„The days of rage, yeah, nothing's changed”
(Massive Attack: False Flags)

Hiába minden tiszteletem az iszlám, mint történelmi vallás, az emberiség egy korszakának kiemelkedő, kultúrafenntartó civilizációja, a világ egy régiójának hagyományos rendezőelve iránt: az arab tavasz óta számos esemény csak az iszlámmal szembeni előítéleteket erősíti, és ezért a muzulmánok fanatikus csoportjait terheli a felelősség. A mostani zavargás-sorozat a begőzölt fanatizmus és az elképesztő aránytévesztés tipikus példája. Tél követi az arab tavaszt, nem nyár.

Az egész felháborodás-hullám egy, a YouTube-ra feltöltött, iskolai videószakkörre emlékeztető képi és tartalmi színvonalú film miatt kezdődött. Az Innocence of Muslims az ócskasága mellett a homályos keletkezés-története és a körülötte rögtön lábra kapó legendák miatt is gyanús – mi van, ha egy trükkös provokációról van szó? A viccesnek szánt, de humortalanra sikerült jelenetekben Mohamed prófétát gúnyolják, ami természetesen sértheti a muzulmánokat. Az elégedetlenségnek hangot is adhatnak, de miért kell egy zugvideó miatt a glóbuszt körbeérő tüntetéshullámot szervezni, olyan közjátékokkal, amik pont a legkeményebb iszlamizmus-kritikákat erősítik meg?

A tüntetések nagy része erőszakmentes volt, de több helyen gyújtogatások, rongálások, rendfenntartókkal való összecsapások történtek; Jemenben az amerikai nagykövetséget ostromolták a dühös tömegek; és Ausztráliában is többen megsérültek az elfajult tüntetésekben. Vajon milyen kép él a nagyvilágról, más országok működéséről a tüntetők fejében? Miért nem lehet azt összerakni, hogy vannak országok, ahol az emberek szabadon beszélhetnek, csinálhatnak bármit, akár hülyeségeket is, amihez nincs köze az adott országnak, főleg nem a kormánynak, azok helyi képviseleteinek, vagy éppen a helyi keresztényeknek, zsidóknak – akik valószínűleg pont akkor értesültek a film létezéséről, mint a fanatikus muzulmánok? Sors- és önsorsrontó ez a szinte automatikusan szikrát kapó gyutacs, ami fellobbantja a muzulmánok fanatikus kisebbségét, hogy saját városaikat, országaikat rombolják, a büszkeség nevében.

Nem hiszünk az arab tavaszban, a mindig már csak egy lépésre lévő arab demokráciák megalakulásában, amiket közösségi oldalak és csillogó szemű laptopos neonomádok hoznának el ezekbe a teljesen más kultúrkörben létező, demokrácia-exportra jobbára alkalmatlan országokba. Facebook-lájkok nem fogják megváltoztatni egy világrésznyi embertömeg gondolkodásmódját. Bárcsak egy-egy, magát a gyenge filmecske miatt sértve érző muzulmán elgondolkozna azon, mivel szolgálhatja jobban Allah dicsőségét: a céltalan ökölrázással, destruktivitással, vagy a méltóságot képviselő, büszke önuralommal. A tüntetések több országban áldozatokat szedtek – jobbára tüntetőket. Az igaz hit hősei ők, vagy a fanatizmus áldozatai? Mi értelme volt a haláluknak? Miért kell embereknek meghalniuk egy kontinensekkel arrébb készült, senkit nem érdeklő ócska filmecskét követő erőszakhullám miatt?

Nyugat és Kelet konfliktusa egyenlőtlen küzdelem: az egyik oldalon egyéni akciók élnek (és néha visszaélnek) a véleményszabadság adta lehetőségekkel; míg a nagy többség a nyugati civilizáció szellemi és materiális értékeinek birtokában, a sokszínűség szabadságában, türelemben és békében szeretne élni a szomszédos civilizációk mellett. A másik oldalon viszont tömegek állnak készenlétben, hogy minden Nyugatról érkező minor bajuszráncigálásra, provokációra agresszíven reagáljanak, alkalmanként privát életterüket (és élni, túlélni, munkálkodni akaró szomszédaik életterét) rongálják, pusztítsák tehetetlen dühükben.

Persze, civilizációk összecsapása ez, ami ugyanakkor legtöbbször csak az egyik, jobb sorsra érdemes civilizáció önpusztításában manifesztálódik. Szerencsénkre. Szerencsétlenségükre. A történelem nem ért véget, de inkább élünk egy kicsit megvénült, de szolid békét és türelmet biztosító civilizáció peremvidékén, mintsem az örök kamasz hevületére emlékeztető fanatizmus tűzfészkében.