Demonstráció helyett fokozott közbiztonság – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVI.
2011. június 16. írta: TuRuL_2k2

Demonstráció helyett fokozott közbiztonság – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVI.

  Ma van a bohócforradalom és egyéb szakszervezeti tüntetések napja, az érdekvédelmi szervezetek országszerte sok minden más mellett elsősorban a korkedvezményes nyugdíj szabályainak radikális szigorítása ellen tiltakoznak. Tiltakoznának a rendvédelmi szervezetek munkatársai is, de a hírek szerint erre nem nagyon lesz módjuk: az ORFK fokozott közbiztonsági ellenőrzést rendelt el mára, így minden rendőr, aki nem beteg vagy nincs szabadságon, egész nap szolgálatban lesz.

  A korkedvezményes nyugdíj széles körű kormányzati felülvizsgálatát kifejezetten jó és támogatandó lépésnek tartjuk, amivel húsz éve adósa a mindenkori kormány a költségvetési fegyelemnek és a társadalmi igazságosságnak. Nem normális, hogy életerős, jó egészségi állapotú negyvenesek és ötvenesek nyugdíjasként éljék mindennapjaikat. Ezeknek az embereknek a munkájára szüksége van Magyarországnak.

  Ezek a változtatások komoly érdeksérelmeket okoznak, a kormánynak pedig nincs más választása, mint hogy beleáll az ezekből fakadó éles konfliktusokba. Az ellentétek továbbfeszítésére, így például bohócügyi államtitkár emlegetésére azonban nincs semmi szükség. Ugyanígy nem fair az ORFK mostani húzása sem: hiába nem értünk velük egyet egyáltalán a korkedvezményes nyugdíjak ügyében, a rendőrök ettől még épp úgy tüntethessenek saját érdekeikért, mint bárki más. A különféle demonstrációkkal szembeni kormányzati köcsögösködést ellenszenves és kártékony dolognak tartjuk, hívják akár Gyurcsánynak, Bajnainak vagy Orbánnak a miniszterelnököt. Ráadásul ez nem az első eset, amikor tiltakozó rendőröknek tesz keresztbe az állam, például az amúgy végtelenül ellenszenves Szima Judit elleni eljárás, illetve őrizetbe vételének időzítése sem éppen megnyugtató.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr902987706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szima Szabadlábon 2011.06.16. 18:06:25

Lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn. Szima Judit a határozat kihirdetését követően a bíróság folyosóján azt mondta, olyasmivel vá...

Trackback: A NER egy éve 2011.06.16. 12:43:17

A NER egy éve 1. rész – Szavazófülkés forradalom, szimbolikus ügyek, gazdaság, és társadalompolitika    Immáron egy éve annak, hogy az általános országgyűlési választásokon a Fidesz(-KDNP) kétharmados győzelmet szerzett, aminek követke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ehran 2011.06.16. 12:59:24

@mityu: Aha, viszont a törvény meg nem csak a rendőröket érintené. Megjegyzem egy kommandósnak is kevés a "normális mozgás". ;)

Dr Kangörény 2011.06.16. 13:00:11

@hillcut: "Aki egyenruhát vesz fel, az teljesítse a parancsot! Már elnézést, de nem a vasasokról van szó, hanem fegyveres testületekről, akik btw a legutóbb is csürhe módjára viselkedtek.
Egyszerűen nem értem a felháborodottakat.
Ha mindenkit laktanya takarításra vezényeltek volna, még akkor is: hang nélkül, vigyázz, jelentés, pihenj, leléphet.
Bárkinek bármit mond az, hogy alá-fölé rendelt, vagy, hogy parancsnoki lánc?"

Neked beteg az elméd, baszod. Ha neked erről csak annyi a véleményed, hogy a parancs, az parancs, akkor veled nincs értelme vitázni.
Te ugyanis egy báb vagy, aki semmire sem alkalmas.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.06.16. 13:01:25

Hány rendőr van az egész országban? 45 ezer? Ha kivétel nélkül mind Orbán gyűlölő lenne az is 3-4% talán? Jó jó haragudjanak meg 2 szer annyian ( nyugdjasok stb ) akkor sem éri el a 100 ezret sem... Rajtuk kívül van azért jó pár ember aki lábat csókolnának annak aki engedné őket 63 éves koráig dolgozni. Aki BIZTOS és NEM MEGSZŰNŐ munkahelyet ad a nyugdíjig. Jajj milyen szörnyű nekik VÉGIG KELL DOLGOZNI mind a 63 évet és ó minő borzalom még fizetést is kapnak érte.

Jómagam 5 munkahelyen voltam az elmúlt 5 évben és nagyon kicsi az esély hogy olyan helyre vesznek fel ahol nyugdíjig folyamatos lehetne a munkaviszonyom... Pedig jó lenne...

hillcut 2011.06.16. 13:01:44

@Kettes: Ha nem teszik, le lehet szerelni.
Mindenesetre nem lepődnék meg, ismerve a magyar rendőrök morálját.

hillcut 2011.06.16. 13:02:41

@hires: mindenkinek válaszolok, ha tehetem. neked is. maradok.

hillcut 2011.06.16. 13:07:55

@Kangörény_:
te meg egy kangörény vagy, mégsem trágárkodok veled.
amúgy a parancs az parancs. nem kérés, vagy javaslat.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.16. 13:08:41

@ehran: Ez tömény demagógia, amit leírtál.
Azt, hogy a tűzoltó alkalmas-e ellátni a feladatát el lehet dönteni egy erőnléti és alkalmassági vizsgával életkortól függetlenül. Mint rengeteg más szakmánál. Pld pilótáknál, hivatásos sofőröknél, stb, stb.

A forrást, ami alapján úgy gondolom, hogy a tűzoltók 100% dolgozik úgy hívják: VALÓ ÉLET. Pontosabb a statisztikáknál... De ugyanez igaz a rendőrökre is.
Nem azt mondom, hogy bejelentve, de feketén biztos.
Mint ahogy amúgy Te sem ülnél otthon 40 évesen amúgy tök egészségesen.

hires 2011.06.16. 13:08:43

@hillcut: nekem te ne válaszolgass, söpredék.
Mi van, nem tetszik, hogy utcára mennek az EMBEREK ? Lesz itt még nagyobb balhé, jövőre ez a minősíthetetlen kormány már sehol se lesz....

hillcut 2011.06.16. 13:11:55

@hires:
na akkor menjél utcára! in-dulj!

hires 2011.06.16. 13:13:17

@hillcut:
"Mutass Európában ktségvetési többlettel rendelkező országot, vagy a világon. Norvégia, Svédország tán."

Az általad említett helyeken legalább DEMOKRÁCIA van....

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.16. 13:13:56

@hillcut: Értem, akkor minden maradjon a régiben. Nézzük tétlenül hogy a jelenlegi kormány egyeztetés, vita, de legfőképp előzetes hatástanulmányok nélkül változtat mindenen? Az legyen a természetes hogy képviselői indítványokon keresztül megy a törvénykezés? Az legyen a természetes hogy a médiahatóságban, az alkotmánybíróságban majd hamarosan a bíróságokon is egyetlen párt delegáltjai legyenek? Meg se lepődjünk azokon az Orbán nyilatkozatokon, hogy 40 évre akarja megkötni a kormányok kezeit? Értem az elfogultságod, és a csalódottságod, de az mégiscsak megdöbbentő hogy érvek helyett csak visszafelé tudsz mutogatni. Én sosem szavaztam vagy támogattam az előző kormányt, rajtam ezt ne kérd számon. Ez a mostani kormény azt ígérte elég abból ami eddig volt, most jöjjön valami más. Rémálmaiban sem gondoltam hogy annál is rosszab lesz. Sőt. Most először komolyan meg vagyok ijedve. De tiszteletben tartva a véleményed, nyugodtan védjed őket, ugyanakkor te is tartsd tiszteletben hogy én meg tüntetni megyek, életemben először, mert én Európában akarok élni!!

2011.06.16. 13:14:09

@hillcut: Akkor javaslom, hogy orbán viktor 65 éves koráig versenyszerűen focizzon, mert a sportnyugdíjt is el kell törölni.

ehran 2011.06.16. 13:14:29

@newtehen: Aha, mert a 100% dolgozik utána nem tömény demagógia volt? ;)
Oké, és az alkalmassági vizsgán nem megy át a nagy része 50 évesen? Akkor legyen egy rakat felesleges irodai alkalmazott, aki pasziánszozik? Az mennyivel jobb, mint a korengedményes nyugdíj?
Ha már demagógia, a pilóták némileg többet keresnek, a hivatásos sofőrök meg nem kockáztatják naponta az életüket, és nem szednek ki roncsokból széttrancsírozott hullákat hivatásszerűen. Ugye. De még egyszer, erős félreértés van, kezdjenek valamit a rengeteg korengedményessel, hiszen nyilván nem mindenki szorul rá, de miért nem ésszel szűrnek, illetve miért nem látszik mögötte valós alternatíva, hogy mi lesz az érintettekkel?

hires 2011.06.16. 13:15:14

@hillcut: remélem össze is futunk... mert egy több ezres tömegben is messziről kiszúrnálak....

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.16. 13:15:41

@ehran: pontosan - és főleg nem visszamenőleg!

GGG77 2011.06.16. 13:16:04

Mindenesetre az baromira látszik, hogy a felcsúti Nagyvezér elkezdett rettegni.

Szelid sunmalac 2011.06.16. 13:19:03

@ehran: Esszel?????? MUHHHAHAHAHA!!!! Jajj...koszonom! Szebbe tetted a napom!

2011.06.16. 13:19:04

@hillcut: Ezért nem kellett volna megszünteni a magánnyugdíj rendszerét, hanem továbbfejleszteni.

2011.06.16. 13:21:56

@hillcut: Én optimistább vagyok és 2012-re várom a szavazást.

Szelid sunmalac 2011.06.16. 13:25:05

@Kilo166: En meg tartok tole, hogy nem biztos lesz tobb :/

mizrolist 2011.06.16. 13:26:30

@hillcut: azért ha egy következő rendvédelmi szakszervezeti tüntetés idejében is hirtelen országos készültség lesz, meg a harmadiknál is, az neked is gyanús lesz, remélem...

Ez meg minimum érdekes: www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/2940-kueloenoes-kileptetesek-a-bm-katasztrofavedelmi-szakszervezeteibl

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.16. 13:27:09

@ehran: hivatásos sofőrök meg nem kockáztatják naponta az életüket, és nem szednek ki roncsokból széttrancsírozott hullákat hivatásszerűen.

Nem, sőt ők szedik ki a tűzoltók hulláit a tűzoltóautókból.
Szerinted mégis, kiknek a hulláit szedik ki a tűzoltók szerinted?
És akkor ami a veszélyességet illeti, arra is rámutat, ki szedi össze kinek a hulláját...
Szerintem erről ennyit

2011.06.16. 13:31:40

Turul_2k2:

az is érthetetlen, hogy miért nem engedi kiengedni :):) a gőzt a kormány(Orbán?). Főleg így nyár elején, uborkaszezon. Ha ehhez hozzácsapjuk, hogy a diákokat is korlátozzák, újabb baklövés(így sokkal inkább médiafigyelmet kap). Ha pedig a hirdetésben a "hallgassuk meg egymást" mantrázza a miniszterelnök, végképp kilóg a lóláb. a tüntetés is véleménynyilvánítás. Rendőrnek kuss a neve? Mi lesz, ha következő tünti előtt minden rendőr betegszabadságra megy? :):) Akkor "micsinálnak"? Kirúgják őket? :):)Érthetetlen, hogy miért nyitnak frontot mindenhol. Ezt képtelenség megnyerni, egyre erősebb ellenállást fognak csak kiváltani. És bár nem a poszthoz tartozik közvetlen, de nehéz lenyeletni a "néppel", hogy míg a társadalom egy része jelentős könnyítést kapott az új adókulccsal, addig mindenhol máshol megszorítások következnek. Ezek a reformok(megszorítások) akkor lettek volna eladhatók, ha az adócsökkentéssel várnak 1-2 évet.

KG2000 2011.06.16. 13:32:31

@ehran: Hozzászólásodban igazat is adtál nekem, mert azt kérdezed: mennyiért vállalnám el. Nos, sokért. Fizetésért. Amelyből kénytelen lennék sok nyugdíjjárulékot fizetni, ha korábban akarnék nyugdíjba menni. Ilyen egyszerű.

KG2000 2011.06.16. 13:33:43

@global001: Igazad van, csakis magadtól várd a felemelkedést. Kezdjél el dolgozni. Ja, hogy az nem megy. Akkor ne várd, hogy más tartson el.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.16. 13:35:07

Mindenkinek akit érdekel:

Ma reggel a klub rádióban hallottam, hogy az ellenzékhez 15 tonnányi kérdőívet küldtek vissza az emberek. (Az MSZP meghirdette, hogy akinek ellenvéleménye van a szociális konzultációs cirkusszal kapcsolatban, az nekik küldje vissza a kérdőívet)
Ők súlyra mérik, két hét múlva lesz pontos eredmény, de leosztva egy levél súlyával kb 1,5 millió kérdőívről van szó.

Ez azért már jelent valamit.

Sztrapacska 2011.06.16. 13:36:16

@hillcut: És azt tudod-e miért 2008-tól érdemes szerinted megnézni?

Ez is tipikus fideszes csúsztatás: kormányváltásig bezárólag Gyurcsány tehetett mindenről. Válságról nem is hallottunk...
Viktor kormányzás óta pedig csak a válság tehet róla, hogy nem mi vagyunk a világ leggazdagabbjai...

ehran 2011.06.16. 13:37:34

@newtehen: Az baj, ha ezt most nem teljesen értem? (Tudom, én vagy hülye.) Azt gyanítom, arra célzol, hogy mennyire veszélyes a hivatásos sofőrök élete, mert az ő hulláikat szedik ki a tűzoltók (demagógia, ugye, merthogy én meg vállalnék egy nagy összegű fogadást, hogy a tűzoltók "ügyfelei" legnagyobb részét nem a hivatásos sofőrök teszik ki, hanem minden egyéb - egyébként ha a hivatásos sofőr közlekedési kockázatát egyenrangúnak érzed a tűzoltókat fenyegető veszélyekkel, akkor ezen az alapon bárkit egy szintre helyezhetnél velük, akinek naponta kell huzamosabb ideig autóval közlekednie). De tényleg, irigyellek, ha az a legnagyobb bosszúságod, hogy a terepen dolgozó tűzoltók korábban mennek nyugdíjba, mint Te.

KG2000 2011.06.16. 13:38:33

@sárkányfő: te vagy kommunista, mert azt hiszed, azt hitted, hogy mindenfle teljesítmény nélkül, csak úgy, mindenkinek több pénz JÁR az államtól.

Akkor áruld már el, miért ne mehetne MINDENKI 45 évesen nyugdíjba, te kommunista?????????????? Vagy 20 évesen????????? Az a baj veletek, kommunistákkal, hogy nem akartok dolgozni, és szidjátok azt az államot, amelynek a stabilitásához SEMMILYEN mértékben nem akartok hozzájárulni, de pénz, az kell nektek, kommunistáknak.

Minor.Dragon 2011.06.16. 13:39:05

"Demonstráció helyett fokozott közbiztonság"

VS.

Bankrablás a fővárosban
MTI
2011. június 16., csütörtök 13:20
Kiraboltak egy pénzintézetet csütörtökön a főváros XIV. kerületében, a Thököly úton, közölte Molnár Aliz, a BRFK sajtóügyeletese. A rabló egy 20-30 év körüli férfi volt; feltehetően fegyverrel megfenyegette a bank alkalmazottait, majd elmenekült a zsákmánnyal. A támadó sötét sapkát, barna inget és napszemüveget viselt. A rablásban nem sérült meg senki, lövés nem dördült.

dean23 2011.06.16. 13:41:56

Úgy lenne tisztességes ha a korkedvezmény csökkentése mellett emelnék a röhejes fizetésüket is. A mezei korkedvezmény eltörlése egymagában g..ciség!

hires 2011.06.16. 13:42:18

@d-evike: Én a konzultációs ívet a VDSZ székházban kirakott kukába helyeztem.... ahova való !

hillcut 2011.06.16. 13:42:52

@Legelő Őse:
Mindig vannak elégedetlenek. Ez egy ilyen játék, soha nem lesz 100% nyertes. (Bár az általad felsorolt közhatalmi változások engem személy szerint hidegen hagynak. Médiahatóságostul, bírói karostul, egyéni képviselőstül egyetemben. Féljen tőlük az, akinek félni valója van)
Nem szándékoztam visszafele mutogatni, csupán egy meghatározó élményt idéztem fel. Engem, mint adófizető, törvénytisztelő állampolgárt azok az idők, ügyek, személyek sokkal inkább lehúztak, mint bármi, ami mostanában történik.
Már említettem, hogy a racionalitás, az egyenlő kötelezettségek és a teljes egyéni felelősségvállalás híve vagyok. Ezek mellet érveltem feljebb, természetesen a saját szubjektív igazságérzetem szűrőjén keresztül.
Demonstrálni jó dolog, ha úgy érzed, h szükséged van rá, irány az utca!

hires 2011.06.16. 13:44:42

@KG2000:
Higgadj le, kisköcsög.
Anyád volt kommunista, amikor megszült...

ehran 2011.06.16. 13:45:27

@KG2000: Ha jól láttam, kenshikun azt írta, hogy kifizetik azt a pénzt előre. Ráadásul a 45 éves nyugdíjas felvetésed mindenképpen sántít, szóval nem adhattam igazat Neked.
Egyébként tényleg? Kockáztatnád a sugárfertőzést? Én pl. nem, semmi pénzért, de én gyáva vagyok. :)

hires 2011.06.16. 13:49:20

@hillcut:
Az a baj, hogy még mindig nem látod a lényeget vagy egyszerűen nem is akarod megérteni. Itt most minden felborult, köszönhetően a Fidesznek. Az előző se volt jó, ez teljesen egyértelmű. De ami most zajlik, az kritikán aluli. Tök felesleges részletezni, mert soha nem érnénk a végére. Egyszerűen az van, hogy szinte minden nap, amikor fel kel az ember, akkor szembe kerül valami teljesen új faszsággal és csak nézünk ki a fejünkből, hogy mi faaaaannnnn !?
Ha te ezt nem vágod, akkor menthetetlen vagy...

hillcut 2011.06.16. 13:49:24

@hires:
kiszúrsz? tán van spicliskedésben gyakorlatod?

2011.06.16. 13:50:51

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nyugi, abban az esetben is lehet szavazni, csak nem tollal rajzolod a négyzetbe az X-et, hanem késsel ennek a majomnak a mellkasára.

hires 2011.06.16. 13:52:22

@hillcut:
azt speciel késsel nehezen lehet.....

hillcut 2011.06.16. 13:54:00

@Sztrapacska:
A számok ott vannak meg lehet nézni őket. Nem gyakran hazudnak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.16. 13:57:31

@hillcut: Azt hittem érdemes veled vitatkozni, de azt hiszem az alapvető minimumokban sem értünk egyet. A demokrácia lényege pontosan az első két mondatodban rejlik. Hogyan lehetséges egy parlamenti, képviseleti demokráciában mégis a megoldás több száz éve tőlünk nyugatra az hogy vitatkoznak, nem pedig az hogy egy ember megmondja mi fog történni? Az érdekek ütköztetése, az együttműködés, néha a kompromisszum is.
A demokratikus alapokat kérdőjelezi meg az a pár dolog amit utánam Te is felsoroltál. most nem érint közvetlenül,. és elhiszem hogy nem is érdekel, sőt azt is megértem hogy keserű vagy az előző időszak miatt. Egyetértek veled az egyéni felelősségvállalás fontosságában is. De azt hiszem a vita kettőnk között azért szakad most meg, mert azért a vitához alapok kellenek. Én pedig hiszek a demokráciában, és azok kellékeiben is, még akkor is ha azok engem közvetlenül nem érintenek. Véleményem szerint a sajtónak nem csak látszólag, vagy jó szándék szerint kell szabadnak lennie, az alkotmánybíróságnak függetlennek, a bíróságoknak pedig alapvető tulajdonságuk hogy függetlenek. Ezek egy társadalom alapjai. A gyülekezés, és véleménynyilvánítás szintén. Ha ezek sérülnek, akkor igenis szót kell emelni. Ha az nem elég, akkor ki kell menni az utcára, hogy érezze a kormány, vagyunk sokan, akik normális politikai és közéletre vágyunk. Ahol az érvek és szakemberek vitája dönt a legfontosabb kérdésekben.
Egyáltalán nincs szükségem rá hogy tüntessek. Az előző 8 évben mérhetetlenül szomorú és elkeseredett voltam, kiábrándult. A Fideszt nem szerettem, de vártam hogy végre történik valami. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna hogy a pozitív változások helyett azokat az értékeket kezdik el lebontani amelyek ennek a társadalomnak az utolsó akár minimális hitét, közmegegyezésen alapuló identitását jelképezik. Ezért érzem azt hogy ki kell menni az utcára, nem azért mert szükségem van rá. Sőt, kedvem a legkevesebb.

Kalmár 2011.06.16. 14:00:59

Engem zavat, hogy egy irodában kávét főző és aktát tologató rendőr is hamarabb megy nyugdíjba.
Ráadásul több lesz a nyugdíja, mint a fizetése.
Az is zavar, hogy az a rendőr aki egész nap a kocsiból lézerezget az autópályán, elmegy 42 évesen nyugdíjba.
Miért is?
Ja felhorzsolta a könyöktámasz?
Nem kellene úgy tenni, mintha minden korkedvezményes rendőr egész nap a rablókkal vívna tűzpárbajt és az is unalmas, hogy minden tűzoltó égő házból hozza a vállán a szűzeket.
Kicsit le kell nyugodni és belátni, hogy a komcsi rendszerből örökölt és tovább erősített rendvédelmi kedvezményrendszernek véget kell vetni.
Nagyon igaza, hogy mindenki egyet ért abban, hogy többet kell dolgozni és megszüntetni a luxus kiadásokat, de amikor neki személyesen kellene dolgozni akkor inkább bohócot csinál magából.
Üres rendőri állások vannak. Közben életerős rendőrök tengenek lengenek, fusiznak és lábat lógatnak nyugdíjban. Ráadásul nem egy közülük nem szívesen ment nyugdíjba, mert ne adj isten szerette a hivatását.

Kalmár 2011.06.16. 14:05:19

Külön gusztustalan a szakszervezet vezetőinek személye.
Tiszta politikai performansz az egész. Semmi köze a rendőrök, vagy az ország érdekéhez.
Aki a szocikkal választási szövetséget kötött, az nem játsza már itt az eszét, hogy most, hogy fel van háborodva.
A 13. havi fizetés elmaradása nem zavarta őket??
Kamu senkiházi komcsi bér lázítók.

2011.06.16. 14:06:42

@Kalmár: És a reakció erre az, hogy 40 évesen nyugdíjasak a rendőrök, így bármilyen egyeztetés nélkül visszamenőlegesen megvonjuk a jogukat? Nem úgy működik, hogy "Uraim! Ezt így nem tudjuk tovább finanszírzni, tehát megoldást kell erre találni."

regress 2011.06.16. 14:16:41

@KG2000: elég gyér a szókincsed,elmehetnél szargyártó peti mellé ,félrebeszélni.a sok kommunista amúgy a fidesznél rakódott le,ott keresgélj

hires 2011.06.16. 14:19:01

@Kalmár: Te sem látod a lényeget. Biztos kell változtatni, de nem így és ebben a formában. Amit ígértek és szerződésbe foglaltak, azt be kell tartani. Kívánom neked és a hozzád hasonló gondolkodásúnak, hogy valamikor a közeljövőben valamilyen hasonló eset történjen, ami nagyon érzékenyen érintene az életed, egzisztenciádat, stb stb.

hillcut 2011.06.16. 14:45:45

@Legelő Őse:
No ezt megkaptam.
Bizonyosan szigorúbb elvárásaid vannak a demokratikus berendezkedéssel szemben, mint nekem. Talán emiatt látom azt, hogy szerintem kevésbé fontos momentumoknak tulajdonítasz nagy jelentőséget.
Az, hogy ezek a testületek/működésük megváltozik, nem jelenti a demokrácia végét. A radikális hatalmi változás logikus következményei. Nem várható az, hogy a hatalom ne használja ki az adott lehetőségeket. Főleg úgy nem, hogy egy láthatóan élet/működésképtelen demokratikus rendszer helyett akar új dolgot előállítani. Van egy víziója, szellemisége, ami leginkább abból fakad, h meg akarja változtatni az előző rendszerbe kódolt hibákat. Tehát tapasztalati alapú. Miközben az újonnan felálló rendszer kritikája csak hipotetikus.

A nyugati "demokráciák" több száz éves múltja vérrel, nagyhatalmi önkénnyel és kizsákmányolással van kikövezve, ezért azokat példaként hozni sztem nem túl szerencsés.
Az ottani rendszerek is lépésről lépésre lettek azok, amiket ma látunk(a 2. vh óta különösen), de ott is a társadalom gazdasági fejlődése, a társadalmi jólét akarása volt a hajtóerő, nem a demokratikus ideák. A lényeg az egyéni felelősségvállaláson alapuló munka és az általa megteremtett közösségi-érdekérvényesítés volt. Nem pedig az állami támogatásra, kedvezményre történő ácsingózás, nem megszolgált jogok követelése.
A nyugat nem a demokrácia területén fejlettebb, hanem a mindennapi értékek és a felelősség területén.

Sztem demokrácia leginkább az, hogy a saját életem és a civil közösségem életének területén a lehető legkevésbé szól bele a dolgaimba, alapvető polgári jogaimat biztosítja, és 4 évente véleményt mondhatok arról,h ez jó irányba halad-e. De ez egyáltalán nem zárja ki az erős államot, ami a saját területén és a "nagy" közösség érdekében súllyal lépjen fel.
Amúgy meg a magyar embernek igenis erősen kell fogni a kezét, mert különben sajnos hajlamos elmulatni az örökséget.

Kotkodus 2011.06.16. 14:47:34

@hillcut: ott írogatsz ahol akarsz (vagy ahol ezt neked előírták)...

szerencsére az interneten még élnek a demokratikus szabályok (bár nem tudom meddig, vagy hogy mennyire figyelnek minket a kollégáid...)

egy dologra azonban vigyáznék a helyetekben: a tömeg dühös lesz és nektek szükségetek lesz a rendőrök védelmére... pár darab Q7-es és lefizetett rendőri vezető nem fog megvédeni titeket a dühödt tömegektől...

Kalmár 2011.06.16. 15:02:27

@hires: Na ez mélyenszántó volt... stbstb
Még szerencse, hogy te látod a lényeget.
Tök jó lenne egyeztetgetni pár évig, bizottságokat alakítani és lassan megfőni a levesben.
Pont ezért kellett a 2/3-ad.
Egy irányt következetesen végigvinni. kiborogatni a szennyest, fölrugdosni a tespedő hivatalnokokat stb.
Végre megteszi valaki. Nyilván hullik a forgács is, de ha nem kezdjük az alapoktól újjászervezni az életünket és újra foglmazni a nyugdíj, segély, munka viszonyrendszerét akkor megette az egészet a fene.
Nagyon világos és koherens a jelenlegi stratégia, bár divat a tisztelt fanyalgó balosok részéről mindenféle diktatórikus, kapkodó blablabla rémuralmat vízionálni.
1. Mindenkinek többet kell dolgozni.
2. A társadalom különböző rétegeinek kiegyensúlyozottabb kedvezmény/teher rendszer kell. (nyugdíj korhatár, egységes adókulcs)
3. A korrupciót ki kell írtani amennyire csak lehet.
(Btk. költségvetési bűncselekmény)
4. Aki nem hajlandó semmit tenni a társadalomért, bár megtehetné, az ne várjon ingyen életet többé.(közmunka program)
5. Akik eddig csak arattak, azok most vállaljanak terheket. (multi, bank szektor válság adó)
6. Akik dolgoznak és erre is nevelik a gyerekeiket azoknak erőn felül kell segíteni. (családi adózás)

Lehet szidni, hogy túl gyors, nem elég kedvesek, nem egyeztetnek annyit, mint a szocik.
De ezek szerintem igenis helyes irányok és lépések.
Drukkolok, hogy meg tudják csinálni, mert az a dolgozó polgárság és ezen keresztül az ország megerősödését jelentheti.
Az elmúlt évek hitelek közt lavírozó, összehúzódó, rabló szerencselovag vezetésnek ideje kimúlni.

hires 2011.06.16. 15:18:21

@Kalmár:
Mondom én, azért írsz ilyen euforikus állapotban, mert a te seggedet még nem érinti. Biztos másképp állnál a dologhoz, ha tőled is elvennének.
Na pont a 2/3 - ot kellett volna megakadályozni !!!!
Mert most azt csinálnak, amit akarnak. Szó szerint. Jelen pillanatban teljesen felesleges az ellenzék, felesleges bejárniuk. Tök mindegy mi hangzik el az ellenzéki oldalról, bármennyire is racionális és igaz, akkor is figyelmen kívül hagyják.
Ha ez az egész neked tetszik, akkor gratulálok. Szerintem nem véletlen, hogy kapjuk a lecseszéseket EU szinten. Ez nem véletlen. Persze Kurbán megmondta, hogy Brüsszelből ne ugasson senki. Az aztán nagyon bátor dolog volt. Kicsit el kéne gondolkodni, hogy talán rohadtul igazuk van. Szerinted jó az irány ? Manyup pénzek, szja által ütött több milliárd, alkotmány, média törvény, stb.... soroljam. Ez a ti irányotok és nem Magyarországé meg a jövőé.

hires 2011.06.16. 15:22:00

@Kalmár: "Lehet szidni, hogy túl gyors, nem elég kedvesek, nem egyeztetnek annyit, mint a szocik.
De ezek szerintem igenis helyes irányok és lépések."

- Nem gyors, hanem kapkodnak.
- nem kedvesek, hanem gusztustalanok
- egyeztetnek ? kivel? mikor? SOHA nem egyeztetnek !

Pont ezért borul ki a bili ?

capisi ?

daito 2011.06.16. 15:34:40

@Kalmár: ez valami legendárium.

Az átlag rendőr 42 évesen nem mehet, mehetett el nyugdíjba; mivel még a rendőrszakközéppel (tiszthelyettesképző) együtt is, 24 év a szolgálati ideje; minimum 1 évet még rá kell húzni akkor is, ha az iskolai időt beszámítják. (Ugyanis 25 év tényleges szolgálati idő után lehet szolgálati nyugdíjba vonulni.)
Namost, ha ekkor elvonul(t), akkor a havi átlagkeresetének 65%-át kapta meg, számolj utána, ha a rendőrnek volt 90 nettó a fizetése, akkor olyan 60 körül kapott kezdő nyugdíjasként. Ez évenként sávosan emelkedik, 35 szolgálati évvel már 80%-át is megkapta a havi átlagának. (Ez 90 ezres fizetésnél 72 ezer pénz.)
Persze, tudom, kis magyar valóság, hogy elmész 60-65 ezer forintos nyugdíjba, és mellette feketén dolgozol, az már a tiéd. Ez egy más történet, de hozzáteszem, hogy ekkor - 43 évesen - az illető az egész addigi felnőtt életét végigdolgozta, másrészt, aki ezt meglépi, az nem feltétlenül azért teszi, mert a farkát akarja hegyezni otthon - hanem mert 25 év után legalább egy tescos árufeltöltő fizetését és nyugalmát szeretné élvezni., vagy egy biztonsági őrét. Mekkora karrier, ugye...

De ezt a dolgot lehet ám a helyén kezelni, mert 42-45 éves embereknek még lehet új feladatot adni, perspektívát nyújtani, ésatöbbi; persze ehhez az is kell ám, hogy a vezetés, a társadalom érdeklődjön a téma iránt. A fegyveres szolgálatnál, tűzoltónál nem perspektíva, hogy "öcsi, szophatsz még 10-20 évet ugyanezért ugyanígy".

Ez egy gonoszság, de én, te, mi a civilek válthatunk. Persze, ez nem könnyű, simán lehet, hogy a következő melóhely szarabb lesz, fele ennyi a fizetés, vagy 3x ennyit kell dolgozni, egy rabszolgatelepen - de ott a lehetőség, hogy válts. Akár a szakmádban is - bár tény, hogy ez sok helyen nem könnyű.

De ezek az emberek egy sokkal kötöttebb, zártabb szakmában, rendszerben élnek és dolgoznak. Pont nem örülnék neki, ha holnap Röcsögefalván kellene cigányt/szkinheadet védenem, vagy homokzsákot cipelnem, neadja isten tüntetőt/huligánt/tiltakozót/homokost oszlatnom, vidékiként mondjuk az Andrássyn. És ezek még az extrémebb dolgok; de pl. én szeretek úgy dolgozni, hogy úgy megyek el szabadságra, kajálni és WC-re, ahogy én gondolom; nem pedig úgy, ahogy valami felettes/irányító/vészhelyzet előírja.

Persze ebben valamire jutni kell, mert nyugdíj terén áldatlan állapotok vannak. De ha előírjuk, ha nem; aki tűzszerész búvár / mentőbúvár, az nem fog 40 évig dolgozni; de egy mesterlövész sem fog beülni irodába, ha már alkalmatlan az eredeti munkájára.
Akik ilyen különleges melókat csinálnak (kommandós, tűzszerész, mesterlövész, ilyen-olyan szakbúvár, vonulós tűzoltó), azok 45-50 éves korukra olyan károsodást szenvednek el, amit mi civilek megint nem értünk, nem élünk át. Ránézésre egészséges felnőtt ember, még erejében - csak nem látod, hogy a térde, dereka szar; a gerince a 20-40 kilós cuccok viselése, cipelése, emelése miatt rendesen megkopott - egy 60 éves civil szintjén van. Arról nem beszélek, hogy mentálisan miket élnek át - nemcsak hullákról van itt szó, hanem mondjuk próbálj meg éjszaka úgy pihenni, hogy bármikor hívhatnak és neked 2-3 perced van az indulásra, teljes felszerelésben; miközben a gyerek otthon beteg, vagy fogalmad sincs róla, hogy az asszony mit csinál.

Ja, és az egész nemcsak a nyugdíjakról szól - rendőröknél, tűzoltóknál.
Arról, hogy az elmúlt években sok helyen baszták kifizetni a túlórát, a pótlékokat, a legtöbb helyen 2-3 éve nem volt fizetés emelés, max valami 1-2%, a 16%-os SZJA-val majdnem be is szívták - ott legalább kihozták arra, hogy ne járjanak rosszul. És ugye a Széll Kálmán tervben a kormány már deklarálta, hogy még vagy 2 évig nem is lesz fizetésemelés; és a kormány vállalta azt is, hogy a közszféra létszámát nem emelik, sőt csökkentik.

Mi civilek ennek örülünk, de ez az ő nyelvükön azt jelenti, hogy a fizetés marad továbbra is ilyen vacak; ugrik a korábbi nyugdíj lehetősége (- hidd el, nem a 45 éves kort várják, hanem mondjuk az 55-56 éves kort), viszont a létszámon sincs nagy szándék növelni. Mert bár tavaly hirtelen kellett pár ezer új rendőr, de nem is olyan rég létszámstopp volt...

Ja, és a rendőrök és tűzoltók pont nem a haszonélvezői voltak az elmúlt 20 évnek, de azért én is röhögök, amikor ilyenre utalnak az emberek. :-)

2011.06.16. 15:37:05

@Kalmár:
minden pontoddal egyetértek, de figyelmen kívül hagyod a legfontosabb problémát, pontosabban rosszul értelmezed, ez a 2 pont:
"2. A társadalom különböző rétegeinek kiegyensúlyozottabb kedvezmény/teher rendszer kell. (nyugdíj korhatár, egységes adókulcs)"

ugyebár az egykulcsos bevezetéssel pont nem kiegyensúlyozott lett. Az összes többi pontod érthető, és elfogadható, sőt meg is valósítható lenne, ha nem lenne az fránya 2 pont. Orbánnak a legnagyobb hibája volt az egykulcsos adó. A könnyítéseket a felső középosztály és az elit részére csoportosította át.(Nekik kéne beindítani a gazdaságot, húzni maguk után a többieket. De nem fogják, luxuskiadásokra, illetve megtakarításokba ölik a plusz pénzt. Példa: jól kereső programozó évi 2x Karib-tengerezik, semmilyen új munkahelyet nem hoz létre itt, minden másra ua költ. Esetleg 3D tv befigyel) Viszont a társadalom maradékát megszorításoknak veti alá. Ha Orbán azt mondja, nincs adócsökkentés, a tehetősebbeknek így kell kivenni a részüket a ránk hagyott szociszadesz katasztrófából, akkor a rendvédelmiek, tüntetők, szakszervezetek stb méregfoga azonnal ki van húzva. De a képlet az egykulcsos adóval megbicsaklik.
Konklúzió:
Nem lehet eladni a megszorítást úgy, ha közben a legtehetősebbeknek kedvezünk. Ennek beláthatatlanok a következményei. Arról ne is beszéljünk, hogy mi történik, ha tehetősek - cégtulajok, vállalkozók stb - nem kezdik el a munkahelyteremtést villámgyorsan. Az irány jó lenne tehát, a megvalósítás katasztrófa. Nagy bajban vagyunk és rossz a kormány terápiája.

vadirum 2011.06.16. 15:42:45

Gyerekek, miről vitatkoztok?
Orbán nyilatkozott külföldön, hogy Magyarországon a zemberek a magas államadósság miatt tüntetnek. ( info rádióban hangzott el ez a nyilatkozata)
Ti ezt itthon rosszul látjátok, tudjátok. :-)))

hires 2011.06.16. 15:48:07

@daito: zene füleimnek !!!
:)

hires 2011.06.16. 15:51:09

@Belpo: Arról nem is beszélve, hogy a sok fideszes párti vállalkozó, cégvezető stb. viszi ki a pénzt az országból és adózik szlovákiában (kisbetűvel) vagy csak simám adót csal nagyüzemben itthon.

2011.06.16. 15:59:37

@vadirum:
mit lehet erre mondani?:)
a rettenthetetlen hülyék kora beköszöntött :)

sárkányfő 2011.06.16. 16:10:58

@KG2000: ha majd abbahagytad a rohamot meg a komcsizást, magyarázd ki szépen a fidesz garancialevelét, meg hogy mióta várod el tűzoltótól hogy annyi pénzért kockáztassa az életét, mint egy postás...

sárkányfő 2011.06.16. 16:12:39

@regress:
Hiába magyarázod neki, szerintem a fideszesek azt hiszik, hogy Pozsgay meg a többi fideszkomcsi rendszerváltó hősök voltak :D Talán még büszkék is rá...

vadirum 2011.06.16. 16:21:23

@Belpo: Sajnálom......, elkezdtem nézegetni a Világtérképet, merre lehet egy szebb, jobb jövőkép.

2011.06.16. 16:27:04

Mondjuk ahhoz mit szóltok, hogy a szakszervezetis tökös csávó akkora gyomrost vitt be Orbánéknak, hogy azóta se tudtak reagálni:

"Ősszel kíváncsi leszek majd, amikor az ő jogaikhoz nyúlnak hozzá, mert nagyon kemény megszorítások várhatók 2012-től"

most mit csináljanak, cáfolják? :):):) kussolnak, a nép körében meg terjed. Jah, kérem, nem kellett volna 2006-tól nyomni a "ne a zemberek fizessék meg dalt".
Orbán is elkúrta, Piszkos Fredet idézve:
Lehet rágyújtani.

Robinzon Kurzor 2011.06.16. 16:29:11

@Kettes: "@poszt: Már csak a rendszert kéne felfedezni az egyedi hibák mögött, és meg is vagyunk. :) "

A Patyolat-szidásnál tovább nem mernek menni, mert ahhoz önmagukat (meg a honlap üzemeltetési szerződést) kellene feladni.

Pedig okosabb ők annál, hogy ne lássák a rendszert az egyedi hibák mögött.

vadirum 2011.06.16. 16:34:20

Nagy botorság megvárni az őszt, mert ha elmegy az EU bizottság, akkor kezdődik igazán a tánc. Az még kérdéses, ki húzza a nótát, a nép vagy a kormány. A feketeleves még --megítélésem szerint-- hátra van. Ez csak a felvezetés Orbánék részéről.

2011.06.16. 16:43:21

@vadirum:
ugyan, mit tudnak csinálni, ha hőbörögni kezd a nép? kivezénylik azokat a rendőröket, akiket vérig sértettek? a nem létező hadsereget? Meg mit tudnak még elfoglalni? szted ki az a hülye, aki ezek után bármilyen megszorítást lenyel tőlük? fokozatosan csökken a támogatottságuk, épeszű ember meg nem fog nekik dolgozni, sztem egyék meg amit főztek.

becsoccsent 2011.06.16. 16:43:27

figyuman, az a joember, aki facebookon akarta kinyirni orbant, az hol van? elvittek, es azota semmi hir rola? isten ments, hogy valami halalos baj erje a vezirt, legyen csak neki hosszu elete, valami kelloen kellemetlen betegseggel. hogy fertozne meg a tobbi lofaszjoskat is!

énis 2011.06.16. 16:57:37

tűzoltóknak adnék korkedvezményt, a rendőröknek meg egy nagy ló...t a seggükbe! Mi a szar megterhelő? Ülni a kocsiban és vegzálni a népet? Az a pár, aki tényleg kockáztat, az még talán kaphat a tűzoltók mellé, na de a szaros kis közlekedési az nem különb egy tescospénztárosnál... szvsz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.16. 17:02:52

@hillcut: a demokrácia végét talán nem, de a korlátozását igen.
"Nem várható az, hogy a hatalom ne használja ki az adott lehetőségeket." Szerintem nem hogy nem várható, hanem egyenesen ezt kell várnunk. Ugyanis jobb lenne ha élne vele, használná, és nem kihasználná.

Egyszerűen nem tudom megérteni hogy miért különleges elvárás a higgadt, tárgyalóképes szakmai hozzáállás egy kormányzattól. Ott tartunk hogy a kormányszóvivő teljesen természetesen beszél arról, hogy visszavonják az Operaház új igazgatójának kinevezését, mert Orbán nem járult hozzá? Milyen ország az, ahol már a kultúra is egyszemélyes irányítás alá került? (ne érts félre, ez csak egy példa, mely jól mutatja mi történik. Nem érdekel különösebben, de veled ellentétben megdöbbent...)

Nem tudom megérteni azt sem, hogy ha az előző kormányzatnál jogosan bíráltak egy csomó dolgot, akkor miért csinálják ugyanazt, vagy még durvábban?
Nem tudom megérteni, hogy miért ne lehetne az általad is hangoztatott öngondoskodást - mely nekem is a vesszőparipám - kedvező feltételekkel partnerként kínálni a választóknak? Miért kell harccal, büntetéssel, kizárással, elvétellel stb. be és kiszorítani embereket.

Egyetértek a nyugati társadalmakkal való összehasonlítás feleslegességével, azonban nem értem hogy ha az ellenkező irányba menetelünk (bezárkózás, nacionalizmus, stb.) akkor hogyan foguk akárcsak közelebb érni?

vadirum 2011.06.16. 17:04:14

@Belpo: Erről próbáltam ( búrkoltan) írni. Hogy kááááááááár ( lenne) őszig várni. Ha már bemelegedtek, vigyék végig. Ez lépéselőny.....

vadirum 2011.06.16. 17:10:46

@vadirum: Bocs, így visszaolvasva, nem tűnök egyértelműnek: természetesen a "tüntetőkre" gondolok. Ha most elkullognak, később nehezebb lesz kivívni....
hillcut minden szavával egyetértek!

vadirum 2011.06.16. 17:19:44

@vadirum: ok, távozom mert nem tudok egyszerre több dologra figyelni a jelek szerint. :-) Nem hillcut-tal hanem Legelelő ősével értek egyet!!!!

hillcut 2011.06.16. 18:08:50

@Legelő Őse:
Nézd, minden komoly szervezetben, nagyvállalatban, a kormányban, illetve az egész államigazgatásban vannak felelősségi szintek, amikhez döntési kompetenciák vannak rendelve. Ha nem a saját szinteden elhelyezkedő témában akarsz dönteni, vagy nem validálják a döntésedet, akkor az nem érvényes döntés. Hiába gondolod, h az úgy jó, ha nem tartod a protokollt/a policy-t, akkor egyszerűen felülbírálják. Ez fontos, mert csak így lehet nagy szervezetet rendszer szinten működtetni.

Tárgyalások most is folynak a szakszervezetek és a kormány között. Látható, h mennyi eredménnyel. A rendvédelmisek mereven ragaszkodnak ahhoz, h MINDEN maradjon a régi. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan cél, helyette a kormány javaslatainak részleteiről kellene beszélni, minimalizálva a veszteségeiket. Amíg nem ez történik, addig a tüntetés nyugodtan minősíthető politikai hátterűnek, ismervén pl a Tettrekész Jobbikos kötődését.
Amúgy, h körbenézel egész Európában utcán vannak a szakszervezetek. Szóval ez nem Orbán-specifikus probléma. Ha 3 betűt változtatna a tv.-ben a parlament, akkor is kimennének. Ez ilyen.

"Nem tudom megérteni, hogy miért ne lehetne az általad is hangoztatott öngondoskodást - mely nekem is a vesszőparipám - kedvező feltételekkel partnerként kínálni a választóknak? Miért kell harccal, büntetéssel, kizárással, elvétellel stb. be és kiszorítani embereket."-Miért kell APEH, miért nem bízzák az adófizetést a polgár lelkiismeretére?

Azért, mert bizonyos társ-i csoportok semmilyen módon nem hajlandóak az öngondoskodás/több munka irányába mozdulni addig, amíg van kényelmesebb megoldás. (pl korkedvezményes nyugdíj, segély stb) Egyszerűen nem áll érdekükben.

Nagy-Britannia után az EU-ban Mo. gazdasága a legnyitottabb2. leginkább privatizált- 2. legkevesebb állami befolyással! EU és NATO tagok vagyunk, az EU soros elnökei. Én nem látok semmiféle bezárkózást, a patriotizmus pedig a legnagyobb nemzetek sajátja. Franciaország, USA, Nagy-Britannia...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.16. 18:32:17

@hillcut: Minden komoly szervezetben a megfelelő szinten döntenek azok, akikre a döntés tartozik, Nálunk a legfelső vezető dönt az operáról is. akkor minek miniszterek? Egy szervezett rendszert úgy lehet működtetni, hogy a felső vezetők stratégiát alkotnak, víziót stb, majd terveket készítenek. A középvezetők kidolgozzák a szakmai szervezeteikkel előkészítik a döntéseket, elemeznek, hatástanulmányokat készítenek, és elfogadtatják ezt az egészet a felső vezetéssel. Ezt hívják kormányprogramnak. Ezután mindenki a saját szintjén dönt, nem a felső vezető mindenben.. ez nem is kérdés. Mindehhez képest nálunk képviselői indítványokon keresztül történik mindez. Egyik nap a semmiből előjön egy képviselői ötlet, egy hét múlva törvény lesz belőle. Mindenféle egyeztetés, mérés, előkészítés, számítás nélkül. Ez nem szakmai profizmus, hanem dilettantizmus.

A tárgyalásokról - konkrétan a kormány egyetlen pontban sem volt hajlandó elmozdulást mutatni. Kell idéznem Orbánt a hálószobájával kapcsolatban? Kell idéznem a bohócügyi témával kapcsolatban? A rendvételmisek ahhoz ragaszkodnak, hogy visszamenőleg ne alkossanak törvényeket. A többi tárgyalás kérdése. De már ezen az alapon sem tudnak túljutni. Mindeközben behívják szolgálatra a rendőröket hogy ne tudjanak szabadon tüntetni. Te hogy érzed?

Nem értem az APEH - ami azót NAV lett hogy jön ide példaként. Egyáltalán nem erről beszéltem. Arról írtam hogy megfelelő környezetet kell teremteni, és a folyamatok elindulnak. De rákényszeríteni nem lehet, és nem is érdemes. Magyarul - a büntetés mellet mondjuk tanácsadás - és tájékoztatás. Ma ha már felhoztad az adótémát - a többséget rákényszerítik a mezsgyére hogy ügyeskedjen, balanszírozzon az életben maradásért majd lecsapnak rájuk ugyanúgy, mintha ők is valóban azért tették volna mindezt mint akik valóban bűnözők, és azért is csinálják - számlagyárosok stb. A túloldalon továbbra sem engednek. Sőt szigorítanak - mintha ettől bármilyen rendszer is jobb lenne. Az elmúlt években sem attól nem lett jobb a morál, mert nem volt szigorú a büntetés. A munkavállalók jogainak megcsonkítása, pedig egyenesen döfés mindenki számára, ha el tudod magyarázni hogy ez miért és kinek jó, akkor hálás leszek neked egy életre.

Továbbra is felhívom a figyelmed a csúsztatásodra - hogy a társadalom bizonyos rétegei nem azért mennek korengedményes nyugdíjba, mert csalnak, vagy visszaélnek a helyzettel, hanem mert ilyen szerződést kötöttek, ezért vállaltak egy csomó mindent - cserébe! Nem ők tehetnek arról, hogy a rendszer rosszul és kiterjesztve működött (lásd íróasztaltól is mentek stb.) mindenkin bosszút állni, pont olyan mint a végkielégítések esetén. Igazi melléfogás, kapkodás, és kontraproduktivitás.
A nyitottsággal kapcsolatban azért ajánlom figyelmedbe a német külügyi szóvivő nyílt levelét az elmúlt egy évről....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.16. 18:33:26

@hillcut: elegem van a narancsprolikból

2006, 1944

Lew Archer 2011.06.16. 20:19:03

Ahányszor életemben hallottam már, hogy nem az intézkedéssel van a baj, hanem a bevezetés módjával és a hatalom arroganciájával, már meg is tanultam a gondolatmenetet, bár nem akartam. Hol is hallottuk ezt először?

" "Az SZDSZ Ügyvivői Testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást.

Öt hónapos fennállása alatt a kormány megmutatta, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával. A mai napon bebizonyította, hogy nem tudja kezelni a romló életkörülmények miatti társadalmi tiltakozást.

Az erőszakkal való fenyegetőzés megengedhetetlen, csak tárgyalásos megoldás lehetséges. Most már nem csupán a benzin áráról van szó. Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége.

Addig is biztosítani kell az élet normális menetét. Felhívjuk a tiltakozó mozgalom résztvevőit, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel, védjék a rendet és a nyugalmat. Felhívjuk a közellátás, a szállítás és az egészségügy dolgozóit, hogy - mint eddig is tették - biztosítsák a lakosság ellátását.

Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását.

Budapest, 1990. október 26., 13 óra 30 perckor
az SZDSZ Ügyvivői Testülete"

belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/155378/1

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.06.16. 20:37:55

Turulnak ez is egy olyan írása, amivel szóról-szóra egyetéretek.

eN 2011.06.16. 22:07:18

Nahát a trollok között kommentelők is vannak.
EZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG!!!44!+!!!!!44444!

Dendrobatidae 2011.06.16. 22:29:31

Ez a bohóckodó szarság tisztára olyan, mintha a Fidesz rendezte volna.
Hozz magaddal egy vekkert oszt' csörgesd.... stb.

Sajnos Magyarországból egy zártosztály lett, köszönhetően az elmebeteg pártjainknak.

Alfőmérnök 2011.06.16. 23:45:09

@Dendrobatidae: "Sajnos Magyarországból egy zártosztály lett, köszönhetően az elmebeteg pártjainknak."

Nem tudom, minek köszönhető (szerintem legkevésbé a Fidesznek, mindegy), de sajna tényleg sok igazság van ebben.
Ma tök véletlenül belefutottam ezekbe a bohócokba, igazándiból nem tudtam eldönteni, hogy mi is ez: saját magukat akarják kifigurázni, vagy a hatalmon levőket? Gondolom az utóbbi a céljuk, csakhogy nekem eléggé úgy tűnt, hogy az előbbit érik el. Persze lehet, hogy csak nekem nem jött át a messzidzs.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.06.17. 07:19:00

@Lew Archer: kis illusztráció amolyan nyomaték gyanánt az idézett szöveghez, hiszen vannak itten fiatal olvasók is, akiknek gőzük nincs arról, hogy kiktől is idézel:

m.blog.hu/re/retropol/file/10csapat.jpg

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.17. 07:49:03

a hírtv-nél nem hallgatják el, hogy volt tüntetés. ez rágalom!

"Felvonulók kérték
Míg négy szakszervezeti konföderáció autós felvonulást, a rendvédelmisek bohócforradalmat tartanak. Mi a kormány válasza? A Rájátszásban Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője."

tevevanegypupu 2011.06.17. 07:55:12

Istenem, ha belegondolok, hogy a rendorseg micsoda huseggel, vasfegyelemmel es kimondhatatlan lelkesedessel szolgalta a kommunista rendszert evtizedeken at..Az a gyulolet ahogy a kicsit "ketes" allampolgaroknak nekiestek, szemely igazolvanyt bevontak, gumibotoztak is akar..Micsoda boldog, szep es termekeny idoszaka volt az a rendorsegnek. Mindent szabadott, de tenyleg mindent..Besugokat zsarolhattak, megfigyelhettek, zaklathattak..Micsoda lehetosegek voltak..Most ezt akarjak elvenni, sot munkara akarjak oket kenyszeriteni!!..raadasul azok akiket husz evvel ezelott meg vidaman pofozhattak az mszmp (most mszp) lelkes biztatasara..Felhaboritoan igazsagtalan.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.17. 09:05:32

@tevevanegypupu:
nézze, ha magát állami pénzen kiképeznék, 44 évesen nyugdíjba mehetne, hogy aztán a megszerzett tudással valamelyik bűnszervezetnek dolgozzon elég jó pénzért, és ezt elvennék magától, hát maga is tüntetne.
egyébként a világ minden országában a széljobb szimpátiák miatt szokják a szolgálatok figyelgetni a rendvédelmieket. nálunk meg komcsik. ha másért nem, hát ezért kell kinyírni őket.

Valandil 2011.06.17. 09:10:24

@daito: Valahogy ennél a szuper rendőrségnél nem látom, hogy
a) merne intézkedni a cigányok/bűnözők ellen;
b) olyan kibaszottul jó felderítési mutatói lennének;
c) olyan kibaszottul jó közbiztonság lenne.
43k rendőrt tartunk a nagy büdös lófaszért, mert csak karhatalmi feladatokra alkalmasok.
(Egy volt rendőr, aki öregségi nyugdíjas.)

Azt a kevés szimpátiát is elvesztették a részemről, amikor az mszosz melléjük állt. Innentől nem kétséges, hogy nem támogathatom őket.

Kalmár 2011.06.17. 09:16:10

@Belpo: Az egy kulcsos adó a gyerekkedvezménnyel kombinálva már az átlagkeresőknek is több jövedelmet biztosít. Egy átlagos sörgyári, szeszes, pelenkás képviselőnek 2-3 gyerekkel komoly jövedelem növekedést jelentett. Ők Opel Corsa kategóriájú kocsikkal autókáznak és nem igazán luxus életet élnek. Ráadásul a vállalkozók közt sokan kamu számlákkal fedezve vették ki a pénztárból a valódi jövedelmüket. Most megéri bejelenteni a valós jövedelmét.
A szűkös keretekből csak úgy jut támogatásra ha a gyerekvállalás is halad.
Szerintem.

Kalmár 2011.06.17. 09:33:49

A rendvédelmi dolgozók 90%-a nem ilyen.
Nekem romantikus mesének tűnik a festett kép.
A példáid végtelen összehasonlítgatásban végződnek.

Mi van a mentősökkel? Ők nyugodtan alszanak? Nem látnak hullákat? Mi van a tanárokkal? Egy szakmunkásképzőben jól fejlett rablókkal akadnak össze. Jó ha nem verik meg őket?
stbstb.
Ráadásul akkor lenne jogos amit írsz, ha tényleg csak azok mennének nyugdíjba korkedvezménnyel, akik extrém teher alatt dolgoztak. De valójában az irodai dolgozók, és azok is akik elő sem vették a fegyvert vagy autót vezettek, ők is korengedménnyel mennek nyugdíjba. Ráadásul a szorzók miatt vicces idő után.
Az utcánkban lakik egy 47 évesen nyugdíjas rendőr. 30ezer forinttal több a nyugdíja mint a fizuja volt, szóval nem tudom elfogadni a matekleckét.
A létszámmal pedig tévedsz. Nagy szükség van tapasztalt kiképzett rendőrökre. Arra nincs pénz, hogy ipari méretekben gyártsuk a nyugdíjasokat. Mindenkinek tudnak munkát adni(mert van) aki visszaáll szolgálatba. Nem engedhető meg, hogy 180 ezer nyugdíjat kapjon fiatalon. Jöjjön dolgozni és 180ezer fizetést fog kapni.
Mindenkinek többet kell dolgozni.
Persze gondolom, hogy nem győzzük meg egymást.

tevevanegypupu 2011.06.17. 10:27:51

@málnási:
Ugy tunik semmit nem valtoztak..tenyleg ezek kozott vannak akik Orbanekat pofoztak nem is olyan regen. Szoval az egesz mehetne a virslibe es uj rendorseget kellene szervezni. Francba veluk, ez egy gyuloletes tarsasag.

Alfőmérnök 2011.06.17. 10:32:22

@tevevanegypupu: Mondjuk a virslibe menesztés legjobb módszere a korai nyugdíjazás lenne szvsz.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.17. 10:34:04

@tevevanegypupu:
új rendőrség lesz szervezve. és új közigazgatás is.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.17. 10:34:45

@Alfőmérnök:
csak kicsit drága. így meg szépen kilépnek a gecik.

Alfőmérnök 2011.06.17. 10:44:45

@málnási: Hát reméljük. Én a tűzoltókat azért sajnálom. :)
Illetve tényleg nem nagyon értem, mi a célja a fidesznek ezzel az egésszel, hacsak nem az, amit maga írt tevevanegypupunak.

tevevanegypupu 2011.06.17. 10:54:24

@Alfőmérnök:

Mondjuk koztunk szolva ezeket a regi zsernyakokat en nem hivnam vissza. oszinten szolva felek toluk..meg mindig. Jobb lenne ha maradnanak a kocsmaban a froccs mellett, mintha ujra fegyvert adnanak a kezukbe.

tevevanegypupu 2011.06.17. 10:54:25

@Alfőmérnök:

Mondjuk koztunk szolva ezeket a regi zsernyakokat en nem hivnam vissza. oszinten szolva felek toluk..meg mindig. Jobb lenne ha maradnanak a kocsmaban a froccs mellett, mintha ujra fegyvert adnanak a kezukbe.

tevevanegypupu 2011.06.17. 10:56:35

@málnási:

Mindent ujra kellene szervezni, de ahhoz negy ev nem lesz eleg.

Bloodscalp 2011.06.17. 12:18:23

@Kalmár: fantasztikus vagy:) Nagy Anna és Sz. Péter szájtátva olvassa kommentjeid:)

2011.06.17. 13:18:59

@Kalmár:
persze, ez igaz, de te hozod hogy y Józsi jól járt, de én meg mondok 10x Bélát aki meg nem. Kiragadott példákkal nem megyünk semmire, mert ha a nagy egészet nézzük, nyilvánvaló, hogy a legrosszabbkor nyomták át az egykulcsost, ez az egész hazárdjáték. Azért, mert nincs rá semmilyen érv, hogy a + jövedelmeket a gazdaságba forgatják vissza. (Lásd Horvátországi ház vásárlások - rengeteg a magyar, erről ma cikk is van, biztos, hogy ezek a jól szituáltak)Továbbá ez az intézkedés a társadalmi ollót még szélesebbre nyitja. Persze, jól jártak a mérnökök, a programozok, de ebből nem lesz munkahelyteremtés. A valós jövedelem bejelentés: nem, nem éri meg, mégpedig a munkára rakodó terhek miatt. Nem érdekli a kkv-ot, hogy hány gyereke van a beosztottjának, nem fogja bejelenti, vagy nem fog többet adni a minimálbérnél. Mert nem mindegy, hogy 100e vagy 200e után fizeted a járulékokat, gondolom, ez evidens. Durva hazárdjátékot játszik a kormány. Ha pedig ez befuccsol, na akkor tényleg lehet lehúzni a redőnyt, mert akkor itt k. nagy bameg lesz. Én egyébként már a mandinerrel is vitába szálltam már akkor, amikor ők ezt üdvözlendő lépésnek tartották. Szerintem meg irtózatosan rossz lépés volt. Már most látszik, hogy nem indul be a munkahelyteremtés, és további megszorításokra lesz szükség.
süti beállítások módosítása