Áder János alighanem elérte a célját: a nyári szünet előtt bedobott tesztelésre egy választási koncepciót (egyfordulós, vegyes, a győztes kb. mindent visz), de arra valószínűleg még ő sem számított, hogy ötlete nyomán egy ellenzéki politikus Jobbik-LMP-MSZP alkalmi nagykoalíciót vázolt fel. Karácsony Gergely zöldpárti képviselő ugyanis azt nyilatkozta a Népszabadságnak:
„Lassan eljutunk odáig, hogy arról kell majd beszélnünk: a teljes parlamenti ellenzék a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit jobban teljesít mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel könnyedén kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben. Ehhez az kell, hogy Zagyva György Gyula és Gyurcsány Ferenc is egy hajóban evezzen egy ideig. Egy ilyen koalíció nyilván elképzelhetetlen lenne, erről nem is érdemes beszélni. Elég megállapodni abban egy alkotmánykorrekciós szövetség tagjaiként, hogyan állítjuk helyre a versengő pártrendszer feltételeit.”
Mivel az idézet második fele mentegetőzésnek tetszik, ami pedig utána jön az interjúban az annyira naiv, hogy foglalkozni sem érdemes vele, ezért nézzük a nyilatkozat első felét. Elsőre nyilván a vicces magas labdák ugranak be: egy LMP-s bútorozna össze a szocialistákkal, akiknek egyrészt ez a régi vágyuk, másrészt legkarizmatikusabb bloggerüket éppen Lehet Másék frakcióvezetője nyomta fel Sukoró miatt. Jött is aztán a gyújtó hangú Facebook-bejegyzés, hogy Karácsony ötletét hogyan kell értelmeznie egy tisztességes demokratának. Abba pedig már bele sem gondolok, hogy Novák Előd friss zsidózása kapcsán most milyen SMS-eket kaphatnak az LMP-sek.
Per pillanat ez a bazi nagy koalíció tényleg csak egy fantazmagória, noha helyi szinten nőttek már ilyen miniolajfácskák. Ezeknek pedig tulajdonságuk, hogy mivel sokszor nem a budapesti pártközpontból kapják a vizet és a tápanyagot, elkezdenek összevissza nőni.
A Jobbiknak például érdeke lehet, hogy liánmód ránőjön a Fideszre (ha megvalósul az új választási rendszer, akkor a KDNP-nek úgyis annyi), aztán még egy-két kapkodásból elkövetett fülkeforradalmi hiba, és bizony a nagyobbik kormánypártnak is kellenek majd ezek a zsidózó, cigányozó, megafonozó, ostorozó alakok, ha pozícióban akarnak maradni. Roppant kellemetlen lesz nekik, a kisgazda-analógia (hogy inkább szövetkezünk ezzel a Torgyánnal, különben visszajön Horn és a kommunisták) ide bizony kevés lesz.
Az LMP-MSZP frigyen pedig mindenki dörzsölni fogja a tenyerét és diadalittas arccal jelenti majd be, hogy „én megmondtam”. Érthető a párosítás: a szocialistáknak kellenek az LMP-sek a szexiség miatt, a zöldeknek meg kell majd a pirosak kopogtatócédulája. Persze előjön majd Rétvári Bence és a két kicsi legó, előjön majd Pető Iván 1994 áprilisából, és csak ismételni tudom magamat, illetve idecitálni ezt a hírlapos értesülést: előjön majd amerikai kiképzőtáborából a szelíden mosolygó Bajnai Gordon is, akire bizony a kiábrándult demokraták könnyes szemmel emlékeznek majd, mert lehet hogy elvette a 13. havi nyugdíjukat, de legalább nem nevezett át semmit, és ő tiszteletben tartotta a fékeket és az ellensúlyokat – akármit is jelentsenek ezek.