„A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő. (...) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga.” (A hatályos Alkotmány, 57. § (1)(2)(3) szakasza)

„A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez.” (Az új Alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezete, XXVIII. cikkely (3) szakasza)

  „A 48 órás korlátozás nem hétköznapi emberekre vonatkozna, hanem a kiemelt ügyek terheltjeire, például közéleti emberekre, pénzmosókra.” (Balsai István)

  Volt, hogy egyetértettünk a TASZ-szal, volt, hogy nem. Most teljes mértékben igen: „A személyi szabadságtól megfosztás bírói kontrolljának gyengítése, a védelemhez való jog korlátozása, a tanú poligráfra küldése nem lehet a hatékonyság eszköze a XXI. századi Európában”. Nem tudunk se mást, se többet elmondani erről az egész ügyről, mint ami a jogvédő társaság részletes elemzésében áll, így teljes egészében idézzük azt. A TASZ véleménye a büntetőeljárási javaslatokról:

  Balsai István volt igazságügyminiszter, volt ügyvéd, parlamenti képviselő 2011. június 14-én, amikor nyilvánossá és szinte biztossá vált, hogy hamarosan a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja lesz, aláírásával hitelesítette, hogy sem az Alkotmányt, sem az Alaptörvényt, sem a Magyarország által ratifikált  nemzetközi egyezményeket nem tartja iránymutatónak jogalkotói munkássága során.

  A törvényjavaslat célja a hatékony, gyors, az igazság szolgáltatására törekvő jogrendszer felépítése, a közbizalom fenntartása, a kiemelt ügyek hatékony és belátható időben lezárható jogszerű elbírálása. A módosítást az indoklás szerint az tette szükségessé, hogy a hazai eljárásjogi rendszer több évtizedes alkalmazása során olyan szakmai és gyakorlati hiányosságok mutatkoztak, melyek korrekciója halaszthatatlan.

  A javaslat indokolása ennél konkrétabb érveléssel, bűnügyi, büntetőljárási statisztikai adatokkal nem is terheli az érdeklődőket. Az azért említésre méltó, hogy bár hazánkban valóban több évtizede van eljárásjogi rendszer, de a büntetőeljárást tekintve a jelenlegi kereteket az 1998-ban elfogadott új büntetőeljárási törvény határozza meg, melyet már 2003. július 1-i hatályba lépése előtt háromszor jelentősen módosítottak. Ez a folyamat azóta is rendületlenül tart, 2003 óta kb. harminc alkalommal talált okot korrekcióra a jogalkotó.

  A 2011. június 14-én beterjesztett javaslat másnap hajnali általános vitáján már csak négy parlamenti képviselő volt jelen. A módosítás szükségessége melletti fő érv az eljárások gyorsítása, különös tekintettel a kiemelt ügyekké nyilvánított esetekben, de a javaslat valójában alig tartalmaz olyan elemet, mely ténylegesen ezt a célt szolgálná. A gyorsítónak nevezett technikák többsége a jelenleg hatályos törvényben is megtalálható, pl. a leterhelt bíróságoktól kevésbé forgalmas bíróság átvehet ügyeket, csak éppen jelenleg – helyesen - az ügyészségnek nincs beleszólása abba, hogy hol hozzanak ítéletet. A külföldön tartózkodó, vagy bármely más vádlott, ha nem akar elmenni a tárgyalásra, és ezt írásban jelzi, akkor nélküle is lefolytatható az eljárás, az ismeretlen helyen lévő vádlott távollétében, pedig régóta be lehet fejezni az ügyeket. A tárgyalásról lemondás (ez nevezhető jogi értelemben vett vádalkunak) intézménye is évek óta ismert, csak az ügyészek nem szeretik, mivel keveslik a törvényben előirányzott büntetéseket. Azzal, hogy az ügyészek számára vonzóbbá teszik ezt a lehetőséget a büntetés mértékének – nem mellesleg a büntető törvénykönyvvel ellentétes – megemelésével, nem teszik népszerűbbé az egyszerűsített és gyorsabb megoldást, mivel így a vádlottak fogják elutasítani a bizonytalan üzletet.

  Az sem gyorsítja az eljárást, hogy a nyomozási bírót erőteljesen figyelmeztetik arra, hogy az előzetes letartóztatásról hozott határozatban ne kössön túl sok mindent a terhelt orrára, mert ha valaki tisztában van azzal, hogy pontosan mivel gyanúsítják, akkor veszélyezteti a rendőrség és az ügyészség speciális nyomozástaktikai érdekeit. Ez egyébként burkoltan azt is jelenti, hogy Magyarországon egy bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított személynek nincs joga pontosan tudni, hogy mi miatt indult ellene eljárás, és azt milyen bizonyítékok támasztják alá, azaz legalábbis a nyomozás befejezéséig nincs joga a tisztességes eljáráshoz.

  Végképp nem a gyorsaságot szolgálja 120 órás őrizet lehetőségének bevezetése, a védőtől való eltiltás az első 48 órában és a tanú poligráfos vizsgálata a kiemelt jelentőségűnek tartott ügyekben.

  A kiemelt jelentőségű ügyek között helyet kaptak vétségek, és több, egyébként nem kiemelt tárgyi súlyú cselekmény, mely 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ilyen büntetési tétel, és büntetlen előélet esetén letöltendő szabadságvesztés kiszabása ritka, éppen ezért jellemzően előzetes letartóztatást sem szokás elrendelni. A törvényjavaslat elfogadása esetén azonban mostantól lehet majd 5 napig őrizni az ilyen terhelteket is.

  A törvényjavaslat szerint kiemelt jelentőségű ügyek a vezető beosztásban lévő által elkövetett vesztegetés (2-8 illetve 5-10 év), a vesztegetés feljelentésének elmulasztása (0–3 év), a befolyással üzérkedés (0-2, 0-3, 1-5, 2-8 év), ha az elkövetéssel képviselő, állami vezető, költségvetési vagy közigazgatási szerv vezető beosztású dolgozója gyanúsítható, illetve a hivatali visszaélés minden esete (3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény). Ezen kívül kiemelt jelentőségű ügy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az adócsalások (utóbbi cselekményekben a NAV nyomoz), és minden 50 millió forint feletti értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmény.

  Az őrizet időtartamának felemelésére a javaslat semmilyen magyarázatot nem ad. Magyarországon az őrizet hagyományosan 72 óráig tarthat, eddig lehet valakit bírói döntés nélkül fogva tartani. Vitathatatlan, hogy 1990 és 1995 között 120 óra lehetett az őrizet, de amiatt kellett visszaállítani a rövidebb határidőt, mert a Magyarországon 1992. november 5. óta hatályos emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény azt a kötelezettséget rótta a törvényhozásra és jogalkalmazásra, hogy a hazai jog összhangban legyen az Európai Emberi Jogi Bizottságnak és Bíróságnak az Egyezmény rendelkezéseit alkalmazó és értelmező gyakorlatával. Az Egyezmény 5. cikkének 3. pontja kimondja, hogy az őrizetbe vett személyt haladéktalanul bíró elé kell állítani. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Magyarországon szintén kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 9. cikkének 3. pontja. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletei szerint a terhelt bírósági határozat nélküli fogvatartásának öt napos időtartama ellenkezik a haladéktalan bíró elé állítás követelményével.

  Ha a 120 órás őrizet korábban ellentétes volt a fenti egyezményekkel, akkor 2011-ben is ellentétes, mivel az ezzel kapcsolatos értelmezés nem változott. A 120 órás őrizet bevezetése semmilyen hasznot nem hozna, de annyit biztosan el lehetne vele érni, hogy akik emiatt az Emberi Jogi Bírósághoz fordulnának, nyernének, és a Magyar Államot kártérítésre köteleznék. Ennél is aggasztóbb, hogy a személyes szabadságtól megfosztás bírói kontrolljának lazítása azt a látszatot kelti, hogy a hosszabb fogvatartás lehetőségével nyomást akarnak gyakorolni azokra a gyanúsítottakra, akik nem működnek együtt a rendőrség és az ügyészség (valamint a NAV) által elvárt mértékben.

  Ugyanezt sugallja az, a jogállamiság látszatát is nélkülöző javaslat, hogy a fogva lévő személyt 48 órára elszigetelnék a védőjétől. A büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezése, hogy a terhelt védelmét az eljárás bármely szakaszában védő is elláthatja. Az Alkotmány szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. Az Alaptörvény szerint is a büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A javaslat szerint viszont az őrizetbe vett gyanúsított az első 48 órában nem találkozhat a védőjével, és ha az első kihallgatásra az őrizet első 48 órájában kerül sor, akkor azon a védő nem lehet jelen. Új szabály az is, hogy a gyanúsítottat az első 72 órában kell kihallgatni.  Ez azért új, mert a Be. általános szabályai szerint a fogva lévő terheltet 24 órán belül kell kihallgatni. Mi lehet az indok arra, hogy a kiemelt ügyekben nem kell ennyire sietni, és további két napot hagynak az első jegyzőkönyv felvételére? A javaslat adós maradt ennek a magyarázatával, mint ahogyan azzal is, hogy mi az oka a védő alkotmánysértő távoltartásának, és vajon mi indokolhatja a védelemhez való alkotmányos jog semmibe vételét?

  A tanú vallomásának poligráfos vizsgálata szintén csak a nyomásgyakorlás eszköztárát szélesítheti, mivel egyébként még a terhelt sem vethető alá ilyen eljárásnak beleegyezése nélkül. A magyar bírói gyakorlat nem tekinti fajsúlyos bizonyítéknak a poligráf eredményét, de tanú esetében ez a módszer további kérdéseket vet fel: ha jelez a poligráf, akkor hamis tanúzás miatt eljárást indítanak? Önkéntes alapon eddig is poligráfoztak tanúkat, a TASZ álláspontja szerint ezen nincs ok változtatni.

  Minderről a javaslat indokolása ennyit mond: indokolt a törvényben meghatározni a kiemelt jelentőségű ügyek körét és azok eltérő eljárási szabályait annak érdekében, hogy az ilyen ügyek a lehető leghatékonyabb módon és ésszerű határidőn belül kerüljenek kivizsgálásra és elbírálásra.

  A személyi szabadságtól megfosztás bírói kontrolljának gyengítése, a védelemhez való jog korlátozása, a tanú poligráfra küldése nem lehet a hatékonyság eszköze a XXI. századi Európában.

  Sajtóhírek szerint Cser-Palkovics András fideszes bizottsági alelnök szerint arra hajlandók a kormánypártok, hogy az ügyvéd nélküli kihallgatásra előírt 48 órából engedjenek, de a védőtől való elzárást szükségesnek tartják, mivel "ha nincsenek ilyen korlátozó szabályok, az első pillanattól az eljárás lassítása lesz a cél". Szerintük nem korlátozza a védelemhez való jogot a védő kizárása az első 48 órában, mivel a kihallgatáson amúgy sem köteles jelen lenni. Ebből az derül ki, hogy az előterjesztők a védőt tartják a hatékonyság és gyorsaság legfőbb kerékkötőjének, és lassításnak azt tekintik, amikor valaki nem tesz gyorsan, lehetőleg 48 órán belül feltáró beismerő vallomást. És az is kiderül, hogy van olyan törvényhozó, aki nincs tisztában a ’nem vagy köteles csinálni valamit’ és a ’nem csinálhatsz valamit’ kijelentések közötti különbséggel. A TASZ álláspontja szerint ideje lenne szakítani azzal a régen elavult nézettel, mely szerint a beismerő vallomás a bizonyítékok királynője, és a terhelő tanúvallomásnak is le kellene kerülnie dobogós helyéről. A nyomozás feladata nem a beismerő vallomás kicsikarása, hanem a bizonyítékok összegyűjtése, amik akkor a legmeggyőzőbbek, ha beismerő vallomások nélkül is megállják a helyüket. Ez lenne garancia arra, hogy valóban igazságot tud szolgáltatni az igazságszolgáltatás.

  A TASZ álláspontja szerint a törvényjavaslat számos pontja alkotmányellenes, és hatályos nemzetközi szerződésekbe ütközik, ezért a törvényjavaslat haladéktalan visszavonását kéri az előterjesztőtől.