Nemzeti múltunk nagyjainak kortársasítása eddig sem állt távol a magyar közélettől: Deákokkal és Kossuthokkal igazán jól el vagyunk látva. A tatabányai KDNP ezen felbuzdulva, az erős bibliai párhuzamok fájó hiányát megelégelve helyezhette Schmitt Pál történetét újszövetségi keretbe közleményében:

  „A húsvéti ünnepek közeledtén a KDNP Tatabányai Alapszervezete szomorú párhuzamot lát a Schmitt Pál Köztársasági Elnököt ért méltatlan támadások és a nagypénteki ítélet között.

  Különösen szomorú, hogy az országnak egy nagytekintélyű intézménye, a Semmelweis Egyetem ölti magára Pilátus szerepét, hiszen a plágium vád, amely alapján Schmitt Pál erkölcsiségét tekintélyét az írástudók alá kívánták ásni, már régen megdőlt. Az egyetem maga jelentette ki „Én semmi vétket sem találok őbenne” mégis visszavonta a köztársasági elnök doktori címét. (...)

  Vagyis a Főtanácshoz hasonlóan, a teljes parlamenti ellenzék, — az igazság bajnokának szerepében tetszelgő Jobbikkal együtt — szorítja az egyetemet Pilátus szerepébe és uszítja a népet, hogy azt kiáltsa: »Az Ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!«”  

  Tehát a Semmelweis Egyetem Pilátus; a Jobbik, az LMP meg az MSZP (feat. DK) a Főtanács; a nép meg a zsidók. De akkor kicsoda Schmitt Pál?

  Ízléstelen? Blaszfém? Ennek megítélését bízzuk a KDNP főügyészére.