Ott, ahol a Rajna kiömlik a Bodeni-tóból, megállni látszik az idő. A tóból folyóvá változó víz két partján svájci és német szőlőhegyek állnak őrt és néznek egymással farkasszemet. Mások már nem, hiszen itt is megszűnt a határ. A határ, ami lassan 350 éve teljes békét és semlegességet biztosított az Alpokba húzódott országnak. Stein am Rhein városa talán azóta alszik Svájc határán.
Államalapításunkkal nagyjából egy időben II. Henrik német-római császár úgy döntött: a folyami és szárazföldi utak találkozásánál fekvő Stein halászfaluba költöztet bencéseket, hogy a birodalmi Szent György apátság uraiként ellenőrizzék a fontos csomópontot. A középkor századaiban szabad városjogot szereztek a derék, gazdagodó polgárok, majd szövetkeztek Zürichhel és Schaffhausennel az akkoriban még a környékbeli birtokait gyarapítani akaró Habsburg grófok ellen.
Stein am Rhein később, jelentőségét elvesztve Zürich, majd Schaffhausen kanton részévé vált, az elszenderült város így tökéletes lenyomata a középkor és a kora újkor világának. Az autópályáktól és forradalmaktól, társadalmi megrázkódtatásoktól és világválságoktól távol fekvő városkában a Nyugat hajnaláról itt maradt tornyok, házak, freskók, favázak, cirkalmas háznevek (Türelemhez; Köszönethez; Felsőbb Csillagokhoz), városfalak és kapuzatok, indázó borostyán- és szőlőlevelek marasztalják az átutazót Stein am Rheinben egy alkonyon, valahol a Nyugaton.
Stein és környéke a várdombról
