Tilcsákbe! – Tabuk a magyar politikában
2012. június 23. írta: TuRuL_2k2

Tilcsákbe! – Tabuk a magyar politikában

Kun_Bela_utca_Jakabszallas.jpg

  Újabb fordulójához érkezett a magyar belpolitika Tabu játszmája: most éppen a kommunista diktatúrákhoz köthető személyek és intézmények nevének használatát tiltanák kormánypárti politikusok hivatalos elnevezésekben. Az előterjesztéshez csatolt listában példaként a következő nevek szerepelnek: Lenin, Marx Károly, Engels Frigyes, Vörös Csillag, Felszabadulás, Szamuely, Kun Béla, Münnich Ferenc, Ságvári Endre, Néphadsereg, Munkásőr, Tanácsköztársaság, Népköztársaság, Népfront, Frankel Leó, November 7., Április 4., Vöröshadsereg. (Hogy ebből az FN24 hogyan vezette le a Népszabadság és a Népszava névvesztését, elképzelni sem tudom.)

  A sort az önkényuralmi jelképek tilalma nyitotta, folytatódott a holokauszt, majd a kommunizmus bűneinek tagadásának btk.-ba emelésével, és most itt az újabb tilalmi hullám. És miért pont ez lenne az utolsó? Ha úgy alakul történelmileg, idővel tilos lehet Trianon, a Szent Korona Tan, a NENYI, a Jóléti Rendszerváltás vagy éppen a globális felmelegedés tagadása is, miért ne?

  De jó-e bármire ez a tiltás? Kevesebb lesz-e a náci meg a kommunista – egyáltalán: a gondolatbűn rosszgondolat –, ha büntetünk egyes szimbólumokat, gondolatokat? Erősen kétlem. Gondoljunk bele: másfél év felfüggesztett holokauszttagadásért? Ugyanannyi, mint amennyit a főúttörő kapott 80 milliós kárt okozó hűtlen kezelésért? Agyrém. 

  Egyes politikai vagy történelmi álláspontok vitathatatlanná nyilvánítása csak azt eredményezi, hogy újabb és újabb tételek esetében merüljön fel hasonló igény. Jó dolog, ha van valamiféle konszenzus – nemzeti minimum – a múltunkról, de ezt semmiféleképpen nem a büntető törvénykönyvbe kell beleírni. Ahogy tőlem aztán működhet Kádár János Baráti Társaság meg Szálasi Ferenc Olvasókör is, úgy az utcaneveknél sem állítanék tilalmi listát, csak az új személyi okmányok kiállítását, illetve a cégmódosításokat tenném illetékmentessé arra az esetre, ha egy önkormányzat döntése nyomán megváltozik egy közterület elnevezése.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr224605254

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Betiltanád? Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.06.24. 15:56:54

Az Alcsúti krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet Orbán V...

Trackback: TGM: a mai kommunisták a csőcselék, a feketemunkások, az áramtolvajok – Jézus ügyfeleinek – csöppet se bocsánatkérő szövetségesei 2012.06.24. 15:56:31

“Mire való a vörös csillag? Miért kell makacs embereknek vállalniuk a vele járó rendőri hercehurcával, a rágalmakkal, az értetlenséggel együtt?” – teszi fel a kérdést Tamás Gáspár Miklós filozófus. Majd a hosszú, és a végletesen lebut...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2012.06.23. 08:55:46

Kis falukban lesz az öregek részéről kis lázongás - persze nem ideológiai okokból csak a papírcserék miatt. :P

ucsacsu 2012.06.23. 09:24:34

A táblákat nem kell eldobni, '14 után újra kellenek,istenem ezt a sok barmot,h érdemi politizálás helyet ennyi pótcselekvést,hát csoda ha nem veszik őket komolyan külföldön. Perc emberkék pillanatai,oszt jónapot,a twidzakóban.Ezek alól már csak a skoda 1000 mb hiányzik,talán az odiba nem is érzik jól magukat, fejre a műbőrkalap had savanyodjon a haj.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.06.23. 09:59:02

Csak én tartom nevetségesnek a fidesz vergődését, hogy megpróbálják bizonyítani, hogy ők milyen harcos antikommerek?

Virág Árpád 2012.06.23. 10:15:12

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.23. 10:28:39

- ez kinek a cucca?
- ez kérem a münnich ferencucca

nagyon helyes, ne is legyen a köztereknek, uccáknak hazaáruló nevük. de nem csak a közterületekből kéne ezt kitörölni, hanem a politikából is

Tilikov (törölt) 2012.06.23. 10:45:18

Szánalmas pótcselekvés, hogy eltereljék a figyelmet a... miről is?... a Nemzeti Amnézia Bizottságról!

A legzombibbak majd tapsolnak és örülnek és azt hiszik nyertek, a fidesz meg megint veszít egy marékkal az épeszű szavazói közül.

Csinálják csak. Még durvábban. Tilcsanakbe még több dolgot, hadd látsszon tisztán kik a szabadságot eláruló posztbolsi szemetek, akiknek közeleg az ideje újra a kukába kerülni.

vizipipa 2012.06.23. 11:01:46

Nem bánom ha ezek a nevek eltűnnek az életünkből. Elvégre valakik, valamiért - nagyon tudatosan - behozták őket.
De nem törvénnyel! A Fidesz 2/3-ad nem elég arra, hogy törvény nélkül szépen kikoptassák őket? Cirkusz és hajcihő nélkül?

Apeiron (törölt) 2012.06.23. 11:03:51

Mikor fog indexre kerülni a Tőke, vagy a Materializmus és empiriókriticizmus? :)))))))

Apeiron (törölt) 2012.06.23. 11:05:06

empiriókriticizmus -> empíriokriticizmus

2012.06.23. 11:36:09

@Apeiron: helyesen persze egymilliópicikrisztus :o)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.23. 13:07:27

Pedig olyan szépen lehet integrálni ezeket az utcaneveket a mai viszonyok közé. Íme egy példa:

fedor.blog.hu/2011/07/12/szekely_dimitrov

caralho voador 2012.06.23. 13:26:05

Eléggé ideje volt már, nagyon helyes. Hülyegyerek.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.23. 15:29:18

Ne ez az!

Végre egy cikk Simlicska Lajosról meg a közgép ügyeiről!!!! Már épp ideje volt! Elvégre többszáz MILLIÁRD forintos korrupciós ügyekről van szó!

______________

...Ja bocs...mégsem...:)

Annyira szánalmas komolytalan hülyegyerekek vagytok, hogy az már fáj.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.23. 15:53:21

"Tabuk a magyar politikában"

tabu a _fidesz_ politikájában: Közgép

kiscsicska cikkíró BÁG érzi hogy "valamiről beszélni kell", erre bedob valami szart a pocsolyába. Amíg a "parasztok" rázzák az öklüket egymásra, addig sem a közgépről beszélnek.

kapcsolódó hír:
"Orbán Viktor szerint az uniós források felhasználásának magyar rendszere „jól állja a sarat”, de 2014-től átláthatóbb rendszerre van szükség, amelyen már dolgozik a kormány. "

tehát: eddig lopunk, csaltunk, mutyiztunk, hazudoztunk, de majd 2014-től, majd akkortól minden jó lesz, cserkészbecsszó. Ezt a kétévet még bírjátok ki, ez kijár nekünk, hisz erre szavaztak az emberek 2010-ben.

Mekkora hiteltelen hazug szemétládák vagytok...

Bell & Sebastian 2012.06.23. 16:05:39

Régebben létezett Moszkvában egy jó szokás, fennhagyták a régi táblákat is, tanulságként és soha nem lehet tudni -alapon.

A pragmatikus németje -vagy háromszáz évvel ezelőtt- úgy hidalta át az ideológiai veremcsapdákat, hogy sorba számozták a belterületi ingatlanokat. Elindultak a templomtól, végigmentek a főutcán, ráhagytak pár tartalékot, visszafordultak, és így tovább. Úgy ezer házig kiválóan működött a rendszer.
Japánban a mai napig él.

Vagy még kézenfekvőbb virágokról, csillagképekről, állatokról, hónapokról utcákat elnevezni.

Bell & Sebastian 2012.06.23. 16:19:22

@Schwerer Gustav: Rá se rántson arra, hogy a nyolcezer-párszáz milliárdból mennyi ragad benn emiatt!

A Lajosista Párt megbonthatatlan egysége a garancia arra, hogy ismét pofára esnek és legalább ismét magukkal rántják -jó hosszú időre- a konzerv eszmét is. Addig is olvasgassa az Átlátszót, ámbár a szisztémát kívülről nehéz lekövetni, mivel pontosan a kommunista földalatti mozgalom mintájára hozták létre, az egyes szintek közé komoly tűzfalat emeltek.

A Vörös Segély érted van, Elvtárs!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.23. 16:37:51

@Bell & Sebastian:
A korrupció, kiegészülve a közbiztonság hiányával, a polgári életforma legnagyobb ellensége. Mindkettő az emberek közti bizalmi viszonyt rombolja le. mindkettő a félelem és gyanakvás légkörét teremti meg.

Polgári életforma:

1) amikor nem kell kulcsra zárnom az ajtót, ha elmegyek otthonról...
2) amikor nem kell sandítanom, hogy az illetőt mennyi csúszópénzzel kell "megtámogatnom" hogy elintézze a dolgomat...+ megbundázott tenderek+ offshore-cégek, 3x árú autópályák-vasútvonalak, stb

Az átlátszó.hu-t unalmasnak találom, ezért nem is olvasom. a vörös segélynek örülnék, ha vörös lennék. De csak a szakállam az, megfelelő megvilágításban...:)

És mivel láthatólag a polgári életforma számomra fontosabb, mint a mandarinoknak, ezért a jövőben is minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy leleplezzem a fideszes diverzáns propagandát, amely a fontos dolgokról eltereli a figyelmet.

És Ön hogy van?
:)

Bell & Sebastian 2012.06.23. 17:52:50

@Schwerer Gustav: Az említett okok folyományaként a fantáziájára bízom hogylétem vizualizálását.

Hogy csak két okot említsek, elkülönítetten rendelkezésre álló fedezet nélküli szerződések tömkelegének megkötését nem engedélyezném.

Olyan cégnek nem adnék megbízást, amelyik önerőből képtelen elvégezni legalább a munka kétharmadát.

Hiába ácsingózunk arra, hogy a hazai KKV -k megerősödjenek, ha minden mesterségesen emelt akadály és törvényi háttér, látens körülmény ellenük dolgozik.

A legnagyobb munkáltató és megrendelő az állam, ugyanakkor versenyhelyzet -kevés kivételtől eltekintve- sehol sincs. Én azt értem, hogy az Unió megszabta a játékszabályokat, meg a multiknak húzza és a bankoknak, amely kettő csak ugyanannak a polipnak két karja, de hogy nem játsszuk be a maradék pályát sem, az biztos.

A Simicska -féle elképzelést nem tartom eleve rossznak, csakhogy a kivitelezése pocsék és alacsony hatásfokú. Az általa felállított táplálkozási lánc a következő: pártvezetés (> helyi alapszerv) > honi vagy külföldi multi > mi kutyánk kölyke > összes többi

Két éve ez így nézett ki: pártcég/külföldi multi > akárki

A régi szisztémában is megléptek a lóvéval, gondolom a zseniális újban már esély sincs kifizetésre, sőt, még az árak is _önköltség_ -szintre csökkentek.

Még el sem kezdték, máris belebuktak. A Púnijós huzakodás sem a véletlen műve, ki tudja azt, melyik politikus mekkora részt tulajdonol a legnépszerűbb multikban?

Ügyesen ki van ez találva. De higgyünk inkább a szemünknek, mint a süket dumának. 'S ennyit is ér, hogy egy almachinátor klasszikus mondását idézzem.

tudi 2012.06.23. 17:57:58

már lehet mások is mondták, de ez pótcselekvés semmi több. Ha majd az ország 5-6%-s gazdasági növekedést produkál, a költségvetés többletben lesz, a nyugdíj és eü rendszer rendben lesz, és minden gondunk-bajunk megoldódott, akkor majd lehet ilyen törvény alkotni, addig nem.

tudi 2012.06.23. 18:00:25

@Bell & Sebastian: Hát igen látszik vannak értelmesebb népek a földkerekén.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.23. 18:28:28

@poszt: Hülye-e vagy annyira, mint a Kerényi meg az asztala? Hogy az állami erőfeszítés az ingyen van, a munkaóra ingyen van, mert ha illetéket nem kell fizetni, akkor már nincs is költsége a nevezgetésnek?

Pedig van.

Az illetékmentesség egy átnevezés társadalmi költségeinek töredéke. Attól még sorba kell állni, el kell menni, foglalkozni kell vele, postázni kell, átvezetni kell, folyamatban lévő viszonyokban frissíteni kell, és erre mind társadalmi erőforrást kell fordítani, mert magától – mint oly sok minden – ez sem intéződik el.

A javaslat előterjesztőinek mehet a kiadós együttlét, ugye? Le kell csapolni, ami felgyűlt, mielőtt az agyukra menne.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.23. 18:48:42

@Bell & Sebastian:

kiegészíteném azzal, hogy offshore-cég ne indulhasson pályázaton.

"Én azt értem, hogy az Unió megszabta a játékszabályokat, meg a multiknak húzza és a bankoknak, amely kettő csak ugyanannak a polipnak két karja, de hogy nem játsszuk be a maradék pályát sem, az biztos."

Tele vagyunk lehetőségekkel. Csak keményen kell dolgozni érte.

Én azzal kezdeném, hogy két-három 1000 MW-s tórium-erőmű alapból. Ezáltal -hosszú távon-olyan olcsó lenne a villany, hogy akár fűthetni is lehetne vele télen.

Kifizetném az államdósságot azáltal hogy visszaszerezném a forint fölötti uralmat, a spekulációs ügyletekre tranzakciós adót vetnék ki ( matolcsy-féle szörnyadó a tőzsdei ügyletekre NEM vonatkozik)

A korrupciót fölszámolnám, átlátható és teljesíthető szabályozás útján.

és ez csak a gazdaság. A többiről nem beszélek, előbb az alapokat tegyük rendbe, és azután nekiállhatunk a nemzeti föltámadásnak.

jellemző, hogy a rohadtnarancs mandarin
( www.dreamstime.com/moldy-rotten-orange-thumb8026364.jpg ) a fundamentális gazdasági tényezőkkel soha nem foglalkozik,legföljebb az adópolitikát birizgálja meg felületesen, a mélyebb implikációkat figyelmen kívül hagyva (megfizethetetlen- magas adók->adócsalás->ügyeskedés, korrupció->bizalmatlanság, félelem légköre->polgári életforma fölbomlása)

Ez a rohadtnarancs mandarin legnagyobb bűne. Hogy polgárinak hazudja magát, miközben ilyen alapvető dolgokkal sincs tisztában.

Pelso.. 2012.06.23. 20:22:45

@Schwerer Gustav: Igen, az említettek gátolják a a polgári réteg kialakulását, s nálunk a teljesség kedvévért az egész mocskos elitünk is biztosítéka ennek. Mindezek tudatában, a kis- s nagy mutyik országában, kinek is állna tényleges szándékában a polgári életforma térhódítása? -az orbáni hablatyot hagyjuk, az csak visszaút.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.23. 20:28:53

@poszt: "Ami azonban már több jelenleg is üzemelő lapot érinthet, az a paragrafus b) pontja, mely olyan kifejezésekre vagy olyan szervezetek nevére is kiterjed, melyek a XX . századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozhatóak. Ezt a definíciót pedig már egész könnyen rá lehetne húzni a Népszabadság vagy a Népszava elnevezésére is." - írta az fn24.

Ez abban a rendes országban, amiről Orbán Viktor beszélni szokott, teljességgel nonszensz lenne. Abban az országban viszont, amelyikben Orbán Viktor a miniszterelnök, teljesen reális forgatókönyv.

Hülyék lennének kihagyni a lehetőséget, hogy eltöröljék a konkurencia vezető brandjeit.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.06.23. 21:06:16

@Kettes: Bizony így van. És ahogy ez feltűnt neked, biztosan gondolod, eddig való dolgainkban ez soha nem fordult elő. Kedves Kettes, egyenlő mércét kérek, még akkor is ha nem tetszik a mostani rendszer. Tudod, inga, egyszer jobbra, egyszer balra :) Ha Orbit utálod, nincs ezzel gond, csak azok a fránya előzmények :) meg a ki hibás mindenért project, hogy el ne felejtsük, immáron harmadigiziglen, ugyebár?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.23. 21:12:38

kedves, igen bátor főszerkesztő úr!
ha magának nem tetszik a hollótörvény és a kiosztott másfél év, van e bátorsága aláírást gyűjteni, mondjuk kétszázezret, névvel-címmel, hogy nem volt hollókoszt. mit kezdene a magas bíróság ennyi tagadóval?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.23. 21:14:35

más. köcsögök, ha szerintetek lehet kun béla utca, akkor miért építettetek iparágat bélabácsi üldözésére?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.23. 21:54:20

@Kettes:

Most akkor hogy van ez?

A jobbhoz-széljobbhoz köthető fogalmak és nevek önkényuralmi jelképek, a balhoz-szélbalhoz köthetőek pedig brandek?

"Ögyes, nagyon ögyes!":-D

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.23. 22:13:33

Nem tudom, értjük-e: ide visz a nemrendszerváltás (ahova meg Kádár elvtárs paprikáskruplis lábosa vitt). Hogy ti. a hiányzó morál pótlására azok a fogyatékos seggfejek érzik feljogosítva magukat, akik bármiféle, a mainál jóval kisebb szabadságfokokkal üzemelő rezsimekben boldogan és nagyívben szarnának holmi utcanevekre.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.23. 23:04:41

@bbjnick: Ez úgy van, hogy kevesebbet kéne inni. A Népszabadság mitől önkényuralmi jelkép? "A XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozhatóak", ha valaki nagyon akarja. És Orbánék nagyon fogják akarni. Megjegyzem, a lódenkabát és hónaljkutya is összefüggésbe hozható, pénz kérdése az egész.

@Mihint: Jaj, ne játszd már meg magad. Wittnerék Orbán hasznos hülyéi. Velük adatják be azokat a törvényjavaslatokat, amikért még a Néppártban is leköpdösnék őket, pedig ugyanaz a féltucat zugügyvéd fogalmazza, mint a "szakmai" törvényeket. Kommunista múlt lezárása a faszom. Maffialeszámolás az éjszakai élettől az építőiparon, a színházakon és a médián keresztül a pártrendszerig. Egyenlő mércét szeretnél? Mondj még egy kormányzatot, amelyikbe nem a maffia épült be, hanem ő maga volt a maffia.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.23. 23:35:11

Ú hogy ez még mennyire de mennyire igaz most is.

"
Milovan Gyilasz jugoszláv kommunista 1957-ben publikálta Az új osztály című munkáját, amelyet Tito rezsimje négy év börtönnel honorált. Ebben a könyvben ugyanis Gyilasz azt a felháborító megfigyelését vezeti le, hogy az átkos úri világot az úgynevezett kommunisták nem számolták fel, hanem egyszerűen beleültek az előmelegített székekbe, és most roppantul élvezik, hogy ők az arisztokraták. Csak éppen sokkal bunkóbbak a volt uralkodó osztálynál, mivel nem ezüstkanállal a seggükben születtek.

A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége okkal akadt ki ezen a profán hasonlaton, hiszen az önmeghatározása arra épült, hogy az ő hatalomátvételükkel egy vadiúj korszak jött el, ahol minden másképp van. Arisztokrácia, oligarchia, előjogok, kizsákmányolás és egyáltalán nagybirtok mint olyan ebben a forradalmi rendszerben nem is létezik. Nincsenek királyok, hercegek, grófok. Aki ennek az ellenkezőjét felveti, neadjisten bebizonyítja, az bizony államellenes felforgató.

A fülkeforradalom eredménye, a Nemzeti Együttműködés Rendszere szárba szökkent, él és virágzik. És rohadtul pont úgy néz ki, mint az a rendszer, amit állítólag végleg felváltott, csak éppen rosszabb annál.

Mert mit utálhatott a kommunistákban a magyar választó?

Utálta mindenekelőtt a korrupciót. Akkor telt be a pohár, amikor – egyébként szocialista kormányzat alatt – börtönbe kezdték vinni a nagyobbacska komcsi tolvajokat, keresztapákat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere az efféle hangulatromboló eseményeket valóban megszüntette. Egyszerűen kizárt, hogy bármely ismert kormánypárti figura börtönbe vonuljon csak azért, mert lopott. Eleve az okosabbja beleíratja az alkotmányba, hogy amit ő csinál, az legális. A hülyébbjének beleírják utólag, aztán aláíratják a leghülyébbel.

Utálta aztán a magyar választó az oligarchákat; olyannyira, hogy Orbán Viktor az ő hatalmuk megtörését jó előre megígérte. Ez meg is történt, a gyűlölt újnemesség szűkölve adta át pozícióit a fideszes garnitúrának. Akik aztán pont úgy viselkednek, mint az elődeik – csak persze bunkóbbak, hiszen még csak most helyezik a seggükbe az ezüstkanalat. De mindenki másét is. Addig nem nyugszanak, amíg a seggükbe nem gyűrték az ország összes ezüstkanalát. Generációk múlva tanulják csak meg, hogyan kellene használni őket.

Utáltuk a kontraszelekciót, a hálózati kádereket, akik hol itt, hol ott tűntek fel miniszterként, vezérigazgatóként, nagy hatalmú megyei párttitkárként. És minden pozícióban kaszáltak. Ennek a ribanctípusnak állatorvosi címerállata ma Schmitt Pál, a köztársasági bőrizomtömlő. A számtalan egyéb kis zseb-Bugyonnij felsorolásához nem újságcikk, hanem adatbázis kell. Semjén Zsolttól Papp Dánielig jut illetékes elvtárs minden napra.

A kommunista, aki ellen a nép felkelt a fülkékben, nemcsak kártékony és korrupt, de fárasztó is. A szocializmus bornírt szlogenjein már úttörőként is csak röhögtünk. Olyan propagandagépezetet viszont az MSZMP megszűnése óta nem épített senki, mint a Fidesz. Nem születtek a rendszerváltás óta olyan turbófeltöltésű seggnyalók, mint a Fidesz-média pribékjei. És nem függesztette ki senki a saját magához írt ódát a középületekbe.

Ráadásul ehhez az esztétikához igazítanának minden más médiát. Magától értetődőnek tartják, hogy aki nem támogatja őket, az retorziókra számíthat; egymás között semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha az állam minden eszközét felhasználják a kritikus média ellen. Kifelé pedig konokul hallgatnak, vagy hazudnak szemrebbenés nélkül, hátha nem derül ki.

Utálatos volt a kommunistákban az is, hogy miközben a fentiekkel bizonyították, milyen tompa, belterjes, beszűkült társaság az úgynevezett élcsapat, mégis feltett szándékuk volt, hogy egész Magyarországot, sőt a világot is átszervezik. Holnapra megforgatják. Amit az akadémikus jobboldal „társadalommérnökösködésként” hány a balosok szemére, azt a Fidesz nemhogy mozgalmi, de transzcendens küldetéstudattal adja elő. Ők tudják, hogyan kell élni, vállalkozni, újságot írni, Istennel kommunikálni, magyarnak lenni, meg hogy mennyi béremelés jár a melósnak. És rendeletbe foglalják.

Utálták a posztkommunistákat, joggal, mert egy diktatúra örökösei. Lássuk be, nem a valóságtól elrugaszkodott képzet az, hogy aki korábban cenzorként dolgozott, az demokratikusan szerzett mandátumát is arra fogja használni, hogy komcsi módszerekkel nyírja az ellenzéket. Elvégre a komcsi, az olyan, hogy nem tűri az ellenvéleményt.

Pedig maguk a komcsik rengeteget fejlődtek Kádár harminc éve alatt is. Rájöttek, hogy monolitikus egyetértést nem várhatnak el, sőt azt is belátták, hogy a nyilvánosság egészét nem tudják kontrollálni. Jobb, ha hagyják a kocsmák népét átkozódni, az értelmiséget gúnyolódni és fantáziálni. Sőt a végén azt is felismerték, hogy jobb lesz nekik, ha önként elengedik a teljhatalmat.

Itt még nem tart az új gárda. Nekik elölről kell kezdeni.

Nincs forradalom, nincs új rendszer. A kommunisták hűlt helyére az új állampárt seggei települnek. Milovan Gyilasz elégedetten mosolyog, tétele túlélte az új osztály bukását. A komcsi örök.
"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.23. 23:46:13

@Kettes:

Az úgy van, hogy te is pontosan tudod a választ, csak ávóspatkány vagy és hazudsz. A Népszabadság a Magyar Szocialista Munkáspárt (központi) lapja volt több, mint harminc éven keresztül. Ez a tény, egyértelműen, jól láthatóan, magán a lapon is fel volt tüntetve.

upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/d/d2/N%C3%A9pszabads%C3%A1g1956.jpg

alkupiac.hu/kepek/termekek/654900/654963_1_1989-julius-7-penteken-megjelent-nepszabadsag.jpg

Kapcsolódhat egy sajtótermék jobban egy önkényuralmi rendszerhez (reprezentálhatja azt jobban), minthogy az állampárt hivatalos (központi) lapja?

Ha itt valami jó üzleti érzékű vállalkozó újraindítana egy nyilas pártlapot (bejáratott, erős brand hivatkozással), akkor te, ugye, egyetértő és elismerő biccentéssel nyugtáznád lépését?

ü
bbjnick

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.23. 23:47:12

Ja ha már holo tagadás is szóba került.
Itt egy régi cikk.
Találjátok ki hogy ki írta? _

"
Három évet kapott David Irving holokauszttagadásért. Szerepléseit és elvbarátait ismerve jó helyen lesz a börtönben, nehéz sajnálni az ilyen sunyi kriptonácit. De ha a személyétől elszakadunk, és csak azt rágjuk meg, hogy egy embert három évre lesittelnek, mert ellenkezik véleménye a hivatalos történetírással, akkor bizony magunkat is szégyellhetjük.
Már csak azért is, mert két hete sincs, hogy Európa nagy büszkén körbehordozta a sajtó- és véleményszabadság zászlaját Mohamed ügyében. Nálunk még ezt is szabad, mert mi civilizáltak és toleránsak vagyunk, ti meg elmaradott suttyók, bibibá - ez volt Európa álláspontja. Másnap: aki holokausztot tagad, az megy a dutyiba. Orhan Pamuk ellen épp mostanában ejtette a vádat a török állam. Náluk speciel épp az örményirtás tagadása a hivatalos álláspont, de úgy látszik, momentán toleránsabbak, mint Ausztria. Hogy ne mondjam, európaiabbak.
Magyarországon, hál" istennek, nem jár a puszta tagadásért börtön. Ausztriában és Németországban igen. Ez is épp elég baj, meg az is, hogy egyesek hasonló törvényt követelnek itt is. Kérem tisztelettel, vannak a világon olyanok, akik szerint a Földet valójában a gyíkemberek irányítják. XVI. Benedek és George W. Bush nem ember, hanem földönkívüli. Erich von Däniken épp most tartott Budapesten egy előadást arról, hogy a piramisokat az idegenek építették. Komoly irodalma és fogyasztói bázisa van annak a gondolatnak, hogy középkor nem is volt, hanem rosszul írjuk a dátumot.
Mondok még hajmeresztőbbet. Egyesek szerint - a hivatalos kronológiával szemben - az Úristen fia idejött a földre, szenvedett Poncius Pilátus alatt, meghalt a bűneinkért, aztán harmadnapon feltámada. Sőt maga az Isten jött ide kőtáblákat osztani, meg frigyládát. És még kismillió ilyesféle elmélet cirkulál szanaszét a világban, tudományos kánon ide vagy oda. Cáfolni, visszaszorítani, vitázni velük lehet, de kiirtani nem; öt perc alatt előások egy tucat holokauszttagadó weboldalt, ha kell, magyarul, de holland vagy tuvalui szerveren. És burjánzanak a teóriák a WTC-merényletről. Lehet rajtuk röhögni, de nem öblösebben, mint a nemrég még kanonizált magyarázaton, hogy Irakot e merénylet és bizonyos tömegpusztító fegyverei miatt kellett lerohanni. Tény, hogy a holokauszt túlélőjét érzékenyen érintheti, ha mások azt állítják, álmodta az egészet, de hát a mormont is bántja nyilván, hogy vannak ateisták. Ágy járt.
Ezekre a fantáziákra persze nincs igazi bizonyíték. Cáfolat akad, de igazi hívő a cáfolatot kiátkozza, és hisz tovább. Akinek jólesik azt hinni, hogy holokauszt nem volt, az berendezi magának a világot: Auschwitzot a háború után építették, a túlélők hazudnak, a Harmadik Birodalom jól bánt a zsidókkal. A hiányzó milliók meg egyszerűen elbújtak.
Sose értettem, mire jó ez, hiszen a holokauszttagadó kivétel nélkül utálja a zsidókat, szereti viszont az olyan rendezvényeket, ahol zsidóveszélyről és elhárításáról folyik a szó. Emellett szereti maga is kurjongatni, hogy üsd a zsidót, amiért aztán már - uszítás vádjával - le lehet csukni. A holokauszttagadók megnyilvánulásaiból többnyire az vezethető le logikusan, hogy szerintük nem voltak koncentrációs táborok, de sürgősen építeni kellene egy csomót. Viszont érthetetlen, miért mentegetik Hitlert azzal, hogy tagadják a nyilvánvalót, pont azt, amiért odavannak érte. Elég undorító emberfajta a holokauszttagadó általában. Őszintétlen, ügyetlenül sunyuló náci. De mégis, sehogy se néz ki jól Európában egy törvény, amely bünteti pusztán a másképp gondolkodást, még ha az igaziból nem is gondolkodás, csak pszichózis. Amit tilos tagadni, az előbb-utóbb gyanússá és fenyegetővé válik. A szólásszabadság pedig nemcsak a gyengét védi, hanem a gyengeelméjűt is.
"

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.23. 23:53:07

@bbjnick:
Nyert ez egy 2006 -os írása, szerintem tök korrekt nem hinném hogy lehetne vele bármiben vitatkozni.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 00:19:49

@Dr. Di622: Maga nem holmi huszonkettes kaliber, holótémában már futkostunk itt pont eleget, annyira, hogy már alig izgul a nép. Össze is foglalnám, röviden:

- nem Isten ellen indított, közvetlen támadás
- erősen túlzó a szám, még úgy is, ha beleértjük a szovjet pogromokat és a "népi" kezdeményezésűeket, amiket értelemszerűen a nácik nyakába varrtak
- zsidók alatt (a politikában) manapság a progresszív ágat értjük, a farizeus-utódokat
- az amerikánerek nem az igazság bajnokai, sem a Fuggerek, sem a Rothschildok, sem Krupp, sem Thyssen, sem a többi, mindent túlélő felelős
- a szocialista irányzatok összecsapása, amely csak része az Európa faji dominanciájáért folytatott küzdelemnek, nem varrható sem a komplett, akkori jobb, sem Horthy vagy a hungarizmus nyakába

Sorolhatnám még tovább is, de nagyjából ez a konszenzusos minimum. Népirtást itt senki sem tagad, sem az izraelitákét, sem az oroszokét, sem a németekét.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 00:24:45

@Dr. Di622: Ez a Tótawé egy gerinctelen majom lett vénségére. Amikor még cumizott, biztos aranyos volt, de hogy a körösztöt már akkor is rühellte az tuti!

Ezért még hülye is, mint a seggem. Csak azért, mert nem ért meg semmit az egészből. Mindenkit leköpni nem egy konstruktív hozzáállás.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.24. 00:29:12

@Bell & Sebastian:
Hát elég fura.
Nekem pont azt tűnt fel hogy ugyanazt mondja mint x éve is.
Ez mitől lenne gerinctelen?

Amikor a szocik voltak hatalmon azt mondta hogy ez az egész hiszti a gyűlölettörvényről meg a büntessük a holo tagadást, úgy hülyeség ahogy van, mert a véleményszabadság előrébb való.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 00:34:04

@Schwerer Gustav: Chinaapfel (a narancs Karoling -kori neve)

Bell & Sebastian 2012.06.24. 00:38:54

@Dr. Di622: Nekem meg az, hogy sosem derül ki, mi a valódi véleménye. A vízből vonja ki a zoxigént, integrált minden sora. Akkora balos, mint az állat.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.24. 01:02:27

@Bell & Sebastian:
Hát elég furcsa balosság ami kiáll az ultra liberális gazdaságpolitika iránt és olyan dolgokat tűz a zászlajára ami amúgy jobboldali érték lenne.

Tóta mindíg is azt képviselte hogy az állam az lehetőleg ne szóljon bele semmibe a zemberek majd megoldják.
A balos retorikában van az a szlogen hogy a jó állam majd mindent megold.
Bizony az ne tévesszen meg hogy a fidesz is ezt nyomatja, ebből is látszik hogy a fidesz inkább komcsi mint jobbos. Tudod ne azt nézd hogy mit beszélnek, hanem amit csinálnak.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 01:07:30

@Schwerer Gustav: Az imént csak azt mondtam, hogy Orbán harmadik utas és dúlva-fúlva várja, hogy megdögöljön az Unió, hadd jöjjön a Föderáció.

Ami a kedves tagságot illeti, abban egyetértünk, hogy sosem fognak jóllakni és eleget lopni.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 01:15:00

@Dr. Di622: A Fidesz felemásan muzsikál, Tóta meg egy neolib, ül a kommancs mentőcsónakban és lapátol ezerrel. Egy kibaszott farizeus, semmi több.
Ennyi szóra nem is érdemes.

Putyilov gyári melós 2012.06.24. 04:04:48

Elvtársaim a zÚrban!

Ez a fajta pótcselekvés a kormányzati IMPOTENCIA legbiztosabb jele!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.24. 08:18:05

@bbjnick: Először is ávóspatkány a kurva anyád. :)

Másodszor, a Népszabadság az MSZMP központi lapja volt, s mint ilyen, kapcsolatba hozható a XX. század egyik önkényuralmi rendszerével, tehát Wittnerék szerint el lehet venni a nevét. Erről beszélt az fn24, amit Turulmadár nem értett meg, ezért idéztem neki a cikket.

De hogy "önkényuralmi jelkép" lenne, egy kategóriában a horogkereszttel és a vörös csillaggal, azt csak egy magadfajta sötét barom képzelheti.

Jelzem a köcsöginfó egy nyilas pártlap ÉS KÖZBEN egy erős brand. És természetesen fel sem merül Wittnerék részéről, hogy el kéne venni tőlük a nevet.

vizipipa 2012.06.24. 10:03:40

@Dr. Di622:
Azért remélem emlékszel rá, hogy Tomcat - még a holotörvény előtt - tüntetést szervezett a tatárjárás tagadására. A készülő holotörvény apropóján.
Igaza volt? Persze.

Azért Tomcat mégsem azzal rögzült a legtöbb emberben, hogy milyen fasza gyerek. Így van ez TótaW-vel is. Akad normális gondolata, de összességében egy hülye katolikus egyház ellenes libsi.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.06.24. 10:11:38

@Kettes: Attól tartok, sok igazság van abban, amit írsz, de hát attól a kettős mérce még kettős marad :) Én például szeretném, ha nem lenne tele maffiózókkal az ország, de belátom, hogy ez nem pártszimpátia kérdése, sőt a maffiozitás sem az.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.24. 10:55:28

@Bell & Sebastian:

"Orbán harmadik utas"

Ugyanmár: csakis a saját körének hatalmi pozíciója érdekli. Mindent ennek rendel alá. be akarja betonozni a hatalmát. Sokáig én sem akartam elhinni. Most is nézze meg: huszadrangú részletkérdéseken iszapbirkóznak itten. Orbánnak meg lenne a hatalma hozzá, hogy valós problémáról őszintén beszéljen. Azonkívül: meg lenne a tehetsége hozzá, hogy valós megoldásokat tegyen, a helyzet megoldására. Egyiket sem teszi: innentől takarodjon.

Nekünk dobott gumicsontokon rágódunk.

Orbán a (harmadik helyett) nyolcadik utas. Ha nem vigyázunk, elintéz mindannyiunkat.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.24. 14:14:40

Igaz hogy több mint 110 éve írták, de ma is aktuális van ami nem változik.

"Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…"
....

"Ha ugyan így is lehet. De aligha. Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

Ady Endre

NN 1902. január 31."

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.06.24. 15:56:19

Szánalmas narancsos vergődés. Újabb gumicsont, hogy addig se a fityisz svindlijeiről beszéljen a nép. Szemétdombra a fidesz - kdnp bagázzsal!

Zsdanov 2012.06.24. 16:00:58

Frankel Leó pl. 1896-ban meghalt.

keptelen kepkeret 2012.06.24. 16:02:30

Nem lesz kevesebb kommunista pusztan attol, h az utcanevek le lesznek cserelve, de velhetoen nem is ez a celja a kormanynak.

A cel (legalabbis kivulallokent en igy latom) az az, h pl embereknek, akik megjartak Gulagot, Andrassy utat, ne kelljen olyan utcanevekkel szembesulniuk, mint l: Munkasor, vagy Voros csillag, lenin..etc.

Szerintem ez teljesen ertheto mint ahogy az is, h utcaneveket (jobb helyeken) olyan emberekerol neveznek el akik segitettek az orszagot, vagy kiemelkedot alkottak nem pedig olyanokrol akik neve egybecseng egy letunt korszak verengzesevel.

Zsdanov 2012.06.24. 16:02:51

Amúgy pedig Kádár János és Szálasi egy lapon említése csak azt bizonyítja, hogy kapitálisan sötét seggfejek vagytok.

Éljen Kádár!

Zsdanov 2012.06.24. 16:03:29

Horthy a magyar történelem legnagyobb tömeggyilkosa.

Horthy tömeggyilkos volt 2012.06.24. 16:07:07

A Mandiner nevű náci lap is folyamatosan hazudhat.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.06.24. 16:18:11

Pár alternatíva:
Lenin - Orbán
Marx Károly - Matolcsy
Engels Frigyes - Pokorni
Vörös Csillag - Narancs
Felszabadulás - Fülkeforradalom
Szamuely - Hende
Kun Béla - Martonyi
Münnich Ferenc - Semjén
Ságvári Endre - Kövér
Néphadsereg - Darutollasok
Munkásőr - TEK
Tanácsköztársaság - Tiszti különítmények
Népköztársaság - Narancsdiktatúra
Népfront - Nemzeti Konzultáció
Frankel Leó - Deutsch
November 7 - November 6 után November 8 jön
Április 4 - Június 27
Vöröshadsereg - Nyilasok

Betiltandó továbbá: Dózsa, Budai Nagy, Kossuth, Bem, Petőfi, az aradi 13, József Attila, Radnóti, s mindenki, aki vélhetően nem nyalta volna a fidesz - kádéenpé szaros ülepét!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 16:20:36

@jose maria padilla: Volt... csak nem úgy.. és nem azok csinálták...

Tudod azért félnek az ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról, mert akkor kiderül, hogy a háború előtti PRO, akik lesittelték a csillagba a keresztény magyar képviselőjelölteket, csak mert mertek indulni, mint Szálasit... ők voltak a Nyilasok is, és a háború utáni PRO majd AVO és AVH...

Azért kell ezeket tiltani, ne foglalkozzanak vele az emberek, és nehogy kiderüljön, nem a magyar a mocsadék...

A legérdekesebb egybeesés pl az, hogy hazánkban 2 millió fegyveres menekült volt, 2 millió a holokauzst áldozatainak száma.. és valahol az irattárakban 2 millió új személyazonossági papír van.. politikai menekült személyazonossági változtatás miatt...

De vajon hol is lehetnek azok az iratok?! Biztos helyen...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2012.06.24. 16:20:50

@immortalis: Ez inkább a jideauk vergődése, ők izgulnak leginkább a gondolatbűn miatt.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.24. 16:26:47

@Putyilov gyári melós:

Navégre valaki kimondta!

Ahelyett, hogy nem törődnénk vele, itt rgjuk és rágjuk az odavetett semmit. És marakszunk közben.

torró 2012.06.24. 16:27:45

A tiltás, kihívás. Mond azt a kisgyereknek, hogy nem szabad a vasalót megfogni, mert megéget. Mit fog legelőször megfogni? A vasalót! Állandóan tiltunk valamit, jó vannak dolgok amik valóban tiltani valók, és mégis csak növekednek a gondok. Ha a kormányok úgy tennék a dolgukat, hogy az emberek, mondjuk nagy része, rendes munkával normális életet élhetne, nem foglalkozna hülye dolgokkal.Kevés tiltás is elegendő lenne, mert nem volna motiváció. Persze vannak emberek akiknek ez sem lenne jó, de az elenyésző. Ma már ilyen infó sztráda mellett nem értem a kormányokat,külföldieket sem, hogy miért kell az embereket hülyének nézni? A választások után meg csodálkozva nyilatkoznak, ők nem értik miért kaszálták el őket. Egyszerű! Ma már nem csak annyi esze van az embereknek, hogy ha esik az eső eresz alá álljon! Jó! Tudom. Akad még!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.06.24. 16:42:40

Érdekes, Berlinben van Marx és Engels szobor, de még Lenin tér is. Nyilván ott nem tagadják meg a múltat, hanem emlékeznek rá, akár tanulnak belőle. No nekünk ez nem megy, a fidesz pedig az ilyen hülye értelmetlen átnevezgetésben világbajnok... másban már nem annyira.

Mike36 2012.06.24. 16:51:23

Wittner Mária egy idióta picsa, megdögölhetett volna már 56-ban

béla a görög (törölt) 2012.06.24. 16:55:09

1. Marxnak és Engelsznek mi köze a kommunizmushoz?
(ravasz kérdés - tudom már megint logikus vagyok és nem ideológiát befogadó :)))

2. április 3 után ezután április 5 jön vagy április 3a? :)
Hogy jön a II.vh a kommunizmushoz? Nem értem.

3. Nekem az Orbánhegy is büdös. :) kommunistát is játszik bár nem az, diktaturázni is szeretne bár nem tud.
Ezért aztán nekem a február 20 (ha valaki pontosan tudja mikor megirja) is büdös.
Mi volt akkor, mi volt akkor - akkor államosította a Fidesz a MANYUP számlám.

4. A vallásért sem vagyok oda. Ami pusztítás azok csináltak. És a keresztet tiltsuk be.

A kommunizmust ami mintha szocializmus lett volna, leszarom - ha apámat nem izgatta engem mit izgasson - de a Fidesz és Orbán bűneit nem felejtem.

torró 2012.06.24. 16:57:24

Mike36!
És te tartod magad különb embernek?

Mike36 2012.06.24. 16:59:05

@torró: ne képzeld oda azt ami nincs ott

kvadrillio 2012.06.24. 17:03:43

"Hiánycikk a drog Pesten

A razziák miatt menekülnek a dílerek, ez pedig felhajtja az árakat"

22 év kormányzati ÉLETMŰVE !!!!!

HAJÓGYÁRI-SZIGET DROGELOSZTÓ KÖZPONT !!!

...hova hányjak........TISZTA MEXIKÓ !!!!!

sutyerák 2012.06.24. 17:09:38

már nem a bűnözőket védi a jog.
-hanem a BŰNÖZŐT.

fregatt 2012.06.24. 17:09:56

Azért arról már nagyvonalúan hallgat a Marijka néni, hogy a cégeknek kurávra nem csak illetéket kell fizetni ha megváltozik a címük.

Kapásból újra kell írni a társasági szerződést amihez ügyvéd kell, új aláírási címpéldányt kell csinálni amihez meg közjegyző kell, aztán kellenek új névjegyek, promóciós kiadványok, cégtáblák, bélyegzők és kb még a végtelenségig sorolhatnám, hogy cégprofiltől függően még mik... Szóval ezeket is mind ki tetszik majd ugye fizetni abból a feneketlen perselyből?

Apropó, ha már megszállás! A magyar népet 150 évig megszállva és elnyomva tartó török birodalom emlékét nem kellene végre eltörölni? Itt lenne az ideje átnevezni Törökbálintintot, a Törökvész utat, Török utcákat, Szultán utcákat és persze a törökfürdőt elnevezést. Aztán majd a mocskos rómaikra is sor kerülhetne kezdve mondjuk Aquincummal, a Római parttal, stb.

Nem is tudok szebb feladatot elképzelni a kétharmadnak ennél.

Az a szerencse, hogy amúgy semmi más probléma nincs már ebben a kurva országban, mindenki akkora jólétben és létbiztonságban él, hogy el tudom képzelni ahogy sorra keresik meg a zemberek Marika nénit, hogy ez a nagy jóság már csak akkor lehetne még jobb, ha arról a fránya Frankel Leóról elnvezett utcát át teccenének nevezni végre Vitéz nagybányai Horthy Miklós Sugárútra, mert Frankel Leó neve annyi sok rémes emléket ébreszt abban a 0.005%-ban akinek egyáltalán fogalma van róla, hogy ő sötét oldalon állt, miközben a kormányzó úrról mindenkinek csak boldog emlékei vannak.

darnmarquee 2012.06.24. 17:15:40

általában azok tagadják a holokausztot, akik közben azt gondolják, hogy nem nyírtak ki elég zsidót, és igazából örülnek, hogy megtörtént. a holokauszttagadás nem más, mint trollkodás, mert ez a vörös posztó, amire habzani kezd sok száj, és joggal felháborít a békésen gondolkodókat. a gond nem az, hogy valaki tagadja, vagy sem, hanem hogy vannak, akiknek hiányzik. a történelem során sok minden feledésbe merül, lehet ez is fog. az embereknek elítélniük a gyilkosságot, az előítéletességet kell, de ezt nem lehet törvénybe írni. mondjuk marx károlyt nem értem. ő nem volt diktátor. ennyi erővel nietzsche-t is be kéne tiltani, mert hitler merített tőle. nagy zavar van itt a fejekben.

elizon pucsnik 2012.06.24. 17:26:17

No,mivel recesszió van,maradjanak a Kun-Kohn stb utcatáblák,de akkor az új közterületek,utcák,hodályok kapják az ellenoldalt pl.: Mengele rendelő,Héjjas-liget,SS köz, ÁVO-ovi stb....

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 17:41:18

@béla a görög: tudod nekem van kiegészítő nyugdíjpénztáram...

múlthéten utaltam át 24 ezret bele.. mennyi érkezett meg?
21500...

szerinted.. 12 év alatt .. miért csak 280 ezer gyűlt rajta össze? Szorozd már fel havi 1000 forinttal...

40 év múlva... még mindig 300 ezer forint lesz a reálértéke...

Gondolkodj el miért is... és hogy jóljártál-e az államosítással...

Horthy tömeggyilkos volt 2012.06.24. 17:44:05

@prof.dr.elizon pucsnik: Kun Béla legfőbb bűne, hogy a magyar Vörös Hadsereg felvette a harcot a román és csehszlovák intervenciós csapatokkal.

Eközben Horthy francia vendégségben hazát árult Szegeden.

Veszélyes lenne, ha erre emlékezne a jónép.

Mengelét Kun Bélával párhuzamba vonni... Miért nem vered inkább ki?

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2012.06.24. 17:44:49

Bírom amikor a tetves politikusok egymásnak emléket állítva és dicsőséget biztosítva utcát neveznek el egymásról. Politikusi kölcsönös dicsőségbiztosító. Normális embernek eszébe nem jutna valami rohadt korrupt szarházi semmihez nem értő tömeggyilkos politikusról bármit is elnevezni. Maximum nyilvános illemhelyet lehetne nagyformátumú politikusokról elnevezni, kisformátumúakról meg piszoárt és WC-t.
Pl. megyek szarni egyet Rákosiba vagy telehúgyozom Horthyt vagy belemenstruálok Ratkóba stb.

velaxin 2012.06.24. 18:00:04

@Bell & Sebastian:

Arab számokkal számozzuk az utcákat, vagy római számokkal hmmm? sosem lehet tudni...

Reggie 2012.06.24. 18:26:53

Ez miert figyelemeltereles? Mert ugranak ra az emberek. Miert ugranak ra? Mert meg mindig sok a kommunista. Normalis ember vagy helyeseli, vagy le se szarja. Pont ezert van helye egy ilyen intezkedesnek.

béla a görög (törölt) 2012.06.24. 18:38:11

@Con Storm: Nekem is van önkéntesem. Az egy másik dolog ne keverjük.
DE ha nekem megérte a MANYUP és nekem jó volt akkor te ne akard már nekem megmagyarázni, hogy márpedig de az nekem nem volt jó! Érted?
És szívtam az államosítással. Hogy mekkorát azt pedig egyre inkább most látom. Lásd a nyugdíj AZÓTA (tehát az államosítás után) már nem járulék hanem adó lásd a tetvek mit terveznek lásd mibe nyomták be a pénzt. Mentségemül szolgáljon hogy az egy akkori döntésem volt akkori helyzet és információk alapján. Nem arra szocializálódtam hogy az állam kirabol. Egyszer minden embert át lehet baszni...

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.24. 18:41:30

" Ha úgy alakul történelmileg, idővel tilos lehet Trianon, a Szent Korona Tan, a NENYI, a Jóléti Rendszerváltás vagy éppen a globális felmelegedés tagadása is, miért ne?"

*

Ez két okból sem lehetséges:

1. Bármilyen "kurzus" kövesse is Orbánékat, nem lehet annyira idióta, mint ez a tettek szintjén impotens, szómágiás, duplagondolos, vulgár-polmarketing irányában fixált csapat :)

2. Kétlem, hogy Orbánék után bárki bármit el akarna nevezni a NENYI-ről, a kormány bármelyik tagjáról, vagy az általuk kreált, tömegek manipulálására használt, és hívószóként sulykolt bármelyik korábban ismeretlen, vagy más értelemben használt narancsos kifejezésről.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.06.24. 18:44:57

@Horthy tömeggyilkos volt: Forrást kérek arra, amiket állít. Hiteles forrást, amúgy mindenki azt mond, amit akar. (ja, nagyapám meg szupermen volt)

is 2012.06.24. 19:07:55

@Bell & Sebastian: "A pragmatikus németje -vagy háromszáz évvel ezelőtt- úgy hidalta át az ideológiai veremcsapdákat, hogy sorba számozták a belterületi ingatlanokat."

nekem ez úgy rémlik, hogy egy háború után a megszálló csapatok tették ezt imígyen. innen van a kölnivíznek a száma is, a 4711. meg is néztem: www.aviewoncities.com/cologne/4711.htm , konkrétan a franciák (Napoleon) csinálták ezt.

@poszt: szerintem nem kell Kun Béla utcáknak lenniük, és Szálasi olvasókörnek sem, eddig tiszta, és szerintem ez 80%-ban elfogadható az embereknek. és amiben meg tudunk egyezni >80%-ban, arról hozzunk döntést. a FIDESZ sosem képviselt többet, mint a magyarok egyharmadát (csak a választási rendszer, ugye), és nem volt soha kooperációkész ("akit lehet, megölök" - Orbán Viktor), ezért én pont a FIDESZre nem bíznék semmilyen nemzeti minimumot. a listának a felét ki kellene venni, az egy kompromisszum lenne, hiszen a másik feléről lenne konszenzus. szerinted lehet a beterjesztők fejével beszélni?

is 2012.06.24. 19:31:10

@Rokkantnyugdíjaspornósztár: nem akarlak nagyon mellbevágni ilyen gondolatokkal, de Szent István vagy az ország egyharmadát kiírtotta, vallási alapon. kb. mint az örmény népírtás, vagy a hitleri zsidó pogromok. szerinted hány Szent István utca van Mo-n, és szerinted mi legyen velük?

Anti Anyag (törölt) 2012.06.24. 19:44:23

Azért az a helyzet, hogy a horogkereszt lett először betiltva, sőt a hiszti odáig fajult, hogy náci dolog nagyon hobbisták állományában sem lehet.

Mások ezért joggal gondolják, hogy a vörös csillag pedig őket zavarja.

Én megengedném mindkettőt, végül is demokrácia van.

Petyat 2012.06.24. 20:01:09

Elhányom magam. A sok komcsi állat, akik sokadik alkalommal söpörték szőnyeg alá az ügynöktörvényt, ilyen faszságokkal próbálnak félrevezetni. A fideszt és az mszp-t kellene betiltani, nem az utcanévtáblákat!

gabcigirl 2012.06.24. 20:12:40

Ez a törekvés tök méltányolandó lenne, ha történne az országban érdemi cselekvés és a Fityeszesek nem pont úgy viselkednének, mint az őskommerek. Így viszont teljesen hiteltelen:S

Petyat 2012.06.24. 20:14:07

A holokauszt tagadásról meg annyit, hogy faszom sem akarja tagadni. Elfelejteni szeretném. Kibaszottul unom hogy állandóan erről kell beszélni, nem csak az emléknapon, hanem minden nap téma. Kibaszott unalmas már. Szerintem nincs olyan ember a földön, aki ne ismerné a sztorit, mert minden évben rengeteg film, könyv jelenik meg a témában. Bármiről van szó, akár az elefántfókák szaporodási szokásairól szóló vitába is képesek egyesek beleröltetni a gondolataikat a holokausztról. Minden sarkon van már emlékmű, amit hetente koszorúzni kell. Kurvára tul van lihegve a téma.

peca1000 2012.06.24. 20:15:44

Én azt nem értem, hogy a Holokauszt tagadást miért tiltják?

Még a nagy zsidó szervezetek sem akarják az állítólagos nagy tömegsírokat megkeresni, hogy igazolják álláspontjukat, hogy tényleg milliókat öltek meg a táborokban.

Agyrém, hogy a hazugságukat megkérdőjelezőket, vagy esetleg leleplezőket büntetni akarják.

Persze, mert akkor a Holokamu után már nem kapnának kártérítést.

Még 100 év múlva is lesznek túlélők :)

Pszt! 2012.06.24. 20:17:56

@Con Storm: Te nagyon hüle lehetsz, ha olyan dologba fekteted a pénzed (önként!), ami kurvára nem éri meg szerinted!

Bell & Sebastian 2012.06.24. 20:20:25

@Schwerer Gustav: Már ébredezik, vagy legalábbis majd felkelti Olli Rehn, aki vizsgálódni érkezett Közgép -ügyben, legalábbis az egyik Jólértesült Jóska szerint.

Meglássuk.

Bell & Sebastian 2012.06.24. 20:22:34

@is: Jogos, úgy látszik ez valami jakobinus izé, amit csak átvettek a Krautok. :)

Bell & Sebastian 2012.06.24. 20:27:44

@velaxin: Inkább legyenek ovisjelek (lapos pöttyös labda, légi segélydoboz, fenyőfatuskó, vándor patkány, ilyesmik), ha már a jövőnek dolgozunk.

2012.06.24. 21:26:54

A holokauszt törvény óta a libsibibsik maximum kussolhatnak a témában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.25. 07:54:39

"Münnich Ferenc jelenlétében szokatlan módon zajlott le az elítéltek kivégzése. Végrehajtásra a laktanyában szolgáló sorkatonákat vezényelték ki, de ezek egyike sem vállalta a véres munkát, így a jelen volt karhatalmista egység géppisztoly-sorozattal végzett a húsz éves lánnyal és a huszonnyolc éves fiatalemberrel. Holttesteiket a békéscsabai Berényi úti temető szélén, szemétlerakásra kijelölt helyen földelték el – a Békés Megyei Levéltár adatai szerint az elhantolás helyét 1989-ig államtitokként kezelték a hatóságok."

aki szerint ezekről lehet utcákat, egyleteket, köröket elnevezni, annak nincsen helyén az erkölcsi tartása

is 2012.06.27. 15:50:29

@tesz-vesz: Szent István édes testvérét felnégyeltetette, rengeteg másik magyart egyéb kínhalállal halatott.

aki szerint erről lehet utcákat, egyleteket, köröket elnevezni, annak nincsen helyén az erkölcsi tartása

ugye jól értem?

HToma 2012.06.28. 18:36:15

@is: Koppány nem volt Szt. István testvére. Oldalági rokon volt. Mindketten az Árpád-házba tartoztak, de még unokatestvéri viszony se volt köztük. Máskor nézz szét legalább a Wikipédián!

blogol-ó 2012.08.30. 17:16:00

@gabcigirl:

Bizony, a fidesz hiteltelen. Ahogy az olyan nők is (nők???), akik a monitor előtt ülve ismeretlenül gyalázzák, nácizzák a nekik nem tetszőket, mivel frusztráltak; hiszen nem kellene SENKINEK.

Csak nem te is ezek közé tartozol?
süti beállítások módosítása