Mivel az EP-vita idején az EU érintett intézményében jártam, így eddig nem volt alkalmam válaszolni egy, a múlt heti EP-vitáról írt posztomhoz fűzött kommentárra, amit Tallián Miklós jegyez. Álljon e sorok alatt az ő szövege.

  „Hányszor kell még lassan mondani, hogy a Mandiner is megértse? Egy. Nem a kibaszott szervezeti hatáskörök kérdése a lényeg. Nem az a lényeg, hogy ki mire kötelezhet. Elhiszem, hogy a papíron az elvek és a hagyomány talaján álló, valójában a »ha van rá formális jogi lehetőség, akkor erkölcsileg sem kifogásolható« gondolkodásmódban dolgozó létező jobboldalnak ez felfoghatatlan, de nem, nem az a lényeg. Az európai politikai kultúra és elvek betartása a lényeg, és nem a mezei nünükék jogairól van szó, hanem a bíróságokról meg ilyesmiről. Kettő, teljesen mindegy, hogy az ET mennyire hivatalos szerv, a Magyarországra kényszerítő erővel bíró Bizottság az ő véleményét fogja magáévá tenni sokkal inkább, mint egy olyan kormányét, amelyik a legelemibb szinteken rendszeresen átbaszta, kezdve ott, hogy nem a törvények beterjesztett verzióit küldte vizsgálatra. Ennyi.”

  Nos, erre a kelleténél nagyobb arccal megfogalmazott, bazmegoló kommentárra talán nem is kellene reagálnom, de magát az ügyet, a Kroes-Navracsics csörte lényegét tartom annyira fontosnak, hogy még egyszer visszatérjek rá.

  Mi is volt a vita lényege? Neelie Kroes holland biztos arra kért egyértelmű választ, hogy a kormány kér-e átfogó véleményt az Európa Tanácstól a magyar médiajogszabályok módosításainak megfelelőségéről és azok végrehajtásáról, továbbá elfogadja-e és gyakorlatba iktatja-e az ET majdani ajánlásait. Navracsics Tibor igennel válaszolt, hozzátéve: persze csak akkor, ha ezek az ajánlások nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes erre azzal reagált, hogy a válasz nem ugyanaz, mint amit a kormányfőhelyettes korábban négyszemközt mondott neki ugyanerről. Navracsics Tibor ezt követően jelezte: ő a magyar alkotmányra esküt tett képviselőként volt kénytelen megfogalmazni ezt a fenntartását, egyébként pedig nem feltételezi, hogy az ET a magyar jogrendszerrel ellentétes ajánlásokat tesz.

  Hogy a színfalak mögötti beszélgetésben pontosan mi hangzott el, nem tudjuk, nem voltunk ott. Ami az EP nyilvánossága előtt történt, azt viszont mind láttuk és hallottuk. A Bizottság képviselője azt akarta kicsikarni a magyar kormány képviselőjétől, hogy az Európa Tanács tagállamokra nem kötelező, sőt ez esetben még meg sem fogalmazott, senki által nem ismert ajánlásainak elfogadására a magyar kormány vállaljon kötelezettséget. Ez egyszerűen egy arcpirító helyzet volt.

  És Tallián hiába jön az európai elvekkel (mik is azok pontosan?), nem erről van szó. Igen, mintha hallottam volna már természetjogról és jogpozitivizmusról, különböző jogelméletekről Montesqieu-től Kelsenen és Carl Schmitten át Rawls-ig, de ennél egyszerűbb az apropóul szolgáló ügy megfejtése. Bár ha már szóba jött, kitérnék rá, hogy felfogásképtelen jobboldaliként a Maritain-féle egyszerre modern és keresztény megalapozottságú, izgalmas természetjogi felfogás híve vagyok, és elutasítom a 20. században épp elég szenvedést és tragédiát hozó jogpozitivista szemléletet. És ebből ki lehet találni, mit gondolok, ha egy ország vagy egy nemzetek feletti szervezet jogalkotása a jogpozitivizmus felé mozdul el.

  A magyar kormány és az EU, sőt, a Nyugat egyre mélyülő konfliktusáról számos cikket írtam az elmúlt időszakban, kritikusan viszonyulva a hol itt, hol ott visszatérő nyugatalkonyás kormányzati megnyilatkozásokhoz és stratégiához. Nem szorulok hát kioktatásra, hogy vitapartnerem lassan tagolva magyarázza el nekem a tutit. De ez a konkrét ügy nem az Orbán-kormány hibás szabadságharcos szólamairól és az annak eredményeként kialakult zsákutcáról és a rendkívül negatív nemzetközi megítélésről szól, hanem a Bizottság mellényúlásáról. Mert Bezzegeurópa is tud tévedni, ami főleg a hozzám hasonló, javíthatatlanul nyugatos polgárok számára fájdalmas. És dühítő, ha nem tévedésről, hanem egyértelmű és túlzó beavatkozásról van szó. Írom ezt úgy, hogy nem vagyok eleve esküdt ellensége a tovább mélyülő európai integrációnak, ami azonban csak nyilvános viták után, világos játékszabályok mentén, és nem fű alatt lopakodva valósulhat meg az öreg kontinensen.

  A Bizottságnak megvan a maga felhatalmazása és hatásköre, hogy beavatkozhasson a meghatározott keretek között a tagállamok jogalkotásába. Az európai uniós szerződések őreként a tagállamokra kötelező, a tagállami jogrendszer fölött álló uniós jog alkalmazását kikényszerítheti a tagállamoktól. Ezzel nincs semmi baj, ezt vállaltuk az uniós csatlakozás során. De az Európa Tanács nem az EU szerve, a Tanács munkássága nem része az uniós jogrendnek, ajánlásai nem kötelezőek a tagállamok részére. Különösen úgy nem kóser a történet, ha a Bizottság a jogállamiság ethosza jegyében létrehozott ET-re hivatkozva terjeszkedik túl a saját, egyelőre meglévő korlátain.

  „Nem a kibaszott szervezeti hatáskörök kérdése a lényeg. Nem az a lényeg, hogy ki mire kötelezhet.” De igen, ez a lényeg. Vajon a Fidesz által a jog betűjét, és csak a betűjét felhasználva, kihasználva, farigcsálva folytatott hatalompolitikai építkezés vagy a demokrácia, a jogállamiság nevében fellépő Bizottság jog- és hatásköreinek túllépése a súlyosabb probléma? Számon kérhetjük-e az intézményeket egyébként formális szabályok alapján átszabó Orbán-kormányt, ha az uniós intézmények a formális szabályokat megszegve próbálják tovább- vagy visszaszabni egy tagállam jogalkotását? Lényegesek-e hát a szervezeti hatáskörök, ha egy szervezeti hatásköröket tologató kormányzattal szemben akar fellépni a Bizottság?

  „Teljesen mindegy, hogy az ET mennyire hivatalos szerv.” Nem, nem mindegy, nagyon is lényeges ez a kérdés. Az 1949-ben megalakult Európa Tanács egy kormányközi konzultatív szervezetként jött létre, amely „struktúrájából és hatásköreiből adódóan nem aspirálhatott egy jövőbeni föderális Európa kialakításában játszott központi szerepre” – írja Vida Krisztina, az MTA tudományos kutatója az Európai közjog és politika c. kézikönyvben. Ugyanezen könyv közösségi jogrendről szóló fejezetében (szerző: Jeney Petra, Sonnevend Pál, Kardos Gábor, Kende Tamás) az áll: az EU-előd EGK-t „a tagállamok elsősorban a gazdasági integráció megvalósítása érdekében hozták létre, és úgy vélték, hogy elégséges, ha az emberi jogok védelme érdekében az Európa Tanács keretében, illetve az ENSZ-ben működnek együtt”. Magyarország a rendszerváltozás után az első volt kommunista országként csatlakozott az Európa Tanácshoz, amely elsősorban az ET-tagállamok közötti egyezmények útján alkot jogot. Nem látom azonban azt az egyezményt, amely azt írná elő, hogy egy ET- és EU-tagállam látatlanban vállaljon ígéretet arra, hogy elfogadjon egy ET-jelentést. Valószínűleg azért, mert ilyen egyezmény, jogszabály, előírás nincsen.

  Az Európa Tanács a jóindulatú megközelítések szerint Európa demokratikus lelkiismerete, a kritikusok szerint pedig papucs orrán pamutbojt. Ennek eldöntésére érdemes betekinteni az ET közgyűlésének munkájába ezen a videón, amelyen a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás provokál ki egy perc izgalmat egy kitett magyar zászlócskával, amelyet az elnöklő svéd politikusnő az ET méltóságára hivatkozva akar eltávolíttatni.

  Az EU nevében fellépő Európai Bizottság és az Európa Tanács ugyanakkor valóban együttműködik és közös programokat alkot az emberi jogok, a demokrácia és a jog uralma jegyében, mely során saját megfogalmazásuk szerint konzultálnak az érintett tagállamokkal. Ez most is folyik, a magyar kormány épp a minap biztosította a további együttműködésről az Európa Tanácsot. A szép szavakat és üdvös törekvéseket azonban éppen az ássa alá, ha rájuk hivatkozva, de azokkal éppen ellentétes módszereket felhasználva próbálnak az európai szervek beleavatkozni egy tagállam jogalkotásába. Sajnálatos példa a Kroes-követelés az EU mostanában formálódó új korszakának egyik legnagyobb kihívására, a demokratikus deficit súlyosbodására.

  A múlt heti vitában nem konzultálni akartak, hanem biankó aláírást követeltek egy még nem is létező ajánlás kötelező elfogadására. Erről lehet vitatkozni, de a vitában az érvek helyét nehezen pótolja az indulatos hangnem.