Kroes-Navracsics csörte – válasz Tallián Miklósnak
2012. február 16. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kroes-Navracsics csörte – válasz Tallián Miklósnak

 

  Mivel az EP-vita idején az EU érintett intézményében jártam, így eddig nem volt alkalmam válaszolni egy, a múlt heti EP-vitáról írt posztomhoz fűzött kommentárra, amit Tallián Miklós jegyez. Álljon e sorok alatt az ő szövege.

  Hányszor kell még lassan mondani, hogy a Mandiner is megértse? Egy. Nem a kibaszott szervezeti hatáskörök kérdése a lényeg. Nem az a lényeg, hogy ki mire kötelezhet. Elhiszem, hogy a papíron az elvek és a hagyomány talaján álló, valójában a »ha van rá formális jogi lehetőség, akkor erkölcsileg sem kifogásolható« gondolkodásmódban dolgozó létező jobboldalnak ez felfoghatatlan, de nem, nem az a lényeg. Az európai politikai kultúra és elvek betartása a lényeg, és nem a mezei nünükék jogairól van szó, hanem a bíróságokról meg ilyesmiről. Kettő, teljesen mindegy, hogy az ET mennyire hivatalos szerv, a Magyarországra kényszerítő erővel bíró Bizottság az ő véleményét fogja magáévá tenni sokkal inkább, mint egy olyan kormányét, amelyik a legelemibb szinteken rendszeresen átbaszta, kezdve ott, hogy nem a törvények beterjesztett verzióit küldte vizsgálatra. Ennyi.”

  Nos, erre a kelleténél nagyobb arccal megfogalmazott, bazmegoló kommentárra talán nem is kellene reagálnom, de magát az ügyet, a Kroes-Navracsics csörte lényegét tartom annyira fontosnak, hogy még egyszer visszatérjek rá.

  Mi is volt a vita lényege? Neelie Kroes holland biztos arra kért egyértelmű választ, hogy a kormány kér-e átfogó véleményt az Európa Tanácstól a magyar médiajogszabályok módosításainak megfelelőségéről és azok végrehajtásáról, továbbá elfogadja-e és gyakorlatba iktatja-e az ET majdani ajánlásait. Navracsics Tibor igennel válaszolt, hozzátéve: persze csak akkor, ha ezek az ajánlások nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes erre azzal reagált, hogy a válasz nem ugyanaz, mint amit a kormányfőhelyettes korábban négyszemközt mondott neki ugyanerről. Navracsics Tibor ezt követően jelezte: ő a magyar alkotmányra esküt tett képviselőként volt kénytelen megfogalmazni ezt a fenntartását, egyébként pedig nem feltételezi, hogy az ET a magyar jogrendszerrel ellentétes ajánlásokat tesz.

  Hogy a színfalak mögötti beszélgetésben pontosan mi hangzott el, nem tudjuk, nem voltunk ott. Ami az EP nyilvánossága előtt történt, azt viszont mind láttuk és hallottuk. A Bizottság képviselője azt akarta kicsikarni a magyar kormány képviselőjétől, hogy az Európa Tanács tagállamokra nem kötelező, sőt ez esetben még meg sem fogalmazott, senki által nem ismert ajánlásainak elfogadására a magyar kormány vállaljon kötelezettséget. Ez egyszerűen egy arcpirító helyzet volt.

  És Tallián hiába jön az európai elvekkel (mik is azok pontosan?), nem erről van szó. Igen, mintha hallottam volna már természetjogról és jogpozitivizmusról, különböző jogelméletekről Montesqieu-től Kelsenen és Carl Schmitten át Rawls-ig, de ennél egyszerűbb az apropóul szolgáló ügy megfejtése. Bár ha már szóba jött, kitérnék rá, hogy felfogásképtelen jobboldaliként a Maritain-féle egyszerre modern és keresztény megalapozottságú, izgalmas természetjogi felfogás híve vagyok, és elutasítom a 20. században épp elég szenvedést és tragédiát hozó jogpozitivista szemléletet. És ebből ki lehet találni, mit gondolok, ha egy ország vagy egy nemzetek feletti szervezet jogalkotása a jogpozitivizmus felé mozdul el.

  A magyar kormány és az EU, sőt, a Nyugat egyre mélyülő konfliktusáról számos cikket írtam az elmúlt időszakban, kritikusan viszonyulva a hol itt, hol ott visszatérő nyugatalkonyás kormányzati megnyilatkozásokhoz és stratégiához. Nem szorulok hát kioktatásra, hogy vitapartnerem lassan tagolva magyarázza el nekem a tutit. De ez a konkrét ügy nem az Orbán-kormány hibás szabadságharcos szólamairól és az annak eredményeként kialakult zsákutcáról és a rendkívül negatív nemzetközi megítélésről szól, hanem a Bizottság mellényúlásáról. Mert Bezzegeurópa is tud tévedni, ami főleg a hozzám hasonló, javíthatatlanul nyugatos polgárok számára fájdalmas. És dühítő, ha nem tévedésről, hanem egyértelmű és túlzó beavatkozásról van szó. Írom ezt úgy, hogy nem vagyok eleve esküdt ellensége a tovább mélyülő európai integrációnak, ami azonban csak nyilvános viták után, világos játékszabályok mentén, és nem fű alatt lopakodva valósulhat meg az öreg kontinensen.

  A Bizottságnak megvan a maga felhatalmazása és hatásköre, hogy beavatkozhasson a meghatározott keretek között a tagállamok jogalkotásába. Az európai uniós szerződések őreként a tagállamokra kötelező, a tagállami jogrendszer fölött álló uniós jog alkalmazását kikényszerítheti a tagállamoktól. Ezzel nincs semmi baj, ezt vállaltuk az uniós csatlakozás során. De az Európa Tanács nem az EU szerve, a Tanács munkássága nem része az uniós jogrendnek, ajánlásai nem kötelezőek a tagállamok részére. Különösen úgy nem kóser a történet, ha a Bizottság a jogállamiság ethosza jegyében létrehozott ET-re hivatkozva terjeszkedik túl a saját, egyelőre meglévő korlátain.

  „Nem a kibaszott szervezeti hatáskörök kérdése a lényeg. Nem az a lényeg, hogy ki mire kötelezhet.” De igen, ez a lényeg. Vajon a Fidesz által a jog betűjét, és csak a betűjét felhasználva, kihasználva, farigcsálva folytatott hatalompolitikai építkezés vagy a demokrácia, a jogállamiság nevében fellépő Bizottság jog- és hatásköreinek túllépése a súlyosabb probléma? Számon kérhetjük-e az intézményeket egyébként formális szabályok alapján átszabó Orbán-kormányt, ha az uniós intézmények a formális szabályokat megszegve próbálják tovább- vagy visszaszabni egy tagállam jogalkotását? Lényegesek-e hát a szervezeti hatáskörök, ha egy szervezeti hatásköröket tologató kormányzattal szemben akar fellépni a Bizottság?

  „Teljesen mindegy, hogy az ET mennyire hivatalos szerv.” Nem, nem mindegy, nagyon is lényeges ez a kérdés. Az 1949-ben megalakult Európa Tanács egy kormányközi konzultatív szervezetként jött létre, amely „struktúrájából és hatásköreiből adódóan nem aspirálhatott egy jövőbeni föderális Európa kialakításában játszott központi szerepre” – írja Vida Krisztina, az MTA tudományos kutatója az Európai közjog és politika c. kézikönyvben. Ugyanezen könyv közösségi jogrendről szóló fejezetében (szerző: Jeney Petra, Sonnevend Pál, Kardos Gábor, Kende Tamás) az áll: az EU-előd EGK-t „a tagállamok elsősorban a gazdasági integráció megvalósítása érdekében hozták létre, és úgy vélték, hogy elégséges, ha az emberi jogok védelme érdekében az Európa Tanács keretében, illetve az ENSZ-ben működnek együtt”. Magyarország a rendszerváltozás után az első volt kommunista országként csatlakozott az Európa Tanácshoz, amely elsősorban az ET-tagállamok közötti egyezmények útján alkot jogot. Nem látom azonban azt az egyezményt, amely azt írná elő, hogy egy ET- és EU-tagállam látatlanban vállaljon ígéretet arra, hogy elfogadjon egy ET-jelentést. Valószínűleg azért, mert ilyen egyezmény, jogszabály, előírás nincsen.

  Az Európa Tanács a jóindulatú megközelítések szerint Európa demokratikus lelkiismerete, a kritikusok szerint pedig papucs orrán pamutbojt. Ennek eldöntésére érdemes betekinteni az ET közgyűlésének munkájába ezen a videón, amelyen a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás provokál ki egy perc izgalmat egy kitett magyar zászlócskával, amelyet az elnöklő svéd politikusnő az ET méltóságára hivatkozva akar eltávolíttatni.

  Az EU nevében fellépő Európai Bizottság és az Európa Tanács ugyanakkor valóban együttműködik és közös programokat alkot az emberi jogok, a demokrácia és a jog uralma jegyében, mely során saját megfogalmazásuk szerint konzultálnak az érintett tagállamokkal. Ez most is folyik, a magyar kormány épp a minap biztosította a további együttműködésről az Európa Tanácsot. A szép szavakat és üdvös törekvéseket azonban éppen az ássa alá, ha rájuk hivatkozva, de azokkal éppen ellentétes módszereket felhasználva próbálnak az európai szervek beleavatkozni egy tagállam jogalkotásába. Sajnálatos példa a Kroes-követelés az EU mostanában formálódó új korszakának egyik legnagyobb kihívására, a demokratikus deficit súlyosbodására.

  A múlt heti vitában nem konzultálni akartak, hanem biankó aláírást követeltek egy még nem is létező ajánlás kötelező elfogadására. Erről lehet vitatkozni, de a vitában az érvek helyét nehezen pótolja az indulatos hangnem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr224113871

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabadság vagy szuverenitás? 2012.02.16. 18:05:25

Az Európai Parlament mai határozatában „súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet m...

Trackback: Gyöngyösi Márton tagadja a holokausztot? 2012.02.16. 09:27:36

Gyöngyösi Mártontól az újságíró azt kérte, hogy a bűnös nép fiaként kérjen bocsánatot.  Az ügyhöz fűződően a KDNP közleményt adott ki, akárcsak a Külügyminisztérium, amelyben jelezték, hogy elhatárolódnak a Jobbiktól és képviselőjének kijelentését...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2012.02.16. 08:09:11

És kinek köszönhető ez az indulatos hangnem? Kinek köszönhető, hogy másfél év türelmesség után az EU-s alapszerződésekben megfogalmazott és általunk írásban vállalt jogelvekre magasan tevő kormánnyal szemben elszakadt a cérna? Ki beszélt arcpirítóan kokikról meg sallerekről meg Moszkváról? Ezek után szerinted marad a baráti jó viszony? Ha valaki az padlóra köp, azzal mit kell csinálni a szellemi vezető szerint is?

Egyébként a fenti zavaros okoskodásban azért ott van rejtve a lényeg: az EU Bizottság az alapszerződések őre, ezt Magyarország írásban ismerte el. Senki nem kényszerítette erre, ha jól emlékszem kifejezetten mi kértük, nem kis munkája volt benne az előző Orbán-kormánynak. Az EU Bizottság jogosult kikényszeríteni a tagállamokon az alapelveket és azok alkalmazását. Az EU Bizottság jogosult más szervek szakértő véleményét igénybe venni. Az EU Bizottság NEM akart semmit rákényszeríteni a magyar kormányra, de jelezte, a maga részéről az ET állásfoglalását szeretné viszont látni és feltette a kérdést, azt implementálja-e a magyar kormány saját akaratából, önálló vállalásként. Itt nem mellébeszélni kell, hanem igen vagy nem és kész. A nem is válasz, akkor majd a Bizottság eljár vagy nem.

"Ennek eldöntésére érdemes betekinteni az ET közgyűlésének munkájába ezen a videón, amelyen a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás provokál ki egy perc izgalmat egy kitett magyar zászlócskával, amelyet az elnöklő svéd politikusnő az ET méltóságára hivatkozva akar eltávolíttatni."

Ebből kell megítélni az ET munkáját? Kuruc.info színvonal? Ez kell a törzsgárdának mert eszük az úgy sincs, hogy felfogják, mit is csinál az ET? (Ez költői kérdés, tudom a választ.) Egy kérdés csak: hány másik asztalon volt transzparens vagy országzászló? Mi a különbség az ET és egy válogatott focimeccs között?
Ezzel a videóval egy baj van csak: hogy Gaudi egyáltalán ott lehet. Ez a szégyen.

evil overlord (törölt) 2012.02.16. 08:11:04

Tallián rosszul tűri, hogy imádott neolibjei kiestek a parlamentből. Ennyi.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.02.16. 08:17:27

Hú de gyűlölöm ezt a módszert. Érdekes módon liberális barátaink, amikor egyénekről vagy kisebbségekről van szó, érzékenyek rá, de amikor országokat (különösképpen Magyarországot) veszi célpontba, immunisak rá.
A módszer lényege az, hogy médiaértesülések, "elemzések" alapján kialakítanak egy képet az országról, és aztán ennek alapján kitalálják, hogyan is gondolkodnak a lakói és a vezetői. Innen pedig már csak egy lépés, hogy ezeket a még ki nem fejeződött rossz gondolatokat csírájában kell elfojtani, és az országot jogos gyerekként kezelni, mely még nem nőtt fel az európai demokráciákhoz.
Képzeljük csak el, mi lenne, ha ezt a módszert mondjuk a "cigányok" nevű csoporttal szemben alkalmaznánk...

Virág et. 2012.02.16. 08:22:29

A magyar kormány az egyenlő Magyarországgal? Mióta?

Valandil 2012.02.16. 08:24:13

Jó, elfogadjuk az ET ajánlásait. Utána ki jön? Az alsóbajor sörfőzők, a breton szövőnők, vagy ki?
Az ET egy gittegylet, ráadásul a gitt már beszáradt, ezért egy ideje seggükbe dugdossák a cuccot...

debreceni.blog 2012.02.16. 08:30:14

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

tevevanegypupu 2012.02.16. 08:40:57

Brusszel tenyleg Moszkvakent viselkedik az Orban kormannyal, annyiban meg rosszabb a helyzet, hogy allitolag a demokracia vedelmeben teszi. Moszkvaban legalabb nem hazudtak , nyiltan vallaltak, hogy Magyarorszagot a Birodalom reszenek tekintik es elvarjak, hogy kussoljon, cserebe idonkent kap egy doboz csokoladet. Ugyanaz a helyzet most is, ezuttal az EU kepzeli magarol, hogy csalhatatlan es minden hatalom egy maroknyi ostoba ember kezeben osszpontosulhat ott Brusszelben.. Azt sajnalkozva kenytelen megallapitani az ember, hogy a szovjet politikusok raadasul gonoszsagukkal egyetemben is okosabbak voltak mint liberalis kollegaik Brusszelben.
Mert amit egy-egy nyilt kozvetitesnel lathatunk az EU parlamentjebol, az felelemmel tolti el az embert: EZEK a seggfejek iranyitjak Europat, Nelli Kroes, Cohn-Bendit meg Swoboda szava donthet egy-egy orszag sorsarol? Te jo eg..

Vidéki 2012.02.16. 08:43:54

rajcsányi.gellért remekül megfogalmazta azt amit én is éreztem a Kroes-Navaracsics csörtét hallgatván.

A mérhetetlenül arrogáns öreg hölgy „Neelie Kroes holland biztos arra kért egyértelmű választ, hogy a kormány kér-e átfogó véleményt az Európa Tanácstól a magyar médiajogszabályok módosításainak megfelelőségéről és azok végrehajtásáról, továbbá elfogadja-e és gyakorlatba iktatja-e az ET majdani ajánlásait.”

„A Bizottság képviselője azt akarta kicsikarni a magyar kormány képviselőjétől, hogy az Európa Tanács tagállamokra nem kötelező, sőt ez esetben még meg sem fogalmazott, senki által nem ismert ajánlásainak elfogadására a magyar kormány vállaljon kötelezettséget. Ez egyszerűen egy arcpirító helyzet volt."

„Bezzegeurópa is tud tévedni, ami főleg a hozzám hasonló, javíthatatlanul nyugatos polgárok számára fájdalmas. És dühítő, ha nem tévedésről, hanem egyértelmű és túlzó beavatkozásról van szó.”

„A múlt heti vitában nem konzultálni akartak, hanem biankó aláírást követeltek egy még nem is létező ajánlás kötelező elfogadására. Erről lehet vitatkozni, de a vitában az érvek helyét nehezen pótolja az indulatos hangnem.”

Kroes arroganciája emlékeztet a híres-nevezetes Kliment Jefremovics Vorosilov marsallra, aki a Szövetséges Ellenőrző Bizottság élén, a második világháborút követően Magyarországon kulcsszerepet játszott a szovjet katonai hatalom megszilárdításában és a kommunista hatalomátvétel előkészítésében. Kliment Jefremovics Vorosilov a krími tatárok pusztító kitelepítésének kivitelezője is volt.

A krími tatárok leszármazottainak szemében az egyik legrosszabb emlékű szovjet politikus: 1944 második felében személyesen felügyelte a teljes nép, több százezer ember kitelepítését Közép-Ázsiába és Szibériába. Egy éven belül a kitelepítettek fele elpusztult.

A nyugati sajtó elvadult magyarellenes hangneme legitimálja Kroes asszony arroganciáját.

Például:
A Le Monde aljas karikatúrája, ami a Magyarországot náci egyenruhában ábrázolja, színvonalában egy háborús propaganda szintjére süllyedt.

Ez az aljas agitáció normális/elfogadható?

A Pravda (Igazság) készített annakidején hasonló „színvonalú” karikatúrákat „halálos ellenségeiről”.

Amikor Tito elvtársat a Szovjetúnió (Sztálin elvtárs) halálos ellenségének tekintette,

az „Imperialisták Láncos Kutyájaként”

és vértől csöpögő bárddal sétáló hóhérként ábrázolta.

A mostani Le Monde semmivel sem különb az akkori Pravdánál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 08:54:34

...A felcsúti termelőszövetkezet néhány éve megválasztott elnöke rövid idő alatt a vegetáló szövetkezetből prosperáló gazdaságot teremtett, ezzel komoly tekintélyt vívott ki magának a tagság körében, szavának súlya van, bíznak benne, kiállnak mellette. Azonban ez a siker túlságosan is „önjáróvá” tette az elnököt; hovatovább kisebb konfliktusokat is mer vállalni az állami és pártszervekkel, a népgazdaság más szereplőivel, ha úgy látja, szövetkezete érdeke megkívánja azt. A megyei pártbizottság dönt: ez nem folyhat így tovább. Első lépésben megszületik a határozat és elkészül a stratégia: így vagy úgy, az elnöknek mennie kell. A második lépés a végrehajtás. Két terv is létezik eltávolítására. Az A-terv — hogyis az elnököt szép szóval meggyőzik és ő önként lemond — hamar dugába dől. Ekkor lép életbe a B-terv. A tagság számára „kontrakszusba” (idézet a filmből) kell helyezni a problémát, s el kell érni, hogy a „szövetkezeti demokrácia” sérülése nélkül (sőt! annak minél teljesebb kiteljesítéseként) a szövetkezeti tagok felismerjék valós érdekeiket és ők maguk mozdítsák el szeretett elnöküket. Hogy mi is ennek az útja-módja? Erről szól A határozat...

magyarido.blog.hu/2012/02/10/a_hatarozat_1972_felcsut_2012_brusszel

ü
bbjnick

FreeWilly! 2012.02.16. 09:09:37

@bbjnick:
Nem nagyon értem, hogy jön ez ide. Ha párhuzamot akarsz vonni a két történet között, akkor az első mondatnál a prosperáló gazdaság szófordulatnál be is dől az egész.
A szövetkezet elnöke éppen pártszerveknél kuncsorog pénzért, mert a gazdaságát saját erőből nem tudja fenntartani. És eközben sallereket meg kokikat osztogat a pártbizottsági tagoknak.

FreeWilly! 2012.02.16. 09:11:02

Értem én, hogy az Eu az alkotmányba nem szólhat bele, csak azt nem értem, mi van akkor, ha az alkotmány ellenkezik az EUs alapelvekkel.

Virág et. 2012.02.16. 09:16:59

Kroes = Vorosilov, Le Monde = Pravda. :) Azért remélem olvassátok, hogy milyen kategóriás emberek a közönségetek.

A mandiner tényleg lassan jobb lesz, mint a kapcsolat volt fénykorában.

teknős 2012.02.16. 09:30:57

Azért álljunk meg egy szóra. Ha már a dolgok lényegi részét nézzük, abban még több hiba van, ha a 2006-2010-es kormányzást nézzük. Legyen szó a ciklusbeli Heves megyei Közgyűlés felállásától kezdve , a régiók kialakításán át a 2006-os őszi eseményekig, amikor az ET meg sem nyikkant. Sokkal jobban kilóg a lóláb, mint Orbánék eddigi ténykedésénél összesen.

Nagyon áll a kettős mérce, ahogyan Járóka Lívia esetébn is.

dzsaszper 2012.02.16. 09:33:23

Az eredeti felvételt meghallgatva kétségeim vannak arról, hogy Neelie Kroes a még meg sem született és nem ismert ET állásfoglalásokkal kapcsolatban kért ígéretet.

Ahogy én értem, azt kérdezte, hogy van-e olyan konkrét ügy, amelyikben a kormány elfogadja és végrehajtja az ET ajánlásait. A konkrét ügy alighanem már kiadott és ismert ajánlásokra utalt, Navracsics -- ha nem érti félre a kérdést -- fényezhette volna az országot, hogy a múltban milyen ajánlásokat fogadott el Magyarország...

Atisz 2012.02.16. 09:37:31

Szépen leírtad Gellért, de lehet, hogy elég lett volna egy üveg szájvizet küldeni a kollégának.

Valandil 2012.02.16. 09:43:06

@Virág et.: Virág elvtárs, mi tényleg nem érdemeljük meg magukat! Ezért arra kérem, ne is erőltesse ránk magát!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.16. 09:45:04

Gellért, felesleges ennyire bonyolultan elmondani, hogy "Nem, nem értem, kérem, magyarázzák el nekem még lassabban."

evil overlord (törölt) 2012.02.16. 09:52:59

@Valandil: A sörfőzők jöhetnek - Hopfen und Malz, Gott erhalt's!

Virág et. 2012.02.16. 09:56:25

@teknős: Az ET most sem "nyikkant meg", csak az EU Bizottság. Azért érdemes elolvasni a cikket felháborodás előtt. Tudom, hogy a szemkilövetés az mindenre érv, de legalább a tényeket kéne tudni, 2006 nem volt olyan régen:

"Balog Zoltán felidézte időrendben az őszi történés előzményeit, a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülését és az október 23-án történteket. Kitért arra, hogy a tömeges rendőri jogsértések miatt felemelte szavát az Európai Bizottság igazságügyi és rendészeti biztosa (...)"

Hely, az a gonosz Bizottság úgy hallgatott, hogy közben beszélt és elítélte a rendőri intézkedéseket. Kettős mérce a javából, bizony! Hozzak pár példát arra is, amikor az elmúltnyolcévben derék Viktor ment külföldre panaszkodni? Nem kell ugye, két napja címlapos volt az indexen is.

@Valandil: Szűrő használatát ajánlom. Akkor megmarad az akolmeleg NER-közösség, gondolkodni sem kell, elég csak hinni meg szeretni - Orbán Viktort.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.16. 10:00:30

@Vidéki:

ez a 'gondolatmenet' jujj++++++++++++++++

"Kroes arroganciája emlékeztet a híres-nevezetes Kliment Jefremovics Vorosilov marsallra, (...) Kliment Jefremovics Vorosilov a krími tatárok pusztító kitelepítésének kivitelezője is volt"

nem tudom, ez szimplán az esztelen hit végtelen ostobaság-e, vagy agymosásból eredő ostoba hit végtelen esztelensége...

Virág et. 2012.02.16. 10:04:34

@Virág et.: Hely az természetesen helyesen hejj akart lenni.

fepe 2012.02.16. 10:13:14

@FreeWilly!: Ez itt nem az EU, hanem az ET. Olvasd újra az egészet ennek a fényében, mert úgy tűnik, hogy nem érted miről szólnak a hírek mostanában.

A magyar alkotmány meg nem ütközik az EU semmilyen alapelvébe. Na nem mintha ez nem lenne teljesen tök mindegy a fenti sztoriban.

Virág et. 2012.02.16. 10:22:36

@fepe: Akkor én sem értem. Én eddig azt hittem, hogy Neelie Kroes az EU Bizottság alelnöke, a médiaügyek biztosa, de ezek szerint ő az Európa Tanács képviselője.

Eddig azt is gondoltam, hogy a médiatörvényről van szó és nem az alkotmányról, de akkor ezek szerint az is téves információ volt.

Köszönöm, hogy segítettél. Legközelebb majd újra elolvasok mindent, hogy jól megértsem.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.02.16. 10:33:05

"csak nyilvános viták után, világos játékszabályok mentén, és nem fű alatt lopakodva valósulhat meg az öreg kontinensen."

Elmagyarazod nekem ezt a magyar alkotmany adatvedelmi elveinek kialakitasa es az uj hatosag elso intezkedeseinek kapcsolataban.

index.hu/belfold/2012/02/15/peterfalvi_megmentene_a_szocialis_konzultacio_kerdoiveit/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.16. 10:45:03

Pusztán megnyilvánult, ami összenőtt.
Az Akosh Kertesz-Andrash Schiff-Imre Kertesz-Gyorgy Konrad-Neelie Kroes axonon végigfutott az ingerület a tanácsteremig...

Virág et. 2012.02.16. 10:49:39

@pancho_sanza: Ez a történet önmagában a fokozhatatlan vicc kategóriája. A legszebb eleme, hogy felperes és alperes ügyvédei ugyanabban a helyiségben (fizikai értelembe vett irodában) dolgoznak. Nyilván jogilag nem egy iroda (az nem is lehetne), de egy társasház, egy emelet, egy ajtószám. :)
Legalább nem megy el sok pénz a felek közti levelezésre. :)

fepe 2012.02.16. 10:52:48

@Virág et.: Ki szólt hozzád elvtárs?

"Neelie Kroes holland biztos arra kért egyértelmű választ, hogy a kormány kér-e átfogó véleményt az Európa Tanácstól a magyar médiajogszabályok módosításainak megfelelőségéről és azok végrehajtásáról, továbbá elfogadja-e és gyakorlatba iktatja-e az ET majdani ajánlásait."

ET... Ott van benne leírva feketén-fehéren.

Az alkotmányt meg annak írtam akinek a kommentem szólt és nem neked. Pont az a lényeg hogy teljesen tök mindegy az alkotmány kérdése a fenti cikk kapcsán, mert nem erről szól. Talán olvasd vissza ezt is ismételten...

dzsaszper 2012.02.16. 11:03:23

@fepe: mint korábbi kommentemben írtam, szerintem nem majdani ajánlásokról szólt a kérdés -- tessék megnézni az EP bizottsági felvételt eredetiben.

Szerintem mind a jobb- és baloldal félreérti a kérdést idehaza.

maretz 2012.02.16. 11:04:29

@Virág et.:

"Hely, az a gonosz Bizottság úgy hallgatott, hogy közben beszélt és elítélte a rendőri intézkedéseket."

Jah értem. Akkor ezesetben is megtették már az elítélést, ideje lenne lapozni... Az ellenzéki tüntetők (és képviselő) szétverésén elég gyorsan át tudott lendülni a bizottság, jó lenne ezt a politikát követni most is.

Sőt, jó lenne ha Szlovákia miniszterelnökétől is megkérdezné Kroes asszony, hogy hajlandó-e az ET ajánlásait feltétel nélkül elfogadni.

Öcsém, te ennyire nem látod azt a gerendát, ami kiszúrja a szemedet?...

dzsaszper 2012.02.16. 11:06:54

@maretz: "Öcsém, te ennyire nem látod azt a gerendát, ami kiszúrja a szemedet?... "

az eredeti kontextust megerőszakolva idézel...

fepe 2012.02.16. 11:09:39

@dzsaszper: Ez is egy verzió. Én a fenti cikkben olvasottakra hagyatkoztam és az alapján vitatkoztam itt, ahogy tették ezt a többiek is...

maretz 2012.02.16. 11:11:59

@dzsaszper:

Az a jobbik eset, ha mindenki félreérti. Tartok tőle, hogy nem. Ha tényleg múltbeli esetekről szólna a dolog, akkor miért lett volna olyan indulatos Kroes? És miért mondta volna, hogy az irodában nem ezt mondta Navracsics?...

Bocs, de szerintem a Te értelmezésedben semmi értelme a párbeszédnek.

Virág et. 2012.02.16. 11:18:22

@fepe: Az internet már csak ilyen, hogy egy fórumon nincs magánbeszélgetés. Nem tetszik? Privátüzenetet ajánlok. Vagy ne is írj, az a legjobb.

"ET... Ott van benne leírva feketén-fehéren."

Akkor mégegyszer, tagoltan. Szerinted az ET kéri a kormányt, hogy fogadja el az állásfoglalását vagy az EU Bizottsága? Ennyire nem érted? Ki az a Kroes, erre válaszolj!

@maretz: Megtették, csak épp Orbánék tettek rá magasan. Ha nem tettek volna rá, hanem eleget tesznek az ajánlásnak, akkor lapoztak volna.

2006-tal kapcsolatosan volt sorban a második rendőr lett elítélve végrehajtandó szabadságvesztésre, az összes rendőri vezető el lett mozdítva a helyéről a miniszterrel együtt még a kormányváltás előtt, több eljárás folyamatban, volt egy igazságtalan semmisségi törvény, a rendőrség ellen sorban nyerik a kártérítési/kártalanítási pereket és Kerényi csodás festményeiről még nem is beszéltem. Én úgy gondolom, ott nincs miért panaszkodni már, nem igaz?

Gerenda, mi?

Samott 2012.02.16. 11:18:33

En csak azt nem ertem, minek ennek ekkora feneket keriteni, az eredeti kerdes az volt, hogy Navracsics mast mondott-e negyszemkozt mint a meghallgatason. Ha igen, akkor az egyik esetben hazudott, ha nem, akkor meg Kroes hazudott. Minden mas csak szocsavaras.

Virág et. 2012.02.16. 11:20:56

Van egy kormányzati kommunikáció által tudatosan szajkózott kényszerképzetetek és próbáljátok a valóságot annak megfeleltetni. A módszerek: a maszatolsá, csúsztatás és a szelektív memória.

Ez van a tandíjnál is. A szociális népszavazás részhozzájárulása sarc és nemzetvesztés, a teljes tandíj bevezetése a haza sikerének záloga. :)

Vidéki 2012.02.16. 11:20:56

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Kérded: "nem tudom, ez szimplán az esztelen hit végtelen ostobaság-e, vagy agymosásból eredő ostoba hit végtelen esztelensége..."

Ha nem tudod akkor legalább próbálj gondolkodni:

Kroes irracionális szövege arra utal, hogy ő azt képzeli, hogy bármit megtehet az uralma alá rendelt egyedekkel.

A nyugati médiatulajdonosok bő nyállal használják az alantas, manipulatív eszközöket.

Ha valahol vér folyik az még jobban fokozza az érdeklődést.

A nyugati balliberális média szeretne már vért látni, persze Magyarország vérét. Ez a szenzáció növelné a példányszámot, nekik mindenképpen megérné.

Az EU-nak, (élén Kroes asszonynak) is megérné a mostani nehéz helyzetben, ha velünk példát statuálna a többi alattvaló számára.

Régen, ha valami nem ment, emberáldozatot hoztak.

Magyarország feláldozásának az EU-ban, Kroes asszony gondolataiban, hasonló kedvező hatása lehetne, mint Kőműves Kelemen balladájában az emberáldozatnak.

A 12 pancser kőműves Déva várát építgette, de a falak rendre leomlottak.

Végül kieszelték, hogy Kőműves Kelemen fiatal feleségét el kell égetni, hamuját a malterbe keverni és akkor nem fognak leomlani a falak.

Így is tettek és egy ilyen emberáldozat árán sikerült magas Déva várát felépíteniük (a pancser kőműveseknek).

Kliment Jefremovics Vorosilov a krími tatárok pusztító kitelepítésének kivitelezője is 1944-ben hasonlóan gondolkodott a "példa statuálás" hasznosságáról.

A krími tatárok másként gondolkodtak.

Leszármazottainak szemében Kliment Jefremovics Vorosilov az egyik legrosszabb emlékű szovjet politikus:

1944 második felében Kliment Jefremovics Vorosilov személyesen felügyelte a teljes nép, több százezer ember kitelepítését Közép-Ázsiába és Szibériába.

Egy éven belül a kitelepítettek fele elpusztult.

fepe 2012.02.16. 11:25:04

@Virág et.: Az ET állásfoglalását akarják elfogadtatni. Nem teljesen mindegy hogy kicsoda vagy micsoda akarja ezt? Pont ez a vicc benne. De neked még lehet nem esett akkor le...

maretz 2012.02.16. 11:31:11

@Virág et.:

"Ha nem tettek volna rá, hanem eleget tesznek az ajánlásnak, akkor lapoztak volna."

Miért, Gyurcsányék tettek akármit is a tiltakozás hatására? Azonosítószámot még hónapokig nem hordtak a rendőrök, Gergényit pedig kitüntették... látszólag mégse érdekelte ez már annyira a Bizottságot. Elmondták, Gyurcsányék megrántották a vállukat, erre szépen zárták az aktát, és ment minden tovább.

Még egy kellemetlen kérdés: Szlovákia eleget tett az ET ajánlásainak a nyelvtörvénnyel és állampolgársági törvénnyel kapcsolatban? Naugye. Mégse rugózik rajtuk Kroes éjjel-nappal.

"Én úgy gondolom, ott nincs miért panaszkodni már, nem igaz?"

És ez mennyiben köszönhető a Bizottság "karakán" kiállásának?:) A Bizottság annyit tett, hogy adott egy kötelező ejnye-bejnyét, miközben kacsintott egyet, Gyurcsó visszakacsintott, ezzel az ügy lezárva, lehet komolyabb dolgokkal is foglalkozni, például a konzervatív fasisztaveszéllyel... meg egyébként is, világ proletárjai egyesüljetek!

Gerenda bizony!

teknős 2012.02.16. 11:38:52

@Virág et.: Ez még mindig csak egy a sok közül és Tallián éppen azt kifogásolta, hogy nem a joghoz, hanem az elvekhez kellene ragaszkodni. Az elvek mentén pedig ez az egy nem igazán probléma. Arról nem is beszélve, hogy a liberális világban ez az esemény nem volt ilyen szinten habosítva, sőt..., mint Orbán vélelmezett gyakorlata.

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 12:05:06

Ulrike Lunacek, a másságát bátran vállaló képviselő csúnyán kiakadt Bayer Zsolt közírónkra! Bayer sem ment a szomszédba, hogy a véleményéhez csomagoló anyagot kérjen és vessenek meg érte, de egyetértek az értékelésével. „Egy rohadt szemét hazugság egy rohadt szemét szájából”. „Az Uniónak nemhogy ethosza, de semmije sincsen. Az uniónak Daniel Cohn-Benditje meg Neelie Kroesa, meg hogy hívják ezt a kis zöldet, ezt meg se lehet jegyezni, ezt a nevet, Ulriche Lunacekje van” Ez az Echo tv Korrektúra műsorában hangzott el. Ennyibe azért nem maradt, mert Lunacek elégtételt követel: „valós és tényszerű hírközlés, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelményei” szerint nem kérnek tőle bocsánatot, és nem mutatják be tényszerűen, mit mondott, akkor a magyar médiahatóságnál jelenti fel a Bayert” Közröhej, de annál a médiahatóságnál, amely ellen oly vehemensen ágált a szólás szabadságának féltése miatt. Most szava nem lehetne, hiszen szabad szavakat kapott!
Ismerve a felszólalásokat, magam csak megerősíteni tudom Bayer véleményét. Mivel az említett képviselők közszereplők, így kötelesek többet is eltűrni, mint egy átlag polgár. Amennyiben ezt figyelmen kívül hagyjuk, még mindig megemlíthetjük Lunacek mindenbe belekontárkodó, de semmiből fel nem készülő akadékoskodását. Már a zöld ombudsman rendszerének hiánya miatti bírálata is lerágott csont. Kiderült, hazájában, Ausztriában egyáltalán nincs is ilyen intézmény, amit Orbánon számon kért. Ezek alapján mélységesen egyetértek Bayerrel, mert Lunacek valóban idióta. Daniel Cohn-Benditre kár a szót vesztegetni, mert az az arrogancia és tudatlanság, ami mély gyűlölettel keveredve ordítozásra sarkallja, az lenne európai? Netán az a kis sikamlós, pedofíliával kapcsolatos ügye, amit még megemlíteni is gyűlölet keltés szerinte? Elnézva a két jeles zöldet, óhatatlanul felmerül a kérdés bennem: egészséges szexussal rendelkező képviselő is van? Netán Hannes Swoboda képviselőt, aki szintén tudott időt szakítani az Echo tv műsorára említsem a helyes, kis piros keretes szemüvegével? Tapasztalatból tudja az ember, hogy nem kell lapos köveket emelgetni, mert rondaságokat találhatunk alatta.
A drága Neeli Kroesa sem kispályás elmefogyatékos, hiszen az ő nevéhez fűződik, hogy Magyarország minden ajánlást kritika nélkül fogadjon el, igaz ezekből még egyetlen sem született. Ki sem vizsgálták, amiről fröcsögnek. Vettem a fáradságot magamnak és végig néztem a tv-ben, mikor Orbán Viktor ezekkel a díszpintyekkel tárgyalt. Büszke voltam rá, ahogy leiskolázta ezeket a hangembereket, méltósággal és végtelen türelemmel. Azt már nem is említem, hogy miniszterelnökünk nem rohangál feljelentgetni a sajtót, pedig amit vele szemben megengednek maguknak, az már gusztustalan. Tényleg felvetődik bennem, kell nekünk egy ilyen Európa? Egy rothadt, liberális mocsokkal megfertőzött, diktatórikus disznóól! Idióták? Kétségtelenül! Csak így tovább Bayer Zsolt, ne hagyjuk magunkat!

maretz 2012.02.16. 12:13:03

@Paluster:

Igen, hogy a Lunacek rohan feljelenteni egy újságírót az általa (és bandája által) cenzúra-hivatalnak tartott Médiatanácshoz, ez egy egészen Örkénybe illő momentum:)

Csak gratulálni tudunk az európai zsenikhez! A januári strasbourgi vitán látszott igazán, hogy Orbán az egyetlen európai a sok fehér között...

tarackos 2012.02.16. 12:14:40

Gellért segítek mert úgy tűnik továbbra sem érted.

Azt mondják gond van a törvényeinkkel. Úgy gondolják változtatni kell. Szerinted hogyan lehet megváltoztatni a rossz törvényeket úgy, hogy azok továbbra is megfeleljenek a rossz törvényeknek?

Elárulom, sehogy! Na ezen akadt ki Kroes. Navra át akarta verni, a ME helyettes, szépen vagyunk!

Te viszont a szuverenitásért aggódsz. Az állam szuverenitásáért. Nem pedig a szuverénért vagyis a népért.

Tényleg, miért is az állam szuverenitásáért aggódsz a nép helyett? Tudod, az az állam ami önkényeskedik egy kalap szart sem ér a népnek, így a szuverenitása
sem!

Vagy etatista-e vagy? Az állambá majd jól megmondja ugye hiszen a zemberek ezek a sertések úgy sem tudják mi a jó nekik, meg hát megszoktuk, ez ment 40 évig. Na pont az utóbbi miatt van ennek nagyon rossz csengése és a tripla bóvli igazolja mekkora tehetségünk van hozzá...

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 12:22:28

@tarackos:
1. Gond van a törvényeinkkel! Oké!
2.Sőt, most olvastam Mészáros Tamás cikkét, hogy az Orbán kormány, mikor a magyar nép érdekeire hivatkozik, hazudik, mert ami Orbáné az nem a magyar nép érdeke!

1. Nézzük akkor! Hol van leírva, hogy mi nem tetszik nekik? Mitől is nem jók a magyar törvények? Azt már tudom, hogy demagóg módon csaholni tudnak a Cohn-Banditák, de hol vannak az érvek és a tények? Ezzel még mindig adósok a liberálfasiszta Eu majmok!

2. Orbánékat döntő többséggel választották meg. Majd az Eu-ból megmondják mi a magyar nép érdeke? Elmehetnek a búsba!

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 12:24:27

@maretz:
El nem hittem, mikor a tv-ben néztem a vitát, hogy ezek közé léptünk be? Simán űberlik a Kóka- Gyurcsány párost, pedig azok se kispályás demagógok!

maretz 2012.02.16. 12:25:32

@tarackos:

Rossz törvények megváltoztatása nem lehet törvényellenes te tarack:)

A szuverenitásról és szuverénről produkált magasröptű eszmefuttatásodra csak egyet válaszolnék:

"A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." (Magyarország Alaptörvénye B/4. cikk)

Ennyi. Faszságokat talán nem kéne beszélni. Éppen Brüsszelből próbálja néhány nagyokos liberális megmondani a magyar népnek, hogy mi a jó. Magyországon a szuverén népnek van egy legitim, demokratikus választáson alkotmányozó parlamenti többséggel felruházott kormánya. Ha a magyar nép úgy dönt, hogy visszavonja a megbízást (például mert nem tetszik neki, hogy a kormány nem azt csinálja, amit szeretnének a választók), akkor 2014-ben szépen leváltja.

Addig viszont nincs az a külföldi okostojás, aki megmondhatja a magyaroknak, hogy hogyan kormányozzák a saját országukat. Érted-e?

Bell & Sebastian 2012.02.16. 12:40:34

Dzsaszpernek van igaza, de Navra nagyon is jól értette a kérdést, csak ő az elvet tartotta fontosnak hangsúlyozni, konfrontálódni akart, hogy rámutasson az alapkérdés abszurditására.

Aki azzal érvel, hogy létezik egy Szentkorona -tanhoz hasonló, láthatatlan, európai, íratlan szabályként funkcionáló éthosz, az csakis a liberalizmus lehet (tekintettel arra, hogy csak kettő jöhet számításba, a másik meg a konzerv lehetne), amivel az Orbán -rezsim érzékelhetően és jól láttatva szembemegy, az lényegében jól írja le a történést.

Ha ehhez agy radikál-jobbos még azt is hozzáteszi, hogy ezt már régen kicserélték a multik sárga csillagára, az sem téved, csak ez a megfogalmazás nem szalonképes.

Lehetne még árnyalni a képet azzal, hogy ez a sztárolt liberalizmus valójában milyen, mennyiben baloldali, nemzetközi vagy nemzeti, csak minek?

A lényeg az, hogy egypár alfajától -reményeink szerint- már régen elbúcsúztunk, de a ránk száradt bőrébe csak belebújnak újra és újra, hátha el tudják sütni még egyszer.

Navra -nagyon helyesen- kidomborította a lényeget, ebbe a sorba -a liberalizmust sztárolókéba- nem kívánunk beállni. Teszünk engedményeket, de alapvetően marad az fő irány.

Aztán, hogy a piás mádám vagy a Fidesz tűnik el hamarabb a süllyesztőben, az még nem teljesen egyértelmű. De hogy az ellentét a feloldhatatlan ideológiai különbözőségben rejlik, az tuti.

Vaknak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki ne lássa!

Várúr 2012.02.16. 12:46:53

@Virág et.:
Nicked kommentedhez méltó. "A törzsgárdának esze nincs..." Kiafene az a törzsgárda? Rég foglalkoztatott esztergályosok, marósok, géplakatosok? Alkalmaz ilyeneket a Mandi? Nincs esze annak, aki a hiperagresszív Nelli néni pofátlan követelőzéseit visszautasítja? Az az arrogáns, aki meg sem fogalmazott óhajoknak helyből eleget tesz? Nelli nénire esküdött fel Navracsics? Kötelezhető Magyarország egy elfogult ballib "kötelezvény", egy jogilag valóban mire sem kötelező szimpla pártpolitikai óhaj kritikátlan követésére?
Ez a baj veled/veletek, idegenszívű, szolgalelkű "elfogulatlan ajrópéer" ballibákkal: gágogtok orrba-szájba a leghazugabb érveléssel.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.16. 12:49:31

@debreceni.blog:
magát a porcsin fizeti, hogy ugyanazt a szart tolja itten?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 13:02:49

@FreeWilly!:

Nézzedcsakmeg!

Szerintem neked nagyon be fog jönni!

Határozat

1972
dokumentumfilm
85 perc
fekete-fehér
magyar

rendező Gazdag Gyula , Ember Judit
operatőr Jankura Péter
vágó Gazdag Gyula

A biztosok és szockó-libbant-ződ-eus-képviselők szinte feltűnés nélkül (be)helyettesíthetők volnának a megyei pártbizottsági elvtársakkal:-)

ü
bbjnick

tarackos 2012.02.16. 13:03:46

@Paluster:
1) Kérdezd meg mondjuk Viktort mire küldött választ vagy milyen javaslatokat vettek figyelembe az jegybank törvénynél...;)

2) Igen, 2,7 milla szavazattal. A 10 millából...

debreceni.blog 2012.02.16. 13:05:06

@jose maria padilla:
nem fizet, nem szar, nem tol.
a többi stimmel.

Guild 2012.02.16. 13:07:38

Nem a Magyarországgal, pontosabban a magyar kormánnyal szembeni fellépés vagy támadás ami zavaró, hanem az, hogy érezhető a magyarság és az egész keleti rész felé áradó lenézés. Az ilyen Kroes féle megnyilvánulásokból az derül ki, hogy a magyarokat barbár keleti suttyóknak tekintik, akiket meg kell tanítani a demokráciára, és ha nem az elvárásaik szerint cselekszünk, akkor meg kell minket büntetni. Nem két egyenrangú fél kapcsolatára jellemző a szóhasználatuk, hanem egy szülő-gyermek kapcsolatra jellemző megszólalásokat hallani.
Hazai progresszívjaink világképében, a feltételezett szép új világ felé vezető úton a nyugatiak előttünk lépdelnek, ezért ők teljesen jogosnak és érthetőnek tekintik, hogy a nyugati politikusok lenéznek és kioktatnak bennünket. És cikket írnak, ha ez valakinek mégsem tetszik.

tarackos 2012.02.16. 13:10:32

@maretz: Hehe, csak úgy akarják megváltoztatni, hogy azok megfeleljenek a törvényeknek, a rossz törvényeknek...

Igen, úgy gyakorolja a hatalmat de attól még a nép a szuverén nem pedig a kormány. Vagyis mellébeszélsz...

Igen, választott egy kormányt a nép. Ami történetesen önkényeskedik. Ez pedig nem csak a népnek nem tetszik hanem a barátainak sem. Márpedig volt az a külföldi okostojás aminek Navra beígérte. A tények makacs dolgok!

Bell & Sebastian 2012.02.16. 13:16:36

@bbjnick: Ha jól emlékszem, távollétében felmentették/felmentettették aztán bűnbánó pofával hazakullogtak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 13:18:09

@tarackos:

Eszem azt a szuverén eszedet!:-) Ha egy mindenkori (bármilyen színű) magyar kormány miniszterelnökhelyettese olyan nemzetközi kötelezettségteljesítésre tenne ígéretet, aminek tartalmát nem ismeri, mit gondolnál te (azzal a szuverén eszeddel) arról?

Egyszerűbben kérdezem (hátha úgy eljut a szuverén agyadig): Mukikám, aláírnál-e egy olyan szerződést, aminek a tartalmát nem ismered?

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.02.16. 13:20:56

@jose maria padilla: Mi van Jóskával, mert csengetésre sem nyit ajtót.

tevevanegypupu 2012.02.16. 13:22:06

Mindenesetre az EP elitelte Magyarorszagot, Swoboda meg Kroes megnyugodhatnak es Gyurcsanyek is dorzsolhetik a kezuket. De azert azt talan lehet remelni, hogy ezt nem fogjak a 2014-es valasztasoknal elfelejteni a szocialistaknak es a liberalisoknak. Mert ez az o muvuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 13:23:31

@Bell & Sebastian:

Szerintem Loxon mester szerelt:-) Zárolta az előző kommentsort és valószínűleg egylendülettel az újat --- az üreset --- is lezárta:-) Nem tudom, csak gondolom:-)

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.16. 13:25:58

@Bell & Sebastian: @bbjnick:
kombinálunk, kombinálunk? :)

Bell & Sebastian 2012.02.16. 13:26:34

@bbjnick: Hívja föl telefonon, lusta vagyok kikeresni. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 13:28:52

@Bell & Sebastian:

Majd csak rájön:-D

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.02.16. 13:30:51

@bbjnick:

Ne kombinaljon, bar teny es valo, hogy lezarta, probaltam neki gratulalni a ket tolgyfalevelert, hogy milyen rendes, de a kommentem nem ment el.

Tündér_Lala 2012.02.16. 13:34:05

Kérem, ez egy vérre menő politiki vita volt. A baloldal (maradjunk ennél a bugyuta meghatározásnál) a saját ideologiáját és elveit próbálja európai értéknek beállítani és ezt próbálja rákényszeríteni egy tagállamra. Mindezt teszi kivételesen arrogánsan és személyeskedéstől sem menetesen, a lobbitagok gunyos vihogása közepette.(Ami egy ilyen forumon különösen visszatatsző, mert az ott megjelenő személy egy állam egészét képviseli, az ő sértegetése engem is sért.)

Amit vállaltunk a csatlakozáskor, hogy az EU törvényeinek (azok paragrafusainak) megfeleltetjük saját alkotandó törvényeinket. Erre készek vagyunk. A törvények szellemisége abszolut fikció, amögé mást képzel egy libi, egy kommcsi és egy konzervatív. Így ezt számonkéni baromság, azaz csúsztatás, arra kísérlet, hogy ránk kényszerítsék saját elképzeléseiket, a magyar választó akarata ellenére is. Ez azonban elfogadhatatlan, erről nem ők, hanem a szavazók döntenek (döntöttek) nálunk, jórészt elhajtva a szellemiségüket képviselő pártokat.

Erről szól a vita valójában. A lényeget tekintve tehát: Kroes itt nem diktálhat törvényeket, mert azok meghozatalára a demokratikusan megválasztott parlamenti képviselők jogosultak. A próbálkozás pedig önmagában antidemokratikus.

maretz 2012.02.16. 13:34:18

@tarackos:

A tények makacs dolgok, de az "önkényeskedés" és hasonló kifejezések viszont nem tények, hanem vélemények. A békemenet és a közvéleménykutatások épp azt mutatják, hogy a nép többsége nem gondolja, hogy a kormány önkényeskedik, hanem inkább az EU-ról és annak bizonyos szereplőiről gondolja ugyanezt.

Ez a liberálisok rákfenéje, hogy a saját véleményüket elkezdik "köztudott tény"-ként beállítani. Az, hogy a magyar kormány önkényeskedik, legfeljebb egy maroknyi -- határon inneni és túli -- liberális véleménye, ami ráadásul nem túl hiteles, miután a választási vereség miatti frusztráció okozza.

A tények makacs dolgok. Épp ezért nem szerencsés keverni őket a véleményekkel. Majd ha az Európai Bíróság azt mondja egy törvényre, hogy ez jogilag nem kompatibilis a vállalt kötelezettségekkel, akkor megváltoztatja a magyar kormány. Minden addigi szöveg legfeljebb csak vélemény, nem tény.

Azt majd a szuverén magyar nép szuverén módon eldönti, hogy önkényeskednek-e rajta vagy sem. Ezt nem egy-két savanyúképű vesztes liberális fogja megmondani, de nem is egy brüsszeli bürokrata, aki mögött aztán semmiféle szuverenitás az égvilágon nincs.

tarackos 2012.02.16. 13:47:07

@bbjnick: Én nem írnám alá, Navracsics viszont megígérte. Persze ezen még véletlenül sincs kiakadva az érzékeny jobber, ahogy Te sem, inkább azon borzong miért kértek tőle ilyet...;)

milner 2012.02.16. 13:47:31

"...egy olyan kormányét, amelyik a legelemibb szinteken rendszeresen átbaszta, kezdve ott, hogy nem a törvények beterjesztett verzióit küldte vizsgálatra."

Hát ez mondjuk sajnos igaz.

Google 2012.02.16. 13:51:39

Minden Swoboda, Kroes és Lunacek stb. urak/hölgyek iránti tiszteletem mellett (Alá' szolgája nekik innen is!), szomorúan kell értesítenem az európai közvéleményt, hogy én is leszavaztam nevezettek frakcióit. Le is fogom. Akár többször is egy nap. Legalább annyiszor, ahányszor ők a demokrácia szót a szájukra veszik.
Göncz és Tabajdi képviselőket pedig külön üdvözlöm, az egész magyar nép nevében. Jól áll rajtuk az újabb zakó, csak így tovább! Hasonlóan jó befektetéseket kívánok nekik a jövőben is.
Nem lesz könnyű elmagyarázniuk, hogy nem a népet, csak Orbánt akarták büntetni. Ők!?
Ja, és Kroes asszony ismerősét külön üdvözlet illeti. Remek fantáziával bír, hogy ne másképp mondjam.
Jól szórakoztunk!

tarackos 2012.02.16. 13:54:39

@maretz: Nem vélemény hanem tény. Tény a manyup zsarolás, tény, hogy napokkal a kirúgások előtt értesül a közszféra a leépítésről, tény, hogy a diákokkal két héttel a jelentkezési határidő előtt közölték a keretszámokat etc. Ezek mind példák a hatalmi önkényre!

A közvéleménykutatások éppen az ellenkezőjét bizonyítják mert ha 80% szerint rossz irányba mennek a dolgok akkor bizony rossz irányba mennek. A Békementre meg ott a jobbos mantra, a meccset szavazatokra játszát amennyien vonultak annyian a zsideszre is szavaztak meg most az LMP-re.

Az EU már mondtott ilyet pl. a médiatörvényre amit még ezek után is alkotmányellenes maradt.

A szuverén már eldöntötte most a következményeket látod, raport az EU előtt...

Google 2012.02.16. 13:56:01

Nem lehet más a diktatúra, nem lehet más a diktátum!
Segített Európa. Az apa kérte, a lánya kieszközölte, hogy segíthessen.
Büszkék lehetnek magukra, tán még pezsgőt is bontanak. Családban marad.

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 14:00:13

@tarackos:
1. Mi a bánatnak ugat az Eu bele a jegybanki törvénybe? Azt, hogy a jegybankot kivel, mivel vonják össze, vagy szedik szét lényegtelen. Mindkettőre van példa az Eu-ban. Azt pedig, hogy a jegybank elnöke esküdjön fel a magyar Alkotmányra, nagyon helyesnak tartom!

2. Hol van ebben az országban 10 millió szavazó? Sokan nem is szavaztak, akkor a kormány nem is képviselheti őket? Valami képviseleti demokráciáról nem hallottál még?

Virág et. 2012.02.16. 14:01:23

@fepe: Az ET nem támasztott olyan követelést, hogy az ő állásfoglalását kötelező érvénnyel fogadják el. A Bizottság igen. A felháborodás azon van, hogy az ET állásfoglalni merészel vagy hogy ezt lenyomják a tokrunkon? Ezen tessék elgondolkodni.

@maretz: Az eredmények cáfolnak téged. Nem tudom, mennyire köszönhetőek ezek a Bizottságnak, lehet hogy semmire, de nem lényegtelen, ha az eredmények adottak? Orbán mit tett a szájkaratén kívül a kritikákra? Semmit. Ha a szükséges módosításokat nem az EU, hanem a bélyeggyűjtők lobbija miatt teszi meg, akkor hidd el, az EU is be fogja majd a száját.

"Még egy kellemetlen kérdés: Szlovákia eleget tett az ET ajánlásainak a nyelvtörvénnyel és állampolgársági törvénnyel kapcsolatban? Naugye. Mégse rugózik rajtuk Kroes éjjel-nappal."

Kellemetlen kinek? Nekem ugyan nem. Kroes egyébként médiaügyi biztos, nehezen rugózhatna kisebbségügyi kérdéseken. Talán ha nem kokizunk meg sallerezünk, akkor maradt volna lobbierőnk az EU-ban.

@teknős: Tallián véleménye lényegében nem számít. Amit Kroes elvár, azt viszont kőkemény jogszabályok, az EU ratifikált szerződései írják elő.

@Várúr: Magadra vetted? Helyes, többek között pont rád gondoltam.

ghavin 2012.02.16. 14:10:17

Most már ergé is menthetetlenül rögeszmés/fizetett fideszféreggé korcsosult?

Google 2012.02.16. 14:11:07

És amikor a téma a bírák 62 éves korukban való nyugdíjazása, akkor elgondolkozik az ember, vajon hány éves is lehet ez a Kroes asszony? Mert biztosan van vagy száz. Ezért nem is csoda, ha szellemekkel viaskodik.
Lehetnének fiatalabb, rugalmasabb emberek is ezek a a biztosok, legalább nem látszana annyira a hasonlóság a volt moszkovita központi bizottsági mókusokkal!

tarackos 2012.02.16. 14:12:07

@Paluster:

1) Mert beleugathat, aláírtuk erről a papirost...

2) Elírtam, csak 8 milla van, de akkor ugye máris elfelejtettük a határon túliakat... Te beszéltél elsöprő többségről. Én csak leírtam mi volt az az elsöprő többség, 8 millából 2,7. Ez minden csak nem elsöprő többség. Mielőtt a parlamenti matekkal jössz, Orbán ma is a magyar emberek akaratára hivatkozott, ha pedig erre hivatkozik akkor 8 milla az alap amiből csak 2,7 szavazott rá...

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 14:28:08

@tarackos:
1. Beleugathatnak, ha kimutatják tételesen, mit, illetve milyen rendelkezést sértettünk meg. Ezt mondta Orbán is, mondják meg konkrétan, mi a bajuk! Eddig csak az "elvekkel" volt bajuk! És mit tett Orbán rosszul? Jó lenne, ha kifejtenék, az Unió milyen szabályát sértették meg!

2. Az a 2.7 milla a döntő többség. Volt aki nem szavazott és volt aki másra voksolt. Így is 2/3 lett a Fidesznek! Lehet itt matekozni, de a törvény elég egyértelmű és bizony ők nyertek!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 14:30:33

@tarackos:

Várjá', várjá', várjá'!

Te honnan tudod, hogy mit mondott Navra Kroesnek abban a bizonyos szobában? Annyit tudunk, hogy Kroes állítása szerint nem ugyanazt, Navra szerint pedig tartalmát tekintve ugyanazt. De hogy mit, azt nem tudjuk. Azt Kroes sem sietett velünk megosztani! Ennyi alapján én nem tudom eldönteni, hogy melyikük mond igazat.

Kroes az ülésteremben elhangzott követelése pedig, akárhogy is nézzük, elképesztő, ordas f*szság volt, amire a világ egyetlen független országának egyetlen felelős politikusa sem mondott volna igent.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 14:32:55

@bbjnick:

Kroes állítása szerint nem ugyanazt, Navra szerint=Kroes állítása szerint nem ugyanazt, mint az ülésteremben, Navra szerint

tarackos 2012.02.16. 14:38:17

@bbjnick: Nem várok mert az is pont annyira gáz amit nyilvánosan megígért. Mert a kettő között Kroes szerint a törvényeknek megfelelősség a különbség de Navra attól még azt ígérte, hogy végrehajtja ha megfelelnek! Érted, így is biankót ígért Navra, hallgasd vissza, én megtettem!

vizipipa 2012.02.16. 14:52:25

@tarackos: 2,7 millió a 10-ből. Unalmas szöveg. A többi szavazat nálad van?

A tények kedvéért:
- 8 034 394 szavazásra jogosult
- 5 172 222 megjelent
- 2 732 965 / 2 706 292 egyéniben/listán

tarackos 2012.02.16. 14:54:46

@vizipipa: Lehet unalmas, de ma is a magyarok akaratára hivatkozott Viktor, a többi szavazat viszont nála sincs!

suski 2012.02.16. 14:58:31

@bbjnick: Navra szerint NEM négyszemközti volt a találkozó, úgyhogy voltak tanúk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 15:02:02

@suski:

A lényegen nem sokat változtat:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 15:02:38

@tarackos:

No, akkor mi is most a te problémád?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 15:04:43

A EU-parlament elfogadta Magyarország elleni határozatot!!!:-D

Hogy ez egy mekkora k*rva, kib*szott, mocskos nagy überkamu!!! gyártottak egy betűkkel teleszórt üres papirost, hogy hivatkozhasanak rá!

www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=MOTION&reference=B7-2012-0095&language=HU

Már eleve a forma! Ha valakinek van konkrét mondanivalója, ilyen formába csomagolja? Én végigolvastam és egy szó konkrétum nincs benne, elmebeteg jogszabály- és kereszthivatkozásmágia! Elképesztő egy hazug, nyomorék, idióta hasbeszéd: konkrétan semmi. Ahol ilyen határozatok születnek, ott nem szabad tagnak lenni!!!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 15:05:17

@bbjnick:

elfogadta Magyarország=elfogadta a Magyarország

Unionist 2012.02.16. 15:08:52

brüsszel = trianon 2.0 ?

tevevanegypupu 2012.02.16. 15:15:15

@bbjnick:

Jaj, hat ez meglepeteskent eri magat? Csak vegig kellett nezni a tarsulaton - Swoboda, Kroeg, Goncz, Tabajdi, Cohn-Bendit - megis mit vart ezektol? De az meglep, hogy a neppartban is ul jopar sunyi gazficko, de gondolom ok is csak meg akartak felelni "az europai testveri szellemnek"..Ezekkel allt szemben Navracsics, Jaroka es Szajer..eleve remenytelenul, hiszen Magyarorszagot vedtek - tevedesek elkerulese vegett az lmp es szdsz altal felpaprikazott Cohn-Bendit meg a szlovakoknak kedvezo Goncz szoci kepviseloi - nem csak a kormanyt tamadtak hanem az orszagot. Ezek tenyleg kepesek rarontani a nemzetre es barkit felberelni ellenunk.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.16. 15:18:39

raztatok a pofonfat, hat lehullott...

mindenki szolt elore, hogy bele fog torni a bicskatok...

a kovetkezo megnagyobb lesz. es nem lephettek ki az uniobol.

Bell & Sebastian 2012.02.16. 15:21:51

Mer púnijóba lenni mindig jó.

Unionist 2012.02.16. 15:24:21

@Guild:
a magyar kormány azt mondja, hogy a közösség pénze kell, de a közösség alapnormái nem kellenek hozzá. a putris cigányok gondolkodnak így. vagy még ők sem.

tevevanegypupu 2012.02.16. 15:30:49

@Unionist:

A" kozosseg penze" Gyurcsanyeknak kellett. Mast nemigen kerdeztek meg, hogy akarjak-e.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 15:32:14

@tevevanegypupu:

Nézze meg azt a dokumentumot! Eeelllkkkkééépppeeessszzztttőőő!!!:-D

ü
bbjnick

Unionist 2012.02.16. 15:35:57

@tevevanegypupu:
ha "gyurcsányékon" a maffiát érted, akkor igazad van. de azok már rég nem a "szocik". kisarkítva: ha az eu a kohéziós alapokat zárolja, akkor orbán viktort nem leváltják, hanem lelövik.

suski 2012.02.16. 15:38:48

@bbjnick: ez legyen a legnagyobb örömük az életben, hogy ennyit elértek ! :-))

istvankah 2012.02.16. 15:49:00

@Virág et.: rg,gondolom magán is napszemüveg van a pince-sőtétjében,mert bántja a szemét a Sőtét-fény"!Amikor az uniós zászlót égették a nyílasok fizetett statisztéria(police)mellett,akkor miről akarsz győzkődni?Netán a kenyered félted?Ne félj amig ezek a megélhetésiek viszik a jog-art,leszállásod!Meg a tőbbi smirglizőnek!

Virág et. 2012.02.16. 15:52:16

Elílték a szemét kommunisták Magyarországot! A hazára tör a baloldal! Apró szépséghiba csupán, hogy az alig másfél oldalas határozatban nem ítélnek el senkit, legkevésbé Magyarországot, hanem a magyar kormányt (=/= Magyarország, bármit is gondol Deutsch Tamás) kötelezi (figyelem, nem elítélik!), hogy tegyen eleget szerződésben vállalt kötelezettségeinek és működjön együtt az EU szerveivel.

@istvankah: ?

Paluster · http://publikusan.blog.hu 2012.02.16. 15:53:07

@bbjnick:
Tökéletesen egyetértek! Ilyen csürhe bandával, meg a hazai "liberálisainkkal" egyszerűen nem kell foglalkozni. Kunczét, aki a "megélhetési bűnözés" kifejezést meghonosította és pártolta a bűnt, miért nem eszi már a fene bűnpártolásért a börtönben? Az összes liberálisnak ott lenne a helye!

tarackos 2012.02.16. 15:57:36

@bbjnick: Te kérdeztél én válaszoltam. Azt kérdezted aláírnék-e biankót. Erre írtam, hogy én nem de Navra viszont megtette...

Guild 2012.02.16. 15:58:20

@Unionist: a magyar kormány nem azt mondja, hogy a közösség alapnormái nem kellenek, hanem azt, hogy ezeket nem sértjük.
Erről kéne egy normális, egyenlő felek közti vitát folytatni. Szerintem több szempontból problémás a kormány politikája (csak, hogy az egyik fontos kérdést említsem, az alkotmánybíróság hatáskörének megnyesése ilyen), de erről józan értelmes párbeszédet kéne folytatni, és racionális érveléssel kimutatni mi is itt a baj. Ehhez képest téves információkat és hisztérikus kirohanásokat hallani, és elvárnák, hogy előre fogadjon el a kormány egy olyan ajánlást, amit meg sem fogalmaztak. Én még a pápa csalatkozhatatlanságába se hiszek, a ET-éba meg főleg nem.
Ezzel a hozzáállással csak azt érik el, hogy az EU egy zsarnoki bürokráciának tűnik, és a kormány meg ártatlan áldozatnak.

suski 2012.02.16. 16:02:57

" A szlovák nyelvtörvényre vonatkozóan az Európa Tanács és az EBESZ összesen hatvan ajánlást tett Pozsonynak. Ha most Navracsics Tibornak azt ajánlotta Neelie Kroes digitális politikáért felelős biztos asszony, hogy fogadja el úgy az Európa Tanács ajánlásait, ahogyan majd azokat kidolgozzák, akkor miért nem kiabálták rá ugyanígy a szlovák kormányra a szlovák törvényekkel való harmonizáció érdekében?"

www.nemenyi.net/default.asp?Location=_arc&SID=2&AID=14&Direkt=95238&offsetlo=0

Cherisse 2012.02.16. 16:04:20

@tevevanegypupu: Emez seggfejek meg Magyarországot.

istvankah 2012.02.16. 16:08:40

@istvankah: Tisztában vagyok!Gondolom azt is észretted,hogy a Magyarországot ért támadások,puccsba torkoltak!Az ilyen sőtétbelvilággal rendelkező visszanyálazással,érhetnek el sikereket a kővetőiknél!Az évértékelő után megnyílatkozó ővéi minden elvárást alúlmúltak!A szőke szikla védőbeszéde még a halottakat is mosolyra késztetné!Én már csak csodálkozni tudok,hogy miért lepődők meg ezeken az agymosott horty fannokon!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 16:12:31

@tarackos:
No, de barátom! Hová lett a "szuverénod"? Fentebb még azon problémáztál, hogy az állam ne mondja meg a népnek... Az állam (a nép által választott hatalom) nem mondhatja meg, de az EU-bürokrácia igen?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.16. 16:15:03

@suski: @Paluster: @Virág et.: @Unionist: és akit illet!

A határozat a Bizottságot kéri fel, hogy nagyon figyeljen oda Magyarországra --- és nincs a Bizottságra nézve kötelező jellege/érvénye!!!:-D Azért "gyártották" a ballibbantak és a zöldek ezt a papirost, hogy majd aztán erre hivatkozhassanak, hogy "de hát határozat született Magyarország ellen!!!". Ezzel tele lehet f*sni a világsajtót, mindenütt el lehet ezerszer mondani --- politikai nyomásgyakorlás, konkrétan semmi.

ü
bbjnick

Unionist 2012.02.16. 16:19:22

@Guild:
ez nem egyenrangú felek közötti vita. ez olyan, mintha utah állam vitázna az amerikai kongresszussal. ez olyan, mintha a baz megyei önkormányzat vitázna a legfelsőbb bírósággal.

az uniós alapszerződések betartása felett az európai bizottság őrködik. ezzel nem navracsics tibor van megbízva, hanem többek között nelly kroes.

tehát itt nem egy megállapodást kell kötni az unióval. ez egy tévedés. az uniós alapszerződést ugyanis magyarország már megkötötte a többi tagállammal. ennek betartására kötelezheti az unió a magyar kormányt.

lehet mondani, hogy ez az egész így nem jó. ha ez nem tetszik, akkor magyarország számtalan fórumon tehet javaslatot az unió működésének új rendjére, illetve ahogy belépett úgy ki is léphet a közösségből. nincs semmiféle kényszer.

csak összehasonlításként a varsói szerződésből nem lehetett csak úgy kilépni. mert jöttek az orosz tankok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.16. 16:26:28

@Unionist: "ahogy belépett úgy ki is léphet a közösségből. nincs semmiféle kényszer. "

de van.

nepszavazas dontotte el a belepesunket, ergo a mindenkori kormanyra nezve ez kotelezo. gondolom csak uj nepszavazassal lehetne kilepni.

tevevanegypupu 2012.02.16. 16:50:44

@bbjnick:

Nezze ezek mar telefostak (jo kifejezes) a vilagot ordas hazugsagokkal, a normalis emberek tudjak hogy hazudnak, tudjak, hogy Magyarorszagon demokratikus valasztasnal kuldtek a francba a balliberalis, tehetsegtelen, csalo rablokat. A kovetkezo valasztasokon remeny szerint - csak addig Parti muvesz ur meg ne oruljon felelmeben(-: - nagy valoszinuseggel az mszp es az lmp be sem jut a Parlamentbe..Bar nyilvanvaloan Charles Gatival karoltve sokan szeretnek Magyarorszagon eroszakos beavatkozassal levaltani a kormanyt, azert ezt nem merik megtenni. Daniel Cohn Benditrol Franciaorszagban mindenki tudja, hogy pedofil, Nelli Kroesrol azt, hogy csillagjosokhoz jar, Swoboda szlovakkent gyuloli a magyarokat..Europaban egyre jobban utaljak az Uniot es nem ok nelkul. Nemsokara Franciaorszagban valasztasok lesznek, bar a szocialistak ott is rablok, de ha gyoznek valoszinuleg ujratargyalnak mindnet..Hogy Goncz Kinga, Tabajdi meg kozvetve az lmp es szdsz hozzajarult ehhez a donteshez, azt meg majd erezni fogjak itthon. Nem is beszelve arrol, hogy nagy segitseg a jobboldalnak az, hogy Kuncze es Gyurcsany ujra egyutt van, szoval azert nem olyan borzaszto a dolog.

Guild 2012.02.16. 16:50:59

@Unionist: Nekem nagyon más véleményem van a felek közti nézeteltérésekről. Az átalad felsorolt példákban, vagy ha mondjuk nekem van nézeteltérésem egy állami szervezettel, vagy ha akár egy beosztottnak van vitája egy főnökkel, normális esetben egyik sem nézi le a másikat, hanem egymást tiszteletben tartva értelmesen vitatkoznak. Lehet, hogy az egyik fél joga a végén a döntést meghozni, de ettől még a vitában egyenlő felekként állhatnak egymással szemben, mert így születhet a végén egy megalapozott döntés. Persze ez sokszor nincs így, de az szerintem rossz.
Elterjedt elmélet a pszichológiában és a menedzsmentben, hogy a kapcsolatok lehetnek szülő-gyermek viszonyhoz hasonlóak és egyenlő felnőtt emberek közti fiszonyhoz hasonlóak. Az előbbi esetben az egyik fél nem csupán rangban hanem lelkileg is alá van rendelve a másiknak, az utóbbi esetben viszont egyenlőnek tekintik egymást mint emberek. Vannak beosztottaim, és én mindig ez utóbbi módon próbálok kapcsolatot tartani velük, mert nem gondolom magam tévedhetetlennek, és a saját területükön biztos sokkal többet tudnak nálam.
Az EU elvileg egyenrangú államok közössége, aminek Magyarország is egy tagja. Nem gondolom, hogy a magyar kormánynak meg kéne hunyászkodnia egy olyan közösség vezetői előtt, aminek ő is egy tagja. Ahogy minden embernek joga van védenie magát egy bíróság előtt, és nem kell elfogadni az ügyészség által felhozott vádakat, ugyanígy a kormány is védekezhet a jellemzően baloldali eurokraták vádjaival szemben. Felnőtt ember módjára, érvekkel és magyarázatokkal. Majd a végén egy brüsszeli bizottság vagy bíróság hozza meg a végső döntést, de ettől a tartásunkat nem kell elveszíteni.

suski 2012.02.16. 17:03:48

@Unionist: "ez nem egyenrangú felek közötti vita. ez olyan, mintha utah állam vitázna az amerikai kongresszussal. ez olyan, mintha a baz megyei önkormányzat vitázna a legfelsőbb bírósággal. "

Tévedésben vagy. A bizottságnak mérlegelési joga van, hogy indítson-e eljárást vagy ne. Ugyanazért a dologért ha akar indít Mo ellen, de nem indít Franciország ellen. Azt hiszem nem kell tovább vezetnem a gondolatmenetet, gondold végig, hogy ez mire teremt alapot.
A vitát az európai bíróság dönti el és nem nelli vagy a fröcsögő majmok. De a magyar kormány megegyezésre törekszik és nem akar évekig pereskedni, pedig megtehetné.
A legfelsőbb bíróság viszont törvények alapján jár el és nem nézi , nem nézheti azt, kiről van szó.

tarackos 2012.02.16. 17:50:36

@bbjnick: Nem, fentebb azon problémáztam, hogy miközben a hatalom önkényeskedik a szuverénon a szerző az állam szuverenitásáért aggódik.

És mi a helyzet Navra ígéretével, egy szavad sincs róla?

Ocsetacsang Szencsukó Maculi 2012.02.16. 19:30:54

@Guild:
"Ezzel a hozzáállással csak azt érik el, hogy az EU egy zsarnoki bürokráciának tűnik"

na és talán nem az ??

Unionist 2012.02.16. 19:36:50

@Guild:
minden tagállam egyenrangú. a komisszár asszony nem hollandiát képviseli, hanem az uniót. nem azt állítom, hogy ez ügyben navracsicsnak nincs joga semmihez. hanem azt, hogy ebben a vitában ő és kroes nem egyenrangú felek.

Unionist 2012.02.16. 19:40:16

@suski:
a bizottság nem teljhatalmú. egyébként a bíróság sem. de ezzel együtt tévedésben vagytok, amikor úgy képzelitek, hogy itt egy magyar kormánynak egy megállapodást kell kötnie az unióval. tudniillik azt már megkötötte, és az összes nemzetiségi parlament ratifikálta. közte a magyar. közte orbán viktor.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.16. 21:40:02

én csak azt tudom, hogyha talján miklós hírszerzős, akkor meg kéne ajándékozni vmi nyakkendővel.
nagyon el van szállva magától ez az ifjú komenista, vki igazán kimoshatná a száját szappannal,
azért mert ávós volt az apád, még nem ok arra, hogy nagy legyen a pofád!

nem olvastam ezt a krosz-navra vitát, valaki 3 mondatban összefoglalná?

kulalak 2012.02.16. 22:15:09

@tesz-vesz: Kroes szamonkerte Navrat, hogy tegyen igeretet arra, hogy a kerdeses torvenyeket az adott ajanlasok menten (ET) megvaltoztatjak. Navra kozolte, hogy 'persze hogy', amennyiben azok a magyar alkotmannyal is osszeegyeztethetoek. Kroes azonnali es fenntartasok nelkuli beleegyezest kovetelt mondvan, hogy Navra nem ezt mondta negyszemkozt. Navra megismetelte, hogy magyar kepviselokent a magyar alkotmannyal egyeztetheto valtoztatasokat tart csak elkepzelhetonek.

kulalak 2012.02.16. 22:23:26

@tesz-vesz: Amit a nep nem vesz eszre az a kovetkezo.

Kroes egy oregasszony (70 korul) es a 70-es evekben volt aktiv. Oreg rokakent egy goreny es aljas politikai huzassal kenyszeriteni akarta Navrat, hogy 'igen't mondjon. Ez csak egy technika arra, hogy nyilvanos forumon zavarba hozd az ellenfeled es kikenyszeritsd, hogy szint valljon, egyetertsen. Navra elkerulte a csapdat (Defenziv: Nem, holgyem nem ezt mondtam negyszemkozt sem, mossa ki a fulet, milyen alapon vadol hazugsaggal engem, mit kepzel es kijon a sodrabol stb. VAGY Elcelodve: Mad'am, tudom, hogy ki maga es mit akar, kerem hagyjuk ezt a szobai stilust a szobaztatokra stb.).

Ugyanannyi zsembes f@szparaszt politikus van a Lajtatol nyugatra mint keletre. Nem tartanak minket egyenrangunak, foleg a 1990 elottrol ittmaradt nyugati politikusok.

Games people play (Emberi jatszmak)

bozon 2012.02.16. 22:53:16

ergé, ott cseszed el, hogy azt gondolod, irgalmasan, jogszerűen, elvszerűen, barátian fogják kezelni a magyar kormányt Brüsszelben, mert azt úgy kell.
Pedig nem. A földön fekvőt nem illik ugyan rugdosni, de ha olyan fekszik a földön, aki alkalmasint más földön fekvőket egyszer kéjjel, másszor céltudatosan már megrugdosott, akkor őt rugdosni nemcsak lehet, hanem _kell_. Ez a Realpolitik. Mindenkit úgy kell kezelni, amiből ért.

Magyarország kormánya berontott ama bizonyos kocsmába, és jó alaposan a földre köpött, aztán ezzel párhuzamosan olyan helyzebe lavírozta magát, hogy őt le lehet és le kell köpni. Ez a sajnálatos, ezt kell megérteni!

Számtalan ügyben kellene _partnerként_ egyezkednünk, együttműködnünk és konfrontálódnunk az EU-s társasággal. Gazdasági ügyekben, kulturális ügyekben, nemzetpolitikában stb. Ezt viszont most már nem lehet, mert azt, hogy Európában partnerek legyünk, a kormány már eljátszotta. Belső megfigyelőként is csak egyetérteni lehet azzal, ha ezt a külföldi partnerek így látják. Mindösszességében ilyen böszmeségeket nem csinált se Fico, se Gyurcsány (pedig ők sem demokraták, azt nyugodtan megállapíthatjuk).

A kormány áldásos tevékenysége miatt sok kérdésben az igazunk is sírba szállt legalább egy évtizedre. Lehet egy kicsit sírni meg tiltakozni, de a leginkább váltsátok le őket "belülről". Nincs jobb megoldás.

Bell & Sebastian 2012.02.16. 23:12:41

@tesz-vesz: Kroes - Navra párbaj (preludium)

K.: - Négyszemközt nem ezt mondta.
N.: - De hivatalosan most ezt mondom.
K.: - Itt írja alá!
N.: - Bianko csekket nem írunk alá.

Pelso.. 2012.02.17. 06:09:00

Ergé, "Aki földre köp, azzal nincs együttműködés" -ez egy orbáni megjegyzés más ügy kapcsán, amely itt is érvényes.
Szuverenitásunkat pedig nem kell félteni, azt már felzabálta belülről a jóságos pártállam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.17. 07:00:28

@tarackos:

Hát, ha ragaszkodsz hozzá, válaszolok.

Azt gondolom, hogy összevissza halandzsázol. Először a népszuverenitást félted a kormánytól, majd az állami szuverenitás feladásának megtagadását nehezményezed a kormány részéről. Először az "európai normákról" hadoválsz, majd azzal vádolod a miniszterelnökhelyettest, hogy kijelentette: hajlandóak vagyunk --- szuverenitásunk feladásának határáig és nem tovább --- igazodni azokhoz. Navra (függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kormányról, amelynek tagja), ott, az ülésteremben, azt mondta, amit egy független állam felelős politikusa mondhatott: mint az EU tagjai, értelemszerűen, figyelembe vesszük az ET ajánlásait és ha azok nincsenek alkotmányunkkal és jogrendünkkel ellentétben, alkalmazzuk is azokat a törvényalkotás során.

ü
bbjnick

tarackos 2012.02.17. 08:37:28

@bbjnick: Nézd, a népszuverentás az első kommentem volt. Az állami szuverenitásra Te kérdeztél rá. Az európai normákat egyetlen szóval sem említettem.

Navrát semmivel sem vádolom mivel a hangfelvétel amiben azt mondta végrehajtják -nem pedig figyelembe veszik!- nyilvános, Te is visszahallgathatod, vagyis amit írtam tény. Amivel láthatóan nehezen tudsz megbírkózni de hát a tények már csak ilyenek, makacs dolgok...;)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.17. 09:33:50

@tarackos:

"Navrát semmivel sem vádolom mivel a hangfelvétel amiben azt mondta végrehajtják -nem pedig figyelembe veszik!- nyilvános..." --- írod.

mno.hu/kulfold_archiv/megkezdodott-az-unios-vita-magyarorszagrol-1050341

Harmadik videoablak 16:43-tól.

Végrehajtják, amennyiben nincsenek ellentétben alkotmányunkkal és jogrendszerünkkel.

ü
bbjnick

tarackos 2012.02.17. 09:51:16

@bbjnick: Pontosan! De attól még biankót ígért, mert a nem ellentétes javaslatok sincsenek még sehol...;)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.17. 10:50:49

@tarackos:

Hogy mi ellentétes alkotmányunkkal és jogrendszerünkkel, azt "mi mondjuk meg".

Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a jelenlegi kormányról, szerintem, teljesen korrekt és ésszerű módon jár el, ha a jelenlegi eu-s vitákat (valójában: politikai támadásokat) megpróbálja jogi jellegűvé tenni. A Magyarországot politikai össztűz alatt tartóknak ez nem érdekük, mert villámgyorsan kiderülne, hogy nincsenek valós (tartalmas) érveik (lásd: a tegnapi határozat jog- és kereszthivatkozásmágiáját!), a magyar kormánynak viszont annál inkább érdeke volna egy ilyen jogi jellegű vita, mert az érvek versenyében mi kerülnénk fölül.

Egy jogi jellegű vita során az is nyilvánvalóvá válhatna, hogy az eu-s jogalkotás és szabályozás jogfilozófiailag-jogelméletileg nem koherens. Ad absurdum: ezzel még az EU-nak is jót tennénk.

ü
bbjnick

tarackos 2012.02.17. 12:05:15

@bbjnick: Bébé, nem tudod kimagyarázni, hogy biankót ígért...

A kormány szempontjából valóban ésszerű. De ha a kormány nem él hanem visszaél a helyzetével akkor a politikai közösség szempontjából viszont káros ez a hozzáállás. Mire gondolok? Az olyan esetekre ahol érdemi változás nem történt a szabályozással viszont lehetőséget ad a személycserékre. Mert sok esetben ez van, ld. pl bírókat, de uez az ombudsman is.

Na erre nem megoldás ha pusztán magát a jogszabályt vizsgálják. Ezt látta be szerencsékre az EU. Emiatt történt a politikai nyomás a Bizottság részéről.

Az EU-nak azzal tettünk jót, hogy precedenst teremtünk a 7. cikkely alkalmazására. A mi szempontunkból viszont szégyen...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.17. 14:00:02

@tarackos:

1) Tarack, ha Navra biankót ígért, akkor mire volt jó a tegnapi határozatosdi?

2) Te egy elképesztő nagy tévedésben élsz. Az Európai Unió nem a Szovjetunió. Az EU független államok politikai közössége, amely nem ideológiai, hanem közös megállapodások szerinti értékrendi alapokon nyugszik. Ezt az értékrendi alapot az eu-s jog foglalja magába. A Bizottság feladata, hogy vizsgálja, hogy a nemzeti jogalkotás harmonizál-e az eu-s joggal. Ez szakmai feladat. A Bizottság nem vizsgálhatja tagországok törvényalkotását ideológiai kritériumok alapján --- azt a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága tehette és instruálhatta, utasíthatta rendre a baráti államok vezetéseit, ha elhajoltak, eltértek az aktuális "direktívától". Ha "pro forma" egyezik egy nemzeti jogszabály az eu-s normával, akkor a Bizottság nem fogalmazhat meg ideológiai elvárásokat, mert nem az a dolga.

Az európai ballib addig bohóckodik, addig önkényeskedik, míg keményen sz*póágra kerülhet: ugyanis a kocka bármikor fordulhat. S ha sikerül rutinná tenniük az ideológiai alapú számonkérést, akkor az egy konzervatív többségű EU-ban rájuk nézve nagyon cudarul üthet vissza.

Capisci?

ü
bbjnick

tarackos 2012.02.17. 16:02:45

@bbjnick:

1) Ígéretekkel tele van a padlás. Mást ígérnek az irodában és mást a teremben. Nem lett volna rá szükség ha már elkezdtek volna változtatni. December óta tudjuk, hogy az IMF hitel feltétele a jegybanktörvény érdemi módosítása. Még mindig nem változott...

2) A 7. cikkre hivatkoznak amit elfogadtunk. Nem vizsgálnak többet mint amire lehetőségük van. A EP politikai bohóckodása nem számít a bizottsági munka lényeg. Nem ideológiai hanem kultúrális elvárásokat kér számon. A kormány és az EU is demokráciáról beszél de úgy tűnik senki sem hiszi el, hogy amit a kormány csinál az az.

Lehet, hogy fordul a kocka az EP-ben de egyelőre mindenki demokráciában gondolkodik így a megítélés sem változna egy másik összetétel esetén. Legfeljebb nem születne EP határozat de a bizottság attól még lépne.

tarackos 2012.02.17. 16:04:57

@bbjnick: Egy egyszerű példával: színházba nem rövidgatyában megyünk. A kormány rövid gatyában menne. Megteheti mert semmilyen jogszabály nem tiltja. Mégis...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.17. 17:46:29

„A Külügyi bizottság előtt Orbán Viktor rámutatott: a Magyarország jövőjét jóval inkább befolyásolni tudó Európai Néppárt estorili kongresszusán 2002 október 18-án már elfogadott egy határozatot, amelyben a Magyar Nemzeti Bank függeltensége visszaállítását és a magyar média kormány általi befolyásolásának megszüntetését kérte.

[...]

Nem pártpolitika kérdés ez. Magyarországnak számolnia kell azzal, hogy emberi jogi esetekben hogyan járnak el az Európai Unió tagállamai. Magyarország megítélésének épp azok a reflexek ártanak, amelyek szerint közösen kellene ellepleznünk, hogy mi történik az országban - szögezte le Orbán Viktor.”

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=11818

:)

Bell & Sebastian 2012.02.17. 18:11:39

@bbjnick: Magyarázza el neki a Komintern -t, hátha akkor megérti. Zinovjev, Buharin, Dimitrov, a többi vezér most nem jut az eszembe.

Sárika tanuló, 6/b 2012.02.17. 18:14:12

@mavo: Mavó bácsi, az nem lehet, hogy aki ezt mondta, csak a Viktor bácsi malternegrója?

states1 2012.02.17. 18:32:59

Ugyan már, 2010 tavasza óta az EU baloldala s a balliberális nyugati média, na és persze a bankárvilág úgy döntött, hogy tűrhetetlen az ilyen választási eredmény, és az azt követő gazdaságpolitika, ami a terheket nem hajlandó kizárólag a jónépen leverni. Ezért aztán megindult az egész pályás letámadás, és a nem létező hazai baloldal oxigénsátor alá helyezése, miután a hullafoltok egyre nagyobb méreteket öltöttek rajta. Amire nem számítottak, hogy azért ehhez a magyar választópolgárnak is lesz egy-két szava, lásd a közvélemény-kutatásokat és a békemenetet. Nem azért járult ugyanis az urnákhoz, hogy a Cohn-Bendit és elvtársai felülírják az eredményt. Ha a választópolgár kitart Orbánék mellett 2014-ig, már pedig minden jel erre vall, akkor nem csak a hazai elvtársak hasalnak el újfent, hanem a nyugatiak is a bankárjaikkal együtt.

Pelso.. 2012.02.17. 20:48:16

@bbjnick:
"mint az EU tagjai, értelemszerűen, figyelembe vesszük az ET ajánlásait és ha azok nincsenek alkotmányunkkal és jogrendünkkel ellentétben, alkalmazzuk is azokat a törvényalkotás során"
Sajnos, ez a piszok ET pont arra játszik, hogy ajánlásai ütközzenek a mi példaértékű alkotmányunkkal és mintaszerű jogrendünkkel, ezt a pechet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.20. 19:22:25

@states1:

hát igen, a KERESZTÉNYdemokrata merkel, mint komcsi ügynök. a jobber sarko dettó.

és bazmeg elhiszitek, ostoba faszok, elhiszitek
süti beállítások módosítása