LMP-népszavazás: több pénzt az embereknek?
2011. május 23. írta: TuRuL_2k2

LMP-népszavazás: több pénzt az embereknek?

  Népszavaztatna az LMP, rögtön tíz kérdésben. Az alapvető munkavállalói jogok érdekében, mondják. Itt vannak az Országos Választási Bizottság elé terjesztett kérdések:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának időtartama az álláskeresővé válást megelőzően folyamatosan munkaviszonyban töltött idő egyötödénél, de legfeljebb 270 napnál kevesebb ne lehessen?

Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék összege ne lehessen alacsonyabb az álláskeresővé válást megelőző 12 havi átlagkereset 80%-ánál?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?

Egyetért-e Ön azzal, hogy 3 hónapnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaviszony egyoldalú megszüntetésére irányadó szabályok a 2011. január 1-jén hatályos szabályok szerint legyenek?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaidőkereten felül végzett munkáért járó bérpótlék mértéke ne lehessen alacsonyabb a személyi alapbér ötven százalékánál?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon végzett munkáért járó bérpótlék mértéke, abban az esetben, ha a munkavállaló nem kap másik pihenőnapot, ne lehessen alacsonyabb a személyi alapbér száz százalékánál?

Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti alapszabadság mértéke a 2011. január 1-jén hatályos szabályokhoz képest ne csökkenjen?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2011. január 1-ig jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el? 

  A szavazólapokra szánt kérdések kimondva-kimondatlanul a Fidesz 2008-as szociális népszavazásának örökösei. Mint ilyenek, nem éppen azt bizonyítják, hogy lehetne más a politika. 

  Nem tartoztunk a 2008-as népszavazás lelkes támogatói közé, 2007 őszén megjelent reakciós kormányprogramunkban (A jövő visszahódítása című gondolatkísérletünk első része itt, második része itt olvasható) így írtunk a szavazás által érintett vizitdíjról és a kórházi napidíjról:

A vizitdíjat és a kórházi napidíjat elfogadható konstrukciónak tartjuk. A tb-kasszát kivéve elfogadhatónak tartjuk a magántőke térnyerését az egészségügyben világos, szabályozott és ellenőrzött keretek között.

  Ezért örülünk neki, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem éppen az ellenzéki években hangoztatottak szerint alakítja szociálpolitikáját (vannak persze szomorú kivételek, mint például a hatvanöt éven felüliek Európa-szerte egyedülálló ingyenes utazása). Hogy a párt politikusai hogyan egyeztetik össze intézkedéseiket korábbi álláspontjukkal, az legyen az ő bajuk. A húsz plusz negyven plusz nem tudom hány év eredményeként oda jutottunk, hogy az állam a gazdaság teljesítőképességét meghaladó mértékben költ szociális juttatásokra, amikről ráadásul a kedvezményezettek úgy gondolják, hogy nem jutnak, hanem járnak. Jár a segély, jár az ingyenes utazás, jár a fűtéstámogatás, jár a gázártámogatás. Két pofára zabáljuk fel a jövőnket.

  A szocializmusból okosba' átgyúrt kapitalizmusunk ezernyi nyűgje közül az egyik legnagyobb problémánk az alacsony foglalkoztatottság. Kevesen dolgozunk. Nagyon kevesen

  Abban mindenki egyetért, hogy ezen változtatni kell. A változtatás azonban kényelmetlen, nem egyszer fájdalmas dolog. Not in my backyard, ahogy a költő mondja. A magyarországi munkajogi szabályozás inkább a munkavállalóknak kedvez, pontosabban a munkaadókat sújtja jobban. A munkavállalók sajnos nem fognak új munkahelyeket létrehozni, így ha új munkalehetőségek ezreire és százezreire vágyunk, logikus lépés, hogy a munkaadók (és a költségvetési egyensúly, jegyzem meg) szempontjai szerint módosuljanak a szabályok. 

  Az LMP szerint azonban az eddigi szabályozás volt a jó, sőt, még többet kéne adni az embereknek. Például ha valaki legalább 4,5 éves munkaviszony után kényszerül álláskeresésre, akkor az állam akár 9 hónapon keresztül is folyósítsa addigi bérük 80%-át.

  Nincs kifogásunk a népszavazás intézményének efféle felhasználása ellen, ez része a demokrácia működésének, legitim eszköze a politikai versenynek, kerül, amibe kerül. Az önmeghatározás nehéz, tépelődős időszakát élő LMP viszont ezzel a kérdéscsokorral ismét olyan irányba tesz még egy lépést, ami szerintünk nem tesz jót az országnak. Nem új alapokra helyezi a közbeszédet, hanem a régi, düledező felépítményre gányol rá még egy emeletet. De ha már ezt az utat választják, akkor felesleges a választókat kérdések özönével terhelni. Sokkal egyszerűbb lenne mindössze ezt a két kérdést népszavazásra bocsátani:

Legyen úgy, mint régen volt?
Több pénzt az embereknek?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72926205

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az LMP mint gonosz törpe? 2011.05.23. 18:55:50

Sok mindenre bizton lehetett fogadni 2010-ben, hogy például a Fidesz nekimegy néhány dolognak, jónak rossznak válogatás nélkül, hogy Gyurcsány nem fog tudni sokáig csücsülni a fenekén, és foszlik az MSZP, meg hogy a Jobbik újra előveszi a jól bevált ma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hunmohikan 2011.05.23. 16:15:11

az LMP teljesen komolytalan, most már bárki számára ez nyilvánvaló

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 16:21:46

"Az LMP szerint azonban az eddigi szabályozás volt a jó, sőt, még többet kéne adni az embereknek. Például ha valaki legalább 4,5 éves munkaviszony után kényszerül álláskeresésre, akkor az állam akár 9 hónapon keresztül is folyósítsa addigi bérük 80%-át."

Ami ugye maximum 120 ezer forint, mivel így rendelkezik a törvény, a minimálbér nemtudomhányszorosa a maximum.

Hihetetlen, hogy lekádáristázátok a volt kormánypártokat, meg a Fidesz-t is és az LMP-t is. Akkor mindeki kádárista csak én vagyok szélkakas?

Segítek az nem kádárizmus ha a munkaválalóknak vannak jogai, az nem kádárizmus, ha elmehet egy dolhozó ember pihenőre napközben, az nem kádárizmus, hogy ha valakinek nincsen munkája az ne haljon éhen.

Komolyan hisztit kaptam igen, attól kaptam hisztit, hogy szerinted csak az a modern (érted nem kádárista, bár nem tudom egy konzi, hogy lehet moderenség fetisiszta), ahol eltöröljük a munkaválalók jogait.

Szerinted a munkavállalók jogai akadályozzák, a gazdasági növekedést, ez a leggázabb dolog?
Végül is jah, Kínában meg Kolumbiában alig vannak munkavállalói jogok és nő a GDP, őst utóbbiban még a kokain is jól fut.

Nem csak a munkavállalók jogainak elvételével lehet piacot éllénkiteni, lehet, hogy a cégalapítást a kedvezmények rendszerét és a járulékokat kéne végre átbaszni és nem az embereket.

sronti 2011.05.23. 16:22:40

" Ezért örülünk neki, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem éppen az ellenzéki években hangoztatottak szerint alakítja szociálpolitikáját"
Ó, csak nem hazudtak, és demagógabbak voltak egy mérfölddel még Gyurcsánynál is, azt nem lehet! :DDD
A többivel nagyrészt egyetértek, az LMP-nek nem kéne ebbe az irányba mennie.

tsk 2011.05.23. 16:24:52

Latszik hogy a szerzo egy napot nem dolgozott alkalmazottkent a versenyszferaban, kulonben ilyen hulyesegeket nem irna le. (Politikus havernek mindenfele megrendelest alvalalkozokent megcsinalni lehet hogy jogilag versenyszfera, en megsem tekintenem annak)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 16:28:24

@tsk:
A szerző dolgozott alkalmazottként a versenyszférában, annak is a kevésbé derűs vizein.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 16:43:59

értsük már meg ez nem pénzről hanem jogokról szól.

tsk 2011.05.23. 16:44:27

@TuRuL_2k2: Ha dolgoztal a "kevesbe derus" reszeken akkor tudhatod hogy az hogy mennyit tartanak be a munkaugyi torvenyekbol egyedul a fonok/tulajdonos becsuletessegen mulik. Az uj torvenyek gyakorlatilag azoknak a vallakozoknak/multiknak kedveznek akik eddig is konyortelenul kihasznaltak a munkavallokat. Eddig meg volt remeny arra hogy folyamatosan egyre kevesebb lesz az olyan vallalkozo aki szarik a torvenyekre es majd a kovetkezo munkahely lehet olyan lesz, ahol rendesen kifizetik a tulorak/hetvegi munkat, bejelentenek teljes berre stb. Hat nem, az uj torveny vagy egy tucat olyan kiskaput tartalmazz amivel az elelmes valalkozo szepen meg tudja magyarazni egy esetleges ellenorzes soran hogy miert is dolgozott a munkavalalo mar a honap elso ket heteben 120 orat, vagy hogy decemberben meg miert nem volt abban az evben szabadsagon.

jan 2011.05.23. 16:46:12

Alapvetően egyetértek a poszttal, de speciel azt nem értem pl., hogy az ország talpraállításához miért van szükség a 3 hónapos próbaidő csökkentésére, vagy az alapszabadságok csökkentésére?

Attól, hogy mindenki 2-3 nappal többet dolgozik papíron egy évben, majd felpörög a gazdaság? Ne már.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 16:51:44

@weisz manfréd huba:
Azok a jogok pénzbe kerülnek. Sokba. A szabadságod joga, a rokkantnyugdíjad joga, az álláskeresési támogatásod joga.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 16:55:05

@jan:
A szabadság csökkentése szerintem sem sokat hozna (nem is írtam róla, hogy milyen jó dolog), azt minden további nélkül el lehetne hagyni. De az LMP népszavazási kezdeményezése nem erről szól. (A próbaidő nem csökkenne, hanem hosszabb lehetne.)

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 16:57:05

@TuRuL_2k2: Igen a demokrácia az bizony pénzbe kerül. És bizony az emberek is pénzbe kerülnek, de ki is végezhetjük őket...

ven 2011.05.23. 17:00:11

Szerintem meg nem az vezet több munkahelyhez ha Európa Kínája leszünk...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 17:02:26

@weisz manfréd huba:
Ne keverjük össze a demokráciát a szociális juttatásokkal.
Az európai jóléti modell talán az utolsókat rúgja, a mi generációnk ennek minden nyomorát végigélvezheti majd. Az LMP-féle garantált minimáljövedelem és hasonlók agyrémek. Meg kell szüntetni azt, hogy akár egy életet is le lehet élni munka nélkül, állami támogatásokból. Ugyanígy torz eredményhez vezet a kényelmes állami nyugdíj is, ami bünteti azokat, akik gyermeket vállaltak és így hozzájárultak a nemzet/köztársaság/akármi jövőjéhez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.23. 17:07:28

@TuRuL_2k2:

Ez a poszt nem egy polgári underground-poszt, hanem yuppie-vircsaft. Ahogy kormánypárti humor nincs, úgy kormánypárti underground sincs. Ugyanazt csináljátok, mint a s*ggarc baloldali skriblerek, akik, mikor a liberálbolsik hatalmon voltak/voltak hatalmon, másra sem telt tőlük, mint az ellenzéki Fidesz kritikájára.

Az LMP Karthágó --- és, tudjuk: Carthaginem esse delendam! ---, de ez nem menti a Fidesz azon ténykedéseit, amikkel egyre nagyobb bizonytalanságot teremt a társadalomban (s a jelenleginél nagyobbat már valóban teljesítmény!).

Lehet, hogy hatalomtechnikailag célravezetőnek tűnik, úgy viselkednie a Fidesznek, mint akiknek nincs erkölcsi érzékük (és ordas vulgárdemokratizmussal pótolni az érveket és az értékeket), de ennek már középtávon is komoly ára van/lesz: ez a politizálás zülleszt. (Milyen érdekes, hogy nyolc éven keresztül, az egyre mélyülő erkölcsi válság volt a Fidesz-retorika kulcseleme, s ahogy hatalomrajutottak, ez a probléma önmagától megszűnt --- pedig, dehogy!)

Van arról valakinek valamiféle elképzelése, hogy milyen eredményeket hozhat a foglalkoztatásban, ha Európában egyedülálló módon megkurtítják a munkavállalók jogait? Mert ha van, akkor mesélje el, hogy a Zemberek is el tudják képzelni. Így csak az a kép és érzet erősödik meg a társadalomban, hogy "ma őt, holnap engem", ezek, előbb vagy utóbb, biztos velem is kib*sznak...

ü
bbjnick

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.23. 17:11:52

@TuRuL_2k2: "Az LMP-féle garantált minimáljövedelem és hasonlók agyrémek."

Hűha, pedig a GKM egy friss tanulmány is erre alapoz :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 17:14:07

@bbjnick:
Az eddigi szabályozás kifejezetten munkaadó-ellenes volt. Nem én mondom ezt, hanem egy fejvadász, aki elég sokat tud a hazai munkaerőpiac működéséről:
mandiner.hu/cikk/20110121_a_valasztasok_befagyasztjak_a_menedzserpiacot

Sajnos a munkához való hozzáállás egyik fő pillére, hogy ez jár, az jár. A munkavállaló nem azonosul a munkahelyének érdekeivel, egyszerűen csak túl akarja élni a munkaidőt. Nem érdekli, hogy jó munkát végezzen, szép eredménnyel, hanem csak az, mikor jön a hétvége, a szabadság, az üdülési csekk. A mostani panaszok jelentős része is ebből ered.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.23. 17:17:47

Szerintem az, hogy ne csökkentsék a jogok szintjét, nem jelenti azt, hogy "több pénzt az embereknek". Sőt még azt se, hogy legyen úgy, mint régen volt, hiszen az LMP is javasolt már egy csomó átalakítást.

Ezek a kérdések éppen azokat a pontokat tartalmazzák, amivel az LMP a programja szerint nem ért egyet. Úgyhogy az az egy egész biztos nem fenyeget, mint a Fidesz esetében, hogy az egész csak kamu, s a választások után egész mást csinál.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.23. 17:21:11

"logikus lépés, hogy a munkaadók (és a költségvetési egyensúly, jegyzem meg) szempontjai szerint módosuljanak a szabályok. "

csak az a kérdés, hogy a munkaadók szempontjai egybeesnek-e az állam (közösség) azon szempontjával, hogy több munkahely kell. Azaz hogy a könnyítéseket munkahelyek teremtésére vagy csak a saját jólétük növelésére fogják-e használni.

A munkaidő növelése, a szabadság csökkentése és a bérpótlékok csökkentése nem növelik a foglalkoztatottságot, mert éppenhogy a meglévő állományból több munka kisajtolását teszik lehetővé. Akkor pedig felesleges új embert felvenni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 17:21:12

@Lastres:
Ezek nem szimbolikus jogok, hanem komoly költségvonzatuk van. A kormány által elgondolt (jó/rossz) új szabályozáshoz képest pedig érvényes rá, hogy több pénzt az embereknek!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 17:22:33

@Lastres:
Viszont segíthetnek abban, hogy ne az legyen a munkaadó alapvető élménye, hogy munkát adni = szopás.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 17:24:11

@TuRuL_2k2: A jóléti modell már rég kimúlt, most az utána következő neokon modellen a sor.

Dendrobatidae 2011.05.23. 17:29:49

Haha... Ne a zemberek fizessék meg! Három igennel sokat spórolhatsz!:))
Emlékeztek még erre, idióta fideszmajmok?

Dendrobatidae 2011.05.23. 17:36:10

De azért ez sem kutya:
A fideszes, Lungo Dromos cigányok kenték össze szarral a cigányszékházat, majd utána a szoci cigányokra kenték a balhét:))

index.hu/belfold/2011/05/23/kolompar_farkas_florian_penzt_csalt_ki_a_kormanytol/

:)))) Nagy taktikus ez a Farkasflóri! Épp mint a szintén zenész Vitya.

tsk 2011.05.23. 17:37:26

@TuRuL_2k2: "a munkaadó alapvető élménye, hogy munkát adni = szopás"
De miert szopas munkat adni?
Azert mert evente 23 szabadnapot kell adni 21 helyett? Vagy mert 3 honap a probaido a 6 helyett? Vagy mert a tulorat ki kell fizetni?
Nem. Alapvetoen azert szopas munkat adni mert
1) nem lehet megfeleloen kepzett es elkotelezett munkaerot talalni.
2) ha megis akkor nem lehet megfizetni, koszonhetoen a irrealis jarulek terheknek.
A szigoritasok hogy oldjak meg ezeket a problemakat?

Dendrobatidae 2011.05.23. 17:47:16

@TuRuL_2k2: Te egyébként dolgoztál már olyan helyen, ahol valami eladható értéket termeltél? Vagy csak jártatod a potyalesődet, mint Orbán, Szíjjártó, Lázár, Kövér............... és a többi seggarc, akik életükben összesen nem dolgoztak két percet.

Megnéznélek egy szalag mellet, vagy egy kőműves munkánál, hogy járna a szád utána a versenyképességről meg a munkához való viszonyról. Ti csak addig vagytok okosak amíg a munka világa valami távoli sci-fi szerű ismeretlen világ.

Én azt javaslom húzzál el dolgozni valahová és öt tíz év múlva majd térjünk vissza a témára. Meglátod, akkor már nem akarsz majd Kínával versenyezni! Ebben biztos vagyok.

vizipipa 2011.05.23. 17:48:27

Az LMP-s kérdések nagy része demagóg. Ettől még igaz, hogy a posztíró átesett a ló túlsó oldalára. És félútig visszakapaszkodhatna, már csak azért is mert magasabbról messzebbre látni.
A fejvadász például felső vezetőket keres. Az ő nézőpontjával nézni az alkalmazotti tömeget, vicces.
Mi újság azokkal a cégekkel ahol az alkalmazottak 90%-a (!) kölcsönzött munkaerő, napi (mondjuk ez túlzás, de a heti az igaz) létszámtervvel? És (papíron) mind minimálbért kap.
A kormány által tervezett egyes módosításokban lenne ráció, de csak úgy ha kíméletlenül vágnák szájon azokat, akik a mostani szabályokat sem tartják be! Lásd: Tesco ügy. Erre a valós esély kb. nulla.
A munkaügyi front erkölcsi-morális helyzete olyan, mint sok más területé. Az egyoldalú lazítás csak gyorsíthatja a további romlást.

teknős 2011.05.23. 18:05:15

@TuRuL_2k2: Komolyan mondom, Pinochet fénykorában is csak kiscserkész volt a 2010+ -os fidesz kormányhoz képest. Semmi gond sem lenne, ha teremtődnének a jobbnál jobb álláshelyek.

Az egész téma rákfenéje, hogy az elmúlt 20 évben a gazdaság nem volt hajlandó megfizetni a munkaerő újratermelésének költségeit. Az egész gazdaságunk egy rosszul működő rablógazdaság, ami nem lesz jobb attól, hogy megsegíti őket a kormányzat, sőt, segít konzerválni az elképesztően rosszul működő gazdaságunkat.

A fejvadászok meg különösen menjenek el a sunyiba. Ők és a HR szakma kifejezetten szervilisen állt a munkáltatókhoz és egy jottányit sem segített abban, hogy a magyar munkaerőnek értéke legyen. Soha sem akadtak fent a törvénysértéseken, a kiszolgáltatott, jogaikat nem ismerő dolgozókat minden szívbaj és lelkiismeret nélkül verték át, miközben semmilyen hozzáadott értéket sem mutattak fel a gazdaságban.

Kabbe (törölt) 2011.05.23. 18:05:29

300 ft-os vizitdíjért lehetett népszavazni, akkor ezzel most mi a gond?
bytheway....várjuk a rengeteg munkahelyet...még mindig.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.23. 18:09:06

@TuRuL_2k2: képes rá, de milyen áron?

OECD felmérés szerint nem az egydolgozóra eső ledolgozott munkaórák számával van baj (csak Görögország és Dél-Korea előz meg minket). Ebből következően minden olyan lépés, ami növeli a munkaidő hosszát, hatástalan.

Tényleg csökkenteni kell a vállalkozások terheit, de nem a munkavállalók terhére. Erre az LMP-nek az volt a javaslata, hogy az adminisztrációs terheket (a valódiakat, mert a bérpótlék pl. NEM adminisztrációs teher) és a járulékokat csökkentsék, bővítsék a start kártyát, és ennek ellentételezéseként növeljék a zöld adókat. Így a költségvetés egyensúlya sem romlik, az erőforrás-használat is csökken, több munkahely lesz (főképp az alacsonyan képzettek körében, ahol a leginkább kell), s mindenki boldog lesz :)

teknős 2011.05.23. 18:14:46

@TuRuL_2k2: Ha jobban megszervezné a munkát, ahogyan nem teszi, kevesebb munkaerővel, hatékonyabban tudná ellátni a gazdasági tevékenységét. A egyetlen olyan céggel sem találkoztam,ahol a jó szakembereket megpróbálták volna megtartani, cserélhetőnek és eldobhatónak tartották és tartják. Ez azért nem egyoldalú dolog és úgy vélem, a munkáltató a hibás döntéseit is a munkavállalókon akarja számonkérni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.23. 18:23:52

@TuRuL_2k2:

"Sajnos a munkához való hozzáállás egyik fő pillére, hogy ez jár, az jár. A munkavállaló nem azonosul a munkahelyének érdekeivel, egyszerűen csak túl akarja élni a munkaidőt. Nem érdekli, hogy jó munkát végezzen, szép eredménnyel, hanem csak az, mikor jön a hétvége, a szabadság, az üdülési csekk. A mostani panaszok jelentős része is ebből ered." --- írod.

Beszélgettem egy informatikussal, aki Skóciától Hollandiáig, az USÁ-tól Angliáig, mit tudom én hány helyen dolgozott már, középvezetőként. Szóba került a vezetői hozzáállás és a munkamorál kérdése is. Amit ő mesélt, az nagyban árnyalja azt a képet, amit te itt felskiccelsz.

--- Először is Nyugaton általában elmondható, hogy a munkavállaló hozzáállása a munkahelyhez neutrális. Dolgozik, amiért megfizetik, de semminemű plusz erőkifejtést (sem fizikait, sem szellemit) nem hajlandó tenni, ha egy érdekes vagy sürgős feladattal találkozik. Nincs benne elköteleződés a munkahely vagy a tevékenység iránt. Eszébe sem jut egy munkáltatónak, hogy túlórát vagy pluszmunkát kérjen, abban külön meg kell egyezni, annak külön ára van. (Az informatikus idézte egy holland vállalkozó szavait, aki lelkesen mondta, hogy: veszek még magyarokat, mert ezek, ellentétben a nyugatiakkal, tudnak gondolkozni és dolgozni!")

--- Ez a "nem akar dolgozni", ez semmivel sem tartalmaz több információt a problémáról, mintha azt mondanánk, hogy "de igenis, akar dolgozni". Először is milyen típusú munkahelyről van szó? Mely szférában van ez a munkahely? Ki állítja, hogy nem akar dolgozni a munkaerő és kiről? A csúcsvezetők a középvezetőkről? A középvezetők a beosztottjaikról? Kis- és középvállalkozók mondják ezt alkalmi munkásaikról vagy állandó alkalmazottaikról? Mindenkinek megvan a maga szempontja, a maga motivációi, mindenki a maga sikerét vagy sikertelenségét a maga szempontjából magyarázza, értelmezi, értékeli. Ha nagyon megpiszkálnánk, szerintem hamar kiderülne, hogy ez egy általánosan elterjedt (valószínűleg a világon mindenütt el-elhangzó) sztereotípia, alappal vagy alaptalanul, leginkább t'án vezetői hivatkozásként (panaszként beosztottjaikra) egy-egy munka sikertelensége vagy eredménytelensége miatt.

--- De tegyük fel, hogy jogos a panasz (úgy általában jogos), ha a fenti módon megkurtítjuk a munkavállalók jogait, akkor jobb lesz a munkamorál?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.23. 18:28:01

@teknős:

Jól tetszik mondani!:-)

ü
bbjnick

bz249 2011.05.23. 18:31:25

@bbjnick: "Először is Nyugaton általában elmondható, hogy a munkavállaló hozzáállása a munkahelyhez neutrális. Dolgozik, amiért megfizetik, de semminemű plusz erőkifejtést (sem fizikait, sem szellemit) nem hajlandó tenni, ha egy érdekes vagy sürgős feladattal találkozik."

Ez azert nem teljesen igaz, de teny a Feierabend az altalaban azt jelenti, hogy veget ert a munka. Kreativ munkakorben, azonban ez mashogy mukodik. Igaz a kreativ munkakorben levo dolgozo meg nagyon ritkan jelenik meg a munkahelyen tiz ora elott. Mert azert valamit valamiert.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.23. 18:34:58

@teknős:
Jó néhány olyan munkaadóval találkoztam, aki tudja, hogy a munkavállalói a fő értékei és meg is becsüli őket.

Kosinva 2011.05.23. 18:45:12

Az LMP népszavazási kezdeményezése, legalább olyan demagóg mint a vizitdíj volt. Persze nem vagyok büszke, hogy azt meg a Fidesz indította, de az LMP mintha azt mondta volna, hogy lehet más a politika? Néha simán azt érzem egyszerűen másolják a Fideszt taktikáit, aztán nézik, hogy bejön vagy nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.23. 18:47:24

@bz249:

A valódi kreatív munka bizalmi kérdés szerintem mindenütt a világon. Egy jó csapat létrehozásához mindenekelőtt jó vezető kell, aki tud irányítani és bizalmat ébreszteni (és bizonyos szinten bízni). Aztán a teljesítmény beszél. (Gyanítom, azok alapján amit hallottam, tőlünk nyugatra ezt talán egy kicsivel jobban felfogják, mint nálunk.)

(Azok a kreatív csapatok, amikben volt szerencsém dolgozni (itt, Magyarországon), azok általában egy csókos vagy ostoba (vezetniképtelen és megvezethető) vezető által "irányított" csürhék voltak, ahol a vezető nem bukhatott, mindig a beosztott volt a hibás és minden számított, kivéve a tudást és a munkamorált:-] Többek között ezért is nagyon gyanús az nekem, mikor egy vezető --- úgy általában --- a beosztottjai munkamoráljára panaszkodik.)

ü
bbjnick

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.23. 19:00:19

Az LMP egy baloldali párt, mit követeljenek, az árfolyamnyereségadó eltörlését? Igen, amit kérnek, megalapozatlan, sőt felelőtlen, sőt cinikus. Na és? Nem fognak kormányozni még vagy húsz évig (de lehet, hogy soha), nem tökmindegy, mivel hülyítik a szavazóikat, azt a négy százalékot?

A Fidesz biztos váltópárti pozícióban hülyítette meg a szavazók millióit szociális demagógiával. Na persze, hogy ők hogyan egyeztetik össze intézkedéseiket korábbi álláspontjukkal, az legyen az ő bajuk, de amikor az LMP marhul, akkor rossz irányba viszik az országot. Az LMP. Viszi. Az országot. Ne már.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 19:35:11

@Kettes: Megalapozatlan? Neked van 20-n éves ismerősöd? vagy olyan aki frissen állt munkába? tudod mit csinál a munkaválalók többsége? 3 hónap probaidő, álltalában ingyen, aztán kibasz, de felelőtlen ennek a megszüntetését kérni. Szerinted hány helyen tartják be a pihenőidőt? Kb sehol, pedig nem hülyeségből van kitalálva, most ez se marad meg, ennek megmaradását követleni feleőtlen?
megalapozatlanok?
Szerinted magyarországon a munkavállalók vannak nyeregben? Szerinted mi bassza szét a költségvetést ezek a kérdések, vagy a nkorrupció, az egyezetetések hioánya a kompromisszumképtelenség?
Szerinted Magyarországon a munkavállalói nem azt csinálhat amit akar? És most még a maradék munkavállalói jogokat is elveszik. De jó lesz.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.23. 20:06:44

Kedves Mandiner, kedves kormány!
Az apátok faszát.
A Zemberekre való folyamatos hivatkozás mellet sutyiba leültek a legnagyobb munkaadókkal (ilyen gyűlölt, kiszipolyozó multikkal, hogy a 2 bites jobboldali agyak tudják hova tenni.), oszt úgy átszabták a munka törvényi szabályozását, hogy csak na. A túlórák visszanyesése a gyakorlatban pl annyit tesz, hogy elfelejtheted a 3x8-at, lehet 12 órázni úgy, hogy alapbérért szopsz reggel 8tól este hatig. Aki ennek tapsol, az beveheti, de biztos hogy nem látott még munkahelyet közelről. Ja, amúgy ahhoz se kell sok matek, hogy lásd: ezután a gyárba (teszkóba, etc.) nem kell 3 műszak, elég lesz 2. 1 millió új munkahely, mi. Persze kopmenzálni kell a válság adókat. A mandiner most vagy segg hülye, vagy szimplán aljas.

AlexM1983D 2011.05.23. 20:30:20

@Kosinva: "Az LMP népszavazási kezdeményezése, legalább olyan demagóg mint a vizitdíj volt."

Miért maga a vizitdíj önmagában nem demagóg, mi? Majd az a nyomorult 300Ft fogja megmenteni az egészség ügyet, a cián-káli-drága vizitdíj automatákkal karöltve. Na ne beszéljünk már hülyeségeket!

Übermayer 2011.05.23. 20:44:32

mielőtt mindenki kínázik, pár osztrák szabály:
- A szabadság hossza 25 év munkaviszonyig öt hét. A munka törvénykönyve értelmében a szabadságról meg kell egyezni a munkáltatónak és a munkavállalónak, ennek hiányában a dolgozó egy napra sem maradhat távol a munkahelyétől.
- A rendes felmondást a munkáltatónak nem kell megindokolnia.
- A végkielégítést 2003 óta nem a cégek fizetik, a munkavállalóktól vonják le bérük 1,53 százalékát, a befizetéseiket pedig a mi magán nyugdíjpénztárainkhoz hasonló magánszámlán tartják. Elbocsátás esetén a dolgozó annyi pénzt vehet fel, amennyit utolsó végkielégítése óta összegyűjtött.
- A túlóra szabadnappal is "kifizethető".
- Az átlag munkavállaló számára egy hónap a próbaidő. A kollektív szerződésben akár fél évet is kiköthetnek.

a végkielégítés rendszer nagyon "progresszív" lett...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.23. 21:09:15

turul, akkor most vegyük csak és kizárólag az utolsó pontot. arról mi a véleményed?

azon túl, hogy pénzbe kerül, fúj.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.23. 21:11:47

@TuRuL_2k2:

"Jó néhány olyan munkaadóval találkoztam, aki tudja, hogy a munkavállalói a fő értékei és meg is becsüli őket."

van pár mázlista munkavállaló, tény. és a többiek?

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 21:21:39

@vizipipa: @Kosinva: Az a baj nektek a népszavazás ténye már demagóg. Ha valaki népszavazást kezdeményez az már az lesz. Ez a kérdéssor max populista, mivel nem állit a választópolgár helyet nem probál semmit belemagyarázni, és nem álltalánosit. Akkor mi a demagóg?

eN 2011.05.23. 21:25:30

Azt eddig is tudtuk, hogy az lmp gyogyósok gyülekezete (vagy írjak zöldhippit?), de ez a népszavazás, hát eszem megáll. A próbaidő egyes szakmák esetén nyugodtan lehet akár fél év is, amit igazítani kellene, az a végkielégítés a versenyszférában: időarányosan 1 év után, de akár a próbaidő végétől is járhatna.

eN 2011.05.23. 21:29:11

Ja és a szabadság is nyugodtan járhatna a munkával eltöltött évek után, ne az életkortól függjön. Persze a munkával eltöltött évekbe a felsőfokú tanulmányokat, a tgyás/gyed/gyes-en eltöltött időt, valamint a betegszabadságot is bele kell számítani.

bozon 2011.05.23. 21:35:00

Ekkora csúsztatást sose néztem volna ki a Reakcióból!

Ha a társadalom rendes működését segítő munkavállalói jogok igen radikális megkurtítása és más hülyeségek elleni fellépés nektek egyenlő a "Több pénzt az embereknek!"-kel, akkor én meg marxista leszek, és új mesteremnek a lét meg a tudat szoros kapcsolatáról kifejtett elméletéről fogok továbbelmélkedni.

Csak munkából lesz érték, azt pedig rabszolgaként, mennyiségileg felduzzasztott, de lepra munkahelyeken nem lehet elvégezni. Nem egymillió "McJob" fogja a sikerbe repíteni Magyarországot. Aki kiszolgáltatott munkavállalókkal akar operálni, ne teremtsen munkahelyeket, hanem adja át a helyét másnak! (Igen, akkor is, ha ettől lassabban nő a GDP nevű szám.)

Hogy a Fidesz marketingesei esetleg jót nevetnek most az egészen, az már egy másik, érdekes kérdés, de a poszt nem erről szól, hanem egy csúsztatásról.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.23. 21:35:14

@Übermayer:
Egy pályakezdő osztrák 25+12 nap fizetett szabadnapot kap. Egy magyar 20+10-et. Egy 45 éves munkavállaló 25 év munkaviszonnyal a háta mögött Ausztriában 30+12 nap szabadságot kap, Magyarországon 30+10-et.

Tudtommal a végkielégítési hozzájárulást Ausztriában a munkáltató fizeti be a nyugdíjalapba. Egyébként az IFRS szerint a cégeknek amúgy is kötelező elhatárolni a majdani felmondások miatt fizetendő végkielégítést. Hogy ez Magyarországon miért tilos, az rejtély (mert hülyék vagyunk, azért).

Ausztriában a munkáltató rendes felmondását az üzemi tanács véleményezheti, és ha nem ért egyet, akkor a munkáltatónak indoklási kötelezettsége van, ami ezután megtámadható a bíróságon.

Szóval szó sincs róla, hogy Magyarországon uniós összehasonlításban kirívóan munkavállaló-barát munkaügyi szabályozás lenne.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.23. 21:59:31

@Übermayer:

Nekem nem az a legnagyobb bajom, hogy akár változtatni is lehetne a szabályokon, ha azt normálisan tennék. Ha leülnének az érdekképviselőkkel (bármit is gondolnak róluk), beterjesztik a javaslatot, tárgyalnak, aztán amiben megállapodnak, azt be is tartják. ha pl. a szakszerveknek az a kérése, hogy csináljanak egy életpályamodellt a rendőröknek, ők csinálnak egyet.

De a Fidesz másik játékot játszik, benyom valami durvát, aztán azt mondja, hogy "bízzatok bennem, hogy jóhiszeműen fogom értelmezni". Sajnos nem nagyon lehet már bízni benne. Elég sok példa volt rá, hogy utolsó pillanatban, megállapodás ellenére jött Lázár vagy Matolcsy, és felrúgta a dolgot (KÁT, illetve Bankszövetség esete).

Nehéz tehát elhinni, hogy amikor megnyit kisebb kapukat (pl. lehessen 48 órát is dolgozni, ha szabadidővel kompenzálják), akkor abból nem lesz valami csúnya. S így bár pl. a próbaidő növelése bizonyos szakmákban elfogadható lenne, mégis az tűnik a jobb, az ország érdekét szolgáló megoldásnak, hogy a mai helyzetet egy kicsit megmerevítjük, amíg a Fidesz rá nem jön, hogy a tárgyalásos és megegyezéses politikának is van értelme, nem csak az orbáni "pozíciót fogunk és lenyomjuk" izmozásnak.

Dendrobatidae 2011.05.23. 22:06:26

A próbaidő meghosszabbítása egyértelműen a építőiparban érdekelt fideszes oligarchák kívánságára lett beiktatva. Így már szezonban elég csak próbaidőre felvenni a munkást (tavasztól őszig) utána indoklás nélkül el lehet zavarni, aztán jövő tavasszal újra felvenni. Természetesen megint próbaidőre. Így eredünk a kínai hatékonyság nyomába. Sőt talán rájuk is előzünk.
Ja hogy mi lesz az emberrel ősztől tavaszig? Azt meg ki nem szarja le? Ezek a büdös proli munkások úgysem érnek semmit, mert nincs semmijük...

Dolgozzanak, adózzanak a minimálbér után is, aztán ha mondjuk eltörik a lábuk, vagy kapnak egy tüdőgyulladást , mehetnek a szemétdombra mert a lerövidített táppénzzel nem fogják kihúzni a gyógyulásig.

Egyébiránt volt már olyan időszak Magyarország történelmében, amikor ez volt a hozzáállása a munkáshoz a felső rétegnek. Aztán meg mit tesz Isten fordult a kocka, és a nagypofájú "úrinép" a Hortobágyon meg Recsken találta magát, ahol megismerkedhetett a munka csodálatos világával...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.23. 22:08:19

@Kettes:

olyan apróságokról most nem is beszélve, hogy aki hosszabb ideig dolgozik egyfolytában egy munkahelyen, az után több píz folyik be, tehát ha utcára kerül, valami teljesen furcsa módon mintha többet remélhetne. vagy nem? tényleg jogszerű, és arányos hogy aki egy évet húz le, annak ugyanannyi támogatás járjon, ha elveszíti a munkáját, mint aki után húsz évig fizettek adót és járulékokat? biztos?

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 22:19:04

@Kettes: Talán pontosan erről szólnak ezek a kérdések nem? Így van némi megalapozottságuk talán? Komolyan, szerintem nem kell ahoz balosnak lenni, hogy belássuk az állmnak a munkáltatóval szemben biztositani kell a gazdasági szabadság bizonyos mértékét a Fidesz pedig ezt vágja szét, az LMP pedig ez ellen nyújtott be a kérdéseket.

Ha az értelmiség se érti meg akkor ki fogja? Bár néha bizonyos kérdésekben a nem értelmiségi emberek egyszerűbben látnak mint az olyan már a politikába félig belebolondult emberkék mint mi :D

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.23. 22:50:07

Alapvetően három problémám van a Fidesz kormányzással:

1) Regime Uncertainty (politikai rendszer-kockázat)

www.independent.org/pdf/tir/tir_01_4_higgs.pdf

2) Rejtett munkanélküliség - a közmunka program

books.google.com/books?id=JY4_PHAWxv0C&pg=PA223&lpg=PA223&dq=%22unemployment+on+the+job%22+Kornai&source=bl&ots=6bshsoSy3N&sig=Jq8kPlY2w7Y9Tzg9rFv6GwyNPWI&hl=en&ei=ssXaTc_GHsGbOuX8wOEP&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=4&ved=0CC4Q6AEwAw#v=onepage&q&f=false

3) Nincs paradigmaváltás - nem koncepcióval csinálják amit csinálnak, hanem azért mert kell, és ha nem kell, akkor azonnal elindulunk visszafelé a rossz irányba. Nincs vizió igazából, nem látom.

+1) És a kommunistákat se sikerült kisöpörni egy jó kis lusztrációs törvénnyel. Szóval kb ennyi.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.23. 22:53:30

"Komolyan, szerintem nem kell ahoz balosnak lenni, hogy belássuk az állmnak a munkáltatóval szemben biztositani kell a gazdasági szabadság bizonyos mértékét ..."

Minden megkötéssel, amivel a munkáltatót korlátozod, csak azt éred el, hogy növeled az esélyét annak, hogy a munkáltató nem alkalmaz. És ez nem vélemény, hanem tény.

A rendőrök korai nyugdija meg egy teljesen más dolog.

==T== 2011.05.23. 22:58:04

Részemről:

IGEN

IGEN

NEM*

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

bizonytalan vagyok, hajlok az IGEN-re.

*a tankötelezettség esetén szvsz olyasmit kéne megtenni, hogy a tankötelezettség megmarad, de magatartási problémák esetén ki lehet rúgni az illetőt, és mondjuk zárt intézetbe(javító-nevelő) küldeni, hogy ott folytassa a fiatalkorú éveit.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2011.05.23. 23:22:21

Ez az LMP-s népszavazás ugyanaz a tudatküszöb alatti befolyásoló-technika, mint, a "szociális népszavazás" a fidesz részéről:

Mind a kettő egyszerű egy nagyon kifinomult PR-trükk.

A technika lényege: megszerezni az aláírásodat bármi áron (a fidesz-kérdőív esetén kamu-kérdőívvel, az LMP esetében pedig népszavazási kezdeményezéssel egy közéleti problémát illetően), majd azt fölhasználni ellened, illetve erre ráépítve egy nagyobb szívességet kér tőled, az alábbi elv alapján: a javaslataiddal és aláírásoddal támogattál minket (Fidesz esete a szoc. kérdőívvel), vagy az aláírásoddal támogattál minket (LMP-népszavazás kezdeményezés), a következő választáson pedig a szavazatoddal támogass minket.

A háttérben megbújó tudati mozgásokat illetően szeretnék ismét Cialdini professzor könyvéből idézni. Az alábbi elemzést azután teszi a professzor, hogy a kínai átnevelő propaganda hatásait vizsgálta a koreai háborúban kínai hadifogságba esett amerikai katonákon.

"Az emberek érzéseinek és hitének legjobb bizonyítékát nem annyira szavaik, mint inkább tetteik adják meg. Azok, akik el akarják dönteni, hogy milyen is az illető, a cselekedeteit figyelik meg. A kínaiak arra jöttek rá, hogy az egyén maga is tettein keresztül ismeri meg önmagát. Árulkodik a magatartása, elsődleges információkat ad meggyőződéséről, az értékeiről, hozzáállásáról. Miután a kínaiak felismerték az önmegismerés fontosságát, úgy igyekeztek a hadifogolytábor életér befolyásolni, hogy a foglyok következetesen a kívánt módon CSELEKEDJENEK. Tudták hogy egy kis idő múlva a cselekedetek majd áldozatokat követelnek, az emberek másképp tekintenek önmagukra, oly módon, ahogy az megfelel tetteiknek." (101. old)

(R. Cialdini: A befolyásolás lélektana. Hét szabad művészet könyvtára, Corvinus Kiadó, Budapest, 1999.

"(...)A kínaiak tudták, hogy az írásos kijelentésnek, mind a lekötelezettség eszközének, óriási előnyei vannak." (a lényeg, hogy _kényszer_ _nélkül_ a kommunizmust támogató fogalmazások írására vették rá őket, majd aláíratták velük a fogalmazást "Hisz végül is ez az ön véleménye, ugye?" szerk.)

"Először is kézzelfogható bizonyíték, hogy a cselekedet megtörtént. Ha valaki már leírta, amit a kínaiak akartak, nehéz volt azt hinnie, hogy nem tette meg. A felejtésre nem volt lehetőség, és azzal sem hitegette magát, hogy nem tette meg, ami a szóbeli nyilatkozat esetén fennállhat. Nem, ott volt a saját kézírásával visszavonhatatlanul dokumentált cselekedet, amely arra készteti, hogy a meggyőződését és énképet a tettével hozza összhangba." (102. old)

Úgy látom, nagyjából MINDENKI elmulasztotta erre a kis alattomos manipulációra fölhívni a figyelmet. Hozzátenném: számomra egyformán undorító, ha az LMP, mintha a Fidesz bassza át az embert ilyen aljas trükkök segítségével. Az átbaszás az átbaszás, pártoldaltól függetlenül.

Egyébként abszolút számítok rá, hogy a szociális kamukérdőívet visszaküldőknek 2014-ben menni fog egy levélke, melyben Orbán Viktor Elnök Úr (ki más?) fölhívja szíves figyelmüket, hogy amint javaslataikkal (és aláírásukkal, ez azért fontos, mert így dokumentálva van a dolog, nem mondhatja a muksó azt hogy "nem úgy gondoltam)) támogatták a NER-t, "most csak annyit kérünk", hogy ha szeretné, hogy a kérdőívben foglaltak megvalósuljanak, akkor most (2014) tavasszal támogassa a Fidesz-KDNP frakciószövetséget, stb bla-bla.

A kérdőívek beküldői addigra már kellően büszke, öntudatos állampolgároknak érzik magukat (hiszen azok küldenek vissza ilyen kérdőívet, akik törődnek Hazájuk sorsával, ugye?), a családjuk, barátaik szemében Fidesz-szimpatizánsként jelennek meg (hiszen javaslataikkal támogatták a kormányt, mellesleg mindenki tudja, hogy alá is kellett írni, tehát azt is tudják, hogy aláírásukkal is támogatták), valamint ha netán menet közben megingott volna a hitük a Fideszben, ez a kérdőív tökéletesen alkalmas, hogy "visszaterelje őket a helyes útra", vagyis hogy újult erővel merüljenek bele újra a kormány propagandájába, hogy a sarkon túl vár ránk a jólét, már csak egy kevés áldozat kell hozzá.

Ja és mivel ezt a kérdőívet már a 16 éveseknek is megküldték, ezért nagyszerűen alkalmas arra, hogy néhány gyanútlanul kitöltő később Fidesz-szimpatizánsként ismerjen később magára.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.23. 23:40:16

@mavo: Dejszen a végkielégítés mértéke nálunk is a munkaviszony hosszától függ. Egy hónapról indul és ötévente egy hónappal nő. Az osztrákoknál meg havi 1,53%. Az 60 hónapnál 91,8%, az 4,5%-os éves kamat mellett durván 100%. Vagyis ötévente egy havi bér. Lényegében ugyanaz a rendszer, mint nálunk, csak nem hülyék tervezték hülyéknek.

@weisz manfréd huba: A gazdasági szabályozás nem népszavazás kérdése. Azért, mert egy demens barom irányítja a magyar gazdaságpolitikát, még nem teszünk fel munkaügyi szakkérdéseket a dolgozó népnek.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 23:53:47

@jvizkeleti: Egyrészt el lehet menni abba az irányba, hogy bizonyos gazdasság könyitéseket adunk azért cserébe, hogy megvédjük a munkaválalóinkat, ha már tényeknél tartunk az is tény, hogy aki biztosabbnak érzi a jövőjét többet fogyaszt jobban érzi magát stb

Viszont én nem szeretem azt, hogy valami tény (tudom erre azt fogd mondani, hogy nincs olyan, hogy nem szeret) volt már pár közgazdasági (meg az össze tudományban) elmélet amit tényként kezeltek aztán megbukott.

Szerintem amit írsz nem feltélenül igaz, a legtöbb cég már elkezdte beismerni, hogy a poztiv környezet a munkaválalónak a létbiztonság megteremtése sokkal hasznosabb munkát eredményez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.23. 23:54:20

@Kettes:

dejszen nem a végkielégítésekre gondoltam, már csak azért sem, mert az átlag munkaerő olyat nem lát a büdös életben soha.

hanem arra a bizonyos "álláskeresési járadék"-ra, amit 20 év munkaviszony után majd ugyanúgy 3 (?) hónapig fog kapni a zember, mint 1-2 év munkaviszony után.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.23. 23:56:53

@Kettes: Most akkor munkaügyi vagy gazdasági kérdés? De a majdnem viccet félretéve, miért ne lehetne? A népszavazás két dologra jó, egyrészt az eldöntendő kérdések eldöntésére akkor amikor a politika bizonytalan, illetve arra, hogy ha a kormány egy vitatott intézkedést hoz, akkor megkérdezük az emberek véleményét magáról a kérdésről. Az, hogy a munkaválalókat nem lehet megkérdezni a munkaválalói érdekekről egy olyan ördögi kör ami szerint nem lehet népszavazást tartani olyan kérdésben ami érinti a lakosságot.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.24. 00:04:36

@jvizkeleti:

"Minden megkötéssel, amivel a munkáltatót korlátozod, csak azt éred el, hogy növeled az esélyét annak, hogy a munkáltató nem alkalmaz. És ez nem vélemény, hanem tény."

ööö ... a gonosz multikon, népnyúzó bankokon, meg efféléken kívül roppantul érdekelne, kik azok a magyar munkáltatók, akik ezeket be is tartják. de tényleg.

mert hogy én egyetlen (0, zéró, sehány) magyar munkaadót nem ismerek, aki nem minimálbért fizet, aki nem "közös megegyezéssel" bassza ki a munkaerőt, aki kiadja a jog szerint járó szabadságot, aki nem várja el, hogy a munkavállaló lehetőleg ingyen dolgozzon a heti 40 órán felül, az tuti.

eleve pl. ezt a szabadság mizériát nem értem. plusz 2-3 nap szabadság egy fillérjébe nem kerül szegény, sanyargatott magyar munkaadónak, nohát, mik vannak. most azt ne firtassuk, hogy hiába (teszem azt) 30 nap járna, ha a a munkaadó úgysem adja ki, mert megteheti, hogy nem adja ki, és természetes senki sem váltja, és örülj, ha csúsztathatod egy részét.

eleget olvasok mandinert, komolyan, megsajnálom szegény magyar munkaadót, akit eddig kiszipolyoztak a szemét munkavállalók.

Treuga Mei 2011.05.24. 00:10:46

Piszkos egy blogbejegyzés, annyi szent! A kérdések nem arra vonatkoznak, hogy minden maradjon a régiben, hanem arra hogy
1.) visszamenőlegesen törvénykezhetünk-e
2.) Kambodzsával vagy Finnországgal versenyezzünk-e a globális tőke által kialakított globális munkaerő-piacon
3.) ezáltal élhető társadalmat vagy új, folyamatosan lázongó, "parasztlázadásokkal" terhelt államban éljünk-e.
Piszokul piszkos ez a cikk: csak a lényegről nem beszél.

Uff!

egy kozmoproli

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.24. 00:19:18

@mavo: Ja?! Azt valószínűleg alkotmányellenes lesz megvágni. Azért az ember járulékot fizet, kvázi biztosítási díjat, azt nem vesszük el csak úgy.

@weisz manfréd huba: Azért nem kérdezzük meg a nép véleményét gazdasági kérdésekről, mert netán még válaszolnak az ő bölcsességükben és onnantól azt kell csinálni, még akkor is, ha közben a világ elmegy mellettünk. Egyszerűen nem tisztességes megkérdezni az embereket arról, hogy szeretnének-e több végkielégítést vagy fizetett szabadságot. A kérdésfeltevésnek csak olyan formában van értelme (hajlandó vagy cserébe ezért az előnyért ezt és ezt feláldozni), ami túl bonyolult egy népszavazási kérdéshez.

Magyarország a populista demagógia csapdájában vergődik az ezredforduló óta. Az LMP megtehette volna, hogy kitör ebből, de ők inkább az MSZP helyét próbálják elfoglalni. Ha valaki azt mondja, hogy ez politikailag nem racionális, az hülye.

"k" (törölt) 2011.05.24. 00:27:35

egy tumbleres szellemi fogyatékos, vagy egy óvodás is megmondja, hogy a fidesz 2008-cal nyert 2010-ben. a kicsi szdsz is hasonlóra készül, 2 évvel a választások előtt, ne hagyjuk!

Fenehorizont 667 2011.05.24. 00:32:25

@mavo:
a munkaadók könyékig nyúlnak. akkor is könyékig nyúlnának, ha kedvezményeket kapnának. mosnemazért...ki a retkes faszom az ebben az országban, aki a munkavállaló után járó járulékfizetési-kötelezettségének mondjuk 20%-os csökkentése után aszondaná, hogy 'hűű, barátom, micsoda terhet vettek le a vállamról, namostmáraztán bejelentelek 150 ezerre!'

faszt.
lenne valami más indok, ami miatt nagy rinyák közepette elhitetné a csóró munkaadóval (és sztem még magával is), hogy neki milyen kibaszottul nehéz nyereségessé tenni a céget, és fejcsóválva közölné, hogy erre neki nincsen pénze.

aztán bezuttyan a bmw-be, és huss!

ebben az országban aki teheti, könyékig nyúl. najó, inkább hónaljig - és nem csak a bajnai, meg a leisztinger, hanem alsóbb szinteken is.
ez nem évtizedes, kádár-korszakra visszaeredeztethető dolog, hanem évszázados, tánmég évezredes szokás, amire vagy 237 lapáttal tett rá az a -rendszerváltás utáni- fortyogó, bűzlő, feudalista hagyományokat követő káosz, amit egyesek nagyon jóhiszeműen 'vadkapitalizmus'-ként értelmeznek(félre).

Fenehorizont 667 2011.05.24. 00:34:51

@kchkscak:
*elhitetné a csóró munkavállalóval - bocsesz

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.24. 00:42:05

@Kettes: Először is a politikai racionalitás még nem rossz :D
Vicces, hogy azt mondod túl bonyolult kérdések csak a jók, egy csomó helyen azt mondják ez is túl bonyolult.
A politikai haszonszerzés szerintem okés rész, mivel minden párt azért politizál, hogy hatalomra kerüljön és megvalósitsa az elképzeléseit, az a baj, ezt errefelé úgy divat csinálni, hogy nem mondjuk el mire készülünk, szerintem ez az a politikai demagógia aminek a csapdájában mozgunk, hogy a hatalomszerzés aljas. Az LMP viszont megalakulása ezeket mondja, nem voltak nagy váltások, van egy koherens elképzelésük a világról és ebben ez is benne van.

Nem érzem, hogy ezek a kérdések annyira durván gazdasági demagógiával rendelkeznének. Ami pedig a fő kérdés mivel fog kampányolni az LMP, ha az lesz a kampány középpontjában, hogy több pénz, akkor igazad lesz, de ha az LMp ezt hálozatépitésre, és szervezeti fejlödésre akarja felhasználni ami valószinübb akkor kökeményen bele kell menni az öndefinicóba a különböző dolgok elmagyarázásába. Márpedig az LMP-nek nem lesz pénze médiakampányba, csak a szakszervezetekkel, és civil szervezetekkel együttmüködve tudja összeszedni a kérdőiveket, terepmunkában. ha pedig ezt teszi akkor el kell magyarázniuk azt is mit okoznának ezek a dolgok. Ebben az esetben pedig az embereknek lehetőségük lesz mérlegelni a döntést, és nem az lesz hoppá kurva jó kapok pénzt. Egyébként se gondolom, hogy ilyen egyértelmü lenne a dolog. A szoc népszavazás azért volt egyértelmü, mert a kormány leváltásáról döntött. Az emberek nem alapvetően hülyék.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.05.24. 01:57:19

Orbán miért nem ad pénzt? Nem ezt ígérte?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.24. 06:52:41

@weisz manfréd huba:

"A szoc népszavazás azért volt egyértelmü, mert a kormány leváltásáról döntött. Az emberek nem alapvetően hülyék. "

ahán. csak az a köcsög kormány baszott ettől megbukni (később is csak a saját töketlensége miatt), a kibaszott öntökönszúrós "cuciális" nyomora meg rajtunk és fiainkon kvázi mindörökké.

kibaszott jó példa arra, hogy egy hazug népsavazás károkozáson kívül semmire sem jó.

ezek után az lmp kijön a saját verziójával.

hát gratulálok!

és valahol persze, odáig igazad van, hogy gennyes dolog, ahogy turul összemossa a demagóg hülyeségeket a jogos kérdésekkel, és mellesleg összemossa a fidesz akkori földsötét aljasságát ezzel a szerencsétlen, de legalább nem fogantatásától hazug kezdeményezéssel, ugyanakkor ehhez a magas labdát mégis csak az lmp szolgáltatta, amikor nettó hülyeségeket is odapászított.

mert igaza van kettesnek: pénzről, fizetésről/nem fizetésről nem népsavaztatunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.24. 06:54:35

@mavo:

"és természetes senki sem váltja" = és természetesen ki sem váltja (értsd pénzzel).

este volt, úgy látszik.

tit.joey 2011.05.24. 07:25:41

Arra nem gondol senki,hogy a mókanélküli segély az nem segély, hanem egyfajta biztosítás? Hiszen 1,5%-ot vonnak le mindenkinek a munkabéréből?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.24. 07:50:50

@bbjnick:
azér elég csacsi álomvilág az amiben te élsz a valóságot illetően! :)
a magyar munkavállaló elég hitvány alak. lop, csal hazudik, lóg. / a külföldi példa faszság, az megy ki dolgozni aki kivétel ez alól/
bizalmi csoport, kreativitás, egyebek. értelmisi köd.
a munkavállalót ütni kell. és a társadalmat is. ez a szarkupac aminek magyar társadalom a neve, semmirevaló. meg kell nevelni. és nem csak így-úgy, hanem úgy, hogy bele kell verni a földbe és újra növeszteni. lehet humanista imákat ordítani az emberek arcába, de célszerűbb változó időpontokban, rendszertelenül végigverni őket. az leépít. aztán onnantól lehet építkezni.

Alfőmérnök 2011.05.24. 09:10:42

@málnási: "és nem csak így-úgy, hanem úgy, hogy bele kell verni a földbe és újra növeszteni. "

Szép, nemes gondolat, csak az a baj vele, hogy gyakorlatilag bármilyen népnyúzó intézkedést legitimál.

tistedur 2011.05.24. 11:05:08

@málnási: ez csak addig szép, amíg nem téged ütnek..

dzsaszper 2011.05.24. 11:33:44

1. ha Orbán úgy kezdte volna, mint Churchill, hogy csak vért, kemény munkát, verejtéket és könnyeket tud ígérni, még azt is mondanám, hogy igazatok van.

2. arról valahogy elfelejtkezik a Kormány, hogy egy sor kérdésben nem csak a magyar jog munkavállalóbarát. Ott van pl. a 94/103/EK irányelv, amelynek beültetési határideje lejárt, természetes személyek számára fogalmaz meg jogokat, az Európai Unió Bíróságának precedensjoga alapján közvetlenül alkalmazható. A munkaidőre és pihenőidőre elég erős szabályok vannak benne... Szóval mi most a nagy munkaadó-barátsággal részben kifelé tartunk Európából.

Karcolt lendület 2011.05.24. 12:46:38

Az LMP részéről teljesen racionális lépés egy népszavás elindítása.
A gond, hogy 10 kérdés túl sok és nem könnyen értelmezhetőek, amelyiknél első olvasásra nem jöttem rá, hogy az igen vagy a nem válasszal értek egyet (esetleg jobb nekem), az bonyolult. 3-5 kérdést kell meghagyni: egy népszavazás nem kimondottan a törvényhozás megsegítéséről szól (pláne, hogy általában nincs nagy esély 50%-os részvételre), hanem a kormány picsánrugásáról, hogy kapjanak már magukhoz (vagy takarodjanak).

Ide tartozik még, hogy a Fidesz ezzel a szabályozással kimondottan szembe megy az általa korábban hangoztatott társadalomképével, amely az emberi méltóságot, életminőséget helyezte előtérbe. (u. polgári társadalom.) A munkahely bizonytalansága, a túlóráztatás könnyítése és a szabadság csökkentése kurvára nem ebbe az irányba hat, az utolsó kettő pedig egyértelműen nem segíti a szintén fennen hangoztatott célt, a foglalkoztatottság növelését.

A szabályozás változásában azért nemcsak költségvetési indokok vagy valamilyen gazdaságpolitikai koncepció van, hanem a fideszes félgengszter vállalkozói slepp igényei is. (Bocs, elég sok sztorit hallottam mostanában a "bármilyen módszerrel is, de mindent elveszünk, ami nekünk kell" mentalitásukról.)

Turulnak:
Lojalitást basztatással soha nem fogsz megkapni, ez nem Japán. Megfelelő vezetői attitűd, egyértelmű követelmények, felelősségi körök, a felelősség vállalása minden szinten és nem utolsó sorban nagyvonalúság sokkal inkább segít. Ezek a szabályok max. abban segítenek, hogy könnyű hozzájuk képest nagyvonalúnak lenni, de a magyar vállalkozói és vezetői kör elég nagyszámú, de legalább alkalmatlan részét nézve, nem fogják kihasználni a lehetőséget.

Amúgy végiggondolva:
Igen
Nem tudom (mondjuk egy bizonyos kereseti szinthez belőtt életszínvonal fenntartását érdemes segíteni az átmeneti időben fenntartani, különben nagyobb baj lehet és lehet megint megmenteni a lakáshiteleseket meg a vízdíjat nem fizetőket)
Nem (Nem lehet az iskolák terhe, ha valaki 16 éves nem kezelhető.)
Igen (Fix idejű szerződéssel most is kikerülhető a próbaidős szabály, ennek puhítása egyértelműen a szerencsétlenebb munkavállalók kihasználását segíti elő.)
Nem tudom...
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen

Google 2011.05.24. 13:02:31

Hát a Fidesz is feltehetne egy, mondom, egy darab kérdést népszavazásra: akarja-e a kedves nép, hogy továbbra is idegen takarókkal takarózzunk, és még annál tovább is nyújtózkodjunk?
Mert tényleg adni kellene mindenkinek mindent, csak éppen legyen! De nincs.
Négy éven át nem csináltak semmit - a pénzszóráson kívül -, azért, hogy utána 4 évig megszorítsanak, beütött egy világválság is, és most itt állunk pőrén, meztelen, és már csak a nagy egónk és öntudatunk maradt, ami még a miénk.
Vajon hányszor hitethetik még el velünk, hogy van itt pénz bőven, még a nagy lenyúlások után is, csak nem akarják ideadni nekünk?

suski 2011.05.24. 13:11:01

egy kérdés kell ide:

Egyetért-e ön azzal, hogy Mo-on minden napi 8 órában dolgozó ember annyit keressen, hogy abból legalapvetőbb fizikai szükségleteit ( ennivaló és lakhatás ) kielégíthesse?

Karcolt lendület 2011.05.24. 13:22:34

@Google:
Kérlek, világítsd meg légyszíves, hogy az álláskeresési járadékra vonatkozó szabályozáson kívül ezek közül minek van olyan mértékű költségvetési hatása, ami most aztán tényleg kihúz minket a szarból!

A kádárizmus átkos hatásaira vonatkozó PR-on, szóval általános bullshitelésen kívül (amit a gyurcsányisták is nagyban nyomtak, mikor ők voltak hatalmon), nem igazán látom az értelmes indokokat, hatástanulmányokra hivatkozást. Koncepció szolidan van, de erőből átvitt hülyeségek annál inkább.
Ez a kormányzás valójában az előző négy év folytatása, csak sokkal nagyobb pofával.

Ilyen erővel érdemesebb lett volna Bokros Lajosra szavazni, ő legalább megmondta az őszintét és gyakorlatilag ugyanezt csinálta volna, tán még kicsit koherensebben is és nem cseszett volna el egy évet.

suski 2011.05.24. 13:25:12

különben meg nem a kormány vagy az LMP feladata, hogy a munkavállalókat képviselje. Legalább lesznek igazi szakszervezetek, meg fogják tanulni az emberek, hogy hogyan kell összefogni, szolidarítani stb.

suski 2011.05.24. 13:26:44

@Karcolt lendület: "Ilyen erővel érdemesebb lett volna Bokros Lajosra szavazni, ő legalább megmondta az őszintét és gyakorlatilag ugyanezt csinálta volna, tán még kicsit koherensebben is és nem cseszett volna el egy évet. " ja hogyne, Bokros biztos megfejte volna a bankokat ...

Karcolt lendület 2011.05.24. 14:20:55

@suski:
Az, hogy az LMP megpróbál bekúszni arra a területre, amit korábban az MSZP, de egy éve részben a Fidesz, az politikailag teljesen ésszerű és az időzítés is jó: az MSZP épp magát trancsírozza fel, a Fidesz népszerűsége pedig mostanra ingott meg határozottabban.

Nem más politika, de ügyes. Nem tudom drukkoljak-e nekik, mert sok baromságot összehordanak, de a feltett kérdések többségében nem látom értelmét a Fidesz álláspontjának sem.

Karcolt lendület 2011.05.24. 15:06:42

A vicc, hogy alapvetően kapitalista vagyok, de nem látom, mennyire hatékonyságnövelő, ha csökkentjük a munkaerő regenerálódásának lehetőségeit ill. mennyire jó a társadalomnak, ha amellett, hogy a kirugást megkönnyítjük, még annyira magára is hagyjuk ezeket az embereket, hogy minél biztosabban padlóra kerüljenek.
Azt látom, hogy egy CBA-nak vagy Tesconak ez miért jó, esetleg jól jöhet a MÁV átszervezéséhez, de ezen kívül igen sok káros mellékhatása van az intézkedéseknek.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.24. 15:45:13

@Alfőmérnök:
népnyúzó?
maga mostan meg kommonista lett? mondjuk nem is csodálkozom.
egyébként ez a nép meg is érett a nyúzásra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.24. 17:26:52

@málnási:

"a munkavállalót ütni kell. és a társadalmat is. ez a szarkupac aminek magyar társadalom a neve, semmirevaló. meg kell nevelni. és nem csak így-úgy, hanem úgy, hogy bele kell verni a földbe és újra növeszteni. lehet humanista imákat ordítani az emberek arcába, de célszerűbb változó időpontokban, rendszertelenül végigverni őket. az leépít. aztán onnantól lehet építkezni." --- írod.

Hadd el! Szerintem ezt (mármint a jobbítást) már jóformán csak mi ketten akarjuk:-D

Nincs (nem volna) semmi gond a "végigveréssel", ha azt is megmondja, aki üt, hogy most éppen miért kapod. No, ez az, ami itt rendre elmarad. És ez (szerintem) végzetes hiba. (Most írjam azt, hogy: Nesze nekünk, Kötcse?!:-D) "Hitványozni" nem túl szerencsés úgy, hogy akit "hitványozunk", annak épp a "hitványságára" játszunk.

Egy caudillo csak akkor caudillo, ha "caudillo por la gracia de Dios". De, úgy tűnik, erre a szerepre nálunk senki nem tart igényt.

ü
bbjnick

1 db Magyarország 2011.05.24. 19:23:29

@Kettes: "Szóval szó sincs róla, hogy Magyarországon uniós összehasonlításban kirívóan munkavállaló-barát munkaügyi szabályozás lenne."

Pedig az van, a munkaügyi perek nagy részét a munkavállalók nyerik meg. Az más kérdés, hogy az átlag magyar melós van olyan hülye, hogy ha pl az orra elé tolnak egy papírt hogy most közös megegyezéssel utcára rakják, akkor gondolkodás nélkül aláírja.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.24. 20:42:57

@1 db Magyarország: Ebből a tényből még semmi nem következik a munkaügyi szabályozás munkavállaló-barátságára nézve. A cégeknek általában van elég forrásuk, hogy megkockáztassanak egy kétes kimenetelű pert, és a döntéshozók sem a saját pénzüket kockáztatják, míg a másik oldalon a munkavállaló kétszer is meggondolja, hogy pereljen-e, és csak akkor perel, ha nagyon biztos lehet a dolgában.

OmegaMale 2011.05.25. 08:17:15

"amikről ráadásul a kedvezményezettek úgy gondolják, hogy nem jutnak, hanem járnak. Jár a segély, jár az ingyenes utazás, jár a fűtéstámogatás, jár a gázártámogatás. Két pofára zabáljuk fel a jövőnket."

"A munkavállalók sajnos nem fognak új munkahelyeket létrehozni, így ha új munkalehetőségek ezreire és százezreire vágyunk, logikus lépés, hogy a munkaadók (és a költségvetési egyensúly, jegyzem meg) szempontjai szerint módosuljanak a szabályok. "

Ennyi tömören a lényeg, ezt kell ismételni. :D

1 db Magyarország 2011.05.25. 14:12:24

@Kettes: kérdezz meg egy munkaügyi perekből élő ügyvédet hogy megy ez, általában százalékért vállalják be, innentől kezdve a munkavállaló nem kockáztat. Ráadásul amennyi munkaügyi pert láttam, azoknál >90%-ban a munkavállaló javára döntöttek.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.05.25. 22:24:11

@TuRuL_2k2:
"Jó néhány olyan munkaadóval találkoztam, aki tudja, hogy a munkavállalói a fő értékei és meg is becsüli őket."

Jó káderekre mindig szükség van.
Most ne csak az olyan munkavállalókra gondolj, mint Gubcsi Lajbi. Én értem,hogy az az ember érték a kormánynak, meg számotokra is, de nem mindenki polgári underground ám;)
süti beállítások módosítása