(abb) fellépés elvárás Bajnaitől, Mesterházytól és Vonától is. Igény szerint lehet a fontosabb közlekedési csomópontok mellett állomásoztatni a (megmaradt) T72-eseket...

Na, hogy tetszik? :)

Llee 2013.03.17. 15:50:21

Csupán 5 megjegyzés:

1. Ausztriából haza felé jövet ott kötöttem ki, mert hittem a "szervek" tájékoztatásának.

2. A helyzetet tudta előre az össze hatóság, s mégis csak akkor tiltották meg a kamionforgalmat, amikor már mindegy volt.

3. Az utazók, így az elakadtak jelentős része is külföldi volt.

4. Minden tiszteletem a győri rádiósoké, segítőiké, a győri embereké, a "talpas" rendőröké, a katasztrófavédelmiseké, katonáké, civileké, s minden olyan végrehajtó állományban dolgozóé, akik a vezetőik alkalmatlansága ellenére erőn felül dolgoztak.
Megjegyezném, hogy köszönet az osztrák segítőknek is.

5. Jó lenne, ha a némi szervek vezetői tanulnának a helyzetből. Tartok tőle, nem fognak, sajna nem lesz idejük a jól elvégzett munka ünneplése mellett...

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 15:51:49

@Kandeláber:

Klasszikus, illetve ennek megfelelően undorító fideszes hazudozás.

SENKI nem minősítette a mentésben részt vevők valóban emberfeletti teljesítményét. A szervezés, a felsővezetés inkompetenciája, felelősséghárító mocska a 'téma'.

De annyira tipikus, hogy megpróbáljá(to)k azt hazudni, hogy aki Őfelségüket kritizálja, az Magyarországot fikázza, esetleg a mentésben résztvevőket szidja.

states1 2013.03.17. 15:52:11

Nem lesz hóviharszavazat, fijjuggg, láthatóan nagy reményeket fűztetek hozzá, helyette kontraproduktív Mesterházy-féle ostoba hazugsággyűjtemény. Jó lenne, ha Orbán ott lenne a parlamentben holnap, ilyen esetekben szokta jól lealázni ezt a szoci fajankót.

Fejesrob 2013.03.17. 15:52:43

Ez mind OK, de ha ott is a Soros gyerekek lennének és Milla, DK, Bajnai még négerkérdés sem lenne, nem hogy hurrikán és hóvihar.

Dr. GGG77 2013.03.17. 15:53:37

@milyen szép a Vértes, ó: "De annyira tipikus, hogy megpróbáljá(to)k azt hazudni, hogy aki Őfelségüket kritizálja, az Magyarországot fikázza, esetleg a mentésben résztvevőket szidja. "

Abszolút, ez a taktika. Gusztustalan, de nem meglepő.

Dr. GGG77 2013.03.17. 15:55:51

@states1: Mesterházyt nem kell lealázni, megteszi ő maga. Egy szerencsétlen kretén.
Viszont a vezéred, akinek a seggében láthatóan mellkas középig bent vagy, egy jóval nagyobb szarházi.

sjános 2013.03.17. 15:57:01

@Balt: Szép lista....olvastam már párszor..:)
A gond azzal van, hogy erről a közszolgálati média szépen lemaradt....valahogy nem jutott el...mentek a forradalmi filmek szép sorban...
A kereskedelmiek is csak a balesetekről számoltak be....mint jó kis szaftos sztorikról...
Most hagyjuk az átutazó külföldieket, mert nekik aztán senki nem szólt...Ők kiestek a rendszerből, mert az utakon nem volt figyelmeztetés!
Szóóóval...ezek egy részét elolvasva...aki menni akart...gondolhatta azt, hogy na jó...majd kikerülöm!
A gond egyébként ez is lehetett....hogy a "tél biztos" kinézett az ablakon Budapesten....esik...miről beszélnek ezek, ítéletidő....marhák....nem láttak ezek még igazi havazást....és ebédelt tovább...

Nap Pali 2013.03.17. 15:57:55

míg több tízezer ember kínlódott a hó fogságában...
addig akatasztrófavédelem székházában:

www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_keptar_mutat&galeria_id=1205

gondolom 16h kor erről lesz beszámoló, hoyg mijen volt a pezsgő és a kaviár...
vagy esetleg sírva lemondanak dr.P.Sándor és dr.B.György bűnözők?

Amadeus62 2013.03.17. 15:58:05

@states1: @Fejesrob:

Azért ebből a rosszindulatú stílusotokból visszavehetnétek... eléggé szánalmasak vagytok. Másoknak rosszat akarni, meg a szerencsétlen autósokat szapulni. UNDORÍTÓ! Baszki, ők ugyanolyan magyarok, mint más.
Mintha valami gazemberek lennének olyan stílusban irkáltok róluk. Rosszindulatú faszok vagytok!
Csakúgy mint a kormánytagok.

Kandeláber 2013.03.17. 16:01:10

@milyen szép a Vértes, ó: Ez egy fb-profilon volt, "Lájkoljál már, mire vársz?"
Nézz utána, ki működteti, nekem fogalmam sincs.
Egyébként pedig találó, mert az fb-n szidták a rendőröket, katasztrófa védelmiseket (is).
Abban igazad van, hogy ők SENKIK.
Mármint azok, akik ezeket fikázták.

regress 2013.03.17. 16:01:14

@Fejesrob: soros gyerekek,viktorodra gondolsz?@states1: magadat alázod oxigénhiányos.a fasszopó viktorod hazajött vacsorázni a kitüntetett seggnyalóival,mert elmúlt a veszély/nem volttüntetés/

Alvarez 2013.03.17. 16:01:25

@Nap Pali: Tűz van babám helyett most Hó volt babám!

Balt 2013.03.17. 16:03:40

Ja, egyébként remek poszt!

Valaki (rajtam kívül) összeszedhetné végre a fontosabb eseményeket kronológiai sorrendben, mert én is úgy látom, orbitális hazugságok terjengenek a szélben, mely szerint senki nem csinált semmit. (Van olyan blog, ahol egyenesen azt hazudják, hogy a zellenzék a segíteni kész lakossággal fogott össze. Ehhez képest még csak meg sem szólalt Kónya vagy Árok kornál, akik "hivatalból" szakértőnek számítanak - gondolná az ember. Nyugi, nem adok ötletet, ill. már késő...)

Tehát cáfolatként, az Index onlájn "közvetítéséből" informálódva:
1. A katasztrófavédelem már kora délelőtt a terepen volt.
2. Már délelőtt(!) volt megyei rkp-ság, amely az utazás elhalasztására szólított fel.
3. Piros riasztás 15:21-kor. (Ezt esetleg lehet késeinek találni, de "... bekövetkezés előtt általában 0,5-3 órával sor kerül a veszélyes időjárási eseményekre figyelmet felhívó, térképes formában megjelenő riasztás kiadására".
www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/omsz_veszelyjelzo_rendszere )
4. A honvédség már 19 órakor átmeneti szállásokat nyitott meg, "csütörtök este 10 órakor kapta a riasztást a honvédség központi ügyelete, és ekkor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és azóta sem volt semmilyen fennakadás a rendszerben. Tájékoztatása szerint már csütörtök este részt vettek a mentésben, így például a hófalakba fúródott buszokról biztonságos helyre vitték az utasokat, de részt vettek egészségügyi feladatok ellátásában is; vérkészítményeket szállítottak, dialízises betegek ellátását biztosították." (MH Fb-oldala onlájn.)

A kommunikációt lehet kritizálni, főleg utólag, bár ez még talán nincsen lefutva...

Hajós 2013.03.17. 16:03:52

@Llee: gondolom pont értették, hogy mi történik. Az Oxygén Médiásoktól zseniális volt, hogy angol, német, szerb, román nyelven adtak tájékoztatást. De nem csak a rádión keresztül, hanem kérték a magyar kamionosokat, hogy kapcsoljanak a külföldi kamionosok által használt frenkvenciákra, és játszák be nekik a rádióadást.

Alvarez 2013.03.17. 16:04:04

@Kandeláber: a katasztrófavédelmet fikázni merték? Hát a vezetőket biztos nem, ők az események alatt egy megterhelő kitüntetésátvételi buliban voltak, tudod te azt, mekkora feladat az ilyen?

www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_keptar_mutat&galeria_id=1205

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 16:04:55

@Kandeláber:

Viszonylag nyugodt szívvel tippelem azt, hogy annak, aki megpróbál úgy tenni, mintha a kormány (vagy a rendőrök -- higgyük el) fikázása a mentősök mocskolása lenne, van némi köze Hazánk Atyjaihoz.

magyar ember teli szájjal 2013.03.17. 16:06:24

Éljen a Kórmány! Csak nehogy az arcomra fagyjék a boldogság könnycseppje.

Hajós 2013.03.17. 16:06:46

@Balt: csüt du. 5 órakor 20 telefonnal is csak azt sikerült kideríteni, hogy a 83-as le van zárva. Ott álltam a hófúvásban, és hallgattam a rádiót. Semmi infó nem hangzott el.

nyanyus 2013.03.17. 16:09:27

@Hegyi Zsolt:
Szívemből szóltál és teljes mértékben azonosulok a véleményeddel!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 16:10:46

@Hajós:

A saját szemednek/fülednek hiszel, vagy a kormány visszamenőleges híreinek? ;-)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2013.03.17. 16:10:59

Nem csoda, hogy ilyen Szaniszlokat kell kituntetni, amikor a polgari underground csak felszivvel tolja a forradalom szekeret:)

Kandeláber 2013.03.17. 16:13:02

@Alvarez: @milyen szép a Vértes, ó: Ki beszél itt a vezetőkről?
Én azokról a rendőrökről, mentősökről, katonákról és a rengeteg civil önkéntesről beszélek, akiknek az erőfeszítéseit lefitymálják.
A legelső bejegyzésemben írtam, hogy a Fidesz visszakapta a 2006-os fikázást, akkor vajon hogy a francba védeném a vezetőket?

sjános 2013.03.17. 16:14:40

@Balt: 2. Már délelőtt(!) volt megyei rkp-ság, amely az utazás elhalasztására szólított fel.

Hol? Melyik?
Egyébként attól, hogy kiadja a riasztás, az még a halottnak a csók!
Valahogy el is kell juttatni az emberekhez az információt! Egyébként ez feladata is!
Tehát.
Mielőtt behergelnéd Magad..:)
Én nem azt állítom hogy nem voltak intézkedések!
De helyiek voltak és láthatóan és nem hallhatóan a Központnak fingja nem volt, hogy mit és hogyan kéne tenni!
Pénteken 10kor lesett, és 11re összerántottak egy sajtótájékoztatót! Ez volt a hős irányítás!
A helyi erők (mentők, tűzoltók, polgári védelem, rendőrök, stb) akkor már 12-15 órája szenvedtek a hóban-hóval küzdve...összehangoltság nélkül!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 16:14:57

@Kandeláber:

Ki is fitymálta le az említettek erőfeszítéseit? (Jó, lehet, csak én nem futotta bele ilyesmibe, de azért...)

Fribea 2013.03.17. 16:15:05

Kiváncsi lennék kedves Pelikán, hogy Finnországban hol és mikor ragadtál bent egy-két óránál tovább tartó hófogságban? Esetleg Lappföldön a burkolatlan utakon fordulhat elő ilyen.Nem az autósztrádán vagy főútvonalakon.Szombat délutánra az M1 Győr-Tatbánya (Győr felé))szakasz teljesen tiszta, akadálymentesített és lezárt volt, amit nem értettünk mert a Bpest felé az út bedugult és a Győr -Komárom szakaszt kemény 4 óra alatt sikerült megtenni.Aztán megtudtuk hogy az ország első embere tette tiszteletét arrafelé.Na azért kellett kb 5000 kamionosnak ácsorognia a lezárt szakasz előtt, és ezért kellett 10000 autósnak 20km/h sebességgel vánszorognia a párhuzamos sávban.Ja és a kivezényelt rendőrszázadok kávéztak cigiztek és furikáztak le-föl a lezárt szakaszon, ellenőrizve, hogy a megfagyott autósok esetleg nem akarnak-e kerékkulccsal valakit jól fejbevágni! Ja és a Bpest felé vezető úton hó és jég és elakadt autók, kamionok álltak még délután 1/2 3kor, amikor arra araszoltunk.Ja és az útinform szerint az M1-es végig járható- ez igaz volt, csakhogy nem mindegy hogy mennyi idő alatt.60 km- 4 óra alatt.

Hajós 2013.03.17. 16:15:31

Szombat délelőtt 10.16-kor a katasztrófavédelem Rendkívüli eseményeket áttekintő térképén 0 azaz nulla db rendkívüli esemény volt feltüntetve.

Rorgosh 2013.03.17. 16:15:47

Érdekes poszt, de lenne néhány apróbb észrevételem...

Az a négyezer jármű és több, mint tízezer utasa nem egyetlen helyen akadt be a forgalomba. Ráadásul egyáltalán nem volt szükségszerű, hogy ennyi jármű és ember bent ragadjon. Én csütörtök reggel DOLGOZNI mentem, és indultam délután HAZA, amúgy a cég által bérelt busszal. Belátom, hogy hatalmas felelőtlenség részemről a munkába menetel... Ám esetleg egy időbeli (szerda esti, éjjeli) kamionstoppal úgy a negyedére lehetett volna csökkenteni a káoszt. De az is sokat segített volna, ha pl. a 8-as úton nem a kétsávos szakasz két sávjában állítják meg a kamionokat, totálisan és mesterségesen elzárva az utat... Az is sokat segített volna, ha Veszprém és Székesfehérvár között nem összesen 1 hótoló eke dolgozik (ami egyébként valószínűleg egy helyi paraszt traktorára volt szerelve). Ez a paraszt szerencsére volt annyira "fegyelmezetlen", hogy az otthonmaradás helyett inkább segíteni próbált...

A hivatásos szervek reakciói. Olyan jól sikerült a kormány reakciója, hogy csak egy valamit felejtettek el megtenni: reagálni. Lényegében véve az amúgy is szolgálatban lévő rendőrök, tűzoltók, katonák tették a dolgukat, láthatóan egy teljesen dilettáns és a helyi körülményeket nem ismerő központi irányítás felügyelete alatt, lásd a 8-as főútról szóló példámat. Az már csak hab a tortán, hogy a védekezés, mentés teljesen szétforgácsolódott, így a Hajmáskérnél kialakult káoszt (több, kisebb baleset egymás közelében) a tűzoltók csak 6-8 órával később tudták felszámolni. A beavatkozó erők ugyanis egyszerűen két baleset között rekedtek, és senki nem sietett a kimentésükre. Az már csak apróság, hogy a helyzet súlyát úgy megharmadolta volna, ha a rendőrség a hajmáskéri vasútállomás teherrakodójába irányította és parkoltatta volna a 8-as úton veszteglő autókat, ahonnan azok utasai vonattal mégiscsak eljuthattak volna a céljukba, vagy legalábbis egy olyan településre, ahol el tudják őket látni... Ezt onnan tudom, hogy mi végül így jutottunk haza Veszprémbe, miután a busz megfordulás közben árokba csúszott. Csak épp hivatalos tájékoztatás nem volt, és azt is csak az állomáson tudtuk meg, hogy legalább a MÁV kapcsolt, és személyvonatként közlekedtette a gyorsvonatait a bajba jutottak mielőbbi célba szállítása érdekében. Én ezt ezúton is szeretném megköszönni a MÁV-nak.

Magára maradt-e az ország? Igen és nem. A kormány magára hagyta, röpke egy, másfél napos késéssel kezdte meg kezelni a helyzetet. És nem, mert a még mindig létező helyi szervek, önkéntesek, valamint Ausztria megtették értünk azt, ami csak az erejükből telt. Az már más kérdés, hogy épp a jelen (és néhány korábbi) kormányzat intenzív centralizációjának köszönhetően alig vannak dönteni és cselekedni képes helyi szervek, társadalmi szervezetek, és az állami intézményrendszer egyszerűen képtelen kihasználni az önkéntességben rejlő lehetőségeket.

Előre lehetett-e számítani rá? Igen. A megfelelő szerveknek kell értenie azt, hogy mit jelent a 100-120 km/h-s szél + 5-20 cm hó, és nem az átlagpolgárnak. Éppen az államnak a feladata az, hogy veszély esetén riassza és tájékoztassa a lakosságot, a gazdálkodó szervezeteket. És az államnak is kell utasítania. Valaki csak akkor lehet "fegyelmezetlen" ha világos instrukciókat kapott a helyzetről és a követendő magatartásról. Na, ilyen közleményre csütörtökön nem került sor. Azt pedig csak ne írjuk elő az állampolgárnak, vagy épp a elnök-vezérigazgatónak, hogy elindulás, műszakváltás, stb. előtt személyesen ellenőrizze az index.hu-n, hogy rendelkezésre állnak-e az utazás, a munka vagy bármi más feltételei. Épp azért fizetünk adót (nem is keveset), hogy az állam figyelmeztessen minket az olyan veszélyhelyzetekre, amelyek kívül esnek a saját érzékelésünk lehetőségein. Majd ha ezt megtette, akkor lehet hozni a tornádós büntetéses példát. Mert addig csak papagájként ismételjük Pintér Sándort.

Magyarország bizonyított? Remélem magad is elolvastad azt, amit írtál. Franciaországban, Belgiumban hosszabb torlaszokba kevesebb jármű szorult, mint nálunk. Ez azért jelent valamit. Ráadásul náluk ott alakult ki durva helyzet, ahol a ciklon elérte a szárazföldet, így a ciklon mozgása ellenére sem lehetett előre pontosan megjósolni, hogy mi várható a földön. Ráadásul a ciklon náluk, és nem nálunk adta ki a dühét, mi igazából csak kaptunk még belőle. Ám nálunk, az egy héttel előre megjósolt, alaposan legyengült vihar épp akkora, vagy nagyobb káoszt okozott, mint náluk. Most akkor mi történt volna, ha mi kapjuk a nagyját?!

Úgy vélem, hogy épp az a normális, ha egy ilyen esemény közben és után az emberek felteszik a kérdést: tényleg csak ennyit tudunk? Vagy lehet ezt jobban is csinálni? De persze annak, akinek így is jó, annak JOBB NEM IS JÁR.

Dr. GGG77 2013.03.17. 16:16:56

@Nap Pali: Meg kéne kérdezni pelikánt, lehet, hogy ő is ott volt a bulin.

Pernahajder Viktor 2013.03.17. 16:17:33

Nem ismerem, ez egy fideszes blog?

Alvarez 2013.03.17. 16:17:41

@Kandeláber: a katasztrófavédelem VEZETŐIT joggal lehet hibáztatni a kialakult helyzetért, a belügyminiszterrel egyetemben. A felelősségre vonás ezúttal is elmarad majd.

Nap Pali 2013.03.17. 16:18:37

Bécsből hókotrókat küldtek
Budapestről meg TEK-es páncélosokat...

enyni a különbség a demokrácia és a diktatúra között..
ki mi ellen készül...

civil polip 2013.03.17. 16:19:28

Az vajon kinek a felelőssége, hogy a vonatok elindultak? A felelőtlen utasoké?

Azt pedig ne várja senki, hogy kamionstop nélkül leálljanak a kamionok. Főnök, rossz az idő, várok egy-két napot – reális?

Nap Pali 2013.03.17. 16:19:29

@Pernahajder Viktor: fulfidescsicskák tali heje...

zombirka bázis... itt védik a védhetetlent is...

Napkutya 2013.03.17. 16:20:26

A fél ország tisztában van azzal, hogy a Pest-megyei rendőrök nagy része a fővárosi eseményekre készült.
Ha kutatható lesz, ki is derül.
Ki is fog.

Hogy leesett a hó, és ennek semmi köze ahhoz, hogy több milliónyian rühellik az Orbán -rezsimet?

Hogy MÁSHOL kellet volna virítani azt a rohadt nagy felkészültséget?

No, az NEM sikerült....

Legalább, kivihették volna az Import Lengyeleket havat lapátolni, ha már drága pénzen idehozták őket!

feiticeiro 2013.03.17. 16:20:41

@Mr Falafel: miert is kell a kormanynak meteorologiat jelenteni??? haaat ezt jo lenne tudni, kerdezd meg oket errol! :DDDD most mekkorat szoltal fel se fogod :)

is 2013.03.17. 16:20:56

@poszt: nagyon sajnállak, ha ezt tényleg meggyőződésből írtad le. benne van a posztodban az összes ellenérv, amit mind félmondatban lesajnálsz, az összes állami tájékoztatást meg készpéznek véve visszaszajkózod. vakfoltokra raksz tényeket, felnagyítasz apró történetmorzsákat, hogy azzal töltsd ki a logikai űröket.

a teljesség igénye nélkül:
EGY. a 4000 autóban nyilván benne volt a teljes 20km-es M1-es sor, aminek a 90%-át NEM kellett kiásni, és maguktól elmentek, sehová nem kellett rakni, trélerezni stb. azok az autók simán a pályán álltak a dugóban. jó, ha 500 autót kellett kiásni. Na ehhez vegyünk akkor 50 órát, és azt, hogy ennek az 500-nak egy jó részét is civilek ásták ki.

KETTŐ. Azokban a számokban benne van a teljes irodai népesség, meg az ilyenkor szokásos kétszeres szorzó, hogy többnek tűnjön. ezen felül azonban a _szervezetlenséget_ kritizálta mindenki. Az összes posztban ott volt, hogy azok, akik az út mentén voltak, azok mind rendesen segítettek, csak nem kaptak utasítást, nem tudtak kitől kérdezni, rosszul irányították őket.

HÁROM. Ez a pont mivel is érvel és miről? Semmivel és MSZP-zik. Fáj, ugye? Akarsz róla mesélni?

NÉGY. Most is mindenki a meteorológiára hivatkozik. nos, a meteorológia 2006-ban is bemondta, hogy mi lesz, tehát ebből a szempontból tökéletes a párhuzam. Ami miatt tényleg nem állja meg a helyét a párhuzam, abból viszont a mai helyzet jön ki rosszabbul: az a vihar lokális cella volt, órák alatt alakult ki, és a helye sem volt biztos. Ha 10 km-rel odébb csap le, akkor ma semmi nincs. Ez a havazás viszont napok óta jött, és mindenki tudta, hogy lesz. Erre lehetett _napokat_ készülni. 2006-ra nem. Az 'ünnepségre hívás' mögé bújás akkora farizeus baromság, hogy én szégyellem magam helyetted.

ÖT. Katrina Hurrikán. Mindent el is mondtam, a katasztrófavédelem főnöke akkor és ott is a főnök haverja volt, nem pedig egy hozzáértő, és olyan kezelése volt, mint ennek a havazásnak (napokat lehetett volna rákészülni!), és a faszit úgy is vágták ki, mint annak a rendje. Ezt várjuk most bölcs kormányunktól. Gondolom várhatjuk.

KopaszMercis 2013.03.17. 16:21:32

En bitos azert tudtam 2006 augusztus 20.-an hogy este vihar lesz, mert nem mondtak be anno hogy viharra lehet 20.-an este szamitani.

Hagyjuk mar ezt.. az USA-ban valoban a sok gyikfasz szokott bajba kerulni (vagy olyankor van nagy gubanc, ha nem lehet elore tudni a szar idojarast... ez mondjuk tipikusan nem a hurrikan, mert azt de). Itt azonban kicsit mas a helyzet, amit a blogszerzo figyelmen kivul hagy, hogy pl az altala peldanak felhozott USA-ban:
NEW YORKOT A GECIBE KIURITETTEK A HATOSAGOK.

Igen bazd meg, az ottani felelos oda allt, es oda zavarta az embereket, ahol biztonsagban voltak.. nem olyan rendeletet hozott (kesobbi kamionstop) ami megjobban veszelyeztette volna oket.

Hagyjuk ezt, irgalmatlan balfasz modon elvolt baszva az egesz KULONOSEN ahhoz kepest, ahogyan az USA-ban szoktak levezenyelni.

Es nem a kepzeletbeli haverjaim infoira tamaszkodok, hanem tapasztalatra. Az isten fasza tudja hany hurrikant es lofaszt bekkeltem ott ki. Mar elozo heten magyarazzak a lakossagnak, hogy keszuljenek vasaroljanak be. A rendes TV adasokban szalagcimeken irjak hogy mire szamithatnak mikor, (akkor is ha csak egy kis gyikfasz patak a kornyeken megdagad egy kis hegyi esotol, nehogy valamelyik genhibas hulyegyerek belefulladjon). Itthon mi volt?

Semmi. Egy kurva rendort ki sem allitottak a osztyapenkohoz hogy haza forditsa a sok majom parasztot... mindegy.

A blogszerzo nagyon higgadtan es szepen megfogalmazva nagyon ugyesen mellebeszel. Es kihagy pl olyan ordenare neki nem fekvo gusztustalansagokat, mint pl a telekom cegek baszogatasa, akik ingyen es bermentve segitettek.

Szanalmas... ha valaki el akarja olvasni hogy mi tortent valojaban az a tegnap cimlapon levo, reg nem volt ennyi benazas vagy tokom tudja melyik cikket olvassa inkabb.. ne ezt a szijjarto nyilatkozatot

Hajós 2013.03.17. 16:21:38

@Rorgosh: minden szavával egyetértek.

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2013.03.17. 16:21:52

Ilyenből kampánytémát csinálni eléggé alja dolog.
Ha hibáztak a vezetők, le kell váltani őket politikától függetlenül (nem áthelyezni másik magas posztba)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 16:23:14

@.Pierre Bezuhov.: Szerintem (?) a labancoktól nem várhattunk mást, de az a sok önkéntes igazán otthon maradhatott volna, akkor nem zavarta volna a TEK-esek mentőakcióit (a Mentőszolgálat blogján írta egy mentős, hogy két centire mellettük száguldott el a páncélozott járművük).
A zsidókról meg Petschauer óta tudjuk, hogy csak a fagyot szeretik.

KopaszMercis 2013.03.17. 16:24:46

@is:
van egy dolog, ami miatt nagyon nagyon igazsagtalan a katrina parhuzam (mindazon altal, hogy az is az ottani jobboldali kormany teljes csodjenek bizonyitvanya volt)...

Es pedig az, hogy ott gatszakadas tortent, amivel nem szamolt SENKI. Ott nem "csak a hurrikan"-nal voltak bajok, hanem volt varatlan esemeny.

Nezd meg pl Sandy-t. Lecsapott a vilag legnagyobb metropoliszara, mindezt ugy levezenyelve, hogy akinek kedve szottyant, nem hogy veszelybe nem volt, de bazd meg ott jet ski-zet vigan new yorkban :)

Nem erzem igazsagosnak a katrina hurrikant, attol fuggetlenul meg egyszer, hogy az ottani szarfos jobboldali kormany teljes csodje volt az is, mint az itteni is.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.03.17. 16:25:13

@pelikán*: Veled ellentétben nekem első kézből vannak információim, olyanoktól, akik 20-26 órát álltak a fagyban, anélkül, hogy bárki egy mondattal tájékoztatta volna őket.

Mellesleg én voltam levegőn, köszi. Neked viszont azt javasolnám, hogy ha kihúznád az orrod Viktor seggéből, ha picit a megszokott formád félre tudnád tenni és körbenézni. Mert azt még értem, hogy lelkileg neked kell a nagy testvér, a megmondóember, aki megmondja, mit kell hinned, tudnod, érezned. De amikor ennyire elrugaszkodsz a valóságtól, mosdatod a szerecsent, akkor azt kell mondjam, hogy ez nem attitűd és érzelem, ez nem szimpátia, hogy te a jobboldalban hiszel, mert az nem lenne baj - a baj veled Pelikán az, hogy rémes beszűkült módon nem veszel tudomást a tényekről. Neked a bajod az, hogy félsz. Félelemből írsz ilyen baromságomat, mert félsz, hogy mi lesz, ha nem ti lesztek hatalmon.

Pelikán, ne félj. Nem fog bántani senki. Mi nem ti vagyunk.

Hajós 2013.03.17. 16:28:41

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=600893

Aki még nem olvasta. Ez volt az alapvető probléma...

KopaszMercis 2013.03.17. 16:29:04

@Rorgosh:
nagyon korrekt

+1

ez a szazadveg egyetemet vegzo pelikan elvtars vajon elolvassa ezeket?

KopaszMercis 2013.03.17. 16:32:35

@Hegyi Zsolt:

Ne baszogassuk a Pelikant... a hit az nagyon szep dolog. En szerintem a hit tiszteletre melto dolog. Gerinces, es kiszamithato. Abban hisz vasarnap, amiben hitt szerdan is! Attol fuggetlenul, hogy mi tortent csutortokon, penteken es szombaton! Ez kiszamithato es egyenes dolog.

Intelligensnek nem mondanam, vagy eletkepesnek, de hat ez van... :S

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.03.17. 16:33:39

@pelikán: még valamit. Veled ellentétben én ott voltam a vörösiszapnál. Segélyt vittem. És én leveleztem akkor a katasztrófavédelemmel. Helyiekkel beszéltem. És tudom, hogy mi történt. Veled ellentétben. Ezért mondtam, hogy párhuzamos a történet. Itt is ez történt. Felsőbb érdekek miatt nem volt 12 órát mentés.

Alvarez 2013.03.17. 16:34:00

@Dr. GGG77: ha most nem is volt ott, arra a bulira biztos meghívják, amikor Bakondi átveszi a vezéri plecsnit a helyzet tökéletes kezeléséért.

EnTeO 2013.03.17. 16:37:01

Ha ennyire utáljátok az országon közúton ilyen időben vagy azon kívül keresztülhajtó kamionokat, tegyétek fel - legalább a tranzitokat - vonatra. Ez pl. előbbremutató lenne, mint hogy ki tud kit jobban anyázni.

HakapesziM 2013.03.17. 16:41:27

@EnTeO: Ha minden tranzit kamiont vonatra raknának,megbénulna a vasúti közlekedés. És baromi drága is.

Alvarez 2013.03.17. 16:41:44

@EnTeO: ja ahhoz vasút is kéne:)

madarasi.abel 2013.03.17. 16:44:18

adalék a 4. ponthoz:
itt van a 14. déli híradó. Nagyon figyeltem, de sehol sem leltem fel benne a "maradj otthon", "katasztófaállapot", stb kifejezéseket. Ha ezt megnéztem volna, simán elindultam volna Ausztriába sízni.
szóval, itt van: videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/14/12/MTV_Hirado_2013_marcius_14_12_00.aspx

EnTeO 2013.03.17. 16:45:04

Néhány éve nem volt még drágább, azóta a gázolaj ára csak felment. Néhány éve még nem volt elég lepukkant a vasút hozzá. Áh, én vagyok a hülye, hogy ezen vagy bármilyen oldalon hiszek számokon, adatokon alapuló értelmes eszmecserében. Elolvasva néhány kommentet, véletlenszerűen kiválasztva: az országnak nem a politikusok miatt nincs jövője.

Nap Pali 2013.03.17. 16:45:11

amig az egykulcsus vidék fidesznyikek az úton faygoskodtak a hóviharban...
addig a fővárosi libsiket örömtűz körül melengeti dávid vitéz

index.hu/belfold/budapest/2013/03/17/kigyulladt_egy_bkv-busz_ujpesten/

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 16:47:55

@madarasi.abel:

Ne türelmetlenkedj, még nem rakták bele. Majd nézd meg holnap.

KopaszMercis 2013.03.17. 16:49:14

@Dubovánszky László:
Kiscsillag, itt latsz te tizenikszezer autot?
Matek ora stb? Meg van...

Jol van ulj vissza, elegtelen... menj vissza a szazadveges tovabbkepzesre, mert ez igy keves, mint szarban a vitamin.

Hober Marlow 2013.03.17. 16:50:58

@Amadeus62:

Azt akartam írni hogy egy fasz vagy...de még pöcsnek is zéró :D

HakapesziM 2013.03.17. 16:54:55

@EnTeO: Ez úgy van, hogy az EU - n kívüli fuvarozáshoz ún. közlekedési engedély szükséges. Minden ország ad ki ilyet, minden más ország fuvarozóinak. Ez általában egy A4 - es lap, amit a határon kezeltetni kell(ett). Ezek száma korlátozott volt. Ha vonattal ment a fuvarozó, ahhoz ez az engedély nem volt szükséges. Az EU - n belül nincs már ilyen engedély, így okafogyott a vasutat igénybe venni,mert lassú és drága. Látni, ma már szinte csak török kocsik vannak a vonatokon, nekik, lévén nem EU - tagok, nekik engedélyköteles a fuvarozás.
A svájcon áthaladót ismerem, (nincs tranzittilalom, mint sokan emlegetik, a vasút alternatíva az éjjeli és hétvégi tilalom alatt), az 400 km - t, 16 óra alatt tesz meg. Ez 600 euróba kerül egy irányban. Napokkal előre kell rá feliratkozni, különben csak hosszas várakozás után lehet rá felszállni. A felállás sem egyszerű dolog technikailag, időigényes. Az egész baromira körülményes, kényelmetlen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 16:56:05

@Kuviklacz: Kiválóan beszélem és írom a magyar nyelvet. A magyar szavak és kifejezések szemanitkájával 100%-ig tisztában vagyok.

A "vállalom a magyarságomat" úgy hangzik, mint egy kényszerbe való beletörődés. Ezért nem vagy te magyar, csak magyar állampolgár. Sajnos állampolgár vagy. Remélem, eljön az idő, amikor nem kell majd vállalnod a nem létező magyarságodat!

Hober Marlow 2013.03.17. 16:56:27

@Hajós:

2012 november....igen, ez volt a probléma... :D

Alvarez 2013.03.17. 16:56:52

@EnTeO: egyszer menj ki az M0-ás déli szakaszára és nézd meg, ahogy a külső sávot teljesen telítve mennek a kamionok. Ha ezt kéne vasúti hídon átszállítani, vajon milyen hosszú szerelvény kéne hozzá?

håll käften 2013.03.17. 16:57:01

Mi a rákról beszélünk?Magyarországon mindig nagy ívben szartak a hóra!Alig van normális hókotró és első világháborús gépeink vannak a hadseregben!Ha leesik a fővárosban 10 centi hó 2 nap míg eltakarítják úgy ahogy!De totál jeges utcák vannak hetekig is!
Ebben a témában mindig elégtelenül vizsgázunk sok éve!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 16:58:48

@Amadeus62: Lezárni az utakat? - Dikatúúúúúraaaa, bazmeg!

Google 2013.03.17. 17:02:50

@EnTeO:

Végre valaki!
Tényleg nem a politikusok itt a bibi, vagyis távolról sem csak ők - utólag a sok professzor mind jobban csinálta volna. De azért a sok rendőrt, katasztrófavédelmist valakik csak irányították; akik segítettek, miattunk tették, és igen, Ausztria (is) gazdagabb ország, mint Magyarország.
Ez a megnövekedett kamionforgalom pedig több szempontból is káros; a vasútvonalakat nem kihasználni pedig bűn.

Nap Pali 2013.03.17. 17:04:05

@Google: és mér pusztult le a vasút???

mert a rencer váltás után MINDEN ADÓPÉNZT ellopnak...

az elftársaid...

egysmás 2013.03.17. 17:04:29

Nem a tiltás ellenére indultak útnak az emberek.

A figyelmeztetés nem tiltás.

Balt 2013.03.17. 17:04:38

@Manyi Béci:
"Tizennyolc órával korábban."
" a létszámnövelésük lassabb ütemben ment a kelleténél"
" Mindkettőnek hamarabb kellett volna bekövetkeznie."

Mi az a "riadó"? Miből következik, hogy létszámhiány lett volna? Az állami rendezvényeket sosem késő lemondani (most sem volt az), lásd 2006 tanulságát...

béla a görög (törölt) 2013.03.17. 17:06:12

Még 1 dolog eszembe jutott és ez már politika :)
Hétfőn majd ha mindenki visszaért a pártszékházba meg ahova kell és elkezdődik a 'hogyan másszunk ki a levesből kovácsoljunk politikai tőkét és áztassuk el az ellenzéket és aktualizáljuk a kialakult helyzet miatt a következő félévre az ellenségeket... - 2/3, 2/3, hurrá' nevű politikai bohózat - nos akkor azért majd ne felejtkezzetek el 1 tényezőről. Az IDŐ (t) - ez az ami el lett ....va de nagyon. /azt kell szét kenni eldzsuvázni/

- a civil lakosság korábban reagált mint a kormány / belügyminiszter
- az osztrákok korábban reagáltak mint a kormány / belügyminiszter (vártak, hogy mehessenek - a reakció az gyorsabb volt)
- Az ellenzék korábban reagált mint a kormány / belügyminiszter (az a dolguk, ha ez neked nem is tetszik - jaja teljesen helyesen)
- az online média (érdemes visszanézni az Indexet/Origót - lehet tőlük tanulni)
NYILVÁNOSAN. Bárki.
Na most majd ha beindul a gépezet, ne felejtsétek el ezt az időtengelyt (t) ne feledkezzetek el hol az origo - csütörtöki karamból illetve és a sok szép számot meg intézkedést is arra fűz fel.
Meg jusson eszetekbe mennyi pénz lett beszórva ide, mennyi ember lett kiszórva innen és
Ennek fényében szeretnék egy szép bohózatot!
'Ne csak olyan megnyerTÜK a csatát, jól szerepelTEK az állami szervek, Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok' Hanem valami szép fényes, amire még én is azt mondom, hogy óóóó erre nem számítottam!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 17:07:24

@Hegyi Zsolt: Azt hittem te magad vagy a terjengős vörösiszap-áradat.

sztd 2013.03.17. 17:08:11

Egész hétvégén Budapesten voltam. A hó meglepett, de nem terveztem sehova se menni, és ezt a tervet kényelmesen meg is valósítottam. Tulajdonképpen magukat a híreket is csak péntek este néztem, szóval az egészről élőben lemaradtam (illetve csütörtökön a munkahelyemre erősen beszivárogtak a kezdeti hírek, és a feleségem is kapott otthon sms-t, amiről nem hittem, hogy tényleg a belügyminisztérium küldi.

Nagyot néztem volna, ha péntek estére lemondott volna valaki. :)

nincs_nick 2013.03.17. 17:08:28

HAT: Mindeközben Ausztriában ugyanilyen szél mellett és jóval erősebb havazás mellett járhatóak voltak a pályák az M1-ig.... Lehet mégis csak itt basztak el ezek valamit?

Miért véded az védhetetlent? És főleg miért hazudsz számos esetben?

madárfiú 2013.03.17. 17:08:45

Mindig ilyen esetekben az USA-val állunk elő, velük példálózunk, az ottani büntetéseket emlegetjük. Vagy éppen a demokráciát magas fokon művelő finneket idézgetjük, akkor, és abban az országban ahol jól láthatóan lábbal tiporjuk az alapvető emberi jogokat, és ezt ártatlan pofával-pénzért koldulva-magyarázzuk Európában, pontosabban a bizonyítványunkat. Mégis hogy a picsába kellett volna haza jutnia a majdnem "egymillió" munkahelyet teremtettek országában azoknak a szerencsétleneknek, akik tatabányáról, annak körzetéből, és máshonnan járnak ingázni a fővárosba? Miért nem rendeltek el kettőkor munkaszünetet a kérdéses területre vonatkoztatva, ha már a belügyminiszter nem országos szintű katasztrófáról beszélt? Szép blog, csak kissé egyoldalú.

sztd 2013.03.17. 17:08:55

@sztd: Köszönet a Mandinernek az összefoglalásért. Másnak úgysem hittem volna nagyon el.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.17. 17:10:15

@Mr Falafel:

Milyen szép az, amikor egy funkcionális analfabéta szerencsétlen még külön bizonygatja is, hogy 'Lórika tud magyarul'. :))

kamerasmobil 2013.03.17. 17:20:36

Pelikan

Nagyon szepen demonstraltad ezzel a cikkel es foleg utana a hozzaszolasaiddal azt hogy nagyreszt mirol is szolt ez a par nap.

Vegtelenul szervilis es lojalis vagy a mostani vezeteshez. Eszedbe sem jut megkerdojelezni barmilyen lepesuket vagy felvetni a felelosseguket. Ertuk meg az erkolcsot is felredobva csusztatsz es hazudsz es terelsz a valosaggal mit sem torodve.
Ugyanakkor onalloan cselekedni kezdemenyezni nem vagy kepes es csak amikor mar megjott fentrol az eligazitas akkor lepsz akcioba.

A katasztrofavedelemnel a mentoknel a rendoroknel es a kozmediaknal is csupa hozzad hasonlo ember kerult minden legalabb kozepvezetoi pozicioba.
(Nem lepne meg egyebkent ha "civilben" te is valami ilyen allast toltenel be.)
Amikor aztan beutott csutortokon a baj akkor a hozzanemertes miatt vagy fel sem fogta senki hogy mit kellene tennie vagy csak egyszeruen nem ertett hozza. Esetleg csak nem mert egy morzsanyi felelosseget sem vallalni azzal hogy felsobb utasitas nelkul csinal valamit.

Szoval koszonom szepen hogy ilyen jol bemutattad a mai Magyarorszag fo problemajat. Minden tele van hozzad hasonlo alkatu emberekkel akik csak arra kepesek hogy utolag sertodotten magyarazzak a bizonyitvanyt...

Balt 2013.03.17. 17:21:55

@antho: Igen, ezek helytálló észrevételek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.03.17. 17:22:27

“Benkő Tibor a Honvéd Vezérkar főnöke elmondta: a Magyar Honvédséghez az első megkeresés 14-én, nem sokkal délután 6 óra előtt, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottságtól érkezett, hogy biztosítsanak fekvőhelyet mintegy 70 ember számára Várpalotán. Ezt a feladatot mintegy fél órán belül teljesítették. Ezt követően este fél 8 kor kérték a katonák segítségét egy elakadt buszhoz szintén Veszprém megyében, az utasok között inzulinos beteg és egy csecsemő is volt. Csütörtök este fél 9-kor a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól érkezett az első igény, hogy a honvédség gépjárműveire is szükség van. Benkő Tibor ekkor rendelte el a teljes Magyar Honvédségre kiterjedő alkalmazási engedélyt. Ekkor felállították a munkacsoportokat, amelyek feladata, a beérkező igények elosztása, végrehajtásának koordinálása - ismertette.
A lánctalpas eszközök bevetését március 15-én, pénteken reggel 9 óra 15 perckor igényelték a honvédségtől.”

hvg.hu/itthon/20130317_honvedseg_havazas_vezerkari_fonok#rss

A lánctalpas eszközök bevetését március 15-én, pénteken reggel 9 óra 15 perckor igényelték a honvédségtől.
A lánctalpas eszközök bevetését március 15-én, pénteken reggel 9 óra 15 perckor igényelték a honvédségtől.
A lánctalpas eszközök bevetését március 15-én, pénteken reggel 9 óra 15 perckor igényelték a honvédségtől.

Na, vajon kinek kellett volna korábban igényelnie? Csak nem az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatásnak?

DezInf 2013.03.17. 17:23:56

@Mr Falafel:

Csótányzabáló megint kioktattak ? :))))
Egy senkiházi menekült vagy,aki magyarnak nevezi magát. Annyi közöd van a magyarsághoz,mint a kutyámnak.
Menekülsz a józan eszed elől :)))

Miért nem akarsz valamelyik indián törzshöz tartozni ? Sziú ? ... sziamiauuu

Pelso.. 2013.03.17. 17:24:57

Csütörtökön több, mint 400 km-t mentem, jórészt autópályán. Minden felhajtó szabad volt, egyetlen terelést, hiteles info táblát, valamint aktív munkagépet sem láttam.
Netán a hatóságok nem vették komolyan az előrejelzést, ugye.

2013.03.17. 17:25:02

Arról természetesen mélyen kussolnak a libsik, hogy egyes települések a cigányok kábellopásai miatt maradtak áram nélkül...

Balt 2013.03.17. 17:25:15

@Doomhammer: Ahhoz képest, hogy már hétfőn elakadtak, nem rossz:

"Franciaország északnyugati részében, Bretagne-ban és Alsó-Normandiában több mint 68 ezer háztartás maradt áram nélkül, és kedden reggel mintegy ezer autós rekedt a gépkocsijában a heves havazás miatt. Az áramkiesés főként a La Manche-csatorna mentén fekvő Manche megyét érintette – közölte az ERDF áramszolgáltató vállalat.

A Saint-Joseph és Cherbourg közötti országúton több száz autós rekedt gépkocsijában a havazás miatt. A Manche megyei hatóságok a Facebookon arra hívták fel a térség lakóit, hogy ahol lehetséges, nyújtsanak segítséget "az utak hajótöröttjeinek". Sok autós magára hagyta járművét, és a környező épületekben keresett menedéket. A hatóságok kinyittatták az állami létesítményeket, számos rendőr és tűzoltó vesz részt a mentésben és kárelhárításban."

hvg.hu/vilag/20130312_NyugatEuropat_mar_megbenitotta_a_ho_es_a

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 17:27:13

@DezInf: Picivel kevesebb szmájlival hatásosabb lett volna.

JosephSmith 2013.03.17. 17:27:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A te hozzászólásod persze megint nem maradhatott el, te minden blogon csak trollkodni próbáló köcsög. A neved hazudik, gondolkodni sose próbáltál.

Balt 2013.03.17. 17:28:51

@bbjnick: Teljes igazságod vagyon. De megvan a tanulság:
piros riasztás = kijárási tilalom
És remélhetőleg minden ún. demokrata örül. :)

Dubovánszky László 2013.03.17. 17:29:39

@KopaszMercis: Annyit nem látok, de ez valószínűleg azért van, mert a felvétel nem mutat többet pár száz méternél. (matek, vazze!)

De nem is ez a lényeg. A kritikád lényege az volt, hogy "Egy kurva rendort ki sem allitottak a osztyapenkohoz hogy haza forditsa a sok majom parasztot", ellenben az USA-ban ott hűha de hogyan.

Ezzel szemben a videón látható, hogy ott se fordította vissza őket senki, ergo amit írsz, az nem igaz.

AzBence 2013.03.17. 17:38:19

Tisztelt Mandiner blog!

Az 5. pontban tetszett leírni az igazságot és a t#k#tl#ns#g#t:

Vagyis: ha tudom x idővel a vihar beköszönte előtt, hogy hatalmas vihar lesz, akkor a kettes pontban említett számú ember, és eszköz már szerdán este felkészülve várja, hogy mi lesz március 14-én csütörtökön.

Mitöbb nem kockáztatok és már szerdán este 20.00-kor elrendelem a kamionstoppot.

Mi lett volna a legrosszabb? Ha nincs szükség a rendelkezésekre. Akkor mi történik? Elárulom. Feloldják azokat. Nem?

Ezzel szemben azok az emberek akiket a tisztelt Mandiner-blog és más civilek pénzén képeztek ki malmozott. Ezen nincs mit szépíteni, meg kifogásolni. Ez így volt.

Lehet ezért az időjárást okolni, én nem tenném. Kiépítettek egy riadóláncot, ha jól tudom az országban, a lakók költségére, mégis mi szükség volt belekeverni az ügybe a mobilszolgáltatókat?

Tovább megyek. Ebben az egészben semmiféle felelőssége nincs Szent Kündünknek, sem belovagló helyettesének.

Miért?

Mert azért épült ki az a k#rv# rendszer nem??? Mindenkinek meg van a feladata, bármilyen probléma esetére. Nem kis pénzt kapnak ezért az illetékesek pontosan az ilyen helyzetek felelőssége miatt!

Itt a felelősség azé a legényé a gáton, aki az egészet már az elejétől kezdve elt#k#tl#nk#dt#.

PS

Minden tiszteletem azoké, akik civilként kimentek és segítettek, de ez nem az ő dolguk, vagyis PS-t ezért is terheli a felelősség, hogy ártatlan embereket sodort veszélybe, az pedig, hogy megjelent a színen már csak hab a tortán. Akkor mit csinált? Az időjárást kritizálta, meg a harmadik mobilszolgáltatót, akinek még mindig nem értem mi a t#tv#s szerepe az egészben.

Miattuk ott is maradhatott volna mindenki a sztrádán étlen-szomjan, a fagyban.

Itt akit felelősség terhel az PS, meg talán a katasztrófavédelem vezetője, de igazából utasítást ő is csak PS-től kaphatott.

És megint mi lesz? Semmi. Miért? Mert Magyarország a fel nem vállalt felelősség szülőhazája.

Szánalmas.

Ez Magyarország 2013.

Indriq 2013.03.17. 17:39:00

Az első ponthoz: miért is nem lehetett lezárni az utakat csütörtökön délután? Csak mert pénteken és szombaton már simán meg tudták csinálni, ergo technikai akadálya nem volt a megelőzésnek, max vagy gyávaság vagy töketlenség.
A hármas ponthoz: Az világos, hogy Szanyi kapitány kretén módon szólt be. De ha már olyan pártatlan akarnál lenni, a pintér féle civil hibáztatás is eléggé gusztustalan volt, a sikerpropagandás megtévesztő tájékoztatás kifejezetten szemét dolog volt, és az orbán féle "személyesen mentem meg az embereket" gusztustalan kihasználása a helyzetnek propaganda célokra. Persze a te szemszögedből nézve csak a hatalom használhatja ilyen célokra a helyzeteket. (objektivitás királyos....)
A negyedik ponthoz: Az összehasonlítás kifejezetten a fidesz lelkűletű emberek hozták fel (legalábbis ahol én belefutottam) a kormány cselekvését bírálók szavaira vedelemnek. Hozzáteszem, annyiban igenis lehet párhuzamot vonni, hogy a pénteki és szombati már megnyitottuk az utakat és nincs elzárt település dumák elég erőteljesen férevezetőek voltak. Emellett igen, nem lehet szó nélkül elmenni ismételten amellett, hogy a műszaki mentésre és a hóeltakarítás felkészülésére volt legalább 4 napja a katasztrófavédelemnek.
És mégvalami ezzel kapcsolatban, bár ez inkább személyes vélemény, de sokat segít a morálon, ha az első pillanattól kezdve hallatja a hangját az, aki az egészért felelős (pintér), és nem péntek délelőtt szólal meg elősször (akkoris fikázva a civileket).
Az ötödik ponthoz pedig annyit, hogy igen, felelőtlenek voltak az emberek, valszeg mint mindenhol, és sehol nem a már (közre)működő tűzoltókat, rendőröket, mentőket, civileket, TEK-eseket piszkálták a bírálók, hanem a falfejet, ami nem csak hogy büdös már, hanem szét is rohadt.

miva? 2013.03.17. 17:39:35

A belga 1700 km-es dugó reggel 8 körül volt. D.u. 3 körül 50 km dugó volt az országban, ami főleg a nagyvárosok körgyűrűit jelentette, és teljesen normális értéknek tekinthető.

Bocsi a szőrszálhasogatásért, de ha a többi dugóra is ilyen bődületes csúsztatással hivatkozol, akkor a poszt egy újabb mandineres hőstett csak a sorban.

L2007 2013.03.17. 17:43:56

"Nem, nem állja meg a helyét a 2006. augusztusi összehasonlítás, akárhogy is sulykolja az Index egyik-másik szerzője. Vagy bárki. A huszadikai esetben az állam a saját maga által szervezett rendezvényre hívta polgárait, de nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve."

Azért a 2006-os vihart pár órával előre sem lehetett tudni. Pláne azt nem, hogy hol csap le.
Hogy hasonlíthatnánk egy napokkal előre "beharangozott" hóviharhoz?!

Persze attól még Bajnai és az IMF a felelős. :-)

Lődörgő Hollandi 2013.03.17. 17:44:21

@fikanick: teljesen egyetértek. A 2006-os viharban kint voltam a családommal, nem volt semmiféle vészhelyzet, hazasétáltunk még csak náthás sem lett senki.

Balt 2013.03.17. 17:51:07

@pelikán*: :))) Hát ez k. jó!

A zindexesek tényleg kezdik elveszteni a sulykot (sic!), tényleg úgy fest, mennek a hvg után. Kár érte. Igaz, a tehetségesebbje már korábban lelépett. Nem tudom, ez mennyibe köthető Mészáros Zsófia retirálásához...

béla a görög (törölt) 2013.03.17. 17:52:37

@Balt: "piros riasztás = kijárási tilalom
És remélhetőleg minden ún. demokrata örül. :)"

És mit csinálsz a tranzitforgalommal???
Mit gondolsz az osztrákok miért voltak készségesek? Mert ha itt torlódnak/állnak akkor náluk is torlódnak/állnak.

Az izmozás helyett néha nem árt gondolkodni. Az nem egy bolsilibsi ármány.

Balt 2013.03.17. 17:53:42

@Steve the Great: Erre az volt a válasz, hogy nem érintette az egész országot a piros riasztás. (Ezt amúgy érdemes volna átgondolni legközelebb. Úgy, hogy piros riasztás = kijárási tilalom.)

mokkaczuka 2013.03.17. 17:54:04

Franciaország, az Egyesült Államok és a többi hely kapcsán, amelyeket az ítéletidő miatt felemleget a rokonszenves poszt: igen, lehet, hogy ott is beállt a katasztrófa, még az is lehet, hogy többször, mint Magyarországon, bár én ezzel kapcsolatban meghallgatnám az ott élő emberek verzióját. Az összehasonlítás mégis trágya csúsztatás, mert attól, hogy Franciaországban is nagy volt a havazás, még egy csomó dolog NEM történt meg - egyebek közt nem épül belarusz stílusjegyeket magán viselő feudálbolseviki diktatúra, ami azt rikoltozza magáról, hogy ő milyen szuper. Van ugyan egy buta balfasz szockó elnökük, aki azt hiszi, mindent elér az adóemeléssel, pedig lófaszt, de azért az a manusz Vitykához képest semmilyen tekintetben nincs még csak a fasorban sem. Az időjárással kapcsolatos anomáliák és a zemberek leszarása szervesen illeszkedik abba az ámokfutásba, aminek a végén az Unióból való kirúgattatás, csőd és totális nyomor várja az országot.

Amadeus62 2013.03.17. 17:54:48

@Balt:

Most mi a faszt sírsz? Kitették ezt a posztot is a blogfalra, örüjjé' vazze!

Ha meg kormánypárti médiát akarsz olvasni, akkor menjél az mno-ra, meg a mandiner.hu-ra vagy a magyar hírlapra, ja meg ott van még a legfontosabb: fidesz.hu...azok aztán nemzetiek a javából...ja, nemzeti MÁZ - kívülről :))

Az, hogy szarul kommunikáltok, balfaszok vagytok (bár ez lenne csak szar) arról nem az ellenzék tehet.

Balt 2013.03.17. 17:55:09

@béla a görög: Nem probléma: kifeszített műszaki zár pl. a Osztyapenkónál, és a külföldiek is értesülnek róla. :)

pacifista 2013.03.17. 17:57:07

Az emberi meggondolatlanságra példa: 2 autóval terveztük barátainkkal a hétvégét eltölteni a "Művészetek Völgyében"lévő ingatlanainkban. Szerda este az előrejelzéseket hallva elbizonytalanodtunk, megyünk-e, vagy sem. Csütörtök reggel jóbarátunk ottani lakostól azt a hírt kapta, hogy esik a hó, 100 km-es szél fúj - megbeszéltük, várunk az indulással, majd később meglátjuk. Néhány óra múlva meglepő telefonhívást kaptunk, hogy Fűzfőnél - hosszas kálváriát követően - leragadtak, egy panzióban várakoznak. 2 napot töltöttek ott, majd hazajöttek. Hogy miért indultak mégis útnak? Gondolom nem ők voltak az egyedüliek!

Mellesleg több, mint 30 fotót láttunk a face-bookon a Kapolcs-Taliándörögd közti útról, ahol a busz után a hókotró és tűzoltóautó is elakadt, a helybéli gazdák traktoraival és a lakosok segítségével oldották meg a helyzetet.

Egy kritika mégis: az előzetes időjárásjelzések miatt a belépő kamionokat nem lehetett volna a határnál feltartóztatni? Ez nem okozott volna belpolitikai problémát.

Balt 2013.03.17. 17:58:18

@Amadeus62: Igazad van. Egyetértek, csak nem írtam: megfontolom, hogy az Index legyen-e továbbra is a kezdőlapom. Talán nem leszek egyedül...

Hvg-s cikket már csak csipesszel fogok meg. Hajrá, van még hová fejlődni! - ha esetleg érintett vagy a kérdésben.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 17:58:39

@Mr Falafel: Ismét bizonyítottad, hogy nem tudsz magyarul.
A fenyegetőzés meg a gyengeség és félelem jele.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 18:01:17

@pelikán*: És mi volt 14én, amikor a problémák kezdődtek?

pelikán* 2013.03.17. 18:01:31

@Hegyi Zsolt: juj-juj-juj, most nagyon mellényúl a T. Kommentelő!

Ennek a posztnak a megírása után - csatlakozva egy önkéntes csapathoz - Devecseren végeztem közmunkát:
mandiner.blog.hu/2010/10/09/iszapar_a_segitseg_lehetosegei

Majd egy évvel később lementünk terepszemlére:
mandiner.blog.hu/2011/10/04/elvasik_a_veresiszap

Óvatosabban találjuk ki, hogy a másik mikor és hol volt! 8)))))

Amadeus62 2013.03.17. 18:02:24

@Balt:

Egyébként elárulom neked, hogy az Index még mindig MESSZE a legnormálisabb hírportál, mely se nem vádolható baller, se nem jobber beidegződéssel. Persze megértem azt, hogy vannak olyanok, akik ha valami rosszat olvasnak szeretett pártjukról, akkor az csakis egy balliberális zsidó, vagy egy kopasz jobbikostól lehet. Mástól nem. És érdekes, egy csomószor fikázza a szocikat is, amikor kell. (Persze ez sem baj).

Willy 2013.03.17. 18:03:52

pelikán*(aka posztíró): Nem kívánnám tényszerűen és tételesen belső infókkal, vagy publikusan elérhető információkkal cáfolni a helyzetről kialakult képedet, mivel egyszerűen sziszifuszi munkának tartanám. Meg aztán mit is érnék el vele?
Így nem hozom képbe azokat a szerencsétleneket akik arra való tekintettel indultak el szombaton délután, hogy tudták: már minden rendben van. Jöhetnek. Ez mi? Ezért is az ellenzéki hisztéria a felelős?
No felejtsük el.
Igazad van abban, hogy az ellenzék reakciója túlzott. Igazad van abban, hogy az emberek is körültekintőbbek lehettek volna. Igazad van abban, hogy az elvégzett munka az adott idő alatt tiszteletet érdemel.
Kérdem én:
EGY: Az adott politikai szituációban (amiért a Fidesz nagyban felelős) hogy kellett volna reagálnia az ellenzéknek? A Fidesz hasonló helyzetben fordítva mit tenne ?
KETTŐ: Az emberek látszólag több segítséget kaptak olyan helyről ahonnan nem volt elvárt: az embertársaiktól. Mellette látszólag az elvárt segítség nemhogy hibátlanul teljesített volna (késések, tájékoztatás, összehangoltság hiánya) még ingerlő kijelentést is tesznek (Pintér Sándor: az autósok hozásállásával nem vagyok elégedett). Hát tudod, a bajba jutott embernek segítek, majd utána (itt értsd: ha mindenki lenyugodott és otthon van) elemzem a helyzetet.
HÁROM: Nézz magadba, és gondold végig. A mostani regnáló kormányerő az állam erősségét hangsúlyozza. A katasztrófavédelem is ilyen módon összerántott erős szervezetnek látszik. A kormány kommunikációjában (Orbán Viktor a katasztrófavédelem létrehozásakor intézett beszéde) is megerősítette, az állampolgárok elvárhatják a segítséget. Ez egy pozitív üzenet a hatalom részéről. Azonban most kiderül, hogy ezt a mostani kormány is úgy értette: segít ha tud.
NÉGY: Magadban válaszolj erre a kérdésre: Ha komoly katasztrófa helyzet alakul ki. Pl. ugyanez, de hetekig, vagy mondjuk valamilyen váratlan járvány, vagy árvíz. Vagy esetleg _tényleg_ megtámadja egy külső erő az országot. Biztonságban látod az országot? Jól felkészült vezetők vannak? Elégséges a szervezés? Meg tudjuk védeni magunkat?
Mivel sugallom is: szerintem nemmel fogsz válaszolni, akkor tedd fel a kérdést: miért engeded hogy kormányzati propaganda legyen, hogy de ez így van.
ÖT:
A helyzet az: a polgári erők: szolgáltatók, kereskedők, emberek helytállása példamutató volt.
Az államiról épp vitatkozunk hogy mennyire volt gáz és melyik része nem volt elfogadható. Kérdem én: adnál egy ilyen államnak több szerepet a közéletben? Gondolok itt például az energiaszektor működtetésére?

EsoxLucius 2013.03.17. 18:03:57

Történhet bármi, az agyatlan fideSS-zombik csak egyet fújnak.

Amadeus62 2013.03.17. 18:07:09

Pintérék meg még fényezik magukat! Neeeee!

Dehát ez kell a sok birkának. Beeeeeee!

Gondolom az SMS-t sem lehetett volna kiküldeni csütörtök reggel, vagy előbb, hogy "te barom, ne hajts ki az autópályára ha nem akarsz ott éjszakázni".

Nem, ezek kiküldik szombaton, hogy ülj át másik autóba ha elfogy a benzin... :DD

Hatalmas segítség! Le a kalappal előttük. Azt hiszem emiatt én a Fideszre fogok szavazni! :D

Betkó 2013.03.17. 18:09:08

Tipikus szerecsenmosdatás. Mindegy, a bólogató debileknek pont jó lesz ez is. Jövőre majd kapsz valami díjat apukám te is.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.03.17. 18:12:30

@pelikán*: ha voltál ott, még kevésbé értelek. Vagyis... de. Hiszen akkor is a főnököd volt már uralmon, neked már akkor is ez volt a kánaán.

Maradjunk abban, hogy eddig se követtem nyomon munkásságod, és amíg kötelezővé nem teszik, ez után se fogom. És nem kell félned tőlem, tőlünk ennyire, nem fogja senki elvenni a kenyered, ha a viktátortól búcsúzni kell. Szevasz.

Balt 2013.03.17. 18:13:40

@zero: "A Honvédség parancsot teljesít, péntek reggel kapták meg a parancsot, akkor mentek ki a járművek a laktanyákból."

Finoman szólva tévedés:
"[Kádár Pál] ezredes elmondta, csütörtök este 10 órakor kapta a riasztást a honvédség központi ügyelete, és ekkor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és azóta sem volt semmilyen fennakadás a rendszerben."

hvg.hu/itthon/20130315_A_honvedseg_remeli_estig_sikerul_kimenten

KopaszMercis 2013.03.17. 18:17:38

@Dubovánszky László:
New York-ot kiürítették.

Nem érted bazd meg? Ennél egyszerűbben már Orbán Viktor sem tud fogalmazni...

DezInf 2013.03.17. 18:18:47

@Balt:

A f@cnak jársz az indexre/hvg-re,ha ennyire utálod?
Lakj a kurucon meg az MN/MH portálokon. Hidd el ott sokunkkal nem fogsz találkozni.
Szándékosan keresed magadnak a bajt? :D
Valld be, mazochista vagy :))))

i23kovacs 2013.03.17. 18:19:39

Hát ez poszt elég mosdatás szagú lett.

Én péntek reggel megpróbáltam Budapestről elindulni Sopronba. Miért is?
Mert lefoglalt szálláson volt, lebeszélt programjaim voltak.
Igen, tudtam, hogy hidegfront jön és akár 10-15 cm hó is eshet. Na és, télen bármikor eshet hó, ez nem rendkívüli.
Tudtam, hogy erős szél fog fújni, de ez is megesett már párszor.
Tudtam, hogy baleset történt az m7-en, de télen sok a baleset, egy rosszab nyári hétvégére is jut 3-4.

Azt is tudtam, hogy akkor is azt javasolják, hogy maradjak otthon, ha nincs semmi gond, de rossz időt jelent a meteorológia. Ez rutin, nem a helyzettől függő figyelmeztetés.
A helyzetnek megfelelő figyelmeztetés az lett volna, hogy ne induljon el senki, mert már 4000 ragadtak az autópályán. Itt nincs helye sablon panelszövegeknek és eufemizmusoknak.

Ezért előző nap próbáltam tájékozódni az autópályakezelő honlapjáról, megnezni a webkamerákat, hogy mi is a tényleges helyzet. Sajna nem jött be a kamerák képe, bár betöltött az oldal.
Vajon volt rajta nagy, piros szalagcím, hogy áll az M1? Nem volt.

Péntek reggel ugyanezt megpróbáltam, ugyanilyen eredménnyel. Se kamerakép, se figyelmeztetés, a honlap halódik. Gondoltam sokan indultak el a hosszú hétvégén, nem bírja a terhelést.
Menet közben folyamatosan hívtam az autópályaügyeletet, de vagy foglalt volt, vagy ha kicsöngött is, félretették.

Az M1-re szerencsére már nem tudtam felhajtani, mert a rendőrség lezárta, így én könnyen megúsztam. Kérdeztem a rendőröket mi a gond, mikor lehet közlekedni, nem tudtak semmit.

A továbbiakban kénytelen voltam az index-ről tájekozódni. Az utinform oldala kb az 1990-es évek színvonalát tükrözte, bazi nehéz volt kicsikarni belőle, hogy melyik út van lezárva, azt pedig végkép nem, hogy miért van lezárva, és még meddig.

Az egyetlen forrás a hiteles információkra és a folyamatok tájékoztatásra az online media volt. Esetemben az index.

Szerintem nekik is kijárna a köszönet.

Az állami szervek pedig elgondolkodhatnának arról, hogy milyen módon kellene válsághelyzetben a lakosságot tájékoztatni. Az biztos hogy nem úgy, ahogy ost tették.

Az biztos, hogy rengetegen dolgozta erejükön felül a tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédők, mentősök és a katonaság reszéről. Én úgy láttam, helyi szinten, összefogva az önkormányzatokkal és a civilekkel, hatalmas munkát végeztek el.
A gond inkább ott volt, ahol magasabb szinten kellet volna döntéseket hozni és koordinálni. Ez még egy laikusnak is teljesen nyilvánvaló.

Kedves pelikán, lehet a számokat sorloni, mennyi mindent végzett el az állam mindössze két nap alatt. A baj csak az, hogy egyrészt az efféle kvantitatív önigazolás a politikusok, és a széküket féltő hivatalnokok jellemzője, nemkellene a sorba beállni. Másrészt pedig, nem lett volna szükség ilyen ezres számokat sorolni, ha már időben lépnek a hatóságok, és az eldugult utakat már csütörtökön lezárják, a kamionokat leállítják és mindezt több párhuzamos csatornán kommunikálják a lakosság felé.

VonS 2013.03.17. 18:21:51

Nos, szerintem a legfelsőbb szinttől lefelé menet egyenesen arányosan csökkent az alkalmatlanság és magatehetetlenség. Nem igaz, hogy nem követtek el súlyos hibákat a politikai felső vezetők, szinte csak azt követtek el.
Le se szarták a helyzetet egészen addig, míg már nyilvánvalóan nagy lett a baj. USA-ban 1000 USD-re büntetnek? De gondolom NEM a hurrikán kellős közepén szólnak, hogy ugyankérem ne menjetek ki az utcára már.
Picardy és Nord-Pas-de-Calais példák pedig azért jók, mert azok keddiek (!), tehát a hülye számára is nyilvánvaló volt, hogy mi lesz itt, ha ideér a cucc, mégsem jutott el a felső vezetés agyáig, hogy kellene valamit ELŐRE csinálni.

Nem, kéremszépen, az igazolódott, hogy az operatív szinten a megadott feltételekhez képest jól működik az ország, meg az, hogy a felső vezetés nem hagyja magát kizökkenteni a csak már a nyilvánvaló baj előtt a tevékenységéből (és mit is csinálnak!? Gyurcsány után szabadon).

Balt 2013.03.17. 18:22:39

@zero: "Orvosokat vittek a vegyivédelmisek
Március 14-én, 22:30 óra óta a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj két terepjáró tehergépkocsija vesz részt a rendkívüli időjárásból adódó feladatokban – tájékoztatta a honvedelem.hu-t Kocsis Balázs százados."

03.14 12:26
"Katonáink tegnap éjjel életveszélyes helyzetek megoldásában, valamint hóban rekedt tömegszállítási eszközökön lévők mentésében vettek részt. A tucatnyi eset között volt például, amikor buszon ragadt utasokat kellett menteni (Várpalota és Hajmáskér között, valamint Csémpuszta és Takácsi közelében), a Dad-Szákszend összekötőúton pedig egy sebesülteket szállító mentő került bajba, amelyet lánctalpas vontató mentett ki a hó fogságából."

Balt 2013.03.17. 18:23:23

@DezInf: Igazad van. Tehát húzz innen a picsába!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.03.17. 18:25:54

Nem szoktam védeni egyik pártot sem, de szerintem lényegében jól kezelte a helyzetet a kormány, bár kétségtelenül voltak benne bakik.

Már több helyen leírtam: itt, Kaposváron már csütörtök REGGEL le akart fújni a hóorkán a viaduktról, én onnantól csak boltba mentem, meg kutyát pisiltetni. Olyan volt kint lenni, mintha hajszárítóval fújnának az ember arcába fémforgácsot.

Nem tudom mi volt keletebbre és északabbra, de ennél egyértelműbb jelet arra, hogy "NEINDUJJÁEE!", nem lehetett kapni. Pláne, hogy délutánra már úgy nézett ki minden, hogy a Birodalom visszavágot gond nélkül le lehetett volna forgatni a város bármely adott pontján. Még egyszer: csütörtök napközben.

Hát innentől Ferenc pápa (de még a Viktor sem) tudta volna megállítani a mégis útnak indulókat.

Ja, és még én is tudtam, hogy marha nagy hó lesz, pedig nem terveztem Ausztriába menni síelni, és újabban tévém sincs.

Az MSzP közben meg megtalálta a Zistenadta, csakazértis autóba ülő nép hangját: "A Fidesz monnyonle!"

Néha hiányzik Torgyán.

Balt 2013.03.17. 18:25:54

@Balt: Pardon, ez pénteki hír, én javítottam (tévedésből) 03.14-re, mert a Fb ilyen közvetlen, keresztnevén szólítja a napokat is, nem dátumoz szigorúan. :) Tehát: 03.15-én délben jelent meg (a Fb-n), értelemszerűen az előző éjszakára vonatkozik.

szintetikus 2013.03.17. 18:29:10

Liberálbolsevikok miért nem mentek lapátolni? :)

Dr. GGG77 2013.03.17. 18:30:30

@Hegyi Zsolt: "nem fogja senki elvenni a kenyered"

Bizony, no para pelikán ebben az országban mindig találhatsz másik köpönyeget, valamint egy segget, ahová bedughatod a fejed. :)

DezInf 2013.03.17. 18:32:56

@Balt:

Úgy tudom ez egy blog,nem a mandiner.hu :))
Ezért lehetnek ilyen retardáltak is itt,mint te.
Szóval,mi a problémád? Beszélsz róla ?
Motyoghatsz is magadban, akkor senki sem fog zavarni :)

Kemény meló lehet a tied,látom. Biztosan megfizetnek rendesen.

Balt 2013.03.17. 18:35:11

@látjátok feleim szümtükkel: "Csak azt a tényt nem sikerült feltárnia, hogy hol a frászban voltak csütörtökön ( meg később is ) a hókotrók, meg a hómarók."

Tárgyilagos (baloldali-liberális) lapok nyilván megírják, hogy a fejlett országokban vannak deszant hókotrók, amit ejtőernyővel, sőt, még fejlettebbekben rakétával lehet a munkaterület (gyk.: 20 km-es dugó) kellős közepébe juttatni.

Balt 2013.03.17. 18:40:34

@tepsiszett: Igaz. Következésképpen legközelebb:
piros riasztás = kijárási tilalom :)

Balt 2013.03.17. 18:46:26

@Tgr: "a piros riasztás kb. egy nappal előzte meg az első baleseteket"

Piros riasztás a dunántúli megyékben
márc. 14. 15:21
Az Országos Meterológiai Szolgálat az erős hófúvás miatt a legmagasabb, piros riasztást adott ki Fejér, Veszprém, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megyében. Szintén az erős hófúvás miatt Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az egész országban első-, vagy másodfokú figyelmeztetés van érvényben. (MTI)

Facehugger 2013.03.17. 18:47:39

Pelikán, deletáld má' a Semjén belovaglására vonatkozó genya részt, mi a faszt keres az itt? Ja, és eccer tőccs el, lécci, egy meteorológus társaságában 10 percet, és hidd el, meg fogod érteni, mi a különbség egy zivatarcella kialakulása, mozgása és elhalása, valamint egy időjárási front jellemzői között, pl. az időt tekintve. Amúgy nagyon érdekes volt, kösz.

nincs_nick 2013.03.17. 18:48:17

@Balt: Nem te szerencsétlen pártkatona. Ott kiküldik a hóesés előtt, hogy kotorjanak/szórjanak. Nem megvárják még leesik a hó, baleset lesz, beáll a forgalom és után csodálkoznak, hogy "há bazzeg így hogy kotorjunk?"...

Arra válaszolj már a csökkent képességű barátaiddal együtt, hogy a pékbe fordult az elő, hogy a jóval nagyobb osztrák viharban nem volt végig fennakadás aznap?

Majd ha magadba rájöttél a válaszra (ott az asfinag tette a dolgát, itthon az aak nem), akkor folytassuk a beszélgetést...

Balt 2013.03.17. 18:48:32

@Takács Bálint: "A meteorológiai szolgálat szerdán(!) piros riasztást adott ki."

Csütörtökön 15:21-kor. Megjegyzendő:
"... a bekövetkezés előtt általában 0,5-3 órával sor kerül a veszélyes időjárási eseményekre figyelmet felhívó, térképes formában megjelenő riasztás kiadására."
www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/omsz_veszelyjelzo_rendszere

Balt 2013.03.17. 18:52:48

@Dr. GGG77: Mint fentebb kiderül, 14-én 15:221-kor adtak piros riasztást. (Korábban nem is lett volna indokolt, tekintve a lapjukon olvasható 0,5-3 órás előrejelzést.)

is 2013.03.17. 18:53:45

@KopaszMercis: figyu, a gátszakadást követő 4. napon nem volt megoldva az emberek élelmezése, és magukra voltak hagyva. az újságírók helikopteren köröztek felettük, és mutogatták, hogy betörő, mert kaját próbált szerezni, aztán ennyi. ja, és a gátszakadás előtt is 5. szintű hurrikán volt, nem 2 óra alatt termett oda. nyilván jöhetett volna ez a hóvihar is olyan széllel, hogy nem temeti be az M1-et, de betemette, ez volt a mi gátszakadásunk, és ugyanazt a bénázást mutatta be a mi katasztrófavédelmünk.

@Balt: érv nincs, akkor eltúlozva elmókázzuk, igaz? gazdag ez a mellébeszélés-tár, és te nem vagy egy hülye alak, elő tudod húzni mindig, ami a gazdinak kell, ugye?

is 2013.03.17. 18:57:19

@Balt: vagyis túl későn. egy napok óta jövő hóviharra a 3 napos előrejelzésen kell piros riasztást adni. apád faszát nem indokolt 3 óránál korábban riasztást mondani. nézzél európai szintű meterologiai honlapokat, 3 napra előre vannak ismert riasztások.

egyébként csütörtök reggeltől volt hóvihar Magyarországon, tehát csütörtök 6:00-tól még a te általad elfogadott nevetséges 3 órát sem hozták.

Facehugger 2013.03.17. 18:58:16

@nincs_nick:
Az osztrákoknál nem is volt hóvihar, mert ezernégyszáz db. atommeghajtású, ötszáz méter átmérőjű ventilátorral, amik hatezer méter magas lábakon állnak, idebaszták a havat hozzánk. Ilyenek ezek a köcsög labancok. Még hogy sógorok... Ezek is ellenünk vannak. Meg a köcsög szenegáliak, azok meg a faszukat verik, hogy az egyenlítői szél erre kanyarodjon, és még több hideget hozzon. Vagy meleget. Mindegy, ki akarnak nyírni minket azok is!

is 2013.03.17. 18:59:33

@Gábor (Gee Halen): "Néha hiányzik Torgyán. "

Orbán már 90%-ban hozza a figurát. Még 2 év és ott lesz 100%-on. Addig féllábon is kihúzod.

Indriq 2013.03.17. 19:13:00

"A rendőrség csütörtök délután 14 óra 30 perckor lezárta az M1-es és az M7-es utat, "14 óra 54 perckor katasztrófahelyzet kihirdetésre került" - mondta a miniszter.
Ez tuti?

Balt 2013.03.17. 19:15:33

@Hegyi Zsolt:
"1. a BM 18 órát késett, ami akkor se lenne megbocsátható, ha szimpla hétköznapon tette volna"

Mint fentebb adatolva látszik, ez tévedés.

"2. A közlekedés még ma reggel (vasárnap) se állt helyre, hatan meghaltak (tudom, ha hajléktalan, az nem is ember), sokan szenvedtek súlyos sérüléseket."

Minden halál veszteség, de ha esetleg az első igazi tavaszi hétvége lett volna, ahova te is kigurulsz a leponyvázott Dacia Loganoddal, lehet, hogy többen halnak meg... (Mielőtt a személyeskedést reklamálnád, nézz magadba!)

3. A lengyeleknek csoportos múzeumlátogatásokat szerveztek, busszal. A 168 óra idézett Fb kommentjét hadd ne minősítsem.

4. A példátlan (nota bene) vörösiszap-katasztrófa kezelése nemzetközileg elismert, Orbánékat kifejezetten népszerűbbé tette.

Ehh, belefáradtam, a többi önismétlés meg egyszerű fröcsögés. Érd be ennyivel!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.17. 19:18:30

a hatóságok tették a dolgukat.
ahogy a magabízó ostoba alemberek is, akik minden előrejelzés ellenére /nem nehéz kiszámolni mi a következménye a száz kilométeres szélnek, meg a pár óra alatt leeső tizenöt centis hónak/ elindultak síelni, wellnessni, tahó rokonokat lerohanni.
ezeknek az állatoknak elvenném a szavazati jogát is, hiszen nem képesek felelős döntéseket hozni.

Balt 2013.03.17. 19:23:12

@Szittyakürt: "A blog szerkesztője viszont megtehetett volna annyit - már csak a hitelesség kedvéért is - hogy nem amerikában készült képetet használ fel illusztrációnak."

Write only. Képzeld, direkt van:
"Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a posztot kísérő borzalmas képek! Ja, nem nálunk készültek, hanem az említett USA-ban és Franciaországban. Bizony."

gisgps 2013.03.17. 19:26:35

Nem értem. Felnőtt emberekről beszélünk, nem? Nem a dedóban vagyunk. Hallottuk az előrejelzést, és tudtuk, mi van Nyeurópában. Mindenki a saját felelősségére indult el. Akkor nem tudom, miért lepődik meg, hogy elakad a hóviharban, a többiekkel együtt... Aztán várják, hogy mások megmentsék őket, közben pedig kritizálnak. Nos, sikerült elpazaroltatni egy csomó adóforintot azoknak, akik felelőtlenül útnak indultak (ez azokra nem vonatkozik, akiknek muszáj volt, de sztem ide nem tartoznak bele azok, akik pl. síelni indultak......).

Balt 2013.03.17. 19:35:01

@Kuviklacz: Minden közúti halál veszteség. Fentebb írtam: mi lett volna, ha ez az igazi első tavaszi hétvége, ahová a mazsolák is kitolják az orrukat? (Bár, meglehet, kitolták...) Vélelmezem, hogy az inkriminált időjárási helyzet éppen életek tucatjait mentette meg.

Az viszont tény, hogy autóban nem fagyott meg senki. Köszönhetően elsősorban a helyi polgármestereknek, lakosságnak, katonai parancsnokoknak stb.

Balt 2013.03.17. 19:43:21

@sjános: "Laza 15 órás csúszást nem neveznék, a profizmus csimborasszójának!"

Mint fentebb bebizonyosodott, nem volt csúszás. (Legfeljebb a jégen.)

"Írtad is...már kedden jelezte a meteorológia?"

Piros riasztás 14-én 15:21-kor.

"Mi a rossebnek nem volt kamion stop?"

Volt.

"Miért nem rakták ki a beszedett hóvédőhálókat?"

Ez jó kérdés, és felteszem, ebben a döntésben meg is lesz a felelőse a helyzetnek. (Sajnos.) Mostani hírek szerint a meteorológia ezt, meg az útmenti fasorok kivágását teszi meg okként.

"Miért nem zárták le az autópályákat és a kritikus utakat időben...kb 14-15 körül?"

Ahol a helyzet indokolta, lezárták. Lásd pl. az Index onlájn közvetítését, de ha kell, hozom.

Balt 2013.03.17. 19:45:22

@sjános: Nyilván emberéletben és sebesülésben nem illik számolni (csak a biztosítóknak...), de itt pont összevethető pl. 2006-tal.

nincs_nick 2013.03.17. 19:49:41

@Balt: Fenti link hibás. Olvass "élménybeszámolókat". Még pénteken is számos felhajtó az M1-en nyitva volt. Ott csalinkázta le-föl rendőri irányítás nélkül a mentésre igyekvők...

Btw, hol hirdetett a BM? Megmondta Pintér a Mancikának vagy mi? Először azt mondták hogy kamionstopot rendeltek el időben. Csak azt felejtették el, hogy erről a kamionosoknak sem árt szólni, mert addig hiába. Ja, hogy ez meg lemaradt? Hát ők szóltak...

De emelett továbbra is várom a válaszod az osztrák helyzet és a kotrók időben való kirendelése kapcsán...

Baldrick68 2013.03.17. 19:55:56

@states1:
Nyári gumi?
Aha?
Azzal mentek a magyarok sielni?
Aha?

Egyéb baromság?

Balt 2013.03.17. 20:02:40

@kovi1970: "Nem ártana tájékozódni ilyen bejegyzések előtt. A meteurológia valóban kiadta a riasztást, csak a katasztrófavédelem cseszett rá."

Tényleg nem ártana tájékozódni:

Piros riasztás a dunántúli megyékben
márc. 14. 15:21
Az Országos Meterológiai Szolgálat az erős hófúvás miatt a legmagasabb, piros riasztást adott ki Fejér, Veszprém, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megyében. Szintén az erős hófúvás miatt Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az egész országban első-, vagy másodfokú figyelmeztetés van érvényben. (MTI)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.17. 20:06:31

@jose maria padilla: Na persze, könnyű annak, aki elitta a lábát is és hónapok óta ki se lépett az utcára patkányfészkéből, ugye padilla?

Balt 2013.03.17. 20:06:53

@sjános: "mooondjuk a "nálunk sokkal fejlettebb" szomszédok, a szlovén és szlovák reakciókat, intézkedéseket hasonlítja össze a magyarral..:) mert, hogy az a fránya vihar és "pár hópehely" ott is leesett ám!"

Direkt követtem az időkép.hu hótérképét 14-én 15-én, Kelet-Ausztriában, (nálunk az Alpokalján), Nyugat-Szlovákiában nem esett egy centi hó sem. Szlovéniát nem figyeltem, de esélyes, hogy ott sem. Szlovákiában továbbá:
www.parameter.sk/rovat/regio/2013/03/15/havazas-jarhatatlan-utak-kelet-szlovakiaban
www.parameter.sk/rovat/regio/2013/03/15/havazas-bedolo-fak-es-szel-jelent-gondot-kelet-szlovakiaban

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.03.17. 20:09:33

Kis különbség, hogy az USA-ban hasonló helyzetben már akkor autózási tilalmat rendeltek el, amikor még járhatók voltak az utak. A megszegőkre letöltendő börtön várt.
Be is tartották, nem is annyira a börtön miatt.

Amadeus62 2013.03.17. 20:17:38

@Balt:

És szerinted mindenki síelni ment?! OMFG :D

Már írtam egyszer (nem neked)

Sajnos vannak olyan geci munkáltatók, akik leszarják az időjárást, és simán kibasznak ha nem mész be dolgozni. Egyrészt.
Másrészt Girószász mi a faszt keresett akkor kinn az utakon?
Harmadrészt egyáltalán kinek mi a fasz köze van hozzá, hogy ki, hova megy, mikor.
Negyedrészt senki ÉRTELMES ember nem várja el, hogy csipp-csupp azonnal tegyenek rendet a katasztrófavédelmisek, azonban megelőzni MEG LEHETETT VOLNA!
Úgy hazudtak, hogy csak na. Átverték emberek tömegeit, miszerint rá lehet menni az M1-esre, pedig nem. Mindezekért ne az autós legyen már a hibás!

Amadeus62 2013.03.17. 20:19:20

@Amadeus62:

Ötödrészt az az SMS nem ért semmit! Legyünk őszinték.

Amadeus62 2013.03.17. 20:21:02

@Amadeus62:

Hatodrészt, egy katasztrófa sikerességét nem abban mérjük, hogy mennyien halnak meg, csak az ostoba ember szerint függ össze, hogy ha nincs haláleset, akkor sikeres a mentési akció.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2013.03.17. 20:21:42

Örömmel tölt el, hogy minden a legnagyobb rendben ment, csak egy kicsit késlekedett a kormányunk.
Mindig jó a sikerekről olvasni, nemhiába ez a különös magyar út, a csavaros magyar gondolkodás. 4000 autót mentett le az utakról a csavaros kormányunk, Uraim! Négyezret! Nem semmi, sőt sokkal többet is lementett volna! Ha a hó kicsit lassabban jön be, és az egész M1, M7 megtelik autókkal, sokkal többet is le tudtak volna menteni, akár tízezret is.
Fene abba a fránya magyartalan közösségi összefogáasba, hogy ilyen hamar elkezdett segíteni és tájékoztatni, még pár óra, és lehetőségünk nyílt volna tízezer autót kimenteni.

Jó látni, hogy a szabad országok legszabadabbikában élünk (no persze egy kis ejnyebejnye kijár a késlekedésért), ahol a vihar kezdete után is fel lehet hajtani a pályákra, mert itt kérem nincs semmi korlátozás, szabadság van minden szinten.

Vivát Viktor! Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

Balt 2013.03.17. 20:25:29

@sjános: "Szép lista....olvastam már párszor..:)"

Ez speciális, utakra bontva. (Index onlájn amúgy.)

"A gond azzal van, hogy erről a közszolgálati média szépen lemaradt....valahogy nem jutott el...mentek a forradalmi filmek szép sorban..."

Csütörtökön nem néztem tévét, péntek a közszolgálati tévécsatornákon kora reggeltől óránként rendkívüli hírek voltak minden órában, műsort megszakítva. (Ünnepi műsor, Ghymes koncert, Kőszívű ember stb.)

"Most hagyjuk az átutazó külföldieket, mert nekik aztán senki nem szólt...Ők kiestek a rendszerből, mert az utakon nem volt figyelmeztetés!"

Valóban, az ap-felhajtókra valami távmenedzselhető táblát kell kirakni (fényhidak csak szórványosan vannak), ami egyértelműen jelzi, hogy kamionnal épp tilos felhajtani. Persze ehhez valami kamionterminál is kell, mert különben ugyanott vagyunk.

Szó se róla, Pesten még hólapátolni is felesleges volt. Délre leolvadtak az utak.

Balt 2013.03.17. 20:26:51

@Amadeus62: "Mintha valami gazemberek lennének olyan stílusban irkáltok róluk."

Ezt nyugodtan magatokra vehetikek.

Amadeus62 2013.03.17. 20:33:37

@Balt:

Mit vegyek magamra? Azt, hogy nem tűröm a kormány aljas hazugságait? Megnyugodhatsz, a szociktól ugyanúgy hányok. Normális ember észre vette már rég, hogy EGY KUTYA a kettő, csak az egyik le van öntve nemzeti mázzal. Emiatt ne én, egyszerű, dolgozó magyar állampolgár legyek már a gazember :(
Gazember az aki ezeket védi, de a legnagyobb gazemberek akik milliókért hazudoznak, meg szemétkednek öltöny+nyakkendőben.
Kérdezed: "miért is?"
Ez itt "OFF", aki gondolkodik az rájön a turpisságokra és látja az arroganciát a kormány embereinél. Még egyszer írom: az mszp sem volt különb, és sajnos most sem az.

További szép estét!

Balt 2013.03.17. 20:37:56

@Hajós: Az előbb azt írtad, hogy nem zárták le (időben).

Valszeg fluktuált a helyzet, de van korabeli hír a 83-asról 16 óra körül:
www.delmagyar.hu/belfold_hirek/hohelyzet_az_m1-esrol_terelik_a_forgalmat_az_osztrakok_is_segitenek/2324256

(Nyilván a megyei rkp-ságnál kell érdeklődni, ezt tanulságként bevéstem magamnak is.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 20:38:23

Ha valaki autózott péntek reggel akár 100 métert is bárhol Budapesten, nehezen tudom elképzelni, miként kívánkozott ki a városból...

Ez persze nem menti a szervek töketlenségét és hazudozását, a tájékoztató honlapok összeomlását - barátaim a nagyon okos telefonjaikkal pénteken délelőtt órákon át nem bírtak hiteles infóhoz jutni a Pest közeli közlekedési helyzettel kapcsolatban.

Tgr 2013.03.17. 20:39:44

@Balt: jogos, ezt a dátumot benéztem, de a lényegen nem változtat: napokkal előre lehetett tudni, hogy jelentős hófúvás lesz, ennek ellenére a kormányzati szintű intézkedések majdnem egy teljes nap csúszással, péntek reggel kezdődtek. (Mondjuk az OMSZ sincs a helyzet magaslatán, ha órákkal a reossz időjárás okozta katasztrófahelyzet beállta után adja ki a riasztást, hogy rossz időjárás közeleg.)

Balt 2013.03.17. 20:56:06

@EnTeO: Ez jogos. Csakhogy a MÁV Cargo-t - a MÁV nyereséges üzletágát - a "rossz gazdák" eladták... Ettől függetlenül ez még követ(el)endő cél lenne, akár EU alapon.

Balt 2013.03.17. 21:01:22

@HakapesziM: Hmm, kösz, ezt jó tudni. Meglehet, majd az e-útdíj rendet vág nálunk a kérdésben (bármikor is legyen bevezetve), ha az EU lemondott ennek a priorizálásáról.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.17. 21:02:38

@Kettes:

de gyenge, de gyenge.
valami rémlik neked, de nem pontos a dolog.
amit elittam lábat, az az anyád ávóscsizmás műlába volt, te tetű.

Balt 2013.03.17. 21:04:29

@Nap Pali: MÁV Cargo megvan? Na ugye.

Dr. GGG77 2013.03.17. 21:04:49

@Balt: Figyelj, azt a szintű mellébeszélést, hülye dumát, hazudozást, amit te nyomatsz max a birkameneten szopják be a nyuggerek, úgyhogy nekik tartogasd.

Balt 2013.03.17. 21:07:16

@sztd: :) Igen, Pesten egy vidám tavaszi hózápornak tűnt az egész.

Balt 2013.03.17. 21:14:24

@nincs_nick: A hazugság véleményes. Mert hogy te nem mondasz igazat, az tény. (Hogy szándékosan-e, a más kérdés.)

@Balt:

Balt 2013.03.17. 21:25:25

@zero: Egyrészt: a lánctalpas harcjárművek (kivált a T72-es) nem feltétlenül a legalkalmasabbak a mentésre. Adott esetben több kárt okozhatnak, mint hasznot. Ha úgy ítélték meg, hogy reggelig nem érdemes ezzel próbálkozni, annak nyilván meglehet az oka. Másrészt kösz a forrást: tehát du. 6 előtt már kapott utasításokat a honvédség. Ez fontos! Nyilván nem Szabó törzszászlós, a hátsóbüdöspusztai szolgálaton kívüli körzeti meghízott igényelte, miután szolgálatba helyezte magát...

nincs_nick 2013.03.17. 21:29:39

@Balt: Ne menekülj kérlek, biztosan sokakat érdekelne még az "igazságod". Szóval,

- Miért nem okozott gondot Ausztriában ugyanez az időjárás (ott még rosszabb is volt)?
- Mivel tudod érdemben igazolni a kamionstop/vészhelyzet BM általi kihirdetését?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 21:30:10

@Kuviklacz: Fenyegetve érzed magad, nyomorult cestoda?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 21:33:40

@jose maria padilla: Az ávócsizmás műlábat muszáj lájkolnom.
Lájk!

Balt 2013.03.17. 21:34:22

@Indriq: "A negyedik ponthoz: Az összehasonlítás kifejezetten a fidesz lelkűletű emberek hozták fel"

Nevezetesen: Gyurcsány. :) (Remek Monty Python jelenet volt.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.17. 21:35:58

@Balt:
"Ahhoz képest, hogy már hétfőn elakadtak, nem rossz:"

Nem egészen, a káosz náluk kedd reggeltől szerda reggelig tartott. Konkrétan a Lille-Párizs A1-es sztrádát említette ez a post és ott a zűrzavar kedd reggel kezdődött és szerdán egyes járművek még mindig el voltak akadva (akár 13 óra várakozás után is!)

tempsreel.nouvelobs.com/societe/20130313.OBS1727/neige-remake-du-grand-embouteillage-sur-l-a1.html

Ha ez történt volna Magyarországon is, akkor mindenki csak a vállát vonta volna. Akik csütörtök délután elindultak a hosszú hétvégére, azok 19-re lapot húztak, már egy hete tudni lehetett, hogy kalandban lesz részük.

Azonban az M1 nem pénteken indult be, hanem szombat este (és akkor is alig-alig). Azzal a több, mint egy nappal kell elszámolnia a katasztrófavédelemnek.

nincs_nick 2013.03.17. 21:46:14

@Doomhammer: Ő jobban tudja, ne vitatkozz. Ha hétfőn kezdték, akkor akkor. Ha nem volt ott autó, akkor is mér hétfőn dugó volt. Pont.

Egyébként most mondta be a katasztrófavédelem feje és Pintér, hogy ez volt Európa(!) legnagyobb vihara márciusban. Igaz, hogy németeknél háromszor ennyi hó volt nagyobb széllel jó néhány helyen, de hát biztos a liberálbolsevik wetter.de hazudik.:D

Balt 2013.03.17. 21:47:45

@i23kovacs: "Na és, télen bármikor eshet hó, ez nem rendkívüli."

Azért aligha mondhatjuk, hogy ez a márc. 15-i időjárás nem rendkívüli.

"Az egyetlen forrás a hiteles információkra és a folyamatok tájékoztatásra az online media volt. Esetemben az index."

Valamelyik ballib blogban viszont pont temették a faszbukkal szemben, mondván, hogy 14-én éjfélkor elmentek aludni...

Balt 2013.03.17. 21:57:25

@nincs_nick: "Arra válaszolj már a csökkent képességű barátaiddal együtt, hogy a pékbe fordult az elő, hogy a jóval nagyobb osztrák viharban nem volt végig fennakadás aznap?"

Adatold. Egyébként mégse, nem fontos. Néztem az időképet onlájn, a hazai és az európai hótérképüket is, az Alpokalján nem esett 1 cm hó sem. Belinkeltem számos helyre, sajnálom, hogy nem mentettem le képként. Ergo: vagy tájékozatlan vagy, vagy hazudsz. Kelet-Ausztriát (és Nyugat-Szlovákiát, Morvaországot) nem érintette (ilyen mértékben) a hóvihar.

Balt 2013.03.17. 22:00:40

@Facehugger: Hozd az osztrák hóviharról a linkeket!

Balt 2013.03.17. 22:05:36

@nincs_nick: Milyen osztrák helyzet?

nincs_nick 2013.03.17. 22:06:09

@Balt: Megint hazudsz... Ismerős akkor jött haza, osztrák határról fordultak vissza. Ausztriában végig hózápor és erős szél volt...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2013.03.17. 22:07:47

Talán konzultálni kellett volna a szlovén autópálya-rendőrséggel, akik ilyen esetben (napokkal előre jelzett hóvihar) egyszerűen leállítják a kamionforgalmat az autópályán. Szép libasorban állnak a kamionok a leállósávon (nem mindkét sávon plusz a leállósávon is mint azt az M1-en láthattuk, hanem kizárólag a leállósávon), miközben a két haladósávon a hókotrók dolgoznak folyamatosan, és kizárólag a személyautók és a buszok használhatják a pályát. Majd ha elállt a hóesés és a viharos szél, akkor és csak akkor engedélyezik a kamionforgalmat is. Ragyogóan működik, többször tapasztaltam már.

Mindössze ezen múlt a dolog. De ami volt, elmúlt: jön a tavasz.

Balt 2013.03.17. 22:08:00

@Amadeus62: Ez egy válasz volt az általad linkelt öntudatos balfasznak, akit az olvasói levelét méltóztatott az index főcímnek kitenni. (Tény, ezt is kitették.)

Balt 2013.03.17. 22:13:25

@Tgr: Nem tudom, talán 2006 után vezették be a figyelmeztetési -> riasztási rendszert. Biztos baromira EU-konform, de úgy látszik, érdemes lenne megint átgondolni...

Balt 2013.03.17. 22:14:57

@Dr. GGG77: :)) Ezek tények, te farok.

Balt 2013.03.17. 22:20:19

@nincs_nick: Akkor mégis hozd a linket. Bár mindegy már, mert megyek aludni.

cellular 2013.03.17. 22:35:46

Aszongya: más országokban is ragadtak a hóban sokan sokszor. Ez biztos. Kérdés, hogy itthon hatékony lépésekkel a hóban ragadottak számát mennyivel lehetett volna csökkenteni. És hogy a másik országokban volt-e bénázás, esetleg egy itthonihoz hasonló bénázás nem eredményezett volna ott 10x annyi elakadt autót?

Ezekre nem tudom a választ, talán igen, talán nem. De a szerző sem tudja a mi lenne, ha típusú kérdésekre a választ. Ezzel azt akarom mondani, hogy az írás ezen része kihúzható.

Volt pár túlpörgős blog is, ez tény, de azok mindig vannak. Attól viszont, hogy valaki átesik a ó túloldalára, még nem lesz minden automatikusan rendben.

Ráadásul a szoci fröcsögés súlyában pont nulla, mert abba nem halhat bele senki. Itt a szocik, ha akartak volna, sem adhattak ki riadót. Ez a kormány felelőssége. Innentől nem kisebbíti a hibákat T.Zs kommunikációja.

Ha Mesterházy és Török Zsolt Hawaiin vannak, az lényegtelen ilyen helyzetben. Ugyanakkor ha Orbán és Semjén is külföldön van, akkor annak következményei lehetnek ilyen helyzetben.

Szóval ez most nem csak egy általános szócsata volt. Ilyenkor a felelősség egyértelműen a kormányoldalon van.

Meg aztán annak a blogbejegyzésnek is mi értelme van, ami legfőképp az ellenzéket fikázza akkor is, amikor az legfeljebb szájkaratézni tud, miközben a döntési jogkör labdája a kormányoldalon pattog.

Balt 2013.03.17. 22:42:58

@nincs_nick: Egyebkent most is megnezheted az idokep hoterkepeit (mo. + eu). Linket nem hozok, mert kikapcsoltam a gepet, telefonon meg bajos. Nem tudom, hozzaferheto-e valami archivumuk, de "nyugaton a hohelyzet valtozatlan" kb. (0 cm)

CrimsonGirlNew 2013.03.17. 23:06:02

Érdemes elolvasni !!!!

Az Úristen megelégelte a magyarok egymás elleni acsarkodását, és magához kéretett egy magyart. Az angyalok nem sokat találtak, mert mindegyik készülődött március 15-ére. (A pokolban lett volna kit kérdezni, de ott nem olyan magyarok múlatták napjaikat, akiknek szívügyük lett volna a magyar nemzet sorsa.) Gábriel arkangyal csupán egyet talált, aki nem csinált semmit. Egy lépcsőn ült kardjára támaszkodva, és nézte a mennyei táblagépét, amelyen valami parlamenti közvetítés volt Pest-Budából. De kapcsolták Brüsszelt is, ahol magyarok beszéltek. Vagy inkább csak magyarul beszéltek, Magyarország ellen. A magyar pedig ült ott, s a fejét csóválta egyfolytában.
- A ruhádról ítélve te magyar vagy – szólt neki Gábriel, mire az felnézett és igennel válaszolt.
- Hogy hívnak?
- Zrínyi Miklósnak. Költő vagyok, Gábriel. Már megtanulhattad volna ötszáz év alatt, hiszen mindennap találkozunk.
- Jó, jó, tényleg. De most gyere velem, mert vár az Úr, beszélni akar veled. A magyarok nem férnek a bőrükbe odalenn a Földön. Valamit tenni kellene.
- Megyek – volt a rövid válasz, majd feltápászkodott a lépcsőről, s elindult Gábriel mellett a trónterem felé.
- Hívattál Uram – hajolt meg Zrínyi az Úr előtt. Parancsolj velem!
- Én már a magyarnak nem parancsolok. Úgyis hiába. Csak kérdeznék valamit. Milliószámra vannak, akik odalentről kérik, hogy segítsek a népeden, de a másik milliók rám sem hederítenek. Gyűlölnek, pedig nem bántottam őket soha. Akik hozzám imádkoznak, azok is úgy utálják egymást sokszor, mint a kutya meg a macska. A pártokról nem is beszélek. Valahogy azért meg kellene mentenem ezt a népet, mert olyan szépen tudnak fohászkodni.
- Igen Uram, de gondolkodj csak! Mikor fohászkodtak Hozzád ezek a magyarok?
- No, várj csak, várj! Például akkor, amikor Te feljöttél ide és a török aprította a népet. Meg akkor is, amikor 1849-ben elindult a bosszúhadjárat. Meg akkor is, amikor Kun Béla meg az a Pokolra való Sámueli végiggyilkolták Magyarországot. Meg akkor is, amikor Trianonban - mérgemben - megengedtem, hogy felosszák Magyarországot, mert elüldözték a királyukat, akit a Szent Koronával illettem.
- Esedeztek-e ezek a magyarok, Uram, amikor jól ment a soruk?
- Nem. Valóban nem!
- Akkor mire vársz? Nézd meg, mit csinálnak ma is! Külországban ócsárolják egymást mások előtt, amit még a cigány sem tesz, ha összevész a feleségével. Bent az országban lázítják az ifjúságot, s úgy készülnek a nemzeti ünnepükre is, hogy tüzet okádnak egymásra. Mutasd meg nekik Uram, hogy miként lehet összetartaniuk! Küldj rájuk valami megpróbáltatást! S meglátod, igazam volt, amikor azt írtam egyik versemben, hogy "jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskedjék". Ha bajban van, ha bántják, akkor bizony összetart.

Az Úr elgondolkodott Zrínyi szavain és igazat adott neki. "Hát lám, mit tesz ma, ha baj éri?!" - gondolta az Úr, s elindította a hófelhőket. Amikor a szél kezdte keverni az utakon, először úgy szidták a Fennvalót, ahogy a szájukon kifért. Amikor rájuk sötétedett, és a szél még erősebben tépte őket, a telefonjuk lemerült, az üzemanyag pedig egyre csak fogyott, ahogy fűtöttek az autóban, halkabb lett a szitkozódás. Később elhangzott az első "Istenem, Istenem!" is. Még később "Édes, jó Istenem! Csak most segíts!" Éjfélkor már eszébe jutott sokaknak a "Miatyánk" is. És eljött az ünnep napja, március 15-e. A hó és a szél még mindig tombolt, s mert annak idején 1848-ban is ostoba gyűlölködés volt a magyarok részéről az osztrákok irányába, az Úr még megmutatta, hogy akit gyűlölünk, hát pont az segít ki a bajból. Osztrák hókotrók jelentek meg az autópályán, s később mentőautók is érkeztek. A magyarok pedig imádkoztak, fohászkodtak, és senki sem gondolt arra, ami ezen a napon az ünnepi beszédekben központi téma lett volna: Az Osztrák mint történelmi ellenség.

Az Úr ismét magához kérette Zrínyit.
– Igazad volt Zrínyi Miklós. Ma a magyarok ünnepén volt zsíros kenyér, szállás, forró tea, várandós édesanya mozdonyban utaztatása a szülészetre, összetartás és segítség. Nem kérdezte meg magyar a másik magyartól, hogy melyik párthoz tartozik, s nem vette el a poharat a másik szájától, mert annak nagy Magyarország térkép volt a kocsijára ragasztva. Igazad van, Zrínyi Miklós, a magyarnak nem szabad gondtalan életet adnom. Mert akik jól élnek, mert hazudoztak a népnek, és a balga nép a parlamentbe juttatta őket, még most sem tartják a szájukat, még most is gyűlölködnek, még ma is egymás ellen uszítják – uszítanák – a népet. De ma nem figyel rájuk senki. Mert egymáson segítenek, s nincs idejük a gyűlölködésre. Ha a sok ellenzéki, patkányviselkedésű bűnöző nem hergeti őket, akkor ez a nép, jó nép sanyargatás nélkül is. Látod, Márton püspök földjén nem esik, s nem is fúj. Mert ők megköszönik a rosszat és a jót egyaránt. Egykor hálátlanok voltak, de Trianon óta keresztet viselnek, mégis hisznek és hűek hozzám. Ők mentik majd meg ezt a mélyre csúszott és állhatatlan anyaországi nemzetet is, hidd el!
- Hogy lesz Uram eztán? Mindig szenvednie kell ennek a nemzetnek, hogy megmaradjon?
- Valahogy úgy. Hacsak meg nem érti végre, hogy a szeretet és a hit sokkal többet ér, s nagyobb biztonságot ad, mint a pénz, a hatalom, és a gyűlölség. Egyelőre azonban olykor kell neki a hó, a szél, az árvíz, a megalázatás. De ne hidd, jó Zrínyi Miklós, hogy nem sajnálom őket.
Én boldogságot akarok adni nekik. Egyszer majdcsak elfogadják...

Zrínyi szomorúan elballagott a trónteremből, s megint csak a fejét csóválva mormogta: "Optimista vagy, Uram, nagyon optimista. De én már ötszáz éve tudom, hogy ez csak akkor jó nép, ha bajban van, s ha van kinek engedelmeskednie." Az Úr pedig megmosolyogta Zrínyi gondolatait, mert látta, hogy a hó és a szél sokakban nem csak erre a drámai éjszakára adta vissza a hitet!...

Stoffán György: "Zrínyi és a Fennvaló - Majdnem népmese" című esszéje alapján (rövidített változat)

Indriq 2013.03.17. 23:07:29

@Balt:
amit tőlem idézni akartál: A negyedik ponthoz: Az összehasonlítás kifejezetten a fidesz lelkűletű emberek hozták fel (legalábbis ahol én belefutottam) a kormány cselekvését bírálók szavaira vedelemnek

Megértem, hogy a gazdádtól csak akkor kapsz fizetést, ha hazudozol, de akkor ügyesebben csináld....

Willy 2013.03.17. 23:20:41

@Balt: Te Balt, már meg ne haragudj a kérdésért: Te mit védsz itt?
Vitatkozol egymagad vagy 30 emberrel, az értelmét nem látom. Két oka lehet: 1, nagyon makacs ember vagy és nem bírod elviselni hogy ne legyen igazad
2, érdeked fűződik hozzá.
Felmerül az a kérdés is rögtön, hogy akik a hatóság intézkedéseit ekézik miért teszik?
1, csak mert ilyen a "magyar" semmi nem elég jó neki.
2, érdekében áll....
Itt akkor:
Mi az érdeke azoknak akik azt szeretnék elérni legalább legyen egy vizsgálat mielőtt dicshimnuszt költ a politika erről az esetről: A cél az, hogy ha van felelős találjuk meg. Hidd el a kormány részéről van elég erő hogy az a vizsgálat jó irányba menjen. A másik, hogy talán ennek hatására a következő ilyen eseménynél nem így lesz.
De NEKED mi az érdeked? Vagy csak azt szeretnéd hogy mindenképp igazad legyen?
Mert akkor egy feloldhatatlan problémával megkínálnálak: Mi van azokkal, akik 16-án este szobroztak az M1-en miután azt az infót kapták: nyugodtan indulhatsz, mert már "mindenki rendben, mindenkit kimentettünk".
Ott is minden rendben volt? Hisz 3 nappal előtte mondták: hóesés lesz?
Szinte biztos vagyok benne, hogy a válaszod ha egyáltalán jön valahogy elüti a kérdést. Nembaj, ez egy ilyen szakma.

Amadeus62 2013.03.17. 23:27:40

@Willy:

Szerintem egyszerűen csak jól járt ezzel a kormánnyal, és nem szeretné, ha jövőre megbukna. Ennyi. Ez elég érv. Ha én is jól járnék egy kormánnyal, akkor tűzön-vízen kitartanék mellette és védeném mindenféle blogban, hírportálban. A baj azzal van, hogy az emberek nagy többsége rosszul járt ezzel a kormánnyal, ezért hiú ábránd a közvélemény kutatási eredményekre támaszkodni, mert nem biztos, hogy nyerni fog a Fidesz. Lehetséges persze, nem tagadom, de nem biztos!

JosephSmith 2013.03.18. 00:09:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mit ugatsz hülyeségeket már megint? Nem a nevem miatt nem bírlak elviselni, idióta :D

Kowalski, helyzetjelentést! 2013.03.18. 00:28:26

"csütörtökön 16:41-kor jött ki az ORFK első konkrét utasítása, hogy aki teheti, már ne induljon útnak, szerintem a realitásokat figyelembe véve a riadót is ekkor kellett volna elrendelni. Tizennyolc órával korábban."

Ehehe, akkor te sem tudod, ahogyan senki sem ebben az országban, amit Pintér bejelentett: hogy ti. "... csütörtök délután ... 14 óra 54 perckor katasztrófahelyzet kihirdetésre került".

Elég unortodox úgy kihirdetni a katasztrófahelyzetet, hogy véletlenül sem hall róla senki az országban. :D

2013.03.18. 01:23:43

Nem hozott az állam meleg kakakót a hóban rekedteknek

"Volt, akinek 10 vagy 15 órát kellett az autóban eltölteni, mire a hadsereg vagy a katasztrófavédelem kimentette a hóban rekedt kocsijából! Mivel egy átlagos autó járó motorral nagyjából egy óra alatt éget el egy liter benzint vagy gázolajat, volt akinél kifogyott az üzemanyag, és át kellett ülnie egy másik autóba. Egy másik ember autójába, ami akár büdös is lehetett. Közben ki kellett mennie a hidegbe, havas lett a kabátja, lehet hogy meg is fázott. Hozott nekik az állam meleg kakaót és kekszet? Nem! Küldött értük helikopterrel vécépapírt? Nem! Ki kellett menniük a hidegbe és a kezükkel a megfagyott hóba ásott lyukakba kellett kakilni, és a fákról letört jégcsapokkal tisztálkodni, miközben Pintér Sándor a mi adónkból fűtött minisztériumban vakarta a seggét!

Amikor valaki elindul a hóviharban, felelősséget kell vállalnia saját magáért és a tettei következményeiért? Nem! Azért fizetjük be a jövedelmünk kétharmadát, mert ha utána elakadunk a hóban, az államnak három órán belül oda kell küldenie valakit, akinél van meleg kakaó, keksz, paplan és valami könnyed olvasnivaló, de inkább kistévé. Ne tűrjük tovább az állami inkompetenciát! Adjuk oda a maradék egyharmadot is, és válasszunk még nagyobb balfaszt miniszterelnöknek! "

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 05:42:40

Van itt egy olyan aspektus, ami (érdekes módon) mindenkinek elkerüli a figyelmét!

Míg a hófúvás miatti közlekedési krízist a katasztrófaelhárításért felelős szervek nagyjából három nap alatt felszámolták, addig az ennél sokkal több embert érintő és alkalmasint ugyancsak komoly veszélyt jelentő és jelentős károkat okozó közüzemiszolgáltatás-kimaradásokat --- a magánszolgáltatók --- nem.

Talán két vagy három évvel ezelőtt, egy hirtelen jött jegesedés, a Dunántúlon, számos elektromos vezetéket tönkretett --- akkor legalább két hétbe telt mire a szolgáltató mindenütt helyreállította a szolgáltatást. Nem volt azóta ideje a szolgáltatóknak levonni a tanulságot és katasztrófatervet készíteni (a jelenlegihez hasonló) extrém helyzetekre? Nem volna-e itt az ideje a kormányzatnak egyértelmű elvárásként megfogalmazni a szolgáltatók felé, hogy ilyen helyzetekben milyen felelősségeik és kötelezettségeik vannak?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.18. 05:57:32

érdekes, a szomszédos országok határán túl valahogy mégis megállt a világvége és kezelni tudták a helyzetet, a labanczok egyenest átdobtak egy sereg hókotrót segítségként tündérmeseországba

meglehet, ott nem egy télügyi biztos kinevezésével készültek az ilyesmire

sebaj, itt majd kihozzák, hogy a zellenzék meg a kipukkadt metrókerék a hibás mindenért és monnyon le :))))))))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 06:14:21

@Herr SturmLikudnik:

"érdekes, a szomszédos országok határán túl valahogy mégis megállt a világvége és kezelni tudták a helyzetet, a labanczok egyenest átdobtak egy sereg hókotrót segítségként tündérmeseországba" --- írod.

Tekintve, hogy Ausztria egy alpi ország, valóban érthetetlen, hogy hogyan lehetnek ők jobban felkészülve a hóakadályok elhárítására, mint mi?!.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.18. 07:26:04

@Herr SturmLikudnik: Egyszerűen nem értem, Orbán miért nem küldött sámánokat az ítéletidő ellen. Vagy például miért nem állította az utak mellé az ország összes hókotróját, rendőri, katonai, tűzoltósági járműveit. Elvégre potnosan tudta mi fog történni. Pontosan tudta, mert a zsidó csillagjósok megmondták előre. Máshonnan ugyan honnan tudhatta volna? De legalább amikor már leesett a hó, és senki nem tudott még 2km/h sebességgel közlekedni, a kormány hadainak járművei akkor közlekedhettek volna fénysebességgel. És egyébként is, el kellet volna kérni hálivúdból supermant, batmant, amerika kapitányt, a fantasztikus négyest, stb. Bármikor kikölcsönözhetők. A legolcsóbb perszi az lett volna, ha kijárási tilalmat rendel el. Az nem lett volna diktatórikus, az ellen egyetlen zsidópárt és szerveződés sem tiltakozott volna.

Balt 2013.03.18. 07:56:51

@Tgr: Remek! Akkor a piros riasztáshoz kapcsolandó kijárási tilalmat adekvát módon, az érintett szűk területre lehet szorítani.

Tgr 2013.03.18. 08:05:09

@Balt: szerintem döntsd el hogy troll vagy nemtroll, a kettő váltogatása nem áll jól.

Virág et. 2013.03.18. 08:11:28

Remek poszt. Várom a folytatást, ahol a Becsöngettünk és meghunyászkodva eliszkoltunk stábja a Célponttal közösen oknyomozva kideríti, hogy az elakadt autósok szülői kommunista vezetők voltak.

Igaz, Laci?

Tgr 2013.03.18. 08:27:17

@bbjnick: tekintve, hogy épp a hófúvás előtt készült rászállni a kormány az áramszolgáltatókra, hogy ahelyett, hogy befektetnék a sok extraprofitot, mért nem adnak inkább olcsón áramot a zembereknek, jobb időpontot nem is lehetne találni annak a számonkérésére, hogy miért nem fejlesztik a rendelkezésreállásukat.

Virág et. 2013.03.18. 08:39:59

@bbjnick: Igen! A mocskos extraprofitot bezsebelő szolgáltatók miért nem készültek fel arra a hóhelyzetre, amire az egész magyar állam képtelen volt! Miért nem ruháznak be az extraprofitból? 45 forintos áramból 2 ft az övék, ami a 10%-os rezsicsökkentés után ugyan -2,5 forint lesz kWh-ként, de kicsire nem adunk, a számok itt senkit nem érdekelnek. Ebből miért nem építenek olyan vezetéket, ami két mázsa hó alatt sem szakad le! -2 és fél forintból futná rá! Esetleg a szülők ott is kommunisták lehettek?

A szemetek! Na majd Viktorék rendbe teszik őket, először sz.rrá adóztatják, majd mivel veszteségesek, forint húszért eladatják velük az egész céget, amelyet majd Zsolt vagy Lajos felvásárol (Végre magyar kézben a közműcégek - mandiner.hu címlap jövő ilyenkor). Ezek után szépen kivezetik a rezsicsökkentést, mert nehogy már a haveri kutyáknak se termeljen profitot.

Csak azt nem értem, miért a Gyurcsánnyal szerződött Mercedes az utolsó befektető, aki ebbe az országba hozta a pénzét ... Rejtélyes.

KopaszMercis 2013.03.18. 08:48:10

@is:
Meggyőztél, itt is ott is a balfasz felkészületlen kormány tehet az egészről

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.18. 09:25:57

@kesztió: Asszem írtam ide valamit, csak eltűnt.
Megismétlem: Már hogy lenne ballib, ha te mást állítasz?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 09:32:24

Hallottam a hírekben Pintértől is és Bakonditól is, hogy egyetlen ember sem halt meg az utakon rekedtek közül!

Egy ilyen szituációban, ami ennyi embert érint, ez egy nagyon nagy dolog! Számomra ez azt bizonyítja, hogy a katasztrófa elhárításáért felelős szervek jól működtek.

Balt 2013.03.18. 09:34:07

@Willy: Egyszerű ez: Sokkal jobban nem lehetett volna az adott körülmények* között eljárni. Megnézném azt, ha ez az esemény Gyurcsányék/Bajnaiék alatt következik be.

Adott körülmények: ünnepi, hosszú hétvégi este; évtizede kivéreztetett védelmi szervezetek, különösen a honvédség; szenzációhajhász sajtó; országos "nagy harci helyzet" - noha ehhez képest a helybéli polgármesterek, lakosság stb. maximális elismerést érdemelnek, megnéznék egy hasonló helyzetet mondjuk Svájcban

A hibák természetesen feltárandók és korrigálandók:
1. (újra) át kell gondolni a riasztási rendszer szervezését, kezdve a meteorológiával, médiával stb.
2. a kamionforgalmat (különös tekintettel az átutazó külföldiekre) szigorúbb szabályok közé kell szorítani, erre esetleg jó alkalmat kínálhat az e-útdíj bevezetése
3. a hófogók kihelyezését/eltávolítását (uram bocsá': védelmét) jobban kell szabályozni (ha nem lenne eléggé...)
3/a hosszabb távon vissza kell fásítani, bokrosítani az utak mentét
4. autópálya-közlekedés javítása műszaki szempontból: hatékonyabbá kell tenni a tájékoztatást, praktikusan minden felhajtón elektronikus tájékoztató tábla (bár ilyet még nyugaton sem láttam), rádiók TA sávján spec. lokális autópályainfók, vészhelyzeti utasítások (erre az osztrákok, svájciak a sorozatos alagútbalesetek után kifejezetten rágyúrtak, műszaki megoldás adott); autópályák elégségesen be vanak kamerázva, személyzet gondolom adott
5. szigorúbb rendészeti szabályozás hasonló helyzetekben: praktikusan "kijárási tilalom", de legalábbis közlekedési, lásd most Fejér megye több településén, vagy ahogy fentebb írta vki: Bostonban

Egyelőre elég?

Balt 2013.03.18. 09:36:29

@Willy: Ja, persze érdekem fűződik hozzá: nem szeretném, ha bármely családtagom az úton fagyna meg. Ahogy most pl. nem fagyott meg senki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 09:41:46

@Tgr:

Nem rossz, nem rossz! Szóval, a szolgáltatók azért nem készültek fel az esetleges katasztrófahelyzetre az elmúlt két-három évben, mert Orbán idén csökkenteni akarja a közüzemi díjakat?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.18. 09:42:10

@kesztió: Végül is nem. Viszont a véleményvezéren nem lehet csak úgy hozzászólni a remek poszthoz. Előzetes moderáció van. Vajon a "Remek cikk. Szerintem a pészahi miserendbe be kéne illeszteni a felolvasását." kommentem átmegy azon?

Balt 2013.03.18. 09:42:45

@Amadeus62: "Szerintem egyszerűen csak jól járt ezzel a kormánnyal, és nem szeretné, ha jövőre megbukna."

Ahogy vesszük. 2010-ben kénytelen voltam egy becsődölt cég után munkahelyet keresni, (kb. iparági átlag) bruttó jövedelmem bő 20%-kal csökkent, nettóm ugyanannyi maradt. Igaz, eleinte a családi adókedvezmény révén, ma viszont már kifutottunk alóla, most a szuperbruttó kivezetésével. Ja, Bajnai tervezett 400e-nél húzott felső kulcsa nem (sem) érintene már (még), tehát abszolút érdekmentesen ellenzem az "adómentes minimálbér" visszacsempészését a rendszerbe.

Balt 2013.03.18. 09:47:44

@bbjnick: Erre szerintem van szolgáltatási "elvárás" (szerződéses kötelezettség), bár itt csoda, hogy az országos hálózat nem omlott össze, nézve az összeroskadt nagyfeszültségű oszlopokat. Ami egyébként állami (MVM-Ovit), de a nyilvánvaló vis major helyzetben én türelemre intenék.

vantaan 2013.03.18. 09:56:45

@bbjnick: Az időjárás nem tesz különbséget az állami és a magán cég közt.

De szíves figyelmedben ajánlanám azt a hírt miszerint a honvédség tegnap (3nap után) délután 5 óra után ígért segítséget (lánctalpas járműveket ) az áramszolgáltatóknak. 2 db járművet. ....hol is volt az állami felelősség, ami azért megelőzi a céges felelősséget!

Karcolt lendület 2013.03.18. 10:13:21

@Takács Bálint:
Nem tudom hányadik vagy, akinél ezt a kurva piros riasztást olvasom:
1. a piros riasztás és a nem lehet eljuni az autópályán A-ból B-be nem egyenértékű információ: piros riaasztásnál nem arra számít az ember, hogy 2x órát áll az autópályán, hanem hogy szarabb lesz vezetni, lesz 1-2 dugó és esetleg néhol csak lassan lehet haladni.
Magam részéről jöttem haza úgy Ausztrián keresztül, hogy aznap délután kb. 50 centi hó leesett: tovább tartott, rajta van a legszarabb útjaim listáján, de végig lehetett jönni. Mentem fel 30-40 centi friss hóban szerpentinen hólánc nélkül. Szóval az "akár 20 centi hó" egy olyan sofőrnek, aki autózik télen külföldön egy újabb érdekes információ, nem a lefosom a gatyám szárát kategória. A 120 kilométeres szél inkább: rakott arébb fél sávot ekkora lökés, ugyanakkor alacsonyabb sebességnél ezzel sincs gond. Most szerencsére nem voltam résztvevője ennek az eseménynek, de ez a "talán nem kellene elindulni", "piros riasztás van" kurvára nem tartott volna vissza: azt kell megmondani az autósnak, hogy "ne menj fel az M1-re, mert nem tudsz lejönni róla, mert nem takarítjuk péntek reggelig le és Győrtől áll a kocsisor." Na akkor esetleg du. 5-kor nem álltak volna be szerencsétlenek a végére, meg egy csomóan nem azzal foglalkoznak - az információhiány miatt -, hogy alsóbbrendű utakon megkerüljék az előttük lévő, 5-10 kilométeresnek gondolt dugót, majd visszaállnak valahol...
(Aki pedig csütörtök délután indul hosszúhétvégére valahova, az azért nem reggel indult, mert dolgozik. Értelemszerűen ez esetben kurvára mindegy, mi van a TV-ben, nem tudja nézni.)

2. Lehet, hogy Franciaországban és Belgiumban is nagy dugó alakult ki, ugyanakkor aki eljutott Ausztriáig, az a maradék 2-300 kilométert már nagyobb gond nélkül megtette. (Szlovéniáról nincsenek pontos információim, annyit tudok, hogy péntek du. az M7-en elengedett autóval gond nélkül végig lehetett rajta menni - szemben pl. azzal, hogy az M1 még szombat este is szinte járhatatlan volt.) Azaz az időjárás szar volt, de nem kezelhetetlen, a határ és Bécs között elég hasonló a terep, mint a határ és Tata közt.

3. Nem a síelni menőkkel volt gond, a kamionoktól dugultak be a pályák (mellesleg nem csak síelni, hanem egy csomó munkából hazamenő éjszakázott az M1-en és az M7-en). Szóval rájuk verni, hogy ők okozták a katasztrofális helyzetet elég inkorrekt: valami felelős engedte, hogy már korábban leszedjék a hófogókat és nem is próbáltak egy sávot végighúzni

4. Az állampolgár magáért felelős. Az állami szervek pedig az állampolgáraikért. Ez ebben az esetben olyan százezres nagyságrendő szorzót jelent. (Persze a mentős/rendőr/tűzoltó felvonulósáv elállása tényleg fegyelmezetlenség és rohadtul kellene büntetni, de az útnak indulás az nem.)

Karcolt lendület 2013.03.18. 10:17:45

@Balt:
"hatékonyabbá kell tenni a tájékoztatást"
Ha Budaörsnél kiírják a táblára, hogy Győr és Tatabánya között folyamatos dugó van, akkor vszeg sokkal kevesebben állnak be a végére éjszakázni...

Balt 2013.03.18. 10:19:01

@Herr SturmLikudnik: Ne hazudj! Nyugaton nálunk pl. az Alpokalján, Szombathelyen nem esett 1 cm hó sem. Mint ahogy Nyugat-Szlovákiában, Morvaországban sem.

Karcolt lendület 2013.03.18. 10:23:40

@Indriq:
Hazudnak, kurvára nem zártak le semmit, legalábbis nagy titokban, mert du. három és öt között még vidáman elindult egy csomó ember.
Este 7-8 körül pedig még visszamentek az autópályára, mert a kerülő utak sem voltak járhatóak...

Riadót pedig péntek délelőtt rendeltek el, hogy Pintér és a direkt erre kinevezett Bakondi hol voltak kb. 18 órán keresztül, a fasz tudja.

Balt 2013.03.18. 10:27:37

@Tgr: A "kijárási tilalom" nyilván vicc Mo.-n valamilyen szinten. De láthatod fentebb: Bostonban - az egyéni szabadságjogok álomállamában - pl. valami ilyesmi működik...

Balt 2013.03.18. 10:30:21

@Virág et.: "Ebből miért nem építenek olyan vezetéket, ami két mázsa hó alatt sem szakad le! -2 és fél forintból futná rá!"

Ezek az oszlopok sztem kb. 50 évesek voltak... Anno zúzmarateherre méretezve. (Véletlenül tanultam távvezeték-méretezést...)

vantaan 2013.03.18. 10:31:00

@Karcolt lendület: Pintér hazudik ez tény! A Bakondi akinek annyi az érdeme Orbánnál ,hogy a devecseri katasztrófánál megtömte néhány Fidesz közeli zsebét ...az tök alkalmatlan bármi érték teremtő vagy védő munkára! (Devecserbe pl csak azért szállították a követ az Ugodi bányákból 50 km-ről mert az Orbán közeli volt, a 8 km-re lévő kőbánya az nem volt zsebbe igy alkalmatlan volt)

...mit is várhattunk ezektől????

Karcolt lendület 2013.03.18. 10:31:52

@csi:
Lehet gúnyolódni, de a Fidesz a kritika nagyrészét maga rántotta a fejére azzal, mindent központosítva, az erős állam mítoszát építve próbál csinálni, meg télügyi kormánybiztost nevez ki. Ha ennyire magabiztosak, hogy ők aztán tényleg mindent megoldanak és mekkora faszagyerekek, akkor tessék, itt volt a helyzet: meg kellett volna oldani. Elkúrták, még azt sem sikerült nekik megoldani, hogy valós információkhoz tudjon az jutni, akit érdekel, mi a helyzet az utakon...

Balt 2013.03.18. 10:36:58

@vantaan: "De szíves figyelmedben ajánlanám azt a hírt miszerint a honvédség tegnap (3nap után) délután 5 óra után ígért segítséget (lánctalpas járműveket ) az áramszolgáltatóknak."

Ez érdekes, a debreceni helyőrség már csütörtök óta részt vesz a mentésben. H-B megyében pedig pont a távvezetékek megközelítése a feladat, amire esetleg a "civil" (áramszolgáltatói) eszközök alkalmatlanok.

Balt 2013.03.18. 10:39:35

@Karcolt lendület: "Azaz az időjárás szar volt, de nem kezelhetetlen, a határ és Bécs között elég hasonló a terep, mint a határ és Tata közt."

Remek illusztráció: Győrtől nyugatra már alig esett hó. Bizony!

_ExTraTor_ 2013.03.18. 10:43:21

@nincs_nick:

nem akarom védeni a kormányt, DE néhány tény őket IS védheti.... nem azt mondták, hogy nem lehetett volna megelőző dolgokat tenni -hisz nem a hátrányukat akarták fényezni-... (pl kijárási tilalom... ) hanem a "kialakult helyzet" kezelésében mindenki kivette a részét -ki előbb ki utóbb-....
azaz a baleset+hótorlasz+leállósávparasztok+előznitilosukránkamionok...stb kezelését...

lehet osztrák mintát hozni, DE ott van közlekedési kultúra és NEM csak JANIK országa, hogy ő aztán 5 cm követési távolsággal tudja hol a fékpedál tükörjégen az S19-es csúcsaudiján -legyen pl.: szlovák milliárdosnő...jég nélkül-.

Amúgy, HA nem lettek volna kamionok (pl időben kamionstopp)... biztos akadt volna x másik hülye aki Nascarban érezte volna magát és ugyan ez lett volna a végeredmény, mert menni-menni-menni kell mindenki béna csak ő nem sofőrök.

vantaan 2013.03.18. 10:47:33

@Balt: ....no akkor hazugságon kaptuk a közmédiát???
Hehehe! ...mert ezek csak hazudnak és hazudnak....

Tegnap az MR1 kb. 3X mondta be hogy a Bocskai ..... 2 lánctalpas járművet .... délután 5 órakor! No?

Karcolt lendület 2013.03.18. 10:49:57

@Balt:
Akkor kérlek, világítsd meg nekem, ha Győrtől nyugatra alig esett a hó, akkor miért állt kb. Győrtől Bicskéig a kocsisor az M1-en, mi akadályozta őket a továbbhaladásban? Mi volt az a hatalmas nehézség, amit nem sikerült elhárítani, hogy legalább egy sávon 30-cal el tudjanak indulni a dugó elejéről az autók?

vantaan 2013.03.18. 10:55:02

@Karcolt lendület: ....megjegyezném az osztrák segítők a töketlenségre és az alkalmatlan vezetésre panaszkodtak!
pl. Az osztrák hómaróknak órákat kellett várni egyeshalomnál míg engedélyt kaptak a segítésre!
..... ennek ellenére az osztrákok előbb értek Győrhöz mint a magyar honvédség győri alakulatának katonái a 4 km-re lévő M1-hez!

Balt 2013.03.18. 11:04:13

@Karcolt lendület: Igen, legalább a meglévő táblákat megfelelően kell(ene) használni. (Nem lehet, hogy használták...?) Kérdés, "be van-e készítve" a táblaprotokollba, hogy "felhajtani tilos". Igaz, ezek mind bőven a felhajtók után vannak - nyilván logikusan, hogy ne vonja el a figyelme - ott meg már minek...? Tehát a felhajtókhoz kell kijelző, csak ott meg hová álljanak a kamionok? Mégiscsak a kijárási tilalom a legjobb ötlet, mindig ide lyukadunk ki. :)

Balt 2013.03.18. 11:11:25

@vantaan: www.honvedelem.hu/cikk/36925_hohelyzet_a_honvedseg_is_segit

A bocskaisok is segítenek

A keleti országrészben is dolgoznak a katonák a hóhelyzet következményeinek elhárításán. A debreceni alakulat egyenruhásai március 15-én aggregátorokkal, katonai teherautóval kapcsolódtak be a munkálatokba, amelyekben szombaton is részt vesznek majd. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár is bekapcsolódott a rendkívüli időjárás okozta katasztrófahelyzet elhárításába – tájékoztatta a honvedelem.hu-t Révészné dr. Markovics Zita hadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje.

Március 15-én délután két, aggregátorokat szállító jármű indult útnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándra és Bodroghalomra. Az aggregátorok a települések vízellátásához szükséges áramot állítják majd elő. A Hajdú-Bihar megyei Szerep községben a Bocskai-dandár katonái egy Ural katonai teherautóval az E.ON Energiaszolgáltató Kft. szakembereinek nyújtanak segítséget a leszakadt vezetékek visszaállításában.

Március 16-án egy PTSZ-M lánctalpas járművel indulnak útnak a katonák a Kossuth-laktanyából a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ibrányba. Itt egy vízben álló magasfeszültségű távvezetékoszlopot kell megközelíteni ahhoz, hogy a szakemberek el tudják hárítani a balesetveszélyt.

Balt 2013.03.18. 11:12:28

@Karcolt lendület: Őőőő, ránézek a térképre, és jé, Bicske keletre van Győrtől...

kifordított nagyanyó 2013.03.18. 11:23:26

Szerintem meg köszönjük meg orbán viktornak a nehéz időkben nyújtott segítségét,mert a kedves vezető megérdemli.
VIKTOR!VIKTOR!

Kandeláber 2013.03.18. 11:28:07

Itt egy olyan fazon beszámolója, aki tényleg nem csak a fotelből pofázott: szabolaszlo.blog.hu/2013/03/17/hofal

Virt02 2013.03.18. 11:36:58

Lehet, hogy már írták mások, ennyi kommentben, de:

"A huszadikai esetben az állam a saját maga által szervezett rendezvényre hívta polgárait, de nem tájékoztatta őket arról, hogy életveszélyes viharnak lesznek kitéve."

Ott is ugyanúgy már a hét elejétől kezdve mondogatták a meteorológusok, hogy a hétvégén este időváltozás, vihar lesz.
Ahogy most.

Balt 2013.03.18. 11:53:04

@vantaan: Az mondjuk jó kérdés, hogy Győr térségében miért nincs (miért, nincs?) a Közútnak műszaki állomása. Az osztrák hókotrók könnyen vigéckedtek, lévén Kelet-Ausztriában nem akadt tennivaló.

Őrültteknos 2013.03.18. 12:01:31

Csak annyit kérdeznék meg, hogy a sok emberből, akik az előrejelzések ellenére megfelelő felszerelések (víz, kaja, stb) nekivágtak az útnak és utána sírtak, hogy miért nem mentik ki őket, vajon hányan voltak az elmúlt 20 évben tüntetni a Honvédség képességeinek leépítése ellen?

Balt 2013.03.18. 12:07:26

@Kandeláber: Ez klassz! Kicsit cinikus, de legalább van elég szubjektivitás az egyébként objektív beszámolóban.

Karcolt lendület 2013.03.18. 12:44:40

@Balt:
Basszus, fingom nincs miről beszélsz: péntek reggel le tudták zárni az M1-M7 kivezetőt. Akkor le tudták volna zárni csütörtök du. 3-kor vagy 5-kor is, csak nem tették, töketlenkedtek (a Vastagbőr alapján pont magát ünnepelte a Katasztrófavédelem vezetősége, azért nem értek rá).

Még egyszer felteszem a kérdést, mert szemmel láthatólag nem ment át: ha Győrtől szerinted járhatónak kellett volna lennie az autópályának, akkor miért nem jártak rajta? Mitől akadt el ott úgy a kocsisor, hogy még vánszorogva sem tudott előrefele mozogni?

Karcolt lendület 2013.03.18. 12:57:07

@Virtusblog:
@Őrültteknos:
Kicsit fentebb leírtam, hogy "kurva szar idő lesz" és a "ne menj az fel az M1-re, mert ott alszol a kocsidban" nem szinonímák. Főleg, hogy a piros jelzés nem jelentette eddig azt, hogy az autópályák másfél napig teljesen járhatatlanok lesznek.

Amúgy lehet összehasonlítgatni 2006 augusztus 20-szal: pont ugyanaz a vezetési, szervezési és döntési inkompetencia mutatkozott meg, mint akkor.

Balt 2013.03.18. 13:48:46

@Karcolt lendület: Győrtől nyugatra nem volt fennakadás. Tatabányáig meg mindkét irány bedugult. Kronológiai sorrendben a zindex onlájn tudósításából:

Baleset az M1-es autópályán
márc. 14. 14:04
Baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 77-es kilométernél. A forgalom egy sávon halad, de a torlódás már most jelentős, körülbelül 5 kilométeres a sor. (police.hu)

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M1-esen márc. 14. 16:06
De torlódás még lehet a Győr felé vezető oldalon a 77-es km szelvénynél. Az autópálya lassan, de járható. Egyre nehezebben lehet közlekedni a 81-es és a 13-as számú út Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Utóbbit lezárták a kamionforgalom elől, a tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként. (police.hu)

Komoly torlódás az M1-esen
márc. 14. 19:49
Az autópálya Győr felé vezető oldalán, a 34-es és 36-os kilométerszelvény között keresztbe fordult egy kamion. A forgalom már Budapesttől torlódik. Ráadásul az autópályán szintén a Győr felé vezető oldalon a 83-84-es kilométerek között fél méteres hótorlaszt emelt a szél az útra. Az autópályáról nem lehet lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába, mert a 13-as számú főutat lezárták.(MTI)

Az M1-esen se nagyon lehet közlekedni
márc. 14. 21:54
Az M1-es autópályán Győr felé, a 34-es kilométerszelvénynél továbbra is áll a forgalom egy keresztbefordult kamion miatt. Szintén Győr felé, a 83-84-es szelvények között hótorlaszt emelt a szél, ezért Tatáig áll a forgalom. Győr felé, a 99-es kilométernél is elakadt egy kamion, emiatt szintén áll a forgalom. A Budapest felé vezető oldalon Tatabánya-Újvárosnál három kamion akadt el, a forgalmat az 1-es számú útra terelik. A 13-as számú főút lezárása miatt az autópályáról nem lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába.

A tehergépjárművek és a személygépkocsik mindkét oldalon a 43-as, az 54-es, az 57-es és a 64-es kilométerszelvényben lévő parkolókban állhatnak meg, ahol ételt és italt tudnak vásárolni, és illemhely is a rendelkezésükre áll. Kisigmándon a faluházban, Nagyigmándon az általános iskolában és Komáromban a Beőthy út 3. szám alatt pihenőhelyet rendeztek be azoknak, akik nem tudtak hazajutni. (MTI)

Áll az M1-es forgalma Győr előtt
márc. 14. 22:05
Áll az M1-es autópálya forgalma az országhatár felé haladó oldalon Győr előtt - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök éjjel az MTI-t – írta meg az MTI csütörtök este 21.58-kor.

Lezárják M1-M7 fővárosból kivezető közös szakaszát
márc. 14. 22:10
Újabb autópálya-szakasz esett el: az ORFK tájákoztatása szerint a rendkívüli időjárásra tekintettel este tíz órától lezárják az M1-M7 autópályák fővárosból kivezető közös szakaszát. András Tamás rendőr főhadnagy azt is elmondta, hogy ha valaki a zárást követően a pályán halad, és rendőrautót lát, akkor kövesse azt, és levezetik az autópályáról. (MTI)

Az időközi felhívásokat nem idéztem (mely szerint "csak az induljon útnak, akinek feltétlenül muszáj" stb., már délelőtt adott ki ilyet a Somogy megyei rkp-ság), de volt egy pár. Ezzel együtt félig meddig komoly tanulságként levonhatjuk, már csak azért is, mert a zellenzék is határozottabb fellépést követel:
piros riasztás = kijárási tilalom

kumkum 2013.03.18. 14:35:32

Segitsen ki lsz valaki, mert eleg keves infot talaltam errol, de azok is ellentmondasosak! Vegul tenyleg 20cm ho esett Eszak-Dunantulon? Ertem a hofalak, ill megcsuszo autok/kamionok problemakoret, de ez akkor sem az evszazad vihara.

Valamilyen mertekig felelosek az autosok. Tenyleg otthon maradhatott volna, akinek nincs halaszthatatlan dolga, ha erre kerik a hatosagok. Tudom, hogy fontos a befizetett szallas a sielesre, de oda amugy is a hoeses utan erdemes menni, nem kozben.
Emellett minden olyan autosnak is LFS, aki a belga/francia hirek es piros riasztas ellenere nem telitankkal, kajaval meg holanccal es lapattal indul utnak.

Az autopalya teljes letakaritasaig eltelt 2 nap kozrohej. Enyi erovel az olvadast is megvarhattak volna.

A 2006-os viharrol csak annyit, h a pesti rakpartrol nezve fekete volt az eg alja, es intenziven villamlott. Nem is ertettuk, hogy a tobbseg miert csak bambult birkakent maga ele, amikor a haverral szepen osszepakoltunk, es inkabb hazaindultunk. (Nyilvan elkestunk, es szarra aztunk.)
Fura volt, hogy az egesz rendezveny dugig volt kivetitokkel es hangfalakkal, megsem merte egyik fejes sem belemondani a mikrofonba a tutit.

Willy 2013.03.18. 14:41:53

@bbjnick: Nem tudom mit mondjak arról amit írtál. Nem hiszem el, hogy létezik olyan ember aki érdek nélkül ezt a véleményt vonja le. Én az egészből annyit láttam: a szolgáltatók tették a dolgukat, minden helyreállt ami helyreállítható volt. Ahova oda lehetett menni, és amit meg lehetett csinálni az adott időjárási körülmények közt. Szemben a hatósággal akiket még elérni se lehetett, messze volt a tájékoztatás elvárt szintjétől. Direkt dezinformációkat terjesztettek időnként.
Szóval magánszféra: jól szervezett. Hivatali szféra: hála a sok jól képzett gyalognak (tűzoltó, rendőr, honvéd stb) nem vallott kudarcot. Mert ha a vezetőkön múlik...
Hogy lehet ezt ennyire eltérően látni?

Willy 2013.03.18. 15:13:56

@Balt: Értsem úgy, ha tisztességgel kivizsgálják. Ne adj Isten jobb lészen, akkor te vagy a családod meg fog fagyni?

Balt 2013.03.18. 15:18:54

Nnna, itt van a meteorológiai háttér:
met.hu/ismeret-tar/erdekessegek_tanulmanyok/index.php?id=597&hir=A_marcius_14-15-i_hovihar_meteorologiai_elemzese

Jól látszik, hogy Ausztriát miért nem érintette: "Ebben az esetben azonban a korábban említett észak-déli hőmérsékleti kontraszt hatására az alacsonyabb légrétegekben északnyugatról, az Alpok keleti oldalán is erőteljes hidegbeáramlás indult meg, amely éppen a térségünkben szabályosan kettévágta a ciklont, és Horvátország, Szerbia fölött egy önálló mag fűződött le."

www.met.hu/images/idojaras_tanulmany/2013/2013.03.16/5.abra.jpg

"A legnagyobb problémát a hófúvás okozta. A mostani hófúvásos helyzet egyáltalán nem tekinthető tipikusnak a térségünkben. A legtöbb téli hófúvást általában az alacsonyabb hőmérsékleten kialakuló és az átfagyott talajra hulló un. porhó okozza. A finom porhó esetén még viharos szél sem szükséges a hótorlaszok kialakulásához. Ezúttal azonban a talaj egyáltalán nem volt hideg, az előző hetekben még hajnali fagy is ritkán fordult elő. A talajra hulló nedves havat eleinte még nem is tudta felkapni a szél, azonban éppen ez a nedves, nagy szemű hó okozta az elsődleges problémát: a látástávolság drasztikus csökkenését, amely az utakon több ütközéses baleset kiváltója volt. A havazás intenzitásának növekedésével a talajfelszínen kialakult az összefüggő hóréteg és március 14-én délutántól a viharos szélben már gyorsan épülni kezdtek a hótorlaszok. Az országban nem hullott rendkívül sok hó (7. ábra), azonban főként a Dunántúlon az orkán erejű szél hatására a hó vastagsága pár méteren belül nagyon sokat változott a tereptárgyaktól függően. A sík terepeken, a hóbuckák önmagukat hizlalták azzal, hogy akár egy szárnyprofil esetén, felgyorsult fölöttük az áramlás, majd a bucka szél alóli oldalán a lelassuló légmozgás nagyobb mennyiségű havat rakott le. Mivel az áramlás 48 órán keresztül állandó irányú volt, így több száz méter hosszú dűnék alakultak ki. Ha az úton keresztül húzódó dűnét a hókotrók megtörték, annál gyorsabban rakódott vissza a hó. Sokat rontott a helyzeten az, hogy az út menti fasorokat az elmúlt években szisztematikusan kivágták, a hófogókat pedig sokfelé már összeszedték."

Érdemes végigolvasni.

Balt 2013.03.18. 15:22:41

@kumkum: "Az autopalya teljes letakaritasaig eltelt 2 nap kozrohej. Enyi erovel az olvadast is megvarhattak volna."

Ja. Csakhogy ott volt a sok (esetleg balesetes vagy magára hagyott) gjmű, amitől nem lehetett gépi erővel takarítani. Meg egyébként is hiábavaló lett volna, mint a met,hu cikkéből kiderül. (Link itt fentebb.)

Balt 2013.03.18. 15:23:42

@kumkum: Egyébként nagy vonalakban elfogadom amit írsz.

Karcolt lendület 2013.03.18. 15:41:20

@Balt:
OK, abban tévedtem, mikor zárták le az M1-M7-et, vszeg csak reggel olvastam.

Ha viszont végignézed ezt a sort, ez az első, ami nem csak úgy "történt", hanem intézkedés: este 10-kor.
A 16.06-os hír szerint újra járható az M1, utána a 19.49-es, hogy nem lehet tovább jutni. A kettő között mind a munkából hazamenők, mind a síelők vígan elindultak (ők mind úgy gondolták, nekik feltétlenül szükséges kocsiba ülni), a kamionokat sem terelték le. Arról sem jelent meg semmi, hogy a hótorlaszokkal mi lesz - ott vannak, vszeg a többség arra számított, hogy a katasztrófavédelem, autópályakezelők azért dolgoznak rajta, hogy elbontsák: valahogy elfelejtettek szólni, hogy másnapig ebben ne is reménykedjen semmi. (Időben elkezdett takarítással ilyen forgalom mellett szerintem egy sávon fel lehetett volna tartani a forgalmat és egyszerűbb is lett volna, mint megvárni a végét és mindenkit kiásni... De persze lehet, hogy az sem lett volna egyszerű.)

Nem csak ezt olvastam, hanem teljesen más helyeken láttam, mennyire nincs információja az autóban ülőknek és nincs honnan szerezniük: többen azt említették, hogy a leghasználhatóbb információforrásnak a helyi rádiók (pl. győri, székesfehérvári) bizonyultak, amelyek beolvasták a többi autós sms-eit - hát köszi, ez rohadt messze van attól, ami segít eldönteni, mit érdemes megpróbálni. (Pl. nem volt érdemes Ács fele kikerülni a hótorlaszt, mert ott is az volt - de persze erről sem volt sehol info.)

Amúgy piros riasztást kiadnak mindenféle időjárásai extrémitásra, például nagyon meleg napokra: több dolognál nem feltétlenül a közlekedésben van ekkora kockázat, nincs közvetlen összefüggés.
Nem faszhülye szabályokat várok, amiket a szar menedzselési képességekkel rendelkező politikusok szeretnek hozni, hanem olyan szervezést és a döntési kompetenciák olyan elosztását, hogy egy ilyen helyzetben időben történjenek dolgok és lehessen tudni, mi történik, mik a kilátások.

Dr. GGG77 2013.03.18. 18:02:18

@Balt:

A tényeidről ennyit, okostóni:

"Az autósok és a sajtó számára azért voltak meglepőek Pintér szavai, mert a csütörtöki, egyre rosszabbodó közlekedési helyzet eseményeit, és az arról szóló híradásokat visszanézve, nincs nyoma annak, hogy március 14-én bárki bármilyen nyilvános fórumon katasztrófahelyzetet hirdetett volna."

"Katasztrófahelyzetről hivatalosan először másnap, március 15-én délelőtt lehetett hallani, amikor éppen maga Pintér Sándor bejelentette, hogy „a rendkívüli időjárási körülmények miatt az országban katasztrófahelyzet alakult ki, emiatt péntek délelőtt riadót rendelt el”. Ezt a hírt mintegy 20 és fél órával később adta ki az MTI, mint ahogy arra Pintér emlékszik."

index.hu/belfold/2013/03/18/pinter_20_es_fel_orat_tevedett_a_katasztrofahelyzettel/

Morfcake 2013.03.18. 18:37:12

csak annyit fűznék hozzá kedves szerző, hogy az amerikai cikk amit linkeltél a végén, 40 inch, azaz 1 méter hóról és hurrikán erejű=118 km+ szélről beszél

Nálunk 20 centi esett le, és a legerősebb LÖKÉS 116 km volt amitől az átlagás szél bőven elmaradt.

Az, hogy ilyen hamar ennyi infót lehetett tudni, csak is kizárólag az internetnek köszönhető, ZÉRÓT lehetett tudni arról, hogy milyen állapotok uralkodnak az M1-en már csütörtök délután/este amikor még nem zárták le az sztrádát (Pintér botrányos hazugságainak egyike)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.18. 18:48:08

@bbjnick: hja, közgép helyett a közszolgáltatások fejlődnek arrafelé, skandalum, nem vitás

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.18. 18:50:35

@Mr Falafel: érveid előtt meghajolva már csak a hős szovjet anya díjat kérném minden idők legfantasztikusabb sanyibácsijának

nem lennék az imperialisták helyében

csgabor 2013.03.18. 19:15:37

Hello, én átvészeltem az USA-beli vihart, amiről itt szó volt, méghozzá kb. a közepén. Kb. ugyanaz volt, mint Mo-n, "csak" ötször-tízszer annyi hóval, ~1m hó, ~100km/h szél.

Szóval itt a vihar előtt egy héttel már a csapból is az folyt, hogy senki ne menjen sehova. Szükségállapotot is kihírdették, még mielőtt a hó esni kezdett, megvolt előre, hogy mikor fognak bezárni az üzletek, mikor fog leállni a tömegközlekedés, minden. Munkahalyekről is hazaküldték az embereket, még a hó előtt. Lényegében órára pontosan tudni lehetett előre, hogy mikor mi lesz.

Annak ellenére, hogy az utakon szinte senki sem volt amikor már javában havazott, folyamatosan jártak a hóekék a nagyobb utcákon és a főutakon is. (A városban saját megfigyelésem, máshol a képek alapján.) Ezek lényegében egy pillanatra sem voltak járhatatlanok. A kisebbek persze igen, de azok is csak a havazás vége utáni pár órában. Másnap reggel a reptér is megnyílt. Lehetett online követni mindent, hogy hol nincs áram, és, hogy kb. mikor lesz, hogy mikor indulnak be a vonatok, buszok, stb.

Nagyon profin volt az egész megszervezve, mondjuk itt minden évben van 1-2 hasonló esemény, úgyhogy biztos van rutinjuk már. Szóval nem lehetetlen felkészülni egy ilyen viharra, és kezelni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 19:23:53

@Virág et.:

No, erről szívesen látnék egy forrást!:-) Tudsz nekem akárcsak egyetlen olyan forrást linkelni, amely arról ír, hogy az E.ON vagy akár csak a magyar E.ON veszteséges?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 19:33:30

@Willy:

"Hogy lehet ezt ennyire eltérően látni?" --- kérdezed.

Úgy, hogy különböző értékrendek alapján, különbözően szemléljük a világot.

Ezzel újat mondtam?:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 20:51:42

@vantaan:

Egy magáncég az egy magáncég. Ha közüzemi szolgáltatást végez, akkor illő és üdvös, ha katasztrófahelyzetekre válságtervet készít. Ebbe "beletervezheti" az állami szervektől való segítségkérést, az azokkal való együttműködést is és erről együttműködési megállapodást is köthet. Ha volnának ilyenek (mint ahogyan, sejthetően, nincsenek vagy, ha vannak, nem kellően kimunkáltak és részletesek), akkor most is "fittebben" menne az együttműködés.

zedor 2013.03.18. 21:18:32

Gratulálok a cikkehez! Jo kis kormánypárti kampányszöveg, persze el van "lazázva, de azért kilog az a loláb.

Balt 2013.03.19. 11:49:32

@Dr. GGG77: Ez nyilván ott volt tegnap is:

Mester Dávid, a BM sajtófőnök-helyettese az Indexnek küldött levelében azt állítja, hogy az alaptörvény különleges jogrendre vonatkozó részeiben szereplő lehetőségek között (pl. megelőző védelmi helyzet, szükségállapot stb.) nem szerepel olyan, ami az állampolgárok „riasztására” hatalmazná fel a belügyminisztert. „Így a hatályos jogszabályokat tisztelő Miniszter nem is beszélhetett másról, mint az irányítása alá tartozó szervek készültségi fokának emeléséről, riadóztatásáról.”

A sajtófőnök-helyettes szerint a miniszter ezt csak közvetve, a szervek élén álló vezetőkön keresztül teheti meg. A BM magyarázata szerint Pintér tehát nem az állampolgárokat „riasztotta”, hanem arról számolt be, hogy a rendvédelmi szerveknél emelték a készültségi szintet csütörtök este.

Balt 2013.03.19. 11:53:00

@Dr. GGG77: Tény - fentebb olvasható -, hogy a honvédséghez már késő délután érkeztek operatív részvételre vonatkozó kérések, a várpalotai "nőtlen tiszti szállót" meg már korábban megnyitották átmeneti szállásnak. Erre nyilván nem a bivalybasznádi önkéntes körzeti megbízott adott utasítást.

Balt 2013.03.19. 11:54:34

@Morfcake: Fentebb van a meteorológiai helyzet leírása. Ettől függetlenül van mit tanulni Amerikától, lásd a bostoni eljárásrendet fentebb. (Kvázi kijárási tilalom a helyzet kialakulása előtt.)

Balt 2013.03.19. 16:05:22

Nnna, itt egy jó kis rövid interjú, 15-én reggelről, melyből kiderül, hogy értékelte az éjszakát a mentésben részvevő alegységparancsnok:

Az MH Bakony Harckiképző Központ a Veszprém Megyei Védelmi Bizottsággal együttműködve csütörtök kora este óta részt vesz a zord időjárás miatt a közutakon rekedt emberek mentésében. Hernyes Tamás százados, az MH BHK Hadműveleti Főnökség beosztott tisztje − a mentésre kirendelt egyik Ural tehergépkocsiban − csapatával több mint tizenkét órán át járta Várpalota környékét.

Milyennek látta a helyzetet, hogyan tudná leírni a látottakat?

Egész egyszerűen: katasztrofális volt a helyzet. Talán az a legpontosabb, ha úgy fogalmazok: nem volt életszerű.

Hogyan reagáltak az emberek a honvédség és a katonák megjelenésére?

A megjelenésünknek természetesen örültek, kis túlzással talán azt is mondhatom, hogy a teherautókon ülők körében már egészen felszabadult volt a hangulat. Ugyanakkor természetesen az is látszott, hogy az úton rekedt emberek belefáradtak a hosszú várakozásba, és emiatt nyilván a legtöbben idegesek voltak.

Mennyire váltak be a mentéshez kirendelt gépjárművek?

Sokkal több hasznukat vettük, mint ha egy civil teherautóval mentünk volna. Ahol a rendőrség a közutakról visszafordította az autósokat, ott mi még elég jól elboldogultunk. Persze, van olyan terep, ami még az Uralnak is sok: a jeges, hóátfúvásos domboldalakon időnként mi is elakadtunk.

A védelmi bizottsággal zökkenőmentes volt az együttműködés?

Velük az ügyeletes tiszt tartotta a kapcsolatot, de a tőle kapott utasításokból az látszott, hogy velünk együtt a védelmi bizottság is mindent megtett a minél gyorsabb és hatékonyabb mentés érdekében.

www.honvedelem.hu/cikk/36925_hohelyzet_a_honvedseg_is_segit

Alvarez 2013.03.19. 19:59:32

index.hu/belfold/2013/03/19/ezeket_hazudtak_a_havazasrol/

Na ehhez böfögjél valamit hozzá, Pelikán.
A Mandiner ezzel a poszttal minden hitelét elveszítette.

bömböcz 2013.03.19. 20:08:56

@Balt:
Köszönöm a Nemzeti Kormány melletti kiállását!

Alvarez 2013.03.19. 20:47:19

@bömböcz: Az Indexnek is gyorsan köszönd meg!

index.hu/belfold/2013/03/19/ezeket_hazudtak_a_havazasrol/

bömböcz 2013.03.19. 21:00:35

@Alvarez:
Egy délamerikai pujáró nekem ne hivatkozzon a soros féle libsibibsi elferdítésekre!
Egyébként is: mennyi tandíjat fizetsz amígó?
süti beállítások módosítása