A kormánypárt az új választási rendszerben a mandátumok háromnegyedét is megszerezheti a szavazatok 25%-ával – írta tavaly decemberben a Libération. Mivel korábban már váltottunk pár emailt, a cikk szerzőjének feltettem a klasszikus és ezt így hogy? kérdést, sajnos nem kaptam rá választ. Pedig tényleg érdekelt volna, hogyan lehetséges ez a valóban világraszóló botrány? Ha 25%-ot szerez egy párt, az ugye azt jelenti, hogy a többiek 75%-ot szednek össze. A magyar politikai színtér ismeretében hogyan lehet úgy szétosztani 75%-nyi szavazatot, hogy végül a 25%-os Fidesznek (a KDNP-t is beleértve) háromszor annyi mandátuma legyen, mint a többieknek együttvéve? Nem kockázatok sokat, ha azt mondom: sehogy. A szavazatok 25%-ával nem hogy háromnegyedes, de még feles többséget sem lehet majd szerezni 2014-ben.

Mindez a Ghostwriter blog bejegyzéséről jutott ismét eszembe, ahol nagyon szépen, összefoglalva jelennek meg az új választási rendszerrel kapcsolatos tévhitek (rosszabb esetben szándékos félreértelmezések):

1. Átrajzolták az egyéni választókerületeket, méghozzá úgy, hogy lehetőleg mindenütt a hagyományosan a jobboldahoz húzó választói csoportok legyenek kényelmes többségben;
2. Megemelték a jelöltállításhoz szükséges kopogtatócédulák minimális számát, lerövidítették az összegyűjtésükhöz rendelkezésre álló időt – ami megint egyértelműen a Kubatov-pártnak kedvez, és igencsak megnehezíti, hogy a kis pártok akár egyéni jelölteket, akár területi listát tudjanak állítani;
3. Egyfordulós választás lesz, ami – különösen a mai realitások mellett – nagyjából lehetetlenné teszi, hogy a kisebb pártok együtt állítsanak alternatívát a FIDESZ-blokk ellen;
4. Az egyéni mandátumok megszerzéshez nem kell elérni az 50%-os többséget – magyarán a FIDESZ, relatíve legnagyobb pártként simán elviszi nagyjából az összes választókörzetet;
5. Választójogot adtak a határon túli magyaroknak – nyilván nem függetlenül attól, hogy FIDESZÉK igencsak bíznak abban: ők bizonyára a „nemzeti” táborra szavaznak majd, és pár tízezer felvidéki, meg erdélyi elég lesz ahhoz, hogy ha kell, megfordítsa az eredményt;
6. Bevezetik az előzetes választói regisztrációt – hogy elriasszák a bizonytalan választókat, akik között jelenleg - úgy néz ki – többségben lennének azok, akik a végén, ha elmennek, a baloldalra szavaznának.

Hogy tudjuk, miről beszélünk, érdemes elolvasni a 2011. évi CCIII. törvényt az országgyűlési képviselők választásáról. Ennek alapján a hat (vád)pontról a következőket gondolom:

1. A lehetőleg mindenütt a hagyományosan a jobboldalhoz húzó választói csoportok legyenek kényelmes többségben elsőre jól hangzik, ha viszont jobban belegondolunk, már felmerül a kérdés: mégis miből lesz többség valahol, ahol addig nem volt? Ha egy megye jellemzően jobboldali, akkor nincs nehéz dolgunk – de ez eddig is így volt. Egy baloldali vagy billegő megyében viszont hogyan hozunk létre kényelmes jobboldali kerületeket? Van ugyan némi játéktér a választókerületek alakítgatásával (létre lehetne hozni egy négykerületes billegő megyében egy nagyon baloldali blokkot és három enyhén jobbost), de ennek egyrészt a választási törvény állít két nagyon szigorú korlátot, másrészt meg a földrajz. A két törvényi korlát, hogy a választókerületek nem léphetik át a megyék, illetve Budapest határát, valamint a választópolgárok számában legfeljebb 15 százalékkal térhetnek el az átlagtól – nem a megyeitől, az országostól. Ezen peremfeltételek mellett lehet ugyan variálni a körzetekkel, de csak erősen kötött kézzel, s akkor jön még a már említett földrajz: mivel a választókerületeknek egybefüggőeknek kell lenniük, nem lehet kimazsolázni és összecsomagolni egy megye két átellenes végének balos/jobbos vidékeit. Az új körzetbeosztással a választási rendszerünk egyéni lába arányosabb lett, megszűntek a korábbi órási eltérések (a régi Veszprém megyei 6. és a Pest megyei 12. sz. OEVK között háromszoros volt a különbség a választásra jogosultak számában). 

2. Megemelték a jelöltállításhoz szükséges kopogtatócédulák minimális számát – ennek éppen az ellenkezője igaz. Korábban 176 egyéni körzetben 750-750 (összesen 132.000) ajánlószelvényt kellett összeszedni, most 106 körzetben 1.000-1.000 (összesen 106.000) darabot. Hogy erre mennyi idő lesz, azt a választási eljárásról szóló törvény fogja majd szabályozni. Az igencsak megnehezíti, hogy a kis pártok akár egyéni jelölteket, akár területi listát tudjanak állítani kijelentés alapján a szerző nem értesült arról, hogy nincsenek már területi listák: csak egyéni jelöltek és országos lista. Korábban a területi listához az adott megye/Budapest OEVK-inak negyedében, de legalább két kerületében kellett jelöltet állítani, az országos listához pedig hét megyei/budapesti területi lista kellett – viszont csak ott lehetett listán szavazni az adott párt(ok)ra, ahol volt területi listájuk. Az új rendszerben legalább kilenc megyében és a fővárosban kell legalább 27 egyéni jelöltet állítani az országos listához, és akkor mindenhol lehet szavazni a párt listájára, ez jól jött volna például az MDF-nek 2010-ben, akikre 3 megyében nem lehetett szavazni. Mindez azt jelenti, hogy egy kis pártnak 2014-ben sokkal könnyebb felkerülni az ország minden szavazólapjára, mint 2010-ben volt: persze ebben is meg lehet látni a Fidesz érdekét, ha akarjuk, fragmentálja a demokratikus erőket, ugye.

3. Egyfordulós választás lesz, ami – különösen a mai realitások mellett – nagyjából lehetetlenné teszi, hogy a kisebb pártok együtt állítsanak alternatívát a FIDESZ-blokk ellen. Nem lehetetlenné teszi, hanem erősen ösztönöz az együttes alternatívaállításra. Afelől nincs kétségem, hogy a Fidesz ezzel jól akart járni, de hogy jól végiggondolták-e, abban nem vagyok biztos: könnyen lehet, hogy két év múlva már úgy emlékeznek majd vissza, hogy az adott pillanatban jó ötletnek tűnt, akárcsak a 100 napos program 2002-es megszavazása.

4. Csak részben igaz. Akkor lenne teljesen az, ha egyrészt tudhatnánk, hogy a jelenlegi népszerűségi mutatók megmaradnak 2014-ig (miért maradnának?), másrészt ha az ország választásföldrajzi szempontból homogén terület lenne, de nagyon nem az. Budapesten például egyes kutatások szerint már az MSZP vezet, ami azt jelenti, hogy a 18 fővárosi egyéni körzet többségét a szocialisták vinnék el most vasárnap. Kelet-Magyarországon a rendszer nagyon könnyen eredményezhet nem Fidesz-, hanem Jobbik-mandátumokat (bár a Jobbik Borsodban mintha éppen ez ellen dolgozna).

5. Ennek lehet, hogy külön posztot is szentelek majd, de a Magyarországon lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazatainak jelentőségét érzésem szerint mind a Fidesz macherjei, mind a köztársaság barátai messze-messze túlbecsülik. Van nagyjából 8 millió magyarországi választópolgárunk, akik mind egyéni jelöltre, mind pártlistára szavazhatnak majd. Az egyszerűsített honosítási eljárással néhány százezren juthatnak állampolgársághoz 2014-ig. 2011-ben 200 ezer kérelmet iktattak, számoljunk 2012-re és 2013-ra is ugyanennyivel (a valóságban valószínűleg inkább csökken majd a kezdeti lendület), az összesen 600 ezer olyan állampolgár, aki csak országos listára szavazhat majd. Ez a 600 ezer választó ráadásul nem egy helyen él, hanem Sepsiszentgyörgytől Pozsonyig, Tel-Avivtól Montrealig szétszórva a világban. Hogyan lehet elérni őket? Hogyan lehet őket rávenni a szavazásra? Kire szavaznak? És egyáltalán: hogyan fognak szavazni? Külképviseleteken? Hányan utaznak el Homoródkarácsonyfalváról a legközelebbi konzulátusra egy voksolásért, ha az átlag választó az egy kilométeren belül található szavazóhelyiséget sem feltétlenül keresi fel? Ha levélben lehet majd szavazni, akkor mindez hogyan viszonyul az egyébként tervezett regisztrációhoz?

6. A választói regisztráció bevezetése valóban kérdéses húzás (és szintén megérhet egy önálló bejegyzést). Eleve nem tetszik a legózás, ahogy összeáll a választási rendszer, nem értem, miért nem lehet mindent egyben, jó előre eldönteni, hogy mindenki felkészülhessen a következő választásokra. A választói regisztráció melletti egyetlen jó érv, hogy mérsékli az indulati voksolás veszélyét, jelentősen csökkenti a szavazataikat azonnali ellentételezésért áruba bocsátók jelenlétét a politikai piacon. Ellene szól viszont, hogy csökkenti a politikai részvételt, a választási részvételi arányt (és ezen keresztül a választások által nyújtott legitimitást) és kifejezetten azoknak az erőknek kedvez, akik tudják, kik a választóik, és van elég aktivistájuk, hogy el is jussanak hozzájuk (ez ma elsősorban a Fideszre, s valamelyest a Jobbikra és az MSZP-re lehet igaz).

Egy percig sincs kétségem afelől, hogy az új választási rendszer kialakításakor a Fidesz messzemenően figyelembe vette saját hatalmi érdekeit – ilyen a politika. Ilyen volt akkor is, amikor 1994 elején a parlamenti pártok 4-ről 5%-ra emelték az országgyűlési küszöböt (ha marad a '90-ben érvényes 4%, akkor például '98-ban bejutott volna a Munkáspárt) vagy amikor az MSZP-SZDSZ-es kétharmad szintén '94-ben, néhány hónappal a választások előtt egyfordulóssá tette az önkormányzati választást, ahol aztán elsöprő győzelmet is aratott azon az őszön.

Lehet trükközni a választási rendszerrel, s ezzel rövid távon ide-oda tologatni pár százalékot (hosszú távon meg az ügyeskedő könnyen maga eshet bele a maga, mesterinek gondolt vermébe). A választásokat viszont alapvetően az nyeri, aki a legtöbb szavazót, no meg szövetségest tudja maga mellé állítani. És ez így van jól.