[Az írás a Reakció szeptemberi papírkiadásában jelent meg.]
A Reakció szerkesztőségének
kormányprogramja
kormányprogramja
Mottó:
„Andrej Fokicsot fejbe kólintotta a váratlan támadás. – Bocsánatot kérek – hebegte.
– Nem azért jöttem, a tokhalnak ehhez semmi köze. – Hogyhogy semmi köze, ha egyszer büdös!
– Másodrendű frissességű tokhalat szállítottak nekünk – mentegetőzött a büfés. – Marhaság, öregem! – De kérem szépen, hogyhogy marhaság? – Másodrendű frissesség, ilyen nincs! Frissesség csak
egyféle létezik, elsőrendű, és az egyben az utolsó is. Ha a hal másodrendű frissességű,
ez azt jelenti, hogy büdös, romlott.”
(Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)
PREAMBULUM
Nem azért nem írjuk le, hogy Magyarország a huszonnegyedik órában van, mert lassan Dunát lehet rekeszteni a különböző népmentő chartákkal, nemzethalál-víziókkal és egyéb dermesztő politikai hűség- és hűtlenségnyilatkozatokkal, hanem mert bizonyos szempontokat mérlegelve súlyosabbnak ítéljük a helyzetet a megélhetési aggodalmároknál.
Úgy látjuk, Magyarország áthaladt azon a kritikus ponton, amely után számos – jelen pillanatban – visszafordíthatatlannak vagy igencsak nehezen korrigálhatónak tűnő negatív folyamat indul el. Kijelenthető, hogy évtizedes távlatban leszakadunk az európai versenyben és ezzel szoros összefüggésben Magyarország mély és átható gazdasági-politikai-erkölcsi válságba került.
A mesterségesen túlpörgetett és az élet minden szegletére kiterjedő politikai szembenállás az ország mindennapi életét, eredményességét kóros szintre fékezte le. A terméketlen belpolitikai hidegháború és az abból fakadó kompromisszumképtelenség össznemzeti „zéró összegű” játszmává fajult, tartósan gátolva az ország szempontjából fontos ügyek megoldását.
Mi azonban nem „népfrontpolitikát”, hanem világos, választható és koherens alternatívákat, nagyvonalú politikát szorgalmazunk. A legsúlyosabb gondok között tartjuk számon a kritikus demográfiai mutatókat és a fiatalok egyre nagyobb ütemű elvándorlását, amely hamarosan mindannyiunk számára érezhetően elvonja a levegőt Magyarországról. (Nem ebben a dokumentumban elemezzük a válság okait és okozóit, de megkerülhetetlennek tartjuk először néhány tény rögzítését.)
A rendszerváltozás vívmányai veszélyben vannak
Az 1989-1990-ben létrehozott alkotmányos berendezkedés keretei és intézményei jogi értelemben stabilnak és időtállónak bizonyultak, ellentétben a bennük szereplő politikusokkal, akik lejáratták az intézményrendszert és szinte teljesen eltékozolták a politika hitelét. A bizalom hiányának mértéke ma már a demokráciát rombolja. A magyar politikai osztály erkölcsi értelemben elöregedett. A politikai elit azonban a tizenhét év alatt felgyülemlett felelősségét nem vállalja és kisszerű küzdelmeivel torlaszolja el a jelen és a jövő lehetőségeit az ország elől. Generációváltást javasolnunk azonban értelmetlen, mert a politika alaposan gondoskodott arról, hogy saját utánpótlása – önmaga gyengébb oldalát reprodukálva – a mottónkban idézett, bulgakovi „másodrendű frissességű” halhoz hasonlítson.
A demokráciát nemcsak az egész politikai elit rongálja általában, nem pusztán az általánossá vált őszintétlenség, a régi és új politikai halandzsa, hanem különösen azok az erők veszélyeztetik, akik nem haboznak pártállami, erőszakos módszerekhez nyúlni akkor, ha kormányzati hatalmukat veszélyben érzik. A polgári szabadságjogok teljes gyakorlása a mai Magyarországon több akadályba ütközik, mint 1990 óta bármikor. A ma regnáló kormány feje amorális ámokfutásával a rendszerváltozás óta példátlan mélységekbe juttatta a miniszterelnöki pozíció méltóságát. Ugyanakkor a parlamentáris demokráciát erkölcsi értelemben gyengítő tényezőnek tekintjük az országot mai napig gúzsba kötő kádári örökség rehabilitálására irányuló törekvéseket, eredjenek azok bármilyen oldalról és bármilyen megfontolásból is. Szintén súlyosan ártalmasnak tartjuk, ezért elítéljük a 2002 óta felerősödött, „csirkefarhátkampányokra” alapozott, parttalanná vált szociális demagógiát, valamint a politika elbulvárosodását.
Megroppantott államháztartás, jövőtlen politika
Már alig van olyan gazdasági mutató, amelyben Magyarország ne a kontinens sereghajtójaként kullogna. Az államkassza megroppantásában és az ország újbóli, a kádári időket is többszörösen meghaladó eladósításában a legnagyobb felelősség bizonyíthatóan az öt éve regnáló szocialista-szabaddemokrata kormányokat terheli. Az ország gazdasága 2002-ig alapjaiban emelkedő pályán mozgott, ám a lendület azóta nemcsak megtört, de mára általános recesszióvá, apátiává változott. Az ország jövőjét tartósan negatív irányba eldöntő 2002-es szavazatvásárlásokat követő felelőtlen, gigantikus pénzszórás és eladósítás terheit ma leginkább a középrétegekkel fizettetik meg, a politika az ő terhükre próbál népszerűséget kovácsolni magának. A kormánypolitikusok saját dilettantizmusukat gyakran céltalannak tűnő reformdühvel és példátlanul pazarló, korrupciógyanús állami luxusberuházásokkal kompenzálják. A kormányzat államháztartási garázdaságát azonban nem ellenpontozzák az ellenzéki pártok kiérlelt, konkrét gazdasági programjai. Ilyenek ugyanis nincsenek. A fedezetlen szociális ígéretek vagy a politikai eliten belüli elitellenesség nem pótolja az összefüggő társadalomképet, az őszinteséget. Aggasztó, hogy a fiatalok szinte teherré váltak a magyar politikusok gondolkodásában. A közélet másik rákfenéje a mindent elárasztó, a kisebb pártokat is behálózó korrupció. Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon változásokra, bizonyos tekintetben pedig gyökeres változásokra van szükség. Úgy látjuk viszont, hogy a politika ma öncélnak tekinti a reformokat és valójában sokkal többet rombol, mintsem építi vagy előreviszi Magyarország közös ügyeit. Elutasítjuk az egyenlősdit, az állam mindenhatóságát és az irigységet tápláló demagógiát.
Nincs nálunk a bölcsek köve, és apparátusunk sincs, akikkel magunk helyett megírattuk volna saját – gondolatkísérletnek szánt – kormányprogramunkat, de vannak elképzeléseink, javaslataink arról, hogy miként lehetne egy a mainál jobban működő, barátságosabb, jobb kedvű, jövőképpel rendelkező és azért dolgozni is tudó Magyarországon élni. Kivonatosan megfogalmaztuk, hogy mit gondolunk a gazdaság-, a kül- és a nemzetpolitikáról, az államról és a közigazgatásról, az oktatásról, a környezetpolitikáról, a szociálpolitikáról, az egészségügyről és a honvédelemről. Ha úgy tetszik, írásunk figyelmeztetés: a mai magyar közélet nem a lényeges kérdésekről szól, és ezen sürgősen változtatni kell.
ÁLLAM ÉS BÜROKRÁCIA
A magyar államigazgatás történelmi hagyományokon alapuló, 1989 óta megreformált rendszere a XXI. században is alkalmas lenne az ország működtetésére. A magyar politikusok felelőssége, hogy a gazdasági helyzet romlásával és a demokrácia intézményeinek kiüresítésével odáig juttatták az országot: az államigazgatás nem tudja rendesen ellátni feladatait. A jelenlegi politikai elit lebénította az intézményrendszert, és annak működésképtelenségén értelmetlen átszervezésekkel akar úrrá lenni. Ám a bajok gyökere nem az intézményrendszerben, hanem a politikai elitben van. A bürokrácia mindazonáltal európai összevetésben is súlyos terhe Magyarországnak. Ezért javasoljuk az államapparátus szakszerű és megfontolt csökkentését, amely azonban nem mehet a működőképesség kárára, mint ahogy az elmúlt években történt.
MEGYÉK ÉS ÚJ, NAGY RÉGIÓK
A megyerendszer ezer évig működőképes volt, fenntartotta a magyar önigazgatást, amikor önálló államiság nem is létezett. Ráadásul a megyei hagyományok, a megyei tudat ma is él a társadalomban. Az 1990-es önkormányzati törvény ugyanakkor kiüresítette a megyei funkciókat. Némi túlzással, de a megye fennhatósága alá csupán néhány kórház és művelődési intézmény került. A megyék funkcióinak végleges kiüresítését a kormányzat a 2006-os önkormányzati választások után kezdte meg, mert azok egy megye kivételével ellenzéki vezetés alá kerültek.
A legnagyobb érvágás a megyei fejlesztési tanácsok anyagi forrásainak áttelepítése volt a pártpolitikai alapon összeállított regionális fejlesztési tanácsokhoz. Javaslatunk szerint a megyének ismét fontos koordináló, működtető, jogszabályalkotó és végrehajtó feladatot kell kapnia. Úgy véljük, hogy a XXI. században is meg lehet találni azokat a feladatokat, amiket a megye tud a legjobban ellátni, ezért nem támogatjuk a megyei szint teljes kiüresítését.
Magyarország megyéinek megszüntetését már sokan sokféle módon megpróbálták. Senkinek nem sikerült. A jelenlegi régiós beosztás is szinte használhatatlan, nem racionális. A megyék beosztása statisztikai régiókba semmilyen történelmi hagyománnyal nem bír. Az Európai Unió nem köti meg tagországai kezét a régiós beosztás kapcsán. A történelmi-földrajzi hagyományoknak jobban megfelelő nagyrégiókat is létre lehetne hozni, avagy az egész ország is egy régiót alkothatna. Például lehetne egy „Dunántúl” régió, lehetne egy egység a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl „Alföld” régió néven, továbbá lenne egy „Budapest” régió a fővárossal és vonzáskörzetével. Ezek a régiók ráadásul lakosságszámban is körülbelüli egyezést mutatnak (3-3,5 millió lakos/régió.)
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS FELELŐSSÉG
A rendszerváltás egyik legfontosabb eredménye az önigazgatás megteremtése volt. A helyi önkormányza-tok mostani rendszere működőképes lenne, ha a finanszírozás megfelelően működne. A szubszidiaritáson alapuló önkormányzás, mint a demokrácia egyik alapja mellett állunk, nem támogatjuk tehát a kényszerű egyesítéseket, összevonásokat, ugyanakkor a racionalitás jegyében támogatjuk azt, ha az önkormányzatok önkéntes alapon egy-egy feladat ellátására társulásokat hoznak létre. 1983-ban a szocialista állam eltörölte a járásokat, azzal a jelmondattal, hogy a „járások betöltötték történelmi szerepüket”. Az idő nem igazolta a döntést. A kistérségekre, a járásokra szükség van. Támogatjuk a települések járási szintű együttműködését, de ezt is kizárólag önkéntes alapon. A mai gyakorlat – amely szerint a mindenkori minisztériumban döntenek arról, hogy egy település melyik kistérségbe kerüljön – elvetendő. Mindezek mellett be kell látni azt is, hogy az önkormányzati politika a korrupció melegágya. Ennek felszámolása nem egyszerű feladat és ez nem kezelhető külön az állami szintű korrupció megszüntetésével. Érdekes kérdés Budapest helyzete és szerepe. Az elmúlt tizenhét év jól mutatja, hogy ez a kétszintű önkormányzati rendszer a fővárosban nem működik. Javasoljuk, hogy amint azt a két világháború közötti példa is mutatta, a kerületekben csak elöljáróságok legyenek, és a főváros vezetése egyértelmű, áttolhatatlan felelősséget viseljen Budapest irányításáért és gazdálkodásáért.
A VÁLASZTÁSI RENDSZER REFORMJA
A jelenlegi vegyes választási rendszer alapvetően jól működik és eddig minden esetben biztosítani tudta a parlamenti többséget a győztes párt(ok)nak. Ugyanakkor javasoljuk, hogy (osztrák mintára) a választói korhatárt 16 évre szállítsuk le. Emellett a vélemények sokszínűségének biztosításához, a demokrácia jobb érvényesüléséhez vigyük lejjebb a parlamenti bejutási küszöböt 3 százalékra, valamint drasztikusan csökkenteni kell a parlament létszámát 200 fő körülire. A választókerületek határait újra kell szabni, egyrészt a létszámcsökkentés miatt, másrészt mert a demográfiai és egyéb változások következtében nagy aránytalanságokat tartalmaz a rendszer.
HATÉKONYABB IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
Magyarországon a bíróságok függetlenségét még mindig viszonylag széles közmegegyezés övezi. Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy bizonyos, kiemelkedő fontosságú és ismert személyeket érintő ügyekben néha elfogultnak és gyakran szokatlannak, lassúnak tűnik az ítélkezési gyakorlat. A különösen nagy összegre elkövetett bűncselekmények esetében (például állami vagyon hűtlen kezelésének egyes formái) szorgalmazzuk a büntető törvénykönyv szigorítását. Ugyanezt javasoljuk az egyes, különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők) terhére elkövetett, súlyos bűncselekmények esetében. Elutasítjuk a tényleges életfogytiglan tartó büntetés „felpuhítására” irányuló kezdeményezéseket, egyúttal pártoljuk a széles körű és az eddiginél tudatosabb prevenciót. Fontosnak tartjuk a bírósági ügymenet általános gyorsítását, a jogi tisztviselői kar anyagi megbecsülésének – minimum – szinten tartását. Az 1990-es rendszerváltozás talaján állva nem támogatjuk az ügyészség további központosítására irányuló törekvéseket és elítéljük az alkotmányos intézmények, például az Alkotmánybíróság elleni pártpolitikai indíttatású támadásokat.
Nem azért nem írjuk le, hogy Magyarország a huszonnegyedik órában van, mert lassan Dunát lehet rekeszteni a különböző népmentő chartákkal, nemzethalál-víziókkal és egyéb dermesztő politikai hűség- és hűtlenségnyilatkozatokkal, hanem mert bizonyos szempontokat mérlegelve súlyosabbnak ítéljük a helyzetet a megélhetési aggodalmároknál.
Úgy látjuk, Magyarország áthaladt azon a kritikus ponton, amely után számos – jelen pillanatban – visszafordíthatatlannak vagy igencsak nehezen korrigálhatónak tűnő negatív folyamat indul el. Kijelenthető, hogy évtizedes távlatban leszakadunk az európai versenyben és ezzel szoros összefüggésben Magyarország mély és átható gazdasági-politikai-erkölcsi válságba került.
A mesterségesen túlpörgetett és az élet minden szegletére kiterjedő politikai szembenállás az ország mindennapi életét, eredményességét kóros szintre fékezte le. A terméketlen belpolitikai hidegháború és az abból fakadó kompromisszumképtelenség össznemzeti „zéró összegű” játszmává fajult, tartósan gátolva az ország szempontjából fontos ügyek megoldását.
Mi azonban nem „népfrontpolitikát”, hanem világos, választható és koherens alternatívákat, nagyvonalú politikát szorgalmazunk. A legsúlyosabb gondok között tartjuk számon a kritikus demográfiai mutatókat és a fiatalok egyre nagyobb ütemű elvándorlását, amely hamarosan mindannyiunk számára érezhetően elvonja a levegőt Magyarországról. (Nem ebben a dokumentumban elemezzük a válság okait és okozóit, de megkerülhetetlennek tartjuk először néhány tény rögzítését.)
A rendszerváltozás vívmányai veszélyben vannak
Az 1989-1990-ben létrehozott alkotmányos berendezkedés keretei és intézményei jogi értelemben stabilnak és időtállónak bizonyultak, ellentétben a bennük szereplő politikusokkal, akik lejáratták az intézményrendszert és szinte teljesen eltékozolták a politika hitelét. A bizalom hiányának mértéke ma már a demokráciát rombolja. A magyar politikai osztály erkölcsi értelemben elöregedett. A politikai elit azonban a tizenhét év alatt felgyülemlett felelősségét nem vállalja és kisszerű küzdelmeivel torlaszolja el a jelen és a jövő lehetőségeit az ország elől. Generációváltást javasolnunk azonban értelmetlen, mert a politika alaposan gondoskodott arról, hogy saját utánpótlása – önmaga gyengébb oldalát reprodukálva – a mottónkban idézett, bulgakovi „másodrendű frissességű” halhoz hasonlítson.
A demokráciát nemcsak az egész politikai elit rongálja általában, nem pusztán az általánossá vált őszintétlenség, a régi és új politikai halandzsa, hanem különösen azok az erők veszélyeztetik, akik nem haboznak pártállami, erőszakos módszerekhez nyúlni akkor, ha kormányzati hatalmukat veszélyben érzik. A polgári szabadságjogok teljes gyakorlása a mai Magyarországon több akadályba ütközik, mint 1990 óta bármikor. A ma regnáló kormány feje amorális ámokfutásával a rendszerváltozás óta példátlan mélységekbe juttatta a miniszterelnöki pozíció méltóságát. Ugyanakkor a parlamentáris demokráciát erkölcsi értelemben gyengítő tényezőnek tekintjük az országot mai napig gúzsba kötő kádári örökség rehabilitálására irányuló törekvéseket, eredjenek azok bármilyen oldalról és bármilyen megfontolásból is. Szintén súlyosan ártalmasnak tartjuk, ezért elítéljük a 2002 óta felerősödött, „csirkefarhátkampányokra” alapozott, parttalanná vált szociális demagógiát, valamint a politika elbulvárosodását.
Megroppantott államháztartás, jövőtlen politika
Már alig van olyan gazdasági mutató, amelyben Magyarország ne a kontinens sereghajtójaként kullogna. Az államkassza megroppantásában és az ország újbóli, a kádári időket is többszörösen meghaladó eladósításában a legnagyobb felelősség bizonyíthatóan az öt éve regnáló szocialista-szabaddemokrata kormányokat terheli. Az ország gazdasága 2002-ig alapjaiban emelkedő pályán mozgott, ám a lendület azóta nemcsak megtört, de mára általános recesszióvá, apátiává változott. Az ország jövőjét tartósan negatív irányba eldöntő 2002-es szavazatvásárlásokat követő felelőtlen, gigantikus pénzszórás és eladósítás terheit ma leginkább a középrétegekkel fizettetik meg, a politika az ő terhükre próbál népszerűséget kovácsolni magának. A kormánypolitikusok saját dilettantizmusukat gyakran céltalannak tűnő reformdühvel és példátlanul pazarló, korrupciógyanús állami luxusberuházásokkal kompenzálják. A kormányzat államháztartási garázdaságát azonban nem ellenpontozzák az ellenzéki pártok kiérlelt, konkrét gazdasági programjai. Ilyenek ugyanis nincsenek. A fedezetlen szociális ígéretek vagy a politikai eliten belüli elitellenesség nem pótolja az összefüggő társadalomképet, az őszinteséget. Aggasztó, hogy a fiatalok szinte teherré váltak a magyar politikusok gondolkodásában. A közélet másik rákfenéje a mindent elárasztó, a kisebb pártokat is behálózó korrupció. Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon változásokra, bizonyos tekintetben pedig gyökeres változásokra van szükség. Úgy látjuk viszont, hogy a politika ma öncélnak tekinti a reformokat és valójában sokkal többet rombol, mintsem építi vagy előreviszi Magyarország közös ügyeit. Elutasítjuk az egyenlősdit, az állam mindenhatóságát és az irigységet tápláló demagógiát.
Nincs nálunk a bölcsek köve, és apparátusunk sincs, akikkel magunk helyett megírattuk volna saját – gondolatkísérletnek szánt – kormányprogramunkat, de vannak elképzeléseink, javaslataink arról, hogy miként lehetne egy a mainál jobban működő, barátságosabb, jobb kedvű, jövőképpel rendelkező és azért dolgozni is tudó Magyarországon élni. Kivonatosan megfogalmaztuk, hogy mit gondolunk a gazdaság-, a kül- és a nemzetpolitikáról, az államról és a közigazgatásról, az oktatásról, a környezetpolitikáról, a szociálpolitikáról, az egészségügyről és a honvédelemről. Ha úgy tetszik, írásunk figyelmeztetés: a mai magyar közélet nem a lényeges kérdésekről szól, és ezen sürgősen változtatni kell.
Alapvetés
Szabadság és tulajdon
Hiszünk a hagyományban, a szabadságban, a polgári, nemzeti és közösségi értékekben, a magántulajdon szentségében és az átlátható gazdasági versenyben. Hiszünk abban, hogy a XX. század második felében Nyugat-Európában kibontakozott koherens, egyértelmű jobbközép politikára és a szilárdan piacgazdaság-párti gyakorlatra alapozott új politika együtt lendítheti ki Magyarország kátyúba jutott szekerét. Elutasítjuk a diktatúrákat, a szélsőségeket és a kádári nosztalgiát. Sokra tartjuk a XIX. század nemzeti szabadelvű politikusait, továbbá Tisza Istvánt, Bethlen Istvánt, az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen hőseit, Antall Józsefet és mindazokat, akik a nemzeti függetlenségért, a magyar szabadságért és a rendszerváltozásért küzdöttek. Valljuk, hogy nem a gondolkodó embereknek kell meghatározniuk magukat a pártok dimenziójában, hanem a politikának az ország jövőjét érintő kérdésekben.Szabadság és tulajdon
I. Hagyomány és ésszerűsítés
Állam és közigazgatás
Állam és közigazgatás
ÁLLAM ÉS BÜROKRÁCIA
A magyar államigazgatás történelmi hagyományokon alapuló, 1989 óta megreformált rendszere a XXI. században is alkalmas lenne az ország működtetésére. A magyar politikusok felelőssége, hogy a gazdasági helyzet romlásával és a demokrácia intézményeinek kiüresítésével odáig juttatták az országot: az államigazgatás nem tudja rendesen ellátni feladatait. A jelenlegi politikai elit lebénította az intézményrendszert, és annak működésképtelenségén értelmetlen átszervezésekkel akar úrrá lenni. Ám a bajok gyökere nem az intézményrendszerben, hanem a politikai elitben van. A bürokrácia mindazonáltal európai összevetésben is súlyos terhe Magyarországnak. Ezért javasoljuk az államapparátus szakszerű és megfontolt csökkentését, amely azonban nem mehet a működőképesség kárára, mint ahogy az elmúlt években történt.
MEGYÉK ÉS ÚJ, NAGY RÉGIÓK
A megyerendszer ezer évig működőképes volt, fenntartotta a magyar önigazgatást, amikor önálló államiság nem is létezett. Ráadásul a megyei hagyományok, a megyei tudat ma is él a társadalomban. Az 1990-es önkormányzati törvény ugyanakkor kiüresítette a megyei funkciókat. Némi túlzással, de a megye fennhatósága alá csupán néhány kórház és művelődési intézmény került. A megyék funkcióinak végleges kiüresítését a kormányzat a 2006-os önkormányzati választások után kezdte meg, mert azok egy megye kivételével ellenzéki vezetés alá kerültek.
A legnagyobb érvágás a megyei fejlesztési tanácsok anyagi forrásainak áttelepítése volt a pártpolitikai alapon összeállított regionális fejlesztési tanácsokhoz. Javaslatunk szerint a megyének ismét fontos koordináló, működtető, jogszabályalkotó és végrehajtó feladatot kell kapnia. Úgy véljük, hogy a XXI. században is meg lehet találni azokat a feladatokat, amiket a megye tud a legjobban ellátni, ezért nem támogatjuk a megyei szint teljes kiüresítését.
Magyarország megyéinek megszüntetését már sokan sokféle módon megpróbálták. Senkinek nem sikerült. A jelenlegi régiós beosztás is szinte használhatatlan, nem racionális. A megyék beosztása statisztikai régiókba semmilyen történelmi hagyománnyal nem bír. Az Európai Unió nem köti meg tagországai kezét a régiós beosztás kapcsán. A történelmi-földrajzi hagyományoknak jobban megfelelő nagyrégiókat is létre lehetne hozni, avagy az egész ország is egy régiót alkothatna. Például lehetne egy „Dunántúl” régió, lehetne egy egység a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl „Alföld” régió néven, továbbá lenne egy „Budapest” régió a fővárossal és vonzáskörzetével. Ezek a régiók ráadásul lakosságszámban is körülbelüli egyezést mutatnak (3-3,5 millió lakos/régió.)
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS FELELŐSSÉG
A rendszerváltás egyik legfontosabb eredménye az önigazgatás megteremtése volt. A helyi önkormányza-tok mostani rendszere működőképes lenne, ha a finanszírozás megfelelően működne. A szubszidiaritáson alapuló önkormányzás, mint a demokrácia egyik alapja mellett állunk, nem támogatjuk tehát a kényszerű egyesítéseket, összevonásokat, ugyanakkor a racionalitás jegyében támogatjuk azt, ha az önkormányzatok önkéntes alapon egy-egy feladat ellátására társulásokat hoznak létre. 1983-ban a szocialista állam eltörölte a járásokat, azzal a jelmondattal, hogy a „járások betöltötték történelmi szerepüket”. Az idő nem igazolta a döntést. A kistérségekre, a járásokra szükség van. Támogatjuk a települések járási szintű együttműködését, de ezt is kizárólag önkéntes alapon. A mai gyakorlat – amely szerint a mindenkori minisztériumban döntenek arról, hogy egy település melyik kistérségbe kerüljön – elvetendő. Mindezek mellett be kell látni azt is, hogy az önkormányzati politika a korrupció melegágya. Ennek felszámolása nem egyszerű feladat és ez nem kezelhető külön az állami szintű korrupció megszüntetésével. Érdekes kérdés Budapest helyzete és szerepe. Az elmúlt tizenhét év jól mutatja, hogy ez a kétszintű önkormányzati rendszer a fővárosban nem működik. Javasoljuk, hogy amint azt a két világháború közötti példa is mutatta, a kerületekben csak elöljáróságok legyenek, és a főváros vezetése egyértelmű, áttolhatatlan felelősséget viseljen Budapest irányításáért és gazdálkodásáért.
A VÁLASZTÁSI RENDSZER REFORMJA
A jelenlegi vegyes választási rendszer alapvetően jól működik és eddig minden esetben biztosítani tudta a parlamenti többséget a győztes párt(ok)nak. Ugyanakkor javasoljuk, hogy (osztrák mintára) a választói korhatárt 16 évre szállítsuk le. Emellett a vélemények sokszínűségének biztosításához, a demokrácia jobb érvényesüléséhez vigyük lejjebb a parlamenti bejutási küszöböt 3 százalékra, valamint drasztikusan csökkenteni kell a parlament létszámát 200 fő körülire. A választókerületek határait újra kell szabni, egyrészt a létszámcsökkentés miatt, másrészt mert a demográfiai és egyéb változások következtében nagy aránytalanságokat tartalmaz a rendszer.
HATÉKONYABB IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
Magyarországon a bíróságok függetlenségét még mindig viszonylag széles közmegegyezés övezi. Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy bizonyos, kiemelkedő fontosságú és ismert személyeket érintő ügyekben néha elfogultnak és gyakran szokatlannak, lassúnak tűnik az ítélkezési gyakorlat. A különösen nagy összegre elkövetett bűncselekmények esetében (például állami vagyon hűtlen kezelésének egyes formái) szorgalmazzuk a büntető törvénykönyv szigorítását. Ugyanezt javasoljuk az egyes, különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők) terhére elkövetett, súlyos bűncselekmények esetében. Elutasítjuk a tényleges életfogytiglan tartó büntetés „felpuhítására” irányuló kezdeményezéseket, egyúttal pártoljuk a széles körű és az eddiginél tudatosabb prevenciót. Fontosnak tartjuk a bírósági ügymenet általános gyorsítását, a jogi tisztviselői kar anyagi megbecsülésének – minimum – szinten tartását. Az 1990-es rendszerváltozás talaján állva nem támogatjuk az ügyészség további központosítására irányuló törekvéseket és elítéljük az alkotmányos intézmények, például az Alkotmánybíróság elleni pártpolitikai indíttatású támadásokat.
II. Kiszámíthatóság és növekedés
Gazdaságpolitika
A magyar gazdaság évek óta egyre gyengébben szerepel a régiós versenyben, a legutóbbi növekedési és inflációs mutatók egyenesen drámaiak, ha a többi új uniós tagországgal vetjük össze őket. A versenyképesség nem több, mint a kormányzati PR kedvenc szlogene: az állam által biztosított gazdasági környezet kiszámíthatatlan, az adminisztráció egyszerűsödés helyett évről évre bonyolódik és a kormányzat gazdaságfejlesztési koncepciójának lényegét is összefoglalhatjuk annyiban, hogy „sok útépítés, nagy üzlet”. Amikor számba vettük, mi mindenen kéne változtatni, jelentősen megkönnyítette a dolgunkat a CEMI (Central European Management Intelligence) által készített javaslatcsomag. Nagyon sok mindenben támaszkodtunk a nálunk jóval hozzáértőbb szakmai műhely elemzésére.
POLGÁR- ÉS VÁLLALKOZÁSBARÁT ADÓPOLITIKA
Ma ezernyi jogcímen kell adót és járulékot fizetnie a cégeknek és a magánszemélyeknek – nem egy adónem esetében a nyilvántartáshoz és a bevalláshoz szükséges adminisztráció nagyobb teher, mint maga az adófizetés. Ezeket a kis költségvetési bevétellel, de annál több bosszúsággal járó adónemeket megszüntetnénk. Csökkentenénk a különféle járulékok számát is, illetve a munkáltatók járulékterheinek összességének csökkentésével ösztönöznénk a foglalkoztatást. A személyijövedelem- adó-rendszer adóterhelése rendkívül egyenlőtlen, a minimálbér után nem kell adózni, míg az átlagjövedelem már belecsúszik a felső sávba. Ezért a minimálbér adómentességének megszüntetése mellett jelentősen megemelnénk az alsó személyi- jövedelemadó-kulcs határát. Ezzel egy időben megszüntetnénk a társaságokat és a magas jövedelműeket sújtó 4%-os szolidaritási adót a tár-sasági adókulcs 1 vagy 2 százalékpontos megemelése mellett. Az ország gazdaságára hosszú távon komoly veszélyt jelentenek a jelenlegi demográfiai folyamatok, ezért a gyermekvállalás ösztönzésére választhatóvá tennénk a családi adózást és adókedvezményt biztosítunk a nevelt gyermekek után. Az APEH működése során az adózási morál javítása, az adózók segítése legyen a vezérelv és ne a minél nagyobb „megállapítások” kényszere (aminek érdekében nem egyszer visszaélnek a rendszer átláthatatlanságával és bonyolultságával is). Az elektronikus bevallás mellett lehetővé tennénk ugyanazon a felületen az elektronikus (bankkártyás) fizetést is.
BEFEKTETÉSEK HATÁRON INNEN ÉS TÚL
A külföldi működőtőke bevonásához érdemben egyszerűsítenénk a befektetők dolgát, az önkormányzatokkal közösen félkész befektetési lehetőségeket kínálnánk és komoly hangsúlyt fektetnénk a befektetővadászat „puha”, de nagyon fontos részeire (vendéglátás, emberi kapcsolatok, nyelvtudás). Központi szerepet kapna a gazdaságpolitikában a határon túli magyar közösségekben rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása. Államilag ösztönöznénk a magyar tőkeexportot a környező országokba, illetve az együttműködést a szomszédos országok vállalataival. A Magyarország határain túl élő magyarság által biztosított nyelv- és piacismeret kitűnő lehetőséget nyújt a nemzetközi vállalatok számára is, hogy magyarországi központtal folytassák szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai tevékenységüket. Ehhez szükséges a légi, közúti és vasúti közlekedési kapcsolatok erősítése is szomszédainkkal. A cél, hogy Magyarország legyen szűkebb térségünk gazdasági központja.
GYORS EURÓBEVEZETÉS, BŐVÜLŐ FOGLALKOZTATOTTSÁG
A szigorú fiskális politika célja az euró mielőbbi bevezetése, egyértelmű és a piac számára hiteles céldátum kitűzésével. A közös európai pénznem bevezetésével csökken hazánk pénzpiaci kiszolgáltatottsága, illetve csökken az export- és az importügyletek tranzakciós költsége. A fegyelmezett költségvetés mellett kulcskérdés az alacsony aktivitási ráta növelése. Ennek érdekében csökkentenénk az élőmunka járulékterheit, illetve egy-egy látványos óriásberuházás ésszerűtlen támogatása helyett átlátható, minden vállalkozás számára egyenlő feltételekkel igénybe vehető munkahelyteremtés-támogatási rendszert vezetnénk be.
A NYUGDÍJRENDSZER ÉS A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK RACIONALIZÁLÁSA
A jelenlegi nyugdíjrendszer rövid távon csak nehezen, hosszú távon pedig egyáltalán nem tartható fenn. Az egyébként magas járulékkulcsok mellett sem fedezik a befizetések a nyugdíjakat, a hiány éves szinten meghaladja a GDP két százalékát. A mostani húszas és harmincas korosztály befizetője ugyan a rendszernek, azonban kérdéses, hogy kapnak-e majd állami nyugdíjat, s ha igen, mennyit. A tizenharmadik havi nyugdíjra nincsen fedezet, ezért javasoljuk a megszüntetését. Fokozatosan emelnénk a nyugdíjba vonulás korhatárát, mivel ez enyhíti a költségvetésre nehezedő terheket és a születéskor várható élettartam folyamatos növekedése is ezt indokolja. Javasoljuk a gázár- és távhőtámogatás megszüntetését: a szubvenció torzítja az energiapiacot, és pont annak az energiahordozónak a túlfogyasztását eredményezi, amelyik esetében a legnagyobb az ország függősége.
UNIÓS FORRÁSOK, VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS MEZŐGAZDASÁG
A gazdaságfejlesztésre fordítható pénzeket a szétaprózás helyett néhány iparág erőteljes fejlesztésére koncentrálnánk, hogy ezek aztán húzóágazatként ösztönözhessék egyéb területek növekedését is. Növeljük a kutatás-fejlesztésre fordított erőforrásokat. Meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni az akadémiai kutatóhálózatot. Állami forrásokkal elsősorban az alapkutatásokat segíte- nénk, ugyanakkor a felsőoktatási intézmények és piaci szereplők kutatási-fejlesztési együttműködése is támogatandó. Megvizsgálnánk a négyes metró építésének ésszerűségét, s ha más (elővárosi, kötöttpályás és nagymértékű P+R parkolóház-) fejlesztésekkel többet lehet javítani Budapest közlekedésén, akkor oda csoportosítjuk át a forrásokat. A közösségi közlekedést nem csak a nagyvárosokra értelmeznénk, a kistelepülések tömegközlekedését is fejlesztenénk a környezetszennyezés csökkentése és az élhetőség javítása érdekében. A magyar agrárium adottságai alapján egyenlő feltételek mellett képest helytállni a többi uniós tagország termelőivel folytatott versenyben. Ezért célunk, hogy a hazai gazdaságok ugyanakkora támogatással működjenek, mint a régi tagországokban található versenytársaik. Az uniós agrárpolitikában a hozzánk hasonló helyzetben lévő országokkal összefogva kell képviselnünk a hazai gazdálkodók érdekeit.
A VÍZFEJ
Sokkal több pénz oktatásra és kultúrára a közeljövőben nem lesz, hacsak Magyarország nem nyer a galaktikus lottón. A jelenlegi kormányzás következményeinek kezelése éppen elég feladatot ad a következő kormánynak – új koncepciók, látványos újítások megvalósítására nincs lehetőség. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium hatalmas vízfej, ráadásul számtalan közalapítványával, kht-jával, háttérintézményével együtt az egyik legjelentősebb kádertemető. Ma lényegében minden külvárosi technikatanárra jut egy főosztályvezető-helyettes és egy jól fizetett pedagógiai szakértő. Ezt meg kell szüntetni: az OKM legyen kis létszámú, „politikagyártó” szerv, amely az oktatás és a kultúra dolgozóiban nem izgága alattvalókat lát, és nem igyekszik minden lépésüket ellenőrizni és irányítani.
A NEMZETI KULTÚRA VÉDELMÉBEN
Az oktatásban és kultúrában ki kell mondani egy alapelvet: bizonyos intézményeket (iskolákat, múzeumokat, kultúrházakat stb.) az állam nem azért tart fenn, mert nyereségesek, látogatottak vagy sikeresek; hanem azért, mert a nemzeti kultúra integráns részei. Egy főiskola vagy helytörténeti gyűjtemény léte egy kisvárosban – még ha nem is tartozik a legnépszerűbbek közé – önmagában is jó dolog. Így az alapfunkciók ellátásához szükséges pénzt az államnak a diákok, látogatók, nézők számától függetlenül biztosítania kell. Pályázatokkal, saját bevételekkel a többletfeladatokat lehet finanszírozni. Nyugodtan bízhatunk abban, hogy az intézmények a presztízs- és a bevételnövekedés reményében törekedni fognak a minél színvonalasabb munkára.
REFORM, ÉS AMI UTÁNA JÖN
Az oktatási rendszer az utóbbi évek egyik leginkább reform sújtotta területe: 2002 óta többet változott, mint az elmúlt néhány száz évben összesen. Kétszintű érettségi, felvételik eltörlése, többciklusú („bolognai”) felsőoktatás – hogy csak néhány újdonságot említsünk. E reformok többsége számunkra nem szimpatikus, de visszafordításuk már katasztrófához vezetne. Az oktatási rendszer fő problémája az, hogy az utóbbi tíz évben minden páros napon közoktatási, páratlanon pedig felsőoktatási reformot hirdettek meg, így a káosz állandósult. A következő ciklus fő feladata ezért a nyugalom biztosítása: újabb gyökeres átalakítás nem lesz, ehelyett a rendszer finomhangolásával kell megpróbálni a lehető legjobbat kihozni az új struktúrákból. A felsőoktatás jelenlegi finanszírozási rendszerén azonban a fent vázolt alapelv szerint változtatni kell. Az egyetemi felvételhez kötelezővé kell tenni az emelt szintű érettségit. Javasoljuk a tandíj eltörlését, elsősorban a társadalmi mobilizáció érdekében. A vidéki kisiskolákat a lehetőség szerint meg kell őrizni, s csak akkor szabad egy intézményt bezárni, ha fenntartása teljesen irracionális; de ez esetben a kormány köteles gondoskodni a diákok utaztatásáról.
ROMA INTEGRÁCIÓ, PÁRTPOLITIKA KIZÁRÁSA
Egyetlen terület van, ahol az oktatási költségeket – jelentős EU-támogatással – nagyságrendekkel növelni kell, s ez a cigányság képzése. A romák helyzetének javítása nélkül Magyarország pusztulásra van ítélve. A több évtizedes és költséges felzárkóztató programokat nem lehet megspórolni, amiben a legfőbb szerepe az oktatásnak lesz. A kultúrát a lehető legjobban el kell távolítani a politikától, s meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy a közpénzekkel sáfárkodó különféle kuratóriumok az aktuális kormánypártok szellemi holdudvarának kifizetőhelyei. E feladat lényegében megoldhatatlan, mégis törekedni kell rá, mert a magyar kultúra állammal összefonódott része tartalmatlan, terméketlen és pazarló.
EGYSÉGES, EGY ÁLLAMI OEP-KASSZA, IGEN A VIZITDÍJRA
Az egészségügyi ellátás a jelenlegi formájában finanszírozhatatlan. A nemzeti kockázatközösség fenntartását szorgalmazzuk. Ennek nem lehet része az Országos Egészségbiztosítási Pénztár privatizációja, sem pedig a betegek szelekcióját okozó több biztosítós modell bevezetése. Az egészségügy állami finanszírozásának monolit egységet kell alkotnia, ezért regionális bontását sem fogadhatjuk el. Az egészségbiztosítás piacán kifejezetten kívánatos az OEP vásárlói monopóliumának a biztosítottak javára történő kihasználása a szolgáltatókkal és a gyógyszerforgalmazókkal szemben.
A vizitdíjat és a kórházi napidíjat elfogadható konstrukciónak tartjuk. A tb-kasszát kivéve elfogadhatónak tartjuk a magántőke térnyerését az egészségügyben világos, szabályozott és ellenőrzött keretek között.
NYOMON KÖVETHETŐ TB-BEFIZETÉSEK
Az egészségügyi kapacitások meghatározásának a tényleges szükségleteken kell alapulnia. A tényleges szükségleteket viszont csak a morbiditási statisztikák rendbetétele után lehet szakmailag megalapozott módon kalkulálni. Ehhez széles körű szakmai előkészítő munkára és nyugodt, kapkodásmentes végrehajtásra van szükség.
Az orvosok gyógyszerfelírási szokásainak befolyásolása indokolt lehet, azonban a költséghatékonyság csupán egy bizonyos szintig ésszerű. Jelenleg a társadalombiztosítási támogatással rendelkező készítmények között nem költséghatékony gyógyszer nem szerepelhet; a támogatott gyógyszerek a törvény erejénél fogva költséghatékonynak tekintendők. Tehát a hivatkozás, mely szerint az Egészségügyi Alap költségvetését nagymértékben terheli egyes támogatott készítmények felírása, önellentmondás, ennek alapján az orvosokra kiszabott bírság elfogadhatatlan, ezért a büntető rendelet azonnali visszavonását szorgalmazzuk. A befogadott gyógyszerek körét felül kell vizsgálni – ki kell szűrni a politikai (korrupciós) céllal befogadott gyógyszereket. A biztosítási jogviszony csak kötelező járulékfizetés esetén keletkeztethető, ez elől nem „menekülhet” egyetlen aktív korú, munka- és / vagy tőkejövedelemmel rendelkező állampolgár sem. Ezzel párhuzamosan olyan informatikai fejlesztés kialakítását tartanánk jövőbe mutató megoldásnak, mely minden járulékfizető számára lehetővé teszi, hogy naprakészen ellenőrizhesse a befizetése és az igénybevett szolgáltatások árának arányát. Erre az elektronikus ügyfélkapu további fejlesztése kínál lehetőséget. Az elektronikus nyomon követés és az OEP teljes transzparenciája bürokratizmusának csökkentését eredményezheti, ami a személyi állomány csökkentését vonja maga után.
DEMOGRÁFIAI IRÁNY MEGFORDÍTÁSA, ALTERNATÍV CSALÁDI ADÓZÁS
Svédországban az egészségügyre fordított kiadások (2003-as adat) a GDP 8,8%-ának felelnek meg. Magyarországon ezen kiadások a GDP arányában hozzávetőlegesen 6,5%-ot érnek el. A technika és a biokémia folyamatos fejlődése, illetve az elöregedés miatt az ellátásra fordítandó költségek a GDP-nél nagyobb arányban növekednek. Mindezek okán elkerülhetetlennek látszik a járulékfizetők körének szélesítése és a lépcsőzetes járulékemelés. Ezt ki kell egészíteni adóbevételekből származó költségvetési források átcsoportosításával. A szociális szektor működtetésének elsődleges célja a kedvezőtlen demográfiai irány megváltoztatása, ezzel szoros összefüggésben pedig a házaspárok (egy férfi és egy nő élet- és vagyonközössége) gyermekvállalásának ösztönzése. A jövő adófizetőire megtérülő befektetésként tekintünk (túl azon, hogy a család nélkülözhetetlen „alkatrészeként” fogadjuk őket), ezért a szülőket az alternatív családi adózás bevezetésével ösztönöznénk erre. Az adó alapját az egy háztartásban élők száma alapján számítanánk. A családi pótlék a gyermekek számarányának megfelelően, bizonyos összegben alanyi jogon járna, ám magasabb jövedelem esetén a normatívnál nagyobb öszszeg is leírható lenne az adóból. Kulcsfontosságú, hogy a gyermekek képzésében érdekeltté tegyük a szülőket, ezért a felnőtté váló gyermek személyi jövedelemadójának meghatározott része a szülőket illetné.
RÉSZMUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS NÖVELÉSE, 13. HAVI NYUGDÍJ ELTÖRLÉSE
Az állam szabályozó szerepét a szociális ágazatban aktív beavatkozással szükséges kiegészíteni. Ennek a segélyezésen túl a munkaerőpiac befolyásolására is ki kell terjednie. A részmunkaidős foglalkoztatás állami támogatása által (akár 80%-os munkáltatói bér- és járulékköltség-átvállalás) a gyed-ről, gyes-ről visszatérő kismamák, másfelől az aktív nyugdíjasok találhatnak munkát. Ma Magyarországon csupán 4,8%, míg Hollandiában 45% a 4-6 órában munkát vállalók aránya. Szavazatvásárlási megfontolásokon túl semmiféle indok nem állítható a 14., de még a 13. havi nyugdíj mögé sem. Ezeket határozottan ellenezzük. Szociális alapú dotáció az utazási szolgáltatások esetében korlátozottan elképzelhető, azonban a teljes ár 50%-a alá nem csökkenthető az utazási díj, még a nyugdíjasok esetében sem.
Gazdaságpolitika
A magyar gazdaság évek óta egyre gyengébben szerepel a régiós versenyben, a legutóbbi növekedési és inflációs mutatók egyenesen drámaiak, ha a többi új uniós tagországgal vetjük össze őket. A versenyképesség nem több, mint a kormányzati PR kedvenc szlogene: az állam által biztosított gazdasági környezet kiszámíthatatlan, az adminisztráció egyszerűsödés helyett évről évre bonyolódik és a kormányzat gazdaságfejlesztési koncepciójának lényegét is összefoglalhatjuk annyiban, hogy „sok útépítés, nagy üzlet”. Amikor számba vettük, mi mindenen kéne változtatni, jelentősen megkönnyítette a dolgunkat a CEMI (Central European Management Intelligence) által készített javaslatcsomag. Nagyon sok mindenben támaszkodtunk a nálunk jóval hozzáértőbb szakmai műhely elemzésére.
POLGÁR- ÉS VÁLLALKOZÁSBARÁT ADÓPOLITIKA
Ma ezernyi jogcímen kell adót és járulékot fizetnie a cégeknek és a magánszemélyeknek – nem egy adónem esetében a nyilvántartáshoz és a bevalláshoz szükséges adminisztráció nagyobb teher, mint maga az adófizetés. Ezeket a kis költségvetési bevétellel, de annál több bosszúsággal járó adónemeket megszüntetnénk. Csökkentenénk a különféle járulékok számát is, illetve a munkáltatók járulékterheinek összességének csökkentésével ösztönöznénk a foglalkoztatást. A személyijövedelem- adó-rendszer adóterhelése rendkívül egyenlőtlen, a minimálbér után nem kell adózni, míg az átlagjövedelem már belecsúszik a felső sávba. Ezért a minimálbér adómentességének megszüntetése mellett jelentősen megemelnénk az alsó személyi- jövedelemadó-kulcs határát. Ezzel egy időben megszüntetnénk a társaságokat és a magas jövedelműeket sújtó 4%-os szolidaritási adót a tár-sasági adókulcs 1 vagy 2 százalékpontos megemelése mellett. Az ország gazdaságára hosszú távon komoly veszélyt jelentenek a jelenlegi demográfiai folyamatok, ezért a gyermekvállalás ösztönzésére választhatóvá tennénk a családi adózást és adókedvezményt biztosítunk a nevelt gyermekek után. Az APEH működése során az adózási morál javítása, az adózók segítése legyen a vezérelv és ne a minél nagyobb „megállapítások” kényszere (aminek érdekében nem egyszer visszaélnek a rendszer átláthatatlanságával és bonyolultságával is). Az elektronikus bevallás mellett lehetővé tennénk ugyanazon a felületen az elektronikus (bankkártyás) fizetést is.
BEFEKTETÉSEK HATÁRON INNEN ÉS TÚL
A külföldi működőtőke bevonásához érdemben egyszerűsítenénk a befektetők dolgát, az önkormányzatokkal közösen félkész befektetési lehetőségeket kínálnánk és komoly hangsúlyt fektetnénk a befektetővadászat „puha”, de nagyon fontos részeire (vendéglátás, emberi kapcsolatok, nyelvtudás). Központi szerepet kapna a gazdaságpolitikában a határon túli magyar közösségekben rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása. Államilag ösztönöznénk a magyar tőkeexportot a környező országokba, illetve az együttműködést a szomszédos országok vállalataival. A Magyarország határain túl élő magyarság által biztosított nyelv- és piacismeret kitűnő lehetőséget nyújt a nemzetközi vállalatok számára is, hogy magyarországi központtal folytassák szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai tevékenységüket. Ehhez szükséges a légi, közúti és vasúti közlekedési kapcsolatok erősítése is szomszédainkkal. A cél, hogy Magyarország legyen szűkebb térségünk gazdasági központja.
GYORS EURÓBEVEZETÉS, BŐVÜLŐ FOGLALKOZTATOTTSÁG
A szigorú fiskális politika célja az euró mielőbbi bevezetése, egyértelmű és a piac számára hiteles céldátum kitűzésével. A közös európai pénznem bevezetésével csökken hazánk pénzpiaci kiszolgáltatottsága, illetve csökken az export- és az importügyletek tranzakciós költsége. A fegyelmezett költségvetés mellett kulcskérdés az alacsony aktivitási ráta növelése. Ennek érdekében csökkentenénk az élőmunka járulékterheit, illetve egy-egy látványos óriásberuházás ésszerűtlen támogatása helyett átlátható, minden vállalkozás számára egyenlő feltételekkel igénybe vehető munkahelyteremtés-támogatási rendszert vezetnénk be.
A NYUGDÍJRENDSZER ÉS A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK RACIONALIZÁLÁSA
A jelenlegi nyugdíjrendszer rövid távon csak nehezen, hosszú távon pedig egyáltalán nem tartható fenn. Az egyébként magas járulékkulcsok mellett sem fedezik a befizetések a nyugdíjakat, a hiány éves szinten meghaladja a GDP két százalékát. A mostani húszas és harmincas korosztály befizetője ugyan a rendszernek, azonban kérdéses, hogy kapnak-e majd állami nyugdíjat, s ha igen, mennyit. A tizenharmadik havi nyugdíjra nincsen fedezet, ezért javasoljuk a megszüntetését. Fokozatosan emelnénk a nyugdíjba vonulás korhatárát, mivel ez enyhíti a költségvetésre nehezedő terheket és a születéskor várható élettartam folyamatos növekedése is ezt indokolja. Javasoljuk a gázár- és távhőtámogatás megszüntetését: a szubvenció torzítja az energiapiacot, és pont annak az energiahordozónak a túlfogyasztását eredményezi, amelyik esetében a legnagyobb az ország függősége.
UNIÓS FORRÁSOK, VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS MEZŐGAZDASÁG
A gazdaságfejlesztésre fordítható pénzeket a szétaprózás helyett néhány iparág erőteljes fejlesztésére koncentrálnánk, hogy ezek aztán húzóágazatként ösztönözhessék egyéb területek növekedését is. Növeljük a kutatás-fejlesztésre fordított erőforrásokat. Meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni az akadémiai kutatóhálózatot. Állami forrásokkal elsősorban az alapkutatásokat segíte- nénk, ugyanakkor a felsőoktatási intézmények és piaci szereplők kutatási-fejlesztési együttműködése is támogatandó. Megvizsgálnánk a négyes metró építésének ésszerűségét, s ha más (elővárosi, kötöttpályás és nagymértékű P+R parkolóház-) fejlesztésekkel többet lehet javítani Budapest közlekedésén, akkor oda csoportosítjuk át a forrásokat. A közösségi közlekedést nem csak a nagyvárosokra értelmeznénk, a kistelepülések tömegközlekedését is fejlesztenénk a környezetszennyezés csökkentése és az élhetőség javítása érdekében. A magyar agrárium adottságai alapján egyenlő feltételek mellett képest helytállni a többi uniós tagország termelőivel folytatott versenyben. Ezért célunk, hogy a hazai gazdaságok ugyanakkora támogatással működjenek, mint a régi tagországokban található versenytársaik. Az uniós agrárpolitikában a hozzánk hasonló helyzetben lévő országokkal összefogva kell képviselnünk a hazai gazdálkodók érdekeit.
III. Csak nyugalom!
Oktatás és kultúra
Oktatás és kultúra
A VÍZFEJ
Sokkal több pénz oktatásra és kultúrára a közeljövőben nem lesz, hacsak Magyarország nem nyer a galaktikus lottón. A jelenlegi kormányzás következményeinek kezelése éppen elég feladatot ad a következő kormánynak – új koncepciók, látványos újítások megvalósítására nincs lehetőség. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium hatalmas vízfej, ráadásul számtalan közalapítványával, kht-jával, háttérintézményével együtt az egyik legjelentősebb kádertemető. Ma lényegében minden külvárosi technikatanárra jut egy főosztályvezető-helyettes és egy jól fizetett pedagógiai szakértő. Ezt meg kell szüntetni: az OKM legyen kis létszámú, „politikagyártó” szerv, amely az oktatás és a kultúra dolgozóiban nem izgága alattvalókat lát, és nem igyekszik minden lépésüket ellenőrizni és irányítani.
A NEMZETI KULTÚRA VÉDELMÉBEN
Az oktatásban és kultúrában ki kell mondani egy alapelvet: bizonyos intézményeket (iskolákat, múzeumokat, kultúrházakat stb.) az állam nem azért tart fenn, mert nyereségesek, látogatottak vagy sikeresek; hanem azért, mert a nemzeti kultúra integráns részei. Egy főiskola vagy helytörténeti gyűjtemény léte egy kisvárosban – még ha nem is tartozik a legnépszerűbbek közé – önmagában is jó dolog. Így az alapfunkciók ellátásához szükséges pénzt az államnak a diákok, látogatók, nézők számától függetlenül biztosítania kell. Pályázatokkal, saját bevételekkel a többletfeladatokat lehet finanszírozni. Nyugodtan bízhatunk abban, hogy az intézmények a presztízs- és a bevételnövekedés reményében törekedni fognak a minél színvonalasabb munkára.
REFORM, ÉS AMI UTÁNA JÖN
Az oktatási rendszer az utóbbi évek egyik leginkább reform sújtotta területe: 2002 óta többet változott, mint az elmúlt néhány száz évben összesen. Kétszintű érettségi, felvételik eltörlése, többciklusú („bolognai”) felsőoktatás – hogy csak néhány újdonságot említsünk. E reformok többsége számunkra nem szimpatikus, de visszafordításuk már katasztrófához vezetne. Az oktatási rendszer fő problémája az, hogy az utóbbi tíz évben minden páros napon közoktatási, páratlanon pedig felsőoktatási reformot hirdettek meg, így a káosz állandósult. A következő ciklus fő feladata ezért a nyugalom biztosítása: újabb gyökeres átalakítás nem lesz, ehelyett a rendszer finomhangolásával kell megpróbálni a lehető legjobbat kihozni az új struktúrákból. A felsőoktatás jelenlegi finanszírozási rendszerén azonban a fent vázolt alapelv szerint változtatni kell. Az egyetemi felvételhez kötelezővé kell tenni az emelt szintű érettségit. Javasoljuk a tandíj eltörlését, elsősorban a társadalmi mobilizáció érdekében. A vidéki kisiskolákat a lehetőség szerint meg kell őrizni, s csak akkor szabad egy intézményt bezárni, ha fenntartása teljesen irracionális; de ez esetben a kormány köteles gondoskodni a diákok utaztatásáról.
ROMA INTEGRÁCIÓ, PÁRTPOLITIKA KIZÁRÁSA
Egyetlen terület van, ahol az oktatási költségeket – jelentős EU-támogatással – nagyságrendekkel növelni kell, s ez a cigányság képzése. A romák helyzetének javítása nélkül Magyarország pusztulásra van ítélve. A több évtizedes és költséges felzárkóztató programokat nem lehet megspórolni, amiben a legfőbb szerepe az oktatásnak lesz. A kultúrát a lehető legjobban el kell távolítani a politikától, s meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy a közpénzekkel sáfárkodó különféle kuratóriumok az aktuális kormánypártok szellemi holdudvarának kifizetőhelyei. E feladat lényegében megoldhatatlan, mégis törekedni kell rá, mert a magyar kultúra állammal összefonódott része tartalmatlan, terméketlen és pazarló.
IV. Felelősség és őszinteség
Egészségügy, szociális szféra
Egészségügy, szociális szféra
EGYSÉGES, EGY ÁLLAMI OEP-KASSZA, IGEN A VIZITDÍJRA
Az egészségügyi ellátás a jelenlegi formájában finanszírozhatatlan. A nemzeti kockázatközösség fenntartását szorgalmazzuk. Ennek nem lehet része az Országos Egészségbiztosítási Pénztár privatizációja, sem pedig a betegek szelekcióját okozó több biztosítós modell bevezetése. Az egészségügy állami finanszírozásának monolit egységet kell alkotnia, ezért regionális bontását sem fogadhatjuk el. Az egészségbiztosítás piacán kifejezetten kívánatos az OEP vásárlói monopóliumának a biztosítottak javára történő kihasználása a szolgáltatókkal és a gyógyszerforgalmazókkal szemben.
A vizitdíjat és a kórházi napidíjat elfogadható konstrukciónak tartjuk. A tb-kasszát kivéve elfogadhatónak tartjuk a magántőke térnyerését az egészségügyben világos, szabályozott és ellenőrzött keretek között.
NYOMON KÖVETHETŐ TB-BEFIZETÉSEK
Az egészségügyi kapacitások meghatározásának a tényleges szükségleteken kell alapulnia. A tényleges szükségleteket viszont csak a morbiditási statisztikák rendbetétele után lehet szakmailag megalapozott módon kalkulálni. Ehhez széles körű szakmai előkészítő munkára és nyugodt, kapkodásmentes végrehajtásra van szükség.
Az orvosok gyógyszerfelírási szokásainak befolyásolása indokolt lehet, azonban a költséghatékonyság csupán egy bizonyos szintig ésszerű. Jelenleg a társadalombiztosítási támogatással rendelkező készítmények között nem költséghatékony gyógyszer nem szerepelhet; a támogatott gyógyszerek a törvény erejénél fogva költséghatékonynak tekintendők. Tehát a hivatkozás, mely szerint az Egészségügyi Alap költségvetését nagymértékben terheli egyes támogatott készítmények felírása, önellentmondás, ennek alapján az orvosokra kiszabott bírság elfogadhatatlan, ezért a büntető rendelet azonnali visszavonását szorgalmazzuk. A befogadott gyógyszerek körét felül kell vizsgálni – ki kell szűrni a politikai (korrupciós) céllal befogadott gyógyszereket. A biztosítási jogviszony csak kötelező járulékfizetés esetén keletkeztethető, ez elől nem „menekülhet” egyetlen aktív korú, munka- és / vagy tőkejövedelemmel rendelkező állampolgár sem. Ezzel párhuzamosan olyan informatikai fejlesztés kialakítását tartanánk jövőbe mutató megoldásnak, mely minden járulékfizető számára lehetővé teszi, hogy naprakészen ellenőrizhesse a befizetése és az igénybevett szolgáltatások árának arányát. Erre az elektronikus ügyfélkapu további fejlesztése kínál lehetőséget. Az elektronikus nyomon követés és az OEP teljes transzparenciája bürokratizmusának csökkentését eredményezheti, ami a személyi állomány csökkentését vonja maga után.
DEMOGRÁFIAI IRÁNY MEGFORDÍTÁSA, ALTERNATÍV CSALÁDI ADÓZÁS
Svédországban az egészségügyre fordított kiadások (2003-as adat) a GDP 8,8%-ának felelnek meg. Magyarországon ezen kiadások a GDP arányában hozzávetőlegesen 6,5%-ot érnek el. A technika és a biokémia folyamatos fejlődése, illetve az elöregedés miatt az ellátásra fordítandó költségek a GDP-nél nagyobb arányban növekednek. Mindezek okán elkerülhetetlennek látszik a járulékfizetők körének szélesítése és a lépcsőzetes járulékemelés. Ezt ki kell egészíteni adóbevételekből származó költségvetési források átcsoportosításával. A szociális szektor működtetésének elsődleges célja a kedvezőtlen demográfiai irány megváltoztatása, ezzel szoros összefüggésben pedig a házaspárok (egy férfi és egy nő élet- és vagyonközössége) gyermekvállalásának ösztönzése. A jövő adófizetőire megtérülő befektetésként tekintünk (túl azon, hogy a család nélkülözhetetlen „alkatrészeként” fogadjuk őket), ezért a szülőket az alternatív családi adózás bevezetésével ösztönöznénk erre. Az adó alapját az egy háztartásban élők száma alapján számítanánk. A családi pótlék a gyermekek számarányának megfelelően, bizonyos összegben alanyi jogon járna, ám magasabb jövedelem esetén a normatívnál nagyobb öszszeg is leírható lenne az adóból. Kulcsfontosságú, hogy a gyermekek képzésében érdekeltté tegyük a szülőket, ezért a felnőtté váló gyermek személyi jövedelemadójának meghatározott része a szülőket illetné.
RÉSZMUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS NÖVELÉSE, 13. HAVI NYUGDÍJ ELTÖRLÉSE
Az állam szabályozó szerepét a szociális ágazatban aktív beavatkozással szükséges kiegészíteni. Ennek a segélyezésen túl a munkaerőpiac befolyásolására is ki kell terjednie. A részmunkaidős foglalkoztatás állami támogatása által (akár 80%-os munkáltatói bér- és járulékköltség-átvállalás) a gyed-ről, gyes-ről visszatérő kismamák, másfelől az aktív nyugdíjasok találhatnak munkát. Ma Magyarországon csupán 4,8%, míg Hollandiában 45% a 4-6 órában munkát vállalók aránya. Szavazatvásárlási megfontolásokon túl semmiféle indok nem állítható a 14., de még a 13. havi nyugdíj mögé sem. Ezeket határozottan ellenezzük. Szociális alapú dotáció az utazási szolgáltatások esetében korlátozottan elképzelhető, azonban a teljes ár 50%-a alá nem csökkenthető az utazási díj, még a nyugdíjasok esetében sem.
[Folytatás a következő postban: A jövő visszahódítása (V-VII. fejezetek)]