Hogy minden olyan összenőjön, ami összetartozik, arra egészen keddig várni kellett, de Zulik kollégával úgy véltük, a hétfővel is kezdeni kell valamit. Úgy alakult, hogy már vasárnap este elhagytuk a fővárost és életünkben először belevetettük magunkat Transzilvánia rengetegébe. A cél Brassó volt, Románia második legnagyobb városa, amit a román vasúttársaság segítségével röpke 12 óra alatt el is értünk. (Számomra érthetetlen, hogy a nemzetközi vonaton a vasúti személyzet tagjai közül senki nem beszélt angolul, németül vagy magyarul, de a jó öreg kézzel-lábbal ordibálás most is bevált.)

  Idő hiányában nem olvastunk útikönyveket, és nem volt hiperokos telefonunk sem, hogy gyorssegélyt nyújtson, úgyhogy annyi infónk volt a városról, mint nagyjából mindenkinek: egykor főleg szászok lakták, egyedülálló a főtér sarkában meghúzódó Fekete temploma, és van Fehér és Fekete tornya is. Ma megyeszékhely, körülbelül 300 ezer lakossal, a pályaudvarról pedig egyenesen előre kell elindulni a centrum felé.

  Így is tettünk, és rá kellett jönnünk, ez is egy olyan város, ahol minden út a látnivalókhoz vezet. Az általunk Panel-sugárútnak nevezett, szocialista módra széles úton végighaladva jobbról is, balról is panelrengeteg fogadott minket a látóhatár végéig. Az épületeket szokatlan nonfiguratív minták díszítették, amiben útitársam Ceausescu elvtárs felemelkedésének történetét vélte felfedezni. Ahol elfogyott lábunk alól az út, az egyforma házak tömkelegében egy kis fából készült templomot találtunk, mintegy játszótéri kiegészítőt. Gyorsan fogadást kötöttünk, lesz-e benne panel elem. Bementünk: beton nem volt, de fröccsöntött oltár, lakkozott lambéria és nyomtatott szentképek annál inkább. Hamar belenyugodtunk, ez hát minden, amit itt mi látni fogunk: a beton felhasználhatóságának végtelen tárháza. Betonház, betonvirágláda, betonkerítés, betonszobor, betonjátszóterek.

  Tetszőlegesen haladtunk tovább, néha irányt váltva, csak amerre épp' úgy gondoltuk, valami szépet találhatunk. És bevált. Hipp-hopp a főtéren találtuk magunkat, ahol aránylag magas, de még elfogadható áron kényelmesen megreggeliztünk. A Fekete templom 10-kor nyitott és egyértelmű volt, hogy meg kell kockáztatni a három lej (180 Ft) belépőt. Bár egyikünk sem számít hozzáértőnek, a közép-európai gótika legdélkeletibb pontját jelentő műemlék különös bájával magával ragadott minket. Az anatóliai szőnyegek és az ismeretlen eredetű orgona fokozta a misztikus hangulatot, amit aztán a játszani nem tudó (vagy nem igazán akaró) orgonista tört meg.

  A Fekete és a Fehér torony közvetlenül a főtér fölé magasodott, nem volt nagy kihívás felmászni hozzá. A kilátás persze kárpótolt minket azért a kis fáradtságért is: vethettünk egy pillantást a távolabbi városfalra, a bástyákra, és a siklóra, amely elvileg a Panoramic nevezetű kilátóhoz cipelt fel turistákat (a helyiek fantáziája névadás terén enyhén szólva nem mutatkozott rendkívülinek.) A szemben lévő hegycsúcsról egy igazán impozáns BRASOV felirat köszönt vissza, szigorúan Hollywood analógiájára, azonos betűtípussal.

  Innen sétálgattunk megint csak az orrunk után, így is lépten-nyomon szebbnél szebb épületekbe és múzeumokba botlottunk. Turista alig akadt, nem volt tukmáló szuveníres, utcai lángos/kolbász árus is csak elvétve. Letérve a főbb útvonalakról a város harmadik arca is elénk tárult: a jobb-rosszabb állapotban lévő lakóházak, a domb csúcsán meghúzódó sírkert (a táblákon főleg német nevekkel), kanyargós utcák, ahol a leomlott útszakaszt javítás helyett inkább egyszerűen lezárták.

  Ebédként toltunk még egy itt népszerűnek számító shaormát, azaz a kebab helyi megfelelőjét. Stílusosan egy parkban tömtük be, utána majdnem beugrottunk a helyiek játékába, de láthatóan nem tetszett nekik, hogy nem vesszük komolyan a meccset.

  Mivel a városban egyetlen üzletben vagy étteremben sem működött légkondi, ilyen célból felmértük még a plázákat, aztán - helyismeret híján - a tervezettnél korábbi járattal Tusnádfürdő felé vettük az irányt. Indulás előtt megegyeztünk, elmondható, hogy Brassó megér egy hétvégét. Aztán a román személyvonat meleg levegőt fújó légkondija mellett, 40 fok körüli hőmérsékletben, a forrásponthoz közelítve összeolvadtunk a helyiekkel.