Városi palócok – Örökségünk I.
2011. május 08. írta: dobray

Városi palócok – Örökségünk I.

  Hiába hisszük, hogy teljesen autonómok vagyunk, és mindentől függetlenül tudunk cselekedni – egy személy története mindig családjának történetébe ágyazódik be. Családunk privát mítosza erőteljesen meghatároz minket – mondta egyszer egyik előadásán Pál Feri. Családunk, idős családtagjaink, halottaink emberléptékű, személyes története az, amelyben alulnézetből csatlakozni tudunk a történelem főáramához.

  Sokan hallották már a nagymamát a világháborúról beszélni, hogy egy gyakori példát vegyek elő. Trianon tragédiája is a kettészakadt családok fájdalmán át érthető meg igazán. Ahogy a különböző rendszerek alatt a család viselkedett, az is mutatja, hogyan folyik le közénk a történelem. A családtörténet arra is jó, hogy megmutassa, nem csak porszemek vagyunk a történelemben: az alulnézet igenis jogos szemszög, hiszen alapvetően a közösségben való boldog élet megteremtése a cél. Reakciósként valljuk, hogy a család fontos, megőrzendő és esetenként megvédendő alapegysége a társadalomban. A magyar katolikus püspöki kar idén hirdette meg a Család évét.

  Szubjektív családtörténeti sorozatot indít a Mandiner, amelyhez olvasóink történeteit is várjuk – lásd a végén.

  Ahogy a magyarság eredete is örök viták tárgya, amelyben sokan minél patinásabb ősöket szeretnének a nemzet mögött tudni, és nem elégszenek meg a halvérű-szagú rokonsággal; úgy sokak számára a családkutatás fő célja is a minél arisztokratikusabb ősök kimutatása, a talán sosem létezett címer megtalálása. Ellenhatás lehet ez, a 20 évvel ezelőtt elmúlt régi rendszer múlteltörlő szándékainak ellenhatása.

  Balatonszemes és Mátraszőlős – gyermekkori nyaraim két fontos helyszíne, az ország két külön fertályában, és köztük Budapest, a világváros, két család találkozásának pontja. Számunkra, a testvéreimnek és huszonvalahány unokatestvéremnek evidens volt, hogy nyáron mindenki, az egész világ a Balatonra jön, mert a nyár egyenlő Balaton. Milyen nyomorúságos élet lehet Balaton nélkül eltölteni egy nyarat! – gondoltuk akkor.

  A Cserhát és a Mátra közét is gyakran látogatjuk, a dombok és az öreg hegyek mindig szívesen látnak minket – mi is őket. Így aztán belém is szorult némi falusi romantika, Mátrakeresztes és a többi kis ottani falu hangulata mindig megigéz, és Mikszáthot is újra elő kéne vennem. Itt születtem, Pásztón. Amikor még jócskán felújítás alatt volt a hollókői vár, néha-néha beszöktünk, hogy körbepásztázzuk a tájat a még korlát nélküli falakról. Ahogy a nyarakhoz a Balaton, úgy november elsejéhez a mátraszőlősi temető meglátogatása kapcsolódik. Kis domb az ófaluval, templommal, békebeli temető, ahol ha nem fúj a szél, ezen az éjszakán mécsesek világítják meg az utat a sírok között.

  A palóc vonallal szemben a másik ág múltját nehezebb bevilágítani: a legvalószínűbb változat szerint nyugat-felvidéki, evangélikus (később katolizált) hétszilvafás nemesi família lehettünk még olyan kétszáz éve, de a pesti kereskedőcsalád-elmélet is játszik. A probléma az, hogy egy ponttól visszafelé nem lehet követni az anyakönyveket, és csak valószínűsíteni tudjuk a rokonságokat.

*

  Kilencven éves korában nemrég távozott családunk egy tagja, dédapám lánya. Sokunk életében az örökkévalóságot képviselte, mivel mióta ismertük, mindig ugyanolyan öreg volt, és a felettem álló generáció véleménye szerint az előző harminc évben semmit sem változott. Most már ő képvisel minket odaát másokkal együtt. Budapesti házunkban lévő lakása is megőrizte a múlt század első felének hangulatát. Az ő elbeszélései is a családtörténet meghatározó forrásai voltak. Oral history lives. A családi örökség jelentős részének őrizője volt – nem csak a tárgyakra, hanem a múltra is gondolok.

  Hogy miféle múzeumi régiségű rekvizítumok kerültek elő időről-időre a padlásról, innen-onnan, azon mindig csodálkoztam. Világháborús tankhüvely a lépcső alól, kilövetlen porcelánfejű töltények, az Új Idők harmincas évekbeli évfolyamai, és ami engem gyerekként leginkább érdekelt, Jules Verne Franklin Társulat által kiadott regényei, amiből születésnapra, karácsonyra mindig kaptam egyet-egyet.

  Nagyanyám is szolgált hasonló meglepetésekkel: néhány éve, amikor még nagyban látogattam az egyetem történelmi témájú óráit, egyik születésnapomon magához rendelt. Miután megérkeztem, elém tette a Hóman-Szekfű-féle Magyar történet öt kötetét, amit a háború vége óta a padláson őrizgettek, jól eldugva. Honnan kerültek ilyen kincsek a családi kincstárba?

  Apai dédapám, akit a poszt nyitóképének használt festmény már idősebb korában örökített meg, a boldog békeidők, az első világégés és a Horthy-kor tanúja volt. A Teremtő megkímélte attól, hogy a dicsőséges 133 napnyi kommunizmus után belekóstoljon a következő, negyven éves etapba is: '48-ban meghalt. Az ő apjának kiléte pedig homályba vész, egyszerűen semmit nem tud róla a családi legendárium, sem a levéltár. Csak annyit tudni, hogy sokat mulatott és lazán vette az életet. Talán büntetésből lett osztályrésze a feledés, amolyan krúdys életéért.

  Az öreg, mármint apai dédapám, igazi mecénás nagypolgár volt. Gyűjtötte a könyveket: külön polcon csücsül a huszadik század elején kiadott Jókai-összkiadás száz plusz 12 kötete, egymás mellett várják következő olvasójukat az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai, az aranyozott Vörösmarty-sorozat, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán és még sok más szerző díszkötetes művei.

  Rátaláltunk a Nyugat egy 1916-os számára, Tisza István 1923-tól kiadott összes műveinek első kötetére, és egy 1863-as, három kötetes Széchenyi-interpretációra. S mi dobogtatná meg jobban egy reakciós szívét, ha nem ezek a felfedezések?

  A családi könyvtár alighanem legérdekesebb darabja egy 1816-os Csokonai-kötet, melyet Bétsben adtak ki, Pichler Antal betűivel, és Csokonai nevezetesebb poétai munkáit tartalmazza két kötetben, a' szerző képével együtt. Kiadta Márton József, aki volt a' Bétsi Universzitásban a' Magyar Nyelvnek és Literatúrának Első Professzora.

  Emellett lógott pár Vaszary-kép a falon, némelyik csak egyszerű vázlat, egyszerű kis festmény, amelyeket néha-néha adogatott dédapámnak a festő (pénzért). Miután az öreg elvette feleségül a Kazeczky-család sarját (az egész első háborút ki kellett bírniuk külön), a festményeket már nem merte hazahordani, dédanyám ugyanis felesleges gavallérkodásnak tartotta az ilyesfajta műélvezetet. Így a festmények az irodában gyűltek, és csak néha-néha került haza egy kép véletlenül.

  De honnan volt ez a nagy érdeklődés dédapámban az ilyen dolgok iránt? Indexének tanulsága szerint 1898-ban vették fel a Magyar Királyi Tudományegyetemre, ahol mindenféle olyasmit hallgatott, amit ma szabad bölcsészetnek lehetne nevezni: klasszika-filológiai, esztétikai, művészettörténeti tárgyakat. Leckekönyve tele van Tacitus- és Cicero-szemináriumokkal, amely szerzők műveit akkoriban még latinul olvastatták az egyetemi hallgatósággal. Az indexben olyan nevek tűnnek fel tanárként, mint Négyessy László professzor vagy Gyulai Pál.

  A boldog békeidőknek azonban 1914-ben vége szakadt, és dédapám az olasz fronton teljesítette honvédelmi kötelezettségét. Egy teljes fotóalbum maradt utána ezekből az időkből, a végén a frissen megkoronázott IV. Károllyal és Zita királynővel. A fotók többsége egyfajta vidám-melankolikus hangulatot áraszt a tábori életről – a háború valóságát nem lehetett könnyű visszaadni. Jól kiegészítik a képeket dédapám későbbi dédanyámnak írt, eléggé egy kaptafára készült frontlevelei is. A háborús képek közül a leghátborzongatóbb egy kivégzést bemutató sorozat.

  A világháború olyan kellemetlen következményekkel járt, hogy Trianon után elkobozták a család barlangligeti (Tatranská Kotlina) nyaralóját, hogy egy szlovák ügyvéd kaphassa meg azt. Pár éve vadkempinges túrát szerveztünk a környékre, és meglátogattuk a Tátra-alji üdülőfalut is – sajnos az egykori nyaraló már régen nem áll. Helyette még a harmincas években épült fel az a pici, de időtálló nyaraló, ami a poszt elején emlegetett nyaraknak szolgált helyszínül. A pici ház egyik pici szobájában a mai napig lóg egy háború előtti Balaton-térkép, a szobákban ott pihennek a hosszú, még nádból készült pecabotok (nagyapánk harmadik hobbija a vitorlásmodellezés és a fotózás mellett). A húszas évekből maradt ránk egy kirakó, amiben a történelmi Magyarország megyéi voltak a puzzle-darabok, ezzel sokat szórakoztam kiskoromban.

  Dédapánk mindenesetre nem fejezte be az egyetemet, hiába nógatták rokonai és családja élete jó részében, hogy szerezzen már egy papirost. Az első világháború után már csak a maga büszkeségéből sem akaródzott neki az ilyesmi. Megmaradt nagyvilági, semmihez és mindenhez egyszerre értő, kisebbfajta mecénásnak. Élete jól példázza, milyen kilátásai lehettek egy egyszerű, művelt polgárnak a huszadik század első felében, Budapesten – mondhatjuk mindezt még úgy is, ha egyáltalán nem célunk idealizálni azokat az időket. Annyi maradt abból, mint dédapám lányának Teddy-mackóiból. Habár, ha azt vesszük, hogy túléltek nyolcvan évet... ez épp elég maradvány.

  Dédapám fia bejegyezte a megbeszélt randevúkat a naptárába. Neki és a végül utolsó randinak bizonyult feleségének aztán kilenc gyermeket adott a sors meg az elhatározás. Nagymamám a Műegyetemen okította matematikára nemzedékek sorait. Sajnos ez a családi örökség nekem csak arra volt elég, hogy türelmes korrepetálásaival megmentse a becsületemet, és ne kelljen pótvizsgára mennem matematikából a gimnáziumban.

  Nagyapám épp rosszkor, a háború után fejezte be jogásztanulmányait: majdnem málenkij robotra került, csak kilépett a sorból az egyik hídnál, amikor jött egy talicskát toló munkás, és beállt mellé. Számos nagy népbírósági perben, például a pócspetri ügyben volt jegyző – évekkel később csomó, magánál őrizgetett ilyen periratot sietve égetett el a kályhában. (A rendszerváltás után aztán tanú volt a pócspetri ügy újratárgyalásán, ami eléggé megviselte.) Nagyapámat azonban nemigen hathatták meg a kommunisták, később üvöltött az ablakában a Szabad Európa. Pályáját a polgári tagozaton folytatta, szerzői jogi, szabadalmi-újítási, munkajogi esetekre specializálódván. Volt dolga a Béres-csepp ügyével is, hál'Istennek a rendszer által kuruzslónak kikiáltott feltaláló mellé tette le a voksát. Viszont otthon nem igazán beszélt sem a negyvenes évek pereiről, sem későbbi munkájáról, csak néha-néha ejtett el egy-egy megjegyzést.

  Egyébként fényképezéssel, vitorlásmodellezéssel múlatta az időt, egy könyvet is írt a témában (Hajómodellezés, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1969). Hajói még ma is megvannak, mind a négy, és a díjai is ott díszelegnek nagyanyám polcain. A fotózásra akkor tért át, amikor a böhöm nagy szovjet távirányítók már nem bírták a versenyt a nyugati dzsojsztikokkal. Így maradt ránk utána (még megélhette a rendszerváltás első három évét, nagyon drukkolt Antalléknak) néhány nagyítógép meg ötven méternyi fekete-fehér Forte-film. Kiskoromban, miután ellőttem az első 36 kockát az első Smena 8M-mel, fotólaboratóriumot kellett létesíteni. Máig emlékszem, milyen izgalommal töltött el, ahogy előbukkantak a képek a fehér lapokon a vegyszerszagú pincehelyiségben. Még ma is van néhány tekercsnyi előhívott film, amit még nem nagyítottunk ki, de ezek már valószínűleg így maradnak a digitális korban.

*

  Sorozatunkat folytatjuk, ugyanakkor szívesen várjuk érdeklődő, a saját családi örökség virtuális megosztásához kedvet érző olvasóink írásait és fotóit is. A részletekért írjanak a mandiner kukac mandiner pont hu-ra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr102877578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atisz 2011.05.08. 10:54:17

Nagyon jó, hiánypótló ötlet a sorozat elindítása.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.08. 11:53:14

@Atisz: minden érdeklődő olvasónk írjon a fent megadott címre, örömmel várjuk a visszaemlékezéseket!

Salgo2 2011.05.08. 12:14:55

APÁRÓL FIÚRA

Pár éve voltam a pészach ünnepen, és megragadott, hogy mennyire számon tartják családuk történetét kedves vendéglátóink. Nemcsak felidézik a nép történetét, hanem alkalmat szereznek arra is, hogy hálát adjanak Istennek a kivonulásárt és túlélésükért, és az egészet családi ünnepséggel, étkezéssel és zenével-tánccal koronázzák meg. Van a mi családunkban ilyen? Ismerjük a családunk történetét? És emlékezni fogunk rá, amikor egyszer gyermekünk lesz, és lesz akkora, hogy felfogja a történetet? És mennyit fog abból tudni átadni az ő gyermekének?

Marad nekünk a család fényképalbuma, és azt mutogatjuk a gyerekeknek, hogy ilyen volt a mama kiskorában, itt a papa iskolás ballagóként, de hogy ki van azon a megfakult fényképen ott elől, azt már nemigen tudjuk. Szerencsénk van, ha a hátuljára van írva a neve..... Sajnos az emlékek már csak ilyenek: a tudás tízévente feleződik, és ha a szülő a felét adja át, a fiúból lett szülő annak a felét.... és ezért nem tudjuk, vagy csak sejtjük, hogy ki az a délceg huszár azon a sárguló képen, vagy milyen volt az élete. Pedig: "ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival" – ahogy az Úr mondja.

"Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ....

...ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.

(5Mózes 4:9)

Pedig a tudás még ott van a nagyszülők, szülők emlékezetében és minden nagyszülő, szülő arra vágyik, hogy fia, lánya odaüljön mellé és azt kérje tőlük, hogy "mama mesélj, milyen volt akkor az élet? Milyen volt kislányként? Hogyan ismerkedtél meg a papával?"

Meglátod, ha kérded őket, egész megelevenednek a mesélés közben. Újra átélik azokat az éveket, újra fiatalokká teszed őket... újra iskolába járnak, újra várják haza az apákat, fiakat a frontról....és együtt sír és együtt nevet a család.

És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.(Ézs: 58:12)

Közben pereg az orsó, zizzennek a bájtok a digitális rögzítős diktafonban. Előkerülnek a fényképalbumok, anya, apa fiatalkori képei, házassági fotói. Egy bölcsős kép, amiben a csecsemő Te vagy. Ballagós képed, diplomaátadós képed.

Megnyílik egy word fájl. Beszkennelt képek belesorjáznak, képaláírások tudatják a neveket, a helyszíneket. A hiányzó fényképeket az emlékezetből előhívott képek rajzok formájában adják vissza. Megelevenedik a gyerekkori szoba képe, a folyóparté, ahová horgászni jártál, az iskolai szakkör, a kerületi focibajnokság színhelye. A szavalóversenyről készült felvétel dvd-mellékletként mellékelődik. A diktafonfelvétel összefoglalva lesz a folyó szöveg, a történet. A fontos részek szó szerint idézve, képpel, rajzzal illusztrálva. Otthon elkészül a családfa először az ötvenes évekig visszamenőleg, aztán a századfordulóig, és nincs megállás. Elkapott a „familihistorialis admiritisz" nevű tudatállapot, a büszkeség az ősökre.

Megtudjuk, hogy nagyapa földműves, iparos, gyáros, zeneszerző (...) volt. Ha földműves, földbirtokos, akkor elolvassuk, hogy akkoriban milyen munkákat végeztek a határban, szántás-vetés. Pár mondatban összegezed valamilyen szép néprajzi munkából. És hogy a képi világ is előtűnjön, az interneten keresel szántó-vető, arató, vidéki tájat ábrázoló festményeket, nagyon szépek vannak fenn a hálón. Ha zeneszerző volt, egy vezénylő karmesterét, értelemszerűen. A munka súlyán túl már nagyon élvezed, ahogy a kezed alatt alakul a mű.

Utánajárunk katona őseinkenk is. Az 1900 előtt született tisztek adatai a Hadtörténeti Levéltárban kérhetők meg személyesen (Bp, Vár, Tóth András stny - kutatás kedd-csüt. 9-15 h, szig. elég), az 1900 után született tisztek és sorállományúak adatai a HM hadtörténeti Intézet Központi Irattárában (1076 Bp, Verseny u. 12, ügyfélszol.: hétfő és csüt 8.30-12 és 13-15h), az 1900 előtt született sorállományúak és 1. vh.s adatok a bécsi Kriegsarchiv - Ungarische Kriegarchivdelegation 1030 Wien Nottendorfergasse 2 alatt, vagy e-mailben ukadel@freemail.hu kereshető meg. Magyarul beszélnek.).

Ha szerencsénk van, megtalálják, és akkor megírják, hogy szépapánk, dédapánk, nagyapánk melyik katonai egységben szolgált, azt hol vetették be, milyen csatákat vívott. Kedd-csütörtök 9-16-ig kutatóknak, ingyenes, a rokonsági fokot sem kell igazolni. Ama nyalka huszár fotója mellé odakerül már az egysége neve, az ütközetek neve, ahol a hazáját védte. Szinte hallod a kardok csattanását. Egy-két sor egy pár csatáról, amit megvívott. Az általa írott levél a frontról fontosabb kordokumentum, mint a párizsi béke, akármi legyen is az. Büszkébb leszel rá, mint Rákóczira, mert ő a Te nagyapád, dédapád volt, és mert Te találtad meg őt. Akit ugyanis a családja is elfelejt, az hal meg igazán.

Az Országos Levéltárban megtalálod, ki volt a család által ismert utolsó ős apja, anyja, mert mindig van ősibb ős (1900 előtt születettek kereshetők). Felismered, hogy mennyit köszönhetsz nekik, egyre jobban megbecsülöd a még élő családtagokat. Felismered, hogy tetteid mennyire, de mennyire befolyásolják gyermekeid jövőjét. Előkerül az a régi történet, amikor nagyapa, nagyanya milyen szépen kiállt a hitéért. Ő lesz a család hithőse, Ábrahám mellett a nagyival is példálózunk.

Milyen hatalmas érzés tudni, hogy a szépszülők napi életükben élték meg a kiegyezést, ott voltak, amikor elcsatolták az országrészeket, és amikor visszacsatolták őket. Nagyapa pertuban volt a generálissal, és hagynád ezt elfelejtődni?

Felsejlik az élet ciklusa, a dédi gyerekkori képei, felnőttkori és időskori fotográfiák 5 oldalban foglalják össze az életét, és felteszed a kérdést: ennyi volt az élet? A száraz életrajzi adatok mellé bekerülnek a történetek, és máris élő lesz az ős, valósággal integet neked.

Eszünkbe jutnak az emlékezetes történetek, amelyek megmutatják, milyen aranyszívű ember volt. Eszünkbe jutnak a szomorú és vidám történetek, a meglepő vállalkozásoké, a bukásoké, a remek húzásoké és a botlásoké. De jó lenne, ha mindebből tanulhatna én fiam, lányom is.

És tudnának róla. Tudnák, hogy a ház, lakás nemcsak úgy van, hanem benne van a dédi, a nagyi a szüli életfogytiglani munkája és vére, verejtéke, öröksége. Megbecsülné, és egy áldott este végigolvasná a családi krónikát, amit Te kezdtél el, és úgy dönt majd, hogy ő is hozzáírja a maga regéjét. Nemcsak tollal és tentával. A család évszázados felelőssége átsugárzik rá, és rájön, egyszer ő is ős lesz, és nem ártana, hogy kicsit hős legyen míg él, és majd az ő fia is büszkeséggel gondoljon rá. Tudná, hogy ő is egy fa vastag ága vagy az lesz, és a gyökerek akkor vannak, ha ismerjük őket. Nagyra nőni pedig mély gyökerekből lehet.

Szép, de hatalmas munka, mondod. Nem. Elég csak 10 oldalasra írni. Hamarosan annyi segítséged lesz a családból, hogy csak nézed, ahogy elhagyjátok a 20. oldalt, harmincadikat már észre sem veszed. A többi rokon albumaiból is előkerülnek a fotográfiák, olyan képek, amelyekről nem is álmodtál. Beszkenneli Neked, Te beszkenneled neki a sajátjaidat. A család egy word fájlban és egy szívben egy lesz megint. Megajándékozzátok egymást a múltatokkal. Amikor látják, hogy tényleg elkészült 15 oldal, felmerül bennük, hogy ez tényleg kész lesz egyszer. Hirtelen senki sem akar kimaradni. Mert benne lesz: „anyukánk beszámolója a gyermekkoráról". És ott a történet. Mindenki szeretné, ha benne lenne az ő története is, az ő sikere és bukása, hogy tanuljanak belőle az eljövendő nemzedékek. Ezt fogják olvasgatni a gyerekek az autóban, amikor mentek az Adriára. Hát nem óriási?

A szülők is az olyan ajándékot szeretik, amelyet a gyermeke két kezével hozott össze. Karácsonyig van még 2 hónap, és különben is a könyöködön jön ki, hogy vásárlással kell kimutatnod a szeretetedet.

Egyszer csak összejön a család azért is, hogy egyeztessetek a kutatás és családtörténet írásáról. Amikor vége az ebédnek, és minden szó elhangzott, előkerül egy régi lemez vagy újabb cd. A nagyi megtanítja fiatalkora táncát és a 10 egymás lábára lépés közben lesz 5 jó tánclépés is. Később az arány megfordul, és lesz mit megtanítani a később még karonülőnek is. És annak a táncnak nem tangó (stb.) lesz a neve, hanem a „nagyi tánca". A család tánca és öröme.

A mindenszentek közöttünk lesznek, és mi közöttük.

Bell & Sebastian 2011.05.08. 12:40:26

www.youtube.com/watch?v=1ql7Wfppefw&feature=related

Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!
Boldogan ölelem keresztedet át.
Édes lesz az nekem, hisz te fogod kezem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Ha vándorutamon a nap leszáll,
Nyugtot fáradt fejem csak nálad talál.
Álmomban rebegem, ó emeld a szívem:
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Lépcsővel álmodom, hozzád vezet,
Kegyelmed fölsegít azon engemet.
Angyali szózat hív, repes feléd a szív,
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Tövises szűk úton a mennybe fel,
Vándorló gyermeked bizton jut majd el.
Angyalok szárnyain segíts, segíts nekem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Repeső szárnyakon, felhőkön át,
A csillagok fölé, fel, uram, hozzád.
Melletted a helyem, ó emeld a szívem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

(magyar hozzátoldás)
Tudom, ha arcodat megláthatom,
Véget ér majd akkor sok-sok bánatom.
Sóhajom végszava e hű ima legyen!
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Näher zu Dir!
http://de.wikipedia.org/wiki/Näher,_mein_Gott,_zu_Dir

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.08. 12:51:08

@Salgo2:

"A szülők is az olyan ajándékot szeretik, amelyet a gyermeke két kezével hozott össze. "

a börzén?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.08. 12:53:11

most ezeket az /polgári származást/ igazolásokat lehetőség megírni, vagy kötelező egy jobb munka reményében? :)

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2011.05.08. 13:40:21

Az a pár Vaszary kép nem eladó??? Komolyan kérdezem.

tewton 2011.05.08. 14:02:51

@Grift:
lol, inkább mutasson jó példát, írja meg a magáét, én meg szerintem még sokan mások is előfizetnénk rá :))))))

Bell & Sebastian 2011.05.08. 14:49:43

@tewton: Munkacíme: Jó hátszéllel (a gyerekszobán át)

tewton 2011.05.08. 15:50:55

@Bell & Sebastian:
kennen sie dieses buch gnannt schwab evangeliom von barokk (geb. balogh) robert, der fünfkirchner?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.08. 15:56:34

@dobray:!

Így, utólag, tudom, már nem ér, de a kapitalizmusosegyházas poszt alatt, bizony, kishíja volt, hogy oda nem szúrtam egy megjegyzést a zúri középosztályról és az... Annyira nyilvánvaló abból, ahogy beszélsz:-)

És bizony, így igaz: az életünknek erősen regresszív hipnózis jellege van:-) Az ősök itt élnek velünk, bennünk: "Mikor mozdulok, ők ölelik egymást." Ha ez tudatosul bennünk, az már egy fél győzelem; legalább tudjuk, kik vagyunk és tudunk mit kezdeni magunkkal:-)

És: elmondok röviden egy történetet, olyan igazi nagycsaládos, atavisztikus, véres, fajos igaz mesét.

Unokatestvérem (pontosabban: nagyanyám testvérének unokája --- nálunk ez még unokatestvérségnek számít:-)) a.-i lányt vett feleségül. Mivel nálunk a családban máig dívik a mesélés, unokatestvérem is sorra elmesélte az összes családi történetet, amit az öregektől összehallott gyerekkorában. Van egy történetünk, amely a(z ezerkilencszáz)húszas évekből való és (mint mindenki a nagycsaládban) már az én gyerekeim is kívülről fújják:-)

(Anyai) Dédapánk a felvidéki R.-ről származik és több évtizedes bolyongás után sodródott a Hortobágy szélére P.-ra. Bacsó volt az öreg

mek.niif.hu/02100/02115/html/1-461.html

hírneves szakember, de szabad, büszke, konok pásztorember (is). Néhány évenként szükségszerűen változtatta munkaadóját, mert, bármilyen zseniálisan is értett a jószághoz, egy idő után mindenki belefáradt, hogy csak neki lehet igaza és ellentmondtak, aminek általában konfliktus, majd költözködés lett a következménye.

A húszas évek második felében a zempléni E.-ben élt a család, dédapám ott szolgált. Hét gyerekük volt, a két legkisebb épp fiú. Élt ekkor E.-ben egy zsidó család is (több zsidó család élt, de közöttük egy, történetünk szempontjából érdekes, zsidó család is), abban a családban négy leánygyermek volt. Dédapám és az a bizonyos zsidó ember ismerték egymást, hiszen, akik dédapámat alkalmazták, azok adminisztratív ügyeit ő (mármint az a zsidó ember) vitte.

Egyszer, egy napon eltűnt dédapám ötéves kisfia. Napokig keresték, több csoportot szerveztek, akik szisztematikusan átfésülték a környéket (mivel hegyvidékről van szó, számos hely lehetett, ahol lezuhanhatott, beeshetett, megsérülhetett a kisfiú), de a gyereket sem élve, sem holtan nem találták meg. Feladták hát a keresést.

S ekkor dédapámékhoz bekopogott a zsidó ember, de nem egyedül, hanem a vidám, mosolygós, egészséges, kimosakodott, szépenfésült kisfiúval, mondván, a hegyoldalban lévő pincéjében találta a gyereket. No, ekkor dédapám tett a zsidó embernek egy ígéretet, ami miatt költözködniük kellett.

(Mielőtt még valaki "túlkombinálná" a történetet, a helybéliek között az a szóbeszéd járta, hogy a zsidó ember nagy szívfájdalma volt, hogy nincs fia és... Aztán, hogy mi az igazság, azt, ugye, sohasem tudjuk már meg.)

Mondom, unokatestvérem a.-i lányt vett feleségül. (A. ott van, E.-től nem messze, a hegy túloldalán.) Mondom, unokatestvérem elmesélte ezt a történetet (is) feleségének. Az újasszony szélesen vigyorgott és elmesélte a történet, nagyanyjától, általa ismert verzióját. Az ő családjukban is élt ez a történet, csak a másik oldali verziója: az ő nagyanyja a zsidó ember négy lányából az egyik volt.

Unokatestvéremnek és feleségének egy fia született (aki gyerekeim tejtestvére --- mivel nekik nem volt tejük, nekünk pedig annál inkább, így megosztottuk velük: kis lefóliázott műanyagpoharakban gyűjtöttük és fagyasztottuk le számukra feleségem felesleges tejét, amit aztán kisfiuk egészséggel el is fogyasztott).

Unokatestvéremet felesége rég elhagyta (a kisfiút, temészetesen, magával vitte) és (azt beszélik, de ez, persze, lehet csak szóbeszéd is) egy nagyon-nagyon gazdag magyarcigány vállalkozóval él együtt.

Ez egy, azokból a történetekből, amelyeket, ha rajtam múlik, még az unokám is ismerni fog.

ü
bbjnick

tucano 2011.05.08. 16:31:45

Jé, a hajómodellezős könyv megvolt nekem is, csak nem értettem belőle egy sort se, azt viszont igen, hogy ezek szerint a felnőtteknek is lehet olyan hobbijuk, amit igazából a gyerekek szeretnek.

Bell & Sebastian 2011.05.08. 19:34:32

@tewton: Natürlich, aber nicht die ganze Trilogie, nur Teile, sehr interessant, das mit Tonband machte ich (auch) selbst Aufnehmen mit meine deutsche Oma, nachdem sie zurück gesiedelt hat nach Ungarn.
Sie haben eine sehr gute Vorgefühl davon, gratuliere. :)

(von Seite 50)
www.barkaonline.hu/archivum/barka_200804.pdf

Bell & Sebastian 2011.05.08. 19:59:00

Akkor mondok én is egy rövid történetet.
Elsőre nagyapám szakaszát küldték felderítésre az orosz fronton.
Körbevettek egy tanyát, ahonnan idegen beszéd hallatszott. Belestek az ablakon, de nem volt ismerős sem az öltözék, sem a nyelv, a pislákoló petróleumlámpa körül inkább csak imbolygó árnyakat láttak.
(Természetesen a magyart és németet elsőre kizárták.)

Bevágtak egy kézigránátot és mindenki meghalt. Meg se nézték, csak továbbálltak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.08. 20:01:07

@bbjnick:

"egy idő után mindenki belefáradt, hogy csak neki lehet igaza"

kire hasonlít ez a kis bbjnick? :)

picur3ka 2011.05.08. 20:02:28

Ez valami AVH-s adatgyujto faradalmaskodas?

Viccet felreteve, nem tudunk semmit, mint nemzet.

Mindent megsemmisitettek. Nekem annyi szerencsem volt, hogy az egyik nagyanyam, intelligens nember, a mult szazaddal egyidos volt, egyik lanya pedig bele volt bolondulva a helyi tortenelem kutatasba.

A masik agan a csaladnak, apam megrogzott anti-kommunista, kedvenc karomkodasa a 'hulye kommunista' volt. Sok elonnyel indultam az eletben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.08. 20:03:35

@Bell & Sebastian:
na, az ilyen történetekkel legyen szíves ne traktálja itten az embereket, akik mind elmondanak valami kötelezően /kacsint/ zsidós történetet, látja, még bbjnick is felfedte, hogy zsici, ha jól olvastam a történetét. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.08. 20:06:50

@tewton:
á, tőlem ne várjon ilyet. én hamar rájöttem, hogy egyik legfontosabb küldetésünk, hogy a poszt és a kommentek világát, a rokonaink bennünk élnek, meg ilyen marhaságok, gyorsan felejtsem el. a rokonaink idegenek, csak megszokjuk őket.

Bell & Sebastian 2011.05.08. 20:19:01

@tewton: A kulcsmondatot azért bemásolom:

"A regényhármas világának történelmi-közösségi szempontból két drámai csúcspontja van. Az egyik a
világháború utáni eseménysor, a svábság kiűzetése, ez végigvonul a teljes művön, és nagyon fegyelmezett
mikrorealizmussal megjelenítve a konkrét eljárás szörnyűségeit, a családok szétszakításától egészen odáig, hogy a marhavagonokban hová lehetett vizelni. A másik pedig az elmúlás élménye. Ez utóbbi valahogy ráterjed a Schvab Diariom világára, és azt üzeni az olvasó számára, hogy ebben van az igazán nagy tragédia.
Hogy amit a kiűzetés nem tudott teljesen elvégezni, azt a mai világ megcsinálja. A narrátor egyik központi
élménye a hagyományok felszámolódása. Ma már nem bántja effektíve senki se a svábokat, csak épp az egész nem fontos, eltűnik. Ennek talán még erôsebb is a drámaisága, mint a kollektív bűnösség megállapítása utáni embertelen kitelepítésnek."

Pontosan ezen gondolkoztam akkor, amikor elénekeltük ma a fentebb linkelt himnuszt - magyarul.
Pedig fönn jobban örültek volna a németnek.

Egyvalaki biztosan, mivel nálunk temetési ének, közvetlenül a leengedés (elengedés) előtt hangzik fel.

tewton 2011.05.08. 20:23:32

@Grift:
"akik mind elmondanak valami kötelezően /kacsint/ zsidós történetet"
az meg se fordult a fejében, hogy ez a történet is esetleg zsidós volt?

Bell & Sebastian 2011.05.08. 20:25:36

@Grift: Visszahozták azt a szegény kisfiút és ki volt festve lábujjának minden körme, ha jól értem.
Pedig fel is áldozhatták volna!

tewton 2011.05.08. 20:29:29

@Bell & Sebastian:
es gilt, es gilt, aber: "csak épp az egész nem fontos, eltűnik" -- én ezzel rokoni körben, a mostani 60-as generációban szembesülök. aranyos, jóravaló, de a kisz-mszmp által totálisan agymosott emberek, akik a haláluk előtt kapaszkodnának valami közösségbe, hamár a családi múltat nagyívben lesz---ták, és a mostani 30-as fiaikkal nincs semmi közös emberi témájuk. szomorú mintázat, és sokszor ezt látom. gyökértelenség, svábsein nélkül is. és kész!

tewton 2011.05.08. 20:31:43

@Bell & Sebastian:
és amit sose tudunk meg: mi történt a pincében?

Bell & Sebastian 2011.05.08. 20:43:34

@tewton: Bezárták a pincét belülről, lementek a belsőbe, behajtották a szárnyakat, kezükben egydecis borospoharakkal, a penészes hordók közt állva, sírva énekelték az Erikát.

Ha minden úgy történt, mint minálunk.

Alfőmérnök 2011.05.08. 20:46:19

@Bell & Sebastian: Akkor most maga sváb, vagy svájci néger?

Bell & Sebastian 2011.05.08. 21:31:25

Baden-Württemberg tartományból való az anyai ág, az apai Zürich kantonból, miként az visszakövethető az ulmi levéltárban, ahol listázták a Donauschachtel -ekre felszállókat (a magyar király is fizetett értük kiszálláskor, de beszálláskor is kellett, amit ingatlan eladásból fedeztek), de vagy 250 éve már német anyanyelvű magyar, az meg ugye - sváb. Volt, egészen idáig.

de.wikipedia.org/wiki/Ulmer_Schachtel

Na ja, völgymenetben könnyű.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 06:45:07

@Grift:

"kire hasonlít ez a kis bbjnick? :)" --- kérdezed.

Én úgy hallottam az öregjeimtől, hogy nem szégyen az, ha az ember hasonlít a rokonaira:-) Még bizonyos előnyökkel is járhat: pld. nem kell tisztelettel és hangosan köszönnie minden vele szembejövő apjakorabeli férfinek:-)

És: ez a kis bbjnick ma már valószínűleg idősebb, mint dédapja volt a fentebb elmesélt történet idején.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 07:12:34

@bbjnick:

nem kell tisztelettel és hangosan köszönnie minden vele szembejövő apjakorabeli férfinek=nem kell tisztelettel és hangosan előreköszönnie minden, az utcán vele szembejövő, nagyjából apjakorabeli férfinek

ÁrPi 2011.05.09. 09:19:49

@Grift:

", látja, még bbjnick is felfedte, hogy zsici, ha jól olvastam a történetét. :)"

Bbjnick "unokatestvérének" ((BBjnick így említi nagyszüléje testvérének unokáját is családi nyelvhasználati hagyományként)) __felesége az a személy aki a bbjnick-i történetelbeszélésben szereplő zsidó ember unokája.

Én most azért klikkeltem csak ide mert Bbjnick a legújabb blogbeírásában linkeli a fenti ideírott kommentjét.

Én speciel inkább ezt nem értem a történetéböl:

"No, ekkor dédapám tett a zsidó embernek egy ígéretet, ami miatt költözködniük kellett."

ÁrPi 2011.05.09. 09:35:33

@ÁrPi:

Elnézést fére ne magyarázzam ha már magyarázom a szavakat: Egy helyütt az előbb dédunoka helyett véletlenségből "unokát" írtam a szövegemben :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.09. 10:03:15

@bbjnick: a családban csak én vagyok ilyen kapitalizmus-párti, és régen én sem voltam. :D Anyai ágon meg vidéki palóc vagyok, úgyhogy ez a magyarázatod most nem stimmel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 10:10:39

@ÁrPi:

Apró pontosítás:

"Bbjnick "unokatestvérének" ((BBjnick így említi nagyszüléje testvérének unokáját is családi nyelvhasználati hagyományként)) __felesége az a személy aki a bbjnick-i történetelbeszélésben szereplő zsidó ember unokája." --- írod.

bbjnick unokatestvérének felesége a történetben szereplő zsidó ember dédunokája.

Én speciel inkább ezt nem értem a történetéböl: 'No, ekkor dédapám tett a zsidó embernek egy ígéretet, ami miatt költözködniük kellett.' " --- írod.

Dédapámat a gyerekei is csak úgy emlegették: az öreg drómó.

Drumó, Durumó, 1. némely népmesénkben (p. Erdélyi, Népdalok és mondák III., 330) és népkönyvünkben (v. ö. Ipolyi, Magy. Myth. 45) az ördög tulajdonnévül használt neve. Ilyenül fordul elő boszorkányperek vallomásaiban is, a minőkből többet sorol fel Ipolyi i. h. 420. V. ö. u. a. 573. – 2. Szegedi tájszó, amely a hajóvontató kötélnek a vontató lovak hámja hozzákötésére szolgáló csomóját jelenti. magyarlexikon.com/dromo/

Az a fajta volt (dédapám), aki, ha azt mondta valakinek, hogy agyonütlek, az (akinek mondta) általában elhitte neki:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.09. 11:27:24

@dobray: Többek között ez a magyarázata SEM stimmel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 14:05:01

@dobray:

"ez a magyarázatod most nem stimmel" --- írod.

Lehetne úgy is, de nem úgy van:-) Mert stimmel.

Ugyan, ki kezdene el ma Magyarországon "yuppiskodni" (már csak kizárásos alapon is), ha nem egy, a zuriközéposztály ethoszában (pontosabban annak mítoszában) élő fiatal skribler?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 14:11:58

Blogmotor! Nincs neked egészen véletlenül egy icike-picike kis ***** anyád?!

Téglagyári Megálló 2011.05.09. 21:29:21

@bbjnick:

Tudja, én láttam már elég juppit, de dobray speciel nem közülük való.

Alfőmérnök 2011.05.09. 22:10:18

@bbjnick: Szándékosan kétértelműen, félreérhetően fogalmazunk, aztán ha az egyik lehetséges (és szándékolt) értelme szerint érti valaki, amit írtunk, akkor letagadjuk a szándékunkat.
Igaz, hamisítatlan féreg-hozzáállás. (És attól, hogy egy szmájlit odarakunk mellé, a féregség még féregség marad.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.09. 23:07:02

@Téglagyári Megálló:

Ha nem yuppie, akkor nem yuppie. Olvasta @dobray kapitalistaegyházas posztját? Igen? Akkor mondja meg maga, hogy mi!

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2011.05.10. 08:46:13

@bbjnick:

Na idefigyeljen, ha valakinek az őse vitte valamire 45 előtt, az már yuppie?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.05.10. 11:04:25

@bbjnick: @Téglagyári Megálló: azt tudják, hogy dédszüleink átlag 20 centivel magasabb voltak nálunk, Árpád népe pedig jó 3 méteres magyarokból állt?

Téglagyári Megálló 2011.05.10. 11:10:22

@tölgy:

Maga biztos nem viccel, mert maga sosem szokott viccelni.

ÁrPi 2011.05.10. 11:43:23

@tölgy:

Emese pedig természetesen 3 méter 20 centi.

Most, mondja meg mekkora lehet a kamat?
(Ki győzi azt fizetni?)

Egyébként tegnap volt a Győzelem Napja és hadd kössem így:
A német tévében ( N24 ) volt hogy Osamát a makizárok lőtték le!

comment.blog.hu/2011/05/09/star_trek_urhajo_lotte_le_valojaban_oszamat_1

:-D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.05.10. 12:00:07

@Téglagyári Megálló: most mit izél?
Láttam a Hősök terén. A szemének csak hisz.

Téglagyári Megálló 2011.05.10. 12:09:04

@tölgy:

Örülök, hogy tényleg komolyan gondolta.

Ha már szobrok magassága és Hősök tere, engedje meg, hogy megosszak egy, a családi szájhagyományban megőrződött költeményt.

Hideg szoba, korgó gyomor,
húszméteres Sztalin-szobor,
nyomor, nyomor, nyomor.

Meleg szoba, teli gyomor,
ici-pici Trúman szobor,
mikor, mikor mikor?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.10. 21:32:59

@Téglagyári Megálló:

Ez a beszéd! :-D (...) :-D (...) :-D ...

És önfegyelmet gyakorolok, és megállom, hogy nem kérdezek vissza!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.10. 21:35:17

@tölgy:

"azt tudják, hogy dédszüleink átlag 20 centivel magasabb voltak nálunk, Árpád népe pedig jó 3 méteres magyarokból állt?" --- írja.

Persze, hogy tudtam! De én mindig is azt hittem, hogy ez annyira köztudott, hogy (már-már) nyilvánvaló. Nem az?:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2011.05.10. 22:16:06

@bbjnick:

Nem értek a focihoz, de kérdezzen csak nyugodtan vissza!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.10. 23:39:43

@Téglagyári Megálló:

Jó!:-D

"Na idefigyeljen, ha valakinek az őse vitte valamire 45 előtt, az már yuppie?" --- kérdezi.

Ilyet mondtam/írtam volna?

Ezt a "ha valakinek az őse vitte valamire 45 előtt"-distinkciót maga hozta be a diskurzusba és nem én.

S, vajon, miért is?:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2011.05.11. 07:38:22

@bbjnick:

A distinkciót a poszt hozta be a diskurzusba, ha már ennyire szereti az idegen szavakat, azzal, hogy felvázolta az ősöket. Amúgy, ha kíváncsi rá, 45 előtt az én őseim is vitték valamire, és nem feltétlenül a politikai rendszer kiszolgálójaként.

Amúgy ne csak kacsintson, hanem mondja, amit gondol, nem biztos, hogy én ugyanazt gondolom.

Minor.Dragon 2011.05.11. 18:03:39

"A bölcsességet nem lehet örökölni." (Comenius)
süti beállítások módosítása