Hogyan válasszunk főpolgármestert?
2011. szeptember 29. írta: TuRuL_2k2

Hogyan válasszunk főpolgármestert?

  A budapesti főpolgármester-választás hogyanja a közelgő önkormányzati átalakítások egyik leglátványosabb, (a nyilvánosság előtt) legtöbbet vitatott ügyévé vált az elmúlt hetekben. A konfliktus azért is izgalmas, mert a törésvonal ebben az esetben nem a szokásos kétharmad vs. nemkétharmad mentén húzódik, a kormánypártokon belül is jelentős erők feszülnek egymásnak a vitában. A fővárosi kerületek (túlnyomórészt fideszes) polgármestereiből álló Budapesti Önkormányzati Szövetség javaslata értelmében a kerületek vezetői automatikusan tagjai lennének a Fővárosi Közgyűlésnek, ahova rajtuk kívül még 11 tagot listás választással delegálhatnának Budapest polgárai. Az eddigi közvetlen választás helyett a közgyűlés saját soraiból választana főpolgármestert.

  A közvetlen főpolgármester-választás megszüntetését az ellenzéki Jobbik, az LMP és az MSZP mellett Tarlós István is ellenzi. A népszavaztatás ízére egyre jobban rákapó (a tavaszi 10 kérdés után Paks bővítéséről is voksolást kezdeményező) LMP egyenesen a budapestiekre bízná a döntést, akarják-e direktben megválasztani Budapest első emberét. Az LMP-s kezdeményezést a közgyűlés jogi bizottsága (a fideszes tagokat is beleértve) egyhangúan támogatta, azonban a közgyűlésen a kormánypárti többség levette a kérdést a napirendről. Ha Budapest képviselői nem indítanak népszavazást, az LMP-nek még mindig lehetősége lesz aláírásokat gyűjteni a népszavazás kiírásáért. Hogy van-e értelme az egésznek, az más kérdés, szinte biztosra jósolható, hogy egy ilyen szavazás részvételi aránya nem érné el az 50%-os érvényességi küszöböt (a hétvégén Józsefvárosban 16% vett részt a hajléktalanos-kukázós voksoláson).

  A BÖSZ javaslatának az a része, hogy a közgyűlés saját soraiból válasszon főpolgármestert, egyáltalán nem idegen a hazai önkormányzati rendszertől. Az önkormányzati struktúrában hasonló helyet betöltő megyei közgyűlések pontosan így választanak elnököt, sőt, '90-ben még Budapesten is ez volt a módi: első alkalommal a Fővárosi Közgyűlés választotta főpolgármesterré Demszky Gábort, csak 1994. szeptember 30-án változtatta meg úgy a választási rendszert az akkori kétharmad, az MSZP-SZDSZ, hogy a budapestiek közvetlenül dönthessenek.

  Ha az európai példák között keresünk igazodási pontokat, azt látjuk, hogy a közvetlen választás egyáltalán nem általános. Rómában 1944-től 1993-ig közvetett volt a választás, azóta közvetlen. Londonban 2000 óta választanak közvetlenül London Mayort. Lyonban, Marseille-ben és Párizsban az amerikaihoz hasonló elektori rendszerben választanak városvezetőt. Bécs főpolgármesterét (aki egyben a bécsi tartomány első embere is) a Városi Tanács választja meg. Németország nagyvárosaiban, Berlinben, Brémában és Hamburgban a megválasztott képviselők választják maguk közül az első számú vezetőt. Hollandiában (Belgiumhoz, Norvégiához és Svédországhoz némiképp hasonlóan) nem maszatolnak polgármester-választással, Amszterdam főpolgármesterét a királynő nevében a kormány nevezi ki és a Belügyminisztérium alá tartozik. 2001-ben, a második Balkenende-kormány idejében volt ugyan egy próbálkozás ennek megváltoztatására, de nem járt sikerrel.

  A fentiek alapján megállapítható, hogy az LMP és az MSZP érvelése mentén Európa számos fővárosában hiányzik a főpolgármesteri függetlenség meg a demokratikus működés garanciája. Az viszont igaz, hogy jelenleg Budapest főpolgármesteri posztja a legmagasabb, közvetlenül választott tisztség, ami komoly legitimitást ad neki. Az ebben rejlő valós politikai potenciál azonban korlátozott, elég, ha felidézzük a népszerű főpolgármester, Demszky Gábor 2000-2001-es vesszőfutását az SZDSZ élén. Mindezzel együtt szerintem épp úgy demokratikus a közvetlen választás, mint ha egy amúgy közvetlenül választott testületre bízzuk ezt a feladatot, hasonlóan a megyei közgyűlések elnökeinek, a köztársasági elnöknek vagy éppen a miniszterelnöknek a megválasztásához.

  A BÖSZ javaslatának másik része a Belügyminisztérium önkormányzati elképzeléseivel vág egybe: ahogy a megyei közgyűléseknek a járásközpontok polgármesterei, úgy a fővárosi közgyűlésnek a kerületi polgármesterek lennének automatikusan tagjai, s melléjük kerülnének még listán közvetlenül választott képviselők – de Budapesten ők lennének kevesebben. Ebben az esetben viszont mind a megyék, mind a főváros esetében úgy látom, jobb lenne megtartani a jelenlegi, listás választási rendszert valamilyen formában. A pozícióhalmozás elkerülése elsősorban a politikai rendszer mobilitásának és rekrutációs potenciáljának tenne jót.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr313258243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsk 2011.09.29. 14:03:46

Feluletes cikk. A kulfoldi peldak felsorolasa helyett inkabb el kellett volna gondolkodni hogy milyen kovetkezmenyei lennenek az uj rendszernek.
Pl. a legkisebb falvaktol egeszen a Debrecen, Gyor, Miskolc meretu nagyvarosokig mindenhol kozvetlenul valasztjak a polgarmestert, csak Budapest nem? Vagy Budapest nem is egy varos hanem kerultek szovetsege? Ahol minden keruleti lakos megvalasztja a sajat polgarmesteret, akik pedig majd maguk kozul kivalasztanak valakit aki a "szovetseg" vezetoje, fopolgarmestere lesz. Vagy netan az lenne a cel egyaltalan sehol senkit se valaszthassunk kozvetlenul? Csak listakra es kepviselokre voksolhatunk, akik majd maguk kozott eldontik ki legyen az aktualis vezeto?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.29. 14:07:05

Álkérdés. Az igazi az volna, hogy hány kerület, és milyen hatáskörelosztás. Ehhez képest lényegtelen - és mellesleg értelmetlen is - a főpolgiválasztás módja fölött víni. De attól tartok, a nagy nemzeti izében ez a terület sem tudhat érdemben előrelépni...

Grigorij Pantyelejevics 2011.09.29. 14:08:06

A "bűnös város" csak ne szavazgasson ... na ja! A gumicsizmás kurzusnak nagyon cseszi a csőrét Budapest népe. :P

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.09.29. 14:22:05

Ha a közgyűlés választaná a főpolgármestert, akkor egy újabb fontos poszt lenne, amit a szivarszobában pár fejes döntene el.

Az így megválasztott ember teljesen súlytalan lenne, hiszen bármikor újat választhatnak helyette, vagyis Budapestet nem a főpolgármester vezetné, hanem a kerületi polgármesterek egy szűk csoportja.

Ha nincs közvetlen főpolgármester-választás, nincs jelölt, nincs program, nincs kampány.

Szóval szerintem ez egy rossz ötlet, normális indoklást nem hallottunk a BÖSZ részéről, miért is lenne ez jó az 1,8 millió budapesti lakosnak, meg egy kicsit ki is lóg a lóláb, hogy csak a saját pecsenyéjüket akarják sütögetni ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 14:24:34

@zero:
Mint ahogy bármikor új miniszterelnököt, köztársasági elnököt vagy házelnököt is választhatna az országgyűlés. Aztán mégsem teszi.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 14:27:47

@Grigorij Pantyelejevics:
Budapest büszke népét az önkormányzati választások részvételi adatai alapján különösebben nem hozza lázba a választás lehetősége, tavaly például nem volt 44% sem a részvétel (míg például kis falumban 60% fölé ment).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 14:31:05

@Dr. Zerge:
Igazad van, valóban az a fontosabb kérdés, de a főpolgármesteri csata legalább olyan érdekes.
2008-ban a reakciós kormányprogramunkban amúgy a kerületi polgármesteri tisztségek megszüntetését vetettük fel:
mandiner.blog.hu/2007/09/18/a_jovo_visszahoditasa

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 14:32:19

@tsk:
Budapest és Miskolc/Debrecen között pont egy nagyságrendnyi különbség van, talán nem is feltétlenül kell azonos szabályoknak vonatkoznia rájuk.

jozicsenko 2011.09.29. 15:01:56

a kerületek megijedtek, hogy eltünnek a süllyesztőbe és elé mennek a dolgoknak - inkább 23 kiskirály, mint egy nagy négy-öt kisebb fölött...

/aki elfelejtette volna: 23 főkutya, 23 *x alpolgármester, 23 titkárság, 23 intézmény szívja most el a pénzt, 4-5 nagy kerület helyett ---> ha dől a sz.r, akkor rajtuk símán lehetne takarékoskodni.../

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 15:14:29

@jozicsenko:
Szerintem sem lenne rossz nagyobb közigazgatási egységekké alakítani a kerületeket, mondjuk:
Belváros
Dél-Buda
Észak-Buda
Dél-Pest
Kelet-Pest
Észak-Pest

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.09.29. 15:23:26

@TuRuL_2k2: A házelnök igazából mindegy, a miniszterelnököt de facto a képviselőkkel választjuk. Ugye van olyan, hogy miniszterelnök-jelölt. (Ki lepődött meg, hogy Orbán lett a PM? Esetleg 2006ban Gyurcsányon? Persze, azért Hornnal pl jól megkavarták a pufajkát.)

A köztársasági elnök választási módszere meg legendásan szar, úgyhogy remek példa.

Az LMP és a maszop rosszul teszi, hogy megideologizálja a dolgot, ajrópai nemajrópai, itt egyszerűen praktikus szempontból rossz lenne a közvetett választás.

Zb74 2011.09.29. 15:37:24

@TuRuL_2k2: Úgy bizony, és az ország többi részét sem 19 megyére kellene osztani, hanem 7-9 régióra. A megyerendszerhez való ragaszkodás indokolatlan; egy ekkora országnak - XXI. századi közlekedési-kommunikációs és egyéb infrastruktúra mellett - nincs szüksége ennyi közigazgatási egységre, és nem is nagyon tud ennyit eltartani. A megyerendszer "történelmiségével" példálódzni a fennmaradása mellett megalapozatlan: a történelmi vármegyerendszer Trianon következtében már kilenc évtizede megszűnt (függetlenül attól, hogy a vármegye elnevezés még harminc évig fennmaradt). Akkor persze még úgy hitték, vissza lehet állítani a régi határokat - és így a történelmi vármegyerendszert -, de ez az álom a II. világháború után szertefoszlott. A mai megyerendszer "történelmi hagyományai" pusztán 1950-ig nyúlnak vissza; így fölösleges őket ápolgatni. A megyei és települési önkormányzatokra épülő rendszert ideje volna regionális és kistérségi önkormányzatokkal felváltani, de erre még csak kísérletet sem tesznek.

greybull 2011.09.29. 16:15:48

Szerintem a polgármester/főpolgármester jelölteket el kell vinni Floridába, bebaszni őket egy kajmánokkal teli folyórészbe, oszt' amék a végén kimászik élve, az győzött. De lehet, hogy a Nílus krokodilokkal olcsóbb. Ha meg nem jön ki egyik sem, hát így jártak. Mi biztos jól.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.09.29. 16:21:34

@TuRuL_2k2:

2008-ban választott új min.elnököt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.09.29. 16:22:48

@zero:

Ráadásul a kampányban van min.elnök jelölt, van arca, programja, mond beszédet stb.

jan 2011.09.29. 16:27:53

Elnézés az OFFért, de ha már itt a főszerkesztő úr: szóval, szerintem jogos igénye a blog hűséges olvasóközönségének, hogy olyan dolgokról, hogy Aristo vagy Kínai Kálmán kaliberű szerzők búcsút mondtak a blognak, vagy esetleg alkotói szabadságon vannak, értesüljön.

agent_x 2011.09.29. 17:04:56

Én nem szeretem Tarlóst. Szerintem egy tahó. Viszont jó vezető, aki nem fél a másik tyúkszemére lépni. Ezért nem kéne kimiskárolni a hivatalát. Lásd még Esztergom...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.29. 17:56:18

off

szeretem a mandinerbe, hogy minden tüntetésen ott volt kamerával, interjúzott, hol vannak most ezek a videó részek?

a kossuth, mti száz fős tüntetésről beszél, itt ezerről írnak.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 18:41:57

@jan:
Már a másik posztban is válaszoltam, hogy egyikük sem búcsúzott, épp csak előfordul, hogy valaki hónapokig nem ír, ha éppen olyanja van (és nehéz lenne előre bejelenteni, mert nem tervezett).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.09.29. 19:26:25

egyáltalán nem hülyeség a közvetett polgármester választás, se kerületi, se fővárosi szinten - a magyarnál jóvabb konszenzusképesebbb osztrák, német fővárosban sincs közvetlen polgármester választás

mellesleg nem ártana észrevenni, hogy a rendrakáshoz, hatékony működéshez a főpolgármester megválasztási módjánál sokkal fontosabb, hogy milyen jogosultságai vannak neki (avagy a fővárosi közgyűlésnek) a kerületekkel szemben - hiába van elvileg nagyobb legitimációja egy közvetlenül választott polgármesternek, ha nem kap elég hatalmat mellé, ugyanígy lehet nagyon erős egy közvetetten választott vezető

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.09.29. 22:34:43

jóvabb = jóval

FFFFFFFF
FFFFUUUUU
UUUUUUUU

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.30. 08:53:22

@TuRuL_2k2:
Hja, izgalmas, izgalmas. Csökken a parlamenti lébecolók száma, menekülne a sok jó káder az önkorikba, erre ott is megfaragják a bandát, és nyilván érzik, hogy a 23 kerület egy tarthatatlan, hülye vicc. Elkezdenek hát helyezkedni, izmozni, nagy pofával sokat követelni, hogy aztán legyen miből engedni, és legalább az aktuális statusquo szerinti prédával rendelkezni a következő körben is.

---

Ha már, akkor vázolom a különbejáratú Bp-programot:
Kissebb fővárost!
Ledobni az önálló városokat - Újpest, Rákospalota, Újpalota, Csepel, stb. A maradékot - kb 1millió fő, egységes önkormányzat alá, ahol a belvároson kívüli részek egy-egy főpolgármester helyettesi részönkormányzattal vitetnek. /Vagyis itt adott némi önállóság, ugyanakkor van, mert kell egy hierarchikus viszony, akárhogyan is választatnak meg ezek!/ Belváros: Hungária gyűrűn bévül. Budán kéne még törpölni, hogy hol is érdemes. A mostani kerületbeosztás minden szempontból kuka, viszont őrzendőek a hagyományos településrész elnevezések, és mindenféle egyéb felosztásnál (választókerület, iskolakörzet, stb.) lehetőség szerint azok határai.
Egységes tömegközlekedés*, közműellátás viszont a teljes mai agglomerációval súlyosbított fővárosnak - önkormányzati társulás (3-3,5millió fő). *Azon belül is MÁV-VOLÁN-BKV közös bérlet, stb.
süti beállítások módosítása