Már amikor a Vastagbőrön megjelent a gázár- és távhőtámogatások átalakításáról szóló poszt, akkor akartam írni arról, hogy ez remélhetőleg annak a jele, hogy a kormány belekezd a költségvetés kiadási oldalának rendbeszedésébe is. A fűtéstámogatás kiterjesztése a gáz és a távhő mellett egyéb energiahordozókra helyes lépés, a gázfogyasztás dotálására elköltött százmilliárdok egyrészt olyan energiahordozó fogyasztására ösztönöztek, amit szinte teljes egészében importból szerzünk be, és így kiszolgáltatottá teszi az országot, másrészt igazságtalanok voltak a mással fűtőkkel szemben. (Ennél már csak az lenne helyesebb, ha a fűtésre fordított támogatásokat inkább szigetelésre fordítaná az állam.) Még jobban helyeselhető döntés a jogosultak körének szűkítése: akinek jelentősebb vagyontárgya van, annál jogosan merül fel, hogy indokolt-e támogatást adni a fűtési költségeire.

  Aztán pár nappal később Orbán Viktor a Wall Street Journalnak beszélt arról, hogy a februárban bejelentendő kormányzati intézkedések a nyugdíjakat, a munkanélküli segélyeket, illetve a gyógyszerek és a közlekedés állami támogatását fogják érinteni. Mint mondta, vége a nagyvonalú és hosszan tartó szociális juttatások korának. Hogy ez pontosan mit jelent majd, azt néhány hét múlva megtudjuk, addig is megfogalmazhatjuk várakozásainkat, reményeinket (ahogy azt négy éve, reakciós kormányprogramunk megírásakor is tettük).

  A nyugdíjaknál várhatóan és remélhetően a korkedvezményes nyugdíjba vonulás, illetve a rokkantnyugdíjazás lehetőségeit szűkítik erőteljesen. Ez inkább hosszú távon segíti a nyugdíjkassza egyensúlyát, így kíváncsian várjuk, hogy a kormány ezen felül tesz-e más, jelentősebb konfliktussal járó lépéseket is azért, hogy a járulékbefizetések fedezzék a folyó nyugdíjkifizetéseket. Az is fontos kérdés, hogy mi lesz a befizetésekkel, lesz-e (ha más nem, legalább virtuális) egyéni nyugdíjszámla az állami pillérben. A nyugdíj-intézkedésekhez hasonlóan a munkanélküli ellátások szigorításánál is az lehet a fő érv és cél a költségvetési szempontokon túl, hogy erősebb legyen a motiváció a munkavégzésre (akár alkalmazottként, akár vállalkozóként), nagyobb legyen a munkaerő-kínálat. Kérdés, hogy a munkaerőpiac fel tudja-e majd szívni a többletet, lesz-e érdemi keresletbővülés.

  A BKV és a MÁV (és a Volán-társaságok egy részének) helyzetét elnézve a közösségi közlekedésben inkább a forrás-átcsoportosítás, mint a -kivonás lenne a szerencsés lépés. Régi vesszőparipánk az ingyenes utazásra jogosultak körének szűkítése: mindenki fizessen (ki többet, ki kevesebbet) a buszért, a vonatért, semmi sem indokolja, hogy a közlekedés alanyi jogon járó ingyenszolgáltatás legyen. A gyógyszertámogatások átalakításához tudunk a legkevesebbet hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy a változtatásoknál messzemenően tekintettel kell lenni a hazai kutatás-fejlesztésben jelentős szerepet betöltő magyar gyógyszeripari vállalatok érdekeire.

  Az állami kiadások csökkentése ugyancsak érzékenyen érinthet nem egy társadalmi réteget. Az Alkotmánybíróság és a médiatörvény körüli hacacáré, a válságadók és Schmitt Pál nem különösebben hatották meg a választópolgárokat, még a januári felmérések szerint is gyakorlatilag hatástalanok voltak a pártok népszerűségére. Ez azzal együtt is szokatlan, hogy a közélet eseményeire rendszerint lomhán, késleltetve reagálnak a pártszimpátiák. Ha a kiadáscsökkentés szerkezetére vonatkozó feltételezéseink helyesek, akkor a kormánypártok egy komoly lépést tesznek az első Orbán-kormányt jellemző (és szívünknek kedves), az aktív társadalmi csoportokat ösztönző, az inaktívaknak ugyanakkor sérelmeket okozó, így népszerűségi áldozatokkal járó politika felé.

  Abban biztosak lehetünk, hogy a kiadáscsökkentést intenzív verbál-bozótharc kíséri majd, ami legalább annyira arról fog szólni, hogy akkor ez most megszorítás, neadjisten csomag-e, mint a tartalomról. A Fidesz 1998-ban, kormányra kerülését követően is húzott a nadrágszíjon, de mindig kerülte, hogy ezt megszorításnak nevezze. Ez most sem lesz másként: fideszes politikus szájából el nem fog hangzani semmi hasonló. Az LMP nyomja majd a Fidesz ellenzéki gyakorlatából is jól ismert megszorítás-mantrát (nagyon szociális alapállásból, talán némi költségvetési lelkiismerettel finomítva), a Jobbik meg a multik szekértolójának, a magyar emberek megsarcolójának bélyegzi majd a kormányt. És hogy mit csinál az MSZP? Természetesen megígéri, hogy mindent visszaad, amit a kormány elvett a zemberektől – a magánnyugdíjtól, a gázártámogatáson át, a Sláger Rádióig.