Feltámadás Nyírbátorban
2011. június 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Feltámadás Nyírbátorban

  Hazánk különleges építészeti emlékhelye a Nyírbátorban található két gótikus templom. Különös kegye a sorsnak, hogy a török hódoltsággal, végvári harcokkal terhelt, három részre szakadt Magyarországon, annak alföldi, belső határain fennmaradhattak ezek a templomok. A gótikus építmények most megújultak a II. Nemzeti Fejlesztési Terv segítségével, hogy régi pompájukban várják a látogatókat.

  Hit és Egészség - Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért volt a projekt címe, amelyet Nyírbátor városa és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés indított, összefogva a katolikus és a református egyházzal, valamint a Hajdúdorogi Görög Katolikus Püspöki Hivatallal.

További képek itt láthatók.

  A katolikus templomban újravakolták a teljes külső-belső homlokzatot, az elemzők és kutatók leírása alapján az eredetihez hasonló, magas tetőt kapott az épület és a hozzá kapcsolódó torony is. Kicserélték a templom hatalmas ablakainak üvegeit, újraburkolták a padlózatot, a teljes belső festés és a barokk boltozat is megújult. Új hangosítást, világítási- és fűtési rendszert kapott a templom, illetve az elektromos készülékek cseréje is megtörtént. Felújították a Krucsay-oltárt, a főoltárt és a Pócsi-oltárt. A református templom homlokzatát is újrafestették, restaurálták a kőszobrokat, a tető héjazatát és a tartószerkezetet. A belső homlokzatot kifestették és kijavították, a berendezési tárgyakat (szószék, Mózes-szék) felújították. A templomban eddig látható síremlékeket megtisztították és áthelyezték. A régi sekrestye fölé visszaépítették az oratóriumot az oda vezető lépcsővel együtt. Megnyitották a tetőt és a tornyot a turisták előtt. Mindkét templom – a református és a katolikus is – ónémet fedést kapott. A templom mellett álló haranglábat is helyreállították, amit új zsindelyborítással fedtek le.

  A hg.hu cikke beszámol a felújítások érdekes részleteiről is: megtalálták a 16. században beomlott szentélyboltozat vakolatba karcolt tervét és számos darabját, de barokk festményeket is tártak fel a renoválás során.

  A nyírbátori templomok most újra régi fényükben pompáznak, a Nyírség síkja fölé magasodva tiszta gótikus szerkezetükkel. Emlékeztetnek minket arra a korra, amikor a fiatal, feltörekvő Európa addig ért, ameddig a gótikus stílus terjedt: Asztúriától a Kárpátok mélyén fekvő Brassóig. Ne higgyünk a progresszióban: Európa ma is pont eddig ér.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr212992153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem nemsiker_s 2011.06.18. 13:32:36

@roadrunner:
"A Magyar Koztarsasag teruleten elok kinyilvanitottak akaratukat amikor a kettos allampolgarsagrol volt nepszavazas."

Igen, miután a szoclib propaganda munkahelyek elvesztésével riogatta a magyar lakosságot. Hadd mentsem a magyarországi magyarokat nincs nálunk kolbászból a kerítés, az emberek féltek egyfajta határnyitástól. Egyébként az emberek részéről ez nem a székelyek ellen irányult, hanem azoktól a Romániából átszivárgó cigányoktól féltek, akik egyébként jelenleg is ellepik a Pesti piacokat.

2011.06.18. 13:35:23

@roadrunner: Valódi székellyel csak a Székelyföldön a hegyek között fogsz találkozni, mert ők a szűlőföldjüket soha nem hagynák el, és ők hamarabb feladják az életüket, mint a becsületüket. Akikkel találkoztál azok az erdélyt elhagyó magyarok, akik azzal a jellemmel rendelkeznek, mint itt a politikai élet kiszolgálói.

nem nemsiker_s 2011.06.18. 13:36:19

@roadrunner:
Ja, egyébként én is ismerek székelyeket. és dolgoztam is velük, hogy, hogy nem, nekem semmi gondom nem volt velük. Furcsa nem ?

tistedur 2011.06.18. 13:40:25

@rajcsányi.gellért (ergé): elpet vágyálma az lesz, amit a párt majd megmond.

roadrunner 2011.06.18. 13:42:13

@nemsiker_s:
Hogy ,hogy nem velem masik 7 Magyarorszagi munkavalalo volt es egyiknek sem jottek be.

en mar szeretni oket nem fogom.
Ez olyan mikor a ciganyok ellopjak valamidet.
Utanna mar nem fogod oket szereni vagy semleges viszonyulni hozzajuk.
Jobb az mindenkinek ha en es ok nincsenek egymas kozeleben.

mement 2011.06.18. 13:52:14

@roadrunner: ez csak neked jobb:) Az hogy mitol erzed jobban magad, hogy elszakitott nemzettarsainkat gyalazod, pocskondiazod es latatlanban taposod az rejtely, de sztem magad sem tudod megmagyarazni

roadrunner 2011.06.18. 13:54:49

@mement: Igen testvirem, erre gondoltam.
Itt mar elarultad magad.

Csak nem meg leszek verve?
Jaj de sokat mondtatok ezt kint meges en rugdostam meg a gyergyoi faszkalapot.

mement 2011.06.18. 13:57:48

@roadrunner: nem, a verekedes es a velt igazad utan elmarado helyesles barbar, primitiv, ciganyokra jellemzo agresszioval valo megtorlasa es nyomatekositasa rad jellemzo.

`Egyik kedves szekelyt megrugdostam kicsit.
Lehet azert nem szeretnek? (-:`

roadrunner 2011.06.18. 14:02:54

@mement:
Ja, azt mondtam hogy o tamadt ram?
Sajnos az, hogy mosolyogva integettem neki a gyulolkodo pillantasara valaszul kiverte nala a biztositekot.

2011.06.18. 14:03:20

@roadrunner: Igazából szerintem úgy vagyok veled, mint a melegekkel. Nem zavar a szemléleted, amíg otthon csinálod, de hogy ezzel kigyere az utcára, az már felháborít.

mement 2011.06.18. 14:03:27

@roadrunner: es utana kapasbol felebredtel ugye:)?

nem nemsiker_s 2011.06.18. 14:07:06

@mement:
"elszakitott nemzettarsainkat gyalazod"

Szerintem ez a @roadrunner nem magyarországi magyar.
Különben nem nyomna olyan dumákat hogy magyarul beszélő szerb meg ilyesmi.

nem nemsiker_s 2011.06.18. 14:09:44

@roadrunner:
"Ja, azt mondtam hogy o tamadt ram?
Sajnos az, hogy mosolyogva integettem neki a gyulolkodo pillantasara valaszul kiverte nala a biztositekot. "

Ahogy elnézem, itt is egyből kiküldted mindenkinél a biztosítékot.
Érdemes lenne elgondolkoznod ezen.

nem nemsiker_s 2011.06.18. 14:11:33

Kezd nekem szimpi lenni az a 40 székely.

roadrunner 2011.06.18. 14:19:23

@nemsiker_s:
Az a negyven rablo volt.
Elloptak az oramat.

roadrunner 2011.06.18. 14:20:23

@nemsiker_s:
Tudod a kisebbrendusegi erzesukrol nem tehetek de szivesen emlekeztetem oket hol a helyuk (-:

roadrunner 2011.06.18. 14:21:28

@nemsiker_s:
Ja,ja ...
En egy foldonkivuli eletforma vagyok.
Csak tudok magyarul.
(-:

roadrunner 2011.06.18. 14:23:43

@mement:
Nem mehettem a site managerhez raportra.

Azert meg az adatrogzitesnel tetszet az egyik szekely csaj kerdese.
Milyen szinu a hajad?
Mivel meleg volt valaszoltam neki. (-:
Nem latod?
(-:

roadrunner 2011.06.18. 14:24:41

Egyebkent a templom jol nez ki.
Csak Keleten van a francba.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 14:31:10

@rajcsányi.gellért (ergé): Azért tőled én nem vártam, hogy jótündéri babérokra törsz . ) Ettől függetlenül, az érveid elég gyengék. Mert gondolom te is visszautasítod, ha egy osztrák vagy német azzal jön, hogy Hegyeshalomnál van Ázsia kapuja. És ahogy te a tajgai kommunát említed, úgy hivatkozna Recskre, vagy '19-re, mondván, ezért Magyarország nem Európa. Oroszország egy jellegzetes északkelet-európai ország, bizáncias kulturális hagyatékkal, hasonlóan gyönyörű fatornyokkal, mint amiket épp posztoltál, a hazaiaknál színvonalasabb egyetemekkel, a hazainál helyenként mára sajnos nívósabb iparral és természetesen hatalmas elmaradott területekkel is, amik semmivel sem szörnyűbbek Portugália, Dél-Olaszország, vagy a Balkán hasonlóan elmaradt részeinél. És az is Európa. Az a szófacsarás pedig, hogy te nem is vagy értelmiségi, az teljesen nevetséges.

billy reed 2011.06.18. 14:40:22

" amikor a fiatal, feltörekvő Európa addig ért, ameddig a gótikus stílus terjedt: Asztúriától a Kárpátok mélyén fekvő Brassóig. Ne higgyünk a progresszióban: Európa ma is pont eddig ér."

Ezt a gőgös, pofátlan, felfuvalkodott hozzáállást!

Tipikus, hozzá nem értő /semmihez nem értő,de mindenről véleményt formáló/ okostojás.
Már többször említettem: az utóbbi hetekben látványosan zuhan a blog színvonala.
Ha egy templomról szóló cikkből is ki tudod hozni, ezt, csak gratulálni tudok.
De nem komolyan!

Azért, mert te nem kedveled a románokat, oroszokat, ukránokat, mindjárt ki is osztod a helyüket.
Hát, nem ártana némi történelmi ismeret, és most nem a kontinuitás-elméletre gondolok.

Jó, tudom "ők" nem "olyan" /ilyen/ keresztények.
Te mi vagy? Ilyen keresztény?
Akkor pl. Levente és András /a későbbi I. András /Szent István udvarából nyilván tévedésből menekült az oroszokhoz, és vette el András a keresztény Anasztáziát. Ja, és ott keresztelkedett meg, Európán túl...
Csak hogy tudd: a koraújkori felfogás szerint Európa Bécsnél ért véget...

Csak tudnám, mire van ekkora pofád ergé? Mire osztod az észt?
Arra, hogy egy hangyafosnyi országban élsz, amiről Nyugaton azt sem tudják, hol van?
Ahol egy focimeccsen Orbán képe alá kiírják: "Ferenc Gyurcsany prime minister of Hungary?"
Hogy keverik Budapestet és Bukarestet?
És hogy ez az európai város hugyos, szaros és koszos, tele hülyékkel, hajléktalanokkal?
Hogy az ember elhányja magát, ha kilép az utcára?

Voltál pl. Kijevben?
Neeeeem?
Akkor menj és nézd meg, kis barátom.
Ha azt hiszed, hogy olyan, mint Pest, akkor semmit sem tudsz, és csak a pofád jár.
Az a város Európa talán legszebb, legtisztább városa. A terület 50%-a zöld /park, erdő/, az aluljárók légkondicionáltak, nincs tele graffitivel, a külvárosban! lévő II. világháborús hajó mellett mindig friss virágokból álló koszorúk vannak, és a mellette levő parkban a családok húst sütögetnek. Csak a szemetet nem hagyják ott...
A férfiak öltönyben /max. ing-nadrág és nem ilyen-olyan koszlott vicces feliratos póló!!!/, a nők kosztümben járnak.
Este a fél város kiül a parkokba fagyizni, sörözni /nem részegen gajdolni, meg hugyozni/, beszélgetni.
Írd be a keresőbe, hogy Kijev és nézz meg pár képet!
Nem teszek ide linket, talán ennyire te is képes vagy.

Ja, hogy Pest is pont ilyen...?
Te köztes-európai testvér.../hallottad már ezt a kifejezést, ugye?/
Menj, tanulj előbb, aztán majd sok év múlva gyere vissza. És akkor írj. Vagy inkább akkor se!

Ennyi beképzelt idiótát!
De hát mit is lehet mondani: "gli ungheresi...gli ungheresi" /ezek a magyarok, ezek a magyarok/.
/Ez idézet, de ilyen művelt fickó, mint ergé, tutira tudja, hogy kitől való.../
A többieknek : Örkény István: Gli ungheresi.
Olvasható: mek.oszk.hu

mement 2011.06.18. 14:50:57

@billy reed: Oroszok nem Europa, azt hogy ide sorolodnak, az csak a torekveseik iranyat mutatja. De semmikeppen sem tartoznak ehez a kontinenshez, sem mentalitasban, sem politikai celokat tekintve,sem kulturaban, sem a multat tekintve. Europanak Oroszorszag rivalisa, nem hozzatartozoja:)

Lew Archer 2011.06.18. 15:02:47

Pedig valóban érdemes barátkozni az Uralig terjedő Európa gondolatával.

"Berlin tárt karokkal várja az orosz medvét

A német Unió és az FDP vezető gazdaságpolitikusai energiapolitikai szempontból értelmesnek tartják a Gazprom beszállását az E.On-ba.
"Atomenergia nélkül Németország a jövőben jobban rászorul az orosz gázszállításokra, mint valaha" - hangoztatta Martin Lindner, az FDP parlamenti frakciójának szóvivője a Handelsblatt című német üzleti lapnak nyilatkozva." Lindner meglátása szerint, ha a Gazprom bevásárolná magát az E.On-ba vagy az E.On Ruhrgasba, az stabilizálná a német-orosz együttműködést és megfizethető áramárakat biztosítana a lakosság számára. "

www.vg.hu/vallalatok/energia/berlin-tart-karokkal-varja-az-orosz-medvet-350669

Alfőmérnök 2011.06.18. 15:12:47

@rajcsányi.gellért (ergé): " A gótika valahol Európa egyetlen klasszikus saját stílusa, hiszen a reneszánsz már az ókort elevenítette fel. "

Ja igen, az ókori Európát. :o) Vagy te is ilyen zsidó-keresztény kultúrkörös vagy, aki a görögöket meg a rómaiakat kihagyja a sztoriból? :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 15:21:06

@rajcsányi.gellért (ergé): neked inkább a U2, Bono vonalon kellett volna maradnod, kis színesekkel, hogy mikor lesz turné, meg ilyenek :DDD

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 15:23:17

@gloire: sok újat nem mondok azzal, hogy Európa két nagy kulturális törésvonala

1. az ezer éve változatlan nyugati és keleti kereszténység határvonala, a balti kikötővárosoktól, a lengyel területekről keletre, a Kárpátokról keletre és délre. Nemrég jöttem meg egy balkáni utazásról: szó szerint pár perc alatt érsz át Eszék után a pannon miliőjű házakkal, Mária Terézia-korabeli tornyos templomokkal ellátott horvát falvakból a bosnyák muzulmán területekre, ahol már a minaret uralja a tájat - és ebből érsz vissza Mostar alatt a velencés Adria-partra. Aztán lejjebb elkezdődik a keleti keresztény és muzulmán vidékek keveredése, ami szintén több száz év lenyomata. Évszázadok óta tájba és néplélekbe égetett határok ezek.

2. a másik határvonal Észak-Dél között húzódik, és szintén évezredek óta mozdulatlan. Spanyolországban a mór Andalúzia, annak lakói és az iszlám által soha el nem foglalt, valahol még a régi gót germánokból származó Asztúria lakói, azok kultúrája, életmódja, gazdasági teljesítménye között is hatalmas a különbség. Ugyanez a határ megvan Észak- és Dél-Olaszország, sőt, még Észak- és Dél-Franciaország között is. Kérdés, a környékünkön hol van Észak és Dél határa. Tekintve, hogy a magyar nép egyre több tekintetben mediterranizálódik (lásd újgazdagok házépítési ízlését is :), talán mi már déliek vagyunk. Az osztrákok meg a cseszkók nem.

A bámulatos ezekben a törésvonalakban, hogy mennyire változatlanok, már a Frank Birodalom óta..

"Oroszország egy jellegzetes északkelet-európai ország" - írod. Oroszország AZ északkelet-európai ország, kulturálisan, mentálisan Bizánc örököse, a Nyugat ellenfele, ellensége, néha szövetségese, néha partnere. De nem egy egység mag-Európával. Árpád-házi királyaink, Zsigmond, Mátyás, a Habsburgok világosan eldöntötték, Magyarország melyik Európához tartozik - természetesen meglévő keleti kapcsolataink ellenére. Mi keletről csak a tatárokat, a törököket, különböző forradalmaink leverését és totalitárius diktatúrát kaptunk, sokan nem kérünk abból, ami onnan jön.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 15:35:13

@Lew Archer: csodás ez a német hír. tehát egyszerre drukkolsz a németek teljes elhülyülésének (már ami a vadzöldek inspirálta atomstopot illeti) és a Gazprom térnyerésének :DD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.18. 15:39:47

@rajcsányi.gellért (ergé):

"Tekintve, hogy a magyar nép egyre több tekintetben mediterranizálódik (lásd újgazdagok házépítési ízlését is :), talán mi már déliek vagyunk." --- írod.

Tik ottan Zalába' meg Somogyba' egyre több tekintetbe' medi, izé, terra ne, izé, neizélődtök?

Az kemény lehet, nem irigyellek tikteket!

ü
bbjnick:-D

mement 2011.06.18. 15:40:12

@rajcsányi.gellért (ergé): Nem a vadzoldek inspiraltak, az atomtech felhasznalasanak legelejen nyilvanvalo volt, kb doktrina szintjen megjeleno allasfoglalas, hogy ez csak atmenetileg megoldas...

Nemetek eszmeltek egyet, minnel inkabb raszoknak annal nehezebb lesz a valtas, az hogy a kiesest oroszoktol potoljak es igen sajnalatos teny, amit en ugy gondolom 10 15 even belul kikuszobolnek.
Nagyon trendi lett manapsag az atomenergia mellet voksot tenni, mint a jozanesz es belatas szimboluma:D
pedig ez komoly ongol.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.18. 15:42:42

@rajcsányi.gellért (ergé):
hülyeségeket beszélsz. te egy ejrópainak egy koszos szardarab vagy, és éppen azt mondja neked attiláról, ha egyáltalán, amit te az oroszokról. ejrópa már nem emberi. oroszország ejrópa reménysége. ehhez a gondolathoz tényleg jó lesz hozzászokni.

tistedur 2011.06.18. 15:45:09

@rajcsányi.gellért (ergé): ne keverjük a szezont a fazonnal. ha oroszországról beszélsz, ne keverd bele se a tatárokat, se a törököket, a törököket délről kaptuk, a tatárokat pedig az oroszok is megkapták, még jobban is mint mi. árpádházi uralkodóink valami miatt akarták halicsot, pedig az a terület sem a történelmi mag-európa része.lengyelország, magyarország, horvátország sem az. nem is volt soha. európaiak vagyunk, kulturálisan jobban kötődünk európa nyugati feléhez, de azért ne legyünk vakok.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 15:45:39

@bbjnick: nem csak Zala meg Somogy, ki kell nézni a budai hegyvidékre, az agglomerációba, hogy mi dívik. Az építészet, a digózás, a szórakozási szokások... több szinten is Kelet-Olaszországgá kezdünk válni - ennek vannak jó és rossz oldalai is :)
@mement: "Nagyon trendi lett manapsag az atomenergia mellet voksot tenni, mint a jozanesz es belatas szimboluma"
szerintem nagyon nem trendi, és nem is lesz az :( de legalább mindenki megírhatja ezt a netre, mert mindig van áram :D

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 15:49:32

@tistedur: arról beszélek, ami _keletről_ jött, abba nem csak a ruszkik tartoznak bele - és nehogy szó szerinti földrajzi irányt értsél rajta :) Halics érdekes ügy, nem sokat tudok róla, de hát az a lapos vidék védhetetlen volt, mindig is a népek országútja volt, egészen a 20. századig.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.18. 15:50:10

@rajcsányi.gellért (ergé):
a magyar primitív tahó nép. életrömöt próbál utánozni. a cigáűny gáz, marad a méginkább alember olasz minta :)

mement 2011.06.18. 15:50:56

@rajcsányi.gellért (ergé): mintha csak kizarolag, (uzemzavar eseten) magas kornyezeti katasztrofaval kecsegteto modon lehetne aramot termelni;)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 15:51:25

@rajcsányi.gellért (ergé): "Mi keletről csak a tatárokat, a törököket, különböző forradalmaink leverését..." meg egyébként saját magunkat is részben :D

Ettől függetlenül, te ezt írtad: "Asztúriától a Kárpátok mélyén fekvő Brassóig. Ne higgyünk a progresszióban: Európa ma is pont eddig ér." Nekem nem kell bemutatnod a törésvonalakat, de ettől még ez a szöveg olyan, mintha azt írnád, "a távol kelet az a japán tengerig tart." És utána? Vagy a kínai nagy fal? Az is elég régi törésvonal, de a túloldalon ettől még nem Európa és nem Afrika kezdődik . )

tistedur 2011.06.18. 15:51:49

@rajcsányi.gellért (ergé): mi magunk is keletről jöttünk :) csak akklimatizálódtunk valamennyire.

mement 2011.06.18. 15:53:01

@tistedur: de rajtunk kivul senki olyan nem jott keletrol, aki nekunk jot es ne pusztulast jelentett volna:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 15:57:29

De a viccen túl, tényleg azt nem veszed észre, hogy ez pontosan az - ahogy másnak is feltűnt - amikor minket mondtak Ázsia kapujának. Ugyanaz a felszínes szöveg. Létezik ez az oroszoknál is. Ott épp az általad is említett észak-déli törésvonal miatt mondják a Balkánra, és _benne_ Magyarországra, hogy "azok ott lenn a sárban... az már nem Európa".

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 15:58:18

@málnási: "oroszország ejrópa reménysége" - a hanyatló lakosságával, a nyersanyagra épülő, nem túl egészséges gazdasági, ipari rendszerével, a pangó politikai rendszerével? Mondjuk seggükben van Kína, lesz ott még balhé, amikor Peking esetleg einstandolni akarná Szibériát :) megvan nekik is a maguk gondja, sok szerencsét nekik.

mandiner.blog.hu/2011/02/16/lehet_mas_a_maganositas

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.18. 16:00:12

@rajcsányi.gellért (ergé):
hagyd már ezt a megadjás, jvizkeletis szart. a szellemről beszélek, ember! ottan van.
pl. bármelyik oligarcha derekabb ember, mint a legtisztességesebb ejrópai választott vezető.

Lew Archer 2011.06.18. 16:01:34

@málnási:

Amit a sok hülye kiröhög, hogy Orbán a keleti szélről beszél, azt a németek már legalább 20 éve nagyban csinálják. Üzletelnek Kínával, és nem törődnek emberi jogi meg társadalomelméleti kérdésekkel, egyáltalán, egy percig sem. Technológiát szállítanak, a kínaiak meg korrektül fizetnek, és a németeket nem érdekli a nyugati kultúrfölény meg a demokratikus polgárosodás számonkérése. Ugyanezt fogják tenni Oroszországgal is, közben meg lehet ábrándozni, hogy itt van a nyugati kultúrvilág utolsó bástyája, csak épp az élet meg fogja kerülni ezeket a végvárakat.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:02:27

@málnási: a mahacskalás milliárdos is egy igazi, böcsületes úriember lehet, pl. milyen szép öltönye van, nem igaz? :)

tistedur 2011.06.18. 16:02:52

@málnási: ennek csak a vodka és az egyházi zene az oka

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:07:48

@málnási: mondj már nagy orosz kortárs szellemeket. Az ultranihilista posztmodern íróik? A KGB által kiállított pol.elit? A tiszteletreméltó, de évszázadok óta megrekedt ortodox egyház?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:13:03

@Lew Archer: ugyanazt fújod mindig, hogy gyün a pénz meg a masina keletről, és az jó lesz mindenkinek, más nem számít. rendes materialista vagy-é?

hát jó, legyen, kereskedjünk, meg építsenek használható vasutat nekünk a kínaiak, Paks II-t meg az oroszok.

de a téma onnan indult, hogy van két szép gótikus templomunk a keleti végeken, és ez a tény mit is jelent kulturálisan, történelmileg, szellemileg, stb. és hogy ez a két szép szál templom esetleg figyelmeztet bennünket valamire.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.18. 16:17:28

@rajcsányi.gellért (ergé):

Nem lehet a', hogy amit te medi, izé, terra ne, izé, neizélődésnek gondó'sz, az eccerűen csak primi, izé, tivi, izé, tivizálódás? (Egy kultúrájától rég megfosztott, de a nyomorszintnél azért jóval magasabban élő és viszonylag tűrhetően iskolázott, nem túl széles (társadalmi) réteg basic-szintű életörömkeresése (mint @málnási: is felvetette)?)

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.18. 16:20:37

@rajcsányi.gellért (ergé):

közhelyes butaságok közül csak egy gyöngyszemet kiválasztva: milyen az a megrekedt egyház? olyan nem modernizálós divatos, emberi gyarlóságnak alájátszós? vagy milyen? esetleg konzi? és azt nem ismernéd fel? nahát!

"k" (törölt) 2011.06.18. 16:20:53

Gellért látott 10 képet a frissen kiglancolt nyírbátori református templomról, és elöntötte az érzés: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is Európa. Ez szép dolog, főleg úgy, hogy pár hete még a teljes magyar mucsa, az Alföld is Ázsia volt, ahol Attila kergeti ki a nyugatos rómaiakat tartja moslékon a rabszolgákat.

Lew Archer 2011.06.18. 16:23:08

@rajcsányi.gellért (ergé):

Nem, a téma attól a nagyképű és lekezelő kijelentésedtől indult, hogy kijelentetted: Európa véget ér Brassónál. Megjegyeztem azt az egyszerű, általános iskolából ismeretes tényt, hogy Európa az Uralig tart, amin te felháborodtál.
A templomfelújításnak pedig őszintén örülök, de hát ez magától értetődik.

Lew Archer 2011.06.18. 16:24:48

@rajcsányi.gellért (ergé):

Mondjál nagy, kortárs európai szellemeket.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 16:31:34

@rajcsányi.gellért (ergé): "évszázadok óta megrekedt ortodox egyház?" ejj, de konzervatív lett itt valaki :D Ráadásul nem is mindenben olyan megrekedtek. Abban az értelemben, hogy komoly expanzióban vannak két évtizede, biztos nem, törnek fel mint a buzgár..

lowpitseegashpar 2011.06.18. 16:33:08

Kis hiányérzetem azért van. A partiumiak például nem kapják meg a magukét roadrunner-től és társaitól, pedig a székelyek csak az erdélyi "magyarul beszélő románok" kb. felét teszik ki. Ha őket szidod, rúgod, dugod, azzal csak félmunkát végzel.

Roadrunner, te jártál már Nyírbátorban vagy Máriapócson? Mert közülünk a legtöbben igen, és nem loptuk el a templomokat sem hazafelé jövet, még megvannak, ha esetleg meg szeretnéd nézni őket.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:34:18

@bbjnick: primitivizálódás, és egyfajta mediterrán életérzés felé fordulás. pedig ahhoz a vidékhez kevés közünk volt a történelem során, tengerre sem ment a magyar :) most meg akinek pénze van, lemegy dögleni Horvátba, Görögbe meg Jesolóba. és otthon is toszkán villában, vagy legalábbis annak látszó tárgyban akar lakni :)
@málnási: milyen részletes kifejtést vársz egy csevegő kommentben? de mondd, milyen kortárs orosz szellemeket kéne megismernem, hogy megtudjam Európa jövőjét? tényleg érdekel.
@"k": hát bizony, vannak mélyen gyökerező kulturális különbségek a Dunántúl és az Alföld világa között, de ez megint egy másik nagy téma. Ajánlom Várkonyi Nándort.
@Lew Archer: Európa a történelem során Brassónál ért véget _nem földrajzilag_, és ma is világosan látható, érezhető a törésvonal. Azon túl ez van:
mandiner.hu/cikk/20110617_roman_ep_kepviselo_he_beszelj_romanul

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 16:41:02

@rajcsányi.gellért (ergé): "Ugyanez a határ megvan Észak- és Dél-Olaszország, sőt, még Észak- és Dél-Franciaország között is. Kérdés, a környékünkön hol van Észak és Dél határa."

Nem tudom, Dél-Franciaország akkor még Európa? El lehet merülni ezekben a törésvonalakban, csak nem kéne ennyire absztrakt módon elképzelni. Mert a kelet-nyugati és észak-déli vonalak metszéspontja nem egy kiterjedés nélküli nulla pont, hanem egy kulurális egység, úgy hívják: Közép-Európa . )

A fotód tökéletes illusztrációja ennek. Mert az egyébként késő gótikus templomépület mellett én látok egy fából épült haranglábat is. Gyönyörű. Segítsek, hol van még ilyenből pár ezer?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:42:58

@Lew Archer: Arisztotelész, Marcus Aurelius, Szent Ágoston, esetleg Dante, Michelangelo, Burke, Goethe, Madách? :) ma már nincs semmi. Ja, Derrida, Zizek meg Habermas 8)

tistedur 2011.06.18. 16:45:47

@rajcsányi.gellért (ergé): csak felhívnám a figyelmedet arra, hogy igencsak komoly kapcsolataink voltak európa déli területeivel. dinasztikus, kereskedelmi és politikai szempontból is.

Lew Archer 2011.06.18. 16:45:59

@Alfőmérnök:

Ratzinger meghatározza Európa szellemi arculatát? Alig hiszem. Európából származik, ott él, de elég kevés befolyása van az uralkodó szellemi irányzatokra.
Meghatározóként említsd inkább Eco-t vagy Grasst. Csakhogy ők meg nem nagy szellemek.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 16:51:30

@tistedur: sóhaj - az, hogy kevés közünk volt, nem azt jelenti, hogy nem volt kapcsolat :) persze, aragón királylány, Nagy Lajos, meg három tenger mossa, de egyáltalán nem lettünk tengeri, tengerparti nép. a magyar történelem tengelye nyugat-kelet (északnyugat-délkelet) irányban mozgott főleg. Nem kell mondani: igen, észak felé is voltak kalandjaink a svédekkel meg brandenburgiakkal :)

"k" (törölt) 2011.06.18. 16:54:17

@rajcsányi.gellért (ergé): Vannak, láttam, onnan tudom. Európa határát azért még nem húznám meg Pest megye nyugati szélénél. De másutt se.

Alfőmérnök 2011.06.18. 16:57:28

@Lew Archer: Mint a kat egyház feje valami befolyása csak van. De némileg ironikusan írtam, mert nem tartom negy szellemnek, ellentétben az elődjével.
Nagy szellemek? Nekem is max. a XX. század első feléből ugranak be nevek.
Egy-egy szakterület tehetséges mesterembereiről, iparosairól lehet inkább beszélni.
A trendet (művészet, filozófia) meg inkább az USA diktálja.

tistedur 2011.06.18. 17:03:24

@rajcsányi.gellért (ergé): figyu ergé, a németek meg a skandinávok tengerparti nép, az angolokról nem is beszélve, mégsincs mediterrán jellege ezeknek az orzágoknak. mediterrán jellege a római birodalom utódterületeinek van, istennek hála, mert ott legalább tudják, hogy a szieszta a kulturnépek egyik legfőbb jellemzője.
mi minden irányba mozogtunk, hol ide - hol oda.
( a három tengeres klasszikus tévedésre most nem mondok semmit, mert valószínűleg csúnyán fogalmaznék)
azt kellene észrevenni, hogy nincs egységes európai kultúra, ami véget ér brassónál.
európai kultúrák vannak.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 17:16:11

@tistedur: szóval minden szavamhoz magyarázatot fűzzek? :) A háromtengerezést a középkori délnyugati kalandjainkra értettem közismert összefoglaló szóként, csak úgy. Nem arról az ősi legendáról írtam, hogy akkor valóban volt-e három tenger - vagy több, vagy kevesebb; hogy melyik ez a három tenger egyáltalán; hogy Nápoly de facto/de iure Mo-hoz tartozott-e vagy sem; hogy Lengyelország kiért-e a Balti-tengerig vagy sem; ...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.18. 17:21:30

@Alfőmérnök: szerintem Woytila mögött pont hogy Ratzinger volt -mint a Hittani Kongregáció feje- az igazi agytröszt. Amúgy szó se róla, jó fej ez a mostani pápa.

mendson 2011.06.18. 17:21:56

Nos mostmár csak egyet kéne megmagyaráznia a mandiner államilag szponzorált blogistáinak.Ha ez igy van (most arról nem beszélek,hogy kissé faramuci a határvonalsdi) amint irod akkor miért nem jó hazánk olyan balfék polgárainak akik jurtában laknak (ami ugye csak csak nem olyan gótikus) mindenféle ösmagyarnak hit szerelésben (tarsolylemezes táska,nemez sapka etc) lófrálnak.Na meg azt is, hogy a Brassóig érő Európa egy azon környékről származó és magát magyarnak tartó pacák miért nyilatkozik úgy, hogy "Magyaro. a kulturális megújulásának lehetőségét a keleten találjuk".Ugye Szőcs államtitkár úrról van szó aki, mint tudjuk, erdélyi.Kicsit úgy néz ki, hogy szeretnénk nyugathoz tartozni (speciel én nagyon), de van egy rakás pacik aki mindenféle ösmagyar szarokat fényez

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.18. 17:24:55

@Gasper: Wojtyila - Wojtyla

kész, padló! :)

Bell & Sebastian 2011.06.18. 17:25:36

@rajcsányi.gellért (ergé): Itt van egy könyv, ami éppen ezt taglalja, de orosz nacionalista, pánszláv szempontból.

A nem elismertség fő okát a tudatlanságban, Európa határát Konstantinápolynál, az orvosságot a Szláv Szövetségben, az ellenséget a hegemonisztikus francia és német törekvésekben látják. Tompítani üzleti kapcsolatokkal igyekeznek. (Mint azt látjuk is, manapság.)

Н.Я.Данилевский - Россия и Европа
www.vehi.net/danilevsky/rossiya/index.html

Végszó annak, aki érti:

И верю я: тот час настанет,
Река свой край перебежит,
На небо голубое взглянет
И небо все в себе вместит.
Смотрите, как широко воды
Зеленым долом разлились,
Как к брегу чуждые народы

С духовной жаждой собрались!

Ezzel fején is találta a szöget, a lelki szomjúság, az tulajdonképpen általános erkölcsi válság, de Európában és nem Oroszországban.

Mi végre Goethe, ha a kutya sem olvassa, mi végre Madách, ha már senki sem érti?

A disznók nem repülnek és a leányágra szállt jószág egy a bitanggal!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 17:32:46

Én rájöttem mi a megoldás, mire gondolhatott ergé. A képen a nyirbátori gótikus templom, és mellette álló fa harangláb között húzódik Európa történelmi határa. Pont ott. A képen ballra az Európát megjelenító gótikus épület, jobboldalt már Ázsia, amihez nekünk semmi közünk :D

Ez megy Ázsiában egyébként:
img-fotki.yandex.ru/get/4508/varandej1.da/0_557e3_c31221c6_XL
venividi.ru/files/img/10468/0.jpg

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 17:34:02

@Bell & Sebastian: sajnos nem tudok oroszul, de amit írsz: "a lelki szomjúság, az tulajdonképpen általános erkölcsi válság, de Európában és nem Oroszországban."

hogyne lenne az orosz társadalom válságban - népegészségügyileg, demográfiailag, nem létező társadalmi szolidaritás, latin-amerikanizálódás stb miatt. tényleg nem tudom, miért látják többen is makulátlan modellnek a mai Oroszországot. Agyaglábú óriás.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 17:41:19

@gloire: sőt, ott van Szentpétervár is Oroszországban, amit tudjuk ki, mi célból, miért épp oda épített :) Mellesleg, őszintén szólva, az az egyetlen hely, ami érdekel Oroszországból a transzszibériai expressz és a Bajkál mellett :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.18. 17:44:36

@rajcsányi.gellért (ergé):

Az orosz társadalom válságban lehet/van (valószínűleg mindig is abban volt), de az oroszság nincs válságban.

Egy kultúra nagysága és ereje nem a jólétben mutatkozik meg, hanem a kultúra birtokosainak önképében.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 17:46:10

@rajcsányi.gellért (ergé): "szóval minden szavamhoz magyarázatot fűzzek?"

Inkább csak azt magyarázd meg, hogy a mondandódhoz hogyan találhattál egy olyan illusztrációt ami azt éppen tökéletesen cáfolja. Mert a nyírbátori épületegyüttest akár középpontnak is tekinthetjük, és nem határvonalnak. Hiszen ami tőle keletre ezer kilóméterre, és tőle nyugatra is ezer kilóméterre külön-külön megtalálható, az itt egy harmónikus egységet alkot . )

mement 2011.06.18. 17:46:23

@rajcsányi.gellért (ergé): en ezt mondjuk nem reklamoznam, hogy oroszorszagrol ennyi kepem van csupan.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 17:50:16

@mement: az tuti, hogy nem szánnék időt és pénzt a szovjetizált orosz vidék falanszter nagyvárosainak végigjárására :)

mement 2011.06.18. 17:52:13

@rajcsányi.gellért (ergé): jo de peldaul az amur deltaja a vilag legnagyobb erintetlenul hagyott terulete:)

Nem csak a szoviet megalomania mementoit talalod arra:) kifejezetten gazdag tortenelmi emlekekben.

Bell & Sebastian 2011.06.18. 17:56:18

Hát fogok én itt vitatkozni? Valóság nagybátyánk úgyis meglátogat egyszer, oszt' majd meglátjuk, mit hoz a vulkánfíber kofferében?

Minden esetre sokan rákúrtak már a vak önhittségre. Moszkva alatt végezték mind, a hó alatt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 17:57:46

@rajcsányi.gellért (ergé): Oroszország nincsen válságban. A válság ugyanis nem egy stabil állapotot jelöl, hanem a kifejezés a lejtmenetre utal, egy lecsúszást jelent, megrekedést, stb. A korábbi, nem is olyan rég múlt állapotaikhoz képest viszont egy dinamikus fejlődés megy végbe ott jelenleg. Demográfialag lehet, hogy nincsenek nagy formában, de hatalmasak a tartaklékaik ezen a téren, és az általános életszínvonal és a közállapotok terén is óriási a változás a kilencvenes, vagy a nyolcvanas évekhez képest.

Lew Archer 2011.06.18. 17:58:43

@rajcsányi.gellért (ergé):

Hát Gellért, ezt tahóságnak hívják. Tartsd magadat bármilyen nyugatosnak.

Bell & Sebastian 2011.06.18. 18:01:38

@gloire: Speciel a demográfia pozitívba billent, tavaly.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.18. 18:07:07

@gloire: én aztán nem drukkolok Oroszország ellen, szenvedett az a nép eleget, de az elmúlt 3 év válsága súlyosan érintette őket is, és kérdéses, hogy a gazdaságuk jelenlegi szerkezete mennyiben segíti az új kibontakozást

@Lew Archer: igaz, hogy anno igyekeztelek rávenni a blogolásra, én hívtalak meg ide blogolni, de ha itt tartasz kollegialitás szintjén, akkor akár hanyagolhatnál is, darling ;)

mement 2011.06.18. 18:13:48

@rajcsányi.gellért (ergé): azert drukkolni se drukkolj nekik nagyon, mert ha isten igazabol erore kapnak, nem kerdes melyik iranyba fognak nyujtozkodni:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 18:14:22

@Bell & Sebastian: Nem figyelem a friss statisztikákat, de nem lepődök meg rajta, komolyan veszik államilag, foglakoznak a témával és gondolom az emberek bizalma is meg van a jövőben.

bz249 2011.06.18. 18:24:07

@gloire: "Nem tudom, Dél-Franciaország akkor még Európa?"

Egyertelmuen nemeuropa. Vagy legalabbis Marseille az biztosan nem az. Egy kicsit rontottak rajta a bevandorlok, de igazabol ok csak egy fokkal koszosabb, hangosabb es civilizaltalanabb kiadasai az oslakosoknak.

Egyebkent meg a Balkan Passaunal kezdodik ezt minden valodi europai tudja. ;)

mement 2011.06.18. 18:26:44

@Bell & Sebastian: @rajcsányi.gellért (ergé):
И верю я: тот час настанет,
Река свой край перебежит,
На небо голубое взглянет
И небо все в себе вместит.
Смотрите, как широко воды
Зеленым долом разлились,
Как к брегу чуждые народы

С духовной жаждой собрались!

És hiszem: eljön az óra, mikor a folyó kiönt medréből, az égre kék szín költözik, és az ég mindent magába fogad, Nézzétek, a víz milyen szélesen árasztotta el a völgyet, és hogy gyültek össze idegen, lelkükben szomjazó népek a parton.

bz249 2011.06.18. 18:31:34

@Bell & Sebastian: @gloire: az orosz demografiaban amugy ket dolog jatszik szerepet egyreszrol valoban stabilabbak lettek a viszonyok es nott a gyerekvallalasi kedv. Masreszrol meg a demografiai hullamzas eppen pozitivra jon ki.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/79/Population_Pyramid_of_Russia_2009.PNG

(ez amugy egy nagyon erdekes korfa, meg a sztalini terror is latszik rajta, noha teljesen eltorpul a masodik vilaghaboru okozta dramai lik mellett... de hasonloan erdekes, hogy a 25 eves csucsnal ugyanannyi ferfi es no van, addig az 50 eves kort mar evfolyamonkent szazezerrel kevesebb ferfi erte meg)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.18. 19:03:25

@bz249: ó, én tudom, hogy Dél-Franciaország nem Európa, bár még nem jártam ott, de emlékszem a maga leírására :D reméltem, hogy elbukkan.

Az oroszoknál milyen érdekes, hogy pont tíz éve nő, amióta Vologya kézbevette a dolgokat. Talán kevesen emlékeznek már a NASI nevű ifjúsági szervezetére. Olyan hatvannégyvármegyés valami volt, csak picit nagyobb. Tízezres létszámú táborokat szerveztek fiataloknak, edzés, fegyverbemutató, koncertek, este pedig gyerekgyártás. Nem vicc! És láss csodát..

Bell & Sebastian 2011.06.18. 19:39:02

Akkor most benevezzük ergét a Ki tud kevesebbet a volt Szovjetunióról? -metélkedőre, vagy sem?

Bell & Sebastian 2011.06.18. 19:47:00

@bz249: Sajnos Kijevben ráfaragtam hosszú hajamra a villamoson, szerencsémre mégis nélkülem ment le az aznapi Pride.

Nagysándori értelemben jól leszoktak a háborúban a cunciról. De már rákaptak megint. :)

bz249 2011.06.18. 19:55:28

@gloire: amugy ez a mi nemeuropa egy marha erdekes kerdes, itt Eszak-Nemetorszagban ket es fel lehetseges allaspont van.

- egesz Bajororszag Nemeuropa
- a frank resz az meg Europa, de a valodi bajor az mar Nemeuropa
- Bajororszag meg Europa, de az osztrakok mar nem

nagyon-nagyon kozmopolita korokbe esetleg meg Magyarorszagot is beleertik Europaba, de azert, hogy mikoris csatlakoztunk az EU-hoz arrol mar lovesuk sincs.

spqr 2011.06.18. 21:21:11

Azért valljuk be, hogy a lényeg, hogy egy ilyen templomot felújítottak végre. A poszt elsődleges célja is az volt, hogy erre hívja fel a figyelmet.

Az más kérdés, hogy én sem szeretem, hogy ha mi zárjuk le önkényesen, hogy hol végződik Európa, mert minket is tarthatnak és gyakran tartanak is nem európainak tőlünk nyugatra.

Amúgy az Urál mint földrajzi határ szintén kissé önkényes és csak földrajzi határ. Nem kell elfogadni, hogy a gótikus stílussal együtt Brassóig tartott Európa, de érdemes elgondolkodnia lehetséges kapcsolaton, mert valamit azért csak jelent.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.19. 06:50:29

gellért, drága! ne legyél kíváncsi orosz celebekre. ha vannak is, és ezt jól látod jelenirodalmi esetben, azok valami nyugatmajom balfaszok. egy nép lelkének ereje nem a csúcsokban mutatkozik meg feltétlenül. de mindegy is, az orosz elvette nagypapa óráját, meghúzta a nagyit, hát rosszember. ezen nem lehet változtatni.
de nem is erre szeretnélek megtanítani, hanem arra, hogy mivégre a mediterránt idéző tahódivat. a felszínen csak divat, a tüzépbarokkot leváltotta ez a proliolaszmáz.
a mélyben azt jelenti, hogy a magyarok a hagyományos német kultúrorientációjukat leváltották. a rendszerváltás után megtapasztalták, hogy az addig vágyott német-osztrák életmodellhez nincsen közük. az a fajta élet a tisztességen, munkán, lemondáson, társadalmi szolidaritáson alapul. ez a magyarnak teljesen idegen, ezt kényszeríteni lehet legfeljebb rája.
így hát marad a léha, becstelen, felszínes, mindigéletörömvidámságbuliazélet-nek gondol mediterránosságos divat. persze a mediterránosságossághoz a mélységesen barbár, keleti eredetű, balkáni jelenű magyaroknak végképp nincsen közük. még ha az ideának tekintett olasz moslék hasonlít is a magyari alemberséghez.

egy lényeges mediterrán eleme van a magyari jelennek, és éppen csak nem üti ki a szemedet, ez a rohamléptekkel épülő falangizmus.
csak érdekesebb mint a csempejárólapos padlófűtés, helló!
:)

Bell & Sebastian 2011.06.19. 09:48:16

@mement: Itt a teljes vers!

Алексей Хомяков (1804-1860) - Ключ (Kulcs)

Сокрыт в глуши, в тени древесной,
Любимец муз и тихих дум,
Фонтан живой, фонтан безвестный,
Как сладок мне твой легкий шум!
Поэта чистая отрада,
Тебя не сыщет в жаркий день
Копыто жаждущего стада
Иль поселян бродящих лень;
Лесов зеленая пустыня
Тебя широко облегла,
И веры ясная святыня
Тебя под кров свой приняла;
И не скуют тебя морозы,
Тебя не ссушит летний зной,
И льешь ты сребренные слезы
Неистощимою струей.

В твоей груди, моя Россия,
Есть также тихий, светлый ключ;
Он также воды льет живые,
Сокрыт, безвестен, но могуч.
Не возмутят людские страсти
Его кристальной глубины,
Как прежде холод чуждой власти
Не заковал его волны.
И он течет, неиссякаем,
Как тайна жзни невидим,
И чист, и миру чужд, и знаем
Лишь богу да его святым.
Но водоема в тесной чаше
Не вечно будет заключен.
Нет, с каждым днем живей и краше
И глубже будет литься он.

И верю я: тот час настанет,
Река свой край перебежит,
На небо голубое взглянет
И небо все в себя вместит.
Смотрите как широко воды
Зеленым долом разлились,
Как к брегу чуждые народы
С духовной жаждой собрались!
Смотрите! мчатся через волны
С богатством мыслей корабли,
Любимцы неба, силы полны,
Плодотворители земли.
И солнце яркими огнями
С лазурной светит вышины,
И осиян весь мир лучами
Любви, святыни тишины.

(1835)

fradimail 2011.06.19. 12:44:21

@Kilo166: Egyetértek!Tudja-e valaki számszerűleg,hogy mennyi önkormányzati lakást kaptak a nagy áttelepülési hullámkor?Egyik ismerősöm szerint negyedmilliót. Annak "isszák" most a levét,részben a hitel károsultak. "Szakmailag sem voltak,(vannak) a Topon így a "munkanélküliek" számát is gyarapítják! (Sajnos)
süti beállítások módosítása