A budapesti főpolgármester-választás hogyanja a közelgő önkormányzati átalakítások egyik leglátványosabb, (a nyilvánosság előtt) legtöbbet vitatott ügyévé vált az elmúlt hetekben. A konfliktus azért is izgalmas, mert a törésvonal ebben az esetben nem a szokásos kétharmad vs. nemkétharmad mentén húzódik, a kormánypártokon belül is jelentős erők feszülnek egymásnak a vitában. A fővárosi kerületek (túlnyomórészt fideszes) polgármestereiből álló Budapesti Önkormányzati Szövetség javaslata értelmében a kerületek vezetői automatikusan tagjai lennének a Fővárosi Közgyűlésnek, ahova rajtuk kívül még 11 tagot listás választással delegálhatnának Budapest polgárai. Az eddigi közvetlen választás helyett a közgyűlés saját soraiból választana főpolgármestert.
A közvetlen főpolgármester-választás megszüntetését az ellenzéki Jobbik, az LMP és az MSZP mellett Tarlós István is ellenzi. A népszavaztatás ízére egyre jobban rákapó (a tavaszi 10 kérdés után Paks bővítéséről is voksolást kezdeményező) LMP egyenesen a budapestiekre bízná a döntést, akarják-e direktben megválasztani Budapest első emberét. Az LMP-s kezdeményezést a közgyűlés jogi bizottsága (a fideszes tagokat is beleértve) egyhangúan támogatta, azonban a közgyűlésen a kormánypárti többség levette a kérdést a napirendről. Ha Budapest képviselői nem indítanak népszavazást, az LMP-nek még mindig lehetősége lesz aláírásokat gyűjteni a népszavazás kiírásáért. Hogy van-e értelme az egésznek, az más kérdés, szinte biztosra jósolható, hogy egy ilyen szavazás részvételi aránya nem érné el az 50%-os érvényességi küszöböt (a hétvégén Józsefvárosban 16% vett részt a hajléktalanos-kukázós voksoláson).
A BÖSZ javaslatának az a része, hogy a közgyűlés saját soraiból válasszon főpolgármestert, egyáltalán nem idegen a hazai önkormányzati rendszertől. Az önkormányzati struktúrában hasonló helyet betöltő megyei közgyűlések pontosan így választanak elnököt, sőt, '90-ben még Budapesten is ez volt a módi: első alkalommal a Fővárosi Közgyűlés választotta főpolgármesterré Demszky Gábort, csak 1994. szeptember 30-án változtatta meg úgy a választási rendszert az akkori kétharmad, az MSZP-SZDSZ, hogy a budapestiek közvetlenül dönthessenek.
Ha az európai példák között keresünk igazodási pontokat, azt látjuk, hogy a közvetlen választás egyáltalán nem általános. Rómában 1944-től 1993-ig közvetett volt a választás, azóta közvetlen. Londonban 2000 óta választanak közvetlenül London Mayort. Lyonban, Marseille-ben és Párizsban az amerikaihoz hasonló elektori rendszerben választanak városvezetőt. Bécs főpolgármesterét (aki egyben a bécsi tartomány első embere is) a Városi Tanács választja meg. Németország nagyvárosaiban, Berlinben, Brémában és Hamburgban a megválasztott képviselők választják maguk közül az első számú vezetőt. Hollandiában (Belgiumhoz, Norvégiához és Svédországhoz némiképp hasonlóan) nem maszatolnak polgármester-választással, Amszterdam főpolgármesterét a királynő nevében a kormány nevezi ki és a Belügyminisztérium alá tartozik. 2001-ben, a második Balkenende-kormány idejében volt ugyan egy próbálkozás ennek megváltoztatására, de nem járt sikerrel.
A fentiek alapján megállapítható, hogy az LMP és az MSZP érvelése mentén Európa számos fővárosában hiányzik a főpolgármesteri függetlenség meg a demokratikus működés garanciája. Az viszont igaz, hogy jelenleg Budapest főpolgármesteri posztja a legmagasabb, közvetlenül választott tisztség, ami komoly legitimitást ad neki. Az ebben rejlő valós politikai potenciál azonban korlátozott, elég, ha felidézzük a népszerű főpolgármester, Demszky Gábor 2000-2001-es vesszőfutását az SZDSZ élén. Mindezzel együtt szerintem épp úgy demokratikus a közvetlen választás, mint ha egy amúgy közvetlenül választott testületre bízzuk ezt a feladatot, hasonlóan a megyei közgyűlések elnökeinek, a köztársasági elnöknek vagy éppen a miniszterelnöknek a megválasztásához.
A BÖSZ javaslatának másik része a Belügyminisztérium önkormányzati elképzeléseivel vág egybe: ahogy a megyei közgyűléseknek a járásközpontok polgármesterei, úgy a fővárosi közgyűlésnek a kerületi polgármesterek lennének automatikusan tagjai, s melléjük kerülnének még listán közvetlenül választott képviselők – de Budapesten ők lennének kevesebben. Ebben az esetben viszont mind a megyék, mind a főváros esetében úgy látom, jobb lenne megtartani a jelenlegi, listás választási rendszert valamilyen formában. A pozícióhalmozás elkerülése elsősorban a politikai rendszer mobilitásának és rekrutációs potenciáljának tenne jót.
