Az Isten román plázája
2011. június 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az Isten román plázája

  Amíg mi két kósza gótikus templom korhű felújításának örvendünk, addig a határ keleti oldalán már igazán kortárs gesztusra készül az egyház, a politika és az üzleti élet: ortodox óriáskatedrális épül Bukarestben, plázával, luxuslakásokkal, kilátóval kiegészítve. A Nemzet Megváltásának Katedrálisát a tervek szerint mindenhonnan lehet majd látni a román fővárosban.

  A komplexum tizenegy hektáron terül el, négyszázmillió euróba kerül. Tizenhét szintjén parkolók, galériák, múzeumok, luxuslakosztályok és éttermek várják majd a látogatókat. Legmagasabb pontjáról, a több mint száz méter magasságban kialakítandó kilátóból az egész város megcsodálható lesz - írja a Népszabadság. Szélessége és magassága egyaránt 125 méter lesz. Az egész projekt 400 millió euróba kerül. A Román Ortodox Egyház állítja: saját pénzből építkezik. Az év elején meghirdetett adománygyűjtő program elvileg minden ortodox templomban zajlik. A munkálatok megkezdésére a kormány mégis 10 millió lejt utalt ki (2,5 millió euró), ugyanennyit adományozott a bukaresti önkormányzat.

  Régi álma ez az épület a román ortodox egyháznak és a politikai elitnek: építését még Románia függetlenségének kivívása után, 1879-ben döntötték el. A két világháború között beindult gyűjtés eredményeként 1929-ben Miron Cristea pátriárka el is helyezte az Unirii téren az építmény alapkövét, aztán közbeszólt a gazdasági válság, majd a világháború, és végül a kommunizmus négy évtizede.

  A 130 évig tervezett helyszín megérdemel egy ortodox misét: az Ingatlan.net cikke alaposan körüljárta az igazán romános témát: „Az építkezés helyének kiszemelt Unirii tér csak azért érdekes, vagy nevetséges építészetileg számunkra, mert 1975-óta alatta folynak Bukarest folyói- a két Dambovitei, amely lényegében nem kettő, hanem csupán egy folyó, két csatornába elvezetve. A felső szakasz egy fürdőszobai csempékkel kidekorált mederben körbe-körbe cirkuláltatott csapvíz-műfolyó, az alatta futó pedig az eredeti, koszos Dambovitei. A két csatornába elvezetett folyó alatt fut párhuzamosan a román főváros Nicolae Ceausescu által megépíttetett első metrója is, amit a beázások miatt nem vasbetonból, hanem gyantázott téglákból építettek meg.” Erre a statikailag életveszélyes helyre tervezték még a kilencvenes években is az óriáskatedrálist. 1999-ben Teoctist ortodox pátriárka itt fektette le a katedrális alapkövét – immár a másodikat.

  Józan – vagy egyéb – belátások miatt viszont a román kabinet 2004-ben a Bukarest déli részén fekvő Károly Parkban jelölte ki a bazilika új helyét, ott viszont egy I. világháborúban elesett román katonáknak átalakított mauzóleum lebontására lett volna szükség. Ez persze lehetetlen volt, így a Ceausescu-féle betonbarokk Nép Háza, a világ egyik legnagyobb épülete mögötti dombot jelölték ki a román nép üdvözülésének szentelt katedrális helyéül. A kormány ingyen adta a területet az egyháznak, 2008. november 29-én Daniel pátriárka ismételten elhelyezhette a katedrális harmadik alapkövét, 2010-ben pedig győztest hirdettek az építészeti pályázaton.

 A bazilika 5500 főt tud majd befogadni, a katedrális előtti kolostorral szegélyezett tér pedig további 125 ezer hívőt. A bazilika alá egy 2000 férőhelyes földalatti múzeumot is szeretnének. A teljes költséget 400 millió euróra becsülik, amely nem tartalmazza a szobrászati és a festészeti műalkotások költségeit. Erre további 200 millió eurót kell majd költeniük.

  Bukarest, katedrális és pláza nem is olyan régen szerepeltek egy hírben: a román fővárosban található, neogótikus Szent József katolikus katedrálistól tíz méterre akarták felépíteni a 19 emeletes, stílszerűen Catedral Plaza névre hallgató felhőkarcolót. A vitatott építési terv a katolikusok szerint súlyosan fenyegette az épület integritását, még XVI. Benedek pápa is felemelte a szavát ellene. A román legfelsőbb bíróság végül 2009-ben visszavonta a kereskedelmi központ építési engedélyét.

  Az ortodoxok azonban nem voltak ilyen finnyásak: vallás, üzlet és politika közös érdekeinek metszetében épül a bukaresti megakatedrális. Igazi zászlóshajója lesz ez a Romániában tapasztalható ortodox terjeszkedésnek: az elmúlt húsz évben 2600 görögkeleti templom épült az országban, főleg Erdélyben, a magyarlakta területeken. Ennek fényében igazán pikáns az Ingatlan.net infója: a bukaresti Nemzet Megváltásának Katedrálisának építéséhez Magyarország is hozzájárult hitel formájában, még 1879-ben. A hitelt a mai napig nem kaptuk vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr713008481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.06.23. 13:32:39

A Karpatokon tul tolem azt epitenek, amit akarnak. Sot, remelem, ez a projekt jo sok penzt elvon az Erdelyben epitendo neobizanci minikatedralisok epitesetol.

Amugy a makettet latva nem kicsit feltuno a Roma-komplexus.

(Meg annyi, hogy az izlestelen megalomania ugy tunik, nem csak Ceausescu sajatja volt sajnos...)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.23. 13:37:41

@jan: hát ez ilyen romános Róma-komplexus. :D Remélem, az általuk is kultivált Anyafarkas betonváltozatát is odaöntik a körtér közepére!

jan 2011.06.23. 13:52:25

@rajcsányi.gellért (ergé): ja. aztan ha a hitelt nem torlesztik, akkor lefoglaljuk a szekesegyhazat.

amugy bar katolikus vagyok, de pont a bukaresti ersek muolasz cimtemplomaert valahogy annyira nem birok aggodni...

kispufi 2011.06.23. 14:00:25

a vissza nem fizetett hitelről a régi fanyar vicc jut eszembe: mi adtuk a telket...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.06.23. 14:22:30

Csinos. Bánnfyhunyad főterén is megállná a helyét.

sztrelnyikov 2011.06.23. 14:29:47

"szóljatok be a Vatikánba, hogy megvan a szökőkútjuk"

rianna 2011.06.23. 14:34:20

@El Topo (Sgt. Elias): akkor nem voltál még Bukarestben. A parlament mögött ideális helye lesz, giccs giccs hátán.
Különben az egyik magyar református templom mellé is felhúztak egy legalább 10 emelete épületetet, de pirosban maradt, most nem tudom mi van vele.

kispufi 2011.06.23. 14:38:59

kis hazánkban is akadnak giccses, tulitarka épületek, de a jószomszédi kapcsolatok okán a párhuzamokba és az összefüggésekbe nem is mernék most jobban belegondolni...

Omár mollah 2011.06.23. 14:41:56

oké, akkor mostmár presztízskérdés felépíteni a Regnum Marianum templomot :)

Amúgy mit lehet tudni a román progresszívek reakciójáról? Tiltakoznak?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.23. 14:47:15

A romanoknak mindig is volt stilusok. :D

rianna 2011.06.23. 14:47:51

@Pigsy: román progresszívek, mint olyan, nem léteznek. Az ortodox egyház a legnagyobb tömegmanipuláló intézmény romániában, nincs az az ember, aki szembemenne velük.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.06.23. 14:50:55

Eszi a fene őket jó dolgukban.

Omár mollah 2011.06.23. 14:59:01

@rianna: Valahogy sejtettem, hogy az ortodox világban – olyan progresszív liberálisok, amilyenek nekünk vannak – nincsenek, de gondoltam azért rákérdezek.

Egyéni vélemény, de a francba is, hogy annak idején nem Ajtony vezér nyert!

Sir Galád (már foglalt) 2011.06.23. 14:59:25

ja hát a románok mindig ilyen ízléstelenek voltak, de minden népnek meg van a maga "óriáskatedrálisa"

Cr 2011.06.23. 16:07:22

Én is azt remélem, hogy Erdély helyett inkább a fővárosban építkeznek a román ortodoxok. Az legalább nem olyan erőltetett...

bornemissza 2011.06.23. 16:08:49

ízléstelen és giccses, de....

legalább vannak céljaik

G_P 2011.06.23. 16:15:35

Az ortodox pénzköltés mindig látványosabb, mint a római katolikus, ezért aztán támadni is könnyebb. Pedig volna mint söpörni nyugati portákon is.

Egyébként meg abból a szempontból nem egyedi eset, hogy az összes szláv nép, akármilyen is a gazdasági helyzet, sokat költ az ortodox egyházra, építkezésekre, ceremóniákra. Moszkvában is épült pár éve új katedrális. Belgrádban meg kb a fél ország ott volt Pavle pátriárka temetésén, tehát komolyan veszik a dolgot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.23. 16:15:44

@Pigsy: nem lehet felépíteni a regnumot, mert sértené orbán felmenőit.

nem lehet vármegye, mert sértené a jobbágyokat, és utódaikat - heller és lázár szerint

G_P 2011.06.23. 16:16:26

@G_P: tudom, a románok nem szláv nép.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.06.23. 16:31:07

Az egyik legszebb középkori templomunk, de valamiért nem nagyon ismert
mek.niif.hu/01900/01955/html/index1604.html

jan 2011.06.23. 17:23:31

@G_P: Hat igen, most itt Ujvideken tartozkodva latom, hogy az ortodox templomokban tobb zsolozsmat is megtartanak naponta, es bizony (legalabb is reggel es este) laikusok is reszt vesznek rajta. Katolikus plebaniatemplomban mar egy vecsernye is ritkasagszamba megy...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.06.23. 17:28:26

Megeszem a pávatollas filckalapom vacsorára, ha ötletgazdaként nincs a dolog mögött valami dúsgazdag dubai-i arab. Ott is képesek voltak felépíteni egy imahelyet külön a turistáknak, ha már a sharia olyan szigorral tiltotta ki őket a sajtjukból.

homoródkarácsonyfalváért 2011.06.23. 18:42:53

Nem tudom, de a palamentjük, meg ez is- valahogy egy "birodalmi" vég kezdete.

gyaloghartur 2011.06.23. 20:09:38

A máramarosi Bárcánfalván (Barsana= a neve azt jelzi, hogy barcasági, Brassó mellőli juhászok, ú.n. berszánok alapították!) 70 méteres fatornyú templom-komplexumot építenek, női zárdával, vendégházzal stb. Az altemplomban megnyitották a kolostor MÚZEUMÁT, amelybe folyamatosan kerülnek az ősiséget igazoló, (mai) apácák által festett ikonok...
Székelyföld határán, Balavásáron, kulcsra kész a vadonatúj ortodox hagymakupolás templom... Lehet vagy 15-20 román lakos... Nyárádszeredán a néhány tucat románnak már harmadik templomát tervezi az ortodox egyház...
Olasz- Spanyol- Franciaországban (stb) az ortodox egyház felvásárolja és átalakítja a hívek nélkül maradt katolikus templomokat...
Románia az EU második legszegényebb országa (Bulgária ELŐTT).

Bell & Sebastian 2011.06.23. 23:15:08

Putyin -szagot érzek. Ez az eon is jól kezdődik!

ttesztt 2011.06.24. 03:52:49

Ha a 20. szazad elejetol megnezzuk a roman es magyar tortenelmet, akkor lathato, hogy a roman karavan halad, a magyar kutya csak vonyit.
Most sem tudom eldonteni, hogy irigysegbol szuletett ez a cikk, vagy ateista buszkesegbol? Ha kaszino lenne a templom helyett akkor meno lenne? Es ha beton es uveg kocka? Nem mindegy nekunk? Akiknek kinai piacon vasarolt kicsi szines ledcsikokkal diszitett :D ugynevezett muveszetek palotajara kellene buszkenek lenni? Vagy a westendre vagy mire is? Ja tudom egy godorre! :D
Tenyleg meghato ez a nagykoalicios szukoles! Ennyire telik tolunk Szekelyfold felszamolasaval szemben? Szanalmas es kontraproduktiv tamadasocska.
En kerek elnezest!

teng-leng 2011.06.24. 05:56:02

Most nem azért, de a képen szereplő figurák ezzel az outfittel simán lehetnének rabbik is.

eeepunk 2011.06.24. 10:01:58

Hát ha ennyire vegyes lesz a funkció, akkor még lehet a külsőn is alakítanak kicsit 'eklektikus' stílusban:

blogol.hu/pikz/Redchilli/roma3.JPG

És egy jó nagy merdzsójel is kerülhetne az Anyafarkas nyakába képviselve a nemzet kultúrájának sokszínűségét.

Bell & Sebastian 2011.06.25. 21:09:18

- Mit mondott (Clive Staples) Lewis (John Ronald Reuel) Tolkien -re/ről?
- Oh no! Not another fucking elf!

(ha már ergés a post) :)
süti beállítások módosítása