Választások regisztrációval, de kopogtatás nélkül?
2012. szeptember 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Választások regisztrációval, de kopogtatás nélkül?

ajalnloszelveny.jpg

Végre megtudtuk, mi a végső változata az új választási eljárásról szóló törvénynek. Reméljük is, hogy lezárul ez a hosszú vita – ahogy azt is, hogy a parlamenti elfogadása után a 2014-es választásokig nem fognak változtatni rajta, különös tekintettel az utolsó pillanatokra. És tényleg eltörölhetik a kopogtatócédulás rendszert, nem is beszélve a régóta értelmetlen kampánycsendről.

Sokunk alapállása, hogy a magyar politikai életnek a mostaninál sokszínűbbnek, plurálisabbnak kell lennie. Nem öncélból, hanem azért, hogy a töredezett magyar társadalom minél több csoportja reprezentálhassa magát a parlamentben, s nehogy egy erőcsoport gyűrje maga alá az egész országot – vagy ha ne adj' Isten ez már megtörtént volna, akkor az effajta monopolhelyzetet gyengítse. Egy jó választási törvénynek ezt a célt kellene szolgálnia, így szívesen támogatunk bármilyen olyan lépést, amely ezt a sokszínűséget biztosítja, avagy tovább fokozza. Sajnos a választási küszöb lejjebb viteléről nem nagyon esett szó az eddigi viták során (persze azon sem lennénk meglepve, ha a törvény elfogadásáig, vagy még azon is túl egy ilyen ötlet is előbukkanna a kalapból) – pedig egy 4 vagy 3 százalékos küszöb több párt számára tenné elérhetővé a parlamenti képviseletet.

A nagyobb versenyt szolgálhatja viszont a választási ajánlószelvények rendszerének átalakítása. A sokak által elavultnak tartott ajánlási megoldásra ráfért az újratervezés – a kormány még annak teljes eltörlését is meglebegtette. Fontolgatja a Fidesz, hogy az országgyűlési választáson a jelöltállítás ne ajánlószelvény-gyűjtéssel történjen, mert az a választás bürokratikus jellegét növeli” jelentette ki a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök arra kérdésre még nem tudott választ adni, mi léphet a kopogtatócédula helyébe, de hangsúlyozta, hogy sokfajta megoldás létezik. A Magyar Nemzet hétfői információi szerint a kormányzatban egyetlen pont vitáját kellett még lezárni, ez pedig az ajánlószelvények rendszerének eltörlése utáni helyzet kezelése.

Kósa Lajos arról beszélt a törvény benyújtása előtt: a megszűnő ajánlószelvények helyett kétszáz feliratkozó választópolgár aláírását kell majd összegyűjteni a parlamenti választáson való képviselő-jelöltséghez. Többes jelölésre is lenne lehetőség, azaz egy választópolgár – ha előzetesen feliratkozott a szavazásra – akár két-három jelöltet is támogathatna. Az aláírásokat a helyi választási irodák ellenőriznék. Az előzetes feliratkozás lehetősége az adott választás előtt tizenöt nappal zárul majd le, de a szavazás után újra megnyílik. Így ha 2014-ben – amikor mindhárom voksolás egy évre esik – egy választópolgár, aki az országgyűlési választásra nem regisztrált, de az azt követő európai parlamenti vagy az önkormányzati szavazáson szeretne részt venni, az feliratkozhat majd azokra később is, aki pedig már egyszer regisztrált, annak nem kell ezt még egyszer megtennie.

Az immár benyújtott törvényjavaslat alapján sokat vitatott és támadott előzetes regisztráció bevezetése eldőlt. Bár a regisztráció a minél szélesebb választási részvétel, a minél több ember által gyakorolt demokratikus alapjog kívánalma felől korlátozás, szigorítás; de a viták során folyamatosan puhultak a regisztráció körülményei: minden egyes állampolgár többszöri kiértesítése, a személyesen, ügyfélkapun avagy levélben történő regisztráció lehetősége, a több mint fél év hosszúságú regisztrációs időszak, sőt, a választások után újra megnyíló regisztrációs lehetőség rugalmasabbá teszi ezt az eredetileg erősen vitatható, és igazából kellő alapossággal soha meg nem indokolt intézményt – ami még így is valószínűleg alakítani, torzítani fogja a választási részvételt, és nem a fiatalok, aktívak javára. A kormány ígérete szerint előzetes alkotmánybírósági normakontrollra küldi majd a jogszabályt, azonban a választási eljárási szabályokkal egy időben magát az alaptörvényt is módosítani tervezik, azaz megtámogatnák a feliratkozás alkotmányosságát:

„Az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseinek 23. cikke a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki: »(3) Sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti.«”

A regisztráció mellett ugyanakkor a demokrácia-mérleg másik serpenyőjében ott van az ajánlószelvények eltörlése. Az eddigi rendszerben és az elmúlt időszak hosszú választójogi vitái során is állandó panasz volt a kisebb pártok részéről, hogy a kopogtatócédulák gyűjtése, azok kötelező mennyisége, a rendelkezésre álló idő rövidsége nehezíti az elindulásukat. Ahogy arról korábban Turul kolléga írt: a régi rendszer szerint 176 egyéni körzetben 750-750 (összesen 132.000) ajánlószelvényt kellett összeszedni, Az országgyűlési képviselők megválasztásáról szóló, tavaly elfogadott törvény szerint viszont 106 körzetben 1.000-1.000 (összesen 106.000) darabot kell begyűjteni. Az ellenkező híresztelések ellenére tehát már az eddigi módosításokkal sem nehezült, épp ellenkezőleg, könnyebb lett a kisebb pártok indulása (különös tekintettel a listaállítás feltételeire).

A rögtön felmerülő ellenérvek egyike, hogy így minden futóbolond és kalandor el tud indulni a választásokon, de az előterjesztés szerint 200 aláírást össze kell gyűjteniük az indulóknak, az önjelölt világmegváltóknak tehát szüksége van érdemi támogatottságra. Mindamellett fölösleges luxus és elkerülhető viták forrása lenne az, ha a jelenlegi országgyűlési képviselőknek ezt a 200 aláírást sem kellene összegyűjteniük. Még könnyebbé teszi e feltétel teljesítését, ha egy feliratkozott választópolgár több jelöltet is támogathat aláírásával.

A másik ellenérv, amivel találkoztam, hogy az ajánlószelvények teljes eltörlése is a Fidesznek kedvez, és a kis pártoknak hátrányos, hiszen így még jobban fragmentálódhat a politika, különösen az ellenzéki térfél. Ezek szerint a választásokon való elindulás szigorítása és könnyítése egyaránt a kormánypártoknak kedvez; sőt, bármi is történik a választójogi reform során, annak csak az ellenzékiek lehetnek a vesztesei. Egy sokszereplős választás a beágyazott kormánypártot is élesebb versenybe kényszeríti, és csak remélni tudom, hogy néhány hatalomba kövült helyi potentátot esetleg ilyen új, friss versenyzők tudnak megszorongatni 2014-ben.

A „sem így nem jó, se úgy nem jó” jellegű panaszkodást hallva, mintha az lenne az egyedüli jó választási rendszer, ami a választók és a választásokon induló jelöltek számától, a hazai és nemzetközi helyzet alakulásától, az addigi politikai és kampányteljesítménytől függetlenül automatikusan stabil többséget adna a mostani ellenzéknek. Mintha az ellenzéki pártok egy része nem is hinné el, hogy érdemes nekigyürkőzni a választási kampánynak, a szavazók és önmaguk megszervezésének, és legyőzhetők a kormánypártok, ha úgy alakul. Az új feltételrendszer adott lesz, reméljük, változatlan is marad a 2014-es választásokig: ezekben a keretekben kell felkészülnie minden pártnak a megmérettetésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr904783345

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Előzetes regisztráció: felesleges, drága, manipulatív 2012.09.19. 10:13:22

Ígéretéhez híven Lázár János egyéni képviselői indítvány formájában nyújtotta be a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot 2012. szeptember 18-án.  Az időzítés talán nem véletlen: miközben továbbra is borzolja a kedélyeket az ál IMF-lista, az aze...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.18. 21:17:27

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Választások regisztrációval, de kopogtatás nélkül? 2012.09.18. 14:18:01

A magyar politikai életnek a mostaninál sokszínűbbnek, plurálisabbnak kell lennie, egy jó választási törvénynek ezt a célt kellene szolgálnia.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:28:11

@nu pagagyí:
Nagy bennem a gyanú, hogy egyszerűen elkenték az egészet. A Hagyó apja, testvére is fideszes, na pont őt fogják elítélni. Egy kis bünti és pár év múlva újra magas pozícióban lesz.
Amiket a jegyzőkönyvekben, tanúvallomásokban olvastam hajmeresztőek!!! Puch Lászlót senki nem szedte elő és másokat sem, akikre rávallottak.
Egy átlagember kevesebbért is ül.

nu pagagyí 2012.09.19. 08:28:16

@Flúgatlan: A regisztráció arra jó, hogy a jövőben az állami alkalmazottak döntsenek el minden választást. Ők azok, akik nem szeretnek semmilyen változást, mert egy kormányváltás után előfordulhat, hogy elküldik őket. Nekik kvázi kötelező lesz a regisztrálás, aki elfelejtené, azt indoklás nélkül fogják kirúgni. Ezek persze nem lesznek törvénybe iktatva, de némi betanulási idő után, pontosan érezni fogják az elvárást. Az agyonállamosított és az élcsapat párt közvetlen vezetése alá helyezett, eredetileg a köz szolgálatára felesküdött testületet erre szocializálja a Fidesz, erről szólt eddigi hatalmi ténykedése. Ők azok az úgynevezett "tudatos" választók, akik pontosan tudják, kitől kapják a pénzt.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.19. 08:29:25

14 éve hajnali 3-kor kelek , pék vagyok . Nagyon "szeretem a munkám", 150 ezret keresek havonta. Sok embernek okozok örömet, boldogságot, jóérzést.
Ki ad nekem ezért plusz milliókat, kormánykitüntetést, médiaszerepléseket?

Örülök és büszke vagyok a magyar olimpiai sikerekre, de hány bőrt húz még le az átmeneti kormány az ünneplésekkel, öntömjénezéssel?

A bajnok vagy helyezett megnyert egy versenyt, hogy ezt olimpiának hívják az egy dolog.
Neki az a munkája, azért fizetik. Miért kell ekkora plusz jövedelmet juttatni nekik és plusz kitüntetéseket adni.

Csak a munkáját végezte, jól!
Sunyi módon utólag határozták meg a jutalmakat.

Miért nem év közben támogatják őket normálisan, illetve nagy részét a tömegsportra, az egészségesebb nemzetre kellene fordítani!

A politika saját fényezésére használja őket, én 1 verseny megnyeréséért nem adnék ennyit.

Profitálhat az erkölcsi sikereiből, de azért abnormálisak az összegek és a péknek is jól jönne.

Ez a komcsi stílus tipikus sportpolitikája.

Szép volt fiúk, lányok, de sok a lóvé érte!

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:29:45

@Megfigyelo:
Egy fenét. Van az MSZP-nek, Jobbiknak, LMP-nek is. Én pl. szinte az összes párt levelezőlistáján fent vagyok, mindegyik a támogatójának hisz.

2012.09.19. 08:31:19

@Flúgatlan: "Nem fogja kockáztatni a Fidesz, hogy tömegek legyenek, akik el akartak menni regisztrálni, de nem tudtak. "

Ez a szándéka.
És de, az ügyfélkapu már omlott össze párszor. Akartak már megbüntetni, mert nem küldtem be időben a cég adóbevallását, a jegyzőnél való regisztrációnál pedig jobb példa a kirekesztésre nincs. Csak próbálj kérni időpontot a helyi okmányirodába egy nem túl távoli időpontra. Vidéken meg ugye mehetsz majd a szomszéd faluba.
Amúgy ott is elekrtonikus úton történik majd az adatfelvitel.
És akkor még rájön az, hogy az ügyfélkapuhoz belépőkód kell, amihez be kell majd menni az önkormányzathoz, megkérni.

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:31:35

@nu pagagyí:
Ez marhaság. Most fognak kirúgni pár százat. Ezek és családjaik biztos, hogy nem szavaznak a Fideszre majd, akárcsak az előző ciklusban elbocsátott dolgozók az MSZP-re.

nu pagagyí 2012.09.19. 08:32:26

@Egy igaz ember: Nem tartom Hagyót az erkölcs bajnokának, de nevetséges, hogy a fő korrupt vezérigazgató (aki viszont ténylegesen aláírta az előnytelen szerződéseket) szavahihető koronatanúnak számít. Életszerűbb, hogy magának lopott. Szerintem a vádnak nincsenek tárgyi bizonyítékai, egyszerűen megvásárolta a tanút, ha rávall Hagyóra, őt nem vizsgálják.

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:33:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tudtad, hogy az ügyfélkapu egy kormányzati portál (http://www.magyarország.hu)? Nem kell már "hosszú bájtok éjszakája", a központban bárki adóbevallásaira rá tudnak nézni. Ezt anno Gyurcsányék jól kitalálták.

Megfigyelo 2012.09.19. 08:35:11

@gomorra: Hát igen, a demokráciát a rendszeres választásokkal azért találták ki, hogy a kormányt erőszak nélkül le lehessen váltani. Ha nem lehet, akkor különbüző bajok jönnek -- előbb az ország tönkremegy (ezt már látjuk), aztán előbb-utóbb esetleg robban. Érdekes korreláció: a "cucilista" országok közül Romániában volt legkeményebb a diktatúra, és utána csak Romániában állították falhoz a diktatúra vezetőit...

gomorra 2012.09.19. 08:36:10

@biobender: Mondom, hogy nem hülye azért ennyire ez a nép.

Még legutóbb bevették, hogy gyurcsány a hibás (egyedül). Most már ez a szöveg kevés lesz, így aztán kedves Szíjjártó, én a helyedben meg sem állnék Dél-Ámerikáig.

gomorra 2012.09.19. 08:38:58

@gomorra: Már elnézést kedves Biobender, úgy beszélek sokszor, mintha nem is hozzád szólnék, hanem most is Szíjjártó kölöknek címeztem az utolsó mondatomat. Mert tudom, hogy ők is olvassák, tanuljanak belőle. Ne haragudj ezért, hogy keverem itt a megszólításokat.

ciccaful 2012.09.19. 08:40:33

@Flúgatlan: milyen jogon tesz különbséget egy törvény ember és ember között?

ha azt mondják majd 2014-ben, hogy csak azok szavazhatnak, akiknek heti válasz előfizetése van, vagy népszabadság, akkor az rendben van? gondolkozz már ember, kérlek!

a jelenséget vizsgáld, ne azt, hogy ki akar belőle törvényt faragni. ha fletó, mesterházy vagy bármelyik balos ilyet tenne, akkor is ilyen kedvesen magyaráznál?

micsoda eszement baromság ez a tájékozott, tudatos maszlag. és te beveszed.

Megfigyelo 2012.09.19. 08:40:42

@Egy igaz ember: Ez mutatja, hogy csak azt tartják nyilván, hogy érdeklődtél. A Fidesz azt is nyilvántarja, hogy kire szavaztál. (Kubatov maga mondta, hallottam a felvételt.)

2012.09.19. 08:41:36

@Flúgatlan:
Tehát mégegyszer: azokat a célokat, amiket felsoroltok, el lehet érni regisztráció nélkül is. Kivéve a választók számának szűkítését.
Nem kell magyarázni a bizonyítványt, ez a fideszről szól. Választókerületek átrajzolása, a sok induló révén megosztani a szavazatokat, szűkíteni a szavazók számát.

2012.09.19. 08:45:22

@Egy igaz ember: "Tudtad, hogy az ügyfélkapu egy kormányzati portál (http://www.magyarország.hu)? "

Ezért lesz majd egyszerű összevetni a Kibaszov listával, és levonni a helyes következtetést.

Dub hadnagy 2012.09.19. 08:45:57

@Dr. Zerge: nagyon kedves vagy, a kérdésedre az a válasz, hogy persze semmi, de a második részben te is azt írtad, hogy hülyeség a regisztráció, csak szerinted azért, mert bizonyos csoportokat nem tud kizárni, én meg arra merészeltem utalni, hogy talán senkit nem kellene kizárni, akkor meg minek a regisztráció, ha úgysem akarunk senkit kizárni, úgyhogy érzésem szerint implicite válaszoltam a kérdésedre előbb is

Megfigyelo 2012.09.19. 08:48:08

@Valandil: Ne tessék olyan értelmet tuladonítani a nickemnek, amilyen nincs.

És igen, én elfogult vagyok amellett, hogy egyszer még legyenek tisztességes választások Magyarországon -- s lehetőleg még az én életemben.. (Mert a mostaniak az új szabályokkal nyilvánvalóan nem lesznek tisztességesek.)

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:48:13

@nu pagagyí:
Ha figyelemmel kíséred a BKV (BKK) dolgait, akkor épp most van állítólag a kis Dávid gyerek, az Orbán-rokon bajban.
Demszkyék ezt másképp csinálták. Náluk az az ellenőr, aki talált valamit és ezt szóvá tette, másnap az utcán volt. A titokszobákról már nem is szólva, még a szerződéseket sem mutatták meg, épp ezért hiányolom pl. Tüttő Katát (Leisztinger Tamás élettársát) is a vádlottak padjáról, hisz ő volt, illetve most is ő a Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottságának (pontosabban pénzügyi és közbeszerzési) az elnöke, megjegyzem, hogy mindösszesen 25 éves volt kinevezésekor, akárcsak a BKK vezér. A sokmilliós végkielégítések megtámadása is nevetséges okokkal történt "Jó erkölcsbe ütközés", miközben szó sem esik az eredeti aláírókról! Demszky és akiket megkérdeznek, senki nem tud semmit! Akkor miért kapták a fizetésüket??

Flúgatlan 2012.09.19. 08:48:53

@Megfigyelo: " csak ők tudják a hiveiket elrángatni regisztrálni és szavazni, mig ellenfeleiket "cum fas ac nefas" kizárni a regisztrációból és szavazásból. Ha nem így lenne, nem csinálnák az egészet... "

Ez már paranoia...

Milyen konkrét bizonyítékok vannak arra, hogy a Fidesz szavazókat rángatott el szavazni? A témához kapcsolódó konkrét bizonyíték csak a 2002-es választáson merült fel, amikor az MSZP választási megbízottjai adták le a választási helyiségekből a forró drótot, kit kell még elhozni szavazni. Ezt én is láttam, mert én is választási biztos voltam.

És azt meg hogy fogják megcsinálni, hogy a Kubatov-lista alapján nemkívánatosaknak nem engedik a regisztrációt? A kapuban félreállítják őket, törlik az Ügyfélkapus azonosítójukat, ...

"Ha nem így lenne, nem csinálnák az egészet.": Na, az már a végső stádiuma a hisztinek. Nem az angyalok társasága a Fidesz, de hogy minden lépésüket csak abból a szempontból nézed Te és a sok besokkolt demokráciaféltést kiáltó ember, hogy "Biztos emögött is csak önérdek van", az azért erős túlzás.

Van értelmes indok a regisztráció mellett. Már akkor felvetette ezt a Fidesz, amikor még nem volt ekkora népszerűség-vesztése mint most. Az biztos, hogy szerte a világban a demokrácia mai formája válsággal küzd, mert a "mindenki szavazhat" elv a populizmus felé viszi a rendszert, a marketing és nem a tartalom felé a választási időszakot. Ez a demokratikus rendszerek meggyengülését okozza. Próbálkozni kell valamivel, pl. a regisztrációval. Ez senkit nem zár ki, csak egy gátat állít: aki nem szán egy kis időt erre 4-5 évente, az ne szavazzon, mert akkor jó eséllyel a helyzet felmérésére sem szán időt.

Természetesen mihelyt bizonyítékok merülnek fel, hogy politikai alapon akadályozzák valakiknek a regisztrációját, azonnal elhiszem, amit írsz, de most ez még csak alaptalan hiszti. Mindegy mit csinál a Fidesz, besokkoltátok magatokat abba, hogy a Fidesz csak aljas célból cselekszik mindent. Így ha van rajt sapka, ha nincs, ütitek.

(Egyébként: szívesen szavaznék valami értelmesebb, kevésbé korrupt bandára, mint a Fidesz. De most nem látok ilyet.)

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:49:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mint jeleztem, ez a lista mit sem ér. Én több párt listáján is rajta vagyok, mégis csak egyre fogok szavazni, közben meg mindegyik azt hiszi majd, hogy rá :-)

Megfigyelo 2012.09.19. 08:50:18

@Egy igaz ember: A "hosszú bájtok éjszakája" nem arra kellett, hogy adatokat szerezzenek, hanem arra, hogy adatokat (csókosok adótartozásai) töröljenek,

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:52:21

@Megfigyelo:
Mondani sok mindent lehet. Pl. Szanyi is azt mondta, hogy mindenki regisztrálja be a rokonait és a barátait a XIII. kerületbe, hogy az MSZP-re szavazzanak, aztán amikor kiderült, hazudozott össze-vissza és a párttársai meg más pártokat vádoltak meg voksturizmussal (Megvannak még a szórólapok, ahol ezeket írogatták az MSZP-sek)

Egy igaz ember 2012.09.19. 08:53:27

@Megfigyelo:

Most még könnyebben megtehetik és ebben bizony a csókosok (a látszólagos ellenzék) is benne vannak

Megfigyelo 2012.09.19. 08:56:55

@Flúgatlan: Oh sancta simplicitas! (Ó szent együgyüség!) mondta Husz János közvetlenül a megégetése előtt, amikor egy öreg néni még egy gallyat hozott a "gaz ereknek" máglyájára. Neked is csak ezt lehet mondani: Oh sancta simplicitas!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.19. 08:57:15

@Egy igaz ember: Hülyeséget beszélsz. Nem kell ahhoz ügyfélkapu hogy valaki adóbevallására ránézzenek.
A hosszúbájtok éjszakája pedig azért volt, hogy úgy lekérdezzenek az APEH rendszeréből, hogy annak ne maradjon nyoma és utána az eredeti papírokat eltüntessék az irattárból. Ugyanis az eredeti iratok nélkül nem lehet senki ellen büntető eljárást indítani.
Egyszerűen a baráti cégek számon kérhetőségét megszüntették.

ciccaful 2012.09.19. 08:57:21

@Valandil: hány százalék is kb a babos tömeg? kevés, kevés.
az ő "kiiktatásukra" tehát szopatunk több millió embert egy felesleges és értelmetlen admin lépéssel.
ráadásul, nem látom be, miért szűnne meg a babozás. max kétszer történik meg.

szóval, mi a racionális ok?

nu pagagyí 2012.09.19. 08:58:19

@Egy igaz ember: A BKV-nál folyó belső dolgokhoz mégis mi köze volt Demszkynek? A BKV felügyeletét a pártok által delegált FB látta el, ott csücsült Vitézy is a többi fideszes és mszp-s mellett. Demszkyt azért nem szerették pártjaink, mert nem folyt bele a korrupciós játékokba, ő a budapestiek választottja volt.

Kotkodus 2012.09.19. 08:59:17

valaki tudja, hogy - azt követően, hogy regisztráltunk és szavaztunk a 12 induló egyikére - milyen elv alapján áll össze az országgyűlés?

volt szó arról, hogy a listás rendszert megszüntetik és csak a körzeti szavazást megnyerő jut be, a többi szavazat elveszik (first past the post rendszer).

erről mostanában nem nagyon hallani, pedig ez sokkal meghatározóbb kérdés a regisztrációnál, a küszöbnél és a cédulázásnál... ez fogja meghatározni a mindenkori ellenzék választások előtti koalíciós-hajlandóságát...

és mi van akkor, ha egy jelölt többséget szerez a körzetében, de a parlamenti küszöböt nem éri el a formáció, amelyet képvisel?

gnme 2012.09.19. 09:03:43

nemtom ki lesz az a kurafi aki a jobbikot képviseli tyúkszaros városomban

de tőlem lehet akár féllábú kiherélt hímringyó is

azért szavazok rájuk mert ők nyíltan kimondják, hogy cigánybűnözés az van

Flúgatlan 2012.09.19. 09:08:01

@Megfigyelo: "Oh sancta simplicitas! (Ó szent együgyüség!) mondta Husz János"

Ó! Érveid megtámadhatatlanok, hisz tudsz latin idézeteket hozni!

A konkrét kérdéseimre ugyan nem felelsz (pl. hogy hogy akadályoznák meg a "nem kívánatosak" regisztrációját), de műveltségedet fitogtatva behelyezed magad a mártír szerepébe: ütős érvelés!

Meg is hajlok előtted és hamut szórván fejemre szőrzsákban vezeklek.

Megfigyelo 2012.09.19. 09:08:01

Összefoglalóan: ha a Fidesz nem akarná "törvényesen" meghamisítani a választások eredményeit, akkor nem piszkálná a választási rendszert. Más racionális magyarázat nincs.
Bye!

biobender 2012.09.19. 09:13:07

@Flúgatlan: "Ez már paranoia..."

Siman kezelheto LENNE, ha lenne barmilyen logikus erv arra, hogy mi a feszkes feneert erolteti az egeszet a fidesz.

Mivel nincs, csak a kov. sovanyka alternativak maradnak:

1. Unatkoznak es kell valami ami feldobja oket.

2. Elment az eszuk

3. Nem is akarjak, szoci armany az egesz

VAGY

4. Valami hasznuk szarmazik belole, kerdes, hogy mi?

Te melyikre tippelsz? Mert ha a 4._re akkor NEM paranoia.

nu pagagyí 2012.09.19. 09:14:32

@Egy igaz ember: A maradék megfélemlítését szolgálják a kirúgások és persze megszabadulnak a nem elég NER kompatibilis személyektől is. Ha számbaveszed, mit tett a Fidesz, azt látod, hogy a teljes közszférában parancsuralmi rendszert vezetett be. A jövőben egy tanár, ha nem tetszik a bunkó igazgató, nem tud majd egy másik város másik iskolájába átmenni, mindenütt az élcsapat személyzeti osztályával tatálkozik. Ez az értelme annak, hogy az önkormányzatoktól elzabrálták az iskolákat, pontosabban annak személyzeti részét, az épületfenntartás már nem érdekli őket. És az oktatás csak egy, a hierarchikusan megszervezett területek közül. Ilyen lett a katasztrófavédelem, egészségügy, közigazgatás, közmédia. Elvesztették autonómiájukat, kézből etetik őket ezentúl. Aki nem gazsulál, mehet a p*ba. Ez az új drill, épül a dzsentrivilág. Az államon kívüli külvilágot zavarossá tették, elhelyezték bunkóként a Jobbikot gyűlöletet szítani a szegények közt, az LMP-t, mint hivatalos ellenzéket, tönkreverték a versenygazdaságot, nehogy forrása lehessen valamiféle szabadságnak, stb. A mostani választás fontos a Fidesznek, ha nyer, 30 évig a nyakunkon marad. Az emberek megszokják a szolgaságot, még hálásak is lesznek perspektíva nélküli életükért. Nem kell gondolkozni, nem kell kockázatot vállalni. Van már rutinja ennek a népnek az ilyesmiben.

biobender 2012.09.19. 09:15:36

@gnme: Nem lenne egyszerubb a bunozest csokkenteni, mindenfele jelzo nelkul? Mert igy, ha magyar rabol ki, ugy tunik neked meg a jobbiknak OK. Persze, a Kozgep is rendben van, csak mert Simicska magyar. Ezzel a nevvel.

gnme 2012.09.19. 09:17:20

@biobender: reggel (8:20) láttam a rendőröket

beálltak trafizni a szokásos helyükre

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.09.19. 09:36:10

@Dub hadnagy: Soha nem írtam - mert soha nem is gondoltam - olyat, hogy bárkit ki kellene zárni. Ha nem tudsz olvasni, fasznak irkafirkálsz?

seagull 2012.09.19. 09:38:58

@jose maria padilla: Csőcselék a jó k... Anyád!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 09:39:37

@gomorra: te is a népharag képviselői leszel? esetleg te fogod személyesen meglincselni valamelyiket? ugye hogy nem. ez a népharag csak egy süket duma.

@nu pagagyí: "a várható nagy számú, amúgy tökéletesen esélytelen, megélhetési jelölt miatt, a jelölteket is szűrni kéne" - te, akkor az mszp hogy indulna a választásokon? :D

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 09:41:24

@gomorra: "Azért bátor ez az Orbán kölök, meg a Szíjjártó kölök meg a váráshelyi, nem is tudom hogyhíják kölök.

Nem tudják, vagy csak egyszerűen nem akarják tudni, hogy létezik bizonyos népharag."

Hogy vakok vagy vakmerők, nem tudom, de kezdem érteni, miért akarják felforgatni (ők IS) az oktatást: hiszen éppen általuk bizonyosodott be haszontalan volta. Ők ui. jogászi pályára készülve elégszer hallhatták a lenini forradalmi helyzet ismérveit, hogy amikor ott lenn nem bírják cérnával, és ott fenn nem bírják erővel, akkor a fentiek ablakokon esnek ki és/vagy lámpavasra kúsznak fel -- és mégis elfelejtették.

Szintén elfelejtették, hogy a demokrácia által adott leváltási, mint hideg forradalmi lehetőség (ebben a kontextusban nem is volt akkora marhaság az a fülkeforradalom) éppen azt a lehűtő katarzist adja meg (ha csak hetekre is), ami az ablakok és lámpavasak fenti alkalmazását hivatott megelőzni -- aki ezt a lehetőséget lenyúlja, jól teszi, ha nyílászárót is falaztat, közvilágítást is megszüntet.

Summázva elfelejtették, amit - mikor kinek tulajdonítva - de biztosan gyakran hallottak azokon az tanórákon, hogy a szuronyokon pont ülni nem lehet... ülésszak ide vagy oda. Hajdútól nyilván nem várhatják, hogy emlékezteti őket, mert egyrészt ő az ő szintjén mozogva sosem hallotta ezt, másrészt viperára nem tudná alkalmazni, hiszen azon lehet ülni némi kényelmetlenség árán.

czegledy 2012.09.19. 09:41:37

olvasgassatok egy kis ellenvéleményt is, ha már egyszer felülről vezérelt általános kuss van a témában :)

czegledy.blogin.hu/2012/09/18/a-fidesz-valasztasi-csalasra-keszul-iii-elso-gondolatok-a-megjelent-tervezetrol/

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 09:42:12

@Megfigyelo: amiben te szenvedsz, azt úgy hívják: paranoid skizofrénia.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 09:49:46

@Disintegrator Rising: Ha már a diagnózisoknál tartunk, amiben te szenvedsz, azt úgy hívják orálfixált szervilizmus.
Illetve nem szenvedsz, hanem minden pillanatát élvezed.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 09:53:29

@dr. mesterseges szinezek: ballibek ajvékolása, szenvedése számomra földöntúli élvezetet okoz, ez igaz :)

biobender 2012.09.19. 10:00:10

@Disintegrator Rising: Lam igy hal meg a szabadsag. A barmok meg elvezik is.

szempontpuska 2012.09.19. 10:01:06

4-6 millió választópolgárnak 10 munkanapja lesz, hogy postán letudja a regisztrációt. (aki úgy dönt, hogy levélben jelentkezik, figyelnie kell arra, hogy levelének a megadott határidőn belül kell megérkeznie.)

a belföldiek csak két hétig iratkozhatnak fel levélben, míg a külhoniak mindvégig

A törvény a Nemzeti Választási Bizottságot hozza létre. Az új intézmény 7 állandó és 3 póttagját az országgyűlés, kétharmados többséggel 9 évre(!) választja meg. (egy újabb bebetonozott Fideszes intézmény. Ja, és elvileg ez a „pártszervezet" fogja kezelni majd a feliratkozottak listáját)

egy személy több jelöltet is ajánlhat

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:02:31

@Disintegrator Rising: Attól, hogy a te elmeállípotodhoz kapcsolódó csövön keresztül vizsgálod, még senki nem lesz ballib, aki korábban nem volt az.
Sőt, még kétharmaddal sem lehet azzá tenni -- de narancssárgává sem, és a világ ilyetén épelméjű működése mutatja, hogy az univerzum nem hibbant meg veletek együtt, csak kicsit kellemetlenebb hely lett.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:04:12

@szempontpuska: "aki úgy dönt, hogy levélben jelentkezik, figyelnie kell arra, hogy levelének a megadott határidőn belül kell megérkeznie."

ez egy átlagos intelligenciával rendelkező embernek játszi könnyedséggel megy, egy ballib azonban már itt elakad. és ezek akarnak kormányozni. beszarok.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:05:08

@szempontpuska: Kezdem úgy érezni, hogy elhamarkodott lépés volt lefitymálnom a választási bojkott felvetését és felvetőit.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:08:40

@Disintegrator Rising: Átlagos intelligenciájú ember az egész szemforgató pártmatekizmusra annyit mond: NEM.
És ettől a kijelentéstől nem feltétlenül kell übermencsnek érezned magad.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:10:28

@dr. mesterseges szinezek: gyűjtőnévként használom a "ballib" szót a politikailag tudatlan, életképtelen emberekre. bár mondhatnám rájuk szimplán hogy hülyék, de nagyrészük úgyis maszopnyik vagy libsi.

czegledy 2012.09.19. 10:11:56

@Disintegrator Rising: és mi van akkor, ha egy "ballib" csak szimplán nem akar kétpólusú politikai rendszert?
az Mszp-nek nem fog gondot okozni semmi, ami a jogszabály-tervezetben szerepel

a felvetett probléma azonban nem az Mszp-Fidesz kétosztatú világról szól...

és az már most tisztán látszik, hogy a Fidesznek szüksége van egy parlamentbe jutó baloldali pártra, de csak egyre, és azt is csak kevés képviselővel

nu pagagyí 2012.09.19. 10:11:58

@Disintegrator Rising: Irónia volt, nyilván nem érted, rólad ezt fel sem tételezném. Elszoktál már a gondolkodástól. A liberálisok elleni ajvékolásod nekem azt jelenti, hogy Te egy ketrecben érzed magad szabadnak. Egyenlő esélyek mellett, önerőből semmire sem jutnál. Feltételezem, egy közpénzből kibélelt helyről, osztod az észt, mindig azt szajkózod, amit főnökeid elvárnak, legyen az homlokegyenest ellenkezője a tegnapi utasításoknak. Cáfolj meg, ha tudsz!

bgp 2012.09.19. 10:12:50

Tetszik Orbán szövege: 'a választás bürokratikus jellegét növeli'. Pedig igazából a cél az, hogy az egyfordulósban jó sok jelölt legyen, amit sima többséggel le lehet tarolni.
A regisztráció+előregisztráció szerinte nem növeli, mert ott az a cél, hogy a biztos szavazók akiket ők meg tudnak venni, el tudnak szállítani, jussanak csak az urnáig el.
Ez olyan akadálypálya ahol ingyenes a nevezés, de favoritot helikopter viszi a célba, míg a többi ott bukdácsol az aknamezőn.

biobender 2012.09.19. 10:13:33

@Disintegrator Rising: es te vagy a pelda az okosokra? Isten irgalmazzon hazanknak.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:13:48

@Disintegrator Rising: 'gyűjtőnévként használom a "ballib" szót a politikailag tudatlan, életképtelen emberekre.'

Nincs szükség annak deklarálására, hogy alaptalanul kategorizáló aszfaltparasztok táborát dúsítod, ez eddig is világos volt.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:14:12

@dr. mesterseges szinezek: sztem átlagos intelligenciájú ember, aki mondjuk a példa kedvéért utálja a fideszt, azt mondja: nem fog orbán megállítani azzal, hogy fel kell adnom egy levelet, feladom és ellene szavazok vagy szavazok a pártra amire akarok. ehelyett azonban én csak azt látom hogy vinnyog mindenki mint a fábaszorúlt féreg és a legkissebb hangyafingban amit orbán elegánsan elépöckölt fennakad és áthatolhatatlan akadályt lát benne. a vinnyogás viszont tökéletesen nem fog meghatni semmit, csak azt bizonyítja, mennyire életképtelen lusta és duplanulla az ellenzéket képviselő ember.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:19:10

@Disintegrator Rising:
Gyurcsány leváltását mennyiben akadályozta meg a kordon? Tudod, az, amelynek elbontásában az egész fideszes főhadiszállás részt vett, miután "vinnyogott mint a fábaszorúlt féreg". Hm?

biobender 2012.09.19. 10:21:12

@Disintegrator Rising: Nosza akkor valaszolj erre az egyszeru kerdesre: Mi a fene szukseg van erre az egesz cirkuszra. Szerinted nem javitja a fidesz eselyeit, akkor miert csinaljak?
Csak mert hulyek???

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:21:22

@czegledy: "és mi van akkor, ha egy "ballib" csak szimplán nem akar kétpólusú politikai rendszert?" - magyarországon a politikai gondolkodás mindig is kétpólusú marad sztem még sokáig. egyébként meg most sincs két pólus, fideszuralom van. és az is marad ha minden jól megy. szélről max ugatni lehet, de mint a mellékelt ábrák mutatják, sok foganatja nincs. a fidesz nem az indexblogok kommentelőire hallgat, vagy a parlamentben ülő maszopra, hanem az emberekre, mert tudja, hogy azok képviselnek igazi többséget, nem holmi millatüntetések vagy maszopos képviselők.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:25:20

@biobender: Az természetesen véletlen egybeesés, hogy akkor jutnak el a fijúk a lólábkilógatásnak erre a pontjára, amikor már hazudni se lehet, hogy ha tartani akarják a jövő évi költségvetést, akkor azért kell szorongatni, ha meg nem akarják, akkor jó lesz megtanulni görögül, hogy valaki értse Európában a mi ártatlan világfájdalmunkat.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:27:34

@biobender: miért ne javítaná az esélyeit? persze hogy javítja :) pont ezért szükséges. meg kell akadályozni hogy a ballib métely politikai elit - mszp-szdsz féle politikai maffia - újra hatalomra törjön. ennek egy egyszerű és demokratikus módja, hogy a kevésbé tudatos választókat, akik általában az mszp-re és hasonszőrűekre szavaznak, megszűrik. hidd el, ha rajtam múlna sokkal durvább szűrést alkalmaznék. nálam a politikához, történelemhez nem értők, adót nem fizetők, büntetett előéletűek nem szavazhatnának alapban.

Dub hadnagy 2012.09.19. 10:28:36

@Dr. Zerge:

Dr. Zerge 2012.09.18. 14:22:52
Cenzust!

Dr. Zerge 2012.09.19. 09:36:10
@Dub hadnagy: Soha nem írtam - mert soha nem is gondoltam - olyat, hogy bárkit ki kellene zárni. Ha nem tudsz olvasni, fasznak irkafirkálsz?

Azt elsimerem, hogy a nekem írt kommentedet egy kicsit túlgondoltam.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.09.19. 10:30:21

@seagull:
van annak egy bája, mikor a csőcselék visít, hogy ő nem csőcselék.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:38:38

@Disintegrator Rising: Akkor hát a Fidesz főhadiszállásán eldöntik, hogy ki a szükséges és ki a káros választó - te meg itt hülyézed azt, aki szerint pártcélú a tervezett rendszer.

Anyanyelvi szinten nyomjátok újbeszélül a duplagondolt.

Gera 2012.09.19. 10:39:41

Én ezt a regisztrációt értelmetlennek tartom, de ebből a folyamatos nyígásból már elegem van. Regisztráljon szépen mindenki, aki szavazni akar, oszt jónapot. "Több millióan fognak kimaradni a regisztrációból" - hát bakker, kb hárommillióan nem szavaztak eddig sem.

Nem értem, miből gondolja a hozzászólók többsége, hogy a választásból kimaradók az ellenzékre szavaznának. Szerintem a nagy tömegpártoknál hasonló arányban lesznek a kimaradók, talán az lmp, esetleg a jobbik nyer valamit ezen az egészen.

Azt sem értem, hogy a jelölés egyszerűsítése miért csak az ellenzék szavazatait osztaná többfelé. A választás idejére komoly esély van arra, hogy a biztos pártválasztók körében a fidesz leküzdi magát az mszp szintjére, a milliónyi bizonytalan szavazóból nyilván nemcsak az inkább mszp felé húzók közül fognak mindenfelé szavazgatni, hanem a többiek is. Rengetegen csalódtak a fideszben, akik az mszpre se szavaznának.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:43:04

@jose maria padilla: "és az általános választójog baromság. eltörölni ugyan nem lehet, de egy ilyen szűrő már valami. "

Az megint csak véletlen lehet, hogy a szűrő nem egy általános történelmi és állampolgári ismereteket (a nagy nemzetiségben az a menő) felmérő kurta, véletlenszerű kérdéssor a szavazóív hátlapján - amelynek alapján aki átmegy számoltatik, aki nem, az nem.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:45:00

@dr. mesterseges szinezek: "te meg itt hülyézed azt, aki szerint pártcélú a tervezett rendszer" - én azt hülyézem aki szerint emiatt bárkit is megakadályoznak a választásban, meg nyivákol hogy emiatt ne tudna elmenni szavazni, stb.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 10:54:25

@Disintegrator Rising: "én azt hülyézem aki szerint emiatt bárkit is megakadályoznak a választásban, meg nyivákol hogy emiatt ne tudna elmenni szavazni, stb. "

Az, hogy előre tudnod kell, lesz-e olyan politikai erő, amelyre - figyelembe véve, hogy az utolsó percben sincs kampánycsend - voksolnál, és ha úgy gondolod, de mégse, akkor még majdmeglátjukmilyen szankcióval kell számolnod, csak ott a ketrec húgymeleg almában nem látszik akadályozásnak.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 10:56:37

@dr. mesterseges szinezek: nézd, engem egy cseppet sem zavar ha te nem tudod lekűzdeni az eléd gördített akadályokat, fidesz szavazó lévén még örülök is neki, ha durciból nem mész el szavazni :)

biobender 2012.09.19. 10:57:47

@Gera: "Nem értem, miből gondolja a hozzászólók többsége, hogy a választásból kimaradók az ellenzékre szavaznának"

Nos, masok kevesbe kepmutatoak:

"pont ezért szükséges. meg kell akadályozni hogy a ballib métely politikai elit - mszp-szdsz féle politikai maffia - újra hatalomra törjön."

nu pagagyí 2012.09.19. 11:00:16

@Disintegrator Rising: Egyszerű gondolkozású barátom. Az új választási rendszer arra épül, hogy minden erőforrást és hatalmi pozíciót a Fidesz, egy vezérelvű párt kaparintott meg. Csak az ő jelöltjeinek vigyora fogja betölteni a reklámfelületeket, közmédiát, a maradék kétmillió jelöltre nem lesz hely és idő. A Fidesz teljhatalmat épített ki, bolsevik módszerekkel. Aki nem tetszik nekik, egzisztenciálisan intézik el (egyelőre). Az élcsapat pártot a szabadrablás élménye és a körkörös félelem tartja össze, egymástól és kifosztottaktól is. Elveik már nincsenek, pontosabban egy populista trágyadomb az egész, amiben mindenfajta félig emésztett ételmaradék fellelhető. A rendszer olyan lett, hogy az ellenzék csak akkor győzhet, ha ugyanilyen trágyadombbá válik. A pluralizmust, azaz elvek képviseletét nem díjazza az egyfordulós, győztest agyonpremizáló választási rendszer. Nem lehet majd megállapítani, hogy egy markáns nézetrendszert képviselő párt milyen erőt jelent a társadalomban, e nélkül kell előre megállapodásokat kötni, első forduló híján. A kiépített struktúra, melynek a választási szabályok csak egy elemét jelentik, a régivel ellentétben nem tudja már kifejezni a társadalom valódi akaratát. Az ellenzék, más eszköz híján utcai politizálásra kényszerül, amire az elnyomás fokozása lesz a hatalom válasza. Nem véletlenül erősítgetik a rendvédelmi, titkosszolgálati szervezeteket. A rendszerben kódolva van a jövő, a Fidesztől csak erőszakos úton lehet majd megszabadulni.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 11:00:17

@Disintegrator Rising: Ezzel csak engem címkézel (zakson), de a sunyi szándékon mit sem cáfolsz.
Nem mintha lehetne mit cáfolni, legfeljebb belemagyarázni a magasztos célt, mint fentebb is tetted -- az meg, hogy kinek mi a magasztos cél, hogy mi szentesíti az eszközt aljas rezsimje válogatja.

Nero Bianco 2012.09.19. 11:01:39

@Disintegrator Rising: Saccperkábé 3 milliárd forintot fog kihajigálni az ablakon a költségvetés erre a teljesen felesleges baromságra.
Csak egy picivel kevesebbet, mint amennyit a válságra való tekintettel elvont a civil szférától, mint pályázható keret.

A választási rendszer pedig bonyolultabb lesz, kevesebben szavazhatnak mint korábban, és van egy gyanúm, hogy a regisztrációs időszak utolsó napjaiban a rendszer össze fog omlani, mert a klasszikus magyar hagyományok szerint a választók fele akkor akar majd regisztrálni.

Beletettek a választási eljárásba egy olyan felesleges elemet, amelyiknek haszna semmi, viszont generűl egy csomó eddig nem létező problémát.

Gera 2012.09.19. 11:14:00

@biobender: Attól, hogy többen is ezt hiszik, még nem feltétlenül lesz igaz.

nu pagagyí 2012.09.19. 11:16:55

@Gera: "Rengetegen csalódtak a fideszben, akik az mszpre se szavaznának."
Na látod, pont ezek azok, akik regisztrálni sem fognak. Nem lesz olyan pártjuk, aki eséllyel indulhatna, akár a parlamenti küszöbért is. A valódi választék két undorító pártra szűkült és ennek bebetonozása folyik. A nem regisztrálók lényegesen többen lesznek, mint akik igen. És a közkeletű hazugság ellenére, aki regisztrál az nem egyenlő a tudatos szavazóval. Személyes kis előnyök, vagy félelem (ha közszférában dolgozik) miatt fog regisztrálni. A politika amúgy a többséget nem érdekli. Úri huncutságnak tartják, azt sem vennék észre, ha a regisztrálás lezárta után, a Fidesz a királyság visszaállítását hírdetné meg, hűbéri rendszerrel, pallósjoggal és ennek nem ők lennének a kedvezményezettjei. Bár utóbbi rémálomból sok elem már megvalósult.

hacsaturján 2012.09.19. 11:16:59

@mirigy187:

örök és megbonthatatlan...

Nero Bianco 2012.09.19. 11:21:38

@Gera: "Nem értem, miből gondolja a hozzászólók többsége, hogy a választásból kimaradók az ellenzékre szavaznának. "

Az elmúlt évtizedek választási kutatásai azt mutatták, hogy a bizonytalanok, aki végül mégis voksoltak 80%-ban ellenzéki 20%-ban kormánypárti voksot adtak le.

A fidesznek pedig az a célja, hogy ez a választói réteg kerüljön ki a rendszerből.

biobender 2012.09.19. 11:30:51

@Gera: Ok, szerinted mi szukseg erre az intezkedesre? de oszinten.

ciccaful 2012.09.19. 11:36:20

@Disintegrator Rising: ne szarj be.

ha bárki más vezetné be a reget, akkor is tapsikolnál?

a jelenség az érdekes, drága. nem az, aki be akarja vezetni. cseréld ki a személyt. jó teszt.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.19. 11:42:45

@ciccaful: "ha bárki más vezetné be a reget, akkor is tapsikolnál?"

ha mondjuk a maszop vezetné be, az nem tántorítaná el az igazhitű fidesz szavazókat a szavazástól. akkor is ronggyá vernénk őket.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.09.19. 11:43:22

@Dub hadnagy: Szép levezetése annak, hogy fogalmatlan idióta vagy. Segítek, a cenzus nem csak azt jelentheti, hogy valaki szavazhat, valaki meg nem. Jelentheti mondjuk azt is, hogy bizonyos szempontok mentén valakinek a szavazata többet ér, mint másé. Hogy mást ne mondjak, sok rettentően demokratikus döntéshozatali folyamatban érvényesül a vagyoni cenzus, mondjuk egy részvénytársaság részvényesei, vagy egy társasház tulajdonosai a tulajdoni arányukban szavaznak. Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy az ország egy részvénytársaság volna, és hogy a vagyoni cenzus volna üdvös - csak még mielőtt újabb faszságokkal fordulnál hozzám bizalommal. Azt sokkal inkább állítom újfent, hogy a képviseleti demo csak úgy menthető, ha az inaktívak és egyéb pillanatfüggők, valamint a hozzád hasonló csökkentértelműek szavazatánál többet ér a normálisoké. Mert akkor a normálisok, a jövőorientáltak, az értelmesek gondja-szükséglete fogja determinálni a politikát, nem a huszadik havi nyugdíj, meg a mindenféle imaginárius veszedelmektől való félelem.

Le_Penseur 2012.09.19. 11:45:42

@Disintegrator Rising:
"én azt hülyézem aki szerint emiatt bárkit is megakadályoznak a választásban, meg nyivákol hogy emiatt ne tudna elmenni szavazni, stb. "

Nem akadályoznak senkit.
Annyi történik, hogy abban az országban, ahol világszínvonalú a választói nyilvántartás és naprakész az adatbázis, ott feleslegesen túlbonyolítják a választásokon való részvételt. Adminisztratív, bürokratikus és teljesen felesleges plusz lépcsőket raknak a rendszerbe. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy természetesen mindez nem kevés pénzbe kerül.
Az is érdekes, hogy mindez a vadiúj alaptörvénnyel is ellentétes, azt is faragni kell miatta.

dr. mesterséges színezék 2012.09.19. 11:50:59

@Disintegrator Rising: "igazhitű fidesz szavazókat"

Tiszta szerencse, hogy pusztán elvi alapokon vizsgálod a kérdést, és nem vallási alapon.

biobender 2012.09.19. 12:12:21

@Disintegrator Rising: A gazdi azert nem olyan biztos ebben, igaz?

Robinzon Kurzor 2012.09.19. 12:57:32

250+ komment és semmi más nem szól a regisztráció mellett, mint hogy aki erre nem veszi a fáradtságot, az miért akar szavazni.

Senki sem sietett a Mandiner segítségére, hogy legalább látszólag észérvnek tűnő indokokat találjanak.

biobender 2012.09.19. 13:09:52

@Robinzon Kurzor: Mar regota nincsenek eszervek. Erre szavazott hajszalpontosan a ketharmad oszt jonapot.

turulpina 2012.09.19. 13:51:47

@ciccaful: "ha fletó, mesterházy vagy bármelyik balos ilyet tenne, akkor is ilyen kedvesen magyaráznál?"

Ha ezt a törvényt (és a zelmúltkétév bármelyikét...) a baloldal próbálná leeröltetni a zemberek torkán, már lángolna a főváros, az öntudatos jobber droidok sátrai pedig vecsésig lógnának.

ciccaful 2012.09.19. 14:02:54

@Robinzon Kurzor: a tisztánlátás kedvéért, az is elhangzott sokszor, hogy miért is ne lehetne regelni, ha be lehet vezetni...

édesek. mind.

és persze, hogy nem tudnak mit mondani, mert a kitalálók sem tudnak semmivel érvelni, csak olyannal, amit a 3 éves gyerekem is azonnal megcáfol.

persze minek túráztatni magukat. úgyis ez lesz és kész.
a saját birkáknak nem kell magyarázat.
a többieknek meg minek. eddig is leszarták és mégsem történt semmi.

ciccaful 2012.09.19. 14:07:08

@turulpina: pontosan.
ov már rég hadba hívta volna a seregeit.
meg budaházy.

Dub hadnagy 2012.09.19. 15:11:07

@Dr. Zerge: ahhoz képest, hogy minden hozzászólásodban legalább 1 szellemi paraméteremet átlag alattinak minősítetted, az sült ki a dologból, hogy annyira még sem értettelek félre, mégiscsak olyasmiben látod a jövőt, hogy legyen különbség az egyes választók szavazatának a súlyában.
Mert ha ugye neked mint normálisnak, jövőorientáltnak, stb. 1 a súlyod, nekem, mint csökkentértelműnek meg az asszonynak, aki esetleg pillanatfüggő/múltbarévedő, 0,5-0,5, akkor helyben is vagyunk.
Azért véleményem is van a dologról: a mostani példa is mutatja, hogy az akármilyen mázzal lekent korlátozása a szavazásnak nyers hatalmi érdek, tízpontos sportszerűtlenség (kicsit emlékeztet a manyupban maradás feltételeire), asszem más okból a te verziódról is sokan ezt gondolnák. Ehelyett az általad felsorolt kiváló paraméterekkel rendelkező egyéneket kellene egy zászló alá terelni, ahogy ez a jól működő országokban (pl. lengyel, szlovák, kicsit cseh) megvalósult ideig-óráig, csak ugye itt a nagy manipulátorok kiváló gumicsontokkal jól összeugrasztják pl a pesti normálist a budaival, a csökkent értelmű pillanatfetisiszták meg dőzsölnek.

nu pagagyí 2012.09.19. 15:42:23

@Dr. Zerge: Kíváncsi lennék, milyen fajta emberekre gondolsz a "normálisok, a jövőorientáltak, értelmesek" szavakkal jellemzett csoporton. Ki bírálja el teljesítményüket? Honnan lehet azt tudni, hogy valakit önös érdeke egyben jövőorientálttá is tesz? Mi a normálisság kritériuma? Jövőorientált-e az, aki leszavazta a felsőoktatási tandíjat, az egészségügy reformját? Normális-e az, aki egyenruhában masíroz a cigánytelepen, vagy csak pusztán jövőorientált. Egyáltalán e három jellemző egyszerre kell-e? Aki már nyugdíjas az egyben hülye is és nem foglalkozik unokája jövőjével? Van nyugdíjas a családodban, vagy már éhen döglesztetted?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.09.19. 16:48:43

@nu pagagyí: Konkrétan: aki civil létére egyenruhában bárhol masíroz, annak a szavazata a lehető legkevesebbet kell hogy érje.

Egyebekben a kérdések egynémelyike jó. És azt én nem állítottam soha, hogy volna komplett, kész szisztémám.

A tapasztalat márpedig azt mutatja, hogy a képviseleti demokráciák óhatatlanul elkezdenek tizensokadik havi nyugdíjak vs. elvett 19ezerforintokról, meg ingyenutazásról szólni. Értsd: mindenféle ostoba, demagóg faszságról, amivel az inaktív tömegek hülyíthetők. Minekutána ezek a képviseleti demók elébb tömegtársadalmakba, majd jólléti társadalmakba torkollottak, majd abban olyan lett a korfa, meg a foglalkoztatás és a szociális háló, amilyen. És így bizony nem kérdés, hogy jövőfelélés zajlik. Miazhogynagyonis, nemkicsit:nagyon.

Hogy adós ne maradjak némi konkrétummal, teljesség igénye nélkül, nem rendszerbe foglalva:
Gyerek szavazati joga, nagykorúságáig, mint minden más joga, ez is a szülő által gyakorolva. Értelmes ellenérvet én még nem hallottam.
Valami nem túl bonyolult belépő-teszt a voksolásnál. Teszem azt, aki annyira tájékozott, hogy azt sem tudja, ki a regnáló kormányfő, az azért inkább ne érveljen már, nem? Analfabéták szopóágon, én ezt sem bánom.

campobaszo 2012.09.19. 19:11:37

"Ezek szerint a választásokon való elindulás szigorítása és könnyítése egyaránt a kormánypártoknak kedvez."

A választásokon a jelöltek indulnak.A választók szavazni indulhatnak de ők választanak nem indulnak.A választójogi törvény egyszerre szigorít és könnyít,de nem mindegy,hogy kire vonatkozik a szigorítás,kire a könnyítés.Az összemosás,csúsztatás viszont egyértelműen a posztra vonatkozik.

Gera 2012.09.19. 21:15:29

@biobender: Szerintem semmi, mondtam, hogy tök értelmetlennek tartom, csak azt akartam mondani, hogy én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy bejön a fidesz elképzelése.

2012.09.20. 10:24:56

"Mivel Magyarországon van választói névjegyzék, ezért teljesen felesleges egy újabb bürokratikus kört belerakni a rendszerbe. Egyszerűen nincs logikus érv mellette. Vagy ha valaki ismer ilyet, akkor azt eddig titkolta.

Olyan ez, mintha úgy lehetne csak utazni a BKV járatain, hogy először egy jegyvásárlásra jogosító jegyet kellene vennünk, aminek birtokában egy másik üzletben lehetne vonaljegyet venni."

A Dedi 2 !!! mondatban leverte Rajcsányi elvtárs nevetséges írását. és az a röhej, Rajcsányi elvtárs itt hörögne, ha gyurcsány próbálkozott volna. ha megint mész merkelisztánba Rajcsányi elvtárs, kérdezd már meg, nincs e gerincük(ott kicsit jobb az eü ellátás), mert a tied kicsit elfolyósodott.
süti beállítások módosítása