Brixit: kiléphet-e Nagy-Britannia az EU-ból?
2013. január 29. írta: Földi Bence

Brixit: kiléphet-e Nagy-Britannia az EU-ból?

cameron_barroso.jpg
David Cameron minapi beszédében kijelentette, hogy amennyiben a konzervatívok nyernek a 2015-ös választásokon, a brit állampolgárok népszavazás útján dönthetnek arról, hogy bent maradjon-e az ország az Európai Unióban. A britek EU-politikája mögött régóta meghúzódik a szuverenitás-vesztéstől való félelem, de ezúttal könnyen lehet, hogy csak egy (bel)politikai trükkről beszélhetünk.

In or out?

David Cameron néhány nappal az ominózus beszéde előtt még arról beszélt, hogy a briteknek nem érdeke kilépni az EU-ból; majd január 23-án elmondott beszédében (amelyet korábban többször is elhalasztottak az algériai túszdráma miatt) bejelentette, hogy Nagy-Britannia népszavazáson dönthet uniós tagságáról, amennyiben a konzervatívok megnyerik a 2015-ös választásokat. Ám itt is elmondta: országának nem célja az Unió elhagyása, inkább új viszonyrendszert alakítana ki Brüsszellel. Olyan EU-t szeretnének, amelynek központi eleme az egységes piac és amelyben a nemzeti kormányok az országuk parlamentjének tartoznának felelősséggel. Amennyiben sikerülne megállapodni egy ilyen speciális státusról az EU-val, akkor dönthetnének az állampolgárok 2017 végén vagy 2018 elején, hogy ilyen feltételek mellett bent akarnak-e maradni az Unióban. A beszéd ugyan meglebegteti a kilépés veszélyét, de alapvetően úgy tűnik, hogy figyelmeztetésként és ultimátumként szolgál az EU irányában: hajtsák a britek által szükségesnek ítélt (de Brüsszel szemében eretneknek tűnő) reformokat, vagy az Egyesült Királyság kilép(het).

Ám David Cameron is elismerte, hogy utóbbi eshetőségnek nagy veszélye van (Ed Miliband, az ellenzék vezére pedig egyenesen hazárdjátéknak minősítette az ötletet). Ahogy arra Losoncz Miklós a január 25-i Élet és Irodalom hasábjain (6. o.) is rámutatott: Az EU-ból való kilépéssel megvásárolt szuverenitás ára valószínűleg  elviselhetetlen lenne Nagy-Britannia és jelentős Európa számára”.

eu_gb.jpg
A bűvös szuverenitás

Rapcsák János egy tanulmányában (A vonakodó partner. In: Kiss J. László [szerk.]: A huszonötök Európái. Osiris, Budapest, 2005. 265-316. o.) rámutat arra, hogy nem véletlen a britek szuverenitás-vesztéstől való félelme: történelmi, alkotmányos hagyományokon alapul.Nagy-Britannia alkotmányos tradíciói ugyanis sokkal inkább szembemennek a szuverenitás megosztásával, mint az a kontinens országainál látható, ráadásul a britek a történelmi alkotmányukat és szokásjogukat többre tartják a kontinensen általános kodifikált jognál.

A brit parlamenti szuverenitás emellett a kontinensen tapasztaltaktól eltérően nem a nemzetben vagy az értelmiségi körökben, hanem a parlament és a Korona hosszadalmas harcai során alakult ki. Az évszázadok múltával ez vált a legfontosabb összetartó erővé, s az Európával való viszony kapcsán Thatcher tette a politikai retorika részévé, aki azonosította a nemzeti szuverenitással (sőt, egyik legfőbb konzervatív kritikusa, Roger Scruton is így tett [In: Uő: A nemzetek szükségességéről. Két tanulmány. Helikon, Budapest, 2005. 155-223. o.]). Thatcher eszközként használta a szuverenitás kérdését a Közösség unióvá alakításának megakadályozásában, ám nem vette figyelembe, hogy az Egyesült Királyság nem egy kontinentális értelemben vett nemzet. Inkább állam, amelyben több különféle nemzet él együtt (akár erős nacionalizmussal, ld. skótok [T.M. Devine: The Scottish Nation 1700-2000. Penguin Books, London, 2000.]), az állampolgárokat viszont a Parlamentben lévő Korona iránti hűség tartja össze. A lojalitás nem a nemzet iránti, hanem a korona iránti hűségben, a parlamenti demokrácia feletti büszkeségben nyilvánul meg idézi Rapcsák Philip Windsort (300. o.).

Ebből ered az a brit elgondolás, hogy a szuverenitást veszélyeztető tervek ellen fel kell lépni, ugyanis ami a szigetország parlamenti szuverenitását veszélyezteti, az egyúttal hatással lehet az állampolgárok lojalitására, így az állam létét is veszélyezteti egyben. Hosszú távon akár az Egyesült Királyság széthullásával is járhatna, hiszen az egyes nációk nacionalizmusa egyre erősebben jelen van a szigetországban.

Cameron csak taktikázik?

Implicit módon ez vezérelheti a brit miniszterelnököt az EU-val való viszony felülvizsgálatára. Ezt mutatják korábbi kijelentései – amelyek alapján nem vádolható újabb u-turnnel : Szerintem az integráció túl messzire ment, mégpedig rossz irányba. Olyan Európai Unióra van szükségünk, amely lazábban, rugalmasabban és nyitottabban működik, vagy Egy olyan brit kormányra van szükség, amely kiáll az érdekeink mellett, s nem Brüsszelből jövő kéréseknek akar folyton eleget tenni” (David Cameron-Dylan Jones: Cameron Cameronról. HVG-AJTK, Budapest, 2011. 203. o.).

keep_calm_referendum.jpgÁm az is könnyen lehet, hogy David Cameron azért tette bejelentését – amely egyesek szerint a közvélemény, mások (pl. Ed Miliband) szerint párttársai nyomásgyakorlásának eredménye –, mert jelen pillanatban úgy tűnik, hogy belpolitikai előny származhat belőle. Annyi azonban bizonyos, hogy az euroszkepticizmussal már korábban is lehetséges volt politikai tőkét kovácsolni az Egyesült Királyságban, sőt, a tagsággal kapcsolatos népszavazás ígérete sem egyedülálló: a referendumokat alapvetően elutasító képviseleti demokráciában eleddig mindössze egyszer rendeztek ilyet (igaz Cameronnak vigyáznia kell, mert Tony Blair is tett hasonló ígéretet, de nem tartotta be).

Harold Wilson későbbi munkáspárti miniszterelnök még ellenzéki politikusként tett ilyen jellegű ígéretet a szavazóknak (méghozzá úgy, hogy a hatvanas évek közepén az ő csatlakozási kérelme volt a második, amely elbukott a francia ellenálláson) az 1973-as csatlakozást követően nem sokkal. Kormányra kerülését követően rövid úton sikeresen újratárgyalta az EK költségvetéséhez való brit hozzájárulás kérdését és más ügyeket, ennek következtében az addig erősnek tetsző euroszkeptikus hangulat szertefoszlott és nyugodt szívvel megtarthatta a népszavazást. Ezt megelőzően ő is a bennmaradás mellett kampányolt szolidan, miként a kérdés kapcsán lényegében pártpolitikai konszenzus alakult ki: a Munkáspárt és a Konzervatív Párt is a bennmaradást propagálta. Végül kétharmadosnál is nagyobb arányban győztek az Európa-pártiak.

David Cameron szeme előtt lebeghetett ez a példa, amely kicsikarta a kontinensen élő européerekből az arra való hajlandóságot, hogy engedjenek a brit követeléseknek és kisebb lépésekben „erőltessék rá” a britekre az „integráció vívmányait”. Ám ez a fajta taktikázás – amely rövid távon politikai tőkét képes kovácsolni azzal, hogy meglovagolja az euroszkeptikus közhangulatot – visszaüthet. Peter Oborne, a Daily Telegraph véleményvezére szerint ugyanis megeshet, hogy a Konzervatív Párt a hetvenes évek Munkáspártjának sorsára jut, azaz kettészakad. Ennek fő oka, hogy a párt rendkívül megosztott a kérdést illetően: miniszterek is a kiválás pártján vannak, a párt pedig egyre kevésbé kormányozható.

Addig azonban még rengeteg minden megtörténhet, hiszen lesz egy választás, ahol – jelen állás szerint – a Munkáspárt nyerne; miként az Unióban is komoly változások várhatóak. Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa lát arra némi esélyt, hogy Cameronék képesek lehetnek bizonyos kérdésekben a britek számára a jelenleginél előnyösebb pozíciót kiharcolni, ebben pedig nagy segítség lehet, hogy a miniszterelnök egyre jobb viszonyban van Angela Merkellel.

Nigel Farage, az UKIP euroszkeptikus párt vezére viszont nem ilyen derűlátó a kérdést illetően:


A lakosság jelen pillanatban inkább hajlik az Unióból való kiválásra. A Times számára elvégzett felmérés adatai szerint a válaszadók negyven százaléka elhagyná az EU-t, 37 százalék viszont maradna. 23 százalék nem tudott dönteni, azaz a biztos szavazók között 53:47 arányban nyernének a nem szavazatok, ha ma tartanának népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e. Természetesen ez az arány népszavazási kampány esetében rendkívül más képet mutathatna ahogy arra Gálik Zoltán is rámutatott. Nem szabad figyelmen kívül hagyni továbbá írja Losoncz Miklós , hogy a két legolvasottabb napilap (4,5 millió előfizetővel rendelkeznek együtt), a Daily Mail és a Sun meglehetősen euroszkeptikus hangvételű, és nagy olvasótáborukat könnyedén befolyásolni tudnák egy népszavazási kampány során.

Ám a szigetország esetleges kiválása az Unióból hosszú távon sem a briteknek, sem az Uniónak nem lenne előnyös. Nagy-Britannia fokozatosan Európa perifériájára szorulna mind gazdasági, mind politikai értelemben. Az Unió pedig egyik leghatalmasabb államát elveszítve globálisan veszítene pozícióiból, illetve a belső egyensúly is felborulna a tagállamok között.

Ezért aztán csak remélhető, hogy Cameron politika retorikája nem válik végül politikai cselekvéssé, azaz a vélt vagy valós politikai és gazdasági érdekek miatti kilépés helyett az Egyesült Királyság végül mégis egy fokozatosan erősödő és megújuló Európai Unió egyik vezető tagállama marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr385043245

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzetközösség az EU helyett? 2013.02.03. 00:25:17

David Cameron múlt heti beszédében kijelentette, hogy amennyiben a konzervatívok nyernek a 2015-ös választásokon, a brit állampolgárok népszavazás útján dönthetnek arról, hogy bent maradjon-e az ország az Európai Unióban. A Konzervatív Párt és a válasz...

Trackback: Brixit: kiléphet-e Nagy-Britannia az EU-ból? 2013.01.29. 10:39:02

A britek EU-politikája mögött régóta meghúzódik a szuverenitás-vesztéstől való félelem, de ezúttal könnyen lehet, hogy csak egy (bel)politikai trükkről beszélhetünk.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.29. 10:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.29. 08:20:24

helyesen: brexit.
természetesen a brit hozzájárulás mértéke a tét Heath óta folyamatosan. vagyis a magyar és a brit érdek különbözik, de a britek örömmel látják, hogy a magyarok ennek ellenére hajlandóak zûrzavart kelteni, ami viszont brit érdek.

Kandeláber 2013.01.29. 08:51:31

Ha egy politikus - még ha csak számításból is - a Szent EU mindenhatóságát meri megkérdőjelezni, az eu-bürokraták azonnal össztüzet zúdítanak rá.
Ha kis országból ágál az illető, akkor nagyon lerohanják, ha Nagy-Britannia léptékű államból, akkor kevésbé.
Vajon miért olyan kínos hallgatni Cameront, aki időnként megcsipkedi az új birodalmat?
Talán azért, mert valós problémákat feszeget, és ezt a lüszter könyökvédős eu-hivatalnokok is tudják.
Nem árt néha emlékeztetni őket arra, hogy hol lakik a Jóisten, még ha nem is hisznek benne.
Egyébként a poszt okafogyott, a minap Kálmán Olgi műsorában nem kisebb személyiség, mint maga Kovács Laci bácsi világította meg a Cameron-problémát. Ilyen neves szakértő reagálása után minden megszólalás felesleges.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.29. 09:19:01

Hosszabb távon az EU úgy is szét fog esni. Most jelenleg egy "metastabil" állapotban van és csak a saját tehetetlensége tartja össze. Hiányzik belőle a belső kohézió, az összetartó erő. Egy állam, ill. nemzetállam esetében ezt a hagyomány és/vagy a nacionalizmus képezi, az EU-nak ilyesmije nincs.

Véleményem szerint a problémák a válsággal fognak fokozódni. Előbb-utóbb valamelyik láncszem engedni fog.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.01.29. 10:29:44

@Doomhammer: brixit-brexit egyre megy, mindkettőt használják komoly nemzetközi lapokban. :)

vizipipa 2013.01.29. 11:47:44

"...egy fokozatosan erősödő és megújuló Európai Unió..."

Ez egy bullshit (melyik frázisgenerátorból van?), egy olyan kijelentés ami a tényektől messze van. Meg egyébként is: igazolni kéne.

Az az EU amibe beléptünk 2004-ben - a 2003 ápr. 12-i népszavazás 45,6%-os részvételével - nem a mai EU. Azóta két komoly változtatás is volt. Brüsszel a továbbiakon dolgozik.
Az akkori EU és a mostani is, csak részben felel meg a magyar érdekeknek. Viszont remekül megfelel a német-francia érdekeknek. Ezt 2004 óta már egy picit többen látják.
Nekünk támogatni kell a brit - és minden egyéb - módosítási törekvést. Egyrészt a brüsszeli vízfej ellensúlyozására, másrészt saját szempontjaik hangsúlyozására.
Az esélyeket illetően nincsenek illúzióim. De ne hogy már úgy tegyünk, hogy az EU-ban/val minden szép és jó.

VíziLó 2013.01.29. 13:51:25

Valamikor nagy EU-fan voltam, s nekönk sajnos nem is nagyon van más választásunk mint a tagság, de amióta Angliában élek egyre jobban látom, hogy az EU egyre versenyképtelenebb, demográfiai és kulturális válsága egyre mélyül, s a fokozatosan balra tolódó eurokrácia legfőbb gondja a női kvóta meg a terroristák emberi jogai, meg hasonló baromságok. Én is a UKIP-re szavazok, s a brit kilépést is támogatni fogom. A briteknek inkább a NAFTA-hoz, vagy akárhogy is hívják most, kellene csatlakozni.

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.01.29. 13:55:53

Németország és Franciaország már az alapításkor többet látott ebben a szervezetben, mint egyszerű gazdasági közösséget, az Egyesült Királyság viszont nem akar bele többet látni és ez már a belépése előtt és azóta is mindig egyértelmű: a német és francia házasságban a britek csak gyertyatartók, a birodalmi űrt pedig nem tudják és nem is akarják európaiakkal kitölteni, csak a kérdés az, miért léptek be és miért vannak még mindig bent?

Zebegény007 (törölt) 2013.01.29. 14:36:35

ha vki vmi értelmeset akar olvasni az EU-ról akkor az alábbit ajánlom:

The European Institutions as an
Interest Group
The Dynamics of Ever-Closer Union
www.iea.org.uk/sites/default/files/publications/files/upldbook457pdf.pdf

ill. az alábbi honlapokat

www.iea.org.uk/policy-areas/european-union

www.brugesgroup.com/

S***ci 2013.01.29. 15:50:40

Csak egyetlen egy olyan politikus kell, aki Európában el tudja fogadtatni, hogy "európainak" lenni sokkal menőbb, mint nem európainak (azért a világ jelentős részén így gondolják).
Csak egy jó PR kell, mint a briteknél a "korona iránti hűség és a parlamenti demokrácia feletti büszkeség" maszlag.
Kb. úgy, mint hogy "amerikainak" lenni azt jelenti, hogy...
Aki járt már az USÁ-ban az tudja mire gondolok...
Ha ezt valaki el tudja indítani, kellő hitelességgel, még a szélsőjobb is beáll a sorba (az antiszemitizmusról nem fognak lemondani, de "európaiságukat" fogják megkérdőjelezni, nem a nemzetiségüket).
Csak hát Merkell nem Thatcher, vagy Lincoln ugye... ;)

pszichonauta 2013.01.29. 17:49:49

Azt viszont érdekes látni, hogy a briteknek tulajdonképpen az a baja az EU-val, hogy túlságosan piacellenes, illetve bürokratikus. Ezért volt furcsa, mikor a Jobbik üdvözölte Cameron beszédét, mert ők pont azért utálják az Uniót, amit az angolok hiányolnak.
Azt viszont nagyon jól megállapította vmelyik politikus, hogy az angoloknak nincs túl sok választása. Amerikában nem veszik komolyan, ráadásul az angoloknak is elege van abból, hogy az amcsik belepofáznak az ügyeikbe. Az EU-ból meg hiába lépnek ki, mert a gazdasági kapcsolatok miatt amúgy is alkalmazkodniuk kell hozzá, de most legalább beleszólásuk is van. Különben meg ott sodródnának az óceánon, és mindkét nagyhatalom felhasználná őket.
Egyébként a skótok Unió-pártiak, szóval érdekes lenne egy ilyen népszavazás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.29. 19:48:23

Times számára elvégzett felmérés nyilvánvalóan a lehető legpontosabb, amúgy ki az a retardált - a posztírón kívül - aki uniópárti?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 20:18:12

Az Egyesült Királyság szerepe valóban speciális, mivel őket egyelőre félig metélték körül, így a regeneráció híveinek egyelőre van mibe kapaszkodnia az elszakadáspártiakkal szemben.

A társadalmi vitát azonban beárnyékolja, hogy vannak témák, amikkel elég súlyos büntetéseket lehet kihúzni a helyi bíróságokból, és ezek a kényes kérdések éppen az EU-val összefüggő témákat feszegetik.

Angol büszkeség vagy néger galerik?

Hyde park vagy egészpályás antirászizmus?

Alkotmányosság vagy Cohn-Bendit?

Súlyos kérdések ezek, és a válasz meghatározó a Királyság jövőjére nézve.

kennyking 2013.01.29. 20:18:53

Az uniónak akkor lenne jövője, ha egységes lenne az adórendszere és bérrendszere , külpolitikája, pénze.Ez segítené egyébként a kelet felzárkózását is.Amíg ez nincs, nem beszélhetünk szolidaritásról és ha nincs szolidaritás, akkor nincs " európaiság" sem.Csak gyarmatok és gyarmattartók. Így pedig jövője sincs az uniónak.Pontosabban az a jövője, mint a Szovjet uniónak.Az erőszakkal összetákolt birodalmak sorsa, hogy szétrobannak.Ez a sorsa azEU-nak is.Felelős politikus már az unió utáni létre készül, mert abból ki lehet jönni jól és rosszul is.A seggnyaló magyar " demokrata" alapból rosszul jön ki belőle.( nem azért mert demokrata, hanem mert seggnyaló).

kennyking 2013.01.29. 20:20:19

@Negyvenértelmiségi:
" Hyde park vagy egészpályás antirászizmus?"
A Suarez -ügy után ez nem kérdés.Anglia is megy a lecsóba.

pszichonauta 2013.01.29. 20:31:45

Egyébként az átlagos britnek az is cseszteti a csőrét, hogy az EU vezetőit nem közvetlenül választják meg az állampolgárok. Viszont, ha közvetlenül választanák meg, az bizony a szuperállam létrejöttét jelentené.

Egyébként nem tudom, hogy miért csodálkoznak sokan a szuperállamon, hiszen az EU egyik KIMONDOTT célja volt a totális egyesülés.

@tesz-vesz: Például Magyarországon is támogatja a többség az Uniót, a lakosság 60%-a, és már ezzel is a második leginkább euroszkeptikus nemzet vagyunk. A tagállamok többségében 70-80% a támogatottság.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 20:35:34

@pszichonauta: ez a 60%-os támogatottság honnan jön? Ha így van, miért nem meri népszavazásra bocsátani egyik parlament sem a kérdést, irtóznak a fényes sikerrel kecsegtető erődemonstrációktól?

Nekem az a tippem, hogy 20% támogatja, 20% jobb híján elfogadja, 40% ellenzi és 20% totálisan leszarja.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 20:38:20

Az EU melletti legnagyobb érv általában a schengeni egyezménynek a személyforgalomra vonatkozó része szokott lenni. Csakhogy az EU-nak és Schengennek majdnem semmi köze nincs egymáshoz, és a lakosság 80%-át egyáltalán nem érinti, hogy mennyi időt kell várni a határon, 10 percet vagy 0-t, legfeljebb annyiban, hogy Schengen óta több nálunk a határon túli cigány, főleg az "oláj roma".

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 20:41:02

Azt hiszem, az Egyesült Királyság lakóinak is leginkább az "oláj romák" jutnak eszükbe az EU-ról. A Magyarországról Kanadába, majd Kanadából visszaüldözött "romák" például a hírek szerint Angliába készülnek üldöztetni magukat.

kennyking 2013.01.29. 20:52:46

@Negyvenértelmiségi:
Kb. ezek az arányok.A Schengeni határokhoz annyit, hogy sok köze nincs a közös akolhoz, mert kétoldalú szerződésekkel szabályozható, lásd, Norvégia, Svájc, Liechestein, Izland, stb.

kennyking 2013.01.29. 20:56:07

Ausztriából egyszerübb átmenni Liechesteinbe, mint Mo.-ról Romániába.

Martian (törölt) 2013.01.29. 21:33:54

"európainak" lenni sokkal menőbb, mint nem európainak"

Ne keverjük össze Európát - a "gyönyörű nőt" - az alfelén kinőtt brüsszeli pörsenéssel... :)

_most_ 2013.01.29. 21:46:56

@Negyvenértelmiségi: hát szerintem az eu mellett a legnagyobb érv a fidesz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 21:54:23

@_most_: ezt add elő az Egyesült Királyságban, egy hónap és miszter ajrópaként fognak emlegetni, és tízmilliók fognak rád szavazni a következő választáson.

lamb79 2013.01.29. 22:02:18

A politikai játszmák hátteret nem ismerem (plusz pártatlannak tartom magam) de a sejtesem szerint ezek a százalékok kicsit torzak. Skóciában élek több mint 8 éve és itt az emberek legnagyobb része egyértelműen unió párti, beleértve az alacsonyabb neposztalyokat is. Még azok között is sokan akik el akarnak szakadni a Királyságból. A tipikus hozzáállás itt az hogy az EU regulaciói igencsak szükségesek a kormányok féken tartásához, plusz mint az egyesült államok eseteben, itt megértették hogy egységben az erő, és a növekvő ázsiai hatalmak miatt jobb összetartani. Szánalmas nézni amikor a BNP felvonulást tart, van kb 1000 ember aki az EU-ból való kilépést követeli és ennyi.

Nagy-Britanniának szüksége van az EU-ra, elsősorban demográfiai szempontból, ok sem akarnak minden gondozót/takaritót Afrikából importálni... Nagyon is jó ez nekik, még akkor is ha a rosszabb állásoknál lenyomják a béreket. 10 év alatt majdnem 4 millióan vándoroltak ki Ausztráliába, Kanadába stb. Képzeljük el mekkorát esne vissza a gazdaság ha hirtelen nem lenne itt ennyi bevándorló, vendégmunkás. Ők sem hülyék hogy ezt hagyják.

Két lehetőséget látok:
- Cameron blöfföl, mert tudja hogy a következő választáson el fogják meszelni, mindenfélével próbálkozik. Ezért mondjuk nem sok szavazót tud majd nyerni, elég átlátszó.
- Azért hogy megerősítse Nagy-Britannia pozícióját, valóban komolyan gondolja a dolgot. Viszont a szavazás elott kemény lobbiba fog kezdeni hogy NE lépjenek ki az EU-ból. Így amellett hogy többen fognak rá odafigyelni az EU-n belul, jobban érvényesítheti a brit érdekeket és talán arra ösztönözték az EU-t hogy kezdjen reformokat.

A kérdés az hogy az atlagpolgarok mennyire fogjak az ötletet támogatni, egyáltalán érdekli-e majd őket a kérdés 2015 után.

lamb79 2013.01.29. 22:11:21

Még annyit tennék hozzá hogy Cameron valszeg a pénzügyi szektort félti igazán, ugyanis több mint 30%-a az összes állami bevételnek onnan jön. A cél az hogy hasonló pozíciót (bikaeros banki szektort) vivjanak ki mint Svájc csak éppen az EU-n belul, ezért akarnak extra jogosítványokat.

kennyking 2013.01.29. 22:14:39

@lamb79: Az angolok mindig jól lobbiznak a saját érdekeik érdekében.Ha a magyar politikusok is ilyenek lennének...sajnos nálunk az a tévhit él, hogy a szolgalelküség kifizetődő.Kovács Laci bátyánk szakértő ebben a kérdésben.

lamb79 2013.01.29. 22:42:12

@kennyking:
Egyetértek. Nagy-Britanniának egy nagy előnye van- az elmúlt évszázadok során, miközben az erdekszferajuk alá vontak egy nagy rakás ázsiai országot, ok megértették az ő gondolkodasukat is és elhitették velük a saját felsobbrenduseguket, rengeteg a penzugyi befekteto, ezeket otthon lehetne max. mutyisoknak nevezni. Az itteni politikai elit (skótok saját kis nem túl okos parlamentjét leszámítva) okosan lobbizik és nem fel kockáztatni. Az alap politikai hozzáállás és kultúra is más.

Jut eszembe kultúra- a bevándorlók munkaereje mellett még egy haszna van a kultúrák nagy mértékű osszemosodasanak- ok ismerik az EU-n kívüli piacokat és tudjak hogy honnan és miből lehet pénzt csinálni, még akkor is ha esetleg etikátlan.

Szerintem ők is tudják hogy az elszigetelődés hosszú tavon nem kifizetődő. Az EU-ban véleményem szerint megvan a potenciál hogy jól működjön, de miután egyes országok más és más módon szerzik a jovedelmeiket, túl sokszor csattananak össze különböző érdekek. Mégis, ezeket a legtöbb esetben kulturált tárgyalások mellett el tudjak intézni, nem dobálnak egymásra kígyót-békát hanem a valós problémákra koncentrálnak. Általában.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.29. 22:59:56

Nagy-Britannia már régen nem olyan nagy ám a világban, hogy ekkora arca legyen, a skótok is otthagyják majd őket hamarosan, a britek is vándorolnak ki tömegesen, mert nem jó nekik otthon.
A UK már középhatalomnak is gyenge, bár még a k-európaiaknak mindig a jóléti államot jelenti, a britek már inkább Ausztráliában élnének...

Nélkülük talán végre az lehet Európa, aminek mindig is kellett volna lennie: egy erős Németország holdudvara, egységes vezetéssel (nem Brüsszelből irányítva, hanem berlinből :). Úgyis a németek finanszírozzák az egész bulit, legalább most megszabadulnak egy akadékoskodó, hol kint, hol bent ribanckodó UK-tól.
A UK politikailag távol tarthatja magát az EU-tól, de gazdaságilag már ezer szállal össze vannak kötve. Az uniós gazdasági döntésekbe pedig nem fog tudni beleszólni a brit kormány politikai ön-kireksztése miatt.

Azt meg ne higgyük, hogy az EU-s polgárokat egyik napról a másikra kipicsázzák a britek. Millió lengyel, portugál, spanyol, francia, magyar, litván... mind marad, a négy szabadság elvét a UK-nak is érdeke tiszteletben tartani. Munkaerő kell, olcsó áruk kellenek, nem fogja elvágni a saját vállalkozásainak a torkát a brit kormány, hogy vámokat vezet be, meg ugye a szolgálatatásnyújtás is hatalmas üzlet nekik.

A magyar ugyanúgy fog szabadon munkát vállalni az esetleges kilépés után is Angliában, ez tutifix. Lehet köpködni a bevándorlókra, de pont az EU-ból azok mennek UK-ba, akik még dolgozni is akarnak, nem olyanok, mint a karibi fekák, marokkói senkiháziak, akik csak szívnak és lógnak a szociális hálón.

Nem is baj, ha kilépnek a politikai közösködésből és végre Németország fogja dominálni a kontinenst és fingja a passzát szelet, úgyis ez a természetes és kívánatos. És végre át lehetne tenni az EU székhelyét Berlinbe, a sok EU-s bürokrata pöcsnek meg beinteni.

Európának németté kell válnia!!!

a britek az unióból kiléphetnek, de max Norvégiához hasonló státuszban fognak leledzeni utána: EFTA szerű egyezménnyel minden szabadság tovább fog érvényesülni (munkavállalás, szolgáltatás, áruk szabad mozgása, fizetések és tőke)

papilloma 2013.01.29. 23:28:01

@Kandeláber: Nagy Britania azér ne csipkedje az EU-t, mert kívülálló. Hivatalosan ugyan az EU tagja, de mindig is sajátot politkát képviselt. (A franciák - nagyon helyesen - ezért is szavazták le először, amikor NB eus akart lenni. Előtte meg nem, de utána megjött az étvágya, nem esze...)
Az EU meg Németországon múlik. Pont. Ha valaki csak a szépet látná (már ismét), akkor várja ki a sorát, ha meg tenne érte, akkor hajrá, de hát az pénzbe és szavazatokba tellik...

papilloma 2013.01.29. 23:30:07

@Wásztákhurwáh: +1, az EU Németország miatt jött létre, és, sajátos vicc, de Németország kell, hogy "uralja", különben gebasz lesz. Németország ellen jött létre, mégis ők tudják kihúzni a sz@arból...

papilloma 2013.01.29. 23:31:23

Ja, és Németország mint oly soxor, most is állja, hogy rönköt hasogassanak a hátán, pedig ezerszer mondhatta volna, hogy eddig, ne tovább...

Spacecake 2013.01.29. 23:34:10

@Kandeláber: jaj a vén szenilis Laci bacsi.....már csak tudja...

Kard 2013.01.30. 05:28:28

@Negyvenértelmiségi: Baromira attól függ ki milyen társaságban van. Az én baráti körömben (20-30-as értelmiségi, jó egyetemet végzett emberek) között kb. 5% ellenzi, 95% meg támogatja.
Azt simán el tudom képzelni, hogy lent Mucsán a védéki bácsi csak annyit lát a tévében, hogy jééé ez az unyió már megint belepofázik a dógunkba háá nem jóó. Na ott lehet kijönnek az általad írt arányok.
Ami ez előnyöket illeti Schengen csak egy nagyon pici szelete (nyilván az átlag ember ezt látja) de messze nem erről szól az unió.
Nyilván a cégek főleg azok akik külkereskednek tudnának mesélni neked arról milyen volt előtte és milyen most.
Azt látni kell, hogy itt is megy a globalizáció. Ahogy a cégek között is a nagy cégek lesznek sokszor sikeresek úgy az országok között is zajlik ez a féle "összeolvadás".

Kard 2013.01.30. 05:35:10

@kennyking: "Az uniónak akkor lenne jövője, ha egységes lenne az adórendszere és bérrendszere , külpolitikája, pénze." - szerinted ebből mi igaz például az USA-ra? Nagyjából az utóbbi kettő. Egy New-Yorki meg egy Wyomingi fizetés között simán van többszörös szorzó, de elég Budapestet meg vidéket nézni és már egy ilyen kis országra se igaz ez.
Az adórendszer is más az egyes államokban, bár mindegyikre vonatkozik a federal tax (EU-ban az áfa egy részét fizeti be minden állam), de a többi változó. Vannak olyan államok ahol szinte semmilyen adó sincs és még az IRS-nek (apeh) se jelentenek le minden adatot. Ilyen például Nevada, egy csomó cég csak az adózás miatt csinál ott leányt vagy rakja át oda a székhelyét.

nigma08 2013.01.30. 06:29:54

A britek az uniós munkaerő nélkül mihez kezdenének? Ha majd az EU házon belül intézi az export-importot, és őket meg kihagyja ebből, akkor mihez kezdenek?

lehunyjaketszemet 2013.01.30. 08:11:48

Cameron csak ugyanazt csinálja amit Orbán, hazudik, mert túl sok az olyan szavazója, akinek kell valamilyen külső bűnbak ahhoz, hogy élni tudjanak és ne kelljen tükörbe nézniük. Én éltem Nagy-Britanniában...ha ott nem lenne annyi Közép-Kelet-európai bevándorló, mint amennyi van, akkor a sok brit náci másnap reggel meglepődne... jelenleg mindenféle módszerrel próbálkoznak, hogy a fiatalokat munkára szoktassák, óriási kedvezményeket adnak, teljes járulék fizetési mentességet stb. ha fiatal, brittt állampolgárokat alkalmaznak, ami úgy néz ki, hogy a munkaadó felveszi a ká-európai bevándorlósereg mellé a néhány britt fiatalt, a ká-európai rabszolgák dolgoznak rájuk, azok meg egész nap dumcsiznak... ja és vicces még az is, hogy Nagy-Britannia tele van befejezett EU-s projekt táblával - tudod, az amikor felhúznak valamit EU-s pénzből, aztán odarakják a táblát... Cameron hazudik és ezt ő is tudja, Nagy-Britannia abszolút kedvezményezett az unión belül, csakis hasznot húztak belőle, de túl sok ott is (mint nálunk) a sok buta ember, akik attól érzik magukat hazafinak, ha másokra kenhetik a kakit, ők meg eljátszhatják a nagy melldöngetős hazafit... én amúgy kívánom a britteknek, hogy holnap reggelre egy csettintésre tűnjön el tőlük az összes cseh, szlovák, lengyel, magyar vendégmunkás és maradjon meg nekik a sok pakisztáni, afrikai meg palesztin, aztán simogassák egymást 66-os pózban a hazafi testvérek. Cameron meg mondjon újabb hazafias, gyújtogató, könnyeztető beszédeket a délcegen lobogó union jack alatt :D az ál-hazafi, buta ember mindenütt egyforma - de ezt pont a mandineren írni elég vicces... :D

Kandeláber 2013.01.30. 12:02:37

@Spacecake: Az atv-t minősíti, hogy mindig ezt a vén faszt hívják be "szakértőnek", mert pár évig csinovnyik volt az eu-vízfejben.@papilloma: Miért, nem tetszik hogy az eu-ban működnek a "fékek és ellensúlyok", amelyek egyesek szerint Magyarországon ki lettek iktatva?
Igenis szükséges, hogy az elmebeteg szabályozási rendszereket bevezető és működtető, túlburjánzott eu-bürokráciával szemben egy európai viszonylatban nagynak számító ország miniszterelnöke is fellépjen.
Tudatosítani kéne az eu-vezetéssel, hogy korántsem tetszik mindenkinek az az arrogancia, amely jellemzi őket.

BadSimpson 2013.01.30. 12:32:45

@Kandeláber: Az atv azt hív be akit akar. Hogy ,ha meg nem tetszik ? Akkor ne nézd , ilyen egyszerű ez.

Kandeláber 2013.01.30. 13:09:38

@BadSimpson: Kb egy perc is elég volt a vén szociból, meg a parírozó Kálmán Olgiból, el is kapcsoltam.

picur3ka 2013.02.03. 23:52:32

@lehunyjaketszemet:

"hogy a munkaadó felveszi a ká-európai bevándorlósereg mellé a néhány britt fiatalt, a ká-európai rabszolgák dolgoznak rájuk, azok meg egész nap dumcsiznak... ja és vicces még az is, hogy Nagy-Britannia tele van befejezett EU-s projekt táblával - tudod, az amikor felhúznak valamit EU-s pénzből, aztán odarakják a táblát... "

Tokeletes helyzetkep. Teljesen igaz sok szektorra.

---

Farage-nak igaz van. Semmit nem jelent ez, csak duma. Sokszor megigerte mar mindenki a valasztonak, hogy referendum lesz, soha nem lett.....
süti beállítások módosítása