Abendland - Stein a Rajna völgyében
2011. szeptember 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Abendland - Stein a Rajna völgyében

  Ott, ahol a Rajna kiömlik a Bodeni-tóból, megállni látszik az idő. A tóból folyóvá változó víz két partján svájci és német szőlőhegyek állnak őrt és néznek egymással farkasszemet. Mások már nem, hiszen itt is megszűnt a határ. A határ, ami lassan 350 éve teljes békét és semlegességet biztosított az Alpokba húzódott országnak. Stein am Rhein városa talán azóta alszik Svájc határán.

  Államalapításunkkal nagyjából egy időben II. Henrik német-római császár úgy döntött: a folyami és szárazföldi utak találkozásánál fekvő Stein halászfaluba költöztet bencéseket, hogy a birodalmi Szent György apátság uraiként ellenőrizzék a fontos csomópontot. A középkor századaiban szabad városjogot szereztek a derék, gazdagodó polgárok, majd szövetkeztek Zürichhel és Schaffhausennel az akkoriban még a környékbeli birtokait gyarapítani akaró Habsburg grófok ellen.

  Stein am Rhein később, jelentőségét elvesztve Zürich, majd Schaffhausen kanton részévé vált, az elszenderült város így tökéletes lenyomata a középkor és a kora újkor világának. Az autópályáktól és forradalmaktól, társadalmi megrázkódtatásoktól és világválságoktól távol fekvő városkában a Nyugat hajnaláról itt maradt tornyok, házak, freskók, favázak, cirkalmas háznevek (Türelemhez; Köszönethez; Felsőbb Csillagokhoz), városfalak és kapuzatok, indázó borostyán- és szőlőlevelek marasztalják az átutazót Stein am Rheinben egy alkonyon, valahol a Nyugaton.

 

Stein és környéke a várdombról

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr703232076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.18. 08:18:29

Megkérdezném, ez a képmutató, másoktól elszivattyúzott javakon való élősködéssel fenntartott álmodozás vagyunk mi, vagy ehhez vagyunk hasonlóbbak:
www.flickr.com/photos/dcf_pics/480503953/

Nem kérdés, kik a mi lelki társaink.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 08:41:32

hát gellért, azért vigyázz, el ne borítson teljesen a cs.szabó lelkülete másolása. :)
én kitekertem újpesztre, az öbölnél fordultam, az öböl is szép így reggel a maga mocskában, és berda szelleme terül el rajta. hazafelé arra gondoltam, hogy olyanok ezek a szegényemberek, mint a majmok az állatkertben, visítanak, tenyerüket nyújtják a rács közül, és minden kell nekik amit látnak az emberek kezében, banánt, kiflivéget, félig evett szendvicset és egyéb kacatot.és ordítanak veszettül.
persze ez nem kapcsolódik ehhez a kedves poszthoz. szorosan. :)

Pelso.. 2011.09.18. 08:43:12

@Doomhammer: Kell ám a népnek a mákony.
Az elmúlt héten (sem) történt semmi, fenti képeket nézegetve nem gondolnak másra.

Bell & Sebastian 2011.09.18. 08:54:58

zur obere Sternen = vezérlő csillagokhoz
(a betérő vándornak utat mutatókhoz, a családi fogadók egyik tradicionális elnevezése)

zur Dankbarkeit = hálához
(szintúgy fogadó és trad.)

zur Geduld, az dettó, itt nyilván Herr Schnecke volt a pincér

Bell & Sebastian 2011.09.18. 09:07:01

Egyetlen, európai szövetségesünk, mivel nincsenek túl jó véleménnyel a fhransziákról
de.wikipedia.org/wiki/Schnecken

kéremszépen 2011.09.18. 10:04:32

Gyanúsan Standarddeutsch. :-)

Ha valóban olyan régi, miért nem a sokkal szebben csengő alemannisch?

Bell & Sebastian 2011.09.18. 10:17:38

@kéremszépen: "Olyan német nyelv, amely szókincse, hangzása és bizonyos tekintetben nyelvtani szabályai szerint mindenhol érvényes és elfogadott, nem létezik."

Egyedül a hannoveri születésűek reménykedhetnek abban, hogy őket ritkábban veszik üldözőbe náci nyelvészek botokkal, kővel, parittyával és értelmező szótárral.
De ugyanez igaz -meglepő módon- a Prágában beszélt németre, úgy a XX. szd. elejéig.

Most nem szeretnék igaz párhuzamot vonni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.18. 10:19:31

ez az abendlandozás - ha nincs vele konkrét célja - mára felettébb modoroschkodó.

miről szól ez a levél? maga is ki akar vándorolni?

Bell & Sebastian 2011.09.18. 10:23:56

@vero: A középiskolai tarisznyájával maga kimenne? :))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.18. 10:35:45

ez a háromszázéves béka izé olyan szép legenda. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.18. 10:42:09

(avagy mikor és miért volt a svájci köztársaság zászlaja zöld-vörös-sárga)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.09.18. 10:53:56

@mavo: hát a Helvét Köztársaság nevű napóleoni bohózat idején, szerencsére nem okozott maradandó kárt Svájcban, kivéve szegény unterwaldenieket.

en.wikipedia.org/wiki/Switzerland_in_the_Napoleonic_era

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.18. 10:55:30

@Bell & Sebastian: :D max. 20 évesen.
attól tarok, hogy a ξένος itt nem vendég.

Vivianna 2011.09.18. 10:58:31

Persze, nagyon szép, de azért ne feledjük el, hogy a demográfiai és bevándorlási adatok alapján az ilyen bájos kis falvakat és városkákat néhány évtized múlva négerek és arabok fogják szétverni és teleszarni.

Európának vége. Én már nem is akarok gyereket szülni.

ÁrPi 2011.09.18. 12:23:36

@Doomhammer:

Minden AdyEndre megmondhatná hogy amolyan szabadon vágtázó kőlovak vagyunk:
(..és a zindex cikk megírja hogy a hüjje ős-ordosiak

nem akarnak átköltözni az óvárosból az újvárosba!

Lehet még csiszolni az abendlandi problémafelvetésen)

galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357416_6819ffb9e475da126b2457d818f3856d_m.jpg

( Ebből a képsorozatból:
galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/?current_image_num=17&image_size=m )

Bell & Sebastian 2011.09.18. 13:18:17

@vero:
Ξένος για σένανε κι εχθρός
θα 'μαι από σήμερα και μπρος
ξένος για σ

http://www.youtube.com/watch?v=b6vPzFlBr78ένανε κι εχθρός

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.18. 15:11:42

δυστυχώς δεν καταλαβαίνω. είμαι oύγγρος.

idegen és ellenség vagyok mától ... hogy elmegyek?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.18. 16:30:28

Szép hely. Kösz a képeket. A szűk óvárosi utcácskákkal bíró településekért amúgy is rajongok.

AZso.hu · http://www.azso.hu 2011.09.18. 16:47:29

Voltam ott kétszer is, 94-ben legutóbb... Olyan tiszta volt a Rajna vize, hogy le lehetett látni az aljáig a hídról. Volt, aki beleivott, semmi baja nem lett...

Az a főtér és a környékbeli utcák pedig gyönyörűek, jó példái annak, hogy hogyan lehet modernizálni egy várost anélkül, hogy a kinézete változna...

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2011.09.18. 16:54:34

@Vivianna: jó kifogásch.... hogy utálom az ilyen dumát (sok magyar nyomja ezt...)
Tessen gyereket szülni, csak úgy magácskának. Meglátja, sokkal szebb lesz az élete.

Bell & Sebastian 2011.09.18. 17:46:12

@vero: Nos, a George Dalaras -rajongókat is izgatta, pontosan mit is akart itt mondani. Innen háromfelé ágaznak a vélemények.

- korán beszippantotta a kikötővárosi ledérség, az igaz szerelem idegen számára
- a görögöknek idegen, sidou lévén
- a juntának maradt idegen, politikailag

Akikkel együtt dolgozott: Mikis Theodorakis, Paco de Lucia, Al di Meola, Sting és Goran Bregovic.

Ő hozta vissza a tradicionális, görög éneklési módot a popzenébe (népi balladákba), a rembetikot, gyökereit sohasem feledve.

Akinek nem tetszik, az ne hallgassa! -csattant fel egy ottani partizán a kommentjében. Jogos.

Az emblematikus film (amiről még nem is hallottunk):
en.wikipedia.org/wiki/Rembetiko_(film)

Részlet
www.youtube.com/watch?v=k8nLLqMibc8

:)

Bell & Sebastian 2011.09.18. 18:00:53

Hoppá-hoppá, Marika (mi más?) Ninou dizőz életéről szól, aki töröknek született, majd görögnek állt.
Előtte apu megölte anyut, ezért sok buzukit hallgat gyerekkorában.

Ejnye.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.18. 21:13:04

@Bell & Sebastian: a rebetiko olyan, mint itthon a magyar nóta, nem?
tudom, hogy nem ua. de annak lenne megfelelő. a lakodalmas rockot már nem is merem említeni. hm?

régen vettem fel a népek és tájak c. rádióműsorból eredeti görög népzenét. valahol még megvan egy kazettán. sztem qrva nagy.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.18. 21:16:24

nem is lakodalmas rock, hanem inkább mint a muzsikás
www.youtube.com/watch?v=TBiANzXiPa4

azt hiszem ez az, amire gondolok. nincs nálam hang vagy 2 hete.

Bell & Sebastian 2011.09.18. 21:46:07

@vero: Valahol jó a párhuzam, az énekhang itt is "elúszik" a tiszta hangoktól, időnként a kísérettel együtt, vagy attól függetlenül, önálló életet él.

Improvizatívnak tűnik, pedig szabályok határolják, mikor, mit lehet.

Ha sikerül egy olyan énekhangot találni, amiben a felharmonikusok még izgalmasabbá teszik a játékot, vagy egy kristálytiszta gyerekhangot, elképesztő hatás érhető el, a manapság oly divatos digitális utómanipulációk erre még -szerencsére- képtelenek.

Élőben szól jól igazán, a nyers unplugedet egészen gótikusra ki lehet díszíteni és csak még jobb lesz.

Mondjuk egy mértékletes hangmérnök, az nem árt.

Bloodscalp 2011.09.18. 22:24:26

@Pelso..: én se teljesen értem h miért is tartja magát a mandiner hírblognak...írnak itt (is) mindenről összevissza, csak úgy nem kerül szóba Svájc ahogy kéne

Bloodscalp 2011.09.18. 22:25:59

@Vivianna: nem is vagy igazi honleány ha nem csináltatod fel magad legalább 5x, csak a magadnak élés az bezzeg menne

Bell & Sebastian 2011.09.19. 00:13:33

@vero: Persze az előadásmód (énekstílus) a legfontosabb ismérve (a görögnek), legalábbis az a legfeltűnőbb elsőre (mint Muzsikás), de azért van még más is.

"Rembetika were urban blues of a quasi-criminal subculture, despised by the middle classes and suppressed by the authorities.

www.greecetravel.com/music/rembetika/

Magyar megfelelője az, amit urbanizált népdalnak hívunk, túlcsordul belőle az érzelem, sokszor kriminális témájú, nem feltétlenül kell hozzá erősítő és mindenki fújja, nem tiszta gagyi, de nem is túl igényes, a középnek szól.

Mint például a Most múlik pontosan. Pontosan.

teng-leng 2011.09.19. 00:52:33

@Vivianna: Pont ez a mentalitás okozza a végünket…

tewton 2011.09.19. 02:23:06

azért nem lehet olyan nagy pörgés ebben az ékszerdobozban.

coley 2011.09.19. 09:11:25

Hát én nem rég voltam Svájcban és most érkezett a csekk, hogy megbüntetnek 250 frankra mert 0.5 (!) másodperce piros volt a lámpa amikor áthajtottam... :)

teng-leng 2011.09.19. 09:24:13

@coley: Gondolom, erre nem vonatkozik a 180 Ft-os fix árfolyam…
süti beállítások módosítása